|
2018-08-26 20:28:31, vasárnap
|
| |
| |
Vásárfia
(Emlék Székesfehérvárról)
Köszöntlek ősi koronázó város!
Szülőfalum veled csaknem határos,
s ezernyi emlék kél rajozva bennem,
hogy itt vagyok, honnan rég távolestem.
Mesék köde borítja az eszem,
s gyermek leszek, ha rád emlékezem,
ámulószemű, bámész kisgyerek,
ki szekerükön feléd közeleg,
s míg fényben fürdő tornyaidra bámul,
álmodozik édes vásárfiárul.
Mintha ma volna, úgy emlékszem én:
most jövök be a szekér tetején...
Kora reggel... Üvöltenek a gyárak,
a házakból friss kávéillat árad,
pékinasok tiporják a biciklit,
kosarukból mosolyognak a kiflik,
kövér urak mennek az irodába,
szivarjuk ég, kezükben sétapálca,
és mennek jószagú kisasszonyok,
fényes cipőjük vígan nyikorog.
Járok zsibongó vásártereden,
anyám szoknyáját fogja a kezem,
s azt a szoknyát el nem ereszteném,
lenne bár itt minden kincs az enyém,
mert jaj, itt minden nagy, s félelmetes,
s van ház, amelyik több emeletes!
Gyerekszememmel itt láttam csodákat:
beszélőgépet, emeletes házat,
kutyát, melyet ha megnyomtak, sípolt,
törpét, négert és valódi zsidót,
láttam másfélmázsás csizmadiánét,
itt ettem törökmézet, szafaládét,
itt vettünk sok szép színes ceruzát,
itt kaptam az első ,,uras" ruhát,
s itt fagyott el kis csizmámban a lábam,
míg a piacon anyám mellett álltam.
Szomjas szemem mind szomjasabban nézett,
s itt fogta el lelkemet az igézet,
hogy más is van, mint falu, rögös élet,
hogy a vérnél hatalmasabb a lélek,
más élet is van, tündöklőbb, nagyobb,
vannak csodák, szédítő távlatok,
van szellem, tudás, gépek, paloták,
könyvtárak, képek, gyárak, iskolák,
s önmagunk fölé tudunk szállani,
ha kinőnek a lelkünk szárnyai.
S mikor kocogtunk hazafelé csendben,
a vásárfiát ott vittem szívemben.
Szárnyat kaptam én, lélek-szárnyat itt,
amely csapongva új világba vitt,
túl a szűk, szürke kis életkörön,
oda, hol fény van, s égibb az öröm.
Itt lendült felfelé tekintetem,
és gazdagabb, s szebb lett az életem.
Köszöntlek ősi, koronázó város.
A lelkem áld most, hogy újra beszálldos.
S most köszönöm, hogy vágyakkal kínoztál,
hogy rögös sorsomból kimozdítottál.
Köszönöm a csodákat, s legkivált
a szívemben hordott vásárfiát.
Többet adtál királyi koronánál,
mert engemet szárnyakkal koronáztál,
s mert szentebbek nékem ma is e szárnyak,
mint a korona némely volt királynak.
S most búcsúzásul egyet kérek én:
- Fehérvár népe, ha látsz egy szegény,
szomjas szemű falusi gyereket,
ki csodáidra néz, s ámul, eped,
anyja szoknyáját fogva görcsösen
csak néz, csak néz, s nem mer köszönni sem,
simogasd meg, mert fél szegény, s remeg:
új világ szele érintette meg,
tán most rügyeznek lelke szárnyai,
segítsd, segítsd, ha vágyik szállani!
Bódás János |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
Címkék: gyerekszememmel, kimozdítottál, csizmadiánét, szomjasabban, másfélmázsás, beszélőgépet, vásártereden, kisasszonyok, hatalmasabb, mosolyognak, vásárfiárul, szárnyakkal, tornyaidra, köszöntlek, szekerükön, ámulószemű, szentebbek, törökmézet, csizmámban, szoknyáját, koronáztál, ereszteném, kosarukból, félelmetes, búcsúzásul, tekintetem, megnyomtak, szafaládét, távolestem, szülőfalum, tündöklőbb, könyvtárak, beszálldos, emlékszem, legkivált, szívemben, szekér tetején…, házakból friss, első „, piacon anyám, vérnél hatalmasabb, lelkünk szárnyai, szívemben hordott, korona némely, Emlék Székesfehérvárról, Bódás János,
|
|
Offline
