|
2015-01-15 14:33:21, csütörtök
|
| |
| |
|
|
| |
A megtalált múlt
X/12--13
Eszteréknek nem volt telefonjuk, a postáról hívta fel Illés ügyvédet. Hangja után idősebb úr volt, s igen készséges, noha valójában csak annyit tudott, hogy jelentkezik majd nála egy Nógrádi Eszter nevű hölgy, aki családfakutatással foglalkozik, s szeretne kapcsolatba kerülni a városkában élő Lenkei család valamelyik tagjával. Eszter megerősítette, s hozzátette azt is, a Várhegyi család egyik tagjának megbízásából jár el, a nevet ismerni fogják a Lenkei családban. Nem mondja mindezt, ha előre megsejti, milyen kellemetlensége származik majd ebből magának is, másoknak is.
Az ügyvédet elsőként Lenkei Pál felől kérdezte, mivel a Lenkei nevet hiába kereste a városka telefon-előfizetői között. Kiderült, Lenkei Pál fiatalon elhunyt, egy lánygyermek maradt utána. Felesége újra férjhez ment, s másodszor is megözvegyült, a telefon második férje nevén van. Lánya is férjhez ment, s van egy nagylányuk. Mindannyian a városkában élnek. Eszter szomorúan gondolta, hogy Pali már nem tudja meg, hogy életben maradt a kis hercegnője.
Kérdezte aztán Gizit, s Margitkát. Örömmel hallotta, hogy mindketten jó egészségben vannak, szintén a városkában laknak. Gizinek egy fia, s két fiúunokája van. A fiúk is huszonévesek, mint Pali lányunokája. Margitka is férjnél volt, nem született gyermeke. Gizi is, Margitka is megözvegyült már, s egy ideje közös háztartásban élnek, mondta az ügyvéd.
Eszter aztán alig akart hinni a fülének. Az ügyvéd tanácsként megemlítette, hogy helyében az idős szülőkkel is beszélne. Igaz, már a kilencvenes éveik felé ballagnak, de szellemileg frissek, s többet tudnak a családi kapcsolatokról, mint a családból bárki.
Anyja nagyszülei élnek! A kedves Lenkei tanító úrék, ahogy az isten háta mögötti faluban emlegette őket a hajdani szolgálólány. Csak nehezen tudta palástolni izgalmát, miközben megbeszélték, az ügyvéd néhány napon belül megtudja, ki hajlandó fogadni a családból, s mikor. Azzal váltak el, hogy Eszter a következő hét elején újra telefonál.
Szíve a torkában dobogott, mikor letette a készüléket. Futott haza, berobbant az ajtón, ment anyjához, magához ölelte, s síró-nevető hangon mondta :
- Lenkei nagyszüleid élnek, anyukám!
Mari furcsa arccal nézett rá, aztán leült a közeli székre, s ölébe ejtett kézzel hallgatott. Eszter elébe guggolt.
- Ne ijedj meg, hanem örülj! Vannak nagyszüleid, igazi hozzátartozóid, megismerheted őket, találkozhatsz velük. Visszakaptál az élettől valami nagyon fontosat!- mondta rábeszélőn, s mivel látta, anyja tudatáig még nem jutott el, hasonlóképpen folytatta - Gondold meg, annak a két embernek a szeme-fénye voltál! Akkor még az egyetlen unokájuk. Hányszor elsirathattak, de hányszor! Most megölelhetnek. Ez gyönyörű, anyukám! Ennek nagyon kell örülnöd.
Mari hallgatott. Képtelen volt bármit mondani. Összezavarta a hír. A Kocsis családban nem élhette át az unoka-nagyszülő kapcsolatát. Ott egyik nagyszülő sem tekintette unokájának, csak tudomásul vették, hogy van. Valójában az volt a gondja, hogy nem tudta, hogyan kellene éreznie a megkerült nagyszülei iránt, hiszen olyan kicsi volt, annyira parány. Négyesztendős gyermek még keveset ért a világból, hiába is kutatna emlékei közt, abból az időből semmit sem találna.
S, akkor váratlanul bevillant egy emlékkép. Álomszerű volt, mégis elevenen éles. Látta magát, s nagyszüleit. Nagyapa lovagoltatta a térdén, közben csiklandozta bajsza a nyakát. Nagyanya a fotelban ült, kis csillagokat horgolt fehér cérnából, s mindhárman vidáman énekelték ,, Egyszer egy királyfi, mit gondolt magában, ha-ha-ha , ha-ha-ha, mit gondolt magában ?"
- Jaj, édes istenem! - sírt fel Mari hirtelen, s két tenyerébe temette arcát.
Szabó Mari, egykori Várhegyi Emőke Emese annyi, annyi év után, valamit visszakapott elvesztett gyermekkorából.
X/13
Hajni folyamatba tette Várhegyi Emőke Emese ügyének hivatalos rendezését a beszerzett okiratok, s az illetékes közjegyzők előtt tett tanúvallomások alapján. Az öreg Kecskés nehezen szánta rá magát, hogy hivatalosan is elismerje, hogy ment a háború után az ügyek intézése. Eszter rábeszélésére is szükség volt.
Az isten háta mögötti faluba is együtt utaztak el Hajnival, noha a hajdani szolgálólányt nem kellett kérlelni. Juhász Julianna készségesen ment velük a falujához közeleső közjegyzőhöz Megint örült Eszternek, Emőke levelének, fényképének nemkülönben, s hiába tiltakoztak, hálából úgy felpakolta őket őszibarackkal, hogy ketten is alig tudták kivinni az állomásra. A vonaton pár darab kivételével kénytelenek voltak elajándékozni az útitársaknak, nem cipelhették magukkal átszállásról-átszállásra.
Eltelt az egy hét. Eszter újra felhívta az ügyvédet. Illés közel sem mutatkozott olyan készségesnek, mint először. Hideg udvariassággal beszélt. Közölte, a Lenkei családból Gizi tanárnő hajlandó fogadni. Első beszélgetéskor csak Gizinek említette. Most hozzátette, a tanárnő szigorúságáról ismert, ezért tartsa be az időpontot, ellenkező esetben előfordulhat, hogy nem nyitnak ajtót. A városka központjában lévő gyógyszertár felett, az első emeleti lakásban várják. Doktor Bernát Géza neve van a névtáblán. Arra a kérdésre, hogy Bernát Géza családtag-e, nem felelt. Helyette röviden elköszönt. Eszter azt gondolta, talán rossz napja volt. Hajni másképpen értékelte. Ragaszkodott ahhoz, hogy elkísérje őket. Akkor már tudott volt, hogy Mari is megy. Saját kívánsága volt. Az emlékkép óta töprengő lett, néha minden látható ok nélkül elpityeredett. Kiderült, hogy újabb, s újabb emlékek jutottak eszébe.
Hajni szerezte az alkalmi fuvarost. Busszal, vonattal nem járhatták meg egyetlen nap alatt az utat. Korán indultak, így is tizenegy körül értek a városkába. A gyógyszertárhoz közeli kisvendéglőben telepedtek le, vendégül látták az alkalmi fuvarost is. Hajni egyik hálás ügyfele volt, aki ebéd után tapintatosan magukra hagyta őket, elment megnézni a várost, utána a kisvendéglőben vár rájuk, amíg kell. Hármasban megbeszélték, hogy Eszter egyedül megy fel a lakásba. Mari, és Hajni a kisvendéglőben marad, s ha ott lesz az ideje, értük jön.
Eszter elindult. Nem volt benne nyugtalanság, inkább kellemes várakozás, mint mikor az ember hosszú útja után, a célhoz közeledik. Szemügyre vette a háromszintes, régi házat. Lehetett talán kétszáz esztendős is. Olyanféle polgári ház volt, amiben régi filmeket szoktak forgatni, ha tekintélyes, nagy lakásokban játszódott a történet. Az első emeleten csak két lakás volt, a második névtábláján állt Bernát Géza neve.
Mielőtt megnyomta a csengőt, az órájára pillantott. Két perccel múlt dél, még harangoztak. Nyúlt volna a csengőhöz, de kinyílt az ajtó. Tekintélyes, idősödő hölgy nyitotta, s nem várta meg, hogy köszönjön, vagy bemutatkozzon, szigorúan mondta:
- Jöjjön be, fiam!
Esztert meglepte a dolog, de beljebb lépett a hosszú, rosszul megvilágított folyosóra, s engedelmesen követte az idősödő hölgyet. Szigorúsága miatt gondolta, hogy Gizi lehet az, s magában kicsit mulatott a viselkedésén. Amint beléptek egy tágas szobába, elszállt a jókedve. Legalább negyven számon kérő, szigorú tekintet szegeződött rá. Nem vesztette el lélekjelenlétét. Hangosan köszönt, s nyugodtan körülnézett. Többségében idősödő nőket, s férfiakat látott, de voltak köztük egy-két generációval fiatalabbak is. Dédszüleit nem látta a szobában, feltűnik a kilencvenes éveiben ballagó ember. Távolmaradásuk megnyugvással töltötte el, mivel a helyzet kifejezetten kínos volt.
Senki sem fogadta a köszönését. Az idősödő hölgy, kinek személyében már kicsit sem volt biztos, annyi szigorú arcot látott, éles hangon, erélyesen felszólította.
- Na, fiam, most mondja el szépen, hogy valójában mit akar a családunktól! Mellőzze a hamis állítást, amivel Illés ügyvéd úrnál indokolt, mert a Várhegyi család jelenlévő tagjai megcáfolják. Senki sem kérte fel magát, és más személyt sem családfakutatásra!
Eszter egy pillanat alatt átlátta a helyzetet : a Várhegyi családdal felvették a kapcsolatot, vagy mindig is tartották, s most összejöttek mindannyian, hogy leleplezzék a csalót, s ítélkezzenek felette.
Ezekben a pillanatokban már közel sem látszott jó ötletnek a családfakutatás. Anyja előrelátása is eszébe jutott. Jobb lett volna megfontolnia. Ennek ellenére úgy döntött, nem futamodik meg, hanem felveszi a kesztyűt.
Bátran, hangosan válaszolt.
- A Várhegyi család jelenlévő tagjai tévedésben vannak. De Illés ügyvéd úrnak jogosan mondhattam volna azt is, hogy a Lenkei család egyik illetékes tagja kért fel a családfakutatásra. Ebben a szituációban az is igaz! - mondta elszántan arra, hogy egyenesen kimondja jövetele igazi okát. Vessenek magukra, ha rosszul viselik majd, mert elfogadhatatlan dolog elhamarkodottan törvényt ülni.
Szavait pisszenéstelen csend követte. Alighanem mindenki megpróbálta értelmezni, amit mondott, de nem volt sok idejük rá. Az egyik idős hölgy felemelkedett székéről, s kinyújtott kézzel elindult felé, miközben sírós hangon kiabálta :
- A Vali!...A Vali!... Hát nem látjátok ?!
Az idős hölgyhöz egyszerre többen kaptak aggódón, csillapították, leültették, valaki vízért szaladt. Nyugtató szavaikból kiderült, Margitka volt az, aki így felizgatta magát.
Nyilvánvaló volt, hogy Margitka állítása abszurd, de tágabb értelmezése arra intette a társaságot, hogy megfontoltabbak legyenek. Fiatalabbak egy csoportba félrehúzódtak, mint akik nem érzik illetékesnek magukat az állásfoglalásra. Jóval többen voltak, mint amennyi unokatestvért említett az ügyvéd.
Az idősebb korosztályból néhányan közelebb mentek Eszterhez, vizsgálódón nézték, miközben hol feltették szemüvegüket, hol levették. Eszter kezdte magát kiállítási tárgynak érezni, s nem tudta, sírjon, vagy nevessen.
Abban viszont már bizonyos volt, hogy Lenkei Vali nagymama fiatalkora ellenére határozott egyéniség lehetett. Alighanem erre emlékeztette őket kiállásával, s rányitotta szemüket a külső hasonlóságra is.
Gizi akkor már félrefordulva sírt, zsebkendőjét az arcához nyomta. Eszter ezúttal biztos volt a személyében. Margitkán kívül csak két idős úr arcán látott megrendülést. Sejtette, hogy Várhegyi Miklós nagypapa testvérei. A többiek csak tanácstalanok voltak. Egymás között halkan beszélgettek, mint akik a másiktól akarják megtudni, hogy most már mit is gondoljanak az előttük zajló történésekről.
Eszter maga is tanácstalan volt. Tétován állt a szoba közepén. Kialakult helyzet megakadályozta abban, hogy saját elgondolása szerint cselekedjen. Kénytelen volt várni, mert ki tudja, a könnyek után hogy viselkednek azok az emberek, akik összehívták az egész famíliát csak azért, mert csalónak vélték a családfakutatóként jelentkezett idegent, ahelyett, hogy kétségükben egyszerűen elutasították volna.
Hamarosan vissza kell vonnia azt a megállapítását, hogy miatta rántották össze a társaságot. A népes família Lenkei tanító úr kilencvenedik születésnapjára jött össze, amit estebéddel ünnepelnek majd, hogy időben hazaindulhassanak a távolabb lakó rokonok, s más meghívottak.
Várhegyi család tagjai is ebből az alkalomból voltak jelen, ahogy az elmúlt évtizedekben ott voltak minden jeles családi eseményen. A két családot összehozta a közös bánat, jobban összetartottak, mint elvesztett szeretteik életében.
Gizi közben erőt vett magán, s Eszterhez közelebb ment. Külsőre is tekintélyt parancsoló, magas, szikár hölgy megfáradt arca még vizes volt a könnyektől, s remegő hangon kérdezte:
- Ki vagy, gyermekem ?
Újra csend lett. Még Margitka is visszafogta a sírást, s minden tekintet Eszter arcára tapadt. Gizi esdeklő tekintete kérte, várta, hogy azt mondja, amit mindennél jobban szeretnének hallani.
Esztert meghatotta, s elszorult hangon felelt.
- A bombatalálatot kapott ház romjai közül megmenekült Várhegyi Emőke Emese lánya vagyok...- mondta már maga is könnyekkel, s a felzokogó Gizi magához ölelte.
Fájdalmasan boldog percek után Gizi szorongón kérdezte, hogy Emőke életben van-e. Eszter sietve felelt. Megemlítette azt is, hogy itt van a közelben. Várja, hogy érte menjen. Közben mindenki köréjük sereglett. Előre engedték Margitkát, Gizi fiát és családját, a két Várhegyi fivért, Lórántot és Kornélt a maguk családjával. Eszter Margitkát ölelte meg elsőként közülük. Az idős hölgy alacsony, vékonyka teremtés volt, gyenge tüdeje miatt talán egész eddigi életében kíméletre szorult, most olyan erővel kapaszkodott Eszterbe, mint aki nem akarja többé elengedni. Gizi bemutatta a fiát, s családját. Péter kellemes benyomást tett Eszterre értelmes arcával, őszinte örömével. Feleségét Klárinak hívták, kedves asszonynak tűnt. Fiaik Peti, s Tibi igen jól nevelt, illedelmes fiatalemberek lehettek. Megkérdezték, megölelhetik-e. Eszter maga hajolt a fiuk arcához, s összeölelkezett rokonok módjára. Aztán nagyapja bátyjai felé fordult. Lóri, s Kori bácsi, ahogy Petiék szólították őket, mikor helyet cseréltek, ősz hajú úriemberek voltak, magasak s testesek. Hetven felett járhattak, s igen hasonlítottak egymásra. Eszter arra gondolt, talán nagyapja is formázta őket, s anyja most viszontláthatja rajtuk keresztül édesapja vonásait.
Az öregurak nem titkolták könnyeiket, miközben megölelték. Feleségeik is meghatódtak. Azt mondták, nagyon várják Emőkével a találkozást, szerették kiskorában. Eszter pár szóval érdeklődött a Várhegyi dédszüleiről, hátha megismétlődik a csoda. Nem ismétlődött meg. Néhány éve mindketten elköltöztek az élők sorából. Jöttek a Várhegyi unokatestvérek sorra, köztük Magdi lányát, Kismagdit mindjárt megkedvelte, mert olyan látható örömmel üdvözölte, ami igen jóleső volt.
Pali egykori családja következett. Lélekben készült a találkozásra mind a három generációval. Pali egykori feleségét Lenkének hívták, lányát Lilinek, s unokáját Gitának.
Megölelték ők is, mondták a családi kapcsolatot, s Lenke azt is, hogy Pali most nagyon boldog volna. Eszter úgy érezte, nem volt őszinte az örömük, kedvességükben volt valami mesterkélt. Volt még két tagja családjuknak, Lili férje, ő volt doktor Bernát Géza, egyben Gita apja. Nem volt többé talány, hogy kinek a lakásán van. Bernát szertartásosan mutatkozott be. Utána első házasságából származó fia következett.
Ha Eszter érdeklődik a magas, sötétszőke, barna szemű fiatalember iránt, biztosan észreveszi, hogy kifejezetten jóképű, s csibészes mosolya vidám kedélyt takar, de Eszter számára csak egy volt a többiek közül.
A fiatalember kezét nyújtotta, s mintha belelátott volna Eszter gondolataiba, tréfálkozó hangon mondta:
- Bernát Zoltán! És, nem vagyok rokon, csak Gita féltestvére apáról, ami nem igazán főnyeremény. De egy ilyen bombázó csajjal szívesen keverednék közelebbi rokonságba is!
Eszterben a fiú szavai felidézték Barnával kapcsolatos csalódását, s ebben a percben nagyon szerette volna, ha az a nehezen felejthető is elmondhatná félév múlva, ,, nem vagyok rokon". De sajnos nem mondhatja.
- Köszönöm a bókot!- mondta halvány mosollyal, s igen csendesen.
A fiatalember nem érte be ennyivel.
- Nem bók volt, hanem szívből jövő kívánság !- felelte ugyanazzal a csibészes mosollyal, s folytatta volna, de Lenke megrángatta a karját.
Hátra voltak még néhányan, át kellett adni a helyet. Távolabbi rokonok következtek. Eszter nem próbálkozott azzal, hogy nevüket, rokoni kapcsolatukat megjegyezze, helyette anyjára gondolt, jó időbe telik majd, mire kiigazodik a népes famíliában.
Utolsóként egy köpcös úr állt elé. Illés ügyvéd volt. Először elnézést kért. Egyenesen megmondta, tőle származott a számonkérés ötlete, s magyarázta is.
- Bernát Géza a barátom, mellette a család régi tisztelője vagyok. Kötelességem volt Gézát óvatosságra inteni, mikor hallottam, hogy Gizike beszélt Várhegyi Lórival telefonon, s mit sem tudtak a családfakutatásról.
Mindezt olyan hivatalos, komoly hangon mondta, hogy Eszter hitte, a végén elkéri a személyigazolványát. Majdnem eltalálta. Az ügyvéd azzal folytatta:
- A világért se akarom megzavarni a kedves perceket, de az imént felkérést kaptam, hogy ebben az ügyben képviseljem a Lenkei családot. Ezért szeretném megtekinteni az idevonatkozó iratokat. Kérem, néhány napon belül keressen fel az irodámban, vagy postán küldje el irodám címére a vonatkozó iratmásolatokat.
Gizi tiltakozó hangja szakította félbe.
- Kitől kapott ilyen felkérést?
- Tőlem!- csattant fel Lenke hangja - Az öröm mellett nem feledkezhetünk meg az óvatosságról sem!
Gizi keserű arccal nézett rá.
-Lenke!... Lenke!... Hogy mondhatsz ilyet, amikor látod, hogy már nem aktuális ?
- De egy ilyen komoly állítást nem lehet némi hasonlóság alapján, puszta becsületszóra elfogadni! Vali lánya egyben az örököse is. Ez az állítás megváltoztatja az eddigi felállást. Kötelességem utánanézni, hogy helytálló-e valóban. Védenem kell a lányom, és az unokám érdekeit.
Eszter szomorú szemekkel nézett az idősödő asszonyra. Rajtalévő sok arany mutatta, hogy nem kell aggódnia családja mindennapi betevőjéért. Aztán majdnem felnevetett. Háta mögött állt Bernát Zoli, a fiú közelhajolt a füléhez susogva.
- Boszorkány!.. Tűzre vele!.. Tűzre vele!
Kitűnt belőle, hogy apja anyósát nem kedvelte. Eszter csak nehezen tudta megőrizni komolyságát, hogy megszólalhasson, mert megszólíttatott.
- Ne tessék nyugtalankodni! Kilétünket hiteles okiratokkal tudjuk igazolni. Az iratokat ügyvédbarátnőm előrelátón magával hozta. A kisvendéglőben van anyámmal.
- Az ügyvéd úr akkor még ma ellenőrizze!- mondta néhai Pali egykori felesége megfellebbezhetetlen hangon.
- Lenke fegyelmezd magad! - szólt rá Gizi ingerülten.
Lili az anyja védelmére kelt.
- Gizi néni, az mégiscsak különös, hogy eddig nem jutott eszükbe jelentkezni. Nem csoda, ha az ember bizalmatlan.
Bernát Zoli a mostohaanyját se kedvelte, vagy csak túltengett benne a játékos kedv. Újra Eszter füléhez hajolt.
- Még egy boszi!... Seprűt alá!... Seprűt alá!
Eszter finoman meglökte a könyökével. Most nem volt kedve a bolondozáshoz. Komolyan akart felelni, de Margitka meglepő eréllyel szólalt meg.
- Lili fejezzétek be a gyanúsítgatást! Saját érdeketekben jól jegyezzétek meg: ha még egy szóval megbántjátok Esztert, vagy Emőkét, ne kerüljetek többé a szemem elé!
Végét már könnyekkel mondta, hiszen szeretett bátyja egykori feleségéhez, s lányához beszélt. Eszter a közelében állt, s gyengéden átfogta a vállát.
- Nincs semmi baj, Margitka néni! Megértem, ha máris szeretnék tudni, hogy miért csak most jelentkeztünk... - mondta, s Lilihez fordult. Anyja unokahúgát közelebbi rokonnak érezte, s véleménye is fontosabb volt számára, hiszen Pali gyermeke volt. Korban is közelebb állt hozzá. Harmincöt-harminchat évesnél nem látszott idősebbnek. Hihetetlen volt, hogy a húszas évei elején járó Gita anyja.
Margitka később bizalmasan elmondja majd, hogy Lili szinte az iskolapadból ment férjhez. Érettségi után a tisztiorvosi hivatalba került, s Bernátot pár nap alatt úgy megbabonázta, hogy a jóval idősebb tisztiorvos otthagyta érte feleségét, s fiát. Zoli csak a katonaság után költözött apjáékhoz. Anyja második férjét Budapestre helyezték, s eladták a kisvárosi lakásukat. A fiúra albérlet várt volna.
Eszter letegezte anyja unokahúgát.
- Nem jöhettünk előbb. Csak néhány hete tudunk rólatok. Azt évek óta tudtuk, hogy anyám fogadott gyermek volt a Kocsis családban, de felnevelő szülei minden más információt magukkal vittek a sírba. Mikor felszámoltuk a hagyatékot, találtam egy öreg kalendáriumot még a negyvenes évek elejéről, benne tintaceruzával egy nevet, egy évszámmal. Várhegyi Emőke Emese ezerkilencszáznegyvennégy július kettő..., Anyámat negyvenöt nyarán, Szabó Mária néven pót-anyakönyvezték Ácsfán, mint a fővárosból származó, háborús árvát, ismeretlen szülőkkel. Megfordult a fejemben, talán köze van a kalendáriumba beírt névhez. Két esztendei, komoly kutató munkámba került, mire kiderítettem, hogy Várhegyi Emőke Emese a valódi neve. A dátum árvasága kezdetét jelezte. Állításomat, hogy anyám Várhegyi Miklós, és Lenkei Valéria gyermeke, az okiratok mellett, közjegyzők előtt tett tanúvallomások támasztják alá.
-Amennyiben hitelesek a tanúvallomások, és választ adnak arra is, hogy Várhegyi Emőke Emeséből hogy lett Szabó Mária ?! - szólt közbe az ügyvéd kétkedő hangon.
Eszter erre is megadta a választ. Végül azt mondta:
- Isten mellett, Juhász Juliannának, nagyapámék egykori szolgálólányának köszönhetjük édesanyám megmenekülését. Juliannától tudom annak a rettenetes júliusi napnak a történetét, s tőle hallottam először a Lenkei, és a Várhegyi családról is.
- Isten áldja meg Julist! Mindig derék, megbízható teremtés volt. - mondta Gizi könnyes szemmel, s ezzel részben hitelesítette Eszter szavait.
Lili mintha kicsit magába szállt volna. Lenkén nem látszott megbánás. Magasra tartott fejjel ült, s olyan dúlt volt az arca, mint akit az imént vérig sértettek. Pedig csak kezdte belátni, ha tetszik, ha nem, még egy örökössel kell számolniuk.
Nem foglalkoztak velük tovább. Giziék mielőbb látni akarták Emőkét, s közben azt is ki kellett találniuk, hogy vigyék őket az idős szülők elé, hogy a nagy öröm ne okozzon bajt.
Indultak a vendéglőbe. Eszter szívesebben ment volna egyedül, de Gizit és Margitkát nem lehetett lebeszélni. A népes Várhegyi családot sem. Kismagdi, még gimnazista volt, talán másodikos lehetett, s legfiatalabb volt a családban, belekarolt Eszterbe, hogy valamiképpen ott ne hagyják. Megkapó volt a ragaszkodása. Végül valóságos deputáció indult Emőkéért.
Eszter beletörődön tartott velük, noha tudta, anyját a nagyszüleivel való találkozás vágya hozta a városba, s riasztón hat rá minden felhajtás. Könnyen megeshet, hogy a népes társaság láttán világnak szalad.
Szabó Mari, egykori Várhegyi Emőke Emese nem szaladt világnak. Megrendült a sok könnyes tekintet láttán, s szelíden tűrte, hogy számára idegen emberek ölelésből ölelésbe vigyék, simogassák, becézzék, s közben Emőkének nevezzék. A kisvendéglő közönsége elcsendesedve figyelte a nem mindennapi jelenetet.
szerző:Rényi Anna |
|
| |
|
0 komment
, kategória: novellák, gondolatok, versek |
|
|
|
Címkék: szolgálólányának, megfontoltabbak, összeölelkezett, állásfoglalásra, gyógyszertárhoz, születésnapjára, iratmásolatokat, megszólíttatott, elfogadhatatlan, kellemetlensége, elhamarkodottan, családfakutatás, lélekjelenlétét, megszólalhasson, viszontláthatja, kisvendéglőben, hozzátartozóid, megállapítását, tintaceruzával, megakadályozta, távolmaradásuk, csillapították, gyanúsítgatást, pisszenéstelen, kapcsolatokról, nyugtalankodni, ügyvédbarátnőm, anyakönyvezték, megmenekülését, bombatalálatot, feledkezhetünk, gyermekkorából, szertartásosan, tanúvallomások, udvariassággal, unokatestvérek, megtalált múlt, postáról hívta, nevet ismerni, ügyvédet elsőként, lánygyermek maradt, telefon második, városkában élnek, városkában laknak, ideje közös, ügyvéd tanácsként, idős szülőkkel, kilencvenes éveik, családi kapcsolatokról, családból bárki, kedves Lenkei, isten háta, MEGTALÁLT MÚLT, Nógrádi Eszter, Lenkei Pál, Szabó Mari, Várhegyi Emőke Emese, Juhász Julianna, Doktor Bernát Géza, Bernát Géza, Lenkei Vali, Várhegyi Miklós, Eszter Margitkát, Feleségét Klárinak, Fiaik Peti, Bernát Zoltán, Várhegyi Lórival, Bernát Zoli, Újra Eszter, Szabó Mária, Lenkei Valéria, Várhegyi Emőke Emeséből, Juhász Juliannának, Rényi Anna,
|
|
Offline
