Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Garai Katalin versei
  2022-08-17 22:00:17, szerda
 
 







GARAI KATALIN VERSEI




Garai Katalin ( 1955. január 29. - )







AMIKOR ALSZOL...


Szerelmet hímzek vánkosodra,
aranyat szórok ősz hajadba,
csókot lehelek két szemedre,
s kíváncsian kihallgatom:
mit susog a szívverésed!?

Elfáradt kezeimmel megérintlek,
rád csókrózsáknak ezrét hintem,
s amíg pihensz a hóhab-ágyon,
gyönyörű álmaidra én vigyázok,
s áldom Istent, hogy miénk lett
ez a csodálatos szerelem...
tiéd a könnyem, nevetésem
tiéd szívemnek hű meséje,
csak Tiéd!

Amikor alszol:
Lelked ellopom, titkon halkan,
hogy láthassam, milyen a lelked,
miért fehérebb, mint a nárciszok,
és amikor holnap eljő a hajnal képe,
az álomágyat bevetem,
s akit álomba ringatott kezem,
felébredve, felém nevetve átölel,
még százszor jobban szeretem!







ÁLDOTT A PERC...


Csókod lángtüze a számon izzott,
ahogy szájam a szájadhoz ért,
szemed lángszikrákat szórt,
égette íriszembe a szót: szeretlek én...

Szíved szívemben dobbant,
éreztem, testedben felizzik a vágy,
keblemen megpihent az ajkad,
testünkre izzadtságot sírt a láz...

Áldott a perc, mikor testünk összeért,


bőröm a kéjtől sikoltott ujjaid alatt,
a vágy tüzétől ereinkben vágtatott a vér,
ívbe hajlott testem, s megadtam magam...

Egymást öleltük, mint kimerült vándorok,
forró vágyainkat pihente a lélek,
s összeforrva mentünk tovább a hídon,
beleveszve az éjbe...







ÁLLATKERT


Van nekem egy állatkertem
benne kicsi állatok,
kutyus, cica, papagájok
na és a kis porontyok.

Marcipán a kiskutyám
hűséges és nagyon rossz,
Rám néz pici gombszemével
s le is vesz a lábamról.

Akkor mikor dolgozom
a kapuban várja,
vajon mikor érkezik haza
imádott gazdája.

Cicám az Öreg Hölgy
a 18 évével korelnök,
ha Marcival sétálok,
büszkén ő ballag elől.

Ha meghallja hangomat
az ajtóban terem,
várja, hogy beengedjem
mert tálkája tele.

Imádják ők egymást
nagyokat játszanak,
ételen és gazdin
szívesen osztoznak.

Na és a két papagájom
Bénike és Frédike,
egész nap


csak kiabálnak,
hírül adva a világnak:
jó dolgunk van higgyétek.

Étel-ital elénk rakva
kedvencünk a sárgarépa.
mézes dió, szotyola,
repkedünk ide-oda.

Beszélni még nem tudnak,
tanítom én lelkesen,
de ők egymást puszilgatva
csicseregnek kedvesen.

Itt vannak ők a két poronty
Tipike és Topika,
mint két arany medalion
uszkálnak ők boldogan.

Tündéri két pici állat
nem szólnak ők némák,
s bizakodva várom, hogy
teljesítsék három kívánságom.

S végül Csőrike, róla szól a fáma.

Egy óvatlan percben,
világgá engedtem,
önkéntelen tettemmel
a halálba kergettem.

Étlen-szomjan vándorol,
égi kapun bekopog,
nézem üres kalitkáját és várom,
hogy kicsi lelke visszaszálljon
ás megbocsásson.







ÁLMODTAM EGY SZEBB JÖVŐT


Arcomra a szomorúság mély ráncokat festett,
mert tégedet szeretni senki sem enged,
tiltott dolog, hogy boldogok lehessünk,
száműzetés lett a mi osztályrészünk.

Álmodtam egy szebb jövőt, mit nekem ígértél,
de közbe szólt az élet, és Te visszaléptél.
Szerettem volna, ha nagyon szeretnek, s ezért
adtam én tiszta, őszinte szerelmet.

A titok, a félelem, a rettegés, hogy elveszítelek
lassan felemészt, mi voltam én neked, csak egy játékszer?
Érzem egyre csak süllyedek, a mocsár s az ingovány
mely a mélybe ránt vesztes vagyok én, nincs semmi remény.

Gondolod a boldogságot meglehet venni,
hidd el nekem drágám, ki kell érdemelni.
Azt gondoltam szerelmem oly erős, hogy mindenre képes,
hegyet-völgyet megmozgatnék, hogy megkapjalak téged.

Elengedlek, ha elakarsz menni,
igazából sosem voltál az enyém,
nem kell többé félned, nem kell már rettegned,
ígéreted alól én felmentelek.

Ezer apró sebből vérzek,
mit kígyó mérge ejt,
de ez már senkit sem érdekel,
s amiről álmodtam már sosem valósul meg.

Zúgó szélben, hajladozó fák tövében,
sétálok az erdő rejtekében, lábam alatt avar roppan,
szemeimben néma bánat, semmitől sem félve,
szívemet csak a magány tépi széjjel.

Suttognak a fák, halkan beszélgetnek,
hogy magányos szívem ne ijesszék meg.


Kopár, csupasz ágaik körülölelnek,
mert látják szomorú tekintetem a távolba réved.

Riadt szemű baglyok néznek le rám és félnek,
ki ez a megtört szív, ki ide betévedt?
Távolba hallik ahogy a harkály hírül adja,
itt van egy szomorú lélek segítsünk rajta.

Szürke felhőkön a Nap sem sejlik át,
ő sem osztja rám jótékony sugarát,
a Hold sem nevet rám, a csillagok sem fénylenek,
fáradt meggyötört testem, nem kell már senkinek.

De gyenge vagyok, vékony kis virágszál,
harmatcseppenként könnyeim hullatnám,
könnyű enyhe szellő is derékba törne,
s nem fájna már semmi, mit itt hagynék örökre.

Hol csak nekem sütött a nap, nekem ragyogtak a csillagok,
s csak nekem énekeltek a földi angyalok,
öreg tölgy tövében most fekhelyet csinálok,
hogy ott pihenhessek meg, s aludjak örök álmot.

Utolsó gondolatom még hozzád száll szerelmem,
színpompás levelek takarják remegő testemet,
őszi erdő lesz végső nyughelyem,
nem zavar már senki, hosszú álmot alszom,
s a fájdalmas emlékek nem gyötrik már arcom.

Zúgnak a harangok egy szerető lélekért,
mely boldogabb ott fent, mint itt lent a földtekén.
Sír az erdő, földig hajolnak a fák,
csak egy sírhalom jelzi, itt nem nyílik már többé virág.







ÁLOM


Este mikor sötétbe borul a táj,
testem elnyeli a fekete homály,
szemem álomba szenderült, vártam,
hogy eljöjj, s karod öleljen körül,
vagy ez csak egy álom?

Alszom, álmomban hozzád vágyom,
szívem szívedért dobog, reszkető testem
testedért kiált, szorosan magamba zárnálak,
szám csókolná szádat, ölemmel mámorba ringatnálak,
vagy ez csak egy álom?

Te jöttél, csókoltad számat, nyújtottad kezed,
gyere velem, egy életre melletted leszek,
rohantam volna, de valami nem engedett,
álmomban is fogva tartott a félelem,
vagy ez csak egy álom?

Felnéztünk az égre, a csillagok kigyúltak,
kis szentjánosbogárként világítottak,
láttuk ragyogni az esthajnal csillagát,
mely ránk ragyogott a sötét éjen át,
vagy ez csak egy álom?

Ez a csillag nekünk, szólt, hozzánk beszélt,
fogjátok meg egymás kezét, összetartoztok, egyek vagytok,
ezt az utat nektek végig kell járnotok,
mely fényes csillagokkal világított sugárút,
vagy ez csak egy álom?

Körülöttünk játszadozó bárányfelhők,
illatozó virágmező, trillázó madaraktól
zengő erdő, s látod az a mennyország kapuja,
melyhez szivárványos híd vezet,
vagy ez csak egy álom?

Közepén egy kristályfényű tó ragyog,
felette a vágtázó felhők mögül a
nevető hold világít, mely öntelten néz le ránk,
a tó tükrében nézegeti önmagát,
vagy ez csak egy álom?

Varázsolnék magamnak angyalszárnyakat,
hogy repülhessek hozzád, hogy nálad megpihenjek,
ahol csillagfényben fürdenék, holdsugárral törülköznék,
a szemed tükrében szépítkeznék,
vagy ez csak egy álom?

Felébredek, testem lázban ég, remegek,
azt hittem a számat csókoltad, karoddal ölelted testem,
hogy fülembe suttogtad szívem, egyetlen szerelmem,
fordítom fejem, te mellettem fekszel, s emlékszem azt
mondtad, drágám az álmok azért vannak, hogy
valóra váltsák, s az én álmaim nem a rideg valóság,
mert Te vagy ki az álmaimat valóra váltod,
Te vagy a VALÓSÁG, S EZ VÉGRE NEM EGY ÁLOM!







ÁLOM VAGY VALÓSÁG...


Nincs örömöm, ajkam csak dadog,
és könnybe fúlva nézem képedet,
ölellek, mint tettem százezerszer,
érted voltam, s mindig csak neked.
Ajkadnak érintése, mint izzó parázs,
felsír bennem a hozzád hívó vágy,
ébren vagyok, vagy még a régi álmok
kábítanak, s a reggel újra fáj?
Ha álom ez, ne jöjjön rám a reggel,
ha meg valóság, ne kövesse éj,
nincs földi álom, mely felérne ezzel,
s nincs angyalszó, mely szebb mesét mesél...







BARÁTSÁG ÉS SZERETET...


Ma is úgy ébredtem, mint minden áldott reggel,
szívem, lelkem telve szeretettel...
a sötétkék égbolt színarannyá változik,
ahogy az aranykorong a mélységből felkúszik,
amint ablakomon beragyog a felkelő nap fénye,
úgy árad szét szívemben egy újabb nap reménye,
oly jó érezni a Nap simogató két kezét,
a sok borús nap után érezni melegét,
felkelve azt látni, boldogan néz le ránk,
nevetve osztogatja ránk jótékony sugarát,
hiszem, ha süt a nap, általa szebb lesz a világ,
hol mindenkinek egyformán nyílik a virág,
nem számít, honnan jöttél s ki vagy,
mert a nap mindenkinek egyformán osztogat,
senki szívében ne legyen többé félelem,
szemekbe ne csillogjon egyetlen könny sem,
napi tüske, tűszúrásra arc többé ne rezzenjen,
ne legyen többé félreértett szó, mozdulat,
mely dönt romba barátságokat, emel falakat,
nincs, akit soha meg nem bántottak,
okkal oktalan fájdalmat okoztak,
ne engedd, hogy haragot, megvetést ültessen szívedbe,
mintha mindenki az ellenséged lenne,
engedd, hogy a megértő szeretet diadalt arasson,
mert megbocsátani őszintén csak szívből lehet,
hisz a legszebb dolog a világon a barátság és a szeretet.







BELŐLED SOHA NEM ELÉG


Szívem tele van kívánsággal,
nem akar betelni az irántad érzett vággyal,
mindent szeretnék tudni rólad,
ott lenni mindenhol, ahol Te vagy,
érezni minden pillanatot amit a tested adott,
Belőled soha nem elég.

Az életet veled szeretném habzsolni,
belőled még sokkal többet birtokolni,
lehetsz számomra sok, de sosem elég,
belőled nekem több kellene még,
minden amit adtam magamból, a Tiéd,
Belőled soha nem elég.

Fontos a csókod, a tested, a lelked,
az ölelésed sosem unom meg, nem maradhat el,
elmosódik a múlt, csak a jelen létezik,
arcodat forró könnyeim öntözik,
mondd, miért szerettem beléd,
Belőled soha nem elég.

Magamhoz láncolni nem akarlak,
kövess önként, szabad akarattal,
szívemet eléd tettem, átadtam, elfogadtad,
hagyd ott ami visszahúz, a jelentől elválaszt,
hozd az örömöt, ami a szerelemhez köt,
Belőled soha nem elég.

Szívem telve hálával és szerelemmel,
mert hiszem, hogy hozzád az út szabad,
ha szemed nyitva, látod, mi okozza szomorúságom,
szükségem van Rád, kell a lényed, a fényed,
hisz nyelvemen itt a szó, tudod mi a mondandó,
Belőled soha nem elég.

Szerelem gyúlt a szívembe, ne vedd semmibe,
nem úgy adtam, mintha ajándék volna,
ha boldogan vállalod, szíved örül, s kitart,
rájössz majd, nem tudsz élni nélkülem,
s Te mondod akkor nekem,
Belőled soha nem elég.







BÍBORVÖRÖS ŐSZ...


Boldog szerelem, mit eddig nem ismertem,
bíborvörös ősszel mégis megérkezett.
Csodálatos érzéseit balzsamként hozta,
vérző szívemet szerelemmel gyógyította.

Meggyötört lelkem csak várt és remélt,
félt elhinni, de mégis igaz, egy kinccsel felért.
Féltem az érzésektől, mert valamikor megcsaltak,
pedig szerettem, mégis elhagytak.

Én tenger mélyén kagylóként hordtam kincsemet,
Te életembe léptél, feltártam vérző szívemet.
Általad jött el a fény a bíborvörös ősszel,
nem szorítja már torkom az érzéseimtől való félelem.

Ez a csodás igazgyöngy én vagyok, mely a napfényre
került, szerelmed tüzétől testem felhevült.
Ölelj két karoddal, s ha igazán szeretsz,
törékeny kis életemet meg kell védened.

Óvjál minden bajtól vágyaid tüzével,
vigyázzál rám, édes, két karod erejével!
Tápláld a szívem bizalommal, szerelemmel,
így érted fogok fényleni egész életemben.







BÚCSÚ AZ ŐSZTŐL


Nézzétek e csodás tájat
a fákat, színes lombokat,
színpompás leveleik
még vidáman kacagnak
új ruhába öltöztette őket
a természet,
festő nem keverhetett
ennél szebb színeket,
kacagva hintáznak
a fák ölelő karjain,
megpihennek még egyet
a megfáradt nap sugarain...
kéz a kézben vágtáznak
a sikongatva érkező széllel,
még vidámak, szertelenek,
bolondozva játszanak,
nem hallják,
az ősz fájdalmas sóhaját,
ki a közelgő téllel vívja ádáz,
küzdelmes harcát...
könnyeivel küszködik a természet,


a szél fáradhatatlanul karikázik tovább,
hajtva maga előtt az ősz bús dalát...

síró fának levél a gyermeke,
ő volt szülője, ő volt a bölcsője,
most fájó szívvel el kell engedje
leveti magáról alázattal, csendesen,
hogy tavasszal újra szülessen,
lassan meghal minden,
lehull az utolsó levele,
kis haragos patak lesz
lombjának rejteke,
zúzmarás jégtakaró
csipkés szemfedele,
most aludj, takarjon be a csend,
szunnyadjon ágaidon a lét,
s ha tavasszal feltámad az élet,
nem számít itt vagy máshol,
az aranyló nap új életet fakaszt,
s újra dalolják a fák egy
halhatatlan élet vidám énekét...







CSAK EGY VERS...


Voltál mosoly,
voltál a könny,
öröm és bánat,
ború és derű,
voltál ezerszer
érthetetlen,
s csodálatosan
egyszerű...
tündéri álom,
halálos seb,
szívemben
az egyetlen oltár,
nem érthetem,
hogy élhetek,
mikor az életem
Te voltál? ...







EGYSZER...


Rád nem tudok gondolni másképp,
csak remegő szívvel, szomjazva,
szívemben fájó, tüzes vágy ég,
s e lángnak átadom magam.

Téged nem lehet várni máskor,
csak párás, meleg délután,
ha lepke csapong, s rőt nap lángol
a vörös-arany dálián.

Téged egyszer lehet szeretni,
egyszer, és többé sohasem,
de elmúlásomig belengi
életemet e szerelem...







ENGEDD, HOGY SZERESSELEK...


Látod fent a csillagokat, sziporkázva fénylenek,
Rád ragyognak, s mosolyognak, üzenetet küldenek.
Értenéd, de nem akarod, mit üzentem én Neked,
fogva tart és béklyóba köt, mert félelmed erősebb.
Erdő-mező azt kiáltja, láncaidat mind lerázva -

engedd, hogy szeresselek.

Mint megannyi holdsugár, a tó tükrén táncot jár,
törött szárnyú pillangóként ágról-ágra szálldogálva kérdezem,
vajon hol rontottam el?
Sebeimből vérezve, szárny szegetten bújnék hozzád -

engedd, hogy szeresselek.



Húz a mélység, kavarog az örvény, süllyedek,
de egy kéz megragad, s nem enged.
Szemed látom, arcod nézem, s mint igazgyöngy a tengermélyén,
ragyogva és rám nevetve -

engeded, hogy végre szeresselek







ESŐ...




Millió könnycsepp, omló és heves,
- felhők, hát így zokogni érdemes?
Nektek mi fáj, csalódás, szerelem?
Hisz odafenn` már ilyen nem terem.

Vagy a világot mossátok mohón,
annyi szenny van már a földgolyón,
és annyi vér a földön, köveken,
nem mossa le az égbolt könnye sem!

Vagy - felhők! Minket sirattok talán?
- sápadt virág az Isten asztalán,
az ember gyarló, bűnös, hervatag,
miértünk hullhatsz, omló könnypatak







ÉDESANYÁMHOZ




Egy zimankós téli reggel,
fájdalomra ébredtél fel,
ki a méhednek gyümölcse volt addig,
megszületni kívánkozik.
Édes volt a szenvedés
és én megszülettem
csodálkozó nagy szemekkel,
ránéztem egy rózsás arcra
mely fénysugárral volt körbevonva,
s az égiekhez fohászkodva kéri,
őt hagyjátok meg néki.
Két babád az Isten jobbján a mennyekben,
s ők mint két kis angyalka,
segítettek a karodba,
hogy ölelj magadhoz, és ígérték,
az életem végigkísérik.
Édes emlőd táplált,
mint szomjazó kis fát az eső,
finom kezed simogatott,
mint angyalhajat az enyhe szellő,
hogy nőjek növekedjek,
s neked a gyermeked lehessek.
Kicsiként tipegtem, csacsogtam,
féltő szemeid rajtam nyugtattad,
figyelted és óvtad minden lépésemet,
a sok szeretetet miként háláljam meg.


Nem feledem azt az időszakot,
mely életünkben egy sötét folt,
rettegtünk és menekültünk,
hogy egy szebb életbe kerülhessünk.
Te voltál, ki megoldottad,
hogy ezt a sok szépet, csodát és tudást,
mit nyújt ez a világ,
békét teremtve körém szomjazva
és áhítattal magamba fogadjam.
Sírtam, mikor a pofon amit kaptam,
az arcomba barázdát vésett,
vagy a szigor, mely a szívemig hatolt,
de éreztem, csak a javamat akarod,
s az életemet félted.
Taníttattál, terelgettél,
becsületessé neveltél,
embert faragtál belőlem,
ki most hálával és szeretettel
adom vissza azt a sok sok évet,
melyet szíved önzetlenül adott,
s mind az enyém lett.
Húsz élet is kevés lenne,
hogy én mindezt megháláljam,
de ígérem, fogni fogom
kicsi ráncos remegő kezed,
simogatom őszülő hajad,
és nem engedlek,
csak ha szólít a Jóisten,
ki életedért cserébe hagy engem itt lenn,
hogy megszépítsem utolsó éveidet.
Melletted leszek végig,
míg elkísérlek a sírig,
s ha majd lenézel a mennyből
nem lesz könny csak öröm,
látod majd, hogy a gyermek
egy szál rózsát nyújt az ég felé,
s egy fehér galamb képében
a jóságos lelked a vállamon pihen meg.










FALEVELEK...


Kicsi levél, sárga levél,
merre kerget, sodor a szél,
de jó lenne veled menni,
s ott, ahol te,
csendes völgyek rőt avarján,
mindörökre megpihenni...
kicsi levél, sárga levél,
neked a szél miről mesél,
hogy oly könnyen szállsz szárnyára,


rohansz vele... messze-messze,
lassú, csöndes elmúlásba,
más a sorsom, mint a tied,
nem kelhetek útra veled...
ha jön a szél,
nekem egyre arról beszél,
hogy a fák bús kopár ágán
tavaszra újra lesz levél...







FÁJDALOM...


Óh Istenem csak Te tudhatod,
Milyen itt legbelül a fájdalom.
Hittem, hogy az élet oly kincs, oly igazgyöngy,
Melyet ha meglelek, felemelkedhetek.

A pokol bugyrából kimászva
barátokra leltem,
De az élet mást akart, s újra
lesüllyedtem.

Nincs ki felemeljen, nincs ki szeressen,
Csukódik a kagylóhéj, s egyre
sötétebb lesz.







FEHÉR MARGARÉTA


Tavaszi szélben, virágos réten,
édes illat leng körül,
zsongó méhek, bódító vágyak,
pillangók ezrei virágra szállnak,
boldogan táncolva kergetem őket,
mert látom, velem örülnek...
hajam a szélben, fátyolként lebeg,
örömömben, mint pitypang
szállok a föld felett,
margarétás mező oly szép, oly csodás,
a tündöklő napfény szórja sugarát,
hófehér csillagként a fényben szikráznak,
apró harmatcseppek gyöngyként ragyognak...
piciny tündepillangók kézenfognak,
fátyol szirommal körbeszórnak,
vezetnek a ragyogó fény felé,
`s én kitárt karokkal rohanok feléd,
vágyom, hogy velem légy, testem ölelni kész,
vadvirágból szőtt puha ágyban testünk összeér,
égi színpad függönye von paravánt körénk...
testemben forrón áramlik a vér,
amint becézgető kezed a csípőmhöz ér,
csókod édes, színméz nekem,
szívemnek szerelemről mesél szíved,
szemeidben ott ég a cirógatás vágya,
s elmerülünk a melengető napsugárban,
a gyönyör és a kéj, mely testünket járja át,
őszinte szerelemmel a testem körbezár,
szerelmes sóhajom a szélbe suttogom,
remegve kiáltom -
Ó Istenem, Ő a csoda és csak az enyém!
- ezt a csodát, mit Tőled kaptam,
úgy hívják Boldogság,
lehet fénylő arany, vagy csillogó drágakő,
semmiért sem adnám,
nekem Te vagy a legdrágább a világon,
csak érted élek,
kis fehér margarétaként üzenem ezt Néked...







FÉLEK...


Félek, egyedül vagyok társam a fájdalom,
mélységes csendben alszik odakint minden,
a havas úton néha egy-egy lépés roppan,
összerezzenek, ahogy rám telepszik a csend,
érzem a súlyát, lelkemre nehezedik a magány.

Félek, ahogy a szél tomboló erővel zengi a fák életét,
felnézek az égre, oly messze és mélyen
hideg fényben szikráznak a csillagok,
csak én sírok itt lenn árván minden éjjel,
amikor rám vicsorit a sötétség démona,
szinte fojtogat a szűnni nem akaró fájdalom.

Félek, mert csak egy életem van, benne egy fény,
egy világosság, melyet léleknek neveznek,
nem akarom, hogy kialudjon a testemben,
ezt a lángot egy csillag őrzi ott fent, melyet
az ég felé emelek, ne engedd, hogy a
lelkemet a sötétség tartsa idelent.

Félek, ha a fénynek ellobban a lángja,
s átsugárzik az örökkévalóságba, kérdem én
mi lesz akkor velem, vajon jó lesz e
ott nekem? - ezen az ismeretlen tengeren,
hol a magány jár ragyogva és ridegen.

Félek, a csodás ismeretlenségről semmit sem tudok,
mely körülöleli a létező világot, ahol
egy életem van e rövid kis boldogságra,
melyet élni és érezni akarok, de oly magasak
a falak, melyeket átugrani már nem tudok.

Félek, hisz boldog akarok lenni, csak egy kicsit,
de akkor egészen boldog, be kell váltanom, míg
el nem veszi tőlem az ismeretlen hatalom,
de hol van az én boldogságom, szívem bilincsben,
egy kalitkába zárt madár, rab vagyok ebben a szerelemben.

Félek, az én boldogságom másnál van, más a birtokosa,
mástól kell kikönyörögni, nem magamban van,
őnála kell, hogy keressem, egyedül fáj az élet,
egyedül testetlen lénynek érzem magam,
boldog egyedül nem lehetek, egyedül az ember csak szabad.

Félek, ahogy a nappalok vánszorognak,
újra fáradt lábakon jön el az este, az ezerszer
kiszámolt órák és percek, várva, hogy ismét
melletted lehessek, de nem! - elfogytak, elvesztek az
időkút mélyében, s érzem, ahogy a lelkemre
újra ránehezedik a magány és a még fájdalmasabb FÉLELEM.







FÉLELEM


Tudod, mikor a csillagok és a fényes hold
ott fenn az égen egymásközt beszélik meg,
hogy itt a földön két embert, gúzsba tart a félelem.

Félelem, ha ránk telepszik, mit szól majd a külvilág,
érzésekkel hadakozva, mindig egymásra gondolva,
vajon nyerhetünk csatát?

Én is félek önmagamtól, mint nappal az éjszakától,
vagy a hó az olvadástól, de tudom,
ha erős leszek, csak nyerhetek.

Az ember az észnek parancsolhat, uralkodhat
test felett, de a szívnek, érzéseknek nem lehet. -
mint gejzír a föld mélyéről forróságként tőr elő.

Mertél volna lépést tenni, hozzám közelebb kerülni,
s nem félni a boldogságot,
hisz szemem csak látni vágyott.

Félned kell a félelmedet, élni kell az életedet,
mert az évek elrohannak, s mi marad,
csak a kétség, miért nem voltam bátrabb.







FORRADALOM...


Ők az elsők, a lázadók,
kik lerohanják a telet,
s fehér lángjuk, ifjú hitük
győz a kemény zsarnok felett.

Utánuk jön a többi is,
kék, zöld, sárga, piros, fehér
zászlókkal, s olyan a mező,
mint egy izgalmas csatatér.

Gyűlnek a virágseregek
mezőn, hegyen, domboldalon,
s kiáltoznak a csöpp fűszálak,
forradalom, forradalom van!







IDŐ


Idő, idő, könyörgök néked,
ne vedd el tőlem e néhány szép emléket,
ne mosd el őket, mint eső a port,
ne tűnjenek el a végtelenbe,
hadd szorítsam őket a két kezembe.

Idő, idő, könyörgök néked,
a gyönyörű órák, az édes percek,
testünk mint két csepp a végtelenben,
egyek lettünk a hold fényében,
boldogok vagyunk, s szállunk a fénnyel.

Az az édes perc, melyben együtt lehettünk,
had maradjon az a perc szent nekünk,
ne tegyél semmit nyomtalanná,
szomorú szívemet boldogtalanná,
vérző szívemre írt te hozzál,
édes perceiddel vigasztaljál.

Idő, idő, könyörgök néked,
ne engedd, hogy csókjainkat
úgy említsük, mint a múltat,
ne hulljon érte szívem vére,
s ne gondoljak két szemére.

Idő, idő, könyörgök néked...



Engedd, hogy gondoljak a vágyra,
a csókra, az ölelésre,
imádkoztam földhöz és az éghez,
a vigaszt adó szép reményhez,
mindez a múltba ne vesszen,
hogy mindent az idő eltemessen.

Idő, idő, könyörgök néked,
nekem ő az áldott szerelem,
jó lenne hallani szíve dobbanását,
látni a vágytól égő arcát,
de jó lenne, ha mindezt visszaadnád.

Ne engedd, hogy bármi eltakarja mosolyát,
ne hagyd, hogy kialudjon a gyertyaláng,
ne engedd közé és közém a feledés fátylát,
úgy hagyd itt őt nálam, mint életem lángját
idő, idő, könyörgök néked...

Idő, idő, könyörgök néked,
ne vedd el tőlem e szép emléket,
vidítsd fel szívemet, ne hagyj feledni,
jobb néha nevetni, mint mindig sírni,
engedd Őt nékem örökké szeretni.

Ajánlom örök szerelmem jeléűl neked Kedvesem...







IM MEMORIAM, ÉDESANYÁMÉRT


Miközben szemed csukva, tested hideg,
homlokod lázban ég és gyöngyözik
ahogy nézlek, némán zokogok,
szemedből egy könnycsepp csordul ki,
szívembe éles fájdalom hasít,
két kézzel kapaszkodnék beléd,
de érzem menned kell.
Istenem engedd még szólni,
hadd halljam szavát,
hadd mondjunk el közösen egy utolsó imát.
Mi Atyánk ki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved,
kérlek, hogy e drága lelket
fogadd be magadhoz, nyújtsd felé kezed.
Hallom, amint suttogva szólsz,
Uram a mennybe készülök,
vigyél magaddal,
jöjj értem, hisz a te országod
egy örökkévalóság,
a lelkemnek a mennyország,
tőled jön a segítség,
testem ne érje több fájdalom,
elfáradtam, menni akarok.
Mint szülő itt én már
nem szolgálom gyermekem,
hozzád készülök, fogadj be engem.
Várom, hogy értem jöjj Uram,
ha elviszel magaddal véget ért földi utam.
Egy utolsó sóhaj, a lelked már az Úré,
de az én szívem a fájdalomé.
Elindulsz az úton, mely ismeretlen,
a végén a fény,
ez vezet a Megváltó elé.


Megvívtad a földön nemes harcodat,
igaz ember voltál, hitedet megtartottad,
gyermekeidet az útjukra bocsájtottad.
Te már ott élsz az örökkévalóságban
az angyalok között,
hisz itt a földi életet élted,
ne félj drága Anyám
a mennyben ujjongó szeretettel
hazavárnak téged.
Ott fenn örökké tündököl a fény,
ahogy a Hold és a csillagok ragyognak,
én itt maradtam árva lélek,
s kérdem mi a titok, miért mentél el?
Ott ülsz az Isten jobbján,
ott építesz házat,
s ha itt az idő drága Édesanyám,
én megyek utánad,
Ahogy a tested elaludt az éji csendben,
ha majd a koporsód a föld mélye rejti,
s az éjszaka sötétje takarja sírodat,
fájdalmas sóhajom felszáll az égig,
itt egy angyal alussza álmát,
Édesanyám nyugszik itt.
Szomorú fűzfa hajlik a fejfádra,
melynek ágai simogatják sírodat,
mi kik itt maradtunk őrizzük álmodat,
s akik soha nem felednek,
mindig szeretni fognak.







JÉGVIRÁGOK


Zord idő van, fúj a fergeteg,
odakint mindenki didereg.
Fejükön kucsma, lábukon csizma,
orruk piroslik, mint a sárgarépa.

Csontig ér a hideg,
a táj kihalt, rideg,
odakint az utcán a hideg szél
hópelyheket kerget.

Fázik a természet, a madarak, a fák,
de a meleg szobában duruzsol a kályha,
pattog a tűz, a szikrákat hányja,
nevetve, kacagva vidám táncát járja.

A szobám ablaka jégvirággal van tele,
szemem behunyom, s azt képzelem,
ez egy virágos mező, ezer szál virággal,
fülemben itt cseng a csodás madár dal.

Szinte érzem az illatát, szedek is
belőle, egy hatalmas csokrot,
mindnyájatoknak egy szálat
belőle át is nyújtok.

Adjon ez a szál virág melegséget
szívetekbe, arcotokra mosolyt csaljon,
mert én ezt szívemből adom, azt kívánva
nektek, hogy a napotok szépen induljon
és boldogan teljen.







A KEDVESHEZ...


Rám csodálkozik Nap és Hold, kik könnyeim látták,
mézszínű álomból az ébredést várták.
Csodálatos érzések kavarognak bennem,
vágyaim szárnyalnak kéklő fellegekben.

Felcsillant a remény, mert Te jelet küldtél,
intő kezeddel magadhoz öleltél.
Mily édes érzés megízlelni újra, mit régóta várok,
szomjas földnek hűsítő zápor, éhezőnek étel, de nekem a Minden.

Könnyektől enyhül a kín, nem gyötör már tovább,
gyémánt ösvényen haladok most tovább.
Halljátok meg szavam, s örüljetek velem, hűs habokból kilépve,
s örömtáncot lejtve kiálltok az ég felé, hála imát rebegve:

Köszönöm, hogy őt az utamba küldted.

Feltörni a csúcsra, hallgatni a csendet, megküzdeni érted,
mind megteszem, csak maradj meg nekem.
Nincs szenvedély harc nélkül, megvívom a csatát,
győztesként kijőve, s veled örülve emelkedünk fel, hogy hirdessük:
mily csodás az élet.







A KÉK BOLYGÓ


Szeretem a Földet, ezt a csodás bolygót,
mit Isten azért adott, hogy itt lehessek boldog.
Szeretem azt, kit Isten nekem teremtett,
hálával tartozom, hogy mellette lehetek,
szeretek itt élni, mert itt van Ő nekem,
nyugodt, csendes hangja ébreszt minden reggel.
Szeretem a reggelt, mert rám ragyog a nap első sugara,
vagy nekem szól a pacsirta csodálatos dala, de azért is
szeretem, mert adott egy új napot,
mellyel az életem meghosszabbodott.
Szeretem a nappalt, mert kinyílik a világ,
s megláthatom azt a milliónyi csodát,
szeretem, ahogy a szél a hajamat fújja,
vagy a finom esőcsepp az arcomat mossa,
szeretem az éjszakát, hol az angyalok vigyázzák álmom,
a jótékony sötétség von körém bíbor palástot.
Szeretem a tavaszt, mikor ébred a természet,
a csordogáló kispatakot, mellette a szökellő őzcsapatot,
a zöldellő mezőt, hol nyílik sok virág,


a lombos fákat, zsongó méheket,
a benépesülő fecske fészkeket.
Szeretem a telet, mely fehér lepellel borítja a tájat,
kacagó Hótündér integet a nyárnak,
megrázza ruháját, hó takar be mindent,
így pihentetve a jótékony földet.
Szeretem a nevető holdat, körülötte a csillagokat,
melyek az ablakomon beragyognak,
s irigykedve néznek, milyen jó a Földnek,
ember, növény, állat élvezi e csodálatos létet.

Szeretem ezt a Kék Bolygót, de félek,
mi lesz az emberiséggel, s mi lesz az Ő sorsa,
mert a szíve már alig lüktet, kihasználjuk, megalázzuk,
s nem vesszük észre, hogy a halálát mi okozzuk.







KIÁLTÁS...


Könnyezve ébredtem
egy elmosódott hangra,
egy ki nem mondott szóra,
vergődő lelkem sikolya
hallatszik, valakiért kiált,
kit el nem érhetek,
sem itt lenn, sem odafenn,
térdem megroggyan,
felállok, hogy továbblépjek,
hátha még lehet,
kitépem magamból a
a fájdalom gyökerét,
szememből a könnyeket
nem engedem arcomon
folyni, hogy tüskeként
végig marjanak,
ölelésedből kitépem magam,
mint egy szárnyaló madár,
ne ejts több sebet
remegő testemen,
miért ily nyomorult a világ,
nehéz megértenem...
hol a végtelen fénye,
a soha nem szűnő
szerelem reménye,
hol az öröm, a csoda,
a két szív közös otthona,
az álmaink szigete,
ahol összeér a
Föld és a végtelen...


kérdem: hol vagy?
szeretném hinni, hogy
még létezel,
de képzelt világom
árnyékvilág, melyben
úgy létezel, hogy vagy,
de nem vagy jelen,
csak az árnyékod ölelem...
ezek a sorok már
csak felednek,
közénk falakat emelnek,
nincs erőm,
nem vagyok senki,
csak egy apró kis porszem,
nem vagyok már ember,
csak testetlen lény,
épp csak élek...
te is már csak múlt vagy,
egy keretbe foglalt kép,
már nem zeng hangod
hamis ígéreteket,
csak az én szívem
őszinte még mindig,
mely ott bent nagyon vérzik,
és emlékedhez
szól ajkam suttogva,
örökké szeretni foglak.







A LEPKE




Mikor az erdők lombjai között
fájdalmas panasszal már az ősz zokog,
s ólmos ködökben dideregve nyárról
álmodnak már az örök ciprusok...

Halni indul a lepke, száll a tájon,
mely őrzi még a nyár emlékeit
a halott kórón, mely virágként ringatta,
most utoljára még megpihen...

Szelíd gőggel kitárja szárnyát és emlékszik,
hogy mind övé volt: virág és napsugár,
s úgy hull boldogan az avarra, tudva,
hogy élt érte, érte volt a nyár...







MAGÁNY


Fekszem az ágyamban, s bámulom a falat,
félelemmel hallgatom a szél tombolását,
mintha hallanám ezernyi lópata dobogását,
szívem lüktet, kalapál, a félelem szinte
felkúszik a torkomon, ahogy a szél mérgesen
bekopog az ablakon...
nézem az ajtót, s várom, hogy nyílik hátha
betoppansz, `de nem mozdul semmi, minden a régi...
csak az árnyék és a fények játszanak színházat
a falon, mint Majorett bábuk ide-oda mozognak...
félelmetes a magány, nem jó egyedül, nem jó
így élni, úgy szeretnélek mindig magam mellett tudni,
senki sincs egyedül sem földön, sem égen,
még a csillagok is sütkéreznek a Hold fényében,
a nap sincs egyedül, hisz társul a Földet kapta,
a fény és a sötétség is egymás mellett élnek,
szomorú a szívem, fájnak az érzések...
Te most is távol vagy, Te mindig mással vagy,
hiába nyújtom karom, olyan nagyon messze vagy,
távol, mint magas hegycsúcsok, melyet csak a
felhő érinthet, vagy a sasmadár, mely ott fent
rak fészket...
`de szeretnék most sas madár lenni, képzelt
szárnyakon a földtől elszakadni, meggyötört
lelkem hagynám szabadon szárnyalni, vinné a
szívem hozzád felhők szárnyain, mert Te vagy
testem fénye, az életem egyetlen reménye...
összezavarodtam, valóság vagy álmodom,
képzeletem játszik, ha szemem becsukom,
párnámon látok egy kedves arcot, gyönyörű
zöld szemeket, őszülő hajat, amint átsüt
rajta a fény, testemen érzem, ahogy simogat
két puha kéz, mely csak a Tiéd, Téged idéz,
érzem, hogy testünkben a vágy erőre kap,
úgy simulunk össze akár a folyó és a part,
érzed, ahogy a szenvedély űz bennünket,
szinte megrészegít, ahogy a testünk mohón ölelkezik...
ettől a nagy szerelemtől szinte felsír a szív,
úgy fáj, mint amikor sírnak kint a fák, ahogy a
szél tépi, marja, őrjöngő táncát járja ágaikon át,
ahogy szürkül a fény, s az árnyékok a falon mind
szoborrá válnak, eloszlik az álom, de érzem,
most is itt vagy velem, kérlek szoríts, ölelj,
ne hagyj itt, ne menj el, ne engedjük, hogy a
tomboló szél elfújja szerelmünk lángját,
maradjunk együtt, mint csillag és a fény,
mert annyira szeretlek meghalnék érted ha
kell ezerszer is én.







MESSZE BOLDOGSÁG


Kis szobámra ráköszönt az est,
fényrózsákat hint a lámpafény,
asztalomon olvasatlanul hever
egy megkopott, szomorú regény.
Forgatom megsárgult lapjait,
köztük könnyes, halk melódiák,
holdvilágos nyári éjjelek,
megálmodott gyönyörű világ...
Messze boldogság int belőlük felém,
elmúlt idők édes emlékei,
hű szívem semmibe szállt,
meghalt reményei.
Lehunyom fáradt szemeim,
hadd jöjjön vissza pár percre a múlt,


mikor az első randevún szívem a szívedhez simult,
kezem remegve simította imádott arcod,
s a hosszú búcsúzáskor elcsattant egy félénk csók.
Hosszú séták a hársfák alatt,
szerelmes versek, bohó tervek,
olyan jó rátok emlékezni ma
magára hagyott szomorú szívemnek,
jöjjetek vissza, régen elszállt álmok
egy éjszakára, csak egy ölelésre,
hogy boldogság lehessen
az én kopott regényemnek is a vége.







MÚLT ÉS JELEN...


Kiléptél a múltból, már
nem térsz vissza soha,
szíved beszél, nyelved nem ad hangot,
a múltba nem mereng már gondolatod,
egymásra találtunk Istennek köszönve,
egymás kezét fogva készülünk a jövőnkre.
Együtt járjuk a ködös éjeket,
melyeket álmaink szőnek körül,
ragyogó napokat, hol izzó sugarak
fényezik testünk, rajzol szíveket
a forró homokba, de tovább megyünk
a cél felé a kijelölt utunkon, mert
nem vándorok vagyunk itt ezen a földön,
ide születtünk, itt az életünk.
Nem állunk meg, nem tűnődünk az
elmúlt időkön, de gondolkodjunk a jövőnkön,
mindenért kárpótol a csodálatos szerelem,
melyet én benned, Te bennem találtál meg.
Szívünk lesz szerelmünk otthona
ha testünk, lelkünk egybe kel,


lépések nélkül, szárnyalva, boldogan
haladunk a titkos jövőnk felé,
rejtett ösvényeken kanyargó folyók
mentén, hajladozó fák alatt,
fátyolos ködbe, mint egy öreg lámpás
a hold fénye világítja lépteink,
hűvös szelek szárítják fel
gyöngyként hulló könnyeink,
nem engedjük, hogy kísérjenek
a múlt bántó tövisei, tiszta szív,
őszinte szerelem kísérje lépéseink.
Végre boldogok lehessünk itt ezen a földön,
szerethessük, imádhassuk egymást,
kezdhessünk új életet szerelmesen, tisztán.







NÉMA IMA...


Szótlanul néztél
az ég csillagaira,
olyan volt a szemed,
mint egy néma ima,
s én, aki hallottam,
amit elhallgattál,
megszerettelek azért,
mert hallgattál...







ÖRÜLJ...


Örülj a Földnek, mely az otthonod,
örülj a mának, s ne nézd a tegnapot,
örülj a hajnalnak, mert az hoz új napot,
örülj a fénynek mi elválasztja az éjt a nappaltól,
örülj az égnek, mely rejt sok csillagot,
örülj a csillagnak, mely mécsesként ragyog,
örülj a Napnak, mely a meleget adja,
örülj a Holdnak, mely az éjt beragyogja,
örülj a fának, s rajta egy ágnak,
örülj a kismadárnak, mely vígan dalol,
örülj a mezőnek, mely virágba borul,
örülj az aranyló búzának, mely a kenyeret adja,
örülj a hűsítő forrásnak, mely a szomjadat oltja,
örülj a folyóknak, melyek völgyeket szelnek át,
örülj a hegyeknek, melyeket fednek hósipkák,
örülj a télnek a táncoló hópihéknek,
örülj az ünnepeknek a csillogó kis szemeknek,
örülj a kikeletnek a kelepelő gólyaseregnek,
örülj a nyárnak a szikrázó napsugárnak,
örülj a kék tavacskáknak, benne az arany halacskáknak,
örülj a barátaidnak, akik kézen fognak, vigasztalnak, és végül
örülj annak a sok-sok szépnek, mit Isten adott az emberiségnek.







RABOD VAGYOK


Ne engedd, hogy elveszítselek,
a sötétség hangját hallom idebent,
lassan leszáll a szomorú este,
egyedül, magányosan alszom el,
megjelenik egy gyönyörű álom,
sétálunk a csendes folyóparton,
megállunk a bukó nap fényében,
nézve a lángoló magasságot az égen...
Te közel húzol magadhoz, két karod ölel,
tested a testemhez simul, remegek,
ahogy vágyaink a felszínre törnek,
szinte felmagasodnak óriási csúcsokra,
s annyira mélyen, legbelül érezzük e csodát,
ahogy egymás nevét suttogjuk,
szinte elhalkul körülöttünk a világ,
s az éjszakai csend fon hálót miránk...
testünkben a vágy izzó lánggal ég,


ez a forró, lázas éj most csak a miénk,
rólunk szól az álom, a kettőnk nászáról,
a szenvedéllyel fűtött, mámoros éjszakáról,
a szemünkben a szerelem, a vágyakozás fénye,
az érzés elmondhatatlan, mi a testünkben ébredt,
sóhajunktól a fű szinte megborzong alattunk,
ahogy szeretjük egymást őrült szenvedéllyel...
túlcsordult szerelmünk izzik az éjszakai fényben,
ahogy egymásba fonódunk a természet lágy ölében,
felettünk, az éjszakai fényben szebben szikráznak,
táncolnak a csillagok,
ahogy a szenvedélyünk tüze egyre jobban lobog...
lángol a testünk, mintha máglyán égnénk,
kéj kínpadjára vonva önt el a veríték,
s ahogy csendesül a hév, szívem a
boldogságtól a két szemedbe néz...
látom benne a szerelem fénye lobban,
szerelmes tekintetünk, mint föld és az ég összeolvad,
de felébredek s kiáltom: hol vagy?!
Nem látlak sehol, még mindig arcod kutatom,
a tűző napsugár befut az ablakon,
ahogy cirógatva játszik a pihés nyakamon,
azt gondolva, még itt vagy mellettem,
lassan elenyészik az álom,
s rám tör újra a csendes magányom...







A SZERELEM SZÍNPADÁN


A függöny felgördül, kezdődik egy darab,
varázsa van a földi színpadnak,
szerelmes szívem, oda adó lelkem,
gyönyörű kellékek, melyet rejt a testem.

Nem takarja testem jelmez,
arcom sem álarc, és a tied sem?
én a régi és az új ötvözete leszek,
Te döntöd el, vajon tetszeni fog-e?

A darab úgy veszi kezdetét,
hogy a szerelmem kiált nevedért,
vállallak téged, kérem szerelmedet,
elfordulok, ne lásd szememből könny pereg.

Rajtam múlik az életem sorsa,
hogy akit szeretek annak leszek-e foglya,
szeretném látni a láthatatlan,
megfogni a megfoghatatlant.

Keresem, kutatom a végtelen mélység titkát,
tárja fel az örök szerelem kútját,
mutasd meg a szíved, lássam meg a lelked,
hihetek-e neked, bízhatok-e benned.

Nézz a szemembe és én a tiédbe,
látni és tudni fogom, ki is vagy Te,
a szíved mit közöl, igazi-e az öröm,
vagy mi van az álarc mögött.

Naponta bántasz, szívembe marsz,


pedig én csak a jót akartam,
miért bűn ha féltek, ha szeretek,
az életben én már nem veszíthetek.

Kérded mi fáj, aggaszt, nyomaszt,
mit segíthetsz, nyújtod karodat, tán féltesz,
az élet hullámzó tengerén nem érhet
több bántás, csalódás engem.

Szerelem nélkül a szívem kopár, sivár fa,
ami ha nem érlel gyümölcsöt,
akkor minden hiába, érlelődik bennem
a gyümölcs, a tiszta szerelem,
ami ha beérett kérlek Te szakítsd le.

Szemed tágra nyílik, rám csodálkozol,
mert szavamnak varázsa van,
mielőtt legördül a függöny, s kihunynak a fények,
rádöbbenünk, hogy a szerelmünk sem véges,
de a legcsodálatosabb dolgokra képes.

Az igaz szerelem, önzetlen, érdek nélküli,
lehet szomorú, vagy csodás, mint
igazgyöngy, drágakő, zengő érc vagy szép zene,
egyik sem mosoly vagy könny nélküli.

Szerelmem nem egyszemélyes darab,
Veled kell ezt eljátszanom, kérlek
szeress engem, ahogy én Téged szeretlek oly nagyon,
és nekünk szól a taps a földi és az égi színpadon.







SZERETET CSOKOR


Csokorba kötöttem az ég csodálatos képét,
a nap melengető fényét
kicsiny gyermek nevetését, piciny madár víg énekét,
a nyugalom csendjét, megértést, szeretetet, békét,
ez legyen az életedben a valódi érték.

Segítséget nyújtó két kezet, könnyként hulló igaz gyöngyöket,
egy más napot, mely új reménnyel éltet,
hűs folyóknak csobogását, a tenger halk morajlását.
Messziről konduló harangot, vidám hegedűszót,
kacagva futó csermelyt, kis patakot.

Örök hómezőt, egy mesevilágot,
szívedben nyíló szerelem virágot,


mosolygós arcokat, szívből jövő barátságot,
víg kedvükből nyíló színes virágot,
hogy elfelejtsétek a gonosz világot.

Illatozó virágfelhőt, ringatózó búzamezőt,
kacéran bóklászó friss tavaszi szellőt,
őzet, pacsirtát, zölden susogó erdőt,
kékre festett eget, rongyos bárányfelhőt,
tiszta szép jövőt, igazzá váló álmokat,
és örökké tartó őszinte barátságokat...







SZERETETTEL BARÁTAIMNAK...


Jaj, mi ez a bégetés
ott fenn az égen,
ezernyi kis bárányfelhő
száguldozik éppen...
Veszekszik a nap velük,
menjetek a csillagos rétre,
engedjétek, hadd ontsam
sugaraim a földre...
Nézzétek az arcokat,
szomorúak és sápadtak,
rám van szükségük, hogy
megvidámodjanak.
Kéri a szelet, te kedves pásztor,
terelgesd el nyájad,
vigyek egy kis örömet
az egész világnak...
Szállj fel, kék madár,
vigyél magaddal,
segítséget én is
hadd nyújtsak a napnak,
két kezemmel a kis báránykákat
magamhoz ölelném,
az éltető sugárnak
szabad utat adnék...
Juttatnék belőle
szegények, gazdagnak,
mert a Nap az a kincs,
mely egyformán osztogat.
Gondolván most rátok,
szívemben mindig süt a Nap.
Mindnyájatok arcára
hintek egy sugarat,
érezzétek a melegét.
Reményt és békességet
közvetítsen e fény,
költözzön be szívetekbe
boldogságot hintve,
fogjuk meg egymás kezét,
ne legyen többé sötét,
tudjunk élni szeretetben,
ez az érzés csodás! -
Engedjük, hogy így
forogjon tovább
velünk a világ...







SZERETLEK, MONDOM SZÁZSZOR, EZERSZER


Te vagy a lámpás, ki fényt hozol életembe,
te vagy a szivárvány, ki mosolyt csal két szememre,
te vagy a jóság, ki ha szomorú vagyok megvigasztal,
te vagy a párnám, melyen álomra hajtom fejem,
te vagy a takaróm, mely betakarja testem, ezért
szeretlek, mondom százszor, ezerszer szeretlek.

Te vagy nekem a jótékony szellő, amely a könnycseppet arcomról felszárítja,
te vagy a hűsítő zápor, mely lázas testemet simogatja,
te vagy nekem a melengető napsugár, ki napjaimat bearanyozza,
te vagy nekem a bágyadt holdsugár ki álmaimat vigyázza,
te vagy nekem a sarkcsillag ki szívedhez az utat mutatja, ezért
szeretlek, mondom százszor, ezerszer szeretlek.

Te vagy nekem a lombos fa, minek árnyékában megpihenek,
te vagy nekem a virág, melynek illata körül leng,
te vagy nekem a kenyér, mellyel éhségem csillapítom,
te vagy a nektár, mellyel szomjamat eloltom,
te vagy nekem az oxigén, mely nélkül nem létezem, ezért
szeretlek, mondom százszor, ezerszer, szeretlek.

Te vagy a hold, a nap, a csillagok, te vagy az álmom,
te vagy a világmindenség, a boldogságom,
te vagy ki a fülembe suttogja, hogy szeret,
te vagy ki imádattal mondja ki a nevem,
te vagy kinek szerelemmel mondom el, ezért
szeretlek, mondom százszor, ezerszer szeretlek.







SZOMORÚ FENYŐFÁK


Itt van a tél elmúlt egy év,
újra itt a karácsony,
fenyőerdőn hótakaró, csoda szép a téli táj,
sok szép fenyőfa szomorúan a sorsára vár.

Összebújnak, kapaszkodnak
és remegve várják,
ki lesz az kit társaitól
végleg elszakítják.

Az erdő kis lakói is
riadtan kapják fel fejüket,
mi töri meg a néma csendet,
álmaikat kik zavarják meg.

Fűrész hangjától hangos az erdő,
sírnak félelmükben a fenyőfák,
mert húsukba éles fejsze vág,
s fájdalmukban sóhajuk az égbe száll.

Megijed egy kis fenyőfa,
kéri ne bántsatok,
hagyjatok, hogy égig nőjek,
hogy csak engem csodálhassatok.

Én lennék a legszebb fenyő
ezen a nagy földtekén,
mindenkinek tündökölnék
szent karácsony éjjelén.

Rám raknám a csillagokat,
a világító holdsugarat,
azzal díszíteném magamat,
beragyognám körülöttem a
mosolygós arcokat.

Gondolnék én azokra is,
kik nem tudják mi az, hogy étel,
mi az, hogy ajándék,
pár órányi boldogságot juttatnék én nékik.

Átölelném az egész földet,
menedéket nyújtanék, hogy
békességben, boldogságban
élhessen a világ, s az emberiség.

De nem hallja szavát senki,
búcsút int barátainak,
s arra gondol, vajon mit tartogat
számára a jövő és a holnap.

A szép fenyők sorba dőlnek,
búslakodnak, társaiktól elszakadnak,
szomorúan arra várnak, kihez is kerülnek,
mi lesz az ő sorsuk, s meddig élhetnek.

Hazaviszik, feldíszítik,
színes gömbbel ékesítik,
ajándékokkal körberakják,
fényfüzérrel körbefonják.

Éke ő a lakásoknak,
nem örül ő, boldogtalan,
vidám család körbeállja,
nekik van a legszebb fája.

Boldog, vidám gyermek arcok
énekelnek, szavalnak,
a szomorú fenyő körül
örülnek és táncolnak.

Csillogó szemmel bontogatják
a szép színes szalagokat,
mi a titok, mit rejtenek
a kisebb, nagyobb csomagok.

Sok kis gyertyát gyújtanak,
beragyogják ágait,
de ő tudja érte égnek,
mert élete hamarosan véget ér.







TAVASZI DAL


Felébredt téli álmából a tavasz,
rákacag a nap az égről,
nyújtózkodva tekint a világra,
már semmi sincs a télből...
Üdvözli a tél a tavaszt,
Isten hozott! - itt vagy újra,
szép kikelet, felvidulva az emberek
látják újra képedet...
Kacérkodik a nap az égen,
a sima tavak tükörében,
még önmagának tetszeleg,
nem tudja még, ó, a balga,
mint oszt kedvet, életet...
Kivirul a rezgő nyárfa,
ezüst levelű lombsátrában
gerlepár búg kedvesen,
báj, trilla-la zeng édesen,
csörgedező csermely partján
riadt őzike szökell,
öreg tölgyfa odújából
mókuspár figyel...
Tarka virágú, színes réten
pezseg az új élet,


szárnyaikat bontogató pillangók
táncpróbára mennek,
zsongó-bongó méhecskék
nektárt gyűjtögetnek...
Az akácos halkan ásít,
fehér fürtje kivirágzik,
tövükben ibolya bólingat,
útjára indul az édes illat,
zengő öröm lett az élet,
virágruhába öltözik a természet...
Megszületett egy új világ,
édes, balzsamos tavasz,
mosolyt küldenek s életet
a fényt adó napsugarak,
fű, fa, virág, madárének,
üdvözlégy, szép kikelet!







TAVASZI KÖSZÖNTŐ...


Itt a tavasz, hát nem érzitek, látjátok,
ahogy a fák rügyet bontanak,
ahogy a madarak ujjongva dalolnak,
ahogy a gerlék nevetnek boldogan,
ahogy a madarak a szél szárnyára kapnak,
ahogy a bárány felhők kacagva játszanak,
ahogy a nevető Nap a csókjait dobálja,
ahogy az ég vakító kékségben fürdik,
ahogy a kis csermely vidáman cikázik,
ahogy az erdő kis lakói elő merészkednek,
ahogy a fűben a kis részeg tücskök rázendítenek,
ahogy a friss tavaszi szellő borzolja hajatok,
ahogy a hegy gerincről szalad le az olvadó hó,
ahogy ezüstösen csillog a rohanó folyó,
ahogy a Hold fénye megcsillan a kicsi tavon,
ahogy a szívetek hangosabban dobog,
ahogy a tavasz a szerelem is felébred,
az arcokon is vidámabb a nevetés, a mosoly,
még a harangzúgás is csengőbben zenél, szól,
hallgassátok a természet már hozzátok beszél,
nyissátok ki szemetek, nyújtsátok ki kezetek,
öleljétek magatokhoz, gyönyörködjetek benne,
hisz a Föld olyan mint egy csodás Tündérkert,
mely nekünk teremtetett, ezek mind a kikeletről
tanúskodnak, nekünk nyújtanak örömet,
kívánom, hogy legyen nagyon boldog, örömteli az életetek.










TE VAGY A VILÁG


Te vagy nekem a tavasz,
a nyíló virágok arzenálja,
mely illatos és csodálatos,
Te vagy a természet éke, káprázatos,
szerelmet adó, ez mind Te vagy.

Te vagy nekem a nyár
a napsugár fényében,
a ragyogó tó tükrében,
Te vagy az életet adó, melegséget
sugárzó, ez mind Te vagy.

Te vagy nekem az ősz,
az ezer színű természet,
a csodás lombozatú fák,
Te vagy a kedves, az őszinte,
a pihenni készülő táj, ez mind Te vagy.

Te vagy nekem a tél,
táncoló hókristály a téli fényben,
az arcomra hulló hópihében,
Te vagy a hófehér csillogásban,
szerelmed tiszta, mint a friss hó, ez mind Te vagy.

Te vagy nekem a minden,
akár a tél, akár a nyár,
Te vagy a minden, ami éltet,
nincs szó rá, mit is érzek,
őrjítően szeretlek, hisz a világ nekem Te vagy.







TÉLI RAJZ...


Tejszínűen csillog feléd a béke,
az ágak hegyén omlós hóvirág,
fehér rajzolt itt fehérrel fehérre
kimondhatatlan, hűs harmóniát.
Álmodva úsznak át az ég ezüstjén
a hamvadó, halvány, arany napok,
csak a kémények füstje száll fel szürkén,
s mint élő lehelet, leng, kanyarog
a dermedt, tündöklő tündérvilágba,
hol jégcsapon penget dalt a hideg,
de kályhák meleg, mély ölébe zárva
parányi, pislogó parázsszívek
izzanak forrón az éjszakában.
Szeresd a fénylő ezüstmesét,
de őrizd meg titkon, magadba zárva
piros szívvel az élet melegét!







UGYE MI JÓ BARÁTOK VAGYUNK!


Csokorba kötöttem az ég csodálatos képét, a nap melengető fényét,
kicsiny gyermek nevetését, piciny madár víg énekét,
a nyugalom csendjét, megértést, szeretetet, békét,
ez legyen az életedben a valódi érték,
segítséget nyújtó két kezet, könnyként hulló igaz gyöngyöket,
egy más napot, mely új reménnyel éltet,
hűs folyóknak csobogását, a tenger halk morajlását.
Messziről konduló harangot, vidám hegedűszót,
kacagva futó csermelyt, kis patakot,
örök hómezőt, egy mesevilágot,
szívedben nyíló szerelem virágot,
mosolygós arcokat, szívből jövő barátságot,
víg kedvükből nyíló színes virágot,
hogy elfelejtsétek a gonosz világot,
illatozó virágfelhőt, ringatózó búzamezőt,
kacéran bóklászó friss tavaszi szellőt,
őzet, pacsirtát, zölden susogó erdőt,
kékre festett eget, rongyos bárányfelhőt,
tiszta szép jövőt, igazzá váló álmokat,
és örökké tartó őszinte barátságokat...







ÚGY SZERETNÉLEK SZERETNI


Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
a testem, mint víz a parttal testeddel vétkezni,
nem bűn ez, a csepegő méznél is édesebb,
mint tóba hajított kő, ölelésedben elveszek.

Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
a sok fájót, a múltat elfeledni,
este együtt nézni a csillagokat, ölelve álmodni,
reggel felébredve a rajtunk táncoló fénynek örülni.

Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
a csapongó széllel, mint falevél hozzád repülni,
imádott arcodon szelíd mosolyt látni,
szemedből hulló könnyeidet lágyan lecsókolni.

Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
százszor, ezerszer is testedet kívánni,
eggyé lenni Veled végtelen órákig,
vagy összeolvadnánk az örökkévalóságig.

Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
szerelmed tüzében újra elhamvadni,
égő csókjaidat az ajkamon érezni,
ne engedd a testemet a kínnak gyötörni.

Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
a bántó néma csendet nevetésre váltani,
szótlan ajkamról törjenek elő szavak,
ne hagyd, hogy itt belül kicsit meghaljak.

Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
a szerelmünket az égre felírni, világgá kiáltani,
mint harang zúgása szívünk hangosan dobbanna,
Te vagy az életemnek egyetlen tartalma.

Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
az élet rögös útján végig kísérni,
szeretnék örökké melletted élni,
ezért imádkozom Drágám, szeretlek a sírig.







VISSZASÓVÁROG A LELKED


Fekszem néma fájdalomban,
birkózni sincs erőm a vággyal,
bekopog hozzám a szomorú szemű bánat,
s átöleli fehér vágy subámat...

Lelkemben szárnyat bont a képzelet,
halk sóhajom kel útra az esti széllel,
a fáradt nap csizmái alatt, ahogy tovalépked,
fájdalmas sóhaja szakad a virágok lelkének...

Testemben lázasan lüktet a szívem,
sápadt arcomra fájdalmat von az est,
hiába keresem kedvesem szemét,
csak hideg csillagfény cikázik felém...

A fény a falra csipkét ötvözött,
és pille száll a hunyt szemem fölött,
lelkem keservét nyűgösen hordom,


fájó zokogásom utánad oson...

Szerettelek, oly nagyon szerettelek,
nem sírok többet, panasz szó többé
nem hagyja el ajkam, de tudom,
vigaszt találok egy keretbe foglalt arcban...

Kőszívű ajkadon hazug szót csiholtál,
azt hitted elfuthatsz, pedig a lelked
itt hagytad, s minél messzebb futsz,
annál jobban sóvárogsz vissza: a zálog után...

Nem menekülhetsz vakon és süketen,
önmagad elől nem futhatsz el mégsem,
másnak szánt csókod, ölelésed örökre enyém,
mert itt maradt a lelked...













 
 
0 komment , kategória:  Garai Gábor&János&Katalin  
Címkék: angyalszárnyakat, örökkévalóságban, legcsodálatosabb, meghosszabbodott, ismeretlenségről, örökkévalóságig, örökkévalóságba, fáradhatatlanul, felemelkedhetek, mindnyájatoknak, összezavarodtam, gyönyörködjetek, megfoghatatlant, megvidámodjanak, visszaszálljon, kimondhatatlan, összeolvadnánk, összetartoztok, elmondhatatlan, osztályrészünk, világmindenség, tündepillangók, csillagfényben, megszerettelek, csodálhassatok, szenvedéllyel, felmagasodnak, margarétaként, kristályfényű, gondolkodjunk, elveszítselek, boldogtalanná, szenteltessék, visszasóvárog, szenvedélyünk, örökkévalóság, csodálatos szerelem, hajnal képe, álomágyat bevetem, számon izzott, kéjtől sikoltott, vágy tüzétől, kapuban várja, ajtóban terem, óvatlan percben, halálba kergettem, szomorúság mély, szebb jövőt, mélybe ránt, boldogságot meglehet, erdő rejtekében, magány tépi, Garai Katalin, GARAI KATALIN VERSEI, AMIKOR ALSZOL, ÁLDOTT PERC, Öreg Hölgy, ÁLMODTAM EGY SZEBB JÖVŐT, VÉGRE NEM EGY ÁLOM, ÁLOM VAGY VALÓSÁG, BARÁTSÁG ÉS SZERETET, BELŐLED SOHA NEM ELÉG, BÍBORVÖRÖS ŐSZ, BÚCSÚ AZ ŐSZTŐL, CSAK EGY VERS, HOGY SZERESSELEK, FEHÉR MARGARÉTA, MESSZE BOLDOGSÁG, MÚLT ÉS JELEN, NÉMA IMA, RABOD VAGYOK, SZERELEM SZÍNPADÁN, SZERETET CSOKOR, SZERETETTEL BARÁTAIMNAK, MONDOM SZÁZSZOR, SZOMORÚ FENYŐFÁK, TAVASZI DAL, TAVASZI KÖSZÖNTŐ, VAGY VILÁG, TÉLI RAJZ, UGYE MI JÓ BARÁTOK VAGYUNK, SZERETNÉLEK SZERETNI, VISSZASÓVÁROG LELKED,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Tudjátok ?
Tényleg hasznos gyógynövény a csalán?
Mi a teendő a novemberi Rododendron bimbóval?
Az álmoknak valóban van jelentése?
Hogyan lehet megszabadulni a kuponoldalak és a maikupon hírlevéltől ?
Kívánhatok, Boldog Új Évet, minden megmaradt Csatilakónak?
még több kérdés
Blog Címkék
Pál Mária - Őszi napforduló  Trigliceridszint-csökkentés eg...  A nagymama  Minden rendben  Szép mai napot !........  Minden rendben  Facebookon kaptam  Ma van az őszi nap-éj egyenlős...  Facebookon kaptam  Aggie Hold - Nyomokban  A feltámadás és az élet  Őszi rekviem  Spurgeon - Szeptember 24  Szeretettel köszöntelek  Az év, amikor nagymama lettem  Ellenségünk a zsír?  Facebookon kaptam  Kacsirek Ottó - Erdély  Becsaptak a hajnali fények  Facebookon kaptam  Háború  Lustálkodok  Eljön az az idő az Életünkben,...  Lila ősz  Facebookon kaptam  Közös tőről fakad  Facebookon kaptam  Egészség, boldogság.......  Belső vívódás verse  Egyre több ember magányos  Facebookon kaptam  Már kezdtem azt gondolni...  Szép új hetet! .....  Gyógytea receptek a füvesember...  Istennel vagyunk mi győztesek  Áldott - lélekbékés Vasárnap...  Facebookon kaptam  Soha nem késő  Aggie Hold - Knóssos  Facebookon kaptam  Trigliceridszint-csökkentés eg...  Facebookon kaptam Krisztinától  Gondolat.....  Aggie Hold - Knóssos  Vas István - Őszi ének  Facebookon kaptam  A nagymama olyan anya  Belső vívódás verse  Fejfájáscsillapítók  Facebookon kaptam Krisztinától  A költő hajlamos  Áldott - lélekbékés Vasárnap...  Megyek a kertbe - hallgat a ma...  Szép estét kedves látogatóimna...  "A csecsemő lelke, tiszta lap"  Jó éjszakát  Szép estét kedves látogatóimna...  Facebookon kaptam  Ballada kortárs török populár...  A vöröshagyma  Tanács  Facebookon kaptam  Áldott - lélekbékés Vasárnap...  Baba születik  Facebookon kaptam  A szülés stresszes a baba szám...  Facebookon kaptam  Kacsirek Ottó - Erdély  Őszi rekviem  Ellenségünk a zsír?  Áldott - lélekbékés Vasárnap...  Idézet  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Szívemberek  Nagyon szép.......  Gondolat.....  A férfi szépsége  Facebookon kaptam  A vén hülye öregek  Harmonia.......  Ott Réka tllából  Facebookon kaptam  LMBTQ vagy? Nem baj, én akkor ...  Én is nagymama lettem!  Így tanítom meg a gyermekeimne...  Facebookon kaptam  Ott Réka tllából  A feltámadás és az élet  A férfi szépsége  Ballada kortárs török populár...  Facebookon kaptam  Társ nélkül  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Szomorú őszi,  Vas István - Őszi ének  Őszi kép  Spurgeon - Szeptember 26  Búvárok 
Bejegyzés Címkék
csodálatos szerelem, hajnal képe, álomágyat bevetem, számon izzott, kéjtől sikoltott, vágy tüzétől, kapuban várja, ajtóban terem, óvatlan percben, halálba kergettem, szomorúság mély, szebb jövőt, mélybe ránt, boldogságot meglehet, erdő rejtekében, magány tépi, távolba réved, megtört szív, harkály hírül, szomorú lélek, földi angyalok, fájdalmas emlékek, szerető lélekért, sírhalom jelzi, fekete homály, életre melletted, csillagok kigyúltak, esthajnal csillagát, sötét éjen, csillag nekünk, utat nektek, vágtázó felhők, szemed tükrében, számat csókoltad, álmok azért, rideg valóság, álmaimat valóra, hozzád hívó, régi álmok, reggel újra, sötétkék égbolt, mélységből felkúszik, ellenséged lenne, megértő szeretet, legszebb dolog, irántad érzett, tested adott, életet veled, ölelésed sosem, jelen létezik, jelentől elválaszt, kinccsel felért, bíborvörös ősszel, érzéseimtől való, csodás igazgyöngy, szívem bizalommal, kézben vágtáznak, sikongatva érkező, közelgő téllel, szél fáradhatatlanul, utolsó levele, egyetlen oltár, vörös-arany dálián, világot mossátok, égbolt könnye, ember gyarló, zimankós téli, méhednek gyümölcse, rózsás arcra, égiekhez fohászkodva, életem végigkísérik, enyhe szellő, gyermeked lehessek, sötét folt, szebb életbe, pofon amit, arcomba barázdát, szívemig hatolt, javamat akarod, életemet félted, enyém lett, szál rózsát, fehér galamb, jóságos lelked, vállamon pihen, szél miről, pokol bugyrából, élet mást, föld felett, tündöklő napfény, fényben szikráznak, ragyogó fény, cirógatás vágya, melengető napsugárban, testem körbezár, szélbe suttogom, havas úton, szél tomboló, sötétség démona, csillag őrzi, sötétség tartsa, , ,
2022.08 2022. Szeptember 2022.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 25 db bejegyzés
e év: 153 db bejegyzés
Összes: 4450 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 346
  • e Hét: 4235
  • e Hónap: 55237
  • e Év: 533038
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2022 TVN.HU Kft.