Emma - Lélek Sándorné Ekpafat,Folyton Emmácska,Átadta Istennek,János Pál,Közben Levivel,Krisztus Pilátus,Amint Mártához,Másnap Márta, - suzymama Blogja

Továbbiak »

Belépés

			suzymama.blog.xfree.hu
Aki szeretetet vet boldogságot arat!!			Suzy Mama 1901.01.01 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Emma

2014-08-04 12:33:39, hétfő

	Lélek Sándorné Ekpafat: A lélek húrja 8. 9. 10. rész Emma Elképesztő álmától egész nap szenvedett. Folyton Emmácska kálváriájára gondolt. Évekkel később így emlékezett vissza: A szokásos újévi csevejre abban az évben Emmánál gyűltek össze. Az asszonyt hónapok óta rejtélyes betegség gyötörte, elesett és gyenge volt a lábai remegtek és a hideg lelte. Náthalázas időben lappangó vírusra gondolna az ember, de a vizsgálatok, szakorvosok azonban semmilyen bajt nem igazoltak. Történt azonban valami az idő tájt, amit sokan nem értettek. Emma határozott elszántsággal bejelentette, hogy vége nem csinálja tovább azt, amit oly nagy lelkesedéssel hozott létre. Elhagyta a klubját. A csoport vezetőjének kinevezett tanítványa tőrt döfött a hátába s puccsot tervezett ellene. Pár gyenge embert sikerült meggyőznie, lazább értékrenddel működő új csoportot szerveztek a tervek szerint nem a Krisztusi utat követnék. Emma nem háborgott, pedig sajgott a lelke a saját kudarcaként élte meg a történteket. Találgatta, hol hibázott, mit rontott el, hogy idáig jutott? Túl szigorú lenne? Mi van, ha tényleg lazábbra kellene fogni a gyeplőt? Magában kereste a hibát. Nem szólt egy szót sem, csak várt, és saját maga lépett átalakította a klubot. A lázadót maga mellé emelte, alapítótársi tisztséggel ajándékozta meg. Lassan helyre állt a rend mégis beütött a ménkő. Nem kellett sokat várni elérkezett a szakítópróba. Ha Emma előadást szervezett a társa bojkottálta. Két évig egymás mellett, de egyre jobban eltávolodva a másik értékrendjétől járták be az 5 éve közösen megkezdett utat. Ebbe fáradt bele, ezért mondott búcsút az ünnep előtt, de akkor még nem gondolta, sőt, el sem tudta képzelni, milyen rémes következményei lesznek a döntésének. Hogyan lesz a fehérből, fekete? Az első vészjel karácsony másnapján álmában érkezett. Rövid ősz haját a klubbéli társa feketére festette, ami hirtelen nőni kezdett és göndörré változott. Többre szerencsére nem emlékezett. Meg is jegyezte reggel milyen furcsa betegségben szenved, ami ilyen álmot szül. Az igazi rémálom pár nap múlva következett. Egy város közeli kegyhelyen jártak. A dombon lévő kolostor előtt a volt tanítvány integetett. Mind a két lábától lefelé szélesedő sávban fekete lé csordogált, s mire leért, sűrű iszappá változott. Az illető édesanyjával igyekeztek felfelé a völgyből, de a ragacskos feketeségben az egyikük megfulladt. Emma akkor felfogta csak úgy maradhat életben, ha a hömpölygő árral szemben feljut a dombra. Lassan haladt előre, többször visszacsúszott. Már majdnem elérte a célját, amikor az egykori barát lefutott hozzá és fojtogatni kezdte. A kéz szorított, a levegő fogyott, gyengült a test és az izmok ernyedtek. Az utolsó pillanatban hirtelen erőre kapott és a fojtogató kézbe harapott a szorítás akkor engedett. Levegőért kapkodva csurom vizesen ébredt a kispárnája csücske a szájához tapadt. Álmát akkor egyértelműen ennek tulajdonította. Közben a titokzatos betegsége egyre jobban elhatalmasodott rajta. Laborba küldték és újfent szakrendelések sorát várta, járta végig, mégsem találták meg a bajok gyökerét. Barátai gyakran emlegették rontás vagy átok lehet rajta. Addig duruzsoltak a fülébe, míg a régi mesterét fel nem kereste. Az álom hallatán a tanár is fekete mágiára gondolt. A legnagyobb igazság abban rejlett, hogy nem igen hitt akkor ebben. Úgy vélte, Isten-hívő emberhez nem érhet el a gonosz ereje. Egyik tanítványa többször említette az erdélyi ,,látót", akivel régebben internetes kapcsolatot ápoltak. A címe megvolt. Nagy nógatásra belegyezett, hogy felvegyék vele a kapcsolatot. Azonban az asszony nem segíthetett, megbetegedett és fogadalmat tett, hogy gyógyulása után többé nem bolygatja az égieket. Hanem azért a régi ismeretségükre való tekintettel jó szándék vezette és megígérte szól az egyik barátjának, segítsen megfejteni a rejtélyt. A barát ortodox teológián tanult nagy tudora az efféléknek. Két nap múlva válasz érkezett készen állt a kérés fogadására. Semmilyen tájékoztatóval nem szolgáltak csak a két álom leírását küldték el levélben. Lett nagy riadalom, amint a válasz megérkezett. A legelvetemültebb lélek képes csak hasonló mágiára, amivel az áldozatot ,,megpakolták" - olvasták rémülve. Az elkövető korát, alkatát és egyéb fontos, pontos személyleírást megtudhattak a sorokból. Nem akartak hinni a szemüknek a levél tartalma olyan bizalmas részleteket is tartalmazott, amit csak és kizárólag a közvetlen környezetük ismerhetett. Megijedtek ilyet még nem láttak. A mester küldött egy védelmező-rituálét segítségképpen, de mivel annak elvégzése egy bizonyos holdálláshoz kötött csúsztak vele majd egy hónapot. Emma nem érezte jól magát a test börtönében. Közeledett a holdtölte, elhatalmasodott rajta a gyengeség. Egyébként is ilyenkor ingerlékeny volt szegény és rosszul aludt. Bezzeg vidámak és elszántak voltak a mágusok, boszorkányok, ilyentájt ülnek tort az áldozatuk fölött. Emma hiába várta ezekben a napokban az álomtündért, helyette a fájdalom rémalakja érkezett. Remélte elmúlik magától a nyavalyája, de egyre jobban nyilallt a halántéka. Ritkán érinti kezével a gyógyszeres dobozt, akkor azonban türelmetlenül kutatott az orvosságok között. Kiválasztotta a legerősebbet, de egyik pirula sem használt. Hajnaltájt a füle zúgni, lüktetni kezdett és úgy búgott, mintha egy trafó lenne a fejében. Másnap, vasárnap az idő ólomlábakon haladt, a fájdalom kiütéssel győzött felette. Ebéd utáni - általában rövidke - sziesztája úgy megnyúlt, hogy fel sem bírt már kelni. Estére a fájdalom a fejbőrére is rátelepedett, úgy érezte már a "haja" is fáj, Életének legborzalmasabb óráit élte át azon éjszakán, potyogtak a könnyei. Hajnaltájt álomba sírta magát az álombirodalomban sem időzhetett sokáig, a hasogató fájdalom felébresztette. Pár pillanatig forgott vele a szoba. Szólni szeretett volna, de nem sikerült a szavakat megformálnia. Megijedt, kitámolygott a fürdőszobába, a tükörbe nézve egy szörny nézett vissza. A feje, mint egy léggömb a szemöldöke elveszett benne, jobb oldalon a szája az álláig leffedt. Mind a három ágra kiterjedő arcidegbénulás jelei torzították az arcát. A jobb füle akkora lett, mint a fél feje. Soha nem látott még ilyen gnómot. Féloldali bénulást évtizedekkel előtte megélt a másik oldalon, de az nem volt ehhez hasonló. Igaz, azóta bal fülére nem hall és a bal szemére is kettős látása van, e kevés maradvány tünetekkel azonban jól el van. Remegett egész testében. Nem az elmúlás, hanem a fekete erő rettentette meg, megjelent előtte tisztán a kép, mikor az álombéli nő feketére festette a haját. Ráébredt, igaz az állítás, a fekete mágia beteljesedett. Nem sokkal később a rendelőben várakoztak. A háziorvosa menten kórházba utalta. Az osztályon rokonszenves orvos látta el. A vizsgálat során vírusfertőzésre gyanakodott. Épp akkor tette tiszteletét az osztályvezető főorvos, aki más diagnózist állított fel és antibiotikumot, párakötést rendelt, otthonfekvéssel és napi ellenőrzéssel. Férje tartotta benne a lelket, no, meg a telefonügyeletet. Gondosan sürgött körülötte, némi jó indulattal szakszerűnek is nevezhető ápolással gondoskodott róla. Nem hallott, beszélni nem tudott, az erős fájdalomcsillapító rövid ideig hatott. Amint a fájdalom pihent a Zsoltárok könyvéből olvasott, ebből merített erőt. - Uram, mondd, miért? - kérdezte némán, bénán. Erre a kérdésére is kapott választ, a véletlenszerűen kinyitott, 140. zsoltárban. A következő csoda sem váratott sokáig. A szörnyűségek közepette, azon a délutánon, egyik barátnőjének családtagja, a lelkész, telefonált. Amint meghallotta mi történt felajánlotta segítségét. A lelkipásztor nem sokkal később az ágy mellett imádkozott. Az asszony alig érthető suttogását megértette és kérésére Ő is hangosan felolvasta a 140. zsoltárt, majd közös imádságba kezdtek. Mielőtt lelki-segítője elköszönt volna a remény lángját meggyújtotta és biztosította arról, hogy az Úr nem hagyja magára a szenvedőt hamarosan meg fog gyógyulni. Megköszönte a segítséget és hálás volt, amiért az Úr elküldte szolgáját, hogy általa hitében erősítse, reményében megtartsa, és szeretetéről biztosítsa. Estére kicsit jobban lett. Enni még nem tudott inni is csak szívószállal. A lelki táplálékból merített erőt magának, miközben azon gondolkodott, mit akarhat a jó Isten megtanítani ilyen szigorú leckével? Gondolatainak fonalát visszafelé kezdte gombolyítani. Ahogyan haladt hátra az időben egyre több bogot talált. Az előző év őszéhez érkezve összekuszálódtak a szálak. Minden csomóban más volt elrejtve. Félelem, csalódás és sok egyéb. Felvillantak szemei előtt a képek, felismerte bennük a jeleket, amiket akkor nem akart meglátni, meghallani vagy észrevenni. Hogy is gondolhatta, ha nem foglalkozik a kérdéssel az nem is létezik? A felelősségvállalás a dolgok megvitatása helyett álarcot öltött magára, amiben erősnek érezhette magát. Arra sem gondolt a jelmezt nem rá szabták rossz tervezőt választott. A mimikáját elrejthette ugyan, de a valóságot nem. Mind eközben az arc deformálódott alkalmazkodott a szerepéhez. Azt sem tudta még akkor, hogy a lélek nem tűri az erőszakkal reá osztott szerepet és ki tőr belőle, amennyiben a teremtőtől kapott érzelmeket megtagadják, jelzéseit nem fogadják. A legjobb színész is ripaccsá válik, ha hozzájárul, hogy jelmezét az ördög készítse el! Döntött! Véget vet az áldatlan állapotnak és meggyógyul! Átadta Istennek a félelmeit, amely minden betegség legfőbb forrása. Midőn attól félünk, hogy felismerik, gyengeségeinket sokszor rosszul döntünk. Ilyenkor a gonosz közel kerül hozzánk, hiszen csak erre a pillanatra vár. Előszeretettel tartózkodik a gyengék között, mert ott talál könnyű zsákmányra. Eszébe jutott II. János Pál pápa üzenete, ami lámpásként világítja be a földet: ,,Ne féljetek!" - Átadta Istennek az emberi kapcsolatait, mert egyedül Ő tudja számára mi a jó. Mi hajlamosak vagyunk a jóban is rosszat keresni, vagy a rosszban jót látni, ezért könnyen becsaphatnak bennünket. Nem ismerjük fel a barátban az ellenséget, így válhatunk saját magunk áldozatává. Isten az igaz barátot a szükségben mutatja meg. Ő nem menekül, a bajban nem keresi ki volt a hibás, hanem a kezét nyújtja felénk. Isten azt is megmutatja, kit ölelhetünk magunkhoz és kit kell eltaszítanunk. - Átadta Istennek az egész múltját, hogy hitében megerősödve haladhasson tovább a kijelölt úton. Segítsen megbékélni önmagával ez a legnehezebb, de jól tudja, csak így lehet tiszta szívvel megbocsátani, alázattal élni, és másoktól bocsánatot kérni. - Átadott minden negatív gondolatot, vezekelve alázattal bocsánatot remélve. - Átadta Istennek önmagát és benső énjét. Tudja, hogy a hozzá vezető hídra lépve haladhat csak előre és várhatja el, hogy Isten alászálljon hozzá. Mikor mindezt megtette megköszönte az ajándékot, amit betegség formájában kapott, hogy tanuljon belőle és erősödjön általa. A lecke megtanította a félelem legyőzésére és arra, hogy engedje el, ami nem előnyös számára nem a fejlődését szolgálja, ami visszatartja és kárára lehet. Megtanulta, hogyan tartsa magát távol a hamisaktól a gonosz szolgálóitól, a rossz szellemekkel paktálóktól, de szeresse az őszintéket, az alázatosakat, a hívőket, mert ha nem ezt teszi, az álarc alatt cserepekre hullik a lélek. Visszakapta az egészségét. Győzött a Fény az árnyék felett! Aki Istenhez indul, annak nem kell meglátni a pokol kapuját. Tudja a harcnak nincs vége, a gonosz nem nyugszik amint gyengülni látja ismét támadásba lendül. Van még mit tenni jócskán, hogy ha eljön majd az óra a legnagyobb vizsgán jól szerepeljen. Így ért véget Emma története. Úgy elszaladt az idő észre sem vette, hogy az emlékezés súlya alatt három kartondobozt telepakolt. Kezet mosott, majd felhívta a barátnőjét. - Szervusz, Emma, itthon vagyok, holnap megyek vissza, lenne kedved egy kis baráti csevejre? - Óh, ha tudnád, mennyire örülök! Mit szólnál ma egy közös vacsorához ötkor érted mehetünk? A kedvencedet sütöttem, abból is dupla adagot, viszel majd belőle amoda. Kérlek, ne utasíts vissza. - Jól van, rendben nem teszem. Köszönöm a meghívást örömmel elfogadom. Levente értem jön, nem sokára náluk ebédelek, veletek pedig vacsorázom. Akkor, ötkor találkozunk, csókollak benneteket - köszönt el vidáman. Lassan indulni kell, nem sokára délre jár az óra. Csendben cihelődni kezdett. Úgy tűnik, nem kell attól félnie, hogy az ingerszegény környezetben megbetegszik. * Családi hétvége A családi asztalnál díszvendégként helyet foglalt a gondoskodó szeretet, a félelmet nyugalom váltotta fel. Szerették volna sokáig megtartani a pillanat varázsát, viccelődtek, heccelték egymást mielőtt asztalt bontottak. Nem engedik, hogy a hétvégékét az ünnepeket a sors elrabolja tőlük. Ilonka aggódva leste az óráját. Ötkor érte jönnek, addig be kell csomagolnia az ajándékot. Hogy meg fog lepődni a barátnője, mikor kibontja - boldogan örömködött. Közben Levivel egyeztettek, reggel korán indulnak vissza az Ezüstszekérbe. Az ajándéktárgy felöltöztetése nem volt egyszerű mutatvány. Túl nagynak bizonyult a csomagoló anyag viszont kicsinek. A tárgyat több réteg selyempapírba bugyolálta, mielőtt az megkapta volna a díszcsomagolást. Pontban ötkor hármat tülköltek. Tokkalapját fejére biggyesztette kontytűvel a hajához erősítette, indulásra készen állt. Az egyik kezében a kézitáskáját szorongatta a másikban az ajándékát. Akadt némi bonyodalom le kellett tenni a csomagot, hogy az ajtót bezárhassa. Hosszú hetek teltek el az utolsó találkozásuk óta. Nagyon várta a pillanatot. Száguldott az öreg Suzuki a ház felé. No, azért a száguldás kicsit túlzás szóval futott velük a járgány. A találkozás boldog öröme járta át a minden porcikájukat. Emma bontani kezdte az ajándékot az utolsó selyempapír lehámozása után, elsápadt. - Ilonka! Ez Krisztus Pilátus előtt - és herendi! Ezt nem fogadhatom el! Évtizedekig ott állt a szobád sarkában lévő kis asztalkán a házi oltáron. - Dehogynem kedves Emma ezt nektek szántam. A hálóban van a szekrény tetején a kék színű párja a Zsolnai. Leventétől megkérdeztem, melyiket szeretné, neki a másikra esett a választása. Pannánk a szoptatós anyát az Anyaságot kérte, Anna az Európa elrablását. Mindenki kap a gyűjteményből, aki nekem fontos. Én mégsem vihetek ilyen nagy figurákat most magammal, talán a kisebbekből egy-kettő még elfér nálam- nyugtatta meg barátnőjét. A vacsoránál be nem állt a szájuk, olyan sok megbeszélni valójuk akadt. A rémes történethez érve, Emma homlokán gondfelhők tornyosultak, szemében villámokat látott, vihart jelezve. - Soha nem jövök rá, mi lehet az oka, ami ilyen elvetemült gonoszságra késztette szegény párát, hiszen gyermekemként kezeltem és szerettem. Kórházi találkozásunkkor szembesítettem mit vétett ellenem, zavart volt először tagadott. Hazaérkezésemkor azonnal elküldtem neki a mester levelét, a bizonyítékot. Pár óra múlva felhívott és vallott. Előadta, minden szó megáll, amit a levélben olvasott és azonnal magára ismert. Bocsánatot kért. Persze, hogy megbocsájtottam, sőt felajánlottam a segítségem. Javasoltam, írjunk, együtt levelet és kérjük meg a mestert segítse Őt visszavezetni az Istenhez vezető útra. Leveleinket mind a ketten külön elküldtük. Hamarosan válasz érkezett. Segítőm óvott tőle nem tartotta őszintének. Sajnos igaza lett élet és halál ura vált belőle, elkötelezte magát a gonosszal miközben aratott a halál körülötte. Tudom, sorspoggyászát mindenki maga pakolja meg és tettének következményeiért egyszer felelni kell. Aki egyszer elveti a komiszság magját, annak az aratásra sem kell, sokat várni, mert fenik a kaszát és "ki mint vet, úgy arat..." Akkoriban sok üzenetet és erősítést kaptam az Úrtól,hogy félnem tőle nem kell. Ennek ellenére mindennap imádkozom érte ma is, bocsássa meg az összes bűnét, mert nem tudja, mit cselekszik. Én régen megbocsájtottam. Többet nem tudok- és nem is akarok erről beszélni, kérlek, ne haragudj - zárta le a témát Emma. Ilonka megértette, megfogadta, nem hozza többé szóba ezt a rémes történetet. Észrevette, hogy barátnője keze megremegett. Megfogta a remegő kezet és megsimogatta. Kellemesebb dolgokra terelte a beszélgetést. Későre járt, a látogatásnak vége közeledett. Emma férje hazafuvarozta. A ház elé érve kivette a nagy utazótáskát, amiben rejtélyes ajándékuk lapult. Felkísérte a lépcsőn, majd az ajtóban elköszöntek. A csomagot az előszobában helyezte el, a másnapi induláshoz. Lefekvés előtt ellenőrizte a papírokat, csomagokat, amiket előkészített reggelre. Kedvenc süteményéből kettőt elfogyasztott, mielőtt lezárta a kekszes doboz tetejét, elővette a novellás kötetet, kinyitotta és olvasni kezdett. * Tereza az önkéntes Síri csend honolt a hosszú folyóson. Nyitott ajtókon keresztül a szobákban a csend poroszkált. Hallgatott a fáj és a jajgatás is pihent. Infúziók, tapaszok adagolták a mámort, hogy legyőzzék a test háborgását. Az ágyak mellett itt-ott oxigénpalackok és maszkok hevertek a remény is agonizált. Az osztály lakói hosszú útra készülnek, kálváriájukon fogynak az stációk. Egészséges léleknek is mankóra van szüksége, ha erre téved. Kevés a szó, nem tudni mi illik, mit nem szabad. A tapasztalt nővér fejében gejzírként tört fel a kétség döntésének helyességét megkérdőjelezve. A keresett számhoz érve megtorpant. Még visszafordulhatott volna még sem tette. Önkéntes szolgálatra jelentkezett. Nyugdíjazása óta nagyon hiányoztak a betegek a szolgálat a másokról való gondoskodás. Egész délelőtt azon morfondírozott mit fog mondani, kérdezni, hogy fogja megoldani a feladatát. Vajúdott benne a gondolat a kötelező lépcsőfokokat ismerve, a tagadás, tiltakozás és a düh itt már elfogytak. A fájdalom és a hiányérzet keservei ebben a fázisban már csak maradvány tünetként van jelen. A félelem és egyedüllét is oldódni látszik, helyébe lép a racionalitás és az érzelmi elfogadás. Az utolsó állomásnál egy új kapcsolat kialakulásának van jelentősége, ami a megbékéléshez vezet. Vett egy mély lélegzetet, belépett a kétágyas szobába. Köszöntötte a bent lévőket. Az ablaknál egyikük a fal felé fordulva pihegett. A másik ágyhoz érve, kezét nyújtotta és bemutatkozott az ágy szélén ülő asszonynak. Vékony, madárcsontú sápadt hölggyel találta szembe magát, aki mélyen a szemébe nézett és barátságosan rá mosolygott. Beesett szemgödréből kristálytiszta tekintete gyermeki ártatlanságról árulkodott. Azonnal hellyel kínálta egy közeli székre mutatva, ami pár lépésre volt tőlük. A beteg észrevette segítője zavarát és megpróbálta oldani a feszültséget. - Tegeződhetünk? - kérdezte csendesen. - Igen, köszönöm, természetesen - préselte ki magából az önkéntes. Soha nem érezte ilyen tehetetlennek magát. Zavarba hozta az asszony önbizalma, közvetlensége, kedvessége. Így is lehet? - kérdezte magától. Úgy érezte, soha nem lenne képes így búcsúzni a földi élettől. A rábízott beteg Márta lett a kezdeményező. Elöljáróban kijelentette számára nincs tabu, állapotával tisztában van, a napjai meg vannak számlálva az út végéhez érkezett. Nem siettetteti az időt, ami megadatik, azt szeretné kihasználni és ebben vár segítséget. Egy verses köteten dolgozik a minap ért a végéhez. A könyv átfésülése van hátra és az utószó. Arra kérte Terezát menjenek végig rajta, beszéljenek róla, elemezzék és javítsák ki közösen, hibátlan munkát szeretne maga után hagyni. Megfogta az asszony kezét és megkérte ne játszanak szerepet csak őszinte együttműködés vezethet közös sikerre. Az együtt töltött órák alatt ne legyen jelentősége a helynek csak az időnek. Mindvégig mosolygott, majd megkérdezte. - Kérsz egy kávét? - Igen, köszönöm. Márta az asztalhoz lépett, tartásában nyoma sem volt súlyos állapotának. Testbeszéde nyomán inkább királynői tekintélyt parancsolt, mint elesettséget. Két csészébe neszkávét töltött cukrot tett melléje és egy kocka jó minőségű csokoládékockát, majd a finoman ívelt porcelán kiöntővel a kezében a teakonyha felé vette útját. Tereza zavarodottan mocorgott a széken, őt szolgálja ki, akihez segítőnek érkezett? A lelke kapott mankót ettől az asszonytól. Hát így is lehet? - kérdezte immár másodszor önmagától. Hálás volt, ismét tanult valamit, aminek egyszer talán maga is hasznát veheti. Nem elemezhette tovább a pillanatot, mert visszatért Márta a forró vízzel. Finom kávé illat keringett a levegőben. Arany köntöst terített rájuk az alázat a szeretet sátra alatt. Továbbiakban már, mint régi ismerősök beszélgettek. Sorakoztak a mindennapi kérdések, válaszok, közben észre sem vették, hogy elszaladt az idő. A kézirat betekintésére nem került sor csak részleteket érintettek, annyi beszélni valójuk akadt. Két nap múlva úgyis találkoznak, akkor elkezdik a munkát, döntötték el közösen. Lejárt az idő, Tereza semmi jelét nem mutatta, hogy indulni készülne. Márta udvariasan figyelmeztette biztosan várja otthon a családja. Az asszony hálás volt a figyelmességért, távozáskor átölelte a legközelebbi viszontlátás reményével. Gyalog indult haza az első találkozás élményével megpakolva. Az előkészítő tanfolyamon felhívták a figyelmüket arra, kerüljék a függőség kialakulását a beteggel. Az empátia nem csaphat át soha együtt szenvedésbe. Itt bizony megtörtént az első találkozáskor. Úgy érezte Mártából olyan erőt és hitet merített, amely feltöltötte és erősítette. Mi lenne, ha másnap is bemenne? Igen ezt kell tennie, mert lehet, hogy nem lesz holnapután, megrémítette a gondolat. Jöttek a képek hívatlanul a beszélgetés részleteivel. Karácsony és a mákos guba. Márta említette az egyik versében a legszebb karácsonyáról ír, amikor még a gubát is maga sütötte. Mákos gubát készít és meglepi vele - határozta el. Igen ám, ha tudná, hogy kell elkészíteni. Sebaj, majd elolvassa a szakácskönyvben otthon. Amikor hazaért rögvest a könyvespolchoz sietett. Harmadik szakácskönyvét lapozta, de mindegyikben az állt, ,,a kifliket feldaraboljuk". A csudában, nem kifliket akar darabolni, hanem sütni, ahogyan Márta tette. Ránézett az órára, hét óra múlt nincs késő, ilyenkor még nem illetlenség telefonálni. Csengette sorban a barátnőit, de senki nem tudta megmondani, hogy kell a tésztát elkészíteni. Csalódottan tette le a telefont. Mást nem tehet, legközelebb megkérdezi Mártát, és később készíti el. Sokáig állt a zuhany alatt, vízsugarak simogatták a testét, ajka szegletében érezte könnyeinek sós ízét. Ágyba kerülve olvasni próbált, gondolatai azonban a kórházban jártak. Olyan érzése volt, mint ha mindig ismerte volna az asszonyt - talán valamelyik életéből - villant fel Tehát létezhet inkarnáció, reinkarnáció és karma...Azt már tapasztalta, nincsenek véletlenek minden történés tanulófolyamatot rejt magában, megoldandó feladatokkal. Miért éppen Őt kapta? Hiszen az utóbbi időben maga is tele van félelemmel. De hiszen már is felcserélődtek a szerepek világosodott meg előtte. Márta lett a segítője példamutatásával, kitartásával a sorsa iránti alázattal és elfogadásával. Mi lesz vele, ha Márta elmegy? - esett kétségbe. Még órákig forgolódott, mire álomba ringatták a gondolatai. Álomtündér magával ragadta a fáradt asszonyt és kirándulni vitte egy ismeretlen helyre, hol egy ősi kastély parkjában játszadozott két kislány. Egyik aranyhajú kék szemű, a másik gesztenyebarna copfos, nagy őz barna szemekkel. Színes képeskönyvet hajtogattak, amiben állatok sorakoztak. Érdekes könyv volt, mert az állatok szemei is mozogtak. A gyerekek jókat kacagtak. Azt játszották, hogy ki találja ki előbb, milyen állat van a képen. A lapok fogytak. Már alig volt pár oldal, amikor dörögni kezdett, villámok cikáztak az égen, vágták ketté az eget, repesztették a felhődunyhákat. Sűrű eső függöny takarta a házat, mind a ketten futni kezdtek, de a könyv ott maradt. A barna copfos kislány visszaszaladt érte, már a kezében tartotta, amikor a villám belecsapott a közeli fába, ami alatt épp a lányka futott. Látta a kis testet élettelenül elterülni, nem messze tőle a nyitott könyvet, ahonnan egy őzike nézett rá szomorú szemeivel. Odament és felvette a könyvet, átölelte kis barátnőjét és segítségért kiáltott, de senki nem hallotta meg. Sírva futott a kastélyba, hogy hívjon valakit. Már a tizedik szobát járta végig, de nem talált ott senkit. A következő szobában megpillantott egy velencei tükröt, benne egy szőke copfos kislányt. Ott tudatosult benne, hogy saját maga az egyik gyerek. Kiabálni kezdett, de csak a visszhang válaszolt. Szélsusogás kíséretében kétségbe esve rohant vissza az bejáratig. Amint kinyitotta, meglepődött. Sütött a nap egy kis galamb csipegetett a padon. Kereste a kislányt és a villám sújtotta kiégett fát, de mindennek hűlt helyére lelt. Magányosan kétségbeesve barangolt a parkban, amikor lágy örömzenét hallott fentről. Felnézett az égre, ott találta kis barátnőjét fényruhában angyalnak öltözve. Mosolygott és integetett feléje, őzike szemében csillagok ragyogtak. Szférák zenéjére száguldott tova. * Reggeli ébredésekor meglátta, ahogyan arany mintákat pingált a szoba falára a felkelő nap. Fülében néha felhangzott egy-egy akkord az angyalok zenéjéből. Kicsit lustálkodott még nyújtózott egyet, majd imával köszöntötte a napot. Minden a megszokott rendjén indult. Alig várta a közös reggelit, hogy elmesélhesse párjának az álmát. Évtizedek óta hasonló beszélgetéssel kezdik a napot. Tereza álmait ábrándozásait meséli el, párja, pedig az esti mérkőzések izgalmas góljairól számol be. Ezt követően kiosztják egymás között a napi teendőket. -- Egyre nagyon figyelnek, közösen soha nem mennek vásárolni, mert abból igen hamar nagy vihar kerekedik. Az asszony, bóklászó, mindent megtapogató vásárló, a férje cetlis, tudatos, gyorsan pakoló vásárló. -- Amint Mártához és a gubához értek, Apóka felkiáltott: tudom, hogy kell gubát sütni, nagyanyámtól sokszor láttam. Kenyértésztából, hosszú kifli rudakat formált, kicsit megsodorta, feldarabolta és tepsibe téve megsütötte. Utána mézes sziruppal leöntötte az aranyszínű tésztadarabokat és darált mákban megforgatta. Ez volt mindenkor a karácsonyi böjti ebéd. Megegyeztek elkészítik közösen, ez lesz a napi menü. Nagy izgalommal telt a délelőtt. A déli harangszóra meleg gubával érkeztek a kórházba. Az osztályra érve a nővér Tereza elé sietett. - Márta alszik, reggel fulladásos rohama volt, oxigénpalackot és nyugtatót kapott. Ne költsétek fel. Látom, hoztál valamit, ha felébred, átadom. - Köszönöm szépen, kérlek, melegítsd fel a mikróban, holnap délután itt vagyok. Alig várta, hogy kiérjenek az udvarra utat engedett a szeméből megindult könnypataknak. Kétség és félelem lett úrrá rajta, remegett. Szerencséje volt, hogy a férje elkísérte. Mikor hazaértek, nem tudott enni a gubából. Gyomrában ezer gombostű szúrását érezte. Délután kétszer telefonált este már nem volt szükség a palackra. Másnap Márta ismét mosolyogva fogadta örömmel közölte minden gubát megevett egy szuszra. Pont olyan volt, mint azon a karácsonyon. Két hétig mindennap találkoztak. A kézirat zárszavánál tartottak, amikor a kórteremben üres ágyat talált. A hazavezetés angyala hajnalban átölelte és magával vitte a Fénybe. Az orvos magához rendelte az önkéntest. Átadta a kéziratot az asszony üzenetével. Kérte fejezze be, legyen ez a kettőjük könyve. Tereza némán várt könnyeit nyeldesve, remegő kezében az ajándékkal. Mikor végre megjött a hangja, kérte a doktornőt, adják a családjának Márta utolsó könyvének kéziratát. Az orvos a fejével is jelezte nem volt családja, egy unokatestvérrel találkoztak - az örökössel - aki egyszer meglátogatta. Egyébként nekik kötelességük a távozó utolsó kérését tiszteletben tartani. Márta kívánságának teljesítése számukra parancs. Ekkor átvette és eltette a kincsét. Márta képével együtt őrzi nemcsak a titkos fiókjában, hanem mélyen a szívében. Gyakran felnéz Mártát keresve az égre. Mindig megjelenik egy felhőbe burkolva, őzike szemeivel letekintve, a Szférák zenéjének kíséretében. Tudja kettőjük kapcsolata nem ért véget, nem sokára találkoznak. A megható történet felzaklatta, potyogtak a könnyei akkor is, mikor álomtündér varázspálcájával megsuhintotta folyt. köv.

0 komment , kategória: Általános

Címkék: álombirodalomban, legelvetemültebb, összekuszálódtak, tanulófolyamatot, találkozásunkkor, hazaérkezésemkor, példamutatásával, telefonügyeletet, varázspálcájával, véletlenszerűen, megbocsájtottam, elhatalmasodott, gyengeségeinket, csokoládékockát, díszcsomagolást, szakácskönyvben, megkérdőjelezve, otthonfekvéssel, kenyértésztából, legborzalmasabb, vírusfertőzésre, unokatestvérrel, tésztadarabokat, figyelmességért, ártatlanságról, visszacsúszott, díszvendégként, figyelmeztette, szembesítettem, segítségképpen, személyleírást, beszélgetéssel, tájékoztatóval, ismeretségükre, oxigénpalackok, tulajdonította, lélek húrja, szokásos újévi, évben Emmánál, asszonyt hónapok, lábai remegtek, hideg lelte, csoport vezetőjének, tervek szerint, saját kudarcaként, lázadót maga, rend mégis, társa bojkottálta, másik értékrendjétől, ünnep előtt, első vészjel, klubbéli társa, Lélek Sándorné Ekpafat, Folyton Emmácska, Átadta Istennek, János Pál, Közben Levivel, Krisztus Pilátus, Amint Mártához, Másnap Márta,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]