|
2016-03-09 21:00:05, szerda
|
| |
| |
BARSY IRMA
Barsy Irma szül.:Kail Irma (Veszprém, 1897. okt. 6.- Bp., 1991. jan. 20.)
A hosszú életű írónő rendkívül érdekes személyisége mára már talán feledésbe merült. Túlélt két világháborút, egy forradalmat, többször megváltozott a világ körülötte, melynek élményeit naplójegyzeteiben és írásaiban megörökítette. Műveinek nyelvezete egyszerű, modern, rendkívül szellemes jellemrajzokkal, történetekkel tarkítva. Igazi “magyar" írónő, aki műveiben a magyarságot érdeklő témákat dolgozta ki, (tájak, karakterek, veszteségek, szerelmek), politikamentes látásmódja mindig az ember szemszögéből, legtöbbször a nő szemszögéből vázolja az eseményeket.
COCTAIL
Nem szerelem. Nem is barátság.
Édes, kesernyés keverék.
Idegtépő szeszélyes percek,
céltalan összesímulás... 
Piros és lila lámpák,
egymásba olvadt testek.
A szememmel kereslek,
míg mással járom.
Dobol a zongora, sír a hegedű,
kacag a saxofon:
megint te vagy a párom 
és szédül a terem...
Édes - kesernyés coctail:
egy táncnyi szerelem.
A táncból sohasem elég,
a csókból sohasem elég,
így nem vágyódtunk sose még---
S egy cseppnyi jég
mégis a poharunkba hull. 
Némán és szótlanul
idegenül lessük egymást,
semmit sem tudok rólad,
csak táncolok veled,
nézem a szemed...
Mindenféle történik a világban
vidám és szomorú dolog.
Kétnegyedes ütemben
vált a lábam 
s egy buta kis foxtrottot dúdolok...
Semmit sem tudok rólad,
tegnap nem voltál,
holnap nem leszel,
semmi közöd velem!
Hangulatlámpa. Coctail.
Egy táncnyi szerelem.
HALOTTAK NAPJÁN
Visszasírhatod-e
a tékozló időt,
az üres perceket?
Megteheted-e még
az elmulasztott jót,
ha immár nincs veled,
mert örökre elment
aki szorongva várta
simogató kezed.
Sokasodnak az árnyak...
Pótolhatod-e még
az elmaradt imákat?
KARRIER
A villád előtt mentem el ma délben.
A gesztenyék gyertyákat gyujtogattak
s egy fenyő küldte üde illatát.
Az emeleten nyitva volt egy ablak,
a garázsajtó becsukódott éppen,
piros napfény dalolt a háztetőn.
Egy pillanat---s a lelkem filmszalagján
élesen tisztán megjelent a képed.
Telefonkagylót markolt a kezed,
meg egy füstölgő cigarettavéget,
győzelmes mosoly ült a szájad sarkán,
úgy dobáltad a kagylóba a szót:
"Nézd én elértem mind, amire vágytam.
---mindegy neked mondom, vagy önmagamnak---
felfelé ívelt lásd az életem.
A gyengék, gyávák mind alulmaradtak,
de nekem itt a kertem és a házam,
autóm is van és szép erős fiam.
"Igaz, nem várok senkit szívdobogva,
a vérem csendes, álmaim beteltek.
Sok ádáz, harcos éven gyűlt a Pénz;
Pénzem van, hallod? S asszonyom a legszebb...
Nem fontos, hogy az éjet átzokogja,
Mással álmodón, mégis az enyém!
"Ne mondd, ne mondd, hogy nincs pihenő órám
S a hajszolt évek megölték a lelkem,
Ne mond, ne mondd, hogy drága a siker!
Az ifjúság rég elrepült felettem.
Mások utaztak az öröm hajóján,
Mások csókolták el a csókjaim...
" Én a Perc mellett soha meg nem álltam,
Minden virágom vad vihar sodorta---
Míg másoknak a május muzsikált:
Gyötrő számokat róttam hosszú sorba.
Amit kerestem, mindent megtaláltam,
Csak boldog ember nem voltam soha..."
A villád előtt mentem el ma délben,
a gesztenyék gyertyákat gyujtogattak
s egy fenyő küldte üde illatát.
Szívemben színes virágok fakadtak,
a párommal vidáman összenéztem
s ajkunkon dallal ballagtunk tovább...
/A befalazott lélek, Budapest, 1943/
MAI LÁNY
Ezüstös szőke a haja s lángol a rúzs a száján,
tépeti a szemöldökét ő is, csak úgy mint más lány.
Csupa izom, csupa ideg karcsú és könnyű teste,
reggel az irodába megy s táncolni indul este. 
Ha jön a hétvég, motoron vígan a zöldbe rándul,
vívni tanul és meccsre jár és soha el nem ájul.
Bátran evez a kék Dunán sugaras nyári reggel,
télen át sílécet cipel víg turista sereggel.
Néha lehúnyja a szemét, ha a fiúval járnak:
jó lenne már egy egyszerű, otthonülős vasárnap.
Felvenni könnyű pongyolát, a rúzst sutba dobni,
vén országutakon csak egyszer nem robogni!
Heverni jó ebéd után, hol nem zavarna semmi-
ó, egyszer lustán, boldogan pihenni csak, pihenni!
Elnézni otthont, gyermeket, szerető kis családot
és nem hazudni ezt a bús, kegyetlen ifjúságot...
Pár pillanatnyi gyöngeség. Egy régi élet álma.
Öntudatlan emlékezés régporladt ősanyákra.
Kicsiny, bágyadt szemrebbenés. Fáradt a lelke, teste,
de valahol egy gramofon harsog a nyári estbe: 
jaj, elrepül az ifjúság és minden perce drága!
Gyorsan a tükröt! Újra friss és kacagó a szája.
Odasimul a fiúhoz, hogy kezdjék már a táncot!
Két kontyos néni összesúg: " Ezek mai lányok!...
MIT TENNÉL
Mit tennél, ha tudnád: már csak egy évig élsz?
Hosszú idő egy év. Tervezel még? Remélsz?
És ha csak egy hónap?... Nem több, egy hét csupán?
Kezed remegve nyúlna a tűnő perc után.
Talán nincs több: egy nap. Egy rövid óra még.
Jég töri le a termést, lehull a veréb.
Egy perc. Már itt se vagy és oly sötét az éj.
Lélek, légy készen mindig és ne félj, ne félj!
Ha becsülettel éltél, a hajnal felragyog
s te mosolyogva mondod: Uram, tied vagyok.
AZ ÓRA PONTOS
Az óra jár. Nem késik, nem siet.
Egyforma percet oszt mindenkinek.
Egy könyörtelen nagy fogaskerék
hajtja az Idő ősi ütemét.
Ha visszanézek: volt-e pillanat,
felelőtlenül eldobott hanyag,
mit visszaszívnék, ha lehetne még -
ó, de sok mindent újra kezdenék!
Az óra jár, pontos és ketyeg.
Mire használtam föl a perceket?
Jaj, hányszor nem feleltem rosszra: jót!
Tékozoltam az örökkévalót...
Fut a perc. Nem jön vissza egy se már.
Az óra pontos...
S egyszer majd lejár.
RÉGI KÖLTŐ
Egy régi költő versét olvasom.
Elmerült a hínáros feledésbe -
keveset írt s meghalt fiatalon.
Ismeretlenül imádkozom érte.
Harminc év, negyven? Poraim fölött
füvek borzongnak koranyári szélben...
Szélfújta, vérző verssorok között
fog-e valaki imádkozni értem?
SZERELMEM BUDAPEST
Úgy szerettelek, ahogy senki sem.
Mikor először öleltél magadhoz,
már neked adtam rajongó szívem.
Ó, hogy csodáltam bűvös esti képed
míg átívelték az öreg Dunát
a Lánchídon kigyúló gyöngyfüzérek
szerteszét színes fényreklámok égtek
s megkoronázták a házak sorát
tündéri zöld és arany kupolák.
Szerettelek a vén Gellérthegyen
valakinek a forró szíve mellett
mikor a mienk volt a végtelen
a csillagok is csak nekünk ragyogtak
mert béke volt és szent emléke szállt
multakba tűnő hősi századoknak.
Szürke köznapok végtelen során
a hajszolt munka is jó volt teérted.
Gigászi gyárkémények oszlopán
ha szállt a füst: teremtés láza égett.
Szép volt az ősz, a tavasz és a nyár,
a merész hidak és a régi Vár...
Bolyongani a büszke Dunaparton
vagy délután a Margitszigeten
s a Halászbástyán, ha leszállt az alkony.
És a téli képed ó, be szépre nőtt
szikrázó hóban, békés napsütésben
a Jánoshegyen ünnep-délelőtt!
Én kitartottam veled a veszélyben,
mikor megvívtad súlyos harcodat,
mikor a gyávák elfutottak tőled
s bombák himlőzték csúful arcodat
/ jaj, fájt akkor, hogy embernek születtem!/
de te jó voltál hozzám véghetetlen:
elrejtettél mélyen a föld alá
s megóvtál, míg a vész tombolt felettem.
Aztán láttalak koldus- betegen is:
vádlón meredtek üszkös, bús falak
varjak szálltak és szörny hullaszag
és temető volt minden kicsi téren.
Veled kacagtam boldog napsütésben
s veled zokogtam romjaid fölött.
Most is a költő jós-szemével látlak
királynője a hatalmas Dunának.
Mint főnixmadár, uj életre kelve,
reggel a munka dalát énekelve,
és felragyogva, ha leszáll az est,
fogadd e forró vallomást ma tőlem:
hiszek tebenned s boldogabb jövődben
Én Városom, szerelmem: BUDAPEST!
1945
A TAVASZ ÖRÖMHÍRE
A nagy hó olvadni kezdett,
s robajjal zúgott le az ár,
eddig a mezőt hófehéren
takarta be a bús halál.
Sárba tiporva rothadt fű,
gyász boritá a réteket,
mindent az ősz szele hervasztott
és elűzte az életet.
S míg egy fakult füvet kezemben
finom, holt porrá morzsolok,
gondolom, hogy mind hasonlóak
a halandó ember-sorsok.
Mint aszott fű, hull el az ember,
földporrá lesz, mi élet volt,
ó Istenem, feltámadhat-e,
élővé lesz-e ami holt?!
A sírok egyre domborulnak,
mind több a gyász és a halál...
Lesz-e az elmúlásnak vége,
lesz-e virágzóbb láthatár...?
De ím a Nap kél diadallal
s meleggel szórja be a tért,
aszott fű helyett zöld hajtástól
díszeleg a felperzselt rét.
A húsvéti harangok kongnak,
bíbor hajnal köszönt megint:
a hang s a fény versenyre kelve
élet győzelmét hirdetik.
Ki értünk meghalt, harmadnapon
a sírból győztesen jött ki,
s lőn zsengéje feltámadásnak,
amelyben a hivő követi.
Feltámadunk! hiszem szilárdan,
a sir és halál nem örök.
Nem maradhat végképp a sírban,
ki e létből elköltözött...!
Megváltónk eljön dicsőségben,
hogy megszűnjön a bűn, halál
s ki az Úrnak híven szolgált,
Benne örök életet talál.
TEMETŐBEN
"És megint tele van liliommal a város,
mint amikor először jártál nálam.
Ma én jöttem el hozzád a temetőbe.
Nem tudom merre vagy, mi lesz az öntudattal.
érdekel-e még, ami itt történik a földön?
... Csak imádkoztam a "hetedik fa" mellett
a sírodnál. És visszajöttek újra
a sugaras órák. A szemed, a hangod
és az egész istenáldotta gyönyörű szerelem,
mely erős, mint a halál... Poraid a földben
a hantodon virágok. De te élsz, élsz örökké!
mellettem jársz dalolva, ujjongó fiatalon.
URAM, BOCSÁSS MEG!
Uram, bocsáss meg! Meddő táncot jártam
s a tálentomot, mit kezembe adtál,
én gyarló szolgád, rejtetten elástam.
Fénye nem hullott biztatón az estbe,
mert véka alá rejtettem a gyertyát
s lábam az utat hiába kereste.
Sok jószándékom bimbója lehullott,
szép indulásom zsákutcába torpant.
Sorsom szeszélye - vagy énrajtam múllott?
Ki engedi hogy lustán elheverjek
Aranyosbarnán, boldog-napsütötten?
Miért igéznek pillangó-szerelmek?
Oly szomorún néz reám az arcod:
Miért csüggedek gyáván, félutaknál?
Miért nem állom hősebben a harcot?
Múlnak az évek, egyre sebesebben -
Méltatlan szolgád el mikor bocsátod?
- Vagy engeded, Uram, hogy újra kezdjem?
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Barsy Irma |
|
|
|
Címkék: jellemrajzokkal, telefonkagylót, visszasírhatod, cigarettavéget, margitszigeten, politikamentes, megkoronázták, feltámadásnak, gyöngyfüzérek, halászbástyán, aranyosbarnán, megörökítette, gellérthegyen, visszaszívnék, történetekkel, hangulatlámpa, filmszalagján, világháborút, alulmaradtak, megváltozott, szemrebbenés, összesímulás, ismeretlenül, visszajöttek, országutakon, fényreklámok, személyisége, szemszögéből, gyujtogattak, gyárkémények, felelőtlenül, istenáldotta, elmulasztott, felragyogva, magyarságot, napsütésben, hosszú életű, világ körülötte, magyarságot érdeklő, ember szemszögéből, szememmel kereslek, táncnyi szerelem, táncból sohasem, csókból sohasem, poharunkba hull, tékozló időt, üres perceket, elmaradt imákat, villád előtt, gesztenyék gyertyákat, fenyő küldte, emeleten nyitva, Barsy Irma, BARSY IRMA, Kail Irma, HALOTTAK NAPJÁN, RÉGI KÖLTŐ, SZERELMEM BUDAPEST, TAVASZ ÖRÖMHÍRE, BOCSÁSS MEG,
|
|
Offline
