|
2022-11-07 22:00:12, hétfő
|
| |
| |
TANULSÁGOS TÖRTÉNETEK 7. 
MARY JONES BIBLIÁJA 
Írta Joachim Langhammer
Az 1800-as évek tavaszának egyik napján útra kelt a 16 éves Mary Jones a walesi Langfihangelből (Anglia), hogy Bala városában Charles lelkésznél vásároljon egy Bibliát. Kilencórányi utat kellett megtennie. Mivel szegény takácsok gyermeke volt, levette a cipőjét, hogy kímélje, és mezítláb tette meg a hosszú utat. Mary nyolcéves korában nagy örömére eljárhatott a szomszédos faluba az újonnan megnyitott iskolába, a barátságos Evansné pedig meghívta, hogy olvasson a Bibliájából. A kislány a bibliaolvasás által hitre jutott.
Akkoriban csak a gazdag embereknek volt Bibliájuk, Mary szülei azonban túlságosan szegények voltak ahhoz, hogy vehessenek maguknak egyet. Mary Jonesnak így hát csak egyetlen kívánsága volt: hogy legyen egy saját Bibliája. Hat teljes évig félretett minden ezüstpénzt, amelyet szorgalmas munkával keresett a kertben és a földeken, a szomszédoknál és a barátoknál. Végre eljött a nagy nap, amikor úgy vélte, elég pénzt gyűjtött össze, és elment a falusi lelkészhez Bibliáért. Neki azonban nem volt, és Maryt a kilencórányi járásra levő városba irányította.
Amikor megérkezett Balába, Charles lelkész egyre jobban és jobban elcsodálkozott, miközben ennek a bátor gyermeknek a történetét hallgatta, aki hat éven át gyűjtögette a pénzt egy saját Bibliára. De neki sem volt walesi dialektusban írt Bibliája. A gyermek könnyekben tört ki. Vajon hat évi kemény munkája hiábavaló volt? A lelkészt annyira megindította Mary zokogása, hogy ez a szívbeli fájdalom olyan volt számára, mint egy prédikáció. Akkor eszébe jutott, hogy van még egy Bibliája a szekrényben, amely másnak volt szánva, de úgy döntött, hogy ezt most odaadja a túláradóan boldog kislánynak. Mary az örömtől ragyogva és hálásan búcsúzott el Charles lelkésztől, hogy ismét kilenc órát gyalogoljon mezítláb hazáig. Fáradtan, de nagyon boldogan borult szülei karjába: ,,Van Bibliám! Hála legyen Istennek!"
Charles lelkész azonban nem tudott megnyugodni, mert a kis Maryvel való élménye mélyen megérintette. 1802 telén elutazott Londonba, a vallásos iratok terjesztésére alakult társaság ülésére. Ott mindenkinek elmesélte a történetet. Ez minden jelenlévőt láthatóan megindított, és villámcsapásszerűen felismerték, milyen nagy az ínség a nép körében, mert nincs Bibliájuk. Hughes lelkész így azt javasolta, hogy alapítsanak társaságot a Szentírás terjesztésére. Ez 1804 márciusában Londonban meg is történt. Így jött létre a ,,Brit és Külföldi Bibliatársulat". Azóta, az elmúlt 200 év során Bibliák millióit és millióit küldték szét az egész világba. Ennek elindítója azonban egy gyermek vágya volt, aki szeretett volna egy saját Bibliát. Milyen csodálatos!
Mary Jonesnak és Bibliájának története az elmúlt századok legmegragadóbb bizonyságtételei közé tartozik, amely arról szól, hogy mennyire éhezik és szomjúhozzák az emberek Isten szavát, a Szentírást. Mary Jones 1866. december 28-án halt meg, 82 évesen. Nem tudunk részleteket utolsó pillanatairól, csupán azt, hogy drága Bibliáját halálos ágyán Robert Griffiths tiszteletesre hagyta. Ez a Biblia most a Brit és Külföldi Bibliatársulat tulajdonában van, és ez a walesi Biblia utolsó kiadása, amely a Társulat megalakulása előtt megjelent. Benne van Mary Jones kézírásával - talán ez volt az első, amit megtanult angolul - egy feljegyzés, hogy ő ezt a Bibliát 1800-ban vette, amikor 16 éves volt.
MEGHATÓ ELŐADÁS
Volt egyszer egy Shakespeare-színész, aki nagy hírnévre tett szert egyszemélyes előadásaival, melyek során klasszikus művekből olvasott, illetve mondott el részleteket. Előadását mindig a huszonharmadik zsoltár drámai elszavalásával zárta. Kivétel nélkül minden este, amikor a színész elkezdte szavalását - Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm - a tömeg feszülten figyelt. A zsoltár végén pedig viharos tapssal, fennállva ünnepelték a színészt, aki hihetetlen képességgel keltette életre a zsoltárt.
Egyik este azonban, éppen amikor a színész a huszonharmadik zsoltár szokásos elmondására készült, egy fiatalember felállt a nézőtéren, és így szólt:
- Uram, megengedné, hogy ma este én mondjam el a huszonharmadik zsoltárt?
A színészt meghökkentette ez a szokatlan kérés, de megengedte a fiatalembernek, hogy előrejöjjön, kiálljon a színpad közepére, és elszavalja a zsoltárt. Gondolta, hogy ennek a gyakorlatlan fiatalembernek a képessége úgysem vetekedhet az ő tehetségével.
A fiatalember halk hangon kezdte szavalni a zsoltár szavait. Amikor a végére ért, nem volt taps. Nem állt fel a közönség a tetszését kinyilvánítani, mint más estéken tette. Csak sírást lehetett hallani. A nézőket annyira meghatotta a fiatalember előadása, hogy minden szem megtelt könnyel.
A színész döbbenten fordul a fiatalemberhez:
- Ezt én nem értem. Én már évek óta szavalom a huszonharmadik zsoltárt. Egy egész élet gyakorlata és tapasztalata áll mögöttem, de soha nem voltam képes úgy meghatni a közönséget, ahogy ön tette ma este.
Mondja, mi a titka?
A fiatalember alázatosan így felelt:
- Nos, uram, ön ismeri a zsoltárt, én pedig ismerem a Pásztort!
Nem elég csupán ismerni a Biblia tartalmát, történeteit, mondásait és tanításait. Ha nem ismered a Szerzőjét, a Biblia is csak ugyanolyan könyv lesz számodra, mint a többi. Ha azonban Jézus Krisztusba veted a hitedet, és személyes kapcsolatba kerülsz az Atya Istennel, akkor a Biblia valóban élő és ható lesz számodra, ,,élesebb minden kétélű kardnál" (Zsidókhoz írt levél 4:12.)
forrás: laudeturkincsek.blogspot.com
23. Zsoltár Dávid zsoltára
Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.
Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.
Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem.
Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam.
Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR házában lakom egész életemben.
MIÉRT NEKEM KELL MEGHALNOM ANYU?
Részlet egy haldokló lány utolsó telefonbeszélgetéséből...
"Elmentem egy buliba Anyu, s emlékszem a szavaidra. Megkértél, hogy ne rúgjak be, így nem ittam semmit. Büszke voltam, ahogyan azt előtte megmondtad. Nem ittam alkoholt vezetés előtt Anyu, és a többiek gúnyolódtak is. Tudtam, hogy igazad volt Anyu, és hogy neked mindig igazad van. A buli lassan véget ért, és mindenki hazaindult. Ahogy az autóhoz léptem, tudtam, hogy épségben haza fogok érni: nevelésed alapján-felelősségteljesen és büszkén!
Lassan mentem Anyu, s bekanyarodtam egy kis utcába. De a másik sofőr frontálisan belém hajtott. Ahogy fekszem itt a járdán Anyu, hallom a rendőröket, hogy a másik sofőr ivott. És most én vagyok az, akinek ezért fizetnie kell!
Itt fekszem! Haldoklom!
ANYU KÉRLEK SIESS!
Hogy történhet ez velem? Az életem kipukkan, mint egy lufi! Körülöttem minden tiszta vér Anyu, legtöbb az én vérem!
Hallom, az orvos azt mondja, hogy már nem tud segíteni rajtam. Csak azt akarom mondani Anyu, esküszöm, tényleg NEM ittam. A többiek voltak, akik ittak. A másik sofőr is ilyen buliban volt, mint én. Egyetlen különbség: ő volt az, aki részeg volt, és én vagyok az, aki most meghal!
MIÉRT isznak az emberek Anyu?
Erős fájdalmaim vannak, mint a késszúrás, olyan erősek!
A férfi, aki belém jött, fel-alá szaladgál, én itt fekszem... és haldoklom.
Ő meg csak néz rám hülyén!
Mondd meg a bátyámnak, hogy ne sírjon Anyu.
És mondd meg apunak, hogy legyen most bátor!
Ha már a mennyországban leszek Anyu, írasd a sírkövemre: "Apja lánya".
Valaki mondhatta volna neki, hogy ne igyon, ha vezet. Ha mondta volna neki valaki, most nem kellene meghalnom.
Már alig kapok levegőt .... anyu, nagyon félek ....
Kérlek ne sírj miattam Anyu! Mindig ott voltál, mikor szükségem volt rád!
Mielőtt elmegyek, kérdezem:
Nem én vezettem részegen,akkor miért nekem kell most meghalni???
Kérlek benneteket!
Próbáljuk megismertetni mindenkivel, hogy felfogják, mit is jelent mindez!
Csak emlékeztetőül, hogy miért kell elvenni az ittas vezetők jogsiját.
Gondolkodj el rajta!!!
Egy lány utolsó telefonbeszélgetéséből az édesanyjával - Videó
Link
MENNYIT ÉR AZ IMÁDSÁG?
Az egyedüli ember, aki próbálta ezt megmérni, még mindig nem tudja. Egyszer azt gondolta, hogy kitalálja. Ez akkor történt, amikor volt egy kis zöldségüzlete a város nyugati végén. A világháborút követő karácsony előtti héten történt mindez.
Egy fáradt kinézésű asszony ment az üzletébe és kért annyi élelmiszert, ami elegendő ahhoz, hogy karácsonyi vacsorát készítsen a gyermekeinek. Az üzletes megkérdezte tőle, hogy mennyit tud rá költeni. Az asszony ezt felelte: "Férjem meghalt a háborúban, semmit nem tudok fölajánlani, csak egy kis imádságot.“
Az üzletes megvallotta utólag, hogy nem nagyon volt szentimentális azokban a napokban. A zöldségüzletet nem lehetett fönntartani imádságok alapján. Ezért így szólt: "Írja le egy papírra“, aztán folytatta munkáját. Legnagyobb meglepetésére az asszony elővett ruhája zsebéből egy papírlapot és átadta az üzletesnek, miközben ezt mondta: "Már meg is írtam az éjszaka, amikor őrködtem beteg gyermekem ágyánál.“
A zöldséges átvette a papírt, mielőtt fölocsúdott volna meglepetéséből, és aztán már sajnálta is, hogy ezt kérte. Mert mit tudna csinálni az imádsággal, és mit tudna rá válaszolni. Aztán egy ötlet fogamzott meg benne. A mérleg egyik tányérjára, a súlyok helyére tette a papírlapot anélkül, hogy elolvasta volna és így szólt: “Meglátjuk, mennyi élelmiszert ér az imádság.“
Legnagyobb meglepetésére a mérleg nyelve nem mozdult, amikor rátett egy kenyeret a másik tányérjára. Zavarában és meglepetésében újabb élelmiszereket rakott rá, amit csak elérhetett hirtelen a kezével, mert közben a vásárlók is figyelték. Próbált kemény lenni, de sem sikerült neki. Arca elvörösödött és dühös volt, mert meglátszott rajta a zűrzavar. Végre így szólt: "Ez minden, amit a mérleg képes megmérni. Itt van egy zacskó. Tegye bele az élelmiszereket, mert el vagyok foglalva.“ Az asszony mélyet sóhajtva és könnyek között kézbe vette a zacskót és kezdte belepakolni az élelmet, közben ruhájának az ujjával törölgette a szemét. Az üzletes nem akart odanézni, mégis észrevette, hogy elég nagy zacskót adott az asszonynak, és nem telt meg egészen. Ekkor odagurított neki egy nagy sajtot, anélkül hogy szólt volna. Amikor az asszony távozott, az üzletes megvizsgálta a mérleget. Vakarta a fejét és meglepetésében fölfedezte a titkot. A mérleg eltört.
A zöldséges ma már idős ember. Haja fehér, de még mindig ugyanazon a helyen vakarja a fejét, amint visszaemlékezik az esetre. Sohasem látta az asszonyt ismét, de azelőtt sem találkozott vele. Mégis egész életében jobban emlékezett az asszonyra, mint bárki másra a világon, és gyakran gondolt rá. Tudta, hogy ezt az esetet nem ő találta ki, mert még mindig megvolt az a papírlap, amire az asszony az imádságot írta:
"Kérlek, Uram, add meg a mi mindennapi kenyerünket nékünk ma!“ (Máté 6: 11).
ORVOSI SZEMPONTBÓL NINCS REMÉNY...
Erzsébet 17 éves. A télen barátnőivel síelni ment a hegyekbe. és ott olyan szerencsétlenül esett, hogy úgy vitték le hordágyon a völgybe. Ilyesmi gyakran megtörténik a hegyekben. Erzsébet nem törte el sem a kezét, sem a lábát, mozdulni mégsem tudott többé. Először az esés közben bekövetkezett sokk hatására gondoltak, de később megállapították: hátgerincének néhány csigolyája úgy összezúzódott, hogy minden kis mozdulás óriási fájdalmat jelentett a számára
Az eset reménytelennek tűnt. Megoperálni nem lehetett. A lány 2 évig feküdt nyakig gipszben. Csak a fejét mozdíthatta kissé.
Édesanyja vasárnaponként vonattal utazott lányához a a kórházba Útközben elnézte a kirándulók örömet sugárzó arcát, és azon gondolkodott, mit is mond majd szerencsétlen lányának. Befejező szavai minden látogatáskor ezek voltak:
- Erzsikém légy bátor. Egy napon meggyógyulsz.
Erzsébet pedig azt felelte minden alkalommal:
- Soha többé nem leszek én egészséges, mama...
Anyja erőltetve mosolygott, és biztatta:
- Dehogynem, az orvosok megígérték nekem....
Két év múlt el és Erzsébet még nem gyógyult fel. Amikor betegtársai egymás után elhagyták a kórházat, elköszöntek tőle és ezt mondogatták:
- Te is itt hagyod egyszer a kórházat Erzsébet. Hinned kell ebben!
Az anyja pedig hozzátette:
- Gyermekem, higyj Istenben!
- Ah milyen messze van az Isten...
A kórház otthonná tud változni. Ha valaki két évet tölt benne, elveszti reményét, hogy valaha is elhagyja. Még az ablakon sem tudott kinézni, azt is másoknak kellett megmondani:
-Már rügyeznek az orgonák. Pár nap múlva ki is virágoznak.
Máskor meg ezt:
- Milyen gyönyörűen nyílnak a rózsák a kertben.
Erzsébet nagyon sok virágot kapott. A látogatók megrendültek a fiatal lány szerencsétlenségén és néhány szál virágot helyeztek ágyára minden alkalommal. Erzsébet hálásan mosolygott. Mégis akkor örült a legjobban, amikor valaki szappant vitt neki ajándékba. Akkor a betegápoló nővér azzal mosdatta minden reggel és este. Ha a fejét megfordította, a párnáján érezte a levendula erős illatát, és közben gyermekkoráról ábrándozott, amint szülőfaluja domboldalán virágot gyűjtögetett.
Ágnes nővér Erzsébet körül foglalatoskodott, mert látogatónap volt, vasárnap.
- Nővér, megérkezett már az édesanyám? - kérdezte Erzsébet.
- Igen, lent van és beszélget az orvossal.
- Az orvossal? Miért?
- Nem tudom.
Amikor édesanyja a szobába lépett, arca szinte át volt szellemülve.
- Gyermekem! - mondta, és örömet mutatva ölelte át a gipsztömeget, amely a lányát körülvette. - Gyermekem, gyermekem! - mondogatta, és könnyek árasztották el az arcát.
- Te sírsz, mama?
- Örömömben! Éppen most beszéltem az orvossal. Azt mondja, hogy néhány hónap múlva felkelhetsz. Csak erős akaratod legyen, és meggyógyulsz.
- Orvosi szempontból nincs többé remény - közölte valójában az orvos.- Tegnap újra megvizsgáltuk a lányát. Ami a legrosszabb, teljesen elvesztette a reményét és átadta magát szerencsétlenségének. Mit csináljunk? Csodák sajnos nem léteznek..
.
Két emelet választotta el leánya szobáját a folyosótól, ahol az orvossal beszélgettek. Két szörnyű emelet. Az anya lassan, nehézkesen haladt felfelé a lépcsőkön. Azon gondolkodott mit is tegyen. Hogyan segíthetne gyermekén, hogy visszanyerje bizalmát, reményét, még ha sohasem gyógyulhat is meg.
Amikor gyermeke ágyára ült, minden tisztázódott előtte. Észrevette leánya arcán a hitetlenkedést: szemmel láthatólag nem hitt az orvossal való beszélgetés meséjében.
- Mama kérlek ne mondj hazugságokat!
- Miért hazudnék? - mondta csodálkozva az anya, és hangja másként rezgett, mint szokott. - Jövő vasárnap majd meglátod, bebizonyítom, hogy hamarosan meggyógyulsz.
- Bebizonyítod? Hogyan?
- Hozok neked valamit, amit még a megbetegedésed előtt kívántál.
Amikor az anya hazautazott, otthon átkutatta az egész házat, összetörte az agyagmalacot, de nem sok pénzt tudott összeszedni. Minden héten el kellett mennie a kórházba, és nem mehetett üres kézzel, a csekély nyugdíjból pedig nem sokat takaríthatott meg. Gondolkozott. Azután levette jegygyűrűjét és megsimogatta. Akkor határozottan felállt és elment az ékszerészhez.
- Asszonyom, nagyon vékony - mondta az ékszerész
- Igen tudom, éveken át hordtam.
Az ékszerész leszámolta a pénzt. És az anya olyasvalamit vásárolt, ami lánya számára a legszükségtelenebb a világon: egy gyönyörű új kerékpárt. Amilyet Erzsébet mindig is kívánt.
És megint eljött a vasárnap. Az anya a kórház bejáratánál állt kimelegedve, kicsit kócosan. Hozta magával a csillogó új kerékpárt.
.
- Kerékpár, mama! - nyitotta tágra szemét Erzsébet a csodálkozástól. - Te komolyan hiszed, hogy fel fogok kelni? Hát mégis igaz, amit az orvos mondott? Meggyógyulok! mama, Ó milyen boldog vagyok!...
A csoda elkezdődött. Amit nem tudott elérni az orvostudomány, azt véghez vitte egy csillogó kerékpár. Nyolc hét múlva Erzsébet először hagyta el az ágyát. Milyenek voltak azok az első lépések...!
Ma minden nehézség nélkül kerékpározik, azon a kerékpáron, amit édesanyja, maga is reménytelenségbe esve, utolsó pénzéből vásárolt.
Igen, így történt. És egészen bizonyos, hogy ha majd egyszer Erzsébet édesanyja a jó Isten trónusa elé áll, különös mosollyal a tekintetében fogja mondani:
"Ugye megbocsátod nekem, Uram, hogy én magam sem hittem a dologban..."
(Jo Hanns Rösler)
ÖREG HALÁSZ
A házunk éppen szemben volt a baltimore-i Johns Hopkins kórház épületével. Az alsó szinten laktunk, a felső szintet pedig bérbe adtuk a klinika járó betegeinek.
Egy nyári estén éppen vacsorát készítettem, amikor kopogást hallottam az ajtón. Kinyitottam, és egy ritka csúnya öregembert pillantottam meg. Alig magasabb nyolcéves fiamnál, gondoltam, miközben végigmértem görnyedt, összeaszott testét. A legvisszataszítóbb az arca volt, mely az egyik oldalon feldagadt, és vörös vadhús borította. A hangja meglepően kedvesen csengett:
- Jó estét. Azt szeretném megtudni, volna-e kiadó szobájuk egy éjszakára. Ma reggel érkeztem kezelésre a keleti partról, de csak holnap reggel megy busz visszafelé.
Elmondta, hogy dél óta igyekszik szobát szerezni sikertelenül.
- Gondolom, az arcom miatt van. Tudom, hogy rémesen néz ki, de a doktor azt mondja, még néhány kezelés és ...
Egy pillanatig tétováztam, de amit ezután mondott, az meggyőzött:
- Elalszom a hintaszékben is a verandán. A buszom kora reggel indul.
Biztosítottam róla, hogy találunk neki ágyat, de addig is lepihenhet a verandán. Bementem a házba és befejeztem a vacsorakészítést. Amikor elkészültem, megkérdeztem az öreget, hogy csatlakozik-e hozzánk..
- Köszönöm, nem. Van elég ennivalóm - mondta, és felmutatott egy barna papírzacskót.
Miután befejeztem a mosogatást, kimentem hozzá beszélgetni a verandára.
Hamar észrevettem, hogy ennek a pici embernek a testében hatalmas szív dobog. Elmondta, hogy halászatból él és segíti a lányát, akinek öt gyermeke van és a férje egy súlyos gerincsérülés következtében nyomorék. Mindezt nem panaszkodva mondta. Minden második mondatában hálát adott Istennek az áldásaiért. Hálás volt azért, mert a betegsége, mely valószínűleg valamilyen bőrrák, nem jár fájdalommal. Megköszönte Istennek, hogy erőt ad neki a munkához.
Lefekvés előtt beállítottunk neki egy tábori ágyat a gyerekszobába. Amikor reggel felkeltem, az ágynemű takarosan összehajtogatva feküdt az ágyon, és a kis öreg kint volt a verandán. Visszautasította a reggelit, de mielőtt elindult a buszhoz, akadozva, mintha valami nagy szívességet kérne, azt mondta:
- Lehetséges lenne, hogy legközelebb is itt szálljak meg, amikor kezelésre jövök? Nem okozok felfordulást, elalszom egy székben is.
Rövid szünetet tartott, majd így folytatta:
- A gyerekeinek hála nagyon otthonosan éreztem magam. A felnőttek általában megriadnak az arcomtól, de úgy tűnik, a gyerekeket nem zavarja.
Közöltem vele, hogy szívesen látjuk újra.
A következő alkalommal, valamivel reggel hét után érkezett. Egy nagy halat és egy kiló gyönyörű osztrigát hozott ajándékba, még sohasem láttam ekkorákat. Azt mondta, aznap hajnalban foga őket indulás előtt, így biztosan finomak és frissek lesznek. Tudtam, hogy a busza hajnali négykor indult, és elgondoltam, hánykor kellett felkelnie, hogy halászhasson előtte.
Az elkövetkezendő évek során többször megszállt nálunk egy-egy éjszakára, és sosem jött üres kézzel. Mindig hozott nekünk halakat, vagy osztrigát, vagy zöldséget a kertjükből. Máskor csomagokat küldött, mindig expressz küldeményt, halat és osztrigát vagy friss parajt, kelkáposztát, melynek előzőleg minden levelét gondosan megmosta.
Mivel tudtam, hogy három mérföldet kell gyalogolnia a postáig és nagyon kevés a pénze, kétszeresen értékesnek éreztem ezeket a küldeményeket. Miközben időről időre átvettem figyelmessége apró bizonyítékait, gyakran eszembe jutott a szomszédom megjegyzése, melyet akkor tett, amikor a halász először hagyta el a házunkat:
- Maguknál aludt az a borzalmas külsejű öregember a múlt éjjel? Én kiutasítottam. Elveszítheti a vendégeit, ha ilyeneket szállásol el.
Lehet, hogy igaza volt, időnként néhányan miatta álltak tovább. De ha ismerték volna őt, talán könnyebben viselték volna betegségeiket. Tudom, hogy a mi családunk mindörökre hálás lesz neki, amiért megismerhettük..
Megtanultuk tőle, hogy a rossz dolgokat panasz nélkül kell elfogadni, a jó dolgokért, pedig hálát kell adnunk Istennek.
Nemrégiben meglátogattam egy barátomat, akinek melegháza van. Megmutatta a virágait. A legeslegszebb egy éppen nyíló aranyszínű krizantém volt.
Legnagyobb meglepetésemre egy horpadt, rozsdás vödörben állt. Azt gondoltam magamban, ha az enyém lenne ez a virág, a legszebb cserepembe tenném. A barátom szavai azonban jobb belátásra térítettek:
- Elfogytak a cserepeim, és mivel tudtam, hogy ez milyen szép lesz, úgy döntöttem, jó lesz neki ez a régi vödör is - magyarázta.
- Nem kell sokáig benne maradnia, úgyis nemsokára kiültetem a kertbe.
Biztosan elcsodálkozott rajta, amiért olyan jót nevettem szavain, de éppen ilyen jelenetet képzeltem el a mennyben: "Itt ez a különlegesen szép lélek. Nem bánja, ha ebben a kicsi, rút testben kell élnie." De ez már egy másik történet. Isten kertjében régóta biztosan büszkén magasodik ez a drága lélek!
A PRÉDIKÁTOR
Egy hideg vasárnapon történt. A templom parkolója hamar megtelt. Ahogy kiszálltam a kocsimból, arra lettem figyelmes, hogy a testvérek valamit sugdolóznak, miközben bemennek a gyülekezetbe. Ahogy közelebb értem, észrevettem egy embert, amint támaszkodik a templom falának. Már majdnem egészen lefeküdt, mintha aludna. Egy hosszú, nagyon rongyos viharkabát volt rajta és egy kalap a fejére húzva, hogy már az arcát sem lehetett látni. Egy kb. 30 éves cipő volt rajta, ami olyan kicsi volt rá, hogy kilógtak a lábujjai. Gondoltam, hogy hajléktalan és hogy alszik, így bementem a templom ajtaján. Bent elkezdtünk beszélgetni. Szóba került a kint fekvő hajléktalan is. Az emberek csak mosolyogtak és suttogtak, de senki sem volt hajlandó behívni, hogy üljön le. Én sem. Néhány perc múlva elkezdődött az istentisztelet. Mindenki a prédikátort várta, hogy foglalja el a helyét, és szóljon az Igéből, amikor kinyílt az ajtó. Bejött a hajléktalan, fejét lehajtva végigsétált a padok között. Az emberek zavarban voltak és suttogtak, meg arcokat vágtak. Végigment a szószékig, ahol aztán levette e kalapját és a kabátját. Elszorult a szívem. Ott állt a prédikátorunk... ő volt a hajléktalan. Senki sem szólt egy árva szót sem.
A prédikátor elővette a Bibliáját és letette.
- "Testvéreim, azt hiszem, nem kell mondanom, hogy miről fogok ma prédikálni."
Aztán elkezdett énekelni egy éneket, amelynek így hangzottak a szavai:
- "Ha tudok segíteni valakin, amint elmegyek mellette. Ha tudok egy vidám szót, mi megnevettette. Ha meg tudom mutatni, hogy az ő útja helytelen, akkor már nem hiábavaló az életem."
Vajon hiábavaló az én életem?
PRÓBATÉTELEK
Egy leány panaszkodott az édesapjának, hogy rosszul mennek a dolgai. Belefáradt az állandó eredménytelen harcba. Nem tudta, hogyan menjen tovább az életében, mert kimerültnek érezte magát. Úgy tűnt számára, hogy valahányszor megold egy problémát, mindig új probléma jelenik meg életében.
Édesapja szakács volt. Kézen fogta őt és elvitte a munkahelyére.Fogott három fazekat és vizet forralt bennük. Amikor forrni kezdett a víz, az egyikbe sárgarépát, a másikba tojást és a harmadikba kávészemeket rakott. Főzés közben egyetlen szót sem szólt, csupán rámosolygott a leányára. A lány türelmetlenül várakozott, magában azt kérdezve, vajon mit akar tenni az édesapja. 20 perc elteltével apja eloltotta a tüzet, majd egy tálba rakta a tojásokat, egy tányérba a sárgarépát és kitöltötte a kávét egy csészébe.Ezután megkérdezte lányától:
- Kedvesem, mit látsz itt?
- Tojást, sárgarépát és kávét - válaszolta ő.
Ekkor arra biztatta, hogy tapintsa meg a sárgarépát. A lány megtapintotta és érezte, hogy puha. Ekkor arra kérte, hogy hántsa le a tojás héját és a lány, érezte, hogy a tojás nagyon kemény. Ekkor arra kérte ot, hogy kóstolja meg a kávét. A lány nevetve kortyintott az illatos nedűből, majd megkérdezte:
- Mit jelentenek mindezek, apám?
Az édesapja elmagyarázta ekkor neki, hogy mind a három elemet ugyanolyan körülmények közé helyezték: forró vízbe. Csakhogy mindhárom elem különbözőképpen reagált erre:
A sárgarépa megpuhult és törékennyé vált.
A tojások erősen megkeményedtek.
Ellenben a kávé, megváltoztatta a vizet.
- Mit gondolsz, te melyikhez hasonlítasz ezek közül? - kérdezte lányától az apa.
Amikor a mostoha körülmények kopognak ajtódon, te hogyan válaszolsz erre?
Egy látszólag kemény sárgarépa vagy-e, akit megérint a fájdalom és elveszíti keménységét?
A tojáshoz hasonlítasz, aki képlékeny szívvel és folyékony szellemmel indul, azonban egy kegyetlen esemény után, keménnyé és rugalmatlanná válik? Te kívül ugyanolyan maradtál, azonban belül megkeseredett a szíved? Vagy, egy kávészem vagy? A kávé megváltoztatja a forró vizet, a neki fájdalmat okozó elemet.
Amikor a víz eljut a maximális forráspontra, a kávé kiengedi legjobb aromáját és zamatát.
Ne hagyd magad legyőzni! Emelkedj sorsod fölé és az élet kegyetlenségei csupán megfelelő alkalmat jelentsenek számodra ahhoz, hogy kiengedd "édes kávé zamatodat"! A döntés a Te kezedben van!
RÉMÜLET
Apa és fia egy festmény, a Guernica előtt állt. A kép rémületbe ejtette a srácot, aki előbb csak elfehéredett, utóbb csendesen sírva fakadt. Az apa látta a történteket, de meg se moccant - háta mögött fejcsóválva súgtak össze az öregasszonyok. Nem sok idő kellett, hogy egyikük fogadatlan prókátorrá váljon: a nő nagymamás gügyögéssel, csokoládéval a kezében indult megvigasztalni a gyermeket, de az erő, ami a férfi tekintetéből vágódott felé, úgy sodorta el, mint száraz levelet a viharos őszi szél.
Ekkor az apa fiához fordult, és megszólalt:
- Fiam, mit látsz?
A fiú könnyeit nyeldekelve hajolt közelebb a kép mellett lévő táblához, és lassan betűzte:
- Pablo Pic... asso: Gu... Guernica.
A férfi elmosolyodott, majd újra megkérdezte:
- Fiam, mit látsz?
- Egy festményt. Apa, ez iszonyú! Emberek halnak meg, és az a ló...
- Fiam,mit látsz?
A kisfiú lassan abbahagyta a hüppögést. Elszánt tekintettel, állát vakargatva meredt a képre, majd egyszer csak megszólalt:
- Színeket.
- Ez az! - kiáltott elégedetten a férfi. Gyengéden megsimogatta a kisfiú fejét, leguggolt, s amikor tekintetük egy vonalba ért, megszólalt.
- Nem látsz mást, csak színeket. Az iszonyat nem bennük van; ezek ugyanazok a színek, amelyekből a szivárvány is áll! Az elméd, a fejedben lévő képek teremtik a félelmet: a tegnapi film, a tegnapelőtt olvasott könyv... vagy akár az, ahogyan édesanyáddal nevelünk.
A férfi elhallgatott, térdeplő alakjából szeretet áradt. Elégedetten nézte fia szemében az értelem csillogását, s miután látta, hogy szavai gyökeret eresztettek, tovább beszélt.
- Mert bizony, mi is tévedhetünk. A lehető legjobbat próbáljuk adni neked, de tévedhetünk. Akaratlanul is beléd ültethetünk olyan gondolatokat, melyek hatására a színek helyett félelmet látsz. S míg mi, édesanyáddal a lehető legkevésbé akarunk befolyásolni, sajnos a körülötted élő emberek pont fordítva vannak ezzel: minden pillanatodat megpróbálják elvenni, hogy a valóság helyett azt lásd, amit láttatni akarnak veled, hogy... HOGY A SZÍVEDBEN FÉLELEM LEGYEN SZiVÁRVÁNY HELYETT!
A férfi karjába vette fiát, s miközben a következő kép elé léptek, megszólalt:
- Mindig jusson eszedbe: amikor azt hiszed, hogy igaz, amit látsz, valójában nincs más, csak színek. Csak részek. Csak pacsmagok. Ami pedig az önálló színekből képet alkot, az nem az igazság, csak a lehetőségek egyetlen tükröződése.
TESTVÉRI SZERETET
Paul egy autót kapott karácsonyra a testvérétől. Karácsony este, amikor kijött az irodájából, egy utcagyerek ámuldozva járkált a csillogó-villogó új kocsi körül.
- Uram ez az ön autója? - kérdezte.
Paul biccentett. - A bátyámtól kaptam karácsonyra.
A fiú meghökkent.
- Azt akarja mondani, hogy a bátyja adta magának ezt az autót, és magának ez semmibe se került? Öcsém, bárcsak.. Elbizonytalanodott.
Paul persze tudta, hogy fogja a fiú folytatni. Bizonyára azt kívánja, hogy bárcsak neki is ilyen testvére lehetne. Amit azonban a srác mondott, tetőtől talpig megrázta.
- Bárcsak-folytatta a gyermek - én is ilyen testvér lehetnék!
Paul csodálkozva nézett a fiúra, majd ösztönösen hozzátette:
- Elvigyelek egy körre?
- Ó, igen! Szeretném.
Rövid kocsikázás után a fiú-szemében különös fény csillogott - Paulhoz fordult:
- Uram, megtenné, hogy megáll a házunk előtt?
Paul titkon elmosolyodott. Már sejtette, mit akart a fiú. Meg akarta mutatni a szomszédoknak, hogy egy nagy kocsi hozta haza. De megint tévedett.
- Megállna ott, a lépcsőknél? - kérte a fiú. Felfutott a lépcsőn, s Paul nemsokára hallotta, ahogy jön visszafelé. De már nem olyan gyorsan, mint ahogy elment. Karjaiban mozgássérült kisöccsét cipelte. Leültette a legalsó lépcsőre, egészen odabújt hozzá, majd rámutatott az autóra:
- Itt van, Öcskös, amiről fent beszéltem neked! A bátyjától kapta karácsonyra, és egy fillérbe se került neki. Egy napon én is ilyet akarok neked adni. Akkor majd te is láthatod azt a sok szép dolgot a karácsonyi ablakokban, amiről mindig megpróbáltam mesélni neked.
Paul kiszállt az autóból, beemelte a béna fiút az első ülésre. Csillogó szemű bátyja pedig beszállt a háta mögé, és megkezdődött hármójuk felejthetetlen ünnepi kocsikázása.
Azon a karácsonyon Paul megértette, mire gondolt Jézus, amikor ezt mondta:
Nagyobb boldogság adni!
És íme az Isten ajándékba adta néked mindazokat, kik te veled hajóznak. (Ap. Csel. 27:24)
2022.11.09. 22:00.
Látogatóim száma:
Ma: 9793
e Hét: 15155
e Hónap: 22924
e Év: 612945
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Irodalom - Próza |
|
|
|
Címkék: visszautasította, foglalatoskodott, reménytelenségbe, vacsorakészítést, bizonyságtételei, langfihangelből, szerencsétlenül, laudeturkincsek, különbözőképpen, visszaemlékezik, megállapították, összehajtogatva, gyermekkoráról, legmegragadóbb, megismerhettük, élelmiszereket, elcsodálkozott, mennyországban, reménytelennek, bibliatársulat, vasárnaponként, istentisztelet, meglepetésében, megvigasztalni, meglepetésemre, huszonharmadik, megváltoztatja, megbetegedésed, megváltoztatta, hitetlenkedést, meglepetéséből, csodálkozástól, elszavalásával, felejthetetlen, kegyetlenségei, meghökkentette, 1800-as évek, walesi Langfihangelből, hosszú utat, szomszédos faluba, újonnan megnyitott, barátságos Evansné, bibliaolvasás által, gazdag embereknek, saját Bibliája, falusi lelkészhez, kilencórányi járásra, bátor gyermeknek, történetét hallgatta, saját Bibliára, gyermek könnyekben, lelkészt annyira, TANULSÁGOS TÖRTÉNETEK, MARY JONES BIBLIÁJA, Joachim Langhammer, Mary Jones, Mary Jonesnak, Külföldi Bibliatársulat”, Robert Griffiths, Külföldi Bibliatársulat, MEGHATÓ ELŐADÁS, Jézus Krisztusba, Atya Istennel, Zsoltár Dávid, MIÉRT NEKEM KELL MEGHALNOM ANYU, ANYU KÉRLEK SIESS, MENNYIT ÉR AZ IMÁDSÁG, ORVOSI SZEMPONTBÓL NINCS REMÉNY, Amilyet Erzsébet, Hanns Rösler, ÖREG HALÁSZ, Johns Hopkins, Megköszönte Istennek, Pablo Pic, HOGY SZÍVEDBEN FÉLELEM LEGYEN SZiVÁRVÁNY HELYETT, TESTVÉRI SZERETET,
|
|
Offline
