|
2010-03-06 15:13:15, szombat
|
| |
| |
|
|
| |
Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966
Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató
Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."
Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)
...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).
Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.
Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.
Huszonkilencedik fejezet A kutya hatalma
Úgy látszik, az ősrégi időkben minden mediterrán országban keresztre feszítés olt a sorsa az évente kiszemelt Szent Királynak, faragatlan kövekből rakott kör közepén feszítették fel terebintusfára, kerm-tölgyre, pisztácia-fenyőre, gránátalma-fára - aszerint, hogy melyik törzsnél mi volt a szokás. Úgy hírlik, ez a szokás ma is él Észak-Britanniában és Galilea civilizálatlanabb részein: társai a Királyt T alakúra nyesett tölgyfára kötözik fűzfavesszőkkel, majd befedik zöld gallyakkal, tövidkoronát tesznek a fejére, megkorbácsolják, megkínozzák, de úgy, hogy még leírni is borzalmas lenne, végül pedig elevenen megégetik, közben társai bikabőrbe öltözve körültáncolják a máglyán. A Király lelke azonban sas formájában felszáll - ahogyan Héreklész lelke szárnyalt magasba az Oita hegyén rakott máglyából -, és hallhatatlanná válik, a bikabőrbe bújt emberek pedig aukharisztia formájában lakomáznak földi maradványaiból. Görögorszgban csak részlegesen és játékos értelemben maradt fenn a keresztre feszítés: Okümpiában, ahol évente egyszer megnyúzzák az úgynevezett Zöld Zeuszt. De a galileai szokáshoz közelebb álló párhuzamokat lehet találni Kisázsiában, Szíriában és Palesztinában, így a herapoliszi nagy szir faáldozatot meg annak trígai hasonmását, amelyet Claudius császár honosított meg Rómában, mintegy húsz esztendővel az általam eljegyzett események után. Mindegyik esetbe arról van szó, hogy a Szent Király az áldozat, akit a törzs érdekében feláldoznak a törzs isteni Anyjának.
Az izraelitáknál a bírák korában még minden évben keresztre feszítették a Királyt Hebronban, Silóba, Táborban és másutt is. A T alakú tav-keresztet királyi kasztjelként rátetoválták azoknak a homlokára, akiknek nemzetségéből a Szent Királyt évente kiválasztották. Ezt a kasztjelet még manapság is lehet látni a judeai és galileai kénita törzs tagjai között. A héber szent irodalomban is szó esik róla, mégpedig ét, egymással ellentétes értelemben. Mózes Első Könyvében úgy szerepel mint a gyilkos Káinnak - a kéniták névadó ősének - szégyebélyege. Ezékiel szerint viszont isteni jel, amely a megtorlás napjn minden igaz ember homlokán fényleni fog, hogy meg lehessen őket különbözteti a bűnösöktől.
Az első izraelita dinasztia a Saul-féle dinasztia felléptével végett vetettek a kannibalizmusnak, és kialakult az a szokás, hogy a király uralkodását bizonyos ideig meghosszabbították, helyette évente egy dódot, azaz pótkirályt áldoztak fel. Ez a szokás megmaradt Jósiás, a ,,jó király" uralkodásáig, később ember helyett egyéves kost áldoztak fel dód gyanánt. Aszály vagy egyéb fenyegető országos katasztrófa idején ugyan visszatértek az emberáldozathoz. Ábrahám és Izsák mítoszával igazolva ezt a visszásságot. Jósiás eltörölte a keresztre feszítést, a Mózes Ötödik Könyvében levő törvények átvizsgált szövegébe beiktatott egy cikkelyt, amely kimondta: akit keresztre feszítenek, az nem áldott, hanem átkozott. Ezt a változtatást úgy tekintették, mintha Mózestől származna, tehát isteni sugallatra keletkezett, a keresztre feszítést tehát a bűncselekményektől való elrettentés eszközeként alkalmazták. Az istenkáromlásésrt vagy egyéb szörnyű bűnért megkövezett ember holttestét tav formájú keresztre akasztották, hogy átkozott legyen, és megtagadták tőle a tisztességes temetést.
Más népeknél szintén megszűnt a Szent Király keresztre feszítésének szokása, de helyette dódot kellett ily módon feláldozni. A dód kezdetben a király fia, vagy anyai ági unokaöccse volt, akit ideiglenesen felruháztak a királyi hatalom jelvényeivel . Így válik érthetővé az a mítosz, amely szerint Zeusz feláldozta Dinonüszoszt. Később a király távolabbi rokonainak valamelyikét is elfogadták dódnak, még később pedig csatában foglyul ejtett királyi személyeket feszítettek keresztre saját uralkodójuk helyett. Béke idején azonban nemigen szerezhettek kiráyi foglyokat, így aztán kevésbé előkelőket feszítettek meg, sőt végül bűnözők is megfeleltek erre a célra. Az idők múlásával a keresztre feszítés egyszerűen a halálbűntetés egyik neme lett, és ma is ez.Mindazonáltal a hagyományos rítus egyes elemei fennmaradtak, jóllehet szakrális eredetét már réges-régen elfelejtette mindenki. Így például a rómaiaknál az a szokás, hogy a kereszten függő áldozat lábát megnyomorítják. Ebben az az emlékezés rejlik, hogy mivel ősidőkben a Szent Király sánta volt, a helyette feláldozott dódnak is hibás lábúnak kellett lennie. Bajosan lehetne megállapítani, hogy a római rítusból mennyi a saját és mennyi a kánaánita elem. A korai időkben ugyanis a rómaiak X alakú keresztet használtak, de a hannibáli háborúk alatt a most használt T formájú keresztet vették át a karthágóiaktl, akik származásukat tekintve kánaániták. De bárhogy van is a dolog, sajátságos ellentmondással állunk szemben - a keresztre feszítést, amely valamikor Palesztinában a halhatatlanság megszerzésének mágikus eszköze volt, most a zsidók a halálra ítélt bűnösök lelki megsemmisítését is magába foglaló büntetésnek tekintették, s ezért a rómaiak a politikailag elégedetlenek terrorizálásának eszközéül használták fel. És még egy különös ellentmondás: Jézus mint antik stílusú Szent Király annak ellenére, hogy dacolt az Égi Királynővel és annak valamennyi művével, és rendkívüli erőfeszítéseket tett a születése és házassága által rárótt végzet elkerülésére - vagy talán éppen ezeknek az erőfeszítéseknek következményeképpen -, az antik stílusú halhatatlanná válás rítusa előtt állott.
Úgy, ahogy volt, királyi ruhában, átvitték a Heródes által épített erődbe, a Fázael-toronyba, amely most a római helyőrség laktanyája volt. Ott meztelenre vetkőztették, és megvesszőzték, ez minden esetben így szokott történni keresztre feszítés előtt. Az ügyeletes százados irgalmatlanul suhogtatta hajlékony szőlőág-vesszejét, s csak akkor hagyta abba a verést, amikor már annyira elfáradt, hogy nem bírta tovább. A zúzódásokkal, vérző sebekkel borított testű Jézust átengedte a közkatonáknak, akik ismét felöltöztették, majd gonosz tréfákat űztek vele. Előbb azt játszották, hogy ,,Találd ki, ki ütött meg most", majd ,,A király és udvaroncai" nevű kegyetlen májusnapi játékkal próbálkoztak, és akáctövid-koronát nyomtak a homlokába. De mivel nem nyújtott valami nagy mulatságot, fél óra múlva elunták és leültek kockázni.
Mély költői irónia rejlett abban, hogy éppen töviskoszorúval koronázták meg. Én-Kádesben ugyanis akácfából jött az az isteni hang, amely Mózeshez szólott, és Noé bárkája, Mózes bárkája az armeniai Xiszuthrosz bárkája és az egyiptomi Ozirisz bárkája mind akácfából készült. Az egész Közel-Keleten mindenütt tiszteletben tartják az akácot: a soknevű Isteni Fiú soknevű Isteni Anyjának szent fája. Virágai fehérek és tiszták, tövisei hegyesek, faanyagának nem árt a víz.
A börtönparancsnok, akit a kivégző osztag vezetésére jelöltek ki, humánus ember volt. Így szólt a katonákhoz:
- Nektek az a parancsotok,hogy csúfoljátok, gúny tárgyává tegyétek a foglyokat, amikor kivezetitek őket a városból. Ez azonban csupán óvatossági rendszabály az esetleges zavargások ellen. Bármilyen nagy legyen is egy fogoly népszerűsége, a röhögésre mindig hajlamos városi csőcseléknek eszébe sem jut, hogy megpróbálja kiszabadítani kedvencét, ha képtelenül nevetséges helyzetben látja. A két zelótával művelhettek bármilyen hülye tréfát. De az a nyomorék, amint hallottam, szelíd és ártalmatlan fickó. Aki még egyszer bántalmazni meri, azt én, mihelyt visszajöttünk a laktanyába, Bacchus testére mondom, úgy eltángálom, hogy sírva kívánkozik a hajóhadhoz. És mihelyt kiértünk a nyílt terepre, mindenki fogja be a száját,és szigorúan tartsa magát a menetfegyelemhez.
Katonáit oszlopalakzatban kivezette a kapun. Odakünn népes tömeg gyűlt össze, csupa levert, szomorú ember, nagyobbrészt asszonyok. A parancsnok elküldött egy szakaszt a börtönraktárba, hogy vételezzenek három keresztfát, és azokat szekéren hozzák utánuk. Közben Düszmaszt meg Gesztaszt kihozták a cellájukból, és Jézussal együtt a menetoszlop élére állították. A két zelóta borzalmas állapotban volt. Düszmasznak több foga hiányzott, Gesztasznak pedig kiverték a fél szemét.
A százados mindhárom elítéltnek a nyakába akasztatta a bűnüket jelző táblát, és hátukra rakatta keresztjük hat láb hosszú keresztgerendáját. Ezt kivégzés előtt vízszintesen beleillesztik a súlyos, tömör függőleges gerendába, közel a csúcsához. A függőleges gerendát szekéren szállítják a keresztre feszítés helyére, de egy régi szokás értelmében a keresztgerendát az elítéltnek kell a vállán cipelnie. Jézus felismerte, hogy terebintusból ácsolták, amilyenből egyetlen galileai ács vagy asztalos sem készített soha semmit, mivel a terebintust szerencsétlenséget hozó fának tartották. Itáliában fekete nyárfát vagy jegenyenyárfát nem dolgozzák fel, mivel az a Halál Istennőjével van kapcsolatban.
Elhangzott az indulási parancs. A menet megindult, és minden incidens nélkül haladt át a közeli Ioppe-faluban. Jézus botra támaszkodott, mivel azonban gyakran mindkét kezére szüksége volt ahhoz, hogy a keresztgerendát egyensúlyba hozza a vállán, nem tudott lépést tartani a többiekkel. Amikor egy altiszt durván megtaszította, hogy igyekezzen, Jézus elveszítette egyensúlyát, és elvágódott a földön, mire a katonák harsány nevetésben törtek ki. A megvesszőzés következményeként Jézusnak még a lélegzés is nagyon nehezére esett, s alig bírt feltápászkodni. Egy darabig tovább vánszorgott, majd ismét elesett. Ekkor közbelépett a százados: megállított egy izmos zarándokot, aki éppen a városba tartott, és megparancsolta neki, hogy Jézus helyett vigye a keresztgerendát.
Az illető, egy líbiai zsidó, előző évben hallotta Jézust prédikálni Kapernaumban. Kényszerhelyzetét erénnyé változtatta, ezt kiabálta a járókelőknek:
- Halljátok, ti jeruzsálemiek! Boldog vagyok, hogy vállamra vehettem ennek az igaz prófétának a terhét. Ezzel talán eltörölhetem azt a szemrehányást, amellyel Náhum illette egykor az én szülőföldemet. Mert amikor Ninive ellen prófétált, és szép külsejű szajhának, meg boszorkányok királynőjének nevezte, kijelentette: ,,Pút ésé Líbia is segítőid voltak". Noha Pút az anyám, és a líbiaiak a testvéreim, nem vagyon én bitang gazember: nem dicsérek egy újabb Ninivét, amely eltűri, hogy prófétáit mocskos hitetlenek keresztre feszítsék.
A százados, aki egy árva szót sem értett az arámi nyelvből, hagyta, hadd beszéljen.
A menet egy darabig a városfal mentén haladt, majd északkeletnek fordult, a háromnegyed mérföldnyire fekvő Jeremiás barlangja felé. Tikkasztó hőség volt, az utat vastag porréteg fedte. Észak felől egy nagyobb csapat húsvéti zarándok közeledett: ezeket a ,,lusták" néven emlegették a jeruzsálemiek, mivel a zarándokok zöme már két-három nappal korábban szokott megérkezni. Örömükben vígan énekeltek, amikor megpillantották Jeruzsálem falait és tornyait. De az örvendező zsoltárok hangjai elhaltak az ajkukon, amint észrevették a szemközt közeledő baljós menetet. Valamennyien megálltak, és arcukat félrefordítva megvárták, amíg a halálra szántak némán elvánszorognak mellettük.
Amikor már tisztán láthatóvá vált a barlang meg a Jeremiás Tenyerének nevezett széles domb, hirtelen női zokogás hallatszott a menet mögül. Jézus elfogatásának híre gyorsan elterjedt az egész városban, férfi követői közük csak néhányan mertek nyomába szegődni, de a nők közül többen elkísérték utolsó útjára. Ott volt Joanna és Zsuzsanna, ott volt Mária, Jézus anyja, akit Sálom, a bába támogatott, ott volt Mária, Jézus királynéja nővérével, Mártával, és nagyanyjukkal, Máriával, Kleopasz feleségével, és ott volt Mária, a Hajbodorító egy csoport rékábita asszonnyal.
Jézus hátrafordult, és levegő után kapkodva ezt mondta nekik:
- Magatokért sírjatok, ne értem. Közel a Harag Napja, és akkor boldognak fogják mondani azt az asszonyt, aki nem szült és nem szoptatott gyermekeket, s így azok nem pusztulhatnak el az Ég haragjától. Akkor Jeruzsálem leányai kórusban fognak kiáltani a hegyeknek, hogy omoljanak le, és temessék őket maguk alá. Mert ha lehántják a zöldellő fa kérgét, mi fog történni az elszáradt fákkal?
Jézus utóbbi szavai egy közismert zsidó közmondást tartalmaztak, amely arra utal, hogy Palesztinában bizonyos nagyon öreg fákat - rendszerint pálmákat meg terebintusokat - áhitatos tisztelet övez, mivel a hagyomány szerint valamikor Patriarckhák vagy próféták pihentek meg alattuk. A lakosság minden ms fáról tördel gallyakat tüzelőnek, de a ilyen szent fákhoz hozzá sem mer nyúlni. Ezek magasra nőnek, terebélyesednek, szépen zöldellnek, még a sivatagban is, a forgalmas útvonalak mentén, ezzel szemben a többi fának gyakran még a kérgét is lehántják, úgyhogy azok elszáradnak. Jézus szavainak ez volt az értelmük:
- Ha még prófétákat is keresztre feszítenek, milyen sors vár a közönséges emberekre?
A Jeremiás-barlang mögött emelkedik a Golgotha nevű kis hegy, amelynek formája emberi koponyára emlékeztet. Valaha a zsidók itt hajtották végre a megkövezéseket, most pedig a hegytető kis fennsíkják a rómaiak szokták keresztre feszíteni a politikai foglyokat. Északi oldaláról le lehet látni a Jeruzsálembe vezető fő útvonalra. Golgotha annyit tesz héberül, mint ,,Koponyahegy". Nevét nemcsak a formája miatt kapta, hanem attól a legendától is, amely szerint Dávid király, amikor Hebronból Jeruzsálembe tette át a székhelyét, a Makpelá-barlangból magával vitte Ádám koponyáját, s azt a Golgothán temette el, hogy bűvös erejével oltalmazza Jeruzsálemet. A legendát nem szabad félvállról venni,mert például Héraklésznak különféle feladatokat adó Eurüsztheusz király fejét egy Athén közelében levő hegyszorosban temették el, hogy emgvédje Attikát minden ellenséges behatolástól, ugyanerre a szokásra más példákat is lehet találni mind a görög, mint a latin történelemben. Jézus tehát igazi próféciát mondott, amikor egyszer kijelentette Tamásnak, hogy utazása ott ér véget, ahol Ádám utazása befejeződött.
A barlanghoz érve a százados rövid pihenőt rendelt el. Ekkor előrejött két öregasszony. A Tömjén Társaság elnevezésű jótékony egyesülethez tartoztak, amely a farizeusi főtörvényszék engedélyével működött. Tagjai önként vállalták, hogy minden halálra ítélt zsidó gonosztevőnek adnak egy szem tömjént, amely lenyelve bizonyos fokú érzéstelenítő hatást fejt ki. Düszmasz és Gesztasz hálásan fogadta, de Jézus azt mondta:
- Inkább égessétek el jó illatú áldozatként az Úrnak. Mert Ádám Fiának mindent el kell viselnie végig.
A Golgothán Jézust levetkőztették, és ruháin megosztoztak a katonák, bár a zsidó törvény értelmében e holmik a legközelebbi hozzátartozóját illetik meg. A kivégző szakasz altisztje felhasogatta köntösét és az anyagból mind a négy emberének adott egy-egy darabot. Azért a ruháért pedig, amelyet Simontól, Boéthosz fiától kapott, sorsot húztak.
A függőleges gerendát beállították az előre elkészített mélyedésbe, és mindegyik halálraítéltnek megparancsolták, hogy feküdjön hanyatt a számára kijelölt függőleges gerenda mellett. A keresztgerendát a feje alá tették, karjait széttárt helyzetben fűzfavesszőkkel rákötözték, s hogy semmiképpen ki ne szabadíthassa magát, mindkét tenyerét hosszú rézszöggel a fához szegezték. Azután kötelekkel meg emelőcsigával felhúzták a függőleges gerendának addig a pontjáig, ahol a bevágás volt, majd egymáshoz erősítették a két gerendát. Mindegyik függőleges gerendába, mintegy három lábnyira a keresztgerenda alatt, egy sor lyuk volt már előre fúrva, a legmegfelelőbb lyukba verték be azt a szeget, amely egy vízszintes deszkadarabot rögzített, hogy alulról tartsa a test súlyát. Lábszárát fűzfaveszőkkel szorosan a függőleges gerendához kötözték, és lábfejét keresztülszögezték amögött az ín mögött, amelyet Achilles-ínnak neveznek, mivel Akhilleuszt, Thetis tengeristennő fiát ugyanazon a helyen sebezte halálra egy nyílvessző. Az elítélt bűneit hirdető táblát a függőleges gerenda tetejére erősítették, oly módon, hogy az áldozat feje fölé nyúlt ki.
Jézust a középső keresztre feszítették fel, Düszmaszt tőle jobbra, Gesztaszt balra. Amikor Jézust felhúzták a keresztfára, még egy utolsó imát mondott, de nem magáért. Modt döbbent rá, hogy áldozata hiábavaló volt, és hogy magára vonta Jehova engesztelhetetlen haragját. Azok a vétkek, amelyeket a Mihaszna Pásztor szerepét magára öltve elkövetett, az önteltség bűneinek bizonyultak, és azzal, hogy tanítványait ugyanabba a tévelygésbe vezette, kiérdemelte saját prófétai szemrehányását: ,,Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik énbennem hisznek, jobb annak, ha malomkövet kössenek a nyakába és a tenger mélységébe vessék." Ezért utolsó fohászát egyedül rebegte el:
- Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekesznek.
A tömegben felismerte anyját és egyik tanítványát, Jánost, aki már nem viselte prófétaköpenyét. Jézus megszánta a fájdalomtól porig sújtott Máriát, és kérte Jánost, hogy viselje gondját.
Mire a Nap magasra hágott, kínjai oly gyötrelmessé növekedtek, hogy egész teste görcsösen vonaglott. De egyetlen jajkiáltás sem hagyta el ajkát. Sebektől szántott hátát és oldalát legyek feketéllő rajai lepték el, arcáról veríték patakzott. Gesztasz ordítozott és őrjöngött, átkozta Jézust, hogy pusztulásukat okozta, rá nem hatott a lenyelt tömjénszem. Düszmasz azonban megfeledkezve közeli haláláról, álomittas hangon így szólt Jézushoz:
- Uram, emlékezz meg rólam a te Királyságodban. Ad nékem valami hivatalt a te új Országodban.
Jézus megvígasztalta, leplezvén saját szavainak keserű iróniáját.
- Amikor ma este belépek a Másik Királyságba, te a jobb oldalamon leszel.
Időközben a tanítványok többsége rémülten, szívében halálos rettegéssel és a fájdalomtól félig őrülten felvánszorgott a Golgohára, csak Jakab, Péter és András nem volt közöttük. Jakab nem bírt eljönni, mert a sebe üszkösödni kezdett. Pétert addig verték a rómaiak, míg eszméletét vesztette, akkor meztelenül kidobták az utcára. András talált rá, és elcipelte szállására, de csak késő estére nyerte vissza eszméletét.
Mária, a Hajbodorító odament Sálomhoz, és azt mondta:
- Ádám iát te segítetted a napvilágra, nővérem. De most az én feladatom következik, az, hogy visszavigyem őt a sötétségbe.
- Ki vagy te, asszony? - kérdezte Sálom.
- Egy titkot közlök veled. Amikor Jézus a Hóreb hegyén ült a körben, a Negyedik Állat, amely a kör déli negyedében jelent meg, a Sietség Bikája volt. Jézus hibát követett el: azzal próbálta siettetni az ítélet órájának eljövetelét, hogy hadat üzent a Nősténynek. De a Nőstény tartja magát elhatározásához, és nem lehet őt sürgetni.
Sálom kétségbeesett tekintettel nézett fel Jézusra. Annak nyugalma erőt adott neki, s mintegy az ő szájával felelte:
- Maradj békén, asszony! Nincs-e megírva az Isten Országáról: ,,Én, az Úr, siettetni fogom azt a maga idején"?
Déltájban, amikor a katonák hozzáláttak ebédjük elkészítéséhez, forrón perzselő szél támadt kelet felől, és elsötétült az ég. Nem az a teljes sötétség volt, amely távoli mennydörgéssel és villámlással esőt szokott jelezni, hanem olyasféle füstös homály, amilyen a működő vulkánok szomszédságában élő embereket páni félelemmel tölti el. És amikor a füstfelhő a Napot is eltakarva egészen a nyugati horizontig terjedt, a föld gyomra is emgmozdult, mint a hányingerrel küzdő emberé, messziről nagy recsegés és robaj hallatszott, amint a Templom falának egy hatalmas darabja leválik, s lezuhant a völgybe. Rémült sikoltozás támadt, az asszonyok közül sokan térdre rogyva meredtek az égre, mivel azt hitték, hogy végre eljött a Harag Napja. De az Ember Fia nem mutatkozott még, és mentőangyalok serege sem szállt alá az égből.
A százados megnyugtatta az embereket:
- A sötétséget a sivatagi homok idézi elő, amelyet Élámban egy forgószél magasba emelt, és szanaszét hordott a levegőben. Holnap az egész Város tele lesz vele. Nem kell ettől félni.
Jézus érezte, hogy a királyi erény elillan belőle, a teste közönséges hússá válik, szívéből kiröppen a bátorság. Rekedten felkiáltott:
- Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?
A kivégző osztag katonái azt hitték, szomjúságra panaszkodik. Ocsmány röhögések közepette ecetbe mártott szivacsot tűztek egy dárda hegyére, azt nyújtották fel neki.
Jézusnak azonban nem kellett.
- Eljött a vég - mormolta. Ajka tovább mozgott, szinte hangtalanul. Akik figyelték, vele együtt mondták égig, inkább csak magukban, az Igaznak szenvedéseiről szóló ősi zsoltár megrendítő versét:
Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?
Távol van megtartásomtól jajgatásomnak szava.
Én Istenem, kiáltok nappal, de nem hallgatsz meg,
Éjjel is, és nincs nyugodalmam.
Pedig Te szent vagy, aki Izrael dicséretei között lakozol.
Benned bíztak atyáink, bíztak és te megszabadítottak őket.
Hozzád kiáltottak, és megmenekültek, benned bíztak és nem szégyenültek meg.
De én féreg vagyok, s nem férfiú, embereknek csúfja és a nép utálata.
Akik engem látnak, mint csúfolkodnak rajtam, félrehúzzák ajkaikat, és hajtogatják fejöket,
Az Úrra bízta magát, mentse meg őt, szabadítsa meg őt, hiszen gyönyörködött benne!
Mert Te hoztál ki engem az anyám méhéből,és biztattál engem anyámnak emlőin.
Születésem óta a Te gondod voltam, anyám méhétől fogva te voltál Istenem.
Ne légy messze tőlem, mert közel a nyomorúság, és nincs aki segítsen.
Tulkok sokasága kerített be engem körülfogtak engem Básán bikái.
Feltátották rám szájukat, mint a ragadozó és ordító oroszlán.
Mint a víz, úgy kiöntettem, csontjaim mind széthullottak, szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt belső részeim között.
Erőm kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet.
Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott, átlyukasztották kezeimet és lábaimat.
Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak rám.
Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek.
De Te, Uram, ne légy messze tőlem,én erősségem, siess segítségemre.
Szabadítd meg lelkemet a kardtól, s az én egyetlenemet a kutyák körmeiből.
Ments meg engem az oroszlán torkából és a bivalyok szarvai közül hallgass meg engem.
Hadd hirdessem nevedet atyámfiainak, és dicsérjelek Téged a gyülekezetben.
Ti, akik félitek az Urat, dicsérjétek Őt! Jákób minden ivadékai, dicsőítsétek Őt, és féljétek őt, Izrael minden magzata!
Mert nem veti meg, és nem utálja meg a szegény nyomorúságát, és nem rejti el az Ő orcáját előle, és mikor kiált hozzá, meghallgatja.
A kéniták régebbi formájában ismerték ezt a siratóéneket.
E verzió így kezdődik: ,,Éva, Éva, miért hagytál el engemet?"
A négy utolsó vers pedig emlékezteti a Minden Élők Anyját ősi szövetségére, és kéri őt: ne engedje, hogy Azázel végleg diadalmaskodjék, s hogy ne tagadja meg Ádámtól jutalmát, a halhatatlanságot.
A kilencedik órában, amikor az utolsó görcs végigvonaglott a testén, Jézus iszonyatos kiáltást hallatott. Arcvonásai eltorzultak, szeme megüvegesedett, álla leesett, ziháló mellkasa nem mozdult többé.
- Szokatlanul hamar halt meg - jegyezte meg a százados. - Őszintén szólva örülök ennek, mert zsidó kutya létére mégiscsak derék ember volt. Láttam olyanokat, akik öt napig vagy még továbblógtak a kereszten. A dolog persze végső soron attól függ, hogy keresztre feszítés előtt mennyire korbácsolják meg őket. Minél kegyetlenebb a verés, annál rövidebb ideig kell kinlódniuk a keresztfán.
Lassanként kitisztult az ég, újra fényesen sütött a Nap, bár a föld időnként még meg-megremegett.
Estefelé Pilatus keleti ügyekkel foglalkozó titkára fellovagolt a Golgothára hogy figyelmeztesse a századost: a mózesi Törvény szerint az átkozott testek nem maradhatnak a keresztfán napnyugta után, és éppen húsvét előestéjén nem tanácsos megsérteni a bennszülött lakosság érzékenységét. Jézussal és a két másik áldozattal azonnal végezni kell. Mire a századot kiadta a parancsot:
- A két élőnek törjétek el a lábát, aztán döfjétek őket keresztül. A középsőnek a lábszárcsontját nem kell eltörni, az amúgy is nyomorék volt. De őt is szúrjátok át. Hadd bizonyosodjunk meg róla, hogy valóban meghalt.
A katonák köműveskalapáccsal eltörték a zelóták jobb lábszárcsontját, majd bordáik alá sz úrva lándzsájukkal, kioltották életüket. Az egyik katona hanyagul Jézus jobb bordái közé szúrta lándzsája hegyét. Egy ilyen döfés rendszerint fel szokta hasítani a tüdőt. Jézus tüdejét azonban a verés következtében keletkezett vizenyős ömleny nyilván belenyomta abba a testrészbe, amelyet mellhártyaüregnek neveznek, s amikor a katona kihúzta a lándzsahegyet, némi vérrel együtt, vízszerű folyadék ömlött ki a sebből.
A holttesteket ezután levették, a keresztekkel meg az egyéb kellékekkel együtt felrakták egy társszekérre, és a Fázael-torony hullakamrájába szállították.
Jézus halott volt. Hivatalos zsidó felfogás szerint már abban a percben halottnak számított, amikor felhúzták a keresztre, mert attól fogva nem volt többé Izrael gyülekezetének tagja, csupán ,,meztelen féreg, nem férfiú többé". A tömeg általános felfogása szerint akkor halt meg, amikor azt a kiáltást hallatta a kilencedik órában - pontosan akkor, amikor a lévita mészárosok a templomudvarban megkezdték a húsvéti áldozati állatok levágását. A hivatalos római felfogás szerint a dárdadöfés ölte meg: mivel a halott ember testén tött seb nem vérzik. A százados jelentette, hogy Jézus meghalt, és halottnak nyilvánította Antipasz is, aki később elment a hullakamrába, hogy agnoszkálja a tememet.
De az a tizenkét előkelő kénita, aki annak idején részt vett Jézus megkoronázásán, és a keresztre feszítés alatt a tömeg első soraiban állt, más véleményen volt. Jézus akkor halt meg, amikor királyi erénye elhagyta, s azt mondta: ,,Eljött a vég". Akkor halt meg a Szent Király, aki a Galamb alászállásakor született.
Mária, Jézus anyja hagyta el utolsónak a Golgothát. Hazafelé menet találkozott a kénitákkal, akik az út szélén várakoztak rá. Mély tisztelettel üdvözölték, majd előadták kérésüket:
- Engedd meg, hogy mi temessük el Királyunk holttestét.
- Kérésetekkel forduljatok Jószé Kleopasz leányához.
- Ő már megengedte, de a te hozzájárulásodra is szükségünk van.
- Hogyan érinthettek olyan testet, amely átkozott, Rékáb nemes fiai?
- A mi törvényünk régibb. Nálunk a keresztre feszítés megszentel.
- Hol akarjátok eltemetni?
- Az Első Ádám sírhelyén.
- Elmentek a rómaiakhoz, és elkéritek a testet?
- Ehhez nincs jogunk. Neked kell kérned, mert te vagy az anyja. A királynéja fél leleplezni magát. És senkinek sem szabad megtudnia, hogy kinek a megbízásából kéred a test kiadatását.
- Szívesen megteszem, amit kívántok tőlem, mert atyáitok valamikor oltalmukba fogadtak engem, amikor halálos veszedelemben forogtam.
Elment arimathiai József házába, és éjfélkor, amikor a húsvéti lakomának már vége volt, felfedte kilétét József előtt. Előadta kívánságát: József kérje ki Pilatustól a fia holttestét.
József mélységes szánakozással mondta neki:
- Amíg élt, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy megmentsem. De most, hogy immár halott, nem tehetek semmit. Mert bár ártatlan ember volt, teste átkozottnak számít, és ezért én nem temethetem el. Ha ezzel a kéréssel mennék el Pilatushoz, gúnyosan elutasítana. De az anya könnyei talán szánalmat keltenek benne.
- Azt hiszed, Pilatus hajlandó lenne kihallgatáson fogadni egy olyan szegény asszonyt, amilyen én vagyok? Minden bizonnyal nem engedne maga elé. Ő csak előkelő vagy gazdag emberekkel áll szóba. De találtam más néphez tartozó férfiakat, akik készek elvinni a fiam tetemét egy olyan helyre, ahol el szabad temetni. Ha igaz, hogy te nem voltál azok között, akik a halálát akarták, kérlek, ezzel a szolgálattal bizonyítsd be kegyeletedet. Özvegyasszony vagyok, és ő volt az egyetlen gyermekem.
Mária olyan állhatatosan kérlelte Józsefet, hogy végül az - ha vonakodva is - elvállalta a közbenjárást.
Másnap reggel elment a rezidenciába, s előadta kérését. A helytartó szerfölött mulatságosnak találta a kívánságot:
- Ugyan mi a csodának akarod te megkapni azt a borzalmas hullát, ha törvényeitek szerint meg sem érintheted, sőt még tisztességesen el sem temetheted? Vagy jobb, ha nem kérdezek semmit?
József idegesen összerezzent, de már előre kitervelte a feleletet:
- Kegyelmességed bizonyára tudomást szerzett arról, hogy a szíriai boszorkánykultusz újabban erős gyökeret vert Jeruzsálemben. Ha megengeded, hogy katonáid valami jogosulatlan személynek eladják a holttestet, akkor az a tetemről levagdalja az orrot, az ujjakt, általában a végtagokat, s azokat mágikus célokra fogják felhasználni. De kiváltképpen az ujjakat, mert egy keresztre feszített ember ujjainak nagy varázserőt tulajdonítanak. Add ki nekem at testet, és én majd megtalálom a módját annak, hogy elföldelhessem.
A helytartó elnevette magát:
- József, József! Valld be, hogy magad is valami varázslóféle vagy, és a saját céljaidra kívánod megszerezni ennek a sánta csodatévőnek a végtagjait! Mennyit vagy hajlandó felajánlani? Nos, ötszáz drachmáért megkaphatod a hullát. Gondolom, ez a szokásos ár. A pénzt annak a századosnak kell kifizetned, aki felügyelt a kivégzésre. A hullák eladása az ő kiváltsága, tudod, ez a mellékkeresete. Várj, most mindjárt parancsot írok, hogy azt a bizonyos holttestet csak neked adhatja el. Ami engem illet, én nem kérek ezért tőled semmit Ma reggel nagyon önzetlen hangulatban vagyok.
József köszönetet mondott Pilatusnak, és a paranccsal elment a Fázael-erődbe. A három holttest még úgy feküdt ott a kőpadlón, ahogyan az este odadobták őket. A százados nem akart pénzt elfogadni. József elmagyarázta neki, hogy maga nem vitetheti el aznap a holttestet, mivel szombaton tilos bármilyen munkát végezni. A százados erre száz drahmáért elvállalta, hogy a tetemet vászonlepelbe burkolva elszállíttatja az új sírboltba, amelyet József saját magának vásárolt a Jeremiás-barlang közelében, s az ott levő kőlapra helyezteti. További száz drahmáért arra is vállalkozott, hogy kirendel a sírhoz egy altisztet néhány katonával, s majd őrzik a tetemet másnap reggelig, amikor Józsefnek módjában lesz szándékát megvalósítani.
Amikor Nikodémus ezt megtudta, egy nagy csomagban drága mirhát és áloét küldött Józsefnek, ezzel az üzenettel:
- Egy bizonyos ártatlan ember temetéséhez.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: A sánta Jézus -Edom Talmud |
|
|
|
Címkék: megszámlálhatnám, megszabadítottak, erőfeszítéseknek, börtönparancsnok, terrorizálásának, halhatatlanságot, hozzájárulásodra, oszlopalakzatban, menetfegyelemhez, huszonkilencedik, kannibalizmusnak, megkorbácsolják, halálraítéltnek, hozzátartozóját, átlyukasztották, terebélyesednek, megparancsolták, fűzfavesszőkkel, keresztgerendát, megsemmisítését, templomudvarban, elhatározásához, lábszárcsontját, emberáldozathoz, prófétaköpenyét, töviskoszorúval, szomszédságában, megpillantották, megbotránkoztat, ellentmondással, diadalmaskodjék, erőfeszítéseket, mellékkeresete, feltápászkodni, alászállásakor, fűzfaveszőkkel, halál uralma, szemérem köntösén, nőstény viszonyában, húsvét előestéjén, kutya hatalma, ősrégi időkben, évente kiszemelt, bikabőrbe bújt, keresztre feszítés, úgynevezett Zöld, galileai szokáshoz, herapoliszi nagy, általam eljegyzett, törzs érdekében, törzs isteni, bírák korában, Jézus T-kereszten, Robert Graves, King Jesus, Cassel-London Seventh Edition Januáry, Terényi István, Gondolat Kiadó Budapest, Csehszlovák Szocialista Köztársaság, Magyar Népköztársaság, Madách Könyvkiadó, Gondolat Könyvkiadó, Zrinyi Nyomda, Bolgár Imre, Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom, Alexandriai Kelemen, Kommentátorok Edom, Pontius Pilátus, Lexicon Talmudicum, Talmud Zanhedrin, Szent Királynak, Királyt, Zöld Zeuszt, Szent Király, Királyt Hebronban, Szent Királyt, Mózes Első Könyvében, Mózes Ötödik Könyvében, Isteni Fiú, Isteni Anyjának, Közben Düszmaszt, Halál Istennőjével, Noha Pút, Jeremiás Tenyerének, Harag Napja, Akkor Jeruzsálem, Hebronból Jeruzsálembe, Tömjén Társaság, Mert Ádám Fiának, Golgothán Jézust, Amikor Jézust, Mihaszna Pásztor, Másik Királyságba, Amikor Jézus, Negyedik Állat, Sietség Bikája, Isten Országáról, Ember Fia, Pedig Te, Mert Te, Minden Élők Anyját, Estefelé Pilatus, Jószé Kleopasz, Első Ádám, Amikor Nikodémus,
|
|
Offline
