|
2020-02-21 19:00:35, péntek
|
| |
| |
SIMONYI IMRE VERSEI
Simonyi Imre, (Családi nevén: Szmola.) (Simonyifalva (ma Románia, Arad megye), 1920. szeptember 14. - Gyula, 1994. február 10.), József Attila-díjas (1974) költő.
Alapvetően a bihari táj, a Fekete-Körös vidéke bocsátotta útjára. Gyulán nevelkedett, s bár életútja évekig Budapestre vetette, élete végéig hűséges marad a határvidék környezetéhez. Költészetének gyökerei szülőföldjéből táplálkoznak, amelyet egy idő után felvett, alkotói nevén át is magához kapcsol. Hányatott, eseménydús pályafutása végül elhozta számára a megnyugvás éveit: Gyula városa díszpolgárává avatta, szülőfalujában pedig, emlékére egy idő óta minden évben megrendezik a Simonyi-napokat. Kötetei: Tisztességes írás (1956), Önéletrajz helyett (1962), Ne sírjatok (1966), Hatodnapra (1970), Gyulai krétarajzok (1978), Forgácsok egy fakeresztről (1980), Két szerelem (1986), Különvélemény (1986), Ember Gedeon jegyzeteiből (1989), Világ és nézet (1990), Az öröm hiányzott (1994), A költő törvénye (1995 - posztumusz). József Attila-díjas.
ASSZONYOK
és a végén a befejezésnél amikor ordítasz
amikor rimánkodsz amikor összeszorítod a szád
amikor rájuk olvasod amikor bebizonyítod hogy
neked csupán neked mindig neked van igazad:
figyeld csak mennyire nyugodtak
ugyanis miközben ordítsz és bizonyítsz
finom szimattal érzik hogy nem az igazad
kell neked te árva hanem ők még mindig ők
s ezt tudja bizony a legostobább is
igaz hogy ennél többet aztán
a legokosabb se tud
BIHARI EMLÉK
1
Emlékeztek-e még lányok
merre van a malomárok?
Arra . .. mikor a szerelem
termett még a kákatöven ...
Milyen lány volt az a kényes
milyen falu volt Belényes?
Lennék értük esztendeig
szekérkerék Debrecenig -
Mikor is volt akkor-nyáron
a bődi birkaálláson?
hogy valami eljövőben
ottfelejtődött belőlem -
Nyár volt akkor, ősz van mostan,
megbújsz a rozsdapirosban,
jómagam meg őszülőben,
borvirágos őszidőben. -
2
Hajnal volt, hogy megérkezett
mezítláb az emlékezet:
úgy szökött át hozzám halvány
szoknyádban a malomalján...
Ámde lassan esteledik,
sötét felhő kerekedik -
(Vagy csak kedvem fordult búra,
dúdolósról szomorúra?)
Talpam alá csap a zápor:
karikás lóg a villámról. -
(Cserdíts, cserdíts égi bojtár!) -
Apád volt a vízimolnár...
ELFOGYHATOTT
Elalszom, míg elalhatok.
És ébredek, míg van mire:
- Kinek van ennyi semmije,
hogy abból rakhat asztagot!?
Adott, ameddig adhatott
álmot, ébredést - de mire? -
az élet.
- De hogy ennyire
elfogyhatott!?
EPIGRAMMÁK
1
A lélek! - gondoltad. A test! - remélted.
Az agy kínja. Az ágy öröme.
Az ágy kínja. S az elme öröme.
Ne restelld: azt is ezt is megélted.
2
Akkor virágoztak a mandulafák.
Nem állítom hogy ez sokat jelentett.
Talán csak rakottszoknyában azt a lányt.
S egy napfelkeltét. Meg egy naplementet.
3
Rossz ember lehettél: a virágokat
majd'hogy utáltad - annyira nem szeretted.
A jóemberek ellenben szerettek
fűt fát lombot virágokat
hetet-havat valamint fizetésemelést.
S téged persze kellőképp utáltak.
4
Akit az Isten elhagyott:
az hagyja el az embereket.
Aki nélkül megvan az Isten:
az emberek is megvannak anélkül.
5
Aki voltál - már soha nem lehetsz.
De légy nyugton mert maradt még esélyed:
abból ki voltál mind a végveszélyek
megmaradtak.
- És ez is valami.
6
Ne siránkozz. De ne is örülj.
Ne hallgass. Ám ne is kiáltozz.
Ne áldj senkit. És senkit se átkozz.
Ne könyörögj. Ám ne is könyörülj.
7
Férfi voltál - az alkut elvetetted.
Volt jellemed - persze hogy megköveztek.
Hittél - ám nem a hittant követted.
Gondolkodtál - mi más lehetsz: "eretnek".
8
Ameddig lehet - megmaradni!
S ha már nem lehet? - Megmaradni!
Mindenen túl is - megmaradni!
S mindenen innen?
- így már nehezebb.
9
fakereszt sírdomb temető:
azért ehhez is kell erő
ásni hántolni rendben tartani
elodázni is meg akarni.
10
rigófütty és farkasüvöltés
e kettő kell nekem -
ez volt az életem:
farkasfütty és rigóüvöltés
11
Volt egy kutyád
volt két barátod
fél-életed
egész halálod
12
Hogy egy században éltem veletek:
ez szégyenem.
Magam miatt.
S helyettetek.
13
ki sínylődtél két pogány közt
kőfal mögött meg vasrács közt
száz évek alatt
mostan élsz csak egy pogánnyal
egy pokolban egy hazával
egy égbolt alatt
14
Hogy egy nemzetnél se? S hogy nem alábbvalóbb?
Hát nem nemzettél annyi alávalót
mind világ-csúfjára
mind szemem-láttára
hogy tíz nemzetre is futná - nemtelen! -
fattyaidból én drága nemzetem.
ESZEMBE JUTOTT
1
Most az jutott eszembe
hogy a télen
még mondani akartam valamit.
Talán csak azt
hogy ne félj
egy napon
meglásd
mégiscsak kitavaszodik.
S még az jutott eszembe most szívem
hogy egymásnak mi tán sosem hazudtunk
csupán egyikünk sem tudott soha
bár egyetlenegy olyan igazságot
ami az lett volna a másiknak is.
2
Most pedig az jutott eszembe drágám
hogy
egy verset készültem írni néked
- mióta már! -
de valamiképp mindíg elmaradt.
Igen verset készültem írni arról hogy
- bármi történt is -
tudod a végén
tudod a dolgok végén
egy napon
(majd ott a fontoskodó gyászmenetben)
mégis csupán ketten leszünk
akik pontosan fogjuk tudni
hogy ki is hogy tulajdonképp ki is volt a másik?
3
S még az:
ha van úgy hogy nem te vagy az eszembe
olyankor én már semmire sem gondolok.
FOHÁSZ
Ameddig élek
ne gondolkodjatok helyettem -
ameddig élek
hagyjatok szabadon tévednem -
Valamint életemben hagytatok elesetten:
ha meghalok hagyjatok temetetlen
míg benő a fű
elmos a zápor
felszárít a szél
És azután se gondoljatok velem -
Amiként lassan elfeled benneteket is
a bennem borzongó emlékezet
A FORGÁCSOK
SZELÍD ÓHAJ
egy elesésre érdemes csata-
teret adjatok legalább
ELLENKEZÉS AZ ELŐBBIVEL
az élet annyit már régen nem ér
hogy meghalni érdemes lenne érte
MÉG EGYSZER AZ ÍRÁS
jaj a fölfuvalkodottaknak
jaj a kicsinyhitűeknek
egyszóval jaj nekünk
MÉRLEGELÉS
talán volt egy pillanat
talán lehetett volna egy pillanat
ha az a pillanat nem lett volna
DUZZOGÁS
"Világgá megyek!" - mondtad akkor
duzzogva: kisgyerek.
S most duzzogva várod: a világ
induljon el feléd.
PÁRBESZÉD
előtted még az élet - mondta valaki
igen de már hátam mögött is - feleltem én
VILÁGVÉGE
mikor feledést már a bor se ád
s asszony se bánatot
KÉRELEM
Csak kötelezővé ne tegyétek
azt, ami szabad:
a gyötrelmet
s a gyönyörűséget.
GYULAI ARS POETICA
Jó bibelődni verseken,
borízű, fanyar szavakon,
csípős őszvégi estelen
búsulni régi bánaton,
derülni elmúlt örömön
s békülni azzal ami bánt.
— És sorsod ellen a közöny
legyen védő viharkabát...
— Ismertelek amikor még
vásárra hordtad bőrödet
s rá alkudott fillérekért
az a ricsajos csődület.
Hát mondd, méltóbb volt az talán
— emlékezz, mennyi, mennyi szenny!—
mint belül szobád négy falán
ha borongsz régi verseken?
Négy fal közt is lehet világ,
négy falnak lehet ablaka,
csak ember kell hozzá, ki lát
s már kész a legkülönb csata;
ha éppen harc kell s őrület...
— Figyelj hát lelked ablakán;
míg künn üvölt a csődület,
békén poroszkál Rocinant.
S új hadra kelve vívd meg ott
egy darab tiszta papiron
külön csatádat Don Quichote;
kit nem bőszít már szélmalom...
HA JÖSSZ, SZÍVEM 
Ha jössz, szívem, - a réten át gyere,
aztán fordulj a nyárfasor fele,
aztán (felém-lejtésű hajlamon)
ereszkedj le a szelíd hajlaton.
Nézd, nem a domb, a kétely meredek -
Ám azon túl már földközel lebeg
az ég - egünk - s a küzdelmes világ:
vásznába törli izzadt homlokát.
Hát arról jöjj - hol ábránd és való
játékekével egybeszántható,
s telekkönyvezettek a mániák...
Ha jössz, szívem, a rozsvetésen át
gyere. - Tudod, ahol a gyalogút
talpunk alól az árokba gurult,
és egyirányú ösztönöd alatt
megnyílt a szerteágazó tudat
benned. S alázuhantál. - Ámde én
fennakadtam egy szilvaág hegyén,
s azóta nyársán - immár nélküled -
forgat az özvegyült önkívület
madárijesztőként. - Lásd, az vagyok. -
Gyűjtsd kosaradba a kendermagot
(a hiányodban elpergett időt),
és szórd elém egy éhes délelőtt:
hadd szemelgessem - jó ízed - hívem.
Ha még egyszer jössz, így gyere szívem.
Meg úgy, hogy mard belém magad erős
foggal - : rögeszmébe az eszelős -
meg úgy, hogy fojtogass olyan puhán,
mint egy nyárvégi lusta délután -
s egy véraláfutásos alkonyon
úgy jöjj, mint az utolsó alkalom -
meg úgy, mint a suhogó sejtelem,
de ön- és közveszélyes éjjelen.
Ha jössz szívem, a réten át gyere,
aztán fordulj a nyárfasor fele,
ám onnét oldódj az időbe át:
terjedj, mint a százados babonák
... s én elhiszlek. - S zúdulj, mint vadvizek
e mosdatlan világra. - Szelídebb
sodrással pedig áradj énfelém,
áradj, mint a jóillatú remény,
mint a nyárfaerdő lehellete:
ha jössz, szívem. De meztelen gyere.
HASONLATOK
Hajad - mint az égbehajló alkony fénylő maradéka
vállad - mint egy antik mester tanítható hagyatéka
bőröd - mint az őszibarack pelyhessége puhasága
a járásod - kényes üsző bikák felé vonulása
hangod - mitől hall a süket jár a bénult szól a néma
illatod meg - olyan mint a frissen vágott hereszéna
csípőd - olyan férfivágyat korbácsoló elringató
a szemed meg - asszonynépet irigytető megríkató
karod - mint a megremegő fenyegető nyárfaágak
combod - mintha keresztúton jelző mutat jó iránynak
farod - mint a kerekített gömbölyített kovácsüllő
melled - mint a dárda hegye olyan ellenem feszülő
a szád - mintha nem tudná még harapna-e vagy csókolna
a lelked meg - olyan mint a...
olyan mintha nem is
volna...
IDŐ, KOR
Az idő! - Ez az én időm.
A kor! - Hát ez az én korom.
Jég ver el, belep a korom.
Ilyen kor hát az én időm.
Ilyenkor ha volna időm,
megtisztogatnám jó korom.
- Előrehaladott korom
miatt már nem jut rá időm.
IFJÚKOR
...és arra emlékszel hogy akkor még
a telihold mindig ott állt az égen
és mindig elérhető közelségben
és hogy a vers nem volt költött remény:
ott fészkelt még mindnyájunk tenyerén
és emlékszel
akkor még égtől földig ért a jóság
és földtől égig terjedt a valóság
s haza szabadság szerelem
mily mennyei volt s milyen földközel
és arra emlékszel még hogy milyen
angyali tisztaságú vágyak
fektettek hanyatt minden ágyat
akkor még
az ifjúkor...
persze lehet
hogy az semmi volt
de mit tehetsz mondd ha mindennek hitted
s mondd mi maradt annak akit már ebből
a semmiből is kisemmiztek
ITTHON
Nézd, ma a hold, a narancs telihold
a Körös tükörén lebegő.
Mondd, nem ez a kép, meg egy harapásnyi
itthoni jó levegő
volt-é a hiány, ott, az idegenbe:
ok jajra, panaszra — szegény?
Kéznél az a gally, kéznél az az emlék,
s megkapaszkodni remény
kínálja magát. — Nézd, itt ha botolnál,
kar nyúlna feléd, ölelő:
felfogni esésed. — Míg élsz, amig élhetsz,
csak itt lehet kedv meg erő
viselni a jót: az itthoni jót
meg az itthoni fájást,
Lásd, talpad alá fut az itthoni gyep,
s elföd a vihartól az itthoni nyárfás.
Nem járatták még eleget
véled a bolondját
távoli földek s messzi egek?
Ha kérdenéd, mi a dolgod
— s hogy van e még? —
csak itt jöhet rá felelet.
KENYÉREN ÉS VÍZEN
Kenyéren és vízen... Bár nem könnyű...
Ám való: hogy nem is olyan nehéz.
Csupán kenyér és víz legyen hozzája.
S illő jó étvágy: kenyérhez meg vízhez.
No meg hát némi ismeret a Célról;
mely megéri hogy: - kenyéren és vízen ...
KETTŐNK ÜGYE
Csak még egy percre még egy percre
szegődj magányos közelembe
nem múlóra nem végtelenre
valami megmarkolt Jelenre
valami állandósult Mára
valami Egyszer-Van-Sokára
valami időtlen Lezártra
valami vélünk Egybeálltra
valami ahhoz hasonlóra
amikor éjfélt üt az óra
s egymást fedi két mutatója:
hát nem kezdetre nem is végre
sebzett utolsó szívverésre
ráalvadt dermedt örökkére -
A KIJÁRATOT KERESEM
én nagyon sokáig egy árva szót
sem értettem abból ami a
világban történik valamint
egy árva szót sem értettem abból
ami bennem történik
egy napon aztán megvilágosodván
(de hogy mitől?) a világ valamint
az én elmém:
úgy találtam hogy a ,,világban"
az történik hogy az emberek
szeretnek parancsolni és
tudnak engedelmeskedni
ugyanakkor bennem ellenben az történik
hogy nem tudok parancsolni
és nem szeretek engedelmeskedni
(gondolom innét számítható
hogy útjaink szétágaztak
az enyém és a világé)
arra persze már nem emlékszem
hogy mely pillanatban és hol is történt
eme megvilágosodás az én elmémben -
(talán örökké történt
és mindenhol történt
mert hiszen énbennem történt)
de arra már igazán nem emlékszem
a térnek mely pontján
s az időnek mely tartamában
is tartózkodtam akkor?
meglehet:
talán csak úgy a világegyetemben általában
- a téridőben mint divatosan mondani szokás -
vagy egy szeretőm ágyában
vagy egy barátom félreértésében
vagy egy lakbérhátralékos hónapos szobában
már nem tudom már nem emlékszem
csupán azt tudom
hogy azóta is a kijáratot keresem.
KIS FAHÍD A KŐRŐSÖN - részlet
Rohanj! - a másik oldalon
vár rád valami oltalom,
csak addig győzze még inad
elérni azt a fahidat.
...
- Egy fényesűlő reggelen
ráébred majd az értelem
- két part közt! - a tennivaló
egy reális illúzió.
KOCSIRA SZÁLLT A GYALOGÚT 
Mintha valaki visszavárna
tegnapra, vagy holnaputánra,
ölelésre, elkárhozásra
- ám lehet, hogy csak éppen úgy...
És az, aki, lám visszavárna;
valamijét már nem találja
sem az időbe, sem a tájba
- kocsira szállt a gyalogút...
S most ott száll a semmibe podgyásza:
öröme ha volt, s ha volt gyásza
ott jár a hetedik határba
úttalanul.
A KŐRÖS
Ha majd egy napon elfáradtam úszni az ár ellen -
s torkig lettem a fúlni, a vérbe fúlni készülő világgal -
fogam közt az ...
LEVÉL A BARÁTOMHOZ
Tudod
egy napon majd
mindent megbocsát az ember.
(Csak épp
semmit el nem felejt.)
- És ezen a napon
az ember megöregszik.
S egy napon majd
megtudja az ember
hogy mindenki közelebb áll a másikhoz
mint hozzá bárki is.
És ezen a napon
megérti hogy magányos.
- És azt hiszi hogy meghasad a szíve.
Aztán eljön az a nap is
amikor az ember már képes
a dolgoknak pontosan akkora
fontosságot tulajdonítani
amekkorát valójában megérnek.
S akkor a dolgokat
mellékes mozdulattal
- anélkül hogy meghasadna a szíve -
leírja a kiadás rovatba.
Ám ezen a napon valamiképp
körülbelül vége is a világnak.
LÉPÉSEK, TÉTOVÁN
Már nem tudom (mert nem tudom)
hogy merre mentem az úton.
Nem jobbra át nem balra át
leginkább még toronyiránt.
Se görbén se nem egyenest:
léptem három feleslegest
egy okosat két ostobát
s ha úgy esett (mert úgy esett)
léptem féltucat közteset.
MÉG EGYSZER ŐK
a meccset pedig mindig ők nyerik.
Ha ágyadba fekszenek - nekik is jó.
Ha nem? - hát megmarad az erényük.
Legyőzhetetlenek.
NE SÍRJATOK
Mindig valami fontosat szerettem volna mondani néktek
Aztán valahogy mégis csak ilyesmire futotta
Hogy ne féljetek, ne hazudjatok, ne bántsatok
Szeressetek, ne sírjatok, sirassatok.
Az istenért, mondjatok már végre helyettem valamit
Fontosabbat.
Simonyi Imre: Ne sírjatok - Sunyovszky Sylvia
Link
ÖNÉLETRAJZ
hatéves koromig
analfabéta voltam
emlékszem
hatéves koromig
teljes mértékben
szót értettem
kortársaimmal
AZ ÖRÖM HIÁNYZOTT
Csak az öröm, semmi más: az öröm.
Nem a kéj, nem a hír, nem a dicsőség.
Nem az e-világi rang, nem a bőség.
Ám - akár szűkösen - de az öröm!
Nem a közmegbecsültség - az öröm!
Nem a boldogság - e didergő hőség -
de az a hűs, bársonyos eszelősség:
az a józanult téboly - az öröm!
Mert volt a mámor, a torkig telt becsvágy,
volt a gyönyör, volt hány-tucat vetett ágy:
néked vetett ágy - s mindet megvetetted.
Egy életen át az öröm hiányzott!
- Mit az örömtelen sosem feledhet. -
Hisz még a boldogságból is épp az öröm hiányzott!
RENDÜLETLENÜL
S ha másként nem - hát legbelül:
hazádnak rendületlenül!
S ha restelled, hogy hangosan;
Nehogy meghallja más kívül?
Hát szakálladba dörmögd hogy:
Nincs hely számodra e-kívül.
De aztán - rendületlenül!
Ezt aztán - rendületlenül!
Hogy e-kívül, hogy e-kívül:
nincs más belül, nincs más belül!
SIMONYI_97
Előbb a vállad, a vállad ...
Aztán ott maradtam nálad
Mindenképp a vállad kezdte,
hisz melled még kendő fedte.
Nem vetted még le a ruhádat,
még nem dőlt hanyatt az ágyad.
Hisz akkor még ott sem voltál -
s ha voltál - még nem te voltál.
Hisz akkor még ott se voltam:
benned születtem meg holtan.
Bennem születtünk meg később:
két utolsó lehetőség.
Mert akkor még ott se voltál,
s ha voltál - még nem te voltál!
Hol járt még akkor a combod!?
- Blúzodon begombolt gombok.
S akkor még ellenem őrzött
hajadig begombolt bőröd.
Hiszen még észre se vettél
de már rég nem feledhettél.
Nem vetted még le a ruhádat;
nekem még nem, s már nem másnak.
Nem vethetted! - tegnap óta
ott felejtődtünk a hóba;
egymásnak embere, nője:
behavazott szeretője.
(Ó, szép utolsó lehetőség:
e ránkfagyott szeretőség!)
Hát nem is lehettem nálad.
Nem is igaz, hogy a vállad...
A hóba velem sose jártál,
engem is csak kitaláltál.
Nézd, nyoma sincs már annak a hónak;
beleptük rég saját nyomunkat.
Az sem igaz, hogy bomoltan
egymásban születtünk holtan.
Csak az igaz, az, hogy a vállad
kezdte, hogy maradjak nálad
SZÍVVERÉS
A jajgatásotok idáig hallik.
S ha elhallatszana a szívverésem
- odáig! - ahol nektek fáj: - e szívverésben
tán viszonthallanátok ugyanazt
a sajgást - ami bennetek nyilallik.
SZONETT - ÉVSZÁM NÉLKÜL
...mert örökké a parvenü s a bugris...
Nem a Paraszt nem az Úr nem a Munkás
de a belőle megélő szekundáns:
ő az ki védtelen torkodnak ugrik.
Igen - mindig a parvenü s a bugris:
ez az erkölcsi és szellemi bundás.
"Védtelen torkod?" - No ez azért túlzás!
Csak addig feszegethető a húr is
míg végsőkig feszül ám el nem pattan
de a Szellem hangján pofádon csattan:
ki nem Hatalom vagy csak Visszaélés!
Mert ENNYI vagy te bugris-parvenü:
együttvéve sem több mint együgyü
(bár magabiztos!) hozzá-mit-sem értés!
SZÜLŐFALUM
Ahol születtem: falu volt,
Ott sarkon állt a sarki bolt.
S a szélin széles faluszél,
hol szeles időn fútt a szél.
S e sarok felé kaptatott
három repedtsarkú sarok:
(tiszta nép feslett gyermeke)
Horváték kancsi Esztere
s "félláb-Mari", ki Aradon
tavaly még selyem pamlagon
hentergett, míg egy alkonyon
általröpült egy balkonon ...
S nyomukban én... ki Schenk Misi
kocsmájában két ménesi
meg egy gyoroki fiaskómon
emtettem gyarló virtusom:
mímelhessék a bátorat
a térdben remegő inak,
míglen a Piactéren át
űztem másfél pár láb nyomát.
Ám akkorra már "állt a bál":
csöcsörészett Varga-Huszár
(az ártézi kútnál) s úri-
mód tapenolt Herkó Gyuri:
falurossza két jó lator
(egy balról, másik jobbomon)
s megváltó-megváltatlan én
közbül, - ki megváltást remél.
Lator-világ! ringyó-remény!
akkor még benned bíztam én,
ám akkor is úgy: - ellened
ácsoltam már keresztemet.
Az a kút!... Az a kocsmakert!...
Másfél-Magdolnám!... Elszelelt
bűnös-bűntelen messiás
korom!... Elmaradt lábmosás!
Örökre elmaradt csodás
mocskos-kéz-mosta tisztulás!...
- S te világvégi faluszél,
hol szélcsendben se fú a szél:
nemzettél, szültél engemet:
álltóhelyben megkergetett
futót, kit idecövekelt
a hon (mit sehol, sose lelt).
A nagyvilágon e kívül...
(ma már tudom) a szív kihűl,
s a kisvilág, mi megmaradt
belül (fészek, eresz alatt)
arra elég csak: (ha elég!?)
- mint pusztában a puszta lég -
eszméid szétzüllő sorát
egy rögeszmévé komprimáld.
Szülőföld, születés, haza
köldökzsinór kapcsolata:
(s az is elmetszve!) még ha köt
is úgy csak: hol el-, hol visszalök.
Ahol születtél - falu volt.
A sarkon - sarki kocsma volt.
Az a másfél-lány - kurva volt.
- Kurva egy szülőfalu volt.
SZÜLŐHÁZAM
Még emlékszem - az udvaron:
eperfa állt az udvaron,
két eperfa (tán három is?)
s egy alkalom (vagy három is?).
Bizony azon az udvaron
volt egy (két? három?) alkalom:
elszalasztottam - bánom is!
- Volt egy utolsó alkalom.
Kötél is volt az udvaron
s ha beosztással hurkolom:
egy hely kerül, két hely akad:
függni - nyakam, nyaka, nyakad.
Hej! eperfák az udvaron -
haj! kötélvégi alkalom -
egy, két vagy talán három is?!
- Soha több ilyen alkalom.
TÉL
Mint korcsolyák csorbult acélja
bőröd alá karmol a fagy -
A kakas elkékült taréja,
mint rozsdálló fűrészfogak -
Az éhenkórász cinkepár
marakszik a kendermagon -
S egy szárnyaszegett napsugár
didereg, csapkod a havon -
S a léckerítésen túl az akácok
úgy sorakoznak, mint a börtönrácsok
mögött az örökkének tűnő percek
állásán elmerengő
borostás fegyencek -
TIZENKÉT VALLOMÁS, UTÓSZÓVAL
1
Egy éve hogy nem írtam verset néked,
s a kék ruhád óta nem láttalak -
Hát úgy látszik, hogy mégiscsak lehet
versek nélkül is élni.
- S nélküled.
Érdekes -
igen, talán lehet
Csak épp nem érdemes.
2
Örökké várlak,
és
mégis
minden érkezésed
rajtaütés.
3
Én a múló időt már rég nem
órákkal vagy napokkal mérem,
hanem az egyik vagy a másik
elválástól
az új találkozásig.
4
Hát mondd, nem sírnivaló,
hogy még mindig ilyen avas,
ásatag módon,
- mint a dürgő fajdkakas -
tollammal bűvölöm a nőstényt?
5
Hát mégis az volna a szerelem,
hogy aki kell,
az kell,
nem azért: amilyen,
hanem
annak ellenére, hogy bármilyen?
6
Olyan vagy - amilyen.
De én is.
Így hát ne várd - az égre -
hogy miattad essek
valami
szellemen kívüli terhességbe.
7
Ki nékem mondja: "csak te" - azt jelenti:
házát, mezejét, családját felejti
s oldott saruval, húnyt szemmel követ.
(De van-e nő, ki olyan rangot áhít:
Homérosztól hogy jó Krúdy Gyuláig
befogadja a szentek egyessége?)
8
Hogy átöleljelek, vagy beléd rúgjak?
Ma már tudom:
mint két iker annyira hasonlíthat:
mint két fürt, amely egy tőről fakad.
Ha egy tő termi:
egytövű indulat.
9
Mióta elmentél szívem: azóta
nemcsak én,
de magányosabb lett a kivert bölény,
a szegény rongyosabb,
hajszoltabb az üldözött.
- S eggyel több a rémregény.
10
Az űzött ifjúkor
lakatlan szigetet
talált ki - menedékül
S lásd jött idő,
mikor csupán veled
népesítettem be
azt a szigetet.
11
Hol van már az a sziget,
s az a szigetlakó?
S hol van a "mi" s a "miért" - amit tettél?
Csak az maradt meg, amit jelentettél:
menekülést is, meg menedéket,
törést, lendülést, s pár verstöredéket.
S talán
ott fönn
a hegyen
azok a délelőttök -
12
... őrizlek, mint rögeszmét a csendes eszelősök.
Utószó
Barátném, meglásd,
lehet végül
két ember, aki
- akár jutalmul, akár büntetésül -
de megérdemli egymást.
A TŰ FOKA
Ma átmentem a tű fokán.
Ám amit ott találtam
a túlsó oldalában
- most már: innenső oldalán -
(visszatekintve - láttam)
még sivárabb is volt talán
- a tű foka meg én -
mint annak idején
az indulási oldalon.
Mivel az a remény
mely átpréselt a tű fokán
a tűfok túlsó oldalán
maradt...
ÚSSZ ÁT
ússz át a túlsó partra és ott
fújd ki magadat és örülj
hogy ím ez itten már a túlsó part
és aztán ottan tekints talpad alá
s értsd meg végre s törődj bele s vonj vállat
hogy mindig mindenütt az innenső van
VERS A REMÉNYTELENSÉGRŐL
Valaki egyszer rádköszön
a túloldalról, - elmenőben
utána nézel tétován
s motyogsz valamit, - ismeretlen
gondolod, biztos tévedett,
összetévesztett valakivel,
aki talán hasonlít rád,
szemöldöke épp úgy ível,
mint a tied, vagy járásod,
imbolygó lomha ütemét
vélte ismerősnek, - talán
szemed fáradt tekintetét
vagy ... nem is tudod - s nem érted,
nem érted miért vagy ily zavart
úgy zakatol az ideged,
hogy elfojtja az utcazaj,
s valami fásult hangulat,
valami zsibbadt gyengeség
kínoz, - csak vonszolod magad
s megriaszt minden semmiség
és minden fáj és minden mindegy,
és minden oly reménytelen,
nyüzsög a sétányon a nép
és ijesztően idegen az
annyit látott ismerős
és ismerős az ismeretlen
és botorkálsz csak céltalan,
mint egy vizenyős mély veremben:
ahonnét nincsen már kiút,
se cél, se hit, se értelem
s a bizonyosnál biztosabban
érik benned a sejtelem:
hogy kár annyi szándék, erő,
s mit ér, ha nagyot akarunk:
oly szomorúan, oly ostobán,
oly bárgyún egyformák vagyunk.
VERS (1)
A világba belemegyek,
közepébe belemegyek,
ottan lelkét kutatom
reménykedő utakon.
A világot megkerülöm,
köröskörül hegedülöm,
- lengjék körül jó zenék
a világok peremét.
A világot kikerülöm -
- Erdőntúli nagy kerülőn
botot vágok, somosat,
azzal üssék nyomomat...
VERS (2)
Szakadt reád annyi gyalázat
hogy abból fedelet
ácsolhat föléd az alázat
s a szeretet.
Húzódj alá. - Valami vackot
vess a sarokba.
- Csak megvadult kan tépi az aklot
darabokra.
Te már ne játszd senki agyaras
habzó szájú hősét.
Ne védd magad. - Óvjon az okos
együgyűség.
Annyi van hátra életedből
ami pennád hegyén
feketéllik a félelemtől:
pár költemény...
A VÉGÉN
Úgy hírlik
hogy a végén
József Attila már csak sírt.
Nem is sírt, nem is ő sírt:
folytak a könnyei.
A könnyei sírtak.
Ő már nem.
Akkor már nem.
A végén már nem ő:
a könnyei.
...hogy Krúdy
a végén már csak hallgatott.
Bár igaz
ő már korábban is hallgatott.
Az ágyúcső hallgat úgy
a lövés előtti pillanatban.
Korábban úgy hallgatott.
Később úgy miként az ágyúcső
a lövés utáni pillanatban.
Később úgy hallgatott.
A végén
a végén már úgy hallgatott
mint a csend
két robbanás között
ha szétfeszíti vállát
asztalra könyököl
háttal a világnak
s egy üveg rizlingbe bámul.
...hogy Bartók
a végén
tiszta gyolcsinget öltött magára
s volt aki látni vélte amiként
egy szárnyaló pentaton
emelte a felhők fölé
túl a csillagokon
egészen fel
a pokolig...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Simonyi Imre |
|
|
|
Címkék: rakottszoknyában, közmegbecsültség, kicsinyhitűeknek, madárijesztőként, legyőzhetetlenek, lakbérhátralékos, elszalasztottam, megtisztogatnám, engedelmeskedni, világegyetemben, megvilágosodván, összetévesztett, félreértésében, szülőfalujában, egybeszántható, rozsdapirosban, fizetésemelést, gondolkodjatok, szülőföldjéből, ottfelejtődött, megkapaszkodni, visszatekintve, szárnyaszegett, megvilágosodás, rendületlenül, összeszorítod, díszpolgárává, tulajdonítani, költészetének, elhallatszana, környezetéhez, kortársaimmal, farkasüvöltés, gyönyörűséget, különvélemény, véraláfutásos, határvidék környezetéhez, megnyugvás éveit, öröm hiányzott, költő törvénye, befejezésnél amikor, bődi birkaálláson, elme öröme, jóemberek ellenben, alkut elvetetted, hittant követted, században éltem, égbolt alatt, jutott eszembe, lett volna, verset készültem, dolgok végén, Simonyi Imre, SIMONYI IMRE VERSEI, József Attila-díjas, Ember Gedeon, BIHARI EMLÉK, ESZEMBE JUTOTT, SZELÍD ÓHAJ, ELLENKEZÉS AZ ELŐBBIVEL, EGYSZER AZ ÍRÁS, GYULAI ARS POETICA, KENYÉREN ÉS VÍZEN, KETTŐNK ÜGYE, KIJÁRATOT KERESEM, FAHÍD KŐRŐSÖN, KOCSIRA SZÁLLT GYALOGÚT, LEVÉL BARÁTOMHOZ, EGYSZER ŐK, Sunyovszky Sylvia, ÖRÖM HIÁNYZOTT, ÉVSZÁM NÉLKÜL, Mert ENNYI, Schenk Misi, Herkó Gyuri, TIZENKÉT VALLOMÁS, Krúdy Gyuláig, ÚSSZ ÁT, VERS REMÉNYTELENSÉGRŐL, József Attila,
|
|
Offline
