Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Rudnyánszky Gyula versei
  2020-01-21 22:00:06, kedd
 
 







RUDNYÁNSZKY GYULA VERSEI


Rudnyánszky Gyula (Özdöge, 1858. május 1. - Budapest, 1913. december 8.) költő és hírlapíró a 19. és 20. század fordulóján élt és alkotott. Szabadságra és igazságosságra törekvő erkölcsi magatartása: 48-as honvédtiszt édesapja nevelésének hatása. A szociális egyenlőtlenségeket bíráló költészete amerikai emigrációja alatt teljesedett ki. Bodnár György írta róla, hogy ,,szocialista és katolikus eszméket olykor kissé kaotikusan vegyítő versei a társadalmi lelkiismeret hiteles megnyilvánulásai

Megvakulva, súlyos betegen települt haza 1912-ben, mindössze 55 esztendőt élt. Az irodalmi köztudatba Ady Endre megértő és megbecsülő kritikája vezette be.. Kiadta utolsó verseskötetét, a Napszállat felé címűt, ebben főleg Amerikában kelt verseit gyűjtötte össze, a korabeli Amerikába bevándorlók nehéz sorsát is verseibe foglalta.

Az 1913-ben, halála évében megjelenő kötete meghozta az igazi irodalmi elismerést; Ady lelkes kritikája után az irodalmi élet elismerte. Ady Endre a következőket írta róla:

,,Rudnyánszky különb volt az összes korabeli Arany és Petőfi epigonnál, kik hírre, polcra vergődtek, s több talán még Komjáthynál, Reviczkynél is."







Rudnyánszky Gyula

Link



RUDNYÁNSZKY GYULA, AKI A MAGYAR KÖLTŐK KÖZÜL ELŐSZÖR JÁRT AMERIKÁBAN

Link



Rudnyánszky Gyula Mária-dalok és legendák

Link








BUDAPEST / BUDAPEST


Csodálva nézlek, büszke, tüzes, délczeg
Magyar levente, szép Budapest!
Melyben születtél, hol van a kis fészek ?
Czéljaidat ma ki tartja merésznek ?
Már a világ is tapsolni kezd.

Bátran előre! A gyáva, a dőre
Döbbenhet pályád gyors sikerén.
Ám te ne állj meg! nézz a versengőre,
Vidd el a pálmát hódítva előle,
Szállj diadalmak lángszekerén!

A regekornak ereidben forrnak
Tiszta, titáni vércseppjei,
S ősi erőddel íme összeolvadt
Ifjú varázsa egy új hatalomnak,
Mely a tusában félisteni.

Múlt nem emelte ragyogó jelenbe
Érdeme szárnyán életedet;
Beléd a szikrát szent ihlet lehelte,
Mint tünemény-jel gyúlt ki jövőd lelke,
Csillagul egy nép álma felett.

Egy érintésre, alig vettük észre,
Óriássá nőtt hős alakod.
És most karodnak minden legyintése
Csodákat alkot, miktől megigézve
Új élet zsendül, hol akarod.

Te vagy az ország öröme, bálványa,
Te a boldogság gyöngye nekünk;
A Duna tükre tündöklőn himbálja
Képedet, világ legszebb daliája!
— Érzed-e, hogy mily hőn szeretünk ?

Szeretünk téged, nemzet szemefénye!
Rajongás éget gyönyör tüzén,
S magasba röppen bizalmunk reménye,
Hogy te vivőd ki egy új ezer évre
A magyar névnek mind, a mi fény.

Oh légy az első, te dicsőségszerző!
Való legyen, mit vágy hite fest...
S a diadalnak ha ünnepe eljő,
A magyar zászlót győzelmed legfelső
Ormára tűzd ki, szép Budapest!

*






BUDAPEST


Bewundernd schau dich stolz, stattlich, wie du bist,
Ungarn Recke, schöner Budapest!
Wo ist das Nest, indem du geboren bist?
Wer betrachtet, dass dein Ziel, heute Dreist ist?
Die Welt will jetzt, dass du vorwärts gehst.

Getrost voran! Der Feige, Dusselige,
soll fassungslos werden an Fortschritt,
doch bleib nicht stehen, du machst das Richtige,
trag die Palmblätter und mach das Nötige,
flieg an Triumphbogen an Siegeslicht.

In deinem Adern kochen die Legenden,
reine, titanische Bluttropfen,
und mit uralter Kraft bei dir vollenden,
Täuschende Wunder der neuen leitenden,
welche in Kampf halbgöttlich opfern.

Vergangenheit hob ihn nicht in Gegenwart,
an Flügel des verdienten Lebens;
in dir ist der Funke von heiliger Macht,
als Phänomen entfachte deine Eigenart
als Stern über der Traum des Schwebens.

Bei Berührung, kaum haben wahrgenommen,
gewaltig, wie du gewachsen hast,
es ist egal, was du je vorgenommen,
überall bei allen, bist du angekommen,
und neues Leben erwecken kannst.

Du bist dem Land das ewige Götzenbild,
und die Freudespender uns allen,
an Donau herrlich glitzert dein Ebenbild,
deine Stattlichkeit ist für uns ein Warnschild!
Fühlst es, wie unser Liebe, an dich prallen.

Wir lieben dich, das Augenlicht der Nation!
Freude der Begeisterung brennt in uns,
ins höhe schellt die hoffnungsvolle Emotion,
für neue tausendjährige Sensation,
die Name Ungarn, bleibt ewig eine Gunst.

Ach, werde die erste, du ruhmreiche Stadt
soll wahr werden, auf dem grössten Fest,
die Siegesfeier findet überall statt,
die ungarische Fahne hat zuoberst Platz
an dem höchsten Turm von Budapest.

Fordította Mucsi Anta







BUDAPEST

(Részlet egy verses regény második énekéből.)


1.


Zörög, zihál, zúg, füstöl a vonat.
Hegy-völgy, lapály fut vissza; más vidék
Tűnik föl untalan, hűs lomb alatt
Turbékolnak szerelmes gerlicék,
Amott meg ittas, durva nép halad,
S mind egybe olvad a sokféle kép.
De ö behunyt szemmel magába mélyed;
Lelkében, mint új bor, forrong az élet....

5.

Száguldanak a bérkocsis gebéi.
Legjobb futó a rosszlábú gebe!
Hé-hózva gyorsan jobbra-balra térni,
Ez a tanult kocsis művészete:
Lót-fut, tolong a nép, szemmel kíséri,
A vágtató nem gázol-e bele?
De a kocsis lassítja egy fogással,
S folytatja aztán őrült rohanással.

6.

Az est közelget, a lámpák kigyúlnak;
Mint száz szövőszék nyüzsög az ember-ár;
Nincs vége-hossza a sok ló vasútnak,
Tülök búg, füttyül inas és madár;
Mint duzzadt vér-erek mind összefutnak
A zíg-zúg utcák, hol itt a határ?
Paloták mellett ócska házak állnak,
Parányi fényhez óriási árnyak.

7.

Szívem bálványa, ifjú Budapest,
Szép vagy te ily homályos alkonyatkor:
Ezer bűbájjal ékesít az est,
Jelenné lesz a jósolt boldogabb kor...

9.

Lépten-nyomon bánt német szó piszok.
Szomszéd divatcikk és zsibáru itt még;
De már födöttek a kanálisok,
S a séta-kertek gonddal elkerítve;
S pénzért lehet csak megpihenni ott,
Mert a leget urak számára szűrték.
De bár sok az még, a mi ferde, rút,
Külön bizottság minden bajra jut...

1887







A CSÜGGEDÉS ÓRÁJÁBAN


Születni bűn, születni átok:
Tanuld meg, ember, ezt!
Az Isten ellen vét az ember
Mindjárt, hogy élni kezd.
És aztán teljes élete
Vezeklés, bűnhödés:
Legelső boldog napja az,
Amelyen sírja kész.

Porbul lesz s ég felé törekszik,
Ezért oly átkozott!
Amit elér, mind semmi csak, mert
Magával bűnt hozott.
A lelke szebb világ után
Epedhet botorul:
Akármilyen magasra száll,
Megint a porba hull!

Legjobb, ha önzőn, hízva, bambán
Lerágja életét,
Mint a mohó selyembogár a
Szederfa levelét.
Legjobb, ha féreg maga is,
A föld hitvány fia;
Bolondság Ikarusz gyanánt
Szárnyakra vágynia!

Óh áldott, aki mint az állat,
Ösztön szerint halad;
Kit nem gyötör hit, álom, érzés,
Nem csüggeszt gondolat!
Nem kérdi kétkedőn, mi jobb:
Örök-élet?... halál?
Csak jár, miként az óra-gép,
S egyszer aztán megáll...







ÉLJEN A KIRÁLY!


Isten áldja, Isten óvja
A királynak életét;
Fenn ragyogjon ősi trónja,
Zengje bérc-völgy nagy nevét.

Üdvözöljük őt mi köztünk,
Jobbja áldott békejel;
Benne bizunk s érte küzdünk,
Halni készek, hogy ha kell.

Ezredéve a királyhoz
Hű volt mindig a magyar;
Hitte, tudta, bármit áldoz:
A király csak jót akar.

Elsodort a vész sok ágat
De a nagy fa épen áll,
Most a békés boldogságot
I. Ferenc József










ÉVSZAKOK




TAVASZ




Itt a fecske, itt a gólya,
Napról-napra új sereg.
Pelyhes fészek kis lakója
este, reggel csicsereg.
Pillangó és napsugár
Csókolózni sorra jár:
Zöld vetésben pitypalatty:
Kicsi párom, el ne hagyj!


A patakvíz malma zúg,
Szól az erdőn a kakuk:
Pacsirtát is hallani -
S nézd a földnek mosolyát:
Gyöngyvirágok, ibolyák
A kikelet dalai.


NYÁR




Érik a búzakalász, a nap éget.
Köszönt a világ, tűz szelleme, téged!
Senki se bánja a sok veritéket:
Mind amit a szive vár,
Meghozza a nyár.
A lombok alatt
Menekülve szalad,
Akit a zápor elér:
Villámlik az ég, felhők dübörögnek,


De megmarad ős áldása a rögnek:
A barna kenyér!
Üdvöt szül a föld anyavemhe,
A rózsa kinyílt szerelemre,
Gyülekeznek a víg aratók, -
Zendül a nyár dala, ríme a csók.


ŐSZ




Sárga lombok lassan hulldogálnak:
Vége, vége a virágos nyárnak!
A haldokló természetben
Permetező
Őszi eső
Szitál egyre csendesebben.
Puszta már az erdő tája,


Árva minden fészke, fája:
A letarlott, bús mezők fölött
Mozdulatlan áll a köd.
De az ősz ködén keresztül
Rőzselángok villanása rezdül.


TÉL




Fenséges nyúgalom,
Kápráztató fehér világ!
Rezegve csillan a havon
Az égi csillagmiriád.
Fehér a nap, fehér az éj:
Se képzelet, se szenvedély
Izzása nem piroslik, -
A lét fehér sejtésbe oszlik.


A szintelen
Kietlenen
Csupán a bölcsesség
Fehér hegyorma ég:
A végtelenbe veszve
Sugárzik, él az eszme.







FÉNYBEN, ÁRNYBAN


A rendjelet megérdemelni,
Nem kell ehhez szív, - csak egy kéz, mely ád;
S a rendjelet viselni?
Ehhez sem kell ész, csak - kabát.

1886

/A csípős versekből







FOHÁSZ


Világ örök csodája,
Hozzád fohászkodom:
Patakzik könnyem árja;
Te látod bánatom'.
Te látod a keservet,
Mit lelkem küzdve szenved:
Végy szárnyaidra föl,
Míg kínom meg nem öl!

Ki szomjazó ajaknak
Enyhítő cseppje vagy:
Oh tiszta, égi harmat,
Mária, el ne hagyj!
Az irgalom forrását,
A béke szent oázát
Hadd nyissa meg szavad,
Amely nyugalmat ad!

Emelj, emelj magasba
Te Szűz, Szeplőtelen!
Salakjától lemosva
Feléd sovárg szivem.
Az Úrnak zsámolyánál,
Istennek egy fiánál
Nekem kegyelmezőn
Te légy védelmezőm!

Gyógyíts meg balzsamoddal
Egy bűnöst, bűntelen!
Ints jóságos karoddal,
Mária, légy velem!
Ha glóriádnak fénye
Sugárt vet ily szegényre:
Erős lesz s földerül,
Mert nincsen egyedül.

Óh boldog, akiért
Te Nyitod meg szívedet!
Áldott, kinek sebére
Az írt Te könnyezed!
Mária, boldogságom!
Tekintetedre vágyom:
Szivembe nézz belé
S vezess az Úr elé!







FORGÁCS, 1908-12; 99. SZAKASZ


E sártekén nincs tisztább gyönyörűség,
Mint elmerülni álmaink ködébe,
Hogy meg ne lásson a botor világ.
Boldog csalódás, amikor kegyetlen
Tülekedések lármás piacán
Mi csak rímeknek halljuk lüktetését
És azt képzeljük, hogy a város ajkát
Szűz csendre áhítat pecsételi,
Míg lelkünk harmatos mélységein
Sejtelmes dallamok zenéje zsong.







FORGÁCSOK - 129


Minek vagyok még én a földön?
Istentül átvett tisztemet
Jobban betöltöm,
Ha a sírásó szótlan eltemet,
Ha nem jut egy csepp könny a gyászra,
Ha semmiféle gyászbeszéd
Nem magyarázza,
Hogy lelkem zászlaját mi tépte szét:
Nem lesz utamban többé árok,
Marad pályám salakja lent;
Amerre járok,
Fehér rózsákat hint reám a csend.







FORGÁCSOK - 146


Hej, kállai-kettős! Bihari-kesergő!
Házfalát kirúgó zajra éjszakák!
Hej, vadrózsatermő gyöngyös bánat-erdő,
Hol az égbe nyúltak hajnalban a fák -
De ölünkbe hajlott róluk a virág!

Hej, vendégmarasztó, feneketlen tenger,
Aranylevet öntő szüretek sara!
Ha eltört a tengely, mulatott az ember,
Odaröppent rá a nóták sugara,
Táncos hegedűszó fecskemadara.

Szeretet haragja, ősi erő magja
Megtermékenyített békétleneket;
Folyt a magyar csapja; keserűség rabja
A németet szidta, amíg berekedt, -
De a tett elől sem oldott kereket.

Az a kor hová lett, mikor a hazáért,
A haza javáért sírtunk szabadon?
Összeesküvésre a szilajság ráért;
De lecsillapítá, ha zajgott nagyon,
Tulipános-kedvű, csókos hajadon.

Az idő elszállott, elvitte az álmot;
Bús hazafi-tűznek hamva az adó;
Hol a cigány húzta, hol a pince állott,
Ül szárnyaszegetten a hont sirató -
Azt se mondja már, hogy: Eb ura fakó!







FUT AZ IDŐ


Fut az idő és elsodor vad árja
Minden gyönyört és minden bánatot;
Mindazt a sír örök sötétje várja:
Mit a lét múló fénye áthatott,
A gyermek férfivá sietve érik,
Gyorsan redőkbe süllyed mosolya...
Jövőm' a szem hiába látja végig:
Húsz éves többé nem leszek soha!

Oh, mint rajongtam, mennyi édes álmot
Álmodtam, könnyü szívvel, boldogan!
Igaznak hittem az egész világot,
Mert tiszta és igaz valék magam.
Ha egy vidék bűbája fogva tartott,
Míg észrevétlen' szállt hajóm tova:
Utánam úszni képzelém a partot...
Húsz éves többé nem leszek soha!

Rossznak bukását, jónak győzedelmét
Ihlett ajakkal hittem s hirdetém:
Titkos veszélyektől ha istenem véd:
Nyilt ellenséggel szembe szállok én!
Ha csöndes erdőben volt szunnyadásom,
Puhábbnak tetszett kőpárnám moha,
Mint most álmatlan éjeken a bársony...
Húsz éves többé nem leszek soha!

Határtalan volt mindig büszke vágyam,
Örömre gyujtott mégis oly kevés:
A végtelent a legkisebb parányban
Igy érzi át a megelégedés! -
S hová tünt hírnév, hatalom, barátság?
Oh, földi pályánk szép tavasz-kora!
Siratom a virágok hervadását...
Húsz éves többé nem leszek soha!

A tölgyre lassan kúszik a folyondár,
De a villám lesújt egy perc alatt;
A gondtalanság friss nyomába' gond jár
És hosszu tél követ rövid nyarat.
Viharok szétzilálták koszorúmat
S nagyon nehéz a tövis-korona;
Türelmem fogy: békén viselni búmat...
Húsz éves többé nem leszek soha!

Igen! Az ifjuság becsét csak akkor
Érezzük igazán, ha elveszett!
Zokogva nézem minden alkonyatkor;
Reményem eggyel ismét kevesebb;
Bár célomért küzdök még régi tűzzel,
Oda van lelkem drága hímpora,
És édenemből tiltó chérub űz el...
Húsz éves többé nem leszek soha!







A HAZÁÉRT


Téged, Anyánkat,
Könyörögve kérünk,
Boldogasszony Mária!
Áldd meg hazánkat;
Te vagy a reményünk,
Szentséges Szűz Mária!

A Te szivedben
Van a mi hatalmunk,
Isten anyja Mária!
Legyőzhetetlen
Benned birodalmunk,
Óh szeplőtlen Mária!

A magyar népnek
Te vagy szószólója,
Csodálatos Mária!
Hogy Isten vészek
Viharában ója,
Szép virágszál Mária!

Beléd helyezzük
Erős bizalmunkat,
Mennynek éke Mária!


Kezedbe tesszük
Egész országunkat,
Dicsőséges Mária!

Óvj csapásoktul,
Javunk el ne vesszen,
Óh türelmes Mária!
S minden bajoktul
Szived védelmezzen,
Királynénk Szűz Mária!

Békében, hadban
Tégedet dicsérünk,
Jézus anyja Mária!
Kifogyhatatlan
Jóságodban élünk,
Szépség telje Mária!

Téged, Anyánkat,
Kérünk könyörögve,
Hű pártfogónk Mária!
Áldd meg hazánkat
És tartsd fenn örökre,
Boldogságos Mária!







HOSSZÚ ESTÉKRE


Vége van a meleg nyárnak,
Falevelek hulldogálnak.
Köd borul az őszi tájra,
Bágyad az ég szempillája.

Nap sugara már nem éget,
Sok mulatság ér most véget.
Isten veled, lepkefogó!
Nemsokára esik a hó.

Hanem azért, kis fiacskám,
A szép nyarat ne sirasd ám.
Télapó jön nagy szakállal,
Síkos havon csörgő szánnal.

Hosszú esték el nem vesznek...
Lovagolni térdre veszlek.
Versikére tanítgatlak,
Szép mesékkel elringatlak.

1890/49







A HÓ


Télen szegény a természet nagyon.
Az a mesés vagyon,
Amit az ifjú föld
A szép tavasztól örökölt,
Mit az erős nyár aratott,
Használva éjet és napot,
S amit a gondos ősz
Begyűjteni se győz:
Az elkallódik mind a vén
Mihaszna tél kezén.
Bíz ez nem a legjobb gazdálkodás;
De hát, hiába, ős szokás!
Tavasszal kezdhető megint elül,
De míg a sor reákerül:
A természet, kifosztva, téli
Szegénység napjait csüggedten éli.
Mint tönkrement nemes tanyája,
Oly elhagyott erdő, mező;
Nap nem mosolyg a puszta tájra,
Még jó, reá fátyolt a köd ha sző,
Hogy eltakarja szégyenét,
Titkolva, hogy mi volt elébb!
Egyhangú, néma szürkeség,
Kopár a föld, borús az ég:
Fa, rét, hegy, völgy, erdő, ugar
Egyforma tar;
Országút és berek,
Ah, minden oly vedlett, kopott:
Siralmas koldus-állapot!
A természet pedig
Röstelkedik,
Mert bántja őt felette,
Hogy a tél tönkretette;
S fohásza száll az égre,
Hogy födje már be végre
A nagy szegénység szégyenét...

Az ég megrázza felleges fejét
És mert a szíve jó,
Lassan szitálni kezd a hó,
Parányi, könnyű, csillanó,
Száz meg száz millió
Csillagpihéje, hulldogál,
Három nap, három éjjel meg nem áll.

S midőn a földet mindenütt
Már hólepel borítja,
Szemét az ég kinyitja:
Ragyog a táj, a nap kisüt.
Kápráztató fehérség!
Hová lett a kopár szegénység?
Eltűnt a puszta rét, a szenny, a sár,
Az asszu kukorica-szár,
Eltűnt a völgy, a domb;
Fa és bokor mind csupa lomb.
Köröskörül ím a
Föld mindenütt sima,
Fehér és tiszta kék
Az ég;
A végtelen ezüst pompában ég,
És a mogorva tél
Egyszerre fényben él;
Ütött-kopott ruhája, vén feje
Friss hóvirággal van tele.
Egész világon átalsuhanó
Örömhang ujjong: Itt a hó!
A hó, az égi, tiszta hó;
A legszebb álom, ím, való:
Csengő csilingel, szán szalad;
A völgy felett, a bérc alatt,
Sívó mezőkön, szántóföldeken,
A rónán, a meredeken,
Bokor tövén, fa sudarán,
Kastélytetőn, nép udvarán,
Cigánybódékon, kémények fején
Egyforma-sima csillogó, fejér
A hópalást...
Csodálatos varázst
Lövell ki fényéből a hó;
Ez a szemünkbe villanó,
Fájdalmasan tűző fehérség,
Amelyben elvész, egybeolvad a
Távolság és a térség
Helyhez kötő fogalma:
Ez az egyenlőség hatalma,
A szeplőtlen egyenlőség maga!

Külön-külön mind ami volt,
Az élet, a szemét, a folt,
A kátyú, a határhalom,
Vasúti sínpár és bedőlt malom
Rozsdás, tört kereke,
A szentmihály-ló s az eke,
A szöllőtőke s a karó:
Egyszerre mind egyenlő,
Ha megered a szürke felhő
S elterül a hótakaró.
Nem látja hit, nem sejti gond,
Hogy meddig út és honnan árok?
Nincs más fekete pont,
Csupán egy varjú károg ...







IMA


Üdvözlégy Mária!
Te, kinek szent Fia
A világot megváltotta,
Bűneitől feloldotta, -
Égbe szállott Szűz Anya,
Másvilág szép hajnala,
Üdvözlégy Mária!

Hibáztam, tévedtem;
Könyörögj érettem!
Taníts tűrni szenvedésem;
Ha szívedet közel érzem,
A keresztet viselem, -
Tudom: Jézus van velem...
Üdvözlégy Mária!

A lelkem sír, eped;
Hullasd rá könnyedet!
Ha Te megszánsz, fölemelhetsz;


Istentől rám áldást nyerhetsz,
Hogy megállja majd szivem
A kisértést mind hiven...
Üdvözlégy Mária!

Hogy búst vigasztaljak,
Kesergőt meghalljak:
Óh légy velem, vigasztaló!
Tiszta! önzés nélkül való!
Míg másokra gondolok,
Szent szivednek hódolok...
Üdvözlégy Mária!

Összetett kezekkel
Kérlek este, reggel:
Erősíts meg, örök erény!
Jézus szemét fordítsd felém
Égbe szállott Szűz Anya,
Más világ szép hajnala,
Üdvözlégy Mária!







ISTEN


Sötét magányban, kétségbeesésnek
Kopár szikláján ülve, tétlenül,
Míg sebeimben tőr volt s kétkedések
Kínzó, kísértő árnya vett körül:
Föltámadott egy emlékembe vésett Név,
melynek fényétől lelkem derül!
Egy név csupán a gyermekkor homályán,
Örök láng a küzdelmes férfi-pályán.

E név volt ajkam legelső fohásza,
Legboldogabb időm napsugara;
Bölcsőm párnáin hánykolódva lázba'
Ezt súgta esdőn az aggó anya;
És kedvesem szerelmes oktatása
Az volt: ha tépő bánat bántana,
Forduljak ég felé; ki megsegítsen:
Sosem lehet más, egyedül az Isten!

Isten nevét rebegtem a magányban;
Sóhajtám nyögve: Isten, légy velem!
Fölújult minden régi, édes álmám,
Gyönyör volt percre föllélekzenem ;
Az utat, az irányt hogy megtaláltam,
Nem égetett hervasztó gyötrelem:
Virulni láttam az egész világot,
Hitével e szív menyországba látott!

De hirtelen megint a régi gondok
Önsúlya lankasztá le szárnyamat:
E büszke fő kábultan porba omlott
Fojtó, nehéz lidércnyomás alatt;
Verejték-láztól lüktetett e homlok,
Mérgével összemart egy gondolat,
Míg egy gúnyos hang a fülembe szisszent:
Hiszed, hogy van; no hát keresd az Istent!







ISTEN ÁLDÁSA




Bármit cselekszünk, hasztalan, -
Csak múló percnek épül;
És eltűnik majd nyomtalan
Isten áldása nélkül!

Ki jóra ösztönöz, segít,
Ki mindnyájunknak atyja,
Munkáink apró köveit
Szilárdan összetartja.

A jó Isten megszenteli
A kezdetet s a véget
Szívünk virággal lesz teli,
Ha az ő napja éltet.

De bármi épül, hasztalan,
Csak múló percnek épül;
És el fog tűnni nyomtalan
Isten áldása nélkül.







JÖVEL, HALÁL


Jövel, halál! szeretnék élni már.
E vándorlás itt oly hiú, sivár!
Mindegy, ha könny, ha verejték pereg,
Csak sárba gázolják az emberek.
Egy percnyi létért milliók lakolnak;
Lángostorátul e rögös pokolnak,
Igába görnyed a rabszolgahad . . .
jövel, halál! Ó hadd legyek szabad!

Gyönyör, siker, ha bármilyen mohó,
Holnap talán elolvad, mint a hó.
Daróc kifeslik, rongy lesz a selyem;
Hősök porában rút kukac terem;
A földi szenvedélynek semmi célja;
Bolond a hü, a munkás! bölcs a léha!
Mi az, miért itt sírni érdemes? . . .
Jövel, halál! Ó hadd legyek nemes!

Ó boldog az, kit jókor megtalál
A szebb világba ringató halál!
Ő benne nem csalódhatunk soha:
Nem feledést jelent a sír moha;
Jelenti a léleknek diadalmát,
A végtelenség mindörök hatalmát,
Melynek sugára a mohán rezeg . . .
Jövel, halál! Hadd higyjem, hogy leszek!

Van bennem érték, eszmekincs, tudom;
De köd takarja e kopár úton.
De majd ha rásüt álmokat szövő
Lelkemre az örök nap, a jövő:
Lefoszlik rólam gyarlóságom átka;
Tisztán jutok be lelkem templomába,
Eszményi lét borútlan fénye vár . . .
Jövel, halál! . . . szeretnék élni már!

* Az elhunyt, költő utolsó verse.








A JÖVŐ.


Örök medrében zúg az élet árja,
S én sodra ellen küzdök vakmerőn.
A csónakázót parti béke várja;
Engem dobál a bab, míg el nem hagy erőm.
Óh, hány eléri célját e világon!
S én célomat csak tündökölni látom;
De hozzá mennél közelebb vagyok,
Annál messzebb van az, mert följebb száll s nagyobb.

A tapsot, a babért nem is sóvárgom.
Olcsó határkő az elismerés;
Mesgyét jelölhet sűrű bokron-árkon:
Jutalmul az örök eszményekért kevés !
Ha csak siker lett volna lelkem álma,
Szedném talán gyümölcsét már, megállva;
De a mit ábrándom festett elém,
Valónak azt csak a jövőben képzelem.

Csak a jövő, a távol ismeretlen:
Ez halhatatlan üdvöd, szép remény
A szirt előtt kéjszomjazón epednem:
Mit érne, ha vizét bugyogni érzeném
A vágy s a gondolat, hogy majd kibuggyan,
S ha száz évet porladva átaludtam,
Tikkadt szíveknek hűs forrása lesz:
Ah, ez csak a gyönyör az alkotásban, ez!

Mit megérint a halál kezével,
Ha el nem hervad: élni fog soká!
Perc szálán függve nem felejtem én el,
Hogy mind a nem-múlót mulandó alkotá.
Az örökélet égő csipkebokra
Ejthet magot daltermő bánatodra,
S tán megfogan s virága megered;
De csak sírod fölött ver mélyebb gyökeret.

1888







KARÁCSONYI MESE


Szegény apának otthon kis fia!
Karácsonyest van - s nincs mit adnia.
Nem jut se játék, sem egy gyertyaszál...
Az utca sarkán mozdulatlan áll.
Sürög- forog föl s alá a nép...
Szívébe tőr nyilall, bármerre lép.
Szél hordja szét a hó szilánkjait;
Mindenki visz magával valamit.

Boldog szülök!...Az mily gyorsan halad!
Tán kincseket rejt a kabát alatt?
Vállára ez karácsonyfát emel...
Fájó szívéből sóhaj röppen el.
Hát árva koldus ő legyen csupán?
Hadd nyúljon inkább a másé után!
De nem! nem...Áldott szent karácsonyest!
Ne érje szenny a lelket!...S futni kezd.

És fut hazáig...Lázasan piheg...
Fél ajtaját ily arccal nyitni meg.
Nem/ nem!... Simuljon a harag!
A szemek is csak titkon sírjanak!
S belép a szűk szobába... Hű neje
Szerelmes csókban összeforr vele,
"Nézd, nézd! - susogja - van karácsonyunk!


Nézd, mily vidám, mily boldog a fiúnk!"

Az apa fölnéz s álmélkodva áll:
Egy tört fenyőág s egy kis gyertyaszál,
Csak ennyi, nem több; ez jutott neki...
És a gyerek, lám, hogy dédelgeti!
A gyertya ég az egy szál kis fenyőn.
"Jézus küldte, úgy-e én szülőm!
Jézus jó, s ha én is jó leszek,
Szeretni fog!..." csacsogja a gyerek.

A csüggedt férfi ajkán ég a láz,
Ráhajlik a nő s halkan magyaráz:
"Az este kinn a lépcsőn leltem én...
Sok úr lakik a házban, - fölvevém".
És a fiúcska játszik boldogan;
Tapsol, dalol, karácsonyeste van.
S mikor kilobban a kis gyertyafény,
Elalszik édesanyja kebelén.

S mint lezárja két fáradt szemét,
Őrangyal óvja csöndes szenderét;
Álmában is még jóízűt kacag;
Vele bohó tündérek játszanak.
Fönn jár az égben; játszva ér oda.
Nem tévedett el - és ez nem csoda:
Egy kis fenyő s egy gyertyaszál elég,
Hogy megmutassa merre van az ég.







KETTEN VAGYUNK




Ketten vagyunk a kis szalonban,
Szemembe néz, kezét fogom,
Szivem remegve, félve dobban
S tünődöm édes álmokon.

Olyan megejtő csend borul ránk,
Oly bűvös, méla hangulat,
Mintha szeretni most tanulnánk
Titokzatos varázs alatt.

S valami rejtett, véghetetlen
Mély bánat vesz rajtunk erőt:
Zokogni kezdünk mind a ketten
A nyíló mennyország előtt.







KÉRI KLÁRA SZÉP HAJÁRÓL


"Én szép szeretőm, ha igazán szeretnél,
Várakoznál rám az öreg fakeresztnél;
Esküdnél az anyád örök nyugalmára:
Szíved lesz az éjjel hű szívem tanyája."

"Én édes szeretőm, igazán szeretlek,
Vallom a szívemet igazán tiednek,
Esküszöm az anyám örök nyugalmára:
A vén fakeresztnél leszek éjféltájra."

Gyócsi Pál lefekszik felesége mellé,
De a félvilágért, hejh, meg nem ölelné;
Elalvását lesi, csak alig hogy várja...
A vén fakereszthez oson éjféltájra.

Megmozdul a kéve, búzakalász zizzen, -
Szerető szív titkát óvja meg az isten!
Gyócsi Pálné ébred; nem is aludt talán,
De asszonyi csellel kifogott az urán.

Az irigy Hollóné, - meg a többi sorban, -
Kotornak is már a nyüzsgő hangyabolyban
Hűtlen Gyócsi Pálnak szilaj felesége
Két remegő kezét emeli az égre.

"Csak úgy üdvözöljek, úgy ne érjen átok,
Ahogy én magamnak igazságot látok,
Ahogy én, - szerelmem mézlopói! - rátok
Haragom méhébül fulánkot bocsátok."

Harmatos éjfélkor harmatos a kéve,
Visszhangzik az erdő pitypalatty füttyére:
Reszket a kalász, mert hűvös szellő lendül,
Reszket Kéri Klára forró szerelemtül.

Két ölelő karját ölelésre tárja,
Édes csókra csattan pici piros szája;
Hejh, de kínos könytül ázik az orcája,
Szívébe nyilallik csók, ölelés - fájva.

Hiába, hiába csillog a gyűrűje,
Patyolat ingválla össze van már gyűrve;
Keblén a fekete fürtök úgy lebegnek,
Mintha fehér hattyún úszik árnyas felleg.

Hajadonok éke, szüzek koronája,
Ragyogó selyem haj, ha meg lett gyalázva,
Klára fején többé az egek se védik:
Gyócsi Pálné titkon levágja tövéig.

Harmatos éjfélkor harmatos búzára,
Mint hervadt liliom, roskad a szép Klára;
Arató leányok, arató legények,
Elfordulnak tőle, soha rá se néznek.

Egyedül csak Eszter, Klára húgocskája,
Gondol szeretetre, gondol imádságra;
Ébresztgeti nénjét, gyógyítgatja baját, -
S szűz keblére rejti Klára selyem haját.

Hazamennek aztán. Csillagos az égbolt,
A mező, az erdő illatosabb rég volt;
De Klárának sötét már az egész világ,
Klára szívének már sohse nyílik virág.

Koszorús menyasszony, ha lesz is belőle,
Oh, ha valaha még nyoszolyára dől le:
A hideg halál lesz az ő vőlegénye,
A hideg koporsó várja őt nászéjre.

Gazdag selyemhaját, előveszi Eszter,
Felcsókolja ráhullt könnyeit mégegyszer,
És azután azt a meggyalázott hajat,
Keblén melengetve, a városba szalad.

Bekopog szerényen, szégyenpírban égve.
"Klára szép hajáért gyógyszert kaphatnék-e?"
"Klára szép hajáért az ára kitelnék,
De csak úgy, ha hozzá a tiedet tennéd."

Ingadozik Eszter erre az egy szóra;
Oh, az egész falu szégyenére rója!
Mert ki haját veszti, szűzi hírét veszti;
De-csak egyet sóhajt, azután lemetszi.

Falu végén hangzik a lányok nótája:
"Amott jön a Kéri Klára húgocskája;
Bogyó Imre, hallod, te vagy a rózsája,
Kérdezd meg hová lett szűzi koronája?"

Eszter haloványan suhan a kis házba,
Szíve megedződik a legnagyobb gyászra;
Némán omlik Klára hideg tetemére...!
Könyörülő isten nézz le keservére!







LÁTOM AZ ISTENT - Részlet


"Akik látnak, kérdezgetnek:
Mi nyugtatja lelkemet meg?
Zúgó vihar volt a múltam,
A türelmet hol tanultam?
Kék szemem ha eltemettem,
Hasztalan kél nap felettem,
Köd takarja minden álmom,
Vak-bottal kell botorkálnom;
Aki szárnyon szálltam fennen,
Aki jártam tűzmezőben,
Aranyszállal hímet szőttem,
Meghúzódom koldusszűrön,
A darócföld terhét tűröm:
Lelkem sírját mégsem ásom?
Megfelel rá hitvallásom."

"Míg e két szem vágyak tükre,
Semmi távolt nem mért szűkre,
Versenyt szállott sasmadárral,
Fellegárral, napsugárral,
Ami szép volt, összeszedte;
Nem tűnődött el felette;
Hogy halálos sziklacsúcson
Szál virágért merre kússzon;
Csillagoknak útját járta,
Lány fején a gyöngyös párta
Messze tájról ha rácsillant,
Izzó láza oda villant;
Átszökelve a világot,
Mohósága bármit látott,
Mint varázsló tündérposta
A lelkembe mind lehozta



Én a színes élet rabja,
Így futottam, tévelyegtem,
A világi rengetegben.
Balga célba háborodtan
Sima pallón megbotlottam;
De felálltam, ha elestem,
Bár nehéz volt a keresztem;

Lágy szőnyegen, utcasárban,
Félre léptem, pórul jártam.
De mióta az utolsó
Színt befödte a koporsó,
Vad forgószél szembecsaphat,
Lágy szellőcske simogathat,
Meg nem szédít engem semmi,
Egyenesen tudok menni;
Istent látom a sötétben,
Őhozzá visz minden léptem?

Ég a lelkem oltármécse.
Kit ez a kis láng vezérel,
A legvégső célhoz ér el,
Fényerőt olt szellemébe
A teremtés teljessége;

Szét nem omlik apró röggé
Sem a szikla, sem a lélek:
Isten művét őstüzének
Dallamával általjárja
Az egységnek hozsannája"







LEVÉL DÓCZI LAJOSNAK


A mestert én is gyakran láttam ülni,
ősz fejjel az öreg tölgyfák alatt;
Föl tudtam az ő látásán hevülni, -
Szent volt nekem ez a megtört alak;
A fényes múltat képzelem derülni;
Nagy lelke szórta még a sugarat;
De méla arcán, csüggedő szemében
Fájó borongás haldokolt sötéten.

Az emberek törpék itt, nem a kor!
Azok taposták a nagy szív virágát!
Megérte ő már a napot, mikor
,,Késő biztatni a kidőlt fa ágát. .."
A test leroskadt... áll majd a szobor!
- - - - - - - - - -
S mit is keresne e csalárd világban ő,
a szegény, szeplőtlen puritán;
Nincs énekes, ki a vásár zajában
Azt zengené, mit érez igazán,
A dal se kéjében, se bánatában
Nem hord sajátos jellemet magán:
Ezer hazugság egy káoszba olvad . ..
Törpék gázolnak sírján a nagyoknak.










A MAGYAR NYELV


A világon édesebb nyelv
Nincs a magyar nyelvnél!
Lágyan csorran ajkaidra,
Mintha mézet ennél.
Égnek-földnek minden bája
Összeolvad ebben;
A mennybéli angyalok se
Dalolhatnak szebben!

A magyar nyelv a magyar vér
Igaz tükrözője:
Ezer évnek tüze, könnye
Mind bele van szőve.
Üdv, ha ringat, vagy szívünket
Rózsatüske szúrja:
Magyar sírva vigadásnak
Ez a nyelv a húrja.

Benne van bús andalgásunk
Cimbalom pengése,
Lassú csárdás járásunknak
Ütemes lengése;
Álmodozó természetünk
Méla suttogása,
Ős pusztai szilajságunk
Dacos kurjantása.

Sok százados szenvedésünk,
Féltett szabadságunk,
Ami szépet eltemettünk,
Ami álmot láttunk.
Múlt, jövendő kínja, kéje,


Tud szelíden turbékolni,
Dicsőséges harcok
Szent emléke mind a nyelvben
Él, kesereg, harsog.

Mint a búgó gerle;
Majd meg mintha rajta végig
Vad vihar seperne!
Fájóbb panasz nem zokoghat
Fülemüle torkán:
Azután meg úgy villámlik,
Bömböl, mint az orkán.

Nincsen olyan csörrenése
Ábrándos pataknak,
Melynek partján nefelejcsek
Szűzen bólogatnak.
A dübörgő, dörgő felleg
Félve megjohádzik,
Ha nyelvünkben felkorbácsolt
Haragunk cikázik.

Amikor kell, vadvirágos,
Lombos, árnyas erdő;
Furulyaszó, harmatos vágy,
Lány szívét megejtő.
Ha meg úgy kell: villogó kard,
a halál kaszája;
Hőstoborzó, ha veszélyben
Magyarok hazája.

Ha fohászát kulcsolt kézzel
Buzgó szív sugallja,
Imádságos nyelvünket az
Isten is meghallja.
Földi élet, örök élet
Összekötő szála
A magyarok Istenéhez
Útját megtalálja.







MÁRIA


Boldogságos Szűz Anya,
Csüggedőknek hajnala,
Oltalmazó Nagyasszony!
Míg neved zeng ajkamon,
Szívemből a fájdalom
Csupa rózsát fakasszon.

Amit érzek s gondolok,
Koszorúba e dalok
Fonják áldott nevedre.
Szíved vérző hét sebét


S gyászodat, mely oly setét,
Örök fénnyel befedve!

Zengőn zengem az imát,
Ünnepelve Máriát,
A szüzesség virágát,
A ragyogót, édeset,
Földön, égben kedveset,
A fájdalmast, a drágát!

Óh Mária, vigaszom,
Reménységem, tavaszom,
Soha el nem mulandó,
Ki malaszttal vagy teli:
Ég s föld kapcsát tiszteli T
ebenned a halandó!










MÁRIA NÉPE


A magyar nép a Te néped,
Boldogságos Szűz Anya!
Tisztességben őrzi képed
Ősi kastély s kis tanya.

Akit gyász ér, hozzád fordul,
Könnyeidben lel vigaszt;
S aki szédül üdv-mámortul,
Te kiséred mindig azt.

A harcos, ki hadba készül,
Esdekelve hull eléd:
Hogy küzdhessen hős-vitézül,
Te acélozd erejét!

És a győzve visszatérő,
Aki vérzett a honért,
Áldva teszi le fejéről
Lábaidhoz a babért.

Az apát, kit gondok tépnek,
Türelemre oktatod;
Te vagy kincse a szegénynek;
csüggedtet biztatod.

Édes anyák, kik szenvednek,
Benned látják az eget;
S ifjú lánykák, kik szeretnek,
Rózsát hordanak neked.

Kérnek összetett kezekkel,
S koszorúzzák szobrodat;
Míg virág van, este-reggel
Kebled puszta nem marad!

S zeng az ének, lágy zsolozsma
Mind csak téged ünnepel;
És Terólad álmodozva
Boldog annyi hű kebel!

S hány alakban őrzi képed'
A vén, kapcsos biblia?...
A magyar nép a Te néped,
Jézus anyja, Mária!

Életében Te vezérled,
Követ híven, míg lehel;
S elérvén az örök révet,
Neveddel száll lelke el!







MIRE VÁRSZ MÉG?


Mire vársz még? mit remélsz még?
Oh szegény szív, mért epedsz?
Meddig tart a nyár, ne kérdezd!
Szívd mohón a drága mézet,
Amit nyújt a röpke perc!

Minden, ami él, mulandó,
Bánat és kéj elrepül;
Az érzés mind pillanatnyi,
Ami tartós tud maradni,
Csak az emlék egyedül.

S tán épen a mulandóság
Az a titkos vonzerő,
Mely szívünket fogva tartja,
Melytől rózsa hull az arcra
S ég a lázas agyvelő!

Búnak, üdvnek az varázsa,
Hogy nem tudni, meddig ér;
A jövő bizonytalanja,
Mint a báj félig takarva,
Nyílt valónál többet ér!

Mért remegsz hát? miért sóvárogsz?
Oh szegény szív, légy nyugodt!
A boldogság bölcsessége:
Nem gondolni ébredésre,
Míg az álmot álmodod.

1883










A NEMZETHEZ (részlet)


Ősi lángod lobogjon fel,
Magyar nemzet!
Védelmezd meg, mit apáink
Vére szerzett!
...
Lelkem szárnyal a jövőbe;
Látok... látok:
Maga dönti el a nemzet
Most a sorsát -
És szabad lesz, független lesz
Magyarország!"







SZERELEM.


1.

Van egy csodás könyvem : az ő két szeme,
A jó Isten minden titkával tele.
Nyilt könyv az előttem, olvasom sokat,
Onnan írom ki a legszebb sorokat.

Dalaim forrása, rejtelmes világ!
Lelkem éjjel-nappal tündökölni lát.
Nappal napvilágom, éjjel csillagom,
Vezetsz ismeretlen bűvös utakon.

Üdvöm bibliája, könyvek könyve, te!
Benned a mindenség szent költészete:
Két harmat csepp fehér rózsalevelén:
Neved örökélet, örök szerelem!

2.

Szívem oltára ez a könyvem;


Gyónásom itt minden betű.
Mi elvész búban és gyönyörben:
A dalban örökéletű.

Kéj, szenvedés tán mind csak álom,
S fölébreszt egy rossz pillanat;
Emlékeit hát ide zárom,
A legszebb rész így megmarad.

Mint könyvbe eltett rózsa épen
Megőrzi régi illatát:
Egykor a dal varázsa nekem
Szerelmet, üdvöt visszaád.

1894.







TELE VAN A KERT VIRÁGGAL...


Tele van a kert virággal,
Vígan csattog a madárdal,
Itt is, ott is rózsa int...
Őszi szél, ha elhervasztja,
Esztendőre, új tavaszra
Majd virulni fog megint.

Tele van most ifjusággal,
Szerelemmel, boldogsággal
A szivünk is, kedvesem;
Szedjük, szedjük a rózsáit,
Mert ha egyszer elvirágzik,
Nem virul ki sohasem!







TENGERPARTON


Kárhozatos végzet, siralom siralma:
Milliók közt élni teljes árvaságban!
A hajótöröttek szigetbirodalma
Nem lehet ily puszta: ott több szív s virág van.
Rémes morajában az embervadonnak
Irigylem a sorsát szegény Robinsonnak:
Rejtett szigetén ő nem oly elhagyott,
Mint e népözönnek árján én vagyok!







TENNI KELL


Tenni kell! - szól, aki ráér.
- S erre ki ne érne rá? -
S szónokká lesz, a hazaér',
Hogy tegyen, mint álmodá.
És e tettre - ős szokás! -
Jön a magnum álmodás.







TE TÜRELEM, TE JÓSÁG.
..

Te türelem, te jóság!
Te kedves, drága, szép!
Utamban te a rózsát
Könnyekkel öntözéd.

Te életem derűje!
Te hűséges, te szent!
Neved minden betűje
Ezer áldást jelent.

Oh, légy ezerszer áldva
Szivem bűbájosa!
Szerelmed tavaszára
Ne jöjjön tél soha!







TI MILLIÓK - Részlet


,,Pompákban úsznak a bőség heréi,
A kor gyümölcse a szájukba lóg;
Ti csak kolduskenyéren fogtok élni,
Munkába görnyedt embermilliók!"

/Vers az amerikai ellentétek és társadalmi feszültségek kritizálásáról/







A XIX. SZÁZAD


E század, melyben élek, az enyém.
Bűnét, erényét láttam, érezem;
Jártam csodálatos, tündéri táján
Eszméi bűvös rejtelmeinek,
S szenvedtem átka véres Golgotáján,
Hogy százszor átjárt a halál-hideg.
Enyém e század búban és gyönyörben.
Magasba szállva s porig összetörten.

A múltból átborongott rémesen
Az óriási vallás-küzdelem;
A népeket Jézus szívéből áradt
Mesés varázs egy célra ihleté;
De a célt elsöpörte ez a század,
Mely új zászló alatt a - nemzeté.
Az emberiség végtelen fogalma
Nemzeteket szült, vér szerint foganva.

A nemzetek csatája ez a kor.
A föltámadt faj-ösztön nyüzsgve forr;
A vértanúk helyére hősök állnak.
Kik győzve, bukva mind félistenek:
Szent és erős oltára a hazának.
Hatalmát féltve a zsarnok remeg;
A népek a jelszót egymásnak adják:
Egyenlőség, testvériség, szabadság....

Mit elme alkot s formál a művész,
Áhítatom reá hiába néz;
Hiába vonz az életlárma kéje,
A fény, a hír, a pompa hasztalan,
A lelkem meg-megdöbben fájva, félve,
Hiába csábít mámor és arany,
Valami mondhatatlan sejtelemben
Megborzogat kísértő, néma szellem.

Óh kétkedés vigyorgó szelleme,
Tőröd szívembe mért döföd bele.
Ki nem kerülöm a halált, hiába!
Elér, s nem sejtem, hogy hol és mikor?
Titok marad a lét sötét talánya,
Meg nem tudom, hogy méhében mi forr;
Ha majd koporsómat reám szegezték:
Részed leszek, rejtelmes végtelenség.

1887







VIRÁGNAPTÁR


Földi javak múló oromszigetén
Csalfa lidérclángot nem kergetek én;
Siker mámorára sohse szomjazom,
Harmatos virágú szellemtavaszon;
Tündérmagot ápol lelki életem,
Holnapra megérik, ha ma elvetem.








 
 
0 komment , kategória:  Rudnyánszky Gyula   
Címkék: szárnyaszegetten, megnyilvánulásai, szigetbirodalma, szellemtavaszon, kétségbeesésnek, dicsőségszerző, mindnyájunknak, kifogyhatatlan, igazságosságra, összeesküvésre, hoffnungsvolle, vendégmarasztó, legyőzhetetlen, kolduskenyéren, szántóföldeken, kritizálásáról, hangyabolyban, szenvedélynek, freudespender, vadrózsatermő, szembecsaphat, szégyenpírban, verseskötetét, cigánybódékon, gyöngyvirágok, sziklacsúcson, embervadonnak, stattlichkeit, boldogasszony, lángostorátul, bizonytalanja, csillagmiriád, vergangenheit, felkorbácsolt, csillagpihéje, föllélekzenem, társadalmi lelkiismeret, irodalmi köztudatba, korabeli Amerikába, igazi irodalmi, irodalmi élet, következőket írta, összes korabeli, pálmát hódítva, regekornak ereidben, tusában félisteni, szikrát szent, ország öröme, boldogság gyöngye, magyar névnek, magyar zászlót, verses regény, Rudnyánszky Gyula, RUDNYÁNSZKY GYULA VERSEI, Bodnár György, RUDNYÁNSZKY GYULA, MAGYAR KÖLTŐK KÖZÜL ELŐSZÖR JÁRT AMERIKÁBAN, Rudnyánszky Gyula Mária-dalok, Ungarn Recke, Täuschende Wunder, Name Ungarn, Fordította Mucsi Anta, CSÜGGEDÉS ÓRÁJÁBAN, Bolondság Ikarusz, ÉLJEN KIRÁLY, Ferenc József, Boldogasszony Mária, Szentséges Szűz Mária, Csodálatos Mária, Hogy Isten, Dicsőséges Mária, Királynénk Szűz Mária, Boldogságos Mária, HOSSZÚ ESTÉKRE, Üdvözlégy Mária, Szűz Anya, ISTEN ÁLDÁSA, KARÁCSONYI MESE, KETTEN VAGYUNK, KÉRI KLÁRA SZÉP HAJÁRÓL, Gyócsi Pál, Gyócsi Pálné, Hűtlen Gyócsi Pálnak, Reszket Kéri Klára, Ingadozik Eszter, Kéri Klára, Bogyó Imre, LÁTOM AZ ISTENT, LEVÉL DÓCZI LAJOSNAK, MAGYAR NYELV, Boldogságos Szűz Anya, Oltalmazó Nagyasszony, Ünnepelve Máriát, MÁRIA NÉPE, Életében Te, MIRE VÁRSZ MÉG, TELE VAN KERT VIRÁGGAL, TENNI KELL,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Tudjátok ?
Belétünk a Sárkány évébe, béke vagy nagyobb háború vár ránk?
Még zöld a chili paprikám, ha beviszem a lakásba tovább fejlődik?
Tényleg hasznos gyógynövény a csalán?
Mi a teendő a novemberi Rododendron bimbóval?
Az álmoknak valóban van jelentése?
még több kérdés
Blog Címkék
Facebookon kaptam  mindent a népért...  Könnyáztatta asszonysorsok  Ibolya  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Heltai Jenő: Szabadság  Tavaszról álmodom,  A kávé  Müller Péter tollából  Aranyosi Ervin: Súgom a békét...  Szabó Norbert – Szabadsá...  A nemzet csak akkor...  Nagy László - Szerelem emléke  Facebookon kaptam  Petőfi Sándor - A tavaszhoz  Isteni zsebkendők  Nem foghatunk rá minden sérülé...  1848. március 15-én  Esti kép  Ne feledjük: a föld jóval több...  Ki volt valójában a rejtélyes ...  Könnyáztatta asszonysorsok  Szeretettel  Szép álmokat!  Facebookon kaptam  Majthényi Flóra: Mi a haza?  Alvó baby  Müller Péter tollából  Facebookon kaptam  Ted Engstrőm gondolata  Üdvözöllek az oldalamon  Intelem  Facebookon kaptam  Vágy, élet és sugár  Facebookon kaptam  Jó éjszakát  Facebookon kaptam  Kokárda  " A gondolat is rezgés. Minél ...  Mai harmónia kártyám  Rőzsehordó nő szobra  Szeretettel  A csonk és a facsemete  A gyász  Könnyáztatta asszonysorsok  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Kakaós piskóta  Facebookon kaptam  Nem kell ide békemenet  Facebookon kaptam Cs Ildikótó...  Facebookon kaptam  gyöngyöstarjáni vérszilva faso...  Radnóti Miklós: Nem tudhatom.....  Minden jónak végeszakad egysze...  Szép álmokat!  Tavaszról álmodom,  Facebookon kaptam  Benned is ezerféle szín van  Akit mindenki lenéz, nem tarto...  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Gámentzy Eduárd - Írok egy dar...  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Meghitt estéken . . .  Facebookon kaptam  Gyönyörködjünk a március 15 ti...  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Ne engedd el kezem!  Hernádkakon tánccal ünneplik m...  Síró nő  Facebookon kaptam  Fújjad márciusi szél . . .  Magyarország ilyen hely.  Atyám !  Síró nő  Facebookon kaptam  Rejtő Jenő versei  Csörög a telefonom  Szeretettel  Mi a különbség  Facebookon kaptam Mírjam barát...  Keresd azt a valakit,...  Várnai Zseni - Petőfi márciusa  Heltai Jenő: Szabadság  Facebookon kaptam  Aranyosi Ervin: Március 15-ére  A magyar sajtó napja március 1...  Facebookon kaptam  Evan Esar tollából  Mély, puha álom - sárga féltés  Szeüleidtől tanultad  Isten áldja  Rejtő Jenő versei  A szív és a cselekvés egységes...  Aranyosi Ervin: Március 15. a ... 
Bejegyzés Címkék
társadalmi lelkiismeret, irodalmi köztudatba, korabeli Amerikába, igazi irodalmi, irodalmi élet, következőket írta, összes korabeli, pálmát hódítva, regekornak ereidben, tusában félisteni, szikrát szent, ország öröme, boldogság gyöngye, magyar névnek, magyar zászlót, verses regény, bérkocsis gebéi, rosszlábú gebe, tanult kocsis, kocsis lassítja, lámpák kigyúlnak, zíg-zúg utcák, jósolt boldogabb, séta-kertek gonddal, leget urak, lelke szebb, porba hull, mohó selyembogár, föld hitvány, királynak életét, király csak, békés boldogságot, patakvíz malma, földnek mosolyát, kikelet dalai, lombok alatt, zápor elér, barna kenyér, föld anyavemhe, rózsa kinyílt, nyár dala, virágos nyárnak, haldokló természetben, erdő tája, végtelenbe veszve, rendjelet megérdemelni, rendjelet viselni, csípős versekből, irgalom forrását, béke szent, botor világ, város ajkát, sírásó szótlan, csepp könny, égbe nyúltak, nóták sugara, magyar csapja, németet szidta, tett elől, haza javáért, szilajság ráért, cigány húzta, pince állott, hont sirató, gyermek férfivá, szem hiába, egész világot, vidék bűbája, legkisebb parányban, virágok hervadását, tölgyre lassan, villám lesújt, perc alatt, gondtalanság friss, ifjuság becsét, magyar népnek, meleg nyárnak, őszi tájra, szép nyarat, természet nagyon, ifjú föld, szép tavasztól, erős nyár, elkallódik mind, legjobb gazdálkodás, puszta tájra, természet pedig, nagy szegénység, földet mindenütt, kopár szegénység, asszu kukorica-szár, végtelen ezüst, legszebb álom, völgy felett, bérc alatt, szemünkbe villanó, egyenlőség hatalma, szeplőtlen egyenlőség, szürke felhő, varjú károg, világot megváltotta, , ,
2024.02 2024. Március 2024.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 21 db bejegyzés
e év: 69 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1216
  • e Hét: 7560
  • e Hónap: 34183
  • e Év: 171555
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.