Október 30-,reggel tíz óra tíz - Kossuth Könyvkiadó,Hollós Ervin,Lajtai Vera,Városi Színház,Erkel Színház,Budapesti Pártbizottság,Várkonyi Györgynek,Várkonyi Györgyöt,Göbölyös László,Várkonyi Göbölyössel,Zsótér Jánossal,Mező Imrének,Mező Imre,Csalai József,Várkonyi György,Gyurkovics Sándor,Urbán Károly,Zsótér János,Sebészeti Klinikára,Orczi Károly,Koltói Anna Kórházba,Mikes György,Tisza Kálmán,Urbán György,Méray Tibor,Gosztonyi Péter,Központi Vezetőség,Molnár Miklós,Honvédelmi Minisztérium,Kovács Imre,Dersi Tamás,Péterví Sándor,Mező Imrét,Mező Imréhez,Nagy Imre,Nagy Imrét, - kohlinka Blogja

Továbbiak »

Belépés

			kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen.			Szendrei Klaudia 1958.03.07 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Október 30-,reggel tíz óra tíz

2011-07-26 11:58:40, kedd


	Október 30-a, reggel tíz óra tíz perc Kossuth Könyvkiadó 1980 Hollós Ervin - Lajtai Vera 1956. október 30-án reggel, pontosan tíz óra tíz perckor minden irányból, a Köztársaság tér fái mögül, a Városi Színház (ma: Erkel Színház) és a környező házak alakaiból és tetejéről össztűz zúdult a Budapesti Pártbizottság székházára. Az előző napok késő délutáni szürkületében és esti sötétjében a pártház környékén már kisebb-nagyobb fegyveres csoportok jelentek meg. Október 30-án viszont az őrség parancsnokának már reggel kilenc óra köül fegyveresek gyülekezését jelentették... igazoltatni akarták az őrséget. Röviddel 9 óra után egy újabb kisebb, részben fegyveres csoport - közüttük néhány nemzetiszínű karszalagos nemzetőr - jelent meg a főbejáratnál. Körülnéztek, a kapuban álló rendőrtől megkérdezték, kik tartózkodnak a házban. - A Budapesti Pártbizottság munkatársai - volt a válasz. Ezután körülvettek egy, éppen a ház felé érkezett teherautót, s az iránt érdeklődtek, mit hozott és kiknek. A kocsi kísérői megmondták, hogy a pártház személyzetének élelmiszert hoztak, erről a "kiváncsiskodók" különben saját szemükkel is meggyőződhettek. Alig tíz perc múlva egy rendőr érkezett két civillel, s a kapuban álló rendőrt felszólította, hogy igazolja magát és adja át a fegyverét. A kapuőr ezt megtagadta. Az előcsarnokban tartózkodó őrség egyik tagja jelentette az eseményeket Várkonyi Györgynek, az őrség parancsnokának. Várkonyi - miközben a kapuban folyt a vita, határozott parancsot adott az "igazoltatás visszautasítására". Rövidesen két karszalagos civil állított be, s név szerint Várkonyi Györgyöt kereste. Az előcsarnokban tartózkodó karhatalmista Göbölyös László beszélt velük, majd fölment az első emeletre, hoegy Várkonyi hadnagynak bejelentse "látogatóit". Amikor azonban Várkonyi Göbölyössel és Zsótér Jánossal együtt lement, a két karszalagos már nem volt az előcsarnokban. Az ablakokból, különösen a második és harmadik emeletről ekkor már világosan lehetett látni, hogy a pártház körül a téren tömegesen gyülekeznek a fegyveresek, s hogy "felkelők" jelennek meg az Erkel Színház tetőteraszán, és az épületben tüzelőállásokat létesítenek. Majd a színház épülete mögül és a szomszéd utcákból jönnek a "felkelők", akiknek egy része a téren levő fák mellett foglal állást. Jól látták mindezt az ablakokból figyelő karhatalmisták is. Várkonyi az addig történteket jelentette Mező Imrének, a Budapesti Pártbizottság titkárának. Mező világosan látta, közvetlenül küszöbön áll a támadás. De mint az elmúlt napokban annyiszor, ismét azt kérte: ne hagyják magukat provokálni, s tekintettel a tűzszünetre, kerüljenek minden fegyveres összecsapást. Itt hangsúlyozzuk azt a rendkívül fontos tényt, hogy a kormány és a "felkelők" között október 28-án, egy órától tűzszünet volt, amihez az adott helyzetben olyan elképzelések és remények fűződtek, hogy segítségével véget lehet vetni a fegyveres harcnak. Az ellenforradalmárok viszont a tűzszünetet arra használták fel, hogy még eőteljesebb akciókkal törjenek a hatalomra. A közvélemény, az emberek előtt igazolni akarták, hogy a tűzszünetet a "szabadságharcosok" betartották, nem úgy a Budapesti Pártbizottság, amely fegyveres harcot kezdeményezett. Ez maegyarázza Mező Imre és a többiek óvatosságát 30-án reggel. Ezután - még mindig jóval tíz óra előtt - harminc-negyven civil, néhány rendőr, katona, tűzoltó és BSZKRT-alkalmazott megindult egyenesen a pártház felé. Ezzel egyidőben a bejáratnál szolgálatot teljesítő rendőr megpillantott egy másik, még nagyobb, de fegyveres csoportot is, amely a Luther utca és a Köztársaság tér sarka felől közeledett. Az előbbi társaságból egy rendőr és egy tűzoltó előresietettssssssss, s a bajáratot őrző rendőrnek pergőtűzszerűen kérdéseket tett fel: - Kik vagytok? Kik vannak a pártházban? Kik vannak itt szolgálatban? - Közben a többiek egyre közelebb nyomultak, néhányan a kabátjuk alól hirtelen géppisztolyt rántottak elő, nekiestek a kapuőrnek, elvették a pisztolyát, s közölték vele: most még a Kenyérmező utca irányában elmehet. A rendőr, mivel látta, hogy túlerővel áll szemben, távozott, s visszatért a Mosonyi úti rendőrlaktanyába. A most már nyíltan fegyverrel hadonászó társaság ezután betört a portásszobába, ahol éjjeli szolgálata után két rendőr pihent. Felverték, fegyvert fogtak rájuk, s kituszkolták őket az előcsarnokba. Itt derékszíjukat a pisztolytáskájukkal együtt levágták, majd tovább lökdösték őket kifelé, hevesen vitatkozva, mit is csináljanak velük. A rendőrök, támadóik tanakodását kihasználva, elmenekültek a Kenyérmező utca felé. Ekkorra a Luther utca és a tér sarka felől közeledő nagyobb fegyveres csoport is a pártház elé ért, behatolt az őrség nélkül maradt bejáraton, és elözönlötte az előcsarnokot. Mindez rendkívül gyorsan történt. S abban, hogy ilyen módon be tudtak hatolni, minden bizonnyal szerepe volt annak is, hogy az őrséget előzőleg többször és nyomatékosan figyelmeztették, ne kezdeményezen fegyveres harcot és ne hagyja magát összeütközésbe beugratni. A társaság egyik része körbefogta és váratlanul lefegyverezte az ott tartozkodó hét karhatalmistát. Majd kihurcolták őket a tér és a színház elé, s a karhatalmisták ott álló két tehergépkocsija előtt arccal a pártház irányában sorba állították őket, rájuk parancsoltak, hogy tartsák fel a kezüket. A csoport nagyobbik része előretartott fegyverrel megindult felfelé a lépcsőn. Közben az első emelet hátsó folyosóiról előrerohant Csalai József, Göbölyös László és Várkonyi György. Várkonyi a lépcsőről támadókat felszólította az épület elhagyására, mivel azok a felszólításnak nem tettek eleget, intett Göbölyösnek, aki kézigránátott dobott a támadók elé, majd mindhárman fegyverrel a kezükben, lerohantak a lépcsőn. A támadók visszafordultak, és igyekeztek kijutni a kapun. Közben a földszinti oldalfolyosóról előrefutott Gyurkovics Sándor és Urbán Károly karhatalmista, ők is részt vettek a támadók visszaszorításában. Végül is az épületből kifelé igyekvő támadók közül nyolcan-tizen az előcsarnokban rekedtek, köztük egy sebesült és a velük jött két rendőr. Ezután a karhatalmisták megerősítették a főkapu védelmét, az elfogottakat lefegyverezték, a sebesültet pedig elsősegélyben részesítették. Mező Imre kihallgatta az egyik ott rekedt támadót. Megtudta tőle, hogy azért akartak betörni a pártházba, mert azt mondták nekik, hogy ott több száz fegyveres ártatlan fiatalokat tart fogságban, s ezeket akarták kiszabadítani. A kihallgatott személy a VIII. kerületi rendőrkapitányságon kapta nemzetőr-igazolványát, egy piros-fehér-zöld csíkos kartonlapot, rajta Budapest rendőrkapitányának aláírásával. A "nemzetőrt" ezután elvezették a földszintre, a társai közé (az ostrom megindulásakor valamennyien a kazánházba menekültek). Mező a mindössze néhány percig tartó kihallgatás után így szólt Várkonyihoz. - Ezek most már egészen biztosan meg akarnak támadni bennünket -, s elrendelte, hogy a védelem készüljön fel a támadás visszaverésére. Ezalatt az előcsarnokban elfogott, kihurcolt és a színháznál, a pártházzal szemben sorba állított hét karhatalmistát megmotozták. További fegyvereket kerestek náluk, s elvették igazolványaikat. A motozás után mindnyájukat arccal a párt székháza felé felsorakoztatták, s néhány ellenforradalmár többször a székház felé kiáltott - Adjátok meg magatokat! Ha nem, a foglyokat kivégezzük! - Ám válaszra sem várva, valaki hirtelen kézigránátot vágott a hét karhatalmista közé. Ezek egyike, Zsótér János, idejében észrevette, s felkiáltott: - Vigyázz, gránát! -, mire mindnyájan szétfutottak. Őreik utánuk lövöldöztek és kézigránátokat dobáltak feléjük. Zsótér mintegy harminc-negyven méterre jutott, amikor jobb karját gránátszilánk érte. Evágódott és halottnak tettette magát. Órákig feküdt így, majd közvetlen közelében ismét robbanást hallott, s bal karjába is éles, szúró fájdalom hasított. Valószínűleg megmozdult, ezt észrevették, s újabb gránátot dobtak feléje. Az ismét megsebesült és erősen vérző Zsótér segítségért kiáltozott. A színház mellett álló mentőautóktól visszakiabáltak, hogy kússzon hozzájuk,mert ők a lövöldözéstől nem tudják megközelíteni. Zsótér erejét megfeszítve odakúszott. Elsősegélyben részesítették, majd később egy teherautóval beszállították az Üllői úti Sebészeti Klinikára. Orczi Károly ugyancsak sorban állt, ő is látta a repülő kézigránátot és hallotta a figyelmeztető kiáltást. Előbb az egyik gépkocsi mögé vetette magát, majd a tőle mintegy tizenöt méterre álló fa mögött keresett fedezéket. Egy utánadobott kézigránát szilánkja azonban mindkét lábát megsebesítette. Négyszer is megkísérelte, hogy biztosabb fedezék mögé kerüljön, de mindannyiszor lőttek rá. Míg végre sikerült biztonságosabb helyre kúsznia, három golyót kapott, egyet a karjába, egyet a bal combjába és egyet a lapockájába. Fél három után elveszítette eszméletét, s csak arra tért magához, hogy egy fehér köpenyes nő segítségével hordágyra teszik, a Koltói Anna Kórházba szállították. Ugyanabban a pillanatban, amikor a kiáltás elhangzott a pártház felé: - Adjátok meg magatokat! Ha nem, a foglyokat kivégezzük! - a Köztársaság tér fái közül,a színház és a környező házak tetejéről és ablakaiból fegyveres össztűz zúdult a székházra. Minden oldalról megkezdődött az ostrom. Mező Imre, a Budapesti Pártbizottság titkára, azután tűzparancsot adott. - Miért csak most? Miért cselekedett így a pártház őrsége, s miért értettek ezzel eget az ott levő pártmunkások? Talán nem tudták, mi a fegyveresek célja? Ez nem valószínű, hiszen az események minden kétséget kizártak. Jól látták a fegyverrel, golyószórókkal, géppisztolyokkal, gránátokkal felszerelt csoportokat, a pártház bekerítését. Az emeletekről könnyen tűz alá vehették volna legalább azokat, akik nem fedeztk magukat a foglyokkal. Nem ez történt. A támadók nagy része visszavonulhatott csak azért, mert a székházban levők még ebben a pillanatban is tartották magukat a kormány és a "felkelők" közötti fegyverszünethez. El akarták kerülni a fegyveres harcot, hogy ne nehezítsék, ne akadályozzák a kormányt a "kibontakozásban". Csak akkor lőttek, amikor már nem lehetett mást tenni. A Köztársaság téri pártház ostromának nemcsak a magyarországi, de a nemzetközi osztályharc szempontjából is rendkívüli jelentősége van. Minden mozzanatának megvan a maga fontossága, de több oknál fogva a legfontosabbak közé tartozik a kezdete. Az október 30-a után megjelenő lapok többsége azt írta, hogy a támadás a pártházból indult. A "Népszava" 1956. október 31-i száma idillikus képet fest az előző nap reggeli Köztársaság téri helyzetről: "Zöldellő pázsit, a lágyan ringó faágak, az Erkel Színház lépcsőin játszó gyerekek mind a békét, nyugalmat mutatják". Egy szó sincs készülő, felvonuló, támadásra induló fegyveres lázadokról. "Folyik a mindennapi élet". És ebben a nyugodt képben, ahol játszadoznak a gyerekek, zöldell a pázsit és lágyan ringó faágak hirdetik az őszt, egyszerre csak "A Budapesti Pártbizottság épülete előtt teherautó fékez. A ponyva alól hízott sertések vége lóg ki. Megkezdődik a lerakodás. A sarki közért előtt hosszú sor áll. A tekintetek kérdően néznek a hússal telt kocsira. A munka hamar befejeződik, s a kocsi üresen folytatja útját. Fegyveres csoport közeleg. A sorbanállók elmesélik a gyanús látottakat. Egy állítólag üres pártbizottság részére egy kocsi hús? Felette hihetetlen. A fegyveresek a ház átkutatásához látnak. Bentről lövéd dörren. Tűzharc alakul ki. A sarki sorbanállók gyorsan eltűnnek a kapu alatt. Erősítés érkezik. A harc órákon át tart. Káderlapok. Felgyújtják. A harcnak igen sok áldozata van." Valóban lírai hangulat uralkodott Budapesten? Valóban egy élelmiszert szállító teherautó váltotta ki a támadást? Véletlenül arra járkáló fegyveresek csupán át akarták kutatni a pártbizottság "állítólag üres" épületét, de bentről lövés dörrent? "Mint ismeretes, fegyveres harcokban a "szabadságharcosok" megtörték a volt pártházban rekedtek ellenállását és a járókelőkre lövöldözők közül tizenegyen elestek a küzdelmekben. Világos azonban, hogy nem csupán ők tartózkodtak a székházban, hanem jóval többen. Ugyanis a pártház elfoglalása után nagy mennyiségű félig kész palacsintát találtak a konyhában, úgyszintén igen sok, száznál jóval több személy részére elegendő fasírozottat is készítettek ott. Az ÁHV-sok azonban szőrén-szálán eltűntek." A Köztársaság téren tehát állítólag október 30-án "délelőttig csend és nyugalom volt, de... három teherautó ÁVH-s érkezett a pártház elé, bevonultak a pártházba, elfoglalták az ablakokat, és minden indokolás nélkül lőttek a térre. A téren járó, nagyobbrészt munkásemberek meglepődve, majd felháborodva először a Mosonyi utcai, majd később a kőbányai rendőrséghez fordultak. Mind a két rendőrség kivonult, és fedezékek mögül lőni kezdték a pártházat." Majd "előkerült azonban egy magyar páncélos, amelyik felállt a pártházzal szemben és ezzel a pártház sorsa eldőlt". A harc nem volt rövid, de nemsokára benyomultunk a pártházba. Elfogtuk az ÁVH-sok parancsnokát, egy ÁVH-s ezredest, akinél különböző igazolványok és tizenkétezer forint volt. Nem menekült el. Ezenkívül még két foglyunk van." Az egykorú pesti (s nyomukban a vidéki) sajtócikkek számtalan ellentmondást, hazugságot tartalmaztak. A következő oldalakon próbáljuk meg azt áttekinteni, mit írtak a pártház ostromának kezdetéről nyugaton. A Köztársaság téri pártház megtámadása során történtekkel az ellenforradalomról később megjelent számos nyugati könyv, tanulmány, cikk csak igen kevéssé foglalkozik. Szemmel láthatóan el akarják kerülni elemzését, értékelését és mint valami kellemetlen jelenséget, vagy jelentéktelen,komolyabb szerepet nem játszó apizódot próbálják feltüntetni. Vajon miért? Úgy tűnik, mintha e lakarnának menenkülni arról a helyről, ahol az ellenforradalmi események lényege különösen egyértelműen megnyilvánult. A maguk szempontjából logikusan járnak el, hiszen a tizenhárom nap jelentőségét e nap nélkül nem lehet felmérni. A szóban forgó művek írói, ha nem is értenek mindenben egyet, többségük abban megegyezik, hogy a Budapesti Pártbizottság kezdeményezte a harcot. Épületéből október 30-án reggel kilőttek, fegyveresen megtámadták a járókelőket, s ezzel magukra zúdították a téren és a környéken tartózkodók haragját. Provokálták a lakosságot azzal is, hogy míg Budapest lakossága "éhezett", a székházban "dúslakodtak". Mikes György például egészen meglepő képet fest az ostrom kirobbanásáról: "Október 30-án szabadságharcosok hatoltak be a párt Köztársaság téri (azelőtt Tisza Kálmán tér) székházába. Nagyszámú foglyot szabadítottak ki a pincékből, azután pedig felmentek a harmadik emeletre, ahol magas rangú ÁVH-s tisztek éppen ebéden vettek részt. Nők is voltak közöttük. Összesen mintegy százhúszan ültek az asztal körül." Mikes nagyvonalú, nem részletezi, hogyan "hatoltak be" a "szabadságharcosok", milyen módon "mentek fel", miért evett közben nyugodtan a sok "magas rangú ÁVH-s tiszt", arról azonban többé-kevésbé "pontosan" beszámol, hogy százhúszan voltak. Ekkor - miért nem előbb? - "az ÁVH-sok ellenálltak, heves harcra került sor, amelyben tizennyolc szabadságharcos esett el, körülbelül negven ÁVH-st öltek meg és további hatvanat elfogtak". "Valamennyinél - folytatja a szerző - sok pénzt és ékszert találtak". Majd "a hatvan elfogott ÁVH-st levitték a térre, az ékszereket és a bankjegyeket a ruhájukhoz gombostűzték és mind a hatvan embert felakasztották a tér fáira és lámpaoszlopaira." Látjuk, Mikes, bár elismétli a rengeteg pénz és ékszer akkor közszájon forgó legendáját, a téren történt brsutalitásokat nem tagadja, viszont éppen az ostrom oly fontos kezdetéről meglepően primitív történetet talál ki. Urbán György 1957-ben megjelent könyvében szintén elismétli, hogy "október 30-án reggel kilenc órakor hossz sor állt a pártközpont közelében levő közért előtt. A fővárosban élelmiszerhiány volt és a háziasszonyoknak órákon át kellett sorba állniuk. Nem sokkal kilenc óra után egy hússal megarkott teherautó érkezett a párt épülete elé és éppen amikor befejeződött a kirakodás, egy csoport felefgyverzett szabadságharcos jött arra őrjáratban. A sorban álló emberek elmondták nekik, mit láttak. A pártépületről azt gondolták, hogy üres, akkor vajon miért volt szükség érstékes húsra a lerombolt házban?" (Az nem világos, miért "rombolta le" Urbán a pártházat 30-án eggel már kilenc órakor.) Mindenesetre így folytatja, az egyik fegyveres járőrt idézve: "Huszonnégyen voltunk, az épületen belül két egyenruhás férfival találkoztunk. - Mi történt, fiúk? - kérdezte az idősebb. Mi azt mondtuk nekik,hogy minden rendben van, de minthogy mindketten új ruhát viseltek, csoportvezetőnk megkérte őket, mutassák meg a személyazonossági igazolványukat. E szeint az idősebbik fűtő volt. Gyanőssá vált számunkra. A fal felé fordítottuk és megkértük a másikat, a fiatal egyenruhás férfit, mutassa meg a személyazonossági igazolványát. Azt mondta, nincs neki. Ebben a pillanatban négy kézigránát összekötözve lehullott a szűk lépcsőházban. Véletlenül nem robbantak föl, de ez elég volt ahhoz, hogy a harc elkezdődjék." "... a járőr kirohan az épületből, a szomszédos háztömböket elfoglaló szabadságharcosok tűz alá vették az épületet." Itt is önkéntelenül felvetődik - sok más egyéb között - néhány kérdés: hogyan kerültek ilyen váratlanul a szomszédos háztömbökbe "szabadságharcosok"? Hogyan tudták ilyen gyorsan tűz alá venni az épületet? Még ágyúval is! Urbán ezekre nem válaszol, hanem megismétli az ostrom kezdetéről szóló egyik leghazugabb variánst, mégpedig azt, hogy "A pártház, hasonlóan a legtöbb kommunista rendőrségi épülethez, föld alatti folyosórendszerrel volt ellátva", s ebben szabadságharcosok százait tartották fogva. (Emlékezünk, mit írt Mikes: "Nagyszámú foglyot szaabdítottak ki a pincékből...") Továbbá e folyosókon keresztül..." az ÁVH-sok a tér egyik pontján váratlanul felbukkantak és tüzet nyitottatk a várakozó tömegre." Urbán hosszan részletezi a föld alatti folyosórendszer utáni kutatást, de arról nem ír, hogy ha az őrség innen felbukkanva lövöldözött, akkor miért kellett ezt a sok ember által látott "titkos" lejáratot, mint később még kitérünk rá, egy minden vonatkozásában hazug, lármás kampány közepette öt napon át keresgélni? Azért, mert nem is létezett, hiszen nem volt hova vezetnie! Vagy talán azért, hogy mindenáron bebizonyíthassák: a Köztársaság téri ostrom azzal kezdődött, hogy a polgári lakosságot támadás érte, mégpedig orvul, tehát ezt joggal követte a véres megtorlás. Méray Tibor 1959-ben megismétli a már leírtakat az élelmiszert szállító teherautóról, mint az ostrom megindulásának okáról. A kezdetet viszont egy rövid mondattal "nagyvonalúan" ködbe burkolja: "s miután sok fegyveres lázadó volt a környéken, a nép ezt azok tudomására hozta. A lázadók a pártépület kapuja felé nyomultak." Arról megint nincs szó, honnan, hogyan, kik, miért szervezték meg a sok fegyveresnek a térre tódulását. 1966-ban, az ellenforradalom tizedik évfordulóján megjelent könyvében Méray az ostrom közvetlen előzményeit még inkább kiszinezi. De azután meglepő pontossággal folytatja: "a környéket körülzárják, a felkelők elfoglalják az épülettel szemben levő színházat. Tíz óra tíz perckor megkezdődik a szabályszerű ostrom". Egy ugyanabban az évben Párizsban megjelent könyv is az élelmiszert szállító teherautó históriáját ismétli meg. Gosztonyi Péter ugyancsak ír a kezdetről. Az ő változata a következő: "A pártház kapujánál "öt-hat fegyveres fiatal" jelenik meg "minden támadó szándék nélkül". Megállapítja előzőleg, hogy akkora a támadást a pártházban levők már provokálták, mégpedig azzal, hogy az előző napokban a téren járkáló jámbor fegyvereseket igazoltatták és néhányukat őrizetbe vették. Szóval a provokált fegyveresek akarnak visszaütni, vagyis támadni? Vagy a provokáció nem igaz, vagy a jámbor szándék! Arról azután Gosztonyi végképp nem vesz tudomást, hogy "a beszélgetők" - nem féltucatnyian - lefegyverezték a külső őrséget, foglyul ejtették a hét sorkatonát, s fölfelé nyomulva a lépcsőn, már megkezdték belülről a székház elfoglalását, amikor védekezésből elrepült az a bizonyos kézigránát. Mégpedig elkésve, hioszen a behatolásnak súlyos, halálos áldozatai lettek. Az a fegyveres csoport, amely Gosztonyi szerint minden támadó szándék nélkül ment be a pártházba, s mégis kézigránátot dobtak és tüzeltek rájuk, nem hét és nyolc óra között ment be - ahogyan ő állítja -, hanem tíz óra előtt néhány perccel, már a támadás nyitányaként. Ezt cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy lefegyvereztek és foglyul ejtették a behatolók egy csoportját. A támadás kezdetének időpontját Gosztonyi a valóságnak megfelelően írja le, viszont adós marad a közvetlen előzmények leírásával. Azaz: az első lövés perdöntő tényén ő is átsiklik. "Az első lövést akkor a pártházból vagy a pártházra adták le, nem állapítható meg, s az előzmények után e kérdés vizsgálata feleslegesnek is látszik". Valóban felesleges vizsgálni, hogy ki lőtt először? Akkor nyilván azt is felesleges megvizsgálni, ki lőtt először a rádió elleni rohamnál, 25-én a Parlament előtt, a Központi Vezetőség székházára, vagy a többi állami középület és párbizottság elleni szervezett támadásnál. Miért tartja ezt Gosztonyi feleslegesnek, illetve miért nem veszi át azt a verziót, hogy a székházból lőttek először, mégpedig ártatlan járókelőkre? Talán csak nem azért, mert 1966-ban ez már tarthatatlanná vált? De miért nem írja akkor meg az igazat? És miért járt el hasonlóan Molnár Miklós? Könyvében a többi között elsősorban dulakodásokról, összecsapásokról, kisebb csetepatékról ír, amelyek "csak arra szolgálnak, hogy növeljék a tömeg gyanakvását és sejtéseit, amelyet még inkább felizgattak az arra vonatkozó híresztelések, hogy az épületben olyan pincék léteznek, amelyek állítólag tele vannak foglyokkal". Így azután "október30-án a pártház előtt tartózkodó csoportok viselkedése egyre feszültebbé, kiélezetebbé vált. Végül is az incidens az állandó támadásokban és rohamokban érte el csúcspontját". "Incidens" - mint a Budapesti Pártbizottság székháza megostromlásának végső kiváltó oka! Néhány nyugati szerző a támadás okát abban látja, hogy Mező Imre október 30-án két hadseregtábornokkal tárgyalt. Méray Tibor is említi a már idézett könyvében, hogy Mező Imre "akkor reggel a Honvédelmi Minisztérium egyik küldöttségével tárgyalt az irányban, hogy egy fegyveres munkásmiliciát szervezzenek, amely a gyárakat megvédené és a kormányt támogatná. a küldöttséget Asztalos és Papp ezredesek vezették." Mező Imre valóban tárgyalt a Honvédelmi Minisztérium küldöttségével, de nem 30-án reggel, hanem 28-án. De miért írják azt, hogy 30-án reggel? Azért, hogy mindenáron azt bizonyíthassák, a támadást közvetlenül azelőtt a pártház provokálta. A nyugti szerzők többsége azt akarja elhitetni, hogy a támadás minden szervezett előzmény nélkül, spontán robbant ki. Ha nem volt lövöldözés, akkor élelmiszerrel megrakott teherautó volt, ha az sem, akkor két tábornok... De mindez kevés magyarázatnak, és már akkor is kevés volt. Nagyobb, meggyőzőbb "ok" kellett és ezt meg is találták, illetve kitalálták. Mégpedig azt, hogy a Budapesti Pártbizottság tulajdonképpen kaszárnya, katonai erődítmény! Majd pedig eljutottak ahhoz a még nagyobb hazugsághoz, hogy a Budapesti Pártbizottság voltaképpen egy olyan belügyi objektum, ahol több emelet mélységban titkos börtönök vannak. Ennek a legendának főként utóbb lett nagy szerepe, de beletartozott az ostrom széles körű pszichológiai-politikai előkészítésébe is, ez is bizonyítja az előzetes készülődés tényét. Sok másra is jó volt ez a változat. Ha ugyanis a pártház több száz felfegyverzett katona laktanyája, akkor könnyebben el lehet hitetni az emberekkel, hogy innen megtámadták a szomszédos házak békés lakóit, továbbá, hogy az épületben, illetve a pincebörtönökben és a tér alatti alagutakban több száz foglyot őriznek. Szép számmal akadtak, akik mindezt elhitték. A nyugaton megjelent könyvek közül is nem kevés állítja, hogy október 30-án a Köztársaság téren egy kaszárnyát, egy belügyi erődítményt rohamoztak meg. Kovács Imre az ellenforradalomról szólva például ezt írja: "a felkelők megostromolják a biztonsági rendőrség főhadiszállásait Budapesten, felgyújtják a pártházakat budán". Elismeri tehát, hogy pártházakat gyújtogattak, azaz támadtak meg, de csak Budán. Miért éppen csak ott került volna erre sor? Abban, hogy mi az igazság a pártház megtámadásával kapcsolatban, nem lényegtelen, hogy mit mondott Mező Imre. Dersi Tamás újságíró beszélt erről vele, amikor a Péterví Sándor utcai Kórházban felkereste 1956. október 31-én délután. Hosszas keresgélés után egy ápolónő segítségével találta meg Mező Imrét. Dersi bemutatkozott és elmondta, hogy meg szeretné tudni tőle, mi történt valójában a Köztársaság téren. Mező Imre nyolc-tíz percig halkan, de összefüggően, érthetően és tisztán elmondta a Köztársaság téri székházban történteket. Dersi egy kicsit Mező Imréhez hajolt és erősen koncentrált, hogy mindent megjegyezzen, mert nem akart a kórteremben, az ágyon ülve jegyzeteket készíteni. Mező Imre a következőket mondotta: "Ők senkit sem provokáltak, nem lőttek ki a pártházból. Ott csupán pártmunkások és katonák voltak, együttvéve is igen kevesen." Ezért "több esetben fordultak - ő is személyesen - segítségért Nagy Imre titkárságára, közölve, hogy lövik a pártházat. Amikor ő személyesen kérte Nagy Imrét a telefonhoz, Nagy Imre azt üzente vissza, hogy nem ér rá." Dersi szerint a rövid, tízperces beszélgetés alastt Mező többször is hangoztatta: "Ők nem provokáltak senkit és sehonnan sem kaptak segítséget."

0 komment , kategória: Köztársaság tér 1956

Címkék: ellenforradalmár, összecsapásokról, megostromlásának, fegyverszünethez, bebizonyíthassák, géppisztolyokkal, háziasszonyoknak, főhadiszállásait, felsorakoztatták, pincebörtönökben, rendőrlaktanyába, lámpaoszlopaira, tüzelőállásokat, ellenforradalom, visszakiabáltak, cáfolhatatlanul, figyelmeztették, brsutalitásokat, kibontakozásban, folyosórendszer, élelmiszerhiány, csoportvezetőnk, szabadságharcos, oldalfolyosóról, igazolványaikat, ellenforradalmi, meggyőződhettek, pergőtűzszerűen, visszafordultak, tehergépkocsija, beszállították, előkészítésébe, visszaverésére, bizonyíthassák, lefegyverezték, vonatkozásában, környező házak, előző napok, pártház környékén, őrség parancsnokának, újabb kisebb, kapuban álló, iránt érdeklődtek, kocsi kísérői, pártház személyzetének, rendőr érkezett, előcsarnokban tartózkodó, eseményeket Várkonyi, kapuban folyt, első emeletre, pártház körül, téren tömegesen, Kossuth Könyvkiadó, Hollós Ervin, Lajtai Vera, Városi Színház, Erkel Színház, Budapesti Pártbizottság, Várkonyi Györgynek, Várkonyi Györgyöt, Göbölyös László, Várkonyi Göbölyössel, Zsótér Jánossal, Mező Imrének, Mező Imre, Csalai József, Várkonyi György, Gyurkovics Sándor, Urbán Károly, Zsótér János, Sebészeti Klinikára, Orczi Károly, Koltói Anna Kórházba, Mikes György, Tisza Kálmán, Urbán György, Méray Tibor, Gosztonyi Péter, Központi Vezetőség, Molnár Miklós, Honvédelmi Minisztérium, Kovács Imre, Dersi Tamás, Péterví Sándor, Mező Imrét, Mező Imréhez, Nagy Imre, Nagy Imrét,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]