Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Orth László versei II.
  2020-10-16 22:30:22, péntek
 
 





ORTH LÁSZLÓ VERSEI II.




Orth László, a tűzzel, szenvedéllyel, reményekkel teli 22 éves ercsi fiatalember még nem annyira ismert az olvasók körében, ám tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a száznál is több verse és prózája, melyek kivétel nélkül mind az élet nagy kérdéseivel, a szerelemmel, az érzelmekkel foglalkoznak.

,,A művészet egy eszköz,
Mi kitölti az ürességet,
Ég és Föld, ember és ember közt,
Ezzel ad némi reménységet"

,,Ki vagyok én, nem tudom,
Tán már tudni se akarom,
Élem az életem, törekszek a szépre,
Hogy szeretetet hozzak sorvadó létre."

Orth László



Link








II. ÉRTELMETLEN ELMÉLKEDÉS







ÉRTELMETLEN AZ EGÉSZ...


Értelmetlen az egész életem,
Soha nincs kihez fordulnom,
Az Istent, az eget kérlelem,
Könyörgöm, ne kelljen maradnom.
Mi értelme az egésznek,
Ha egy perc alatt felednek?

Nem tudom, miért vagyok,
Ha jót nem, csak rosszat kapok.
Nem tudom, miért kínoztok engem,
Élvezitek, hogy szenvedek?
Miért kell nekem itt lennem,
Hogyha utáltok, s nem szerettek!

Mi bajotok van velem?
Hallotok egyáltalán az égben?
Vigyétek el sorvadt lelkem,
Ne kelljen már többet élnem.
Miért száműztetek ilyen sorsra,
Hogy pesszimista versem minden sora?!

Miért kellet így élnem?
Oh, merülne feledésbe létem!
Miért kell itt szenvednem?
Könyörüljetek rajtam!
Tudom, hogy vétkeztem,
S utálom is magam!

Miért kínoztok napról napra?
Miért nem hagytok már engem?
Miért kell nekem holnapra,
Felkelő napra kelnem?
Könyörögve kérlek Téged az égben,
Hallgasd meg hozzád szóló beszédem!

Ne engedd el füled mellett,
Könyörgő szavaimat, melyet,
Siránkozva kiáltok feléd,
Bocsássatok már meg nekem!
Térdre rogyva sulykolom beléd,
Vigyetek már el engem!







ÉRTELMETLEN ELMÉLKEDÉS


Mi értelme, ha úgyse hallgattok,
Csak álltok, némán maradtok,
Hiába ok, s okozat fejtése,
Ha a gondolat elvész sötét mélybe.

Értelmetlen elmélkedések hada,
Elvész, mert nem figyeltek oda,
Nincs értelme így a gondolatnak,
Visszabújnak, talonba maradnak.

Talán eljön az idő, s az elmélkedés,
Nem álom lesz, hanem cselekvés,
S nem lesznek értelmetlenek a szavak,
S a mélyből egyszer, talán előbújnak.







ÉRTETEK!


Nincs visszaút a pokol tornácáról,
Nem menekülhetsz a kínzó haláltól,
Van pokol, mi lent van a mélyben,
S van, mi rajt van a földi kérgen.
Ebben élünk egy életen át,
Ez tükrözi létünk fájdalmát.

Nézd meg a várost, balkáni állapot,
Örökös hazugság, hatalmas fájdalom,
Nézz az emberre! Nézd az arcát!
Lásd rajta az élettel vívott harcát!
Nézz a szemébe! Nem ragyog!
Mikor láttad, őszintén mosolyog?

Nézd, hogy görnyed a gondok súlyától,
Összeroppan az élet ezernyi gondjától!
Megéri? Megéri, hogy itt szenvedünk
Az, hogy ezernyi gond közt élhetünk?
Pokoli állapotok e világban,
Nincs kiút közel, s távolban.

Nyisd ki szemed! Lásd a valóságot!
Hagyd magad mögött az álomvilágot!
Nézz mélyen az emberek szemébe,
Tekints bele lelkük tükrébe,
Nem látsz mást, csupa félelmet,
S egy érzés nélküli sötét, s gonosz létet!

Szürke az ő világok, monoton, s sötét,
Elveszik bennük, mint fényes szempár az éj ölén.
Pokol is ez a világ, annak is a legalja,
Ugorj bele, Fel a tornácra!
Nem tehetsz semmit, egyedül maradtál,
Szavadra nem hallgat ezernyi barbár.

Hová fajul az a földi pokol?
Megáll, vagy tán tovább romol?
Ki az, kire hallgatnak az emberek?
Új Krisztusok jöjjenek?
Születik e még Antikrisztus e földre,
Hogy milliónyi életet taposson a mélybe?

Lesz e Napóleon és Hitler után,
Olyan, ki a pokol tornácán,
Szemet huny a törvény fölött,
Egyezséget köt, halál, s pokol között,
Feláldoz majd ezernyi ártatlan létet,
Kik méltatlanok erre, s félnek.

Fog még vörös víz folyni a Dunán,
Ezernyi vérző ember sebe után,
Fognak még árván maradt gyerekek siratni,
Fogják még szüleiket utolsó útra kísérni!
Lesz még tömegsír a puszta közepén,
S lesz még egy Néró az világ tetején.

Lesznek még pusztító fegyverek,
Mi ezernyi felnőtt, s gyerek,
Életét ontja ki egy pillanat alatt,
Pedig nemrég még vígan kacag.
Ez lesz a világból, ha így marad,
Az ember kergetőzik, s a vesztébe szalad!

Szürke világ menetelő serege,
Ellenállás nélkül, tőr előre,
Szürke sereg, szürke embereket gyilkol,
Hogy elvegyék őket, élettől való joguktól.
Szürke emberek feltett kézzel várják,
Egy lövéssel tarkójuk szétroncsolják.

Mi értelme van annak, hogy testvérünk,
Saját családi vörös vérünk,
Irtjuk ki a másik embert?
Pedig ő semmit nem tett!
A szürke sereg egyetlen parancsra,
Ugrik, mint ragadozó a vadra!

Szürke sereg vezetői, diadalmasan állnak,
A holtak kupacán, miközben az árvák sírnak,
Ahogy a büszke, s áruló vezér,
Tapos, emberek holtan vérző tömegén.
Áruló mind, kinek kezéhez vér tapad,
E jelző megpecsételi, örökre ez marad!

Kegyetlen vérengzés lett az egységből,
Kölcsönös utálat a tiszta szeretetből,
Elromlott a világ, megváltozott,
Rossz irányba mozgott!
Hiába akarsz bármit tenni, nem tudsz,
Jobb, ha szemed lehunyod, s elfutsz.

Hiába minden vesződség, feledésbe merülő idő,
Már szinte biztos mit hoz a sötét jövő.
Nincs már visszaút a pokol tornácáról,
Nem menekülhetsz a kegyetlen haláltól!
Minden tetteddel egy lépést teszel,
Jobb, ha barátkozol a pokoli léttel.

Már hiába minden, inkább tégy még szépet,
Rögzíts magadban még egy csodaszép képet,
Arról, hogy milyen volt e szép világ,
Legyen mit nézned, ha a Föld magából kivág!
Hiába bújsz el, s ha futsz,
Messzire úgy se jutsz!

Megtalál téged is a halál hívó szava,
Ha hallod, létednek nincs miért maradnia!
S ha már nem bírod a fájdalmakat,
Azokat a tetteket, mik szívedre hatnak,
Ha nem bírod nézni a szenvedést,
Jobb, ha felteszel egy kérdést!

Ne azt, miért történik ez a világgal!
Választ úgy se kapsz, se imával!
Jobbá tenni nem tudod, nincs visszaút,
Ez olyan, mint a feneketlen kút,
Egyre mélyebben süllyedsz el benne,
S egyre távolabb kerül a fényes eleje.

Fontos döntés elé állítod magad!
Saját kezeddel vess e véget sorsodnak?
Neked kell dönteni, más nem segíthet,
Mikor, s hogy hagyod el e földi étet!
Megvárod, míg a szürke sereg végez veled,
Vagy saját kezedbe veszed létedet?

Biztos, majd fájdalmat okozol másoknak!
Biztos lesznek, kik majd hiányolnak!
De ez a te sorsod és életed,
Döntsd el, s mond: Ég Veled!
Jobb lesz, ha nem látod, s nézed végig,
Ahogy a szürke sereg szeretteid sorba kivégzik!

Ne félj, biztos lesz, ki sírodra,
Virágot tesz, s könnyet hullajt fátyolra,
Hidd el, sírodon minden virág téged idéz,
Ég felé fordított fej, s összetett kéz,
Imádkozik érted, halkan, suttogva,
Hogy szürke sereg hada, meg ne hallja!

Példát mutattál minden embernek,
Mert amit más nem mert, te megtetted!
Feláldoztatd magad, ne legyen élvezet az öldöklés,
A halottak ezrein való dicső lépkedés!
Te lettél a hős és a vezér,
Kinek sírjára ezernyi ember borul és remél.

Te mutattad meg számukra a helyes nézetet,
Azt, hogy szürke sereg szablyáitól ne féljenek,
Te voltál, ki reményt adott a szép életre,
Ezt ezernyi ember neked köszönhette!
Te voltál, ki megmutatta, hogy a tiszta szeretet,
Mindent felejtet, s töröl minden szörnyű tettet.

Sírod mélyén boldogan fekszel,
Mert tudod, halálod után is jót cselekszel,
Milliónyi ember köszönheti neked életét,
Mert tudtad, hogy a szabadság mennyit ér!
Mottód is ez maradt: Egy mindenkiért!
Feláldoztad magad, ezernyi életért!

Szebb tettet nem is tehettél volna,
Ezreket tanítottál szépre, s jóra!
Megmutattad nekik, mi a tiszta szeretet,
Mit az ember soha nem feledhet,
Megmutattad, mi a szabadság,
Milyenszép, e kis világ!







ÉRTHETETLEN


Milliónyi értetlen ember,
Ki kérdezni nem mer,
Mert félnek értetlen lenn,
Kérdésük értetlen léte,
Mert érthetetlenül kérdeznék,
S érthetetlenül néznék,
A válasz értelmes létét,
Mert nem tudnák értékét,
Hiszen ők az értetlenek,
Tehát nem tudják miértjüket.
Mit akarnak érteni?
Úgy se tudnák élvezni,
Nem tudnák élvezni az érthetőt,
Érhetetlenül néznék a kérdezőt,
Honnan tudnák igaz e az érték,
Ha nem érték a lét kérdését.







FELLEGEK KÖZT...


Ott fekszik holt testem,
Lassan kiszáll lelkem,
Látom magam, hogy mozdulatlan,
Csak fekszem összeroskadtan.
Mosolygok, boldog vagyok,
Mert tudom, mindent itt hagyok.

Lassan szállok fel az égbe,
Azt hajtogatom “Na végre!"
Fehér köd lepi el a tájat,
Lassan mozog, lehet fáradt.
Egy utolsó pillantást vetek a földre,
Majd eltűnök a fehér füstbe.

Most fellegek közt járok,
Innen mosolygok rátok.
A látványt leírni nem lehet,
Nincs rá szó, se hang, se képzelet.
Itt végre boldog vagyok,
Ki tudja, lehet az is maradok!

Nem hiszem, hogy sírnátok.
Mert én fent, Ti meg lent vagytok.
Innen látlak Titeket,
Hogy örömtáncot lejtetek.
Most Mindenkinek megbocsátok,
Lássátok! Jó vagyok hozzátok.

De nem azért, mert feledtem,
Hanem azért, mert boldog lettem.
Nem akarom magammal hozni,
A múltat, s így haragudni!
Itt van az, ki fontos nekem,
Édesanyám, s szeretett nővérem.

Ők most itt vannak velem,
Segítik elfáradt lelkem,
Elterelnek a helyes útra,
Bíztatnak, ne forduljak vissza.
Utoljára hozzád szólok Kedvesem,
Most már, hogy nem vagy nekem!

Ne búslakodj miattam,
Hogy életem feladtam,
Mert én akartam, így legyen,
Azt, hogy már ne fogd kezem.
Csak magamtól féltelek,
De még nagyon Szeretlek!

Éld az életed bátran,
Én mindig Rád vártam!
Legyél erős, s bátor!
Már most úgy hiányzol!
De hidd el, így jobb lesz,
Legalább örökké szeretsz.

Én megvárlak Téged!
Másra rá se nézek,
Csak Te jársz majd eszemben,
S míg én a Mennyben,
Te a Földön létezel,
S ha majd egyszer megöregszel,

S lelked a Mennybe száll,
Szívem többé nem fáj,
Mert együtt leszünk örökre,
A felhők közt, csak Én és Te!
Nem törődünk senkivel,
Csak egymás szeretett lelkével

Tudja meg az egész világ,
Hogy síromon minden egyes virág,
Egy könnycsepp értetek,
Mert ti még lent éltek.
Itt végre boldog lettem,
Nem olyan, mint Földi létem.







A III. ÉVEZRED KÜSZÖBÉN


A III. évezred küszöbén járunk,
S még mindig a nagy csodára várunk,
Hihetetlen, mi a jelenbe folyik,
Évezredek óta, nem változott semmit.
Róma és Athén, vagy a véres középkor,
Ugyanaz mi akkor, s nem máskor,
Ugyanúgy folyik az emberek vére,
De soha nem azoké, kiknek kéne,
Ártatlanok hullnak, hozzátartozók sírnak,
Hisz egy röpke perc alatt vége lett az álmuknak.

A III. évezred küszöbén járunk,
Egyre veszélyeztetettebb világunk,
Földrengés, lavina és természeti katasztrófa,
Ez mind benne van a írva íratlan sorsba.
Az itt szedett áldozatok emlékei is fájnak,
De nem annyira, mikor ártatlanok ezrei halnak.
Egy értelmetlen, s gaz ügyért.
Mit fentről indítottak, a még több pénzért.
Hisz fent a fellegek közt a kéjmámor oldalán,
Döntenek, hogy élsz, vagy halsz talán.

A III. évezred küszöbén nem szabadulhatsz,
Nem Te adod az irányt sorsodnak.
Vagy azt teszed, mit ők mondanak,
Vagy hamar a pokolban találod magad.
Ez a világ, amiben élünk,
Borzalom, hisz mindannyian félünk,
Nem tudjuk, mit hoz a holnap,
Békét, vagy egy újabb forradalmat.
De attól félek az utóbbit,
Ami öl, s ezreket pusztít.

A III. évezred küszöbén állunk,
Ott tartunk, senkiben sem bízunk.
Hátat fordítani nem mersz senkinek,
Mert félsz, hogy pont a senki teszi meg,
Ilyenkor nem mozdulsz, nyugton maradsz,
Várod, hogy a senki meghúzza a ravaszt.
Holtan esel össze az utca közepén,
Senkit nem érdekel, mindenki tovalép,
Ez is egy háború, mit meg kell vívnod,
Kivéve, ha a pisztolyod magad felé fordítod.

A III. évezred küszöbén egyre nagyobb a nyomás,
Mely alatt összeroppansz, s elindul a hatás.
Pisztolyt ragadsz,
Meghúzod a ravaszt,
Vagy kést kapsz,
Mindegy, lényeg, hogy ott maradsz.
Ez a baj a mai világgal,
Senki nem nézi, mi van a másikkal.
Ezért kéne egymás kezét fogni,
S nem a földön fekvőbe rúgni.
Ez lenne az a nagy csoda,
Mire várunk évek óta?!







HÁBORÚ


Mi értelme van a vérengzésnek?
Annak, hogy emberek ezrei félnek?

Válasz nincs erre a kérdésre,
Ne is keresd, mert elhallgatsz örökre.
Vigyázz, ha belevágsz ebbe,
Eltűnhetsz a sötét süllyesztőbe.

Nevetséges, hogy halálunk, s életünk,
Pár ember kezében van, tőlük függünk.
Nem törődnek az egyszerű néppel,
Nem számolnak a következményekkel.

Mit okoznak a ,,nagy" emberek,
Kik halálról és életről döntenek?

A harctér közepén vagyunk,
Csend van, semmit nem hallunk,
Vége lett a vérengzésnek,
Szerte szét halottak hevernek.

Vörös lett a patak vize,
Megváltozott a táj színe.
Halál szagát viszi a szél,
S emberek ezre fél.

De hogy miért félnek az emberek,
Hisz élnek, ez nem remek?

Nem, sajnos, ez nem remek,
Bajban vannak az élő emberek.
Félnek attól, mit hoz a jövő,
Attól, jön egy még sötétebb felhő.

Nincs, ki megművelje a földet,
Nincs, ki nemzze a gyereket,
Hogy lesz ebből élet?
Hát, az emberek ettől félnek.

Rengeteg olyan kérdés van, mire válasz nincs,
De ha egyszer megleled, az egy értékes kincs.







HIÁBA...


Hiába minden remény, s könyörgés,
Az egész csak egy tévedés,
Nem lesz jobb e világ soha,
Embernek nincs miért maradnia.

Hiába teszünk már bármit,
Már nincs olyan, mi számít,
Elveszünk majd hirtelen,
Gyorsan majd, esztelen.

Hiába reméljük majd, jobb lesz,
Ha mindenki tesz, tenni nem tesz,
Csak gyorsan robogunk végzetünkbe,
Kietlen, s sötét vesztünkbe.

Hiába szólok már nektek emberek,
Ha nem tesztek, s nem mertek,
Féltek a változás homályától,
Senki sincs, ki erős, s bátor?

Mit érek én, egyedül, magam,
Ha szavamra fül süket marad?
Mit érek én magam ezrek közt,
Elveszek a sodró tömeg közt.

Tehetetlen vagyok, rossz érzés,
Nem értem az ember, és,
Nem értem, miért ilyenek,
Ily rosszak, s kegyetlenek.

Kegyetlenek ők magukkal,
Magukkal, s másokkal,
Nem értékelik a csodát,
Nem látják a világ baját.

Nem látják, vakok mind,
Azt hiszik jobb, ha kint,
Kint, ahova mind megyünk,
Mert e világban elveszünk.

Azt hiszik jobb lesz kint,
Ők még nem látják a kínt,
Mi rájuk vár a sötétben,
A világ olvasztó vödrében.

Oda kerülünk majd mindannyian,
Hogy a világ tisztuljon a bajban,
Mindannyiunk odavész, de nem hiába,
Mert egyszer újra szép lesz a föld világa.







JÓ VAGY ROSSZ?

Jó vagy rossz, ha így teszek?
Jó vagy rossz, ha nem veszek,
Tudomást arról mi a rossz vagy a jó,
Mi piszkos, vagy tiszta, mint a hó?
Mindegy, mert mi nekem jó lehet,
Az másnak lehet gonosz tett,
Lényeg, ne törődj vele, mi a rossz, vagy a jó,
Hallgass szívedre, s tedd azt, mi neked jó!







KEGYETLEN SORS


Kegyetlen a sors mindenkivel,
Nem törődik az senkivel,
A jó jót kap, a rossz rosszat,
De mindig sújtja a nyomorultat.
Miért nem lehet mindenki egyenlő,
A sors kiismerhetetlen, nem érthető.







KUDARC


Kudarcot vallottam. Sajnálom!
Vétkeztem, őszintén belátom!
Én, csak én vagyok a hibás,
Csak én, és senki más!

Többre véltek, mi vagyok,
De mást nem adhatok,
Kudarcot vallottam, vétkeztem,
Borússá tettem életem.

Fáj, többet nem adhatok,
Fáj, hogy bennem bíztattok,
De én csak csalódást okoztam,
S a szürkeségben ragadtam.

Hagyjatok engem ott lent,
A törődést nem érdemlem,
Nem vagyok én jó semmire,
Hagyjatok elveszni a sötétbe!

Engedjetek el, hagyjatok!
Már örökre az maradok,
Kudarcot vallott, megtört ember,
Ki sorsával harcolni nem mer.

Szürke porból vétettem,
S rögtön azzá lettem,
Majd szürke porrá válik testem,
Szürke tévedéssé lettem!







LÁNCRA VERVE


Korlátok között, sötétben vagyok,
Hangok, melyek érdesek, haragok,
Szállnak szerte szét, jobbra balra,
Gondolatok zavaros kavalkádja.

Elegem van, korlátok közé taszítottak,
Nem engednek, magukhoz láncoltak,
Mindenki csak néz, senki nem segít,
Árvaként hagynak, magába taszít a lét.

Egyedül, magányosan csak feszengek,
Közben átkozott gondolatok keringnek,
Mi lesz velem, láncra verve, egyedül,
Kin mindenki átjár, kasul, keresztül?

Mit tegyek, szabadulni akarok végre,
Esküdjek az igaz, se egyetlen létre?
Szabadulni akarok, engedjetek szabadon!
Nem engedhetitek, hogy lelkem így maradjon!

Hallotok? Engedjetek, ne menjetek,
Ne, kérlek, ne feledjetek,
Egyedül...kihalt minden, s csak láncra verve,
Itt maradtam, földönt tiporva, egy életre.

2007.

Közkincs pályázat, korlát fénykép alapján







LÉGY ÖNMAGAD!


Légy önmagad,
Ne hagyd, más írja sorsodat,
Ragadd kezedbe életed tollát,
Írd meg vele léted sorsát.

Ne hagyd, irányítsanak,
Ne hagyd, rosszat mutassanak,
Ne hagyd magad eltéríteni,
S a világban elveszni.

Legyél Úr magad felett,
Minden gondod feledd,
Ragad kezedbe életed tollát,
Írd meg vele léted sorsát.







MIÉRT KELL...


Miért kell másoknak lennünk,
Miért kell másoknak hinnünk?
Miért nem hisszük el azt, mit látunk?
Miért mások mondják, mi mit látunk?

Ezredéve nem teszünk, csak hiszünk,
Mások ellen vakon vétkezünk,
Csak tűrjük, hogy vakon vezetnek,
Mint kutyát, úgy is neveznek.

Mi vagyunk azok, kik egyetlen szóra,
Ugrunk, mint éhes vad a húsra,
Nem nézzük azt, kinek hozunk fájdalmat,
Csak az érint, hogy a nagyok minket akarnak.

Nagyok, áh, furcsa szó az elnyomókra,
Nem jók ők semmi jóra,
Miért akarunk rájuk hasonlítani,
Miért jobbak ők, mint bárki?

Miért kell másoknak lennünk, kik vagyunk?
Miért kell az ő nyomukba járnunk?
Miért, azt hiszik, nem vagyunk jók semmire?
Azt hiszik, nem vigyázunk mi senkire?

Tévednek mind, van önérzetünk,
Van szívünk, s becsületünk,
Csak valahogy az élet hozza,
Hogy sose hallgatunk az igaz szóra.

Hagyjuk, hogy a földbe tiporjanak,
Gúnyos szavakkal alázzanak,
Hagyjuk, hogy csatlósként nevezzenek,
Fejünkre vizes lepedőt tegyenek.

Nem vagyunk mi mások, csak gyávák,
Olyanok, mint a magukra maradt árvák,
Nem állunk sarkunkra, nem harcolunk,
Egyedül maradtunk, magunk vagyunk.

Nem számíthatunk senkire, pornép vagyunk,
Nem számít nekik, élünk e vagy halunk!
Addig vagyunk jók nekik,
Míg őket szolgálják tetteink!

Nem tűrhetjük tovább az alázást,
Nem nézhetjük a gyalázást,
Mit velünk tesznek, ezredek óta,
Bárcsak ne így lett volna.

Már nem tehetünk semmit, vétlenek vagyunk,
Már csak a szépről álmodunk,
Már sose lesz olyan, mit képzelünk,
Nem marad más, csak a reményünk.







MI LESZ MOST ÉNVELEM?


Volt egy álmom,
Egy saját világom.
Volt egy életem,
Mi maradt énnekem?

Összeroskadtam teljesen,
Csak rohantam esztelen,
Mit tettem, szörnyű dolog,
Szabadulni tőle többet nem fogok.

Az, mit tettem, nem enged,
Árnyékként követ, terjed,
Egész létem fölött,
Így marad örök.

Soha nem fogom,
Lehet, nem is tudom,
Megbánni azt, mit tettem,
Azt, hogy gyilkos lettem.

Nem tudom, mi lesz velem!
Rajtam nem látszik félelem,
Bátran állok a dolgok elé,
Így kerülök majd hátuk mögé.

Volt egy álmom,
Egy saját világom!
Volt egy életem,
Mi lesz most énvelem?







NE ADD


Bármibe fogsz, vidd végig,
Hagyd, hogy munkád beérik,
Kezd az elején, lépésről lépésre,
Lassan, óvatosan haladj előre.

Ha elkezded, ne hagyd abba,
Ne hagyd majd másnapra,
Ha belefogsz, már nincs visszaút,
Előtted még a járatlan út.

Ne félj, s ne csüggedj,
Munkád gyümölcse érett,
Lesz majd, ha kitartó vagy,
S őszintén adod magad.

Nincs visszaút, de minek kéne,
Ha belebuksz, úgy is vége,
Legfeljebb, ha rosszul sikerül,
Tanúság lesz küzdelmedből.

De ha sikered lesz, megcsináltad,
Előtted a világ kapui kitárulnak,
Büszkén mehetsz be, melyiken szeretnél,
Mert érett, s bölcs ember lettél.







NYISSÁTOK KI SZEMETEK


Kitaszítottként élni, mégis boldogan,
Korlátok közt, magányos sorsomban,
Alkotok, s elveszek a gondolatokban.

Nézem, fájó arcok, kik mellettem állnak,
Leláncolva, téves szabadságban szállnak,
S korlátok közé taszítva, várnak, s várnak.

Nem tudják ők se, lesz e még szabadság,
Vagy elnyeli őket is, e kínzó boldogság,
Korlátok közé zárt, állandó hazugság.

Néznek, nyúlnának kifelé, nem tudnak,
Szűk résen, levegőt is csak alig kapnak,
Hallod te is? Egy elveszett lelket siratnak.

Kínzó, fájó gyötrelem hazug életük értelme,
Nincsen már remény, az igaz, s szép életre,
Korlátok közt élni, vakon, s várni a végzetre.

Nekem sikerült, én szabad vagyok már,
De szívem mégis, a raboskodók miatt fáj,
Kínzó gyötrelem, szörnyű a benti táj.

De ők akarták, s lecsukták fáradt szemüket,
Nem hitték, hogy már rég eladták lelküket,
S most érzik hazugsággal átitatott létüket.

Nyissátok ki szemetek, döntsetek korlátot,
Érezzétek ti is, e valódi, boldog szabadságot,
A porba tiport korlátot, magatok mögött hagyjátok!

2007.

Közkincs pályázat, korlát fénykép alapján







ŐRÜLTEK HÁZA


Este későn hazaérsz,
Fáradtan, alig élsz,
Csak kis nyugalmat kérsz.

Nem vágysz másra, csak csöndre,
Arra, hogy lefeküdj a heverőre,
S ezt a napot feledd örökre.

Majd egy hatalmas puffanás,
Egy magas, hangos kiáltás,
És kezdődik az ordibálás.

Egymásnak ugrik anya és fia,
Ez olyan, mint a maffia,
Megölnék egymást holnapra.

Dühösen kikelsz az ágyból,
Mérgelődve kilépsz a szobából,
Meglátod őket, s kikelsz magadból.

Hogy csak kis csöndre vágytál,
Egész nap, emberek közt jártál,
Estére nagyon fáradt voltál.

Az anya kirohan sírva,
A gyerek megy a sarokba,
Te meg visszatérsz nyugovóra.

Leteszed magad mára,
Kipihend magad, hátha,
Mert ez egy örültek-háza.







PENGE ÉLÉN


Vékony jégen állunk,
Csak a végzetre várunk,
Penge élén táncolunk,
Lehajtott fejjel járkálunk.
Melyik oldalára esünk vajon?
Dönthetünk erről szabadon?
A választ nem akarom,
Tán nem is tudhatom.
De lehet hogy a penge,
Hogy mi esve,
Szétvág minket szerte,
S e mesének vége.







SEMMI KÖZE


Senkinek nincs köze hozzá, mit teszek,
Adok épp, vagy tán elvezek,
Hogy hogyan viselkedek, hogy vagyok,
Hogy meddig is maradok!

Miért érdekelne engem, mit mondotok?
Nem érzitek át e gondot,
Csak mondjátok nekem folyton folyvást,
Fejemre az átkot, s rontást!

Honnan tudjátok, mi a jó most nekem,
És azt, mi van most énvelem?
Felétek fordulok őszintén, s egyet kérvén:
Hagyjatok már végre békén!







SZABADSÁG


Egy sötét cellában fekszem,
Rácsok vesznek körül,
Életem már itt vesztem,
Nincs kiút a rácsok mögül.

Itt fekszem már húsz éve,
Egyedül, magányosan,
Itt lennem nem kéne,
Emlékszem, de csak homályosan.

Mit, s miért tettem,
Azt nem tudom,
Ember életét elvettem,
De nincs rá indokom.

Egy sötét cellában fekszem,
Dohos szag árad,
Minden zugát ismerem,
S érzek egy vágyat.

A Szabadság az, mit érzek,
Eme érzés körülvesz,
De olyat nem kérek,
Mit nem teljesítesz.

Cellám oldalán, a kis ablakon,
Soha nem süt be a Nap,
Könny csorog az arcomon,
Mert napsugarat nem kap.

Húsz éve, ugyanazok a falak,
S ugyanazt az ételt kapom,
Ágyam mellet patkányhadak,
Ételem felét nekik adom.

Ötven éves vagyok,
És még húsz év van hátra,
Kegyelmet nem kapok,
De reménykedek, hátha...

Lassan beleörülök a magányba,
Soha nem lesz vége,
Nincsen helyem e világba,
Immáron húsz éve.

Megbántam mit tettem,
Hogy életet elvettem,
A büntetést megérdemlem,
De innen el kell mennem.

Mert hív a Szabadság,
De szökni nem lehet,
Az életem badarság,
Életemnek véget vetek.

A Szabadság oly fontos nekem,
Az, hogy újra szabad legyek,
Már nem számít életem,
Így bármeddig elmegyek.

Reggel jönnek az őrök,
És én ott lógok felakasztva,
Torkom még hörög,
Leszednek, de már halva.

Nem tudtam mást tenni,
De SZABAD VAGYOK!
Nem sirat senki,
De végre SZABAD VAGYOK!







TÉTLENSÉG


Van egy olyan rossz érzés,
Mely maga után vonz sok kérdést,
Ez az érzés a tétlenség,
Mikor magába szív a sötét mélység.

Ez az érzés, mi nyomaszt téged,
Múltból előbújnak régi képek,
Nem emlékszel rosszra, csak a jóra,
Csak az együtt töltött szép napokra.

Ilyenkor felejted a gondokat,
S kering benned egy gondolat,
Mi lesz veled, ha nem lesz több boldog nap,
Mert az élettől több esélyt nem kap.

Alig tudsz, de ránézel,
Könnybe lábadt szemekkel,
Megfogod kis fehér kezét,
Majd egy imát mondasz életéért.

Nem bírod nézni, hogy vétlen,
Te meg csak ott ülsz tétlen,
Kirohansz a fehér teremből,
S könny folyik szemedből.

Remegő kezekkel rágyújtasz,
S az érzés, úgy nyomaszt,
Segíteni akarsz, de nem tudsz,
A gondok elől elfutni nem tudsz.

Erőt veszel magadon, s visszamész,
A fehér terembe belépni félsz,
Félsz, hogy könnyed megint kifakad,
S Te teljesen elhagyod magad.

Odamész mozdulatlan testéhez,
Fejed lehajtod kis kezéhez,
Lehunyod szemed csendesen,
S Te cirógatod kedvesen.

Nem kell látnod, érzed, hogy szenved,
Hisz oly erősen szorítja kezed,
Oly fáradt vagy, hogy nem bírod,
S szemed estére lehunyod.

Reggel, mikor megérint az első napsugár,
S vörös színben játszik a táj,
Ránézel szerelmedre, ahogy ott fekszik,
S gyönyörű kék szeme, lassan kinyílik.

Elmúlik a sok gond,
Mikor e szót hallod,
Mit érzéki hangján kiejtett,
E szó, a SZERETLEK!







TUDATLANSÁG


A tudás egy éltető elem,
Mi az embernek lételem,
Ha nincs, akkor félelem,
Ha van, akkor kényelem,
Nos a kérdést felteszem:
Kényelem vagy félelem?







UTOLSÓ FIGYELMEZTETÉS


Nem vigyázunk, vesztünkbe rohanunk,
A fellegekből a mélybe zuhanunk,
Saját magunknak köszönhetünk mindent,
Hogy nem tiszteltük e drága kincset.

Az utolsó figyelmeztetéseket kapjuk,
S mi csak a kegyelemdöféseket adjuk,
Nem veszünk tudomást, nem figyelünk,
S a csúcsról, majd a mélybe szédülünk.

Veszélyek vesznek körül minket,
Elpusztítanak, felőrölnek mindent,
Nem veszzük észre, miért történik mindez,
Majd csak akkor, mikor már késő lesz.

Végveszélyben vagyunk, mi csak virulunk,
Mi a kínt okozza, abba nem hagyunk,
Nem látjuk magunk előtt a jövő dolgait,
Süketek vagyunk, nem halljuk kínzó szavait.

Pusztulás vár minden egyes lényre,
Nem figyeltek a veszélyre,
Nem lesz maradása senkinek a világon,
De senkit nem érdekel, úgy látom.

Minket nézve nem fenyeget,
De ezernyi apró kis gyereket,
Kiket majd unokáink szülnek e világra,
Eltűnnek majd a végső homályba.

Féltem őket, hiszen saját vérünk,
Azok, kik e világi létük,
Hagyják itt, mert mi vétkeztünk,
Mi hibánk, tévedtünk.

Istent akartunk játszani, nem tudtuk,
Hogy a játékban gonosz bábuk voltunk,
S tönkretettük a szépséget,
S milliónyi apró létet.

Sajnos már vissza nem lehet fordítani,
Nem lehet, ha fáj ordítani,
Szembe kell nézni a kínzó halállal,
S e szép Föld pusztulásával.







VALÓS SZÜRKESÉG


Emberek! Ti, kik e világban éltek!
Mit láttok, mikor egymásra néztek?
Nem kell mondani, hisz tudom a választ!
Nem láttok semmit, csak szürke árnyat.
Értitek? Ezek vagytok ti emberek!
Futószalagon gyártott, érzelem mentes lények.
Húsból és vérből vagytok, mint én,
De van köztünk egy különbség, a tény,
Bennem dúlnak az érzelmek, s kétségek.
Áh, azt se tudjátok, miről beszélek!
Fogalmatok sincs, mi a szeretet,
Hogy mi a bosszúság és a gyűlölet.
Nem éreztetek soha semmi érzelmet,
Ezek vagytok ti, lélek nélküli létek!
De mit ér az a drága élet,
Ha nincs semmi, mi minket éltet?
Nem értettetek meg semmit gondolom,
Csak én vagyok, ki ezt mondom!
De mindig lesz pár ember, ki érzelemmel,
S hatalmasan tágra nyílt szívvel,
Felétek fordul, kinyitja szemetek,
Hogy ne a képzeletbe, a valóságba nézzetek.
Szemeitek mindig lehunynátok,
Olyan ez, mint egy rossz átok,
Lassan én is lehunyom szememet,
Nem bírlak nézni titeket,
Visszatérek saját magányomba,
S reménykedek, nem volt hiába.
Hogy kinyitottam az emberek szemét,
Hogy megmutattam valódi értékét,
E csodás világnak,
Miket rejtenek a láthatatlan fátylak.
S reménykedek, hogy belátja,
Érzelmek nélküli az ő világa.







VÍG MELÓDIA


Kacaj töri meg az éjszaka csendjét,
Az utca komoly, rideg esti rendjét,
Valaki vígan kacag, nevet az éjszakába,
Vakon bele a vak homályba.

Nevet, mi olyan, mint ördögi kacaj,
Mint sátán, ha megesik a baj.
Nevet, üvölt önfeledt,
Nem látja senki lent.

Elbújik az éj leple alatt,
Szívéből a kacaj, csak fakadt,
Szüntelen, folyton folyvást,
Kacagja felénk az áldást.

A kihalt utcán rohanva nevet,
Örült tán, bolond lehet?
Kínzó kacaj ez, valami lelkét,
Nyomasztja, s sorvasztja szívét.

Sírás hangja hallatszik a kacaj között,
A sötét árnyak leple mögött.
Kacag, s közbe sír, milyen lélek ez?
Ki sírva bolondságot tesz.

Hatalmas bánat nyomja aprócska szívét,
Nem hagyja nyugodni földi létét,
Egy gondolat, hogy egyedül maradt,
S a gondok elől elszaladt.

Kacag a sors kegyetlen fintorán,
Hogy őt csak nézte bambán,
Aztán az egyik percről a másikra,
Átkot hozott reája!

Magán kacag, hogy ily ostoba,
Mert hogy buta, s otromba,
Megunta hogy csak játék az élet,
S búcsút mond néktek.

Nem kacag, síri csend lett hírtelen,
S az idő oly végtelen,
Holtan esett össze a kacagó ember,
Mert a gondokkal szembenézni nem mert.

Holtan esett össze, nem törődtek vele,
Nem fogta kezét Isten keze,
Elhagyta örült lelke egy világot,
Sírjára nem visz senki se virágot.







VIRÁGOS MEZŐ


Sűrű füst, büdös hullaszag,
Terjeng, a tavaszt hozó levegőben,
Lassan az elvetett búzamag,
Kibújik a termékeny földben.

Hullák hevernek mindenütt,
Ellenség és bajtársak,
Valaki sír odafönt,
Siratja a bátrat.

Siratja azokat, ki életüket,
Áldozták valamiért,
Halovány sejtésüket,
Adták a népért.

Ahogy a tavaszi zápor,
Mossa poros arcukat,
Ezernyi katona, ki bátor,
Feláldozták magukat

Nem is ismerték egymást,
Úgy támadtak egymásnak,
Úgy ölték egymást,
Nem tudták, miért harcolnak.

Becsülendő ügyért,
Áldozták életüket,
Vagy csak a hatalomért,
Hagyták ott szerelmüket?

Emberek ezrei,
Hevernek a réten,
Virágok ezrei,
Kell ki szépen.

Pont annyi virág nyílik,
Mint ahány bátor ember,
A véres mezőn fekszik,
Szólni senki nem mer.

Minden virág egyfajta,
S ugyanolyan szirmot hajt,
Nem számít országa, s rangja,
Előttük mindenki fejet hajt.





 
 
0 komment , kategória:  Orth László  
Címkék: kitaszítottként, kiismerhetetlen, összeroskadtan, figyelmeztetés, szétroncsolják, összeroskadtam, elpusztítanak, összeroppansz, gondolatokban, értelmetlenek, végveszélyben, érthetetlenül, szabadulhatsz, pusztulásával, szenvedéllyel, könyörüljetek, hozzátartozók, szürkeségben, antikrisztus, megpecsételi, küzdelmedből, érhetetlenül, elmélkedések, vérengzésnek, visszabújnak, irányítsanak, foglalkoznak, mindannyiunk, megváltozott, tönkretettük, süllyesztőbe, szabadságban, patkányhadak, menekülhetsz, megcsináltad, engedhetitek, olvasók körében, élet nagy, érzelmekkel foglalkoznak, egész életem, eget kérlelem, perc alatt, gondolat elvész, mélyből egyszer, pokol tornácáról, kínzó haláltól, földi kérgen, élettel vívott, gondok súlyától, élet ezernyi, emberek szemébe, érzés nélküli, Orth László, ORTH LÁSZLÓ VERSEI II, ÉRTELMETLEN ELMÉLKEDÉS, ÉRTELMETLEN AZ EGÉSZ…, FELLEGEK KÖZT…, Most Mindenkinek, Csak Te, ÉVEZRED KÜSZÖBÉN, VAGY ROSSZ, KEGYETLEN SORS, LÁNCRA VERVE, LÉGY ÖNMAGAD, Legyél Úr, MIÉRT KELL…, LESZ MOST ÉNVELEM, NYISSÁTOK KI SZEMETEK, ŐRÜLTEK HÁZA, PENGE ÉLÉN, SEMMI KÖZE, SZABAD VAGYOK, UTOLSÓ FIGYELMEZTETÉS, VALÓS SZÜRKESÉG, VIRÁGOS MEZŐ,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Tudjátok ?
Belétünk a Sárkány évébe, béke vagy nagyobb háború vár ránk?
Még zöld a chili paprikám, ha beviszem a lakásba tovább fejlődik?
Tényleg hasznos gyógynövény a csalán?
Mi a teendő a novemberi Rododendron bimbóval?
Az álmoknak valóban van jelentése?
még több kérdés
Blog Címkék
Alvó cica  Az időszakos böjt és a vérnyom...  Facebookon kaptam  Agárdi Gábor gondolata  képre írva  Facebookon kaptam Krisztinától  Az angyali üdvözlet  Várnai Zseni - Éveim  Szép estét  Facebookon kaptam  Alvó kutya  Paul David Tripp Március 26  Facebookon kaptam Mírjam barát...  Az a nap, amelyik nevetés nélk...  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  A pálma a győzelem és a diadal...  Facebookon kaptam  Boldog virágvasárnapot minden...  Facebookon kaptam Cs Ildikótól  Facebookon kaptam Cs Ildikótól  Facebookon kaptam  Alvó cica  A csend aranyat ért  Ne hagyd  Facebookon kaptam Krisztinától  Facebookon kaptam Krisztinától  Minden kedves látogatómnak sze...  Boldog virágvasárnapot minden...  Facebookon kaptam  Jó éjszakát  Sárkány  Benedek Elek - Virágvasárnap  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Egy imádság Ágoston Vallomások...  képre írva  Humor is meg nem is szerinted?  J. Donald Walters  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Egy hét kihagyás  Vérnyomáscsökkentés  Facebookon kaptam  képre írva  Facebookon kaptam  A nagy természet  Ne hagyd  Karinthy Frigyes: Almafa  Nagyhétfő:  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Sárkány  képre írva  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Alvó cica  Facebookon kaptam  Kosztolányi Dezső: A komédiás ...  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Nagy Feró megmondta?  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Sadhguru idézet  Kosztolányi Dezső: A komédiás ...  A nagy természet  Haja van  Facebookon kaptam Cs Ildikótól  Nem azt látja  Benedek Elek - Virágvasárnap  A pálma a győzelem és a diadal...  Sárkány  Minden kedves látogatómnak sze...  J. Donald Walters  Facebookon kaptam  Az eper flavonoidjainak gyógyh...  Sárkány  képre írva  Ha nyitott vagy  Facebookon kaptam  Soli Deo gloria  Nagyon furcsa szeretni valaki...  Facebookon kaptam  képre írva  Facebookon kaptam  Hibáztam már  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Ratkós beszületései a szereplő...  A csend aranyat ért  Az időszakos böjt és a vérnyom...  Facebookon kaptam  Zilahy Lajos - A régi ház küsz... 
Bejegyzés Címkék
olvasók körében, élet nagy, érzelmekkel foglalkoznak, egész életem, eget kérlelem, perc alatt, gondolat elvész, mélyből egyszer, pokol tornácáról, kínzó haláltól, földi kérgen, élettel vívott, gondok súlyától, élet ezernyi, emberek szemébe, érzés nélküli, pokol tornácán, törvény fölött, puszta közepén, világ tetején, pillanat alatt, ember kergetőzik, vesztébe szalad, lövéssel tarkójuk, másik embert, szürke sereg, holtak kupacán, árvák sírnak, tiszta szeretetből, sötét jövő, kegyetlen haláltól, lépést teszel, pokoli léttel, csodaszép képet, halál hívó, fényes eleje, halottak ezrein, helyes nézetet, szép életre, tiszta szeretet, szabadság mennyit, ember soha, válasz értelmes, utolsó pillantást, fehér füstbe, látványt leírni, helyes útra, életed bátran, felhők közt, egész világ, könnycsepp értetek, nagy csodára, jelenbe folyik, véres középkor, emberek vére, röpke perc, írva íratlan, fellegek közt, kéjmámor oldalán, irányt sorsodnak, pokolban találod, újabb forradalmat, senki teszi, senki meghúzza, utca közepén, pisztolyod magad, földön fekvőbe, sötét süllyesztőbe, egyszerű néppel, harctér közepén, patak vize, emberek ettől, egész csak, változás homályától, sodró tömeg, világ baját, világ olvasztó, világ tisztuljon, föld világa, rossz vagy, másnak lehet, sors mindenkivel, rossz rosszat, sors kiismerhetetlen, szürkeségben ragadtam, világban elveszni, nagyok minket, élet hozza, igaz szóra, földbe tiporjanak, magukra maradt, szépről álmodunk, saját világom, világ kapui, elveszett lelket, raboskodók miatt, porba tiport, napot feledd, hatalmas puffanás, anya kirohan, gyerek megy, , ,
2024.02 2024. Március 2024.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 21 db bejegyzés
e év: 69 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 865
  • e Hét: 9102
  • e Hónap: 35725
  • e Év: 173097
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.