Idegen lobogó alatt - Hollós Ervin-Lajtai Vera,Kossuth Könyvkiadó,Molnár Miklós,Molnár Miklósnak,Paul Zinner,Marton Ende,Basil Davidson,Rákosi Mátyás,Budapesti Pártbizottság,Kállay Miklós,Nagy Imre,Nagy Imrével,Horhty Miklós, - kohlinka Blogja

Továbbiak »

Belépés

			kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen.			Szendrei Klaudia 1958.03.07 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Idegen lobogó alatt

2011-08-09 09:47:34, kedd


	Köztársaság tér 1956 Hollós Ervin-Lajtai Vera Kossuth Könyvkiadó 1980 Azok számára, akik szerint a "forradalom" egy új szocialista államhatalmat, egy semleges szocialista magyar köztársaságot teremtett, a Köztársaság téren történtek igazi hátterével való szembenézés azt jelentette volna, hogy szembe kell néznük az erőviszonyok tényleges alakulásával. Ez pedig tarthatatlanná tette volna az álláspontjukat. Hiszen a Köztársaság téren történtek a leghatároottabban cáfolják például Molnár Miklós állítását, mely szerint: "A legveszélyesebb elemek - és ezt jól meg kell jegyezni - csaknem olyan gyorsan tűntek el, mint ahogy felbukkantak. A jobboldal feléledése csak átmeneti hullám volt, a jobboldal jelentőségének hirtelen elhalványulása bármi másnál jobban megmutatja a forradalmi áramlatok, a főbb forradalmi iányvonalak igazi jellegét és erejéts. Nem véletlen hát, hogy a szerző könyvéből - mint ahogy a vele egyetértők, egy véleményen levők írásaiból is - hiányzik a budapesti pártszékház elfoglalásának igaz története. Egyet kell étseni viszont Molnár Miklósnak azzal a megállapításával, hogy az általa "legveszélyesebb elemeknek" nevezett jobboldali csoportok és személyek megjelenése az erőviszonyok alakulásával függött össze, a "főbb iányvonalak igazi jellegével és erejével". De éppen az erőviszonyok alakulása cáfolja meg azt az állítást, hogy a jobboldal éledése csupán átmeneti, átfutó hullám lett volna. S ezt a pártház ostroma is szemléletesen mutatja. Ezért torpannak meg a polgári demokratikus vagy revizionista szellemű írások a Köztársaság téren történtek felelevenítésekor. Nem tagadják a brutalitásukat, de a tényleges következtetésekss levonásától óvakodnak. Ez jellemző Paul Zinner könyvére is, melyben ugyancsak megtalálhatók e megközelítés jellegzetes ellentmondásai. Zinner szerint október 30-ra már alapvető változások történtek: a szabadság még megmaeradt akadályai összeomlottak, az "öröm érzése lett úrrá az embereken",, a börtönöket megnyitották, a rádió központi állomását "olyan írók irányítása alá helyezték", akik a foradalom szolgálatába álltak, s különböző "forradalm tanácsok" alakultak. Október 30-ra tehát, szerinte "ütött a szabadság órája". Mégis e nap délelőttjén "a szabadságharcosok egy csoportja ostrom alá vette a kommunista párt budapesti szervezeteinek székházát", s mint írja, az épület elfoglalása után a "védők köül többet bsrutálisan legyilkoltak a lázadók." Zinner sem nézi rokonszenvvel, ami a Köztársaság téren történt, sőt a pártház elfoglalása utáni eseményeket "gyalázatos mészárlásnak" tekinti. Igaz, másokhoz hasonlóan ő is siet hozzátenni, hogy az ilyen gyalázatos mészárlás "em volt tipikus jelensége a forradalomnak". Mások elismerik a lincseléseket, de mentségül azt hozzák föl, hogy azokban a napokban az Írószövetség és különféle "forradalmi testületek" felemelték figyelmeztető szavukat, és tiltakoztak a lincselések ellen. E szerzők köül a leghatározattabban talán a "Tiltott egek" című könyv írója, Marton Ende ítéli el a Köztársaság téren történteket: "Meggyőződésem szerint nincs mentség erre az október 30-i értelmetlen öldöklésre, ami akkor történt, amikor úgy látszott, hogy a forradalom már győzelemre jutott . Rokonszenvesnek tünhet ez a megállapítás, ám az idézetből egyben az is nyilvánvalóban kitűnik, hogy ő sem ismerte föl e napok valódi történetét, az események mozgatórugóit. Végülolyan szerző is akadt, aki észlelt valamit a történtek lényegéből: "Hallatszottak olyan hangok, hogy minden kommunistát üldözni kell" - írja az angol Basil Davidson. A pártház ostroma valójában szorosan összefüggött az ellenforradalom táborában levő különböző irányzatok küzdelmével és átcsoportulásával, az eseményekben részt vevő erők megoszlásával, céljaival, eszközeivel és módszerével. Hogy kiknek volt szükségük erre az öldöklésre, azt a következőkben megkíséreljük érékeltetni és bemutatni. Október 30-át megelőzően Budapesten, néhány olyan nagy ipari centrumban, mint Miskolc, Győ, de a megyei székhelyek, járási központok és községek, falvak egy részében is már olyan eseményekre került sor, amelyek jelezték, mi van kibontakozóban. A megmozdult tömegek cselekedeteiben ott munkált a korábban elkövetett hibák hatása: a felemelt ötéves terv, amely meghaladta az ország teherbíró képességét, s amelynek következtében 1951-1953.-ban a munkások életszínvonala húsz százalékkal csökkent, a nehézipar fejlesztésének erőltetett üteme, a mezőgazdaság szocialista átszervezésének túlzott gyorsasága, a párton belüli bizalmatlanság kihatott az állami életre, igen sok embert érintett és a törvénysértésekben, mint legsúlyosabb eseményekben érte el a csúcsát. E hibák közé tartozott nemzeti sajátosságaink lebecsülése és elbagatellizálása, a szocialista forradalom általános törvényszerűségeinek és a nemzeti sajátosságoknak nem megfelelő összehangolása. Mindezt csak betetőzte az a személyi kultusz, amely Rákosi Mátyás körül kialakult, s amely gyengítette a párton belüli és a közéleti demokratizmust, a kollektív vezetést, a forradalmi pártban nélkülözhetetlen kritika és önkritika szellemét. Mindezek a korábban kivívott eredményeket kezdték aláásni, gyengíteni. Ezek a tényezők jelentős szerepet játszottak abban, hogy olyanok is negatívan cselekedtek, akiknem nem volt érdekük a szocialista rendszer elleni fellépés. A szocializmust gyűlölő, azzal tudatosan szemben álló szélsőjobboldali, nacionalista, burzsoá és lumpenproletár elemek azért tudtak vonzani, maguk mellé állítani olyanokat is, akik osztályhelyzetüknél fogva, osztályérdekeikből adódóan nem tartoztak oda De a hibák jelentékeny mértékben gyengítették az ellenforradalom ellen harcolók tömegerejét is, a munkások, a dolgozók legkülönbözőbb rétegeit passzivitásba sodorták, és lehetőséget adtak a ideológiai és politikai zavarkeltésre. E hibák hatása nagyrészt túléltes az elkövetőket, hiszen azokat már korábban - bár mégis kissé későn - leváltották a párt és a kormán vezetéséből. A szektás politika következménye is volt, hogy a tűntetők, sőt a fegyveres "felkelők" között is ott voltak olyanok, akik vakójában csak a szektás politika által elkövetett hibákat akarták kijavítani, felszámolni. Így a szektás politikának kétségtelenül jelentős szerepe volt abbana, hogy a proletárdiktatúrának, a munkáshatalomnak egész szövetségis rendszere meglazult, törést szenvedett. Gyengült a párt befolyása a munkások, a parasztok és az értelmiségiek körében, és ennek hatására a városi kispolgársággal való együttműködés is. A megmozdult tömegek egy része kétségtelenül az elkövetett hibák kijavításáért lendült harcba és nem kívánt semmiféle kapitalista, ellenforradalmi restaurációt. Reményeit egy megújhodott vezetéshez fűzte, azért tüntetett és vett részt különböző mozgalmakban. Ezt a tömegerőt és a benne határozottan jelentkező politikai törekvéseket az ellenforradalom szélsőséges irányzatainak részben le kellett győzniük, részben pedig tovább kellett sodorniuk a küzdelem útján, maguk mellé álltva és újabb akciókba vonva be az embereket. A Budapesti Pártbizottság székházának ostsroma ezért nem egymagában álló ütközet, nem valamiféle elszigetelt jelenség. Egy széles fronton kibontakozó osztályharcnak, fegyveres és politikai küzdelemnek egyik kiemelkedő állomása. A pártház ostromát az egymást követő események összessége érlelte meg, ez pedig tovább lendítette - még szélsőségesebb irányba - az addigi folyamatot. Nagy erővel hatott vissza az eseménysorozatokban szereplő szélsősgégesen reakciós politikai irányzatokra, s további akciókra, cselekedetekre ösztönözte őket, hiszen a Köztársaság téri ütközetet nagy győzelemként könyvelték el. Sokan azt állították annak idején, hogy ami október 23-án kezdődött, az éppen az erőszak ellen irányult. Az önkény és az erőszak váltotta ki, ami az események nyugati elemzőinek jó része szerint elengedhetetlen része sés tulajdonsága a szocialista rendszernek. De ez még nem lenne ok arra, hogy a történtek felidézői ne nézzenek szembe október 30-cal úgy, mint ahogy azt a valóságos szerepe megkíánja. A brutalitásnak, az erőszaknak az a mértéke és formája,ami e napon felszínre tört, e szerőket arra késztette, hogy erről az eseményről keveset szóljanaka. Mintha október 23-a lett volna az "igazi esemény", a "szép forradalom", 30-a pedig mindössze egy "csúnya esemény", s a kettőnek semmi köze nem lenne egymáshoz. Mintha az egyik szükségszerű és elkerülhetetlen, a másik véletlen és elkerülhető lett volna. Mintha az egyik hordozná a lényeget, a másik lényegtelen lenne. Mintha nem együvé tartoó, hanem elválasztható é s külön kezelhető eseményekről lenne szó. Csakhogy hiába próbálják elválasztani egymástól a két napot, hiába próbálják a Köztársaság téren történteket az eseemények széles, hömpölygő menetében jelentéktelen epizóddá lefokozni, intermezzóként feltüntetni. Október 23-a az igazi tartalma és lényege 30-án jut kifejezésre. Amit 23-a még eltakar, elfed, mert a résztvevők még "egyforma kalapban masíroznak", arra 30-án napfény derül. A masírozók egy része kalapot cserél. E hasonlat nem véletlen, a "Látóhatár" szerkesztői ugyanis megírták, hogy 30-aa után Kállay Miklós, Magyarország egykori miniszterelnöke a földhöz vágta vadászkalapját , s azt kiáltotta: "A hétszentségit, a Dunántúl már a miénk!" Egyébként a "Látóhatár" akkori harmadikutas szerkesztői a végzetes hibát éppen a kalap-odavágásban látták, pontosabban abban, ami e mozdulatban kifejezésre jutott odakinn és idehaza egyaránt. Október 30-a eseményeiben benne van mindaz, ami már 23-án benne volt a tüntetésben - persze csak úgy, ha a tüntetést hagyják kifejlődni és az ellenforradalmat továbbhömpölyögni. Október 23-án éjjel a forradalmi erők világos programot állítottak fel arra, hogy "aki fegyverrel támad a néphatalom ellen, az ellen fegyverrel kell védekezni". Ha e programot nem valósítják meg - mint ahogy nem valósították meg - , tehát ha hagyják kibontakozni a megmozdulást, akkor az események odáig jutnak, ameddig október 30-án jutotta és ameddig azután a további napokban éppen október 30-0 segítségével juthattak. Mert 30-a is csak egy állomása a tizenhárom napnak. És ha külön figyelmet szentelünk e napnak, nem azért tesszük, mintha kiszakítható lenne az egészből, hanem csupán aért, mert e nap történetében a lehető legvilágosabban rajzolódik ki, tárul föl 1956 október-novemberének lényege. A történelmi harcnak, az osztályküzdelmeknek ez olyan, sok tekintetben összegugancolódott, összekuszált pillanata, amikor a munkások, a dolgozók jelentős részének tisztánlátásáts mélyen megzavarják, cselekedeteiket megbénítják a korábban éppen a munkásokkal, a munkásosztály jelentékeny részével szemben elkövetett hibák s a dolgozó parasztság jelentékeny részének adminisztratív nyomás által való kényszerítése a szocialista életformába. Meg a bizalmatlanság a párton belül, a vezető gárdában. Az e hibák talaján keletkezett revizionista mozgalom azonban bizonyos pontjain már kezdetben összekapcsolódik a hibák ellen csak látszólag fellépő, de valójában ezeket csupán ürügyként felhasználó reakciós irányzatokkal. Így keletkezik szakadás a párton belül, amelynek egyik legtragikusabb vonása, hogy a szektás és revizionista irányzatok vezetői hamis alternatívát kínálnak. Nagy Imre olyan reformot kínál, amely revízió alá veszi az alapelveket, és olyan erőkkel köt szövetséget, amelyek számára a revízió alá vett alapelvek sem kellenek. De nemcsak szövetséget köt velük, hanem elősegíti felvonulásukat, megerősödésüket, kibontakozásukat, hatalomhoz jutásukat. Rákosi Mátyás és szűk köre pedig hiába emel szót a rendszer védelmében, ők már elvesztették tekintélyüket és tömegbefolyásukat, s fellépésük csak olaj a tűzre. Az ellenforradalmi erők 23-a előtt átmenetileg blokkot alkottak a párton belüli revinionista irányzattal. Nagy Imre köré gyülekeznek, hogy az ő segítségével foglalják el a harcnak azokat s színteresit, amelyeket egyszer már el kellett hagyniuk. Szövetséget kötve Nagy Imrével és híveivel és mesterien kihasználva a szektás vezetés hibáit, úgy készülnek 23-ra, hogy mihelyt elérik első céljukat, s olyan kormányzat jön létre, amely "szabadságot és demokráciát" teremt számukra, ezt azonnal felhasználják eredeti politikai programjuk megvalósítására. Így lép fel a harci porondra a volt koalíciós pártok jobbszárnya és a tőlük még jobbra álló többféle politikai irányzat és csoport, valamint a megtévesztett, megzavart fiatalok őket segítő szervezett csoportjai. A Budapesti Pártbizottság elleni harcban, mint már említettük, szép számban részt vettek fiatalok is. Ezek a fiatalok mind politikailag, mind pedig osztály-hovatartozásuk szempontjából különböztek egymástól. Egy részük még a Köztársaság téren is meg volt győződve arról, hogy amiben közreműködik, az "forradalmuk" egyik "kimagasló" tette. Közülük kerültek ki azok - nem is kevesen -, akik amikor látták, hogy mit jelent a székház eleste, a védők segítségére sietteks. sKülön elemzést, kutatást igényel, hogy az ifjúsági csoportok minek a hatására és hogyan kerültek az ellenforradalom táborába. E jelenség egyik legfontosabb összetevője minden bizonnyal a következő volt: Az ifjúság jelentékeny része 1948-1949 után hitt a kommunista párt és a szocialista forradalom eszméiben, többségük lelkesen és odaadóan követte a pártot a szocialista építés útján. A szocializmus építése során elkövetett hibák, de különösen a törvénysértések, az ifjúság egy részét rendkívül érzékenyen érintették. Sok fiatalt kiábrándítottak az 1953-1956 közötti belső harcok, úgy érezték, becsapták őket, csalódtak. Ezek a fiatalok, legalábbis többségüks, mégsem a szocializmus, a forradalom eszméjéből ábrándult ki. Amiből igazán kiábrándutak, az a személyi kultusz volt, a törvénysértés, az iparban, a mezőgazdaságban elkövetett hibá. A revizionista irányzat eszméi viszont alkalmasnak látszottak arra, hogy bennük felfedezzék a forradalmi gondolat, a marxizmus-leninizmus újjászületését, a hibáktól való megszabadulás lehetőségét. Amilyen mértékben a törvénysésrtések és az ál-baloldali hibák sorozata megrendítette az ifjúság bizonyos tömegeit, olyan mértékben vezette félre őket a revizionizmus. Cselekvőkészségüket helytelen útra tesrelte, hamis alternatívát nyújtott nekik. Abban tehát, hogy az egyetemista csoportok, a fiatal munkások, diákok forradalmi harcnak tekintették az ellenforradalmi harcban való részvételüket, jelentős szerepe volt a revizionizmus térhódításának, eszmei hatásának. Igaz, ezt a helyzetet a reakció és az ellenforradalom, valamint a nyugati imperialista hatalmak is elég jól átlátták és kihasználták. Mindez természetesen nem változtat azon, hogy akik október 23-a után különböző megmozdulások, tüntetések, akciók résztvevői voltak, vagy fegyveres harcokba keveredtek, rossz ügyet szolgáltak. Cselekedeteik objektív értelme teljesen független volt szubjektív szándékaiktól. Még ha ez tragédiájuk is volt. Bármilyen súlyos hibák történtek, és bármilyen mélyen rázta meg e hibák elkövetése és kijavításuk körüli belső harc a pártot és a társadalmat, a szocialista rendszer vívmányai elleni azonnali, nyílt fellépés nem kecsegtetett sikerrel 1944 őszétől 1956 őszéig Magyarországon mélyreható társadalmi átalakulás ment végbe. Erre a pozitív, történelmi jelentőségű folyamatra az említett szektás és revizionista hibák árnyékot vetettek ugyan, de hatása olyan átfogó volt, hogy az ellene fellépőknek is számolniuk kellett vele. Sőt, azok is, akik megmaradtak a szocialista viszonyok tudatos és elszánt ellenségének, ugyancsak sosk mindent tanultak, láttak, tapasztaltak, tehát maguk is változtak, alakultak. Olyan volt a társadalmi, politikai terep, hogy azon eredményesen járni csak azok tudtak, akik ehhez a mélyen átalakult terephez igazították lépteiket. 1919 augusztusában még Horhty Miklós vezette úgynevezett nemzeti ellenforradalom nylltan ellenforradalmi lobogókkal lépett fel. Ez 1956 október 23-án már lehetetlen lett volna. Az ellenforradalmi erők ilyen nyílt föllépése azonnal eltaszította volna mindazokat, akik a hibákat akarták kijavítani, akik a válságot a rendszer érdekében kívánták megszüntetni. Szinte lehetetlen lett volna még a csalódott, illúziókat vesztett fiatalok megnyerése is, hiszen zömük nem a szocializmus eszméjéből ábrándult ki, hanem ellenkezőleg, úgy gondolta és hitte, hogy föllépése és harca e forradalom újjászületését jelenti. A népköztársaság törvényes rendje ellen kibontakozó politikai mozgalom homlokterében tehát kezdetben a hibák elleni harc állt. Sokak szemében úgy tűnt, hogy a megmozdulás csupán azokat akarja elsöpörni, akik útjában állnak a viszonyok demokratikus továbbfejlesztésének. Ám a legkülönbözőbb kispolgári irányzatok jelenléte már október 23-a előtt és még inkább utána, magában hordozta annak a lehetőségét, hogy előrelendülésük és sikereik esetén talpra állnak azok is, amelyek nem a hibák kijavítására, nem is részleges változtatásokra törekszenek, hanem ezeken messze túlmenő célokat akarnak megvalósítani. De ehhez nekik is olyan jelszavakra volt szükségük, amelyek lehetővé tették felvonulásukt, kibontakozásukat. Ezért egy ideig összekapcsolódtak egfelől a proletár szocializmustól eltérő revizioista, népies, és más kispolgári szocialista töltetű irányzatok és csoportok, másfelől az ezektől jobbra álló szélsőségesen nacionalista és reakciós áramlatok jelszavai és programjai. Ugyanakkor erősen meg is oszlottak múltjuk, elképzeléseik, politikai fölfogásuk, és mindenekelőtt korábbi osztályhelyzetük alapján. Az eseményekben döntő szerepet játszó jobboldali pártok és csoportok, a szélsőséges reakció nem egyszerű kormányváltozást, nem egyszerű személycseréket akart, hanem a korábbitól gyökeresen eltérő politikai és társadalmi rendszert. Ezért törekedett a "régi rendszerrel" való teljes leszámolásra. S ezek nem csupán megjelentek - mint ahogy a revizionista szellemű írások szerzői állítják -, hanem korábbi szövetségeseiket mindinkább kiszorították a hatalomból, vagy pedig átgázoltak rajtuk. Hogy a tömeghangulat miképpen tolódik el sés a mozgalmon belül az erőviszonyok hogyan alakulnak, az attól is függ, melyik irányzat tud hatékonyabban föllépni a legnagyobb visszhangra találó jelszavuk, célkitűzések megvalósításáért. A tüntetés fegyveres felkelésbe való átlendítésében, majd az ellenforrdalmi csoportok létrehozásában a szélsőséges reakció képviselőinek befolyása érvényesült elsősorban és meghatározó módon. De a fegyveres felkelés első óráiban és napjaiban ezek csak úgy tudtak bizonyos tömegtámogatást szerezni, rokonszenvet kiváltani, hogy átvették az igazi céljaikat elfedő, népszerű jelszavakat. Ha a fegyveres csoportok azonnal, az október 24-re virradó éjjel kinyilvánítják igazi szándékukat - a szocialista rendszer felszámolását, a munkás-paraszt állam megsemmisítését, a szocialista vívmányok elsöprését -, akkor nem találnak olyan támomagatásra, mint amelyet céljaik elhallgatása révén szerezteks. A tömegek ragaszkodását az 1945-1956 között lezajlott nagy társadalmi átalakulás során létrejött vívmányokhoz és magához a népköztársaság törvényes rendjéhez sajátos módon éppen ez is bizonyítja.

0 komment , kategória: Köztársaság tér 1956

Címkék: szövetségeseiket, megvalósításáért, megállapításával, osztályhelyzetük, kibontakozásukat, ellenforradalmat, kormányváltozást, törvénysésrtések, munkáshatalomnak, összekapcsolódik, nélkülözhetetlen, szélsőjobboldali, megerősödésüket, ellenforradalom, elkerülhetetlen, előrelendülésük, változtatásokra, ellenforradalmi, szocializmustól, cselekedeteiket, kispolgársággal, legveszélyesebb, legvilágosabban, személycseréket, törvénysértések, kiábrándítottak, cselekedeteiben, átszervezésének, tömegtámogatást, megvalósítására, tisztánlátásáts, miniszterelnöke, elengedhetetlen, sajátosságoknak, rokonszenvesnek, mezőgazdaságban, semleges szocialista, erőviszonyok tényleges, leghatároottabban cáfolják, legveszélyesebb elemek, jobboldal feléledése, jobboldal jelentőségének, forradalmi áramlatok, főbb forradalmi, szerző könyvéből, vele egyetértők, véleményen levők, budapesti pártszékház, erőviszonyok alakulásával, erőviszonyok alakulása, jobboldal éledése, pártház ostroma, Hollós Ervin-Lajtai Vera, Kossuth Könyvkiadó, Molnár Miklós, Molnár Miklósnak, Paul Zinner, Marton Ende, Basil Davidson, Rákosi Mátyás, Budapesti Pártbizottság, Kállay Miklós, Nagy Imre, Nagy Imrével, Horhty Miklós,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]