|
2010-02-17 22:07:45, szerda
|
| |
| |
Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966
Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató
Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."
Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)
...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).
Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.
Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.
Huszonegyedik fejezet A költő és a bölcs
Jézus cselekedeteit és mondásait eredetileg arameus nyelven írták meg, de a pogányokból lett khrésztinoszok görög fordításban olvassák. Meg kell mondani, ohgy ezt az írásművet csak tartózkodással szabad olvasni. Több változata is van. Ami az összeállítást, a szerkesztést illeti, abban gyakran a tudatlanság, néhol képmutatás, itt-ott hamisítás fedezhető fel. Mindazonáltal egészében véve olyan kézikönyv, amely alkalmas arra, hogy egyfelől híveket toborozzon, másfelől eloszlassa azoknak a polgári hatóságoknak a gyanakvását, akik szerint a ,,khrésztianosz" szó csupán a ,,zsidó" név egy változata. Mivel a könyv nem tartalmazza Jézus teljes történetét, hanem annak - ogy úgy mondjam - csak a csontvázát alkotja, titkos szájhagyomány teszi teljessé, amelyet fokozatosan közölnek a beavatottakkal, abban a mértékben, ahogyan azok méltónak bizonyulnak e titkok megismerésére.
Merő véletlenségből történt, hogy a khrésztianosz vallás szakértője lettem, ha szabad ezt a kifejezést használnom. A krésztianoszok üldöztetése idején alexandriai házamban menedéket adtam egy öreg és beteg ebjonita püspöknek. Ő mondta el nekem mindazt, ami szerinte az egyedüli és kizárólag tiszta khrésztianosz hagyományt alkotja.
- De hát miért akarsz megtisztelni a bizalmaddal? - kérdeztem tőle, amikor ebbeli szándékát kinyilvánította. - Én nem vagyok khrésztianosz.
- Azért, mert bár nem vagy az, mégis khrésztianoszi szeretetet tanúsítottál irántam. Továbbá azért, mert te a mi Törvényünket és prófétáinkat behatóbban tanulmányoztad, mint sok zsidó. Végül pedig azért, mert manapság én is elpanaszolhatom Istennek, amit Illés próféta elpanaszolt: ,,Egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek."
- Mit értesz azon,hogy khrésztianoszi szeretetet tanúsítottam irántad?
- Vállaltad annak veszélyét, hoegy feljelentenek, és tetted ezt önzetlenül, nem várva jutalmat.
- Szeretném, ha méltónak bizonyulnék a bizalmadra - mondtam a szegény öregnek.
De azért láttam, mennyire gyötri a gondolat, hogy feltárja előttem a titkos hagyományt. Nyilván sohasem szánta volna rá magát, ha nem retteg attól, hogy különben örökre elvész a féltve őrzött tradíció.
- A római meg a szíriai árulók - fakadt ki keserűen - bemocskolták a szent igazságot, és szörnyeteget csináltak abból, akinek az emlékét mindenekfölött tisztelem, és azt szeretném, ha ugyanúgy tisztelné az egész világ.
Már akkor sem tudtam egyetérteni a pogányokból lett khrésztianoszok e summás elmarasztalásával. Azóta végzet kutatásaim és nyomozásaim azt bizonyították, hogy az egyház jelenlegi tagjait, akik nem tudják, hogy mennyire bizonytalan történelmi talajon nyugszanak tanaik, nem lehet árulóknak bélyegezni. Figyelemre méltó bátorságról és állhatatoosságról tettek tanúbizonyságot a császári üldözések alatt, és ha tekintetbe vesszük, hogy sokan közülük a társadalom legalsóbb rétegeiből kerültek ki - itt Alexandriában csak alig egynéhányukat fogadnák be a görög misztériumok beavatottjai közé, s legtöbbjük még egy közönséges asztaltársaságnak sem lehetne a tagja -, no akkor egyenesen csodálni való, hogy a tisztességükkel és becsületességükkel milyen jó hírnevet vívtak ki. Mindamellett nyilvánvaló, hogy Jézus tanításának irányzatát, célját és hatókörét nem lehet igazán megérteni másként, mint a belőle áradó tekintély fényében. És az is nyilvánvaló, hogy a pogány-khrésztianosz egyházak alapítói, küldetését merőben félreérte, olyan új kultusz központi alakjává tették őt, amelyre - ha most élne - megvetéssel és irtózattal tekintene. Úgy állítják be őt, mint kétes származású zsidót, renegátot, aki érvénytelenítette a mózesi Törvényt, a görög gnosztikusokhoz szegődött, Apollón-szerű istenségnek tekintette magát, olyan bizonyítékok alapján, amelyeket vak hittel kell elfogadni - gondolom azért, mivel másként egyetlen értelmesen gondolkodó ember sem fogadhatná el azokat. Holott valójában - amint az eddig elmondottakból világosan kiderült - Jézus nemcsak hogy királyi sarjadék volt, hanem a mózesi Törvények megtartásához is éppoly szigorúan ragaszkodott, mint minden hithű zsidó, és egész életében arról igyekezett meggyőzni honfitársait, hogy sohasem volt, nincs, és nem is lehet más igazi isten, mint Izrael Istene. Egy alkalommal egy udvarias idegen ,,jóságos mesternek" titulálta, amit ő azzal a megjegyzéssel utasított vissza, hogy egyedül csak Isten jóságos.
Mint felszentelt király, egy ősrégi dinasztia utolsó törvényes sarja azt a bevallott célt tűzte maga elé, hogy kiteljesíti a rá vonatkozó próféciákat, és reálisan végigviszi Házának történetét. Az volt a szándéka, hogy roppant akaraterő és az Istenatyába vetett tökéletes bizakodás segítségével megszünteti a királyi pompa hivalkodó hagyományait - a hadseregeket, a hadjáratokat, az adókat, a kalandos kereskedelmi vállalkozásokat, az idegen királylányokkal való házasságokat, az udvari fényűzést, a nép elnyomását és kiuzsorázását -, egyszóval véget vet mindannak, amit Salamon király kezdett el Jeruzsálemben, ugyanakkor megtöri a születés, a nemzés,a halál és az újraszületés siralmas körét, amelyből senki sem bírt szabadulni Ádám óta. A világi hatalom iényéről való puszta lemondás nem volt elegendő. Elszántan remélte, hogy magát a halált is legyőzi. Legyőzi azáltal, hogy népével együtt végigszenvedi a Messiás Kínjait, vagyis azokat a kataklizmákat, amelyek megelőzik Isten Országának eljövetelét. Reményét Ézsaiás Könyve huszonötödik részének erre a próféciájára alapozta: ,,Elveszti a halált örökre..." Abban a Királyságban, amely csodálatosan termékeny és tökéletesen békés lesz, alattvalójává válik majd Izrael minden fia, aki elismeri őt hármas minőségében - mint királyt, mint prófétát, mint gyógyítót. És az ő jóakaratú uralkodása alatt senkinek sem kell félnie semmitől, sem nélkülözéstől, sem betegségtől, sem haláltól - nem kevesebb, mint ezer esztendeig.
A Királyság a beavatottak különböző fokainak megfelelően különböző tartományokból fog állni. Ő, Jézus lesz az elhivatott legfőbb uralkodó, személyesen felel majd birodalmáért az Istenatyának, és közvetlenül kormányozza Júda törzsét. Alatta szolgál tizenkét fejedelem - az ő tizenkét gilgál-oszlopa -, ők igazgatják a többi tizenkét törzset. E fejedelmi méltóságokat tizenkét tanítványának szánta. Közülük hatról szó esett az eddigiek során: Júdásról, Péterről, Jakabról, Jánosról, Andrásról, Tamásról. A többi hatot Galilea Kertjében választotta ki, názáreti látogatása után: Fülöpöt, Bertalant, a kánai Simont, a kisebbik Jakabot, Mátét és Tádét. Jézus úgy tervezte, hogy ez a tizenkét tanítvány alkotma majd az ő Belső Tanácsát, amelynek tagja lesz még három titkos tanítványa: az esszénus Nikanór, Nikodémus, Gorión fia, a szanhedrin tagja és Jézus egyik mostohafivére, az ebjonita Jakab. A Belső Tanács öt-öt főből álló három csopoprtra tagozódik majd: a gyógyítók, a próféták, és a törvényhozók csopportjára. Péter, Jakab, János, András és Tamás lesznek a gyógyítók, Júdás, Fülöp, Bertalan, a kánai Simon, a kisebbik Jakab a törvényhozók. Mindezek természetesen Izrael fiai, és Izrael fiaiból áll majd a hetvenkét tagú Tanács is, amely segíti munkájukat. A zsinagógákat öt körzeti szidónus fogja képviselni, amelyek engedelmességgel tartoznak a szellemi kormányzás e központi testületének.
Nők nem vehetnek részt a kormányzásban, mindamellett ők is a Királyság megbecsült polgárai lesznek. Szent kórusokat alakíthatnak, amilyenek az egyiptomi esszénus therepeuta közösségek mellett vannak, sőt igehirdetéssel is foglalkozhatnak, mert ahogyan a farizeus hagyomány tartja: ,,A férfi ne legyen asszony nélkül, sem az asszony férfi nélkül, sem ők ketten együtt ne legyenek az Úr dicsősége nélkül." Ami a többi népet illeti, azok majd szövetségesei, pontosabban alattvaló-szövetségesei lesznek egy világbirodalomnak, amelyben Izrael Királysága uralkodik. De Izrael fiai nem dölyfös urai lesznek ennek a világbirodalomnak, hanem erkölcsi példamutatói, következésképpen a legszigorúbban meg kell tartaniuk a Törvényt. A szövetséges népektől pedig meg kell követelni egy mindenkire kötelező, általános érvényű erkölcsi törvény megtartását és Isten legfőbb felségének elismerését. Az Izrael fiaira kötelező életszentség követelménye eleinte nem terjed ki azokra, akik a Noétól való közös leszármazás révén rokoni kapcsolatban állnak velük - köztük az örményekre, a cipriótákra, az iónokra, az asszírokra, Britannia északi törzseire és kimmerekre - sem azokra, akik Ábrahám ivadékainak vallják magukat, mint például az arabok, az edomiták, a dórok. De az ezer esztendő letelte előtt már mindenki az életszentség ösvényén fog járni - még a vad mórok meg az emberevő finnek is elfogadják a körülmetélést, magukénak vallják a Törvényt, s a Világosság Fiává válnak.
Jézus többeket is felszólított hogy legyenek a tanítványai, de azok különféle okokra hivatkozva nem vállalkoztak követésére. Egyikük például ezzel tért ki a felszólítás elől:
- Apám már öreg, nem hagyhatom magára. Halála után majd elmegyek hozzád, és a tanítványod leszek.
- A halottak temessék el a halottakat, mint az egyiptomi mesében - mondta erre Jézus.
- Nem mehetek még, nem mehetek!
Jézus meg volt róla győződve, hogy Isten Országa már közel van, bár eljövetelének napját és óráját csak Isten tudja egyedül. Bizonyosra vette, hogy azok a tömegek, amelyek megszívlelik prédikációit, túlélik az Isten Országának közelgését megelőző borzalmakat, és azután sem halnak meg soha. Az ezer esztendő elteltével a fizikai világ véget ér, akkor következik az általános feltámadás, és eljő a végítélet napja. Isten Országa azután beleolvad a Mennyek Országába, egy tisztán szellemi létbe, aho l megigazultak lelkei Isten dicsőségének sugárzó elemeivé válnak. Jézus ebbeli szilárd meggyőződésében kezdett hozzá a vallásos hit és gyakorlat finomításához, kiválogatva a zsidóság különböző szektáinak legnemesebb tanításait - beleértve a szadduceusokét, az esszézusokét, a zelótékát és az anávokét, vagyis a Messiás-váró misztikusokét -, s e kiválogatott elemeket egyeztetni igyekezett a fennkölt elveket valló, de szőrszálhasogatóan aggályoskodó farizeusok hitelveinek rendszerével. Bejárta a szent földet egyik végétől a másikig, mint a pásztor, aki össze akarja terelni elszéledt juhait. Még Szamáriát is felkereste, ahol a parasztság Izrael származéka volt, de a papság és az arisztokrácia olyan idegenek ivadékaiból állott, akik annak idején érdekből tértek át a judaizmusra.
A Jézus cselekedeteit és mondásait tartalmazó könyvnek a római egyházban használatos változata a merész szamáriai látogatás egyik epizódját jellegzetes módon úgy mondja el, mintha az Jeruzsálemben történt volna. És milyen ügyetlen, milyen otromba ez a hamisitás! Jézus - úgymond - megmentette egy asszony életét, akit a farizeusok házasságtörésért halálra akartak kövezni: tette ezt igen egyszerű fortéllyal, mivel csak ennyit mondott a farizeusoknak:
- Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ!
Csakhogy Jézus idejében már vagy száz éve holt betű volt az a törvény, amelynek értelmében a házasságtörő zsidó asszonyokat meg kell kövezni. Merőben új jogszokást követtek. A házasságtörő asszonyt a jeruzsálemi törvényszék elé idézték, még abban az esetben is, ha bűnég másutt követte el. A vádlott asszony megjelent a farizeusi főtörvényszék előtt, és kijelentette: nem ismeri az idevonatkozó törvényt. Ezt a bírák minden esetben elfogadták elegendő védekezésnek, és felmentették az illetőt. Csupán arra kötelezték, hogy váljon el a férjétől, és két tanú jelenlétében megfogadtatták vele, hogy szeretőjével nem találkozik többé. Még azokat a jogait sem vesztette el, amelyeket a házassági szerződés biztosított számára. Ha a házasságtörés ténye nem volt bizonyítva, hanem csak a gyanúja forgott fenn, akkor az asszonnyal ,,keserű vizet" itattak, hogy ily módon bizonyítsa ártatlanságát. Ha belehalt, akkor bűnös volt. De ez csak afféle porhintés volt - mivel a ,,keserű víz" csupán erős hashajtó anyagot tartalmazott, s a házasságtöréssel vádolt asszony ártatlansága minden esetben bebizonyosodott. Egyedül csak Szamáriában maradt meg az a régi szokás, hogy a házasságtörő asszonyt szeretőjével együtt primitív kegyetlenséggel halálra kövezzék.
Egy másik képtelenség is előfordul ugyanabban a könyvben. Az eredeti arameus verzió szerint Jézus egy szadduceussal vitázik, és elmondja neki a következő történetet. Egy szamaritánust Jeruzsálemből Jerikó felé utaztában rablók támadnak meg: mindenéből kifosztják, és sebesülten, vérébe fagyva ott hagyják az úton. Később arra megy egy pap, és nagy ívben elkerüli a szerencsétlent, majd egy lévita halad arra, az sem törődik vele. Végül egy egyszerű, jámbor lelkületű zsidó bukkan rá, bekötözi sebeit, felülteti saját szamarára, elviszi a legközelebbi vendégfogadóba, és meghagyja, hogy költségére gondosan ápolják. A történet erkölcsi tanulsága az, hogy Izrael köznépe - a farizeus zsinagógában emelkedett köznép - vallásosabb lelkületű, mint a templomi papság, s ha majd elkövetkezik az Isten Országa, abban igen kevesen lesznek Izrael hivatalos vallási vezetői közül: ,,Az elsőkből lesznek az utolsók, és az utolsókból lesznek az elsők". A szadduceusok valóban évszázadokon keresztül nem engedték be a szamaritánusokat a jeruzsálemi templom belső udvaraiba, és tisztátalannak tekintették őket. Ez magyarázza meg, hogy az említett példázatban sem a pap, sem a lévita nem segített a rablóktól kifosztott és megsebesített emberen. Jézus, bár ismerte a szamaritánusok hibáit, kijelentette: a szamaritánusok és a zsidók közt tátongó szakadékot - amelyet még jobban elmélyített a Papok Udvarának húsz évvel ezelőtt történt beszennyezése - sürgősen meg kell szüntetni. S ezt csak nagylelkűséggel lehet elérni. Ám e történet római változatában a szöveg megváltoztatásával azt hangsúlyozták, hogy a pogány khrésztianoszok ellenszenvvel viseltetnek a farizeusokkal, és általában a zsidókkal szemben. E változat szerint Jézus egy farizeussal vitatkozik, a Jézus által elmondoott történetben nem szerepel az áldozat nemzetisége, és a jámbor, könyörületes szívű zsidóból szamaritánust csináltak. Milyen otromba hamisítás ez is! A megmásított szövegnek így semmi értelme. Olyan ez, mintha valaki ,,karthágói ember"-t írna ,,római polgár" helyett olyan római tanmesében, amely arról szól, miként viselkedett valamely kritikus helyzetben egy római senator, egy római lovag és egy római polgár. Mert a pap, a lévita és a közember a zsidóság három rendjét jelenti, mint ahogyan a római birodalomban is három rend van: a senatori, a lovagi és a közpolgári rend. Továbbá Jézus a következő idézet kapcsán mondja el a példázatot: ,,Az az ember - feleli Jézus -, akin a zsidó megkönyörült". A római változatában merőben illogikus módon így változtatták meg Jézus válaszát: ,,Az az ember, aki megkönyörült a zsidón."
Egy-két alkalommal Jézus bírált ugyan farizeusokat, de bírálatai mindenegyének, sohasem az egész ellen irányultak. Olyan farizeusokat bélyegzett meg, akik a farizeus eszmék magas rendű erkölcsi mércéjét nem ütötték meg, vagy olyan személyeket, akik csalárd módon farizeusnak adták ki magukat. Az utóbbbiak főként római heródiánus ügynökök voltak, akik kötetlen beszélgetésen és vitán alapuló tanítási módszerének kiforgatásával forradalmi kijelentéseket próbáltak belőle kicsikarni.
Jézus ama híres erkölcstanítók sorát folytatta, akik között a farizeus Hillél a leghumánusabb és a legfelvilágosultabb. Ezért tartózkodott attól, hogy írásban rögzítse gondolatait. A farizeusok nagyon jól tudták, hogy milyen zsarnoki hatalma van az írott szónak. A mózesi Törvéyek, amelyek eredetileg egy pásztorokból és hegyi parasztokból álló félbarbár nép kormányzásának eszközei voltak, Jézus korában olyan zsémbes dédapához hasonlítottak,a ki már mozogni sem bír, csak a kuckójában üldögél, vagy az ágyat nyomja, de azért mégis ő akarja intézni az egész család ügyeit, jóllehet fogalma sincs róla, mekkora változások mentek végbe a világban, amióta nem forgolódhat a zajló élet eleven sűrűjében. Tekintélyét a család tagjai nem vonják kétségbe, de rendelkezéseit, mivel azok nem helytállók többé, kénytelenek másként,megfelelőbb módon értelmezni, ha nem akarják, hogy koldusbotra jussanak. Ha például az aggastyán kijelenti: ,,Itt az ideje, hogy az asszonyok néhány kötényre való kölest őröljenek meg a kézimalmon" - akkor rendelkezését ilyen értelemben veszik: ,,Itt az ideje, hogy néhány zsák búzát megőröltessünk a vizimalomban."
Hillél és farizeustársai úgy vélekedtek, hogy a Törvény rendelkezéseit nagyon pontosan kell teljesíteni mindaddig, amíg azok teljesíthetők, s nem ártanak az isteni kegyelem általuk vallott felvilágosult értelmezésének. De a Törvényhez fűzött kommentárjaikat nem foglalták írásba, hanem csak élőszóval adták elő így könnyen félre lehet tenni azokat, ha idővel pontatlanoknak vagy félremagyaráhatóknak bizonyultak. Azt tanácsolták, hogy nemcsak gabonából, gyümölcsből és egyéb fontos terményekből kell tizedet felajánlani, hanem a kerti növényekből is, ugyanakkor enyhítették a Törvény szigorát minden olyan esetben, amikor annak betű szerinti végrehajtására szégyent hozott volna a szellemére. Itt van például a házasságtörő férfiak és nők megkövezésének törvénye. A farizeusok így vélekedtek erről:
- Az asszonyok vagy általában felelős teremtmények, és akkor a vallásban ugyanolyan szerepet kell betölteniük, mint a férfiaknak, vagy általában felelőtlenek, és akkor cselekvéseikben korlátozni kell őket. Kis falusi zsinagógákban néha előfordul, hogy tanult és jámbor asszonyokat is beválasztanak a zsinagóga vezetőségébe, de az asszonyok nagy többsége nem mutat hajlamot a vallási dolgok tanulmányozására, és nem is buzdítják őket erre. Mózes Ötödik Könyvében a törvényekre vonatkozóan az a rendelkezés olvasható: ,,...Tanítsátok meg azokra a ti fiaitokat", a leányokról nem tesz említést. Következésképpen egy tanulatlan nőt nem lehet felelőssé tenni, ha vétkezik, az erkölcsi tisztesség ellen, mivel annak a férfinak, aki vele hál, nála jobban kell ismernie a Törvényt. Mózes elegendő törvényismeretet tételezett fel a nőkben ahhoz, hogy ilyen esetben halállal lehessen büntetni őket, s ennek megfelelően fogalmazta meg a szóban forgó törvényt. Csakhogy azokban az időkben a nők felelőssége nagyobb volt, mint napjainkban, mivel a pusztában kevésbé kísértette őket a bűn csábítása, mint manapság a városokban vagy falvakban, amellett ők még hallhatták Mózes élőszóval kiadott utasításait. Mármost mi legyen a teendő: kövezzük meg a házasságtörő férfit, a házasságtörő asszonyt pedig hagyjuk futni? Nem, ez nyilvánvalóan igazságtalan volna, hiszen ebben az esetben a gyenge férfi élete az erőszakos csábító asszony kezében lenne, jól tudjuk, hogy még Ádám atyánk sem volt képes ellenállni a szemérmetlen, buja asszonyi mosolynak. Ezért hát engedjük meg mind a férfinak, mind az asszonynak, hogy megbánják bűneiket és bízzuk őket Isten irgalmára, mert az Úr teremtette Éva anyánkat, és egyedül ő érti meg egy házasságtörő asszony szívét. Gondoljunk az írás szavaira: ,,Ilyen a házasságtörő asszony magatartása: eszik, majd megtörli száját, és azt mondja: ,,Nem cselekedtem én semmi rosszat."
A farizeusok felvilágosultságát talán legjobban példázza az a mód, ahogyan a szombatnap megtartásáról vélekednek. Szigorúan ragaszkodnak ahhoz az előíráshoz, amelynek értelmében szombaton nem szabad hétköznapokon is elvégezhető munkával foglalkozni. De előfordulhat olyan eset, amikor a szombatnap megtartásának túlzásba vitt értelmezése megsértené azt a mózesi parancsot, amelynek értelmében éppúgy nem szabad hétköznapokon is elvégezhető munkával foglalkozni. De előfordulhat olyan eset, amikor a szombatnap megtartásának túlzásba vitt értelmezése megsértené azt a mózesi parancsot, amelynek értelmében felebarátunkat éppúgy kell szeretnünk, mint saját magunkat. Tegyük föl, hogy szomszédunk háza éppen szombati napon dől össze, és ő a romok alól kiáltozik segítségért. Nos, szombat ide, vagy oda, ilyenkor tüstént hozzá kell fogni a mentési munkához. Maga, Hillél is szombatnap megszegésének köszönhettek, hogy egyszer megmenekült a biztos haláltól. Még fiatal korában meg akart hallgatni egy vitát, amelyet egy tudósiskola előadótermében rendeztek meg, de olyan szegény volt, hogy a pár rézgaras belépti díjat sem tudta megfizetni. Így hát az ablak alatt ácsorogva figyelte a kiszűrődő hangokat. Ott állt egész éjjel, közben erősen havazott, másnap reggel - szombatnap reggelén - ott találtak rá a négy láb magas hóban fekve, fagytól dermedten. A Törvény tudós doktorai alaposan megizzadtak, mire hosszas dörzsölés után gondos ápolással vissza tudták hozni az életbe.
- Egy ilyen ember megérdemli, hogy miatta megszegjük a szombatnapi tilalmat - mondták.
Jézus szintén pontosan megtartotta a Törvény előírásait. De azért róla is feljegyeztek valamit ami jól jellemzi a szombatnappal kapcsolatos véleményét. Látott egy embert, aki megszegte a szombati munkatilalmat, hogy valami szolgálatot tegyen a szomszédjának. Jézus azt mondta neki:
- Ha nem vagy tisztában azzal, hogy mit cselekszel, akkor megérdemled, hogy a zsinagógád elnöke megdorgáljon. De ha tudatában vagy cselekedetednek, akkor dicséretet érdemelsz tőle!
Jézus nemcsak király és erkölcstanító volt, hanem próféta is - olyan gyógyító és csodatévő próféta, mint Illés, Elizeus, Ézsaiás, Jeremiás, Ezékiel, Dániel, Hóseás, Álmos, Zakariás, Sofóniás, Mikeás, Énókh és a többiek. Amikor térítő körútja során beutazta Galielát, mindig pásztorbottal járt, és a pásztorok durva szövésű szőrcsuháját viselte, amilyent ezek a régi próféták hordtak általában. Később a tanítványaitól is megkívánta, hogy így járjanak. Prófétikus kijelentései közül sokat szándékosan félremagyaráztak a pogány-khrésztianoszok. A próféta - amint az a szó értelméből következik - Jehova szócsövének tekintette magát, amit a prófétai intuíció befolyás alatt mondott, az nem a saját kijelentése volt, hanem Jehováé. Az ilyen kijelentéseket mindig ezek a szavak vezették be: ,,Így szól az Úr". Hogy a próféta szája mindig szent maradjon, sohasem volt szabad bort innia - mert a bor a hamis próféciák forrása -, csupán királyi mennyegzőn ízlelhette meg a szőlő nedűjét. Amikor Jézus a feljegyzések szerint ilyen kijelentéseket tett: ,,Én vagyok a feltámadás és az élet", vagy ,,Én vagyok az út, az igazság és az élet" - akkor ez úgy értendő, hogy Jehova nevében szólt, és a szöveg elé kell gondolni a bevezető szavakat. Minden más értelmezés történelmileg elképzelhetetlen. Jézus bevezetésként rendszerint a kétszer megismételt ámen héber szót használta, amelynek szó szerinti értelmezése: ,,Ő erős volt", Jézus azonban ilyen értelemben használta: ,,Jehova erősen, szilárdan kinyilvánította". A pogány-khrésztianoszok, akik Jézust istenné akarják magasztosítani, a kellemetlen áment a ,,valóban" vagy ,,így van" kifejezéssel fordítják, sőt gyakran egyszerűen elhagyják. Továbbá számos olyan mondást tulajdonítanak neki, amelyekről köztudomású, hogy Hilléltől, Sammájtól, Simontól, az Igaztól és más híres zsidó moralistáktól származnak. Egyszerűen kihagyták a szövegekből azokat a passzusokat, amelyekben Jézus alázatos elismeréssel szól a fentebb említett híres zsidó tanítókról. A arameus eredetiben például ilyen nyilatkozatok olvashatók tőle:
- Nem hallottátok, milyen választ kapott a szókói Antigonosz Simonnak, az Igaznak ajkáról? Mert Simon azt szokta mondani: ,,Ne olyan szolgák legyetek, akik a jutalom reményében szolgálják az urukat, hanem olyanok, akik jutalmat nem várva szolgálnak, és az Égtől való félelem legyen rajtatok."
Vagy:
- Hallottátok-e, hogy a tudós Hillél - áldott legyen az emléke - mit mondott annak a csúfolódó embernek, aki azt kívánta tőle, hogy fél lábon állva tanítsa meg őt az egész Törvényre: Hillél így felelt neki: ,,Szeresd az Urat teljes szívedből, és ne tégy felebarátodnak olyasmit, amit nem szeretnél, ha veled cselekedne! Ez az egész Törvény, a többi csak magyarázat hozzá."
Vagy:
- És Hillél véleménye, fordított megfogalmazásban megtalálható Ariszteasz Levelében: ,,Tedd másoknak azt, amit szeretnél, ha mások neked tennének meg."
Figyelmes királyhoz illőn Jézus beszédmódjában mindig alkalmazkodott alattvalóinak különböző rétegeihez. Prófétákhoz, mint például Keresztelő Jánoshoz, úgy szólt, ahogyan költői szoktak, a törvénytudókkal szemben azok műveit és tudós nyelvezetét használta, kereskedőkkel és kézművesekkel közvetlenebb hangnemben beszélgetett, a néptömegnek, amely nem volt elég fogékony ahhoz hogy meg tudjon érteni mély értelmű költeményeket meg bonyolult vallási elméleteket, dalokat énekelt, és egyszerű példázatmeséket mondott.
Dalai, énekei közül egynéhány megmaradt. Többnyire egyszerű tanácsokat tartalmaznak mindkét nembeliek számára: ne engedjék, hogy a társadalmi érvényesülés becsvágya vagy a mindennapi élet számtalan kisebb-nagyobb gondja elterelje gondolataikat Isten Országáról. Például:
Nézzétek csak a hollókat,
Nem szántanak, nem aratnak,
Csűrt maguknak nem építnek,
Élelmüket hogy ott tartsák.
Isten gondoskodik róluk,
Mint jó pásztor juhairól.
Nézzétek csak a kökörcsint,
Nem fon, nem sző, nem varrogat,
Mégis Salamon nővére
Minden dicső pompájában
Nem volt oly szép ruhájában,
Mint a kökörcsin az övében.
A Jézus cselekedeteiről és mondásairól szóló könyvben ez a dal prózai átírásban szerepel. ,,Salamon nővére" helyett ,,Salamon"-t írtak, gondolom azért, mert Sába (Seba) királynője megcsodálta Salamon fényűző pompáját. Persze ez a szövegmódosítás felborította, összekuszálta azt a költői párhuzamot, amely a férfiakat jelképező hollók és a nőket szimbolizáló virágok között van az eredeti versben. Elhomályosítja továbbá a koronázási zsoltárra való utalás is, amelyben a király leánya dicső pompájában tündököl. A király ugyanis a zsoltárban Salamon apja, Dávid, s az ő leánya Salamon ,,nővére és hitvese", az Énekek Énekének sunemita asszonya. A pogány-khrésztianosz verzió érthetetlen módon kihagyta a dal két magyarázó versszakát:
Úr kegyelme a hollókon,
Mert azok jót cselekedtek
A tisbita Élijával,
Künn a vadon pusztaságban,
Kitől Izrael vezéri
Minden ételt megtagadtak.
Gondja van a kökörcsinre,
Mert e szép virág könnyétől
Bíbor színre vált a pázsit,
Ahol Ábel vére omlott.
Tavaszonként áldja Istent,
Pompás szirmait kibontva.
Lehetséges, hogy a tisztátalan madárnak számító holló dicsérete mögött a holló és a bagoly közötti jól ismert ellenséges viszonyra való utalás rejlik, ahogy mi görögök szoktuk mondani: ,,A bagoly hangja egy dolog, a holló hangja más dolog". A holló ugyanis a gyógyító és költő Élija vagyis Illés madara volt, s bár tisztátalan lénynek számított, szerencsét hozó madárnak tartották. Ezzel szemben a bagoly Lilithnek, az Első Évának volt a madara, és Jézus Lilith megsemmisítését tűzte ki célul maga elé.
Még a fent idézett dalnál is egyszerűbb az, amely így kezdődik:
Ne sóhajtozz, ne siránkozz,
Könnyítek én a gondodon:
Mert áldottak a szegények -
Övék l esz Isten országa.
Áldottak az irgalmasok -
Isten is az lesz hozzájuk.
Áldottak a tiszta lelkek -
Mert ők Istent meglátják.
Áldottak a szelíd lelkek -
Iste sátra lesz honuk.
Áldottak, akik éheznek -
Bőven lesz mit enniök...
Egy másik dalocska Isten jóságát hirdeti:
Kérjetek, és kapni fogtok,
Keressetek, és találtok,
Kopogjatok, s ajtó tárul -
Bízzatok, m ert jó az Isten.
A ,,Ha jobb szemed megbánt téged" kezdetű dal arra buzdítja az embereket, hogy szelíd béketűréssel viseljék el a külső elnyomatást, ugyanakkor büszke bátorsággal küzdjenek a belső elnyomatás ellen. Az ,,Ítéld meg a fát" kezdetű pedig a morális megítélés alapelvét szabta meg:
Ítéld meg a fát a gyümölcséről,
Ne ítéld meg leveléről...
Jézus némelyik tanmeséjét primitív balladai formába öltöztette. Az egyik például a gazdagról és a koldusról szól, s elmondja, hogy melyiknek milyen sorsa lesz a másvilágon. Ebbe a csoportba tartozik az a ballada is, amely így kezdődik:
Kimegy vetni a paraszt,
Oldalán nagy bőrtarisznya,
Tarisznyában búzamagvak.
Járja vígan a barázdát,
Hinti, szórja nagy serényen
A jó magot, a jó magot.
Úgy mondják, olyan költeményeket is alkotott, amelyeknek szépsége vetekedett Ézsaiás és Ezékiel dalainak költőiségével, de ezeknek egyike sem maradt meg.
Néha oly módon adott leckét tanítványainak az erkölcsi jellegű kérdések megítéléséből, hogy valamilyen szimbolikus cselekedetet művelt. Így történt például Kánában, ahol részt vett unokaöccsének, Paltinak a lakodalmán. Későre járt az idő, a vendégek minden bort megittak, s abban a késői órában már nem lehetett innivalót beszerezni. A lakodalom ceremóniamestere kínos helyzetében Jézushoz fordult tanácsért. Jézus meghagyta a cselédeknek, hogy a kiürült boroskancsókat töltsék meg azzal a rituális tisztító vízzel, amelyet minden hithű zsidó kézmosásra szokott használni étkezések előtt és után, s a kancsókat ugyanolyan ceremóniával szolgálják fel a vendégeknek, mintha bor volna bennük. Azok eleinte vonakodtak, de Jézus anyja - ő volt a női vendégek között a legidősebb - biztatta őket, hogy töltsenek maguknak. Jézus ízlelte meg elsőnek a vizet, dicsérve zamatát és színét, és olyan élvezettel szürcsölgette, mint az ilyen borszakértők szokták.
- Ilyet ivott Ádám a Paradicsomban - jegyezte meg a legnagyobb elismerés hangján.
A ceremóniamester követte példáját, és esküdözött, hogy életében nem ivott még ilyen jó bort Úgy vélte, ezzel helyesli Jézus nyilatkozatát:
- A tisztaság, vagyis a ,,szentség az Úr előtt" jobb, mint a túlzott mértékű ivás. Mert Ádám az ő ártatlanságának napjaiban tisztább örömöket ismert, mint ivadéka, Noé, aki a bort feltalálta. A bor jó dolog, de túlzásba vitt élvezete Noét szégyentelenségbe, fiát Khámot pedig bűnbe és szolgaságba taszította.
De az én ebjonita informátorom szerint Jézus még ennél is többet mondott. Azt mondta: az ártatlanság napjaiban Ádám és Éva tartózkodott a testi szerelemtől - amelynek jelképe az Énekek Énekében a bor -, és mikor a bűnbeesés után szeretkezni kezdtek, szerelmük gyümölcseként megszületett Káin, az első gyilkos, aki a Halált behozta a világba. Az emberiség csak akkor térhet vissza az Édenbe, ha a férfi és a nő szerelme ismét olyanná válik, hogy száműzik belőle a testiség veszedelmes gyönyöreit.
A kánai lakodalomban Jézus és a ceremóniamester oly nagy komolysággal és valószerűséggel alakították drámai szerepüket, hogy a részeg vendégek némelyike valóban azt hitte: bort ivott. A pogány-khrésztianoszok, akik sem a bortól, sem a házasságtól nem tartóztatják meg magukat, Jézusnak ebből a szimbolikus aktusából afféle vulgáris csodát csináltak, amilyeneket szíriai szemfényvesztők szoktak produkálni vásári sokadalmak szájtátó publikuma előtt! Ugyancsak ilyen csodának tüntették fel Jézusnak egy másik szimbolikus aktusát is, azt állítván, hogy követőinek nagy sokaságát öt kenyérrel jóllakatta.
Jézus ezt az aktust a Genezáret tavánál hajtotta végre, egy délután, amikor kénytelen volt bárkára ülni, mert Tarikheai közelében rengeteg ember csődült össze körülötte. Lehettek vaegy ötezren. A bárka lassan siklott a délkeleti part mentén, a tömeg mellette loholt a parton, néhány mérföld után azonban a többség megéhezett, elfáradt, s visszatért a városba. De körülbelül ezren nem tágítottak. Jézus ekkor a partra szállt, látva, hogy akik kitartottak, nem kiváncsi bámészkodók, hanem az igazság őszinte keresői.
- Az ötezerből négyezren elmaradoztak, de ezren idáig követtek. Mihez kezdjek velük?
- - Uram - mondta Péter -, a négyezer azért fordult vissza, hogy kenyeret egyék. Mondd meg ezeknek is, hogy térjenek haza, mert ők is nyilván megéheztek.
- Nem. Majd táplálom őket, mert ahogyan a mondás tartja: ,,Engedd, hogy a jobb kezed elutasítson, de a bal kezed invitáljon."
- Kétszáz drachmáért sem lehetne annyi kenyeret venni, amennyi elég volna nekik. Arról nem is szólva, hogy ezen az elhagyatott helyen ugyan hiába keresnénk pékműhelyt.
- Élő kenyeret adok nekik.
A folytatás megtalálható a Jézus cselekedeteiről és mondásairól szóló könyvben. Ám az aktus eredeti jelentése nyilván feledésbe merült, mert a leírás zavaros és homályos.
Jézus leült egy sziklára, és felszólította a tömeget: telepedjen a fűbe.
-Öt kenyér elég lesz hat csoportnak - jelentette ki. - Utána majd a többieknek adok enni.
Péter harsogó hangon kiáltotta a tömeg felé:
- Melyikőtöknél van kenyér?
Erre előállt egy fiú, két tarisznyával: az egyikben öt lepénykenyér volt, a másikban néhány roston sült hal.
Jézus az alábbi utasítást adta tanítványainak:
- Fogjatok egy-egy kosarat. Ti fogjátok kiosztani a porciókat. Állítsatok össze hat csoportot, férfiakból és nőkből egyaránt. Mondjátok meg nekik, hogy kört formálva üljenek le, arccal felém fordulva. A déli végen hagyjanak üres helyet. De előbb mindenki mossa meg kezét a tóban!
Miután ez megtörtént, Jézus prédikálni kezdett az élő kenyérről, Isten igéjéről, hogy milyen azzal táplálkozni az évnek minden egyes napján. Arra is emlékeztette őket, hogy Elizeus próféta miként lakatott jól száz embert mindössze húsz kenyérrel, miután kijelentette nekik: ,,Így mondja az Úr: valamennyien egyenek kenyeret, és még fölösleg is maradjon!" Elizeus kenyerei ugyanis nem közönséges kenyerek voltak, hanem a termés zsengéjéből sütötték azokat, a Béth Salisában kicsépelt legelső kéve magvaiból, amelyeket hálából Istennek ajánlottak fel. Élő kenyerek voltak, amelyekben benne lakozott az aratás szelleme, kenyerek a Kenyér Házából.
- Hozzátok ide nekem az öt kenyeret, hogy megszenteljem azokat!
Odavitték a kenyereket. Jézus megszentelte azzal a formulával, amelyet a papok szoktak használni, amikor Istennek ajánlják fel a zsengéket, majd darabokra tördelte a kenyreket, s mindegyik kosárba egyenlő számú darabot rakott.
- Most pedig - mondta tanítványainak - ki-ki álljon egy-egy fél csoport jobb oldalára!
Azok engedelmeskedtek.
- Mindenki kap egy egész kenyeret! - mondta Jézus, és a hagyott réstől keleti irányban elindulva, végigjárta a kört. Amikor egy-egy tanítványhoz ért, elvette tőle a kosarat, a várakozók mindegyikének kiosztott egy látszat-kenyeret, majd a kiürült kosarat visszaadva továbbhaladt.
- - Egyetek csak, falatozzatok kedvetekre! - biztatta őket.
Hogy példát mutasson nekik, maga is rágni kezdett egy darabkát, és élvezettel majszolta.
Mindenki követte példáját - ki jókedvűen, ki komolyan.
Amikor a kör befejeztével ismét a réshez ért, megállt, és magához szólította tanítványait. Azok odafutottak hozzá.
-Itt még maradt kenyér - mondta nekik Jézus. - Rakjátok a fűre.
Miután ez megtörtént, kijelentette:
- Nézzétek, ebből kitelik öt egész kenyér. Szólítsatok ide még öt embert, hogy töltsék ki a rést!
Odahívtak újabb öt embert, s mindegyik megkapta a maga látszat kenyerét. Jézus aztán megszentelte a sült halakat, és azokat szintén úgy osztotta ki, mintha mindenkinek egy egész hal jutott volna.
- Négyezer ember elment, egyezer maradt. Akinek van szeme a látásra, az lásson!
Majd felszólította a körben állókat, hogy engedjék át helyüket azoknak, akik még nem kaptak enni. Amikor újra kialakult a kör, ismét az élő kenyérről prédikált. Elmondta, hogy amikor József előre látta a hét ínséges esztendő bekövetkezését, hét óriási magtárt építtetett Egyiptomban, és minden bőséges esztendőben megtöltetett közülük egyet gabonával, ily módon biztosította a népét a hét szűk esztendőre.
- József atyja, Jákos tizenegy fiával együtt lement Egyiptom földjére, hogy legyen mit enniök - folytatta - József akkor megbízta testvéreit és fiait, hogy osszák ki a kenyérgabonát a népnek. Úgy rendelte, hogy mindegyikük egy hétig végezze ezt a kötelességét, egymást felváltva, és a hét magtárból is sorban egymás után osszanak gabonát.
Így szólván, a kenyérdarabokból álló kupacot hét kis kupacra osztotta, s azokat egy-egy kosárba rakta.
- Itt vannak a magtárak - mondotta, majd a tizenkét tanítvány mindegyikének valamelyik patriarcha nevét adta. De még egy személyre volt szükség, hogy Benjámin is legyen közöttük. Jézus előhívta a körből azt a fiút, aki a kenyeret meg a halat hozta - ő lett Benjámin.
Utána megkezdődött a második kiosztás. Sorjában előléptek a ,,patriarchák", s kosarukból hét-hét embernek adtak fejenként egy kenyérdarabot. A Rúben szerepét játszó Péter kezdte az osztogatást, s miután egymást váltogatva ő és a többi ,,patriarcha" négyszer osztott, éppen ahhoz a réshez értek, ahonnan Jézus a fiút előszólította.
- Menj vissza a helyedre, Benjámin - mondta Jézus most a fiúnak. - E kosarakban levő öt kenyér téged illet, mert meg van írva: ,,Benjámin része ötször akkora volt, mint tstvéreié". És a zsoltáríró is azt mondja: ,,A kis Benjámin az ő uralkodójuk."
Majd erős hangon az egész tömeghez intézte szavait:
- Akinek van szeme a látásra, az lásson! Négyezer ember elment, egyezer maradt. És íme, egy másik Józsefet láttok itt!
Miután a tömeg minden tagja megkapta a porcióját, és megmosta a kezét, Jézus megáldotta, majd elbocsátotta őket maga pedig tanítványaival visszament a bárkára. Felvonták a vitorlát, s miközben a hajó távolodott a parttól, Jézus megkérdezte tanítványaitól:
- Hány kenyeret osztottam ki a tömegnek az első alkalommal?
- Ötöt.
- És hány kosár volt?
- Tizenkettő.
- És hány kenyér maradt?
- Még öt embernek elegendő.
- És a második alkalommal?
- A kenyerek száma ugyanaz volt, de hét kosárban került szétosztásra. Öt kenyér maradt, azt mind ugyanaz a személy kapta.
- Jól feleltetek. Az első alkalom arra a négyezerre vonatkozott, amelyik elment. A második arra az ötödik ezerre, amelyik kitartott. Melyikőtök érti az én számolásomat?
Csak Tádé és Máté jelentette ki, hogy ők megértették.
- Nos, Tádé, magyarázd meg az elment négyezret.
- Az négyezer esztendőt jelent. Úgy tanítottad nekünk, hogy ennyi telt el Ádám óta.
- És a tizenkét kosár?
- Az a Zodiákus tizenkét jegye és a tizenkét egyiptomi hónap, amelyeknek mindegyike harminc napból áll. Erre is tanítottál meg minket.
- Hát az öt kenyér?
- Az nem más mint az öt évszak. Mindegyikben hetvenkét nap van. Összesen háromszázhatvan nap van, ennyiből áll egy nyilvános egyiptomi esztendő. Ezt is tőled tudjuk.
- És a megmaradt öt kenyér?
- Azt az öt napot jelenti, amelyeket hozzá kell adni a nyilvános esztendőhöz. Mindegyik valamely hatalomnak a napja.
- Jól feleltél. Máté, most te magyarázd meg a másik rejtvényt!
- A tizenhárom felügyelő a tizenhárom hónapot jelenti, mindegyikben négy hét van, így tanítottad nekünk. Az év háromszázhatvannégy napot tesz ki, amint az Illés próféta könyvében olvasható. Egy irgalmas nap adatik hozzájuk, amely Khrésztosznak, a Kegyes Gyermeknek a napja. Neki hódol az az öt hatalom, akiknek régente az öt napot szentelték.
- Ki a Gyermek?
- A jó talajba vetett mag, aki - így tanítottad nekünk - a zsengék idején érik be, és Isten használatára szenteltetik.
- És a hátramaradó ezer?
- Ezer esztendő múlva jő el az Isten Országa.
- Jól feleltél. Ki tudja megmagyarázni a halakat?
Péter szólalt meg:
- Meg van írva: ,,Emlékezzünk azokra a halakra, amelyeket Egyiptomban ettünk."
- Péter, Péter - mondta Jézus szemrehányó hangon -, milyen merész agy a tévedéseidben!
A tanítványok hallgattak. Végül Fülöp törte meg a csendet:
- Józsua, Nún fia volt, ami annyit tesz, mint a Hal Fia. Te is Józsua vagy, mert Jézus (Iészusz) görög változata a Józsua névnek. És egy halnak a fia olyan hal, amelyik hasonló az apjához. Józsua azt jelenti: ,,Jehova meg fog menteni." Te, egy hal, Józsuát osztottad szét az éhes sokaságnak, ami annyit jelent, hogy Isten megmenti őket, ha hallgatnak igéidre, és engedelmeskednek Mózes Törvényének, mert Mózes is hal volt.
- Miért mondod, hogy Mózes hal volt?
- Hát azért, mert vízből húzták ki.
Jézusnak tetszett Fülöp okoskodása. A khrésztianoszok mind a mai napig arról a titkos jelről ismerik fel egymást, hogy lábujjukkal halat rajzolnak a porba, vagy bal kezük ujjaival halfejet formálnak.
De az én informátorom szerint ez még nem volt minden. Amit Jézus akkor tett, annak az volt a célja, hogy költői formában közöljön valamit, aminek a jelentése egyszerű is, bonyolult is egyszerre. Az egyszerű az a gondolat volt, hogy Izrael Istene naponta fogja táplálni népét az élet kenyerével, ha a nép az év minden napján Őt szolgálja, s azokkal az igékkel táplálja lelkét, melyeket Mózesnek meg a prófétáknak kinyilatkoztatott. A bonyolult, nehéz gondolat pedig az volt, hogy Mózes az egyiptomi kalendáriumot követte, ebben egy év harmincnapos hónapokból állott, mindegyik hónapban három, egyenként tíznapos hét volt, és a végéhez csatolták az öt fennmaradó napot. De a szent hétnapos hét ebben a naptárrendszerben nem volt a hónap pontos felosztása, sőt abban a másikban sem, amely a babilóniai fogság idején lépett az előbbi rendszer helyébe. Ebben az újabb időszámítási rendszerben az évek tizenkét holdhónapból állottak, és szabályos időközökben még egy-egy tíznapos periódust iktattak be.
A Messiásról, József Fiáról szóló próféciák nagy tette jövendöltek, s köztük szerepelt az a jóslat is, hogy a Messiás meg fogja reformálni az időszámítás rendszerét. Jézus ekkor még nem nyilvánította ki, hogy ő a Messiás, ezért, bár reformtervét közölte, olyan formában tette ezt, amely a nagy nyilvánosság figyelmét nem keltette fel. Elgondolása a következőkben foglalható össze. Az évet tizenhárom hónapra kell osztani, amelyeknek mindegyike huszonnyolc napot foglal magában (ezt a rendszert követték a zsidók ősei, mielőtt Egyiptomba vándoroltak). Mindegyik hónapban négy-négy hét lesz, ily módon csak egy nap maradt fenn - a téli napforduló, Jézus születésnapja, az a nap, amelyen elvetik a szent magot, az utolsó hétnapos hét tehát nyolcnapos hétté bővül. A nyolcas a teljesség hagyományos száma, ez a magyarázata annak, hogy a frigysátor szentélyében az aranyasztalra kitett tizenkét kenyeret nyolc pontból álló kereszttel jelölték meg. Az új naptárban tehát nem öt nap marad többletként az esztendőben - ezeket Egyiptomban Ozirosznak, Hórusznak, Széthnek, Ízisznek és Neftisznek szentelték -, hanem csupán egyetlenegy, amely a Dániel próféta által megjövendölt Ember Fiának szentelt nap lesz. Minden évszak neki fog adózni . Mert Fia ott fog majd ülni Atyjának , az Örökkévalónak a jobbján. A jobb kéz a zsidóknál a déli égtájat is jelenti, és azt a fiút, akinél a kenyér meg a hal volt, a hallgatóság által formált kör déli pontjára állította Jézus.
Az a körülmény, hogy Jézus nem fejtette ki elgondolását, félrevezette a pogány-khrésztianoszokat. Szavainak a következő jelentést tulajdonították: ,,Én vagyok mindazon próféciáknak a beteljesedése, amelyek Tammúzra, a gabonaistenségre vonatkoznak." Azért gondolták így, mert Jézus Tammúz születésnapján született Betlehemben, a ,,Kenyér Házában", Tammúz barlangjában, s Tammúz aratókosara volt a bölcsője. Továbbá azt is gondolták, hogy Jézus Kánában mondott szavai a következő célzást tartalmazták: ,,Én vagyok mindazon próféciáknak a beteljesedése, amelyek a boristenségre, azaz Noéra, vagy Duszareszre, vagy Dionüszoszra vonatkoznak. Názáretből való vagyok, a Bornak Házából". Később ugyanisi Jézus kijelentette tanítványainak: ,,Én vagyok a szőlőtőke, ti vagytok az ágak", csakhogy akkor nem magáról, hanem Jehováról beszélt, és szavait kettőzött ámennel vezette be. Még később sokkal nyomósabbnak látszó érveket is találtak a pogány-khrésztianoszok ahhoz, hogy élreértsék Jézust- de erről majd akkor írok, ha rákerül a sor. Némely khrésztianoszok odáig mentek ebben a misztikus Jézus-kultuszban, hogy a hüvelykujjukon olyan gyűrűt viseltek, amelybe ez a három görög betű volt vésve: Ióta, Éta, Szigma. Köztudomású, hogy ezek Dionüszosz egyik nevének vagy jelzőjének kezdőbetűi (a teljes név fordításban így hangzik: ,,Az Élet Vizeinek Adományozója"). De Jézus nevének görög formája is ugyanezzel a három betűvel kezdődik.
Isten Országának eljöveteléhez való kapcsolatát egy hirtelen támadt prófétikus intuíció világosította meg Jézusban. Egy halászbárkán tartózkodott akkor, a galileai tengeren, Péterrel meg Andrással, akik egész éjszaka fáradoztak, de egyetlen halat sem sikerült fogniuk. Jézus egy bizonyos helyre mutatva azt tanácsolta nekik, hogy ott vessék ki hálóikat, és majd számolják meg a zsákmányt. Péter és András megfogadták a tanácsot, valóban jó fogást csináltak - százötvenhárom halat számoltak össze. Ez a história voltaképpen alig érdemelne említést, hiszen gyakran megesik, hogy még egyűgyű és ostoba embereknek is ennél figyelemre méltóbb megérzéseik támadnak. De jelentőssé teszi az a körülmény, hogy a közfelfogás szerint a százötvenhárom szimbolikus szám, ennyi külön nyelv van az ismert világban. És Jézus kijelentette:
- Ha eljő a Királyság, a világ valamennyi népét magába foglalja majd.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: A sánta Jézus -Edom Talmud |
|
|
|
Címkék: törvényismeretet, ceremóniamestere, következésképpen, félremagyaráztak, kenyérdarabokból, engedelmességgel, megfogalmazásban, gabonaistenségre, engedelmeskednek, elképzelhetetlen, tanulmányozására, házasságtöréssel, engedelmeskedtek, szamaritánusokat, házasságtörésért, cselekedeteiről, kinyilvánította, khrésztianoszok, meggyőződésében, ceremóniamester, bebizonyosodott, vállalkozásokat, gnosztikusokhoz, szemfényvesztők, királylányokkal, nagylelkűséggel, megsemmisítését, valószerűséggel, tulajdonították, tanúbizonyságot, ártatlanságának, szövegmódosítás, törvénytudókkal, foglalkozhatnak, példázatmeséket, kommentárjaikat, halál uralma, szemérem köntösén, nőstény viszonyában, húsvét előestéjén, pogányokból lett, írásművet csak, szerkesztést illeti, polgári hatóságoknak, csontvázát alkotja, khrésztianosz vallás, kifejezést használnom, krésztianoszok üldöztetése, bizalmadra –, szegény öregnek, titkos hagyományt, féltve őrzött, Robert Graves, King Jesus, Cassel-London Seventh Edition Januáry, Terényi István, Gondolat Kiadó Budapest, Csehszlovák Szocialista Köztársaság, Magyar Népköztársaság, Madách Könyvkiadó, Gondolat Könyvkiadó, Zrinyi Nyomda, Bolgár Imre, Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom, Alexandriai Kelemen, Kommentátorok Edom, Pontius Pilátus, Lexicon Talmudicum, Talmud Zanhedrin, Izrael Istene, Messiás Kínjait, Isten Országának, Reményét Ézsaiás Könyve, Galilea Kertjében, Belső Tanácsát, Belső Tanács, Izrael Királysága, Világosság Fiává, Isten Országa, Mennyek Országába, Csakhogy Jézus, Jeruzsálemből Jerikó, Papok Udvarának, Továbbá Jézus, Mózes Ötödik Könyvében, Amikor Jézus, Antigonosz Simonnak, Mert Simon, Ariszteasz Levelében, Keresztelő Jánoshoz, Isten Országáról, Mégis Salamon, Énekek Énekének, Kitől Izrael, Ahol Ábel, Első Évának, Jézus Lilith, Mert Ádám, Énekek Énekében, Béth Salisában, Kenyér Házából, Csak Tádé, Kegyes Gyermeknek, Végül Fülöp, Mózes Törvényének, Amit Jézus, József Fiáról, Egyiptomban Ozirosznak, Ember Fiának, Mert Fia, Jézus Tammúz, Kenyér Házában”, Jézus Kánában, Bornak Házából”, Élet Vizeinek Adományozója”,
|
|
Offline
