|
2015-01-17 20:29:57, szombat
|
| |
| |
TÉL
ESS HÓ, ESS!
Ess hó, ess három napig!
Vagy egy hétig egyfolytában!
Öltöztesd szűzi-fehérbe a tájat!
Mint a tiszta gyermeki lélek,
mit nem fertőzött be a földi mocsok,
úgy ragyogjon fehéred, bármerre nézek,
mindenhol!
Ess hó, ess! Ne is egy hétig:
egy hónapig! Térdig szeretnék gázolni benned,
mint a gyermek, ki voltam,
hógolyóztam és szánkóztam!
Feledtesd el, hogy a hó alatt
feketeség van... latyak lesz belőle,
Kiábrándító...
De most... most szeretnék megállni...
csak állni a hóesésben,
megtisztult lélekkel
a hófehér térben...
Ametist: EGY FÁRADT DÉLUTÁN
Egy fáradt délután
csókodra vágyva,
csendben lopózva,
meg-megállva
táncolt a szív, a
gondolat: mert
vártál rám, mert
vártalak...
S míg hópihét
szitált az ég,
dacosan büszke
szégyenét csak
a Hold fénye látta,
szerelmes igézetét
csillagként szórva
szét a havas tájra...
Ametist: JÉGMADÁR...
Egy cseppnyi csend
ezüstös fénysugár
halványkék ég
a Jégmadár...
Dermedt faágon
álldogál, telet őriz
tavaszra vár
a Jégmadár...
Cibálta szél
perzselte nyár, de
büszkén állja a vihart
a Jégmadár...
Múlt álmain
lebegve száll, és
mindig új csodára vár
a Jégmadár...
Ametist: RÓZSÁK TÁNCA
Most járják utolsó táncukat,
aztán csendben lehullanak:
színes takaró, fehér havon,
- sok rózsás, vörös szirom -
még őrzik illatát a nyárnak,
és várnak, egyre várnak,
halkan susogva jó éjszakát,
míg hófehér csipkés ruhát
terít rájuk a tél, s hárfa-
hangján a szél dúdolja
altatódalát, ők ott állnak
csillogón, mint megannyi,
ezüstös jégvirág...
Babits Mihály: AZ ELŐKELŐ TÉL
Olyan halk és hideg idő van,
halk és hideg, halk és hideg:
hallani szinte suhanóban
a gyöngyház égen a telet.
Selymesen száll ő rongyaink közt
s arcba legyez, bár semmi szél...
Óh láthatatlan, hűvös angyal,
előkelő, gyönyörü Tél!
S a hó is itt lesz nemsokára
s minden egyszerre eleven.
Aki rápillant ablakára,
fehér apácák végtelen
meneteit véli vonulni,
s ki boltbul az utcára lép,
lágy-fehér könnyek ostromolják
kemény csomagjait s szivét.
Estefelé kitisztul néha,
a csillagok kilátszanak
s mint gyermekek állunk alélva
egy nagy karácsonyfa alatt,
amelynek ágát föl nem érjük,
de gyertyás fénye ránk sajog:
gyertyásan és csufolva néznek
a karácsonyi csillagok..
Devecsery László: ITT A TÉL
Szakállából hull a hó,
fehér öröm: csuda jó!
A hóember nem fázik,
lyukas pipán pipázik.
A madár-nép didereg,
egy picit sem csicsereg.
Jégcsapok az ereszen:
összebújnak csendesen.
Csillog-villog a világ,
s ablakon a jégvirág;
a fák ágán dér-levél,
havat hoz az esti szél.
Gazdag Erzsi: TÉL A FALUN
Hófehér most a határ.
Kinn a réten kánya jár.
Nincs az úton semmi nyom,
csak amit a kánya von:
finom krikszkraksz a havon
Hósuba van mindenen,
mint a fázó emberen.
Mint a csőszön zord időn,
kicsi házon, háztetőn,
suba van a temetőn.
Subás házban emberek.
Padkán cica szendereg.
A sarokban kapanyél.
Nagyanyóka most mesél:
"Jaj, gyerekek, itt a tél!
Itt a tél, s lám itt a a hó;
habfehér, mint a cipó.
S nézzetek csak ide, hej,
olyan habos, mint a tej,
mit az Örzse néni fej."
A kemence sustorog.
Hallgassuk meg, mit morog!
"Én mindenkit szeretek;
adok egy kis meleget,
jertek körém, gyerekek!"
Most a falu kiscsibe,
pihés hó rajt a pihe.
Tél az anyja, takarja;
szárnya alatt altatja.
- Hadd ébredjen tavaszra!
József Attila: TÉL
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.
Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.
Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.
Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!
Káldi Géza: TÉLI ERDŐBEN
Kristálytiszta hóval
Borított az erdő
Puha takaróval
Fedte a Teremtő
Pihen alatta ott
Hangya, gyík és virág
Kihaltnak látszik most
Az egész világ.
A hóban feltűnik
Madarak lábnyoma
A nagy vad rejtőzik
A sűrűben otthona
A vadetetőknél
Észlelni csak mozgást
Őz és szarvas remél
Egy kis erőpótlást
Az út fehér csíkja
Távolba kígyózik,
Forrás, patak habja
Jégpáncélba bújik.
Vállat vállnak vetve
A fák sorban állnak
Nyárra emlékezve
Kissé bizony fáznak.
Csupasz karral nyúlnak
Ég felé az ágak,
Szép csendben alszanak
Meleg tavaszt várnak.
Kányádi Sándor: AKI FÁZIK
Aki fázik, vacogjon,
Fújja körmét, topogjon,
Földig érő kucsmába,
Nyakig érő csizmába!
Burkolóddzék bundába,
Bújjon be a dunyhába,
Üljön rá a kályhára,
Mindjárt megmelegszik!
Kányádi Sándor: BETEMETETT A NAGY HÓ
Betemetett a nagy hó
erdőt, mezőt rétet.
Minden, mint a nagyanyó
haja, hófehér lett.
Minden, mint a nagyapó
bajsza, hófehér lett,
csak a feketerigó
maradt feketének.
Kányádi Sándor: TÉL DEREKÁN
Összenőtt a föld az éggel,
csupa fehér, csupa szürke.
Ég és föld közt oszlopokként
feszül a kémények füstje.
Farkasordító hideg van.
Csattog a fagy, mint a fejsze.
Kibújni a jó melegből
kinek van kedve, mersze?
Szégyen volna mégis-mégis
egész nap bent rostokolni:
mire való a jó csizma
meg az a sok meleg holmi?
Lám, a varjú milyen bátor,
se csizmája, se bundája,
mégis kiült károgni a
fehér lombú diófára.
Nemes Nagy Ágnes: HÓESÉSBEN
Szakad a hó nagy csomókban,
veréb mászkál lent a hóban.
Veréb! Elment az eszed?
A hóesés betemet.
Nem is ugrálsz, araszolsz,
hóesésben vacakolsz.
Fölfújtad a tolladat,
ázott pamutgombolyag.
Mi kell neked? Fatető!
Fatető!
Deszka madáretető.
Osváth Erzsébet: MENNYI APRÓ TÉLAPÓ!
Hull a hó, hull a hó
mennyi apró télapó!
Igaziak, elevenek,
izgő-mozgó hóemberek.
Nagykabátjuk csupa hó,
honnan e sok télapó?
Kik ezek, kik ezek az
apróka télapóka emberek?
Óvodások mennek sorban,
záporozó habos hóban.
Petőfi Sándor: TÉLI ESTÉK
Hova lett a tarka szivárvány az égről?
Hova lett a tarka virág a mezőkről?
Hol van a patakzaj, hol van a madárdal,
S minden éke, kincse a tavasznak s nyárnak?
Odavan mind! csak az emlékezet által
Idéztetnek föl, mint halvány síri árnyak.
Egyebet nem látni hónál és fellegnél;
Koldussá lett a föld, kirabolta a tél.
Olyan a föld, mint egy vén koldús, valóban,
Vállain fejér, de foltos takaró van,
Jéggel van foltozva, itt-ott rongyos is még,
Sok helyen kilátszik mezítelen teste,
Ugy áll a hidegben s didereg... az inség
Vastagon van bágyadt alakjára festve.
Mit csinálna kinn az ember ilyen tájban?
Mostan ott benn szép az élet a szobában.
Áldja istenét, kit istene megáldott,
Adván néki meleg hajlékot s családot.
Milyen boldogság most a jó meleg szoba,
S meleg szobában a barátságos család!
Most minden kis kunyhó egy tündérpalota,
Ha van honnan rakni a kandallóra fát,
S mindenik jó szó, mely máskor csak a légbe
Röpűl tán, most beszáll a szív közepébe.
Legkivált az esték ilyenkor mi szépek!
El sem hinnétek tán, ha nem ismernétek.
A családfő ott fenn űl a nagy asztalnál
Bizalmas beszédben szomszéddal s komával,
Szájokban a pipa, előttök palack áll
Megtelve a pince legrégibb borával;
A palack fenekét nem lelik, akárhogy
Iparkodnak... ujra megtelik, ha már fogy.
Kinálgatja őket a jó háziasszony,
Ne félj, hogy tisztjéből valamit mulasszon,
Hej mert ő nagyon jól tudja, mit mikép kell,
A kötelességét ő jól megtanulta,
Nem bánik könnyen a ház becsületével,
Nem is foghatják rá, hogy fösvény vagy lusta.
Ott sürög, ott forog, s mondja minduntalan:
,,Tessék, szomszéd uram, tessék, komám uram!"
Azok megköszönik, s egyet hörpentenek,
S ha kiég pipájok, ujra rátöltenek,
És mint a pipafüst csavarog a légben,
Akkép csavarognak szanaszét elméik,
És ami már régen elmult, nagyon régen,
Összeszedegetik, sorra elregélik.
Akitől nincs messze az élet határa,
Nem előre szeret nézni, hanem hátra.
A kis asztal mellett egy ifjú s egy lyányka,
Fiatal pár, nem is a mult időt hányja.
Mit is törődnének a multtal? az élet
Előttök vagyon még, nem a hátok megett;
Lelkök a jövendő látkörébe tévedt,
Merengve nézik a rózsafelhős eget.
Lopva mosolyognak, nem sok hangot adnak,
Tudja a jóisten mégis jól mulatnak.
Amott hátul pedig a kemence körűl
Az apró-cseprőség zúgva-zsibongva űl,
Egy egész kis halom kisebb-nagyobb gyermek
Kártyából tornyokat csinál... épít, rombol...
Űzi pillangóit a boldog jelennek,
Tennapot felejtett, holnapra nem gondol.
Lám, ki hinné, mennyi fér el egy kis helyen:
Itt van egy szobában mult, jövő és jelen!
Holnap kenyérsütés napja lesz, szitál a
Szolgáló s dalolgat, behallik nótája.
Csikorog a kútgém ott kinn az udvaron,
Lovait itatj' a kocsis éjszakára.
Húzzák a cigányok valami víg toron,
Távolról hangzik a bőgő mormogása.
S e különféle zaj ott benn a szobába'
Összefoly egy csendes lágy harmóniába.
Esik a hó, mégis fekete az útca,
Nagy, vastag sötétség egészen behúzta.
Járó-kelő ember nem is igen akad,
Egy-egy látogató megy csak hazafelé,
Lámpája megvillan az ablakok alatt,
S fényét a sötétség hirtelen elnyelé,
Eltűnik a lámpa, a bennlevők pedig
Buzgón találgatják: vajon ki ment el itt?
Pósa Lajos: A HÓ
Kiszakadt az angyaloknak
Párnája, dunnája,
Hull a pehely az udvarra,
Erdőre, pusztára.
Nyisd ki, baba, tenyeredet!
Fogd meg jól, fogd meg jól!
Vigyázz, vigyázz, el ne szálljon
Rózsás kis markodból!
Megy a baba pelyhet szedni
Párnába, dunnába:
Jól megfogja, de elolvad
Rózsás kis markába.
Álmélkodik, bámészkodik
A baba, a bohó -
Nem pehely az, kis báránykám,
Hanem hó, hanem hó.
Nini! nézd csak, de szépek a
Mezőcskék, hegyecskék!
Az angyalok fehér hóval
Behúzták, befedték.
Száll az égből, szállingózik,
Hull a hó, hull a hó -
Szegény földnek a hidegben
Jó meleg takaró!
Szabolcsi Erzsébet: TÉL
...És másnap reggelre kinyiltak a jégvirágok.
Megroppant lábam alatt a tegnapi fű.
Fehér csipke az ágon, fekete varjak a dérben,
csikorog és zizeg, reccsen és surran a hideg.
Bundámba burkolózva aggódom:
Jaj, csak bele ne fagyjanak az érzések a szívekbe!
Érzem, hogy forró a vérem, vöröse ellenpontja
e fekete-fehér világnak. De nem látható.
Aki szembejön velem, vajon sejti-e,
hogy őt is szeretem?
Fuvolaszó hajlítgatja az ágat, arcomra zúzmara hull.
Ó, boldog gyermekkor!
Szánkózások és korcsolyapályák hangjait
hozza a szél a szomszéd múlt időből...
Lesz-e még igazi telünk?
A ködből lassan felkúszik
a sápadt erőtlen napsugár.
Cipőm talpa alatt megmozdulnak
az első kíváncsi hóvirágok...
Szép Ernő: HÓ
Ó, de szép,
Ó, de jó,
Leesett
Nézd, a hó!
Hull a házra, hull a fára,
A lámpára, a járdára,
Mint az álom, oly csuda
Fehér lett Pest és Buda.
Ó, de szép,
Ó, de jó,
Gyúródik
Hógolyó.
Fiúk, lányok meg nem állják,
Egymást vígan hajigálják,
Olyan harc ez gyerekek,
Amit én is szeretek.
Szabó Lőrinc: ESIK A HÓ
Szárnya van, de nem madár,
repülőgép, amin jár,
szél röpíti, az a gépe,
így ül a ház tetejére.
Ház tetején sok a drót:
megnézi a rádiót,
belebúj a telefonba,
lisztet rendel a malomba.
Lisztjét szórja égre-földre,
fehér lesz a világ tőle,
lisztet prüszköl hegyre-völgyre.
Fehér már a város tőle:
fehér már az utca,
fehér már a puszta,
pepita a néger,
nincs Fekete Péter,
sehol,
de sehol
nincs más
fekete,
csak a Bodri
kutyának
az orra
hegye
és reggel az utca, a puszta, a néger,
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja, hogy: esik a hó!
Szilas Ildikó: TÉLI ÁLOM
Húr nélküli lantot penget a képzelet,
a Tél-tündér váratlan érkezett,
halvány kezével végigsimít a tájon:
- zúzmara-álom - apró, didergő jégcsapok
csengetnek kristály-dallamot, és
egyre halkuló dalát dúdolja jégvirág:
tavaszról mesél, mielőtt aludni tér...
A víz színét szivárványszínű jég
borítja már, dermedt a csend, csodára
vár: egy hópehely puhán arcomra hull,
azután még egy, s hangtalanul,
lábujjhegyen, közelít, oson a Tél,
egymásba olvadó színek helyén most
minden szikrázó fehér...
Szilas Ildikó: TÉL VOLT AKKOR IS...
Ünnepváró Karácsony-reggelen
a kicsi szánkó megpihen,
apró lábnyomok csikorgó havon,
s a képzelet benéz egy ablakon,
odabent csillogás, jó meleg,
a szobából anya integet:
a kép tiszta, az üveg halovány,
s az emlék áttör az Idő falán:
nagyi kalácsot süt, diós perecet,
apa fenyőt hoz - most érkezett,
apró szikrák nagyapám szemében:
,,angyalokat láttam az égen",
s én elhittem minden szavát,
mert igaz volt, akár egy
szál virág, szívemben él,
nem hervad el soha, mert
a szeretet maga a csoda...
Tóthárpád Ferenc: TÉLI CSEND
Jég ül a fákon,
fagy dala cseng.
Csend van a földön,
s csend odafent.
Hó-puha réten
Roppan az ág,
büszke agancson
Fagy muzsikál.
Szökken a szarvas,
s szétveti az
ég peremén a
csillagokat.
Ujvári Lajos: TÉLI KÉP
Megfagy a harmat a jégfogú tájon,
Zúzmara jajdul lógva az ágon.
Szárnyaszegetten ül a madárka,
Jégben a fészke, fagyva a párja.
Szél dere dermeszt hóra palástot,
Tél szava kondul jégben a sás most.
Mélyen a vízben halkan halaknak
Álma igéz, már tavaszt akarnak.
Reggel a Napnak csillog a háza
Fényfuvoláján izzik a táj ma.
Oldja a fagynak szürke bilincsét,
Szól kikeletnek szín-teli kincsért.
Utassy József: HULL A HÓ
Zirr, zurr, zurrogó!
Sziszeg a szél, hull a hó.
Zirr, zurr, zurrogó!
Ragyog a sok hógolyó.
Zirr, zurr, zurrogó!
Játszani jaj, de jó!
Zirr, zurr, zurrogó!
Állj be közénk, Télapó!
Zsigmond Tibor: TÉLI EMLÉK
Lágy hó szitál
Komor téli tájon,
Minden utca kihalt
E hűvös délutánon.
Egy földre hulló pehely
Megpihen a szélben,
Bármerre is nézünk
Körül fehér minden.
Nyugalom száll alá
A behavazott tájra, 
Rá sem lehet ismerni
Az út menti fákra.
Közelít az este
Fáradt már a szél,
Zord téli éjszakán
Nyugovóra tér.
Elcsendesül minden
A nyugalmat érzem,
És az otthon melegében
A téli tájat nézem.
Vivaldi - Tél
A tél ölelésében tudja meg az ember, hogy lelke mélyén a nyár soha nem múlik el.
Albert Camus
Link
Hull a hó - ST.MARTIN
Link
A fehér tél.
Link
Wass Albert: Tél
Link
Szabó Lőrinc - Esik a hó
Link
VERSEK A TÉLRŐL
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Évszakok |
|
|
|
Címkék: szárnyaszegetten, szivárványszínű, összeszedegetik, korcsolyapályák, kristálytiszta, gyermekjátékot, pamutgombolyag, fölengednének, fényfuvoláján, nagykabátjuk, megmozdulnak, vadetetőknél, melegednének, szállingózik, krikszkraksz, becsületével, fölszaggatni, farkasordító, oszlopokként, tündérpalota, megmelegszik, lábujjhegyen, kötelességét, burkolóddzék, egyfolytában, kenyérsütés, csillagként, jégpáncélba, találgatják, angyaloknak, hógolyóztam, összebújnak, hörpentenek, minduntalan, háziasszony, altatódalát, hétig egyfolytában, tiszta gyermeki, földi mocsok, hófehér térben…, fáradt délután, havas tájra, cseppnyi csend, szél dúdolja, gyöngyház égen, csillagok kilátszanak, nagy karácsonyfa, karácsonyi csillagok, madár-nép didereg, esti szél, réten kánya, úton semmi, FÁRADT DÉLUTÁN, RÓZSÁK TÁNCA, Babits Mihály, ELŐKELŐ TÉL, Devecsery László, Gazdag Erzsi, József Attila, Káldi Géza, TÉLI ERDŐBEN, Kányádi Sándor, BETEMETETT NAGY HÓ, Nemes Nagy Ágnes, Osváth Erzsébet, MENNYI APRÓ TÉLAPÓ, Petőfi Sándor, TÉLI ESTÉK, Pósa Lajos, Szabolcsi Erzsébet, Szép Ernő, Szabó Lőrinc, ESIK HÓ, Fekete Péter, Szilas Ildikó, TÉLI ÁLOM, VOLT AKKOR IS…, Ünnepváró Karácsony-reggelen, Tóthárpád Ferenc, TÉLI CSEND, Ujvári Lajos, TÉLI KÉP, Utassy József, HULL HÓ, Zsigmond Tibor, TÉLI EMLÉK, Albert Camus, Wass Albert, VERSEK TÉLRŐL,
|
|
Offline
