|
2022-12-20 20:30:45, kedd
|
| |
| |
TANULSÁGOS TÖRTÉNETEK 8. 
ANYAI SZERETET 
Egy legenda szerint az Úr angyala egy gyönyörű napon elindult a mennyből e régi világ irányába. Itt végigment a mezőkön és városokon, és napnyugtakor megigazgatva aranyszárnyának tollait, ezt mondta: ,,Most már vissza kell térnem a világosság világába, vajon mit vigyek magammal itteni látogatásom emlékéül? Ó, mily gyönyörűek és illatosak a virágok! Leszakítom azokat és csokorba fogom."
Elhaladva egy falusi otthon mellett, a nyitott ajtón át meglátott egy csecsemőt, aki édesanyja arcára mosolygott, s az angyal így szólt:
,,E kisbaba mosolya szebb, mint a kezemben levő rózsák, ezt is magammal viszem."
Aztán föltekintett a bölcső mellett álló édesanyára, aki szeretetét árasztotta kicsinyére, mint kiapadhatatlan forrást, és megcsókolta gyermekét.
,,Ó - mondta az angyal -, ennek az édesanyának a szeretete a legértékesebb, amit láttam az egész világon. Ezt is magammal viszem."
E három kinccsel a kezében visszarepült a gyöngykapuk felé, és mielőtt belépett volna, elhatározta, hogy megvizsgálja emlékeit.
Legnagyobb meglepetésére a virágok már elszáradtak, és nem látszottak szépnek. A kisbaba mosolya is elváltozott, de az édesanyai szeretet megőrizte teljes frissességét, szépségét és illatozását.
Eldobta az elszáradt rózsákat, az elváltozott mosolyt, és a kapukon áthaladva köszöntötték a menny seregei, amelyek összegyülekeztek, hogy megtekintsék, mit vitt magával.
Így szólt: ,,Ezt az egyetlen kincset találtam a földön, amely megőrizte illatát és szépségét a menny felé vezető úton. Az egész világon a legdrágább kincs az édesanya szeretete."
EMBER A FOLYÓBAN!
A kínai parasztok a folyó partján, a rizsföldeken dolgoztak. Kemény, embert próbáló munka. Tűzött a nap, fülledt, párás volt a levegő.
Épp az új rizspalántákat ültették el, mikor egyikőjük arra lett figyelmes, hogy valamit sodor a folyó. Kicsit közelebb mentek és látják, hogy egy öregembert visz a víz, de szemmel láthatólag az öreg nem csinál semmit. Még akkor sem, mikor a sebes áradat a folyó fenekére nyomja. Pár perc múlva meg újra feldobja a víz. A parasztok otthagyták a munkájukat és szaladtak a sebes folyó partján, hogy majd botokkal és kötelekkel kihúzzák az öreget a partra. Mert azt látták, hogy az öregember él, csak épp nem próbálkozik kiúszni a partra, vagy inkább nem tud egyedül kijutni. A folyó sodrása erősödött, a parasztok a futástól és az egész napi kemény munkától hamar elfáradtak. A testet a folyó egyre gyorsabban sodorta. Lassan abbahagyták a rohanást és kifulladva a folyó partján a sziklákra ültek és nézték, hogyan sodorja el a testet a víz. Reménytelenül lemondtak a megmentéséről.
Kisvártatva arra lesznek figyelmesek, hogy csurom vizesen ugyan, de az öregember jön feléjük a parton, szemmel láthatóan semmi baja.
- Hé, öreg, hogyhogy itt vagy!? Hisz a víz elsodort téged, le és fel nyomott a habokban, és te semmit sem csináltál, még akkor sem mikor mi feléd nyújtottuk a botokat. Nem úsztál, nem küzdöttél az életedért. Hogyhogy mégis itt vagy és semmi bajod?
Az öregember elmosolyodott, s így szólt:
- A titkom rendkívül egyszerű. Türelemmel vártam a kedvező pillanatot. Amikor a habok feldobtak, akkor teleszívtam a tüdőmet levegővel, mert tudtam, hogy hamarosan le fog nyomni a víz. És mikor lent voltam a fenéken, akkor pedig nem aggódtam, tudtam, hogy ez az állapot nem tarthat örökké, és a víz hamarosan feldob a felszínre. Nem kapálóztam, mert tudtam, hogy a víz sodrása erősebb nálam és csak arra ügyeltem, hogy az áramlatokat jól kihasználjam, ne ütődjek sziklához, kidőlt fához. Azt is tudtam, hogy a folyó nem lesz mindig ilyen erős, ott lent a völgyben lelassul a sodrása és ott könnyűszerrel ki tudok jutni a partra. Ez az én titkom, semmi más. Mindig kihasználom az áramlat adta lehetőségeket, és aszerint cselekszem. Nem bánkódom, ha a víz lenyom, és akkor sem ujjongok, mikor a felszínen visz, hisz tudom, mindennek van kezdete és vége.
A parasztok csodálkoztak az öreg szavain, mégis igazat adtak neki. Egyedüli módja, hogy az életét meg tudta menteni az, ahogy így cselekedett. Elmondása szerint követte a benne lévő hangot.
Az ember mindig a jóra tör, hogy még jobb legyen, de néha napján bejönnek kisebb, nagyobb bosszúságok is. És mikor az életedet ezek a kis dolgok zavarják, akkor gondolj arra, hogy sem a rossz, sem a jó nem tart örökké. A szép pillanatokat meg kell ragadni és meg kell élni, mert gyorsan elszállnak. El kell raktározni, hogy a téli napokra is jusson belőlük.
A KERÍTÉS MELLETTI SÍR
William Barclay írt egy katonai szakaszról, melynek tagjai a második világháború egyik csatájában elveszítették egyik barátjukat, és szerették volna tisztességgel eltemetni.
Találtak egy templomot, mögötte temetővel, amit fehér kerítés vett körül. Megkeresték a papot, és megkérdezték, hogy eltemethetik-e barátjukat a templom temetőjében.
,,Katolikus volt?" - kérdezte a pap.
,,Nem." - felelték a katonák.
,,Akkor nagyon sajnálom. A temetőt az anyaszentegyház tagjai számára tartjuk fenn. De eltemethetik a barátjukat a kerítésen kívül. Gondoskodom róla, hogy gondozzák a sírját." - válaszolta a pap.
,,Köszönjük, atyám." - felelték a katonák, és eltemették barátjukat a temető mellett, a kerítés túloldalán.
Amikor véget ért a háború, a katonák még egyszer el akartak látogatni barátjuk sírjához, mielőtt hazautaztak. Emlékeztek rá, hol volt a templom, és a sír a kerítésen kívül. Keresték, de nem találták. Végül felkeresték a papot, hogy megkérdezzék, hol a sír.
,,Uram, nem találjuk a barátunk sírját." - mondták a katonák a papnak.
,,Nos - válaszolt a pap - miután önök eltemették elesett bajtársukat, valahogy nem tűnt helyesnek a számomra, hogy ott legyen eltemetve, a kerítésen kívül."
,,Akkor áthelyezte a sírját?" - kérdezték a katonák.
,,Nem" - felelt a pap. - ,,A kerítést helyeztem át!"
Pontosan ezt tette értünk Isten. Nem érdemeljük meg, hogy ,,a kerítésen belül" legyen a helyünk. Nem érdemeljük meg, hogy a Mennybe kerüljünk, ha meghalunk. Isten azonban kegyelmesen elmozdította a kerítést. Elküldte Fiát, Jézus Krisztust, hogy meghaljon értünk, hogy mi is tagjai lehessünk örökkévaló családjának.
,,Békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Őáltala kaptunk hitben szabad utat." Rómaiakhoz írt levél 5:1-2.
A KIRÁLY KOCSISA
Volt egyszer egy király, aki egy magas hegy tetején lakott. Összes hű alattvalója lent élt a völgyben. A hegy csúcsán álló palotához egyetlen meredek, kanyargós út vezetett a hegy oldalán. A király szerette alattvalóit, és azok is szerették őt, úgyhogy minden nap meglátogatta őket. Az út nagyon veszélyes volt le a hegyről, de a királynak volt egy megbízható embere, aki a kocsit hajtotta.
Egyik nap meghalt a kocsis, és kihirdették az egész királyságban, hogy a királynak új kocsisra van szüksége. Versenyt hirdettek, hogy a legméltóbb ember nyerhesse el ezt az állást.
Elérkezett a nagy nap, és három ember állt ki, hogy megmutassák: méltók ,,a király megbízható kocsisa cím elnyerésére. Az első ember felugrott a kocsira, és elkezdett villámgyorsan lefelé száguldani, s közben nagyon gyorsan és ügyesen vette be a kanyarokat, időnként elég közel járva a sziklafal széléhez, de nagyon jó idő alatt ért le a hegy aljára. Ahogy leért, a nép vadul éljenzett, és azt kiabálták:
,,Ő lesz az! Ő lesz az!"
A következő kocsis csettintett egyet az ostorával, és még gyorsabban száguldott le, mint az első kocsis. A hintó szinte repült lefelé a hegyről, hajszál híján kerülve el a balesetet, de azért biztonságban érve le a hegy aljára, méghozzá rekordidő alatt. A tömeg még hangosabban éljenzett, és azt kiabálta: ,,Ő lesz az! Ő lesz az!"
A harmadik kocsis felugrott a kocsira, és szilárd kézzel tartva a gyeplőt, elindult lefelé a meredek, kanyargós úton. A tömeg azt várta, hogy még gyorsabb, még lélegzetelállítóbb iramot fog látni. Ez a kocsis azonban a hegy felőli oldalon maradt, minél távolabb a puszta sziklafaltól, óvatosan és magabiztosan vett be minden egyes kanyart. Ahogy leért a hegy aljára, a tömeg csalódottan hallgatott. A király azonban így szólt: ,,Ő lesz az! Ő lesz az!"
A tömeget meglepte a király választása, de a király tudta, hogy jobb olyan kocsist választani, aki a hegy felőli oldalon, a biztonsághoz közel marad inkább, minthogy szükségtelenül kockára tegye saját és királya életét.
Néha mi is olyanok vagyunk, mint az első két kocsis. A lehető legközelebb merészkedünk a világ ,,sziklapereméhez (zene, öltözködés, együtt járás, viselkedés), és nem vesszük észre, milyen veszélybe sodorjuk saját magunkat és másokat is. Fontos, hogy közel maradjunk Istenhez és az általa nyújtott biztonsághoz.
MIRDAD KÖNYVE (részlet)
"Nézzetek felfelé, hogy lássátok, ami lent van. Nézetek lefelé, hogy lássátok ami fent van.
Éppen annyit ereszkedjetek lefelé, amennyit felfelé mentetek - ellenkező esetben elvesztitek egyensúlyotokat.
Ma tanítványok vagytok. Holnap tanítók lesztek. Hogy jó tanítók lehessetek, jó tanítványokká kell lennetek.
Nem kell azzal próbálkoznotok, hogy a rosszat eltávolítsátok a világból, még a gyomnövényekből is lehet jó trágya a földnek. (...)
Kizárólag magas és erős fákból nem lesz erdő. Mindig szükség van bozótra és kúszónövényre is.
A képmutatást lehet álcázni - egy bizonyos határig; de nem lehet örökre elleplezni, mint ahogy elpusztítani és kiirtani sem.(...)
Állítsatok magas világítótornyot, de ne hívogassátok az embereket, hogy jöjjenek és nézzék meg. Nincs szükségük hívogatásra azoknak, akik fényre vágynak.
A bölcsesség teher a félig-bölcs számára, az ostobának pedig ostobaság. Segítsétek a félig-bölcsnek terhét hordozni, az ostobát kerüljétek; a félig-bölcs sokkal jobban tudja őt tanítani, mint ti.(...)
A megszabadulás útján a kevés sokkal többet ér, mint a sok.
Nem egyszer, nem kétszer, nem is csak százszor kell felemelnetek azt, ki megbotlik, amikor követni próbál benneteket. Emeljétek fel mindaddig, egészen addig, amíg már nem botlik meg többé, visszaemlékezve arra az időre, amikor ti is gyermekek voltatok.
Kenjétek meg a szíveteket és az értelmeteket bocsánattal, hogy álmaitok se akadozzanak.
Az élet különböző fajtájú és hőfokú láz, az ember rögeszméitől függően - s az emberek mindig önkívületben vannak. Boldogok, akiket a szent szabadság önkívülete ragadott magával, ami a szent belátás gyümölcse.
Az emberek lázai megváltoztathatók. A háború lázát a béke lázává lehet változtatni. Az arany felhalmozásának lázát a szeretet felhalmozásának lázává lehet változtatni. Ez a Szellem alkímiája és ti arra vagytok hivatottak, hogy ezt gyakoroljátok és tanítsátok.
Hirdessétek az életet a haldoklóknak, az élőnek pedig a halált. De azoknak, akik a győzelem után áhítoznak, a mindkettőtől való megszabadulást hirdessétek..."
Mikhail Naimy: Mirdad könyve (részlet)
RONDA, A MACSKA
Mindenki a lépcsőházban, amelyikben lakom tudta, hogy ki volt Ronda. Ronda az ott lakó fiúmacska volt. Ronda három dolgot szeretett ezen a világon: verekedni, a szemétben turkálni és mondhatjuk úgy, a szerelmet.
Ezeknek a dolgoknak a keveréke a kint töltött élettel elegyítve bizony hatással volt. Rondának kezdetben csak egy szeme volt és ahol a másiknak kellett volna, hogy legyen, ott egy tátongó űr volt. Ugyanazon az oldalon a füle is hiányzott, a bal lába valamikor el lehetett törve és egy furcsa szögben gyógyult meg, aminek következtében úgy nézett ki, mintha mindig a sarkon fordulna be.
Farkát már régóta elvesztette, a legapróbb kis csonkkal hagyva őt, amit állandóan ráncigált és hirtelen meg-megrángatott. Ronda egy sötétszürke bundás macskafajta lett volna, csak éppen a fején, nyakán, sőt vállain levő sérüléseket vastag sárga sebek borították. Minden alkalommal mikor valaki meglátta Rondát ott ugyanaz volt a reagálása: "Milyen ronda macska!"
Minden gyermeket figyelmeztettek, hogy nehogy hozzá nyúljon. A felnőttek kővel dobáltak, lelocsolták, vízsugárral spriccelték mikor házukba próbált beosonni, vagy a kis mancsait az ajtóba szorították, ha nem akart elmenni. Ronda mindig ugyanúgy reagált. Ha locsolócsővel spriccelted ő csak állt, átázva, amíg csak meg nem untad és abba nem hagytad. Ha dolgokkal dobáltad, nyurga testét lábaid köré csavarta megbocsátóan.
Amikor csak gyermekeket pillantott meg, szaladt eszeveszett nyávogással és fejét a kezeikhez nyomta, szeretetükért könyörögve. Ha valaki valaha fölvette azonnal nyalogatta az ingét, fülbevalóját, vagy amit csak éppen talált.
Egy nap Ronda a szeretetét a szomszéd kutyáival osztotta meg. Ők nem a legkedvesebben válaszoltak és Ronda szörnyen szét lett marcangolva. Lakásomban hallottam sikoltozásait és megpróbáltam segítségére sietni. Mire odaértem ahol feküdt, egyértelmű volt, hogy Ronda szomorú kis élete már a végét járja.
Ronda egy nedves kis körben feküdt, alsó lábai és csípője szörnyen kicsavarva helyükből, egy tátongó szakadás ott, ahol fehér szőrméje elöl végigvonult. Ahogy fölvettem és megpróbáltam hazavinni hallottam hörgését és levegőért kapkodását, éreztem ahogy küszködik. ,,Borzasztó fájdalmat okozhatok neki" gondoltam magamban, azután egy ismerős húzást éreztem, egy nyalogatásszerű érzést a fülemen.
Ronda, a borzasztó fajdalmai közepette, szenvedve és láthatóan haldokolva mégis a fülemet próbálta nyalogatni. Közelebb húztam magamhoz. Fejét tenyeremhez dörzsölte, majd egyetlen aranyszínű szemét felém fordítva egy halk dorombolást hallottam. Legnagyobb fájdalmában is, ez a csúnya, összetört, sebektől tarkított macska csupán egy kis szeretetet kért, talán egy kis együttérzést.
Abban a pillanatban úgy véltem Ronda volt a legszebb és szeretet teljesebb teremtmény, amit valaha láttam. Soha egyetlen egyszer sem próbált megharapni, megkarmolni, elmenekülni tőlem vagy küszködni bármiképpen. Ronda csak nézett rám, teljesen bízva abban, hogy fájdalmát enyhítem.
Ronda meghalt a karjaimban mielőtt beérhettem volna a házba.
Csak ültem és nagyon hosszú ideig öleltem azon gondolkozva, hogy egy megsebzett,eltorzult kis kóbor macska, mennyire megtudja változtatni a véleményemet arról, hogy mit jelent a valódi lelki tisztaság, teljesen és őszintén szeretni.
Ronda többet tanított nekem az adásról és együttérzésről, mint ezer könyv, tanítás vagy talk show valaha tehette volna, és ezért örökre hálás vagyok. Ő kívülről volt megsebezve, de én belül hordtam sebeimet és eljött az idő számomra, hogy továbbmenjek és tanuljak meg őszintén és mélyen szeretni.
Eljött az ideje annak, hogy mindenemet odaadjam azoknak, akik fontosak számomra. Sok ember gazdagabb, sikeresebb, kedveltebb, szebb akar lenni, de én csak olyan szeretnek lenni, mint Ronda.
Bacsi Irma - USA
SZÁZ BŰN KÖNNYEBB, MINT EGY?
KŐ A VÍZBEN
Milinda, a hatalmas király azt mondta az öreg papnak:
- Te azt mondod, hogy aki száz éven keresztül mindenféle lehetséges rosszat elkövet, de a halála előtt bocsánatot kér Istentől, újjászülethet az égben. Viszont ha valaki csak egy bűnt követ el, de azt nem bánja meg, akkor a pokolban végzi. Igazságos ez? Száz bűn könnyebb, mint egy?
Az öreg pap így válaszolt a királynak:
- Ha fogom ezt a nagy követ és a víz felszínére helyezem, le fog süllyedni és elmerül vagy lebegni fog?
- Elmerül - válaszolta a király.
- És ha fogok száz nagy követ, egy csónakba teszem őket, és a csónakot pedig a vízre lököm, le fognak süllyedni, vagy lebegni fognak?
- Lebegni fognak.
- Akkor száz kő és egy csónak könnyebb, mint egy kő?
A király nem tudta mit válaszoljon, az öreg pedig elmagyarázta:
- Így van, király, az emberekkel is. Bármennyi bűn terheli is vállukat, ha Istenre támaszkodnak, nem kerülnek a pokolba. Az pedig, aki csak egyszer vétkezik ugyan, de nem kéri Isten irgalmát, el fog veszni
SZERETET SEBHELYEI
István ezt ma találtam és annyira megtetszett hogy meg akartam osztani veled,mivel angolul volt gondoltam lehet nem fogod jól érteni ,ezért lefordítottuk, fogadd olyan nagy szeretettel amilyennel küldöm neked,és ha jónak látod továbbíthatod ,nagy örömmel veszem,tisztelettel<<<Irma>>>
Az ÚR feltámadt, Ő valóban feltámadt!
Ennek az áldott évszaknak a lelkületében, Húsvétkor, mikor elismerjük drága URunk és Megváltónk,Jézus Krisztus feltámadását, mint a legcsodálatosabb áldozati ajándékot, amit nekünk ajándékozott, hadd osszak meg egy inspirációs történetet, amit egy gyönyörű és kedves személytől, a kedves testvéremtől kaptam.
*
Néhány éve, egy forró nyári napon, Dél Floridában, egy kisfiú úgy döntött, hogy úszik egyet a házuk mögötti régi kis tóban. Sietve, hogy minél hamarabb a hűvös vízbe ugorhasson, kiszaladt a hátsó ajtón, maga mögött hagyva cipőt, zoknit és inget, ahogy futott, repült a vízbe, nem véve észre, hogy amint ő úszik a tó közepe fele, egy aligátor épp a part fele úszott. Apja, aki a kertben dolgozott, észrevette, hogy a kettő egyre közelebb és közelebb kerül egymáshoz. Rémülten rohant a vízhez, kiabálva a fiának, amilyen hangosan csak bírt. Apja hangját hallva a kisfiút aggódás fogta el és gyorsan megfordult és a part fele úszott apjához. De már túl késő volt. Amint elérte apját az aligátor is elérte őt. A partról az apa megragadta kisfiát a karjától pont abban a pillanatban, mikor az aligátor annak lábait ragadta meg. Ez egy hihetetlen huzavonához vezetett a kettőjük közt. Az aligátor erősebb volt az apánál, de az apa túl szenvedélyes volt ahhoz, hogy elengedje fiát. Egy gazda épp arra vezetett és a sikoltozásokat hallva, autójától odarohant, célzott és lelőtte az aligátort.
Rendkívüli módon, több hetes kórházi tartózkodás után, a kisfiú életben maradt. A lábát hatalmas sebhelyek torzították az állat erőszakos támadása révén. És a karján, mély karmolások voltak, ahol apja körmei húsába vájtak a kétségbeesett erőfeszítésben, hogy megtartsa az ő szeretett fiát. Az riporter az újságtól, aki a trauma után meginterjúvolta a fiút, megkérdezte, ha láthatná a fiú sebhelyeit. A fiú felhúzta a nadrágszárát. És utána, nyilvánvaló büszkeséggel, így szólt a riporterhez: De nézd a karjaimat! Nagy sebhelyek vannak a karjaimon is. Azért vannak, mert Apám nem engedett el!
Te és én azonosulhatunk ezzel a kisfiúval. Nekünk is vannak sebhelyeink. Nem, nem egy aligátortól, hanem egy fájdalmas múlt sebhelyei. Némelyek azok közül a sebhelyek közül csúnyák és mély megbánást okoztak. De, némely sebhelyek barátom azért vannak, mert Isten visszautasította, hogy elengedjen. A vívódásaid közepette Ő ott volt és beléd kapaszkodott. Az Ige arra tanít, hogy Isten szeret téged. Te Isten gyermeke vagy. Ő meg akar védeni és gondodat viselni minden nap. De néha meggondolatlanul veszélyes helyzetekbe gázolunk, nem tudva hogy mi vár ránk. Az élet tava tele van veszélyekkel és mi elfelejtjük, hogy az ellenség lesben áll, hogy ránk támadjon. Ekkor kezdődik el a huzavona, és ha az Ő szeretetének a sebhelyei a karodon vannak légy nagyon, nagyon hálás!
Ő eddig sem és ezután se fog soha elengedni!
Isten megáldott, hogy te mások számára áldás lehess. Sose tudhatod, hol van egy-egy ember az ő életében és min megy épp keresztül. Soha ne ítéld egy másik ember sebhelyeit, mert nem tudhatod, hogy kapta őket...
Bácsi Irma USA-Sacramento
VAK VAGYOK, KÉREM SEGÍTSENEK!
Vak ember ült egy épület előtt a lépcsőn, lábánál kalap táblával, a következő szöveggel:
VAK VAGYOK, KÉREM SEGÍTSENEK!
Arra ment egy újságíró és látta a kalapban alig van pénz, csak pár fillér. Lehajolt, dobott a kalapba pár koronát, s anélkül, hogy megkérdezte volna, elvette a táblát és a másik oldalára írt egy mondatot.
Délután visszatért a vak emberhez és látta a kalapban sok pénz van. A vak felismerte lépteit, s megkérdezte tőle, hogy ő írt-e a táblára, s ha ő volt, akkor mit.
Az újságíró így válaszolt:
- Semmi olyat, ami nem lenne igaz. Csak soraidnak kicsit más formát adtam.
Mosollyal az arcán távozott. A Vak soha nem tudta meg, hogy a táblán ez állt:
TAVASZ VAN, ÉS ÉN NEM LÁTHATOM!!!
"EMBERSÉGES" VÉGREHAJTÓ
Fél kettőkor csengettek a tízemeletes panelépület nyolcadik emeleti lakásának ajtaján. Az ajtónyílásban a végrehajtó és a rakodó álltak. A csengetésre tízévesforma kislány nyitott ajtót.
- Csókolom! Anya mindjárt jön, a Karcsikát eteti éppen. Addig tessenek bejönni a szobába, körbenézni, hogy mit lehet elvinni! - mondta és bevezette őket az egyszerű, de ízlésesen berendezett otthonba. Bentről, a kisszobából az asszonyka kiszólt.
- Jöjjön, végrehajtó úr, nézzen körül, rögtön jövök én is. Nélkülem is felmérheti az elvinni való értéktárgyakat!
A végrehajtó és sofőrje beóvakodtak a nagyszobába. Megálltak a szoba közepén és tekintetük végigsiklott a szoba berendezési tárgyain, mozdítható, nem létfontosságú értéktárgyak után kutatva. Tekintete a színes TV-én, egy újnak tűnő szekrénysoron és két, a falon lógó olajfestményen állapodott meg. Közelebb lépett a képekhez. Mindkettő elég réginek látszott. Tájképet ábrázoltak. Számára ismeretlen festő képei voltak. Közelebb lépett. Leemelte az egyiket és megnézte a hátuljára ragasztott tanúsítványt. 1953-ban készült. Huszadik századi hazai festő műve. Dunát lehet belőlük rekeszteni. A hetvenes években a Kultúrcikk Ipari Vállalat kisteherautóival a Képcsarnok raktáraiból felpakolt kortárs művészek elfekvő képeivel megrakodva az újonnan átadott panellakásokat járó ügynökök éves részletre árusították őket. Jó, ha megérnek egyenként 8-10 ezer Ft-ot.
Miután végzett a terepszemlével kiballagott a konyhába. Kihúzta a viaszosvászonnal letakart konyhaasztal alól a hokedlit. Kézhátával lesöpörte az asztallapról a morzsákat és elővette a dossziét. Kivett egy foglalási jegyzőkönyvet. Elkezdte felírni sorban: l db használt szekrénysor 45. 000 Ft, egy db használt színes Tv 32. 000 Ft, két olajkép 16. 000 Ft. Itt tartott, amikor előjött a kisszobából a fiatalasszony. A vízcsapnál lemosta kezét, megtörölte a radiátorra terített konyharuhában és kezet nyújtott a végrehajtónak.
- Jó napot kívánok! Elnézést, hogy megvárakoztattam Önöket, azt hiszen nélkülem is el tudják végezni a munkájukat az urak! Főzhetek egy kávét?
- Köszönjük, elfogadjuk. Asszonyom, tisztában van azzal, hogy a lakáson négyszázezer Ft. jelzálogkölcsön van bejegyezve, melyért, mivel nem fizették ki a Banknak, a férj elhalálozása miatt, önöknek kell jótállni. Mivel többszöri felszólításra sem törlesztettek, így foglalásra, majd később a kiegyenlítetlen, még fennmaradó összeg ellenértékeként árverezésre kell bocsátanom az ingatlant.
-Tudomásul veszem, - sóhajtotta a fiatalasszony és kitöltötte az időközben lefőtt kávét. A végrehajtó, miközben a kávéját kavargatta, megkérdezte.
- Hogy történhetett meg, hogy itt maradtak ennyi adóssággal?
- A férjem kényszervállalkozóvá vált a saját vállalatánál. Biztosítása nem volt. Minimálbér után fizetett adót, Tb járulékot. Amíg tudott dolgozni jól ment. Megvolt mindenünk. Hanem tavasszal rosszul lett. Kiderült gyomorrákja van. Erre vettük fel a két kölcsönt. Próbáltuk az orvosokat megfizetni. Kellett a gyógyszerekre, a csodadoktorokra. Szerettük volna kijátszani a halált, de a halál ügyesebb volt nálunk... sajnos szegény Alfrédem pokoli kínok közt meghalt. Én fizetés nélküli szabadságot vettem ki és itthon ápoltam. Mire visszamentem volna tanítani, megszüntették a státuszomat.
Mit kezdjen magával egy kirúgott matematika tanárnő? A lakásrezsit fizetni kell, a gyerekeknek enni kell, tudni, adni, néha egy-két ruhadarabra, cipőre is kell költeni. Felvettem hát lakásfelújításra a másik 200 ezret. Az is elment a gyógyításra. A kezeim között lehelte ki a lelkét. De legalább a családja, a gyerekei vették körül utolsó óráiban. Nem bántam meg, hogy felvettem a kölcsönöket. Őérte tettem. Mondogatta pedig szegény, hogy Ancikám, hagyjatok meghalni! Gondoljatok a jövőtökre, ne költsünk az orvosokra, csodaszerekre, nekem a nélkül is végem van! Nem hallgattam rá.
- A szülőktől, rokonoktól nem tudna kölcsönkérni, hogy legalább elkezdje törleszteni? Meg tudnánk úgy oldani, hogy halasztást kérnek, mondjuk két évre. Nem kellene a lakást elárverezni! Legalább 100. 000 Ft-ot kellene befizetnie. Most ahogy összeszámoltam, ha nagy jóakarattal becsülöm is fel, nyolcvanezer körüli összeget tudunk elvinni. Az ágyakat nem rekvirálhatom el a gyerekek alól, a gyerekbútor semmit nem ér, a mosógépet nincs szívem elvinni, a többi kacattal nem tudok mit kezdeni. Ékszerei nincsenek?
- Voltak, de mindent eladtam, zálogba tettem, nem tudtam kiváltogatni őket. Minden, ami értékünk volt elment a gyógyításra. Az orvosok a végsőkig hitegettek, biztattak bennünket, pedig tudták, hogy nincs remény! És a főorvos az utolsó pillanatban is zsebre gyűrte a hálapénzt! De, legalább a lelkiismeretem tiszta. Én mindent megtettem.
- Hol dolgozik? A munkahelyén nem tudnak segíteni?
- Óvodában vagyok dadus. Ők sokat segítenek. A kisfiú ott van velem, míg dolgozom. Ingyen étkezünk. A maradékot hazahozom éthordóban. Mindig marad, mert naponta van egy-két lemondás. Este, amikor lefektetem őket, a lépcsőházat takarítom, az is hoz valamit a konyhára. Komolyan mondom magának, sokszor kétségbeesésemben, már azon gondolkodom, hogy árúba bocsátom a testemet. Még fiatal vagyok, kívánatos... Mindent megtennék, csak utcára ne kerüljünk. Nem bánom, vigyen el mindent, ami mozdítható! Vigye a mosógépet is, a hűtőt is! Talán összejön az a 100. 000 Ft.
- Jól van, asszonyom. Hozzáírom a hűtőgépet, a gyerekbútort, az annyi, mint 105. 000 Ft. Megkérem magának a halasztást és a részletfizetést a helyzetére való tekintettel. Láthatja, nem vagyok én olyan szemét, szőrösszívű végrehajtó, mint sokan hiszik! Ürítsék ki a szekrényeket, majd Cicvarek kolléga segít, aztán lehordja a rakodóval a teherautóra sorban. - mondta és arra az időre amíg a kipakolás folyik, bement a nagyszobába és leült a Tv-vel szembeni fotelba. Bekapcsolta a készüléket és keresett egy adót találomra. Mindegy mivel üti el a kínos perceket, csak terelje el a figyelmét erről a kellemetlen dologról. Legszívesebben leitta volna magát, mint annyiszor máskor, ha besokallt a sok szomorú rekvirálástól.
Amint üldögélt, betotyogott a három év körüli aranyszőke hajú kisfiú, Karcsika. Odasompolygott elébe, megérintette a térdét. A végrehajtó összerezzent az érintésre. Kérdő tekintetet vetett a csöppségre. A kisfiú, félénken megszólalt.
- Bácsi, nézzünk mesét!
- Ahogy gondolod - mondta Pemete és átkapcsolt a mesecsatornára. A kisfiú az ölébe fészkelődött. Érezte a friss, üde gyerektest illatát. Ült és mereven bámult maga elé. Gondolatai messze jártak. Látta amint az ötvenes években apját bekényszeríttették a TSZ-be. Amint az utolsó tehenet, a lovat is a kiscsikóval, elhajtották a közösbe. Teherautóra pakolták az ekét, boronát, mindent. Ott maradtak a gazdasági épületek kifosztva, üresen. Mikor elmentek az apja nem szólt semmit. Csak ült a gyújtóst aprító tőkén és mereven maga elé bámult. Aztán elindult a padlásfeljáró felé. Felment. Felakasztotta magát a mestergerendára. Ottmaradtak a semmire. Anya, ők hárman, gyerekek és a nagymama. Élni kellett, tanulni, iskola mellett a háztájiban dolgozni, hogy megéljenek valahogy...
Múltba révedéséből Cicvarek hangja riasztotta fel.
- Végeztünk, főnök, vinnénk a TV-ét. - a végrehajtó beleegyezően bólintott. Cicvarek kihúzta a konnektorból a TV-dugóját. Elsötétedett a készülék. Ekkor szokatlan dolog történt. A kisfiú leugrott az öléből és a TV-t cipelő Cicvarek lábaiba csimpaszkodva sírt, kis öklével ütötte, ahol érte.
- Ne vidd el e mesedobozomat! Nem engedem, ne, ne! - sikoltotta. Majd mikor belátta, hogy erőlködése semmit sem ér és vele együtt kifelé lépked az ember a szobából, mint egy tolvaj, hirtelen elengedte a lábát és visszaszaladt a végrehajtóhoz. Felkuporodott az ölébe, átkarolta a nyakát és sírva, hüppögve sikoltotta bele az arcába.
- Bácsi, te, hagyod, hogy ellopják a mesémet? Hát Te sem tudsz segíteni? - csak szorította a nyakát, könnyeivel összemaszatolva a végrehajtó arcát. Ekkor végleg betelt a pohár. Pemete ölébe kapva a gyereket, hirtelen felpattant, kilépett a folyosóra. Még elérte a liftre várakozó Cicvareket.
Ennyit mondott csak neki: - vidd vissza a TV-t!
- De, főnök... - aggályoskodott Cicvarek. Pemete ellentmondást nem tűrően nézett rá. A sofőr tudta, ha a főnök szemei villámokat szórnak, akkor nem szabad ellenkezni. Elindult hát vissza a készülékkel a szobába. Pemete a gyerekkel a karjaiban, arcukat egymás arcához szorítva bement a szobába és leült a fotelba. Megvárta, míg Cicvarek bekapcsolja a TV-ét. A kisgyerek átölelve a nyakát, csókolta, ahol érte és sírva-kacagva hüppögött.
- Tudtam, hogy nem engeded, tudtam, szeretlek bácsi, te jó ember vagy!
Pemete megrázkódott. Az értetlen arccal előtte ácsorgó Cicvarek zökkentette vissza a valóságba.
- Mi a téma főnök? - kérdezte aggódó arccal, arra gondolván, főnöke kiakadt, mint a kakukkos óra. - Pemete ránézett és csak ennyit mondott neki.
- Hozzatok vissza mindent! A szentségit ennek a rohadt világnak!
Miután mindent visszahordtak, akkor így fordult a sírva hálálkodó fiatalasszonyhoz.
- Idefigyeljen Müllerné! Én kifizetem az adósságát! Na, de ne gondolja, hogy csak úgy, eltüntetem a sarát, vegye ezt hitelnek, amit majd apránként ledolgozik nálam!
Én agglegény vagyok. Minden hétvégén eljönnek hozzám a gyerekekkel. Kitakarít, kimossa a szennyest, két napra megfőz. Megebédelnek nálam, és éthordóban elviszi a vasárnapi ebédjüket. Na, megegyeztünk?
Az asszony megütődve nézett rá, aztán a plafonra pillantott, hogy ha most nem szakad le, akkor, mégis csak van Isten. A könnyeivel küszködve csak bólintani tudott.
Pemete átadta a lakáscímét, telefonszámát és miután mindent visszaraktak a helyére úgy, ahogy jöttek, el is tűntek. Elvitte őket a fagyos őszi szél.
- Az Egyujjasba! - adta ki az utasítást a sofőrnek - be akarok rúgni! A kocsmába érve így szólott a csaposhoz: Irmuskám, bülbülmadaram! Ma mindenki az én vendégem!
- Mi történt végrehajtó úr, csak nemhogy, magára szakadt az OTP?
- Nem, Irmuska, ennél súlyosabb a helyzet: megérintette a lelkemet a Jó Isten!
forrás: Internet
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Irodalom - Próza |
|
|
|
Címkék: legcsodálatosabb, fiatalasszonyhoz, megvárakoztattam, viaszosvászonnal, meggondolatlanul, összegyülekeztek, kisteherautóival, lakásfelújításra, visszautasította, kiegyenlítetlen, aranyszárnyának, sziklapereméhez, nyalogatásszerű, ellenértékeként, egyensúlyotokat, gyomnövényekből, figyelmeztettek, anyaszentegyház, csodadoktorokra, jelzálogkölcsön, összemaszatolva, világítótornyot, részletfizetést, visszaemlékezve, meginterjúvolta, mestergerendára, felhalmozásának, legkedvesebben, erőfeszítésben, kiapadhatatlan, szükségtelenül, olajfestményen, legszívesebben, odasompolygott, mesecsatornára, aggályoskodott, legenda szerint, gyönyörű napon, világosság világába, falusi otthon, nyitott ajtón, kezemben levő, bölcső mellett, egész világon, kezében visszarepült, gyöngykapuk felé, kisbaba mosolya, édesanyai szeretet, elszáradt rózsákat, elváltozott mosolyt, kapukon áthaladva, menny seregei, TANULSÁGOS TÖRTÉNETEK, ANYAI SZERETET, EMBER FOLYÓBAN, KERÍTÉS MELLETTI SÍR, William Barclay, Elküldte Fiát, Jézus Krisztust, Urunk Jézus Krisztus, KIRÁLY KOCSISA, MIRDAD KÖNYVE, Mikhail Naimy, Bacsi Irma, SZÁZ BŰN KÖNNYEBB, MINT EGY, SZERETET SEBHELYEI, Jézus Krisztus, Bácsi Irma, KÉREM SEGÍTSENEK, TAVASZ VAN, Kultúrcikk Ipari Vállalat, Idefigyeljen Müllerné,
|
|
Offline
