|
2016-08-15 22:31:04, hétfő
|
| |
| |
PEJ ERIKA VERSEI
Solymáron él, Pej Erika oldalát itt éred el!
Link
AKKOR IS...
Akkor is gondolok rád, mikor épp nem jutsz eszembe,
akkor is itt dobbansz bent a szívembe'
hisz sejtjeid az enyémek is,
s ha levegőt veszel, élek én is.
Akkor is gondolok rád, ha nézem a tavaszi tájat,
ott, messze a kicsiny várat,
fölötte nap sárgállik, alatta zöldell a rét,
rügy fakad, kéklik az ég...
Akkor is gondolok rád, ha épp alszol kedves
ha az ablak Hold fénytől nedves
s az utcán nem pisszen már nesz sem,
akkor sír utánad magányos lelkem
ALSZIK A VÁROS
Alszik a város, összebújva szerelmesen,
Csak nekem nincs, senki,
Ki melegítene szívesen.
Alszik a város, szusszannak a házak,
Lassan röppenek tovább,
Az elsóhajtott vágyak.
Alszik a város, csak én virrasztok,
Mert hiába minden,
Aludni nem tudok.
Lassan reggel lesz, hajnalt hasít az ég,
Kelnem kell lassan, bár
Most aludni tudnék.
Ébredezik a város, én is felkelek,
De míg más boldogan,
Én szomorkodva lépkedek.
Süt a nap, tavaszodik lassan.
Csak az én szívem
Marad magányosan.
Elveszett a remény, elveszett minden,
Nincs már semmim,
Mindenem elveszítettem...
ÁLLOMÁSON
Csak várok, minden nap, minden percében.
Hallgatok, hisz minden szavam ott van, szívedben,
s ott van minden percem lelkedben.
Várok, s közben a lassan telő napok meg-meg állnak.
S ha tovább indulnak, ólom lábakon járnak.
Mondd kedves, mikor látlak?
Csak várok, mint vonatra váró utas a pályaudvaron,
Ő elmegy, de én egyedül maradok a peronon...
Ülök, s az emlékeinket lapozom idebent.
Szólnak hozzám, nem hallom, nem engedek be idegent.
CSAK EGYSZER...
Csak egyszer szeret igazán az ember.
Egyszer, s soha többet úgy, mert hisz a tenger
mely a partot mossa az is végtelen...
épp úgy, mint a mindent elsöprő szerelem...
Csak egyszer égeti meg lelkét a tűz,
melyet akárhogy is akar, el nem űz,
mert bent, lobogva, lángolva éget,
s nem hagy semmit, hiába is kéred...
Csak egyszer férkőzik valaki úgy a szívébe,
hogy nem akar többé mást tartani kezébe,
hogy nem vágyik többé más csókjára,
csak az ő édes, kedves angyalára...
Csak egyszer ölel át úgy valaki,
hogy aztán többé nem ölel át úgy senki...
Csak egyszer érzi azt, hogy meghal a csóktól,
hogy beleremeg minden kicsi bóktól...
Egyszer...aztán többé soha...
mert az élet ilyen kegyetlen, mostoha.
Hát ne szalaszd el azt az egyet,
mert nem kapsz még egy lehetőséget!
CSAK NÉZLEK...
Csak nézlek...
A távolból megidézlek...
láthatatlan festékkel a falra festem arcod,
s ha csak odapillantok...újra velem vagy.
Várlak...
Telnek a napok, s én lassan sorvadok.
Szívem aggódik, vajon gondolsz-e rám?
Néha...talán.
Ha eszedbe jutok, ne úgy álljak el?tted,
mint ahogy álltam legel?ször...ott melletted.
Remegve és félve...de remélve.
Legyek én, ki feltüzel téged,
éberen tart éjszakákon, kit ölelnél lázasas hajnalokon,
kinek vágyod éhes csókját,
s kit?l kéred hangos sóhaját...
Legyek én, kire, ha gondolsz,
szíved hevesebben ver, kiért mennél messze is,
csakhogy végre átöleld...
Felidézlek...
Milyen volt újaid tenyerembe véve,
Két kezed derekamra téve,
átölelni, hozzád bújni, s mindent örökre neked adni.
Megigézlek...
minden éjjel, újra s újra...
Hiába a mostoha rideg a reggel,
ha öleltél álmomban egész éjjel.
ÉBREN ÁLMODOK
Ébren álmodok, s álmomban ébredek,
mert még mindig csak érted remegek.
Érzem, ahogy dobogó szívvel átölelsz,
ahogy minden csókban örömöt lelsz.
S mégis attól félek, hogy ez csak álom,
Felébredek, s a reggelt átkozom.
Ha tudnád, hogy mit érzek! Istenem!
Ha tudnád, hogy lassan elvérzek.
Nélküled...
hát engedj magadhoz közel,
hogy ha a szó kevés, majd a szív átölel!
S evezek hozzád, áron, vízen át,
Csak halld meg végre szívem hangját!
Itt vagyok! Távol, s mégis közel.
Még bennem élsz, s lelkem örökké átölel.
Bodros felh?k fölé szállok,
Hátha köztük Rád találok. Hol vagy?
Megyek hozzád, csak kérned kell
Csak egy szó, s két kezem újra átölel!
FOGD MEG A KEZEM!
Fogd meg a kezem, kedvesem,
ne engedd, hogy a hajnal elvigyen!
Vonj magadhoz úgy, mint még soha,
s megtörténik velünk újra a csoda...
Nézz rám! Látod...itt vagyok!
Többé el nem megyek, veled maradok!
Rád vártam egész életembe'
s most végre tarthatlak kezembe...
Ölelj át, úgy mintha ez lenne
az utolsó ölelés melybe
mindent bele akarsz tenni...
melybe szívvel-lélekkel benne akarsz lenni!
Csókolj meg! Érzed, ahogy ver a szívem?
Ahogy bolondul zakatol, s én hiszem,
örökké így fog dobogni,
mert a lángot nem tudod eloltani...
Légy egy velem... oldódj fel bennem,
mint ezerszínű festék a vízben...
mint fény a végtelen sötétségben...
mint reggeli köd a napfényben...
Itt vagyok...itt...tőled ugyan messze,
de elérhetsz, ha minden este
rám gondolsz...
s álmodban engem átkarolsz...
Fogd meg a kezem, kedvesem!
Fogd meg, mert elvesztem, azt hiszem...
Oly nagyon szeretlek, hogy az már fáj!
Kérlek, ne hagyj el! Ölelj át!
FUTNI VOLNA JÓ
Futni volna jó,
széllel szemben magas fűben,
hogy érezzem, ahogy csiklandoz engem a tavasz,
hogy minden kis panasz hiába való,
mert élni, élni jó.
Ahogy futok,
a szél arcomba csap,
s hajam húzza, de ez csak
jó, mert így szeretem,
mert az életem csak így élhetem.
Pitypangos rétre érek,
ahol az életre kegyelmet kérek.
Kegyelmet, mert nem vagy ott,
s a milliónyi kis pitypangok
Árván lengedeznek...de én mégis ott kereslek.
Más réten állsz már...ki tudja?
Talán már szíved megunta,
hogy bizonytalan vagyok.
Pedig nem, csak riadt, mert szeretni vágyok,
de nem merek...félek.
Nem szerethetlek, mert egyszer elmész,
s én úgy állok majd a pitypangos réten,
mint most itt éppen.
Magányosan. Egyedül.
Töprengek.
Kell-e nekem vajon a magas fűben való futás,
Vagy elég lenne nyírt gyepen a sétálgatás?
Nem tudom.
Nem is akarom tudni.
Csak próbálok sodródni, s hagyni, hogy szeress,
hogy néha átölelhess,
hogy csókot lophassak ajkadról,
hogy minden történjék magától.
Jó lenne, sötét gondoltok s aggodalmak nélkül élni.
Bízni a szerelemben, és nem félni,
S futni csak futni messze...széllel szemben
Kéz a kézben
Veled!
GONDOLJ RÁM...
Gondolj rám este,
mikor a Hold sápadt teste virít fent az égen,
s a csillagtenger oly lágyan, oly szépen
betakar selymével...
téged ott,
engem itt,
s bennem a hit, hogy lesz megint egy éj,
mikor kettonket takar be az ég...
Gondolj rám reggel,
mikor a Nap álmosan felkel,
S melegével oldja a harmatot...
A pára felszáll, s elkap egy pillanatot,
Mikor felhő jár arra...belébújik, s elszáll arra...
hol várok rád.
S nyári záporként áztatja arcunkat,
neked ott,
nekem itt,
S bennem a hit, hogy lesz még harmat,
mely fürdeti ajkamat...
Gondolj rám...csak úgy...néha,
mert hiányzom neked, s a léha,
lusta napok lassan telnek nélkülem,
s vágysz arra, amire én is, szüntelen.
Rád, Kedves, a csókodra, s ölelő, édes karodra...
mely álmunkban is úgy kísért...
téged ott,
engem itt,
S bennem a hit, hogy lesz még közös álom,
S nem hiába vágyom rád...
Jössz majd, s csókol újra szád.
Pej Erika - Gondolj rám. ( Zene: Vangelis - Missing )
Link
HA ELJŐ AZ ESTE
Mikor fáradtan barangolsz messze mindentől,
s nincs veled senki, csak a teremtő.
Mikor alig bírod emelni a lábad,
mikor gondok húzzák mindkét vállad.
Mikor arra vágysz csak, hogy hazaérj,
s lepihenve betakarjon a sötét éj,
akkor látod meg az ablakban a kis fényt,
épp csak pislákol, de azért ég!
Ablak mögött kicsiny konyha, az asztalon étel,
bent a szobában vetett ágy, alig fér el.
Szűk folyosón asszonyka toporog,
alig várja, hogy végre bekopogj.
Nyílik az ajtó, csattannak a csókok,
heves ölelések, aprócska bókok,
Hiányoztál! - szól egyszerre a két száj,
S máris elillan a bú és semmi sem fáj.
Lassan kihuny a kis konyha szeme,
kint már sötét van, aludni illene.
De a szívek nem csendesülnek,
inkább egy ritmusra vernek...
HA MOST MEGHALNÉK...
Ha most meghalhatnék,
de jó lenne, szívem tovább nem szenvedne;
nem fájna tovább, hogy nem vagy itt,
s nem gyötörne hamis hit.
Ha most meghalnék,
Legalább eljönnél; végre velem lennél;
Bolond szó,
de hiányzol;
s fáj minden perc nélküled,
mert nem élhetek így messze tőled!
Ha most meghalnék,
senki nem siratna.
Csak a Hold lenne, aki kikacagna.
Hányszor mondta ő nekem:
Gyere! Fogd meg a kezem!
s nem hallgattam rá, Ó én balga, balga lány.
Ha most meghalnék,
Minden este hozzád hazajárnék.
S melletted állva simogatnám tested édes vonalát,
Ott akkor, talán hagynád;.hisz nem tudnád, hogy én vagyok.
Ha most meghalnék,
Az élet szebb lenne.
mert a fájdalom nem létezne.
Rég nem vagyok kedves, rég.
Tudod, az a sok-sok magányos fájó hét
Megölt engem...
Bár te itt maradsz, én örökké szeretni foglak,
a sír tőled, el nem választhat.
HIÁNYZOL
Ha azt kérdezed miért sírok,
akkor azt válaszolom,
nem sírok, rád gondolok,
csak úgy könnyezem...fáj nélküled az életem.
Időnként hallani vélem a hangod,
vagy ha egy ág ér hozzám, azt hiszem a karod...
hátra nézek...de nem vagy sehol...
elmentél...máshol vagy...másvalahol.
Álmomban is csak téged látlak.
Ölellek, míg vége nem tér a vágynak.
De az csak tart örökkön örökké...
hisz felszítottál, feltüzeltél.
Nyár van, forrók a nappalok,
én meg beteg s lázas vagyok.
Belebetegedtem a hiányodba...
gyere kedves, bújj ölelő karomba!
Zaklatott szívem csak az nyugtatja,
hogy egy hét, s a szíved átkarolja,
Egybe ér a lelkünk megint...
s szemed az én szemembe tekint.
Oly jó lenne téged megcsókolni,
mint friss hajnalon főről harmatot szedni...
Csillapítaná mérhetetlen szomjam,
hogy vágyok rád...még mondjam?
Leülök egy padra, s várok...
tudom, jössz majd, s te is alig várod,
hogy vágyaim elsuttogjam neked...
s derekamra tehesd újra két erős kezed.
HIDEG ÉJSZAKA...
Hideg éjszaka hideg hajnala ébreszt fel.
Jó megint, egy magányos, rideg reggel.
Felkelnék, hogy üdvözöljem a Napot,
de nem teszem,
mert elvette tőlem az álmot.
Az álmot, melyben újra élek,
szívem ver
s bennem a lélek Te vagy!
Átjárod testem, fogod remegő, alaktalan kezem.
Remegek.
Az álmot, melyben Nő vagyok,
s nem űznek sötét gondolatok.
Ahol él minden pillanat,
nem fáj semmi...
nem bánt senki...
Szólj hát reggel!
Szólj hozzám!
Mindegy mit mondasz,
ha csak vádolsz az se baj!
Mond, hogy rossz vagyok, hogy vétkeztem,
hogy én rontottam el, s hogy ez az élet
mást hoz nekem, mint boldogságot.
Csak szólj!
Hová tűnt az álom?
Vagy tán olyanra vágyom ami nincs is?
Hallom már,
azt mondod, hogy tán nem is álom?
S amire én oly nagyon vágyom, bennem van?
A Nap már melegen éget,
s valahol sugara simogat Téged.
Remegek.
De már nem fázom.
A HOLNAP
Ölelj magadhoz,
s ne gondolj arra, a holnap majd mit hoz.
Mert nem akarok arra gondolni,
hogy egy nap elhagysz...
Elmész,
más kell majd neked,
s más ölel át,
más fogja a kezed.
Megélni nem akarom azt a percet,
s ha most azt kérded, miért jár ilyen a fejemben?
Nézz a tenyerembe...ott a válasz!
Ha majd elmész, s alakod a sötétbe vész,
megyek én is...
El örökre...mert az élet nélküled tovább nem kellene.
De most nem gondolok másra, csak a jelenre.
A jövő még oly távol oly messze.
Most vagyok boldog veled kedves,
hát légy nekem,
velem és szeress...
Ölelj, s csókolj ma engem, hogy a szenvedély elemésszen,
s ne legyen semmi, de semmi körülöttünk,
csak a vöröslő lemenő nap...s a mi tüzünk.
Nem gondolok másra, csak rád, ahogy nézel,
ahogy remegő két kézzel szorítasz magadhoz,
s nem kérded, a holnap majd mit hoz.
Csak velem vagy, s engem szeretsz...
Engem kívánsz, s tested minden éhes sóhaja utánam azt súgja:
Hiányzol! Fontos vagy nekem!
Hát nem ez a szerelem?
Hát nem ez kell nekem?
Mégis...eszem s minden idegzetem félve remeg,
hogy egyszer elveszítelek,
Te édes, éhes, szertelen, szenvedélyes, érthetetlen szerelem.
HÚSVÉT ÜNNEPE
A húsvét olyan ünnep,
mikor a rügyek megpezsdülnek,
mikor vége szakad a télnek,
s az emberek újra remélnek.
A húsvét olyan ünnep,
mikor nem folyhatnak könnyek.
Vidámság legyen és sonka,
az asztalon álljon a piros tojás halomba`.
A húsvét olyan ünnep,
Mikor a fiúk locsolkodni mennek,
A lányok várják őket szívrepesve,
Szép ruhában, copfosan kifestve.
A húsvét olyan ünnep,
Mikor napja van a bűnnek,
Jézus értünk halt, tisztult a lélek,
S az égbe felszállt egy ártatlan élet.
JÖJJ...
Jöjj, és ölelj!
S míg nem kérem, el ne engedd kezem,
mert ma éjjel, veled vétkezem.
Jöjj és csókolj!
Hagy bújjak hozzád kedves,
melletted minden oly szép lesz...
Ölelsz...s én csak hagyom.
Míg a lusta éj vánszorog,
s míg a hajnal meg nem csikordul az ablakon...
Aztán a nap megint felgördül...s te elmész...
én meg itt maradok egyedül,
s izzó ágyunk lassan kihűl.
Máris hiányzol...s a kínok közt a magánytól,
csak sírok, meg nem áll bánatom egy percre se,
hogy nem vagy velem mindig,
örökre...
Szenvedek...mert minden nap rád éhezek,
de tudom, hogy vagy nekem...
és valahol épp karol két kezed...
gondolatban...én is mindig ott vagyok veled!
MIKOR
Mikor egyedül vagyok, s csak az óra ketyeg
mikor a hangtalan csendben egy béka brekeg,
mikor szótlan bólogatnak a fák
s hajlanak ágaik mint a nád,
mikor a holdsugár csiklandozza az eget,
s mikor nem lehetek veled...
Akkor gondolj rám!
Mikor éjjel nem pisszen semmi,
mikor a szótlan csendbe beledudál valaki,
mikor csöpög az eső, lágyan koppan
s egy szív magányosan dobban...
mikor átölelnél, de nem vagyok veled,
mikor hiába keres két kezed...
Akkor gondolj rám!
MIKOR HIÁNYZIK A PERC
Mikor hiányzik a perc, mikor átölelsz...
...mikor hiányzik a szó, mivel hozzám szólsz...
mikor nincs már semmi a világon...
...csak a kínzó vágy utánad.
Mikor fáj, ha rád gondolok...
mikor fáj, ha gondolatban beléd karolok...
mikor nincs már semmi a világon,
csak sötétség nappal, s hideg az éjszakákon...
Mikor kerget és űz ez az érzés,
és szívemben a vérzés
csak egyre nő...aggódik szüntelen.
Bizsergeted bőröm.
Alá etted magad.
S ereimben vér helyett
folysz tenmagad.
ÖLELJ ÁT!
Ne mondj semmit,
csak ölelj át!
Szótlanul, mint apa a kisfiát!
Ölelj, s el ne eressz soha többé!
Ez örök pillanat, nem válhat köddé!
Ne szólj,
csak tarts karodban!
Szuszogj bele arcomba nyugodtan!
Ringass, kedvesem, ringass engem!
Kezedbe fűzöm két kezem.
A szó nem mindig mérvadó,
néha túl sok és pazarló.
Elég csak az, hogy érezzem karod oltalmát,
hogy átéljem a szerelem hatalmát.
PERZSELŐ VÁGY
Ahogy a víz reszket őszi éjszakákon,
Úgy reszketek én is, mikor rád várok.
Hideg lenne? Szél fújna?
Vagy csak a vágy az, ami ráz újra meg újra?
Nézem az eget, hogy mily szép,
ahogy az meghasad, s a Nap vére kifolyik...
S közben szívem nyíl így szét...
Ölelni akarlak!
Ölelni, utat adni a vágynak.
S érezni azt, ahogy a szádnak nem kell más, csak az én bőröm...
Légy hát te az én börtönőröm!
Csókolni akarlak!
Csókolni, hogy érzem ajkad melegét,
S halljam hangod, ahogy elcsuklik... s kér.
Testem ad, lángot ígér.
Azt akarom, hogy folyj belém!
S tested váljon testemmé.
Véred vérként száguldjon bennem,
mint fékevesztett folyó, aminek nincs medre,
s arra folyik, amerre a kénye kedve
viszi, mert így jó neki.
Szomjazom.
Mert már hetek óta nem iszom...
Pedig víz van elég,
csak merítenem kellene még... s még.
S míg várok rád,
az ég elvérzik.
A vágy meg egyre csak vétkezik.
Vétkezik, mert nőttön-nő,
s vágyként lobogva az ölemből tör elő.
Jöjj hát, ne várass tovább!
Mert az éjszaka lángot ád.
Lángot, melyet használni kell,
mert most éget,
most perzsel.
Akarom, hogy perzseljen!
Mit perzseljen! Égessen!
S úgy égjek porrá kezedben,
hogy a vágyakozást lássam két szemedben.
RÁD TALÁLOK
Megálltak a napok.
Nélküled magányos vagyok,
hisz nem érinted arcom,
nem fogod kezem.
Érzem, elvesztem...
Kint őszi színekben pompázik a kert.
Minden zúgja, csodákat rejt:
Szivárványt az égen,
ezer színt a napsütésben...
Hogy tetszene neked is? Nem kétlem.
Milyen jó lenne veled nézni,
a fák lombjait felidézni, ahogy körbe vettek ágaikkal.
S megborzongtattak árnyaikkal.
Emlékekből élek.
Ha nem vagy velem,
felidézlek.
S könnyeimen keresztül látok,
mikor éjjel,
Rád találok.
REMÉNY
Nézlek...
S te nézel rám...
Fürkészőn.
Bárcsak hallanám, mi kattog benned...
... hogy mit súg finom lelked.
Érezlek...
mint lesz a mosolyból érzés...
Mint lesz a csókból érintés,
s a némaságból,
beszédes szavak,
melyek itt bent hallatják hangjukat...
Várlak...
Nem tudom, mit hoz a holnap,
de ígérem, átkarollak!
S ha te is viszont ölelsz újra...
Elindulhatunk egy közös útra...
Karodban megpihenve, béke önti el szívem...
De jó lenne hazaérnem...
RINGASS EL
Ne mondj semmit, csak ölelj át!
Szótlanul, mint apa a kisfiát!
Ölelj, és el ne eressz soha többé!
Ez örök pillanat, nem válhat köddé.
Ne szólj, csak tarts karodban!
Szuszogj bele arcomba nyugodtan!
Ringass, kedvesem, ringass engem,
kezedbe fűzöm két kezem.
A szó nem mindig mérvadó,
néha túl sok és pazarló,
Elég csak az, hogy érezzem karod oltalmát,
hogy átéljem a szerelem hatalmát.
SZERETEM...
Szeretem, ahogy a szél a hajam alá fúj,
nyakam csiklandozza, s blúzom alá nyúl,
megborzongtat átható tekintetével, szelíden.
Szeretem, ahogy a reggeli nap beles ablakomon,
lassan, szelíden elbotlik alakomon,
aztán tovasiklik, el, a messzi végtelenbe.
Szeretem, ahogy a májusi eső hirtelen
váratlan tör az égből elő, s végtelen,
mérhetetlen édes vérét arcomba vágja.
Szeretem, ahogy a föld ontja illatát,
mikor felásom a kert talaját,
s frissen lebben körbe, a szerelem engem.
Szeretem, a természet minden mozzanatát,
mert elhozza nekem a boldogság pillanatát,
téged is ő hozott nekem, te édes-bús szerelem.
TAVASZVÁRÓ
A tél kopogtat az ablakon.
Hallom, hogy fagyott ujjával,
karcol az üvegen.
Jeget vág.
Havat szór, szitál az ég,
süvítve fúj a metsző szél.
Tépi a fákat.
Esztelen.
A kályha mellett vacogok,
majd megfagyok.
Egyedül.
Már nem emlékszem arra,
milyen volt télben, parázson járni.
Dacolni a faggyal, s hideggel, mert
minden reggel adtál, meleget szívemnek.
Most hideg s fagyos.
Azzá tetted...
Nem szeretek fázni, utálom a telet.
A tavasz kell nekem, mi megmelenget.
A tél lassan elvonul, s holnap tán
jön a tavasz.
De már nélküled.
VÁGYOM RÁD
Vágyom rád, mint szomjazó a vízre.
Vágyom rád, mint ifjúságra az öreg néne.
Vágyom rád, pedig tudom, nem lehetsz enyém,
hisz mindez nem más, mint hiú remény!
Vágyom rád, mert kívánom csókod.
Vágyom rád, mert hiányzik bókod.
Vágyom rád, mert szeretlek, s kellesz nekem,
hisz csak akkor élek, ha te vagy nekem.
Vágyom rád, hosszú éjszakákon.
Vágyom rád magányos napjaimon.
Vágyom rád mindig, ha nem vagy velem,
hisz nélküled nem is létezem.
VÁRLAK
Várlak a hajnal derengésében
Várlak az est sötétjében.
Várlak, mikor hajam tépi a szél.
Várlak, mikor a Nap útra kél.
Várlak nyáron, várlak télen,
Várlak fényben sötétségben, 
Várlak ébren, várlak álmomban,
Várlak,örökkön örökké, magamban.
Várlak, míg ki nem huny szívemben a fény,
Várlak, míg a nappalt fel nem váltja az éj.
VÁRSZ RÁM
Vársz rám, s én megyek hozzád.
Léptem kopog a kihalt utcán.
Párás még a reggel, nedves minden,
látszik a kertben kint felejtett ingen...
Friss szellő támad fel hírtelen,
megborzolja hajam s egy végtelen
édes percig azt hiszem, te vagy az...
elém jöttél... simogatsz...
Egy kismadár dalra fakad az ágon,
arról énekel, milyen szeretni nyáron...
mily tüzes a szerelem, hogy lobog a szív,
érzem, ahogy a kedvesem egyre jobban hív...
Megyek, s közben már arra gondolok,
milyen lesz, ha megint beléd karolok...
hogy fog csókolni éhesen a szád...
Istenem, hogy vártam rád!
Már látlak...ott állsz a sarkon,
szólnék hozzád, de elment a hangom...
Eléd lépek... te átkarolsz...
s szenvedélyesen megcsókolsz...
S míg a karodban tartasz, az idő megáll...
levél se zizzen, még a szél is eláll...
megszűnik létezni minden körülöttünk,
s nincs más, csak a jövő előttünk..
VELEM VAGY
Velem vagy, érzem tested melegét,
(a nap se melegít így)
Érzem szíved lüktetését,
(az anyaföld nem lüktet így)
S ha nem vagy velem akkor is
Velem vagy, hallom hangod.
(csak a szél susogott)
vele vagy, vidít arcod
(csak az árnyék játszott)
hát
várom, hogy átölelj,
(mint tenger a szigetet)
hogy szavamban magadra lelj
(mint tavaszt a kikelet)
Várom, hogy velem légy,
(mint az alma és az ága)
Várom, hogy karodba végy
(mint kisgyermeket az álma)
Velem vagy, mindig, s örökké,
(ahogy a csillag a végtelen égé)
Velem vagy örökkön örökké.
(ahogy a szárnyaló sas az égé)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Pej Erika |
|
|
|
Címkék: megborzongtattak, belebetegedtem, szenvedélyesen, megborzongtat, csillagtenger, elveszítettem, megpezsdülnek, elindulhatunk, csiklandozza, pályaudvaron, derengésében, fékevesztett, kisgyermeket, szenvedélyes, felszítottál, tekintetével, meghalhatnék, csillapítaná, szerethetlek, csendesülnek, odapillantok, elveszítelek, szeretnélek, sötétségben, napsütésben, érthetetlen, megtörténik, elsóhajtott, lengedeznek, szusszannak, naplementét, körülöttünk, szerelmesen, szivárványt, locsolkodni, szívrepesve, tavaszi tájat, kicsiny várat, ablak Hold, elsóhajtott vágyak, lassan telő, emlékeinket lapozom, partot mossa, mindent elsöprő, élet ilyen, távolból megidézlek, falra festem, mostoha rideg, reggelt átkozom, szív átölel, hajnal elvigyen, utolsó ölelés, ERIKA VERSEI, AKKOR IS, ALSZIK VÁROS, CSAK EGYSZER, CSAK NÉZLEK, ÉBREN ÁLMODOK, FOGD MEG KEZEM, FUTNI VOLNA JÓ, GONDOLJ RÁM, ELJŐ AZ ESTE, MOST MEGHALNÉK, HIDEG ÉJSZAKA, HÚSVÉT ÜNNEPE, MIKOR HIÁNYZIK PERC, ÖLELJ ÁT, PERZSELŐ VÁGY, RINGASS EL, VÁGYOM RÁD, VÁRSZ RÁM, VELEM VAGY,
|
|
Offline
