|
2021-09-08 21:00:32, szerda
|
| |
| |
VÖRÖS JUDIT VERSEI
Vörös Judit ( 1950. április 11. - )
Versei:
Holnap Magazin
Link
Poet.hu
Link
ALKONYÓRÁN
Kínálhat az életem még szépet,
szórhatja dús illatát a nyár,
ringathatok ezer álomképet,
csak a szívem csendesedik már.
Nem kellenek őrült szenvedélyek,
halkan suttog szívemben a vágy,
de vonzanak teliholdas éjek,
meleg fénye simogatón lágy.
Sok-sok csillag fénye bennem ébred
visszatérő szép emlék után,
halványodva, múlt ködébe mélyed...
Illúzió, érzelem csupán.
Elmerengek az idő múlásán,
végtelen az út, amelyen jár.
Nyomdokában, a semmi határán,
tisztahitű béke fénye vár.
AMIKOR NAGYON FÁJ
Amikor nagyon fáj,
bezárul a lélek,
elhagyják a vágyak,
új utakra térnek.
Kifosztott álmokban
a magány kóborol,
nyugtot ő sem talál,
tallózva csatangol.
Letompult csendjében
nincsenek már hangok,
csak szürkén derengő,
elveszett világok.
Megfagy az idő is,
reszketnek a percek,
gondolatok síkján
bénán elvéreznek.
Egyetlen érzés van
ami tán segíthet,
a tisztán befogadott,
önzetlen szeretet.
ANYÁM EMLÉKÉRE
Emlékszem szavára,
arca vonására,
halvány kis mosolyra
a szája sarkában.
Emlékszem a szóra,
hol fedett, hol óvott,
két szeme tükrében
láttam, hogy aggódott...
Emlékek villózva,
ködön át feltűnnek,
kicsit elidőznek,
aztán elrepülnek.
Visszatérnek régmúlt
idők homályába,
csak a szívem őrzi,
tartja oltalmában.
ANYÁM EMLÉKÉRE
Fénnyel telt a
szürke égbolt,
kincset rejt ő,
nincs már, csak volt.
Elszállt, akár
könnyű szellő,
könnyel terhes
súlyos felhő...
Engedd, Uram,
hadd ragyogjon,
bennem bánat
elcsituljon,
lelkem mindig
ne jajduljon,
a sok keserv
lecsorogjon.
Lepje szívem
aranymázzal,
borítsa be
áldásával...
Szép karácsony
adj még erőt,
meleg fénnyel
öleld át őt!
ANYÁK NAPI KÖSZÖNTŐ
Napfényes tavasznak
gyönyörű szép napja,
köszöntsd az anyákat
dicshimnuszt hallatva!
Énekes madárkák
daloljatok szépen,
ültessetek rózsát
mindegyik szívében! 
Köszönteném én is,
de már nekem nincsen.
Anyámnak virágot
temetőbe viszek...
Ott hullik a könnyem
szeretett porára,
nem szállhat rám többé
szülői áldása.
ANYÁK NAPJA KÖZELEG
Most is előttem vagy,
rád gondolok, anyám.
Hiányod megvisel,
miért is tagadnám?
Vagyok, mint a tenger,
mely néha háborog,
utána csendes lesz,
de mélyen lent morog.
Elmentél e létből
távoli világba
ott, ahol nem borul
orgona virágba.
Nem érzed illatát,
nem dalol a madár,
test és lélek között
meghúzva a határ.
Látom még ajkadnak
rezdülő mosolyát,
aggódó szemedben
könnyek csillogását...
Mondanám, ne hagyj itt,
ne menj el, maradj még,
de némán búcsúzol,
vár reád már az ég.
Onnan nézel le rám,
vigyázod lépteim,
szellővel szárítod
kihulló könnyeim.
ANYÁMHOZ
Anyák napjára
Lélektáncra kél a szél,
elmúlt időkről mesél...
Szívemben sok kedves emlék
lángra gyúlva újra él.
Anyám kedves arcáról,
simogató szaváról,
amelyek már nem hangzanak
elcsendesült ajkáról.
Nincs ő velem, messze ment,
életemből kiröppent,
csillagok közt, ködösvényen
járja már a végtelent.
Szememben a könny ragyog,
mert hiányzik oly nagyon,
nélküle e földi létben
érzem, egyedül vagyok.
Vidd el, szellő, sóhajom,
lelkemből a bánatom,
oda, hol a szeretetét
takarja egy sírhalom.
Tudja meg, hogy szeretem,
mindenhol őt keresem,
amíg élek, gondolok rá,
soha el nem feledem.
ANYÁMNÁL
Talpam alatt megroppan a kavics,
előttem néma a sírhalom...
Gyertyáknak fénye most mennyekig ér,
szorítja torkom a fájdalom.
Kedves, jó anyám sóhaját hallom,
lágy keze érinti arcomat,
emléke izzik, könnyeket indít,
idézve régi, szép napokat.
Virágot hoztam, s temérdek hálát.
Hiányzik nagyon, szeretem én...
Emléke lángja, fájó szívemben
időkön túl is örökké él.
ANYÁM ORGONÁJA
Udvaromban, kis kertemben
virágzik az orgonám,
csodás, lila fürtjeiről
eszembe jut jó anyám.
Meleg szívvel gondozgatta,
szerette az illatát,
hogyha nyílott, sarkig tárta
szobájának ablakát.
Üres most a kicsi szoba,
zárva van az ablaka,
körüllengi virágillat 
egész nap és éjszaka.
Hiába vár reménykedve,
nem tárul már ki többet,
szomorú a kedvenc virág,
feleslegesen zörget.
Így hát, egy szép csokrot szedek,
kiballagok hozzája,
könnyem hull az orgonára,
s rászórom a sírjára.
ANYAI KÉZ
Mennyi gyengédség van
az anyai kézben!
Érintését őrzöm
máig a szívemben.
Múlhatnak az évek,
nem tudom feledni,
egyet kívánok csak,
hűs kezét érezni
homlokomon, mikor
tombolnak a gondok...
Csak egy simítás kell,
s elcsitulnak azok,
attól a lágy, selymes,
puha érintéstől,
én kedves jó anyám
drága szép kezétől.
AZT MONDTA AZ APÁM...
Azt mondta az apám,
hogy mindig hinni kell,
ha zordabb lesz éltünk,
akkor sem adjuk fel.
Anyám tanította,
társad legyen remény,
szívedbe ültesd azt,
s maradj, lányom, szerény...
Tallózva emlékben
néha visszajárok
gyermeki múltamba,
hol éltek még álmok.
Milyen szép volt minden,
felhőtlen, súlytalan,
élhettem napjaim
gond nélkül, boldogan.
Elszálltak az évek,
nyugalmat nem hoztak,
mosolygós, víg órák
alig-alig voltak.
Hol van a bizalom,
hová lett a remény?
Rögös lett az utam,
sorsom igen kemény.
Bennem most is izzik
apám, anyám szava...
Megőrzöm magamban,
mert éltet igaza.
ÁLMATLANUL
Kósza álmok
merre jártok,
hozzám miért
nem találtok?
Szívem riadt,
árva madár,
halkan verdes,
vágya sóvár.
Szürke fények
ellustulnak,
feketednek,
lassan múlnak,
aztán végleg
éjbe bújnak,
időrésbe
hosszan nyúlnak.
Gondolatom
csendhatáron,
kapaszkodik
szalmaszálon...
Múló percek
átkarolnak,
zajok, hangok
elnémulnak.
ÁLMOT MARASZTALÓ
Tűnő perceimre
rásóhajtott az est...
Álmodó egemre
ében árnyakat fest.
Takarja színeit
viruló nyárnak,
melynek emlékei
most még visszajárnak.
Szépséges emlékek
ritkuló halmaza,
kérlek, ne hagyjatok
eztán sem magamra!
Szükségem van rátok,
akár levegőre,
hadd legyek még kicsit
álmok élvezője
ÁLOMHAJÓ
Tudatszintre árnyék lebben,
valóságom tovarebben.
Álomhajóm útra készen
ringatózik csendes vízen.
Elhajózunk messze innen,
Túlontúl a képzeleten.
Keresünk egy szebb világot,
kutatjuk a boldogságot.
Kicsi hajóm lassan úszik,
titkok szirtjei közt kúszik,
utat keres mélységemben...
S elveszik a végtelenben.
ÁLOMSZÖVŐ
Én vagyok az álom,
karomban ringatlak,
mámor édes útján
bánattól megóvlak.
Én leszek a fényed,
tisztán beragyoglak,
az árny is én vagyok,
ha kell betakarlak.
Én vagyok a múltad,
s én leszek a jövő,
virágzó estéken
új álmokat szövő.
Könnyed is én leszek,
mely tisztítja lelked,
csillogva mossa el,
ami fájna benned.
Én leszek a vágy is,
csak téged akarlak,
forró éjszakákon
magadra nem hagylak.
Én vagyok az öröm,
s én leszek a bánat...
Ha eldobod lelkem,
s rád többé nem várhat.
BÍBORALKONY
Bíborarany eget fest
horizontra már az est,
minden csupa rejtelem...
Két karoddal ölelj át,
ringass el, kedvesem!
Szürke árnyban völgy és domb,
álmosan suttog a lomb,
azt üzenik, légy velem,
ezen a szép alkonyon
maradj itt, kedvesem!
Nyári éjnek varázsa,
szívem izzó parazsa...
Minek ide értelem?
Csodát ígér ez a perc,
szeress hát, kedvesem!
BÍZNI KELL
Én lelkem, bús lelkem
oly nagyon ne fájj már,
becsüld a keveset,
mely éltedben rád vár!
Értékelj életet,
sok jó szót, barátot,
a nehéz éveket,
örömet, bánatot!
Ha fájtak is néha
bántón szóló szavak,
felejtsd el, fogd fel úgy,
tán nem is igazak.
Hisz` gyarló az ember,
alkudni képtelen,
sok rossz hatás ellen
gyönge és védtelen.
Meg kell bocsátani
rohanó világnak,
s szabad teret nyitni
lélegző virágnak,
mert amíg kertekben
egy virág is nyílik,
emberek az erőt
reményből merítik.
.
BENI BALLAGÁSÁRA
Eljött hát ez a nap,
a búcsúzás napja,
holnaptól nem vár már
az iskolád padja.
Mentek a folyosón
énekelve, lassan,
zsongva száll, szétterül
egy ballagási dallam...
Ez az út lezárul,
de nyílik majd másik.
Talán nehezebb lesz...
Ki tudja? Elválik. 
Még egyszer, utószor
sóhajtom az égbe:
"Segítsd meg őt, Uram,
hogy baj sose érje!"
Lépegess hát bátran
utadon előre,
szeretet kísérjen
időről időre!
Legyen az életed
akadálytól mentes,
s szívemből kívánom,
boldogságtól teljes!
BENI SZÜLETÉSNAPJÁRA 
Te vagy a legifjabb,
ötödik unokám,
két lánytestvér mellett
a "kicsi oroszlán".
Jellemed az övé,
bátor és kitartó,
tartalék erővel
sohasem pazarló...
De szíved egy őzé,
mely mindig védtelen,
bár vágtatna mindig,
szilajon, féktelen.
Változik a világ,
megváltoztál Te is,
őzből oroszlán lett,
sőt mondhatnám, tigris.
Feszülő izmokban
acél az akarat,
kemény munka után
sikereket arat.
Maradj is kitartó,
munkádban töretlen,
s az, hogy célhoz érjél,
csak a jó vezessen!
Kívánok én most is,
sok gyönyörű napot,
mely sorsodnak egén
sziporkázva ragyog!
Emlékezzél mindig
óvó, intő szóra,
életedben mindig
ez váljon valóra!
BOLDOG ÚJ ÉVET!
Dolgos órák, szorgos hetek
idő szárnyán elröppentek...
Újak jönnek, talán szebbek,
de lehetnek nehezebbek.
Rója útját, nem áll soha,
így ballag az élet tova,
elmúltat egy másik követ,
várunk mindig egy új évet.
Fohászokat és álmokat,
reményeket hoz, s célokat,
mert bíznunk kell jobb jövőben,
hittel teli esztendőben.
Zárjuk hát le az óévet,
jön már, mi helyébe léphet...
Kívánok boldog új évet,
egészséget, békességet!
BÚCSÚZIK A NYÁR
Arany sugarával
elillan már a nyár,
odébb áll csendesen,
tűnik az illatár,
hallgatom búcsúját,
tücsökhangon szólal,
lassan tovább oson
minden múló nappal.
Átadja majd helyét
a termékeny ősznek,
s az érkező napok
új álmokat szőnek...
Tudom, visszatér, hogy
szívembe költözzön,
s újult ragyogással
fényárba öltözzön.
BÚCSÚZIK A TAVASZ
Csend most van köröttem,
hallgat a tavasz is.
Sóhajtok csendesen:
"Ne menj el, maradj itt!"
Ha tudnád, mily soká
hívtalak, vártalak...
Lelkem télórái
csak lassan hullanak.
Nap után sóvárgok,
melengető fényért,
szeretve, hogy éltet...
Csodálatos érzés.
Kívánnám, ne hagyj itt,
tavaszom, életem!
Egyre jobban kellesz,
ahogyan öregszem.
Nyár tüze perzseli,
égeti világom,
nem hagyja kinyílni
éledő virágom.
Kérdem, hogy lesz-e még
számomra kikelet?
Maradj itt, őrizd meg
enyésző hitemet!
B.U.É.K.!
Lépeget az idő,
mindig csak előre,
megérkezik immár
óévnek végére.
Áldását hozza ő
hitre és reményre,
csendüljön a pohár
újév köszöntésre!
CINTIKÉM SZÜLETÉSNAPJÁRA
Úgy gondolod, Kincsem,
rohannak az évek,
pedig benned élnek,
s csodákról mesélnek...
Boldog gyermekkorról,
egy szép ifjúságról,
ezernyi emlékről,
szívednek álmáról.
Ha kilépsz a múltból,
csak a jelen marad,
hálátlan az idő,
szalad, egyre szalad...
Kívánok Néked sok
örömteli napot,
felhőtlen egeden
sok fényes csillagot!
Legyen élted teljes,
szépségtől viruló,
akadályok előtt
reménytől újuló.
Utolsó szóval is
csak annyit kívánok,
legyél nagyon boldog
ezen a világon!
CINTIKÉM 22. SZÜLETÉSNAPJÁRA
Keresem szemedben
azt a régi mosolyt,
mely gyermekéveidben
gyakran felragyogott...
Körülfonta lelkem
szeretet-varázzsal,
simogatta lágyan
boldogság-csodával.
Önfeledt perceknek
alig látom jelét,
megfontolt tekintet
vette át a helyét.
Elszálltak az évek
örökös izzásban,
keresed már helyed
e felbolydult világban...
Kívánom, hogy rálelj
életed céljára,
s fordítsd, ha teheted,
sorsodnak javára!
Szerencse kísérjen
végig az utadon,
segítsen keresztül
gondokon, bajokon.
Ezen a szép napon
én csak azt kívánom,
legyél boldog nagyon
ezen a világon!
CSAK EGY GONDOLAT
Kedves, hogyha Rád gondolok,
szívemben a nyár felragyog...
Oszolnak az őszi ködök,
és én újra boldog vagyok.
Elfelejtem, hogy hajamat
idő szövi fehér szállal,
megtelik a fáradt lelkem
reményízű szabadsággal.
CSAVARGÓ GONDOLAT
Lomha nap óráján
borong a gondolat,
messze kalandozik,
idéz múlt napokat...
Aztán útnak indul,
elhagyják az árnyak,
lágy szellő társa lesz,
kék ég felé szállnak.
Mezők zöldje felett
tarka lepkék tánca...
gyönyörködnek benne
új élményre vágyva.
Hűs patak vízénél
jólesik pihenni,
elveszve a létben
nyugalomra lelni,
hallgatni haboknak
buzgó csobogását,
érteni természet
csodás gazdagságát.
Utána fordulnak,
erdő felé mennek,
fák hűs árnyékában
vadvilágra lelnek.
Élvezik a lombok
csendes susogását,
madarak trillázó,
ékes dalolását...
Ekkor a gondolat
megrázkódik lassan,
leveti magáról
álmait zavartan,
visszatér a jelen
monoton síkjába,
morzsolódik tovább
idő sodrásában.
CSEND
Csendpercek peregnek
szívemen, hallgatom,
monoton léptüket
magamban ringatom.
Pillanat megnyúlik,
a végtelennek tart,
várja egy más világ,
talán egy másik part.
Távol a horizont,
de nem is figyeli,
letűnt emlékeknek
holt súlyát cipeli...
Elhagynak a percek,
már nem is számolom,
kell most ez a csend,
kell ez a nyugalom.
A CSEND HATALMA
Szeretem a csendet,
elmerülök benne,
könnyű lesz a lelkem,
mintha lepke lenne.
Fáradt napok gondját
elteszem talonba,
álmok világába
osonok titokban.
Elkúszok csendesen
remények földjére...
Ott, a semmi hátán,
ott lelek békére.
Megcsodálom némán
tengerek hatalmát,
beszippantom mélyen
virágok illatát.
Nyugalom hullámán
ringatózom lágyan,
elveszve magamban,
egy elképzelt tájban.
Megtörik, véget ér
a káosz uralma,
eltöröli bennem
a csendnek hatalma.
CSERMELY
Életem folyása
lassacskán csörgedez,
csermellyé szelídült,
árral nem versenyez,
cseppjeivel vágyik
tengerek honához,
megtérni végtelen,
hullámzó habjához...
Békés nyugalommal
nem érlel már panaszt,
csendes örömmel vár
minden újabb tavaszt,
mely reménnyé váltja
szürkülő napokat,
virágba borítva
elhervadt álmokat.
CSERESZNYEFA
Cseresznyefa csendben
álldogál a kertben,
ágai megrakva,
gyümölccsel terhelten.
Ragyognak a szemek,
sorra kibukkannak
zöld levelek mügül,
pirosan villannak.
Nyújtogatja ágát
az arra menőknek:
"Egyél kedves vándor,
jut itt mindenkinek!
Nap meleg sugara
finomra érlelte,
nyárnak édes ízét
húsába rejtette."
Gyümölcsét a fácska
eképpen kínálja,
aki vesz belőle
egytől sem sajnálja.
Gyorsan fogy a termés,
könnyebb lett az ága,
teljesült önzetlen,
apró kívánsága.
CSILLAGFÉNY
Ne félj majd kedvesem,
ha egyszer elmegyek,
mert akkor is, ott is
csak téged szeretlek.
Mély titkok útjára
léphet fáradt lábam,
csodákat élek meg,
melyet sosem láttam.
Békesség vár engem,
az örök szeretet,
s itt hagyom lelkemből
a sok-sok meleget.
Ne félj hát, ha egyszer
többé már leszek,
nem bánt immár semmi
amerre én megyek.
Tudom, nem szomorkodsz
tán még fájni sem fog...
Sötétkék egeden
sok csillag ott ragyog.
Tekints fel az égre,
keress egy halványat,
elhaló világa
téged már nem láthat.
Utolsó fényével
mégis érted kutat,
ha rátalálsz talán
igaz utat mutat...
CSILLAGÚTON
Borongósan sötét az éj...
Veled vagyok kedves, ne félj!
Nézz csillagos két szemembe,
Elviszlek a végtelenbe!
Ott, ahol még ember nem járt,
s minden ború örömre vált,
Göncöl szekerére szállunk,
fénylő Holdig meg sem állunk.
Csillagútnak fényporában,
hiszünk újra nagy csodában.
Ragyog ránk a tiszta égbolt,
ilyen éjünk soha nem volt.
Hosszú útnak élményével,
szívünk minden melegével,
Hold sugarán visszalépünk,
csodák közül hazatérünk.
Csillag pora reánk ragadt,
a lelkünkben fényre fakadt...
Nem olthatják dermedt fagyok,
örök tisztán bennünk ragyog.
CSILLAG VAGY TE...
Csillag vagy te nékem,
létem virágzása,
melyet nem tompíthat
időnek múlása.
Ha felragyogsz nékem
lélek-sugárzásban,
megmártózom benned,
s élek ragyogásban.
Kell ez a melegség,
mely belőled árad,
tégedet szeretni
szívem el nem fárad.
Hideg a külvilág,
fagyot lehel reám,
megdermedek tőle
és megnémul a szám,
de ha itt vagy nékem,
megolvadhat a jég...
Gyere hát, kedvesem,
ölelj át, ölelj még!
DALLAMOK
Valahol az éjszakában,
nem messze egy kis szobában,
megszólal egy furcsa dallam,
fájdalmasan csengő dalban.
Búsan száll a melódia...
Tán nem kéne szólalnia,
a szívembe utat nyitva,
bánatában társul hívna.
Megpendítve lelkem húrját,
felélesztve régmúlt búját,
emlékemben harang kondul,
szememből a könny kicsordul.
Elhallgatott már az ének,
de bennem még mindig élnek,
szomorúan lágy dallamok
időtlenül belém égtek.
EGY ÁLOM AZ ÜNNEPBEN
Szent estének
éjszakája...
Fellobban egy
gyertya lángja,
kicsi gyermek
hosszan nézi,
s múlt emlékét
megidézi.
Arra gondol,
nem is régen,
mikor csillag
gyúlt az égen,
karácsonynak
ünnepében,
fenyő állt itt
talpig díszben.
Nincsen már fa,
nincs ajándék,
hideg az a
zord menedék.
Kályha csendes,
tűz bent nem ég,
fagyos a tél,
hó van és jég.
Csak a szíve
melegedik,
éjfél amint
közeledik,
pici szívét
most kitárja,
Jézuskáját
ahogy várja.
Szempillája
nehezedik,
gyertya leég,
majd elalszik...
Szeme csukva,
már mosolyog,
álmában ő
nagyon boldog.
EGY KUTYA BÚCSÚJA 
Elmegyek, jó gazdám,
várnak már engemet,
csak ne fájna nagyon
itt hagynom tégedet.
Messzire indulok,
vissza sosem térek,
kis tálkámba enni
ezután nem kérek.
Gondolj szeretettel
közös sétáinkra, 
egyedül eltöltött,
meghitt óráinkra.
Talán semmi nem lesz,
ahová én megyek,
rátok emlékezni
vajon képes leszek?
Nem fáj a gondolat,
útra készen állok,
ettől az élettől
én már mit sem várok.
Egyet kérek tőled,
őrizz meg szívedben,
maradjak meg mindig
szép emlékeidben!
EGY SZEBB VILÁG
Hiszem, van egy szebb világ,
ott lakik a boldogság,
apám, anyám, sok barát,
ledobták az út sarát.
Nincsenek ott határok,
nyílnak a szép virágok,
gonoszságnak helye nincs,
s a tisztaság oly nagy kincs.
Sóhajtáson utazom,
minden terhem itt hagyom.
Jó lesz nekem, minden szép,
lábam innen fénybe lép.
Megfogják majd a kezem,
vigasztalják a szívem...
Előttem a feszület,
körülvesz a szeretet.
EGY SZOMORÚ ÉVFORDULÓRA
Itt vagyok, megjöttem
csendes otthonodhoz,
melynek nincsen köze
rideg valósághoz.
Kezemben orgona,
szeretett virágod,
felidézi Néked
hajdanvolt világod.
Illata megkísért,
visszahozza lelked,
s csodás illatára
a szó belém dermed...
Kutatlak lélekben,
keresem az utad,
melyről az anyai
szereteted árad.
Bennem csak csendes bú,
elmentél, én várlak,
mi végre, nem tudom...
De szívemben áldlak,
emléked burjánzik,
hajtása zöldellik,
szívem rejtekében
virággá fejlődik.
Tiéd ez a virág,
az örök szeretet,
mely minden jó anyát
létével megillet.
Csendesedett lelked
hideg otthonában
illatozzon mindig,
tartson oltalmában!
ELBÚCSÚZOTT A NYÁR
Elbúcsúzik a nyár,
gyengül a ragyogás,
tűnőben a napfény
s bódító illatár.
Hálót sző az ősz már,
ökörnyálat lenget
deres reggelekkel,
sárgult levelekkel.
Hozzám is ideért,
lelkembe költözött,
kedvem is amolyan
rőt színbe öltözött.
Bukdácsolok némán
lehullott avaron,
fagyos gondolattal
köd-lepte utakon.
Álmaimmal csendben
megvárom a tavaszt,
mikor a természet
új színeket fakaszt.
ELJÖN AZ IDŐ
Eljön majd az idő, bár soha nem várod,
hogy fájdalmadon sírás már nem segít...
Könnytelen közönnyel nézel a világba,
s nincsen már semmi, mi jókedvre derít.
Nem kergetsz majd akkor tarka délibábot,
lelked kapuját örökre bezárod,
kínzó, feltörekvő álmokat tiporva
felszínes örömöt többé nem vágyod.
Szemed ragyogása elveszíti fényét,
szíved rejtekén nem nevelsz virágot,
és a múló idő sem hozván enyhülést,
elhagyni készülsz e fájó világot.
Hosszú lesz az az út, amelyen elindulsz,
érzések közben némán elmaradnak,
és fáradtan bár, de bánattól mentesen
célod előtt állsz tisztán, egymagadban.
ELJÖN A PERC...
Eljön a perc mikor
azt mondod majd, elég.
Két szemedben a fény
soha többé nem ég.
Csendes lesz a szíved,
nem dobban vágyakért,
nem remeg boldogan
egy újabb mosolyért.
Ha rágondolsz mégis,
mert hiszed, hogy muszáj,
nem érzel majd mást, mint
hogy fáj még, nagyon fáj.
ELMENT EZ AZ ÉV IS
Elment ez az év is,
ballagott békében,
itt hagyott számomra
ezernyi emléket.
Elhamvadó múltam
és a fakó jelen...
Lelkemben a jövő
még tettekért remeg!
Álmoknak serege
most megpihenni tér,
bántja tél hidege,
dermedt lesz, csupa dér.
Aztán jön az új év
reményekkel telve,
felenged, lehullik
a zimankó leple.
Felébredő álmom
újabb tavaszt remél,
hol nyílik a virág,
és zöld lesz a levél.
EMLÉKEK
Elszállt évek tiszta fénye
múltamból néha átragyog,
mint pataknak hűs forrása,
fáradt lelkemen átcsorog.
Gondolatom kusza síkján
kis emléklángok villannak,
s hunyó tűznek parazsaként
lassacskán ki is alszanak.
Egy azonban velem marad,
izzik mélyen a szívemben,
makacs vággyal érted égő,
el nem múló szerelmemben.
EMLÉKEK A MÚLTBÓL
Magány homályából
feldereng az arcod,
a fájdalom ekkor
a szívembe markol.
A végtelen csendben,
ott leltél békére,
nem maradt nékem, csak
mosolyod emléke,
szemednek szomorú,
végtelen mélysége,
akár a tengerek
hullámzó kéksége.
Érzem, hogy onnan is
irányítod léptem,
tetteimben ott vagy...
talán aggódsz értem.
Pedig már őszülök,
nyomnak az éveim,
néha ködbe vesznek
múltam emlékei.
Egy azért nem múlik,
el sosem engedem,
az irántad érzett,
örök szeretetem.
EMLÉKEZÉS
Rátok gondolok most,
kik már elmentetek,
végtelen időben
utat kerestetek.
Mögöttetek hagyva
nyugtalan világot,
a csend hazájában
békére találtok.
Gondok és bánatok
itt már elkerülnek,
kínzó fájdalmatok
semmibe merülnek.
Hallom még szavatok
fülembe csengését,
s látom reményeknek
elvesztett emlékét.
Szememben könny csillog,
arcokat keresek...
Szomorú szívemben
örökké itt lesztek.
EMLÉKSZEM...
Emlékszem milyen volt
az, mikor szerettél...
Hosszú, csendes estén
álomba öleltél,
hangodnak lágy selyme
árnyékokba olvadt,
külső világ lassan
éjszakába roskadt.
Emlékszem, milyen volt
szemed pillantása,
két karod szerelmes,
óvó szorítása,
sóhajod feltörő,
forró fuvallata,
röppenő boldogság
igaz pillanata.
Emlékszem még ajkad
huncut mosolyára,
szívünknek ezernyi,
apró kis titkára...
Örökszép emlékek,
soha nem felejtem,
s hogy el ne hagyjanak,
lelkemben elrejtem.
ESIK A HÓ
Fehér pelyhek,
sűrű pelyhek,
keringőzve szállnak,
hideg, fagyos
levegőben
kecses táncot járnak.
Leérve ott
egymás hátán
takarót alkotnak,
minden szennyet,
csúnya foltot
vastagon bevonnak.
Tisztaságtól
ragyog minden,
hó-sereg gomolyog,
Télapó a
bajsza alól
jókedvvel mosolyog.
ESTE
Szeretem az este
csendes suttogását,
erőtlen fényeknek
sápadt imbolygását.
Megpihen a város,
elülnek zajai,
lustán szétterülnek
szürkülő árnyai.
Elhagyott utcákon
egy-egy lépés koppan,
fák alatt az avar
néha picit roppan...
Lassan, keringőzve
közelít az álom,
enyhén megborzongok,
pedig nem is fázom,
puha selyemszárnyon
oson a fák között,
s a megfáradt létre
nyugalom költözött.
ESTI HANGULT
Alászáll már a nap,
és érkezik az est,
fáradt sugarakkal
sötét árnyakat fest,
sejtelmesre fordul,
csapong a hangulat,
könnyű szárnyon röppen
tova a gondolat.
Álmodó képzelet
végtelen csendje vár,
repülnek a percek,
s az óra körbejár,
nyugalom tengerén
ringatózik lelked,
békésen csitulnak
gyötrő gondok benned...
Az éj rád teríti
csillagos palástját,
s elengeded lassan
nap minden fájdalmát.
ÉJSZAKA-DAL
Alszik az éjszaka,
alszik a város,
csillagok halmaza
gyengén opálos.
Sápadt az utcafény,
sápadt a lámpa,
alantról visszanéz
a fáknak árnya.
Hallgat a sötétség,
hallgat az álom,
benne a reménység
lóg cérnaszálon.
Pihen a mindenség,
pihen a lárma,
idilli tétlenség
ráül a tájra.
ÉJSZAKÁBAN
Esti hangok alkonyában,
feketén szőtt éjszakában,
gondolatom hozzád szárnyal,
álmon ringó édes vággyal.
Átsuhan a sötét csenden,
megpihenő, alvó renden...
Csodát él meg a szabadban,
megfürdik a hűs harmatban.
Immár tisztán hozzád repül,
minden gátat messze kerül.
Hajnalpír ha elővillan,
fények útján hazaillan.
ÉRKEZIK A TÉLAPÓ
Fák ágán
szél perdül,
jégcsapon
megzendül,
csillag is
felizzik,
hó hátán
szán siklik.
Csengőszó,
kacagó,
szarvas fut,
hó-ha-hó!
Száguldás,
dobogás,
érkezik
Mikulás.
Sok gyerek 
várva vár,
Télapó
jön-e már?
Zsákjában
van játék,
szebbnél szebb
ajándék.
Két szemük
felragyog,
boldogan
mosolyog...
Holdfényes
éjszakát
szeretet
járja át.
ÉRZELEM NÉLKÜL
Eltöprengek néha az élet mivoltán,
mely számomra titok és csupa rejtelem.
Vajon mi formálja létünket ilyenné,
kik uralkodnak az eltévedt lelkeken?
Eldurvult világunk alig hordoz szépet,
mindenki csak rohan jólétet hajszolva.
Két táborra oszlik lassan így az élet,
nem maradhat itt más, mint úr és rabszolga.
Ember miért válik emberi farkassá,
elnyomva magában a tiszta érzelmet?
Eldobálva mindent, mi benne még szép volt...
Félek, őket soha én meg nem érthetem.
Mielőtt történne egy nagy tragédia,
felébredni, lépni, talán még nem késő.
Át kéne gondolni, hogy éljük a jövőt,
s ne veszítsünk mindent, ami ma meglévő.
FARSANG
Itt van már a farsang
tánccal és zenével,
csínján sosem bánik
széles jókedvével.
Elő a maskarát,
úgy menjünk a bálba,
még ha banyaként is
indulunk a táncba.
Nem szabad ilyenkor
zöldséget árulni,
ha paphoz szeretnénk
párunkkal járulni.
Vigyünk egy kis jó bort,
ne menjen már kárba,
hátha a jelöltet
ez hozza majd lázba.
Teljenek a napok
örömmel, vígsággal,
gondunk most ne legyen
semmilyen aggsággal!
Búcsút int a Farsang,
lépjünk a "farkára",
reménnyel tekintve
év többi napjára!
FARSANG IDEJÉN
Kopogtat a farsang,
jókedvvel érkezik,
szürke napjainkra
vidámságot terít.
Mulatság, karnevál,
eszem-iszom, bálok...
Ki lesz a vőlegény?
Jelöljetek, lányok!
Aki bokrétát tűz 
párja kalapjára,
nem marad pártában,
őt menyegző várja.
Egykettőre itt lesz
torkos farsang farka...
Azért a jókedvből
jusson minden napra!
FÁJ...
Múltam szava éjben
még átölel engem,
gyúl a fáklya bennem,
mily sok a vesztem...
Csavargó érzelmek,
üvöltő magány,
nem maradt énnékem,
nem maradt anyám!
Nincs, aki átölel,
ki letörli könnyem,
hol van sok jó tanács,
mely körülvett bölcsen?
Szorul a jelenkor,
megnyílik a mélység,
elveszett világ ez,
hol a remélt kékség?
Egyedül vagyok itt,
velem a félelem,
árva a reszketeg,
megcsonkult életem.
Jer, anyám, jer hozzám,
csitítsd a lelkemet,
zavarj el egemről
minden zord felleget!
FÉNYED VAGYOK
Holt egeden
fényed vagyok,
csillag-szemem
reád ragyog,
pillantásom
izzó szikra,
érted gyúl ki,
lobban lángra.
Tüzet csihol
éjszakában,
szerelmednek
alkonyában,
fagy és sötét
ellent nem áll,
szürke magány
oszlik, elszáll.
FÉNY NÉLKÜL
Lépteim elvesztek
a szivárvány alatt,
ködössé vált az út,
amelyen haladtam.
Remények és célok
csak kallódnak bennem...
Hová lett a fény?
Nem találom helyem.
Színek ragyogását
oly nagyon szeretném!
Sötét álmok léptét
visszhangozza elmém.
Nehéz évek terhét
már régóta viszem.
Kérlek téged, Uram,
erősítsd meg hitem!
Ne kelljen csalódnom
ma emberében,
legyen végre béke
népek jövőjében!
Tiszta tudat fénye
világítson bennünk,
mert csak így találhat
nyugalmat a lelkünk.
GYÁSZ
Megszólal a harang,
bánatosan kondul,
félrevert zúgása
lassacskán letompul.
Valahol egy szívben
mozdul a döbbenet,
kúszva foglalja el
helyét a rettenet.
Szélesre kitárul
fájdalom kapuja,
már nem érintheti
buzgó "alleluja"...
Elhallgat a harang,
szava vész homályba,
könnyek indulnak el
sűrűn, a nyomába.
A GYERMEK MOSOLYA
Gyermek mosolyában
ott az egész világ,
tündöklő, zöld mezők
és rengeteg virág.
Napfény melegsége,
szellő suhanása,
tiszta éjszakában
csillag ragyogása.
Nincsenek még árnyak,
súlyos, nehéz dolgok,
ártatlan kacaját
nem felhőzik gondok.
Hogyha rád mosolyog,
felvidul a lelked,
meghaltnak hitt álmok
újra élnek benned.
GYERTYAFÉNY
Halottak napjára
Gyertya lángja, égj,
mennyekig felérj,
az én kedves, jó anyámhoz
meleg fénnyel térj!
Üzenetem vidd,
őszinte, ezt hidd!
Szeretetem, köszönetem
veled küldöm mind...
Hiányzik nagyon
üres napokon,
hálás imám hozzá szálljon
minden hajnalon.
HAJNAL
Harmatfényű
gyöngyhajnalon,
felderengő
domboldalon,
rigó ébred
vidám dallal,
kezdi napját
énekszóval.
Álom elszáll,
ébred minden,
élet mozdul
frissen, zölden,
mire a nap
felmosolyog,
kelő világ
reá ragyog.
HANGULATKÉPEK
Plafonon táncoló
gyertyafény hiánya,
szomorú estéknek
borzadó magánya...
Megtépett álmok közt
sorvadó gondolat,
semmibe markoló,
elvetélt mozdulat.
Meggörbült kínomnak
hatalma csikorgó,
gyötrődő álmomban
vad arca vigyorgó.
Kitágult szememnek
éjszínű vaksága,
reszkető pillanat
fekete rabsága.
Szívembe markoló,
emléket kioltó
érzések fájdalma,
holt űrbe sikoltó..
Lázadó értelmem
józanságban kutat,
viháncolva visít,
csalódáson mulat.
Széteső bizalmam
keresi önmagát,
próbálja érteni
jelennek zavarát.
Szétrongyolt jó szándék
kevésbé foszladó...
Kallodó hangulat
csapdája mulandó.
HAZA CSAK EGY VAN
Hajdani tüzek ereje éget,
üzen a múlt, s izzik a jelen...
Apáink szavát hallani vélem,
intelmük szívem húrjain remeg.
Haza csak egy van, óvjátok nagyon!
Hontalan az, ki nem érzi mindezt...
Nincs nektek más hely, itt vagytok otthon,
küzdjetek érte ésszel és szívvel!
HIÁNYOD
Hol jár a boldogság,
hová tűnt a remény?
Nem hull rám szemedből
a piciny csillagfény,
napfényes, szép egem
bealkonyult már rég...
Szeretsz-e, kedvesem,
mondd hát, szeretsz-e még?
Mint apró pillangó
tovaszáll a hitem,
követi az álmom,
melyet veled szőttem...
Úgy kapnék utána,
hogy markomba rejtsem,
de szétnyílt ujjam közt
kiröppen, elvesztem.
Megfakult perceket
hozott ez az élet,
kínoz a bántalma,
egyre jobban éget,
gondolatok árja
hideg, akár a jég...
Szeretsz-e, kedvesem,
mondd hát, szeretsz-e még?
Szükségem van reád,
kérlek, fogd a kezem,
göröngyös utakon
legyél mindig velem,
add vissza a hitem,
tudjak újra élni,
rózsaszín álmokat
merészen remélni.
HINNI KELL?
Azt mondják, hinni kell,
hinni az emberben...
Mért' van, hogy csalódom
százszor és ezerszer?
Felépítem újra
magam kis világát,
nevelgetem ismét
vágyaim virágát.
Bimbója nem fakad,
nincsen reá módja,
mindig van valaki,
aki letiporja.
Százszor is leverten,
durván megtaposva,
remények élednek
szívemben titokban...
Mert remények nélkül
nem tudok én élni,
bajjal, kihívással
bátran szembenézni.
HISZEK
Hiszek az életben,
és hiszek Tebenned,
hiszek fellobbanó,
égő szerelemben.
Hiszek minden jóban,
az igaz valóban,
úgy, ahogy hinni kell
a kimondott szóban.
Áldom a sorsot, és
áldom a szerencsét,
őrizem értékét,
mint becses ereklyét...
Egyszer majd kialszik
életemnek lángja,
s mindezt az adományt
fényszikrára váltja,
mely szóródik lassan
szét a végtelenbe,
felgyújtva lelkeket,
szólít szeretetre.
HOLDAS ÉJ . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 
Kúszva csusszan estnek árnya,
nem lebben már madár szárnya...
Sárga ruhás, kerek kobold,
előbújik lassan a Hold.
Pásztorként, szép nyája között,
lopakodik felhők mögött,
sok-sok csillag apró foltja,
halvány fényét lassan bontja.
Úgy ragyognak, mint igazgyöngy,
őrzi kincsét az öreg hölgy,
ezüst mosoly mindre hullik,
míg éjszaka el nem múlik.
Kelő hajnal megcsodálja...
Nicsak, a Hold, fuss utána!
De mire a nap is felkel,
rádöbben, hogy nem éri el.
HOLDVARÁZS
Telihold, mely csodaszép,
álmaimból előlép,
csalogat az éjszakába,
vágyaimba beletép.
Ne hívj, ne várj égi fény,
nem éltet már a remény,
sok szép kép az emlékemben
mára már csak tünemény.
Valamikor nagyon rég,
reám ragyogott az ég,
hittem én a boldogságban,
társam volt a békesség.
Megváltozott a világ,
másnak nyílik a virág,
te maradtál meg csak nékem
ezüstlelkű holdvilág.
Hová lettek álmaim?
Elkallódtak vágyaim,
szürke órák özönében
telnek már a napjaim.
Lassan úgy gondolom én,
ott az égbolt közepén
nem vagy más, csak illúzió...
Szépen kérlek, hagyj békén!
HŐSÉG 
Pipacs virít árok partján,
harsány színben ég a határ,
ragyog a nap égi trónján,
tűzerővel tombol a nyár.
Nem ring most a búzatábla,
áhítja a lenge szellőt,
jól esne a felhő fátyla,
tompítaná talán a hőt.
Árván csendes fa és bokor,
nem hallatszik madárének,
megrezzennek olykor-olykor,
kis hűvösnek örülnének.
Távolabbra eltekintve
előttünk a kép lebegő,
lustán kúszva, ténferegve,
tompán remegő levegő.
Eltikkadva minden várja
az enyhítő pillanatot,
amikor majd rájuk fonja
az árnnyal hűs alkonyatot.
HÚSVÉTI TOJÁS
Zsenge fűben
nyuszi fészek,
benne tojás,
nagyon szépek.
Sok-sok piros
lila, sárga,
megvolt vele
Füles dolga.
Jut belőle
mindenkinek, 
sok kislánynak,
sok legénynek.
Mert ha eljő
Húsvét napja,
fiú a lányt
meglocsolja.
Még ha ő ezt
nem is kérte,
piros tojás
jár majd érte.
HÚSVÉTI TOJÁSOK
Hűvös reggel, húsvét reggel,
nyuszicsalád korán felkel,
vár a munka, régi szokás,
festésre vár minden tojás.
Piros, sárga, lila és kék...
Kell-e ennél szebb ajándék?
Színes, hímes akad közte,
nyuszimama díszítette.
Felhúzzák az úti sarut,
bejárják a várost, falut.
Sietnek, így nem tart soká,
jut is tojás mindenhová.
Fészek itt is, ott is akad,
üresen ma egy sem marad,
szép ünnepünk reggelére,
sok kisgyermek örömére.
IGÉZŐ
Édes lesz az éjed,
édes, mint egy dallam,
betölti az érzés,
hömpölyög, mint folyam,
bódító szavakkal
suttogom füledbe,
szeretsz-e, akarsz-e,
nézz jól a szemembe!
Vágyamnak méz ízét
akarod-e, mondd hát?
Megnyitom előtted
csodáknak kapuját...
Tiéd lesz a lelkem,
neked adom testem,
s álmod mély zugában
megtalálsz majd engem.
ISTEN HOZOTT
Elköszönt az óév,
letette a gondját,
fáradtan átadja
végre stafétáját.
Álmok égnek azon,
remények szövődnek,
benne nemzedékek
vágyai gyűrűznek.
Ettől szépül minden,
érkező új évben,
felragyog, tündököl,
élni kezd szívünkben...
Hozzon hát örömet
eljövendő élet,
kívánok Nektek is
szép, BOLDOG ÚJ ÉVET!
JÓ, HOGY VAGY NEKEM
Ha átölelsz engem,
forogni kezd a föld,
színes lesz a világ,
s a rét is újra zöld.
Kezed, mint a szellő,
szelíden simogat,
szemed izzó tüze
vágyakra gyújtogat.
Szédítő lesz minden,
akár egy kavalkád,
elmerülök benne,
simulok tehozzád.
Forró csókjaiddal
szerelemre biztatsz,
s megnyugodva végül
csendesen elringatsz.
JÖN A TÉLAPÓ
Hullik a hó,
siet a szán,
fehér tájban
siklik puhán,
csengettyűszó
messze hallik,
bokor ága
hótól hajlik.
Szarvaspaták
dobbanása,
gyermekszívek
kacagása
szövi át most
az éjszakát,
szeretetnek
pillanatát.
Télapónak
sok a dolga,
teendői
átgondolva...
Minden gyermek
várva várja,
s útját mindig
végigjárja.
Lejár az éj,
minden csendes,
eltelt idő
csak így teljes,
kis csizmákban
lett ajándék,
csokoládé
és sok játék.
JÚLIUS
Mint sárga tenger,
ring a búzatábla,
dajkálja gyermekét,
éltető kalászát.
Tudja, hogy elveszti,
csak azért nevelte,
nem hallani mégsem
fájdalmas panaszát.
Nap fénye érlelte,
szellő simogatta, 
ők lettek Földanya
legdrágább kincsei,
ha jön az aratás
kíméletlen napja,
akkor peregnek majd
búzaszem-könnyei.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Vörös judit |
|
|
|
Címkék: gyermekéveidben, születésnapjára, gyöngyhajnalon, selyemszárnyon, hangulatképek, csengettyűszó, gyönyörködnek, gyermekkorról, gyermekszívek, visszhangozza, szétterülnek, elhallgatott, gonoszságnak, visszatérnek, elcsendesült, visszajárnak, cseresznyefa, szenvedélyek, szalmaszálon, szabadsággal, megrezzennek, beszippantom, megváltoztál, vigasztalják, visszalépünk, boldogságtól, nyuszicsalád, szétrongyolt, tudatszintre, mélységemben, megborzongok, szarvaspaták, karácsonynak, fényszikrára, tisztaságtól, feleslegesen, szívem csendesedik, semmi határán, magány kóborol, tisztán befogadott, szája sarkában, szívem őrzi, könny ragyog, kicsi szoba, kedvenc virág, szép csokrot, anyai kézben, simítás kell, szebb világot, szép alkonyon, nehéz éveket, búcsúzás napja, Vörös Judit, VÖRÖS JUDIT VERSEI, Holnap Magazin, AMIKOR NAGYON FÁJ, ANYÁM EMLÉKÉRE, ANYÁK NAPI KÖSZÖNTŐ, ANYÁK NAPJA KÖZELEG, ANYÁM ORGONÁJA, ANYAI KÉZ, MONDTA AZ APÁM, ÁLMOT MARASZTALÓ, BÍZNI KELL, BENI BALLAGÁSÁRA, BENI SZÜLETÉSNAPJÁRA, BOLDOG ÚJ ÉVET, BÚCSÚZIK NYÁR, BÚCSÚZIK TAVASZ, CINTIKÉM SZÜLETÉSNAPJÁRA, Kívánok Néked, CSAK EGY GONDOLAT, CSAVARGÓ GONDOLAT, CSEND HATALMA, CSILLAG VAGY TE, ÁLOM AZ ÜNNEPBEN, KUTYA BÚCSÚJA, SZEBB VILÁG, SZOMORÚ ÉVFORDULÓRA, ELBÚCSÚZOTT NYÁR, ELJÖN AZ IDŐ, ELJÖN PERC, ELMENT EZ AZ ÉV IS, EMLÉKEK MÚLTBÓL, ESIK HÓ, ESTI HANGULT, ÉRKEZIK TÉLAPÓ, ÉRZELEM NÉLKÜL, FARSANG IDEJÉN, FÉNYED VAGYOK, FÉNY NÉLKÜL, GYERMEK MOSOLYA, HAZA CSAK EGY VAN, HINNI KELL, HOLDAS ÉJ, HÚSVÉTI TOJÁS, HÚSVÉTI TOJÁSOK, ISTEN HOZOTT, HOGY VAGY NEKEM,
|
|
Offline
