|
2022-11-21 21:00:34, hétfő
|
| |
| |
VERSEK AZ ŐSZRŐL: NOVEMBER
ADY ENDRE: HALOTTAK NAPJÁN
Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk! --
Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!
Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
Undorít meg e sárgolyón...
Hulló levélt hányszor feledtet
A megváltó, a gyilkos ón!...
Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk -- --
Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk!...
1899 november 1
Ady Endre - HERVADÁSKOR
Hervadáskor, pusztuláskor,
Novemberi dérhulláskor
Tinálatok, lent a kertben
Ránk hullott a falevél.
Az öreg fa hervadt lombja
Mintha nékünk szólott volna,
Mintha minket intett volna:
Vigyázzatok, jön a tél!
Hervadáskor, pusztuláskor,
Novemberi dérhulláskor,
Visszasír a lelkem hozzád,
Szép szerelmem, kedvesem.
Mintha ott a kertben lennék. 
Száll a levél, száll az emlék,
Szálló levél, szálló emlék
Körülrepdes csendesen...
Hervadáskor, pusztuláskor,
Novemberi dérhulláskor,
Tinálatok, lent a kertben
Most is hull a falevél.
Most is hervadt a fa lombja,
De most mintha sírva szólna:
Úgy-e, úgy-e nem hittétek,
Rövid a nyár, itt a tél...
Arany János: ŐSZBE CSAVARODOTT A TERMÉSZET FEJE
Őszbe csavarodott a természet feje,
dérré vált a harmat, hull a fák levele,
Rövidebb, rövidebb lesz a napnak útja,
És hosszúkat alszik rá, midőn megfutja.
Aranyosi Ervin: NOVEMBER
Puha avar takaróval
az ősz szép ágyat vetett.
Ha épp most az erdőben jársz,
ez fogja fel léptedet.
Szél anyó, ha úgy találja,
nem sima a lepedő,
felkap pár tucat levelet,
s a nyomukba ered ő.
Aztán szépen elsimítja.
Ott alszik a sok bogár,
és a később kikelő mag,
a telet ott várja már.
Azt hiszed, hogy szemetel csak?
Mire jó a sok levél?
Ám a természet az tudja:
- Tavasz és nyár bennük él.
Az frissíti fel a földet,
tápanyaggal lesz teli,
az elmúlók sok tudása,
a születőt élteti.
Ha jön a tél, betakarja,
szórva rá puha havat.
Némi faggyal tartósítja,
s jégvirágot is arat.
A napfény is egyre csökken,
fázik mind-mind, aki él.
Bújjatok hát ágyatokba,
közeledik már a tél!
Szép álmokat, hogy tavasszal
minden szebb és jobb legyen!
Megújuljon a világunk,
a körforgás így megyen.
A világ elcsendesedik,
belesápad, ami zöld,
önmagába néz a világ,
szenderegni kezd a Föld.
Balássy László: NOVEMBERI GONDOLATOK
Mint játékban kifáradt kisgyerek
megül, ha az éjszaka közeleg,
megül szülője karján csöndesen,
úgy nálad én is egykor, Istenem,
mint munkás, napját bevégezetten,
ha itt az este, megnyugszom kezedben.
Mint gyertyaláng, mely lassan csonkig ég,
mint elfogyó, kihúnyó, kicsi mécs,
erecske, mely folyammá szélesül,
s a parttalan tengerrel egyesül...
Hab habra csap, hullám hullámra hull,
de túl mécsen, hunyt lángon messze túl,
hol minden ér végső mederre lel,
hol hab s hullám szelíden megpihen,
időtlen évek tájai felett
virrasztva őriz tekinteted.
Csanádi Imre: SÁRSOKALLÓ
Sár, sár,
őszi sár -
falu, város, de sivár.
Sár, sár,
fülig csak -
csizma, cipő, cuppoghat.
Fekete gally vizet hullat,
puszta határ esőn fullad.
Varjú kornyikálja: kár!
fölszárad-e ennyi sár?
Sok idő még fűbújásig,
szegény madár csontig fázik.
Kár, kár, kár,
sár, őszi sár.
Frenyó Krisztina: MEZTELEN NOVEMBER
Reményvers
Deresre váltott a rozsdaszínű ősz,
csendben, észrevétlenül vetkezett,
bíborvörös és fáradt, sárga köntöséről
oly gyorsan megfeledkezett.
Viharos szélnek adta dús haját,
most meztelenül kopaszak a fák,
csöppnyi vigaszként a fagyos elmúlásban
itt telelnek a keményen makacs zöldfenyők,
és míg a lombhullatók pőrén maradtak,
ágaik alatt a rügyből díszes,
pikkelyes tobozka nőtt.
Gárdonyi Géza: NOVEMBER
A kertemben járok, és szomoru vagyok,
szomoru, mint a fák, s a hervadt virágok,
Az egész föld olyan árva, oly elhagyott,
mintha megunta vón Isten e világot.
Megunta, itt hagyta. Elköltözött innen.
Feljebb egy más égben lakik már az Isten.
Megérzi az ember, mikor nem is látja,
hogy valaki jött, és immár mögötte van,
pedig nincsen nesze, sem árnyékmozgása,
s megfordulunk rája.
Így éreztem Istent mindig, hogy velünk van.
Éreztem, mikor a holt föld kebeléből
a zöldelő élet miriádja kélt föl:
almafám rózsaszín virágba öltözött,
s fehér üde szegfűm illatot lélegzett;
fiatal ákácfám két ablakom között nőtt,
nőtt, lombosodott, széjjelterjesz-
kedett;
kék pohárkáit a hajnalka kitárta
s mézét a zümmögő méheknek kínálta;
szőlőm sátort emelt a zöldelő dombon; -
virág volt a földön, gyümölcs volt a lombon.
S éreztem, hogy Isten itt van, itt e tájon,
mikor a nap fölkelt az aranyos ágyon,
és felhőfátyolát arcáról levetve,
meleget sugárzott minden elevenre.
A rigóm énekelt, galambom kacagott,
az egész mindenség életre támadott:
pillangók röpködtek, bogarak szállongtak,
bársonyos poszméhek éneket brummogtak;
érett a gabona, piroslott az alma.
A föld volt az Isten kedves birodalma.
Elment.
És nyomába rabló, dúló szelek
jöttek,
s kifosztották a szép természetet.
Elvitték a fáknak zöldelő lombjait,
eltiporták kertem kedves virágait:
szagos szépfűimet a porba metélték,
kerítésemről a hajnalkát letépték,
összerongyolták a lugasom palástját,
koldussá csufiták a jó kis ákácfát,
s elrabolták kertem szép drágaságait,
el napraforgóim arany-tányérait.
Fecskémet elűzték. Rigómat se látom.
Vajjon hol jár ez a sárga kis barátom?
Nyári reggeleken ablakomhoz állva,
de sokszor hallgattam vidám trillájára,
s láttam is a lomb közt, ahogy el-elbujva,
rám kandikált, s akkor versét nekem fujta.
S hol van virágaim sok apró vendége:
a bogarak tarka-barka nemzetsége,
kik zümmögve, dongva kerengtek,
játszottak:
le-letelepedtek, mézport lakmároztak;
izenetet hordtak virágtól virágnak,
kertből a mezőnek, hegyről a rónának.
Milyen úri nép volt, mindegyiken látszott:
némelyik zöldarany-páncélban pompázott,
másik kiráfyveres bársonyban, posztóban,
s kinek öv, kinek gomb díszképp a derekán
ki meg gyönge, finom fátyoltakaróban,
mint az oltár elé öltözködött leány.
Hol vannak? Meghaltak. Elvesztek szegények.
Megölték az egész bogárnemzetséget.
Itt-ott, hogy az ember az avarban járdal,
látni őket fekve, széjjelesett szárn5onyat.
Pusztulás és halál. Ez most a föld képe.
A nap is búsan jön reggel föl az égre,
s hogy kibontakozik szürke köpenyéből,
ablakomra csordul a könny a szeméből.
S mégis ő az, kinek maradt még reménye,
hogy csak meleg kell és az ő áldott fénye,
és minden föltámad,
mit Isten lezúzott a "Ne legyen!" szókkal, -
mint az anya, aki nem hisz a halálnak,
s holtra vált gyermekét melengeti csókkal.
Még legkedvesebb tán az a csöndes óra,
mikor a nap korán elszáll nyugovóra,
s aláereszkedik fátyola az éjnek,
s elhalkul az élet.
Ilyenkor magam is kályhám mellé ülök,
és gondolattalan gondokba merülök;
egybeolvadok az árnyékkal, meleggel,
a kályhámból ömlő langyos lehelettel,
s úgy érzem, más élő nincs is a szobába,
csak ez a sarokban guggoló vaskályha,
meg az égő lámpa.
El-elnézem olykor időtlen hosszasan
a vágtató csikóst a kályhám oldalán,
ahogy a mély árkon szilajon átrohan,
és sohasem ér túl a rámakarikán.
Valami boszorkány, - hátul vagy előtte, -
beleűvölte itt őt a levegőbe.
És én egyre várom, álmodozva várom,
hogy egyszercsak mozdul és elvágtat tovább
hajtja a vascsikós vasból való lovát,
és csak üres helye marad a kályhámon.
De im nemcsak magam húzódtam e zugba:
két légy is ül itten előttem a falon.
Csendesen megülnek egymás mellé bujva
nem tartanak attól, hogy őket zavarom.
Két kis légy. Honnan jött? Itt rejtőztek
nálam,
s fázlódtak a szoba valamely zugában;
aztán megérezték a föléledt kályhát,
s tartja most mindegyik melegnek a hátát.
Máskor tán kedvetlen szemmel nézném őket,
de most, hogy elűzzem, nem volna rá lelkem
Nézem, hogy nyujtóznak és melengetőznek,
s ők is néznek talán nagyálmosan engem.
Néznek, és magukban áldják a jó kályhát.
Összedörzsöli egy a hátulsó lábát.
Majd csendesen ülnek, s nem mozdulnak
többet:
átadják magukat a langyos melegnek.
Künn a falevél húll, hulldogál az ágról.
Gondolkoznak ők is a mulandóságról...
Fülöp Ági: DERES ŐSSZEL
Szeretlek ó, Szülőföldem
Székelyföld és csodás Erdély
Kis falumban ott játszottam
Erdő, mező, virágos rét.
Zúg a patak a Hargitán
Távolból is hallom hangját
Áldott szívű székely népnek
Elsíratom búját, baját.
Vérző szívem, tiszta lelkem
Honvágy dalát eléneklem
Könnyes szemmel imádkozom
Egek Ura védjen, áldjon.
Deres ősszel, hideg télen
Madárdallal nyári éjen
Öröm, bánat, hit, kitartás
Székelyföldön összetartás.
Emlékeim sárgult lapján
Sok szép élmény sorozatán
Nálad hagytam Szülőföldem,
Az örömöt és hulló könnyem.
Haza vágyom, húz a szívem
Erdő, mező, patak, fenyves
Átölel a csend s nyugalom
Megpihen a Sorsfájdalom.
G. Ferenczi Hanna: NOVEMBER
Ne higgyetek a fénynek,
a langyos déli szélnek,
ne higgyetek, ti fák!
Aludjatok el halkan,
a párálló avarban
félig nyílt ibolyák.
Rügyek, csak vissza, vissza!
az ég akármily tiszta,
most játszik álnokul.
Hiába zöld a pázsit,
Már a november jár itt,
S mire bealkonyul -
Köd gyűjt vámot a tájról,
s a tétovázó fákról
- mint szédült, vak szeszély -
leszaggat minden éket,
és szétdúl minden szépet
a novemberi éj.
Jékely Zoltán: NOVEMBER CSODÁJA
Csodát kínálsz, hitetlen vén november:
lám, nyílik még a sarkantyú virága!
Megszagolom, édes-keserű szender
fog el s mint anyját fellelő kis árva,
beledőlök egy régesrégi nyárba.
Juhász Ferenc: A KERTEKRE LESZÁLLT A DÉR
A kertekre leszállt a dér,
kékülten pereg a levél,
rozsdásra váltak a rétek,
üres a madárfészek.
Lassú, nehéz esők jönnek,
és megcsapkodják a földet,
s ha a hűs felhők elfogynak,
a sárban barmok tocsognak.
Nézd, ez az ősz. De jön a tél.
Hulló tollától a föld fehér.
Hártyás a víz, ez már a jég.
Kék füst száll, csöndes a vidék.
Juhász Gyula: CONSOLATIO
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.
Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.
Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként".
Juhász Gyula - NOVEMBER
Nem is búcsúzott, elment szótalan,
Az ifjúságom, íme, odavan.
Nem is tudtam, hogy ő valaha volt,
Hisz mindig búról és gondról dalolt.
Nem is szerettem fanyar új borát,
Asszonytalan és pénztelen sorát.
Nem is sirattam el, csak csöndesen
Elbámulok az eltűnt éveken:
És ma sír, zúg, búg, zendül az avar:
Holt ifjúságom most élni akar!
Juhász Magda - ITT A NOVEMBER
Hideg a reggel,
ázik a táj,
emberre, állatra
rossz idő jár.
Itt a november,
fütyül a szél,
vadludak sírnak,
szitál a dér.
Károg a holló:
- Búsulni kár,
jövőre eljő majd
újra a nyár.
Kamarás Klára: ŐSZI LEVÉL
Ez már egy másik ősz... a fáradt.
Szél kerget tört virágot, ágat.
Hová lett az arany lomb,
lángoló szép levelek
tarka varázsa?
Elmúltak... mint az idő
lásd, együtt süllyedtek a sárba.
Dér fedi már a mezőt,
mint szívem a bánat...
Fázós köd fekszik a tájon...
Vágyom utánad...
Kányádi Sándor: A FÁK ÉS VÉNEK
Megvénültek, akár az őszi fák,
s nincs egy levélnyi remény
a tavaszra.
Indulnának, de az őszi fény
padon marasztja.
Irigy sóhajjal néznek
a sétáló után a fák,
pedig azok csak csoszognak szegények;
hány tavaszt adnának érte, ha legalább
bár egyet léphetnének.
Lefelé néz a fa,
s alóla egy öreg
föl a fára.
És milyen egyformán remeg
a kéz a térden
s a lehajló fa lombtalan ága.
- Könnyű neki - mondja a vénember -,
sohasem fáradt,
nincsen szüksége botra.
- Könnyű neki - mondja az öreg fa -,
botja is van, ha meg elfárad,
leül egy padra.
Kányádi Sándor: NOVEMBER
Nyugaton, keleten
vörös az ég alja.
Régről nem kelepel
kéményen a gólya.
Csóka- s varjúsereg
lepi el a fákat,
véget a szél se vet
a nagy csárogásnak.
Pedig fúj, ahogyan
fújni tud november,
birkózik a csupasz
hegyekkel, vizekkel.
Bömböl a szél, süvölt,
dühében már jajgat:
túlcsárogják dühét
a csókák és a varjak.
Kányádi Sándor: NOVEMBERI SZÉL
Lefonnyadt rég az áfonya,
deres a medve lábnyoma.
Lecsupaszult a málnavész.
Minden toboz a földre néz.
Hályogod szemmel pillogat
olykor néhányat még a nap.
Se cirpelés, se csipogás,
hallgat minden kis muzsikás.
Csak a szél, csak a szél,
egyedül ő zenél.
Ág se moccanhat nélküle,
minden kis hang az ő műve.
A medve helyett ő morog.
Övé minden csőr és torok,
ő játszik minden furulyán,
harsonán, dobon, pikulán.
Táncoltat erdőt, bokrokat,
lebbent az égre fodrokat,
s annak, ki ellene szegül,
annak a hátán hegedül.
Kányádi Sándor: NOVEMBER VERSELŐ
Nyugaton, keleten
vörös az ég alja.
Régtől nem kelepel
kéményen a gólya.
Csóka- s varjúsereg
lepi el a fákat,
véget a szél se vet
a nagy csárogásnak.
Pedig fúj, ahogyan
fújni tud November,
birkózik a csupasz
hegyekkel, vizekkel.
Bömböl a szél, süvölt,
dühében már jajgat:
túlcsárogják dühét
a csókák s a varjak.
Kányádi Sándor: ŐSZUTÓ
Vacog a Küküllő,
éjjel-nappal fázik,
lábujjhegyen lépked
fűzfától fűzfáig.
Úgy kihűlt a medre,
égeti a talpát.
A felhők is hol ki -,
hol meg betakarják.
Jó volna egy tartós
eső biztatólag
a megridegedett,
soványka folyónak.
Örülne a gát is,
fölgyűlt a postája.
A Maros a füzek
levelét rég várja.
És ha megjön a tél,
vet azonnal véget
mindenféle őszi
levelezgetésnek.
Kisfaludy Károly: FOGY MÁR A NAP MELEGE
Fogy már a nap melege,
Kertünkben a czinege,
Csipős szél fuj a mezőn,
Farkas kullog az erdőn.
Hadd fújjon a csípős szél,
Galambom attól nem fél,
Reá veszi bundáját
S felkeresi Rózsáját.
S ha galambom betoppan,
Szivem oly nagyot dobban!
Pergő rokkám megakad,
S fonalam is elszakad.
S ha nyájasan mellém ül.
Mi nem néz ki szemébül!
Szép szemek, barna szemek,
Öröm nézni belétek.
És ha a mécs elalszik,
Ajkaimhoz lopódzik,
Megcsókol, én haragszom,
S a csókot - visszaadom.
Kovács Barbara: LEVÉL A SZÉLBEN
Egy kis huncut szélgyerek,
falevelet kergetett.
Össze-vissza kavarta,
feldobálta magasra.
Rászórta a fejemre,
leráztam én nevetve.
Feldobáltam fel az égbe,
kapaszkodjon meg a szélbe.
Kun Magdolna: ŐSZ
Lassan jégkristályba zárulnak az őszi levélálmok.
A platánfa kérgét magához öleli a rőt vörös avar
S míg a deres tél elringatja a kegyvesztett világot,
A lángszerelmű nyári varázs már hópelyhet takar.
Én csak akkor érzem igazán a derűs melegséget,
Mikor átölel karod, és hozzád bújok csendben,
Mert abban a halhatatlanná vált kedves pillanatban,
Óceánt szel erejével a szabadszárnyú szellem.
Én csak akkor vagyok boldog, ha szorítod a kezem,
És nyomaidban lépdelve egy felé visz utunk,
Mert bármilyen ingoványos láp köröttem az élet,
Együtt a mély szakadékból is a csillagokhoz jutunk.
Magyar Petra: NOVEMBERI ESTE
Novemberi este volt,
Még az eső is megeredt.
A szürkeség búsan dalolt,
Megittam mérgedet, mérgedet.
Lázas egy este volt,
Megjelenik előttem képed,
Inged félig hanyagul kigombolt,
S én égtem érted, érted.
Szemed enyém volt,
Fényét soha el nem feledem,
Minden vád tépett, okolt,
Amiért arcodat keresem, keresem.
A levegő is édes volt,
De nem érezte más, csak én,
Lágy dallamon táncolt a Hold,
Ködben kerestelek még, még.
Nem feledem a képet,
Ahogy a ködben áztál, áztál,
Azon az andalító helyen,
Ahol vártál, ahol vártál - rám.
Paul Verlaine: ŐSZI CHANSON
Ősz húrja zsong,
Jajong, busong
A tájon,
S ont monoton
Bút konokon
És fájón.
S én csüggeteg,
Halvány beteg,
Míg éjfél
Kong, csak sirok,
S elém a sok
Tűnt kéj kél.
Óh, múlni már,
Ősz! hullni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél...
Ford.: Tóth Árpád
Pilinszky János: ŐSZI VÁZLAT
A hallgatózó kert alól
a fa az űrbe szimatol,
a csend törékeny és üres,
a rét határokat keres.
Riadtan elszorul szived,
az út lapulva elsiet,
a rózsatő is ideges
mosollyal önmagába les:
távoli, kétes tájakon
készülődik a fájdalom.
Radnóti Miklós: NOVEMBER
Megjött a fagy, sikolt a ház falán,
a holtak foga koccan. Hallani.
S zizegnek fönn a száraz, barna fán
vadmirtuszok kis őszi bozontjai.
Egy kuvik jóslatát hullatja rám;
félek? Nem is félek talán.
Rónay György:SZÁRSZÓI NAPLÓ
1.
Zúg zúg zúg
harmadnapja zúg a szél
lombot szaggatva harsog
felhőket hajszol záporokkal
vad habokkal
veri a partot
szél szél
szél
véget sosem ér
2.
Hull hull hull
hull hull hull
csöppre csöpp az ablakon
csorog az eresz a házamon
harmadnapja hallgatom
unalom unalom
pocsolyák az udvaron
sűrű sár az utakon
s mint a függöny vastagon
hull hull hull
hull hull hull
hull hull hull
3.
Vonat megy füstje lomha
fekete zászló
utána percekig csupa csípős
kőszénszag Szárszó
este hat óra hét
túl a hegyek feketék
hideg a szél zord a víz
rossz idő lesz holnap is.
Sárközi György: NOVEMBER
Több már a fák alján a lomb,
mint fönt a görbe ágakon.
Mintha bíbor-arany ruhájuk
ledobnák haldokló királyok
s állnának csontra-bőrre vált
tagokkal, várván a halált.
A nap felhők között úszik,
tengerentúlra utazik,
kivándorol, menekül innen,
hol lassan veszni indul minden,
keres magának jobb hazát,
odacsempészi aranyát.
Ősz vicsorog rám, messzeküld.
"Meghalsz, ha el nem menekülsz!"
Csikorgó szelek noszogatnak,
bekopognak, remeg az ablak.
De én csak állok, mint a fák,
kopaszon várom a halált.
Seress Rezső: VÉGE A VILÁGNAK - Részlet
Ősz van és peregnek
a sárgult levelek,
Meghalt a földön az
emberi szeretet.
Bánatos könnyekkel
zokog az őszi szél,
Szívem már új tavaszt nem
vár és nem remél...
Simon Emil: HÓNAPOK - Részlet
November ködöket varázsol a hegyre,
hogy csupa jég arcát mielőlünk fedje.
Deres hajnalokon didereg a csillag,
kútba esett a nap, soha meg nem virrad.
Sulyok Gizella: VACOG A FÁK KORMOS ÁGA
Szél rázza az ősz gubancát
tüske tépi kopott rongyát
Bíbor hull a horpadt tájra
vacog a fák kormos ága
Lúdbőröznek szürke vizek
fázik a dal indul délnek
Rőt szakállú hegy fejére
hósipkát fúj tél tündére
Szabó Lőrinc: NOVEMBER
Az ősz legutolsó virágait
szedem. November siratja magát.
Sárban gázolok a dúlt réten át,
s mintegy válaszként bennem is esik.
S ez így lesz most már mindig, mindig így.
Most lettem öreg, céltalan a vágy.
Gördűlne elém az egész világ,
nem jutnék benne, csak a sírodig.
Apró csillagok, kék s arany szemek,
szerények, fakók, ismeretlenek
gyűlnek csokromba, szerényebbeket
már te se kívánhatnál. Gondolatban,
míg szedtem, te kísértél, szép halottam,
s most árván nézem őket: kinek adjam?
Szabó Lőrinc: PANNON ŐSZ - Részlet
Ősz van, a régi, a tavalyi ősz,
s e furcsa ősz egészen megbűvölt.
Tetszik nekem. Szétnézek, látom a
roppant hervadást, de nem keserít,
és nem bánom, hol végzem utamat...
...Ősz van... Nem az ősz: az benne a fontos,
hogy van!... A szél könnyelmű suttogása
ős legendákra tanítja az erdő
figyelmes bokrait és századok
óta köztünk kísértő szellemek
fájdalmát-örömét mesélgeti...
Szalai Borbála: MESEVILÁG
Fehér lett a kert, az udvar,
fehér lett a
nagyvilág!
Mesebeli kristályoktól
mesések a
kerti fák.
Csakhogy nem hó hullott rájuk,
nem is dér és
nem dara...
Mesés kertbe mesés fákat
varázsolt a
zúzmara.
Tarbay Ede: ŐSZ-ANYÓ
Kontyos-kendős Ősz-anyó
söpröget a kertben,
vörös-arany falevél
ripeg-ropog, zörren.
Reggel-este ruhát mos,
csupa gőz az erdő,
mosókonyha a világ,
a völgy mosóteknő.
Tóth Enikő Enci: NOVEMBERI VERS
Fátyolos ég, köd szitál,
lépdel a tél, még kivár,
vizes fényben rozsdafolt,
fák mögött csak szél dalol,
az avar fáradt, hideg,
lehullanak kis hitek,
a természet kincsei
élő Föld bilincsei!
Szürke téren, utakon
ballagna az unalom,
ám lassan a csipkedér
fehérsége újra él,
s zúzmarák fényén a jel,
fentről angyal énekel,
Advent hírét szórja szét,
csodavárás örömét...
Vasvári István: TÉL ELŐTT
Ködöt fúva jön a tél,
kocog hegyek tetején;
ezüst csillan lábnyomán,
csupa zengés lesz a táj.
Halld csak erdő, suttogó,
késő dértől ragyogó,
rókát, medvét pártfogó,
nemsokára hull a hó.
Füttyös széltől lengenek
jegenyék és tölgyesek,
minden bokor perdülő;
nótát zümmög az idő.
Vámosi Nóra: ŐSZ
Napsütés és őszi szellő,
Víg kacaj, mi messzezengő.
Tarka-barka színek árja,
Ifjú lelkem megcsodálja.
Őszi fények, égi álmok,
Szép remények, színes táncok.
Szeptemberi édes mámor,
Örömkönnyek szempillámon.
Alma, szőlő, körte íze,
Szilva, barack, földi kincsek.
Arany mezők, hűs források,
Lombkoronák, fénysugárzók.
Ó, Te Ősz, Te szép, Te drága!
Benned csendes szívem vágya.
Ez vagy nekem: színes, édes,
Bőséghozó, árnyas-fényes.
Várnai Zseni: NOVEMBERI NAPSÜTÉS
Délben mégis győzött a nap sugárka,
az ősz ködét átfúrta, mint a dárda
s a szürke ködmön fénylő díszt kapott
magára tűzte ékül a napot.
S míg a fénygömb ott tündökölt az égen
én földi porszem megigézve néztem,
olyan volt mint egy óriási mosoly
s szerte foszlott tőle a ködgomoly.
Így harcol ő a köddel és sötéttel,
s mikor a föld elfordul tőle éjjel,
ő akkor is ott virraszt őrhelyén,
s rést vág az egek sötét függönyén.
Ó, jól tudom,hogy nem miattunk fénylik,
de a gyümölcs, mégis csak nékünk érik,
belőle árad minden, ami élet:
a kezdettől változó őstenyészet.
Tudom,de mindig újra meg csodálom,
mikor áttör a ködlő láthatáron,
tavaszidőn dicsfényben tündökölve,
s ősszel,mikor búcsúzva néz a földre.
Veress Miklós ŐSZI DOROMB
Egymagamban hallgatom,
kopogtat az ablakon:
szél zúg, dudorászik,
a harang is fázik.
Nagy toronyban didereg,
csengése is kipereg,
s hogyha eső csepereg,
mélyébe pók kuporog.
Kinn meg borzong a berek,
ha a szél zúg, zizereg;
odafönn a dombon
játssza egy dorombon:
Havat hordok hétfőn,
ködöt hordok kedden,
csütörtökön elröpítem,
akit megszerettem.
Wass Albert: ŐSZI HANGULAT
Mikor a hervadás varázsa
megreszket minden őszi fán,
gyere velem a hervadásba
egy ilyen őszi délután.
Ahol az erdők holt avarján
kegyetlen őszi szél nevet,
egy itt felejtett nyár-mosollyal
szárítsuk fel a könnyeket.
Hirdessük, hogy a nyári álom
varázs-intésre visszatér,
s a vére-vesztett őszi tájon
csak délibáb-varázs a vér.
Hirdessük, hogy még kék az égbolt,
ne lásson senki felleget,
hazudjuk azt, hogy ami rég volt,
valamikor még itt lehet.
Ha mi már nem tudunk remélni,
hadd tudjon hinni benne más:
hogy ezután is lehet élni,
hogy tréfa csak az elmúlás.
A nyári álmok szemfedője
övezze át a lelkedet,
amíg a tölgyek temetője
hulló levéllel eltemet.
Wass Albert: Őszi hangulat /Pánsíp - Gondolsz-e majd rám/
Link
Wass Albert: Őszi hangulat /Zene: Richard Clayderman - What a wonderful world
Link
Őszi hangulat.Wass Albert
Link
Weöres Sándor: DUNA MELLETT
Duna mellett kopár fa,
rászállott a madárka,
rászállott a madárka,
vízre hajló ágára.
Kettőnket te madárka,
csak elbír a kopár fa,
ráülünk az ágára,
fütyülünk a világra.
Csodaszép ősz - Good by!
Link
Guns N' Roses - November Rain // Egyveleg
Link
Vivaldi: Négy évszak - Ősz
Link
Vivaldi - Autumn /Őszutó/
Link
Dsida Jenő - Ősz /Zene: St. Martin - Kell, hogy várj/
Link
Wass Albert - Őszi Dal
Link
Wass Albert: nekünk mi marad?
Link
Záray Márta - Olyan voltam én mint a falevél
Link
Gyönyörűséges őszünk / Áprily Lajos sorai - Bach zenéje
Link
Erdély ősszel
Link
Az ősz színei
/Őszi képek, a Secret Garden csodás zenéjére/
Link
Őszi hangulat
Link
Autumn Mood - Őszi hangulat.- ( St Martin & Andy Williams )
Link
Szép őszi táj - csodálatos képek
/Nézz jobbra és nézz balra, le a lábaid elé is, de mindig - és főleg felfelé!!!/
Link
Lake of tears - Otherwheres (Őszi képek)
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Évszakok |
|
|
|
Címkék: bogárnemzetséget, fátyoltakaróban, levelezgetésnek, összerongyolták, mindannyiunknak, széjjelterjesz, szerényebbeket, megfeledkezett, székelyföldön, elcsendesedik, mulandóságról, szabadszárnyú, tengerentúlra, megcsapkodják, melengetőznek, megridegedett, aláereszkedik, kristályoktól, gyönyörűséges, felhőfátyolát, árnyékmozgása, észrevétlenül, halhatatlanná, gondolattalan, összedörzsöli, jégkristályba, lángszerelmű, kapaszkodjon, dérhulláskor, egybeolvadok, kifosztották, csillagokhoz, túlcsárogják, kegyvesztett, lecsupaszult, pusztuláskor, tettető álcát, sírra néznünk, lelkem hozzád, kertben lennék, természet feje, napnak útja, erdőben jársz, nyomukba ered, később kikelő, születőt élteti, világ elcsendesedik, éjszaka közeleg, parttalan tengerrel, fagyos elmúlásban, keményen makacs, lombhullatók pőrén, VERSEK AZ ŐSZRŐL, HALOTTAK NAPJÁN, Arany János, ŐSZBE CSAVARODOTT TERMÉSZET FEJE, Aranyosi Ervin, Balássy László, NOVEMBERI GONDOLATOK, Csanádi Imre, Frenyó Krisztina, MEZTELEN NOVEMBER, Gárdonyi Géza, Fülöp Ági, DERES ŐSSZEL, Egek Ura, Ferenczi Hanna, Jékely Zoltán, NOVEMBER CSODÁJA, Juhász Ferenc, KERTEKRE LESZÁLLT DÉR, Juhász Gyula, Juhász Magda, Kamarás Klára, ŐSZI LEVÉL, Kányádi Sándor, NOVEMBERI SZÉL, NOVEMBER VERSELŐ, Kisfaludy Károly, FOGY MÁR NAP MELEGE, Kovács Barbara, LEVÉL SZÉLBEN, Magyar Petra, NOVEMBERI ESTE, Paul Verlaine, ŐSZI CHANSON, Tóth Árpád, Pilinszky János, ŐSZI VÁZLAT, Radnóti Miklós, Rónay György, SZÁRSZÓI NAPLÓ, Sárközi György, Seress Rezső, VÉGE VILÁGNAK, Simon Emil, Sulyok Gizella, VACOG FÁK KORMOS ÁGA, Szabó Lőrinc, PANNON ŐSZ, Szalai Borbála, Tarbay Ede, Kontyos-kendős Ősz-anyó, Tóth Enikő Enci, NOVEMBERI VERS, Vasvári István, Vámosi Nóra, Várnai Zseni, NOVEMBERI NAPSÜTÉS, Veress Miklós ŐSZI DOROMB, Wass Albert, ŐSZI HANGULAT, Richard Clayderman, Weöres Sándor, DUNA MELLETT, Guns, November Rain, Dsida Jenő, Őszi Dal, Záray Márta, Áprily Lajos, Secret Garden, Autumn Mood, Andy Williams,
|
|
Offline
