A gyermekkor vége 19-20-21 - Nóra- Pali,Erzsike- Ha,Majd Nóra,Füredi Tamás,Füredi Nórával,Füredi Nóra,Makó Jeruzsálemtől,Árpád-korban Makót,Heinrich Heine,Nóra Dombszegen,István- Aki,Marosi István,Rényi Anna, - suzymama Blogja

Továbbiak »

Belépés

			suzymama.blog.xfree.hu
Aki szeretetet vet boldogságot arat!!			Suzy Mama 1901.01.01 Online

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

A gyermekkor vége 19-20-21

2014-11-02 15:11:56, vasárnap

	X/19 Marosiéknál továbbra is kedélyesen teltek az esték. Ha a házban maradtak, a nappaliban bekapcsolták a televíziót, de senki se telepedett elé. Ott ültek le a vacsorához, utána az asztal mellett beszélgettek. Ahogy ezen az estén is. Beszélgetés alatt a televízióban valami zenés darab ment. István nevetve megjegyezte: - A kiskését! Nézzétek azt a primadonnát, akár az akrobata. Cirkuszban is felléphetne, olyan ügyes. Nóra a képernyő felé legyintett. Kiderült, közelről ismerte a színésznőt, az ügyvéd bátyja készült feleségül venni. Nem örült neki. Azt mondta, divaton kívül másról nem lehet vele beszélgetni. Erzsike a maga szerény módján megjegyezte: - Csak az a fontos, hogy jólelkű legyen. - A bátyám esetében sajnos nem elég! - sóhajtotta Nóra- Pali mellett okos embernek se lenne könnyű dolga, de a bátyám legyint az aggodalmunkra. Azt mondja, majd magához okosítja. - Bátor ember! - mondta István döcögős nevetéssel. - Inkább konok, István bácsi! - felelte Nóra panaszosan- Nem látja be, hogy ebből csak kudarc lehet. Anyuskát fogják szomorítani vele, előre látom. De Palinak beszélhet az ember. Se lát, se hall. - Mert szerelmes! - kuncogta Cili - Mint a nagyágyú! - nevetett Nóra is. - Akkor talán mégse olyan nagy a baj...- vélte Erzsike- Ha szeret az ember, igyekszik megfelelni a párjának. Ha ez a helyes kis színésznő is szereti a bátyádat, megtanulja kedvéért még a paragrafusokat is. A lányok viccesnek találták a gondolatot, s nevetgéltek újra. Lefekvés után az ágyban folytatták a témát. Nóra megemlítette, hogy a másik bátyja is nősül. Cili megkérdezte: - Az ő választásával elégedettebb vagy? - Amióta ismerlek, nem! - mondta Nóra nevető szemekkel. Cili elpirult. - Ne bolondozz! - Egy cseppet sem, legkomolyabban mondom. Ha nem kötelezte volna el magát, holnap felcipelnélek Budapestre, és azt mondanám : ez az a lány, akit mindig is kerestél! Cili kacagott, s Nórát megdögönyözte a kivarrt, horgolt szélű párnák között, melyek még Marosi nagyszülők idejéből származtak, s Nóra már lemásolta egyenként a mintájukat. Aztán komolyabbra fordították a beszélgetést. Nóra gonddal mondta: - Tamás választása komoly nő. Máriának hívják. Kutatóorvos. Okos. Céltudatos. Építi a karrierjét. Sokat van külföldön. De nem ez a bajom vele. Melegséget hiányolom a természetéből. Ismerem a bátyámat, előbb-utóbb gondot okoz köztük. Tamás egészen más. Született kedves, melegszívű. Nem véletlenül gondoltam rád, Ciluska! - Lohító is az?!- kérdezte Cili kitérőn, mert Nóra újra zavarba hozta. - Benne is rengeteg melegség van. Szemre olyan, mint a hízelkedő gyerek, folyton hozzám bújik, utcán, villamoson. Kicsit szertelen, hangoskodó, mintha csak magunk volnánk a sok ember között, de ha az érzéseiről beszél, megcsendesedik. Nem volt nehéz megszeretni, a kedvese lenni. Bevallom, három hónapja viszonyunk van. Cili szeme kikerekedett a csodálkozástól. Nórát nem érte váratlanul. Már tisztában volt azzal, hogy Cili szerint bűnt követett el, mégis beszélt a fiúval való kapcsolatáról. Meg akarta osztani a titkát a lelke választotta baráttal, s talán egyben barátságuk próbájának szánta. Bárhogy volt, nem kellett csalódnia. Cili szeme könnybe lábadt, megragadta Nóra kezét, s csak susogni merte : - Az övé lettél?! Ennyire szereted?! Ennyire?! - Őrülten. Nagyon remélem, hogy sohasem kell majd megbánnom. - Hogy engedtél neki. - Hogy engedtem neki. - Hogy vele tartasz az ismeretlenbe. - Hogy vele tartok az ismeretlenbe. - Nagyon féltelek attól az idegen világtól. De, ennek ellenére se próbállak lebeszélni, ha ennyire fontos neked ez a fiú. Helyette szívem minden szeretetével kívánom, hogy teljesüljön minden vágyad, és nagyon boldogok legyetek! - mondta Cili meghatottan. Nóra is így fogadta, s összeölelkeztek. Nóra aztán arról beszélt, hogy Lohitó most Afrikában van. Intézi a házasságkötéssel, a munkával kapcsolatos hivatalos teendőket. Csak a hónap végén jön vissza. Eleinte nagyon hosszúnak érezte ezt az időt, de mióta Cilit ismeri, attól fél, hogy gyorsan elszalad. Majd Nóra anyja került szóba. Szavaiból kiderült, anyja éppen olyan lelkületű, mint Tamás. Mellette erős lélek. Özvegyen, bénán is kezében tartotta a családja életét, felnevelte, taníttatta a gyermekeit. Azt is elmondta, hogy nagy művésznek indult. Tehetséges festő volt, de az agyvérzés kiverte kezéből az ecsetet. Cili ismeretlenül is csodálta Nóra édesanyját. Már a nevét is megkapónak találta, Pollinak becézték. Sajnálta, hogy Nóránál nem volt fénykép róla. A lány könnyekkel indokolt. Közeli búcsú tudatában a fénykép szaporítaná a bánatát. Nyilvánvaló volt, hogy igyekezett minden módon védekezni, mint aki attól fél, hogy meggyengül benne a szándék, s végül nem megy el a fiúval. Aztán megint Tamásról beszéltek. Cili kíváncsi lett arra az emberre, akit Nóra szíve szerint neki szánt volna. Nóra szívesen felelt. - Azt már tudod, hogy tanár. Magyart és történelmet tanít egy jó nevű gimnáziumban. Nézd el nekem, ha azt mondom, hogy nagyon művelt, nagyon intelligens, talán innen van a mindent meglátó képessége is. Ha a fővárosban maradok, hamarosan rájön, hogy viszonyunk van Lohitóval. Hiszen, ha az ember boldog, könnyen elszólja magát. Tamásnak pedig szigorú elvei vannak. Nagyon elszomorítanám. Kiskorom óta félt, vigyáz rám, mivel én vagyok a szíve csücske. - Ezt nagyon szépen mondtad! - Mert így is érzem. Ezért bocsátom meg azt is, hogy ellenzi Lohítót. Finoman, de határozottan, mert kételkedik az őszinteségében. Fejébe vette, hogy azért játssza a szerelmest, hogy egy orvossal többet vihessen haza. Tamás téved. Igaz, ritkán szokása, de most mégis téved. Lohitó őszinte ember, akármit is gondol Füredi Tamás tanár úr !- mondta már tréfás hangon, jókedvű nevetéssel oldva a komoly témát. Cili mosolygott, s nem hitte volna, hogy Füredi Tamás tanár úr egyszer majd beleszól az ő életébe is. Már tudatosult benne, hogy létezik, s értékes ember. Mikor nyugovóra tértek, kicsit töprengett még magában a hallottakon, s félálomban azt motyogta: " Született kedves..." X/20 Hédi két hét után megérkezett a táborból. Megdöbbent, mikor Marosiéknál ott találta az idegen lányt. Első perctől kezdve ellenségesen viselkedett Füredi Nórával. Cili megpróbálta összehozni őket, de Hédi vadul elzárkózott. Olyan sértve érezte magát, hogy Cilinek a kiskapuban sírva tett szemrehányást, s másnap elutazott anyai nagyszüleihez azzal, hogy a nyár végéig ott marad, de az is lehet, hogy vissza se jön többé. Cilit bántotta a dolog, s megbeszélték Nórával ezt is. Füredi Nóra a találkozás után még inkább átlátott Hédin, s óvta Cilit újra. Cili most is védte Hédit. Mentegette, magyarázta a viselkedését. Bizakodott is. Azt mondta, kiskorukban született szeretet segít majd abban, hogy Hédi jobb belátásra térjen, hiszen rajta kívül nincs igazi barátja. Talán az sincs, aki valóban szereti. Füredi Nóra nem volt féltékeny Hédire. Azt vallotta, a szeretet nem lesz kevesebb attól, ha másokkal is megosztják, de azt nem bánta, hogy Hédi oktalan sértődöttségében elment, s nem mutatkozik egyhamar. Rohantak a napok, s minden együtt töltött órára féltve vigyázott, gyűjtötte az élményeket, hogy sokáig legyen mire visszaemlékezni. Marosiék is megtettek mindent, hogy a pesti lány jól érezze magát náluk. Nóra tapasztalhatta Erzsike gondoskodását, sütött-főzött folyton, mint aki pótolni igyekszik valamit a vendéglány életében. István a meséivel, adomáival, tréfálkozásaival vidámította a lányt. Mindketten belopták magukat Nóra szívébe. Egyik este arról beszélgettek, hogy miképpen töltik a téli estéket, ha a televízióban nincs kedvükre való műsor. Cili mesélt a maguk által kitalált társasjátékról. Ez amolyan " ki mit tud" volt, vagy ahogy manapság mondják, egyféle kvíz. Kartonlapokra felírt kérdésekre kellett választ adni. Lexikonokból, s egyéb tudományos művekből állították össze a kérdéseket. A jó választ is felírták a kartonlapra, de csak a kérdező látta. Előre meghatározták a kérdés-felelet pontszámát, attól függően, hogy nehéz volt, vagy könnyű. Erzsike őrizte a kartonlapokat szaloncukros dobozokban. A kérdező szerepét is magára vállalta szívesen, hogy aztán gyönyörködhessen urában, lányában. Nórát érdekelni kezdte a dolog, s Cili szaladt a szaloncukros dobozokért, becipelt vagy hat dobozt. Egyet kiválasztott, az asztal közepére tette, s kislányos lelkesedéssel magyarázta. - Közel kétezer kartonlapunk van. Legtöbb kérdést irodalomból, történelemből és földrajzból állítottuk össze. Utána jönnek a művészetek. Köztük a képzőművészetet szeretem legjobban, főleg a festészetet. Van néhány albumunk is. Nekem külön is van. Karácsonyra kaptam apukáméktól egy olyan albumot, amihez borítékban adták a képeket. Alapos tanulmányozás után magam ragasztottam a helyére őket. Nóra mosolyogva hallgatta, szinte élvezte kislányos lendületét, aztán a szaloncukros dobozra mutatott. - Ebben is festészettel kapcsolatos kérdések vannak? - Ez vegyes témakör. Ez a legizgalmasabb. Én írom majd a pontokat, egy és őt között pontoztuk a feleleteket...- mondta, s elmagyarázta gyorsan a többi játékszabályt. Hozzá fogtak négyesben játszani. Most is Erzsike kérdezett, s a vendégé volt az elsőbbség. - Milyen jellegzetes magyar népmesei országokat ismerünk ?! - kérdezte a pesti lánytól. Nóra halkan felnevetett. - Ó, ez nagyon könnyű! - mondta. Valóban így érezte, aztán elkomolyodott, s elbizonytalanodott hangon folytatta - Vagy mégsem ?! Cili szeme ragyogott, izgatottan izgett-mozgott a helyén, István várakozón mosolygott, s Erzsike súgott. - Gondolj a gyerekkori mesékre, a kis mesehősök hol jártak leggyakrabban?! Nóra lelki szemei előtt megjelent a hajdani kedves kép, látta gyermekkori önmagát, s anyját, amint mesekönyvvel a kezében ül a kerekes székben, és mesél, mesél. Összeszorult a szíve, s csak nehezen tudta folytatni a játékot. - Mi is volt a kérdés?! Ja, igen! Milyen jellegzetes magyar népmesei országokat ismerünk. Hetedhétországot. Tündérországot. Bergengóciát. Cili örömében rövidet sikított. István elismerőn bólintott. Erzsike élvezettel mondta : - Pontos válasz. Öt pont. Cili feljegyezte Nóra neve mellé, közben titkon összekacsintott apjával. Mindketten tudták, hogy a kérdés kevesebb pontot ért, s csak Erzsike jó szíve kerekítette fel, hogy örömöt szerezzen vele Nórának. István következett. Erzsike olvasta : - Hogy keletkezett az a régi, ismert mondás, - " Messze van, mint Makó Jeruzsálemtől ?!" István elmosolyodott, s Nórához fordult. - Most idegen tollakkal fogok ékeskedni. Én írtam ki a kérdést pár éve, így illik tudnom. No, meg azért is, mert anekdota íze van...Volt egy Makó nevezetű keresztes vitéz, aki Dalmáciában alaposan felöntött a garatra, és azt hitte, már Jeruzsálemben van. Nóra arcán kétkedés volt. - Eddig úgy tudtam, hogy, Makó városáról van szó ...- mondta szinte bocsánatkérőn - Olvastam valahol, hogy a makóiak felelték második Endrének, mikor be akarta sorolni őket a keresztesei közé. István szerényen nemet intett. - Biztosan senki se tudhatja, de ez a változat azért nem állja meg a helyét, mert az Árpád-korban Makót még Felvelnöknek hívták. Nóra szeme kikerekedett, s a csodálkozástól elfelejtett felelni. Végtére is nem szokványos dolog, hogy egy vidéki cipészmester ilyet tudjon. Hogy ragyogott most Cili szeme! Erzsike csendes büszkeséggel mondta : - Apánknak is öt pont. Cili következett. Erzsike olvasta a kérdést : - Melyik európai költő írta versében és mikor - " ...Ha hallom ezt a szót - magyar, szűk lesz a német plundra rajtam . " Cili szépen felelt. - Heinrich Heine az ezernyolcszáz-negyvennyolcas szabadságharcunk idején. - Ciluskának is öt pont! - mondta Erzsike elégedetten. Így telt az idő éjfélig. István rábeszélőn többször is mondta, hogy tegyék el magukat másnapra, mert a kertek alján már virrad, mire a lányok hajlandók voltak befejezni a játékot. X/21 Eltelt a három hét, Nóra Dombszegen töltött ideje lejárt. Az utolsó estén Erzsike ünnepi vacsorát főzött, s leültek négyesben az asztalhoz. Nem kapcsolták be a televíziót. Most nem esett jól a kívülről jövő beszéd, vagy zenebona. Ez a búcsú estéje volt. A lányok nagyon csendesek voltak, s ha egymásra néztek, könnyes lett a szemük. Erzsikéék igyekeztek felvidítani őket, de a vacsora végén mégis pityeregni kezdtek, s Cili boldogtalanul mondta: - Az nem lehet, hogy ne lássuk többé egymást. Ne beszélgethessünk. Nórikám, legalább évente egyszer hívj fel az Öregotthonban! Nóra nem felelt, csak lehajtotta a fejét. Erzsike sietett figyelmeztetni a lányát. - Nem szabad ilyet kérned. Ha Nórika telefonálni tud, akkor a családját kell felhívnia. Talán még az is gond lesz. Ne adja Isten, de ahogy olvasgattuk, az ottani nagy szegénység mellett megtörténhet. -Meg bizony! - mondta István- Aki ilyen helyre megy dolgozni, nem meggazdagodni megy. Sorsot vállal, szegény, nehéz sorsot. A kevés jövedelem kötszerre, orvosságra kell majd, mert ilyen helyen abból is kevés van. Megértetted, lányom? Ez szigorú figyelmeztetés volt. Nóra azonnal védelmébe vette Cilit. Azt mondta, hogy ő jóval idősebb, mégsem tudja elfogadni, hogy örökre búcsút kell venniük egymástól. - Ez igazságtalanság az élettől...- sírta Cili nem titkolt bánattal. Marosi István mélyet sóhajtott. - Az élet már csak ilyen, kislánykáim! - mondta nehéz mellel, mint aki feladta a vigasztalást, pedig éppen most talált rá a segítő szavakra, csak az érvek súlya nyomta a szívét. - Az ember gyakran kényszerül búcsúra, de nem mindegy, hogy milyen okból. Ha örökre kell búcsúznunk attól, akit szeretünk, az valóban nagy fájdalom. De nektek nem kell örökre búcsúznotok. Micsoda beszéd! Hiszen amíg él az ember, addig remélhet. Bízzatok a sorsban. Ha Isten úgy akarja, akkor is találkoztok, ha most lehetetlennek tűnik. De ahogy elnézlek benneteket, magatok is igyekeztek majd, és egy nap megkeresitek egymást. Csak aztán egymásra ismerjetek akkor is, ha már nem vagytok ilyen csinosak, karcsú derekúak, csillagszeműek. Hanem kicsit öregecskék, széle, hossza egy nagymamák, maszatos kis unokákkal a szoknyátok körül! Egész derűjével támadt a szomorúság ellen, s a lányok átmosolyogtak a könnyeiken. Lehetett tréfálkozni újra, jöhettek az anekdoták is. István kedélyesen mondta: - Na, akkor most egy kicsit politizálunk, de azt is székely módra! Történt egyszer, hogy a román tanító igyekezett megmagyarázni a székely gazdának, hogy Erdélyt miért csatolták a nagyhatalmak Romániához. Azt mondta, Erdélyben vannak olyan részek, ahol egy magyarra tíz román esik. Mire az atyafi nagy komolyan megjegyezte: " Hát annyi kell es..." Nóra nem bánta az ilyenféle politizálást, de aztán elkomolyodva mondta: - Mennyi mindent elmond egy ilyen történet azokról, akikről szól ! - Úgy bizony! Aki kitalálta, jól ismerte a székely lelket. A panasz mellett ott van a büszke tudata is. Ahogy a legnehezebb időkben is megtalálta módját, hogy kifejezésre juttassa. Például a szomorú emlékű madéfalvi vérengzés után a székely családokban sokáig fekete színű volt a bútor. Nóra hallott már Tamástól a kétszáz éve történt vérengzésről. A bécsi udvar elrendelte Erdélyben a határőrség felállítását önkéntességi alapon, de a székelyeket erőszakkal sorozták be. Madéfalván összejött háromezer ember, feliratban akartak tiltakozni a bécsi udvarnál. Körülvette őket a katonaság, és lőttek válogatás nélkül. Mondta néhány szóval, s Marosi István rábólintott. - Így volt valóban! Háromszázan estek el. Másoknak menekülni kellett a megtorlások miatt. Sok ezer székely hagyta el az otthonát. Sokan menekültek Moldvába, Bukovinába, de mentek szanaszét a világba is. Egész falvak keltek útra. Ahol letelepedtek, beszédes nevet adtak új falujuknak: Istensegíts, Fogadjisten. A székelység még ma is őrzi a madéfalvi tragédia emlékét. Erzsike elővett egy könyvet, lapozott benne, s közben azt mondta: - Közös bánat volt, hogy is lehetne elfelejteni?! Mikor már lehetett, emlékművet állítottak a lemészárolt embereknek. Verset is véstek rá. Hallgassátok meg: " Székely nép! Itt hullott őseidnek vére, kiket zsarnok önkény bosszús karja ére. Midőn alkotmányos szabadságod védték, szörnyűkép onták ki sok ártatlan éltét. De bár elvesztek ők ádáz fegyver alatt, emlékük nem vész el, örökre fennmarad, mert hű kegyeletben megtartod őseid, így él majd emlékük időtlen ideig." - Megható, és kifejező vers...- mondta Nóra, s folytatta emlékező hangon- Tamástól tudom azt is, hogy akkor Buccow tábornok volt Erdély tejhatalmú ura, akit aztán a nép a " székelyek hóhérjának" nevezett. István elégedetten bólogatott, s megjegyezte: - Ahogy látom, bátyád komolyan érdeklődik Erdély, és a székelység iránt. - Úgy is, mint magyar és történelem szakos tanár, de hazaszeretetből is...- felelte Nóra pátosz nélkül, de elcsuklott közben a hangja, s magyarázón folytatta - Otthon, kiskorom óta gyakran esik szó az elszakított területek magyarságáról. Arról a bánatról, amit Trianon óta el kell szenvedniük. Tamást különösen bántja az erdélyi magyarság szomorú helyzete. Tudom, hogy a diákjaival is gyakran beszél róla, pedig manapság se díjazzák az ilyesmit. - Annál inkább becsülendő! Tiszteltetem, hogy ilyen derék...- mondta István melegen, s valamiféle megindultsággal., Mintha megérezte volna, hogy üzenetével lélekben kezet nyújtott annak az embernek, aki majd sok év múltán beleszól a lánya életébe, s akivel az életben sohasem fog találkozni. Vannak ilyen misztikus dolgok a világon. Beszélgettek még egy ideig, aztán Erzsike az órára nézett, s nagyot jajdult. - Mindjárt éjfél! Nórika reggel korán utazik. A lányok arca újra elborult, de István igyekezett megelőzni a könnyeket. -Ciluskám! Fejezzük be szépen ezt az estét. Nórikának énekeljük el a székely Himnuszt. - Van Himnusza a székelyeknek? - kérdezte Nóra felcsillanó szemekkel. - Éppen nekik ne volna?! - felelt a kérdésre kérdéssel István, s felálltak mindannyian az asztal körül. Hallgattak pár pillanatig, aztán apa és lánya belefogott az édes-bús dallamú énekbe. - " Ki tudja merre, merre visz a végzet, göröngyös úton, sötét éjen át... Vezesd még egyszer, győzelemre néped, Csaba királyfi, csillag ösvényen... Maroknyi székely, porlik, mint a szikla, népek harcának zajló tengerén... Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja... Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk! " Mikor befejezték, lehajtották a fejüket. Nóra is elfogódottan hallgatott, aztán melegen megölelte mindhármukat. szerző :Rényi Anna

0 komment , kategória: Általános

Címkék: házasságkötéssel, tréfálkozásaival, sértődöttségében, gyönyörködhessen, beszélgethessünk, hetedhétországot, szabadságharcunk, összeölelkeztek, összekacsintott, hazaszeretetből, megindultsággal, képzőművészetet, igazságtalanság, visszaemlékezni, legkomolyabban, negyvennyolcas, csodálkozástól, legizgalmasabb, csillagszeműek, paragrafusokat, figyelmeztetés, társasjátékról, figyelmeztetni, elszomorítanám, megcsendesedik, őszinteségében, tapasztalhatta, tündérországot, magyarságáról, tanulmányozás, természetéből, elkomolyodott, ezernyolcszáz, kartonlapokra, megmagyarázni, leggyakrabban, házban maradtak, nappaliban bekapcsolták, asztal mellett, televízióban valami, képernyő felé, ügyvéd bátyja, maga szerény, bátyám esetében, bátyám legyint, lányok viccesnek, ágyban folytatták, másik bátyja, bajom vele, hízelkedő gyerek, érzéseiről beszél, kedvese lenni, Nóra- Pali, Erzsike- Ha, Majd Nóra, Füredi Tamás, Füredi Nórával, Füredi Nóra, Makó Jeruzsálemtől, Árpád-korban Makót, Heinrich Heine, Nóra Dombszegen, István- Aki, Marosi István, Rényi Anna,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]