|
2021-09-02 22:30:14, csütörtök
|
| |
| |
VARGÁNÉ ÉVA VERSEI
CSAK POZITÍVAN...
Az élet oly sokszor van nehézséggel teli,
de bennünk egy hang mindig ezt zengi:
"Gondolj csak a szépre... csakis a jóra,
szívednek is ez legyen mozgatórugója!"
Elcsitul a harag, elül a fájdalom,
nem érzel mást, csak hogy ölel a nyugalom,
szemeid lassan... lassan lecsukódnak,
ki sem nyitod már, legközelebb holnap.
Álmodban a csodák mezejét járod,
hol nincs bánat, s csak a nap sugarát látod,
ahol nincsen kétely, sem ördögi tervek,
ahol csak a szépség, s a jóság terem meg...
S reggel, mikor szemed kinyitottad újra,
nem is emlékszel már a fájó múltra.
Minden bú és bánat elszaladt messzire,
lelkedet átjárja a bársony nap melege.
Ami szürke volt vagy fekete,
most mind rózsaszínben játszik!
Legyőzted a fájdalmad!
Légy boldog sokáig!!!
CSERMELY
Egy aprócska csermely, mely
sziklák közt fakad
a nagy hegy oldalán,
cikkcakkban halad.
Vize, mint a kristály,
oly tündöklőn csillogó:
szivárványszínekben
ragyogva pompázó.
Néhol a sodrása
haragos, tarajos...
máshol elsimulva:
csendes, titokzatos.
A nap orcáját reggel,
ha őbenne mosdatja,
sziporkázó tükrét
nyomban elé tartja.
Viszi a híreket,
sebesen, sietve,
a békalány már várja,
mit üzent kedvese?
Csacsogva cseveg,
s vígan csobog tova,
hogy odébb egy kis virág
szomjúságát oltsa.
Aprócska zuhogón
törtet most keresztül,
a vize hófehér fátyol,
ahogy alámerül.
Várja őt kedvese
nagyon-nagyon messze,
ezért fut kis csermelyünk
oly nagyon sietve.
Várja a Patak,
hogy karjába zárja,
s együtt ringatózva,
összesimulva,
vele eggyé válva
érjenek el a távoli folyóba,
s onnan még tovább,
a messzi Óceánba!
ÉLETEM VONATA
Fut, robog velem életem vonata.
Hegyeken, völgyeken át visz az útja.
Elhagyott már sok állomást,
el is fáradt benne.
Néhol gyorsan suhan tovább,
néhol csak döcögve.
Volt olyan állomás,
ahol vakvágányra tévedt...
Volt, ahol meg kellett húzzam
a vészféket.
Voltak kedves állomások,
hol szívesen időztem volna még kicsit,
de a döntés nem az enyém volt...
A menetrend szigorú!
A szemafor zöldet mutatott,
s a vonat velem továbbrobogott.
Zakatol a vonatom hegyen-völgyön át,
most épp egy alagútban folytatja útját.
Kiér innen nemsokára,
biztosan tudom,
s majd újra ragyogó napfényben
fut a végállomás felé velem,
az én kis vonatom.
AZ "ÉLET FÁJA" . . . 
Ágadzik-bogadzik az "Életnek fája",
1500 éve él, Dél-Kaliforniában.
Óriás lombkorona... mohától zöld ágak...
alig lehet elviselni...
belőlük olyan erő árad.
Ágadzik-bogadzik, mint életünk fonala,
vajon hány ember s állat
pihent meg alatta?
Mit mesélne nekünk,
ha egyszer szóhoz jutna...
milyen lehetett rögös életének útja?
Hogyan változott körötte a világ?
Hányszor nyögött fel sóhajtva:
"Állj meg, Ember! Ezt ne csináld tovább!"
Ám bármi történt, Ő el nem mozdulhatott,
milyen sok szenvedést látott s hallhatott!
Hány levele hullott, mint könny... leperegve,
ha őszi Szél Apónak úgy tartotta kedve?
S friss életre kelve hány sarjadt ki újra,
ha ágait Tavasz Tündér végigsimította?
Biztos látott rosszat, de sok jót is láthatott,
Ó, bárcsak érteném, a szélnek mit susogott.
Biztos volt, ki bántotta... felsértették kérgét,
de volt sok, ki szerette, s ápolták a sebét.
Törzsén sok kis odú, mókusok otthona.
Ezer madár fészkére... a lombjába jár haza.
Ágai súlyosak... egyesek leérnek a földre,
mások nyújtózkodnak a napot köszöntve.
Estére kelve, mikor kihunynak a fények,
a sápadt csillagok is éppen csak hogy égnek,
kicsiny lakóinak suttog szép meséket...
s elmereng csendesen;
Mily szép is az élet!
GÓLYAMADÁR...
Gólyamadár kecsesen
lépdel a mocsárban,
nézelődik:
"Mit vigyek ma haza, vacsorára?"
Várja őt a párja,
és négy fiókája,
kiknek fekete kis csőrük
mindig ki van tátva.
Egyikük vizet kér,
a másik békalábat,
még szerencse,
hogy itt a lápon
jó nagy a kínálat.
Fel is nőnek, egykettőre...
szárnyat bontanak,
s nyár végén mindahányan
útnak indulnak...
Várja őket Afrika,
hol meleg van, s nincsen tél.
Ha itt a tavasz, remélem,
minden gólya visszatér!
ITT A HÚSVÉT!
Itt a húsvét!!!
Nyusziéknál áll a bál!
Papanyuszi izgatottan
ide-oda szaladgál:
- Mondd, a festék
megjött rendben,
vagy festékboltba
kell még mennem?
Kérdezgeti Mamanyuszit.
- Persze, drágám, minden rendben!
Nézd, a tojás: rekeszekben,
mellettük a sok szép festék,
van belőlük vagy tizenhét...
Arrébb ott az ecsetek,
kicsik, nagyok, hegyesek,
kikészítve a sok minta:
pöttyös, csíkos, tirke-tarka.
A sok nyuszkó már alig várja,
hogy kimondd végre valahára:
Kezdődhet a tojásfestés!
És láss csodát!
A sok nyuszi neki is állt!
S mire a nap leszállt este,
minden tojás kihímezve,
ott virult a rekeszekbe`.
KARÁCSONY
Puha hófehérrel betakarva a táj,
mindenki boldog karácsonyt vár.
Az aprócska gyermek, az öreg bácsi, néni
ámuló szemekkel a díszes fát nézi.
Sziporkázva ragyognak az ágakon a díszek,
kis színes gyertyák
meleg fénnyel égnek.
A fa tövében, csillogó szemekkel,
kéz a kézben állnak:
Csodálattal adóznak a gyönyörű fának!
A szívük mindnyájuknak
egy ütemre dobban,
s a lelkükben a dallam
egy időben moccan.
Előbb csak halkan szól, alig-alig érted,
de egyre erősebb lesz, s vígan zeng az ének,
és hirdeti mindenkinek, közel és messze:
itt van karácsony...
a szeretet ünnepe!
Ott állok én is - gondolatban - fogom a kezed,
így kívánok Neked boldog szép ünnepet!
KARÁCSONYI ÜDVÖZLET
Az asztalon illatozik
a sült pulyka, a bejgli,
csilingelő kis harang
az ünnepet jelzi.
Halkan szól a dallam,
felcsendül az ének...
Szeretettel gondolok Rátok!
Boldog karácsonyt kívánok!
KÉT BARÁTNÉ...
Ülnek a padon, mint szürke kis verebek,
egyikük idős, a másik sem gyerek.
Két barátné beszélget:
"Oly gyorsan szálltak el az évek..."
Ehhez a témához mindig visszatérnek.
A fákat közben átöleli lassan az este,
lombjaikat a szellő ringatja, becézve.
A két néni, csak ül, s mondja a magáét...
S ha holnap kiülnek, elmondják, ugyanígy...
Nem emlékeznek rá, tegnap mit meséltek...
Az ember e korban már oly feledékeny...
Csak az ifjúság édes emlékei,
miket nem lehet, nem tudnak
elfelejteni!
És itt a padon,
- már ki tudja hányadszor -
mondják el egymásnak,
akkor... rég... hogy is volt...
S ahogy erről mesélnek
szemük lángra lobban,
átélik újra,
és újra ezerszer...
Minden percet ismét felidéznek;
megelevenedik újra
az ifjonti élet...
Ha te is meghallod, egyszer e meséket,
bár csak két öreget látsz ülni a padon,
mégis látni fogod őket
szépnek, fiatalon!
KÉT KAR
Két karom kitárva állok,
Két karomba hazavárlak,
Két karommal hívogatlak,
Két karomba csábítalak.
Két karommal átölellek,
Két karomban úgy szeretlek,
Két karomból nem eresztlek.
Két karomban baj nem érhet,
Két karom majd megvéd Téged,
Két karomban mindig bízhatsz,
Két karomban nem csalódhatsz.
Két karommal elringatlak,
Két karomban álmodozz csak!
Két karom lesz majd a párnád,
Két karom mindig vigyáz Rád!
De ha Rád hiába várok,
Karjaim lehullanának,
S bár már nem ölelhetnének,
Soha el nem felednének!
Vagy ha menni támad kedved,
S két karomat szétfeszíted...
Bár a szívem beleszakad,
Mondanám:
Menj!
Légy boldogabb!
KÖSZÖNÖM... . . . . . . . . . . . . . . . . . 
Köszönöm, hogy a bajban
itt vagy énvelem!
Köszönöm, hogy átöleled
remegő testem!
Köszönöm, hogy a félelmet
messzire űzted el!
Köszönöm, hogy azt mondod,
mindig itt leszel.
Köszönöm, hogy ha fázom
betakargatsz engem!
Köszönöm, hogy a kezem
pihenhet kezedben!
Köszönöm, hogy arcodon
csak a mosolyt látom,
Köszönöm, hogy lesed
minden kívánságom.
Köszönöm, hogy az életem
Veled élhettem, és
Neked köszönhetem azt is,
hogy még tovább élhetem...
Köszönöm, hogy vagy nekem!
Szeretett páromnak 40. házassági évfordulónk alkalmából
MOSOLYOGJ!
Mosolyogj!
Látod, így ni!
Nem nehéz, és nem is fog fájni!
Na próbáld csak, s meglátod,
még ha kicsit kényszeredettre is sikerül,
érkezik a válasz rá perceken belül.
Mert a mosolygás gyógyszer!
Tőle a beteg hamarabb épül fel.
S ha valaki bánatos, szomorú,
csak egy megértő mosoly kell,
és mint varázsütésre, a bánat köddé válik,
s arcáról máris a derű sugárzik.
Mert a mosoly simogat...
a mosoly ellágyít...
a mosoly bátorít...
a mosoly erősít,
a mosoly tettekre sarkall!
A mosolytól az ember jobbá válik!
Ám mosoly nélkül nem élet az élet,
mosoly nélkül minden szürkébb lesz,
mosoly nélkül elhervad a virág,
mosoly nélkül csúnya a világ!
Egy mosolyhoz nem kell
idegennyelv-tudás,
a mosolyon keresztül
mind megértjük egymást.
S az ugye, mily szép álom:
ha nem lenne többé fegyver a világon?
Nem lenne öldöklés...
Nem lenne háború...
Minden ember arcán mosoly lenne,
és derű...
Hát rajta!
Én már mosolygok,
mosolyogj Te is!
Ez egy olyan játék, mint a piramis,
csak ez sokkal szebb, felemelőbb,
mert itt vesztes nincs,
itt mindenki nyerő,
mert egy szívből jövő,
őszinte mosolyra
- hidd el! -
az egész világ
boldogan táncolna!
Taníts hát Te is
mindenkit mosolyra!
S hogyha majd eljutsz
egyszer... oda...
büszkén mondhasd el:
Nem hiába éltem!
Igen, elértem amit akartam!
Hisz már minden ember arcán
boldog mosoly van!
NÉGYSOROS
Fájdalom - muszáj, hát viselem.
Félelem - már csak ritkán van velem...
Remény - bennem él szüntelen.
Szeretet - átsegít mindenen!
ORGONÁK
Kertünkben áll évek óta
két orgonafa,
ők mutatják, mikor fordul
tél a tavaszba.
Kopasz ágaik hegyén
az apró, pici rügyek,
mint a szőlő - áll fürtökben -,
mikor bimbózni kezd.
Simogató napsugarak
becézgetik őket,
s örülnek nagyon
a langymeleg esőnek.
Egy szép nap aztán a rügyek
kipattannak legott,
a két fácska, mint ifjú pár,
tündökölnek ott.
Egyikük mély, sötétlila öltönyt
vett magára,
a másik, gyönyörű menyasszony,
hófehér a fátyla.
A nászindulót alattuk
a gyöngyvirágok zengik,
ki látja őket, szíve annak
örömmel megtelik.
Illatukat szellő szárnya
messze repíti,
minden évben a tavasz jöttét
ezzel hirdeti.
REGGELI SÉTA
Reggel,
mikor kiskutyámmal
sétára indultunk,
Ragyogó napsütés
kísérte az utunk.
A füvön s a fák lombjain
a harmat csillogott,
mely a nap sugarától
szinte szikrát szórt.
Boldogító, jó érzés járta át lelkemet,
mosolyt csalt arcomra
a reggeli lehelet.
Míg kutyuskám körülöttem
vígan szaladgált,
én elnéztem
a jövő-menő emberek arcát:
Az egyik morcos... indul a munkába?
Mire beér, remélem, feledi, mi bántja.
A másik mosolygott nagyokat magában...
folytatódjon csak így tovább is a napja!
Kislány - biztosan iskolába mehet,
koncentrálva mondogatja: egyszer egy az egy...
Két néni - arcuk csupa felháborodás,
"Hallottad a szomszédot,
már megint mit csinált?!"
Szerelmespár jön felém, kart karba öltve,
az arcukon még ott ragyog
az éjszaka gyönyöre.
Kis pékinas - szeme majd leragad,
látszik, nagyon álmos,
hisz egész éjjel sütötte
a kenyeret, kalácsot.
Nem is látja maga körül
e ragyogó világot,
meg is érdemelné már
a jó, puha vánkost.
S mire eddig eljutottam gondolataimban,
kutyuskám ekkor rám egy nagyot vakkant,
meglátta odébb a kedvenc kis barátját,
ezért kezdte hevesebben rángatni pórázát.
Na jól van, menjünk hát,
futkározz nagyokat,
érzed Te is biztosan,
milyen szép ez a nap.
A SÁROS CSIZMA
Télapónak, sajnos, volt egy rossz szokása,
sáros csizmával lépett mindig a szobába.
Korholta is őt ezért Télanyó eleget:
- Ejnye Télapókám,
hányszor mondjam Neked!
Ha sáros a csizmád,
az ajtóba letedd!
Ha nem jársz elöl jó példával,
akkor majd mi lesz,
ha a sok kis apró gyermek is
hasonlóan tesz?
Ha nem lesz tiszta a csizmád,
neked sincs ajándék!
Virgácsot kapsz majd,
nem ám csokoládét!
Télapó kicsit megszeppent,
és halkan csak ezt mondta:
- Igazad van Télanyókám!
Nincs több sáros csizma!
Ezért terjedt el a szokás,
s már mindenki tudja:
Télapó az ajándékát
csak fényesre pucolt
cipőbe, kis csizmába rakja.
Ha Te is ajándékot szeretnél majd
a virgács helyett,
nosza rajta, vedd elő
a cipőpucoló készleted!
SZEGÉNY EMBER KARÁCSONYA
Talált egy darabka szikkadt kenyeret
a ládafiában.
Egy-két fonnyadt alma is akadt
a kamra sarkában.
Az asztal nyikorgó lapját
fényesre súrolta,
a foltozott terítő
hófehérre mosva,
rajta fenyőág, pislákoló gyertya...
Fázó testén a kabátot
szorosabbra húzza...
Magányosan elsuttogott ima...
Elsírt könnyek áradata...
SZÉP NAPOT
Szép napot...
Séta közben, reggel, elfáradtam kicsit,
gondoltam, leülök, pihenek egy picit.
A tér sarkában áll egy nagy lombú, szép fa,
mellette egy kis pad, mintha engem hívna.
Leültem, pihentem, jól éreztem magam,
s néztem a világot, mely mellettem rohan.
Néztem az embereket, ahogy jönnek-mennek,
találgatni kezdtem hová is mehetnek?
Egy férfi - sötét öltöny, nála aktatáska,
siet nagyon - talán tárgyalásra?
Odébb egy öregúr, komótosan baktat,
fején stüszi kalap, idézi a múltat.
Szuszog mellette öreg vadászebe,
rég lehetett az, mikor a nyulakat kergette.
Arrébb egy kis srác, suliba megy tán,
piros hátizsákja ott fityeg a vállán,
fülébe bömböl a legújabb nóta,
keze a mobilja gombjait nyomkodja.
Fiatal asszonyka lép be most a képbe,
s két apró, kis gyermek, jönnek kéz a kézben.
Arca mosolyog, szája kedvesen szól,
ám a szemén látszik, Ő már másra gondol:
"Beadom az oviba gyorsan a két kicsit,
utána megfőzöm a páromnak a vacsit!
Lesz még arra idő, hogy keveset mossak,
ha nem szárad meg, majd kivasalom holnap."
Egy öreg nénike tipeg lassan-lassan,
keze támaszként kerekes szatyrán van.
Az ember azt hinné, azért kell a kocsi,
mert a néni épp, a nagy bevásárlást végzi.
Pedig csak kis kenyér, tej meg tán párizsi,
mit a nyugdíjból ki tud szorítani.
Nehéz neki e kis teher, pedig alig van súlya,
de így nem látja a szomszéd, hogy csak erre futja.
Két csitri kis lányka, csacsognak-csevegnek,
a tegnap látott rucit miként vehetnék meg,
elfogyott már rég a heti zsebpénz másra,
"Apa úgyis megveszi, ha "kunyizok" nála!"
Kedves, bájos arcuk, mint két kicsike virág,
ők még nem tudják, lehet csúnya is a világ!
Kipihenve magam, indulok is tovább,
jó volt elképzelni, más most épp mit csinál.
Kívánom mindnek, ki versemet olvassa,
legyen nagyon boldog,
gyönyörű, szép napja!
A TAVASZ HÍRNÖKE
Hát bizony, a naptár szerint
ez április hava,
ám a szél még zord felhőket
terel ide-oda.
De a tavasz megérkezett,
biztosan tudom:
Házunk előtt a mandulafa
csupa fehér szirom!
Először még azt hittem:
tán hó hullott az éjjel,
de nem, a fa apró virágai
nyílnak szerteszéjjel.
Alatta, mint az ég kékje,
krókusz virágzik,
s mint apró, pici napocskák,
sárgállik a nárcisz.
Ám, mi nekem legközelebb
a szívemhez áll:
nyílnak már az illatozó
lila orgonák.
Tegnap még a bimbó rajtuk
alig-alig látszott,
s mára lásd,
az összes bokor
lila ruhát váltott.
Langymeleg, reggeli szellő
illatukat hordja,
akit ez megérint,
az már bizton tudja:
Eljött... megérkezett,
itt a tavasz újra!
TÉLAPÓNAK
Hull a pelyhes...
Jöjj el kedves...
Napok óta ezeket dúdolom.
Elgondolom közben, milyen jó is lenne,
ha minden gyermek velem énekelne:
arcukon várakozó, boldog mosoly,
apró kis kezük csizmát, cipőt pucol.
Hisz ragyogniuk kell az ünnepre,
Télapónak így tesznek kedvére!
Csak így kerülhet bele minden földi jó:
alma, csoki, mogyoró, dió!
Levelemet elküldtem
Neked már régen,
leírtam benne, - mi az, amit kértem.
Kérded, jó voltam-e?
Relatív fogalom...
Nem panaszkodott rám senki... nagyon.
A kérésem úgyis csak egyetlenegy lenne:
Kedves Télapó!
Tégy boldogságot minden csizmába, cipőbe!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Vargáné Éva |
|
|
|
Címkék: kényszeredettre, továbbrobogott, végigsimította, gondolataimban, mozgatórugója, szerteszéjjel, kaliforniában, mindnyájuknak, megelevenedik, nyújtózkodnak, gyöngyvirágok, szerelmespár, festékboltba, kiskutyámmal, varázsütésre, betakargatsz, ölelhetnének, visszatérnek, folytatódjon, összesimulva, felsértették, rózsaszínben, szétfeszíted, felháborodás, koncentrálva, panaszkodott, lehullanának, mozdulhatott, csalódhatsz, nászindulót, kinyitottad, gondolatban, évfordulónk, sziporkázva, megérkezett, szeretettel, hang mindig, csodák mezejét, jóság terem, fájó múltra, aprócska csermely, nagy hegy, vize hófehér, távoli folyóba, messzi Óceánba, enyém volt, menetrend szigorú, szemafor zöldet, vonat velem, vonatom hegyen-völgyön, alagútban folytatja, végállomás felé, Vargáné Éva, VARGÁNÉ ÉVA VERSEI, CSAK POZITÍVAN, ÉLETEM VONATA, ÉLET FÁJA, Szél Apónak, Tavasz Tündér, Kérdezgeti Mamanyuszit, KARÁCSONYI ÜDVÖZLET, REGGELI SÉTA, SÁROS CSIZMA, Ejnye Télapókám, SZEGÉNY EMBER KARÁCSONYA, SZÉP NAPOT, TAVASZ HÍRNÖKE, Kedves Télapó,
|
|
Offline
