|
2017-09-12 16:30:54, kedd
|
| |
| |
SZÉP AZ ÉLET... HATVANON TÚL IS...
Hatvan felett, csak én mozdulok...
Ági és Vera elhatározzák, hogy meglátogatják régen látott szüleiket Budapest egyik kerületének panellakásában.
- Te jó ég, Vera, milyen régen láttuk őket, azt hiszem, szégyellhetjük is a pofánkat, hogy itt lakunk egy városban, és nem vagyunk képesek elmenni hozzájuk, ha csak egy félórára is - mondja Ági, és mintha tényleg elszégyellné magát.
- Jól van, most ne csinálj ebből magunknak lelkiismeret-furdalást, mert tudod, hogy ők megértik, hogy sok a munkánk, ott vannak a neveletlen gyermekeink, szóval nem igazán érünk rá - de mintha ő is elgondolkodna egy picit, hogy tényleg jó gyermekeik ők a szüleiknek?
Megérkeznek a gyönyörűen rendben- és karbantartott budai társasház lépcsőházába, és igyekeznek szüleik lakásának ajtajához, ahol igencsak megtorpannak a beszélgetés hallatán:
- Józsikám, az isten áldjon meg, aztán meddig álljak még itt a fal mellett mozdulatlanul, hogy be tudj célozni? - kérdezi Vilma szinte már könyörögve.
- Várj, mindjárt hozom a centit, mérd meg, lemérjük ketten! - mondja Józsi bá' kissé szuszogósra véve a figurát, hiszen "futott" néhány kört, mire megtalálta.
- Mi van, mit mérjek meg? Ne hülyülj, hiszen nem is látom, olyan apró - mondja Vilma, de azért megfogja a végét.
- Húzom, de el ne ereszd, mert most bemérjük a távolságot, tudod, azt csak úgy lehet élvezni, ha megfelelő a táv. Állj egyenesen, ne mozogj! Ne mozogj addig, amíg nem szólok. Most csak én mozdulok! - mondja Józsi bá' nagy vehemenciával, és néma csönd.
A lányok hallgatóznak az ajtó előtt, csak most ki ne lépjen valamelyik szomszéd, és megkérdezze, hogy mit csinálnak a szüleik lakása előtt. Most aztán gondolkodóba estek, csengessenek be, kopogjanak, vagy tűzzenek haza? Mi a jó istent csinálnak az ősök? Halvány lila sejtelmük azért van, de délután kettőkor - ilyenkor aludni szoktak, nem a fal mellett álldogálni - jó, most lehet, hogy felébredtek "közben".
- Józsi, sokáig tart még a műved, mert én itt rogyok össze rögvest, hát mérjed már gyorsabban, hogy a frász törjön ki, most már csakugyan berágatsz! Én elegedem, és soha a büdös életben nem méred meg! - rikoltja Vilma asszony keservesen.
- Jajj, tündérem, várjál már még egy kicsit, mindjárt kész vagyok, már lövöm is! - és odatotyog a fal mellé, Vilmát átkarolja és leülteti a fotelba.
- Na végre, azt hittem már leszakad a két lábam és a derekam, olyan sokáig kellett fognom mereven állva, engem többet ilyen marhaságra nem veszel rá, azt ugye, tudod egyetlen drágaságom - sóhajtozik Vilma és nézi a férjét, aki szerencsétlenkedik még egy ideig, mire bele talál a kör közepébe.
- Ugye, így jó, most a jó, kedvesem, ugye Neked is, Te is úgy látod? Látsz egyáltalán, hol a szemüveged? De hiszen ez a napszemüveg, ami most rajtad van, persze, hogy nem látsz semmit. Mi lenne Veled nélkülem? - És a kezébe adja drága nejének a távolba látó szemüvegét.
- Igen, ezt most az egyszer tényleg jól eltaláltad, a távolság is szuper, mértani pontosságú, a mélység talán a gyengeséged jele, lehetett volna mélyebbre is, de gyenge a kezed. Az ujjaid zsibbadnak, a térded rogyadozik - neked is -, no gyere, pördülj ide mellém, gyönyörködjünk még egy kicsit, hogy milyen jó munkát végeztünk.
Ági menni akar, de Vera visszahúzza.
- Nem megyünk sehová, várunk még néhány percet, hadd csendesedjenek el, csak nem élvezik egymást egy hétig? Ahhoz már idősek. Én ugyan vissza nem fordulok! - és tovább hallgatóznak.
- Józsikám, hoznál nekem a frigóból egy üdítőt, ha szépen megkérlek, nagyon megterhelő volt ez a feladat - mondja Vilma nagyot ásítva, és végigdől a kanapén.
Most, ebben a pillanatban nyomja meg a csengőt Vera, mert hallja az édesapja csoszogását a konyha felé.
Józsi bá' csodálkozik, hogy ki lehet az ilyenkor, hiszen délutáni alvásukat tervezik, de nagy örömére - amikor ajtót nyit -, meglátja két leánygyermekét. Szivesen és nagy szeretettel fogadja őket, invitálva a szoba felé.
Vilma is felpattan örömében, könnyek jelennek meg két szemében, amikor gyermekeiket karjába zárja.
Helyet foglalnak és körbenéznek a lakásban, mindenhol makulátlan rend, ágynemű sehol a heverőkön, és újból gondolkodóba esnek. Mi a jó fenét csináltak a szülők? De mintha Vilma kitalálta volna gyermekei gondolatait, a bal oldali képre mutat a falon.
- Nézzétek ezt a szép tájképet, lányaim, most üzemeltük be apátokkal, ő lemérte a két kép közötti távolságot, mert tudjátok, ő precíz mérnökember, szimmetrikusnak kell lenni mindennek a lakásban. Csak az a baj, hogy nagyon sokáig tartott neki, én fogtam a mérőszalag egyik végét a kép középpontjánál, ő pedig mért. Majd hozta az ütvefúrót, tiplit helyezett bele, de nem elég mélyen, mindegy, így is jó lesz.
A lányok elnevették magukat, hogyan is gondolhatták azt, amit gondoltak, de nem árulták el a szüleiknek. Az, hogy sokáig nevettek, nem volt feltűnő a szülőknek, hiszen víg kedélyű gyermekeik vannak, mint amilyenek ők.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Életmód |
|
|
|
Címkék: szimmetrikusnak, gyönyörködjünk, csendesedjenek, középpontjánál, szégyellhetjük, leánygyermekét, panellakásában, meglátogatják, vehemenciával, karbantartott, mozdulatlanul, elgondolkodna, csengessenek, megtorpannak, gyermekeiket, lépcsőházába, elszégyellné, hallgatóznak, gondolkodóba, lelkiismeret, gondolhatták, elhatározzák, visszahúzza, kerületének, körbenéznek, mérnökember, gyermekeink, megkérdezze, gondolatait, csoszogását, csodálkozik, megérkeznek, pillanatban, gyengeséged, beszélgetés, szuszogósra, neveletlen gyermekeink, gyönyörűen rendben-, beszélgetés hallatán, isten áldjon, lányok hallgatóznak, ajtó előtt, szüleik lakása, frász törjön, büdös életben, kezébe adja, távolba látó, egyszer tényleg, mélység talán, gyengeséged jele, ujjaid zsibbadnak, térded rogyadozik, SZÉP AZ ÉLET, HATVANON TÚL IS,
|
|
Offline
