|
2010-02-24 22:31:34, szerda
|
| |
| |
|
|
| |
Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966
Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató
Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."
Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)
...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).
Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.
Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.
Huszonharmadik fejezet Isten Országa
- Készek vagytok-e ennek a vízkeresztségnek felvételére, amelyben engem János részesített? - kérdezte tanítványaitól Jézus-
- János már megkeresztelte András testvéremet meg engem, meg Fülöpöt és a kánai Simont - válaszolta Péter.
- Sokakat keresztelt meg. De vajon elmosta-e a férfiasságotok büszkeségét? Némelyeket a rabszolgapiacon fosztanak meg férfiasságuktól, mások már ilyeneknek születnek,és vannak, akik a közelgő Napról előre figyelmeztetést kapván, magukat férfiatlanítják meg az Isten Országának ügyéért. Mert ama Nap úgy fog eljönni, mint valami tolvaj, amikor legkevésbé várják, és akkor megint úgy lesz, mint Noé idején, nagy eszem-iszom folyt a mennyegzői csarnokban és szerelmes ölelkezés a nászszobában, amikor hirtelen megnyíltak az ég csatornái, felfakadtak a vizek és Noé meg az ő fiai kivételével mindenkit elsöpört az áradat. Mondjatok le a test gyönyöreiről, gyermekeim, mert különben sohasem lesztek a Királyság polgárai. Aki képes a másik keresztség elfogadására, az részesüljön benne.
- Uram, én képes vagyok rá! - kiáltotta elsőnek Péter. Utána a többiek is ugyanazt mondták, bár kevésbé készségesen.
Fülöp megkérdezte:
- Ha nem szabad többé a feleségünkkel érintkeznünk, mi akadálya van annak, hogy elváljunk tőle, és visszaküldjük őt apja házába? Mert mi már nem vagyunk többé azok, akik a házassági szerződést megkötöttük, és a válást megengedi a Törvény.
- Mózes ezt az engedélyt egy gonosz nemzedéknek adta, amely arra volt ítélve, hogy a pusztaságban haljon meg. A tudós Sammáj állandó érvényű rendelkezésnek tartotta ugyan, de kijelentette: ,,Csakis házasságtörés esetében alkalmazható." Majd Hillél, áldott legyen az emlékezete, így nyilatkozott róla: ,,Azok számára, akik az engedélyt mais érvényesnek tekintik, a házasságtörés nem lehet egyetlen ok: a kemény szívűek annyira kiterjeszhetik az engedély érvényességét, hogy egy férj már azzal is indokolhatja a válást a törvényszék előtt, hogy a felesége rosszul főz vagy elvesztette szépségét. Óvakodjatok ennek az engedélynek az elfogadásától: mert ha a feleség ízetlen ebédet szolgál fel férjének, vagy elhanyagolja külsejét, vagy házasságtörést követ el, tulajdonképpen a férjét vádolja azzal, hogy nem tanúsít szerető gyöngédséget iránta. Minél komolyabb a vétke, annál súlyosabb a vád. A férj tehát lássa be saját hibáját , és bocsásson meg feleségének, mint ahogyan ő remél bocsánatot Istentől, és jól gondolja meg, mielőtt válásra szánná el magát."
- És mi a te véleményed?
- Hillél kimondta az utolsó szót. Akik Istent szeretik, mondjanak le a válási engedélyről, akkor is, ha házasságtörésről van szó. Mert ha egyszer a férfi feleséget vesz, akkor egy testté válnak. Isten egyesítette őket, és nem szabad elválniuk egymástól. Ha a férj vétkezik, magával rántja asszonyát a bűnbe, ha a feleség vétkezik, a férj éppúgy felelős a bűnéért, mintha maga követte volna el. Salamon azt mondja: ,,A jó feleség értékesebb a rubinköveknél." Én pedig azt mondom nektek: férj és feleség csak akkor egyesül Isten szeretetében, ha megtartóztatják magukat a testi szerelemtől. Mert aki a testbe vet magot, a testből romlást fog aratni.
Jézus Jeruzsálemtől dél felé, Én-Rimmonba vezette tanítványait, ahol megkapta János üzenetét. Akkor egy gránátalmafaligetet átszelő folyócskában János megkeresztelte és prófétává kente fel valamennyiüket, most már Jézushoz hasonlóan nekik is tartózkodniuk kellett a bortól és minden egyéb mámorító italtól. Jézus megáldotta őket,és ezt az egyszerű parancsot adta nekik:
- Gyermekeim, szeressétek egymást.
A szertartás után János megkérdezte:
- És most merre visz az utad, uram?
- A terméketlenséggel sújtott földön keresztül a termékenységgel sújtott földre, azután, ha Isten is úgy akarja, az Észak Hegyére.
- Majd én előkészítem az utadat.
- Cselekedd azt, és a Hegyen majd találkozunk.
- Mindenki fogja hallani a hangomat, a szemétdombon turkáló koldustól a trónon ülő fejedelemig.
János a tanítványait a gitthai Simon gondjaira bízta, aki a legbuzgóbb volt köztük, maga pedig sietve elindult Galilea felé, szenvedélyes kiáltással buzdítván minden férfit és nőt, akivel csak találkozott.
- Tartsatok bűnbánatot, tartsatok bűnbánatot, mert közeleg a Király!
A harmadik napon megérkezett Szepphoriszba, ahol Heródes Antipasznak volt a rezidenciája. János minden teketória nélkül félretaszigálta a kapuőröket, berontott a palotába, a pásztorbotját fenyegetően rázogatva a főudvarmester előtt, azonnali bebocsátást követelt Antipaszhoz.
Antipasz éppen bíráskodott a nagy csarnokban, oldalán Heródiással, a feleségével, amikor János berohant a terembe, és elkiáltotta magát:
- Én vagyok János, Zakariás fia, az Úr egyik prófétája!
Szavai metsző élességgel visszhangoztak a márványfolyosókon.
- Hódolj a király előtt, ember! - ripakodtak rá az udvaroncok, akik a palota falai között hízelegve királynak titulálták Antipaszt. - Borulj a szőnyegre!
- Egy tetrarkha nem király. Az én hódolatom Izrael Királyát illeti.
Antipasz elképedve bámulta János ösztövér alakját, véreres szemét, vörös szakállát, csapzott haját, teveszőr köpenyét, amely olyanannyira rongyos volt már, hogy nem is tűnt egyetlen ruhadarabnak. Nem is annyira sértődés, mint inkább zavar bujkált a hangjában, amikor megszólalt:
- Talán bizony atyám, Heródes feltámadt halottaiból, hogy így mersz beszélni?
- Atyád a zsidók királya volt, de sohasem volt Izrael királya. Jöjj velem, most tüstént, hogy hódolj Izrael királya előtt. És üzend meg a fivérednek, Philipposznak is, hogy ugyanezt tegye.
- Kicsoda az a király?
- A füledbe súgom - mondta János. Felszökellt a lépcsőkön a trónhoz, lehajolt és ezt suttogta: - Az, aki megmenekült a trák katonák dárdáitól.
Antipasz elsápadt.
János megforgatta botját, és ismét mindenki füle hallatára folytatta:
- Íme, az Úr szava: távolítsd el ezt a nőszemélyt, tetrarckha, mert különben nyomorúságos száműzetésben fogsz meghalni. Távolítsd el, bűnös edomita, mert különben a neved bűzleni fog az idők végezetéig!
Antipasz ugyanis harminc évvel ezelőtt ugyanazt a vétket követte el a levirátus-törvény ellen, mint a fivére, Arkhelaosz. Rómából hazafelé utaztában Alexandriban rábeszélte unokahúgát, Heródiást, hogy váljon el férjétől - Antipasz féltestvérétől, Heródes Philipposztól. Utána feleségül vette, noha az asszonynak első férjétől már volt egy leánya.
Heródiás felháborodva fordult Antipaszhoz:
- Uram, miért tűröd, hogy ez az őrült itt kedve szerint dühöngjön? Durván megsértett engem, megsértett téged, és megsértette házasságunkból született leányunkat. Nem agy fejedelem, hanem hatvan kutya fattya, ha azonnal börtönbe nem vetteted!
Antipasz nagyokat nyelt, és bólogatott, de nem mert cselekedni. Végül is Heródiás parancsolta meg a két testőrnek, hogy hurcolják Jánost a palota börtönébe, de még tíz ember kellett ahhoz, hogy erősen megláncolják, és bilincsekbe verjék.
Antipasz aznap este felkereste a börtöben, s miután mindenkit elküldött, hogy négyszemközt maradjon vele, így szólt hozzá:
- Fáj nékem, hogy bilincsbe vagy verve. De hát a feleségem nagyon büszke asszony. Kérlek, mondd meg nekem annak az új királynak a nevét, és azt, hogy hol lehet megtalálni.
- Bocsáss szabadon, és én örömest elvezetlek hozzá.
- Holnap?
- Ha még ma eltaszítod a feleségedet.
- Hát el kell veszítenem előbb a feleségemet, aztán meg a trónomat?
- Még az is jobb, ha életedet veszíted el, mint az üdvösséged reményét.
Antipasz még egyszer megpróbálta kiszedni Jánosból a király kilétét:
- Ha akarod, írok egy levelet fivéremnek, Philipposznak.
De János csak bólintott, és csupán ennyit mondott:
- Meg fogod őt ismerni még idejében.
Antipasz kínzással fenyegetőzött, János azonban az arcába nevetett.
Eközben Jézus lassan halad északi irányban, Judeának egyik olyan vidékén, amely erősen megsinylette Arkhelaosz uralkodásának zaklatott időszakát, és azóta sem tudta visszanyerni korábbi szerény jólétét. A falvak félig-meddig romokban hevertek, a lakosság nagy nyomorban tengődött. Ha Jézus egyedül lett volna, bizonyára szívesen megosztották volna vele szűkös kenyerüket, de tizenhárom vendég ellátására nem mert vállalkozni senki. Az aratás ideje még nem érkezett el, a tavalyi gabonát pedig már majdnem teljesen felélték. De ettől eltekintve, Judeában nem szerették a galileiakat - Jézus és Júdás kivételével mind galileaiak voltak -, megvetették őket, mert bárdolatlan tájszólással beszéltek, erőszakosan alkudoztak, összeférhetetlen és konok természetűek voltak. Amikor Jézus tanítványaival megérkezett valamelyik községbe, mindig ugyanazt kellett tapasztalniuk. A zsinagóga előljárói nem voltak hajlandók élelemmel ellátni őket, arra hivatkoztak, hogy a vendégszeretet törvényeinek értelmében kötelesek ugyan a vándor utasemberről gondoskodni, de nem kötelesek egy egész csapat vándort ellátni. Udvariasan áldást mondtak rájuk, és azt tanácsolták nekik, próbáljanak szerencsét a következő faluban. Az egyik zsinagógiai előljáró a Prédikátor Könyvéből idézett nekik:
- A Prédikátor azt mondja: ,,Adj részt a hétnek, vagy nyolcnak is, mert nem tudod, micsoda veszedelem következik a földre." - És őszintén megvallotta: - Ha ti csak heten vagy nyolcan volnátok, akkor szívesen tennék eleget az Írás e szavának.
Amikor Kirjáth-Jeárimba érkeztek, Jézus meghagyta a tanítványoknak, hogy oszoljanak szét, párosával menjenek tovább, három nap múlva újra találkoznak majd Lebonában, a szamaritánus határon.
Ő maga Jakabot és Jánost tartotta maga mellett. Útközben egyszer-kétszer prédikált, de hallgatói üres tekintettel bámultak rá, s nemigen figyeltek szavaira.
- Ezékiel próféta látomása jut eszembe - jegyezte meg a két tanítványnak. - Amikor majd az Úr nagy napján véres ,,tav" betű jelöli meg az igazak homlokát, hogy megmeneküljenek a pusztulástól, mondjátok meg, hányan fogják kiáltozni: ,,Én judeai vagyok azokról a hegyekről, amelyek Jeruzsálem és a síkság között emelkednek!"?
Jakab és János komoran csóválta a fejét. Mégis, még ugyanazon a napon, egy szegény ember pár marék sáskababot adott. Másnap pedig egy szegény özvegyasszonytól penészes sajtot meg némi kenyeret kaptak. Ivóvizet is leltek.
Lebonába érva már ott találták a többi tanítványt. Valamennyien beálltak segíteni egy jómódú gazdának, learatták és betakarították a gabonáját, amiért a gazda bőkezűen megjutalmazta őket. Onnan tovább haladtak, Szamarián keresztül, ahol a parasztok még a vizet is sajnálták tőlük. Nagyon igyekeztek, hogy elérjék Galileát, nehogy a közelgő szombati ünnep miatt meg kelljen szakítaniuk utazásukat. Még a szombati ünnep beállta előtt, késő délután megérkeztek Én-Gannimba, de ott már annyi húsvéti zarándok vonult át, hogy nekik nem jutott semmi ennivaló, pedig szinte összeestek az éhségtől.
Másnap reggel bementek egy nagy birtok búzatáblái közé. Fülöp meg a kisebbik Jakab haladt elől, érett búzakalászokat tépegetett, és ta tenyere között dörzsölte, hogy kipergesse a magvakat. De a gazdatiszt, aki két szomszédjával éppen a zsinagógába igyekezett, rajtakapta őket. A bölcsek tanítása szerint a kalászok szétmorzsolása a cséplés egy fajtájának, tehát munkának számít, és aki ilyet cselekszik, az megszentségteleníti a szombatot. Ezért a gazdatiszt közölte Jézussal, hogy a szombat két megsértőjével szemben szigorúan fog eljárni.
- Melyik városból valók ezek a nyomorultak?
- Ez a két ember kapernaumi.
- Nos, akkor a kapernaumi előljáról elé viszem az ügyet. Magam kísérem őket oda veled és a többi tanítványoddal együtt. Ti lesztek majd a tanúk. Ha szamaritánusokról, görögökről, vagy koldusokról volna szó, nem törődnék vele, mert két napot nehezen tudok nélkülözni ebben az évszakban. De amikor két megtévesztő ruhát viselő ember, tizenegy hasonlóan öltözött ember társaságában gazdám gabonáját csépeli szombatnapon - nem, a lelkiismeretem nem engedi, hogy elnézzem ezt a bűnt. Remélem, a kapernaumi előljáróság szigorú lesz, a törvényszegőket alaposan elpáholják, és botjukat összetöri a porkoláb.
- Veled megyünk - mondták a szomszédai. - Mi is tanúi voltunk a törvénysértésnek.
Aznap este a gazdatiszt bőségesen megvendégelte Jézust és tanítványait.
- Amíg hivatalosan meg nem állapítják bűnösségeteket, addig ártatlanok vagytok - jelentette ki. - Nem szeretném, ha az én uram házának az a híre támadna, hogy nem vendégszerető. Egyetek emberek, egyetek, amennyi csak belétek fér!
De attól az elhatározástól nem tágított, hogy bíróság elé állítja őket.
Kapernaumban a zsinagóga előljárói megköszönték a gazdatisztnek, hogy a közmorál szellemétől áthatva elébük vitte az ügyet, és azt szintén igen súlyos vétségnek minősítették. Jézus azonban azt kérte, hogy mielőtt a szombatnap megsértéséért felelősségre vonnák Fülöpöt és Jakabot ,előbb ellene emeljenek vádat, mivel a törvényszegésre ő biztatta fel két tanítványát.
Kérésének helyt adtak, s így Jézus életében először állt vádlottként bíróság előtt. De csakhamar nyilvánvalóvá vált, hogy ki a bíró, és kik a vádlottak.
Jézus elismerte, hogy két tanítványa valóban megtette azt, amivel vádolják őket. Hivatkozott azonban a kényszerűségre, és egy példára hívta fel az előljárók figyelmét:
- Nem olvastátok, hogy mit cselekedett Dávid király Nóbban, amikor éhezett? Elkérte Akhmimélektől, a paptól - Abjátás atyjától - az oltárra helyezett szent kenyereket, és azokból ötöt megevett a barátaival.
- De ezek az emberek nem éheztek.
- Miért? Csak azt fogadjátok el az éhezés bizonyítékául, ha valami már éhenhalt?
- És te nem vagy Dávid király.
- A tanítványaim sem ettek szentelt kenyeret. Ők csak az ősrégi kalásztépési jogot gyakorolták. Ha a mi én-gannimi vádlóink meghívnak a házukba, amint azt a Törvény előírja, és ételt raknak elénk - akkor ezek az emberek nem tették volna meg azt, amit tettek. Minden ház gazdájának kötelessége, hogy az éhes utasnak enni adjon. Ha tehát a szombatnapot megszegték, a mi vádlóink voltak azok, akik ezt a törvénysértést elkövették.
Itt Péter közbeszólt:
- Pedig bőségben élnek. Hiszen utána adtak is enni, mivel elröstellték magukat. Rég ismerem, hogy milyen emberek laknak Én-Gannimban. Hétköznapokon fegyveres őrt állítanak a földeken keresztül vezető út mellé, s az nem engedi, hogy az arra vonuló zarándokok meg vándorok a kalásztépés ősi jogát gyakorolhassák.
- Ez nem tartozik ide, Jóna fia - szólt rá az egyik bíró.- Ha téged nem engednek kalászt tépni szombat előtt vagy szombat után, az nem jogosít fel arra, hogy megszegd a szombatnapi tilalmat. Miért nem vittetek az útra elemózsiát magatokkal?
Jézus felelt Péter helyett:
- Ugyanezt megkérdezhette volna Akhimélek is Dávid királyról. A szombat lőn-e az emberért, nem az ember a szombatért? Azért alapíttatott-e a szombat, hogy a felüdülés és az öröm napja legyen, vagy a böjtölésé és a szomorúságé? Örülhet-e és felüdülhet-e olyan ember, aki éhes?
A bírák közt ült az a gabonakereskedő, akit Jézus meggyógyított, amikor először kereste fel a zsinagógát. Ez most szigorú hangon megjegyezte:
- Maga Dávid király tanácsolta nekünk, hogy az Úrba vessük bizodalmunkat. Mert, mint mondotta, soha életembe nem látott igaz embert, akinek nélkülöznie, gyermekeinek pedig koldulniok kellett volna. Akik megtartják a Törvényt, azok nem éheznek szombatnapon.
- Ezt a magad dicséretére mondod? Te is a gazdagok közé tartozol, és kerülöd a szegény embernek a társaságát, mivel azok nem tartják meg a Törvényt, pedig valójában ti, gazdagok, akadályoztátok meg őket, hogy megtarthassák. Egy marhahajcsár vagy egy napszámos veszítse el Isten áldását csak azért, mert egész héten agyondolgozta magát, és olyan kimerült, hogy képtelen eleget tenni mindazoknak a rituális kötelezettségeknek, amelyeket ti, gazdagok, róttatok rá, mint az üdvözülés szükséges feltételeit? Képes-e naponta harmincszor magára ölteni imaköntösét, hogy veletek együtt terjengős imákat zsolozsmázzon, és százszor is megmossa a kezét? Ti gyönyörűséget leltek a Törvényben azáltal, hogy önként olyan terheket vállaltok magatokra, amelyeket Mózes sohasem rendelt el. A Törvény valóban arra való, hogy örömünket leljük benne, csakhogy ami nektek gyönyörűség, nyomorúság a szegényeknek. Ti pedig így beszéltek a szegényről: ,,Ez az ember tisztátalan, ne engedjük be a mi tiszta gyülekezetünkbe."
- A bölcsek azt a parancsot hagyták ránk, hogy erős kerítéssel vegyük körül a Törvényt, úgy védjük meg minden sérelemtől.
- A bölcsek azt mondták: ,,Készítsetek kerítést a Törvénynek, és őrizzétek jól, de ne helyezkedjetek el a kerítésen belül. Mert aki így tesz, az nem figyelhet hátra. Helyezkedjetek el a kerítésen kívül, és akkor mindent fogtok látni." De ti belül telepedtetek le, a kerítésből magas falat csináltatok, a körülzárt területet saját külön birtokokká változtattátok, ahová a szegény ember be nem teheti a lábát.
- Azt akarnád talán, hogy olyanokkal közösködjünk, akik tisztátalan ételeket esznek?
- Nem az fertőzteti meg az ember, ami a szájon bemegy, hanem ami kijön a szájból... Még a tiszta étel is tisztátalansággá válik, amikor a test kiüríti bűzös salakját. Ti a Törvény édes eledelével táplálkoztok ugyan --amint az Írás mondja: ,,... és lőn az én számban, mint az édes méz" -, de azt ismét kiürítitek magatokból gonosz gondolatokban, dölyfösségben, esztelen dőreségben.
Ezzel Jézus ujjával a gabonakereskedőre mutatott, majd példázatot mondott egy ördöngösről: egy ember, akit a beléje bújt gonosz szellem veszedelmes és szennyes helyekre űzött-hajtott, végre megszabadult kínzó démonától, és elhatározta, hogy hazatér, otthonát kisöpörve és kitakarítva találta, de mivel nem érezte jól magát egyedül, hét másik gonosz szellemet idézett meg, azokkal osztván meg a házát.
A zsinagóga koros elnöke ekkor megkérdezte tőle:
- Fiatalember, minket akarsz te leckézetni, akik a Törvény tanulmányozásában őszültünk meg?
- Hadd feleljen Jeremiás próféta egy fiatalember helyett, akinek hallgatnia kell, ha az öregek bolondot beszélnek! ,,Hogyan mondhatjátok: Bölcsek vagyunk, és az Úr Törvénye nálunk van? Bizony ímé hazugságra munkál az írástudók hazug tolla."
Ez véget vetett a további tárgyalásnak. A bírák rövid tanácskozás után nyilvánosan megdorgálták Jézust és tanítványait azért, amit Én-Gannimban tettek, de más büntetést nem szabtak ki. Utána azonban bizalmas üzenetet küldtek Jézus bátyjaihoz, Józséhoz, Júdához és Simonhoz. Felszólították őket, hogy vegyék rá Jézust: térjen vissza Názáretbe, a gyalupad mellé, máskülönben kénytelenek a heródiánus rendőrséghez folyamodni, hogy Jézust mint elmebeteget tartsa őrizet alatt.
Két nap múlva a három fivér riadtan megjelent Kapernaumban. Jézus anyját is magukkal hozták. Megtudták, hogy Jézus éppen egy adószedő házában prédikál szegényekből és meglehetősen kétes hírű emberekből álló követői nagy tömegének. Jószé, a legidősebb testvér beküldött egy fiút a következő üzenettel: ,,Anyád és bátyáid azonnal beszélni akarnak veled odakünn."
Bár az egyik parancsolat azt mondja: ,,Tiszteld atyádat és anyádat", Jézus nem szakította félbe prédikálását, és nem ment ki anyja üdvözlésére, ahogyan hasonló helyzetbe más hithű zsidó tette volna. Világos volt előtte, hogy a sürgető üzenetet nem az anyja, hanem a bátyjai küldték.
Ezt üzente vissza:
- Egy prófétának nincs atyja, nincs anyja, és nincsenek testvérei, kivéve prófétatársait. Azonkívül Mózes ezekkel a szavakkal áldotta meg Lévi törzsét: ,,Aki azt mondta az ő atyjáról és anyjáról: Nem láttam őt, és az ő atyafiait nem ismerte, fiaival sem gondolt, mert megtartották a te beszédedet és ragaszkodtak szövetségedhez." Ti is tagadjátok meg atyátokat, anyátokat, testvéreiteket és gyermekeiteket, ha azok vissza akarnak tartani benneteket attól, hogy szeretetben szolgálhassátok Istent.
Jószé jelentette Jézus válaszát a zsinagóga előljáróinak, és sóhajtva mondta:
- Sajnos, nem tehetünk semmit. Testvérünk már fiatal kora óta ilyen arcátlan és gyalázatos módon viselkedik. Mi mossuk kezünket. Adjátok át őt a hatóságoknak, mivel meg van írva: ,,Aki szidalmazza az ő atyját vagy anyját, halállal lakoljon." Mert amit testvérünk mondott az anyjáról, az már szinte olyan, mintha átkozta volna.
Mária azonban Jószé ellen fordult:
- Ki átkozta az anyját? - kérdezte - Nem az én szerető fiam. Te merészeled azt állítani, te, aki irigyelted tőle jogos örökségét? Ezt mered mondani Jézus testvéredről, aki kibékített téged Júdával és Simonnal? Jusson eszedbe a törött járom ügye, és ne szólj egy szót se, hanem szégyelld magad.
Majd az előljárókhoz intézte szavait:
- Ami az anya iránti tiszteletet illeti, tehet-e többet egy fiú annál, amit az én fiam tett értem? Nekem adta házát és mindenét, amije csak volt, mielőtt elment Kallirrhoéba, az esszénusok közé. És az sem igaz, hogy nem engedelmeskedett a parancsomnak, mert az Jószé parancsa volt, nem az enyém. Az Élő Isten a tanúm rá, hogy nekem semmilyen panaszom sincs a fiam ellen.
Az előljárók szánakozva csóválták a fejüket:
- Ilyenek az izraeli anyák, mint ilyenek! Még hamis esküre is képesek, hogy megmenthessék méltatlan fiaik életét.
És Mária hasztalan próbált vitába szállni velük, nem tudta őket eltéríteni attól a véleményüktől, hogy Jézus nyilvánosan megsértette anyját. Amikor Jézus elhagyta az adószedő házát, egy zsinagógiai előljáró megleste az utcán, és szemrehányásokkal illette.
- Nyugalom, ember! - mondta Jézus. - Ha megbántottam anyámat, idézd meg tanúnak, és majd bocsánatot kérek tőle. De én ismerek valakit, és te is ismersz valakit, aki nagy hangon korbant, fogadalmi ajándékot ígérve olajfaligetet ajánlott fel az Úrnak. Vajon Isten iránti szeretetből tette? Vagy az apját akarta bosszantani, aki meg akarta tőle vásárolni azt az olajfaligetet, de ő a felkínált árat túlságosan alacsonynak tartotta?
Az imént még oly magabiztos előljáró elsápadt, és annyira elszégyellte magát, hogy egész teste beleremegett.
Jézus nem sokkal később levelet kapott mind a három kapornaumi zsinagóga elnökének aláírásával. Az állt benne, hogy Jézus a tisztátalanság kedvelése által elkülönítette magát a gyülekezettől, és amennyiben nem hagyja abba a prédikálálását a városban, mint zavart keltő tevékenységet kifejtő személyt feljelentik a heródiánus rendőrségnek.
Jézus Korazinba vonult vissza, és ott még szenvedélyesebben hirdette Isten Országának közeledését, mint eddig. Az volt a felfogása, hogy ez a királyság gyakorlatilag az aranykorhoz való visszatérést jelenti, vagy annak megközelítését. És közben újra meg újra figyelmeztette tanítványait, hogy ne aggályoskodjanak, ne járjo az eszük élelmen, ruházaton, pénzen, mert Isten mindenkor gondoskodott azokról, akik szeretik őt. Igyekezzenek megszabadulni mindenfajta világi gondoktól, mert másként nem nyerhetnek polgárjogot Isten Országában. Cselekedjenek olyanformán, mint egy ékszerkereskedő, aki boltjának egész készletét pénzzé teszi, hogy megvehessen egyetlen csodálatos gyöngyszemet.
- Engedelmeskedjetek a Törvény tudós doktorainak - mondotta -, de ne gondoljátok, hogy ők pusztán a maguk skrupulózus törvénymagyarázataival elvehethetnek titeket a Királyságba.
- Akkor hát kik vezethetnek el oda? - kérdezte Júdás.
- A madarak, a halak, a kígyók, a vadak. Azok sohasem szövögetnek terveket, nem gondolnak a jövőre. Az ő életükben egy nap annyi, mint ezer. Dicsőítik az Urat úgy, amint az Dánielnak a három gyermekről szóló énekében olvasható, amely a szent életűek és alázatos szívűek hódolatát az övékéhez hasonlítja. Dániel azért is nevezte három társát gyermeknek, mert a Mennyek Országa a gyermeki szivűeké, az együgyűeké, a hüvelyesevőké lesz, nem pedig azoké, akik világi gazdagságban tobzódnak.
Ezt a tanítást tovább bővítette azzal a kijelentéssel, hogy Jeruzsálemben helytelenül gőgös és szeszélyes despotaként imádják Izrael Istenét. Templomának udvarai márványból meg aranyból vannak, szolgái fennhéjázók, irigyek és kapzsik, és amint Hillél mondotta: ,,Minél több a szolga, annál több a tolvaj." Izrael Istene valójában számtalan fiának és leányának kegyes atyja, és Országa nem jöhet el addig, amíg a köznép el nem ismeri őt atyjának, s vissza nem utasítja annak a hamis pompának a támogatását, amelyet pénz és kard hozott létre. De - magyarázta Jézus - tanácsait senki se értelmezze úgy, hogy abba kell hagyni a kézműves mesterségeket meg a gazdálkodást. A földművelést még nem lehet feloldani az Ádámra kimondott átok alól: "Orcádnak verítékével egyed a te kenyeredet", a pénzharácsolás átkától azonban meg lehet szabadítani. Minden falu tartsa el saját magát, és lakói közös tulajdonként birtokolják az ekéket, igavonó állatokat, raktárakat, ugyanakkor meg kell engedni, hogy mindenki a saját fügefája alatt ülhessen, saját kútjának vizét igya, ha valakinek fölöslege van, adjon abból annak, aki kér, és pénzt ne fogadjon el érte. És a gazdag ember? Neki is dolgoznia kell a többiekkel együtt, mert ha nem dolgozik, éhen pusztul hasznavehetetlen kincsesházának pénzeszsákjai között.
- De vajon könnyen meg lehet-e mindezt valósítani? - kérdezte Tamás.
- Nem jövendölök közeli békességet, háborút jövendölök. Kardot fognak rántani mindazok, akik a világ mostani rendjét fenn akarják tartani. De győzhet-e a kard, ha a köznép Istenre fog gondolni? E föld urai hiába gyilkolnak, öldökölnek, mert ezzel saját vesztüket okozzák: saját házukat gyújtják el - bárcsak már égnének! Mert amint Malakiás próféta írja: ,,Met ímé, eljön a nap, lángoló, mint a sütő-kemence, és olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap...." A Messiás Gyötrelmei, amelyek az ezer esztendei béke előhínökei, ezekkel a háborúkkal és mészárlásokkal fognak kezdődni.
Miután így kioktatta tanítványait a Mennyei Királyság tanára, párosával szétküldte őket: mindegyik párt úgy válogatta össze, hogy az egyik prédikáljon, a másik gyógyítson. Meghagyta nekik, hogy vigyék el mindenfelé az üzenetét, hirdessenek bűnbánatot, és nyújtsanak reményt azoknak, akik arra a legjobban rászorulnak - a koldusoknak, a szűkölködőknek, a betegeknek, a bűnösöknek -, de csak izraeli városokat és falvakat keressenek fel, és ne is próbáljanak igét hirdetni olyan helyeken, ahol nem fogadják őket szívesen. Küldetésüket úgy kell végrehajtaniuk, hogy nem vihetnek magukkal sem pénzt, sem élelmet, sem útitáskát, sem két ruhát, minden hajnalban térdre borulva imádkozanak azért, hogy a következő napra legyen elegendő kenyerük.
- Nagy kár, hogy nem ismerjük jobban a Törvényt - panaszkodott a kisebbik Jakab.
- Akiben megvan az akarat ahhoz, hogy engedelmeskedjék a Törvénynek, az meg is fogja ismerni.
Felhatalmazást adott nekik, hogy a betegeket ezekkel a szavakkal gyógyítsák: ,,Bízzál az Úrban, ő megment téged." Miután ezt elmondták, kenjék meg olajjal a beteg testrészeket, olivaolajat használjanak, amelyet mint felkent próféták maguk megáldanak. Jézus még azt is tanácsolta nekik, hogy egyesítsék magukban a galamb szelídségét a kígyó okosságával, de szigorúan a lelkükre kötötte:
- Ha valaki megkérdi tőletek, kinek a megbízásából teszitek ezt, amit tesztek, ne kerteljetek. E süssétek le szemeteket, ne álljatok zavartan egyik lábatokról a másikra, se ne motyogjátok bátortalanul: ,,A názáreti Jézus küldött minket", hanem válaszoljátok bátran: ,,Izrael Istenének,áldassék a neve, akaratából cselekedjük ezeket a dolgokat, mivel mi az ő prófétái vagyunk." Mert a jó pásztor büszke a Királyára.
Jézus ezek után egyedül látogatott el Szamáriába. Ismeretes, hogy a Garizim hegyén részt vett a szamaritánus papok gyűlésén. Ezt a gyűlést ő maga hívta össze, amikor keresztülhaladt a tartományon, közvetlenül húsvét előtt. Ezt oly módon cselekedte, hogy valamilyen varázsigét mondott a szükhari kútnál a szamaritánusok galambpapnőjének. De erről feljegyzések nem maradtak. Mielőtt visszatért Korazinba - tanítványaival úgy beszélte meg, hogy ott találkoznak ismét -, lesújtó gyászhír érte utol: Keresztelő János halott. Antipasz lefejeztette, Heródiás és leányuk, Salóme kívánságára.
Jézus harminc napig gyászolta Jánost, és amikor Korazinban találkozott a tanítványokkal, azok nagyon elgyötörtnek látták mesterüket. Ők maguk bizakodó hangulatban voltak, örömmel jelentették, hogy gyógyító tevékenységük sikerrel járt, és az általuk hirdetett igék sokak szívében megfogalmazottak. A megtértek tömegeit hozták magukkal, akik mind látni akarták a megragadó erővel prédikáló tanítványok tanítómesterét. Velük jöttek János tanítványai is, és megkérdezték Jézustól:
- Te vagy-é, aki eljöendő, vagy mást várjunk? Csodálatos történeteket hallottunk a gyógyításaidról, a bénák járnak, a vakok látnak, a poklosak megtisztulnak, a süketek hallanak.
- Ki küldött hozzám benneteket?
- A gitthai Simon, János megbízottja.
Jézus ismerte. Simon apja, egy hitehagyott cádokita, Lívia császárné egyik fő ügynökeként tevékenykedett Szíriában. Ami Simont illeti, buzgó, ékes szavú, és bátor ember volt, de az erénynél jobban érdekelte a hatalom. Körülmetélkedett, hogy benősülhessen egy főpapi családba. Apja azonban hirtelen kegyvesztett lett, minden pénzét elvesztette, így Simon nem tudott eleget tenni a házassági szerződés feltételeinek, s a leány máshoz ment feleségül. Simon elkeseredésében bosszút esküdött. Egy arab karavánvezető szolgálatába állt, és különféle kalandok után János tanítványává szegődött, abban a reményben, hogy megtanulhatja tőle a prófétaság titkát. Most, hogy János már nem élt, célszerűnek tartotta, ha Jézushoz csatlakozik, akit János a legmélyebb hódolat hangján emlegetett. Remélte, hogy tőle majd megtanulhatja azt, amire János nem tudta megtanítani.
Péter félrevonta Jézust, és felháborodva közölte, hogy Simon azt a gyógyító formulát használja, amelyet Jézus adott nekik. Jézus azonban azt felelte, hogy senki sem sajátíthatja ki ezeket a szavakat, nem afféle titkos varázsige ez, amilyent boszorkánymesterek szoktak használni. Mindazonáltal nem bízott Simonban, és a következő válaszüzenetet küldte:
- Csak annyit mondjatok neki, hogy én Isten kegyelmét hirdetem a szegényeknek, és örülni fogok, ha nem sértem őt meg.
(A gitthai Simon később teljese szakított a judaizmussal, és valami Doszitheosztól átvette egy új, szankrétsztikus kultusz vezetését, amelynek elemei Héraklész - Melkart és felesége, a holdistennő kultuszából tevődtek össze. Huszonyolc tanítványa volt, akiket négy csoportra osztott, a négy hétnek megfelelően, a holdhónapot teljessé tevő másfél napot ő maga meg egy nő képviselte. A nőt Jézabelnek hívták, azelőtt papnő volt Hierapoliszban. Simon feleségül vette, s hívei ettől kezdve Szeléné (A Hold) néven ismerték, őt pedig Simon, a Telkhin néven. Másik megjelölése: ,,A Maradandó, aki áll, állott és állni fog". E címek a napisten megtestesülésének tüntették fel. Azt állította, hogy tetszése szerint irányíthatja az időjárás alakulását, tekintetével áldást fakaszthat és romlást idézhet elő, szárnyakon repülhet a levegőben, és olyan alakot tud ölteni, amilyet éppen akar. János tanítványai közül azonban senki sem csatlakozott hozzá. Képességei jóval alatta maradtak nagyravágyásának.)
A korazini zsinagóga vezetőségéből ketten valamelyik este felkeresték Jézust és megtiltották, hogy a városukban prédikáljon. Ugyanakkor azt tanácsolták neki, hogy hagyja el Galileát, ha kedves az élete. Közölték, hogy Atipasz Khúzának a jószágkormányzójának a kívánságára elfogató parancsot készült kiadni Jézus ellen.
- Kitől hallottátok ezt?
- Joannától, Khúza feleségétől. Általunk üzente meg, mert nem merte hozzád küldeni valamelyik cselédjét.
- De hát ti úgy gyűlöltök engem, miért figyelmeztettetek mégis, hogy veszedelem fenyeget?
- Izrael fiai vagyunk és sohasem engedjük, hogy egy izraelita Edom kezére jusson, ha módunkban áll megmenteni.
- De nekem megtiltottátok, hogy Korazinban prédikáljak, és ez a tilalom fenyegetést takar.
- Korazin nem egész Galilea.
Jézus irónikusan köszönetet mondott nekik, majd hozzáfúzte:
- Ha az a róka a jelenlétetekben fürkészik utánam, mondjátok meg neki, hogy ott fogok prédikálni, ahol nekem tetszik, és hogy nem félek attól a démontól, aki megszállva tartja. Meg azt is mondjátok meg neki hogy mi ketten egy napon majd találkozunk Jeruzsálemben.
Jézusnak azonban nem volt szokása, hogy- saját hasonlatával élve - gyöngyöket szórjon disznók elé. Sohasem tért vissza prédikálni olyan városba vagy községbe, amelyből egyszer hivatalosan kiutasították. Elhagyta Korazint, és a Jordánon átkelve Bethsaida újvárosába ment. Ez a Juliasz néven is ismert, Bethsaida óvárosával érintkező helység volt Philipposz tetrarkhiájának a fővárosa. Jézus itt prédikált egy ideig, mivel azonban tilalma ellenére az újonnan megtértek nagy tömegei ide is követték, és lelkesen ünnepelték, a helyi hatóságok felszólították, hogy hagyja el a várost. Jézus a kapun kívül szimbolikus aktussal lerázta saruiról a város porát, és ünnepélyesen kijelentette, hogy Bethsaida újvárosa, Kapernaum és Korazin a végítélet napján még iszonyatosabban fog bűnhődni, mint Szodoma és Gomora (ez a két város, amely valaha a Holt-tenger partján állott, s az ég tüze pusztította el mind a kettőt).
A rideg elutasítás nem bátortalanította el. Összehívta tanítványait, és meghagyta nekik: mindegyikük válasszon ki az újonnan megtértek közül hatot, s azokat párosával küldjék szét, hogy térítő munkát végezzenek mindenfelé az országban. Miután ezt a rendelkezést kiadta, egyedül átment Peraeába, hogy tanácskozzék bátyjával, az ebjonita Jakabbal.
Amikor visszatért onnan, s meggyőződött róla, hogy tanítványai hűségesen elvégezték a rájuk bízott feladatokat, Jeruzsálembe küldte őket, a sátoros ünnepre. De megmondta nekik, hogy ne várjanak rá, mert lehetséges, hogy nem tud idejébe ott lenni. Az ünnep utolsó napján érkezett csak Jeruzsálembe, a Fűzfák Napján, amikor a Templom nagy oltárát fűzfalombokkal szokták feldíszíteni. A hét ünnepi este mindegyikén ünnepi körmenet élén egy pap vonult le a Siloám-tóhoz, kezében aranykorsóval. A korsót megmerítette a tóban, majd fáklyák fényében, trombiták hangjai mellett felvitte a hegyre, és a templom úgynevezett Vízi-kapuján át a Pogányok Udvarába vonult vele. Ott a papok átvették tőle a korsót, miközben Ézsaiás szavait idézték: ,,Örömmel fogsz vizet meríteni az üdvösség forrásából." A jelenlevő hívők tömege kórusban megismételte a prófétai igéket. Utána ismét felharsantak a trombiták, a léviták zsoltárokat énekeltek, csóválták a thürszosz-botokat, és táncot lejtettek a nagy oltár körül. A Siloám forrás vizét az oltárra locsolták, ugyanakkor az új termésű borból italáldozattal is megöntözték. Az oltárról a víz ezüstmedencébe csorgott alá, majd eltűnt egy csőben, amely a Kedron-patakhoz vezetett. Ennek a ritusnak a következő régi hagyomány volt az alapja: ,,A Mindenható, áldott legyen a neve, azt mondta: ,,Locsoljatok vizet elém az ünnepen, hogy az esztendő esői áldást hozzanak rátok". A Fűzfák Napján azonban a léviták nem egyszer, hanem hétszer táncolták körül az oltárt, annak emlékére, hogy Jerikó falainak körülzárása hét napig tartott.
Abban az esztendőben, amelynek eseményeiről Jézussal kapcsolatban most írok, a Fűzfák Napjának ceremóniáját váratlan incidens zavarta meg. Amikor a tó fölé hajolt, hogy a korsót megtöltse, lágy csengésű, de erős hang törte meg az áhitatos csendet:
,,Ó, mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre, ti is, kiknek nincs pénzetek, jertek...Hajtsátok ide füleiteket, és jertek hozzám. Hallgassatok, hogy éljen lelketek..."
E szavak hallatára minden ájtatos ember önkéntelenül folytatta magában az Ézsaiás-idézetet: ,,... és szerzek veletek örök szövetséget, Dávid iránt való áltozhatatlan kegyelmességem szerint. Ímé, bizonyságul adtam őt a népeknek, fejedelmül és parancsolóul a népeknek."
Hogy a szertartás szentségén ne essék csorba, semmilyen kísérlet nem történt Jézus letartóztatására, akit galileai híveinek tömege vett körül. Amikor pedig az ünnepi menet megindult a Templom Vízi-kapuja felé, Jézust már nem lehetett látni sehol.
Másnap reggel a nagy szanhedrin elé vitték az ügyet. Mindenki biztos volt abban, hogy Jézus zavarta meg a szertartást,de megesküdni nem mert rá senki, mivel az esti homályban nem lehetett jól látni, s Jézus nem volt olyan magas termetű, hogy kiemelkedett volna a tömegből. Annás a korábbi főpap azt indítványozta, hogy Jézust az ünnepi áhitat megzavarása miatt idézzék a törvényszék elé. Nem is annyira azért - mondotta -, mert ekasztatikus kitörésre ragasztatta magát, mint inkább az idézett szavak provokatív jellege miatt. Hiszen az az idézet nyílt és félreérhetetlen módon forradalmi vezért ígér a népnek.
- Nem kétséges, hogy önmagára gondolt - jelentette ki Annás szárazon, majd kollégái nevetése közben még megjegyezte: - Olyan Dávid ő, akinek nincs szüksége arra, hogy színlelje az őrültséget, és színlelésből csorgassa a nyálát végig a szakállán.
Nikodémus hevesen ellenezte az indítványt, amelyről kijelentette, hogy összeférhetetlen a törvényszék méltóságával. Még ha rá is lehet bizonyítani - mondotta - Jézusra vagy más valakire az inkriminált kijelentést, az semmiképpen sem fogható fel provokatív értelemben. Ézsaiás szavait szokták idézni a Templomban, amikor a Pogányok Udvarában átveszik a vizet, miért ne lehetne a prófétát idézni akkor is, amikor a templomkörzeten kívül kimerik ugyanazt a vizet?
Annás tréfálkozva szólt közbe:
- Csak nem tartozol magad is annak a bolond galileiainak a követői közé?
Nikodémus felszólalása döntő jelentőségű volt, miel az egész szanhedrin elismerte róla, hogy az italáldozatokkal és tisztító szertartásokkal kapcsolatos kérdések legkiválóbb szakértője.
Annás kérdése azonban meghökkentette, és már sajnálta, hogy véleménye kifejtésénél nem ügyelt jobban közömbössége kifejezésre juttatására.
Jézus pedig tanítványaival visszatért a galileai tengerhez. A halfüstölés központjának, Magdalának a környékén prédikált, de nem ment be a piactérre meg a zsinagógába. Mivel azt híresztelték róla, hogy prostituáltakon meg adószedőkön élősködik, megszegi a szombatnapi tilalmakat, és a családja kitagadta - a lakosságnak csak a legalantasabb rétegei jártak ki hozzá, hogy meghallgassák. Hallgatósága azonban olyan gyér számú volt, hogy a rendőrség, bár utasítást kapott a szemmel tartására, egyáltalán nem zavarta. A rendőrök így vélekedtek róla:
- Elég rendes fickónak látszik. A zsinagóga előljáróinak gyűlölete világosan bizonyítja, hogy Róma-barát.
Jézus elment Magdalából, és tanítványaival áthajózott a tavon Bethsaida óvárosába. Ott a bárkát partra vontatták, és a Jordán felső szakasza mentén gyalog haladtak tovább egészen a Hermón hatalmas hegyéig, a régi Izrael Földjének északi határáig. Ellátogattak a Baál-Gad barlangba, amely arról híres, hogy ott fakad a Jordán forrása. A barlang annak a magas mészkőtömbnek vízmosta, vöröses aljában fekszik, amelynek tetején Caesarca Philippi város terül el. Gad Urának, a jószerencse kecske alakú istenének van szentelve, akit a görögök Pánnal azonosítanak.
A keriothi Júdás elolvasta a sziklabarlang homlokzatába vésett görög feliratot: ,,Pánnak és a Nimfáknak", majd megkérdezte Jézustól:
- Megtekintette valaha is János annak a víznek a forrását, amelyben megkeresztelt minket?
- Ez a víz, amelyet az Úr megáldott a mi használatunkra, még akkor is tisztav volna, ha egy döglött kutya szájából csorogna, mint ahogyan a zsinagógiai felolvasó pulpitusnál még a bűnös ajkáról is tisztán folynak Mózes Törvényének szavai.
Letelepedtek a sziklára, és unalmukban kavicsokat hajigáltak a vízbe. Jézus váratlanul ezzel a kérdéssel lepte meg őket:
- Kinek tartanak engem az emberek?
- Némelyek kúgy mondják, hogy Keresztelő János köpenye hullott rád, mint egykor Illés köpenye Elizeusra.
- Mások azt tartják rólad, hogy te vagy Elizeus. De vannak, akik szerint Illésnek kell lenned, mivelhogy Elizeus meghalt.
- Hallottam, hogy Énókhnak neveztek.
- Meg Ézsaiásnak.
Jézus most ezt kérdezte:
- De ti, ti kinek mondtok engem?
Péter mélységes meggyőződéssel jelentette ki:
- Te vagy a Messiás, akiről a mi Istenünk Dávid szája által mondotta: ,,Fiam, ma nemzettelek téged."
Jézus fennhangon fohászkodott:
- Mennyei Atya, ha most az igazságot nyilatkoztattad ki, úgy köszönöm Néked. Ha pedig dőrén szólt e férfi, bocsáttassék meg neki. Jóllehet felkenettem, egyedül csak Te ismered sorsomat. Dávid király szavaival állítom én is: Tartsd távol a te szolgádat a kevélység bűnétől, ne uralkodjék rajtam, akkor ártatlan leszek, és tiszta leszek sok vétektől.
Lelkükre kötötte a tanítványainak,hogy erről mélyen hallgassanak.
Péter, Jakab és János kíséretében nekivágott, hogy felkapaszkodjon a Hermón-hegy déli lejtőjén, a többiek pedig a közeli falvakba mentek prédikálni.
Jézus a három tanítvánnyal már hajnal előtt útnak indult, s déltájban felértek egy helyre, nem messze a csúcstól, ahol hideg szél fújt, és a ragyogó napsütésben fehér hó vakította a szemüket. Jézus itt megállt, s arca egészen elváltozott, miközben fennhangon beszélt két láthatatlan személlyel, akik fokozatosan anyagi formát öltöttek. Az egyik méltóságteljes, fehér szakállú,fénybe öltözött szellem volt, aranysüget viselt, a másik vörös szakállú fiatalabb szellem, pásztoröltözékben, kisbáránnyal a hóna alatt. A tanítványok csupán kis részét értették meg a beszélgetésnek, mivel a hangok álomszerűen, elmosódva jutottak a fülükbe. Egyet azonban megértettek: a szellemek határozottan óvták Jézust attól, hogy Jeruzsálembe menjen.
- Testvér - mondta a vörös szakállú szellem -, az az út nem a Királyság kapujához vezet, hanem a mocsarakba vész el. Került az az utat!
A fehér szakállú pedig figyelmeztette:
- Fiam, óvakodj a negyedik állattól, nehogy szarvaira kapva a feneketlen mélységbe taszítson téged!
- Riadjak vissza a feladatomtól? - kérdezte Jézus. Meneküljek a vadonba, ahogyan Illés menekült a szajha Jézabel elől? Vagy alkudozzam a gonosszal, mint Mózes tette Méribában, amikor kedvében járt a lázadóknak, s kerm-tölgyből faragott botjával megütötte a sziklát?
Ismét a vörös szakállú szólalt meg:
- Szörnyű dolgokat fogsz elszenvedni, még azoknál is iszonyúbbakat, amiket atyám szenvedett! Vigyázz: a Nőstény kelepcéje már fel van állítva.
Majd az ősz szakállú hangja hallatszott:
- Abtaljon véleménye: ,,Bölcs emberek, ügyeljetek a szavaitokra, mert ha romlott vizekhez számúzettek - amiként a tisza vizű folyó beleömlik az undok tengerbe, és elvegyül vele -, az utánatok jövők majd isznak azokból, és belehalnak, és a Mennyek Neve bemocskoltatik."
Jézus erős hangon kiáltotta:
- A tiszta Énókh kivételével volt-e valaha is olyan izraelita, aki adósságát a legutolsó fillérig megfizette Istenünknek? De én meg akarom fizetni az enyémet. És csak Jeruzsálemben fizethetem meg. Az áldott emlékezetű Hillél szavát idézem: ,,Ha nem most, mikor?"
Nem lehetett eltéríteni szándékától. A vita folytatódott még, de a tanítványok egyre kevesebb és egyre halkabb szófoszlányokat hallottak csak belőle. Végül Péter törte meg a varázst, eldadogva azt a néhány szót, ami éppen eszébe jutott:
- Mester, szép hely ez, de vad a szél, és házat nemigen látni. Engedd meg, hogy hóból három kunyhót építsünk: egyet neked, egyet Mózesnek, egyet Illésnek.
Ahogy ezt kimondta, abban a pillanatban elenyészett a látomás.
Júdás, amikor később Péter elbeszélte neki a dolgot, úgy vélekedett, hogy akit Péter Illésnek nézett, az Keresztelő János volt, a Mózesnek tartott szellem pedig Simon, Boéthosz fia. Kezdett aggódni Jézusért, mert igaz embernek szelleme csak igaz embereknek jelenik meg, és sohasem hazudik.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: A sánta Jézus -Edom Talmud |
|
|
|
Címkék: galambpapnőjének, italáldozatokkal, engedelmeskedett, összeférhetetlen, vízkeresztségnek, hasznavehetetlen, aggályoskodjanak, nagyravágyásának, engedelmeskedjék, özvegyasszonytól, letartóztatására, körülmetélkedett, bátortalanította, házasságtörésről, megfogalmazottak, törvénysértésnek, tisztátalansággá, nyilatkoztattad, figyelmeztetést, megtartóztatják, templomkörzeten, szolgálhassátok, szankrétsztikus, ékszerkereskedő, prostituáltakon, szertartásokkal, jelenlétetekben, gabonakereskedő, férfiasságuktól, rabszolgapiacon, elkeseredésében, keresztülhaladt, felkapaszkodjon, szófoszlányokat, iszonyatosabban, gyógyításaidról, halál uralma, szemérem köntösén, nőstény viszonyában, húsvét előestéjén, vízkeresztségnek felvételére, kánai Simont, férfiasságotok büszkeségét, rabszolgapiacon fosztanak, közelgő Napról, mennyegzői csarnokban, test gyönyöreiről, másik keresztség, részesüljön benne, feleségünkkel érintkeznünk, házassági szerződést, válást megengedi, Izrael Jézusa, Robert Graves, King Jesus, Cassel-London Seventh Edition Januáry, Terényi István, Gondolat Kiadó Budapest, Csehszlovák Szocialista Köztársaság, Magyar Népköztársaság, Madách Könyvkiadó, Gondolat Könyvkiadó, Zrinyi Nyomda, Bolgár Imre, Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom, Alexandriai Kelemen, Kommentátorok Edom, Pontius Pilátus, Lexicon Talmudicum, Talmud Zanhedrin, Isten Országa, Isten Országának, Majd Hillél, Akik Istent, Jézus Jeruzsálemtől, Észak Hegyére, Heródes Antipasznak, Izrael Királyát, Heródes Philipposztól, Eközben Jézus, Amikor Jézus, Prédikátor Könyvéből, Amikor Kirjáth-Jeárimba, Elkérte Akhmimélektől, Maga Dávid, Ezzel Jézus, Azonkívül Mózes, Vajon Isten, Jézus Korazinba, Isten Országában, Mennyek Országa, Izrael Istenét, Izrael Istene, Messiás Gyötrelmei, Mennyei Királyság, Izrael Istenének, Keresztelő János, Atipasz Khúzának, Elhagyta Korazint, Fűzfák Napján, Pogányok Udvarába, Fűzfák Napjának, Templom Vízi-kapuja, Olyan Dávid, Pogányok Udvarában, Izrael Földjének, Caesarca Philippi, Mózes Törvényének, Istenünk Dávid, Mennyei Atya, Mennyek Neve, Végül Péter, Péter Illésnek,
|
|
Offline
