Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Charles Baudelaire versei
  2021-01-31 21:00:18, vasárnap
 
 







CHARLES BAUDELAIRE VERSEI




Charles Baudelaire (Párizs, 1821. április 9. - Párizs, 1867. augusztus 31.) francia költő és művészeti esszéíró-kritikus, a világirodalom egyik jelentős alakja.

A Romlás virágai (Les Fleurs du mal) című 1857-ben könyvbe gyűjtve megjelent verseiért az ügyészség ,,istenkáromlás" és ,,erkölcsgyalázás" vádjával perbe fogta (egyidőben Flaubert perbefogásával a Bovaryné miatt). Flaubert-t felmentették, Baudelaire-t azonban könyve megcsonkítására kényszerítették. A költő alkohol- és ópium-mámorba menekült, a vérbajt is elkapta. A romlás virágainak második, bővített kiadása (1861) után Baudelaire a fiatal költők és irodalmárok művészi példaadója lett, a modern költészet legnagyobbjaként tekintenek rá. Próza-költeményei (Le Spleen de Paris) és a romantikával foglalkozó esztétikai írásai befolyásolták több írónemzedék nézeteit.

"Baudelaire az első látnok, a költők királya, igazi isten."
(Arthur Rimbaud)



Link



A ROMLÁS VIRÁGAI (antológia)

Link








AZ ALBATROSZ




Olykor matrózi nép, kit ily csiny kedvre hangol,
Albatroszt ejt rabúl, vizek nagy madarát,
Mely, egykedvű utas, hajók nyomán csatangol,
Míg sós örvényeken lomhán suhannak át.

Alig teszik le a fedélzet padlatára,
A kéklő lég ura esetlen, bús, beteg,
Leejti kétfelé fehér szárnyát az árva
S mint két nagy evezőt vonszolja csüggeteg.

Szárnyán kalandra szállt, - most sántit suta félsszel,
Még tegnap szép csoda, ma rút s röhejre készt,
Csőrébe egy legény pipát dugdosva élcel,
Egy másik sántikál: hé, így röpűlsz te, nézd!

A költő is ilyen, e légi princnek párja,
Kinek tréfa a nyíl s a vihar dühe szép,
De itt lenn bús rab ő, csak vad hahota várja
S megbotlik óriás két szárnyán, hogyha lép.

Ford.: Tóth Árpád







A BOR LELKE


Dalolt egy este a bor lelke a palackban:
,,Hozzád beszélek, óh kitaszított barát,
bíbor pecsét alól, börtönömhöz tapadtan
küldöm feléd a fény s testvériség dalát!

Tudom, mennyi erőd, kínod és verítéked
kell napban lángoló hegyoldalon ahhoz,
hogy megszülessen és belém gyúljon a lélek;
de ne félj, nem leszek se hálátlan, se rossz,

mert ha torkán leönt a nyűtt robotos, érzem,
mily végtelen gyönyör mámora szédít el,
jobb ott, jobb nekem ott, mint pincék hidegében:
édes és puha sír az emberi kebel.

Hallod a daloló vasárnapot? Lobogva
táncol szívemben a remény és égbe visz!
Dicsérj, ingujjban és rádőlve asztalodra,
dicsérj, és nemsoká megdicsőülsz te is:

izzásom asszonyod boldog szemébe árad,
fiad arcán színem s erőm újra kinyit
s olaj leszek a sors e gyönge harcosának,
olaj, mely edzi az atléták izmait.

Növényi csodaként zuhanok tebeléd is,
szent mag, ambrózia, az Örök Kezeké,
s nászunkból boldogan kisarjad a Poézis
és mint ritka virág szökken Isten felé!"

(Szabó Lőrinc fordítása)







BORÚS ÉG


Úgy rémlik, pára ül borús nézéseden,
Titokzatos szemed (kék? szürke? zöld e szem?)
Felváltva lesz szelíd, kegyetlen, álmatag,
Fakó és lusta ég fényével bágyatag.

Olyan vagy, mint a langy, fehér, fátylas napok,
Mikor révült szivünk lágy könnyeket zokog,
S gúnyolják, míg reánk vad, titkos bú remeg,
Alvó elménket a túléber idegek.

Gyakran úgy tűnsz elém, mint a szép messziség,
Ha ködös évszakok napfényén gyúl az ég,
Óh, éppen úgy tüzelsz, mosdózott tájakul,
Melyekre borus ég tompa sugára hull.

Óh, asszony, bús veszély, ó, bűvös őszi ég,
Fagyod és zúzmarád majd épp így vonz-e még?
Konok, kemény teled, ha vágyam rája tört,
Ad-é majd vasnál és jégnél maróbb gyönyört?

Tóth Árpád







EGY DÖG


Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt,
melybe ma szemünk ütközött:
Az ösvényforduló kavicsos homokágyán
váratlan egy iszonyu dög

nyitotta lábait cédán magasba lökve,
mig izzadt méreg járta át,
élénk, gúnyosan és semmivel sem törődve,
kipárolgással telt hasát.

A nap sugarai tán azért tündököltek
úgy e sülő szemét fölött,
hogy atomjaiban adják vissza a Földnek
azt, amit az egybekötött.

S e gőgös vázra mint nyiladozó virágra
nézett alá az ég szeme;
a bűz ereje az egész rétet bejárta,
azt hitted, elájulsz bele.

A mocskos has körül legyek dongtak, s belőle,
folyadékként és vastagon,
fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve
másztak az élő rongyokon.

S mindez áradt, apadt, mint a hullám, s repesve
s gyöngyözve néha felszökellt:
a test bizonytalan dagadva-lélegezve
sokszorozott életre kelt.

S e világ muzsikált, halkan zizegve, lágyan,
mint futó szél a tó vizén,
vagy mint a mag, melyet a gabonaszitában
ütemre forgat a legény.

A széteső alak már-már nem volt, csak álom,
kusza vonalak tömege,
vázlat, melyet csak úgy fejez be majd a vásznon
a művész emlékezete.

Egy elijedt kutya a szirt mögé lapulva
nézett bennünket dühösen,
sóváran lesve a percet, amikor újra
lakmározhat a tetemen.

- És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,
ilyen ragály és borzalom,
szemeim csillaga, életem napvilága
te, lázam, üdvöm, angyalom!

Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján.

De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön
vad csókjaival megehet,
én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm
elrothadt szerelmeimet!

Szabó Lőrinc fordítása










EGY MADONNÁHOZ



Spanyol ízlésű ex-voto


Építnék, Asszonyom, Madonnám, sírva feltárt
Búm éjén teneked egy földalatti oltárt,
S vájnék szivembe, hol legfeketébb az éj,
Hová gúny nem hat el, se hitvány földi kéj,
Egy fülkét - kék s arany zománctól égne odva -,
Hol mint csodás Szobor, állj büszkén magasodva.
Ötvözött Verseim dús fémpántját, remek
Kristályrímekkel is művészin tűzve meg,
Mint roppant koronát, ékül fejedre fonnám,
S Féltésem szövetét, óh, halandó Madonnám,
Szabnám rád Köpenyül, hogy barbár-mereven
Nyomjon, s bélése is Gyanakvásom legyen;
Hadd zárja bájaid körül ez őrző sátor,
Csillogva gyöngy helyett Könnyeim záporától!
Szoknyád vágyam legyen, a lágyan reszkető,
Apály s dagály gyanánt szálló s ereszkedő,
Mely halmokig eped, s völgyekbe hull juházva,
Míg fehér s rózsaszín tested csókkal ruházza.
Hódolatom legyen a szép selyemtopán,


Amely, hogy megalázd, lábadra vár csupán,
S míg az isteni rajz selymébe lágyan forr át,
Őrzi, mint az agyag, a belényomott formát.
Ha nem tudok, noha hő vágyam, tetszeni,
Zsámolyodul Ezüst Holdsarlót metszeni,
A bennem mardosó Kígyót vetem elébed,
Hogy óh, Királyi Nő, ha sarkad rájalépett,
Diadal és dicső bosszú törjön veled
E szörnyre, mely csupa genny s pöffedt gyűlölet.
Majd Gondolataim sok gyúlt Gyertyája sort áll,
Hol, Szűzek Asszonyát, emel virágos oltár,
Hogy míg a kék plafon visszfényesen remeg,
Egyre rád nézzenek, csak rád, e tűz-szemek.
Majd, mert minden izem csak téged áhít váltig,
Tömjén- és mirrha- és ámbra-illattá válik,
S feléd, óh, havas és fehér Csúcs, szüntelen
Gomolygás közt lebeg viharzó Szellemem.
Végül, hogy Mária-sorsod kiteljesítsem,
És hogy Szerelmemet barbár kéjjel vegyítsem,
Fekete kéj! a Hét Főbűnt, istentelen
Bánatmarta pribék, hét bús Késsé fenem,
S őrült zsonglőr gyanánt hajítva sorba pengém,
Célul legtitkosabb szerelmed mélyét venném,
Hadd járják sorba át Szived, a dobogót,
Szived, a zokogót, Szived, a csobogót!

Tóth Árpád










EGY VÖRÖSHAJÚ KOLDÚSLEÁNYHOZ


Hó archoz rőtszinü tincs!
ruhádnak ép helye nincs,
társz pőre nyomort, de friss
szépséget is.

Lásd, engem, bús, ideges
költődet kis, beteges
tested, bár pettyezi folt,
vágyakkal olt.

Cipőd csak rút facipő,
ám szebben hercegi nő
sem hord, min bársony a pánt,
kacér topánt.

Ó, bár e kinőtt ruha
helyett rangbéli puha
diszítne: uszály, melyen
zúg a selyem.

S rongyos harisnya helyett
hadd védné térdeidet
kéjenctől aranyos őr:
kis hetyke tőr!

A laza csokru füző
mögül két, bűnbe üző
keblecskéd kandi szeme
kiintene.

S hogy selymed kéjre leszedd,
kéretnéd lusta kezed,
karmolva, ha makacs ujj
sürgetni búj.

S nem volna közbe szünet:
Belleau úr szőtte szonett
zsongatna, gyöngyszavu kincs,
s míg bús bilincs

közt sok buja verselőd
dalt dallana, perzselőt,
s lépdelné karcsu bokád
lépcsőd fokát,

lentről sok hetyke gyerek,
Ronsardok s grófi sereg
lesné üde bájaid
bújt tájait.

Ágyadban nem liliom
nyílna, de csók, miliom,
s Valois-kból egy brigád
nyögné igád!

- Ám csak koldúlsz, te szegény,
csapszékek rossz küszöbén,
s kezed kültelki Véfour
szennyébe túr.

Szemed olcsó kirakat
üveggyöngyén megakad,
s hajh, venni zsebembe sincs
pár sous-nyi kincs!

De menj csak, vígan, igy is,
ha kő és gyöngy irigy is, -
mégis csak pőre, keszeg
tested a szebb!

(Tóth Árpád)







ELŐHANG


Butaság, kapzsiság, tévelygés, ferde vétek
oltja testünkbe és lelkünkbe mérgeit;
s mint koldús éteti öntestén férgeit,
mi éppen úgy vagyunk sok drága búnknak étek.

És bűnünk mind makacs, igaz bánatra gyáva;
ki gyón is néhanap, jó zsíros bérre vár,
aztán vigad megint, nyakig hadd lepje sár,
s lemosni mocskaink csak ronda könny a láva.

Párnáján ringat a fő-fő Varázsló-isten,
a Sátán s álmot ád, mely romlással marat,
s a gazdag, tiszta érc, a híres akarat,
párává lobban el az alkimista-üstben.

Az Ördög dirigál, rángatva rossz fonálunk!
Ki enyhülést akar, a rondaságba váj,
s mindennap közelebb az alvilági táj,
hová egykedvüen, bűzös homályba szállunk.

Mint züllött részeges, ha némi női roncsot,
vánnyadt keblű lotyót csókol és belemar,
titkos, futó gyönyört mi úgy falunk hamar,
facsarva lázasan, mint egy avítt narancsot.

Mint milliónyi nyű, bennünk bozsogva rajzó,
agyunkat démonok raja lepi tele,
s ha lélekzik tüdőnk, Halál zuhog bele,
mint láthatatlan folyó, s zúgása tompa jajszó.

Torz kéj, gyújtogatás, vad méreg, sanda penge
ha víg ábráikat eddig nem hímezék
sorsunk hétköznapi, komisz vásznába még,
azért van, jaj, csupán, mert lelkünk tettre gyenge.

De túl a párducok, sakálok s mind a hitvány
keselyűk, skorpiók, majmok s kígyók körén,
mely itt nyög, bőg, röfög, kúszik, megannyi rém,
bűneink átkozott állatkertjét rutítván,

van még egy - ily csufat, gonoszt s szennyest ki látott?
Ez, bár alig mozog és ordítani rest,
romokba döntené a földet örömest,
s ásítva egy nagyot, benyelné a világot:

az Únalom! - szemén rest könny ragyog kövéren,
huká-t pöfékel és bitók felé mered:
finom szörny! ugye őt te is jól ismered,
én álszent olvasóm - képmásom - bús fivérem?

Tóth Árpád fordítása







AZ EMBER ÉS A TENGER


Szabadság embere, tengert imádni hű!
Szeresd csak: tükröd ő, hullámló végtelenje
Minthogyha parttalan bús lelked képe lenne
S ő is, mint szellemed, örvénylőn keserű.

Képmásod mély ölén alámerülsz gyönyörrel,
Szem és kar rásimul s felejti már saját
Háborgását szíved, figyelve ős zaját,
Mely egyre féktelen és vad panaszba tör fel.

Mindkettőtök setét s rejtelmesen rideg:
Ember, örvényeid kinek van mérni ónja?
Tenger, halk kincseid napfényre fel ki vonja?
A meghitt titkokat irígyen őrzitek.

És mégis, míg a vén századok tünni térnek,
Kegyetlen és konok küzdéstek egyre áll,
Jaj, mert szerelmetek a gyilok és halál,
Oh örök birkozók, oh vad dacú fivérek!

Tóth Árpád







ÉN NEM FELEDTEM EL, A VÁROS KÖZELÉBEN...


Én nem feledtem el, a város közelében
Hol állt fehér tanyánk, törpén, de csöndbe, szépen;
Ott kis, kopott lugas rejtette az avitt
Gipsz Vénusz s Pomona mezítlen bájait,
És esténként a nap, csobogó tűzben égve,
Míg az ablakokon megtört a büszke kéve,
Nézte, mint tágranyílt, kiváncsi égi szem,
Hogy folyik vacsoránk hosszan és csöndesen,
S rezgett a bő sugár viasz visszfénye enyhén
Az olcsó abroszon s a függöny tarka selymén

Tóth Árpád







A HAJ


Oh gyapjú! mely buján gyűrűz a nyakra rengvén!
Oh fürtök! illatok, rest súllyal reszketők!
Oh mámor! E hajat, az alkóv esti enyhén
Emlékrajt kelteni, mely szunnyad benne renyhén,
Im légbe lengetem, mint drága keszkenőt!

A lázas Afrika s bús Ázsia, a lomha,
Egész tünő világ, mely messzi múl busan
Piheg mélyedben itt, oh illatok vadonja!
S mint mások szellemét a ringó zene vonja,
Enyém, én édesem, párfőmödön suhan.

S már mennék, hol telibb nedvű a lomb s az ember,
S kábult bőrükre az örök hő nyár csorog, -
Erős, dús hajfonat! velem habként te lengj el,
Beléd fénylő csodák rejtvék, te ében-tenger,
Vitorlák, evezők, fáklyák és árbocok:

Egy zengő kikötő, hol bő tivornya vár rám,
Szagok, lármák, szinek: csupa dús nedvü bor!
Lengő hajók alatt a víz arany meg márvány
S nagy árbóc-karjukat nyujtják, ölelni tárván
A szent, dicső eget, mely reszket egyre s forr,

Részeg főm e sötét haj-óceánba rejtem,
Melyben bezárva él a másik óceán,
S míg hintázó habok becézik úri lelkem,
Termékeny lustaság! szelíd öledre leltem,
Végtelen ringatóm, balzsamos nyoszolyám!

Oh kék haj sátora, kék éjszakából verve,
Átfogsz s akkor te vagy a tág, kerek azúr, -
Kígyós hullámaid pelyhes partján heverve
Tömör, hő illatok kábítanak keverve:
Ott kókusz, pézsma és kátrány nyers szaga szúr.

Még, még! örökre így! e nagy, nehéz sörénybe
Hadd hintem gyöngy, rubin és zafir záporát,
Hogy mindig úr legyen fölötted kéjem kénye!
S te légy oázisom s a bő kortyú edény te,
Melyből mohón nyelem az emlékek borát!

Ford.: Tóth Árpád







HAJNALI EGYKOR


Végre! egyedül! Már csak néhány kései és fáradt fiáker robogása hallatszik. Ha a nyugalom nem is, néhány órára miénk lesz a csönd. Végre! megszűnt az emberi arc zsarnoksága, és most már csak saját magamtól fogok szenvedni.

Végre! szabad tehát elernyednem a homály fürdejében! Mindenekelőtt két fordítás a záron, ügy érzem, e kettős kulcsfordulat növeli a magányomat és erősíti a torlaszokat, melyek ténylegesen elzárnak a világtól.

Szörnyű élet! Szörnyű élet! Összegezzük a napot. Találkoztam néhány íróval, egyikük megkérdezett: eljuthat-e az ember Oroszországba szárazföldi úton (nyilván szigetnek gondolta Oroszországot); nemesen vitatkoztam egy folyóirat szerkesztőjével, aki minden ellenvetésemre azt válaszolta, hogy: - Ez a lap a becsületes emberek pártján áll - ami annyit jelent, hogy a többi lapot mind gazember szerkeszti; köszöntem húsz embernek, tizenötöt nem ismerek közülük; kézfogásokat osztogattam, ugyanilyen .irányban, mégpedig a nélkül az óvintézkedés nélkül, hogy kesztyűt vásároltam volna; az időt agyonütni, egy zápor alatt, felmentem egy kötél táncosnőhöz, az arra kért, hogy tervezzek neki Venustre-jelmezt; tisztelegtem egy színigazgatónál, aki, miközben lerázott, így szólt hozzám: - Talán jól tenné, ha Z. . . úrhoz fordulna; valamennyi szerzőm közül ő a legnehézkesebb, legbutább és leghíresebb; vele talán elérne valamit. Keresse föl, s aztán majd meglátjuk -; eldicsekedtem néhány ocsmány cselekedettel, melyet sohase követtem el, és letagadtam, gyáván, néhány gonosztettet, amit gyönyörrel végrehajtottam; a kérkedés vétke ez, bűn az emberi önérzet ellen; megtagadtam egy csekély szolgálatot egy barátomtól, és ajánlólevelet írtam egy hétpróbás gazembernek; huhh! vége a beszámolónak?

Elégedetlenül mindennel és elégedetlenül magammal, szeretném megváltani magamat és büszkélkedni egy kicsit az éji csöndben és magányban. Lelkei azoknak, akiket szerettem, lelkei azoknak, akiket megénekeltem, erősítsetek, gyámolítsatok, távolítsátok el tőlem a hazugságot és a világ rontó gőzeit; te pedig, Uram Istenem, add kegyelmedet, hogy írhassak még néhány szép verset, .mellyel bebizonyítom saját magamnak, hogy nem vagyok az utolsó az emberek között, hogy nem vagyok alábbvaló azoknál, akiket megvetek.










HALÁLTÁNC




Büszke, mint aki él, elegáns termetére,
Zsebkendő ékíti, kesztyű és nagy csokor;
Ahogy jár, hanyagul, holmi bizarr ledérre,
Sovány kokottra vall az únt, fanyar modor.

Volt-é már, mint övé, oly karcsú test a bálban?
A túlzó, tág ruha omló, királyi, bő
Redőkkel hull köré, s alul szárazka láb van,
S hegyén sziromszerű, csinos, csokros cipő.

A rezge fodrok, a kulcscsont szélére torlón,
Mint felvert, buja hab a szirtfokok alatt,
Védik szemérmesen - ne törjenek vigyorgón
Rejtekükből elő -, a gyászos bájakat.

Szeme mélyeiben üresség és homály van,
S a koponyát, melyet ügyes füzér szorít,
Törékeny csigolyák viszik, himbálva lágyan.
- Óh, cifra Semmi, te, kit vad bűbáj borít!

Lesznek sokan, akik torzképül magyaráznak,
S nem értik meg, a hús szerelmétől vakok,
Névtelen, elegáns báját a puszta váznak,
De én, nagy Csontalak, hű ínyenced vagyok!

Jöttél, hogy bénító grimásszal halni rontsad
Az Élet ünnepét? vagy űz egy régi vágy?
Kéjekkel hiteget egy új boszorkaszombat,
És sarkantyúzni még él bordádba vág?

Míg hegedű dalol, és a gyertyák lobognak,
Reméled, hogy konok lidérced szétomol?
S hogy míg az orgiák vad zúgói csobognak,
Megenyhül a szived mélyében gyúlt pokol?

Badarság s ócska bűn apadhatatlan kútja!
Ősrégi fájdalom örök lombikja, te!
Bordáid görbülő rácsa közt ott visz útja
Kígyódnak - látom én -, még éhséggel tele!

Lásd, attól tartok én, hogy gúnyos kelletésed


Méltó táncos szivet találni nem segít;
A halandók az ily tréfát szeretni késnek,
S az Iszony bája csak bátrakat részegít!

Szörnyű gondolatok bozsognak mély szemedben,
Szédületet lehell örvényük, s fogadom,
A gyáva táncosok rossz ízre émelyedten
Látnak örök mosolyt harminckét fogadon.

Mégis, ki az, aki csontvázat nem ölelt még,
S a holt dolgok izét ki nem kóstolta meg?
Mit érnek párfőmök, frakkok vagy drága kelmék?
Téged csak az utál, ki szépként tetszeleg.

Orratlan bajadér, biztos győzelmü vad lyány,
E kényes táncosok hadd hallják hát szavad:
"Kevély cifrák! A sok festék és púder alján
Halálszag bűzlik ám! Ó, pézsmás váz-csapat,

Roncs Antinouszok, kopasz kikent-kifentek,
Sok vánnyadt dandy és nyűtt nőcsábász-tetem,
A halál tánca visz, s tovasodródva mentek
A táj felé, melyet nem ismer senki sem!

A hűvös Szajnapart s a Gangesz égő tája
Mindegy: a földi nyáj csak ugrál és liheg,
S hogy a plafon likán az Angyal Trombitája,
Mint setét puskacső ásít, nem látja meg.

Groteszk emberiség! A Halál is csodálja,
Mily rángó tánc fölé süt mindenütt a nap,
S olykor párfőmösen vegyűl ő is a bálba,
S az őrület közé iróniája csap!"







A HATTYÚ

Victor Hugo-nak


1

Andromaché, ma rád gondolok! - A kis árva
Folyóra, hol sötét tükörben ragyogott
Özvegyi bánatod roppant királyisága
S a csalfa Simois könnyedtől csobogott -,

Ma termékenyitő iszapjától lett sáros
Emlékem, járva épp az új Carrousselen.
- A vén Párizs oda! - (hajh, változik a város,
És oly gyorsan, ahogy halandók szíve sem!)

Csak lelkem látja még az eltűnt baraktábort,
Oszloptörzsek s fejek dirib-darab diszét,
Giz-gazt, kőtömböket, amikre zölden ráforrt
A hínár, limlomot, zavart fényt szerteszét.

Itt valamikor egy állatsereglet állott;
S itt láttam egyszer én, egy reggel, amikor
Hűs, fakó ég alatt ébred a Munka, s pállott
Gőzökkel a szemét a csöndes légbe forr,

Egy hattyút: ketrecét otthagyta, és sután a
Szárazt kaparva a hártyás láb fájva járt,
Húzódott a rögön a hószín toll utána,
S egy kiszáradt vizű árok mellett kitárt

Csőrrel idegesen fürdött a lomha porban,
Zengtek szivében az otthoni, dús tavak:
"Óh, víz, zokogsz-e még, villám, zuhansz-e zordan?" -
Gyakorta látom őt, bús mítoszt, furcsa vak

Balvégzet madarát, ki mint Ovidiusban
Az ember, nézi a gúnyos, zordkék eget,
S görcsös nyakán sovár fejét felnyújtva búsan
Vádakkal illeti a rossz isteneket!

2

Párizs megváltozik, de renyhe bánatomban
Nincs rezzenés! Kövek, állványok, új falak,
Ódon külvárosok: jelképpé válnak nyomban,
S rám dús emlékeim kősúllyal omlanak.

Itt is, a Louvre előtt a régi kép igáz ma:
Nagy hattyúm kél elém, az őrült gesztusok,
Félszegen is dicső száműzetése gyásza,
Az örök, szörnyü vágy! - és rád is gondolok,

Andromaché, kiért hős férje karja holtán
Vad Pyrrhus nyúlt ki, hogy rab-állatul vigye,
S ki sírtál az üres sír mellett elomolván,
Helenos asszonya, s jaj, Hektor özvegye!

S gondolok a sovány, hektikás néger lányra,
Ki itt sárban lohol, s elrévülő szeme
Kókuszligetre vár s dús, messzi Áfrikára:
A köd roppant falán hátha átintene -,

S mindenkire, ki már sohsem talál a vesztett
Üdvre, soha! soha! kit könnyek kortya vár,
S kit emlejére Bú jó farkasa eresztett!
Kis árvákra, kiket les a virághalál!

Lelkem így bujdosik, és a vadonba verve
Sok vén Emlék telin búgó kürtje rian:
Szigetekre vetett matrózok vad keserve...
Foglyok...vert seregek!... és jaj, még annyian!







HIMNUSZ


Aki legdrágább, aki legszebb,
aki fény bennem, ragyogó,
az örök bálványnak, a szentnek;
üdvözlet, örökkévaló!

Úgy árad szét az életemben,
mint sóval átjárt levegő,
ő az öröklét vágya bennem,
kiolthatatlan szomjam ő.

Örök friss illatpárna, amelytől
édesül egy drága szoba,
felejtett tömjénkupa, amelyből
fűszer száll egész éjszaka:

hogy fejezzelek ki szavakban,
rombolhatatlan szerelem,
öröklétemben láthatatlan
pihenő gazdag ámbra-szem?!

Aki legdrágább, aki legszebb,
aki fény bennem, ragyogó,
az örök bálványnak, a szentnek;
üdvözlet örökkévaló!

Szabó Lőrinc fordítása







HIMNUSZ A SZÉPSÉGHEZ


Mennyeknek méhe szült vagy bús gyehenna téged,
Óh, Szépség? A szemed egyként tud ontani
Égi s pokoli fényt, jótéteményt és vétket,
S bízvást lehet a bor másának mondani.

Szemedben őrzöd a napnyugtát és a hajnalt,
Illatos vagy, miként a felhős estelek,
Csókod varázsital, és amfora az ajkad,
Melytől gyáva a hős, és bátor a gyerek.

Küldött fekete mély vagy ég csillagtetői?
Szoknyád után a Sors kullog, mint hű kutyád;
Szeszélyes kezeid Jó és Rossz magvetői,
Mindent kormányozol, s ajkad választ nem ád.

A holtakon tiporsz, Szépség, gúnyt gőggel űzve,
S nem megvetett diszed a Szív Borzalma sem;
A Gyilkosság is ott táncol, csípődre fűzve,
Kedvenc ékszereid között, szerelmesen.

Láng vagy, s az elvakult lepkék feléd repesve
Elégnek reszketőn, s mondják: Áldott a láng!
A hő szerelmesek édes párjukra esve
Sírjukat ölelik, bús haldoklók gyanánt,

Ég küld-e vagy pokol, mindegy, minek is kérdem?
Óh, Szépség, csodaszörny, rémítő, üde, szent!
Csak szemed, mosolyod, lábad tárja elébem
Az imádott, soha nem ismert Végtelent!

Légy Isten angyala vagy a Sátán szirénje,
Mit bánom! Bársonyos tündér szemmel ha kelsz,
Úrnőm, egyetlenem, óh, illat, zene, fény te,
Enyhül a rút világ, s könnyűl a lomha perc!

Tóth Árpád







AZ ILLATSZERES ÜVEG




Vannak hős illatok, melyeknek laza korlát
Az anyag. Üvegen erejük győzve forr át.
Olykor, ha keleti, kis szekrényt nyit a kéz,
S a rozsdás zár sikolt s jajong a régi réz,

Vagy hogyha elhagyott lak ó szekrénye tárúl,
Hol agg idők doha leng éjlőn és kopárúl,
Avítt üvegre lelsz, mely illatot mereng
S belőle élni kél a lélek s szökni leng.

Ezernyi gondolat bús, emlék-selymü bábja
Aludt bezárt rabúl a hallgatag homályba,
De szárnyat bontva most a léget ellepék:
Azúr és rózsaszín s aranyhimes lepék.

És száll a kábitó emlék, mohón kitörvén
A dúlt légbe; szemed lezárúl, tompa örvény
Felé a Szédület két zord keze ragad,
S lenn némely régi holt fanyar szaga fogad.

S leomlasz, ama sír vén odvához vetődve,
Hol, mint vad illatú Lázár, tép szemfedőt le
S mozdúl, ébredni még, egy kísérteti váz:
Az áporult, finom, avítt szerelmi láz.

Igy én is, hogyha majd a földnek sürge népe
Rólam már mit se tud s rossz szekrény szögletébe
Vetett üveg leszek, züllött és porlepett,
Hitvány, szennyes, szagos, pókhálós és repedt,

Koporsód hadd legyek s legyen testem hamúja
Oh édes rothadás, vidám erőd tanúja
Te, égi angyalok dús ízű mérge! Te,
Rontó szesz! Oh szivem halála s élete!

Tóth Árpád







KAPCSOLATOK


Templom a természet: élő oszlopai
időnkint szavakat mormolnak összesúgva;
Jelképek erdején át visz az ember útja,
s a vendéget szemük barátként figyeli.

Ahogy a távoli visszhangok egyberingnak
valami titkos és mély egység tengerén,
mely, mint az éjszaka, oly nagy, és mint a fény,
egymásba csendül a szín és a hang s az illat.

Vannak gyermeki húst utánzó friss szagok,
oboa-édesek, zöldek, mint a szavannák,
- s mások, győzelmesek, romlottak, gazdagok,

melyek a végtelen kapuit nyitogatják,
mint az ámbra, mosusz, tömjén és benzoé:
test s lélek mámora zeng bennük ég felé.







A KÉT JÓ NŐVÉR


A Kéj meg a Halál két drága nővér,
kik csókot adnak, frissen, mindenütt.
De sose szült e két előkelő vér,
meddő maradt rongyfödte csípejük.

A poklok költőjének, aki bágyadt,
és nem találja kedvét semmiben,
a temető s a bordélyház ad ágyat,
hol álmatlan álomban elpihen.

A koporsóhoz s ágyhoz tér meg újra,
s e két nővér, lelkét, a végtelent,
szörnyű gyönyörre, édes kínra gyújtja.

Mikor temetsz el, mocskos-arcú Kéj te,
s mikor tüzöd be, ó Halál, te szent,
bús ciprusod vad mirtusza helyébe?

Fordította : Kosztolányi Dezső







A LÁZADÓ


Egy Angyal csap le az egekből dühös ölyvként,
S a hitetlen haját tépi a vad karom,
És rázza, s zeng a hang: "Most megtudod a törvényt!
(Mert Őrző Angyalod vagyok én!) - Akarom!

Tudd meg: szeretni kell, a gúny fintora nélkül,
A púpost, a hülyét, a gonoszt, a szegényt,
Hogy majd Jézus elé dús diadalmi ékül
Jótetteid terítsd az út szőnyegeként.

Mert ez a Szeretet! Míg szíved ki nem égett,
Fénylőbbé tenni gyúlj az Égi Dicsőséget,
Ez az igazi Kéj, mely nem vásik sosem!"

- Hej, ilyen Angyal ez, szeretve is csak büntet:
Óriás öklei döngeteik bús fejünket,
S rá felzúg kárhozott dacunk: "Azért se! Nem!

Tóth Árpád







LEGYEN TIÉD E VERS, HOGY MAJD HA BOLDOGAN...


Legyen tiéd e vers, hogy majd ha boldogan
Nevem jövő korok partját eléri zengve,
S a földi agyvelők esténként elmerengve
Fogadnak, mint hajót, mely dús szélben rohan,

Emléked, mintha ős, vak fátylú rege lenne,
Kábítsa olvasóm, pengőn, cimbalmosan;
Titkos, testvéri lánc hadd fűzzön szorosan,
Kötözzön akkor is kevély, örök rimembe;

Te átkozott, kinek pokloktól kezdve fel
A magas egekig más, mint én, nem felel,
- Óh, te, ki mint egy árny, oly lenge, könnyü nyommal

Tiprod a földi rajt, s szemed csupa derű,
Ám a buták előtt vad vagy és keserű -,
Éjkő-szemű szobor, érchomlokú nagy angyal!

Tóth Árpád










LOLA DE VALENCE

(Felirat Edouard Manet festményére)


Annyi szépség között, mely szemetekbe tűz,
Értem, barátaim, hogy haboztok elégszer;
Ám Lola de Valence szépségében egy ékszer
Váratlan bája gyúl: éjláng és rózsatűz.

Tóth Árpád







A NAP


Vén külváros során, ahol a leeresztett
Zsaluk mögött a Kéj sok megbújt titka reszket,
Míg a vad Nap tüze dühét duplázva vág
Várost és földeket, háztetőt s gabonbát,
Bolygok magányosan, vívódni furcsa tornán,
Minden zugban rimek esélyét szimatolván,
Meg-megbotolva, mint járda kövén, a szón,
S régen megálmodott versekre bukkanón.

Gondos atyánk, a Nap, a sápkór ellensége,
Virágot s verseket mezőn szökkent az égre,
Heves tüzén a gond, mint pára, föllibeg,
A méhkast és agyat mézzel ő tölti meg.
A mankók koldusát ő kapatja erőre,
Hogy mint egy zsenge lány, táncoljon a verőre,
És parancsára nő s lesz örök takarás
A halhatatlanok szívén az akarás!
Ha meg, poétaként, leszáll a városokba,
Megszépül tőle a rút sorsok sáros odva,
És lakájok nélkül, kegyes király gyanánt
Nyit be kórházba és kastélyba egyaránt.

( Tóth Árpád )







AZ ÓRIÁS NŐ


Midőn az ifjú Föld, az ős láz gyönyörében
Fogant naponta még száz roppant csodalényt,
Hevertem volna egy gigászi lány körében,
Lábtól, királyi nőm kéjes kandúrjaként.

És láttam volna ott lelkét virulni szépen,
S testét is, a kamasz, vad játék közt serényt,
S lestem volna szeme úszó, nedves ködében
A szívből buggyanó, setétes lángu fényt.

Bolyongtam volna a sok dús pompáju formán,
Felkúszva néhanap hatalmas térde ormán;
És olykor, délidőn, míg elterül hanyatt

A lusta lány a nap emésztő, vak hevében,
Aludtam volna hűs, árnyas keble alatt,
Mint békés tanyaház a nagy hegyek tövében.

( Tóth Árpád )







ŐSZI SZONETT


Kristályszemed beszél: "Különös fiu, mit
lelsz bennem, kincs gyanánt, mit vágyad szomja vámol?" -
- Légy szép, s ne szólj! Szivem, mely zúg mint tompa hámor
s melyet csupán az ős állati báj csitit,

ne várd, hogy pokoli titkairól, s ne hidd
hogy lánggal írt sötét betűiről beszámol.
Lágy ringató karod álmomnak drága zsámoly
de sért a szenvedély s a lelkek harca. Csitt!

szeressünk csöndesen! Már őrházában Ámor
sötétből les felénk; ismerem nyilait,
az arzenált, mellyel ősidők óta vítt:

bűnt, iszonyt, őrülést! - Óh bús gyöngy, enyhe mámor!
nem vagy-e őszi ég, mely lanyhán halványoll,
mint én is, jéghideg, hófehér Marguerite?

( Babits Mihály )







PÁRIZSI ÁLOM
Constantin Guys-nek

Dalszöveg


A szörnyü táj, melyhez hasonlót
ember nem látott sohasem,
még reggel is, bár szertefoszlott,
üdíti a képzeletem.

Csoda az álom, érthetetlen!
Különös szeszély vezetett
és képemből számkivetettem
a rendetlen növényzetet,

és, mint zsenimre büszke festő,
élveztem roppant vásznamon,
hogy a víz és érc s a nemes kő
úgy részegít s oly monoton.

Lépcsők és árkádok tolongó
bábele volt e palota,
matt vagy barna aranyban omló
zuhogók s medencék sora;

és szakadó nagy vízesések
kristályfüggönyként nehezen
csüngtek alá vakítva részeg
káprázatú érc-hegyeken.

Oszlopok állták körbe, nem fák,
a mélyen alvó tavakat


és vizükben gigászi nimfák
nézték magukat álmatag.

Nagy vizek nyúltak szerte, kéken,
zöld s rózsa partok közt, ezer
s ezer mérföldnyi messzeségben,
s a végtelenben vesztek el:

hallatlan drágakövek voltak
s bűvös hullámok: mind csupa
óriás jéglap, egybeolvadt
képek s tükrök káprázata!

Gondtalan és néma közönyben
bő-urnás égi Gangeszek
ürítették gyémántözönben
dús örvényükbe kincsüket,

s én, tündérálmok épitésze,
drágakő-alaguton át
vezettem, szívem örömére,
egy megfékezett óceánt;

s minden, még a fekete szín is
villózva égett és hevűlt;
a vizek glóriája Írisz
fénykristályává merevűlt.

Egyébként semmi fény felülről,
se alkonyat, se csillagok:
az egész varázstáj belülről
s egyéni tűzben ragyogott!

És (szörnyü újság: a szem ittas
s hang nincs egyetlen rezdület!)
e sok mozgó csoda felett az
öröklét csöndje lebegett.

II

Felnéztem... A fény még zsibongott...
S láttam, odúm mily nyomorúlt,
s éreztem, hogy az átkozott gond
tőre megint szivemre sújt;

síri szózatával az óra
brutálisan delet ütött,
s a fekete ég gomolyogva
szállt a dermedt világ fölött.







A PIPA


Író pipája vagyok én,
Rajtam ki-ki láthatja szépen,
Nézvén setét kafferi képem,
Hogy gazdám füstnyelő legény.

Ha lomha bútól nyög szegény,
Száll párám kis ház füstjeképpen,
Melynek étket főz üstje éppen
A pórnak, aki hazamén.

Tüzes szájamról sűrü háló,
Mely könnyü, kék rezgéssel ing,
Szépen, lassan köré kering,

És száll rá mind dúsabbra váló
Balzsamnak bűvös kelleme,
S meggyógyul lankadt szelleme.

Tóth Árpád







A SZÉP CSELÉD


A szép cseléd, kitől féltettél egykor engem,
most álmát gyenge gyep alatt alussza csendben
vihetnénk néki pár virágot, angyalom!

A holtak, a szegény holtak búsak nagyon
s ha október szele, öreg fák tördelője,
sírjukon zordonan lehell a néma kőre,
az élőket bizony rosszaknak vélhetik,
kik testüket meleg ágyban melengetik,
mig ők, lélekmaró fekete álmodásban,
nem szép társ oldalán, nem drága csacsogásban,
de féregjárta bús vázak, a föld alatt,
érzik szivárgani csontjukra a havat
s folyni a századot, míg tépett síri fátyluk
meg nem ujítja fenn se barát, se családjuk.

Ha egy este, mikor kályhánkban ég a láng,
meglátnám őt a vén karszékből nézni ránk;
ha egy decemberi kékhideg éjszakában
lelném guggolva nagy szobánknak egy zugában,
komolyan, mint anyát, ki sírból kelt elő
s ki megnőtt gyermekét még egyszer látni jő:
mit mondhatnék neki e néma fájdalomra,
látva hogy nagy szeme könnyeit egyre ontja?

( Babits Mihály )







SZÉPSÉG


Halandók! Szép vagyok, mint véső-véste álom,
s keblem, mely fájni zúz mindenkit egyaránt,
poétákat felém dús szerelemre ránt,
mely mint az ősanyag, némán győz a halálon.

Rejtelmes szfinx gyanánt, azúrban trónolok,
kevély hó-szívvel és fehér, hattyúi fényben;
a vonal-szaggató mozgást gyűlöli lényem;
és orcám sohse sír és sohse mosolyog.

Míg lassu tagjaim kevély fenséget öltők,
és büszke szobrokat idéz minden redőm,
tanúlnak engem az aszkéta-éltü költők,

s csüggvén szemeimen, mind anda szeretőm:
mert minden bús dolog szépülve tündököl föl
e két nagy és finom, örök fényű tükörből!

Tóth Árpád fordítása







SZÖKŐKÚT


Fáradt szemed, szegény szerelmem,
hagyd hunyva hosszan: ne beszélj.
Maradj e hanyag helyhezetben,
amelyben meglepett a kéj.
Künn a szökőkút, mely csevegdél,
és nem szűnik sem éj, se nap,
táplálja, melybe meritettél
ma: elragadtatásomat.

Ezer virágot ont ki
s ezer lepét,
melyekre Phébe hinti
ezer szinét;
nagy könnyeit ugy önti
záporba szét.

Így a te lelked, melyet hően
a gyönyörök villáma gyújt,
kirebben gyorsan s vakmerően
szárnyat nagy, bűvös égbe nyújt.
De majd lehalva, szárnyelejtőn
bús bágyadásba márt az ár,
amely egy láthatatlan lejtőn
lelkemnek is mélyébe száll.

Ezer virágot ont ki
s ezer lepét,
melyekre Phébe hinti
ezer szinét;
nagy könnyeit ugy önti
záporba szét.

Te, kit oly széppé tesz az éjjel,
de jó, ha kebleden vagyok,
az örök panaszt színi kéjjel,
mely a medence közt zokog.
Hold, zengő víz s te éj, te áldott
s ti fák magányos borzama,
szeplőtlen melankóliátok
szerelmem édes tükre ma.

Ezer virágot ont ki
s ezer lepét,
melyekre Phébe hinti
ezer szinét;
nagy könnyeit ugy önti
záporba szét.

Babits Mihály fordítása










TALÁLKOZÁS EGY ISMERETLENNEL


A kába utcazaj vad hangokat vetélt.
Mély gyászban karcsu hölgy, arcán szent szenvedéssel
suhant egyszerre el előttem, lusta kézzel
emelve ringatón a fodrot és szegélyt.

Nemes, nagy, ideges, lába szobor... Előre
görbedve, mint különc, ittam én, elbüvölt,
a kába mézet és a gyilkoló gyönyört
szeméből, mely fakó ég s viharok szülője.

Egy villám... s újra éj! - Óh, illanó csoda,
kinek tekintete lelkem újjászülötté
igézte - az örök időn látlak-e többé?

Másutt - óh messze majd! Későn! Talán soha...
Mit sejtem, merre szállsz? Mit sejted, merre bolygok?
Te, kivel - s tudtad ezt! - lehettem volna boldog!

Babits Mihály







VISSZAHÁRAMLÁS


Vidámság angyala, tudod, mi a szorongás,
az önvád, szégyen, az unalom, rémület
s a lidérces vad éj, amikor szivedet
mint papírt gyűri és markolássza a romlás?
Vidámság angyala, tudod, mi a szorongás?

Óh, jóság angyala, tudod, a gyűlölet mi?
S a görcsös ököl, a keserű könny daca,
amikor pokoli sorakozót ver a
Bosszú, s erényeink őt rohannak követni?
Óh, jóság angyala, tudod, a gyűlölet mi?

Egészség angyala, tudod-e, mik a Lázak,
melyek, a menhelyek fakó kapuinál,
mint kivert had, amely csak a gyér napra vár,
mozgó ajakkal és vánszorogva megállnak?
Egészség angyala, tudod-e, mik a Lázak?

Óh, szépség angyala, tudod-e, mik a ráncok,
s a vénség réme, az undok kín: hogy csupa
leplezett borzadály a szem hódolata,
melyből sokáig és mohón ittuk a lángot?
Óh, szépség angyala, tudod-e, mik a ráncok?

Boldogság angyala, óh, vidám, fényes angyal,
Dávid a vég előtt tavaszod erejét
kérte volna, büvös tested friss delejét!
Én csak imáidat kérem haló szavammal,
boldogság angyala, óh, vidám, fényes angyal!

Szabó Lőrinc fordítása










 
 
0 komment , kategória:  Világirodalom  
Címkék: elragadtatásomat, kristályrímekkel, legnagyobbjaként, megcsonkítására, fénykristályává, boszorkaszombat, kényszerítették, színigazgatónál, szerkesztőjével, erkölcsgyalázás, gyémántözönben, legnehézkesebb, perbefogásával, rombolhatatlan, végrehajtottam, kristályszemed, koldúsleányhoz, visszaháramlás, gabonaszitában, számkivetettem, ellenvetésemre, szertefoszlott, istenkáromlás, cselekedettel, kipárolgással, kulcsfordulat, oroszországot, mindenekelőtt, ösvényforduló, kiolthatatlan, eldicsekedtem, szárnyelejtőn, visszfényesen, ismeretlennel, ajánlólevelet, melankóliátok, világirodalom egyik, ügyészség „, költő alkohol-, romlás virágainak, fiatal költők, modern költészet, romantikával foglalkozó, első látnok, költők királya, fedélzet padlatára, legény pipát, másik sántikál, vihar dühe, nyűtt robotos, emberi kebel, daloló vasárnapot, Charles Baudelaire, CHARLES BAUDELAIRE VERSEI, Arthur Rimbaud, ROMLÁS VIRÁGAI, Tóth Árpád, Örök Kezeké, Szabó Lőrinc, BORÚS ÉG, Ötvözött Verseim, Zsámolyodul Ezüst Holdsarlót, Királyi Nő, Majd Gondolataim, Szűzek Asszonyát, VÖRÖSHAJÚ KOLDÚSLEÁNYHOZ, EMBER ÉS TENGER, FELEDTEM EL, VÁROS KÖZELÉBEN, Gipsz Vénusz, HAJNALI EGYKOR, Uram Istenem, Roncs Antinouszok, Angyal Trombitája, Victor Hugo-nak, HIMNUSZ SZÉPSÉGHEZ, Szív Borzalma, Légy Isten, ILLATSZERES ÜVEG, Kosztolányi Dezső, Mert Őrző Angyalod, LEGYEN TIÉD VERS, HOGY MAJD HA BOLDOGAN, LOLA DE VALENCE, Felirat Edouard Manet, ÓRIÁS NŐ, ŐSZI SZONETT, Babits Mihály, PÁRIZSI ÁLOM, Constantin Guys-nek, SZÉP CSELÉD, TALÁLKOZÁS EGY ISMERETLENNEL,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Tudjátok ?
Belétünk a Sárkány évébe, béke vagy nagyobb háború vár ránk?
Még zöld a chili paprikám, ha beviszem a lakásba tovább fejlődik?
Tényleg hasznos gyógynövény a csalán?
Mi a teendő a novemberi Rododendron bimbóval?
Az álmoknak valóban van jelentése?
még több kérdés
Blog Címkék
Facebookon kaptam  Tudd, hogy magától az élet soh...  Facebookon kaptam  Virág lány  Facebookon kaptam  Alvó kutya  Alvó kutya  Az angyali üdvözlet  Facebookon kaptam  Halhatatlan boldog percek . ....  Szép estét kedves látogatóimna...  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam Krisztinától  Facebookon kaptam  Úgy sajog ez a vad tavasz,  Az izmaink nem csak testmozgás...  Facebookon kaptam  Egy hét kihagyás  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Alvó kutyák  Halhatatlan boldog percek . ....  képre írva  Facebookon kaptam  Szép estét kedves látogatóimna...  Az eper flavonoidjainak gyógyh...  A máj egészségének javítása te...  Facebookon kaptam  Várnai Zseni - Éveim  Boldogság  Kékfestőről pár szóban  Humor is meg nem is szerinted?  Graffiti bölcsesség  A Víz Világnapja.  Az izmaink nem csak testmozgás...  Facebookon kaptam Cs Ildikótól  Facebookon kaptam  Nárciszok  Facebookon kaptam  Nem látom őket  Nárciszok  Havazás  Virág lány  Szeretettel !  Benedek Elek - Virágvasárnap  Facebookon kaptam  Isten . . .  A haj állapotának javítása egy...  Facebookon kaptam  Víz! Se ízed nincs, se színed,...  Fényvarázslat  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Jó éjszakát  Az erdőterápia egészségre gyak...  Benedek Elek - Virágvasárnap  A jó kedv a világon  Öreg nő sóhajt  Az erdőterápia egészségre gyak...  Ha nyitott vagy  képre írva  Tudd, hogy magától az élet soh...  Sonka vásár  Egy imádság Ágoston Vallomások...  Az erdőterápia egészségre gyak...  képre írva  Facebookon kaptam  Kékfestőről pár szóban  Egy imádság Ágoston Vallomások...  Facebookon kaptam  Mire jók ?  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Esti kép  Alvó kutyák  Szép estét kedves látogatóimna...  Jó reggelt, jó napot mindenkin...  A Víz Világnapja.  Alvó kutya  képre írva  Havasi gyopár  Esti képek  Nagy Feró megmondta?  Kékfestőről pár szóban  Havasi gyopár  Facebookon kaptam  Csak egy életed van....  Leereszkedés és olvadás  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Sok ember olyan,  Fülpontok  Halhatatlan boldog percek . ....  Paul David Tripp Március 26  Március 25. - Gyümölcsoltó Bol...  Harang ( gif )  Kezdjük annak a megértésével,....  Facebookon kaptam 
Bejegyzés Címkék
világirodalom egyik, ügyészség &#8222, költő alkohol-, romlás virágainak, fiatal költők, modern költészet, romantikával foglalkozó, első látnok, költők királya, fedélzet padlatára, legény pipát, másik sántikál, vihar dühe, nyűtt robotos, emberi kebel, daloló vasárnapot, atléták izmait, túléber idegek, szép messziség, szép nyárhajnali, ösvényforduló kavicsos, egész rétet, test bizonytalan, széteső alak, művész emlékezete, elijedt kutya, szirt mögé, utolsó szentség, földalatti oltárt, lágyan reszkető, szép selyemtopán, isteni rajz, belényomott formát, bennem mardosó, laza csokru, fő-fő Varázsló-isten, híres akarat, avítt narancsot, földet örömest, meghitt titkokat, város közelében, ablakokon megtört, büszke kéve, olcsó abroszon, függöny tarka, nyakra rengvén, alkóv esti, lázas Afrika, ringó zene, zengő kikötő, másik óceán, emlékek borát, homály fürdejében, ember Oroszországba, folyóirat szerkesztőjével, becsületes emberek, többi lapot, óvintézkedés nélkül, időt agyonütni, zápor alatt, kötél táncosnőhöz, arra kért, kérkedés vétke, emberi önérzet, csekély szolgálatot, hétpróbás gazembernek, világ rontó, emberek között, rezge fodrok, kulcscsont szélére, szirtfokok alatt, gyászos bájakat, puszta váznak, régi vágy, gyertyák lobognak, szived mélyében, gyáva táncosok, holt dolgok, halál tánca, hűvös Szajnapart, földi nyáj, plafon likán, őrület közé, csalfa Simois, eltűnt baraktábort, állatsereglet állott, csöndes légbe, hószín toll, kiszáradt vizű, lomha porban, rossz isteneket, őrült gesztusok, vadonba verve, örök bálványnak, öröklét vágya, drága szoba, szemed egyként, felhős estelek, holtakon tiporsz, elvakult lepkék, lomha perc, , ,
2024.02 2024. Március 2024.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 21 db bejegyzés
e év: 69 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1893
  • e Hét: 8237
  • e Hónap: 34860
  • e Év: 172232
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.