|
2021-05-30 22:15:00, vasárnap
|
| |
| |
GYERMEK VERSEK
Arany János: JULISKA ELBUJDOSÁSA
Egyszer egy kis leány mit tett fel magába?
Azt, hogy ő biz' elmegy széles e világba,
Elbujdosik messze, a határon végig,
A mező párkányán leboruló égig,
Túl a három nyárfán, a tanyákon is túl.
Fele sem bolondság, mert már épen indul;
Látszik, hogy korántsem tréfa volt a terve;
Szegénykét, vajon mi indíthatta erre? -
Hát bizony gyakorta megesik, nem újság
A gyerek-szobában az ily háborúság:
A fiú vagy lányka tisztjét megfeledi:
Papa megdorgálja s a mama megfeddi,
Sőt, ha nagy a vétség s nagyon rossz a gyermek,
Az se hallatlan, hogy valakit megvernek,
Azzal kényszerítik a maga javára,
Melynek egy-két könnycsepp nem olyan nagy ára.
A mi kis lányunkat vereség nem érte:
De fájt neki a szó s megneheztelt érte;
Félreül duzzogni, csinál képet, hosszút,
Töri fejét nagyba, mikép álljon bosszút.
Mellé sompolyog a cicus, vigasztalja,
Dorombol egy nótát, a kezét is nyalja:
De a keményszívű elveri a macskát,
Orrára nyomintván egy goromba fricskát.
Jön az ebéd sorja, csörög tányér, kalán:
Ez a kis haragost megbékíti talán?
Ó dehogy! akármint terítnek, tálalnak:
Ő még arra sem néz, elfordul, a falnak.
Majd összekeresi, ami csak az övé,
Szép rendetlenségbe köti mind együvé;
Nem marad ki semmi, vele megyen a báb:
Lesz kivel az úton beszélni legalább.
Akkor megcsókolja szüleinek kezét,
Búcsúzik örökre; nem használ a beszéd;
Anyja szépen kéri: "Ugyan hova mennél?
Hol hálnál az úton? mit innál? mit ennél?
Ne menj el galambom! ne menj el virágom!
Ki lesz akkor az én kedves kis leányom?
Ha te engem itt hagysz, ugyan hova legyek?"
Gondolá a rossz lány: azért is elmegyek.
De az édes apja komolyan így szóla:
"Már fiam, ha elmész, nem tehetek róla:
Itt van egy fehér pénz a nagy útra, tedd el;
Erre sem vagy méltó önnön érdemeddel."
Fanyalogva nyúlt a kis leány a pénzhez,
Otthon maradásra szinte kedvet érez;
De örökségét már kiadá az atyja,
Egy szó kellene csak: szóval sem marasztja.
(Elindult világra, de az utcaajtónál egy kutyát látott,
s nem mert világra menni.- A.J. jegyzete)
Aranyosi Ervin: ÉN EL TUDOM HINNI
Én el tudom még hinni a legszebbik mesét,
és szívem mélyén érzem, az élet csoda szép.
Bennem megvan feléd a teljes bizalom.
Kérhetsz hát bármit tőlem, én azt neked adom.
Nem félek a világtól, mert egy vagyok vele,
Én vagyok Istenemnek az egyik gyermeke,
S aki itt él e Földön, az mind testvér nekem,
s legyen növény, vagy állat, én mindet szeretem.
Persze, ez könnyű nékem, mert még kicsi vagyok,
nem tömtek tele hittel, a túl okos nagyok.
Nem kötnek zord szabályok, nem bénít félelem
nem kell rettegnem attól, hogy nem lesz élelem.
A dolgom még a játék, s benne ott az öröm,
s ha elbeszélgetsz vélem, boldogan köszönöm.
Az egészségem teljes, mivel teljes vagyok.
Magam után a földön még nyomokat hagyok.
Az ébrenlét, s az álom, egyformán boldogít,
és szeretnék így élni, egész a holtomig,
hogy vegyen körül mindig megértő szeretet.
Ez kéne a világnak, nekem és te neked...
Aranyosi Ervin: SZERESD A GYERMEKET
Szeresd a gyermeked, öleld a szívedre!
Ez az, mire vágyhat, fényre, szeretetre.
Legyél vele többet, várja közös játék!
Az együtt töltött perc neki, mind ajándék.
Ne a pénzedet költsd, többet ér egy álom!
Segíts álmodozni, hogy alkotóvá váljon.
Ne rút szabályokkal mérgezd meg életét!
Inkább tedd szabaddá két alkotó kezét! 
A tudást úgy add át neki, ahogy kéri!
A bölcs, a tudását, kérdésekre méri.
Ne erőltess olyat, amit mások várnak,
nem kell megfelelni a gyarló világnak.
Szeresd a gyermeket, szívvel szeretettel,
lelke hadd szárnyaljon, legyen boldog ember!
Adj neki örömöt, békét, boldogságot,
hagyd neki örökül a csodaszép világot.
Ács Nagy Éva: IMA GYERMEKEIMÉRT
Édes jó Istenem, hozzád szól az imám,
nem vagyok más,csak egy gyarló leány.
Halld meg a kérésem,szívemből kérem!
Óvd meg gyerekeimet minden rossztól,
legfőképp a gonosztól.
Legyenek becsületes boldog emberek,
mindig jót cselekedjenek.
Ha van nekik másoknak adjanak,
szánják meg a gyámoltalanokat.
Ne sajnáljanak adni, néha jobb mint kapni.
Legyenek szerencsés vidám emberek,
másokat is szeressenek.
Legyenek jók, ne tudják mi a szegénység,
kerülje el őket a betegség.
Szeressék egymást,és felebarátaikat, 
így talán meglátják majd az angyalokat.
Irigység, gőg kerülje a házuk táját,
s becsüljék meg egymást.
Ha én nem leszek, találjanak mindig haza,
mert ahol ők lesznek ,az lesz a testvérek
otthona.
Legyen családjukban béke,
szívem tőled csak ennyit kérne.
Ezért kérlek jó istenem,
óvd meg őket nekem. Amen.
Bartos Erika: APÁHOZ
Mikor leszek én is felnőtt?
Mondd el nekem, Apa!
Nem vagyok még iskolás,
De nem is vagyok baba!
Mondd el nekem, milyen érzés
Apukának lenni?
Szeretsz-e mondd korán reggel
Dolgozóba menni?
Jó érzés-e hazaérni,
Megölelni engem?
Látod-e, hogy egész kicsit
Ma is nagyobb lettem?
Jó érzés-e betakarni,
Puszit adni este?
Maradj itt az ágyam mellett,
Kérlek, ne menj messze!
Rajzoltam egy képet neked,
Te vagy rajta, nézd meg!
Én vagyok a kisgyerek és
Kézen foglak Téged!
Örülsz neki? Vigyázol rá?
Mi vagyunk a képen!
Én vagyok az apukámmal,
Ketten, kéz a kézben!
Bartos Erika: APÁHOZ
Link
Benedek Elek: ESIK ESŐ
Esik eső, látom én azt,
Sár lesz abból, tudom én azt.
Ajtó nyílik, hallom én azt,
Anyukám jön, tudom én azt!
Benedek Elek: A KUTYA MEG A NYÚL
Valamikor réges-régen,
a világnak kezdetén,
minden állat békességben
éldegélt a föld szinén.
Ki volt akkor nagyobb úr,
mint a kutya meg a nyúl!
Erdőn, mezőn együtt jártak,
együtt ettek, együtt háltak;
megosztották, amit fogtak,
szóval: jóbarátok voltak.
Egyszer, hogy a tél beállt,
és a hideg hó leszállt,
azt mondja a füles nyúl:
- Rakjunk tüzet, kutya úr!
- Rakjunk tüzet,aki lelke!
Ne reszkessünk a hidegbe!
Nosza hamar gallyat szednek,
tüzet raknak, melegszenek,
melegítik bundájokat,
általfázott irhájokat.
Hej, de jó a meleg, télen,
a havas zord erdőszélen!
Azt mondja a vidám nyúl:
- Játsszunk egyet, kutya úr!
- Mit játsszunk? - Tán lakadalmat!
- Jól van: játsszunk lakadalmat:
- cincogjunk meg brummogjunk,
ugrándozzunk, táncoljunk.
Felszökken hát a víg nyúl.
Szembe vele kutya úr:
ugrándoznak, bokáznak,
keringélnek, cicáznak.
S hogy a táncot szebben járják,
egymást hopp, hopp! átugrálják.
Hanem ime mi történik!
Az állatok így regélik:
ahogy ottan ugrándoznak,
nevetgélnek, bolondoznak,
meglökte a kutyát a nyúl,
s tűzbe ugrott a kutya úr.
- Vaú! - üvölt a kutya!
Mit csináltál, te buta!
S hogy így rája kurjantott,
a farkába kaffantott.
A nyúl, uccu, vesd el magad!
farka nélkül tova szalad.
Nem kergeti a kutya:
leégett a papucsa!
Azóta csepp a nyúl farka,
s meztelen a kutya talpa,
s azóta van, hogy a nyúl
fut ha jön a kutya úr.
Benedek Elek: A LIBAPÁSZTOR
Fölkelt a nap szép ragyogva,
Iluska is mosolyogva.
Édes mosoly a szemében,
Édes öröm a szívében.
Süss, ó süss, nap, jó melegen,
Iluska a rétre megyen.
Libácskáit terelgeti,
Kedves szóval dédelgeti.
Dédelgeti, cirógatja,
Mint gyermeket édes anyja.
Varjú, héja, elmehettek,
Nincs itt amit keressetek.
Indul a nap nyugat felé,
Iluska is hazafelé.
Édes mosoly a szemében,
Édes öröm a szívében.
Bernát János: ISTEN AJÁNDÉKA
Amikor felsírtál, könnycsepp hullt a mennyből a földre.
A hónapok csendjét kis lényed megtörte.
Mamád ki méhében Néked otthont adott,
Az élettől egy csodaszép kisleányt kapott.
Mint legdrágább kincsét, magához ölelt, elfáradt,
de ily csodás terhet még nem viselt.
Testével érezte, ahogy kicsi szíved dobban,
s annyira szeretett, hogy nem lehetett jobban.
Hálás tekintetét az égnek felemelte,
s legszebb gondolatait mind Feléd terelte.
Arcod köré fonta két puha tenyerét,
s néked adta keble mind összes kenyerét.
Sötét volt, csak a békés csend figyelt,
s léted minden kérdésre megfelelt.
Egyszerre lélegzett most anya és lánya,
s boldogan érezte, élte már nem volt hiába!
Csorba Piroska: MESÉLJ RÓLAM
Mesélj anya,
milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?
Az öledbe hogyan bújtam,
és tehozzád hogyan szóltam
amikor nem volt beszédem?
Honnan tudtad mit kívánok?
Megmutattam a kezemmel?
Mesélj rólam,
Hogy szerettél?
Engem is karodba vettél?
Meleg tejeddel etettél,
akárcsak a testvéremet?
Gyönyörködtél akkor bennem,
úgy neveztél: kicsi lelkem? 
És amikor
még nem voltam,
a hasadban rugdalóztam,
tudtad-e, hogy milyen leszek,
milyen szépen énekelek?
Sejtetted, hogy kislány (fiú) leszek?
Mesélj anya!
Mesélj rólam.
milyen lettem, amikor már
megszülettem?
Sokat sírtam, vagy nevettem?
Tényleg nem volt egy fogam sem?
- Ha én nem lettem volna,
akkor is szerettél volna?
Csorba Piroska: A GYERMEKKOR
Mikor ,,kacsalábon" jár a két cipőd,
Mikor méretlen és örök az időd;
Mikor az ajtókilincshez ágaskodni kell,
Mikor az asztalt alig éred el;
Mikor a játékból soha nem elég,
Mikor a képzelet világot tár eléd;
Mikor a homokból lisztet szitálsz,
S a sárból édes csokitortát csinálsz;
Mikor úgy lépsz az útszéli pocsolyákba,
Mint vörös szőnyegre a mesék királya;
Mikor látod még az angyalt karácsonykor,
És látod a nyuszit kinézni a Holdból;
Mikor kavicsot gyűjtesz tenyeredbe,
És drágább neked, mintha arany lenne;
Mikor a sötét szobában még rémek lapulnak,
Mikor tündére van fának, fűnek, kútnak;
Mikor csupa horzsolás és kék folt a lábad,
Mikor fakockákból építed a házad;
Mikor megeteted gondosan a babát,
És sztetoszkóppal hallgatod - hasát ;J
Mikor királyfi vagy, bátor, hős, vitéz,
Ha az udvarra egyedül kimész;
Mikor homokból tornyos várat emelsz,
Mikor a kérdésre kérdéssel felelsz;
Mikor - ha mást sírni látsz - sírva fakadsz,
Mikor még biztosan tudod, mit akarsz;
Mikor anyu ölében nyom az álom el,
És édesen alszol, mint lábasban a tej;
Mikor jót lovagolsz a nagyapa térdén,
S a cigarettáról azt hiszed: kis kémény;
Mikor még mindenből minden lehet,
S hatalmas sátornak látod az eget;
Mikor a mennydörgéstől megriadsz,
S dobogó szívvel anyuhoz szaladsz;
Mikor a mesékből soha nem elég,
És kérve kéred, hogy mondják újra még;
Mikor kezétcsókolomot köszönsz a libáknak,
És azt hiszed: a szél csinál frizurát a fáknak;
Mikor a fészkéből kiesett csupasz verebet
Megsiratod, és kis sírba temeted;
Mikor megmásznivaló minden magaslat,
És kíváncsivá tesz fiók, ajtó, ablak;
Mikor számolod, hogy hányat kell aludni,
Míg a születésnapodig el fogsz jutni;
Mikor a papírcsónak tengerjáró hajó,
És a kabátzsebedben lakik egy manó;
Mikor egy nap százszor kérdezed: miért,
És senki-senki sem szid meg ezért;
Mikor minden cicáról azt hiszed, leány,
És a kutya? - Az fiú mindahány!
Mikor lábadra próbálod anyu cipőjét;
S boldogan pipiskedsz: igaz kicsit bő még;
Mikor lopva belesel a tükör mögé,
Tán ott van valaki - az arcod az övé;
Mikor bújócskát játszva azt hiszed:
Senki nem lát, ha behunyod szemed;
Mikor a betűk még érthetetlen ábrák,
És a könyvekben csupa csoda vár rád;
Mikor összerajzolod a hófehér falat,
És sehogysem érted, miért nem szabad;
Mikor a léggömbökről tudod: égre szállnak,
És titkokat súgsz este a babádnak;
Mikor a fürdőkád neked a tenger,
S te a kapitány vagy, samponhabos fejjel;
Mikor még azt hiszed, hogy lehetetlen nincs,
Mikor még nem tudod: a képzelet a kincs;
A gyermekkor múlik, mint a nyár,
Mire rájössz, hogy volt - már tovaszáll;
De ha a szívedben helyet adsz neki,
Onnan a felnőttkor ki nem űzheti.
Dzsida Jenő: HÁLAADÁS
Köszönöm Istenem az édesanyámat !
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat !
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
- itt e földön senki sem szerethet jobban ! -
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.
Te tudod, Istenem - milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el !
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését !
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat !
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat !!!
EGY ANYA VALLOMÁSA
Akkor tudod meg, mi az, hogy szeretni,
ha két karod gyermeked öleli!
Akkor tudod meg, mi az igazi kincs,
Amikor gyermeked rád nevet, vagy sír!
Akkor tudod meg, milyen a boldogság,
milyen, ha valaki a mennyekben jár
Akkor osztod ketté a szívedet,
rájössz, hogy lelked már nem a tied!
Tudod, hogy nekiadsz mindened,
tudod, hogy életed csak vele élheted !
Legszebb vallomás "szeretlek anya"
Könny szökik szemedbe, ha füled meghallja!
Egésznek csak vele érzed magad,
Köszönöm Istenem, hogy őt nekem adtad"
Farkas Éva: SZERETNÉK MINDIG JÁTSZANI...
Szeretnék mindig játszani,
Mosolyogva, nevetve, szállni.
Álmokat kergetve élni,
Kék madárra naponta várni.
Szeretnék mindig játszani,
Karom a fény felé kitárni.
Könnyű piheként lebegve,
Újra vidám gyermekké válni.
Szeretnék mindig játszani,
És nem kételkedni semmiben.
Távolba nézni hegytetőn,
Elveszteni, mi fáj idebent.
Szeretnék mindig játszani,
Tündérmesét hallgatni este.
Ezüst holdfényben fürödve
Hinni, hogy még semmi nincs veszve.
Szeretnék mindig játszani,
Álomszerelmet, ezer csodát,
S naponta százszor köszönni,
Hogy az érzés egyszer megtalált.
Szeretnék mindig játszani,
Átjátszani ezt az életet,
S úgy menni el egy messze útra,
Hogy játszottam, amíg lehetett.
Fazekas Anna: ÖREG NÉNE ŐZIKÉJE
Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék,
tőle tudom ezt a mesét.
Őzgidácska, sete-suta,
rátévedt az országútra,
megbotlott egy kidőlt fába,
eltörött a gida lába.
Panaszosan sír szegényke,
arra ballag öreg néne.
Ölbe veszi, megsajnálja,
hazaviszi kis házába.
Ápolgatja, dédelgeti,
friss szénával megeteti,
forrásvízzel megitatja,
mintha volna édesanyja.
Cili cica, Bodri kutya
mellé búvik a zugolyba,
tanultak ők emberséget,
nem bántják a kis vendéget.
Gyorsan gyógyul gida lába,
elmehetne az őzbálba,
vidám táncot ellejthetne,
de nincs hozzá való kedve.
Barna szeme bús-szomorún
csüng a távol hegykoszorún.
Reggel bíbor napsugarak
játszanak a felhők alatt.
Esti szellő ködöt kerget,
dombok, lankák üzengetnek:
"Vár a sarjú, gyenge hajtás,
gyere haza, gida pajtás!"
Könnybe lábad az őz szeme,
hej, nagyon is visszamenne,
csak az anyja úgy ne várná,
csak a nénét ne sajnálná!
Éjjel-nappal visszavágyik,
hol selyem fű, puha pázsit,
tarka mező száz virága
őztestvérkét hazavárja.
Ahol mókus ugrabugrál,
kopácsol a tarka harkály,
vígan szól a kakukk hangja,
bábot cipel szorgos hangya.
Várja patak, várja szellő,
kék ég alján futó felhő,
harmatgyöngyös harangvirág,
vadárvácskák, kékek, lilák.
Öreg néne megsiratja,
vissza - dehogy - mégse tartja,
ki-ki lakjék hazájában,
őz erdőben, ember házban.
Kapuig is elkíséri,
visszatipeg öreg néni,
és integet, amíg látja:
"Élj boldogul, őzgidácska!"
Lassan lépdel, csendben ballag,
kattan ajtó, zörren ablak,
onnan lesi öreg néne,
kisgidája visszanéz-e.
Haszontalan állatkája,
egyre jobban szaporázza,
s olyan gyorsan, mint a villám,
fenn terem a mohos sziklán.
De a tetőn, hegygerincen
megfordul, hogy búcsút intsen:
"Ég áldjon, rét, kicsi csalit" -
s mint a szél, eliramodik.
Nyár elröppen, levél sárgul,
lepereg a vén bükkfárul,
hó borul már házra, rétre,
egyedül él öreg néne.
Újra kihajt fű, fa, virág,
nem felejti a kisgidát,
fordul a föld egyszer-kétszer,
zörgetnek a kerítésen.
Kitekint az ablakrésen:
ki kopogtat vajon éjjel?
Hold ragyogja be a falut,
kitárja a kicsi kaput.
Ölelésre lendül karja:
kis gidácska meg az anyja
álldogál ott; beereszti,
szíve dobban, megismeri:
őzmama lett a kisgida,
az meg ott a gida fia.
Eltörött a mellső lába,
elhozta hát a kórházba,
hogy szemével kérve kérje:
gyógyítsa meg öreg néne,
puha gyolcsba bugyolálja,
ne szepegjen fiacskája.
S köd előtte, köd utána,
belevész az éjszakába.
Gida lábát két kezébe
veszi lágyan öreg néne.
Meg is gyógyul egykettőre,
felbiceg a dombtetőre,
s mire tölgyről lehull a makk,
a kicsi bak hazaballag.
Mátraalji falu széle,
kapuban ül öreg néne,
nincs egyedül, mért is volna?
Ha fú, ha fagy, sok a dolga.
Körülötte gidák, őzek,
látogatni el-eljőnek,
télen-nyáron, évről évre,
fejük hajtják az ölébe.
Falu népe is szereti,
kedves szóval becézgeti
öreg nénét, és azóta
így nevezik: Őzanyóka.
Piros pipacs, szegfű, zsálya
virít háza ablakába,
nagy köcsögben, kis csuporban
szivárványszín száz csokor van.
Egyiket Gál Péter hozta,
másikat meg Kovács Julcsa,
harmadikat Horváth Erzsi,
úttörő lesz valamennyi.
Vadvirágnak dal a párja,
énekszótól zeng a háza,
oly vidám a gyereknóta,
nevet, sír is Őzanyóka.
Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék
mese őrzi aranyszívét.
Gidára vár sós kenyérke,
kalácscipó aprónépre;
egyszer te is légy vendége,
itt a vége, fuss el véle!
A gyerek az öröm, a reménység.
Gyönge testében van valami világi;
ártatlan lelkében van valami égi;
egész kedves valója olyan nékünk,
mint a tavaszi vetés: ígéret és gyönyörűség.
(Gárdonyi Géza: Idézet - Két katica-bogár)
Gárdonyi Géza: A KUTYA MEG A NYÚL
Valamikor réges-régen,
a világnak kezdetén,
minden állat békességben
éldegélt a földtekén.
Ki volt akkor nagyobb úr,
mint a kutya, meg a nyúl!
Erdőn, mezőn együtt jártak,
együtt éltek, együtt háltak:
megosztották, amit fogtak,
Szóval: jóbarátok voltak.
Egyszer, hogy a tél beállott,
és a földre sok hó szállott,
azt mondja a füles nyúl:
- Rakjunk tüzet, kutya úr!
- Rakjunk tüzet, aki lelke:
Ne reszkessünk a hidegbe!
Nosza hamar gallyat szednek,
tüzet raktak, melegszenek,
Melengetik bundájokat,
általfázott irhájokat.
Hej, de jó a meleg, télen,
a havas zord erdőszélen!
azt mondja a vidám nyúl:
- Játsszunk egyet, kutya úr!
- Mit játsszunk? - Tán lakodalmat!
- Jól van: játsszunk lakodalmat:
Cincogjunk meg brummogjunk,
ugrándozzunk, táncoljunk.
Felszökken hát a víg nyúl.
Szembe véle kutya úr,
ugrándoznak, bokáznak,
keringélnek, cicáznak,
S hogy a táncot szebben járják,
egymást hopp, hopp!
Hanem íme mi történik!
Az állatok így regélik:
ahogy ottan ugrándoznak,
nevetgélnek, bolondoznak,
meglökte a kutyát a nyúl,
s tűzbe ugrott a kutya úr.
- Vaú! - üvölt a kutya!
Mit csináltál, te buta!
S hogy így rája kurjantott,
a farkába kaffantott.
A nyúl, uccu, vesd el magad!
farka nélkül tova szalad.
Nem kergeti a kutya:
leégett a papucsa!
Azóta csepp a nyúl farka,
s meztelen a kutya talpa,
s azóta van, hogy a nyúl
fut ha jön a kutya úr.
Gárdonyi Géza: MIKOR A GYERMEK...
Mikor a gyermek gőgicsél,
az Isten-tudja, mit beszél!
Csak mosolyog és integet...
Mit gondol? Mit mond? Mit nevet?
S mint virággal az esti szél,
az anyja vissza úgy beszél,
oly lágyan és oly édesen...
De őt sem érti senkisem.
Hogy mit beszélnek oly sokat,
apának tudni nem szabad:
Az égi nyelv ez. Mély titok.
Nem értik, csak az angyalok.
Hétvári Andrea: PILLANGÓ
Pillangó koromban
pipacson forogtam,
pirosló szoknyában
táncomat így jártam.
Búcsúztam anyámtól,
hogyha jött a zápor.
Szirmok közt akárhol
elrejtett a sátor.
Lepkeként pilléztem
virágok kelyhében,
mesélő kertekben
hold fényét rejtettem.
Réteken regéltem
hetedhét mesékben.
Egyszercsak megnőttem,
tündér lett belőlem.
József Attila: ALTATÓ
Lehunyja kék szemét az ég,
lehunyja sok szemét a ház,
dunna alatt alszik a rét -
aludj el szépen, kis Balázs.
Lábára lehajtja fejét,
alszik a bogár, a darázs,
velealszik a zümmögés -
aludj el szépen, kis Balázs.
A villamos is aluszik,
- s mig szendereg a robogás -
álmában csönget egy picit -
aludj el szépen, kis Balázs.
Alszik a széken a kabát,
szunnyadozik a szakadás,
máma már nem hasad tovább -
aludj el szépen, kis Balázs.
Szundít a lapda, meg a sip,
az erdő, a kirándulás,
a jó cukor is aluszik -
aludj el szépen, kis Balázs.
A távolságot, mint üveg
golyót, megkapod, óriás
leszel, csak hunyd le kis szemed, -
aludj el szépen, kis Balázs.
Tüzoltó leszel s katona!
Vadakat terelő juhász!
Látod, elalszik anyuka. -
Aludj el szépen, kis Balázs.
Juhász Gyula: MESE
Egy világvégi házban
világszép lány lakott,
világ végére néztek
ott mind az ablakok.
Nem járt előtte senki,
nem látott senkit ő,
az Óperencián túl
megállt a vén idő.
A világszép lány nézte
a csillagos eget,
tavasz táján szívében
valami reszketett.
Hajába rózsát tűzött,
valakit várt nagyon,
de csak a csillag nézett
be a kis ablakon.
S a csillag oly közömbös,
hideg és halovány.
S hiába várt örökké
a világszép leány...
Juhász Magda: ÁLOMHAJÓ
Aludni szeretek, aludni jó,
mert elindul velem egy nagy hajó.
Utasa megannyi tarka sereg,
királyok, tündérek és hercegek.
Amikor meglátnak köszöntenek:
- De jó, hogy megjöttél te kisgyerek.
Velük járhatom a tengereket,
a kapitányuk is én lehetek.
Van egy kis sziget, mely igen csodás.
Ott lakik régóta egy óriás.
Nem félek tőle, mert vidám fickó,
igaz, hogy nagyra nőtt, de szíve jó.
Vidáman fogad, ha megérkezem,
és mindig boldog, hogy játszhat velem.
Mikor a vállára felültet ő,
magasabb vagyok, mint a hegytető.
Egy éjjel kalózok támadtak rám,
de persze kéznél volt a parittyám.
Ettől a sok zsivány úgy megijedt,
elúsztak, és szabad lett egy sziget.
A sziget lakói éljeneztek,
azt mondták királyuk én lehetek.
Koronát, kincseket hoztak oda,
de én már vágyódtam újra haza.
Így szóltam: - Köszönöm jó emberek!
Nem kell a királyság, a kincsetek,
mert van egy kis ország, egy kis falu,
ott vár sok jó barát, és az anyu.
És reggel, amikor hazaértem,
anyunak én mindent elmeséltem.
Nem lettem király, és hős se talán,
de büszkén nézett rám édesanyám.
Aludni szeretek, aludni jó,
elvisz, és visszahoz az a hajó.
Sok kaland történik éjjel velem,
de mégis itthon a legjobb nekem.
Kacsa Zsóka: GYERMEKNAPRA
Ünnepnapra virradhat ma
világ apraja és nagyja...
GYERMEKNAP van, örüljetek,
adjatok sok szeretetet!
Gyermeked szemébe nézel,
BOLDOGSÁG az , amit érzel.
Tőled kapta az életét ...
Öleld át a kicsi lelkét!
Ajándéknál többet ér ez,
ha szívéhez közel érez .
TÖLTSD HÁT VELE ezt a napot,
érte rajongását kapod ...
Érezze, hogy fontos néked ,
minden rossztól TE MEGVÉDED .
Meghitt érzés, igaz csoda,
nem felejti ő el soha... 
Nem kell az a sok AJÁNDÉK,
ruha, cipő , drága játék ...
Legtöbb, amit tőled kaphat,
ha a SZÍVED neki adtad.
MUTASD KI , hogy szereted őt,
érezhessen benned erőt,
ajándék te magad legyél ,
mindent kedve szerint tegyél!
Meglásd, ragyog CSILLAGSZEME,
sugárzik a tekintete ,
nézheted a boldog arcát ,
nyakad köré fonja karját...
Gyermeknap van, az Ő NAPJA,
a legdrágább kincset kapja .
Legyen csodás ez az ünnep ,
dobogtassa meg szívünket !
Karai Gábor: CSILLAGOK CSILLAGOK...
Csillagok csillagok szépen ragyogjatok
Az én gyermekemre mindíg vigyázzatok
Ő az én életemnek a csodás szép reménye
Ő a bús szívemnek az igaz és büszke éltetője
Csillagok csillagok szépen ragyogjatok
Az én gyermekemnek mindig utat mutassatok
Utat a szívből jövő tiszta és igaz szeretethez
És a gondtalan csodás szép élethez
Csillagok csillagok szépen ragyogjatok
A gyermekem ablakán be világitsatok
Őrizzétek az álmát míg álom mezején jár
Hogy boldognak lássa a mesék szép varázsát
Csillagok csillagok szépen ragyogjatok
Az én gyermekeknek csodás fényt adjatok
Hogy ne érje az ő szívét soha sem bánat
Boldog legyen ő ebben a nagyvilágban.
Karai Gábor: ITT VAGY VELEM
Itt vagy velem drága gyermekem
Édesapa szeret tégedet
Nézd mily csodás a világ
És vár reád sok szép varázs
Itt vagy velem drága gyermekem
Téged ölel az én két kezem
Én törlöm le majd a könnyedet
Ha sírni látlak kis szívem
Ahogy nézem kicsiny arcodat
Az én szívem boldogan dobban
Meg ígérem én most te neked
Az utadon én kísérlek el
El űzöm a csúf felhőket
Hogy csak a napsugár érjen téged
Mindig fogom a te két kezed
Melyet soha nem engedek el
Itt vagy velem drága gyermekem
A legszebb csillag te vagy nekem
Érted élek és halok ha kell
És csak érted dobban az apai szívem
Cserébe csak azt kérem én
Légy boldog ameddig csak élsz
Könny ne érje soha arcodat
Boldog legyél mig szíved csak dobban.
Kollár Anikó: GYERMEKEIMNEK
Minden lépésedet ismerem,
minden gondolatod szeretem.
Szeretem azt is, ha nincs igazad,
és mégis fennhangon bizonygatod azt...
Szeretem, ha tekinteted rám emeled,
ha elmerengsz, s ha nincsen kedved...
Szeretem, ha jót nevetsz, és ha mindezt elhiszed.
Szeretem azt is, ha szomorú vagy,
mikor benned a háború dúl, és a bánatod nagy.
Hidd el, az élet ez is,
szeretlek, ha elhagysz is!
Szeretlek, ha haragszol rám,
akkor is, ha eltitkolnám...
Ha szeretsz, akkor is szeretlek.
Jó vagy, vagy rossz?
Érted remegek.
Kicsi vagy, megnőttél,
az idő itt mit sem ér...
Mindegy az, édesem,
hisz Te vagy a gyermekem.
S mit kérek cserébe?
Semmit se, semmit se!
Kosztolányi Dezső: AKARSZ-E JÁTSZANI?
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán téát inni véled
rubin téát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz-e játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz-e játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön
s akarsz, akarsz-e játszani halált?
Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani - Latinovits Z.
Link
Kovács Sándor: ÚTRAVALÓ
Mikor ezt olvasod, simogasd gyermeked.
Addig a tiéd ő, amíg ott van veled.
Öleld át kisfiad, mondd azt, hogy szereted,
Addig tedd meg ezt, ameddig teheted.
Ha a kicsi lányod kebledre öleled,
Érezni fogja ő, hogy nagyon szereted.
Ne mondd, hogy nincs időd.
Azt se, hogy fáradt vagy.
Nem jön vissza soha
Egy elmúlt pillanat.
Csengjen a fülében anyja szelíd hangja,
Pajzsként oltalmazza apja erős karja.
És amikor később útjára engeded,
Legyen útravaló a családszeretet.
Az idő múlását te észre sem veszed.
Mint madár fészkéből,
Kirepül gyermeked.
Várja őt az élet, tátong a messzeség,
Megoldandó dolog vár rá éppen elég.
Ha göröngyös útra téved a szekere,
Mindig legyen vele a fészek melege.
Körmendi Gitta: APRÓCSKA VARÁZSLÓK
Csodáljuk csodáit a kis gyermekeknek,
akik szivárványszín varázslatot tesznek,
mert angyali álmuk, amit megálmodnak,
ígéret a mának, hogy felnőhet holnap.
Kik még a világot csillagszemmel látják,
csillogóra festik színét és fonákját.
Sosem felejtik le az égről a Napot,
tündérekkel szállnak, mert maguk is azok.
Messzire gyűrűzik csengő nevetésük,
igazzá igézve legszebbik meséjük.
Nem ismernek helyet, hol ne lenne helyük.
Játsszunk önfeledten, tiszta szívvel velük!
Hagyjuk kezeikben varázs-ecsetüket,
hadd fessék boldoggá színes életüket.
Ne árnyékoljuk be fényes palettájuk,
jövőt varázsolnak: vigyázzunk reájuk!
Lengyel Jolán: MINDENEKHEZ!
Zúgó szélben, vad viharban
óvom, védem léptedet,
vigyázok rád, nem hagylak el,
szeretetem átölel.
Ezt az egyet nem veheti
el embernek fia:
szívem mindig érted remeg,
soha nem lesz mostoha.
Kérem Istent, legyen veled,
könnyítse az utadat,
törölje el könnyeidet,
vidítsa az arcodat.
Szeretettel tekintsen rád,
az Ő jósága végtelen,
gondjaidhoz adjon erőt,
óvjon téged, gyermekem!
Morócz Jenő: ANYAI SZERETET
Kis szobában reng a bölcső,
Benne nyugszik a gyerek,
Szemei a jó anyának
Némán rajt' merengenek;
És a gyermek kis kacsója
Hozzá csókot integet,
Életünkben legédesebb
Az anyai szeretet.
A legelső dadogással
Lábra áll a kicsike,
De elesik s majd az orrát,
Majd a fejét töri be;
S a jó anya szeretettel
Ápolja a beteget, -
Életünkben legédesebb
Az anyai szeretet.
Iskolába jár a gyermek,
És tanulni kell neki,
Hej, ő bizony az erdőbe
Öröm estebb menne ki;
De az anya szép szavakkal
Buzdítja a gyereket, -
Életünkben legédesebb
Az anyai szeretet.
Hogyha férfi lett belőle,
S küzve teng a léten át,
A jó anya nem felejti
Messze távozott fiát;
Hogy aggódik, hogyha nem jön
Levelére felelet, -
Életünkben legédesebb
Az anyai szeretet.
És ha végre jő a válasz,
Szive, lelke mint örül;
Szemeiben az örömnek
S boldogságnak könye ül.
Ezerszer is megcsókolja
Azt a kedves levelet,
Életünkben legédesebb
Az anyai szeretet.
Móra Ferenc: AMIKOR A FÖLDÖN
Amikor a földön
gyermekek zokognak,
az ég angyalkái
mind elszomorodnak.
Vidám kacajuknak
megszegül a szárnya,
felhőt borítanak
az ég ablakára,
bánatos szemükből
könnyek harmatoznak,
amikor a földön
gyermekek zokognak.
Amikor a földön
gyermekek nevetnek,
nagy az öröm kéklő
mezején a mennynek.
Jókedvű angyalkák
le-lekukucskálnak,
fellegek nyílásán
csókokat dobálnak,
szivárványszalagból
csokrot kötögetnek,
amikor a földön
gyermekek nevetnek.
Móra Ferenc: ESTE
Este van, este van,
édesapa fáradt -
aranyhajú lányom,
te bonts nekem ágyat.
Szelíden te simítsd
puhára a vánkost,
ágyam szélire is,
te ülj ide mármost.
Homlokomon a bú
nagyon elborongott,
kicsi száddal róla
leheld el a gondot.
Virágfejecskédet
hajtsd szívem fölébe, 
nevess éjszakára
csillagot beléje.
Mesélj is majd egyet
szegény apukádnak,
úgy mintha mesélnél
a hajasbabának:
"Volt egy szegény ember
nagy Meseországban,
nem volt mása csak egy
aranyhajú lánya..."
Móra Ferenc: SZERESD A GYERMEKET!
Szeresd a gyermeket! A sivatag hegyen,
Hol villámok között vala az Úr jelen,
E legszentebb parancs nincs kőtáblára írva -
Mosolygó kedviben, pirosló hajnalon
Aranybetűkkel ezt az örök Irgalom
Az emberszívbe írta.
Szeresd a gyermeket! Még néki szárnya van,
A csillagok közé ő még el-elsuhan,
S kitárja vidoran a mennyek ajtaját:
Hiába könyveid, hiába lángeszed,
Az Isten titkait ki nem kémlelheted,
Csak gyermeklelken át.
Szeresd a gyermeket! A lét napfénye ő,
Estellik, hogyha megy, hajnallik, hogyha jő,
Csöpp lábai nyomán az öröm kertje zsendül,
Bimbónyi kis keze áldással van tele,
S melyik szeráf-zene érhetne föl vele,
Ha víg kacaja zendül?
Szeresd a gyermeket! Hisz oly hálás szegény,
Egyszerre könny, mosoly ragyog csillagszemén,
Ártatlan kis szívét az öröm megteli,
S köszönetét, akár az esti fuvalom,
Mely félve játszadoz a harmatos gallyon,
Oly halkan rebegi.
Szeresd a gyermeket, öleld szívedre őt,
Ringasd el lágyan a szegény kis szenvedőt,
Lehunyt pilláinak töröld le könnyeit:
S míg te a gyermekek könnyét törölgeted,
Egy láthatatlan kéz a csillagok felett
Letörli vétkeid.
Muhi János: MESÉLJ APU
Mesélj nekem apu,
Mi az, hogy becsület?
Hogyha az van nekem,
Jár érte tisztelet?
Milyen lesz apu,
Az igaz szerelem?
És ha majd elmúlik
Akkor az fáj nekem?
Vannak-e apu,
Ma is istenek?
Hisznek-e még bennük,
Most is az emberek?
Van-e tényleg élet
A halál után?
És ha ezt kérdezem,
Miért nézel bután?
És ha majd felnövök,
Nekem is lesz sorsom?
Mert most a tanulás,
Az a legfőbb gondom.
Miért lesznek rosszak,
Apu, az emberek?
Hogy lehet, hogy vannak
Éhező gyerekek?
Ha a munkádért mindig
Megkapod a béred.
A hónap végén akkor
Miért nincsen pénzed?
Ha rám nézel, látom,
Fátyolos a szemed.
Hogyha én nem lennék,
Könnyebb volna neked?
Hogyha öreg leszek,
Nekem is lesz szagom?
És az unokákat
Én is elronthatom?
A szomszéd néniből
Mikorra lesz banya?
Hogy lesz egy országból
Mocskos zsiványtanya?
Sok mindent nem tudok,
De egyet, elhiheted,
Megmutattad nekem,
Milyen a szeretet.
Ne búsulj, apa,
Nem számít a pénzed,
Mert jó, hogy velem vagy,
Én így szeretlek téged
Nagy Ágota-Gabriella: VOLT EGYSZER EGY GYERMEKKOR
Volt egyszer egy gyermekkor tele minden jóval,
Tele ezer kacajjal és boldog játékkal.
Volt egyszer egy gyermekkor sok száz boldog nappal,
Tovatűnt a ködben mesés világával.
A kis polcon baba ült fodros ruhájában,
A sarokban mag mackó színes kalapjában.
Minden fényben úszott a boldogságtól,
Minden lassan eltűnt a csendes magányától.
Csengett a kis udvar a boldog nevetéstől,
Színes volt az élet a csodaszép meséktől.
A mesék akkor mind-mind valósággá váltak,
De idővel lassan az álmok is elmúltak.
Azóta, hogy elmúlt, minden megváltozott,
Az élet azóta ezer újat hozott.
Most már más a világ, idegen színekkel,
Sok-sok boldog nappal, de tömény szenvedéssel. -
Van most egy kamaszkor, tele minden gonddal,
De tele örömökkel, boldogabb napokkal.
Van most egy kamaszkor nehéz döntésekkel,
Csendes magányokkal, fura felnőttekkel.
A polcon most a könyvek sorakozva állnak,
A sarokban egy fénykép az eltűnt világnak.
Most minden a jövő képét emeli ki,
Bár a szív még a múltat sem feledi.
Örökös csend borult a kis udvarra,
Egy hirtelen ébredés sújt most az álmokra.
Mert ki álmaira épít, megöli életét,
Mert mindenki megéri fájó ébredését
Osvát Erzsébet: GYERMEKNAPRA
Napsugár,
napsugár,
ragyogj, süss ma szebben!
simogasd a gyerekeket
lágyan melegebben!
Madarak,
madarak,
cinkék, csalogányok,
köszöntő dalotok
vígan csattogjátok!
Virágok,
virágok,
szegfűk, tulipánok,
a lánykákat, a fiúkat
virulva várjátok!
Hadd legyen
ez a nap
egy nagy örömének!
Ezt kívánom én a világ
minden gyermekének.
Pál Mária: KI A JÓ GYERMEK?
Mondjátok meg emberek,
Mégis, ki a jó gyerek?
Ül a helyén szépen, csendben,
Bár menne, de szeme sem rebben,
Beszélne, de mégis hallgat,
Nem csinál ő semmi rosszat...
A jó gyermek nem kiabál,
Kérdéseivel nem traktál,
Nem futkároz, nem felesel,
Minden szóra odafigyel,
Tiszta mindig a ruhája,
Büszke rá az anyukája...
A suliban mindig jeles,
Sosem csúszik be az egyes,
Nincs rá panasz,
Sosem pimasz,
Mondjátok meg, emberek,
Tényleg ez a jó gyerek?
Ti milyenek voltatok,
Hogy lettetek ti "nagyok"?
Tudom: "Bezzeg a mi időnkben,
Minden más volt életünkben!"
Jó gyerekek voltatok?
Mit elvártok, olyanok?
"Jó-gyerekség" gyötrelem,
Kicsit légy gyermek velem!
Hiszen te sem voltál szent...
Nekem sem megy... elrettent!
Pósa Lajos: GABI
.
Ismertem egy fiút, úgy hívták, hogy Gabi,
Leczkéjét nem tudta soh'se felmondani,
Pedig apja, anyja a kedvit keresték.
Csakhogy jól tanuljon, tudja jól a leczkét.
Vettek neki mindent: jó báránybőr sipkát,
Szép tulipántos szűrt, sarkantyús kis csizmát.
Mégis kedvetlenül járt az iskolába,
Majd mindig ott maradt papirgaluskára.
Édes anyja sírt-rítt, hogy mi lesz belőle?
Édes apja pedig kiment az erdőre,
Vad galamb turbékolt, repült ágrul-ágra,
De ő nem hallgatott most szelíd szavára,
Galambos erdőben somfavesszőt vágott,
Kiporolta a szűrt, a szép tulipántost.
Gabi aztán kedvvel járt az iskolába,
Soh'se marasztották papirgaluskára.
Pósa Lajos: Gabi
Link
Pósa Lajos: NEM TUD ÚGY SZERETNI...
Nem tud ugy szeretni a világon senki,
Mint a hogy ő tudott engemet szeretni.
Akármit kivántam: megtette egy szóra,
Még a csillagot is reám rakta vóna.
Mikor odahaza iskolába jártam:
Rangosabb egy gyerek nem igen volt nálam.
El nem türte volna ő azt semmi áron,
Hogy valaki nálam szebb ruhában járjon.
Nekem volt a legszebb iskolás tarisznyám,
Nekem volt a legszebb magas sarkú csizmám.
S ugy kitisztogatta, kifényesitgette,
Hogy magát a vak is megláthatta benne.
Milyen tulipántos, czifra szürben jártam!
A király fia is hordhatta vón bátran,
Nyakravalóm rojtos, olyan volt, hogy rája
Még a rekt'ramnak is elállt szeme-szája.
Ha felöltöztetett s rendbe hozott szépen:
A kapun kikisért, megcsókolta képem.
S ugy nézett utánam, gyönyörködött bennem,
Ha az iskolába rátartian mentem.
Tarisznyám ellátta mindenféle jóval:
Czukorral, czipóval, mogyoró-, dióval.
Mikor haza mentem: hogy örült, ha bátran
"Mind közönségesen" jónapot kivántam.
S mikor a vásárra elment Rimaszécsbe,
A czakói hegyig ballagtam elébe.
Ott vártam, és ha már messziről meglátott:
Szedte kosarából a sok jó kalácsot.
Hozott mézes lovat, kardot, szivet, órát,
Szép árvalányhajat, piros pesti rózsát,
Süvöltőt, dorombot, czifra képes könyvet,
Nevető szemében drága örömkönnyet.
Az volt minden vágya, földi kivánsága,
Hogy kitanulhassak a papi pályára.
Ha ő ezt megérné: milyen boldog lenne!
A temetőben is jobban megpihenne.
El is vittek aztán messze egy városba,
Hol elvakitotta szemem a nagy pompa;
De mikor ott hagytak csókolva, ölelve:
Mintha egy kést dobtak volna a szivembe!
Én aztán tanultam, a hogy csak telt tőlem,
Hogy jó papi ember váljék majd belőlem.
A professzorok meg egyre dicsérgettek...
Szegény jó nagyanyám, hogy örvendett ennek!
Mikor haza mentem a vakáczióra:
Hogy füröszté arczom záporkönnybe, csókba!
Nem törődött akkor senkivel se mással,
Szépen bánt velem, mint a himes tojással.
Hogy kitudakozta: jól megy-e a dolgom?
Hát a gazdasszonyom, hogy' viseli gondom?
S ha panaszolkodtam, hogy küldöz a boltba:
Hogy szidta, hogy küldte a tüzes pokolba!
Nem győzte elégszer azt se elbeszélni,
Hogy az ablakomon szeretne benézni,
Mikor nem is tudom, mikor nem is sejtem,
Látná: mit csinálok; megláthatna engem.
Mikor aztán ütött a válás órája:
Szivét ellepte a keserüség árja;
S mindig ez volt vége hosszu bucsujának:
"Az isten áldjon meg, többet soh'se látlak!"
Hanem azért minden ünnepkor meglátott;
Sütte a jó turós és mákos kalácsot.
Mig végre csakugyan igaza lett egyszer...
Jól elbucsúztatta tőlem is a mester.
Most az a sziv, melynél egyse lángolt hőbben,
Künn porladozik a hideg temetőben.
Áldja meg az isten a haló porát is!
Altató dalt zengjen sirján a madár is!
Pósa Lajos: SZERESD A GYERMEKET!
Szeresd a gyermeket! A gyermek fénysugár,
Közöttünk itt alant mindig ragyogva jár.
Mikor szomorkodol: szemed közé nevet,
Ha bűnre bűn nyom is: ő akkor is szeret.
Szívednek mélyiből kicsalja a borút,
Fejedre rózsákból vígan fon koszorút.
Ne érje gond soha, ki rád hajnalt derit:
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!
Szeresd a gyermeket! A gyermek gyenge tő,
Friss fakadó rügyet szelíden rengető.
Ha ápolója nincs: elcsenevész, lehull,
Mindig vigyázz reá! Állj mellé támaszul!
Fogd meg a romboló viharnak ostorát,
Ne csapkodja vadul azt a kis zsönge fát,
Ne bántsa a jövő szendergő képeit -
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!
Szeresd a gyermeket! A gyermek tiszta, szent,
Ártatlan angyal ő a föld porába' lent.
Lelkén nincs semmi folt. Mint a galamb, fehér,
Imája a mennybe leghamarább felér.
Kedves az Úr előtt, kinek rá gondja van,
Ezer veszély között mikor jár gondtalan':
Elküldi angyalát... megfogja kis kezit...
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!
Szeresd a gyermeket! Ne legyen bús, komoly,
Szemének tükriből játsszék örök mosoly.
Maradjon a gyermek: gyermek, míg csak lehet,
Majd érzi súlyosan ő is az életet.
Hintsen a kikelet tarka virágokat,
Daloljon a madár az árnyas lomb alatt,
Csörgesse a patak csillogva gyöngyeit -
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!
Hadd fusson a gyermek álmok fuvallatán
Csapongva illanó arany lepkék után!
Legyen, mint a tavasz, vidám tekintetű,
Kis ajka zendüljön, mint égi csöngettyű!
Harmatos bokrétát hadd tépjen a mezőn!
Hajolj le, csókold meg, öleld szívedre hőn!
Becéző szeretet övezze fürtjeit -
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit
Reviczky Gyula: EGY FIÚNAK
Jó gyermekem, ülj ide mellém,
Hagyd megsimítni szöghajad.
Oly jól esik hallgatni nékem
Csevegő, csintalan szavad.
Puha kacsóddal homlokomrul
Üzd el a lomha felleget.
Nekem már pillangókat űzni,
Boldognak lenni nem lehet.
Tiéd a lét minden varázsa,
Tiéd a százképű remény,
Tapasztalás roncsolt hajója,
Lemondás, józanság enyém.
Tiéd a munkakedv, kitartás,
Le még egy csillagod se hullt,
Tiéd az élet, a jövendő,
Enyém egy sóhaj és a mult.
Jó gyermekem, ülj ide mellém,
Csevegj vidám, lágy hangodon,
S mig hallgatom vidám regédet,
Majd addig én is álmodom.
Reviczky Gyula: SZERESD HAZÁDATt!
Szeretni ezt a szép hazát
Korán kezdd, sose végezd.
Szeretni mint szülő anyád',
Első rendeltetésed.
Óh, áldd meg minden porszemét
A drága honi földnek,
Melyen bölcsődet rengeték
S a melylyel majd befödnek.
Karod, főd, tetterőd, szived
Honod' szolgálja váltig.
Büszkén hirdesd mindenkinek
Magyar voltod' halálig.
E hon, mely annyit szenvedett,
És mégis áll erősen:
Nagy és virágozó lehet
Egy boldogabb jövőben.
Sok százados küzdelmei
Erejéről beszélnek.
Munkára fel s megérheti
A másik ezredévet.
S ha majd kelettől nyúgatig,
Kárpátoktól Tiszáig,
Magyar nyelv zeng, magyar lakik
S e haza felvirágzik:
E boldogabb, dicsőbb korért
Megáldja majd a multat,
S mindazokat, kik honukért
Hevülni, tenni tudtak.
Szeresd hazádat, óh, szeresd,
Ne csak szóval, de tettel.
Büszkén és bátran emlegesd
Hogy épül, nem veszett el.
Egy szív, egy lélek hassa át
A ki e föld szülötte,
Hogy nagynak lássák e hazát
A népek mindörökre!
Szabó Lőrinc: IMA A GYERMEKEKÉRT
Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.
Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.
Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.
Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.
Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.
Csókold helyettem, szél, az arcukat, f
ű, kő, légy párna a fejük alatt.
Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.
Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.
S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,
Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.
Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.
Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;
Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek.
Republic - Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért
Link
Szabó Lőrinc: KICSI VAGYOK ÉN
Kicsi vagyok én
majd megnövök én
apámnál is, anyámnál is
nagyobb leszek én.
Kicsi vagyok én
erős leszek én,
világ minden óriását
földhöz vágom én.
Kicsi vagyok én
bátor leszek én
óriások palotáját
elfoglalom én.
Kicsi vagyok én
nagy úr leszek én
aranyszobát adok minden
testvéremnek én.
Kicsi vagyok én
vezér leszek én
én leszek a legjobb ember
a föld kerekén!
Szabó Lőrinc: SOKAT TUD AZ ÉN KEZEM
Sokat tud az én kezem,
sokat tud az ujjam,
benne mindenféle régi,
s mindenféle új van.
A régi a lecke
s én gyártom az újat,
hogy megnőve, szép hazámnak
segíteni tudjak.
Festek, írok, építek
tornyot, hidat, embert,
papíromon sok a ház,
és csak úgy nyit a sok kert.
Betű gurul, neve ó
arca, mint a Holdé,
szeme nő és farkat ereszt:
most úgy hívják, hogy gé.
Rajz, betű és száz tudás
van az én ujjamban,
bennem is nő, szépül, épül
ami odakinn van.
Jó szerszám az én kezem,
az eszem se rosszabb,
gyönyörű ma a világ, de
gyönyörűbb lesz holnap.
SZAKÍTS IDŐT, HOGY MEGHALLGASD A MÁSIKAT!
Szakíts időt, hogy meghallgasd még ma
Amit gyermekeid mondani akarnak neked,
Bármit csinálsz figyelj rájuk még ma,
Mert később már nem lesznek ott, hogy gondolatukat
megosszák veled.
Hallgasd meg a gondjaikat, a vágyaikat,
Dicsérd kis győzelmeiket, piciny hőstetteiket,
Élvezd csacsogásukat, bátorítsd a kacajukat,
Fejtsd meg a céljukat, fejtsd meg a vágyukat.
De mondd el nekik, hogy szereted őket,
És ha szidod is, ne veszítsd el őket,
Mondd nekik, hogy minden rendben van,
És holnap is részük lesz a boldogságban!
Szakíts rá időt, hogy meghallgasd még ma,
Amit a gyermekeid próbálnak mondani neked;
Figyelj rájuk oda, bármit is kell tenned,
És ők eljönnek majd hozzád, hogy meghallgassanak.
Szuhanics Albert: A GYERMEKNAP TIETEK!
Örvendjetek gyerekek,
a gyermeknap tietek!
E vasárnap egész más,
csupa móka, kacagás!
Legyetek mind barátok,
sok program vár reátok.
Legtöbb kinn a szabadban,
s én veletek maradtam!
Annyi mindent csinálnak,
nagy ünnep sok családnak.
Itt leszek ma, tehetem,
nekem is van gyermekem.
Millenáris, bábszínház,
mesejáték, mi kell más?
Városligetbe megyünk,
kisvasút is kell nekünk!
Ugrálóvár, futónap,
cirkusz ki nem maradhat.
Fagyit is kapsz, gyermekem,
boldog vagy e? Azt lesem...
Tudjátok meg, gyerekek,
fontos szó a szeretet.
Akkor nagy a boldogság,
ha összetart a család!
Szuhanics Albert: NAGYON JÓ A GYEREKNAP...
Kicsi vagyok, gyerek még,
ünnepelni szeretnék!
A gyermeknap olyan szép,
azt akarom, velem légy!
Fogd meg a kis kezemet,
már indulok is veled!
Ma nem megyek oviba,
hová viszel, moziba?
Állatkertbe mehetnénk,
legyen olyan szerencsénk,
hogy süssön a fényes nap,
s én legyek, ki fagyit kap!
Bábszínházat akarok,
könnyes szemmel kacagok.
Hol van sok vidám gyerek?
Oda megyek el veled!
Estére elfáradok,
hozzád bújok... láthatod.
Nagyon jó a gyereknap,
de legjobb, hogy velem vagy!
Tandari Éva: EMBER MARADJ FIAM
EMBER maradj Fiam ,
minden körülményben!
EMBER -még akkor is,
ha ez már nem érdem...
Ha többet ér, ki kincset
s nagy vagyont harácsol,
vagy ki Glóriát kovácsol
a politikából!
Vedd észre, ki szenved,
és segítséget kér ...
Kinccsé válik minden falat
szívből adott kenyér...
Nem kell minden áron
letépni a babért:
Szíved tisztaságát, Fiam :
Ne add el semmiért!
TANÍTSD A GYERMEKET!
Tanítsd a gyermeket úgy élni,
egész évben tudjon szeretni,
minden megélt percnek örülni,
a rászorulónak kezet nyújtani,
szívbéli mosollyal rátekinteni,
az éhezőnek kenyeret adni,
a magányos lelket megérinteni,
kedves szavakkal vigasztalni,
a síró arcokról könnyet letörölni,
helyére mosolyt varázsolni,
a gonosz embereknek példát mutatni,
miként tud jobb emberré válni,
mindenkivel emberséggel bánni,
bármit hozzon a sors embernek maradni,
hisz minden embert lehet szeretni,
csupán szíve legmélyébe látni,
a magját benne elültetni.
hogy egy jobb nemzedék tudjon felnőni
kik, az életet jobbá tudják tenni,
a földre áldott békességet hozni!
Tóth Anna: KATICA
Kicsi vagyok, mégse félek,
Tarka mezőn éldegélek.
Hátam piros, mint az alma,
Hét kis pöttyöt láthatsz rajta.
Hívhatsz engem Katicának.
Fürgén szálló kisbogárnak.
S hogyha pihenek az ágon,
Vagy egy apró vadvirágon,
Óvatosan felemelhetsz,
Csengő hangon énekelhetsz,
Ujjacskádra felsétálok,
Aztán gyorsan tovaszállok.
Tóth Sarolta: GYERMEKNAPI GONDOLATOK
Kincs a gyermek
családnak, nemzetnek,
értékes egyede az emberiségnek.
Letéteményese emberi jövőnknek...
Várva-várt újszülött
szülők öröme,
kényeztetés vár rá,
mindennel ellátják, drágán
vásárolt luxusholmikkal,
vitaminokkal, magánorvossal
Gyógyíttatják, óvják, szeretik,
míg a világban sok kicsi
gyermek éhezik,
nem nevelik.
Milyen sors vár az árvára?
nincs, ki gondot visel rá...
csavargó lesz, drogos,
prosti, börtönbe kerül,
Sikerének - ha van -
senki sem örül...
Modern luxus-világunkban
sok gyermeknek csak
nyomor van - míg a
gazdag család sarja
megkapja, amire vágyik,
sajnos, ilyen a világ itt jelenleg
Így ünnepeljük a napot
amit kineveztünk mi
felnőttek a gyermekek
ünnepének. - éljenek hát
boldogan - a világon - mindenhol!
Török Zoltán: HA ÉN EGYSZER FELNÖVÖK
Ha én egyszer felnövök,
csokit eszem éjjel, nappal.
Cukrot is meg mogyorót
rengeteg sok tejszínhabbal.
Spenótot és krumplis tésztát
soha többé nem eszem.
Fogkefémet elhajítom,
s számba többé nem veszem.
Magamnak egy óriási
hullámvasutat veszek.
S állandóan rajta ülök,
hogyha egyszer nagy leszek.
Túrmezei Erzsébet: KÉRDEZ A GYERMEK
,,Ott fenn lakott a csillagok felett,
de amikor karácsony este lett,
Lejött a földre, mint kicsiny gyerek.
És ó, a hidegszívű emberek!
Kis istállóban kellett hálnia.
Szalmán feküdt ő, az Isten Fia.
Elhagyta érettünk az egeket.
Ugye, apukám, nagyon szereted?''
Az apa nem szól. Olyan hallgatag.
De a kis kedvenc nem vár szavakat,
Odaszorítja vállára meleg,
kipirult arcát, s tovább csicsereg.
,,Kicsiny gyermek lett, gyenge és szegény,
és ott aludt az állatok helyén,
szűk istállóban. Nem is érthetem.
Milyen meleg ágyacskám van nekem,
pedig csak a te kis lányod vagyok.
S ő, Isten Fia, ő, a legnagyobb,
szalmán feküdt, amikor született.
Ugye, apukám, nagyon szereted?''
Kint csillagfényes hideg este tél.
Bent apja ölén kis leány beszél.
,,Ott se nyughatott szalma fekhelyén.
Futniuk kellett éjnek, éjjelén.
Halálra keresték a katonák.
Menekültek a pusztaságon át.
Milyen keserves útjuk lehetett.
Ugye, apukám, nagyon szereted?''
Az apa leteszi a gyermeket.
,,Ugye, szereted? Ugye, szereted?''
Nem bírja már, el kell rohannia.
A jászolban fekvő Isten Fia
karácsonyesti képe kergeti.
Feledte és most nem feledheti.
Most a szeméből könnyre, könny fakad.
Most vádakat hall, kínzó vádakat.
Elmenekülne még, de nem lehet.
Most utolérte az a szeretet.
S míg a szívébe égi béke tér,
mintha körül a hólepett, fehér
tetők, utak felett távol zene,
angyalok tiszta hangja zengene
szívet szólongató, szép éneke.
,,Szegény lett érted. Ugye, szereted?''
,,Ott fenn lakott a csillagok felett,
de amikor karácsony este lett,
Lejött a földre, mint kicsiny gyerek.
És ó, a hideg szívű emberek!
Kis istállóban kellett hálnia.
Szalmán feküdt ő, az Isten Fia.
Elhagyta érettünk az egeket.
Ugye, apukám, nagyon szereted?''
Az apa nem szól. Olyan hallgatag.
De a kis kedvenc nem vár szavakat,
Odaszorítja vállára meleg,
kipirult arcát, s tovább csicsereg.
,,Kicsiny gyermek lett, gyenge és szegény,
és ott aludt az állatok helyén,
szűk istállóban. Nem is érthetem.
Milyen meleg ágyacskám van nekem,
pedig csak a te kis lányod vagyok.
S ő, Isten Fia, ő, a legnagyobb,
szalmán feküdt, amikor született.
Ugye, apukám, nagyon szereted?''
Kint csillagfényes hideg este tél.
Bent apja ölén kis leány beszél.
,,Ott se nyughatott szalmafekhelyén.
Futniuk kellett éjnek, éjjelén.
Halálra keresték a katonák.
Menekültek a pusztaságon át.
Milyen keserves útjuk lehetett.
Ugye, apukám, nagyon szereted?''
Az apa leteszi a gyermeket.
,,Ugye, szereted? Ugye, szereted?''
Nem bírja már, el kell rohannia.
A jászolban fekvő Isten Fia
karácsonyesti képe kergeti.
Feledte és most nem feledheti.
Most a szeméből könnyre, könny fakad.
Most vádakat hall, kínzó vádakat.
Elmenekülne még, de nem lehet.
Most utolérte az a szeretet.
S míg a szívébe égi béke tér,
mintha körül a hólepte, fehér
tetők, utak felett távol zene,
angyalok tiszta hangja zengene
szívet szólongató, szép éneke.
,,Szegény lett érted. Ugye, szereted?''
Várnai Zseni: GYERMEK
Gyermek, nagyon kell szeretni Téged,
Mert végtelen a gyöngeséged.
Az ifjú sarjú ott künn a mezőn,
Szopós kicsiny bárány a legelőn,
Tátogó csőrű tollatlan madárka
Nem olyan gyönge, nem olyan árva...
Gyermek, nagyon kell szeretni Téged.
Ha nem étetnélek, éhen is vesznél,
Ha nem karolnálak, váltig fekhetnél,
Ha nem fürkészném, mi bánt, mi fájhat,
Mikor kis ajkad sírásra lázad;
Ha szívem írt nem lelne rája,
Úgy ami fáj, csak fájna, fájna...
Gyermek, nagyon kell szeretni Téged.
Várnai Zseni:: SZERETNI
Anya tanítsd szeretni gyermeked!
Első fogalma legyen
a szeretet
Mikor még bölcsőjét
Ringatod,
erről szóljon meséd
és dalod.
Hogy együtt nőjön ez az
érzelem
minden gyerekkel, minden
téreken,
s hogy mint tavasszal
a virágos ág,
úgy boruljon virágba
a világ,
közel és távol,
ahol ember él!
E szót röpítse szárnyain
a szél,
szálljon a széles tengerek felett....
Anya tanítsd szeretni
Gyermeked!
Várnai Zseni: ÚGY MEGNŐTTÉL, SZINTE FÉLEK
Amikor még piciny voltál,
Olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál,
rám nevettél, nekem ríttál.
Mikor később nagyobb lettél
mindig messzebb,
messzebb mentél, először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.
Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek,
alig - alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.
Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.
Húzol engem Te föl felé,
mint a napfény maga felé.
Fát, virágot, lombos ágat,
fölemeled az anyádat.
Vörös Judit: A GYERMEK MOSOLYA
Gyermek mosolyában
ott az egész világ,
tündöklő, zöld mezők
és rengeteg virág.
Napfény melegsége,
szellő suhanása,
tiszta éjszakában
csillag ragyogása.
Nincsenek még árnyak,
súlyos, nehéz dolgok,
ártatlan kacaját
nem felhőzik gondok.
Hogyha rád mosolyog,
felvidul a lelked,
meghaltnak hitt álmok
újra élnek benned.
Waldinger Ágnes: GYERMEKNAPRA
Szervusztok kis gyerekek!
Mit mondhatnék tinéktek?
Gyermeknapon legyetek boldogok,
Ez most a ti napotok.
Unokámat átölelem
És könnyem cseppen.
Boldogság a szívemben,
Hogyha tartalak a kezemben.
Mosolyodat nem feledem,
Eszembe én jól bevésem.
Kacaj, gyermekzsivaj gyógyír lelkemnek,
Mikor szaladgálsz a kertemben.
Csókod, s puha kis kezed,
Ha érzem elmegy az eszem.
Imádlak és imádlak százszor és ezerszer,
Több ez nekem, mint bármely csodaszer.
Csokoládét és vattacukrot,
Ezt ma mind benyalhatod.
Nem számít most más, kis unokám,
Csak az, légy boldog, s vidám.
Gyermeknapon biciklizz, s vonatozz,
És egy csodás tóparton napozz.
Játssz boldogan, felhőtlen, mert
Egykettőre belőled is felnőtt lesz.
Viszlát kis gyerekek!
Azt mondom most tinéktek,
Gyermeknapon legyetek boldogok,
Ez most megint a ti napotok.
West Priscilla: ÉJI MESÉK
Apró hangom felsírt egy éjjelen
már álmodott anyácskám, a drága
akkor apám lépett a szobába
felvett s megsimogatta kis fejem.
Szép szeméből az álmot kivertem
vigyázva maga mellé fektetett
majd nekem ígérte a kék eget
s én tágra nyílt szemekkel figyeltem.
Halkan mesélni kezdett, minden jót,
bohócot, labdát, kutyust kishajót
s addig mesélt míg el nem altatott.
Ott akkor rég az álom még hatott,
ám máig ha éjjel megriadok
csak fekszem s várom a kelő napot.
Zelk Zoltán: ESTE JÓ, ESTE JÓ ...
Este jó, este jó,
este mégis jó.
Apa mosdik, anya főz,
együtt lenni jó.
Ég a tűz, a fazék
víznótát fügyül,
bogárkarika forog
a lámpa körül.
A táncuk karikás,
mint a koszorú
meg is hal egy kis bogár,
mégse szomorú.
Lassú tánc, lassú tánc,
táncola plafon,
el is érem már talán,
olyan alacsony.
De az ágy meg a szék
messzire szalad,
mint a füst, elszállnak a
fekete falak.
Nem félek, de azért
sírni akarok,
szállok én is, mint a füst,
mert könnyű vagyok ...
Ki emel, ki emel,
ringat engemet?
Kinyitnám még a szemem,
de már nem lehet ...
Elolvadt a világ,
de a közepén
anya ül, és ott ülök
az ölében én.
Zelk Zoltán: VAKÁCIÓ
Hova menjünk,
milyen tájra?
Hegyre talán
vagy pusztára?
Folyópartra
vagy erdőre?
Faluszéli
zöld mezőre?
Lepkét fogjunk
vagy horgásszunk?
Vagy mégiscsak
hegyet másszunk?
Akár erdő,
akár folyó:
gyönyörű a
vakáció!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Anyák napja - gyermeknap |
|
|
|
Címkék: virágfejecskédet, meghallgassanak, születésnapodig, kezétcsókolomot, kifényesitgette, szalmafekhelyén, könnyhullatását, gyámoltalanokat, mennydörgéstől, lekukucskálnak, harmatgyöngyös, rendetlenségbe, luxusholmikkal, családszeretet, panaszolkodtam, szivárványszín, sztetoszkóppal, kabátzsebedben, felöltöztetett, felebarátaikat, papirgaluskára, ajtókilincshez, csillagszemmel, cselekedjenek, csillagfényes, meseországban, gyermeklelken, aranybetűkkel, árvalányhajat, megmásznivaló, gyönyörködött, gyermekeimért, kitisztogatta, összerajzolod, tejszínhabbal, rendeltetésed, határon végig, mező párkányán, három nyárfán, mama megfeddi, maga javára, keményszívű elveri, goromba fricskát, ebéd sorja, úton beszélni, rossz lány, édes apja, fehér pénz, nagy útra, kutyát látott, legszebbik mesét, élet csoda, GYERMEK VERSEK, Arany János, JULISKA ELBUJDOSÁSA, Aranyosi Ervin, TUDOM HINNI, SZERESD GYERMEKET, Nagy Éva, Bartos Erika, Benedek Elek, ESIK ESŐ, KUTYA MEG NYÚL, Bernát János, ISTEN AJÁNDÉKA, Csorba Piroska, MESÉLJ RÓLAM, Dzsida Jenő, Köszönöm Istenem, ANYA VALLOMÁSA, Farkas Éva, SZERETNÉK MINDIG JÁTSZANI, Fazekas Anna, ÖREG NÉNE ŐZIKÉJE, Egyiket Gál Péter, Kovács Julcsa, Horváth Erzsi, Gárdonyi Géza, MIKOR GYERMEK, Hétvári Andrea, József Attila, Juhász Gyula, Juhász Magda, Kacsa Zsóka, TÖLTSD HÁT VELE, MUTASD KI, Karai Gábor, CSILLAGOK CSILLAGOK, VAGY VELEM, Kollár Anikó, Kosztolányi Dezső, AKARSZ-E JÁTSZANI, Latinovits, Kovács Sándor, Körmendi Gitta, APRÓCSKA VARÁZSLÓK, Lengyel Jolán, Kérem Istent, Morócz Jenő, ANYAI SZERETET, Móra Ferenc, AMIKOR FÖLDÖN, Muhi János, MESÉLJ APU, Nagy Ágota-Gabriella, VOLT EGYSZER EGY GYERMEKKOR, Osvát Erzsébet, Pósa Lajos, Reviczky Gyula, SZERESD HAZÁDATt, Kárpátoktól Tiszáig, Szabó Lőrinc, Szabó Lőrinc Ima, KICSI VAGYOK ÉN, SOKAT TUD AZ ÉN KEZEM, SZAKÍTS IDŐT, HOGY MEGHALLGASD MÁSIKAT, Szuhanics Albert, GYERMEKNAP TIETEK, NAGYON JÓ GYEREKNAP, Tandari Éva, EMBER MARADJ FIAM, TANÍTSD GYERMEKET, Tóth Anna, Tóth Sarolta, GYERMEKNAPI GONDOLATOK, Török Zoltán, EGYSZER FELNÖVÖK, Túrmezei Erzsébet, KÉRDEZ GYERMEK, Isten Fia, Várnai Zseni, SZINTE FÉLEK, Vörös Judit, GYERMEK MOSOLYA, Waldinger Ágnes, West Priscilla, Zelk Zoltán, ESTE JÓ,
|
|
Offline
