|
2022-07-19 07:26:33, kedd
|
| |
| |
|
|
| |
Manapság már nem javítunk semmin, inkább elhajítjuk.
Veszünk helyette másikat.
Újért kutatunk.
Nem merünk érzelmileg kötődni, mert nem bízunk, nem szívvel, ésszel döntünk.
Nem akarunk harcolni, elfogadjuk, ami van, és megyünk tovább.
Hajtunk valami felé, hisszük, hogy mennünk kell, el, előre, alrébb, még a fejünket is elfordítva, és közben sehova sem jutunk.
Azt mondjuk, harcolni akarunk, de nincs erőnk, nem vállalunk felelősséget.
Azt mondjuk, mindent megtettünk, majd ezzel lezárjuk.
Igen, néha tényleg mindent megteszünk, de legtöbbször inkább semmit sem.
Mert nem vagyunk hajlandóak várni, nincs türelmünk senkihez és semmihez, valahol az évszázadok során elveszett ez a tulajdonság belőlünk.
Ha döntünk is, akkor kis időre, aztán valami szebb, csillogóbb vonja el figyelmünket, és azt választjuk inkább. Így az első dolog, ami mellett letettük a voksunkat, amibe időt fektettünk, vágyakat és érzéseket tápláltunk iránta, lassanként elhalványul és a múlt martaléka lesz.
Nem hallgatunk a szívünkre, a profitot keressük, a múlandó örömöket, az üres kielégültséget, amire csak később jövünk rá, hogy semmit sem jelentett.
Bátortalanok vagyunk.
Félünk saját érzéseinktől és döntéseinktől, és hagyjuk, hogy a múltunk belénk kapaszkodjon és irányítson.
Nem hallgatunk a lelkünk hangjára.
Nincs bennünk becsület, sem tisztelet, egymásra mutogatunk, miközben legbelül darabokra esünk, s az egyetlen, ami talán összefog bennünket, az a mérhetetlen egoizmus, a tökéletesség délibábja, mert azt hisszük, mindent jól csinálunk, ha csupán arra hajtunk, ami időszakos, ami másnak tetszik, ami kívül maga a megtestesült ideál.
Kritizálunk, de magunkba nem nézünk, és mivel folyton másokkal és a véleményükkel vagyunk elfoglalva, nem fejlődünk.
Bátortalanok lettünk, és nem szégyelljük.
Nem akarunk már semmin sem javítani, mert az fárasztó, abban munka van, ahhoz nem értünk.
Nem azt becsüljük meg, amink van, hanem azért siránkozunk, mink nincs.
Ezért van annyi válás, ezért nem dolgozunk már a kapcsolatainkon sem, nem törődve a következményekkel, ha eldobunk magunktól valakit, akinek lehet, hogy csak egy
újabb esély kellett volna, akinek lehet, csak egy pici löket hiányzott, hogy újra talpra álljon.
Már nincs értéke a fogadalomnak, sem a karika gyűrűnek, sem a holtodiglannak.
Már nem tudunk igazán szeretet adni, mert nem tudjuk hogyan kell, és nem tudunk elfogadni sem, mert minket sem fogadtak el.
Már nem tudunk és nem is akarunk javítani rajta, hogy újra egymásra találhassunk az élet kihívásai közepette, mert nincs bennünk elég bátorság és kitartás sem.
Pedig szívből szeretni, szerelmesnek lenni az igazi bátorság ezen a Földön.
Valahol elromlott a világ, és kifordult magából.
Valahol az emberek elvesztették önmagukat, és nem találnak vissza.
A bátorságot nem keresni kell, mert bennünk van, mélyen eltemetve, csak elő kellene hoznunk...mert mindig is ott volt, csak hinnünk kell magunkban.
(Agárdi Zsóka)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: IDÉZETEK,Mondák |
|
|
|
Címkék: kapcsolatainkon, kielégültséget, holtodiglannak, véleményükkel, döntéseinktől, bátortalanok, felelősséget, figyelmünket, érzéseinktől, találhassunk, kapaszkodjon, tökéletesség, megtestesült, elvesztették, fogadalomnak, szerelmesnek, szégyelljük, kritizálunk, legtöbbször, elhalványul, tulajdonság, siránkozunk, mérhetetlen, hajlandóak, elhajítjuk, irányítson, hallgatunk, megteszünk, megtettünk, fektettünk, lassanként, mutogatunk, tápláltunk, elfordítva, bátorságot, csillogóbb, évszázadok során, tulajdonság belőlünk, első dolog, múlt martaléka, profitot keressük, múlandó örömöket, üres kielégültséget, múltunk belénk, lelkünk hangjára, tökéletesség délibábja, megtestesült ideál, véleményükkel vagyunk, pici löket, karika gyűrűnek, élet kihívásai, igazi bátorság, Agárdi Zsóka,
|
|
Offline
