Regisztráció  Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Sylvester Anita
  2018-05-15 21:00:38, kedd
 
   
 









SYLVESTER ANITA


Sylvester Anita (Veszprém 1973. 04. 27. - ) már tinédzserkori korában tollat ragadott, ekkor születtek az első versei. Eddig megjelent kötetei: A Csillagok csöndje, a Lélekszárnyak, a Tündérrózsa, és A lélek dalaiból után az Álomszikra szintén az Underground kiadó gondozásában jelent meg. Verseiben kedvelt, visszatérő téma a szerelem utáni vágy, a szenvedély.


,,Nem tudok kilépni önmagamból" - Cserenkó Gábor interjúja Sylvester Anita költővel

Link


Link







ADAGIO


Ha szeretsz, akkor elfogadsz
olyannak, amilyen vagyok,
nem nézed lázadásomat,
szívedben van az ablakom.
Zárul így az egész világ,
csak összetört cserép halom,
a lét már messzire kiált,
de lelkedben szól a dalom.
Nyíló virág a szeretet,
fehérben, vörösben ragyog,
bokraink ringnak selymeken,
neked én vagyok angyalod.
Nem hullnak szirmunk fodrai,
tartja bennünk illatos vágy,
forognak testünk malmai,
veled együtt mindig tovább.
Nyugszik bennünk az alkonyat,
csak tűnődve elmélkedem,
nézem a békés dombokat,
csendet olt kezedbe kezem.







AMÍG VAN


amíg van még
pár tiszta szó
mi őszintén
elmondható
valami amit
megleltem
bennük világít
a lelkem

nem kellenek
cifra szavak
csak amik
megszólítanak
szívemből
szívedbe érnek
elhalkulnak
a miértek

amíg van még
csend mi beszél
akár kertben
a lenge szél


szememből
szemedbe ragyog
mint a távoli
csillagok

nem kellenek
ígéretek
elég csak az
hogy szeretek
kezemet
kezedbe tenni
nem is kell már más
csak ennyi

amíg van kar
mi átölel
benne a
mennyország jön el
megnyugodó
fáradt aggyal
leszáll egy
mosolygó angyal







ARANYFONÁL


Nem választhat el minket az éj,
se a távolság, se a szél,
zúgó viharban hallom szavad,
fagyos télből ébred tavasz,
mert szívedben otthonra leltem,
benned világít a lelkem,
te vagy már tükrömben minden fény,
örökké parázsló remény.

Erdőnkben a kék madár repül,
szárnyalhat rendületlenül,
a napfényben boldogság árad,
átöleled most a fákat,
mint tündérként karcsú derekam,
itt örökre velem maradsz,
nincs már idő, a kerék megáll,
ahol mi élünk, nincs halál.

Bárhová visz majd utunk tovább,
összeköt az aranyfonál,
ahogy hitünk eget és földet,
hogy nem lesz akadály többet,
sorsunk csillagokba írva van,
kísér minket lankadatlan,
együtt szép és jó lesz minden,
élni békében, szeretetben.







ÁLOMSZIKRA


Gyümölcsillatú a táj arca,
édes nedv csordul szívedbe,
bűvös mosolyába takarva
magához csábít az este.

Rebbenő sugár a pillanat,
szívedbe bandukol fénye,
elszunnyadó vágyakat altat,


tűnt igézetek tündére.

Ébenfekete a kósza csend,
levegőben mámor ragyog,
örömök poros padlása zeng,
pilleszárnyon az angyalok.

Szikrákon felpattanó álom,
rongyos egekre írt mese,
foszló csillagesőben látod,
ahogy megcsillan éjszeme.







BEENGEDTELEK


Helyet kaptál lüktető szívemben,
örökkévalóság a pillanat.
Felfénylett előttem a végtelen,
mi minden múló időt betakart.

Kerestelek távoli utakon,
míg lelkem végül bennem megtalált.
Egymásba simulhatnak a partok,
létezésünk legyőzi a halált.

A szerelem kapui kinyílnak,
hova indulsz, oda megérkezel.
Mi tesszük világok között hídnak,
fel nem foghat a földi értelem.

El nem mondhatják emberi szavak,
a végső titkot, ami megmarad.







CSAK VÁRLAK


Csak várlak. Lehullnak a napok,
de fent milliónyi csillag ragyog,
fölém borul most a végtelen ég,
távolsága mégis egészen közel,
ahogy az emlékeken karod ölel,
mint tekintetedben a mindenség.
Szeretnék egy reggel felébredni,
nincs immár bánat, csak ennyi,


könnyes pillákon rebben a fény,
sugara ül diadalt a sötét felett,
szivárvány glóriában a cseppek,
ahogy száll vállaimra a remény.
Világom, mint árnyban a lélek,
nádként törve is szeretlek téged,
árvaságom nem lett mostoha,
és magányos szívem nem irigy,
csak téged várlak már mindig,
úgy is, ha nem jössz többé soha.







CSEND


Hegyek felől szellő árad
nyári estén friss lehelet
szitakötő szárnya rebben
vizek felett tünde árnyak
simogatják a fényeket

Tavirózsák lengedeznek
rózsaszínben a hűs tavon
bágyadt fénye magába von
csendje szitál végtelennek
lágy dallamát így hallgatom

Pára cseppen virágszirmon
lelkembe száll bűvös illat
érzem ahogy a tó ringat
égi könnyként földre sírom
felhőjáró álmaimat

Szívem fölött a csend beszél
figyelem az angyalhangot
ahogy bennem békét alkot
megsuhint mint az enyhe szél
szájon csókol áldó alkony

Átölel már a pillanat
az időkön szólít tovább
elmélázom az otthonán
öröklétbe mártva magam
lelkembe ír minden csodát







CSENDESEDJ EL


Akár tenger hangja, mi köveken morog,
összezúzná magát az éles partokon,
feszeng az élete keserű vizében,
nem találja helyét a földön és égen.
Emberi bús szívén tikkasztó forróság,
tényeket emleget, nem viseli sorsát,
magától magáig menekülve lázad,
nincsen lelke mélyén tisztító alázat.
Nem látja a napot sűrű fellegektől,
nem tudja olvasni a hitet szemekből,
hiába mondanád, ne aggodalmaskodj,
magad irányítod minden egyes napod.
Isten ege nélkül a lelke hontalan,
szíve kővé mered, a fájdalma marad,
a kiutak nélkül léte csak szenvedés,
minden, amit kapna, neki az oly kevés.

Csendesedj el, elme, zúgó víztől távol,
lásd meg az erdőt is a sok magas fától,
békesség tisztásán önmagad fénye ég,
ahogy éled benned a megváltó remény.







CSILLAGOK KÖZÖTT


Alkonyon hív a távol
csendben kél aranya
lehunyt szemem fátyolán
borzong az éjszaka

Az éjjel öröme zeng
míg alszik a madár
lüktet a vér zenéjén
a végtelen határ

Jössz felém a ködön át
párában a tested
csilingel kristályhangon
előttem a lelked

Én elindulok feléd
kinyúlnak karjaim
ölelem a levegőt
remények ágain

A fények eljátszanak
álomban az élet
csillagpatkó szikráz
fekszem hold ölében

A szíveden dobbanón
ezüst sajka ringat
reggelre elsiratom
kósza álmaimat







EGYSZER MAJD


Ragyog a nap és zokog az eresz,
bádog kongással hólé csörgedez,
örül a fény, csókot dob az égre,
halódó télből tavasz jön végre.

Ringó lüktetéssel hív az élet,
bágyadt dobbanással eljön érted,
szemeidbe szórja szép szikráit,
víg kedvvel elkísér a nyárig.

Hullasd könnyeid a puha rögre,
temesd szomorúságod örökre,
kergesd el riasztva a pusztulást,
virágba boruljanak most a fák.

Ahol a föld összeér az éggel,
komor árnyak oszlanak már széjjel,
elfújja a szél minden bánatunk,
szívünkkel egyszer majd találkozunk.










EGYSZERŰ ÉS JÓ


Amikor jöttél, súgni kezdtek a fák,
a lombokban madarak pihentek,
feléledő lelkemen te maradtál,
múlt, akár a köd, elszállt hirtelen.

Tövisben villan fel erős rózsaág,
gyenge szirmok kelyhe csupa selyem,
sebezhet vagy simíthat lágyan akár,
mint a bimbóból fakadó jelen.

Egymásba kapcsolódik a gondolat,
felolvadnak a megdermedt fagyok,
szívünk őriz ismeretlen titkokat,
tudom már, egyszerű és jó vagyok,
tekintetedben és mosolyodban,
mint a felettünk fénylő csillagok.







EGYSZERŰ SZAVAKKAL


Egyszerű szavakkal mondom
el azt, amit el lehet,
mint arany papírban bonbon,
ajándék a szeretet.
Amit adtál és adhatok,
csak tisztán és szelíden,
egyszerű szavak, mondatok,
elnyugszanak a szívben.
Amit most a válladra rak,
lehet bársony vagy selyem,
mert simogatnak a szavak,


ahogy lelkedre teszem.
Akár tündöklő csillagok,
a bizalom benned él,
szemeidben lángja ragyog,
világít, mint a remény.
Mi elveszett, az már a múlt,
ne keresd azt az időt,
mi rég szakadékba hullt,
rajta jelened kinőtt.
Ami volt, az mind csak emlék,
lepergett homokszemek,
lehetett rossz, lehetett szép,
legjobb, ha elengeded.
Egyszerű szavakkal kérlek,
tartsd meg igaz titkomat,
mi gyönyörű, mint az élet,
fényes szárnyat bontogat.
Amit adtál és adhatok,
- lélek szivárványíve -
sugarán örök napok
köszöntenek a szívbe.







AZ ELVESZETT RÓZSA

A magyar kis hercegnek


1.

Ülök pihenve a csend közepén,
A szívemben elnyugszik már a hangod,
Csak testem ontja tovább a dallamot,
Mit ölelésed ringatott belém.

Látlak tisztán, bár csukott a szemem,
Érzékemen felsejlik számtalan kép,
Az, ami igaz, az lehet csak a szép,
békébe burkolja a szerelem.

Álom vagy, és tündöklő valóság,
Hitemben fénnyel ragyogó zsoltár,
Megőrzöm a szót kinyíló ajkadon.

Angyal színezte a tekinteted,
Delejt árasztva sugároz engem;
A lélek belső zenéjét hallgatom.

2.

A lélek belső zenéjét hallgatom;
Zeng, akár a feltétlen szeretet,
Nem hordhat semmilyen földi nevet,
Mert az áldás és végtelen nyugalom.

Így terülsz el bennem, mint hajnali ég,
Szívem a szíveddel édes rokon,
Ahogy keringünk együtt korokon,
Örök hazánk a felkéklő messziség.

Mint édenkertben Ádám és Éva,
Bár lecsengett már megannyi éra,
Felépül újra ledöntött falakon.

Az élet virul és árny a halál,
A sötétből a sugár kitalál,
Távoli csillagok fényein dalol.

3.

Távoli csillagok fényein dalol,
Utat lel, hol parttalan a sötét,
Bár benőve régóta az ösvény,
Repkény indái a mészkő falakon.

Titkok hangtalan szavai szólítnak,
Illatot áraszt a csipkerózsa,
Ott kísér időtlen idők óta,
Liánok szertelen lombja nőtt hídnak.

Hív az a valaha ismerős erdő
Engem, aki az igazi tekergő,
Megtörni azt, kinek szíve kevély.

Felébred már a bársonyos pillanat,
Pásztázza sugara a dús árnyakat,
Végtelen örök vágya az enyém.

4.

Végtelen örök vágya az enyém,
Meg nem halhat a sohasem született,
Habár élet követ újra életet,
Őrzi mindig halhatatlan lelkét.

Aki egykor voltam, már nem vagyok,
Csak testet, mint jelmezt cserél az ember,
Megküzd mindig a halálfélelemmel,
Látják ugyanazok a csillagok.

Voltam győztes, voltam sokszor vesztes is,
Láttam a világ megannyi helyeit,
Eső és hó hullott a vándorra.

Szerettem, és még többször elfeledtem,
Aki voltam, majd akivé is lettem,
Idők kezdetétől kóborolva.

5.

Idők kezdetétől kóborolva
Szomjasan kerestem az élet vizét,
Sivatag végtelen homokja kísért,
Így voltam saját vágyaim foglya.

Kutattam azt az elrejtett forrást,
Mi betölti kínzó sóvárgásomat,
Enyhül a gyötrelem, ami fojtogat,
És haladtam szüntelen csak tovább.

Viszem hát terhemet a vállamon,
Addig én soha meg nem nyughatom,
Míg meg nem találom a kutak kútját.

Mert hívnak addig mindig az álmok,
Ezért én minden napot megáldok,
Végig az emberi lét életútján.

6.

Végig az emberi lét életútján
Társam volt a magány és a béke,
Halhatatlan lelkem menedéke,
Döntéseimet az angyalok súgták.

Hiszen a boldogság voltaképp nem más,
Ha az ember ugyanazt akarja,
Mit rámért a teremtőnek karja,
Aztán felette végül óvón megállt.

Nem lázadok és lelkem nem irigy.
Akár egy önzetlen baráti frigy,
Testemet torz indulatok nem fúrják.

Eszmélve vezet már a bölcsesség,
Bár utamon annyi még a szemét,
Elkísér az öröm és szomorúság.

7.

Elkísér az öröm és szomorúság;
Egyszer elérem azt, mit keresek,
Ékes napja bennem kapott helyet,
De kék egét egyre viharok dúlják.

Lassú menetben marad a türelem,
Tán nem hagy el utamon az erőm,
Segíthet a gyengén és szenvedőn,
Akár hű zarándok vándorol velem.

Lelkemen elszántság lángjai égnek,
Aki örökké él, többé nem félhet,
Szívemben nem ketyeg az az óra.

Ki mit vetett, végül azt is arathat,
Sűrű álomból ködlik az akarat,
A megtalált és elveszett rózsa.

8.

A megtalált és elveszett rózsa,
Szívemen virítasz, ott illatozol,


Simítja lelkemet finom bársonyod,
Te vagy üdvömnek oltalmazója.

Magadban hordod múló életem,
Bíbor virágodban őrzöd lángomat,
Akár dús nektárral cseppenő oldat,
Eloszlik tőled minden félelem.

Ami egykor voltam, többé nem vagyok,
Tisztára söpörték lelkem angyalok,
Magamra talált bennem az idő.

Sose tör le már kudarc, se áldozat,
Így őrzöm benned örökké álmomat,
Tövissel szabdalt gyönyörből kinő.

9.

Tövissel szabdalt gyönyörből kinő,
Habár még sebeimen látszik a múlt,
Mindenből a kóborló lelkem tanult,
Jövő érzéseken születik ő.

Megbocsátás varázsszere cseppen,
Elárad a szív kiszáradt partjain,
Ledönti a fájdalom dúlt falait,
Új életet épít egyre szebben.

Ami ma gondolat, holnap az leszel,
Vágyadon eszmél immár a szerelem,
Ölelésben egy lélek férfi, nő.


Mi egyszer tiéd volt, tiéd is marad,
Az emléke örök, akár önmagad,
Nem fog rajta hervadás és idő.

10.

Nem fog rajta hervadás és idő,
Mindenható virulása végtelen,
Amit nem is foghat fel értelem,
Lágy illata egekbe szédítő.

Őt keresem, azt a bűvös rózsát,
Ami mindenki szíve mélyén nyílik,
Elkísér varázsa egész a sírig,
Búcsúzik a legutolsó órán.

Ami erősebb, mint a fájdalom,
Minden veszedelmen is áthatol,
Mert őrző bizonyossága a remény.

Mi a lélekkel együtt született,
Örökkévalón kapott életet,
Láthatatlan, és mégis szépsége él.

11.

Láthatatlan, és mégis szépsége él,
Magába zárja eget és földet,
Nincsen más igazság, mi megtörhet,
Lágyítja a szívet, melyik túl kevély.

Gyönyörűségére sohasem hiú,
Nyíló örömét szabadon ontja,
Boldogságnak nem lehet a foglya,
Benne egymásra talál lány és fiú.

Csak egy gyógyítja a sebzett szíveket,
Ami egyszer nyomtalanul elveszett,
Kínálhat bármi helyette százat.

Mint oázis a száraz sivatagban,
Délibáb a forrón kéklő ég alatt,
Mindig kutató szemben káprázat.

12.

Mindig kutató szemben káprázat,
Ki a napba néz, akár megvakulhat,
A lélekben veszélyes csaták dúlnak,
Örömök kútja legjobban bánthat.

Ki elenged némán jót és rosszat,
Gyöngédsége erején meg is bocsát,
Közelebb hozva az égnek távolát,
Rajta többé semmi nem tiporhat.

Mikor a híd felépült két part között,
Ami a szívbe egyszer beköltözött,
Semmi nem szünteti azt a vágyat.

Örökös társa az úton a hiány,
A lélekben szavak nélkül is kiált,
Folyton kereső szíven varázslat.

13.

Folyton kereső szíven varázslat;
Őrző láng, minek parázsa mindig ég,
Mert érez és lobog, minden, aki él,
Diadaláért bárki kiállhat.

Ott van erdők messzi rejtekében,
Hol repülő kék madár fészket talál,
Vándorlásában végül ahova száll,
Ott van az otthona fénylő bércen.

Szeretve áttör magas falakon,
Szívemmel a szíveden hallgatom,
Ahogy lelkeinkben most a csend beszél.

Mikor érkezik kezem kezedbe,
Árnyunk borítja lágyan az este,
Romantikája fontosabb mindennél.

14.

Romantikája fontosabb mindennél,
Elringat a tündéri pillanat,
Szám érinti bársonyként ajkadat,
Mint fátyol borítja szeretők szemét.

Hullik derekam ölelő karodba,
Érintések szikrája felragyog,
Mint valami tűzszárnyú angyalok,
Halk feleletként csillogó szavadra.

Mi kezdettől voltál, nekem az maradsz,
Senki más ilyen végtelent nem adhat,
Több ez annál, amit csak hihetnék.

Foglalja szívem a vágyott egyetlen,
Ami öröktől volt és lesz szerelem,
Ülök pihenve a csend közepén.

15.

Ülök pihenve a csend közepén,
A lélek belső zenéjét hallgatom;
Távoli csillagok fényein dalol,
Végtelen örök vágya az enyém.

Idők kezdetétől kóborolva
Végig az emberi lét életútján
Elkísér az öröm és szomorúság;
A megtalált és elveszett rózsa.

Tövissel szabdalt gyönyörből kinő,
Nem fog rajta hervadás és idő,
Láthatatlan, és mégis szépsége él.

Mindig kutató szemben káprázat,
Folyton kereső szíven varázslat;
Romantikája fontosabb mindennél.







EMBERI


Talán álom ez az élet,
de emberként vagyok lélek,
szívem csak ezzel van teli,
amit érzek, mind emberi.
Emberi az imádott arc,
emberi az elbukott harc,
emberi az elfojtott vágy,
emberi az őrlő magány.
Emberi, hogy van fájdalom,
emberi, hogy ezt vállalom,
emberi, hogy nem adom fel,
emberi, hogy bennem a jel.
Emberi, ha Istent hiszem,
emberi, ha mondom, nincsen,
emberi, ha véget látok,
emberi, ha felkiáltok.
Talán szenvedés az élet,
amit itt emberként lépek,
a cél majd egyszer megtalál,
súgj addig, megváltó halál.







ESIK


Esik, rázza az eső a lombokat,
mint egy mélyről jött zokogás.
Az éjjel minden titkával
ülök egyedül a homályban,
várom, hogy csendesüljön,
ami szívemben vihart kavart.

Talán lemossa rólam azt,
ami beszennyezte lelkem:
kudarcot, csalódást, bánatot,


feszítő fájdalmat, ami űz,
gyógyírt keresni végre,
elmúlást és éltető reggelt.

Megbékélek tegnapjaimmal,
leveszem magamról a bűn
és szenvedés súlyos palástját,
amivel önmagam takartam
a holnapok napfénye elől:
megadóan tűröm az esőt.







ÉRZÉS


Nem kereslek.
Konganak hangom után
a fehérre meszelt falak,
nagyra tátott csendben
zökken az idő tovább.
Elfeledlek.
Lebbenti a szél a függöny
kavicsos korcait már,
pillantásba égnek a nap
lemenő vörös sugarai.
Elmúlt minden.
Igazságba burkolt fények
hirdetik a élet diadalát,
a sötétség mindenhol
vereséget szenvedett.
Nem hívlak már.


Szeretném átadni a sorsnak
az elfecsérelt órák sorát,
mikor a bizalom elhullt
a remény szakadékában.
Elengedlek.
Kezem finoman a fák
kemény kérgét simítja,
az ágak sóhaja illan most
a kifosztott ég felé.
Szerettelek.
Látlak a folyó partján
becsukott szemekkel,
reng a híd léptem alatt.
Mindig szeretni foglak.







FAGYÖNGY


Hópelyheket ringat a szél,
lágyan hintáz a berkeken,
jön az év csendes évszaka,
ahogy a tél
decemberben
a tájat altatja.

Szunnyadó fáknak karjait
fehér fagyöngy öleli át,
csillog örökzöld levele,
dús ágain
madár kiált,
s begyét rakja tele.

Régen arany sarló csillant,
druidák vágták a csokrát,
fehér kelmébe gyűjtötték,
ha hold villant,
s földtől óvták
az ég varázsgyöngyét.

Mikor Karácsony idején
ága függ az ajtók felett,
hisszük szent bizonyossággal,
a hit, remény,
és szeretet
itt van a világban.

Alatta összesimulva
ajkakra forr a szende csók,
kezek kulcsolnak kezeket,
és nem múlva
szerelmet óv
örök emlékezet.







HA AKAROD


Ha akarod, én itt vagyok,
virágozni fognak a fák,
ha elmúlnak majd a fagyok,
miénk lesz a tavasz, a nyár.

Ha akarod, csodák érnek,
akár egy sosem látott arc,
és nem kell már többé félned,
elhozza az áldásodat.

Ha akarod, álmod jön el,
minden a helyére kerül,


jövőd angyalként átölel,
ahogy itt lent, úgy majd felül.

Ha akarod, minden tiéd,
világra jön az érzelem,
mint folyó medréből kilép,
sorsod nyugszik a kezedben.

Ha akarod, itt maradok,
szívedre szegezve szépen,
fénylő esthajnalcsillagod,
társadként az örök égen.







HA NEM VAGY OTT


Akkor is megyek, ha nem vagy ott,
valahol elveszett, ami megvolt,
eldobtad, mint fénytelen követ,
pedig gyémántot tartott kezed.

Akkor is látlak, ha nem vagy ott,
hegyek súlyozzák néma alakod,
levegőben ködlik mellettem,
szél súgja a hangod nekem.

Akkor is szólok, ha nem vagy ott,
ha már minden megfagyott,
folyóvizem árad parttalan,
szenvedélyeknek ára van.

Akkor is várlak, ha nem vagy ott,
megperzselem még a tegnapot,
tűzbe borítva múlt életem,
szívbe égetve holt szerelem.







HA VAN MÉG


Ha van még erre szó, hogy elmondjam,
ritmusként fog lüktetni dalomban,
nyugszik gyötört lelkemben a hűség,
mint karjaid közt a gyönyörűség,
bőröm selymén tüzes billog a vágy,
beleégett minden simogatás,
finom kezedtől parázslik bennem,
ringat az érzés a szerelemben.
Ha van még erre szó, hogy suttogjam,
halk hangjain a belsőmben dobban,
amint csendedben csillagok égnek,
hiszek a dalnak és a meséknek,
világít most a tündöklő remény,
meglágyul a szív, ami még kemény,
eljön az is, kit régóta várnak,
angyali lépteken örök nyárnak.







HISZEK


Hiszek az elárvult hangban,
mely csenddel béleli puhára
a keményre fagyott szavakat.

Hiszek a feszítő némaságban,
mikor ölelés nélkül vacog
a magára maradt világ.

Hiszek a könnyek tisztaságában,
mikor a sivataggá vált éden
szomjasan megváltásért kiált.

Hiszek abban, hogy lesz nap,
mely eggyé fűzi az elhagyottakat,
álmokból éled a valóság.

Hiszek abban, hogy szíved ugyanaz,
mint az az ősrégi dobbanás,
ami szívemben itt maradt.







HŰ VAGYOK

Ha elsötétül a fény,
mikor elhallgat minden,
hallom akkor is szavad,
világítasz itt benn.

Vihar mossa életem,
madár hull le az ágról,
még az ég is leszakad,
hogyha válunk egymástól.

A virágok véreznek,
füvekben megbotlanak,
nagy fák is hajladoznak,
szél fújja a vágyakat.

Jöhet orkán, áradat,
mint lakatlan szigeten,
alma közepén a mag,
úgy ül a csend szívemben.



Se áldás, se kárhozat
el nem veszi már többé,
mit lelkembe fogadtam,
az megmarad örökké.

Hontalannak az otthon,
kiűzöttnek a haza,
vesztesnek a diadal,
mit nem adhat fel soha.

Nem változnak felettem
éjben járó csillagok,
aki voltam és leszek,
önmagamhoz hű vagyok.







ITT MARADTAM


Minden elment és én itt maradtam,
a magány kísér még hűségesen.
Vándorlásban a cél bizonytalan,
csak az út, ami mindig jön velem.

Elfáradtak a bokrok és a fák,
csendjében alszik az egész liget.
Nyugszik bennem is a parázsló láz,
bús szívem titkos kertjében pihen.

Meddig tart, míg fényem elér téged,
és meddig, míg jön a feltámadás?
Pusztulást szűnni hiába kérem,
kriptalevegőt fúj már a halál.

Minden elmúlt és én itt maradtam,
megállt bolygó lelkemben az idő.
Megkövült létemben hívnak szavak,
szikkadt múltból a jelenem kinő.







KERESLEK


Ahol kósza árnyak fénnyel összeérnek,
S szót keresnek immár a születő hangok,
Ahol otthont kutat a hontalan lélek,
Míg fosztott szárnyakkal a földön barangol.

Szememre végtelen álma burkol estét,
A csillagok között csapongva száll tovább,
Míg szinte nyomtalan elmúlik ezer év,
És beborít mindent a feledő homály.

Bárcsak érinthetné lelkem a lelkedet
Emberi életünk kerengő útjain,
Harmónia zengne a nyugtalan testen,
És nem szorítaná szoros gúzsba a kín.

Ahogy szívbe oltott a tündöklő öröm,
Kíséri szüntelen a lankadatlan vágy,
Lenne a szerelem égre írva örök,


Ahol nem állna ott út végén a halál.

Sűrű szállal kötve a sorsunk csillagkép,
Amint jelent rajzol múlt párhuzamosán,
Ködlő világ felett lebegnek angyalként
Őrizve a jövő szálló aranyporát.

Mikor eljössz végre, úgy némán összeáll,
Titkok törnek széjjel, akár egy pillanat,
Szabad lesz hirtelen minden bilincsbe zárt,
Ragyogó sugárba vonja fejünk a nap,

Lépteden születik bennem a nyugalom.
Kiérdemelt célunk a tájba kódolva
Virít, mint zendülő őszi virág halom,
Szirmokra simítja egy tétova óda."







LELKEDDEL


Szeretnék
A lelkeddel aludni.
Tudni,
Hogy az ember gyarló,
Mit nem foghat fel
Az értelem,
Csak érezni együtt
A csendben,
Amit nem érhet el
A gondolat,
El nem fedik azt már
A szavak,
Távolság
Se szabhat neki gátat.
Szívemet
A szívedre tenném.







LOPAKODÓ SZERELEM


A fiú álmosan cigire gyújtott, szemeibe még csak most szökött be a délelőtti napfény.

Ragyogott, akárcsak a lány, aki ott állt némán az ablak előtt. Mennyi reggelt látott már ez az öreg ház, de most mégis megilletődve ásított az üres gang. Pihenős vasárnap kongott a harangokkal.

A Szent Anna templomból kibújtak az árnyékok az utcára. Forró köveken ugráltak, beitták a szögletek. A Duna felől langyos szél indult fel a lépcsőkön. A hegyek olyan szilárdan álltak, mint egy olyan szerelem, amit évezredek óta őriznek a lankák.

Akárcsak valami gyönyörű virág, kibomlott a lány mosolya, ahogy a fiúra nézett. A fiú vállai olyan vonzóan szélesek voltak, úgy kívánta letenni rá a kezét, érezni az erőt, ami belőle áradt. A fejét pedig odahajtani a nyakgödörbe, oda, ahol annyi melegség volt, ami felmelegíthetett minden fagyos szívet.

Mire feleszmélt a gondolataiból, már ott érezte a fiú szuszogó leheletét a fején, és érezte a keze puha simítását a haján.

- "Úgy bújtál ide a nyakamhoz, mint egy kis menyét", - mondta nevető hangon a fiú, aztán elhallgatott minden. Csak az angyalok szárnyának suhogását hallhatta, aki nagyon figyelt. Ott szállt el felettük a múlt, az a két év együtt, és még ezer, amiről tudomásuk nem lehetett. Az érzések összesimultak, és dalolni kezdett bennük egy ősi dallam. A férfi és a nő egysége olyan harmóniában, mint ahogy Isten megteremtette őket, mikor nem volt még semmi más, ami ezt a békét széttörje.

Nem vették észre, hogy beborult az ég, a kis szoba bensőséges hangulatát mutatta minden kis tárgy a polcokon, a porcelán figurák boldog állandósággal ültek szemben, a falakon régi képekről tekintett le az is, aki már messze van. Anyák, nagyanyák szeretete lebegett a levegőben, mint egy védő sátor, akik áldó kezekkel őrzik a boldogságot.

Az ölelések ringattak, mintha a gyerekkor öröme ott maradt volna, bent a szívek mélyén. Akár a könnyek, úgy pergett le róluk a bánat, hogy öröm szülessen végre, szabadon és tisztán, ahogy két őszinte ember lelkéből felszakad a béke és mindaz, ami az életet életté teszi.

- "Nagyon szeretlek! Olyan jó kimondani", - szólalt meg a fiú, a lány arcán pedig hangtalanul csorogni kezdtek a felszabadító boldogság sós könnyei.







MEGTART


Megtart a távolság,
és megtart a közel,
amit te várva vársz,
hozzád majd az jön el.

Hitedet megéled,
nem őrzöd, mint rabot,
betegként ápolni
sem kell a holnapot.

Csak a pillanatod,
ami most végtelen,
de ne engedd el már,
kérlek, a két kezem.










MERT A CSÓK


Mert a csók líra,
amint elporló szívekbe írja
egy angyali kéz,
tekintet, mi a tündöklő égre néz,
arc, örökről ismert emlékezet,
felidéz egy valaha volt történetet.

Nincs kezdete és nincsen vége,
nem tudhatjuk, hogy mi végre,
ok nélküli, megmagyarázhatatlan,
nincs ott a kimondott szavakban,
csak a csendben létezik,
magába zárja fényeit.



Ahogy jött, úgy belém költözött,
a menny és a föld között,
hol álmokban él az ember,
csillagot rejt édes szerelemben,
hajnalpírral ébred a lélek,
hogy benne örökké élek.

A múlt homály, a jövő káprázat,
de itt és most csókolom a szádat,
magára talál az elveszett világ,
kinyílik ajkunk, akár egy virág,
karunkba hullik az elérhetetlen,
végtelent ölelve magához enged.







MESÉLJ NEKEM


- Mesélj nekem, Anya, kérlek,
milyen volt, mikor születtem?
- Lelked csillagon kóborolt,
majd emberré vált életed.

- Mesélj nekem, mondj el mindent,
hogy vajon milyen a világ?
- Együtt ébredez a nappal,
színében virul a virág.

- Mesélj nekem, milyen a vágy,
mint felkelő hajnal ragyog?
- Meleg, lüktető tején csak
sírnak-sírnak az angyalok.

- Mesélj nekem, Te tudhatod,
itt a földön mi a legszebb?
- Megsúgja azt szívem mélye,
hisz kincse, te vagy az, gyermek.







MINDIG ÉS SOHA


Meddig tart a mindig,
és meddig a soha,
összeköt-e a híd,
ha a sors mostoha?
Partok között élve,
ha ringat csónakom,
örvény tetejére
felvisznek a habok?
Lesz-e akkor tovább,
lesz-e majd kikötő,
ahol lábam megáll,
ott nyílik a jövő?
Könnyek a folyóba,
majd tengerbe érnek,
a mindig és soha
része az egésznek.
Itt van most a jelen,
az egyetlen valós,
nem kérdez, nem felel,
amint hordja a jót.










MIT SZERETNÉL


A nő bolond, a férfi szemét,
két félből sohase lesz egész,
amit főztél, azt egyed is meg,
egyedül viszed a keresztet.

Apám önző volt, anyám gyenge,
mint idegszálakon a penge,
apám elment, anyám kiborult,
aztán mindig gyógyszerekhez nyúlt.

Menekültem, rab lettem újra,
hiába léptem másik útra,
férjem kapzsi, hazátlan székely,
kinek csak Amerika jó hely.

Mit szeretnél itt te elérni,
hogy fognak emberként megmérni?
Mit szeretnél, szíveden lakat,
mikor mindig téged vártalak.

Befutottam sorra a csőbe,
nem vár soha jobb sors egy nőre,
férfi hazudik, a nő hallgat,
míg beadják majd az unalmast.

Az agresszív persze a bátor,
még a melegben is már fázol,
vacogsz rég kihunyt tüzek felett,
mi most az erkölcs szüzek helyett.

Mit szeretnél itt te elérni,
hogy fognak emberként megmérni?
Mit szeretnél, szíveden lakat,
mikor mindig téged vártalak.

Eljöttél, a szívembe léptél,
lelkembe érve is csak féltél,
ki nem várt semmit, nem is adhat,
de szépet ígérő szavakat.

Napfényt tűztem fel a csókodra,
követtelek is a pokolba,
az életemet neked adtam,
és mikor kellett, feltámadtam.

Mit szeretnél itt te elérni,
hogy fognak emberként megmérni?
Mit szeretnél, szíveden lakat,
mikor mindig téged vártalak.







NEM TUDOM


Nem tudom elmondani már mióta,
hogy mit érzek és mit is akarok,
csak feszít mélyen magamba zárva,
amit rám bilincseltek a napok.

Nem jön a szabadulásom addig,
amíg a szívemből fel nem szakad,
fagyos gátakat végre áttörve
kizúdul a sorsváltó akarat.

Nem akarom, hogy könnyeimet lásd,
csak erőmé legyen a tisztelet,
nem győzhet le semmilyen kárhozat,
míg zászlómra tűzve a szeretet.

Nem tudom elmondani már mióta,
hogy mit érzek és mit is akarok,
csak nyugszik halkan magamba zárva,
akár fejem felett a csillagok.







NÉHA FÁJ


Néha fáj, fáj nagyon,
mikor a bánatnak súlya nyom,
minden, mi eltűnt, elveszett,
varázsból kitépve igézetet,
dicső élet, mi megtalál,
amin nincs többé halál.

Ember, ki örökké szeret,
léleknek a föld otthona lehet,
benned és bennem is lakik,
az a fény, mi sose vakít,
melegít, gyümölcsöt érlel,
mint gyermeket anyaméhben.

Kinő sorsunkból az értelem,
ami több, mint a szerelem,
édes méze sűrűn cseppen,


akár szent áhítat a versben,
neked és nekem is beszél,
suttog, mint a gyenge szél.

Ott dereng a csendben valami,
mit nem tudott senki elmondani,
de mégis ömlik hangtalan,
mert az embernek vágya van,
szeretni és szeretve lenni,
nem is kell más semmi.

Néha fáj, fáj nagyon,
mikor széttörik a bizalom,
törött cserepekben a remény,
sérült szív néma és kemény,
érted és értem is szól a hang,
akár távoli bongó harang.







NINCS HITE ANNAK


Nincs hite annak, aki szerint
két embert egymáshoz önös érdek vezet.
Aki szerint a szerelem csalóka ábránd,
és nincs híd, ami egymást összeköt.
Nincs hite annak, aki szerint
nem létezik más, csak kósza vágy,
aki nem ismeri, hogy mi a hűség,
nem tudja, hogy lesz kettőből egy.
Nincs hite annak, aki szerint
a szívben nincs benne az a láng,
mely megmarad akkor is, ha elmúlik
a tél, a nyár és az egész világ.










OKTÓBERI DALLAM...


Ködbefont hajnalt ringat a táj
csendülő dallam a cseppek alatt
sárguló lombját vedlik a fák
szél kever zizzenő barna avart

Lebbenő táncát játssza a fény
oszlik a felleg a város felett
kéklő virágát nyitja az ég
tépi a szirmát az árnyak helyett

Illanó álmot röptet a lány
csillog a reggel a szép szemeken
mennyei fényben úszik a láng
elpihen csöndesen két kezeden







ŐRIZNI A FÉNYT


,,Leszel-e különb,
megállsz-e felettem,
hogy maradj örökké
fényem és reményem?"
- Komjáti Péter-

Úton vagyunk mindannyian:
megélni a jót, a csodákat,
vándorlunk nappal és éjjel,
keresni, mit csak szívünk láthat.

A küldetés a boldogság:
hosszú az utunk, nem egyszerű,
szívünkben megmérettetik
a fény, a remény és a derű.

Kecses léghajó az élet:
szállni, repülni egyre feljebb,
lent marad mind, ami elmúlt,
kincsként hordozzuk a szerelmet.

Ami volt, az csak torz tükör:
lehet Lucifer vagy Messiás,
lelkünkbe beárad a fény,
eltűnik hirtelen, ami fájt.

Csillag vagy, üdvöm felettem:
sugaraidban fürdik a nap,
te vagy nekem menny és pokol,
de én téged választottalak.

Már nincs más, utam bezárult:
benned lelt végső kikötőre.
Felgyújtva hamvassz engem el,
és maradj itt fényként örökre...







ŐSZI IDILL


Felszáradnak a harmatos mezők,
smaragdba borulnak még a rétek,
derűs nap köszönti az elmenőt,
a rózsák vörös mámorban égnek.

Langy levegőben madár surran át,
csattogva cikázik az égre fel,
hirdeti az élet diadalát,
minden fénylő öröm és szerelem.

Ködként szétfoszlanak a tegnapok,
a ma sugaras koronájú nap,
ahogy gyémánt szikrázással ragyog,
mindig hozza magával az újat.

Őszi idill andalít szívemen:
aki vagy, áldott legyen a neved.










RÓZSA TITKA


Rózsaszirom szavak szálltak a szélben,
Fújta a fekete, avítt hamut,
Szívemben gyönyörű virágot érlelt,
Ami gyengén végül a porba hullt.

Tövis szakított a finom selyembe,
Nyomában vérszínű bánat fakadt,
Magához ölelt a mindenség lelke,
Az égbe emelte a vágyakat.



Várni türelemmel, míg a seb heged,
Fel nem tépni, nem is nézni vissza,
Csak az idő gyógyír, és a szeretet,
Ahogy múló könnyeket felissza.

A rózsának titka mégis ott ragyog,
Mint tündöklő égen árva csillagok.







SZAKADÉK


Volt egy híd és egy távoli cél,
ködbe veszett a határ.
Bennem volt, s talán benned is élt,
nem látjuk, hiába már.

Hív egy hang, mint egy halk fuvola,
szelíden fújja dalát.
Hallgasd csak csendben, szólít oda,
lelked hol hazatalál.

Nyújtsd kezed, hiszen nyílik az ég,
szivárvány íveli át.
Nem rémít minket mély szakadék,
szívünkben angyal vigyáz.







SZEMEDTŐL


Szemedtől lángba borul az ég
a megfagyott ágak felett,
alkonyattá válik a remény,
mit a sors elvégeztetett.

Megperzselt fáklyái kihunynak,
hamuvá őrölte a vágy,
árnyai derengnek a múltnak,
otthont talál a pusztaság.

Szívemben érlelem a magot,
mi egyszer kikeletre hajt,
borús lelkembe hívogatom,


űzze el lágyan a vihart.

Szirmokkal takarom, ami fájt,
akár álom, akár élet,
keblemre ölelem a halált,
én már semmitől se félek.

Szemedtől lángba borul az ég,
aranyszárnyú hajnal derül,
kincseit árasztja még a fény,
ringok rajta testetlenül.







SZENTSÉG


Virágszirmok csendjén
csak önmagam vagyok,
akár titkos szentség,
őriznek angyalok.
Nevettem és sírtam,
már mindet feledem,
örömben vagy kínban
telt eddig életem.
Bár féltem és vágytam,
elmúltak a napok,
megrebbenő szárnyam,
mint harmat felragyog.







SZERELEM


Hiányzol belőlem, szerelem.
Elterül a méla fájdalom,
Amint az alkonyat földet ér
A naptól megcsókolt falakon.

Szél fújja a vízpart homokját,
Madár száll az égen egyedül.
Elpattant húrokon az élet
Magányos lelkemben hegedül.

Fellegek árnyakon vonulnak,
Hullámok ringnak a tengeren.
Becsukott szemeim pillái


Őrzik a múltam és jelenem.

Sötétben is látom fényeit,
Út viszi már tovább lábamat,
Suttogva hívnak most az álmok,
Hangjukon ébred a pirkadat.

Tudom, hogy létezel, szerelem.
Szivárvány hidad az ég fölé
Feszítve emeled győztesen,
Tündökölsz szívemben örökké.










A SZERELEM KAPUI


1.

Helyet kaptál lüktető szívemben,
te vagy a hajnal és az alkonyat.
Csillagok messzi fénye a csended,
átölel hűen évszázadokat.

Onnan jöttél, ahol az ég ragyog,
a remény szivárványíve feszül.
Benned láthatom végre, ki vagyok,
tükrödben arcom helyére kerül.

Tekinteted kékszínű tiszta tó,
nem kavar rajta szél hullámokat.
Gyengédséged finoman ringató,
ahogy álmod simítja álmomat.

Aranyba öltöztet minden szavad,
örökkévalóság a pillanat.

2.

Örökkévalóság a pillanat,
a legszentebb akarat, hogy élek.
Kibomló virág bennem a tavasz,
mint földre születő örök lélek.

Mindig tudtam, oka van mindennek,
miért is vagyok az, aki vagyok.
Engem aranyfonállal vezetnek,
elveszni nem hagynak az angyalok.

Szívembe rejtettem a magokat,
miket termővé tesz majd az idő.
Amit lelkembe bevetve hoztam,
gyönyörű lombos ágakká kinő.

Mikor imára hajtottam fejem,
felfénylett előttem a végtelen.

3.

Felfénylett előttem a végtelen,
tükörként világított az arcod.
Tudtam, te vagy az én másik felem,
akit ezentúl már el nem hagyok.

Az idő metsző szelét fújta ránk,
olykor meleg napunk is elborult.
Fagy kínozta virágunk tavaszát,
szép fáink is könnyeztek szomorún.

A vihar könnyű ágaink törte,
fordult bolond áprilisunk zordra.
Minket eggyé forrasztott örökre,
ott maradtam szívedre omolva.

Szerelmünk adott angyalszárnyakat,
mi minden múló időt betakart.

4.

Mi minden múló időt betakart,
világított köröttünk a jelen.
Szíveinkbe zárt örök pillanat,
mint gyertya lángjában a kegyelem.

Álomvilágunkban nincs árulás,
jó uralkodik a gonosz helyett.
Lelkeinkben lakozó Messiás
megáll majd egyszer poraink felett.

Hazatér már a tékozló fiú,
mert a remény hal meg utoljára.
Örömmé válik, ami szomorú,
kapunk legyen szélesre kitárva.

Tudtam, egyszer majd megtalálhatom:
kerestelek távoli utakon.

5.

Kerestelek távoli utakon,
olyan messzire, mint a gondolat.
Egyre a szíved után haladok,
csordogál a könnyem patakokban.

Érzésből teremtő erő fakad,
hisz belőle születik meg minden.
Szerelem ébressze a vágyakat,
és enyésszen el, ahol az nincsen.

Ünnep legyen a perc, ha itt vagyok,
boldogságot mérjen csak az idő.
Az Isten minket egymásnak adott,
összeért kezeinkből rózsa nő.

Elfogadtam érted életet és halált,
míg lelkem végül bennem megtalált.

6.

Míg lelkem végül bennem megtalált,
ott vagy megváltoztathatatlanul.
A legfényesebb sugár maradtál,
akitől szívem szeretni tanul.

Mert távolod mámorító közel,
ahogy jelenléted a messzeség.
Valóságodban az álom jön el,
és igazsággá válnak a mesék.

Fényévekről érkeztél szemembe,
áldó, hűs fényed végtelen titok.
Lényedben a Mindenség szerelme,
miért minden ajtót kinyitok.

Kiért bármit magamból feladok,
egymásba simulhatnak a partok.

7.

Egymásba simulhatnak a partok,
ami szétszakadt, újra összeér.
Másik felem, kit megtalálhatok,
és így leszünk kettőből egy egész.

Térjünk vissza oda, hol született,
páros lelkünk galambként hazatér.
Nincs idő, se tér, csak a szeretet,


nem sietünk már véges vágyakért.

Ahol te vagy, én ott vagyok szabad,
nem zár be kalitkába a magány.
Szemünkben a fény ugyanaz marad,
világít bennünk ugyanaz a láng.

Szíveinkben hordjuk örök hazánk,
létezésünk legyőzi a halált.

8.

Létezésünk legyőzi a halált,
nem vehet el engem tőled semmi.
Sorsunk örökre karjaidba zárt;
síron innen és túl is szeretni.

Két szív, ami csak egymásért dobban,
benne van immár kezdet és a vég.
Ott maradunk mi porrá omoltan,
mikor lelkünk majd együtt hazatér.

Ahonnan jöttünk, oda tartozunk,
ott nincs más, csak nyugalom és béke.
Itt a Földön mindent feláldozunk,
de tudjuk jól, hogy mégis megérte.

Nem áll ellen örömnek, se kínnak,
a szerelem kapui kinyílnak.


9.

A szerelem kapui kinyílnak,
ezer évről bennünk az ismeret.
Onnan jövünk, hova mindenki tart,
úttalan utakon célhoz vezet.

Boldogság az ösvény, amin járunk,
örökzöld fák felett árad a fény.
Nem fárad el soha gyenge lábunk
mígnem visszatérünk majd szárnyakért.

Hisz ahol te vagy, én is itt vagyok,
nincsenek elmúló napok többé.
Olyanok vagyunk, mint az angyalok,
együtt szállunk az égen örökké.

Otthonunk már a messzi végtelen,
hova indulsz, oda megérkezel.

10.

Hova indulsz, oda megérkezel,
bármi is keresztezze utadat.
Nem állít meg téged a félelem,
leomlanak végül a kőfalak.

Olyan törékeny vagy, olyan árva,
de én őrizlek mindenek felett.
Megszentelt oltár tiszta báránya,
az áldozatunk elvégeztetett.

Ajkadra pecsételtem lelkemet,
szívem a szívedbe van beoltva.
Csak veled növekszik az életem,
mint fák egymásra boruló lombja.

Ahogy a kettészelt partok hívnak,
mi tesszük világok között hídnak.

11.

Mi tesszük világok között hídnak,
összekötjük múltat és jövendőt.
Amit soha senki meg nem tilthat,
élni egymásért híven szeretőn.

El nem hagyni többé azt a kincset,
mit a lelkünkbe rejt most a jelen.
Érzéseinknél fontosabb nincsen,
rőt jelet hord magán a szerelem.

Nem kérek semmit, s mindent odaadsz,
szívedért szívemet tárom viszont.
Örökké tart innen a pillanat,
alkonyi lángban ég a horizont.

Befogadja létünk a végtelen,
fel nem foghat a földi értelem.

12.

Fel nem foghat a földi értelem,
ahogy összecseng bennünk a lélek.
Rád nézve magamat felismerem,
szíveden belém dobban az élet.

Úgy kerültünk közös csillagútra,
ahogy bolygó kering a Nap körül.
Létünk összesimul mindig újra,
örök táncában egymásban örül.

Fénnyé szegezte sorsunk az égre,
ragyogja át a széles világot.
Csillogjon csak némán a sötétbe,
velem te is a végtelent látod.

Ami bennünk örökre itt marad,
el nem mondhatják emberi szavak.

13.

El nem mondhatják emberi szavak,
ahogy szívedben békére leltem.
Minden kósza vágy messzire szaladt,
hűvös kezem megpihent kezedben.

Mi most már együtt indulunk útnak,
lépcsők tetején áll a sziklavár.
Gyűrűdet karcsú ujjamra húztad,
Nap lángjában ég a látóhatár.

A múltat messzire elvetetted,
jövődet remény fokára tűzted.
Lelkünk megnyugodott a jelenben,
a félelem többé el nem űzhet.

Tiszta ég alatt kongja a harang
a végső titkot, ami megmarad.

14.

A végső titkot, ami megmarad,
simítod rám lágyan, szerelmesen.
Hisz a csend a legtöbb, amit adhatsz,
beszél hozzám, mikor itt vagy velem.

Régről ismert a hang, ami szólal,
mint kecses futamok a zongorán.
Fodrozódó hullámok a tóban,
lelkemen játszik a dallam tovább.

Balzsamos estbe ér a déli szél,
beborítanak a hűvös árnyak.
A láz, a tarkaság aludni tér,
terebélye terül el a fáknak.

Az égbe merül a tekintetem,
helyet kaptál lüktető szívemben.

15.

Helyet kaptál lüktető szívemben,
örökkévalóság a pillanat.
Felfénylett előttem a végtelen,
mi minden múló időt betakart.

Kerestelek távoli utakon,
míg lelkem végül bennem megtalált.
Egymásba simulhatnak a partok,
létezésünk legyőzi a halált.

A szerelem kapui kinyílnak,
hova indulsz, oda megérkezel.
Mi tesszük világok között hídnak,
fel nem foghat a földi értelem.

El nem mondhatják emberi szavak,
a végső titkot, ami megmarad.







SZERELMES DAL


Látom benned a jót, a szépet,
a teljes, legszentebb egészet,
amit nem mutat meg az anyag,
én Isten szemével láttalak.
Látom arcodon a bánatot,
életbe rejtett imádatot,
amit megmutatnak a tettek,
én Isten szívével szeretlek.

Látom szemedben a könnyeket,
ezer évre szóló szerelmet,
minket sose szorít az idő,
testeinknek angyalszárnya nő.

Látom szád finoman megremeg,
nekünk mindenkor mindent lehet,
ahogy hajunkon játszik a szél,
hallgatásod lelkemhez beszél.

Látom álmaimban álmodat,
hisz öröktől fogva vártalak,
engedd, hogy kezünk összeérjen,
hogy hitünk egymásban reméljen.

Látom nem lehet az fájdalom,
ha minden érzésem vállalom,
hisz ez a jó, a szép, a teljes,
láthatod, ez vagyok: szerelmes.

Látom ez az üdvösség szava,
mit el nem vehet senki soha,
higgy, remélj, és szeress szüntelen,
szívből születik az értelem.







SZERETLEK


Tudod, hogy szeretlek, és a lelkem szabad,
Sebeim általad már mind összeforrtak,
Mosolyog az arcom, hitem benne gazdag,
Veled nyílt ki szívem, beléd zár a holnap.

Nem számít az idő, nincs benne elmúlás,
Sosem köthet gúzsba a néma fájdalom,
Varázs dalok zengnek a léleknek húrján,
Mit magamba hívtam, örökre vállalom.

Szelíd szívvel hordom, lázadások nélkül,
Megbocsátó, komoly, édes türelemmel,
Mint ki most életből szép halálra készül,
Esendő ember, ha szembe nézni nem mer.

Bizonyosság csordul, tiszta hegyi patak,


Zúgó habjaiban arcomat megmosom,
Tegyen oly tisztává, mint téged láttalak,
Ahogy feltűntél rég gyönyörű álmokon.

Mint őrzőangyalom velem a szerelem,
Ereje oly kemény, síromon a márvány,
Súlyát a szívemről többé le nem teszem,
Mert lélek lélektől nem maradhat árván.

Tudod, hogy szeretlek, bennem ez az igaz,
Sivatagban kutam most csengve énekel,
Kacag szemeimben százezernyi csillag,
Mély titkát viszem át a falakon neked.







SZERETNÉK


Szeretnék koszorút
napfényszálból fűzni
télidő derekán
deres ágra tűzni
örömmel ragyogjon
tüzes ifjú hajnal
szívekbe érkezzen
aranyszárnyú angyal

Szeretnék sugárból
rakni meleg fészket
aminek odvába
bánat sose férhet
madarak csendjébe
fénylő álmot tenni
bezárva telekbe
örök tavasz lenni







SZÓ


Szólhat-e őszintén a szó?
Hurokként szorító lasszó
az igaz gondolat,
mi harangként cseng a csöndbe,
mert nem egyenes a görbe?
Mi szíven megfogan,
szavakban születik tisztán.
Az eget a földre nyitnám,
mint eső hullna le,
átmosna sebet, fájdalmat,
szeretet gyolcsa takarhat
meztelent lágyan be.







TÉL DÉMONA


Tél démona, hagyj el engem,
hideg ruhádban megfagyok,
dermedt pusztulásban lelkem,
ha nem eresztesz, meghalok.

Jégpáncél szorítja szívem,
mellkasomban bent dörömböl,
szolgál továbbra is híven,
bár kifogyott az örömből.

Fejemre havat hord a szél,
csak állok rezzenéstelen,
itt most minden zord és kemény,
mióta a nyár nincs velem.

Tél démona, engedj végre,
ott fent világít csillagom,
szabadon szállok az égre,
érzem, testem is elhagyom.










VASÁRNAP NÉLKÜLED


Hulló levélen az ősz üzen,
borongós vasárnap nélküled.
Meleg jár át, biztató remény,
ez a telünk nem lesz túl kemény,
hajlongva bólint a diófa,
laktató termését kiszórja.
Kint hűvösen fújnak a szelek,
súgnak sok édes ígéretet,
ezer kérdés és ezer válasz
elhagyja még szádat és számat.
Mégse tudhatjuk, hogy mi is ez,
mi ül a szíveden, szívemen,
csak látjuk, hogy telnek a napok,
és kezem kezedben maradok.
Mert múlik az ősz, a tél, tavasz,
a nyár is az öledben maraszt,
szavak helyett a bizonyosság,
ahogy mindig indulok hozzád.
Hulló levélen az ősz üzen,
borongós vasárnap nélküled.







VIRÁGDAL MÉG EGYSZER


Szeretnék valakit, úgy ahogyan régen,
aki közelebb van hozzám, mint az élet.
Lábnyomán virág nő, illatos és tiszta,
kéklő tekintetén az égbolt néz vissza.

Hegyek fölé szökken messzejáró lába,
eléri a felhőt madár szabadsága.
A kezét bilincsbe nem verheti semmi,
csak az az egy, hogy ő nagyon tud szeretni.

Uram, ha létezik, kérlek, küldd ide már,
nyílik még portámon a bíbor tulipán.
Varázsdallal éleszd a tavaszi álmot,
nőjön túl boldogan az egész világon.











ZENG HALKAN


Hajamba virágokat szórt a képzelet,
jázmin-illatú a csend, csak emlékezem
szád hűvösére
és az avar roppanó neszére,
ahogy estébe zárult végzetünkkel a nap -
azóta nem is láttalak.

Szemembe csillagokat rakott az idő,
amióta remélve várom, ami eljövő,
szívem mélyén a titkot,
amit ajkam soha ki nem mondott,
csak lüktetett, akár a sötétség ereje -
mint valami mese.

Szívembe szilánkokat mart a fájdalom,
mégis tudtam, mindezt vállalom,
erősebb a halálnál,
és keményebb a sírnál,
mert így akarom, amíg csak élek -
és zeng halkan az ének.












 
 
0 komment , kategória:  Sylvester Anita   
Címkék: angyalszárnyakat, felmelegíthetett, szenvedélyeknek, halálfélelemmel, álomvilágunkban, gyógyszerekhez, gyönyörűségére, választottalak, napfényszálból, gyümölcsillatú, aggodalmaskodj, varázsgyöngyét, kristályhangon, bizonyossággal, örökkévalóság, tisztaságában, tegnapjaimmal, kriptalevegőt, rendületlenül, szivárványíve, aranyfonállal, elhagyottakat, megszólítanak, vándorlásában, megteremtette, összesimultak, megmérettetik, állandósággal, elvégeztetett, rezzenéstelen, megtalálhatok, észrevétlenül, gondolataiból, csillagesőben, tekintetedben, szétfoszlanak, első versei, lélek dalaiból, szerelem utáni, egész világ, békés dombokat, lenge szél, napfényben boldogság, kerék megáll, kósza csend, szerelem kapui, földi értelem, végső titkot, emlékeken karod, reggel felébredni, sötét felett, csend beszél, Sylvester Anita, SYLVESTER ANITA, Cserenkó Gábor, AMÍG VAN, CSAK VÁRLAK, CSENDESEDJ EL, CSILLAGOK KÖZÖTT, EGYSZER MAJD, EGYSZERŰ ÉS JÓ, EGYSZERŰ SZAVAKKAL, ELVESZETT RÓZSA, Mikor Karácsony, VAGY OTT, LOPAKODÓ SZERELEM, Szent Anna, MERT CSÓK, MESÉLJ NEKEM, MINDIG ÉS SOHA, NÉHA FÁJ, NINCS HITE ANNAK, OKTÓBERI DALLAM, ŐRIZNI FÉNYT, Komjáti Péter-, ŐSZI IDILL, RÓZSA TITKA, SZERELEM KAPUI, SZERELMES DAL, ÜLÖK PIHENVE, VASÁRNAP NÉLKÜLED, VIRÁGDAL MÉG EGYSZER, ZENG HALKAN,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Véleményezd!
06.25. 00:02 Történelmi csúcsot döntött a GKI konjunktúraindexe
06.24. 23:32 Török választások - Erdogan bejelentette győzelmét a török államfőválasztás...
06.24. 22:52 Török választások - Szijjártó: Európa érdeke, hogy Törökországban stabilitá...
06.24. 22:12 Vb-2018 - Kolumbia magabiztos győzelme, a lengyelek nem juthatnak tovább
06.24. 21:42 Cseh kormányalakítás - Zeman szerdán kinevezi az új cseh kormányt
06.24. 20:52 Illegális bevándorlás - Merkel: európai megoldásra van szükség, ahol ez leh...
06.24. 20:32 Férfi vízilabda ob I - Élvonalban maradt az UVSE
06.24. 20:02 Atlétikai ob - A Bp. Honvéd szerezte a legtöbb aranyat a három nap alatt
06.24. 19:42 Donald Trump az illegális bevándorlók jogi eljárás nélküli visszatoloncolás...
06.24. 19:42 Túraautó-vk - Michelisz harmadik a harmadik futamon
Tudjátok ?
Miért fontos az 1 b előjegyzés?
Anyám miért csinálja ezt?
Mit jelenthet egy kilátón az, hogy MR.F?
Találd ki a hiányzó 3 szót?
Képrejtvény. Ki tudod találni?
még több kérdés
Blog Címkék
Kajtorné Gitka  A legnagyobb  House of Cards a magyar állami...  Senki sem szolgálhat két úrnak...  ***Csodálatos kép***  Szép Ernő : A nappal holdja vo...  Vidám szép estét  Verseghy Ferenc: 12. Bútsúzás.  Szép napot  Tallóztam  Dsida Jenő  Dsida Jenő  Kedves látogatom Margot & Roc...  Ha a beszélgetést tekintjük a ...  Senki sem szolgálhat két úrnak...  Kellemes napot és hétvégét  Mint eji csillag .  Kellemes hétvégét kívánok!  Ragyogóan szép hétvégét kíváno...  Rózsákkal díszített torta  Lakatos Zsuzsanna - A SORSH...  Tragikus adat: közel egymillió...  Tulipán  Tudd meg a teljes igazat  Szép estét és hétvégét - Kati  Szép napot mindenkinek!  Soha nem tudhatod, mi rejtezik...  Gondolat........  ***Csodálatos kép***  (Lejegyezte: Zsigmond Orsi) P...  90 perc szenvedés után indult ...  Nő sárkánnyal  Mi jó barátok vagyunk!  Kérdés......  Szép nyári napot  Jó reggelt!  Kellemes délutánt kívánok!  Tarsoly Beke Tamás - Elenged...  Reggeli gondolat  Teli voltunk élettel  Legyen nagyon szép hétvégéd!  Rudnyánszky Gyula: Párommal az...  Vidám szép estét  Vidám szép estét  Az olajfák tetején  Tasnádi Beér Gyula: Sero.  Kajtorné Gitka  Csanády György: Az ormok felé.  Egy cég alkalmazottai beszélge...  Szuper szép napot  Verseghy Ferenc: 12. Bútsúzás.  Mi jó barátok vagyunk!  Nő sárkánnyal  A kapcsolatok csak a legritkáb...  Kellemes délutáni időtöltést  Szép napot  Messiékkel is jót tett az Izl...  Kellemes hétvégét kívánok!  Tragikus adat: közel egymillió...  Tallóztam  ***Csodálatos kép***  Szép női kép...  Az MLSZ is elismerte: itt a ne...  B. B. Nala - Álmok henna-szíve  Gondolat........  Ébredő alkony  Ragyogóan szép hétvégét kíváno...  Einczinger Ferenc: Gondolsz-e ...  Torjay Attila  Danó Tímea A reggel mosolya  Rozelouis  Szeretettel Neked  Szép napot mindenkinek!  Kellemes napot és hétvégét  Ha szeretnéd megélni önmagadat...  Jó reggelt , szép napot  Mi a hit, mit jelent hinni?  FINA Férfi vízilabda Világliga...  Szép gondolatok...  Rudnyánszky Gyula: Párommal az...  Kellemes kikapcsolódást!  Mondj valamit  ***Csodálatos kép***  Régimódi krumplis palacsinta  Torjay Attila  Az MLSZ is elismerte: itt a ne...  Pusztai Orsi: Tiszta hittel  Rónai György Verőfény  Dsida Jenő  Wass Albert: A vers Báró Bánff...  Kedves látogatom Gitti  Nyár  Kellemes hétvégét  Kedves látogatom Margot & Roc...  Legyen nagyon szép hétvégéd!  Vidám szép estét  Szeretetről...  Békességgel telt, szép vasárna...  Szeletnyi szerelem  Szegedi szivárvány....... 
Bejegyzés Címkék
első versei, lélek dalaiból, szerelem utáni, egész világ, békés dombokat, lenge szél, napfényben boldogság, kerék megáll, kósza csend, szerelem kapui, földi értelem, végső titkot, emlékeken karod, reggel felébredni, sötét felett, csend beszél, enyhe szél, időkön szólít, éles partokon, élete keserű, napot sűrű, hitet szemekből, lelke hontalan, fájdalma marad, kiutak nélkül, megváltó remény, éjjel öröme, végtelen határ, fények eljátszanak, szíveden dobbanón, puha rögre, föld összeér, szél minden, lombokban madarak, bimbóból fakadó, megdermedt fagyok, felettünk fénylő, bizalom benned, mind csak, csend közepén, szívemben elnyugszik, lehet csak, szót kinyíló, lélek belső, feltétlen szeretet, szíveddel édes, felkéklő messziség, élet virul, sugár kitalál, mészkő falakon, igazi tekergő, bársonyos pillanat, sohasem született, világ megannyi, élet vizét, elrejtett forrást, kutak kútját, angyalok súgták, boldogság voltaképp, ember ugyanazt, teremtőnek karja, önzetlen baráti, kóborló lelkem, szív kiszáradt, fájdalom dúlt, lélek férfi, emléke örök, bűvös rózsát, legutolsó órán, lélekkel együtt, sebzett szíveket, száraz sivatagban, forrón kéklő, lélekben veszélyes, égnek távolát, szívbe egyszer, lélekben szavak, otthona fénylő, szíveden hallgatom, tündéri pillanat, vágyott egyetlen, elbukott harc, elfojtott vágy, őrlő magány, mélyről jött, éjjel minden, holnapok napfénye, fehérre meszelt, élet diadalát, sötétség mindenhol, elfecsérelt órák, bizalom elhullt, remény szakadékában, ágak sóhaja, folyó partján, tájat altatja, ajtók felett, szende csók, sosem látott, helyére kerül, örök égen, , ,
2018.05 2018. Június 2018.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 15 db bejegyzés
e év: 153 db bejegyzés
Összes: 3676 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 117
  • e Hét: 2791
  • e Hónap: 59844
  • e Év: 591657
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.