|
2010-11-26 09:46:11, péntek
|
| |
| |
|
|
| |
Jób 6 -10-ig
1 Jób pedig felele, és monda:
2 Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
3 Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
4 Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
5 Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?
6 Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
7 Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
8 Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
9 És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
10 Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
11 Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!
12 Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é?
13 Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!
14 A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
15 Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
16 A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben [olvadt] hó hömpölyög;
17 Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.
18 Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba [utánok] és elvesznek.
19 Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
20 Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
21 Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
22 Hát mondtam-é: adjatok nékem [valamit,] és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
23 Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?
24 Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.
25 Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
26 Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
27 Még az árvának is néki esnétek, és [sírt] ásnátok a ti barátotoknak is?!
28 Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
29 Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
30 Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?
Job 7
1 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
2 A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással [reggeli] szürkületig.
5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám [veted] szemed, de már nem vagyok!
9 A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a [sír]ba, nem jő fel [többé].
10 Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
11 Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
12 Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
15 Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
16 Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
17 Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
18 Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
19 Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
20 Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
21 És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
Job 8
1 Akkor felele a sukhi Bildád, és monda:
2 Meddig szólasz még efféléket, és lesz a te szádnak beszéde sebes szél?
3 Elforgatja-é Isten az ítéletet, avagy a Mindenható elforgatja-é az igazságot?
4 Ha a te fiaid vétkeztek ellene, úgy az ő gonoszságuk miatt vetette el őket.
5 De ha te az Istent buzgón keresed, és a Mindenhatóhoz [bocsánatért] könyörögsz;
6 Ha tiszta és becsületes vagy, akkor legott felserken éretted, és békességessé teszi a te igazságodnak hajlékát.
7 És ha előbbi állapotod szegényes volt, ez utáni állapotod boldog lesz nagyon.
8 Mert kérdezd meg csak az azelőtti nemzedéket, és készülj csak fel az ő atyáikról való tudakozódásra!
9 Mert mi csak tegnapiak vagyunk és semmit nem tudunk, mert a mi napjaink csak árnyék e földön.
10 Nem tanítanak-é meg azok téged? Nem mondják-é meg néked, és nem beszélik-é meg szívök szerint néked?!
11 Felnövekedik-é a káka mocsár nélkül, felnyúlik-é a sás víz nélkül?
12 Még gyenge korában, ha fel nem szakasztják is, minden fűnél elébb elszárad.
13 Ilyenek az ösvényeik mindazoknak, a kik Istenről elfeledkeznek, és a képmutatónak reménysége [is ]elvész.
14 Mivel szétfoszol bizakodása, és bizodalma olyan lesz, mint a pókháló.
15 Házára támaszkodik, és nem áll meg; kapaszkodik belé, és nem marad meg.
16 Bő nedvességű ez a napfényen [is,] és ágazata túlnő a kertjén.
17 Gyökerei átfonódnak a kőhalmon; átfúródnak a szikla-rétegen.
18 Ámha kiirtják helyéről, megtagadja ez őt: Nem láttalak!
19 Ímé ez az ő pályájának öröme! És más hajt ki a porból.
20 Ímé az Isten nem veti meg az ártatlant, de a gonoszoknak sem ád előmenetelt.
21 Még betölti szádat nevetéssel, és ajakidat vigassággal.
22 Gyűlölőid szégyenbe öltöznek, és a gonoszok sátora megsemmisül.
Job 9
1 Felele pedig Jób, és monda:
2 Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél?
3 Ha perelni akarna ő vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki.
4 Bölcs szívű és hatalmas erejű: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?
5 A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja őket haragjában.
6 A ki kirengeti helyéből a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.
7 A ki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.
8 A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos.
9 A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait.
10 A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul.
11 Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy előttem, de nem veszem észre.
12 Ímé, ha elragad [valamit,] ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel?
13 Ha az Isten el nem fordítja az ő haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is.
14 Hogyan felelhetnék hát én meg ő néki, és lelhetnék vele szemben szavakat?
15 A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélő birámhoz.
16 Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé;
17 A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet.
18 Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserűséggel lakatna jól.
19 Ha erőre kerülne a dolog? Ímé, ő igen erős; és ha ítéletre? Ki tűzne ki én nékem napot?
20 Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bűnössé tenne engemet.
21 Ártatlan vagyok, nem törődöm lelkemmel, útálom az életemet.
22 Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít ő ártatlant és gonoszt!
23 Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bűntelenek megpróbáltatását.
24 A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az ő biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát ő?
25 Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót.
26 Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyű.
27 Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek:
28 Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bűntelennek engem.
29 Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába?
30 Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet:
31 Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem.
32 Mert nem ember ő, mint én, hogy néki megfelelhetnék, [és] együtt pörbe állanánk.
33 Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettőnk között!
34 Venné csak el rólam az ő veszszejét, és az ő rettentésével ne rettegtetne engem:
35 Akkor szólanék és nem félnék tőle: mert nem így vagyok én magammal!
Job 10
1 Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében.
2 Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!
3 Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?
4 Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?
5 Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?
6 Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.
7 Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedből kiszabadítson!
8 Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!
9 Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?
10 Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?
11 Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.
12 Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.
13 De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:
14 Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentesz föl engem.
15 Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!
16 Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.
17 Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.
18 Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!
19 Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhéből sírba vittek volna!
20 Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,
21 Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;
22 Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség.
|
|
| |
|
1 komment
, kategória: Jób könyve/ Ószövetség |
|
|
|
Címkék: bosszankodásomat, csudafájdalmakat, szempillantásban, kétségbeesettnek, megfoghatatlanul, megpróbáltatását, gönczölszekeret, ajándékozzatok, megöregbítenéd, megkönnyebbíti, szerencsétlent, nyomorúságomat, hánykolódással, kengyelfutónál, boszúállásodat, megfelelhetnék, nyomorúságomra, szabadítsatok, felemelkednék, tudakozódásra, tojásfehérnek, elfeledkeznek, keserűségében, jószágotokból, rettentésével, álnokságomról, megszégyenlik, kiszabadítson, bizonyságidat, megrepedeznek, gondviselésed, ostorozásotok, nyomorúságnak, mindenhatóhoz, vigasztalásom, szétvagdaljon, tenger fövenyénél, melyeknek mérge, zöld füvön, megromlott kenyér, szabadulás elfutott-é, szerencsétlent barátjától, mint túláradnak, melyek szennyesek, hőség miatt, ellenség kezéből, hatalmasok kezéből, miben tévedek, igaz beszédek, szélnek valók, kétségbeesettnek szavai, béresnek napjai, Elforgatja-é Isten,
|
|
Offline
