A provokáció - Hollós Ervin-Lajtai Vera,Kossuth Könyvkiadó,Tehát Bűnösnek,Budapesti Pártbizottság,Fővárosi Csatornázási Művek,Csatornázási Művek,Nagy Imre,Király Béla,Feltáró Vállalattól,MASZOLAJ Geofizikai Vállalat Tünde,Eötvös Loránd Geofizikai Intézet,Feltáró Vállalat,Fővárosi Bíróság,Erkel Színház,Budai Hírlap,Magyar Nemzet,Egész Budapest,Budapesti Pártizottság,Közlekedési Szakszervezet,Középülettervező Vállalat,Felhívás Budapest,Föggetlen Újság,Király Bélával,Maléter Pál,Letartóztatták Kertész Istvánt,Közben Kertészt,Ketten Kertész István,Mikes György,Fritz Molden,Eugen Pogány,Charles Wassermann,Valóban Budapesten,Gosztonyi Péter,Viszont Gosztonyi Mikessel,Egyesült Államokban,Rákosi Mátyás,Magyarországon Sallaira,Kossutsh Lajos,Építésügyi Minisztériumból,Földművelődésügyi Minisztériumból,Tisza Kálmán,Központi Vezetősége,Központi Vezetőséghez,Keresztény Demokrata Párt,Demokrata Néppárt,Központi Vezetőség,Nemzeti Bankban,Kéthly Anna,Eközben Budapesten,Budapesti Főkapitányságra, - kohlinka Blogja

Továbbiak »

Belépés

			kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen.			Szendrei Klaudia 1958.03.07 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

A provokáció

2011-08-08 11:00:52, hétfő


	Köztársaság tér 1956 Hollós Ervin-Lajtai Vera Kossuth Könyvkiadó 1980 Az ellenforradalomban részt vevők közül azok, akik nem a szélsőséges reakciós irányzatokhoz tartoztak, próbálták a lincshangulatot fékezni, a felelősségre vonást "törvényesíteni". Így a revizionista-nacionalista "Igazság" című újság 1956. november 2-i "Ne lincselj, gondolkozz, tégy különbséget" című cikke a lincseléseket a fasizmussal és a fasiszta módszerekkel hozta összefüggésbe. Ezt írta: "... bűnhődjön mindenki, aki bűnös...", "az utca nem törvényszék. Leplezzétek le a múlt bűnöseit, adjátok át őket a karhatalomnak és lökjétek ki magatok közül a lincsre uszítókat". Az a tény, hogy már "törvényes úton" kívánták felelősségre vonni a népköztársaság törvényes rendjét védelmezőket, az ellenforradalmi államhatalom kialakulását, sőt egyben erőteljes konszolidálódási szándékát is jelzi. Már létrejött és országosan szerveződött a nemzetőrség, erőteljesen megindult a minisztériumok, vállalatok, tanácsi hivatalok, ügyészségek, bíróságok "megtisztítása". Gyors ütemben alakultak újjá politikailag és szervezetileg a különböző hatalmi intézményként funkcionáló bizottságok. Mindezek együttesen érzékeltették: az ellenforradalomból egy új államhatalom van születőben. Még Dudásék is, akik nem egy kommunistát végeztek ki, lapjukban a következőket írták: "...nem akarunk kollektív ítélkezést. Igenis felszámoljuk azokat a forradalomellenes csoportokat, amelyek veszélyeztetik a közbiztonságot". "Ne öljük meg őket, a mi igazságunk képviselői fogják őket felelősségre vonni és megbüntetni, mert "ai bűnös, bűnhődnie kell." Van a felhívásnak még egy messze mutató utalása: "Ne égessük el, ne semmisítsük meg az okiratokat, káder- és egyeéb jelentéseket, amelyeket a párthelyiségben és más helyen találtunk." Kit tekintett az ellenforradalom bűnösnek? Ezt a városokban, a járási székhelyeken, a falvak egy részében összeállított halál-listák dokumentálják. De dokumentálja az is, kiket bocsátottak el állásukból, kik voltak azok, akiket meghurcoltak, megfenyegettek vagy fizikailag bántalmaztak. Különösen világosan szemlélteti ezt október 30-a és az azt követő "négy nap szabadsága". Bűnösnek tekintettek jófoirmán mindenkit, aki 1945 óta tevőlegesen és őszintén részt vett a népi demokratikus forradalom győzelméért vívott osztályküzdelmekben, vagy éppen vezető szerepet játszott. Tehát Bűnösnek tekintették általában a vezetőket. De az ellenforradalom a vezető réteget igen tágan értelmezte, jól mutatja ezt az elbocsátottak, a letartóztatottak, a megfélemlítettek, a meghurcoltak és meggyilkoltak nagy tömege. "Bűnösök" voltak az üzemi és körzeti párttitkárok, tömegszervezeti vezetők, kerületi, járási, városi tanácselnökök és funkcionáriusok, üzemi igazgatók, főmérnökök, iskolaigazgatók, üzemmérnökök, sztahanovista munkások is. Egyszóval mindazok, akik 1945, de kiváltképp 1948 és 1956 között a szocializmust építették. De mindenki "gyanús", "ki lelkesedni rest". Az ellenforradalom vezérkara, az ellenforradalom fő erői tovább akartak menni. Szerették volna eredményeiket megszilárdítani és a teljes győzelmet kivívni, amely egyenlő volt a hatalom megszerzésével. Ehhez le kellett számolni mindazokkal, akik okbóer 23-a után a kormányban, a különböző pártbizottságokban, fegyveres testületekben, a tanácsi apparátusban, a minisztériumokban, az üzemekben harcoltak az ellenforradalom ellen fegyverrel vagy szóval, írással, bármiféle módon. De az ellenforradalom fő erői félre akarák lökni mindazokat, akik hozzájuk sodródtak, átálltak hozzájuk vagy egy ideig szövetségeseik voltak, de bizonytalanoknak ítélték őket. Azokban a napokban, 1956 október végén, akadtak emberek, akik nem hitték el, hogy a győzelmes "forradalom" a hatalom végleges megszerzése érdekében a legszélesebb körű fizikai leszámolásra készül nemcsak a kommunistákkal, de minden demokratikus gondolkozású emberrel, a kommunistákkal szövetségben levő politikai irányzattal. Amit október 23-a és november 4-e között láthattunk kibontakozni, az a kezdet volt. A folytatás benne rejlett már e kezdetben, amely nemcsak 1919-rer hasonlított, hanem sokkal inkább Djakartához, az indonéz ellenforradalomhoz, vagy a chillei ellenforradalmi fasiszta puccshoz. Az ellenforradalom már november első napjaiban heves tüzet nyitott bizonytalannak ítélt szövetségesei ellen is. Egyre-másra jelentek meg az ilyen cikkek, nyilatkozatok. Ehhez és ezzel összefüggésben szükség volt olyan lélektani és politikai hadjáratra, amelynek egyik centruma éppen a Köztársaság téren levő pártbizottság székházával volt összefüggésben. Az ellenforradalom szélsőjobboldali vezérkara jól tudta, hogy sem a vérengzés indokolásáa, sem továbbfolytatása céljából nem elég azt híresztelni, hogy míg Budapesten nélkülöztek, a pártházban dőzsöltek, vagy hogy az épületből kilőttek. Szükség volt tehát valamire, ami egyfelől meggyőző érvül szoslgál a még mindig kételkedők, a hitetlenek számára, másfelől ébren tartja a lelkesedést, sőt tovább szítva a szenvedélyeket, a gyűlöletet, progromhangulatot teremt a kommunisták és minden haladó ember ellen. Legalkalmasabb eszköznek a Corvin közi, a Baross téri és a Kiliánban levő fegyeresek között már október 28-29-én kétféle variánsban is terjesztett ptovokációs hazugságot találták, miszerint a Budapesti Pártbizottság székháza alatt egy szerteágazó kaszárnya-, illetve börtönrendszer van, ahol az elfogott "szabadságharcosokat" tartanak fogva. A börtön mese különben arra is alkalmasnak látszott, hogy elterelje a figyelmet arról az ellentmondásról, hogy a föld alatti kazamaták ellenére az épületet védő karhatalmisták száma a félszázat is alig tette ki. Itt született meg "a tíz év óta bezárt politikai foglyokról szóló rémregény", amely a továbbiakban még alakult, módosult, "fejlődött". A Köztársaság téren október 30-án délután és este a Corin köziek, a Baross tériek és a hozzájuk csatlakozók közül nem kevesen elkezdték keresni a titkos börtönt, a lejáratokat, az alagutakat. A letartóztatott kommunisták közül sokat nyomban azzal vádoltak, hogy tudtak a börtönökről. 30-ről 31-re virradó éjjel a letartóztatások tovább folytak. A Corvin közben, a Baoss téren, a Kiliánban, a Széna téren, Dudás alakulatainál állították össze a listákat, amelyek alapján el kell fogni, le kell tartóztatni azokat, "akiknek tudniuk kell a Köztársaság téri pártház alatti börtönökről". A propagandakampány már másnap, 31-én, kora reggel teljes gőzzel tovább folyt. A Baross téri parancsnokság reggel hét órakor riadót rendelt el és a tér bekerített részén létszámellenőrzésre felsorakoztatta fegvereseit. A század- és szakaszparancsnokok megállapították, hogy a pártház elleni támadás során az előző napon kik sebesültek meg, kik estek el. Majd mintegy ötvenen azt a parancsot kapták, hogy tehergépkocsival menjenek a Köztársaság térre és vegyenek részt az ásatásokban. A Baross téri ellenforradalmárok parancsnoka ez alkalommal is beszédet tartott. E beszédében kifejtette: a foradalom további harcához szükséges a Köztársaság téren levő börtön felderítése és a felelősök kézer kerítése, mert a tér alatt titkos alagutak vannak, és a pártházból sokan azokon keresztül mentek el. Ez az ötven fős részleg dlután kettőig ásott. Akkor azt az utasítást kapták, hogy vonuljanak a Baross térre és ott ássanak, mert ott is kell, hogy legyen egy titkos lejáró a pincébe. Délután hatig ott ástak, eredménytelenül. A Corvin köziek utasítására a "pincebörtönök" keresésében a Fővárosi Csatornázási Művek is részt vett. Egyik mérnöke még reggel a Baross tér 19-be érkezett és a parancsnoksággal megállappodott abban, hogy a Baross tériek fegyvereseket, a Csatornázási Művek pedig felszerelést - kötelet, csákányt, lapátot és más szerszámokat - ad. Egyesek azt javasolták, hogy a Köztársasásg tér összes hirdetőoszlopait ki kell dönteni, mert lehetséges, hogy egyikük alatt van a lejárat. Az ellenforradalmárok a csatornákból próbálták megközelíteni az állítólagos börtönt. A Köztársaság tér, a Rákóczi út és a Baross tér alatt húzódó csatornákban figyelő szolgálatot létesítettek. A provokáció október 31. és november 3. között szélesen kibontakoztt. "Nagy Imre és az új sajtófőnök azonban megengedték, hogy az ellenforradalmi sajtó tollnokai fasiszta ízű koholmányokat terjesszenek a Köztársaság téri "kazamaták", "kínzókamrák" állítólagos rejtelmeiről. A provokációt a lapok és folyóiratok többsége és a rádió is támogatta, nem beszélve az ellenforradalom napjaiban született újságokról. Mivel az újságok, a folyóiratok és a rádió már az ellenforradalom korobbanása előtt igen nagy mértékben a revizionisták vagy a hozzájuk csapódott írók és újságírók kezébe került, ezek jutottak kulcspozícióba és ennek következtében a tájékoztatási eszközök jelentős szerepet játszottak az ellenforradalom eszmei-politikai előkészítésében. Az a hírverés, félrevezetés, amelyet az ellenforradalom napjaiban, de kiváltképp a Köztársaság téri provokációban végeztek, kézzelfoghatóan bizonyította, hová jutott a sajtó jelentős része a revizionista befolyás következtében. "A Köztársaság téri pártközpont a föld alatti kazamatáinak titka!" - írta a "Kis Újság". - Tehát nem ÁHV-s székház, nem Gestapo-ház stb., "Pártközpont", pártszékház. "Föld alatti börtön a budapesti kommunista pártház alatt" címmel megkérdezte: "miért vannak ott középkori börtönök? Az egész budapesti közvélemény .... joggal kérdi... hogyan kerültek foglyok egy budapesti pártház pincéjéba?" A polgári irodalom nagy része bekapcsolódott abba a rágalomhadjáratba, amelyet a magyar ellenforradalmi sajtó megindított és terjesztették a képtelen meséket, ponyvaízű tudósításokat a Köztársaság téren megindított ásatásokról." Hitelesítésül és a kommunistaellenes hisztéria fokozására egyre nagyobb felszereléssel folytatták az ásatásokat az épület körül. A rádió is többször közölt felhívásokat, hogy jelentkezzenek a székház építői, valamint azok, akik bármit tudnak az épületről. "Az ásatás" azonban természetesen továbbra is eredménytelen volt". Október 31-én délután Király Béla mint a nemzetőrség főparancsnoka intézkedett, és egy alezredest nevezett ki a köztársaság téri kutatások és fúrásosk irányítására. Király Béla parancsára az alezredes az intézkedések egész sorozatát indította el. Újabb fúrópontokat jelölt ki és a Kőolajkutató és Feltáró Vállalattól egy fúrókocsit küldetett a helyszínre. Ez szakértők kíséretében meg is érkezett. Estére, a kijelölt fúrópontokon már húsz-húsz méteres lyukak tátongtak a földben. Este hét óreakor további fúrópontokat jelöltek ki. November 1-én a MASZOLAJ Geofizikai Vállalat Tünde utcai telepéről is hoztak egy fúrókocsit - az akkori viszonyok között igen modernet -, ez is húsz méterre fúrt, de az előzőkhöz hasonlóan teljesen eredménytelenül. November 3-ig a sajtó, a rádió uszítása és a szóbeli propaganda óriási méreteket öltött. Ezzel párhuzamosan a fúrási munkálatok még intenzívebbé váltak. November 2-án, ismét Király Béla utasítására, a fúrásokat iránytó parancsnok a már emltett vállalat oroszlányi telepéről egy újabb fúrókocsit, mezőkeresztesi telepéről pedig három fúrómestert felrendelt nyílt paranccsal a térre. A fúrásokat először IB-171 rsz. ÁVB fúróberendezésekkel mélyítették. Ezeknek a teljesítőképessége százméteres mélység. Igénybe vették az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet, valamint a Kőolajkutató és Feltáró Vállalat geofizikai osztályát is. Erőszakos föllépésekkel, fenyegetésekkel a legkülönbözőbb szakembereket kényszerítettek arra, hogy felszerelésekkel, berendezésekkel együtt menjenek a Köztársaság térre. Így például a "föld alatti hangok" vételére odaszállítottak egy darab katódsugár-oszcilloszkópot, egy darab tizenkét voltos, százötven amperórás akkumulátort, egy darab erősítőt, négy darab szovjet gyármányú geofont és egy darab anódtelepet a szükséges kábelekkel. A szakemberek közül volt, "akit géppisztolyosok kísértek ki a térre".. Az IB-571-es fúrókocsit,mivel "meghibásodott", 3-én reggel négy órakor egy IB-449 rsz. fúrókocsi váltotta fel, ez 4-én reggel öt óráig volt üzemben. Kezdetben főként - odarendelt és önkéntes - sofőrök, később szakképzett fúrómestere, fúróbrigádok kezelték. A munkába állított fúrókocsik november 4-ig "húsz helyen végeztek el fúrásokat, amelyek mind eredménytelenek voltak. A fúrásokat irányító szakemberek már akkor kételkedtek abban, hogy a Köztársaság tér alatt rejtett bunkerek és abban bezárt személyek lehetnek". A titkos börtönök keresése országos, sőt nemzetközi visszhangot váltott ki. Ez viszont igen nagy mértékben hozzájárult a néptömegek félrevezetéséhez és az államhatalmat védelmezők elleni gyűlöletkeltéshez. 1957 júliusában a Fővárosi Bíróság felkérésére a Köztársaság téri fúrásokat szakbizottság vizsgálta felül, s megállapította, hogy "a Köztársaság téren lefolytatott fúrási munkálatok célja az ellenforradalom által véghezvitt aljas gyilkosságok legalizálása és a tömeghisztéria fokozása volt." Már akkor sem mindenki hitte el a föld alatti börtön meséjét. A "Népakarat" november 1-i cikke finoman, de félreérthetetlenül kételkedését is érzékeltette. Ezeket írta: "Már átkutatták a pártházat, ott keresik az esetleges alagút nyílását. Találtak is egy betonos páncélajtót, amelyet azonban puszta kézzel nem tudtak kinyitni. A műszaki egységek este kívánják e páncélajtót felrobbantani." "Éjszaka tizenkét órakor még változatlan élénkséggel tart a munka a Köztársaság téren. Az exkavátor rendületlenül túrja, marja a földet. Az Erkel Színház tér felőli oldalán folyik a munka. Egy tizenötször tízméteres mélység tátong a lábunk előtt. Egyre mélyül, már a tizennyolcadik méter felé közeledik. A vasfogak akadnak... A fogak kegyetlenül tapadnak a kemény anyaghoz.. Az exkavátor személyzete biztatást és parancsot kap... úgy néz ki, hogy a rejtély megoldásához közeledik. Ezalatt a pártház pincéjében is lázas munka folyik . Egy ma jelentkezett mérnök bejelentése alapján az egyik liftakna alatt kutatnak .... még semmi sem biztos......" "A műszaki egységek vezetője sem tud semmi határozott felvilágosítást adni... Vagy fény derül a titokra, a rejtélyre, vagy egyszer, s mindenkorrea elvetődik annak a feltételezése, hogy a Köztársaság tér alatt titkos kazamata húzódik." Ezzel szemben a "Budai Hírlap" november 2-án határozottan azt állította, hogy "A Köztársaság téri pártház felszámolásakor eddig ismeretlen személyek bent szorultak a ház több emelet mélységű pincéjében". Ugyan, "a lejárat helyét még eddig nem sikerült megállapítani, azonban annyi bizonyos, hogy beszorult emberek próbálnak kitörni, mert állandóan érezhető az alulról jövő kopácsolás." A" Magyar Nemzet" riportjainak már a címe így szól: "Föld alatti börtön a budapesti kommunista pártház alatt". "Alig csitult el a harci zaj-olvashatjuk -, a tér különböző pontjairól jelezték, hogy a föld alól dörömbölést, erős ütéseket hallanak. A feltörő hangokból arra lehetett következtetni, hogy a tér alatt nagy kiterjedsésű bunkerhálózat, föld alatti labirintus húzódik meg, amit a terrorhatalom pribékjai valószínűleg föld alatti börtön céljára építettek". Pedig a kutatások már harmadik napja eredménytelenek. "Napok óta sűrű embertömeg állja körül a teret..." De hiszen éppen erről van szó! "A tér számos pontján mély aknák ásítanak. Több csoport a csatornavezetékeken próbál összekötetetést találni a föld alatti bunkersorral. Mindeddig reménytelenül." A korábban talált vasbeton ajtót felrobbantották, "...de mögötte semmit sem találtak...", pedig "A munka jelenleg is egyszerre több szakaszon folyik".Keresnek egy asszonyt is, "aki állítólag ismeri az egyik lejáratot". Mindenki keres, senki sem talál, de az asszonyról, akit senki sem ismer, a lap azt állítja, hogy tudja: "...a liftaknából nyílik egy titkos padlólejáró, majd tíz-tizenöt lépcsőfel lejjebb egy másik. Mintha egy közékori rémtörténetet hallanánk..." Honnan tudja a cikk, hogy mit tud az asszony, akiről senki sem tudja, hogy kicsoda és így persze azt sem tudhatja, hogy mit tud? "Csütörtök - az egyik aknánál dolgozók végre halk beszédhangra lettek figyelmesek. Messziről, nagyon távolról hallatszott a segélykérő szó: - Szabadítsatok ki! Foglyok vagyunk! Élni akarunk! hallották tompán a mélyből. - Hányan vagytok? - kérdezték. - Száznegyvenheten - volt a válasz...A hangokból eddig még csak körülbelül tudták megállapítani: tizennyolc-húsz méter lehet a mélység. De a bunkerek elhelyezését, fekvését még mndig homály fedi." Pedig a teret már számtalan húszméteres nyílás lyuggatta át, nem kevés közülük tíz méter széles volt. "A rádiófelhívásoknak sem mutatkozott eredménye, mindeddig nem akadt senki,aki valóban ismerné ezt a labirintust." A munkálatokat vezető alezredes azonba mégis úgy nyilatkozik, hogy... a kör egyre szűkül, a hangok, jelzések alapján jó úton haladnak. Már kijelöltek egy szűk területet, ahová a délután folyamán fúrókocsi érkezett." Megszállták a földalatti vasút építkezését és a környező munkahelyeket, hátha arra is van kijárat. A lázas keresésneke egyetlen eredménye volt: "Egész nap tartott a népvándorlás a téren." Ez volt a lényeg! Föld alatti kaszárnya, börtön ténye helyett ennek kellett elhitetnie, hogy a szabadság, a demokrácia, a függetlenség csak akkor születhet meg, ha gyökeresen leszámolnak azzal a rendszerrel, amelytől "az egész budapesti közvélemény joggal kérdi: miért vannak középkori börstönök, föld alatti kamrák és folyosók, és főként, hogy kerülnek foglyok a budapesti pártszékház pincéjébe"? "Csak egyszer, egy helyen nyissuk meg a labirintust - írja félreérthetetlen célzással és fenyegetéssel a cikk - akkor már könnyebb az egész tekervényt felgöngyölíteni." A tömeghisztériára jellemző: november 1-én délután öt órakor az egyik gödör szélén egy idősebb asszony kiabálni kezdett, hogy hangokat kell. A mellette levők semmit sem hallottak, de az assony csak tovább erősködött: most ár segélykérő kiabálást is hall. Egyszerre csak valaki más is "hallotta". Azután egyre többen lettek a "hallók". Egy fiatalember változatlanul állította, hogy nem hall semmit. A nő fenyegetően nekirontott. - Még most sem hall semmit? - Többen is nekiestek, már-már lincselésre került a sor. Egy-két józanabb férfi közbelépett és azt javasolta, hogy veszekedés helyett inkább figyeljenek jobban. Erre feszülten figyeltek. Egyesek kötélen leereszkedtek a gödörbe. Semmit sem hallottak. Az asszony akkor azt állította, hogy ő nagyon jól tudja, a labirsintus egyik bejárata a Csengery utcában van, még házszámot is mondott: 46. Hisztérikusan kiabált, esküdözött: egy közeli rokonát egyszer ott bevitték és itt, a Luther utcában hozták ki. Többen kocsiba szálltak a nővel és elmentek a Csengery utca 46-ba. Itt egész este faggatták a lakókat,a házmestert, keresték a titkos lejáratot, természetesen hiába. A provokációt szító cikkek egy célt szolgáltak: fokozni a hiszstériát, előkészíteni a légkört a teljes leszámoláshoz és megfélemlíteni az embereket, hogy ne merjenek szembeszállni az ellenforradalommal. A"magyar jövő"-ből való a következő idézet: "...sikerült megtalálni az ÁVH sok fészkét. Egy szellőzőnyláson keresztül felszólították őket, mire azok jelszót kértek. Tekintettel arra, hogy a szellőzőnyíláson keresztül nem lehetett megközelíteni őket, a pártház felőli bejáratnál kísérelték meg a behatolást. Ez a munka eddig még nem vezetett sikerre". Nem különös ez? Egész Budapest, várja az eredményt, a legkülönbözőbb szakemberek egész légiója ás, fúr, kutat. A labirintusban a menekültekkel egy szellőzőnyíláson keresztül már beszélnek, s akkor, ahelyett, hogy ezt a nyílást tágítanák, szakemberek légiója változatlanul másutt fúr, ás, kutat. A fúrás éjszaka is teljes erővel folyt, fényszórók mellett. A főkapitányság karhatalmi parancsnokságán az "Új Magyarország" munkatársát az alábbiakban tájékoztatták a legújabb fejleményekről: "...eszerint a föld alatti börtönt nem is a Budapesti Pártizottság építette, hanem még a Gestapo vagy a német hadsereg megbízása alapján a légoltalmi folyosók egyik kijárata a Közlekedési Szakszervezet környékén van, a tér másik oldalán pedig egy hatalmas borospince volt, amelyet azután összekapcsoltak a németek által épített kazamatákkal". A Középülettervező Vállalat az államosításkor megszűnt, ezért most"...átkutatják az éptkezési vállalatok irattárait és így igyekeznek a tervrajzok bisrtokába jutni". A szenvedélyeket egyre ügyesebben korbácsolták fel. E cikkekkel egyidejűleg november 3-án, szombaton megjelenik egy "Felhívás Budapest lakosságához! A föld alatti rektejhelyet kutaató katonai osztag parancsnoka azzal a kéréssel fordul Budapest lakosságához, hogy a kutatás sikere és zavartalanságának biztosítása érdekében a Rákóczi út- Aggteleki utca- Fiumei út által határolt területen belül csak azok közlekedjenek, kik a területen laknak, vagy ott hivatalos dolguk van. Minden más csoportosulás mellőzését kéri." A hatás természetesen éppen az ellenkeője, s ez is volt a célja: még többen mentek a térre. A demagógia vidéken is terjedt, sőt gyakan még leplezetlenebbül, mint a fővárosban. Jó néhány vidéki újság a föld alatti börtönökre hivatkozva a legteljesebb mértékig jogosnak minősítette a pártház védőinek brutális legyilkolását, akik a "forradalmi tömegtől" "Megérdemelték ezt a szörnyű elbánást..." A "Föggetlen Újság" tudni vélta: "Már közel tizenöt méter mélyen jártak, mikor egy folyosólabirintusra bukkantak, amely rendkívül nagy területre ágazik szerteszét." De a híradásból egy szó sem volt igaz. Az ellenforradalom vezérkara, a nemzetőrség főparancsnoksága Király Bélával az élen, Maléter Pál, a Corvin köz és a Baross tér parancsnokai jól tudták, hogy semmit sem fognak találni. Hiszen "A Köztársaság tér homokos, agyagos talajában a szakemberek véleménye szerint két-három méternél vastagabb réteget lehetetlen átkopogtatni. Ők mégis tíz-tizenegy méterig fúrtak le, s nem találtak semmit." Felrobbantották a Budapesti Pártbizottság liftaknáinak alsó szakaszát,de semmiféle titkos lejáratra nem bukkantak. Letartóztatták Kertész Istvánt, a Budapesti Pártbizottság gazdasági osztályának vezetőjét. Három órán keresztül faggatták a föld alatti börtön bejáratáról. Látta, hogy kihallgatói igen jól ismserik rajz és helyszín szerint a pártházat. Nem hagyta magát, vitatkozott és megkérdezte, ha rendelkezésükre áll minden műszaki eszköz, mivel magyarázzák, hogy azt a helyet, ahol állítólag emberek tartózkodnak, húsz-harminc méter mélységbennem találják, amikor több száz méter mélységen megtalálják, ha van, az olajat, a szenet stb. Megkérdezte azt is, miért nem hívják oda az épület tervezőjét és építésvezetőjét, miért nem követik az elektromos kábeleket és egyéb vezetékeket? Kihallgatói ezekre a kérdésekre kitérő válaszokat adtak. Közben megérkezett a fúrómunkások egyik vezetője és jelentette, előbb agyag-, majd egy márgaréteget fúrtak át és bizonygatta, hogy ott hiába fúrnak tovább. Akkor utasították: vigyék öt méterrel arrébb a fúrótornyot. Közben Kertészt végigvezették a Köztársaság téren. Látta, hogy fúrnak, ásnak közvetlenül a székház előtt, az Erkel Színház előtt, a Köztársaság tér parkírozott részében, majd elmentek a Rákóczi útra és a Baross térre is. A dolgozók mindenütt ugyanarról számoltak be: sehol semmiféle pincének, alagútnak nyomát sem találták. Az ellenforradalmárok azonban saját hazugságaik foglyává váltak. Ketten Kertész István kihallgatói közül nemcsak látták, miről van szó, de nehézségeiket is megbeszélték vele. Az egyik kihallgató megjegyezte: - Ez az ügy már túlnőtt az ország határán is. - A másik pedig a következőket mondotta: Tegyük fel, hogy magának van igaza és nincs semmiféle titkos pince. Az ügy lezárása fontos volna, de hogyan csináljuk ezt úgy, hogy ne kompromittáljuk magunkat? - Kertész azt válaszolta, hogy vigyék oda az embereket minden gödörhöz, bizonyítsák be, hogy ott semmiféle hangot nem lehet hallani, és utána az újságok írják meg, hogy semmiféle föld alatti börtön vagy alagút nincs. Mire azt válaszolták, ezt nem tehetik, mert olyan nagy a hisztéria, hogy nem hinnék el, sőt még nekik is bajuk lehet belőle..."muszáj fúrni tovább!" Musáj volt tehát tovább fúrni. Akkor már nemcsak a Corvinköziek és a Baross tsériek parancsnoka tartotta ezt elsőrendűen fontos dolognak, hanem Király Béla tábornok, a nemzetőrség parancsnoka is sürgette az eredményt, sőt sz emélyesen számoltatta be a szakembereket. A téren pedig a szakemberek körül ott voltak a fegyveresek, akik maguk is tevékenyen közreműködtek és követelték az eredményeket. A "Magyar Nemzet" által említett sok külföldi újságíró nagy része készségesen terjesztette, hogy a "pártközpont körüli harcok során nagy föld alatti börtönt fedeztek fel, amely a Köztársaság tér parkja alatt helyezkedett el". Mikes György elfecsegi, hogy már a támadás is ennek az álhírnek a nyomán indult meg. De jól ismert fantáziája itt sem hagyja cserben. Szerinte a támadók közül már az ostrsom alatt "... többen hangokat hallottak a föld alól..." Öt nap óta nem ettünk! Segítsetek! Segítség!" Ezután lázas, izgatott keresés kezdődött, de nem tudták megtalálni az utat a föld alatti börtönhöz. "Végül is egy bebörtönzött ÉHV-s megmondta, hogy a tér közepén álló színházon keresztül lehet a börtönt megközelíteni, ott van a bejárat. Két napit folyt a keresés, de a titkos átjárót sohasem találták meg. A százötvennégy ember ÁHV-s őrzőjével együtt mind elpuusztult". Mikes az egész történet logikátlanságát nem tudja észrevenni, de azt "tudja", mi történt "pontosan!" a százötvennégy rabbal, pedig nem találták meg a titkos átjárót. Fritz Molden és Eugen Pogány még "látta" is a bösrtönöket: "Megmutatták nekem az utóbbi években épített és az egész várost átszelő föld alatti folyosókat is. Ezekben a föld alatti folyosókban még a következő napokban is rejtőzködtek...Hihetetlen, milyen ravaszul építették ki ezeket az igazi patkányutakat." Charles Wassermann egy "színező" variánst emel ki. A csak németül tudó újságíró leírja, hogy a térre igyekezett egy kocsivala, amikor "Szabadságharcos jelvényt viselő katonák szorítják vissza az embereket... Vissza! Vissza!" kiáltással, mert "Minden pillanatban levegőbe repülhet az egész tér!" Vajon hogyan értette meg, honnan tudta, mit kiabálnak? Végül sikerült a térre jutnia, amely "...mozaikszerűen van kikövezve. Ez a kövezési munka csak nemrég fejeződött be. Azért említem ezt meg, mert ez az újonnan rakott kövezet vezet rá arra, ami itt most történik". (Megjegyezzük, hogy a téren akkor már évek óta semmiféle kövezési munka nem volt. A színház és a pártház közti részt is eléggé elhanyagolták.) Egy, a téren tartózkodó, németül beszélő férfi elmondja, hogy: "Kevéssel ezelőtt szabályos időközökben kpogás volt itt hallható. Az emberek eleinte nem tudták, honnan jön a zaj, de aztán rájöttek, hogy alahonnan ezek alól az újonnan rakott kőzetrészek alól hallatszik a kopogás. Világossá vált, hogy pincének vagy valami hasonló helyiségnek kell itt lennie, amelyben emberek tartózkodnak." Wassermann, aki csak a téren tett szert németül tudó tolmácsra és rejtélyes módon mégis megértette a robbanásról kiabáló katonákat, mintha maga is érezné, hogy valami nincs rendjén, azt rja: "Azután elterjedt a hír, hogy az egész kopogás ne más, mint trükk, az ávósok ezzel akarják az embereket odacsalogatni, hogy azután dinamittal a levegőbe röpítsék őket." Teljes a zűrzavar, most már az ávósok akarják az egész Köztársaság teret a levegőbe repíteni! És miután a felkelők felfedezték, hogy az egész kopogás csapda, trükk, mindent elkövettek, hogy az embereket eltávolítsák a térről. Az értelmesebb, elfogulatlanabb és kényszerhelyzetbe nem került újságírók között már akkor voltak, akik nem adtak hitelt a föld alatti börtönökről szóló meséknek. Így például Francois de Geoffre, aki november 2-án járt a Köztársaság téren, és megdöbbentette a földúlt "opera", a leégett díszletek, megpörkölődött irathegyek, a "sárral keveredett vértócsák" látványa, "a könyörtelen erőszaknak, az emberileg elképzelhetetlen borzalomnak a tanúbionyságai." "A támadók közül sokan ... meg voltak győződve arról, hogy létezik egy titkos és rendkívül nehezen megtalálható rejtekhely, tökéletesen álcázott bejáratokkal és szellőzőnyílásokkal, föld alatti folyosókkal, amelyek fel nem fedezhető, távoli kijáratok felé vezetnek bizonyos épületek alatt." Mindez "...őrjöngő kutatás, eszeveszett vállalkozás... amely valamiféle zarándoklattá vált, amelyben ezerszámra vettek részt az emberek, nem törődve a velőig ható hideggel és fáradtsággal, éjjel-nappal ott voltak szenzációea éhesen, a féktelenség hangulatában...járkálok az ásatások egyik helyétől a másikig, igyekszem kifürkészni ezeket az üregeket és árkokat. Egy férfi karon fog, észreveszi, hogy idegen vagyok, s miután sejti, hogy újságíró vagyok, felszólít, tapasszam a fülem egy csőnek a nyílására, amely cső a földbe mélyed és ki tudja miféle pokoli rejtekhely felé vezet. A férfi angolul beszél velem." Az újságíró hallgatózik. De semmit sem hall. Egyszerre "A tömeg hirtelen megremeg." A hangszóróskocsik, amelyek egyébként percenként adtak tájékoztatást, bemondják: "... egy asszony állítólag ismeri az utat a föld alatti üregnek az Opera épületében levő rejtett föld alatti bejáratához". Ez mindenbizonnyal az az asszony, akiről már írtunk, és akiről több újság és könyv is említést tesz. Az újságíró és kollégája megkeresi az asszonyt, meg a kísérő katonákkal besietnek az "operába". Ami azután ott történik! "Olyan az egész, mint egy lázálom: szobáról szobára haladunk, kulisszák között megyünk, átkutatunk minden szögletet, megvizsgáljuk a falakat, a mennyezetet, a közfalakat, tologatjuk a bútorokat, az asszony beszél, beszél, mindenki kiabál, gesztikulál körülötte...kollektív örület." "Se az ördögbe is! Ha ez az asszony tud valamit, hát mondja meg és legyen vége az egésznek! Mert kint zúg a tömeg, ásógépek csikorognak, földdarabokat emelnek ki, vágnak, fúrnak, az emberek pedig türelmetlenek. Az újságíró felkiált: Zúg a fejem! Valóban Budapesten vagyok, a Köztársaság téren? Majd rezignáltan állapítja meg, hogy november 2-án késő este a Köztársaság téren "nem találtak semmit, sem bejáratot, sem kijáratot, az üregek egyre jobban tátongnak annak az épületnek golyók szaggatta, tépett homlokzata előtt, amely most romokban hever, s amely azelőtt a félelmetes politikai rendőrség háza volt." Nem hitte el a rémmeséket Gosztonyi Péter sem: "A Köztársaság téri pártház ostromának volt még az egész helyzetre jellemző utójátéka: a legenda a pártház alatt meghúzódó titkos, föld alatti börtönről - írja. - Ennek magyarázata abban keresendő, hogy a téren a tömeg kevesellte a kezébe jutott ÁHV-sokat. A csata hevessége után ítélve több száz fogolyra számítottak, és azt várták, hogy a pincékban rábukkannak az ÁVH-sok által elfogott fiatalokra. Ez nem történt meg. S most, hogy alig egy tucat "kéket" láttak az épületből kijönni, keresték a többieket. A téren uralkodó tömeghangulatban hamar meg is született a magyarázat: világos, ha a keresett személyek nincsenek meg, akkor elbújtak valahová. Mivel az épületben nincsenek,így alami rektekhelyre." Viszont Gosztonyi Mikessel ellentétben úgy tudja, hogy ott, a téren, a pártház elfoglalása után találták ki a föld alatti börtönök legendáját. Itt Mikesnek van igaza. Mint már említettük, október 28-án este, amikor elhatározták a Budapesti Pártbizottság székházának elfoglalását, ezt részben azzal indokolták, hogy a Corvin köz akkori parancsnokának két testvérét ott tartják fogva, ki kell őket szabadítani. A fokozatosan hatalmasra duzzasztott propaganda kampánynak volt a része az is, hogy akik letartóztatták a pártház munkatársait, majd a pártfunkcionáriusokat és a pártmunkásokat, azzal szították a hangulatot, hogy a velük egy házban lakók között elhíresztelték: azért viszik el őket, mert ismerik a Köztársaság tér alatti börtönöket, ahol oly sok szörnyű esemény történt. S közben százával gyűltek a letartóztatottak a Práter utcában, a Széna és a Baross téren, a Fő utcában, a kapitányságokon és a tanácsházakban. Gosztonyi minderről nem tudott, és az Egyesült Államokban élő P. L. építészmérnök hozzá írt levelére támaszkodva megpróbált értelmes magyarázatot adni a legenda születésére. P. L. megírta neki, hogy 1956 előtt a Köztársaság téri pártházat tervező vállalatnál dolgozott, s hogy 1956 otskóberében töbebn is "felkeresték" a titkos alagút miatt. De sem ő, sem a tervező, sem a statikus nem tudott semmi ilyesmirőls. P. G., a Corvin köziek egyik parancsnoka, elmondta Gosztonyinak, hogy Ceglédről felhozattak egy ezredest, akiről feltételezték, hogy ismeri a titkos lejáratot, de "sajnos, ez sem tudta". Gosztonyi tehát megállapítja, hogy a pincékkel kapcsolatos vélemények "a túlfeszített idegzetűek fantáziájának szüleményei maradtak." Illetve megpróbál forrást keresni. "ivel egyesek emlékeztek rá, hogy a Rákóci úton pár évvel ezelőtt még a földalatti folyosón dolgoztak, máris "megszületett" a válasz: a pártház alatt titkos börtönök vannak. Már akadt olyan is, aki hallani vélte, hogy kopogtatnak a föld alatt a szerencsétlen foglyok..." Kétségtelen, hogy az 1950-ben elkezdett, s 1953-ban leállított megróépítésnek - amely a Rákóczi út alatt is folyt - volt némi szerepe abban, hogy hitelt adtak a mesének. De ez csak a már kiagyalt koholmányok terjedését segítette elős. Hisztérikus légkörben az emberek hajlamosak arra, hogy minél hihetetlenebb, fantasztikusabb, minél borzalmasabb valami, annál könnyebben higgyék el. Erre a pszichológiára építettek a pártház támadói. De volt még valami, ami elősegítette, hogy a kitervelt provokáció hitelretaláljon nemcsak azok között, akik gyűlölték a népi demokratikus rendszert, hanem szélesebb körben is, ez a régebbi pártvezetés hibás politikája, az osztályharc elméletének eltorzítása volt, amely szerint a szocializmus éptésével az osztályharc egyre élesebbé válik. Sok embert indokolatlanul és alaptalanul sújtott nemcsak politikailag, hanem adminisztrratív intézkedésekkel is. Mindehhez nagymértékben hozzájárultak a koncepciós perek, amelyekért ugyan a pártvezetésnek csupán néhány tagja - mindenekelőtt Rákosi Mátyás - volt felelős, de tragikus következményeikkel nagymértékben hozzájárultak a pártvezetés, majd az egész párt válságának elmélyüléséhez. Ez a politikak volt a gyökere az ÁVH tevékenységében tapasztalt torzulásoknak is. Nem feladata e könyvnek a törvénytelenségek, a koncepciós perek ismertetése, sem a rehabilitációk körüli huzavona elemzése. Itt csupán arra mutatunk rá, hogy az ellenforradalom provokatív hazugságainak ezek kölcsönöztek bizonyos hitelt. Ártatlanok elítélése, meghurcolása kétségtelenül szerepet játszott abban, hogy olyanok, akik egyébként nem voltak a szocialista rendszer, a népköztársaság ellenségei, hajlamosak legyenek elhinni olyan szemenszedett és átlátszóan hazug szörnyűségeket, mint amilyen a pártház alatti pincebörtönök meséje volt. Vagy egyszerűbben fogalmazva: a koncepciós perek megrendítették a közvélemény bizalmát, ezért is adott oly könnyen hitelt az ellenforradalom hazug propagandájának. Bármilyen megrendítőek voltak a törvénytelenségek, önmagukban nem voltak elegendők a szélsőjobboldaliak politikai céljainak érvényesítéséhez. Hiszen a párt feltárta a törvénytelenségeket, és harcot indított ellenük. Szükség volt a provokációk egész sorozatára, s ennek megvalósításában ismét csak kezükre játszottak a szektás hibák, a dogmatikus politika. A nemzetközi és a magyar fasizmus története át meg át van szőve a forradalmi mozgalmak, pártok, a haladó emberek elleni provokációkkal. Gondoljunk a Reichstag felgyújtására, Sacco és Vanzetti kivégzésére, vagy Magyarországon Sallaira és Fürstre! Az 1956-os ellenforadalom rövid néhány nap alatt is nem kevés provokációt szervezett. A Köztársaság téri csak a legnagyobb volt, de nem az egyetlen. Hiszen - milyen jellemző! - már a bölcsőjét is egy rágalmazó provokáció ringatta 23-án este a Rádiónál. Azt hazudták, hogy ott fegyvertelen emberekre lőttek. Rágalmak lendítették előre a fegyveres "felkelő csoportok" szervezését. A lendület megtartásához, fokozásához azután szükség volt a Parlament előtt október 25-én a provokációra. Itt a tüntetőkre a környező házakból géppuskával és golyószóróval tüzet nyitottak, s a "véres provokáció következményeként huszonként halott maradt a Kossutsh Lajos téren. A legtöbb halott és sebesült az Építésügyi Minisztériumból és a Földművelődésügyi Minisztériumból leadott lövések lőirányában feküdt. Négy rendőr is életét vesztette, a szovjet katonák közül is többen meghaltak és számosan megsebesültek". Ezt a tömeggyilkosságot is az ellenforradalom szervezte, s a felelősséget érte a szocializmushoz hű fegyveres erők nyakába igyekezett varrni. A Köztársaság téri föld alatti kazamaták kitalálói pár nap múlva elérkezettnek látták az időt arra, hogy a valóság kiderülése, a provokáció kifulladása utánra is gondoskodjanak hasonló szenzációkról. Hiszen a recept kitűnően bevált. A "Magyar Nemzet" már említett november 4-i cikke arról írt, hogy nemcsak a Budapesti Pártbizottság, hanem a pártközpont Akadémia utcai központja alatt is lehetséges föld alatti börtön. "Az Akadémia utcai kommunista pártháznál néhány éve szintén föld alatti építkezés" volt..."Ha majd a Tisza Kálmán téri föld alatti börtönök rejtélye megoldódik, nyilván az Akadémia utcai föld alatti építkezés feltárására is sor kerül." Október 30-án este egy fegyveres ellenforradalmárokkal keveredett katonai alakulat azt a parancsot kapta, hogy "vonuljanak az Akadémia utcai pártközponthoz és az épületet az ott levő őrségtől vegyék át. Amennyiben az őrség ellenállna, akkor tűzharcban foglalják el." Utasításuk szerint a gépkocsijaik "csak a bal lámpájukkal világítsanak, mert ez a jelzés a városban levő nemzetőrök között". Reggelre az őrségtől átvették az épületet. A párt Központi Vezetősége és szervezetei ekkorra már erősen szétzilálódtak. A Központi Vezetőség munkatársai közül sokan elhagyták az Akadémia utca 17. szám alatti épületet, egyesek a Parlamentbe mentek, hogy ott próbáljanak valamit tenni, mások a Központi Vezetőséghez tartozó Nádor utca 28. számú házba. Az új őrség nem viselkedett agresszívan, hogyta, hogy a távozók sok fontos iratot és bútort, berendezési tárgyat is átvigyenek a Nádor utcába. Egyébként ekkor már a Nádor utcai ház és a pártközponthoz tartozó Akadémia utca környéki épületek is veszélyeztetve voltak. A jobboldali szociáldemokraták, a Kisgazdapárt, valamint a különböző elnevezésű pártok, mint például a Keresztény Demokrata Párt, Demokrata Néppárt, amelyek ezekben a napokban alakultak újjá, egymás után küldtek vezetőket, különböző megbízottakat az Akadémia utca 17-be. Ennek következtében október 31-től kezdve igen nagy mértékben megnövekedett ott a forgalom. Az érkezők mindannyian a miniszterelnökre hivatkoztak és különböző írásos engedélyek alapján lefoglalták a Központi Vezetőség iratait, bútorait, a székházhoz tartozó épületeket, a Nemzeti Bankban levő pénzét, valamint a gépkocsikat és megkezdték szétosztásukat. Kéthly Anna vezetésével jobboldali szociáldemokrata vezetők érkeztek az Akadémia utca 17-be, megtekintették az épületet, megnézték a szobákat, a folyosókat, s megállapodtak, mire van szükségük. Ezen a napon különben a helyzet itt is kezdett igen veszélyesre fordulni. Az épületben és környékén tartózkodó, "gyanúsnak tartott" katonatiszteket, köztük egy alezredest is letartóztattak, és egy ideiglenesen fogdának kinevezett szobába zártak. 3-án "felsőbb helyről kapott" parancs alapján kiengedték őket. November 1-én azután egyenesen fenyegetővé vált a helyzet. Király Béla parancsára fegyveres nemzetőrök jelentek meg az Akadémia utcában azzal, hogy "fel kell kutatni az épület alatti börtönöket". November 2-án újabb ellenforradalmárok érkeztek a Corvin közből, a Baross térről, majd Dudáséktól is. Ők is végigjárták az épületeket, tanulmányozták a pincéket. Még aznap délután "szakemberekkel tértek vissza", s újabb tanulmányozás kezdődött. Főként a liftaknát találták gyanúsnak, azt állították, hogy innen "különböző titkos folyosók vezetnek lefelé". Mindjárt robbantani is akarták a liftaknákat, az őrség parancsnoka azonban ehhez a miniszterelnök hozzájárulását követelte tőlük. Még aznap este "Nagy Imre saját kezűleg aláírt engedélyével egy hetvenfős fegyveres csoport, szakértőkkel megerősítve, végrehajtotta a robbantást. A robbantás következtében az épület ablakai majdnem mind kitörtek, a lift tönkrement, de semmilyen folyosót nem találtak." Már éjjel és 3-án reggel felhajszoltak olyan mérnököket, akik állítólag részt vettek az épület tervezésében és megépítésében. Ezek megtekintették a felrobbantott liftaknát, tanácsokat adtak, de volt köztük nem is egy, aki kijelentette, hogy semmiféle titkos lejáratról vagy börtönről nem tud. Eközben Budapesten, az ország különböző városaiban, sőt községeiben is folytatódtak a párt teljes felszámolására irányuló akciók. Egy ideig a pártszervezetek vissza tudták verni a támadásokat, részben saját erejükre, részben a rendőrségre és a honvédségre támaszkodva, ezután azonban az erőviszonyok az ellenforradalmárok javára billentek. Mindezzel szoros összefüggésben a fegyveres alakulatok egymás után állítottak elő, tartóztattak le és szállítottak a Corvin közbe, a kiliánba, a Práter utcába, a Baross térre, a Maros utcába és a fegyveres "felkelők" más székhelyeire pártmunkásokat, ifjúsági vezetőket, mérnököket azon a címen, hogy valamit tudnak, valami közük van a pártház alatt levő börtönökhöz. Kihallgatták őket, jegyzőkönyvet vettek fel, majd többségüket átkísérték a Budapesti Főkapitányságra vagy a Fő utcába. Október 31-e után már egyes kerületi kapitányságok, katonai alakulatok, ügyészségek is tartóztattak le embereket, a "forradlomban született vgy újjászületett államhatalom intézkedéseként". Már megkezdődött az ügyészség, a bíróság, a rendőrség "megtisztítása" is. Mindez egyértelműen jelzi, milyen fajta "forradalmi államhatalom" volt születőben. A letartóztatások egyre inkább túlmentek az addigiak körén, jelezve, milyen irányban mélyül és szélesedik a terror. A letartóztatottak között szakszervezeti vezetőket, tanácsi alkalmazottakat, katonatiszteket találunk. Joggal állapíthatjuk meg tehát: a Köztársaság téren történt ásatásoks, fúrások, az egész hozzákapcsolódó lélektani hadjárat ugródeszkául szolgált, újabb indokot adott a letartóztatások kiszélesítéséhez. Jellemző, hogy a letartóztatásokat, különösen azokat, amelyek a Köztársaság téri eseményekkel függtek össze, többségükben a Corvin közi és a Baross téri nemzetőr-alakulatok végezték. Mint ahogy változatlanul oroszlánrészük volt az ásatások irányításában is, s ők küldtek ki fegyveres csoportokat a térre "a rend" fenntartására. A téren a 30-a után történtek az ő részvételükkel, ellenőrzésükkel, irányításukkal zajlottak le.

0 komment , kategória: Köztársaság tér 1956

Címkék: továbbfolytatása, félreérthetetlen, félrevezetéséhez, felszerelésekkel, érvényesítéséhez, letartóztatottak, tehergépkocsival, szellőzőnyíláson, leplezetlenebbül, hangszóróskocsik, tömeghisztériára, száznegyvenheten, szélsőjobboldali, kiszélesítéséhez, bizonytalanoknak, parancsnoksággal, konszolidálódási, középülettervező, elképzelhetetlen, megvalósításában, hirdetőoszlopait, miniszterelnökre, megfélemlítettek, főparancsnoksága, szociáldemokrata, tömeghangulatban, ellenforradalom, berendezésekkel, odaszállítottak, kompromittáljuk, szabadságharcos, megállapították, oszcilloszkópot, felsorakoztatta, funkcionáriusok, főkapitányságra, szélsőséges reakciós, lincshangulatot fékezni, felelősségre vonást, fasiszta módszerekkel, múlt bűnöseit, lincsre uszítókat, népköztársaság törvényes, ellenforradalmi államhatalom, különböző hatalmi, kommunistát végeztek, következőket írták, forradalomellenes csoportokat, messze mutató, ellenforradalom bűnösnek, járási székhelyeken, részében összeállított, Hollós Ervin-Lajtai Vera, Kossuth Könyvkiadó, Tehát Bűnösnek, Budapesti Pártbizottság, Fővárosi Csatornázási Művek, Csatornázási Művek, Nagy Imre, Király Béla, Feltáró Vállalattól, MASZOLAJ Geofizikai Vállalat Tünde, Eötvös Loránd Geofizikai Intézet, Feltáró Vállalat, Fővárosi Bíróság, Erkel Színház, Budai Hírlap, Magyar Nemzet, Egész Budapest, Budapesti Pártizottság, Közlekedési Szakszervezet, Középülettervező Vállalat, Felhívás Budapest, Föggetlen Újság, Király Bélával, Maléter Pál, Letartóztatták Kertész Istvánt, Közben Kertészt, Ketten Kertész István, Mikes György, Fritz Molden, Eugen Pogány, Charles Wassermann, Valóban Budapesten, Gosztonyi Péter, Viszont Gosztonyi Mikessel, Egyesült Államokban, Rákosi Mátyás, Magyarországon Sallaira, Kossutsh Lajos, Építésügyi Minisztériumból, Földművelődésügyi Minisztériumból, Tisza Kálmán, Központi Vezetősége, Központi Vezetőséghez, Keresztény Demokrata Párt, Demokrata Néppárt, Központi Vezetőség, Nemzeti Bankban, Kéthly Anna, Eközben Budapesten, Budapesti Főkapitányságra,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]