Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Kun Magdolna
  2016-03-02 10:00:37, szerda
 
 










KUN MAGDOLNA


Életrajz

Születtem, élek, vagyok,
Majd egyszer biztos meghalok.
De a rajz életről szól, nem halálról,
Beszéljünk akkor inkább másról.

A kenyerem javát már megettem,
Sorsomat Isten kezébe letettem.
Rábízom, legyen övé a gond,
Hogy mikor jön életem végére pont.

Hogyanja, mikéntje nem is érdekel,
Roskadó lábam letérdepel,
Isten előtt, neki megköszönöm
Mindazt a sok szépet és jót,
Minek végére jöhet a pont.








Kun Magdolna

Link



Kun Magdolna versei

Link

Link



Versek

Link



Csillagok vándora

Link








A NŐ


A nő megbocsát akkor is, ha bántják,
ha mássá nevelik, s ha éppen átformálják,
mert a női szívet úgy alkotta Isten,
hogy az legyen mindaz, mi a férfiakban nincsen.

A nők valódi igazgyöngyszemek,


melyek minden ékkőnél szebben fénylenek.
Csak akkor váltanak éji sötét színekre,
ha lecsordul a könnyük, szívük legmélyére.

Minden női lélek egy édenkerti rózsa,
a másik nem vágyának örök bódítója,
mely akkor ontja leginkább édes illatát,
ha férfitenyér érinti kibomló szirmát.







ADJ MÉG URAM IDŐT


Adj még Uram erőt, hogy ne fáradjak el
azon a hosszú-hosszú úton, amin menni kell,
mert úgy szeretném érezni még egy kicsikét
az őszbe szökött napláng langyos melegét.

Adj még Uram időt, hogy vágyott álmaim
túllépjenek fájdalmamnak könnyes kínjain,
s én bátran hihessem, van még annyi évem,
amennyi feledteti velem minden szenvedésem.

Adj még Uram időt, pár reményteli évet,
hogy boldogságban teljen ez az elröppenő élet,
mert oly közelről fúj már az a sarki hideg szél,
mely virágzó tavaszról többé nem mesél.







ADDIG ÁLDD A SORSOD, MÍG VAN, KI ÁTÖLEL


Addig áldd a sorsod, míg van, ki átölel,
ki minden éj múltával veled ébred fel,
ki rád gondol nappal, neked visz rózsát,
s benned látja régvolt, büszke ifjúságát.
Addig áldd a sorsod, míg van, ki szépnek lát,
ki letörli arcodról a könnyek garmadát,
és csókot ad vigaszképp, szelíd ringatást,
hogy felleld benne szívének puha vánkosát.
Addig áldd a sorsod, míg nem vagy egyedül,
míg van ki két karodban, el-elszenderül,
hogy féltett kincsű álmait veled ossza meg,
mert tudja, álmodni is, csak érted érdemes.


ADJ MÉG URAM...







ADJ NEKEM ISTENEM


Adj nekem Istenem zord és hideg lelket,
ne tudjon úgy fájni, ha a szavak elégetnek,
adj nekem szívet is, páncélozott vérttel,
mely felveszi a harcot a bántás erejével.

Adj nekem szemet is, könnyek nélkülit,
hogy ne marja só-csepp mélyült gödreit,
és ne lássa tisztán, azt a gondolati képet,
mely felőrli, átsebzi az elmúlt néhány évet.

Adj nekem, adj nekem némi biztatást,
hogy minden más lesz, más lesz odaát,
mert odaát az ember sosem lenne képes,
megbántani azt, kitől szebbé vált az élet.


ADJ NEKEM ISTENEM
/Kicsit várni kell, míg a vers feltöltődik - új képtechnológia szerint csak nehezen töltődik/

Link



Kun Magdolna: Adj nekem Istenem

Link








ADJ URAM KITARTÁST


Uram, adj nekem kitartást a mindennapokhoz,
ne érezzem, bárkinél is kevesebb vagyok,
mert egyedül már nincs erőm a sorssal küzdenem,
kell, hogy védj és óvj, ha lelkem védtelen.
Sok időt megéltem, sok könnyet hullattam,
de bátran elviseltem, ha alulmaradtam,
mert volt hozzá akarat és kellő méltóság,
hogy hinni tudjam azt, több vagyok, mint más.
Sokszor szembenéztem a világ erejével,
akkor is, ha arcul csapott élet-tenyerével,
mert hittem, ha mellettem állsz minden bírható,
és nem lesz olyan veszély, mely át nem hágható.
Hozzád fohászkodom Uram, ahogy eddig mindig,
ne hagyj el, ha létem bűn-lángokban izzik,
te legyél majd, ki felemel egyszer,
hogy magasabbra szárnyalhassak
mint a többi ember,
s te legyél majd az is, ki otthonába fogad,
ha elgyengült testemre súlyos kereszt szakad,
mert általad válunk azzá, akik voltunk,
azok a test nélküli lelkek,
kiket hozzád fűz a sorsunk.







AHOGY IDŐSÖDÖM


Ahogy idősödöm, egyre jobban érzem,
becsülni kell minden napot, mely adódik még nékem,
becsülni és megköszönni a magasságos égnek,
hogy nem hagyott el erőm, s hogy van még bennem élet.

Mert amíg van erő bennem, tán remélhetem azt,
hogy része lehet életemnek a következő nap,
és az azt követő újabb nap, melyben ismét meglelem,
azon apró csodákat, mikért érdemes élnem.

Sok évtized elszaladt már, s az időm egyre fogy,
mert úgy születtünk, hogy nem lehetünk halhatatlanok,
hiszen mindenkinek ki van szabva másodpercre tán,
hogy mikor fénylik fel előtte egy másik útirány.







AHOL TE VAGY ISTENEM


Ahol te vagy Istenem, ott van az oltalom,
ott nyílik, virágzik az ember-nyugalom,
ott lobban fel, ott ragyog a szeretet lángja,
ott hajt ezüstszín levelet az olajfák ága.

Ahol te vagy Uram, nem hallatszik sírás,
sem zokogásban elhalt éles jajkiáltás,
mert az a könny, mely lélekszemben csillan,
a boldogság cseppje áldott otthonodban.


AHOL TE VAGY ISTENEM
/Kicsit várni kell, míg a vers feltöltődik - új képtechnológia szerint ugyancsak nehezen töltődik/

Link








AKI MINDENKINÉL JOBBAN SZERETETT...


Egy napon, ha majd, anyád, sírhantjánál állsz,
és fejfájára hullatod a könnyek záporát,
gondolj vissza, arra, hogy mit jelentett néked,
mikor még kettőtökről szólt ez a röpke élet.

Mikor még kettőtökről szólt ez a röpke élet,
nem volt mitől tartanod, nem volt mitől félned,
mert édesanyád ott volt veled, vigyázott reád,
hogy könnyedebben viseld el, szíved fájdalmát.

Édesanyád mindenkinél jobban szeretett,
mindenkinél jobban féltett, és nem tett ellened,
akkor sem, ha megbántottad, ha megsértetted Őt,
ha túlhajszolt napjaidban nem volt rá időd.

Mert Ő volt, a Te édesanyád, ki megbocsátotta,
ha szeretett gyermeke késve ment haza,
vagy ha nem értékelte, azt a sok-sok fáradt napot,
amit egy emberöltő idő alatt reá áldozott.

Mikor édesanyád sírhantjánál hullatod a könnyed,
és érzed, az élet már ugyanolyan nem lesz,
csak egyetlen dolgot kérj még, búcsúzásul tőle,
hogy, Ő legyen továbbra is, életednek őre.

Nem baj, ha közöttetek túl nagy a távolság,
és azt földi léptekkel többé nem lépheted át,
a szíved útja elvezet, ahhoz a másik szív útjához,
ahol, édesanyád, szeretetét újra megtalálod.







ALTATÓ


Hajtsd vállamra gyermekfejed,
ma, éj tündére leszek neked.
Megóvlak a szeretettel,
ha az élet bántani mer..

Sírj csak fiam, sírj, ha könnyebb.
Ne szégyelld a férfikönnyet,
hisz igazgyöngy minden cseppje,
ritka kincs a szívbe rejtve.

Körbefonlak illatommal - Aludj már!
Álmodd azt, hogy ringat a szelíd nyár.
Ezüst fényű ruhájában jön egy lány;
- ki neked él és csak rád vár-

Ne sírj fiam, ne sírjál.
A boldogság is hintón jár.
Csak annak nyitja ajtaját,
ki megleli a szív kulcsát.

Bújj hozzám, s én vigaszt adok,
bűverőmmel varázst hozok,
hisz amíg szemeidben könny van,
a szívem is haldokolva dobban.

Álmodd hát szivárványjövődet,
s az érzelem nem fut majd előled.
Szerelmed lángja örök égő marad,
mert lobbanó ereje mindig tüzet arat.

Sosem feledd, nagyon szeretlek.
Míg szenvedni látlak, veled szenvedek.
hisz egész életem odaadnám neked,
ha tudnám, ez téged boldogabbá tehet.

A vers videó filmje:

Link








AMÍG


Amíg szép mesékkel altatnak,
és csókkal zárják szemed,
amíg mosolyt csalnak ajkadra
hogy álmodban is nevess,
amíg betakarnak éjszakánként
puha takaróval,
amíg felhők fölé emelnek
néhány boldogító szóval,
addig kulcsold kezed imára
minden egyes este,
és adj hálát Istennek,
hogy ezt a sok életteli áldást
mind-mind megengedte.
Mert jöhet olyan nem várt 
boldogtalan nap,
mikor elvesz tőled mindent
egy gyilkos pillanat.
S akkor nem marad más számodra,
csak a hiány keserv-könnye,
melyben minden igaz valóság
földrögbe lesz 
veszve







AMI TE VAGY


Fény vagy te, játékos, szivárványos tél.
Zúzmarától megcsillanó fákon alvó dér.
Fénylő csepp a hókristályban. Elolvadozó
Hóvirág szirmában nyílt ezüsttakaró.

Kéz vagy te! Áldott kéz! Megsimogató.
Lágy tapintású ajak, mely csókra szomjazó.
Nyitott szív a jóra, s az áldást hozó szóra.
Csillagból szőtt mentőöv a süllyedő hajóra.

Kincs vagy te! Egyszerű, hétköznapi ember.
Kinek szelíd szemében hullámzik a tenger.
S ki úgy tud szeretni, hogy abban nincs hiba,
Mert szerénységében lapul a vasakarata.

Te vagy az álom és valóság kedves otthona.
Az eltékozolt pillanatok huncut mosolya.
Te vagy maga az élet. A sötét ég, ha kék lesz.
S te vagy az őrangyalom akárhová lépek.

Te vagy a dús hegyi levegő. A sivatag forrása
Csermelyek és patakok hullámzó sodrása.
Te vagy a mindenem. A felhőn járó szerelem
S mindaz, mi széppé teszi hátralévő életem.







ANYAHIÁNY


Minden Anyák napján könnyes a szemem,
mert nekem már nincs kit felköszöntenem,
nincs, aki örülne a színes tulipánnak,
ki azt mondaná nekem -halálig vigyázlak-

Nekem minden Anyák napja éles késszúrás,
itt a szívtájékén, hol minden csupa gyász,
ahol mélységként tátong az a nagy anya-hiány,
amitől elhalkul a szó szép Anyák napján.

Nekem már megszokott dolog a sírás, zokogás,
akkor, mikor más ajkán ott a mosolygás,
és akkor mikor mások majd halkan azt súgják,
- jóságodért édesanyám áldás szálljon rád-







ANYÁM MONDTA


Anyám egyszer azt mondta nekem,
nagy ez a világ édes gyermekem,
s te oly kicsinek érzed magad benne,
mint az a szálló homokszemcse,
mit süvöltő szél fúj messzi idegenbe.

Ez a nagyvilág nem kímél meg téged,
könnyekre sarkall, akárcsak az élet,
de te bátorsággal szállj majd vele szembe,
mert a bátorság az, mi szívedben van benne.

Lesznek majd kik, megaláznak téged,
kik nem lesznek mások csak ártó ellenségek,
akiknek nincs meg a bátorságuk ahhoz,
hogy szívükkel vegyék fel a harcot.

Ezért sosem győznek mindazok felett,
akikben végtelen erejű az ember-szeretet,
mert akiben végtelen az ember-szeretet,
azt nem törhetik meg az érzéketlenek.







ANYÁMRÓL ÁLMODTAM


Anyámról álmodtam, arcom simogatta.
Lágy kezével most is könnyem szárította,
miközben halk szavakkal azt súgta nekem,
én mindig a szívedben leszek édes gyermekem

Soha ne az égben keress a csillagok között,
hanem lelked mélyén, mert ott rejtőzködök.
Hiába hullattak rám sárga porszemet,
attól én még hidd el, hogy élek, s lélegzek.

Én Anyámra néztem, ő meg vissza rám,
s mindketten tudtuk, hogy az-az összetartozás,
amire az Isteni kéz ma is angyalként vigyáz,
mindig nyitottá tesz két vérző szívhatárt.







AZ A BOLDOG NYÁR


Az a boldog-boldog nyár,
de szép volt Istenem,
mert rózsaágak nyíltak utcákon, tereken,
és kacagások visszhangzották
az átosonó lépteket,
melyektől minden rideg macskakő
átmelegedett.
A sokszínű virágok megértették egymást,
átöleltek hajtásukkal sok díszes kapufélfát,
és olyan lágyan simultak a kerítésekre,
hogy abba beleszédült a csillagos este.
Az udvar tágas rejtekén madárdala hangzott,
talán sárgarigó, vagy éppen csalogány,
már nem tudom, melyik volt,
de abban biztos vagyok,
hogy ennél lélektépőbb dallamot
a szív sem muzsikál.
Boldog-boldog nyár visszajössz-e még,
emlékeztet-e rád, néhány szép emlék,
s itt maradsz-e akkor is, ha téli napban fázom,
s ha majd könnyeimmel siratom
őszi elmúlásom.







ÁGRÓL ÁGRA

 
Az ember is olyan, mint a hazátlan madár.
Ágról-ágra száll, míg otthont nem talál,
s mikor otthonra talál, féltőn óvja fészkét,
hisz az adja neki szíve melegségét.

De az évek múlnak, s a fészek is kihűl,
mert az a forróság, ott a szívben legbelül,
már eltemeti magában a nyári virágzást,
s nem érez mást, csak őszi hervadást.

A vándormadarak úgy költöznek el,
hogy örök tavaszt nyitnak emlékeikkel,
mert tudják, csak úgy térhetnek vissza,
ha erős kitartásuk a szélsodrást is bírja.

Az embert is érik erős szélsodrások,
melyekbe belevesznek az élni akarások,
de ha hűsége töretlen a nyárérzéssel szemben,
nincs az a tél, mely virágot temessen.







ÁLMAIMBAN


Álmaimban sokszor
csillagok közt jártam.
Kóborló vándorként
szeretetre vágytam.
Azt hittem égig kell
szállni azért ,
hogy barátokra leljek,
de rájöttem
itt a földön élnek
akik megszerettek.







ÁLMODOZÁS


Majd egyszer eljössz ugye,
mikor nem is várlak?
Mikor az éj sötétje kimenőt ad
a fénylő holdsugárnak.
Mikor a csillagok egyenként
világítják szobám,
s ezüstszáltól fénylik tőlük
éji báli ruhám.
Tudod, Nap leánya lennék,
hogy égi fényként csodálj,
vagy földön szálló mámorillat,
hogy csókjaimra találj.
Lennék szirmot sodró tavaszi szél,
simogatva arcod,
vagy fodrozódó lágy hullám,
mely mossa épp a partot.
Minden lennék számodra,
vagy inkább egyszerűen semmi,
csak egy láthatatlan gondolat,
mit nem vehet el senki.







ÁPRILIS KÖSZÖNTÉSE


Itt vagy hát újra te bohó április,
te szeszélyes asszony, te csalfa szerető,
kinek kacér mosolyát úgy vágyja a tavasz,
hogy virágba borít, minden rózsatőt.

A szél is érted remeg szabad útját járva,
a csillagok feléd fordítják fénylő szemüket,
és úgy hajlanak nyomodba az aranyeső ágak,
mint hű rabszolgái a szép természetnek.

Április-április, te vagy az élet muzsikája,
nincs lágy dalodnál nyugtatóbb zene,
olyan lelket ölelő, évszaknyi dallam vagy,
mitől az embereknek élni van kedve.

Minden madárhangnak te adsz hírnevet,
általad színesülnek tarkává a rétek,
téged követ boldogan minden olyan álom,
ami a télben dérkönnyekkel ébredt.

Amíg bízhatjuk, hogy ismét eljössz hozzánk,
vesztett reményünk is megújulni képes,
mert benned találjuk azt a kapaszkodó erőt,
mely újra és újra túlélésre késztet







BÁTORÍTOM MAGAM


Bátorítom magam, minden rendben van,
hisz szíved is tudja még, az útja merre van,
és hangod sem változott, az is biztató,
oly lágyan cseng, mint a szép muzsikaszó.

De valahol mélyen itt benn a lélekben,
zuhatagként tör elő a kétség s félelem.
Az a félsz, hogy mind, ami ma szilárd talpon áll,
holnap nem lesz már, csak egy eldőlt kártyavár.

Tudom, a legbiztosabbat is elveheti bárki,
hisz azt sem lehet vérző bilincsekbe zárni,
mert a legerősebb bilincset is feltöri a kéz,
ha felülnő a szívben egy szebb, és új érzés.







BEFELÉ HULLT KÖNNYEK


Az a legszörnyűbb tudat-állapot,
mikor magunkban kell elsírni
minden bánatot,
s úgy kell viseltetnünk,
mintha nem is fájna
az a marcangoló kín
mely lelkünk falát vájja.

Az a leggyötrőbb
belső szenvedés,
mikor nincs kar, sem szív,
mely ölelésre kész,
csak nehéz könnyek vannak,
melyeknek sós-víz csobogása
ringat bele lágy szavakkal,
az álmok világába.

Az a legfájóbb tudatállapot,
mikor elveszítesz mindent,
mi értelmet adott,
s csak bolyongsz-bolyongsz
ebben a hazug, torz világban
mindaddig,
míg el nem merülsz
a magány mocsarában.







BÉKE VOLNA JÓ


Béke volna jó, Uram, egy szebb és jobb világ,
olyan világ, hol ismernék a szeretet szavát.
Ahol minden ember tudná milyen érzés az,
mikor beléd vetett hitünk virágot fakaszt.

Jóság kéne, Uram, mely a gonosz fölé nőne,
s akkor bizalommal nézhetnénk jövőink elébe,
és oly boldogan élhetnénk ezt a röpke életet,
mintha magunkénak tudnánk évezredeket.

Szív kellene, Uram, sok-sok embernek,
hogy megtöltsék érzelemmel a szívteleneket,
és megtanítsák nekik, az a bátor hős,
ki méltósággal hajol meg a szeretet előtt.







BÚCSÚZIK A NYÁR


Lassan ködselyembe öltözik az elillanó nyár,
s a vándormadarak újra messze szállnak,
elárvult fészkükben, csak az őszi szél piheg,
mikor erejét fékezi az őrült tombolásnak.

A bágyadó nap sugarához közel eső fényben,
megsimítja arcom pár megtört tűznyaláb,
s én magam mellett érzem a csikorgó jég-telet,
mely belepi a dér-fák íves hajlatát.

Nemsokára én is búcsút veszek ettől a világtól,
talán vár egy másik, hol örök lesz a nyár,
s nem kell attól félni, hogy a magányba fúlt esték
elnémuló csendje föld mélyébe zár...







CSAK CSENDBEN SZERESS


Csak csendben szeress
Ne lássa a világ boldogságodat,
s azt sem, ha napjaid vidám kacaj várja,
mert a világ hamisarcú, gonosz,
s nem kegyelmez annak,
kinek a megszokottnál hangosabb
boldog dalolása.
Vigyázz, mert az öröm olyan pillanat,
mit túl könnyen elveszthetsz,
akkor is, ha biztonsággal éled
ezt a gyorsan pergő életet.
Ne oszd meg soha mással
azokat a legszentebb perceket,
amelyek számodra olyan értékesek,
olyan becsesek,
mert minél jobban kikiáltod boldogságodat,
annál jobban felbosszantasz vele másokat.
S akkor ellened irányul minden olyan tett,
ami elfojtja majd benned
érzéseidet.







CSAK ENNYIT AKARTAM


Én csak boldog akartam lenni még egy kicsikét.
Érezni az ölelés puha melegét,
és elmélyülten hallgatni azokat a dobbanásokat,
amiket a szívlüktetés dallamként áraszt.

Én csak szerelemre vágytam, így alkony idején,
mikor lelkünkben a nyár már fehér hajú tél,
s mikor biztosra véljük, hogy oly kevés idő az,
amitől szökevény életünk értelmet kaphat.

Én csak szeretni akartam, ifjú hévvel, lázzal,
hogy az öregség fájásától ne a halál után vágyjam,
ha nem élettel teljen meg minden egyes nap,
amit így alkony tájt az Isten megadhat.







CSENDES LÉPTEK


Csendesen lépkedem, és arra gondolok,
mily gyorsan repülnek a színes-tavaszok.
Mily gyorsan sápad el a napsugaras nyár,
s mily hamar elhervad a pipacsos határ.

Csendesen lépkedem, s kicsit könnyezem.
Megsiratom mindazt, ki már nem lehet velem.
Kinek sárgult őszi lomb már nem hull levelet,
kinek sírján szél pergeti a homokszemeket.

Az emlékezés közben elhalkul szavam,
s megköszönöm Istennek mindazt, amim van.
Mert oly sokan elmentek kiknek többé már
nem virul ez életben pipacsos határ...

Elszöknek a percek, elszöknek az évek,
s egyszer csak nyár helyett örök hideg tél lesz.
Tél, amely fagyba zár szívet, lelket, testet,
hogy azok dérezüst álmukból fel ne ébredjenek.

Látod kedves, hogy elrohan mellőlünk az élet,
maholnap nem leszünk, csak halvány emlékképek,
amik úgy foszlanak szálaira, mint a délibáb,
amelyre ráveti a fénylő nap ékes sugarát.

Ezért hát becsüljünk meg minden egyes napot,
amit a Jóisten nékünk ajándékul adott,
mert abban a tél-világban, ahol megdermed a szív,
nem lesz már semmi, ami minket boldogít.







A CSEND SZAVAI


Hallgatag csendben is hallom a hangod.
Nyugtatóan szólnak a szelíd szavak.
Mikor már nincs más, mi boldoggá tenne,
te nyújtod nekem a lelki vigaszt.

Szótlan ajkakkal is mesét mond szemed.
Őszinte benne minden vallomás.
Nem kell ahhoz hang, hogy megértselek,
elég egy érintés, egyetlen kézfogás.

A messze is közel van, hogyha rád gondolok.
A távolság megszűnik. Szabad a tér.
Egymásba kulcsolt ujjainkon új élet fakad,
s szívünkben eggyé válik a főütőér.

Mindenhol téged látlak. Nincs homályos kép.
Megvédi élénk színét a vágy, s a képzelet,
mert amíg bennem élsz, és én benned élek,
semmi, de semmi nincs, mi tőlem elvehet.







DECEMBER


Fagyos ez a december,
már levél sincs az ágon,
s egyre jobban közeledik
a hófehér Karácsony.
Elmerengve nézem odakinn
a frissen esett havat
és arra gondolok,
nincs már, aki elhozza a nyarat.
Ablakomra jégvirág szirmával
festek neked szívet,
és tűzből éledt fényszikrákat
csókkal rálehelek,
hogy a benne lévő melegség
újra hozzád érjen,
akkor is, ha elmentél már


nagyon-nagyon régen.
Kutatom a lábad nyomát,
mely az emlékeket őrzi,
de csak sárral telt útra lelek,
mi az érzést is felőrli.
Most köd homály tölti be
a reménytelen napokat,
melyek sötét árnnyal burkolják
a kettétört vágyakat,
s én hiába keresem a megújuló tavaszt,
csak a szállingózó hó szemcse az,
mi kezeimre tapad.
Pedig még érzem,
ahogy az erdő felől fenyőillat árad,
és egy-egy tovatűnő alkonypír is
újra téged láttat,
de mikor a narancssárga felhők
szakadozni kezdenek,
csak a hideg szél szárítja
könnyező szememet.







EGY SZÁL VIRÁG A SÍRODRA


Boldog élet, anyám, neked sem jutott,
akármerre vetett, űzött a sorsod,
mert nem sikerült elérni azon vágyadat,
hogy könnyhullatás helyett örömöt kaphass.

Éveid úgy teltek el, hogy nem is vetted észre,
hogy lett egyre halkabb szíved lüktetése,
s hogy váltott hajadnak dióbarna színe,
napfényben csillanó ezüstös fehérbe.

Ami jutott, anyám, csak egy szál virág,
mely sírodon nyílik, sírodon pompáz,
s amely talán velem is megérteti azt,
hogy az élet nem több mint egy pillanat.

Minek bármelyik percben vége szakadhat,
mert öröklétet senki, de senki nem kaphat.
Én hiszem, hogy odaát boldog vagy, anyám,
hisz már nem tátong új seb szíved tájékán.







EGYSZERŰEN MONDOM


Mikor az ábránd csillogó szemed
tükrében újra mosolyt játszik,
s benne a nap is kacéran
szépítkezni vágyik;


akkor ott, abban a percben
megköszönöm neked,
hogy szivárvány-színében én is fény
lehetek.







EGY VIRÁG TÖRTÉNETE


Több volt mindenkinél az a sokat megélt virág,
aki küzdött-küzdött és nem adta meg magát,
pedig annyiszor sújtott rá vihar s nap melege,
hogy lassacskán elfogyott törékeny ereje,

de valami miatt mégis mindig tartotta magát,
talán mert várta azt az igazi nagy csodát,
mikor felfedezik egyszerű, rejtett szépségeit,
amik a többi virágtárstól megkülönböztetik.

Mindig érezte és tudta, ha lelkét megismerik,
elfogadják különcségét, és akként szeretik,
azzal a különösen gyengéd, érző virágszívvel,
amivel sem vihar, sem orkánszél nem bírt el.

A virág vakon hitt, és bizalommal vágyta,
hogy két tenyér érintését szirmaiba zárja,
s majdan az a két tenyér lehessen menedékhelye,
mikor a kíméletlen sorscsapás elbánik vele.

Szép májusi nap volt és rátalált egy ember,
lehajolt hozzá könnybe lábadt szemmel,
majd úgy fordította maga felé a szép virág fejét,
hogy az, végre érezhette a puha érintést.

Boldog volt a virág, nagyon-nagyon boldog,
de elgyengült szirma a két tenyérre hullott,
mert oly, de oly sok idő telt el a várakozás alatt,
hogy hervadó lelke rostjaira szakadt.







ELENGEDLEK TÉGED


Elengedlek téged, mint őszi fa az álmát,
mint átkönnyezett szív, vére zubogását,
mint el-elhulló madártoll égi röppenését,
mint rózsalevelek a tövis merengését.

Úgy engedlek el, mint hallgatás a csendjét,
mit kiáltás feszít, ha ébreszti az emlék,
mint elfeledett lélekdalt ritmusdobbanása,
mint csalóka ábrándot színesült varázsa.

Azért engedlek el, hogy boldogabb legyél,
hogy ne legyen szívedben zúzmarájú tél,
csak örökös szépnyár, hervadatlan csókkal,
mely elringat esténként altatódalokkal.







ELFÁRADTAM MÁR


Elfáradtam már, szívem sem a régi,
minden zörrenését könnyek nyoma vérzi.
Könnyek, melyek sorsomnak azon ékei,
amelyek a szívben fényesednek ki.

Szép ez a sors nékem, akkor is, ha könnyes,
s ha ezen könnyek száma napról-napra több lesz,
mert akinek Isten könnyeket adott,
annak lelke is tőle áldatott.







ELFÁRADT DAL


Elfáradt a szó s a dal,
akárcsak a test.
Könny-hegedűn zokog fel
minden nap és est,
mert nem csendül már virágdalt
a sehol sem volt nyár,
csak néhány ősz-levél az,
mi körbe muzsikál.
S míg búcsúzenét játszik
az idő és a szív,
egy elkallódott álomvilág
télbe szenderít







ELMENNEK A BARÁTOK


Elmennek a barátok egymás után sorba,
mint elrozsdállt falevél a fáról lepotyogva.
Mennek-mendegélnek, hangtalanul, némán,
egy ismeretlen világ csillagközi útján.

Egyre többen vannak, egyre sokasodnak,
egyre nagyobb erejű porvihart kavarnak,
és egyre messzebbről jön, azon sóhajtásuk,
amibe végleg belevérzett röpke földi álmuk.

Mi még maradtunk, mi még itt vagyunk,
mi még terveket szövünk, mi még álmodunk
egy olyan világról, ahol nem kell attól félni,
hogy léptünk az égi tetőt túl hamar eléri.







ELMENTEK


Elmentek, pedig még maradhattak volna,
ha ez a romlott világ a szeretetről szólna,
s azon tiszteletről mely mindenkinek kijár,
akkor is, ha koldus, gazdag, avagy király.

Elmentek szótlan, pár könnyet hátrahagyva,
azon fájdalomtól mely szíveiket marta,
mikor ráeszméltek, hogy életüknek vége,
hiába lett máshogy írva sorsuk nagykönyvébe.

Elmentek. Elvittek magukkal minden bánatot,
s minden hazugságot, mi bizalmat adott,
és minden emberséget, amiről feltételezték,
hogy nem vezérli más csak a jó szándék.

Elhagytak minket, így már sosem tudjuk meg,
hogy magányos csendjükben mit is éreztek,
és mit éltek át akkor, mikor mind-mind rájöttek,
hogy az emberségességben hiába hittek.

/A Covid áldozatainak emlékére!/







ELRÉVEDEZÉS

 
Elrévedezem a tűnő éveken, ma már felnőtt gyermekeimen,
és úgy érzem a reám hárult feladatot teljesítettem.
Isten a tudója, hogy minden egyes percben, arra törekedtem,
hogy őket jóravaló, igaz szívű emberré neveljem.
Hiszen tiszta lelkiismerettel én is csak akképp élhetek,
ha tudom nincs olyan dolog, amiért szégyenkezhetek.
S nincs olyan dolog sem, amivel nem tettem meg mindent,
azért, hogy a gyermekkoruk ne szeretetben teljen.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem könnyezem néha,
mikor a sok-sok boldog emlékkép visszavisz a múltba,
hiszen a legeslegszebb pillanatok mind-mind azok voltak,
melyek által könnyeim is arcomra csordulnak.
Elrévedezem a tűnő éveken, ma már felnőtt gyermekeimen,
és hálát adok a Jóistennek , hogy anya lehettem,
mert így részem volt megismerni azt a nagy szeretetérzést,
mely biztonságos pajzsként védi gyermekeim létét.







ELSZÖKNEK A PERCEK, ELSZÖKNEK AZ ÉVEK


Elszöknek a percek, elszöknek az évek,
s egyszer csak nyár helyett örök hideg tél lesz.
Tél, amely fagyba zár szívet, lelket, testet,
hogy azok dérezüst álmukból fel ne ébredjenek.

Látod kedves, hogy elrohan mellőlünk az élet,
maholnap nem leszünk, csak halvány emlékképek,
amik úgy foszlanak szálaira, mint a délibáb,
amelyre ráveti a fénylő nap ékes sugarát.

Ezért hát becsüljünk meg minden egyes napot,
amit a Jóisten nékünk ajándékul adott,
mert abban a tél-világban, ahol megdermed a szív,
nem lesz már semmi, ami minket boldogít.







EMLÉK


Itt élsz a szívemben, itt maradsz örökre.
az idő múlás sem harcolhat ellene.

Ha majd a szívem megszűnik dobogni,
az érzelem tüze, nem fog már lobogni

és az utolsó útra már semmi sem marad,
te kísérsz a túloldalra, ahová a lelkem halad.







ERDŐ KÖZEPÉN


Az erdő közepén áll egy kicsi ház,
de régen volt már mikor utam arra járt,
pedig a körülötte lévő őszezüstös fák,
oly sokszor adtak lelki megnyugvást.

Volt ott egy tó is, mesés varázstó,
hullámzó ezüstjén csillagtakaró,
mely úgy vonta be fényével a tájat,
hogy nappallá tette a sötét éjszakákat

A kizöldült faágak égig érők voltak,
nem bánták sosem, ha viharszelek dúltak,
belekapaszkodtak erősen a földbe,
így egyiknek sem sérült mély-gyökerű törzse.

Mikor a hídon álltam néhány röpke percre,
úgy láttam, nincs is a mennyország oly messze,
mert ez a világ volt az, mely földöntúli maradt,
hisz itt őrzöm kincsként féltett álmaimat.

Egyszer, ha még visszatérek leülök egy padra,
s végigélem minden emlékemet újra,
hogy az a régi varázs feléledjen bennem,
miben kitartó hittel bizalomra leltem.







EROTIKUS ÉJSZAKA


Zárd kulcsra az ajtót! Ne kérdezz most semmit!
Tartózkodó mozdulatban állj meg néhány percig.
S utána határozott lépésekkel gyere közelembe,
Érints olyan dühvel, mintha testem préda lenne.

Ne engedj, ha fájna is csak szoríts egyre jobban!
Sóhajtozó hangom már én magam sem halljam.
S ha felgyorsul a szívdobbanás lázadozón csókolj,
Mint kopár szigeten, mikor éhségnyomor tombol!

Ölelj felgerjedő vihar nyomán a földillatú széllel.
Mely szenvedélyért dühöng, ha közeleg az éjjel.
Szeress vulkántűzzel, mi lángcsóvát vet könnyen,
vagy villám erejével, mely magas égben dörren.

Adj magadból mindent nekem az utolsó erődig,
Szálljon az a tüzes varázs a fényben bújt felhőkig,
Válj velem majd eggyé, csak egyetlen egy percre,
Hogy érezzem, nincs más ember, aki így szeretne.







AZ ÉLET, CSAK EGY RÖPKE PERC

 
Mindig legyen időd
meghallgatni azt,
akinek fel-felsíró lelkén
újabb seb szakad,
mert az azért tárja eléd
lelke fájdalmát,
hogy a benne rejlő kínt
nem értheti más.

Ki szívének
nehéz ólom perceit
válladra teszi,
az bizalommal bírja,
és méltán elhiszi,
hogy a te vállad az ő terhét, is
görnyedve és aléltan is
szó nélkül viszi

Az élet, csak egy röpke perc,
pár törött pillanat,
ezért sose bántsd meg azt,
ki oltalmadban kereste
és tőled várta el,
a lelkét simogató
vigaszszavakat.







AZ ÉLET OLYAN ÉRTÉKES NAGYRA BECSÜLT KINCS


Az élet olyan értékes nagyra becsült kincs,
amihez fogható semmi-semmi nincs,
hisz mindent pótolhatunk, ami elveszett,
de új életet kétszer senki nem vehet.

Ezért kell napjainkat vidámabbá tenni,
s ezt a vidámságot örökjognak venni,
mert akkor lesz értelme az emberszületésnek,
ha mosolyt adunk a lélek erejének.

A mosoly az, mi letörli a könnyet,
és elhiteti, hogy élni akkor könnyebb,
ha magunk mögött hagyunk minden fájdalmat,
ami megtöri bennünk az érzésszálakat.

Ezentúl már én is csak szépeket hozok,
hogy derűvel teljen fáradt napotok,
és érezzétek ti is, milyen nagyon fontos,
ha miénk lehet néhány szó,
mely boldogságot hordoz.







ÉN IS


Én is hibáztam, én is vétkeztem.
Én is eljátszottam időm, s életem,
mert mindig, de mindig a szív diktálta azt,
honnan, hová, mikor, s merre induljak.

Pedig a szív hazug volt, sokszor becsapott,
hisz folyton arra vitt amerre a fájdalom lakott,
és arra irányított ahol a valós boldogság,
nem volt más csak tünékeny, csalfa délibáb.

Már én is megtanultam, hinni nem szabad
azoknak a szív által vezérelt élet-utaknak,
amelyeknek minden egyes centimétere,
egy emberöltőnyi könnyel van tele.







ÉN MINDIG SZÉPEKET HOZOK


Az élet olyan értékes nagyra becsült kincs,
amihez fogható semmi-semmi nincs,
hisz mindent pótolhatunk, ami elveszett,
de új életet kétszer senki nem vehet.

Ezért kell napjainkat vidámabbá tenni,
s ezt a vidámságot örökjognak venni,
mert akkor lesz értelme az emberszületésnek,
ha mosolyt adunk a lélek erejének.

A mosoly az, mi letörli a könnyet,


és elhiteti, hogy élni akkor könnyebb,
ha magunk mögött hagyunk minden fájdalmat,
ami megtöri bennünk az érzésszálakat.

Ezentúl már én is csak szépeket hozok,
hogy derűvel teljen fáradt napotok
és érezzétek ti is, milyen nagyon fontos,
ha miénk lehet néhány szó,
mely boldogságot hordoz.







ÉVSZAKOK KÖNNYEI


Tavasszal, mikor rügyekből falevelek lesznek,
és szendergő álmából felébred a táj,
egy régi dal jut eszembe az akácvirágzásról,
amit annyiszor dúdolt drága jó anyám.

Szerette, mikor virágok közt érte őt az alkony,
s a reggeli pirkadás léptét ölelte,
mikor fáradt dolgos két kezét átjárta a napfény
harmatvíztől megcsillanó aranyos leple.

A nyár volt a mindene, a rózsaillat árja,
mit szél repített kertjének minden zeg-zugán,
hogy minden illattal telt percében azt érezhesse,
mintha átlépett volna a mennyek kapuján.

Áhítattal hallgatta, ahogy a rigók fütyörésztek,
azon a terebélyes lombú ágas-bogas fán,
melynek minden ágán egy-egy emlék szépült,
mert nagyapám ültette egykor hajdanán.

Az ősz színes varázsa kedvetlenné tette,
talán mert felfedezte benne az elmúlás nyomát,
s azt a hullt levélben jelen lévő rozsda-bánatot,
mely megállásra késztette szíve ritmusát.

A tél hallgatag csendjében ő is néma maradt,
csak nézte-nézte szomorúan a szálló hópelyhet,
és arra gondolt milyen az, mikor a fehér-hajú dér,
minden-minden álmot örökre betemet.







FÁRADT DOBBANÁS


Mint ki haldokolni készül, úgy lüktet szívem,
mintha meg-megállna benne a fáradó ütem,
mely oly sok éven át, tartotta magát,
s őrizte ritmusának nesztelen zaját.

Mi lesz velünk szívem, ha nem dobogsz tovább,
ha mindketten feladjuk az élni akarást,
és csendben állva várjuk, hogy az őszi szél
átlibbentsen minket az időkerekén.

Miért van szívem, hogy minden érzésünk,
akkor teljesül ki, mikor elmegyünk,
és akkor értékelik ön-mivoltunkat,
mikor temetői csend vigyázza örök álmunkat.

Miért sírunk szívem, miért könnyezünk,
régi, boldog érzést miért temetünk,
hisz oly sok idő telt el, míg megtanultuk azt,
hogy az élet csak egy röpke, múló pillanat.







FÉNY VAGY TE!


Fény vagy te, játékos, szivárványos tél.
Zúzmarától megcsillanó fákon alvó dér.
Fénylő csepp a hókristályban. Elolvadozó.
Hóvirág szirmában nyílt ezüsttakaró.

Kéz vagy te! Áldott kéz! Megsimogató!
Lágy tapintású ajak, mely csókra szomjazó.
Nyitott szív a jóra, s az áldást hozó szóra.
Csillagból szőtt mentőöv a süllyedő hajóra.

Kincs vagy te! Egyszerű, hétköznapi ember.
Kinek szelíd szemében hullámzik a tenger.
S ki úgy tud szeretni, hogy abban nincs hiba,
Mert szerénységében lapul a vasakarata.







GYERTYALÁNGOK


Számtalan fehér gyertya tiszta fényű lángja
világlik bele a sötét éjszakákba.
Világlik mint égi csillag aranyló sugára,
mely szelíden ragyog rá a temető világra.

Ragyogjatok csillagok, gyertyák égjetek,
fényetekkel öleljétek az elhunyt lelkeket,
öleljétek úgy mintha a földi világ népe
szívének lenne forró melegsége.

Hiszen minden egyes gyertyaláng valakiért ég,
valaki emlékének lelki üdvéért,
s azért, hogy tudják majd ott fenn az égben is,
szeretteik, emléküket sosem feledik.







HA FÁJ A LELKED


Ha összezúzta lelked az ember és a világ,
s úgy érzed, annyira fáj, hogy nem bírod tovább,
hát keress magadnak egy rejtett kis zugot,
olyan zugot, hol elfeledhetsz minden bánatot.

Mert lehet, hogy a világ, csaló, hazug álnok,
de a romlatlan természet nyugalommal áldott,
olyan mély-nyugalmú felüdítő csenddel,
aminek a szomorúság ellentmond'ni nem mer.

A természetben megleled mindazt a sok szépet,
amiben talán még sohasem volt részed,
azt az önfeledt és szabad, boldog szárnyalást,
amit akkor érzel, ha szíveden mosoly suhan át.







HA FÁJ IS

 
Bármi fáj, álljunk fel és induljunk tovább,
folytatódjon minden mese-álmodás,
amit képzelet épített és sorsunk rombolt le,
mit vágyaink uraltak, s mibe szívünk halt bele.

Mert túl lehet élni azt is, ami túlélhetetlen,
amitől sorvadásra ítéltetik az emberi jellem,
ami úgy hasítja ketté ezt a rongyos életet,
hogy abban értelmet lelni többé nem lehet.







HA ITT KELL HAGYJALAK


Ha itt kell hagyjalak, hát nyárban menjek el,
mikor még hervadó álmom madárdalra kel,
mikor még langyeső permetezi a fűzfalombokat,
és pipacsmezőn érlelődnek a ringató szavak.

Ha el kell mennem tőled, hát ragyogjon a nap,
fényes úton haladjon minden gondolat,
amely díszformába keretezi lelkem szózatát,
s a gyöngyökként hulló könnyek garmadát.

Ha búcsút kell, hogy intsek, ne fájjon a tél,
ne dermessze fagyos létem jégcsók ajkú szél,
csak nyári illat lengje körül fejfám szegletét,
csak nyári virág hullassa rám a szirmok tengerét.

Ha el kell hagynom téged, úgy ölelj majd át,
hogy soha ne feledjem tested vonzatát,
még akkor sem, ha ég a földdel összeütközik,
s ha én-mivoltom emlékét is rég elfeledik.

Ha messziről int kezem, úgy gondolj majd rám,
mint csillaghullásokra sok nyári éjszakán,
mint egyetlenegy kincsre, mely szíveden dereng,
addig, amíg értem lüktet odabenn a csend.







HA LELKED MEGTÖRIK


Ha lelked megtörik, semmivé válsz,
eltűnik arcodról a bűvös varázs,
ahogy szemedből az a pislákoló láng,
mit tűzzé lobogott a forró női vágy.
Ha lelked törik, oda a régi kacagás,
ajkadon legördülő könnyek futnak át,
melyek úgy roncsolják bőröd lágyságát,
mint falánk sejtek a vér áramlatát.
Ha lelked megtörik, sosem leszel az,
kinek a bizalom szívéből szakadt,
mert olybá veszted el emberhitedet,
hogy visszanyerni azt sohasem lehet.







HA LENNE EGY PERCEM


Ha kapnék egy percet,ami végtelen,
átölelnélek csendesen,s egy
búcsúcsók közötti könnyes
pillantással, kezedbe tenném az életem







HA MAJD TÉL LESZ


Ha majd tél lesz megint
és fázósan húzódom melléd,
gyújts tüzet a kandallóba kedves.
Ölelj át és hallgasd velem
a tűz-kristályban parázsló,
éjgyöngy fényű csendet,
mert az
mindennél szebben elmondja,
mit jelentesz nekem,
s hogy mennyire
szeretlek.







HA SZÍVEDBEN HARAG GYÚL


Ha szívedben harag dúl, és lelkedben fájdalom,
dobd félre a sértést, végy erőt magadon,
és bocsáss meg annak, ki szomorúvá tett,
mert hidd el, az is megbánja ki ellened vétett.

Aki szeret, akiben érzés van, mind-mind tudja azt,
egy emberöltő élethossz is csak egy pillanat,
pillanat, amelynek bármelyik nap vége szakadhat,
hisz ismeretlen az-az idő, mit reánk kiszabtak.

Így ne tétovázz sokat, bocsáss gyorsan meg,
hogy ne gyötörjön halálra a lelkiismeret,
ha majd odafenn az égben már nem lesz hallható,
a szívedből kiszökő megbocsátó szó.







HA SZÍVED HAZAHÚZ


Ha szíved hazahúz régi otthonodba,
hát fuss gyorsan, semmi ne tántorítson vissza,
mert szíved az, melynek áldott dobbanása,
életet és reményt visz a jó szülői házba.

Ha érző lelked vágyja, anyád, szép szavát,
s ha még magadénak vallod apád oltalmát,
akkor ne tétovázz, indulj, mert minden perc számít,
hisz lehet. hogy a holnap már tőlük elszakít.

Ezért hát ne sajnáld az időt, és ne sajnáld a pénzt,
mert nem számítnak már, ha az élet véget ért,
hisz ha nem lesz otthonod, és nem lesz szülőházad,
előbb-utóbb megöl a hiány és a bánat.







HIÁNYZOL


Nem találom helyem, mikor nem vagy velem.
Másabb lesz a világ, ha elengeded kezem.

Ilyenkor

Mélyfekete bánatárnyak befedik a napot,
S ettől szomorúbbak lesznek az örömteli napok.
De mikor érzem, túl lenn vagyok a mélyben,
Előveszem fiókomból minden szép emlékem.
Ránézek egy képre, mely mosolyt kacsint felém,
Ettől újult akarattal felcsillan a remény,
S hiszem, hogy holnap ismét eljössz hozzám,
Felragyog újra a könnyet rejtő szempár,

Mert



Mert nekem te vagy a minden, a kezdet és a végzet.
Csókjaidtól feledem, hogy néha fáj az élet,

Hisz,

Bíborszárnyú éjeken rólad álmodozom,
Téged ölel, téged akar minden gondolatom.
Hozzád száll az esti imám csendes suttogással.
Érted lüktet érző szívem harsány dobbanással.
Rád simítom minden percben hozzád hajló vágyam,
Neked rejtem tűzszerelmem egy forró éjszakában.
Lobogó szenvedélyemnek már nem fakulhat fénye,
Mert gyújtólángként őrködöm szíved közepébe.


Hiányzol zenés vers - VIDEÓ

Link








HIGGY NEKEM


Az igaz ember-érték lelkedben lapul,
ott egyedül te lehetsz a király és az úr.
Ott de dönthetsz arról, melyik irány az,
ahol az utad rögtelen marad.

Lehetsz nagyravágyó, törtető és kapzsi,
akkor sem fogod a világot uralni,
mert azok, kiknek lelkében nincsen szeretet,
még a koldusnál is nincstelenebbek.

De ha szerény vagy, és szívedben nemes,
áld'ni fogják neved majd az emberek,
és oly boldog leszel- e megtiszteltetéstől,
mint, ki fentről figyel a kristálytiszta égből.







HÓFEHÉR GALAMB


Mikor az élet számtalan pofont ad neked,
s úgy érzed, e földön már senki sem szeret,
fordulj az ég felé, és mondj el egy imát,
hátha meghallja fenn az anyukád.

Ha meghallja, meglásd, odaröppen hozzád,
mint fehér szárnyú galamb, megérinti orcád,
s könnyeid letörölvén azt súgja neked,
ne sírj gyermekem, hisz itt vagyok veled.

Ne kételkedj abban, hogy a mennyei világ,
zárva tartja, anyád, előtt fényes kapuját,
hisz fehér galamb képében átröppenhet rajta,
hogy gyermeke szívét megvigasztalhassa.

Vigaszt adjon, átölelje, és könnyét letörölje,
mikor az érzi, hogy számára minden el van veszve,
mert az, aki megvédte Őt, aki vigyázta a létét,
egy szebb világban nyert végső lelki békét.

Ha fehér galamb, száll az égen, gondolj mindig arra,
hogy egy gyermeki szív épp az anyját szólítgatja,
szólítgatja, imádkozik, esedezik érte,
hogy viszontláthassa Őt, egy galambnak képébe.










HÓFEHÉR REMÉNY


Lehet-e szebb hírnök,
mint ez a varázsfényből kibújt
csodás fehér virág,
mely áthatja kecsességével
a lélek fájdalmát
és rátereli figyelmét
mindarra a szépre,
mi élettel telt nyarat hozhat
az ember életébe.
Hisz egyetlen hóvirág is
visszaadja azt,
amit a ködszürke tél
lopva megtagad.
S míg egyetlen hóvirág
fejecskéjét öleli a nap,
addig nekünk is hinni kell,
minden egyes új tavasz,
életeket simogató reményt
tartogat.







HŰSÉG


Amíg lobban lángod,
fényedre vigyázok,
s ha kihunyna végleg,
én is veled égek.







AZ IGAZ BARÁT


A barát nem kérdezi, miért könnyezel,
hozzád lép és letörli szemedről a cseppet,
majd átölel karjával, és csak ennyit mond,
ne félj a holnaptól, míg itt vagyok melletted.

A barát nem jár mérföldekre tőled,
akkor sem, ha rögös útja csillagokba réved,
mert a barát meglátja, ha bánat üli arcod,
s átlépi a végtelen, hogy elérhessen téged.

A barát mindig érzi, ha görnyednek a léptek,
és átveszi helyetted elkorhadt kereszted,
hogy az övével vigye mindaddig a percig,
míg nem érzed erejét, hogy tovább vihessed.

A barát ott van akkor is, ha álmaid vesztek,
s egy halk mozdulattal megfogja a kezed,
majd önkezével felemeli, és szívére helyezi,
hogy annak dobbanása eggyé váljon veled.

Az igazi barát így, ilyen tisztán
és önzetlenül szeret...







JÓ VELED


Milyen jó veled érezni
az estike illatát,
kéz a kézben andalogni
az ezüstfélhomályban.
Csókot kérni, csókot lopni,
mikor a derengő holdfény egybeolvad
a végtelenbe nyúló csillagéjszakákkal.
Milyen megható
az összezárt ujjakból eredő vágyódás
s az, ha hozzád simuló ajkam ívén
átsuhan az öröm,
mert melletted lépdelve úgy érzem
te vagy az életem,
hisz kék szárnyakon repít feléd
a földöntúli gyönyör.
Ezernyi gondolat kering bennem
minden séta közben,
sok-sok álombéli képzelet,
mit sosem mondok el,
de te úgyis tudod milyen,
mikor szelíd ölelésünkben
valóságszirmokat rügyez
a felhevült testközel.
Jó néha elveszni
sugárzó szemed egyszerűségében,
válladra hajtani pár röpke pillanatra
elfáradó fejem.
Biztonságban tudni azokat
az eltékozolt éveket,
melyekben annyiszor éreztem
elhagyott a hitem.
Jó várni rád,
te megérted a lelkemben dúló kétkedést,
a félelmekből felszakadó sebet,
amely tűzként éget.
Jó bízni abban, hogy ez a szerelem
mindent túl fog élni,
mert szívemben örök marad
dallamos hűséged.










JÖNNÉL-E VELEM?


Jönnél-e velem, dombon-hegyen át,
mikor lehullják levelüket a színes őszi fák,
s dühödt szelek marcangolják büszke ágait,
hogy porba temessék a nyarak álmait.

Jönnél-e velem, mondd, jönnél-e akkor,
mikor égi mennydörgés vad ereje tombol,
s útmutató csillagfények nem világlanak,
azon a kavicsrögös úton, hol lépteink halad.

Jönnél-e velem, mondd, jönnél-e kedves,
ha tudnád, hogy vesztes minden olyan perced, 
ami felém, űz, felém, hajt, felém, vezérel,
s aminek az igazában magad sem hiszel.

Jönnél-e, parancs nélkül, önként, kéretlen,
hogy szebbé tedd, s jobbá tedd röpke életem, 
s hogy könnyebben viseljem el a magány hidegét,
mely nélküled, lassan végleg felemészt.

Vagy inkább maradnál, messze, tőlem távol,
hol minden szerelem hűlt parázson lángol,
ahol az élet is, csak ütött-kopott hangszer,
melynek elszakadt húrján két szív sóhaj halt el







KARÁCSONYI ÖLELÉS


Karácsonykor, imára kulcsolom mindkét kezemet,
s magamhoz szorítom gyermekeimet,
mert fáradt szívem egyre jobban érzi,
fogyóban az erő, mely lépteiket védi.

Átölelem őket, mint ki hosszú útra indul,
mint kinek rejtett könnye lélek-mélyre csordul,
hisz ha láthatóak lennének fényes cseppjei,
elárulnám gyöngeségem, mely erőmet veszi.

Óvón féltő ölelésem áldott melegsége,
úgy olvad majd beléjük, mint a nyári napok fénye,
mely forróságot áraszt, akkor is, ha már
hervadt virág kókad sírom árnyékán.

Mert az anyákat nem lehet elfelejteni,
hisz azok mind-mind a gyermekek becses ékei,
melyek ott tündökölnek a teliholdas égen,
Szent Karácsony napján bűvös csillagfényben.







KEZEM KEZEDBEN


Kezem kezedben, így reszketőn, vénen,
elsuhant életem, de vágyad még érzem,
még hallgatom szíved őrült dobbanását,
még látom szemedben a tűz lobogását.
Arcunk már ráncos, az érzés sem a régi,
de ha rád nézek, szeretnék ezer évig élni,
hisz a szív még fiatal, csak lassabban ver,
tudva azt, hogy ezzel mennyi időt nyer
a szenvedélyért, mit két szemedben látok,
mely forrón tartja az örökégő lángot,
mit nem vesz el tőlem az idő, sem jövő,
mert amíg létezem, te vagy minden erő,
mely éltet, nem hagy, bárhová megyek,
fogja a kezem, s én hiába mennék,
te nem engeded.







KÉSŐI MEGBOCSÁTÁS


Ne a sírnál térdelj bocsánatot kérve,
s ne a sírnál tekints a magasságos égre,
mert ott már nincs értelme azon szavaknak,
melyek szíved mélyéből előbuggyannak.

Ne a sírnál hullasd a fel-feltörő könnyet,
ami záporként áztatja a homokszínű földet,
hisz ott már senki sem érzi át azon keservet,
melyek lelked mélyében sebként véreznek.

Otthon mondj el mindent, otthon gondold meg,
hogy akit te szeretsz, néked mit is jelenthet,
mert ha egy nap kettészakít titeket az élet,
módod sem lesz arra, hogy bocsánatot kérhess.

Az élet túlságosan rövid, túl hamar elszalad,
ezért kell úgy szeretni, hogy ne bánts másokat,
mert ha nem bántasz senkit, nem kell kérned azt,
hogy sírjuk előtt térdre rogyva megbocsássanak.







KÉT SZÍVDOBBABÁS

 
Vetettem neked pihe-puha ágyat,
hogy éjente abból a mennyországot láthasd,
és ott hallgasd velem azt a vágytelt muzsikát,
aminek az ütemjele két szívdobbanás.

Csókokkal díszítetem párnád szegletét,
hogy derűvel köszöntsön minden ébredés,
és úgy nézz rám reggel, olyan boldog szemmel,
mint akinek éjszakája szerelemmel telt el.

Meséltem neked szép esti meséket,
hogy az álmaid fénnyel, színnel teljék meg,
színekkel, mik átragyogják azon könnyeket,
miket hiányom sír, ha nem leszek veled.







KÖSZÖNÖM ISTENEM!

 
Nekem minden egyes tavasz örömujjongás,
mert elhiteti velem, hogy az élet álmodás.

Köszönöm Istenem, hogy megcsodálhatom
zöld rügyeket bontó színes tavaszom,
és elnézhetem újra azokat a szorgos méhecskéket,
melyek a virágok szirmában vígan döngicsélnek.

Köszönöm, hogy láthatom a sarjadó füvet,
Anyám régi kertjében a rózsatöveket,
amik akkor is nekem nyílnak bíborszirmokat,
ha már hűséges kertészük az égen szánt utat.

Köszönöm, hogy érezhetem a nárcisz illatát,
és magamhoz ölelhetek pár szál ibolyát,
mit lágyan altat, elringatgat a kósza esti szél,
mikor kék szemére álmot hoz a szép tavasztündér.







KÖSZÖNÖM URAM!


Köszönöm Uram,
hogy nem hagysz egyedül,
mikor sok keserv-napom
könnybe szenderül.
Mikor úgy érzem,
oly vékony az a szalmaszál,
amiben hervadó hitem
még oltalmat talál.

Köszönöm, Uram,
hogy vannak barátok,
akiknek jósága kezedtől áldott,
és szívedből gyökerezik
az a nagy-nagy szeretet,
amivel minden egyes nap
körülölelnek.

Köszönöm Uram,
hogy vigasztalásképp
égig emel még néhány barát-kéz.
Mert e kezek azok,
melyeknek minden simítása,
kitartást és reményt ad
a bizonytalanságba.







LASSULÓ TÁNCLÉPÉS


Ha fáradnak a tánclépések,
s már nem bírja a láb,
ne tegyünk egyebet,
csak öleljük egymást.
Hunyjuk be szemünket
s majd a gondolat,
szélsebesen irányítja
a mozdulatokat.
Mert lehet, hogy az erő
néha alábbhagy,
de a tudat merészsége
madárszárnyat ad,
mellyel száguldhatunk,
repülhetünk a végtelenen át,
időtlen-időkig
ölelve egymást.







A LEGHATALMASABB


Csendes eső esik. Isten könnye hull.
Megállíthatatlanul, szakadatlanul,
mert látja, hogy a világ végleg elveszett,
hisz haldoklik benne az emberszeretet.

Haldoklik a természet, haldoklik a világ,
s az ember nem hallja meg jajkiáltását,
mert túlságosan önző, és nem érdekli más,
csak önnön jóléte, és a kapzsiság.

Ne könnyezz, Istenem, nézz le azokra,
kik még jól tudják mit ér a szeretet szava,
s kikben él még az a hit, hogy erőt adsz nekik,
ha majd letiporják őket ellenségeik.

E bűnnel teli világban egyedül te vagy,
ki gyarló földi életünkben változást hozhat,
változást mely sokadszorra megmutatja azt,
hogy ki is a világon a leghatalmasabb.







LEGYÉL AZ EGYETLEN

 
Legyél te az egyetlen, igaz vágyott álmom,
de ne is csak az álmom, legyél valóságom,
mely túllép minden veszélyt, minden földi bűnt,
ami kicsordult könnybe és vérbe szenderült.

Az legyél te, az legyél, ki sosem volt nekem,
ki morzsákból is összegyűjti életkenyerem,
ki lehajol és felemel, ha sárba topog lábam,
s édes csókkal hűsít, verítékben, lázban.

Legyél te a mindenem, egy új és boldog élet,
mely hervadatlan virágként talpam alatt éled,
legyél te a vigaszszavam, s a mesék hercege,
mely elringat esténként, mint anyát gyermeke.







LEGYÉL TE IS AZ


Legyél te is az, ki szeretet ad,
ki szétszórja lelkéből a fénysugarakat,
hogy melengesse annak szívét, kinek fájdalma
megcsorbult hitét már halálra marta.

Legyél te is az, ki megáll néhány percre,
hogy mások bánatát szóval könnyíthesse,
melengető szóval, melynek puha ragyogása
életet visz majd a csendes elmúlásba.

Legyél te is olyan, ki mindig tudja azt,
annyit érsz, amennyit másoknak majd adsz,
mert azok emelnek fel egészen az égig,
akiknek szívedbe zártad könnyes szenvedésit.







LÉPJ VELEM!


Lépj velem és fogd kezem! El ne engedd többé!
Bármilyen vasmarokkal tép is szét az élet.
Te maradj meg mellettem most és mindörökké,
Ne hagyd, hogy száműzzön mellőled a végzet.

Ha kitaposott útjaimon már megroggyanva járok
És reszkető kezem imáért esd a magas ég felé,
Tartsd meg óvó karjaidban, mert csak arra vágyok,
Hogy emelt fővel léphessek az úr színe elé.

S ha majd nem vár senki sem a túlsó parthoz érve,
Csak félénk lelkem kóborol a láthatatlan térben,
Emelkedj fel csendben hozzám szárnyaiddal védve,
S űzd mellőlem magányom ott a messzeségben.

Mikor könnyem hull válladra, mosolyogjon szemed
És kacagd ki a vén halált, ha közelemben téved,
Mert amíg minden érző pillanatom vágyaidért remeg,
Szégyenkezve illan tova a sötét végítélet...







MADÁR KÖNNYEK


Hová lett a párod csöppnyi kismadár,
hogy a virágzó ágakon csak hangod muzsikál,
s az is oly búsan szól, oly fájdalmasan,
mint mikor az ember szívén ezer szúrt seb van.

Mondd, hol jár társad, kivel sok-sok éven át,
álmodozva csodáltátok az életújulást,
mely rügyeket serkentő szép tavaszt hozott,
és minden nyarat színnel halmozott.

Mondd, miért látják hullni madárkönnyeid,
mikor szemed pillantása a távolba veszik,
s mikor révedezve nézed azokat a felhő-hegyeket,
melyek lelkét lopták annak, aki szeretett.







MEGÁLLÍTHATATLANUL

 
Keserű
könny pereg arcomon.
Letörlöm,
de a fájdalom újra előcsalja.
Így csak hull-hull,
megállíthatatlanul.
Talán azért,
hogy el-elvérző lelkem
hó tisztára mossa...

Mert, ha nem tudnánk sírni,
ha nem hullna a könnyünk,
a temérdek fájdalomba
belehalna lelkünk,
hisz a lélek gyönge,
gyönge kismadár,
melynek szárnya törik,
ha vágyott égi röppenése
túl magasra
száll.







MEGÁLMODTALAK


Tudod, az álmok nem hazudnak. Igazzá válnak.
Valóság lehet a valótlan is egyetlen perc alatt.
S miről azt hisszük, hogy sohasem érjük el,
Egyszer megtörténtté teszi minden álmunkat.

Én már megálmodtalak. S most megtaláltalak.
Érezhetem illatodat és vágyhatom a csókodat.
Nekem már minden adott perc boldogságtudat,
Mióta közelemben érezhetem férfivágyadat.

Éjek múlnak, napok telnek. Elfogy majd az idő,
De én minden földi szépséget elérhettem általad.
Nekem már az évek során annyi gyönyör jutott,
Hogy két életre is elég ez a sok boldog pillanat.

Jó, hogy lettél. Jó, hogy vagy. Összetartozunk.
Egyek vagyunk, egyek leszünk örökkön örökké,
Mert bármilyen nehéz is kínnal teli sorsunk,
Ha ölelve szeretjük egymást -nem kell félni többé.







MERENGÉS


Szegényen éltünk, de sosem hittük azt,
hogy az a boldog, aki nálunk sokkal gazdagabb,
mert miénk volt a rét, az erdő, kis patak,
a nyári szélben hajladozó búzaáradat.

S miénk volt a féktelen nagy gyermekszabadság,
mit sosem pótolt volna kincs és gazdagság,
mert hiába a jómódúság, a sok-sok ékes kincs,
ha nincs olyan emlékünk mi a múltból visszaint.

Minden olyan emlék, mi a múltból visszaint,
a legkönnyesebb napon is mosollyal kacsint,
hisz boldogsággal telik meg szívünk és a lelkünk,
mikor a csodás gyermekkoron újra elmerengünk.







MERJÉL BOLDOG LENNI


Ha túlságosan fáradt vagy és nem érdekel semmi,
öleld meg az unokád, s merjél boldog lenni,
mert minden egyes boldog perc mit vele töltesz el,
virágot hajt sírodon, ha már nem leszel.

Ám amíg a két karod ölelésre képes,
feledd el a porszemet, mit a halál szele ébreszt,
és úgy gondolj majd minden istenáldott percre,
mintha unokád ölelése az élet maga lenne.







MERT KELL A SZÉP


Az élet telis tele van apró tündérbájjal,
virágokba rejtett pillanat csodákkal,
olyan varázslattal, mit csak az vesz észre,
aki szeretettel bújik a természet ölébe.

Mert a természet ott ébreszt tavaszillatot,
ahol gyöngyszemnek látják a könnyes harmatot,
ahol rangot kap, és elismerést minden vadvirág,
az is, amely gyom közé sírta be magát.

Hisz a szép bennünk van, lelkünkből árad,
mi hordozzuk magunkban az-az iránti vágyat,
csak szív kell hozzá, érző szív, s boldog én tudat,
mely tenyerével simítja a fűhajtásokat







MESÉLD EL, FIAM


Meséld el, fiam, hogy úgy szerettelek,
mint lángsugarú nap a búzaföldeket,
mik magukhoz vonzották az esőcseppeket,
hogy álmukból ébresszék a kalászrügyeket.

Meséld el, fiam, hogy úgy féltettelek,
mint bogárszemű éjszaka a sötétlő eget,
mikor az, felhők mögé bújt, s onnan könnyezett
tűzfényüket vesztett csillagtesteket.

Meséld el, fiam, hogy egyszervolt anyád,
két szemedbe ragyogta szeme sugarát,
hogyha örök télbe szöknének a gyorsan futó évek,
e ragyogás legyen földi menedéked.

Egyszer meséld el, fiam, gyermekednek is,
ha anyád sírhantját már virágok lepik,
s hogy nyári éjjeleken, mikor feldereng a hold,
ő az, aki könnytől fénylő lepkeszárnyat bont.







MÍG ÉLEK VISSZAVÁRLAK
 

Éjszakánként, mikor csillagok milliói
vakító lánggal fedik be az eget,
arra gondolok, vajon merre járhatsz,
s van- e ott a másvilágon, olyan, aki szeret.







MÍG SZÍVEDBEN ÉLET MUZSIKÁL
 

Mikor a szomorúság kedvedet szegi,
s a mélabú szemedből könnyeket csal ki,
akkor se engedd, hogy legyőzötté válj,
mindaddig, míg szívedben élet muzsikál.

Te csak hallgasd és hallgasd azt a dallamot,
ami ott legbelül a szívben nyittatott,
s hagyd, hogy üteméből merjen erőt lelked,
mert csak így lehet hős az, aki csatát vesztett

Van, mikor elbukunk, van, mikor győzünk,
mert a világ, s a sorsunk, örök ellenségünk,
de ha hitünket nem adjuk és harcolunk érte,
térdre rogy az ember esküdt ellensége.







MIKOR ANYÁM ELMENT


Mikor anyám elment, árva lettem én is,
mint az a gazdátlan kutya, kinek kesergésit
csak az Úr értheti meg ott a magasban,
ahol minden érző léleknek angyalszárnya van

Mikor anyám elment, nincstelenné lettem,
mert amim volt azt földporba temettem,
hisz az a gyémánt, amely egy világ kincsét érte,
nem volt más, mint anyám szíve melegsége.

Mikor anyám elment, magányossá váltam,
mert nem volt többé olyan kihez hazavágytam,
hisz az, aki elárvult, kinek nincsen anyja,
régi meleg fészkét már vissza nem kaphatja.

Így csak bolyong és bolyong a temetői úton,
hogy elárvult szívébe még emléktüzet lopjon
abból a pislákoló lángú viaszgyertya fényből,
mely lélekfényárt ont a kéklő messzeségből







MIKOR KÖNNYEM HULLATOM


Mikor könnyem hullatom, elgondolkodom,
miért győz le mindig saját bánatom,
hisz az én fájdalmam, csak töredéke annak,
amit mások, térdre rogyva hordnak.

Mikor elgondolkodom saját gondomon,
rájövök az élet nem csak fájdalom,
hiszen annyi szép van benne, annyi szeretet,
ami keservnapjaimban erőssé tehet.

Így most elfojtom könnyeim, meg ne lássák azt,
mily gyáva mód élem a mindennapokat,
s majd úgy teszek, mintha soha nem lett volna
olyan ami szívem sokszor fájdította.







MIKULÁS







MINDHALÁLIG SZERETLEK


Mindhalálig szeretlek,
mondjuk ezerszer és újra,
pedig szívünk mélyén tudjuk,
az ígéret csalóka,
mert honnan is tudhatnánk,
honnan is sejthetnénk
mit hoznak az évek,
s hányszor mond majd ellent
a sorsunk írta élet.



Mégis hisszük azt,
mi másabbak vagyunk,
mert ha a kitűzött cél felé
együtt haladunk,
nem lehet oly mellékút,
mi eltérítene,
mindaddig míg kulcsra zárul
két ember tenyere.


Mindhalálig szeretlek

Link








MINDIG ARRA MENJ


Mindig arra menj, hol szabadabb a lelked,
s könnyülnek válladon az életteli terhek,
ahol akad még számodra annyi boldog nap,
amitől a szív-parazsa vágy-lobogást kap.

Mindig arra haladj, amerre még látod,
varázslatban fogannak az ifjúkori álmok.
Álmok mikben nincsenek aláhulló könnyek,
akkor sem, ha számuk napról-napra több lesz.

Mindig arra járj, hol élénk szín az emlék,
hol nem fedik fényét szálló homokszemcsék,
és nem temetik maguk alá rozsdaszín levelek,
melyeknek egynyári világa lelkeden üt sebet.

Mindig arra menj, hová visszahúz a szíved,
ahol tisztán láthat szemed minden kedves helyet,
mert nem takarja báját buta könnyhomály,
mikor lépteim a lépted nem követi már.







MOSOLYOGJ


Mosolyogj akkor is,
ha sírnod kellene,
ha szemed fátyolos,
és könnycseppel tele,
mert az-az igazi
életerős jellem,
ki megvívja harcát
száz veszéllyel szemben,
akkor is, ha lelkében
összeroncsolták,
az élni akarás
hamuban szunnyadó
remény-szikráját







NE BÁNTSD AZ ÉDESANYÁD


Ha megbántod az édesanyád, szívét sebzed meg,
ott okozol néki sérüléseket,
melyek lassacskán gyógyulnak, sok ideig fájnak,
mert a szavak élei, nagyon mélyre vágnak.

Így hát, azelőtt, mielőtt sor kerülne arra,
hogy megbántó szavaid édesanyád hallja,
gondolkozz el magadban, gondolkozz kicsit,
mi van, ha már nem nyered el, anyád kegyeit.

Mi lesz, ha ez a seb majd, olyan mélyre vág,
hogy egy emberöltő élet sem hoz rá gyógyulást,
és neked úgy kell elszámolni bűnös tetteddel,
hogy tisztalelkű gyermek már sohasem leszel.

Az édesanyák szívei oly törékenyek,
hiszen számtalan csapás az mi reá méretett,
és számtalan fájdalom is, mely elvérezteti,
mikor újfent felszakadnak szíve sebei.

Ezért hát, Te meg ne bántsd, meg ne bántsd soha,
hiszen elég bánat az már, ha sorsa mostoha,
ne tetézd még azzal is, hogy semmibe veszed,
az anyád iránti szeretetedet.

Az élet kiszámíthatatlan, senki nem tudja,
lesz-e elég idő a holnapi napra,
vagy vége lesz mindennek egy pillanat alatt,
s akkor a megbocsátáshoz sem lesznek már szavak.







NE BÁNTSD A SZÍVET


Vigyázz, mert a szívet roncsolja a bántás,
más formát vesz fel, nem lesz ugyanaz,
elveszít önmagából minden olyan érzést,
ami valamikor régen szerelmet sarjadt.

Soha ne alázd meg, még akaratlanul sem,
és ne ítéld el soha, bármily rosszat tesz,
mert csak a szív képes olyan szeretésre,
amiért élni és halni is, éppúgy érdemes.







NEM KELL AHHOZ SZÓ...


Nem kell ahhoz szó,
hogy megértessem véled,
milyen, ha a szívet
feltépi egy ének,
s milyen, ha bús dallama
lélek húrján peng,
ott sírja el, ott zokogja,
mi szorít idebent.
Nem kell ahhoz szó,
hogy te is megértsd azt,
úgy is lehet szeretni,
ha viszonzást nem kapsz,
s úgy is lehet vágyni
egy boldog ölelést,
ha annak társult kísérője,
könny és szenvedés.







NE SÍRJ!


Ne sírj, ha az álmok nem válnak valóra
és virágzó nyár helyett fázós tél fogad,
mert sokszor van úgy, hogy nem sikerül semmi,
de egy újabb napszak még mindent pótolhat

Ne sírj, ha megszáradt rózsák könnyein át
tódul eléd a meg-megremegő emlékáradat,
hisz melengetőbb annak árnyékos oldala,
mint a fentről néző nap, mely lángsugarat ad

Ne sírj, ha néhanapján nem kedvel az élet,
és sorsod galád katonái ellened vannak,
mert az akaratod által, ami túlon-túli erő,
babérokkal győzheted le a harci fájdalmat.

Csak arra gondolj mindig, bármi érjen is,
lehet, hogy egyedül mind semmik vagyunk,
de ha kitárt kezünket egymás felé nyújtjuk,
még a sivatagi porból is vizet fakasztunk







NE SZÉGYELLD


Ne szégyelld, ha lelked gyengédebb, mint másé,
ha mások szíve sokkal-sokkal érdesebb,
mert hidd el, mindig csak a gyenge lélek képes,
ég-magasba emelni a nehéz könnyeket.

Ne szégyelld, ha olykor könny csordul a ráncon,
s elerednek a szomorúság bánat cseppjei,
hisz csak azok tudnak mindig lélek mélyből sírni,
kik megtanultak valaha emberként szeretni.

Ne szégyelld, ha kinevetnek az érzéketlenek,
mit tudják ők mit jelenthet fájdalomból sírni,
s mit tudják ők mit jelent úgy élni az életet,
hogy abban egyetlen percért is érdemes meghalni.







NYÚJTSD A KEZED


Nyújtsd a kezed, ha gyengül erőd,
és hited meginog,
mert én megtartalak, akkor is,
ha te már feladod.
S megtartalak akkor is,
ha a sors rád pergeti
sűrű hulló könnyeit, mely lelkedet sebzi.
Amíg kezed fogom, sose érezd azt,
hogy betegségben, fájdalomban
egyedül maradsz,
mert mindaddig, míg kezed fogom, 
és szíved ölelem,
te mindentől védve leszel,
ezt megígérhetem







ÖLELŐ SZAVAK


Szavakat keresek. Hálával megírt gondolatokat.
Gyémántkeretbe beleégetett betűformákat.
Olyan szépen és gyengéden elhangzó vallomást,
Melyekre mesék álmodnak tündérszárnyakat.
Halkuló altatót suttogok minden érintésedre.
Fáradttá vált homlokodra hűs tenyerem teszem.
Átélt percek csodáira ezeregy éjszakát karcolok
Hogy minden egyes percét együtt élhesd velem.
Kitárt karral ölellek úgy, ahogyan senkit.
Párnádról elűzöm a rád nehezült kínzó gondokat.
Lelkemmel vigyázlak, hogy ne legyél szomorú,
Mert ha könnyezel, az én szívem is kétfelé szakad.
Tudom, hogy a szeretetem pár csepp a tengerben,
És egy egész élet éléséhez nem lesz mindig elég,
De amíg szemedből rám fénylik az érző tekintet,
Mindig hűséggel vigyázom szemed tengerszínét.







ÖLELSZ-E MÉG AKKOR


Ha a sötétség árnyai mellénk szegődnek,
és reszketeggé teszik ráncos kezünket,
olyannak látsz-e majd, mint akkor hajdanán,
mikor csókjaidtól volt tűzforró a szám.

Ha már sérült tudatom nem emlékezik,
és fájni sem fájja többé az élet sebeit,
vigyázod-e velem azokat a jelenperceket,
ami kettőnknek még elrendeltetett.

Ha majd kibontott hajamon nem csillan a fény,
s én sem kérem már, hogy szeressél belém,
ölelsz-e még akkor is, és simítod-e arcom,
addig amíg rám nem terül a csillagfényes alkony.

Ha majd szoros kötelékünk lazulásra vágyik,
mert szivárványt fon bele egy másik dobbanás is,
megőrzöd-e szív-hűségét annak a sok évnek,
amibe kettőnk sorsa mélyen beleégett.

Vagy minden, ami voltam
el lesz feledve,
s csak szálló porszem leszek
szélnek eresztve.










AZ ÖREGEKÉRT


Úgy szeresd az öregeket, mint önnönmagadat,
hisz az idő nem kíméli ifjúságodat,
s egykoron te leszel, kinek hajlott lesz a háta,
kinek ezer ránc tapad szemei sarkába.

Úgy szeresd az öregeket, mint magát a gyermeket,
kit körülölel, simogat az anyai szeretet,
mert az öregek lelke olyan nagyon vágyja,
hogy mindig legyen valaki, ki életük vigyázza.

Úgy szeresd az öregeket, mint egy örömteli napot,
amit az Isteni hatalom ajándékul adott,
s majd úgy óvd őket bajban, gyötrő betegségben,
mintha te lebegnél a halál közelében.







ÖREGSÉGBEN, BETEGSÉGBEN


Öregségben, betegségben ugyanúgy szeress,
mint akkor mikor együtt éltük az ifjúéveket,
és minden gátat letaroltunk mi útjainkba állt,
hogy semmi ne gyengítse az élni akarást.

Öregségben, betegségben fogd a kezemet,
el ne hulljak mellőled, mint az őszi levelek,
mert ha egyszer elszakít'na mellőled a szél,
árvult árvaságom sírig könnyezném.

Öregségben, betegségben, meg ne tagadjál,
akkor sem ha önnön nevem magam sem tudnám,
mert lehet, hogy a tudat már nem emlékezik,
de a szívbe égett emléket meg nem törhetik.

Mert az mindaddig a napig élénk színben él,
míg fel nem dereng előttem az Istenáldott fény,
s míg homoksírom csendhullását meg nem fékezik,
azok akik sápadt testem majd földbe temetik.







ÖRÖK NYOM

 
Olyan ez az élet, mint a gyorsvonat,
túl sebesen száguld, túl gyorsan halad,
de hiába a nagy-futás, minden hasztalan,
mert szívünkben a megélt szépnek
már örök nyoma van.

Az-az emlék, aminek örök nyoma van,
lerombolhatatlan az időviharban,
mert a szív erős bástyája addig védi azt,
míg égi ösvényt nem nyitnak életutunknak.







ŐSZBE FORDULT NYÁR


Látod - lassan őszben fordul a júliusi nyár.
S az elhervadó virágillat is, el- elillan már.
Kertünkben még álmodnak az őszibarackfák,
de életünkből valahogy már hiányzik a vágy.

Itt-ott felvillannak színehagyott emlékek,
Miben nem lapul más, csak meg nem tett ígéret.
S ahogy a távoli csillagokból kihunynak a fények,
Úgy szürkülnek vele a homály lepte képek.

Lassan darabokra hull minden szép szavú igézet.
Nem marad más belőle, csak hamvadó enyészet.
Kattogó zajjá változik ez a könnyfakasztó élet,
Melynek éktelen dübörgése végül süketté tesz.

S hiába látom a tengert is tiszta tükörképnek,
Zöldviharban örvénylik az, mitől fáj az ölelésed.
Kapaszkodunk egymásért, de érdes kezünk véges,
Hát elengedlek téged, hogy boldogabban élhess.







ŐSZI DÉR


Ugyanúgy szeretlek ma is,
ha búvik a nap, s köd szitál,
ha tavaszt csaló virágszirmon
táncot jár az illatár,
ha tél havába tapossák
az őszbesárgult levelet,
ha senki nincs már mellettem,
ki megfogná a kezemet.
Ugyanúgy szeretlek akkor is,
ha por fújja be léptedet,
ha sóhajtásnyi emlék maradsz,
mit nem színez, csak képzelet.
Ha édes alkony halk csendjében
összeér a két kezünk,
ha két csillagból egy csillaggá
nemesül a szerelmünk,


ha derült égen felhők űzik
az elkószáló fényeket,
ha minden óránk s minden napunk
fájdalommal vértezett.
Mert én akkor is szeretlek, ha már,
Halványan pihen a táj,
de tested forró emléke
ott is utolér,
ahol megvetette lábát
az őszi dér.







ŐSZI FOHÁSZ


Vigyázd életem, édes Istenem,
tartsd a szívem, lelkem, nyári melegen,
mert az őszbe én mindig belereszketek,
akár az aranyló, hulló levelek.

Fáradt tudatommal fel nem foghatom,
elröppenő nyaraim miért siratom,
s miért tépi hangulatom az elmúlás szele,
mikor dérben könnyezik a piros berkenye.

Tudom, alkony idején fázósabb az élet,
jobban átérezzük hidegét a télnek,
többször megsiratunk minden órát, percet,
ami számunkra még újabb nyarat sejtet,

mert ki tudja lesz-e még elég erő arra,
hogy az ember szíve a telet is kibírja,
s úgy lépkedje át annak havas nyomdokát,
hogy érezze közben a tavasz illatát.










REJTS EL ENGEM


Befészkeltem magam szíved közepébe,
ott van a szerelem, az élet menedéke.


Rejts el engem benne, ne tudja meg senki,
hogy a világ legjobb embere engem tud szeretni.







RÓZSA IMA

 
Adj nekem Uram
a bánat mellé rózsát,
hadd lopjam szirmába
a könnyek nehéz súlyát,
mert a rózsák szirmai
lágyítják a könnyet,
s könnyed záporként
a földre leperegnek.
Adj nekem Uram
minden napra rózsát,
nem baj, ha hervadtak is,
csak illatukat ontsák,
hogyha egyszer elvérezne
a legutolsó óra,
rózsaillat árja lengjen
szeges koporsómba.







SÍRJUNK CSAK


Nem az a gyönge, ki könnyezni szokott,
ki fájdalmát mutatva emberként zokog,
az a gyönge, kinek fénytelen a szeme,
ki akkor is hőst játszik, ha fogytán ereje,

mert azt hiszi a könny a gyengeség jele,
s csak a bátortalanok élhetnek vele,
pedig a könny életcsatánk azon fegyvere,
mely szívünket védi, ha túl mély a sebe.







SOHA NEM ADOM FEL


Ma még kitartok, ma még erős leszek,
ma még minden színt színesebbnek veszek,
ma még álmaim is valóságként élem,
ma még közelibbnek vélem távolodó léptem.

Ma még hiszem, hogy a holnap is az enyém,
bármily kevés is a benne lévő remény,
mert én vagyok az, én, ki sosem adja fel,
akkor sem, ha minden holt-nyomba vesz el.

Mert ha feladnám a hitem megtagadnám azt,
amit mások érző szíve biztatásként ad,
ami mások lelkének egy olyan töredéke,
melyben benne van az élet világnyi szépsége.

Küzdeni nagy érdem, magamért, és másért,
azon emberekért, kikben benne van a szándék,
kiknek kitartó erőm majd megmutathatja,
a halálnál is erősebb az élet hatalma.







...SOSEM VÁLTOZOM


Látod-látod, én már, sosem változom
de változatlan lelkem büszkén vállalom,
mert ha mássá válnék, ki ismerne rám,
ki szeretne úgy, Isten igazán.
Ha álarcba rejtőznék, magam tagadnám,
csak azért, hogy más felfigyeljen rám,
s ha magam tagadnám, mi lehetnék néked,
csak egy jelmezbálos alak, kit átformált az élet.
Ezért hát ne vedd zokon, ha némely napokon,
ugyanolyan hangosan sír fel a telefon,
mert a szívem ugyanaz marad,
akit elfogadtál éppen olyannak,
amilyen valójában vagyok,
amilyen valójában
lenni is akarok.







SZÁLLJ VELEM!


Ragadj meg két karoddal!
Vond ajkadhoz ajkam!
Engedd útjára a gyönyört
lassan, nagyon lassan.
Élénkíts fel csókoddal,
lobbantsd lángra lelkem,
Perzseljen a tudat,
hogy így még nem szerettem.

Varázsolj el szép szavakkal
- életre kelt vággyal -
Bűbájt adó fényéjszakán
vad, őrült tombolással.
Ölelj szabad szívvel,
mint egy képből éledt álmot,
Mit nem engedsz el többé,
mert ez a valóságod.

Feledtesd majd velem,
hogy bűnnel telt az élet,
S a világban kóborló dac
megöl minden szépet.
Adj mosolyt akkor is,
ha könnyes lesz a szemed,
Ha már égi szárnycsapásunk
föld mélyébe veszett.







SZELÍD FÉLELEM


Az anyák szívében soha nincsen béke,
mert abban fogantatik az aggódás érzése,
s abban fogantatik az a szelíd félelem,
mely az élettel szemben olyan védtelen.

Az anyák gyönge szíve, oly sokat kibír,
akármennyi könny is az, mit titkolva elsír,
mert a Jóisten minden könnybe belerejtette
azt a végtelen kitartást, mely hőssé edzette.







SZERESD AZ ÖREGEKET


Szeresd az öregeket, hisz vállukon hordják
az élet kőkemény, ólom nehéz súlyát,
melynek nehéz terhe alatt meghajlik a hátuk,
de mégsem panaszkodnak, nincs siránkozásuk.

Csak viszik-viszik azt az elnehezült keresztet,
amit a Jóisten teherként vállukra vettetett,
hogy lássa, kinek meddig bírja cipelni lába
a szilánkokkal tűzdelt életút porába.

Szeresd az öregeket, mintha véred volna,
mintha nagyanyád vagy nagyapád gyönge keze fogna,
mert tőlük tanultuk meg, hogy az-az igaz ember,
ki a halál útján menetel el-elvérző szívvel,
de büszkén tartott fejjel.







SZERESD A SZÜLEID

 
Szeresd az édesanyád, és szeresd az apád,
mert tőlük kaptad életed földhöz kötött jogát,
s tőlük kaptad azt a varázslatos csodát,
mely gyermekeid szeméből fényként tekint rád.

Tiszteld édesanyád, és tiszteld az apád,
hisz általuk szépül meg ez a bűnnel teli világ,
s te is általuk létezhetsz biztonságosságban,
addig amíg szívükben kellő kitartás van.

Becsüld az édesanyád, és becsüld az apád,
mert akképpen néznek fel majd gyermekeid rád,
s ha azt látják, hogy szüleidet nem becsülted meg,
elveszíted velük szemben emberségedet







SZERETNÉK


Szeretnék egy meseerdőt, olyan álommal szőtt,
elérhetőt, kis házikót patakokkal, lágyan formált dús fodrokkal.
Virággal telt selymes rétet, tücsökhangút, mely
dalra késztet, elsuhanó pillangókat, szivárványon hintázósat.
Magas hegyen lágy szirteket, rajta délceg törzsű fenyveseket,
szélben hajló búzatáblát, mely égig nyújtja dús kalászát.
Ezerszínű rózsakertet, mi illatával könnyet ejtet,
hegyoldalon zuhatagot, mely a napfénytől tükröt ragyog.
Ívelt folyót sebes árral, benne halat, ezer számmal,
vén tölgyfákat nagy lombokkal, hol mókus ugrál víg mosollyal.
Tiszta vizű, édes tengert, melyre a nap csókot lehelt,
dzsungelt, ahol sok száz állat, szabadon és büszkén járhat,
Szeretnék egy jobb világot, miben mindig szépet látok,
s nem lesz benne gyűlölet, csak el nem fogyó szeretet.







SZERETNI MINDHALÁLIG


Azt mondják nincs örök, végtelen szerelem.
Azt mondják gyorsan jön - gyorsan múlik el,
s mikor elválunk fájni fog, átkozzuk a percet,
mely az utolsó pillantással vasbilincsbe verhet.

Nem tudom így van e, de én most is azt érzem,
ahogy hozzád simulva kezem két kezedhez ér,
s az kapocsként szorítja szárnyát nyitó lelkem...
ilyenkor mindent felülmúl az őrült szenvedély.



Ölembe hullt boldogságom soha nem adom.
Tőlem múlhatnak évek, és napok hagyhatnak el,
én mindig csak őt: azt az égig érő szívet akarom.

mi nem veszíti el soha énjének valódi mivoltát,
s megőrzi majd kincsként azt a mérhetetlen lázat,
mitől bódultan mámorossá váltak a forró éjszakák.







A SZÉP SZAVAK IS VIRÁGOK


Szép szavakkal is kifejezheted
az édesanyád iránti nagy szeretetet,
hisz a szavak is éppoly tisztelettel bírnak,
mit azon, virágok mik kezedbe simulnak.

Ha nincs, nálad virág, szóban mondd el azt,
hogy mennyire szereted az édesanyádat,
hiszen a szép, míves szó, a hálatelt beszéd,
úgy hajlik kezébe, mint a vadvirágos rét.

A szép szavak is virágok, szirmot bontanak,
amik jó anyád szívére könnyként csordulnak,
mert a drága jó anyaszív így érti meg azt,
mily kiváltság az, hogy Te az Ő gyermeke vagy.







A SZÍV AJÁNDÉKA...


A szív ajándékának
nincsen rozsdafoltja,
mert azt a lélek
gyémánttá csiszolja,
hogy az idő szürke árnya
ne maradjon rajta,
ha egyszer mégis
porba lenne
dobva.

Tudom,
odaátra nem vihetjük át
a szív ajándékát,
de sokszínű szépségét
halhatatlan lelkünk majd
úgy őrzi tovább,
mintha velünk birtokolná
az öröklét jogát







SZÍVBŐL SZERETNI...


Szél lennék, nyári szél, mely arcod simogatja.
És fodrozódó tenger hullámokat vetve,
Hogy hűsítő habjaimmal érinthessem tested,
Lágyan ringatózva, míg le nem száll az este.

Fa lennék szép szál, fa, szélesre tárt lombbal,
Melyen a susogó levelek földig hajolnának.
S mikor megpihennél a sárgult lombok alatt,
Eldúdolnám vágyszerelmem szíved dallamának.

Nap lennék, fényes nap szivárványon ringó,
Melynek gyémánt fonákja szemeiden csillan
És hajad ezüstös szálaiba illatomat ontja,
Mitől képzeleted ereje lepkeszárnyon illan.

Hold lennék ezüstös, csillag közt merengő.
Fátyoltáncot ellibegő pillanatvarázson,
Mi gyengéd perccel ölelne, míg szívemen pihensz,
Mindaddig míg valóság lesz tündér röptű álmom.







SZÍVEDBE KARCOLTAM


Szívedbe karcoltam
egy apró, kicsi szívet,
hogy pecsétnyomként hordd
az árulkodó jelet,
s ha majd vándorutad során,
néha el is tévedsz,
az a legtávolibb helyről is,
hazavezet téged.







SZÍVEDHEZ KÖZEL


Nem kérek nagy teret, elég egy villanásnyi hely,
elég egy pillanat-dobbanásnyi jel,
s én ütem leszek szíved közepében,
érezzem, ha túlgyorsul, őrült lüktetése.
Ott egy apró hajszálérbe megkapaszkodom,
lágyan bele bújva halkan suttogom;
egy parányi ponton, ahol forró heve ér a vérnek,
oda rejts el engem örökös emléknek.
Amikor elsodornak csapdába hullt évek,
s jönnek hideg napok, fagyos jege télnek,
Én akkor is ott leszek, sosem engedlek,
mint parányi gyöngyszemet - ékként szeretlek,
mert azt a kavicsot, azt az értéktelen követ,
mit kezem kezedbe nyújtott, és utamon is követ,
annak kristály titkát rég megfejtetted,
s ezért jól tudjuk mennyit ér egy egész életnek.







A SZÍV KERTJE


Szíved sziklakertjében nyár marad az élet.
Ott mindenhol rózsa nyílik, nyoma sincs a télnek.
Ha sírni kell, oda vágyom - ott kereslek téged
- megnyugtat és szenvedélyt ad érző ölelésed.

Árnyas lombú fák odvában sok száz mókusfészek.
Lombjuk alatt a fapadok titkokról mesélnek.
A belekarcolt jelbeszéd is minden szót megértet,
nem törik meg fényét száradt könnyemlékek.
Minden kimondott szó vágyat súg a szélnek,
mert bűvös Éden kertedben, ahová csak lépek,
- tengernyi virág vár- egy lángoló, örök nyár,
melyből soha el nem múlik a hűség, s az ígéret.







SZÍVEK MUZSIKÁJA

 
Karácsonykor visszamegyek,
abba a gyermekkori házba,
ahol kalácsillattal telt
az otthon kis szobája,
oda, hol sosem volt gazdagság
és mégis kincset leltünk,
mert mi szegényen is mindig
gazdagon szerettünk.
Hisz nálunk a szeretet
mindig fényt ragyogott,
akkor is, ha a karácsonyág
nem roskadozott
az aranypapíros szaloncukrok
édes formájától,
sem a csilingelő harangocskák
harsány dallamától,
csak néhány piros alma lógott
szépen sorban rajta,
s az a pár csillagszóró,
mely az ezüstszínű angyal-hajat
sugarakba fonta.
Odamegyek vissza,
ahol nálunk minden lélek tudta,
a Karácsony Ünnepe
az különleges csoda,
mert ilyenkor a szívek
érző muzsikája,
egy dallamot játszik,
itt a földi síkon
és fenn a mennyországba







A SZÍV MÁR TAVASZRÓL MESÉL


Most még tél van, hideg, morcos tél,
de itt benn a szív már tavaszról mesél,
azt meséli, várj csak, türelmes legyél,
hisz minden rideg felhőt elfúj majd a szél.

S akkor újra vérvörös tűzpipacsok érnek,
ott ahol nyoma volt a jeges dermedtségnek,
ott, ahol a hópelyhek mindent betakartak,
s ahol éji álmaink tél jegébe fagytak.

Mert, ha eljön a nyár, felenged a szívünk,
s akkor jövőnk elé mosolyogva nézünk,
hisz a nyár elhozza azt a régen várt csodát,
amire titokban vártunk egy egész télen át.







A SZÍV PANASZA


A kudarc mindig leszakít
egy darabot a szívből,
mely lassan roncsolódik,
de annál jobban fáj
és hiába foltozzák sebét
múltbéli emlékek,
ha egyszer hiányzik belőle
nem úgy dobban már.
Túl érzékeny a fájdalmasan
felcsendülő szóra,
a sokszor átélt
könnyekkel telt
csalódásokra,
s minden olyan gondolatra,
mely bántó is lehet,
mikor annak valós értelme
már nem azt tudatja,
mit a szem egy másik szemben
álmaiként keres,
feledtetve magával,
hogy törékeny az élet.
A szív próbál úrrá lenni
a rá váró nehézségeken,
mégis nehéz visszahozni
a messzire tűnt szépet.







SZÍVMUZSIKA


Halk csendben hallgasd
a szívmuzsikát,
ne törje zaj az érzés dalát.
Úgy öleld körbe a hangjegyeket,
mintha dalban írnák az életedet,
mert a szívek muzsikája
a legszebb vágyzene,
attól mindig könnyel telik meg
az emberek szeme







TALÁN NEM VOLT HIÁBA

 
Én is csak egy ábrándos, naiv ember voltam,
ki örök tavaszt várt a hideg tél helyett,
s ki nem hitte, hogy az ősz minden napsütést
jégkristályos hópihéjű avarba temet.

Én is álmodoztam, mint annyian mások,
kiknek vágyuk volt az, hogy szeretve legyenek,
egyszerű érzésekkel, de kiteljesült szívvel,
mely egy életre szóló boldogság lehet.

Én is úgy képzeltem, mint milliónyi társam,
ha majd reám lelnek, sosem hagynak el,
s úgy vigyázzák bennem jóravaló lelkem,
hogy az ne sérülhessen, ha könny szakítja fel.

Én is bíztam abban, sosem marad nyomtalan
az összegyűjtött emlékek színes halmaza,
mert abban a halmazban mindig lesz egy perc,
mely a múló évek szépségét visszaadhatja.

Én is úgy reméltem, virágzó tűz-nyaram,
hervadásig óvja meg két ölelő tenyér,
s majdan úgy szorítja magához le-lehulló szirmát,
hogy az-az elmúlással is méltán megbékél.







TANÍTSD MEG A GYERMEKET SZERETNI


Lassan
a jóság is feledésbe merül, akár a szeretet,
s a szív nem lesz más
csak egy érzelemnélküli gépezet.
Olyan gépezet,
miben víz csobog az éltető vér helyett.

Hát ezért tanítsd a gyermeket.
Tanítsd meg szeretni,
hogy ne tudja a gonosz a jóságot temetni,
mert, jaj, nekünk,
ha a földön nem lesz más csak átkos gonoszság,
hisz attól hullik romjaira
a lelkeinkben felparázsló
érzelem-világ.







TAVASZ KÖNNYEK


Tavaszba bújtatott könnyeim
felszárítja a nyár,
s akkor virágkertté válik
minden, ami fáj.
S ha kivirágzik előttem az élet,
már nem számít az sem,
hogy múlnak az évek,
mert csak egy dolog lesz fontos,
mely mindent felülmúl,
újjáépíteni mindazt,
mi romjaira
hull.







TAVASZ TÁJT


Ilyenkor tavasz tájt arra gondolok,
hová is tűntek el azok a boldog szép napok,
mikor még tudtam, hogy van egy kedves otthon,
hová álmaim, könnyeim gyakran hazahordom.

Ilyenkor tavasz tájékán könnyezek kicsit,
megsiratom önmagam és szeretteim is,
mert úgy hiányoznak azok az illatos virágok,
amelyek egykoron kertünkben virágzott.

Néha-néha gondolatban mégis visszamegyek,
oda, hol simogattak a szeretőkezek,
azok, miknek szelídségét nem pótolja semmi,
csak pár kopott fénykép, mit elő tudok venni.

De bármily szomorúak a napok és az évek,
a tavasz mindig hoz némi reménységet,
s mindig nyújt és ad valami különlegest, szépet,
amitől a lélek megújulni képes.







TÁNCOLJ VELEM


Nézd! - vérem ritmusra éled,
pergő tűz, a testem,
hajlok, mint egy nádszál,
ha táncba viszel
engem,
lehet lágy a zene, lehet
kemény rock,
mind - mind csupa élet, mi
mi még lázba hoz.
Táncolj csak velem, gyere
ölelj át,
szoríts magadhoz, érezd te is


a zene ritmusát.
Forogj velem, pörgess, míg a
lábunk bírja,
szakadjon száz gitár erős acél
húrja,
Látod így kellene áttáncolni
minden éjszakát,
s akkor egy ütemmé válhatna
a szív - dobbanás.







TÁRS NÉLKÜL


Mikor az ember magára marad,
könnyezve telik el minden pillanat,
mert szeme előtt állandóan feldereng a múltja,
hol még ketten álltak, egymás kezét fogva.

Mikor magányosság marcangolja szívünk,
úgy érezzük, boldogok mi már nem lehetünk,
hisz aki mellettünk állt jóban, rosszban, bajban,
falevélként szunnyad a lágy őszi avarban.

Társ nélkül, egyedül, mind semmik vagyunk.
Elveszettként rójuk megszokott utunk,
mert mind, akik vezettek, s akik vigyáztak reánk,
odafentről nézik már a csillaghullását.

Ki árván maradt idelenn az sem tehet mást,
mint hagyja, hogy enyhítse szíve fájdalmát
az a borzas szellő által csókolt néhány szál virág,
ami magába foglal egy csöndes, halk imát.










TE VAGY A MINDENEM


Szavaidban találom a rétek vadvirágát,
Könnyeid hullatnak rám aranypermetet.
Hangod az, mely utat nyit a mennyország felé,
Mikor két karod ölelésébe némán elveszek.
Szíved dallamától dobban ábrándozó szívem,
Mikor együtt csókolózunk a nyári ég alatt,
S ha összekulcsolt kezünkre enyhe szellőt fúj
A szemlesütve vágyakozó esti alkonyat.
Te vagy nekem az ébredő nap bíborszínű fénye,
Az esthomályban burkolt
álompillanat,







TÉRDRE ROGYVA


Ha még egyszer láthatnálak anyám,
térdre rogynék előtted, és bocsánatod kérném,
mert ezer és ezer vétket követtem el ellened,
ami csak fájdalmat okozott életutad végén.

Rózsákat kellett volna lábad elé szórnom,
elmondani azt, hogy e nagy-nagy világegyetem,
nélküled csak mélyre ásott, fény nélküli gödör,
mely hiányodtól telesírt könnyeket terem.

Engednem kellett volna ,,a holnap is lesz napból",
és szerényen meghajolni a vén idő előtt.
Rájönni, mennyivel is másabb megölelni téged,
mint zokogással szóra bírni a néma temetőt.







Te vagy a szívszerelem legtisztább érzése,
Mikor ajkamra álmodod a rózsaszirmokat.
Úgy szeretlek téged, mint a kiszáradt meder,
Mely esőcseppből éleszt vízkristályokat,
Hogy az arra járó napnak gyémántot ragyogjon,
Mikor vándorútja során mellette elhalad.
Csodavizű forrás vagy, ha mesére szomjazom,
Tündérszárnyú varázs a bódult éjszakákon,
Melyben szikrázó lángfényed átfonja a testem,
És tűzvillantó táncától ringat el az álom.







AZ UTOLSÓ KERINGŐ


Csak még egy utolsó keringőt táncolj velem,
hadd érezzem azt, az öregség nem fáj,
hadd higgyem csak, hogy az elmúlás is barát,
s valahol még ránk nyitja az élet kapuját.

Csak lágyan suhanjunk az éji csillagfényben.
Könnyedén lebegve, mint az első randevún,
mikor kezem kezedbe rejtetted, és annyit mondtunk,
most már mindörökre egymáshoz tartozunk.

Ebben a keringőben minden álmunk ott lesz,
benne lesz az ifjúság, könny, mosoly, bánat,
minden-minden benne lesz, ami csak a miénk,
amit nem vett el tőlünk, sem törvény, sem gyalázat,

mert egy utolsó tánc mindenkinek jár,
hisz abban teljesül majd az a nem sikerült tervünk,
amit sokszor szerettünk volna megtörténtté tenni,
de a sors elvette a hozzá való merszünk.







ÚGY ÉLJ


Úgy élj, hogy soha ne bánd meg
azt amiért lelked érzéssel telt meg,
mert hidd el, kik e földön szeretet adnak,
azok fenn az égben is diadalt aratnak.

Ezért ne bánd, ha szíved olykor megsebzett,
hisz a fájdalmak azok, mik emberré tesznek,
azok a fájdalmak, mit csak akkor érezünk,
ha volt és van valakink, kit nagyon szeretünk.

Amíg a jóság valós útján bátran lépkedünk,
nem kell attól félnünk, hogy gonosszá leszünk,
mert mindaddig, míg szívünk szeretet áraszt,
urai vagyunk a megbocsáttatásnak.







ÚGY SZERETLEK...


Ugyanúgy szeretlek ma is,
ha búvik a nap, s köd szitál,
ha tavaszt csaló virágszirmon
táncot jár az illatár,
ha tél havába tapossák
az őszbesárgult levelet,
ha senki nincs már mellettem,
ki megfogná a kezemet.
Ugyanúgy szeretlek akkor is,
ha por fújja be léptedet,
ha sóhajtásnyi emlék maradsz,
mit nem színez, csak képzelet.
Ha édes alkony halk csendjében
összeér a két kezünk,
ha két csillagból egy csillaggá
nemesül a szerelmünk,
ha derült égen felhők űzik
az elkószáló fényeket,
ha minden óránk s minden napunk
fájdalommal vértezett.
Mert én akkor is szeretlek, ha már,
Halványan pihen a táj,
de tested forró emléke
ott is utolér,
ahol megvetette lábát
az őszi dér.







ÚTRA KÉSZEN


Mikor a virágzó nyár már hervadásra vár,
útra kerekedik minden gólyapár,
s csak szállnak-szállnak egyre távolabb,
miközben piros csőrükre könnyeik hullnak.

Mert a gólya is olyan akárcsak az ember,
megtelik a szeme fájdalomkönnyekkel,
mikor eljön az-az idő, hogy útra készen áll,
s érzi, hogy vissza már sohasem talál.

Tudom egyszer én is messze költözöm,
s akkor könnycseppekbe fullad élet-örömöm,
de majd magammal viszem azt az emlékképet,
hogy tavasszal a gólyák mindig visszatérnek.







ÜLJ MELLÉM KEDVES


Ülj mellém kedves, súgd meg, hogy mi bánt?
Mondd el nekem miért sírnak a téli éjszakák?
Mitől válik kérgessé az egykor sima lélek,
S mitől lesznek torz tükrök a csillogó emlékek?

Ölelj át kedvesem, ne kérdezz most semmit!
Könnyeidből ne pazarolj sohasem rám ennyit!
Próbáljunk meg úgy élni, hogy ne fájjon a jelen,
Ha már múltunk árnyékai túl mély, sötét verem.

Ülj mellém kedvesem, s ne vádoljuk egymást!
Nézzük fenn a csillagokat, míg a szemünk ellát!
Mert azokban van megírva szerelmünk és sorsunk,
S oda fogunk jutni, ha egyszer szárnyat bontunk.

Álmainkban együtt vagyunk, minden gondolatban,
Nincs közöttünk távolság, szóban, versben, dalban.
Érezni tudlak szívem ritmusával zárt határok nélkül,
Mert az álomtól nem kell félni - csak az ébredéstől.







VELED MEGÖREGEDNI


Veled szeretnék megöregedni,
s majdan együtt hallgatni az esti csendeket,
melyek szótlanul is elmesélik nekünk
a megmásíthatatlan boldog éveket.

Szeretném örökbe fogadni szép tekinteted,
megbújni benne, mint egykor hajdanán,
s a benne meglapuló csillagfényű könnyet
ajkamhoz emelni, hadd csókolja szám.

Szeretném kezed fogni, néha remegőn is,
így sétálva körbe-körbe az ódon helyeket,
s majd így lépve át magunkat a levélhulló őszbe,
hogy egyazon idő legyen, mi avarba temet.

Mert te értem születtél, és én érted születtem,
minket úgy alkotott Isten két keze,
hogy általa legyünk kincsei egymásnak,
s abban örök időt nyerjen az élet értelme.

Nekünk együtt kell élni, és együtt kell halni,
külön-külön már úgy sem léteznénk,
ezért fogd a kezem, és el ne engedd soha,
mert én, míg élek, szorítom a tiéd.







VELED, VALAHOL, VALAMIKOR


Veled a zord télben is napláng tüze hevít,
és tavaszjelmezt ölt minden száraz ág,
melyen ezüstdér csepp csillant fehér hópihéket,
mikor rávetítik fényeiket az utcai lámpák.

Veled mindig mindenhol élhetőbb az élet,
nem kísértik kétségeim aláhulló álmok,
s nem zúdulnak rám mérhetetlen erejükkel
a toronymagasságú ember-akadályok.

Tudom, valahol, valamikor eggyé válik utunk,
összeért sorsunkat nem érik el mások,
s majd úgy foghatjuk egymás simogató kezét,
mintha ketten uralnánk ezt a nagyvilágot,

mert nem kell egyéb az alkony-boldogsághoz,
mint megbízni egymásban rendületlenül,
hisz, ha egymásban bízunk, az érzés is megújul,
s egy új érzés a szív elől sosem menekül.







VÉGTELENBE VESZVE


Úgy haltál meg, anyám, hogy nem voltam veled,
mikor fáradt szíved dobbanása hangtalanná lett,
mert nem bírta tovább azt az embertelen hajszát,
mit sorsod írta életed könnycseppekkel rótt rád.

Úgy mentél el, anyám, hogy ne fájjon majd látnom,
mint emelkedsz magasba könnyű pilleszárnyon,
és mint gördül le arcodon néhány bágyadt könnycsepp,
mikor láthatatlan nyomaid a végtelenbe vesznek

Úgy hagytál itt, anyám, hogy nem mondhattam el,
mindaddig míg én létezem te is létezel,
mert nem engedem emléked, nem engedlek téged,
hisz hozzád köt a vér, anyám, s hozzád köt az élet.







VÉTEK


Uram! Vétkemre nincs bocsánat,
szeretem azt, akit nem lehet
s gyarló emberként hitem dobva,
ellenszegülni már nem merek.

Bátorítsd a szerelmemet,
hagyd itt ezt a reményt,
s ha bűnös szándék vezérel is,
harcolok e kegyért.

Nézd sorsom, ott van benne
minden kín és szenvedés,
ne ítéld a hazugságom,
hogy ne fájjon az ébredés.

Nem számolom már az időt,
csak adj hozzá erőt és hitet,
hogy bűnben élve, tiszta szívvel,
imába foglaljam a neved.

Megszülettem, meg is halok,
s vétkemért ezerszer fizetek,
de akkor lehet szép az élet,
ha emberként is szeretek.







VIGYÁZZ MAGADRA KEDVES


Vigyázz magadra, kedves,
amennyire csak lehet,
mert, jól tudod, mit jelent
arc-simító kezed,
hisz, abból gyűjtök, erőt,
mikor megtört ember leszek
és rájövök arra,
hogy az élet, csak egy szerep
a sors forgó színpadán,
hol mindenki egyformán
viseli a felvett jelmezeket.
Én is magam választottam
olcsó fehér ruhám,
melynek férceibe bújt
az a láthatatlan magány,
melyről azt hittem
benne marad örökre,
de te eljöttél hozzám
és aranyat futtattál
a foltozott részekbe,
mitől a rongyos ruha széle is
pont úgy ragyogott,
mint születésem percében
gyermekarcú szemem,
mikor az Úr kegyelméből,
égi fényt kapott.
Vigyázz magadra kedves,
vigyázz-vigyázz nagyon,
nélküled nem lennék
ezt az egyet tudom,
mert világodban érzem
hogy általad létezek,
s ebben a világban
- élni érdemes.










VIGYÁZZ A SZÓRA


Ne bántsd meg az édesanyád sem szóval, sem tettel,
mert nem is sejted mily nagy hibát, követhetsz el ezzel,
hiszen minden egyes bántó szó, azt a fáradt szívet éri,
melynek csendesülő dobbanása a te életed védi.

Gondolj arra, hogy a sértés mily nagy sebet ejt,
ha tudja, fájdalmát az okozza, kit szeretve nevelt,
akiért lelkét is eladná, akiért ölni volna képes,
akinek lába elé szórná a világmindenséget.

Tudd, egy napon, ha már édesanyád csak emlékedben él,
minden bántás, minden rossz tett lelked égeté,
mert nem hagy az a gyötrő kín, s az a belső szenvedés,
mit akkor érzel, ha ez a szerető szív már nem lehet tiéd.







VOLTÁL-E MÁR ÚGY?


Voltál e már úgy, hogy futni akartál,
nem nézni merre, nem tudni hova,
csak időn és téren át valahogy túljutni
oda, hol nem érhet senki nyomodba.

Voltál-e már úgy, hogy elnehezült szíved,
s még sem tudtad kisírni a fojtó könnyeket,
csak hangtalanul ültél a szobasarokban,
hogy a néma zokogást ne hallhassák meg.

Voltál-e már úgy, hogy lelked törték meg
mérhetetlen számú apró sebet ejtve,
ami sosem forrta össze magát Isten igazán,
mert újabb és újabb hegekkel lett telve.

Voltál-e már úgy, hogy te is érezted,
túlságosan szeretni soha nem szabad,
mert hiába teríted ki hó-tisztán a lelked,
ha arra újabb és újabb bakancsnyom tapad.

Kun Magdolna - Voltál e már úgy?

Link








VOLT EGY KEDVES OTTHON


Volt egy kedves otthon, gyermekkorom háza,
ahol az érzések kapuja sosem volt bezárva,
mert mind nyitottak voltunk a jóságra, a szépre,
s mindarra mi megtanított az igaz emberségre.

Megtanultuk, hogy érzés nélkül élni nem lehet,
hiszen mit sem ér a szív, ha fagyos, jégderes,
ha nem olvasztja fel azon könnyek melegsége,
mely olykor-olykor megcsillan az emberek szemébe.

Egyre többször előfordul, hogy a múltba révedek,
hogy tisztán lássam magam előtt a régi képeket,
s mind-mind azon szeretteim kiknek érző szíve, lelke,
jóravaló emberségük énbelém nevelte.

Kiknek szíveibe nevelték az igaz emberséget,
azok sosem feledik el az otthon melegséget,
mert a múlt újra láttatja majd azokat a régi képeket,
melyekben értékkel bír ma is az otthon és a szeretet.







Kun Magdolna versei - videó Gábor Gabriella

Link



Búcsút int a nyár

Link



Kun Magdolna - Voltál e már úgy?

Link














 
 
0 komment , kategória:  Kun Magdolna  
Címkék: gyermekszabadság, megmásíthatatlan, tündérszárnyakat, kiszámíthatatlan, igazgyöngyszemek, megkülönböztetik, emberségességben, világmindenséget, belekapaszkodtak, valóságszirmokat, bizonytalanságba, emberszületésnek, pillanatvarázson, keservnapjaimban, lerombolhatatlan, egyszerűségében, összeroncsolták, vízkristályokat, szárnycsapásunk, visszhangzották, toronymagasságú, nincstelenebbek, vigasztalásképp, csillagtesteket, lelkiismerettel, szégyenkezhetek, ritmusdobbanása, sziklakertjében, csillaghullását, szenvedélyemnek, akácvirágzásról, könnycseppekkel, viszontláthassa, szerénységében, kristálytiszta, mindennapokhoz, rajz életről, kenyerem javát, legyen mindaz, férfiakban nincsen, édenkerti rózsa, hosszú-hosszú úton, őszbe szökött, elröppenő élet, könnyek garmadát, szavak elégetnek, bántás erejével, gondolati képet, elmúlt néhány, ember sosem, vers feltöltődik, sorssal küzdenem, Sorsomat Isten, URAM IDŐT, ADDIG ÁLDD SORSOD, NEKEM ISTENEM, URAM KITARTÁST, AHOGY IDŐSÖDÖM, AHOL TE VAGY ISTENEM, MINDENKINÉL JOBBAN SZERETETT, Mert, Minden Anyák, ANYÁM MONDTA, ANYÁMRÓL ÁLMODTAM, BOLDOG NYÁR, ÁGRÓL ÁGRA, ÁPRILIS KÖSZÖNTÉSE, BÁTORÍTOM MAGAM, BEFELÉ HULLT KÖNNYEK, BÉKE VOLNA JÓ, BÚCSÚZIK NYÁR, CSAK CSENDBEN SZERESS, CSAK ENNYIT AKARTAM, CSENDES LÉPTEK, CSEND SZAVAI, SZÁL VIRÁG SÍRODRA, EGYSZERŰEN MONDOM, VIRÁG TÖRTÉNETE, ELENGEDLEK TÉGED, ELFÁRADTAM MÁR, ELFÁRADT DAL, ELMENNEK BARÁTOK, ELSZÖKNEK PERCEK, ELSZÖKNEK AZ ÉVEK, ERDŐ KÖZEPÉN, EROTIKUS ÉJSZAKA, CSAK EGY RÖPKE PERC, ÉLET OLYAN ÉRTÉKES NAGYRA BECSÜLT KINCS, MINDIG SZÉPEKET HOZOK, ÉVSZAKOK KÖNNYEI, FÁRADT DOBBANÁS, FÉNY VAGY TE, KELL HAGYJALAK, LELKED MEGTÖRIK, LENNE EGY PERCEM, MAJD TÉL LESZ, SZÍVEDBEN HARAG GYÚL, SZÍVED HAZAHÚZ, HIGGY NEKEM, HÓFEHÉR GALAMB, HÓFEHÉR REMÉNY, IGAZ BARÁT, JÖNNÉL-E VELEM, KARÁCSONYI ÖLELÉS, Szent Karácsony, KEZEM KEZEDBEN, KÉSŐI MEGBOCSÁTÁS, KÖSZÖNÖM ISTENEM, Köszönöm Istenem, KÖSZÖNÖM URAM, Köszönöm Uram, LASSULÓ TÁNCLÉPÉS, LEGYÉL AZ EGYETLEN, LEGYÉL TE IS AZ, LÉPJ VELEM, MADÁR KÖNNYEK, MERJÉL BOLDOG LENNI, MERT KELL SZÉP, MESÉLD EL, ÉLEK VISSZAVÁRLAK, SZÍVEDBEN ÉLET MUZSIKÁL, MIKOR ANYÁM ELMENT, MIKOR KÖNNYEM HULLATOM, MINDHALÁLIG SZERETLEK, MINDIG ARRA MENJ, BÁNTSD AZ ÉDESANYÁD, BÁNTSD SZÍVET, KELL AHHOZ SZÓ, NYÚJTSD KEZED, ÖLELŐ SZAVAK, ÖLELSZ-E MÉG AKKOR, ÖRÖK NYOM, ŐSZBE FORDULT NYÁR, ŐSZI DÉR, ŐSZI FOHÁSZ, REJTS EL ENGEM, RÓZSA IMA, SÍRJUNK CSAK, SOHA NEM ADOM FEL, SOSEM VÁLTOZOM, SZÁLLJ VELEM, SZELÍD FÉLELEM, SZERESD AZ ÖREGEKET, SZERESD SZÜLEID, SZERETNI MINDHALÁLIG, SZÉP SZAVAK IS VIRÁGOK, SZÍV AJÁNDÉKA, SZÍVBŐL SZERETNI, SZÍVEDBE KARCOLTAM, SZÍVEDHEZ KÖZEL, SZÍV KERTJE, SZÍVEK MUZSIKÁJA, Karácsony Ünnepe, SZÍV MÁR TAVASZRÓL MESÉL, SZÍV PANASZA, TALÁN NEM VOLT HIÁBA, TANÍTSD MEG GYERMEKET SZERETNI, TAVASZ KÖNNYEK, TAVASZ TÁJT, TÁNCOLJ VELEM, TÁRS NÉLKÜL, VAGY MINDENEM, TÉRDRE ROGYVA, UTOLSÓ KERINGŐ, ÚTRA KÉSZEN, MELLÉM KEDVES, VELED MEGÖREGEDNI, VÉGTELENBE VESZVE, VIGYÁZZ MAGADRA KEDVES, VIGYÁZZ SZÓRA, VOLTÁL-E MÁR ÚGY, VOLT EGY KEDVES OTTHON, Gábor Gabriella,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Tudjátok ?
Belétünk a Sárkány évébe, béke vagy nagyobb háború vár ránk?
Még zöld a chili paprikám, ha beviszem a lakásba tovább fejlődik?
Tényleg hasznos gyógynövény a csalán?
Mi a teendő a novemberi Rododendron bimbóval?
Az álmoknak valóban van jelentése?
még több kérdés
Blog Címkék
Facebookon kaptam  Egy imádság Ágoston Vallomások...  Facebookon kaptam  képre írva  Óraállítás  Szép estét  Facebookon kaptam Mírjam barát...  Leereszkedés és olvadás  Az eper flavonoidjainak gyógyh...  Március 25. - Gyümölcsoltó Bol...  Rács mögé  Dsida Jenő: ÚT A KÁLVÁRIÁRA  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam Krisztinától  Alvó cica  Haja van  Facebookon kaptam Krisztinától  A tavasz nem csak önmagában sz...  Esti kép  Vérnyomáscsökkentés  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Sok ember olyan,  Óraállítás  Facebookon kaptam  Alvó kutya  Facebookon kaptam Cs Ildikótól  Az izmaink nem csak testmozgás...  képre írva  Facebookon kaptam  képre írva  Idővel az ember megérti, hogy ...  Odaadja  Soli Deo gloria  Graffiti bölcsesség  Facebookon kaptam  2004-es kivégzés után  Egy hét kihagyás  A jó kedv a világon  Virágvasárnap a húsvét előtti  Alvó cica  Húsvéti üdvözlet !  Szép estét kedves látogatóimna...  Esti Ima !  Szép estét  Alvó cica  Alvó cica  Szívet megérintő . . .  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Esti Ima !  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam Mírjam barát...  Humor is meg nem is szerinted?  Facebookon kaptam  Esti Ima !  Facebookon kaptam  üdvözöllek!  A szeretetről  Facebookon kaptam Krisztinától  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Szép estét kedves látogatóimna...  üdvözöllek!  Facebookon kaptam  Márciuzs 24.  Facebookon kaptam  Ne hagyd  Fotó: Fiatal pár (Szék –...  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Alvó baby  Sir Andrew Lloyd Webber  Jó éjszakát  Az út  Facebookon kaptam  Benedek Elek - Virágvasárnap  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam Cs Ildikótól  Mi van, ha?  Facebookon kaptam  Most - segíts meg Mária ,  Szép estét kedves látogatóimna...  Szép estét kedves látogatóimna...  képre írva  Facebookon kaptam  Az időszakos böjt és a vérnyom...  Virágvasárnap a húsvét előtti  Az időszakos böjt és a vérnyom...  Karinthy Frigyes: Almafa  Paul David Tripp Március 28 
Bejegyzés Címkék
rajz életről, kenyerem javát, legyen mindaz, férfiakban nincsen, édenkerti rózsa, hosszú-hosszú úton, őszbe szökött, elröppenő élet, könnyek garmadát, szavak elégetnek, bántás erejével, gondolati képet, elmúlt néhány, ember sosem, vers feltöltődik, sorssal küzdenem, világ erejével, többi ember, test nélküli, magasságos égnek, időm egyre, másik útirány, szeretet lángja, boldogság cseppje, könnyek záporát, röpke élet, sok-sok fáradt, szíved útja, másik szív, élet bántani, szívbe rejtve, szelíd nyár, szív kulcsát, vers videó, gyilkos pillanat, hiány keserv-könnye, áldást hozó, süllyedő hajóra, eltékozolt pillanatok, őrangyalom akárhová, sivatag forrása, felhőn járó, színes tulipánnak, világ édes, bátorságuk ahhoz, szívedben leszek, égben keress, csillagok között, átosonó lépteket, sokszínű virágok, csillagos este, udvar tágas, hazátlan madár, adja neki, évek múlnak, szívben legbelül, nyári virágzást, élni akarások, nyárérzéssel szemben, földön élnek, fénylő holdsugárnak, csillagok egyenként, láthatatlan gondolat, csillagok feléd, aranyeső ágak, szép természetnek, élet muzsikája, embereknek élni, télben dérkönnyekkel, kapaszkodó erőt, útja merre, szép muzsikaszó, eldőlt kártyavár, legerősebb bilincset, álmok világába, magány mocsarában, szeretet szavát, gonosz fölé, röpke életet, szeretet előtt, elillanó nyár, vándormadarak újra, őszi szél, őrült tombolásnak, csikorgó jég-telet, dér-fák íves, magányba fúlt, világ boldogságodat, világ hamisarcú, megszokottnál hangosabb, öröm olyan, gyorsan pergő, legszentebb perceket, ölelés puha, szívlüktetés dallamként, öregség fájásától, halál után, napsugaras nyár, pipacsos határ, emlékezés közben, szelíd szavak, , ,
2024.02 2024. Március 2024.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 21 db bejegyzés
e év: 69 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 632
  • e Hét: 8869
  • e Hónap: 35492
  • e Év: 172864
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.