Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Sárközi György versei
  2020-02-19 22:30:23, szerda
 
 







SÁRKÖZI GYÖRGY VERSEI




Sárközi György (Budapest, Terézváros, 1899. január 22. - Balf, 1945. március 8.) magyar költő, prózaíró, folyóirat-szerkesztő, műfordító. A Válasz szerkesztője, a Magyarország felfedezése c. történelmi értékű könyvsorozat elindítója, irodalmunk mártírja, 1919-től 1938-ig az Athenaum Könyvkiadó lektora.1933-ban feleségül vette Molnár Mártát, Molnár Ferenc és Vészi Margit lányát.

Sárközi György összes verse és kisebb műfordításai

Link











BABAVÁROS


Babaváros fölött hasad a szép hajnal,
Ébrednek a babák borzas babahajjal.
Kidörzsölik gyorsan szemükből az álmot
És így kiáltanak: "Jó reggelt kívánok!"

Egy- kettő ! Lerúgják magukról a paplant.
Vizet a nagy tálba! Szivacsot és szappant!
Mire a nap aranyinget húz az égen,
Az öltözködéssel elkészültek régen.

A kiskertben fognak mindjárt reggelizni,
Kövér tejecskétől gömbölyűre hízni,
Puha kalácskából jó nagy karélyt szegni,
Az édes mazsolát mind kiszedegetni.

A kis babafiú szívrepesve várja,
Hogy mikor kerül sor vajra és lekvárra.
Csak a kutyus búsul. Hajh, nagy az ő gondja:
Messze még az ebéd s az ő velőscsontja!

Amikor megitták a jó tejeskávét,
A babalánykáknak jólesik a játék.
Babák babusgatnak még kisebb babákat,
Most tanulnak járni a csöpp babalábak.

Egyet lép a baba - s ér a kocsijához,
Kettőt lép - és elér a Bodri kutyához,
Hármat lép - és tovább nem bírja a lába,
Sírva kapaszkodik kismama nyakába.

Idestova nyolcat kakukkol az óra,
Vár az iskolapad a sok nebulóra.
Alighogy letették a nagy kávéscsészét,
Iskolába mennek tanulni ábécét.

Hátukon nagy táska - a táskában könyvek -
Egy lyukas diónál egyiké sem könnyebb.
S egynek sem nehezebb minden tudománya,
Mint a csirke pelyhe, vagy a pille szárnya.

Babavárosban sem élnek levegőből,
Kell egyet-mást venni a kereskedőtől:
Hurkát, kolbászt, sajtot, sót, paprikát, cukrot,
És meg kell tölteni a tejfölös csuprot.

Egyik kis szakácsnő így szól a kofához:
"Ha rosszul mér, máskor nem jövök magához
Másik szelíd szóval szól a nénikéhez:
"Jól mérje meg, lelkem, mert a baba éhes ..."

Idővel fekete lesz, ami fehér volt.
Barnul a terítőn a csúnya kávéfolt.
Elő kell cipelni a nagy mosókádat
És ismét fehérre mosni a ruhákat.

Amikor hótiszta zsebkendő és nadrág,
Csöndes napmelegre száradni akasztják.
Szelíden jár a nap arany vasalója,
S egy-kettőre száraz ing, harisnya, pólya.

A kis babakonyhán nagyban készülődnek:
Ne kopjon fel álla a tálhoz ülőknek.
Fortyog a bableves, sistereg a hurka,
Jó ebéd lesz máma, noha kissé kurta.

Nagy kanállal enni nem lehet bizony ma,
Nagymosásos napon soványabb a konyha.
No, de azért éhen mégse marad senki,
Csak ki nem dolgozik, az nem kap itt enni.

Kellemes délután elsétafikálni,
Virágos néninél egy szóra megállni,
Virágok halmára egy pillantást vetni,
Tarka virágokból bokrétát köttetni.

Mennyi édes illat száll és keveredik
Apró cserepekből föl a fellegekig!
Vagy ha nem is szállnak a nagy magas égig,
Elszállnak a babák kis piros szivéig.

A babacsalád és a babacseléke
Babaszomszédjuknak járulnak elébe.
Születése napján fölköszöntik szépen,
Ünnepi csokor van mindnyájuk kezében.

"Kívánjuk, az isten sokáig éltessen,
Kis babaszívedbe örömöt ültessen,
Kis babalelkedből jókedvet fakasszon,
Ezt kívánjuk néked, kedves szomszédasszony."

Babavárosban a nyár kibírhatatlan,
Oly tüzes a város, mint a forró katlan.
A friss limonádét nem győzik nyakalni,
El kell, hogy, menjenek Babáék nyaralni.

Más tájra utaznak, hol a lég nem perzsel,
Telik a költség, ha feltörik a perselyt.
Magukkal cipelik pici cók-mókjukat:
Kívánjuk hát nekik szerencsés, jó utat.

Cifra kalandjaik nyáron is akadnak,
Szemébe kell nézni veszélyes vadaknak,
Ámde bátorságban nincsen semmi hiány,
Hegyes lándzsát ragad a kicsi indián.

Hiába ordít az öklömnyi oroszlán,
A kis hős oroszlán-szívvel áll a posztján.
Áll rettenhetetlen, pillája se rebben,
Ki állhatna ennyi vész közt vitézebben?

Lehull az utolsó őszi falevél is,
Nagysokára megjön a csikorgó tél is.
A fülecskék égnek, az orrocskák fáznak,
Befűtik szobáit a kis babaháznak.

Jó most körülállni a nagy búbos kályhát,
S hallgatni a tűznek halk duruzsolását.
Az ablakot síró szelek tépik, verik,
De boldogok azok, kik egymást szeretik !







BOLOND KATI


Kati bolond volt, repedt a hangja,
haját rövidre vágta az anyja,
szeme csukáé, lába kacsáé,
csak szörnyű sorsa volt a magáé.

Ha megláttuk az ügyefogyott lányt,
amint ügetve jött a nagyutcán,
rongyait rázva, rongyokat kérve,
riadtan bujtunk a kapumélybe.

Csak a nagyfiúk, a vakmerőek,
állták útját a kéregetőnek
s nyelvüket öltve rá-rárivalltak:
"Kell Kati csipke?" "Kell Kati szalag?"

S Kati kacsázva, Kati bokázva,
röhögve-sírva rongyait rázta,
piros szalagok, üveggyöngy láncok
lengtek körötte, mint kusza lángok.

Mint a Sátánnak gyúlt csipkebokra,
Kati úgy táncolt, futott lobogva,
s mint ébredőnek zsongó fülében,
úgy fult el hangja az utcavégen.

Kati talán már hallgat örökre,
a keze-lába nem jár pörögve,
padláson rothad sok cifra rongya,
temetőben a falu bolondja.

De gyermekszemmel kire csodáltam,
s kit eltemettem rejtő homályban,
im ujra itt van, rettenetesen,
még őrültebben, még veszettebben.

Tűzvészként fénylik iszonyú arca,
hangja belünket görcsbe facsarja,
vörös rongyait csapkodva rázza,
rőt pántlikáit szétkarikázza.

Amerre táncol, nincs többé holnap,
országok rengnek és elomolnak,
ezer vad folyó tükrözi mását,
ezer völgy zengi rikácsolását.

Bujhatsz előle már kapumélybe!
Bujhatsz pincébe, fekete éjbe!
Sápadhat orcád, szűkölhet hangod,
érted nyúl s letép, mint rongy cafrangot.

Ó, bolond Kati, nézd szép vidékünk,
ó, bolond Kati, irgalmazz nékünk!
Nézd, bolond Kati, ártatlan népünk,
ó, bolond Kati, kegyelmezz nékünk!










BORDAL


Nem csurran lelkem gyakorta gyatra borral;
Sötét szöllője lassan ér s édesedik,
De leve nemesebb mámorokra forral.

Borzong, ki issza, mint istenek serlegéből
Nektárt ha kóstol álmában a halandó
S Héphaistosként hull le képzelt egéből.

Szent részegségre bujtalak én, hogy égjél
Tiszta tüzekben s örökké vágyakozzál
Lakni e hamvadhatatlan fényességnél.

Ki ifju vagy még s istentkivánó kedvben
Illeszted ajkad ujizü poharakhoz,
Tudd, hogy isteni vért iszol e nedvben.

Üritsd a kancsót s szent kábulatba omló
Lelkeddel öleld forrón át az enyémet:
Kivánom, légy te is hozzám hasonló.










CSIP-CSIP-CSÓKA




Árvalányhajkezű szél
Cirógatja a gyepet -
Arcocskádon hagyd kicsit
Szelidülni kezemet:
Ciróka-maróka,
Ciróka-maróka,
Csetlik-botlik képeden
Cirogató ujjam,
Jaj bizony én marakodni
Jobban megtanultam.

Ingó-lengő gyöngyvirág
Nevetgél a kertben,
Csiklandó könny gyöngyszeme
Bujdosik szememben.
Kerekecske-gombocska,
Merre szalad a nyulacska?
Ne félj tőlem nyuszikám,
Kacagj reám gyöngyvirág,
Azért, hogy oly bús a bácsi,
Mégis csak gyöngy a világ.

Ne nézd azt a csunya varjut,
Aki fiát mossa,
Add kezed, hogy lelkem sötét
Tollát simogassa.
Csip-csip-csóka,
Vak varjucska,
Hess-hess hess!
Hát te is elhessentesz?
Károgjatok varjufiak,
Engemet más ugyse sirat!







EGY FORRADALMÁRHOZ


Szíts forradalmat!
Támassz zendülést!
Ragadj kést, fegyvert,
ha a szó kevés!
Rombolj és gyilkolj,
légy mindenre kész!

De önmagadban
pusztítson a harc,
önmagad ellen
forduljon a kard,
magad rombold le,
ha romot akarsz.

Volt életedből
majd, ha nem marad
kövön-kő, megdől
penészes falad,
s csúf tégláidból
nem lesz egy darab:

akkor lesz győztes
a forradalom!
Tiéd akkor lesz
ország s hatalom.
Eredj hát harcba
s győzzél magadon!







ELÉG VOLT...


Fiatalság, - de szép volt...
Bizakodó szemekkel, követelő fogakkal
Zabolázni a napokat s megszépülni éjszaka -
S legszebb perc volt az elpocsékolt.

Fiatalság, - de jó volt...
Alázatos szerelmekben, gőgös verekedésekben
Dobogni dobbant szivekkel, szeretni azt, aki nem szeret,
Csókolni azt, aki vissza se csókolt...

Fiatalság - elég volt...
Elcserélném magam már egy kibillent galambfiókkal,
Kit meleg tenyerébe vesz valaki s véres csőre láttán
Így sóhajt: szegényke, de szép volt...







ELTÖLTÖTT ENGEM A SZOMORÚSÁG


Eltöltött engem a szomorúság,
Mint poharat az ital:
Mért nem lehetek nagyon öreg,
Vagy nagyon fiatal?

Öreg, sokunokás nagyapó,
Kinek agyából már kifakult,
Mint régi szövetből a tarka szín,
Az élet, a tegnap, a mult.

Vagy fiatal, nagyszemű suhanc,
Ki a fürdő falán lyukat
Fúr, hogy átlásson a lányok felé,
S kilesse titkukat.

Mért nem lehetek nagyon öreg,
Vagy nagyon fiatal?
Öreg, ki már mindent elfeledett,
S gyermek, ki még mindent akar.







ERDŐBEN


Fák, sudarak, görbék,
Óriások, törpék,
Tüskések, lombosak,
Ékesek, lomposak,
Simák és érdesek,
Épek és férgesek,
Köztetek de sokat
Jártam a dombokat!

Mint sűrű népgyülés
Vettetek körül és
Hallgattatok mélyen,
Hadd zsongjon, beszéljen
A sok csíz, a szőke
Rigó, bús pintyőke,
Gyászos cinke, tarka
Harkály, csörgő szarka.

Ti csak hallgattatok,
Mint néma angyalok
Zöld szárnyaitokkal -
S mindig több titokkal
Telt hűvös lelketek,
Míg terpeszkedtetek,
Évről-évre szebben,
Egyre kövérebben.

Vándort, ha megöltek,
Föld alá döngöltek,
Lányt, ha letepertek,
Rosszhírbe kevertek,
Paraszt, ha fát lopott,
Betyár, ha osztozott,
Ti csak hallgattatok
És bólogattatok.

Drága öreg fáim,
Kedves nagyapáim,
Nagy életetekbe
Kis életem vetve
Hozzátok tartozom!
Tiveletek rokon
Bennem minden atom,
Minden gondolatom.

Vihar hadd robogjon,
Szélvész hadd lobogjon,
Gyilkosság hadd essen,
Lányt más hadd szeressen,
Levelek hulljanak,
Évek hadd muljanak -
Én már csak hallgatok
S bölcsen bólogatok.







ESŐCSEPPEK


Eljön a nap, hogy többet nem leszek,
a könyvespolcon kis kötet leszek.
Mi életem volt: öröm, szenvedés,
sötét sorok örök csendjébe vész.

Néhanapján egy kéz értem kinyul,
s zörgő lapjaimon váratlanul
fölsüt egy szó, mint másvilági hold,
s új életet kezd, ki fölém hajolt.

Gomolygó századok fojtó ködöt
lehellnek szét a holt sorok fölött:
tartsátok lapjaim a fény felé
és lássátok meg rejtett vizjelét!

Holtan is élek, míg irgalma tart
a papirosnak s míg a fölkavart
korok örvénye majdan elnyeli
min szólt a dal, az ősi nyelvet is.

Mint lehellet a hideg ablakon,
úgy sorvad el emlékem egy napon
s mint a porszem, mely sivatagba hull,
az időbe veszek nyomtalanul.










ESTI SÉTA


Estefelé, ha eső nem csurog,
A dombokon sétára indulok.
Kezemben kalap, kesztyű, sétabot,
Agyamban csüggeteg gondolatok.

Egyik lábam rakva másik elé,
Lassan megyek a dombtető felé,
Legeltetem a tájon szememet,
S javitom lomha emésztésemet.

Sétáló bácsi! Ennyi lettem én
Az emberélet útjának felén!
A gőg, a pénz, a vágyak párduca
Helyett társam egy borzas kis kutya.

Semmi bajom. Nem vagyok elhagyott,
Valószínű, hogy éhen nem halok,
Száz közül tíz vágyam beteljesült,
De az ifjúság közben elrepült!

Ha hátranéznék, látnám, mint lebeg
Elfoszló árnya a dombok felett,
Csőrén jéggyönggyé dermedt már a szó,
A vér szivében szétbomlott savó...

Sétálgatok... és amikor sötét
Lebernyeget vet hátára az ég,
Hazabaktatok fázva, álmosan,
És gyűlölöm magam halálosan!







GONOSZ ŐSZ


Májfoltosan, törten, híjasan
Peregnek a levelek lassan,
Le a mélységbe, le a rögre,
Zörgő-barnára töpörödve.

Romlik a nyár, aszik már össze,
Nagy romlásoknak bujkál ősze
Rongyos ágon, bőrző vizekben,
Fagyos szél fútta üzenetben.

Gonosz szelek dúlnak, harapnak,
Minket is bő torkukra kapnak,
Megforgatnak és szerteköpnek,
Vad fujtatással szétsöpörnek.

Jobb lett volna rögön megülni,
Véres avarrá összegyülni,
Elrejtőzni téli lucsokba,
Trágyának jövő tavaszokra!







HAJNALI TÁJON


Homlokomra könnyü galambok
Szálltak, ajkamra sulytalan pillék,
S elpihentek bennem a vergődő harangok.

Magam vagyok, - de valaki áll mögöttem,
Szólitom: nem felel - hallgatom: nem szól.
Velem volt már, mikor zuhanva közétek jöttem.

Most nyitják kelyhüket az ébredő virágok,
Hajnalika és liliom,
Az illatot ki foghatja el, amely belengi a világot?

Magam vagyok, - de valaki áll mögöttem,
Örök barát, aki angyalarcát
Elfátyolozta liliomkék ködökben.

Oly messze látok a hajnali tájon, -
Lomb rezdül - hegy tolul - csillag remeg -
Behunyom a szemem, hogy a végtelenség ne fájjon.

Magam vagyok, - de valaki áll mögöttem,
Befogja a szemem, hogy a végtelenség ne fájjon,
S velem lesz, ha majd a hajnali tájon
Homlokom galambja a magasba visszaröppen.







HAZATÉRÉS


Mint amikor szülőföldjére
Tér meg a régen elvetődött,
Hol minden talpalatnyi földnek
Színe-szaga beléevődött,
Melyet ismer a templomdombig
A hídalatti görbe fűztől,
S melynek egy-egy sötét kéménye
Lelkébe most is visszafüstöl,

Úgy térek vissza végre hozzád,
Esők, havak, hévségek multán,
S boldog-ismerősen merengve
Szerelmünk ködfutotta multján
Fölfedezem minden vonásod,
Mely még a régi s mégis más már.
S ráismerek elmult magamra
Sok emlékgyujtó villanásnál.

Rámismerek - rádismerek -
Mosolyogva és meghatottan
Nézek körül a kedves tájon,
Melyben annyi emlék-halottam
Van eltemetve s félénk csókkal
Hajolok a gyengéd halomra,
Mely minden tévedt vándorútról
Visszahí csöndes nyugalomra.







HÁNYKOLÓDÁS


Meggyóntam minden bűnömet,
elmondtam, miről más szólni átall,
vágyaim és félelmeim
piacra vittem taligával.

Üresen úgy maradtam itt,
mint kinek nincs többé semmi titka,
s mint mészárosnál a szögön
a borju lóg kettéhasitva.

Egy kicsiny titkot legalább
megtartottam volna magamnak!
Az éjből egy marék ködöt!
Titok nélkül ki élhet? s ki halhat?







HÁT LÉGYEN IGY...


Tavasz lesz, tavasz lesz, tavasz lesz, mindhiába:
A sápadt jegek zajdulva meghasadnak,
S hamar oszoltán feketedő havaknak
Az én telem is megfut, végsőt kiáltva.

Hát legyen így... valahol készülődik
Egy halvány sugár, hogy homlokomra hulljon,
S egy szunnyadó mag elhagyja rög-szülőit,
Hogy lábam előtt félénken kiviruljon.

Tegnapi hófelhők pelyheznek a mába,
De napszivünkön könnyekké mosódnak,
De napszemünkben violák ringatóznak:
Tavasz lesz, tavasz lesz, tavasz lesz, mindhiába!







HOMO SAPIENS


Bujj mély pincékbe! Szégyenkezzél
Azért, amit e földön tettél.

Fogd be a füled, hogy ne sértse
Gyilkos gépeid berregése.

Tömd el az orrod, meg ne üsse
Fölgyujtott városoknak füstje

S hunyd be a szemed, hogy ne láss, csak
Reszkető sárga karikákat.

Mit tettél ember? Nyirkos féreg,
Ki magad istenekhez méred!

Ezért gyúrt Isten vizből-porból,
Hogy magad sárrá visszarombold?

Kiket magodból fölneveltél,
Rútabbul vesznek rút ebeknél

S kiket az anyák kínnal szültek,
Véres holtakká merevülnek.

Irtsd csak magad, pusztulj, gebedj meg,
Mert az életet nem érdemled.

Bár földed is úgy szétszakadna,
Mint hajóba ütődött akna.










A HÓ BALLADÁJA


Fehér volt, mikor leesett
S lőn szutykos barnaszín,
Lágy volt és most dermedten áll
Az utcák partjain -
Mint a földredőlő tejut,
Szikrázva szállt a hó
S most oszló testét temetik
A hólapátolók.

Sötét csapat gázolja a
Derengő éjszakát,
Vállukról csengve hull alá
A csákány és lapát,
Az égből érkezett szüzet,
A szép holdfénygolyót
Dühödt csákánnyal tördelik
A hólapátolók.

Fáj a vad munka nékik is,
A szitok füstölög,
Szapulják, mi kenyeret ad,
A csikorgó időt,
Talpuk alatt jeges a föld,
Az éj arcukba lóg,
Így ássák-bontják a havat
A hólapátolók.

Ássák és bontják azt, ami
Könnyű volt, mint a hab, -
Most vörösbélű taligák
Viszik a tört havat
Oda, hol zordan megnyílik
A csatornatorok
És beléhányják terhüket
A hólapátolók.

Szél ásít a hegyek mögül,
A lámpák inganak -
Kortyogva, feketén csorog
A nyirkos föld alatt
Mi vidáman s ártatlanul
Az égből jött, holott
Tudta sorsát: sírba lökik
A hólapátolók.







HŰVÖSÖDNEK AZ ÉJSZAKÁK


Hűvösödnek az éjszakák; szél zörgeti az ablakot;
Ropogtatja a kályha már a fekete szén-abrakot.
Enyhe meleg jóillata száll a szobában és kezem
Mint barna héj fehér cipón, úgy nyugszik lankadt kezeden.

Könyved régen a földre hullt, hogy mosolyogsz, nem is tudod,
Mélyen rezeg pillád s szemed kancsítva félig lehunyod.
Fekszel, de lassan távolodsz, velem vagy még, de legbelül
Már nyiladoznak álmaid, rejtetten és idegenül.

Hova zuhansz vagy hova szállsz? Nem ismerlek, nem tudhatom.
Zeg-zugos utcákon rohansz, egy ingben, rémülten, vakon?
Vagy sebbel-lobbal csomagolsz s elfut előled a vonat?
Vagy mangófán ülsz szárnyasan, csipogva fülledt dalokat?

Két világ közt ing életed s csak egyik világunk közös.
Míg apró-cseprő gondjaid éled s panaszolod, ködös
Fény villan néha arcodon, egy másik létnek fényjele,
Mint délutáni égen a hold korai kísértete.

Menj hát! Aludj. A megszokás holnapra újból visszaránt,
Kedvesek vagy kegyetlenek leszünk megint egymás iránt.
Mi elvált bennünk kétfelé, jól-rosszul ismét egybeforr,
Mint bútorokra visszaszáll törölhetetlenül a por.







AZ IGAZI HALÁL


A Rémület egykor kitalált
egy zörgőcsontu, nyurga Halált,
egy sárga lapátfogu szörnyeteget,
kinek szemgödre üresen mered,
s ha érint valakit jégujjaival,
az megremeg és nyomban belehal.

Nem csont a Halál, nem szörnyeteg!
Fehérhusu, lomha, élveteg
asszony: barnavirágu keblein
elringatja benned, mi földi kin,
fekete hajával bebugyolál,
hogy meggyógyuljon benned, ami fáj,

s telt szája, mely nedves és eleven,
ugy csókol meg, oly hosszan, melegen,
hogy lassan elájulsz karjai közt,
tested könnyü lesz, mint a köd,
s mire a csókból fölocsudol,
se ő nincs, se te nem vagy sehol.







KILÁTÓ


A kilátó magasan van
A gyertyános hegyoldalban.
Öreg torony, mohos fából,
Ki ácsolta, már nem ácsol.

A tekintet messze szállhat
Innen, hegy-völgyet bejárhat,
Alácsapva, felrepülve
Csatangolhat, mint a pille.

Mint nagy kecskebéka, zölden
Piheg a tó lenn a völgyben,
Körülötte erdő méláz,
Partján lángol a fürdőház.

Úri népek tesznek-vesznek
Ott lenn: innen apró tetvek,
Akár testük olajozzák,
Akár a vizet fodrozzák.

Minden bajuk, betegségük,
Pénzük, örömük, éhségük,
Címük-rangjuk: innen nézve
Csupán levegő rezgése.

Amit itt fenn egy darázs dong,
Nékem gondjuknál nagyobb gond
S egy kis cinke csiccsenése
Szebb, mint kacajuk csengése.

Hol véget ér villa, szálló,
Kezdődik egy nagy kaszáló,
Azon túl a falu látszik,
Berkek között bújócskázik.

Ismerem én azt a falut,
Benéztem a cifra kapuk
Mögött a kicsi szobákba,
Föl a füstös gerendákra.

A gazdával itten-ottan
Összeálltam, szót váltottam,
És a szemem lesütöttem,
S elmentem szívenütötten.

Milyen jó, hogy a viskókat
Csak egy tekergő siklónak
Látom innen s ember helyett
Madarakkal beszélgetek.

Fütyörészve, nem szavakkal
Beszélek a madarakkal,
Mert minden szó tehetetlen,
Minden szándékról letettem.

A kilátó magasan van
A gyertyános hegyoldalban,
Öreg torony, mohos fából,
Kimagaslik a világból.







MINT GULLIVER


Mint Gulliver Brobdingnagban,
oly szorongva, oly riadtan
járok ott, hol óriások
kormányozzák a világot.
Napfogyatkozás nagy árnyuk,
földrengés egy dobbantásuk,
s hogyha egyikük megorrol,
roppant talpa összemorzsol.

Mint Gulliver Liliputban,
oly némán, oly elbusultan
járok ott, hol minden törpe,
minden nagyság összetörve
nyüzsög százezer szilánkban.
Félek e piciny világban,
hogyha fejemet föltartom,
az égboltot szétroppantom.







MULT ÉLETEMTŐL EGYRE MESSZEBB...


A megtorpant, hőkölő látomások,
S elakadt percek gyors álmai
Nem látogatnak már suhogva mint régen,
S önmagam előtt borzongó ámulással
Nem tudok többé megállani.

Hol tüzet rakott bennem egykor
Az égig szikrázó kíváncsiság,
Kisült, üszkös, fekete foltra
Akadsz most s álmaim kövér mezőin
Nincs, csak égett fű s letiport virág.

Mint a hajó, kit messze vert a
Színes és dús partoktól a vihar,
S egyedül a háborgó szürkeségben,
S egyedül az egyforma, bús suhogásban
Hánykodik rongyolt vitorláival.

Mult életemtől egyre messzebb,
S jövő magamhoz egyre közelebb,
Vergődök önmagam meggyült ködében,
S elfordulva a kísértő arany napoktól.
Szállok, merre kergetnek a szelek.










MUZSIKASZÓ


Cimbalom húrja, hegedű fája,
Tudtok-e zendülni egy vég-siratásra?
Vadgalamb brácsa, nagy medve brugó,
Sikongó, jajongó tárogató!

Nem tudom én mi fáj... hogy a gyertyacsutka
Fényt és árnyékot egyszerre gyujt a sutba...
Vagy, hogy amit a banda ránt,
Egynek hangzik s mégsem egy a cigány!

Csak cifrázd primás! magasból a mélybe!
Hiszen a bor is hol méreg, hol Isten vére, -
Ki tudja, hol az ég, fönt-e vagy lent?
Minden bitang végső perce szent!

Végső... de még élek! Verj bele cimbalmos!
Muzsika, fény, öröm!... ej, ez is unalmas...
Hallgass!... csiba!... fanyar a sárga bor...
Hajnalra kongatnak valahol...

Szóljon a kisbőgő egyedül... hallga!
Oltsuk el a gyertyát... arany az égalja...
Egyetlen fény kinn, egyetlen hang benn,
Egyetlen fájdalom békülő szivemben...







NEMERE


Hallottad hangját a fenyőnek.
Mikor megrontva az erdei csendet
Húsába mart a fűrész,
Hogyan sírt, hogyan esengett,
S mikor ágaira egyenkint
Lecsaptak a fejszék.
Hogy horkant föl minden ütésre.
Elfojtva roppant keservét?

Hallottad csúf sivítását
A pöfögő, apró masináknak.
Amint a kolozsvári utcán
A lágy fadorongba vágtak
S az élő, nyöszörgő testet.
Mely gyantaszagot lehelt még,
Mint irgalmatlan szakácsnék
Apróra fölszeletelték?

S hallottad téli estéken.
Mikor odaülsz kályhád elébe
És két kezed rásimítod
A kályha langy cserepére.
Mint pattognak s sziszegnek
Az égő kis fahasábok
S füstjük kísértetként kilihegve
Mint súg-búg keserű átkot?

Nem félsz-e, gyáva gyilkos.
Ki hasznodért megölöd a szépet,
S életed nagyobb javára
Kiirtod azt, ami élet.
Nem félsz-e, egy nemerés éjjel
Hogy megindulnak a lomha
Erdők s hitvány fajod letiporják
S földöntik városaid halomra?

Sáros gyökereikkel
Megfojtják csecsemődet.
Szúrós, nagy ágaikkal
Halálba ölelik nődet
Szétrúgják pénzed és árud.
Mit gyüjtöttél s mit adtál-vettél,
S gyökeret vernek s tenyésznek
Ott, hol te bűnt vetettél.







NEM MEREK RÁD NÉZNI...


Nem merek rádnézni: éjszakázó
Fáklyaszemem összekormozna;
Nem merlek szeretni: reszkető, rázó
Szerelmem láza rád is bajt hozna.

Nem tudom, milyen vagy, sirni vagy nevetni
Holdasodtál lelkem éjjelére;
Meghalok érted, s nem merlek szeretni,
Megölne napfényem goromba verése.

Rab csillag rab társa után hiába
Jár kört a börtönudvar-égen,
Csak lehulló, kialvó fénnyé válva
Találkoznak a mély semmiségben.

Nem merlek szeretni, mert szerelmemmel
Halálos mélységbe rántanálak,
Nem merek rádnézni, mert bűnös szememmel
Azt hinném, a mennyben sincs szebb tenálad.







NEM VÁLHATUNK EL


Hiába akarlak kitépni magamból,
Örök rendelés háncsa kötöz;
A lelkek kertésze lelkembe oltott,
Nemes ágat vadon fa tövihöz.

Hiába akarlak letörni szivemről,
Belémhegedtél mélységesen,
Nem vethet ki fölsebzett rostjaimból
Ezer kétségnek vihara sem.

Csak az, hogy te is élsz e szikes világban,
S hogy tudlak, s hogy szabad gondolni rád,
Leverte álmaim vackor gyümölcsét,
S elűzte a képzelet hamis madarát.

Csak az, hogy az emlékezés viaszában
Őrizhetem arcod vonalait,
Kifakasztotta szerelmem alvó lombját,
Hogy zúgva tört föl az eleven napig.

Örök életben és örök halálban
Élsz bennem és élek benned én, -
Nem válhatunk el... ó, le ne hervadj,
Drága virágom: remegő remény!







NOVEMBER


Több már a fák alján a lomb,
mint fönn a görbe ágakon.
Mintha bibor-arany ruhájuk
ledobnák haldokló királyok
s állnának csontra-bőrre vált
tagokkal, várván a halált.

A nap felhők között uszik,
tengerentulra utazik,
kivándorol, menekül innen,
hol lassan veszni indul minden,
keres magának jobb hazát,
odacsempészi aranyát.

Ősz vicsorog rám, messze küld.
"Meghalsz, ha el nem menekülsz!"
Csikorgó szelek noszogatnak,
bekopognak, remeg az ablak.
De én csak állok, mint a fák,
kopaszon várom a halált.







NYÁRI ÉG ZIVATAR ELŐTT


Mint szapora nyájak,
Jákob juhai, bárányai,
vándorolnak a felhők
végtelen karavánjai.

Gyapjasan és zsírosan,
fehéren, feketén szállanak
s mint lihegő komondor
köztük kikukucskál a nap.

A tülekedő sertegre
rácsahol s szétrebbenti, de
összecsap újra a falka
s egyre több benne a fekete.

Egymásra ugrálva, hágva
tolulnak töméntelenül,
az égi legelő lassan
sötét lesz s elhidegül.

A Pásztorkirály hangja
dörög most végig a réteken:
megdermed a világ és aztán
földre omlik a menny.







ÖRÖK ELBORULÁSOK


Örök derűk s örök elborulások
Cigánykereke hánykódik bennem:
Én vagyok mindig más, vagy a percek mások?

Tegnap még elnéztem a friss őszirózsát,
S szirmai mára megöregedtek,
Holnap szél zörgeti száraz kóróját.

Tegnap még pendült s feszült a kedvem,
Cimbalmos, nótás, kacagó húr:
Mára elhallgatott rekedten.

Ma bánt a mosoly s a lebegő fény,
S úgy csüggök rajtad, Szomorúság,
Mint éhes gödölye anyja tőgyén.







"ŐSZIKÉK"


Búvok, fázok, remegek
Őszülő időknek őszén,
Vérszin teát kavarok,
Arcom melengetem gőzén.

Valamikor tengerek
Zöldes mélysége igézett,
Most egy csésze illatos
Víz, amibe belenézek.

Valamikor végtelen
Sugarak után futottam,
Most, hogy még az ősznek is
Vége lesz, belenyugodtam.

*

A csiga a padlóra röppen,
Búg és kering tágas körökben,
Aztán a kör fárad, szűkül,
A csiga féloldalra dűl,
S amikor perce lejár,
Elhallgat és megáll.

*

Sárgák, vörösek és fehérek
Kertem virágai,
Bennük lobognak az enyészet,
A halál lángjai.

Attól oly égők, s égetőek,
Hogy hullni, veszni kell,
A vég széppé szorítja őket
És ugy emészti el.

Halottaikban ez a szépség
Perzsel a föld alatt,
Hogy megpihenve egy kevéssé
Majd föltámadjanak.







ŐSZIRÓZSA


Szép voltál kinn a kertben
sokszirmú őszirózsa,
földedben megfogózva,
kényesen ringatózva,
büszkén és letöretlen.

Fejed borzongva, fázva
s illattal lebeg, de
színed a szem szerette,
s elmélázott felette,
hogy már az ősz csatáz a

lombszaggató szelekkel,
de te, mint hősi nyáron,
föltartod mindenáron
fejed a gyenge száron,
amíg le nem tör egyszer

egy kéz...S mostan letörve
haldokolsz a pohárban,
fonnyadtan és ziláltan,
mind sápadtabbra váltan
és szárad is már görbe,

mint egy piciny púposnak
gerince és zörögnek,
fakultan pöndörödnek
leveleid s letörnek
egy érintésre, poshadt

és bűzös a pohár víz,
amelyben állsz, a romlás
kikezdett, néma bomlás
pusztít, halk összeomlás
borzong föl koponyádig.

Jaj rózsa, rózsa, rózsa,
ne hullj le még, ne múlj ki,
romjaidból virulj ki,
gyilkos ősz, tavaszulj ki,
halálnak hírhozója!







SZABAD-E ÍGY ÉLNI?


Szabad-e így élni, szabad-e így élni?
Mindig talpon lenni, sohasem henyélni,
Parancsokat venni, parancsokat adni,
Sohasem elnyulva az ágyban maradni.

Hivatalszobában nagypofával ülni,
Sohasem dalolni, sohasem fütyülni,
Tollat percegtetni, telefonhoz kapni,
Sohasem mezítláb a mezőn szaladni.

Szabad-e így élni, szabad-e így élni?
Időmet, erőmet rossz pénzre cserélni,
Pengőm számolgatni, fontolva kiadni,
Magam bizonytalan sorsra sose hagyni.

Adómat leróni, a törvényt tisztelni,
Akire haragszom, fejbe sose verni,
Kabátosan járni, kővárosban lakni,
Megunott ágamról le sose szakadni.

A napok gyertyánál hamarabb olvadnak;
Szép ifjú vágyaim immáron hol vannak?
Férfiu-terveim vajjon mivé lettek?
Mint az egérrágta papíros, szétestek.

Így kell hát mogorván sorsom panaszolni?
Egy napból más napba vakon átbotolni?
Dolgom végezetlen halálomat félni?
Szabad-e így élni? Szabad-e így élni?







A SZERETET HIMNUSZA


Testvérem,
Ki az északi sark fényes üveghegyei között botorkálsz
S kancsal szemekkel meredsz az ég befagyott tavára,
S te másik,
Sötét, elepedt utasa a szörnyüszelű, szikkadt Szaharának,
Ki nyelvet lógatva vágtatsz nyakigláb, görbe tevéden,
S te szintén,
Rézbőrű, morcos, százszor megrugdosott fia Amerikának,
Ki egetfúró sziklák zord ketrecében dühöt üvöltesz,
S te is, ki
Ópiumos, álmos, langyos hazádban tipegsz ingó léptekkel
S álmaidat kegyetlen a lomha, sárga vizekbe fojtod,
S ti, mind, mind,
Testvéreim, milliók, elhullott magvai egyazon kalásznak,
Élők és élni fogók és mind, mind halni fogók: szeressétek egymást!
Nézzétek:
Fény villan az égen és azt lobogja: szeressétek egymást!
S a föld szíve visszadobog remegve: szeressétek egymást!
Halljátok:
Az óceánok fölzúgnak, így zúgnak: szeressétek egymást!
A hegyek közt mennykövek dübörögnek: szeressétek egymást!
Hirtelen,
Mint gyors villámok cikáznak el az ezerévek felettünk,
A harmadik párka szapora ollója iramodva csattog -
Testvérek!
Sötét gyűlölet ne sarazza a drága pillanatot,
Míg mocsoktalan ajkunk egymáshoz érhet.
Ha majdan
Elhajított hólabdaként száguld a kihült föld
Zimankós napja körül s szerte bolygók dideregnek,
Egy árva
Fénysugara még akkor is tűzhessen a sötétült ürbe
Az egykori, világot csóvázó, szerelmes szeretetnek!
A szeretet himnusza

/A sötétségben felderül a fény és megvilágítja a helyes utat/







A TÁVOLI KEDVESHÖZ


Nincs még virága a tavasznak, lombtalan vacog a lanka bokra -
Tövises szivemből szakítottam rózsát,
Álmaimból remegő liliomot a homlokodra.

A morcos felhők közt lassan melegszik a napsugár, a távoli vándor -
Tele vagyok sugaras szerelemmel,
Ó, tudsz-e napról, mely feléd egy idegen égből lángol?

Ó, tudsz-e rólam? s én tudok-e rólad? Hiszen oly félve megyek utánad,
Mint ahogy a puszták utasa indul
Nyomán a tündökölve kibomló délibábnak.

Ó, ismersz-e engem? s ismerlek-e téged? Hiszen oly rejtve gondolok rád,
Mint déli parton csalogány vagy fecske
Álmodja messze hazája ereszét vagy bokrát.

Álom vagy te is tán, ki hűvös hajnalban önnön lelkemből merültél elébem,
S hogy ébredtem, képed is valóvá ébredt,
S ragyogva virult ki vágyaim kékes forgószelében.

De légy bár távoli s megfoghatatlan, távolságod csak közelebb hajt,
Hiszen az is távoli s megfoghatatlan,
- S mégis oly közel van, - aki tehozzád elvezet majd.

Glóriás szépségben élsz te bennem, hadd koszoruzlak hát én is lobogva, -
Tövises szivemből szakitottam rózsát,
Álmaimból remegő liliomot a homlokodra.







TÉLI FOHÁSZKODÁS


Párák nedves ecsetje festi sürögve a tájat,
Szerte a hegyfalakon már villog a hóvakolat,
Ködben tárul a mennybolt frissremeszelt kupolája,
Vastag üvegből metszi a tél a nagy ablakokat.

Egyszerü lészen e templom, mely nevedért emelődik,
Ám tág, mind belefér, ki dicsérni akarja Urát,
S kinek lelkén szétnyílik a szent szárnyként emelő hit
S fölszáll, látni aranybirodalmad aranykapuját.

Zsoltárt bár csak a csöpp, vacogó verebek csiripolnak,
Édes zenének hallja e zajt is az isteni fül
És fanyar illata tömjénfüstül elég a borókabokornak,
Mely didereg jeges út mentében meztelenül.

Áldom, Uram, hideged, mely megdermeszti a téli folyókat
S zuzmara sójával meghinti az erdők tar fejeit;
Áldom, Uram, fagyodat, szeledet, de segitsd meg a jókat,
Érni tavaszt falaid közt, mig zöld fűz barkája virít.

Ó, szelid Isten, érd be ez együgyü, kurta imával,
Zengő orgonaszóra fagyos, zord most az idő, -
Majd ha fölenged a tél s a magasban husvét angyala szárnyal,
Egymásra mosolygunk, mint két hű szerető.







VÁLTOTT LÉLEKKEL


A szememet én nagyon befogtam:
Semmi, semmi sem jó úgy, ahogy van.
Nyelvem elszáradt a hallgatásban,
Tört oszlop lettem a halogatásban.

Néha úgy előre nyargal az élet,
Hogy tétova talyigán el nem éred,
Kergetned kell váltott lovakkal,
Haragba jutnod önmagaddal.

Váltott lovakkal, váltott lélekkel,
Százszor megváltoztatott élettel,
Elfutni nyerítve, magadelhagyottan,
Mert semmi, semmi sem jó úgy, ahogy van.







VIRÁGÉNEK


Ha ki merném mondani, ha ki mernéd mondani,
Világokat tudnánk emelni s rontani.

Ha egy lépést én tennék, ha egy lépést te tennél,
Pergő csillagoknak avarán léphetnél.

Ha vas-karom átfonna, ha tej-karod átfonna,
Napoknak, holdaknak járása más volna.

Ha legyőzném ajkadat, ha szolgálnád ajkamat,
Nem volna virradat, nem volna alkonyat.

Ha lebuknánk lihegve, ha lebuknánk lobbanva,
Az Uristen szíve is gyorsabbat dobbanna.







VIRÁGOK BESZÉLGETÉSE


- Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,
Köszönöm, hogy nagy bolygásodban mégis-mégis hozzám hajoltál.
Ideges, keringő kacsokkal akkor futottál mellém éppen,
Mikor már-már alákonyultam sötét levelek hűvösében.

- Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,
Köszönöm, hogy nagy magányodban mégis-mégis hozzád karoltál.
Már-már sírósan becsukódó kelyhedet rámnyitottad önként,
S lelked lelkembe átejtetted, hogy ott forogjon csípős könnyként.

- Egymásmellet és egymás ellen nyílunk mi, nyugtalan virágok,
Kergetőzve s összeborulva, mint tengeren játszó sirályok,
Rázkódva forgó viharokban, bukdosva pergő jégesőkben,
idegenül tán mindörökké, de mindöröktől ismerősen.

- Egymás mellett és egymás ellen nyilunk mi, nyugtalan virágok,
Megtört gőgben összeakadva, mint száműzött, koldus királyok,
S úgy nézzük egymást szomorúan, kíváncsian s mindent tudóan,
Mint hulló csillagok figyelnek egymás útjára lefutóban.







FORDÍTÁSOK







Cikos Ibolja: ESŐCSEPPEK


Eljön a nap, hogy többet nem leszek,
a könyvespolcon kis kötet leszek.
Mi életem volt: öröm, szenvedés,
sötét sorok örök csendjébe vész.
*
Néhanapján egy kéz értem kinyul,
s zörgő lapjaimon váratlanul
fölsüt egy szó, mint másvilági hold,
s uj életet kezd, ki fölém hajolt.
*
Gomolygó századok fojtó ködöt
lehellnek szét a holt sorok fölött:
tartsátok lapjaim a fény felé
és lássátok meg rejtett vizjelét!
*
Holtan is élek, míg irgalma tart
a papirosnak s míg a fölkavart
korok örvénye majdan elnyeli
min szólt a dal, az ősi nyelvet is.
*
Mint lehellet a hideg ablakon,
úgy sorvad el emlékem egy napon
s mint a porszem, mely sivatagba hull,
az időbe veszek nyomtalanul.







Cikos Ibolja: SZIKLA


Szikla vagyok, ülj rám és nézz le a mélybe,
Amint én nézek le már százezer éve.
A táj sokszor vedlett, népek jöttek-mentek,
Csak én nem bontottam meg az ősi rendet.

Szelek megpofoztak, esők megvesszőztek,
S meg nem mozdítottak, soha le nem győztek.
Zord telek száz ráncot vájtak koponyámra,
De lágy mohok ültek minden kicsi ráncba.

Szikla vagyok, ülj rám és pihenj meg, vándor,
Hogyha van kenyered, vedd ki tarisznyádból,
Hogyha bánatod van, sírjál könnyet bőven,
Tűrni s megmaradni, ember, tanulj tőlem.

Ford: Sárközi György







Francesco Petrarca: KINEK CSAK ÁLMA BOLDOG


Kinek csak álma boldog és szeretne
ölelni árnyat, széllel víni harcot,
mély tengeren úszom, nem érve partot,
homokra építek s irok szelekbe.

A Napba álmélkodtam, s tönkretette
látásomat, ragyogva míg kavargott;
menekvő szarvasnak nyomán csavargok
egy sánta, rossz ökrön lomhán követve.

Mindenre vak vagyok, mindenre fáradt,
csak gyötrelmem hajszolnám nappal-éjjel,
s csak Ámort hínám, s a Halált, s Szerelmem.

Húsz éve már (hosszú s nehéz e bánat)
kereskedem sóhajjal s szenvedéssel:
rossz csillag járt, mikor csapdába estem.

(Sárközy György fordítása)










 
 
0 komment , kategória:  Sárközi György  
Címkék: magadelhagyottan, megváltoztatott, hivatalszobában, törölhetetlenül, aranybirodalmad, terpeszkedtetek, szomszédasszony, árvalányhajkezű, verekedésekben, fölszeletelték, héphaistosként, frissremeszelt, borókabokornak, brobdingnagban, napfogyatkozás, holdfénygolyót, babalánykáknak, megfoghatatlan, forradalmárhoz, szárnyaitokkal, gyermekszemmel, hamvadhatatlan, rettenhetetlen, meggyógyuljon, szívenütötten, gyertyacsutka, belémhegedtél, öltözködéssel, összekormozna, tarisznyádból, kifakasztotta, szétroppantom, tengerentulra, megvesszőztek, kibírhatatlan, babalelkedből, szép hajnal, babák borzas, nagy tálba, öltözködéssel elkészültek, kiskertben fognak, édes mazsolát, kutyus búsul, babalánykáknak jólesik, csöpp babalábak, nagy kávéscsészét, táskában könyvek, lyukas diónál, csirke pelyhe, pille szárnya, tejfölös csuprot, baba éhes, Sárközi György, SÁRKÖZI GYÖRGY VERSEI, Athenaum Könyvkiadó, Molnár Mártát, Molnár Ferenc, Vészi Margit, BOLOND KATI, Kell Kati, ELÉG VOLT, ELTÖLTÖTT ENGEM SZOMORÚSÁG, ESTI SÉTA, GONOSZ ŐSZ, HAJNALI TÁJON, LÉGYEN IGY, HOMO SAPIENS, HŰVÖSÖDNEK AZ ÉJSZAKÁK, IGAZI HALÁL, MINT GULLIVER, Mint Gulliver Brobdingnagban, Mint Gulliver Liliputban, MULT ÉLETEMTŐL EGYRE MESSZEBB, MEREK RÁD NÉZNI, VÁLHATUNK EL, NYÁRI ÉG ZIVATAR ELŐTT, ÖRÖK ELBORULÁSOK, SZABAD-E ÍGY ÉLNI, SZERETET HIMNUSZA, TÁVOLI KEDVESHÖZ, TÉLI FOHÁSZKODÁS, VÁLTOTT LÉLEKKEL, VIRÁGOK BESZÉLGETÉSE, Cikos Ibolja, Francesco Petrarca, KINEK CSAK ÁLMA BOLDOG, Sárközy György,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Tudjátok ?
Belétünk a Sárkány évébe, béke vagy nagyobb háború vár ránk?
Még zöld a chili paprikám, ha beviszem a lakásba tovább fejlődik?
Tényleg hasznos gyógynövény a csalán?
Mi a teendő a novemberi Rododendron bimbóval?
Az álmoknak valóban van jelentése?
még több kérdés
Blog Címkék
Facebookon kaptam Krisztinától  J. Donald Walters  A jó lelkek  Alvó baby  Alvó baby  Tedd őt foglyul, Uram  Várnai Zseni - Éveim  Reményik Sándor: Itt most virá...  Görgess  Facebookon kaptam  Sir Andrew Lloyd Webber  képre írva  Az izmaink nem csak testmozgás...  Talppontok közérthetően  Ködvirágok  képre írva  képre írva  Facebookon kaptam  Virágvasárnap: az élet és a re...  Facebookon kaptam  képre írva  Paul David Tripp Március 25  Isten . . .  Alvó baby  Facebookon kaptam  Holdszivárvány és Szent Elmo t...  Mi van, ha?  Humor is meg nem is szerinted?  Leereszkedés és olvadás  Görgess  Szép estét  Várnai Zseni - Éveim  Jó éjszakát  Jó reggelt, jó napot mindenkin...  Manna OWell tollából  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Tedd őt foglyul, Uram  Virágos mező  Most - segíts meg Mária ,  Facebookon kaptam  Boldog virágvasárnapot minden...  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Alvó baby  Facebookon kaptam  Egy hét kihagyás  A jó kedv a világon  Amikor Jézusnak gondjai voltak...  A pálma a győzelem és a diadal...  A víz abszolút súlya nem számí...  A Víz Világnapja.  Mi van, ha?  Talppontok közérthetően  Kinyílni egy beteg világban: v...  Facebookon kaptam Krisztina b...  Virágvasárnap: az élet és a re...  Alvó kutya  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Virágvasárnap: az élet és a re...  Maci az északi fény alatt  Talppontok közérthetően  képre írva  Most - segíts meg Mária ,  A máj egészségét biztosító és ...  Facebookon kaptam  Boldogság  képre írva  Facebookon kaptam  Leereszkedés és olvadás  Kezdjük annak a megértésével,....  Sadhguru idézet  Esti képek  Facebookon kaptam  Leereszkedés és olvadás  Fülpontok  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Manna OWell tollából  J. Donald Walters  Varázskönyv  Karinthy Frigyes: Almafa  képre írva  Facebookon kaptam  Szép estét  Kövesd a vezetőt  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Havasi gyopár  Jézus amikor fölment a hegyre,...  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Jézus amikor fölment a hegyre,...  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam Cs Ildikótól  Nárcisz  Manna OWell tollából 
Bejegyzés Címkék
szép hajnal, babák borzas, nagy tálba, öltözködéssel elkészültek, kiskertben fognak, édes mazsolát, kutyus búsul, babalánykáknak jólesik, csöpp babalábak, nagy kávéscsészét, táskában könyvek, lyukas diónál, csirke pelyhe, pille szárnya, tejfölös csuprot, baba éhes, csúnya kávéfolt, nagy mosókádat, tálhoz ülőknek, szóra megállni, pillantást vetni, nagy magas, isten sokáig, nyár kibírhatatlan, forró katlan, friss limonádét, kicsi indián, öklömnyi oroszlán, utolsó őszi, fülecskék égnek, orrocskák fáznak, nagy búbos, tűznek halk, ablakot síró, ügyefogyott lányt, falu bolondja, csunya varjut, kibillent galambfiókkal, tarka szín, fürdő falán, lányok felé, holt sorok, fény felé, hideg ablakon, időbe veszek, dombokon sétára, dombtető felé, tájon szememet, emberélet útjának, vágyak párduca, ifjúság közben, dombok felett, levelek lassan, vergődő harangok, ébredő virágok, hajnali tájon, magasba visszaröppen, régen elvetődött, hídalatti görbe, kedves tájon, gyengéd halomra, kicsiny titkot, marék ködöt, sápadt jegek, halvány sugár, anyák kínnal, utcák partjain, földredőlő tejut, égből érkezett, szép holdfénygolyót, szitok füstölög, csikorgó időt, tört havat, hegyek mögül, lámpák inganak, nyirkos föld, égből jött, fekete szén-abrakot, földre hullt, másik létnek, hold korai, megszokás holnapra, sárga lapátfogu, csókból fölocsudol, kilátó magasan, gyertyános hegyoldalban, tekintet messze, vizet fodrozzák, darázs dong, nagy kaszáló, falu látszik, cifra kapuk, kicsi szobákba, füstös gerendákra, gazdával itten-ottan, szemem lesütöttem, tekergő siklónak, égboltot szétroppantom, égig szikrázó, háborgó szürkeségben, kísértő arany, , ,
2024.02 2024. Március 2024.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 21 db bejegyzés
e év: 69 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1527
  • e Hét: 7871
  • e Hónap: 34494
  • e Év: 171866
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.