|
2016-02-09 20:00:21, kedd
|
| |
| |
RAJKI MIKLÓS
...Úgy szeretném felkutatni,
Körbevinni, megmutatni
Mindent, ami szép...
/Rajki Miklós/
Karácsonyi versek
Link
ANYAFÖLDÜNK
Mint gyökere az elültetett fának,
Növekedvén, a földben,
Egyre mélyebbre nyúlik,
Úgy kötődik az ember
Az anyaföldhöz, ahogy az élete múlik.
Minél jobban érti, egyre jobban érzi,
Ez az a föld, amihez ezer szál köti,
Ez az az ég, ami feszül fölénk, ez a miénk.
Itt a gyökerünk, s ahonnan eredünk.
Innen indulunk és ide érkezünk.
Égen, földön sehol sincs más olyan hely,
Ahol a szó, ahol a szív, ahol az anya,
Helyettük bármit is lelsz, a tiéd lehet.
Akire dobbansz, akire lobbansz,
Aki vár, aki gondol csakis tereád.
Ahol a nóta így csendül fel
Szívből, mélyről, örök idők óta.
Meg az ablak alatt, rigófüttyös hajnalének,
Ilyen dalra sehol máshol nem ébredhetsz.
Ahol terem az erdőben ezerszám hóvirág,
Ahol érezheted az ibolya, a gyöngyvirág,
S az orgona mindenen átható illatát.
Ahol a templom, ahol a harang,
Ahol oly szépen búg a vadgalamb.
Ahol az ősök, a régmúlt hősök,
Ahol a bölcsők, ahol a temetők.
Ahova a fecskék is mindig,
Minden tavaszon visszatérnek,
Ahova, és soha sehova máshova,
Te is mindig hazatérhetsz.
2006. május 4.
ANYÁINK
Az anyai szívek
A világon
A legszebben dobbanók.
Ezek a legszebb dallamok,
A legszentebb fohászok.
A szeretet, a törődés,
Mind-mind belőlük fakad,
Csak róluk mintázhatják meg
A szeretetszobrokat.
Meg az örömét,
Mikor magához öleli
Bármelyik gyermekét.
S mikor könny gördül le
Fáradt anyai arcán,
Mikor terheket cipel
Madárcsont vállán,
Mikor valami annyira fáj már,
Mégis földerül a lelke
Gyermeke láttán. 
S akár még ő maga az ifjúság,
Akár, ha töpörödött anyó már,
Akkor is a legnagyobb csoda
Az Anyaság.
Mert anya nem lehet gonosz.
Aki anya, az sohasem rossz.
Anyák szülték a világot,
Gondolj rájuk
És értük imádkozz.
Isten földi teremtői,
Isteni kincsek
Lent a földön ők, itt.
Mikor elmennek végleg,
S felköltöznek az égbe,
Mikor itt az utolsó pillanat,
Mikor a testből a lélek
Örökre kiszakad,
Az anyai szeret akkor is
Velünk, értünk,
Végleg itt marad.
Az Anya a végtelen.
Áldd meg kérlek,
Áldd meg őket Istenem.
BIZTATÓ
Bíztatlak: Örülj!
Örülj a világnak,
Örülj a kinyíló virágnak,
Örülj a rikkantó madárnak!
A zöldlombos erdőnek, a viruló mezőnek.
Örülj a hasadó hajnalnak,
Éjben az égen ragyogó csillagnak!
A szép napra ébredő reggelnek,
A neked köszönő embernek,
S minden ártatlan gyermeknek.
Örülj a feléd küldött mosolynak,
A hozzád szóló szavaknak!
Örülj, ha egy ajtót neked kitárnak,
Ha valahol éppen tereád várnak!
Örülj, ha megfogják a kezedet,
Tanítsd meg örülni gyermeked!
Örülj és te is tárd ki szívedet!
Az öröm széppé teszi lelkedet és vidámmá kedvedet.
Örülj az ősznek, a tavasznak,
A fakadó rügyeknek, a lehulló lomboknak!
Nyáron a rekkenő melegnek,
Télen a hóval borított hegyeknek.
Örülj, ha jön egy zivatar,
Ha örülsz, akkor nem zavar.
Örülj a megkonduló harangnak,
A felröppenő sok-sok galambnak!
A felhangzó zenének!
Örülj minden csendes estének!
Örülj a farkát csóváló kutyának,
Örülj az egész világnak!
Hiszen annyi jó és szép van, aminek örülhetsz,
Örülj, ha valakivel törődhetsz!
Lásd meg mások örömét, örülj, ha bárkit öröm ér!
Örömöt adj minden kicsi örömért!
Az öröm az egy jó dolog,
akik örülni tudnak, azok boldogok.
Te is az lehetsz, ha akarod!
Rajki Miklós: Bíztató
Link
ERDŐ AJÁNDÉKA
Érezd az erdő illatát.
Hallgasd a csendet,
Mely váratlanul
Szakadt rád.
Figyeld a néha
Kiáltó madarat.
Jobb ez annál,
Mintha találnál
Aranyat.
Nézz fel az égre!
Látod a fáktól,
A rajtuk lévő
Szép koronáktól,
A beragyogó
Nap sugarát,
Mely fényét
Veti rád?
Fürödj meg benne,
Lubickolj egyet.
Isteni fényben
Ragyog a reggel.
Csillog a harmat,
Csendül a lélek.
Gyönyörűvé válik
Az emberi élet.
Virágok szirma
Nyújtózva mondja:
Akarsz bennünket?
Szedj hát csokorba.
Vidd haza véled.
Legyen emléked,
Sokáig szépséged.
Erdő ajándéka,
Természet adta,
Békét otthonodba.
EST ÉS ÉJ
Ránk borult az este,
Résre csukott szemmel,
Múlt napunkat lesve.
Most, hogy a Nap
Csendben elvonult,
Az este csak
A Holddal boldogul.
Szikrázó csillagok fénye
Fényszeplőket rajzol
Fel az égre.
Sötétlő boltozat.
Beborít minden dolgokat.
Lassuló élet, közelgő éjjel,
Pillanatnyi lélegzetvétel.
Az estet a párja,
Az éjszaka várja,
S karba fonva mennek át,
A csend birodalmába.
Nyugalom és álom,
Átölel és ápol.
Szendergő lélek,
Enyhet adó éjjel.
Moccanatlan csend,
Rezzenetlen éj.
Nyugalmat ad neked,
Hogy másnap újra élj.
HAJLÉKTALAN
Már messziről látod,
Ahogy a sarkon áll,
Vagy ahogy éppen
Elindul tétován.
Mert nem tudja hova megy.
Csak megy, és nincs ahova megy.
Mert nincs neki otthona,
És akinek nincs,
Annak nincs hona,
És akkor hontalan,
Nemcsak hajléktalan.
Ő az, aki sehova sem tartozik,
De mindenkinek valamivel tartozik.
S neki vajon semmivel sem tartoznak?
Neki sehonnan, soha, semmit sem hoznak?
Aki, ha padra hajtja le fejét,
Alvás közben is nyitva tartja szemét.
Vigyázza, hogy feje alól
Ki ne lopják nehezen szerzett kenyerét.
Ő, aki a kukába behajol,
Akinek az is jó,
Amit már más a szemétbe dobott.
Mindig rajta van
Az egész ruhatár,
Amit éppen most valahol guberált.
A kezébe fogott
Műanyag szatyorban,
Vele van az összes vagyona.
Benne van a nincs,
Neki mégis az a kincs.
Ha jön az éjszaka,
Vagy a hidegek évszaka,
Neki akkor sincsen más,
Marad a vasútállomás.
Ahonnét ő az, aki
Nem indul sehova.
Ő az, akinek
Nem érkezik vonata.
Nem vár senkit,
És őrá senki sem vár.
Őrá csak egy világtalan világ vár.
Néha gondoljunk rá emberek,
Hogy neki ilyen lett az élete,
Nem biztos,
Hogy csak az ő szégyene.
Azt, hogy ő éppen csak létezik,
A többi ember miért nem szégyelli?
És ha teheti, miért nem teszi?
Az alkalmat miért nem keresi,
Hogy itt a harmadik évezred,
S benne emberi legyen
Egy ember élete,
1999. január.
HÍVD BE MAGADBA
Szép és Jó mindig van,
Legfeljebb Te nem veszed észre,
Mert talán máshova,
S nem oda nézel éppen.
Lásd meg, halld meg, vedd észre,
Hívd be magadba,
Mint hajdanán a vándort,
Ki szállásért házad ajtaján kopogtat.
Mint tisztelendő vendéget,
Ültesd le nálad a Szépet,
Közvetlen a Jó mellé,
Rájuk szentelni idődből
Sohasem féljél.
Ülj velük asztalhoz,
Szép tiszta abroszhoz.
Hidd el jó társaság!
Érdemes!
Idődet ővelük
Biztos nem fecsérled.
Több leszel általuk.
Valami más,
Mint mostanában
Amerre fordul félre a világ.
Gyújts gyertyát,
Hogy lángjánál melegedj,
Mert ahol gyertya ég,
Ott jelen a Szeretet.
S ha már így együtt voltatok,
Soha ne hagyjátok el egymást,
Adj nekik magadban
Örökös szállást
KARÁCSONYI PILLANAT
Mikor az angyalok
Mennyből földre szállnak,
Mikor a felhők
Hófehér havat szitálnak,
Mikor az emberek
Melegségre vágynak,
Akkor van ideje
Szeretet karácsonyának,
Názáreti Jézus
Születésnapjának.
Elcsendesül minden.
Fények gyúlnak kint s bent.
Arcok felragyognak,
Szemek megcsillannak,
Szívek ünneplőben járnak,
Lelkek áhítattal várnak.
Pillanat érkezik.
Talán ekkor
Az ember sem vétkezik.
Áthatja lelkét a mély áhítat.
Ritka, de milyen
Ritka pillanat.
Megsimogatja
Kicsinye buksiját.
Belülről hallja
A szeretet himnuszát.
Látja, mikor
Még ő is gyermek volt.
Őszinte, tiszta,
És mily boldog.
Szeretteivel
Állta körül a fát,
Örömtől remegve
Élte át a csodát.
Gyermeki lélek
Finom rezdülései
Felidézik mindannyiunk
Boldog emlékeit.
Amit aztán
Elhoztunk a mába,
Karácsonyeste
Szép pillanatába.
Adjuk át a
Boldogság érzését,
Az emlék
Megható szépségét.
A meghittség varázsát,
A szeretet csodáját.
Kapja meg mindenki,
Aki velünk együtt
A fenyőnkhöz odaáll.
Az ünnepre összegyűlt
Ki hozzánk közel áll.
Akkor is, ha itt van,
Akkor is, ha odaát.
Akkor is, ha nincsen már,
Mert a lélek átlépi
A mindenség határát.
Ilyenkor a szív ad és befogad.
Mert a szív adja ám
Az igazi ajándékokat.
És kapni is ő kap igazán,
Mert a szív az, ki
Karácsonykor a középre odaáll.
Az ember ilyenkor megbékél.
Ez adja az ünnep igazi örömét.
Ezért van csend karácsony éjszakán,
Mert a csend a jóval, a széppel,
A hittel, a szeretettel jó barát.
Kívánom ezt a csendet
Magadban vidd tovább.
Teremtsd meg bensődben
A lelki harmóniát.
Ne hagyd, hogy
A benső csend elmúljon,
A kinti zaj újra eluralkodjon.
Értsd meg Isten
Igazi szándékát.
Tartsd meg magadban
A szeretet örök
KARÁCSONYÁT.
1999. november.
KÖSZÖNET 
Julika néninek,
Első Tanítómnak.
És minden szinten,
Minden Tanítómnak.
Hogy köszönjem meg,
Ami meg nem köszönhető,
Ami soha le nem törleszthető.
Annak, aki rám figyelt,
Aki megfogta a kezemet,
És egy ismeretlen
Világba vezetett.
Kitől megtanultam
Vetni a betűket.
Aki kinyitotta nekem
Azt a csodás ablakot,
Megmutatta egy életre,
Hogyan írhatok,
Hogyan olvashatok.
Meg a hangokat,
Meghallani a dallamokat.
Hogy mint csendül
Fel az ének,
S hogyan örülhet a lélek.
Meg, ha rajzolok,
Házat, fákat,
Sok-sok virágot.
Lerajzolhatom az
Egész világot.
Segített örülni, nevetni.
Tanított bukfencet vetni,
Önfeledten gyermeknek lenni.
Nagy dolog azt tudni,
És másnak megmutatni,
Hogy milyen jó a jó,
Milyen szép a szép.
Áldja meg érte az ég.
S bár csak felnőttként tudom,
Hogy a kisgyermek akkor,
Tőle mit kapott.
Nagy-nagy kincs,
Amit Ő adott.
Útravalóként mindenre,
Vándorbotot az életre.
Talán nem késő,
Hogy lerójam hálámat.
Visszahozzam neki,
Csokorba szedve,
A tőle kapott szavakat.
LÁTNI
Úgy szeretném felkutatni,
Körbevinni, megmutatni
Mindent, ami szép,
Miben szíved-lelked gyönyörködnék.
Annyi szép van.
Annyi kis csoda.
Nézz ide, nézz oda,
Mi minden, mi szépnek otthona.
Egy bokor, vagy egy kis virág.
A fa, a fán meg egy ág.
Az ágon az éneklő madár.
Messze nézve, a végtelen határ.
Torony, mi a keresztet hordozza,
Harang, mi épp a delet harangozza.
Ember, ki megpihen,
Gyermek, ki hófehér, szívében-lelkében.
Ott egy pár, csókba forrva.
Eggyéváltan, boldog álmodozva.
Folyó, mi alattad folyik el,
Sirály, mi sikoltva ér vizet.
Vízen a híd, mi átvezet,
Kedvesed, ki fogja a kezedet.
Szellő, mi estfelé simogat,
Az éjszaka, mi szétválaszt napokat.
Ugye mennyi a szép?
Csak látni kell,
S magunkkal
Szívünkben vinni el.
Úgy szeretném megmutatni!
2002. június 4.
LÉLEK
A léleknek nem kell pénz,
A lélek mindig valami szépet remél.
Kell neki mindennap a pillanat,
Amikor valami szépet befogad,
És felerősítve sugározza tovább,
Hogy szebb legyen tőle a világ.
MEGVÁLTÁS
Akkor is tavasz volt,
Ott az Olajfák hegyén,
S a tavasz fénye verődött
Vissza, Betlehem egén.
Tavaszban üldözte az ember
A földre szállt Krisztust.
Aki vállán a kereszttel
Már a Golgotára indult.
Istennek fiát,
Kit Mária szült meg,
Földön az ember
Bűnösnek hirdetett.
Csak, mert jót akart,
S téríteni vissza,
Az eltévedt nyájat,
Az égből szánt útra.
De a nyáj
Másfelé tévelygett,
Út helyett,
Rossz helyen szédelgett.
Mégis, a jó felett ítélkezett.
A nyáj, pásztorát
Küldte a halálba,
Hajtotta terhével fel a Golgotára.
Krisztusi teher,
Töviskoszorúval,
Utolsó út,
Végtelen szomorúan.
Keresztre feszítve
Jézus, ember által,
Hogy feltámadjon
Isteni Atyja által.
És feltámadott.
Élete árán
Mindenki bűne
Megváltatott.
Majd felment a mennybe,
Hogy atyjával egyetemben
Kormányozza a világot,
Hozzon a sötétre, fénylően világost.
2004. április 13.
MIKOR...
Mikor odaállsz,
És csillog körülötted minden,
Ünnepled, hogy fiát küldte el közénk az Isten,
S látod szeretteid örömét,
Mosolyát, netán csillogó könnyét,
Bontogatod boldogan az ajándékot,
Magadhoz öleled az egész családot,
Gondolj azokra,
Ha csak egy pillanatra,
Akiknek nem jut ilyen Karácsony,
Akik nem jutnak túl a magányon.
Akik egymagukban ülve,
Szorongva, szemlesütve,
Érkeznek e gyönyörű ünnepbe.
Akikre nem nyit senki sem ajtót,
Akik nem jutnak szóhoz,
A sok szomorú sóhajtól,
Akik csak egyedül és némán,
Kirekesztve, lelkükben bénán,
Ilyenkor nagyon is árván.
Akikhez nem érkezik
Senkitől semmi jó kívánság.
Akik, míg mások örülnek egymásnak,
Csak egymagukban, csendben,
Könnyezve vacsoráznak.
S csak nézik, csak nézik
A lobogó gyertya lángját,
Már csak felidézhetik,
A Karácsony gyermeki álmát,
Magukhoz szorítva emlékeiket,
S ha van kire, már csak emlékezhetnek...
Mivel nem tudni,
A sors kinek mikor,
Mit juttat, és mit vesz el,
A jövő kinek mit hoz el,
Gondolj hát rájuk, a magányosokra,
Akiknek bizony oly nehéz,
Mindegyik Karácsonya.
MI LENNE, HA...
Képzeld, mi lenne,
Ha csak egyszer,
Egyetlenegyszer,
Karácsonyra,
Senkinek sem
Vennél ajándékot,
Valami készen kapott,
Mit ki tudja ki,
Számolatlanul hol gyártott,
Hanem magad készítenél,
Saját kezed által,
Szereteted által,
Kedves mosollyal a szád sarkában.
Esténként mikor már a csend leszállt,
Mikor csak az idő megy,
S már minden más megáll,
Nagyon ráfigyelve,
Igen igyekezve,
Hogy tényleg örömet okozzál,
Hogy a másik szívébe
Igazi Karácsonyt hozzál.
Mindezt mindenki megtehetné,
S akkor más lenne a világ.
Kinyílnának a szívek,
Mint sok-sok szépszirmú virág.
Mindenki készülődne,
Festene, rajzolna, írna, fonna, szőne,
Élő ételeket sütne-főzne.
Alig várná, hogy átadhassa,
Kezeidbe juttathassa,
Hogy mikor a karácsonyi csendben
Felcsendül az angyali dal,
A magadét nyújthasd át annak, akit szeretsz,
Akit kézen fogva a karácsonyfához vezetsz,
És Te is azt kapd, amit a másik szívvezérelt,
Szorgos keze, csak neked hozott létre,
A Szeretetünnepben a te tiszteletedre.
Én meg azt hiszem, írnék neked arról,
Hogy milyen is a szívben született ajándék,
És ezt adnám neked Karácsonyöleléssel
Ezen a legszentebb éjszakán.
2005. december 22.
NE ROHANJ
Mindig futsz valahová.
Soha sincs semmire időd,
Hangzik fel tőled a hivatkozás,
És csak folytatódik tovább
A versenyloholás.
Se látsz, se hallasz,
Senkire sem hallgatsz.
Csak lótsz-futsz, s loholsz,
Mint a versenyagár,
Aki csak a célban tudja meg,
Hogy a nyúl nem is volt valódi.
Elrohansz minden szép mellett,
Nem észlelsz semmit,
Amit pedig csodálni érdemes lenne.
Két hét alatt akarnád látni azt,
Amit egész évben észre sem veszel.
A léleknek nem kell pénz,
A lélek mindig valami szépet remél.
Kell neki mindennap a pillanat,
Amikor valami szépet befogad,
És felerősítve sugározza tovább,
Hogy szebb legyen tőle a világ.
Milyen kár, hogy szemlélődni elfeledtél már.
Pedig, ha tudnád, mi minden van utadban,
Mi mindent adott a teremtő, mint jutalmat.
A természet gyönyörű kincseit,
Évszakok hírnökét, virágok ezreit,
Fákat, lombokat, cserjéket, bokrokat,
Akik mind feléd fordulnak.
Ha néznéd, látnád is, óránként változik a kép,
Ahogy fordul a Nap, úgy kúszik tova az árnyék,
S a fák levelei mindig másképp mosolyognak,
A virágok szirmai más arcot mutatnak.
S amikor áttör a lombok közt egy fénysugár,
Van olyan, mint a színpadon a táncospár.
Látod, mi mindent hagysz ki naponta?
Pedig közelről, megállva más ám, mint rohanva.
Mennyivel szebb egy virág közelebb hajolva.
Autóból is másnak látszik a világ,
Amit onnan látsz, az messze nem olyan, mint igazán.
A pályán száguldva meg, két végpont között a semmi.
Érdemes, értelmes hát ennyire rohanva élni?
Szabad-e a szépet a szívbe be nem engedni?
Elmehetsz bárhova a világba, annak legtávolabbi sarkába,
Soha nem fogod meglelni,
Amit itthon, nap mint nap, nem tudsz észrevenni.
Mert mit nézel majd végig életed filmjén,
Ha közben nem vetted észre a körülvevő világot,
Nem ismerted személyesen az útközben nyíló virágot?
Nem hagytad köszönni a kis feketerigót,
S nem érted teremni, a pirosló csipkebogyót.
Gondolkodj, miért is rohansz és hová,
Mit ér, ha rohansz,
Mindig csak rohansz tovább?
Rohansz, és mégse érsz sehová.
Rajki Miklós - Ne rohanj...
Link
A RÓZSA MOSOLYA
Adok Neked egy mosolyt,
És rásimítom az arcodra.
Meglásd, úgy leszel,
Mint egy rózsa
Éppen kibomló bimbója.
Beoltalak mosollyal,
Mint szemet a bokorra,
Szeretetkertészként
Nemesítem kinyíló ajkadra,
Hogy Te magad légy
A mosoly rózsája,
Mert minden igazi mosoly,
A boldogság önfeledt órája.
Rajki Miklós: A rózsa mosolya
Link
SZERETNI...
Szeretni, tudni kell.
Ha kell, a másik
Lángjában égni el.
De nemcsak a lángban,
Hanem ha kell,
S z e r e t n i
Az üszkös parázsban.
Mert jóban a jó,
Nem nagy mutatvány.
A könnyű és a laza,
Nem nagy feladvány.
De mikor a nehéz
Van éppen a soron,
Mikor a szükség van
Porondon,
Mikor összefogva,
Lehet, hogy csak
Fogakat csikorgatva,
Szükség van
Minden erőre,
Biztatásra s tiszta bensőre,
Ha ki kell állni
A goromba szélben,
S vállalni kell
Úgy, ahogy vagyunk,
Engem vagy Téged,
Ha a bennünket bántó szó
Több, mint a biztatás,
Kevesebb
A felénk nyújtott kéz,
Mint a taszítás,
Mikor támadnak
Szóval és ököllel,
A hazugság jön szembe
Karban a kárörömmel,
Mikor másnak az a jó
Ha nekünk rossz,
Mikor a szél is,
Enyhe illat helyett
Kesernyés füstöt hoz,
Akkor kell
A szeretet igazán,
S akkor kell
A hűség és kitartás.
Akkor kell átkarolva,
Ázva, fázva,
A viharban összehajolva,
Egymást segíteni előre,
Hogy majdan az élet napja
Újra fordul kelőre,
Még legyünk mi is,
Ne csak a pusztulás,
A korom, a füst,
A lelki s testi árulás.
Akkor kell a szeretet.
Akkor igazán.
2001. szeptember
T É R D E L Ő
Ma láttam egy embert
Az utcán térdelni,
Hogy rálépnek mások,
Az őt nem érdekli.
Térdelt.
Saját magáért.
Térdet hajtott
Alamizsnáért.
A többi ember előtt.
Mindenki előtt,
Aki vele szembejött.
Meglepett és megérintett,
Fiatal volt, úgy húsz, ha tán.
Mellette egy kis hátizsák.
Láttam rajta nyomorát.
Nem kellett kérdeznem,
Nyakában tábla hirdette:
,,Neked 10 forint,
Nekem az életem."
Te már láttad őt,
A térdelve kéregetőt?
És mondd, adtál-e neki?
Ne tétovázz!
Aki képes az utcán térdelni,
Az biztosan megérdemli.
Ő már kiszorult a szélére,
Az életszínvonal
Nulladik végére.
Nem narkós volt,
És nem részeges.
Utcára őt a sorsa kergette.
,,Köszönöm,"szólt alázattal,
Mikor valaki adott szánalommal.
Voltak, akik elmentek mellette.
Egy kicsit sem törődtek vele.
Nekik már főtt
A vasárnapi ebéd,
Ők még nem itták meg
Az élet keserű levét.
Te ugye nem kerülted ki?
Amennyit tudtál, adtál-e neki?
Ha adtál, tudsz segíteni.
Reménykedhetsz,
Hogy egyszer majd neked,
Nem kell őmellé térdelned.
1999. január.
TŐLÜK KAPTAM
Anyámtól s Apámtól
Kaptam a gondolat javát,
Tőlük, hogy kiálljam
A rám váró sok próbát.
Tőlük tudom.
Amit mondasz, az úgy legyen,
Most is, s akár túl ezer éveken.
S amit teszel, az tett legyen,
Ne csak valami szürkén semleges.
Segítsd azt, aki rászorul,
Segítsd, aki már magától nem mozdul.
Ha meg netán tévednél,
Akkor vállald és állj oda,
Köszörüld a csorbát,
Hogy senkiben sem maradjon nyoma.
S ott a legfőbb példa, a Nagyapám,
Aki szilárdan állta, ahogy vadul faragták.
Most is látom szálfaegyenes alakját.
Aki soha nem adta el becsületét,
Pedig az utolsó szemig,
Mindenét elvették.
A példa az, ami nevel igazán.
Olyanná válsz, amit elődeidtől látsz.
S ha az ő gerincük egyenes,
Bármi teher alatt, görnyedhetsz eleget,
Akkor sem görbülsz, mert van tartásod.
Nagy örökség ez, ha ilyet anyád s apád,
Örökül rád hagyott.
2006. július 11.
VIRÁGOT EMBERNEK
Embernek virágot,
Hogy legalább egy kicsit
Átrajzolja neki a világot.
Hogy együtt nyíljon vele
Az ember mosolya,
Hogy felderüljön tőle
A lélek otthona.
A pusztuló világban
Egyre több virág kéne,
Amit mindenki asztalára
Odakészítenének.
És a kicsi kis életek
Ünnepet hoznának,
Minden embernek
Örömet okoznának.
Komponáló kézzel
Csokrot köt a lélek,
Virágkötő lány
Minden szeretetével.
Embert és virágot
Köt bele csokorba,
Szíve darabkáját
Örökre bennhagyva.
S hogy tartozzanak össze,
Kézen fogja őket,
Egymásnak adja
Virágesküvőben.
Minden ember kezébe
Kellene virág,
És már ettől
Változni kezdene
Ez a mostani világ.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Rajki Miklós |
|
|
|
Címkék: születésnapjának, szeretetünnepben, töviskoszorúval, odakészítenének, egyetlenegyszer, reménykedhetsz, versenyloholás, virágesküvőben, karácsonyfához, karácsonyeste, életszínvonal, tiszteletedre, lélegzetvétel, szálfaegyenes, karácsonyának, gyönyörködnék, fényszeplőket, számolatlanul, megcsillannak, lerajzolhatom, emlékezhetnek, karácsonykor, visszatérnek, szeretteivel, vasútállomás, hazatérhetsz, görnyedhetsz, csipkebogyót, felköltöznek, eluralkodjon, törleszthető, felidézhetik, mintázhatják, magányosokra, összehajolva, mindannyiunk, elültetett fának, élete múlik, tiéd lehet, ablak alatt, erdőben ezerszám, orgona mindenen, régmúlt hősök, anyai szívek, legszebben dobbanók, legszebb dallamok, legszentebb fohászok, legnagyobb csoda, sohasem rossz, utolsó pillanat, anyai szeret, kinyíló virágnak, Rajki Miklós, RAJKI MIKLÓS, ERDŐ AJÁNDÉKA, HÍVD BE MAGADBA, Legfeljebb Te, KARÁCSONYI PILLANAT, Názáreti Jézus, Első Tanítómnak, Minden Tanítómnak, Amit, Isteni Atyja, Mindegyik Karácsonya, Igazi Karácsonyt, RÓZSA MOSOLYA, Adok Neked, Hogy Te, TŐLÜK KAPTAM, VIRÁGOT EMBERNEK,
|
|
Offline
