2013-04-25 21:27:50, csütörtök
|
|
|
|
|
|
-17. rész
Ebéd utáni sziesztáját töltötte, mikor a fiatalok visszaértek. Akkor megfogadta, amikor a munka mezejére aratni járt, ha egyszer módjában áll, elfogadja kedvenc professzorának tanácsát, miszerint a szívnek jót tesz a délutáni pihenés. Izgatottan várta, milyen fogadtatásra számíthat a tervében. Jó lenn szólni Emesének, Hédi eltitkolt szédülései miatt, de nem teheti. A rá bízott titkot nem oldhatja fel, nem árulhatja el a barátnőjét, aki hallani sem akar orvosról, klinikáról. Rossz tapasztalatai voltak utoljára. Amikor megöregszik az ember, nyűg lesz a társadalomnak, az egészségügy is régen nem az, aminek lenni kellene. Főleg akkor csorbulnak a jogok, amikor egy otthonból érkezik a beteg. Úgy kezelik, mintha leprás lenne. Lenénizik, bácsizzák, a nevét meg sem kérdezik. Nem mondhatja el mindenkinek, nem a sarki szegényházból-, hanem egy kiemelt lakóparkból érkezett, ahol nem csak az apartmant lehet bérelni élete végéig, de igen csak kedvező szolgáltatás csomagot is vásárolhatnak, havonta fixösszegért. Nem is szeretné elmondani, azoknak, akiknek az ember mit sem ér, hatvanon túl, úgy sem értenék meg, intelligencia hiányában, miről beszél.
Kipirult arccal, boldogságtól csillogó szemekkel robbant be az unokája. Pár pillanat előtti aggodalmait félre téve, csak a fiúra figyelt, aki lázasan számolt be a délelőtti kirándulásról, és a szervizről. Amikor a beszámolója véget ért, óvatosan előhozakodott milyen ötlete támadt a meggazdagodásra. Levente nagyra nyitott kerek szemekkel hallgatta a jól kidolgozott jövőképet. Tetszett neki. Sok akadályba fognak ütközni, de mindenben támogatásáról biztosította, sőt számítógépes adatfeldolgozásba való részvétellel már maga is jelentkezett. Rettentő büszke volt öreganyjára. A városból hozott süteményt együtt fogyasztották el. Az asszony nézte boldogságtól sugárzó unokáját, de nem kérdezett. Hagyta beszélni a fiút, aki mély alázattal és tisztelettel beszélt a lányról, a nevét óvatosan és lágyan ejtette ki. Mikor a nap lebukni készült bíborszínű takarója alá, elköszöntek egymástól. Betett egy tárogató kazettát, hangjára elmerengve kezébe vette barátnője novelláskötetét. Se nem látott, se nem hallott, csak olvasta a kis patak bánatát...
Két domb között, lenn a völgyben békésen csordogált a kis patak. A közeli erdő állatai hozzá jártak, kristálytiszta vizéből életet meríteni. A patak fenekén apró kavicsokat görgetett, némelyiket oly mívesre megcsiszolta, hogy a leghíresebb ékszerész is megirigyelte volna. Az aranyló nap sugarai és a tovasuhanó felhők együtt összeölelkezve fürdőztek, csillogó vizének tükrében. Mégis sokat szomorkodott, mert hiányzott valami...
Búbánatát fájó szívvel nézték a madarak. Felkeresték az erdő nagy tudorát, segítséget kérni. Sokáig tanakodtak, mi lehet az oka bánatának...
Nagy titokban szövetkeztek, és cselekedtek, egy kis facsemetét ültettek a partjára.
A következő évben a kicsi ágacska rügyet bontott, egyre magasabbra nőve, a meder közelében. Nemsokára szép karcsú fa lett belőle. Amikor a kis pataknak rossz kedve volt, a bánatfa ágaival lehajolva simogatta, vigasztalta. Valahányszor a kis fa szomorkodott, és sírta el magát, könnyeit a patak mosta le, és napsugarat hívott felszárítani a nyomát....
A kavicsok ilyenkor egymáshoz dörgölődve nagy zenebonát csaptak, az apró halak táncolva ficánkoltak, jó kis bulit rendeztek, hogy felvidítsák őket.
Egyszer a patak beteg lett. Vizét megmérgezték. A kétségbeejtő hírre az erdő állatai mind odasereglettek. A híres specialistáért, a Gyöngybagoly professzorért küldtek.
A doktor cseppeket készített, és szigorú nyugalmat rendelt. Önkéntesek jelentkeztek szolgálatra, hogy az utasítást betartassák. A madarak cseppentettek, a kis fák őrt álltak a patak partján. A gombák is megjelentek, spórájukból orvosságot készítettek.
Egyre többen döntöttek úgy, hogy gyökeret eresztenek, és ott maradnak örökre, őrizni a barátjukat.
Egy ideig kerülte a beste a békés helyet. A kis patak gyorsan gyógyult. Soha nem volt még olyan boldog, mint akkortájt, mert sok barátot szerzett...
A gonosz nem tétlenkedett, üzent, hogy mindent megbánt, mégis a fene eszi, csak a patak vize gyógyítaná meg. Kérte, bocsássa meg régi tettét, és ássák el csatabárdot, adjon néki a vizéből. A kis patak, megbocsájtott, és vizét felajánlotta a gyógyuláshoz...
Jött a beteg nagy für-füttyel, de nem ám gyógyulást remélni, hanem rávenni a kis patakot, pusztítson ki néhány fát. Sorolta az indokait, az egyik eltakarja a napot, a másiknak elgörbült a törzse, a harmadik meg túl belehajol a vízbe, és árnyékot vet rá. Hiába replikázott, a patak meg sem hallotta, átlátott a sanda szándékon.
- Nem lehet minden fa egyforma. Mindegyik a maga teremtett hibájával, és jóságával válik egyedivé. - válaszolta alázattal.
Elköszönt, és útjára indította a vendéget. Nem beszélt róla senkinek, minek terhelne bárkit vele...
Bizony meghallották a gonosz ármánykodását a fák, összesúgtak, egymásba karoltak félelmükben a lombok, úgy vigasztalták egymást. A földalatti a gyökerek is egymásba fonódtak, jól összekapaszkodtak. Elhatározták, ha kell együtt halnak.
Igazuk lett, a beste nem nyugodott. Szőtte fekete tervét, csuklyát is készíttetett, új szerepre készült. Nagy átváltozó művész hírében állt, nem volt nehéz számára a szerepcsere.
Fogott egy flakont, megtöltötte az irigység és bosszú egyvelegével, halálos mérget kotyvasztott.
Mázas szavakkal érkezett a kis patakhoz.
- Messze földről jöttem, ajándékot hoztam, nézz csak ide, a béke és harmónia elixírjét. -mondta nyájasan.
Megtévesztve az őröket hízelgő szavakkal jutott el a parti kőig, ahol a patak azonnal felismerte.
- Menj innen, távozz tőlem, nem engedem! - kiáltott nagyot, és hívta az őrséget.
Mire megérkeztek, a flaska tartalmát a vízbe löttyintette. Fekete fényes lett a víz, tükrében a csuklyás gyönyörködött. Az oroszlán hiába kergette el a gonoszt a méreg hatott. Hiába sírták tele könnyeikkel a fűzek, a víz csak nem tisztult. Ágaikkal ráborultak, simogatták, szeretgették nagy beteg barátjukat és szívták magukba a mérget, hogy megmentsék.
Hajnalhasadtakor, pirkadat órájában a Nap is felfedezte a tragédiát, szólt a felhőknek és a mennydörgésnek. Három napon át esett, dörgött, villámok szaggatták a felhők dunyháját mire a patak tisztulni kezdett. Így menekült meg, és a füzek is gyógyulni kezdtek.
Még egy kérdés maradt, hogyan tartsák távol a gonoszt.
A madarak megoldották.
Elvitték hírét a gonosz tettének, amerre csak jártak mindenhol elbeszélték. Sokáig bolyongott egyedül a nagyvilágban, senki nem állt szóba vele, már csak a betegelméjével társalgott. Hiába próbált átváltozni jóságos tündérnek, csinos asszonynépnek, vagy deli legénynek, mindenki felismerte...
A szomorúfűzek könnyeiből csillogó gyöngyök lettek, csodájára jártak az emberek.
Amint a gonosz ezt meghallotta, dühében, megütötte a guta...
A kis patak vizét küldte a gyógyulásához, a füzek imát suttogtak értek, és kérték, a Teremtőt, változtassa jóságos tündérré. Hiába volt minden, nem hatott semmi, mert aki az ördöggel cimborál, annak lesz örök adósává válik...
A madarak amerre járnak, viszik gonosztetteinek sorát, nehogy másokat is megtévesszen...
Eddig tartott a mese. Annyira megfogta a történet, elhatározta a barátainak vacsora után feltálalja..
folyt.köv.
|
|
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
Címkék: hajnalhasadtakor, gonosztetteinek, meggazdagodásra, novelláskötetét, professzorának, odasereglettek, kristálytiszta, összeölelkezve, betegelméjével, specialistáért, mennydörgésnek, professzorért, fogyasztották, szegényházból, előhozakodott, asszonynépnek, megbocsájtott, gyönyörködött, vásárolhatnak, kirándulásról, tapasztalatai, támogatásáról, intelligencia, ármánykodását, gyógyulásához, cseppentettek, társadalomnak, megcsiszolta, megirigyelte, vigasztalták, boldogságtól, szomorkodott, nagyvilágban, tisztelettel, szövetkeztek, megtévesszen, fiatalok visszaértek, munka mezejére, délutáni pihenés, otthonból érkezik, sarki szegényházból-, kiemelt lakóparkból, apartmant lehet, fiúra figyelt, délelőtti kirándulásról, beszámolója véget, városból hozott, asszony nézte, nevét óvatosan, tárogató kazettát, völgyben békésen, közeli erdő,
|
|