|
2020-08-28 19:30:34, péntek
|
| |
| |
BARANYAI MÁRIA VERSEI 
EGY ŐSZI DÉLUTÁN...
Egy őszi hideg szeles késődélután,
Ballagott a férfi hazafelé a nyirkos utcán.
Magányos volt, s hideg szíve,
Senkit sem szeretett, senki sem szerette.
Kigyúltak már azt utcai fények,
S erősebben fújtak a fagyos szelek.
Fejét lehajtva, kabátját összehúzta,
Lépteit jobban megszaporázta.
Kopott vaskapujához érve,
Zsebében kulcsát keresgélte.
Megtalálta, elővette, ám leejtette,
Morgolódva lehajolt, hogy a kulcsot felvegye.
S akkor, a kerítése tövében előbújó kis virágot észrevette.
- mindenhol csak a gazok nőnek- mormogta félhangosan.
A szomszéd kislány rászólt szeretettel nem haragosan,
- bácsi kérem, azt a virágot neked ,én ültettem.
.
A férfi a vállát rándítva mondta - én ilyent nem kértem.
Azzal bement a fűtetlen, hideg házába.
Kopott kabátját hanyagul ledobva,
Kályhájába tüzet rakva
Kavargott benne a kislány mondata.
- minek nekem virág? - mormogta.
.
Éjszaka lett, nem jött álom a szemére,
Mindig a szomszéd kislány jutott az eszébe,
- virágot nekem? Nekem? Nekem ültette.
Majd felkelt, konyhájából a nagy kést magához vette,
Kiment, s a kis virágot óvatosan a földből kivette,
A házba bevitte és gondosan elültette.
Másnap, mielőtt dolgozni ment, köszönt a virágnak,
Odakinn, mosolytalanul bólintott a kislánynak.
Kislány szelíden szólt, s rámosolygott.
- látom bácsi, bevitted a virágot.
Be - válaszolta, majd elballagott.
Este sietett haza, mert tudta, már nincs egyedül,
Várja a kis virág, mely az ablakában ül.
A virág napról napra cseperedett,
majd narancssárga virágot hozott,
A férfi boldog lett,
hisz színével szürkeségébe napot lopott.
Egy nap a boltba betérve,
nem csak a szokásos vacsoráját vette.
Hanem egy nagy tábla csokit levett a polcról
és kosarába tette.
Másnap reggel toporgott kapujában a kislányra várva,
Órájára pillantott párszor és várt és várt,
de hiába.
Este nem is hazasietett,
hanem egyenest a szomszédjához csengetett,
Idős néni jött elébe -
jó estét, a kislányt keresem, a szomszédból vagyok,
- a kislány beteg lett, kórházba van
- mondta a nénike - nagymamája vagyok.
.A férfi elsápadt, beleremegett,
majd összekapta magát és a kórházba sietett.
-Hová- hová - szólt egy nővér
- egy kislányt keresek ma beteg lett -
- ma délután meghalt, megállt a pici szíve,
sajnos az úr késve érkezett.
Hazafelé, koszorút köttetett hatalmasat,
színes, tarka virágokból.
Eljött a nap! Lógó orral felvette fekete öltönyét,
csokit is elővette táskájából,
Majd letépett egy szirmot a kislánytól kapott virágból.
Könnyes szemmel lépett a parányi sírgödörhöz,
csokit és a szirmot beledobta,- köszönöm -
összekulcsolt kézzel, lehajtott fejjel,
de hangosan érthetően mondta.
Hetente friss virágot vitt az aprócska sírhalomra
- köszönöm - csak ezt az egy szót mormolta.
Tavasszal, a féltett, nagy gondossággal ápolt kis virágját magához vette,
A temetőbe kivitte,
azt a kislány sírjára könnyezve elültette.
- Köszönöm!
Ezt a virágot Tőled kaptam,
Látod? Most ezt visszaadtam,
Már tudom, megtanultam,
Mi az, hogy szeretni,
Hogy néha meg kell állni,
Másokkal is törődni!
ÉS CSAK ÚGY....
Az utam most, magányosan járom, egyedül megyek,
Körbefognak, karolnak az ilyen-olyan érzelemhegyek.
Körülöttem jajgatva, nyafogva síró, bágyadt, halódó szívek,
Megkopott, csonka érzések, hulló könnyek, kifakult színek.
Elég ebből! Hát mi végre a jó szó, ha a könny mind elmossa,
Ha az érkező szivárványt a fájdalom bakancsa rútul tapossa?
Pillanatok, mint elöregedett, szúrágta, korhadt fa kidőlnek,
Más, idegen, fényesebben ragyogó Nap sugarai jönnek,
Azok másként, irtó fájdalommal marva sütnek, égetnek,
Színleg bájjal villogtatja folyók fodrát, belül a tűzre vetnek.
Elég ebből! Kell még, kell, hogy a csók tüze fájjon,
Ezer emlék tömörülve, egy könnycseppre szálljon!
Könny és remény, büszkeség, mély csend és vihar,
Sokszor nem tudja a józan ész, a szív mit is akar.
Édes álom néha puha bársonyával gondosan betakar,
Máskor vadul felpattanni, rohanni hozzá, de hamar.
Mennyi szépet, színpompás érzést adtál már nekem,
Visszaadni kicsiny töredékét sem tudnám sosem.
Melléd ül egy angyal, de félsz érinteni szárnyát,
Mert éget a múlt, s hagyod kialudni remény lángját.
Csodákról írsz verseket, megírod szerelmeskedés álmát,
Semmit sem tudsz, érinteni sem mered szerelemnek lábát!
Én indulok, nem várok, továbbmegyek.
Gyertek hát velem magátsirató szívek!
Oda, hol rátalálhatunk a boldog mesére,
Az örök, kifogyhatatlan nevetésre,
Az egyetlen, igaz, önzetlen érzésre,
A felülmúlhatatlan, őszinte szerelemre.
Mert vele összebújva, szíved ringatva elcsábítja,
S a múlt fájdalmait nyomtalanul kiradírozhatja!
KÉT KICSINY VIRÁG 
Földünknek legsarkán jeges vihar tombol,
fát, hegyet és völgyet biz porig rombol.
Földünknek legsarkán él két kicsiny virág,
s küzdnek elemekkel, bár ellenük a világ.
Mind, mi árthat nekik, hencegi erejét,
de a két kicsiny virág fogja egymás kezét.
Irdatlan sziklákat sodor a dühödt szél,
de a két kicsiny virág túlélést remél.
Pokolnak zord tüze a tájat felperzseli,
de virág a virágnak kezét nem engedi.
A tengerkékfolyók fájón kiszáradnak,
de a két apróságnak semmit sem árthatnak.
Szomjazó testük, ha mást már nem tehet,
átsuhan ajkukba egy csöppnyi lehelet.
A zöldellő erdők egyszer csak eltűnnek,
de a két kicsiny virág vágyai nem szűnnek.
Földünknek legsarkán, mi forrás mind elapad,
de a virágok kis szíve egymásért megszakad.
Csillagok fényét az éj súlyos láncra veri,
De virág a párját, ily vakon is megleli.
S ha köröttük végül romba dől a világ,
Akkor is megmarad együtt a két virág.
Ne akarj élni érzelmeid nélkül,
Olyan mintha sírnál könnyeid nélkül.
Néha a könnyek ugyan könnyítik az életet,
De olykor jobban sír az, ki kifelé nevet.
Engedd, hogy az érzések szabadon szálljanak,
Hagyd, hogy a vágyaid valóra váljanak.
Ne építsél várat, ne vonulj toronyba,
Ne fagyaszd a szíved jéghideg burokba.
Engedd, hogy szeressenek nincs annál jobb dolog,
Mikor a szíved valakiért hevesebben dobog.
Ne feledd a múltat, csak tanuljál belőle,
Emeld fel fejedet s tekintsél előre.
Keresd a szerelmet, ne harcolj ellene,
Ez a miből mindenkinek nagyon sok kellene.
Ha csalódsz se csüggedj hallgass a szívedre,
S tedd a bánatot mindörökre hidegre.
A szemeddel látsz, a szíveddel érzel,
Ha valakit megszeretsz fogd meg két kézzel.
Ne hagyd, hogy elmenjen, mert megfogod bánni,
Mert olyat, mint ő már keveset találni."
ÖRÜLJ...
Örülj a Földnek, mely az otthonod,
örülj a mának, s ne nézd a tegnapot,
örülj a hajnalnak, mert az hoz új napot,
örülj a fénynek, mi elválasztja az éjt a nappaltól,
örülj az égnek, mely rejt sok csillagot,
örülj a csillagnak, mely mécsesként ragyog,
örülj a Napnak, mely a meleget adja,
örülj a Holdnak, mely az éjt beragyogja,
örülj a fának, s rajta egy ágnak,
örülj a kismadárnak, mely vígan dalol,
örülj a mezőnek, mely virágba borul,
örülj az aranyló búzának, mely a kenyeret adja,
örülj a hűsítő forrásnak, mely a szomjadat oltja,
örülj a folyóknak, melyek völgyeket szelnek át,
örülj a hegyeknek, melyeket fednek hósipkák,
örülj a télnek, a táncoló hópihéknek,
örülj az ünnepeknek, a csillogó kis szemeknek,
örülj a kikeletnek, a kelepelő gólyaseregnek,
örülj a nyárnak, a szikrázó napsugárnak,
örülj a kék tavacskáknak, benne az aranyhalacskáknak,
örülj a barátaidnak, akik kézen fognak, vigasztalnak, és végül
örülj annak a sok-sok szépnek, mit Isten adott az emberiségnek.
TAVASZI REGGEL
Olyan csodálatos a tavaszi reggel.
Amikor a madarak dala ébreszt fel.
Mikor a nap fénye fürdeti a világot,
És ébreszti a fákat, bokrot, virágot.
Fejed felett, azúrkéken nevet az ég,
S már virágokkal hímes a kert és a rét.
Gyöngyvirág, gólyahír, tulipán, orgona,
Csupa fehér, sárga, tarka-barka és lila.
Majd alig múlik el két-három hét talán,
Lombot cirógat a szellő odafent a fán.
Közötte kis fészkeket rejteget az ág.
Most fiókáit költi, minden kis madár.
És tudod, hogy milyen a tavasz illata?
Érezted, mikor párállik a föld szaga?
Hárs, akác, és estike dús virágzata.
Olyan, akár egy drága parfüméria.
Milyen jó nézni ezt az eleven nyüzsgést,
Föld felett és alatt az élet pezsdülését.
Mindenütt a szépség ahova csak nézek,
Kedves tavasz, már vártuk az érkezésed
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Baranyai Mária |
|
|
|
Címkék: felülmúlhatatlan, tengerkékfolyók, kiradírozhatja, kifogyhatatlan, szerelmeskedés, mosolytalanul, érzelemhegyek, összekulcsolt, gólyaseregnek, megszaporázta, szomszédjához, rátalálhatunk, tavacskáknak, továbbmegyek, könnycseppre, gondossággal, vaskapujához, vigasztalnak, rámosolygott, narancssárga, szürkeségébe, beleremegett, emberiségnek, fájdalommal, villogtatja, szomszédból, fényesebben, kismadárnak, elöregedett, elválasztja, félhangosan, bársonyával, magátsirató, megszeretsz, pezsdülését, hazasietett, őszi hideg, férfi hazafelé, nyirkos utcán, fagyos szelek, kulcsot felvegye, kerítése tövében, gazok nőnek-, szomszéd kislány, virágot neked, vállát rándítva, kislány mondata, nagy kést, földből kivette, házba bevitte, virág napról, férfi boldog, Baranyai Mária, BARANYAI MÁRIA VERSEI, ŐSZI DÉLUTÁN, CSAK ÚGY, KICSINY VIRÁG, TAVASZI REGGEL,
|
|
Offline
