|
2023-01-06 13:00:21, péntek
|
| |
| |
PETŐFI SÁNDORNAK ADTÁK KI MAGUKAT
Néhány napja emlékeztünk meg legnagyobb nemzeti költőnk, Petőfi Sándor 200 éves születésnapjáról. Nyáry Krisztián 2012-ben mesélt először íróink és költőink szerelmi életéről. 40 történet sok illusztrációval Petőfitől Vas Istvánig, Benedek Elektől Szabó Magdáig, hitvesekről, múzsákról, megcsalt szeretőkről, örök hűségről és a szerelem sokféle arcáról. Az "Így szerettek ők" első és második része bekerült az elmúlt évek legnagyobb könyvsikerei közé is.
De sok-sok más egyéb LEGENDA is fűződik hozzájuk, így Petőfi Sándorhoz is. A 19. század második felétől sokan próbáltak Petőfi Sándor örökébe lépni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Azért legalább egy ígéretes próbálkozás mégis akadt. Az alábbiakban megismerhetjük.
PETŐFI SÁNDOR KÖLCSÖNKÉRT TÍZEZER FORINTOT EGY LONDONI ÚTRA, AZTÁN FELLÉPETT EGY CIGÁNYZENEKARRAL
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc bukását követően megerősödő Petőfi-kultusz egyik kellemetlen mellékhatása volt, hogy olyan tömegben jelentek meg itthon a megkérdőjelezhető minőségű és hitelességű, önjelölt Petőfi Sándorok, mintha csak valami nagyszabású hasonmásverseny, vagy mondjuk egy afféle Petőfi-olimpia megrendezésére készült volna az ország; sőt nem csak itthon, hisz még külföldre is jutott egy-két érdekesebb példány. Először is ott voltak a szélhámos ál-Petőfik, akik magukat a bujdosó költőnek kiadva igyekeztek némi pénzhez jutni. A legnevezetesebb közülük talán a Sarlay nevű selyemtakács volt, egy szőke, köpcös fiatalember, aki időnként, ha éppen elunta a petőfiskedést, Esterházy-imperszonátorként is szívesen szerepelt, és aki tízezer forintot gombolt le gyanútlan honfitársairól, majd az egészet elszórakozta Londonban és Jersey szigetén.
CSAK EGY ÚJ KALAPOT AKART VENNI, DE VÉGÜL A SZABADSÁGHARC HŐSE LETT A 18 ÉVE HAJADON
Az 1848-49-es eseményekből a nők is kivették a részüket. Akadtak, akik nem elégedtek meg a sebesültek ápolásával, és maguk is fegyvert ragadva, férfiruhában harcoltak a szabadságért.
A 18-19. században, részben valószínűleg a töretlenül hódító nagy nemzeti gondolatnak is köszönhetően, már annyira feszítette a tettvágy és a honleányi buzgalom a nők kebelét, hogy egyre több alkalommal tüntették ki magukat Európa és a világ más nagy hadszínterein, az amerikai és a brazil függetlenségi háborútól a napóleoni háborúkon át a francia-porosz konfliktusig. Természetesen mindig férfiruhában, álnéven, nemüket és valódi identitásukat óvatosan titkolva, hiszen a harc sűrűjében vitézkedő asszonyok képe még az akkori radikális és forradalmi gondolkodóknak is túl sok volt, az ébredező nőmozgalmakról mit sem tudó hétköznapi embereknek meg pláne.
Maria Quitéria, a “brazil jeanne d'arc" - A szabadság és a szerelem forradalma
A korszellem és vele együtt az 1848-49-es magyar szabadságharc szele persze a magyar hölgyeket is megérintette. A nyugathoz éppen rohamtempóban felzárkózó reformkori Magyarországon is éreztették ugyan hatásukat valamelyest az emancipációs törekvések, de azért túlzás lenne azt állítani, hogy az egyenjogúság kérdése tartotta volna lázban a kor vezető politikusait, inkább csak tétova szlogenek és apró gesztusok szintjén került elő a téma. Ez a hozzáállás aztán a forradalom kirobbanásával sem változott meg gyökeresen: számítottak a nők tevékeny közreműködésére, de leginkább csak a tábori kórházakban, hogy a sebesültek és a doktor urak körül tüsténkedjenek - ami egyébként kétségkívül szép, nemes és hasznos feladat. Ahogy Szemere Bertalan üzente még belügyminiszterként Felső-Magyarország asszonyainak:
Kik a hazáért, a szabadságért véreznek, azoknak ápolással a haza tartozik. E most a hölgyek legdicsőségesebb dolga. Ez az, ami az igaz hölgy lelkéből önként fakad. Ti nem halhattok meg a csatatéren, hanem a tábori kórház segedelmezése által eszközölhetitek, hogy a betegek felgyógyuljanak, a sebesültek a vitézségnek újra feltámadjanak. Ekképpen osztozik a gyenge női kar a diadal munkájában és díszében.
Álnéven, álruhában védték a hazát
Akadtak azonban olyan lányok és asszonyok is, nem is kevesen, akik nem elégedtek meg a sebkötözéssel, és inkább fegyverrel a kezükben kívánták volna szolgálni a hazát. Kolozsváron például még egy külön női felderítő zászlóalj megszervezésébe is belefogtak, de nem jutottak sokáig; Csányi László parancsnok határozottan jelezte, hogy inkább olyan, kevésbé kalandos feladatokat bízna a hölgyekre, mint a varrás, a mosás és a betegápolás. Így aztán
a reménybeli női honvédek számára nem maradt más, mint az álnév és az álruha, és az a nehéz plusz teher, hogy nekik nem csak az ellenségtől, hanem a lebukástól is tartaniuk kellett, ami pont eggyel több probléma volt annál, mint amivel férfi bajtársaiknak kellett megküzdeniük.
Bányai Júlia
A cudar és méltatlan körülmények ellenére számos bátor hölgy vitte sokra a seregben: Viola Anna tizedes huszonkilenc ütközetben vett részt az osztrákok ellen, a Bem alatt szolgáló Pfiffner Paulina a piski csatában tűnt ki hősiességével, Gulyás Júlia eredetileg a férje után ment a frontra, de annak halála után még merészebb haditettekre ragadtatta magát, a fordulatos életű Bányai Júlia hadnagyról pedig már mi is írtunk korábban. És persze rajtuk kívül is akadtak még olyanok, akiknek csak a nevét tudjuk, vagy (érthető okokból) még azt sem. Hogy pontosan hány nő harcolt honvédként ekkoriban, azt nehéz lenne megmondani, de alighanem sokkal több, mint gondolnánk.
A magyar forradalom és szabadságharc legismertebb katonanője minden bizonnyal Lebstück Mária volt. Jókai elbeszélésbe foglalta élettörténetét (amelyet a nő állítólag a halálosan ágyán osztott meg az íróval), Huszka Jenő 1942-ben egy népszerű operettel, illetve egy abból készült filmmel, a Mária főhadnaggyal állított neki emléket, címszerepben az ország kedvencével, Szeleczky Zitával, nevét pedig egy kis újpesti utca őrzi.
Szeleczky Zita mint Mária főhadnagy (fotó: szeleczkyzita.com)
Hímzés helyett sport és forradalmi hevület
Lebstück Mária 1830-ban született Zágrábban, apja vagyonos horvát kereskedő volt, míg édesanyja révén a tekintélyes Simonich családdal állt rokonságban, így természetesen jó házból való ifjú hölgyhöz méltó nevelést kapott. Életvitele ekkoriban valószínűleg nem sokban különbözött a korabeli hajadonokétól, leszámítva, hogy előszeretettel töltötte az idejét hangos férfitársaságban, és jobban érdekelte a sport, a lovaglás és az egyéb testmozgás, mint a lányosnak tartott tevékenységek. A család 13 évesen Bécsbe küldte tanulni, ahol nagybátyja, báró Simonich Boldizsár vette pártfogásába, és vezette be az előkelő társaságba. Ha minden jól megy, pár éven belül bizonyosan hozzámegy egy jó nevű, de kevés pénzű fiatalemberhez (vagy nem annyira fiatalhoz), és boldogan élnek, amíg meg nem halnak.
Ám a dolgok egészen máshogy alakultak. A legenda szerint a mindössze 18 éves Mária 1848. március 13-án eredetileg kalapot készült venni a belvárosban, azonban az időközben kirobbant első bécsi forradalom, az utcán hömpölygő, tüntető tömeg és a barikádharc valahogy izgalmasabbnak tűnt, mint egy új, divatos fejfedő. A lány hamar az események sűrűjében találta magát. Puskát ragadott, és csatlakozott előbb a nemzeti gárdához, majd a jogász-zászlóaljhoz:
Ettől fogva férfinak tekintette mindenki, Károly volt a neve. Részt vett a vérengző torlaszharczokban, az utczai ütközetekben, egész a döntő ostromig, melyben Windischgraecz seregei a bécsi forradalmat leverték.
Lebstück Mária
Hozott Isten, öcsécském!
A csúnya fejsérüléséből felépülő Mária ezután, ahogy Jókai írja, letörölte az arcáról a puskaport, ismét női ruhát öltött, egyszerűen kisétált Bécsből, és Magyarország felé vette az irányt. Győrben nővére vendégszeretetét élvezte pár napig, és valószínűleg nyugodtan maradhatott volna, amíg elül a vihar, de Máriát ekkor már végérvényesen magával ragadta a forradalom eszméje, így amint tehette, beállt a magyar szabadságharc ügyét szolgáló német légióba, amely éppen a városban állomásozott, és amelynek parancsnokát még Bécsből ismerte. A tisztet állítólag nem hozta különösebben zavarba a szoknyás-főkötős Károly látványa: hozott Isten, öcsécském! felkiáltással üdvözölte, majd fegyvereket és egyenruhát utalt ki számára. Csapatával Téténynél és Bábolnánál is megalázó vereséget szenvedtek, de ez sem szegte kedvét a hajadonnak, aki lassan már tényleg annyiszor öltözött át, mint Cher egy jobban sikerült fellépése alatt, és aki mindig élen járt a csatában.
hirdetés
Balog Tímea Lebstück Mária szerepében Huszka Jenő Mária főhadnagy című nagyoperettjében (Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI)
Budapesten már Görgey seregét erősítette, katonai karrierje pedig innentől kezdve valóságos repülőrajtot vett: egy körmöcbányai ütközet után fővadásszá léptették elő, részt vett a legendás branyiszkói áttörésben, vitézül harcolt Kápolnánál, hadnagyi, majd főhadnagyi rangot kapott, egy visszavonulás után egymaga bánt el három császári katonával. Verpelétnél 86 sebesültet mentett meg, egy ízben pedig még magából Görgeyből is viccet csinált, mikor annak kiszakadt az egyenruhája; nyolc teljes órára vasra is verték a tréfa miatt.
A szerelem (Jónák József, a nyalka tüzérőrnagy képében) is harctéren érte, ráadásul nem is akármilyen körülmények között. Alighanem kevés asszony mondhatja el magáról, hogy későbbi férjével egy csata után, a tábori kórházban lábadozva gabalyodtak egymásba - és pláne kevés asszony viselt még emellé huszárruhát és főhadnagyi rangot. Hogy Károly, a forradalom hőse valójában Mária, ekkoriban már afféle nyílt titoknak számított a seregben; aki ismerte a nő valódi személyazonosságát, azt valószínűleg nem zavarta, ám azért származtak az ügyből apróbb kellemetlenségek. Mikor Budavár elfoglalásának győzelmi ünnepén női ruhában jelent meg vőlegénye kérésére, Görgey álruhás kémnek hitte, és halálra ítélte. Csak Jónák, valamint maga Kossuth közbenjárására kapta vissza rangját és szabadságát.
Szidták, gúnyolták, lúggal leöntötték
A szabadságharc leverése után hat hónapig raboskodott Aradon, itt szülte meg fiát, Pált is. Férje még a börtönben meghalt, Máriát pedig kiutasították Magyarországról. Hazatért hát Zágrábba, ahol korábban soha nem tapasztalt gyűlölettel találkozott: anyja és nővérei örömmel fogadták, de bátyja, aki Radeczky alatt szolgált az osztrák seregben, gyermekestül ki akarta dobni a házból. A zágrábiak sem voltak elragadtatva az egykori főhadnagynőtől, így Jellacsics bán beavatkozására volt szükség, hogy meg ne lincseljék a nyílt utcán:
Az hol Mária megjelent az utczán, szidták, gúnyolták, kővel, sárral dobálták, luggal leöntötték, míg végre az anyja elvitte a leányát Jellasich bánhoz s attól kért oltalmat. A bán elmondatta Máriával minden viselt dolgát s akkor azt mondta neki, hogy »honfitársainak semmi okuk sincsen ezért gyalázkodni, sőt inkább dicsőségül róhatják fel, hogy nemzetükből támadt egy nő, a ki a vitézség mezején ily hírnevet tudott kivívni«. S azonnal kiadta horvát, német és olasz nyelven irott plakátokban a napi parancsot, melyben szigorúan megtiltatik a hazatért felkelőknek minden bántalmazása.
Három évig maradt szülővárosában, majd Győrbe költözött, ahol másodszor is férjhez ment Pasché Gyula festőművészhez és volt honvédhoz, akivel 17 éven keresztül, a férfi haláláig éltek boldog visszavonultságban. Élete utolsó évtizedében a fiához költözött Újpestre, a Csokonai utca 4-be, a kizárólag egyenruhában mutatkozó, tekintélyt parancsoló külsejű ősz matróna pedig nagy megbecsülésnek örvendett a környéken. 1892-ben halt meg, alig 61 évesen. Síremlékét közadakozásból emelték, a fenntartást Újpest község vállalta magára
Források: Pivárcsi István: Híres magyar asszonyok kalandjai//Jókai Mór: A női honvédhadnagy
De még sokkal többen voltak a Petőfi nyomdokain járó költők, ezek a szereplési vágytól fűtött epigonok, akik aztán jól a nyakunkon is maradtak még nagyjából a századforduló időszakáig (vagy talán egy picit tovább), és a dekadens nyugati irodalmi hóbortoktól magukat cseppet sem zavartatva termelték tovább a népieskedő, hazafiaskodó, dínomdánomban, honfibúban és árvalányhajban egyaránt gazdag költeményeiket, Arany János és Gyulai Pál legnagyobb bosszúságára és a közönség legnagyobb megelégedésére - merthogy a kamupetőfik természetesen őrületesen népszerűek voltak akkoriban.
Ma már persze egyikük nevére sem igen szokás emlékezni (nem mintha ez bármit is jelentene, hisz rengeteg csodálatos művész van, akikre ugyancsak nem szokás emlékezni). Talán még a vidéki élet egyszerű szépségeiről verselgető Szabolcska Mihály lehet ismerős valamennyire a műfaj utolsó nagy hullámából, de ő is leginkább csak a híres Karinthy-paródia, illetve az Ady Endrével való mondvacsinált konfliktusa miatt. Pedig azért akadtak nála fajsúlyosabb és izgalmasabb figurák is.
Mint például Lisznyai Damó Kálmán, aki már az ötvenes évek elején elsöprő sikert aratott ízes palóc verseivel, és aki tényleg úgy viselkedett, mintha valami operettben vagy népszínműben alakítaná néhai barátját, Petőfi Sándort. Lisznyai szép magyar férfi volt, értett a versfaragáshoz, és kitüntette magát a szabadságharcban (hát, vagy legalábbis részt vett benne), szóval az isten is arra teremtette, hogy egy ,,Petőfi-emlékzenekar" élén tarolja le az országot, pláne, hogy őt is a dörzsölt menedzser, a magyar népnemzeti költészet Malcolm McLarenje, Vahot Imre futtatta, akárcsak korábban Petőfit. Jókai így jellemezte 1848-as visszaemlékezéseiben:
Kisebb baja soha sincsen, mint halálos betegség, s kevesebb pénzre soha sincs szüksége, mint ezer pengőre. De azért pénzt nem kér senkitől, s ha ő jutott hozzá, szétosztja mindenkinek, a ki tartja a markát. Hangja éles és rikácsoló, s még hozzá egészen palócz kiejtésű, úgy, hogy mikor megszólal, nevetni kénytelen a hallgatója a legkomolyabb szavain is. Hanem a hahota őt nem zavarja meg; folytatja, a mit elkezdett, olyan éles hangon, mint a trombita, s utóbb a hallgatót átjárja az a melegség, mely szavait izzóvá teszi, elfedi tréfás modorát, palócz kiejtését, s tapsol neki. Nagyokat mond, képtelenségeket. Egyszer Petőfinek azt mondta egy szép költeménye fölötti elragadtatásában: ,,Te eget eszel s isteneket hánysz!" Hanem a mit mond, azt a képtelenséget is érzi, s nem lehet rajta kételkedni.
Alighanem Vahot találmánya volt az a dalidónak nevezett műsor is, amely sokkal inkább emlékeztetett valamiféle összművészeti performanszra, semmint egy hagyományos szerzői estre, és amelynek köszönhetően új pártfogoltja hamarosan a korszak legünnepeltebb költőjévé emelkedett. Egy ilyen dalidót körülbelül úgy érdemes elképzelni, mint egy stadiondöngető rockkoncertet a műfaj fénykorából, a nyolcvanas évekből: volt benne zene, jelmezek, koreográfia, felhevült közönség, pihegő kebellel és kipirult arccal figyelő hölgyek, és egyszerű, de nagy érzelmeket közvetítő szövegek, amelyekhez mindenki tudott kapcsolódni. Továbbá az sem teljesen kizárt, hogy az összes résztvevő vagy teljesen részeg volt, vagy legalább egy kicsit ittas. Tényleg csak a pirotechnika hiányzott.
Lisznyai Kálmán (forrás: Wikipedia)
Azon el lehet vitatkozgatni, hogy Vahoték ezekkel az előadásokkal életben tartották, vagy inkább kiárusították a forradalom eszméjét, ám az kétségtelen, hogy igen szórakoztatóak lehettek. A főhős egyértelműen Lisznyai volt, aki rendszerint cifra szűrben, pitykés dolmányban, zsinórozott palóc ruhában vagy valami más fantasztikus öltözetben, nem ritkán fokossal felszerelkezve penderült a közönség elé, és aki mind a hétköznapi életben, mind pedig nyilvános szereplései alkalmával roppant tehetséggel alakította a duhaj ivócimborát, a gáláns úriembert, a szeretni való bohémet, a hazáért meghalni kész forradalmárt és a nagy költő márvány mellszobrát; egyszóval petőfibb volt még Petőfinél is, viszont cserébe valószínűleg nem is volt teljesen normális. Ő mindig a saját verseit szavalta, míg két vokalistája (az egyikük általában Vahot) inkább szerényen meghúzódott a háttérben, és különböző feldolgozásokkal, Petőfivel, Arannyal és Vörösmartyval szította az egybegyűltek hazafias érzéseit. A show állandó része volt még egy cigányzenekar is, néha dalénekesekkel kiegészülve, ami a szavalatok között különféle örökzöldeket és ,,nemzeti dalbokrétákat" adott elő a tökéletes hatás érdekében. Egész biztos, hogy már a harmadik perctől kezdve sírva vigadott mindenki.
Lisznyai és Vahot (forrás: huszadikszazad.hu)
A dalidózás egy ideig nagyon futott, alig akadt olyan jelentősebb magyarországi település, ahol ne hakniztak volna vele. Aztán sajnos Lisznyai számtalan hálás szerepe közül épp a duhaj ivócimboráét kezdte túlságosan komolyan venni, és 1863-ra gyakorlatilag halálra vedelte magát. Hogy milyen költő volt, vagy milyen költő lehetett volna, azt nehéz megállapítani. Teátrális pózai, állandó túlzásai, rögeszmés palóckodása, merész, ám tökéletesen elfuserált irodalmi akrobatamutatványnak is beillő hasonlatai mindenképpen kiemelik az utána érkező epigonok (Szelestey László, Spetykó Gáspár és a többiek) tengeréből. Az ő világában nem létezett olyan, hogy a kevesebb néha több; mindig mindenre rátett még legalább két lapáttal. Ha Petőfi azt írta, hogy ,,ha a föld isten kalapja, hazánk a bokréta rajta", akkor Lisznyai meg kinevezte az eget magyar mentének, és arra a megállapításra jutott, hogy ,,az Úristen varrta, táméntalan aranygombok a csillagok rajta". Legfigyelemreméltóbb verse talán a Nyáréj, amely meglepő módon egyszerre idézi a kortárs impresszionisták törekvéseit, valamint Amadé László rokokó nonszenszeit. Ebből mutatunk búcsúzóul egy rövid, ám annál sokatmondóbb részletet:
Szin szín szin
Cin cin cin
Intyim pinty
Lityim binty
Dümmögés
Mümmögés
Kígyó szisz
Békát visz
Lityi lütty
Kígyó fütty
A SZABADSÁG ÉS A SZERELEM FORRADALMA
A történelemkönyvek 1848-as forradalomról szóló oldalairól bajuszos és szakállas arcok néznek ránk. Kibontott gallérú márciusi ifjakra emlékezünk és komoly státusférfiakra, cilinderben vagy zsinóros atillában. A főkötős nők legfeljebb lelkes ünneplőként vagy hűséges feleségként jelennek meg. Pedig ez az első történelmi sorsfordulónk, amelyet nők is egyenrangú szereplőként formáltak. Három asszonyra emlékezünk most, akik egy-egy márciusi ifjút szerettek, és alakították is a történelmi események menetét.
Cikkünk szerzője Nyáry Krisztián, a nagy sikerű Így szerettek ők című irodalmi szerelmes könyv írója.
Teleki Blanka, az emancipáció élharcosa
Nem tudjuk, Petőfi Sándor után ki volt a Nemzeti dal második előadója, de az biztos, hogy az első nő, aki a verset nyilvánosan elszavalta, Teleki Blanka volt. A 42 éves grófnő saját leánynevelő intézetében, tanítványai előtt olvasta fel az aznap megjelent költeményt, és innentől egész hátralévő életét a forradalom szolgálatába állította. Merész, újszerű gondolatokat képviselt a pedagógiában, a női emancipáció kérdésében és a szerelemben is. Szíve a nála húsz évvel fiatalabb Vasvári Pálért dobogott.
A művelt grófnő nemcsak nyelveket, festészetet és szobrászatot tanult müncheni és párizsi útjain, hanem megismerkedett kora legmodernebb pedagógiai elveivel is. Hitt benne, hogy Magyarország szellemi megújulásához arra is szükség van, hogy a jómódú családok lányait kiszabadítsák a felszínes műveltséget adó külföldi nevelőnők, a felesleges kézimunka- és zongoraórák fogságából, és meg kell nyitni előttük a felsőoktatás kapuit is. Ez persze olyannyira álom volt, hogy még a középfokú iskolák sem fogadtak lányokat. Ezért hozta létre Teleki Blanka 1846-ban külföldi internátusok mintájára az első magyar leánynevelő intézetet.
Iskolája igazi modern oktatási intézménynek számított. A természettudományokat a híres zoológus, Hanák Pál tanította, az általános nevelőnő pedig Leövey Klára volt. A bentlakó növendékek kedvence azonban a jóképű, 22 éves irodalomtanár, Fejér Pál volt, akihez rajongó házi fogalmazásokat írtak. Az egyetemről frissen kikerült bölcsész szépíróként is egyre ismertebb volt, Vasvári Pál néven írta cikkeit a reformer lapokba. Hazafias szellemű írásainak és elegáns megjelenésének egyre inkább az iskola alapítója is hatása alá került. A grófnő egyre gyakrabban ült be maga is a lányok közé az órákra, és szép lassan beleszeretett a fiatal tanárba. Nem tudjuk, hogy Teleki Blanka szerelme viszonzásra talált-e, de tény, hogy a forradalom sorsfordító pillanataiban rendre Vasvári mellett találjuk. Március 15-én este a grófnő is ott ült a Nemzeti Színház páholyában, és hallgatta Vasvári szónoklatát.
Egy héttel később megrajzoltatta a fiatal forradalmár arcképét Barabás Miklóssal, amit nyomtatásban terjesztettek a fellelkesült pesti nép között. Növendékei a 12 pont mintájára elkészítették saját követeléseiket is, miszerint a nők is járhassanak egyetemre és kapjanak szavazati jogot. Ő maga megírta - túlságosan merész, ezért jórészt visszhangtalanul maradt - röpiratát a női emancipációról, amely a nemek közti egyenjogúság követelésének első magyar dokumentuma. A Kossuth futáraként tevékenykedő Vasvári ha tehette, szerét ejtette, hogy találkozzanak. Utoljára Debrecenben, '49 elején, amikor Vasvári szabadcsapatot szervezett, és a Pestről frissen menekült grófnőt kérte fel zászlóanyának. Teleki Blanka ekkor látta szerelmét utoljára. Vasvári a román felkelők elleni harcban esett el, és holttestét éppen úgy nem találták meg, mint Petőfiét.
A grófnő a forradalom után kastélyában menekülteket bújtatott, emigránsokkal levelezett, tiltott iratokat rejtegetett. Egy házkutatás után letartóztatták és várfogságra ítélték. ,,Ritka szellemi képességű és tudományos műveltségű, meg nem félemlíthető, szilárd akaratú és fáradhatatlan kitartású" - írta róla a hadbíró. Hat évig tartották fogva a Kufsteinben és más börtönökben. Nem tört meg, nem kért kegyelmet, emelt fővel viselte a szenvedéseket. Szabadulása után Németországba, majd Franciaországba emigrált, de a börtönben megromlott egészségét már nem lehetett visszaadni. 1862-ben halt meg, 56 évesen, Párizsban. Hamvai - végakarata ellenére - ma is a Montparnasse temetőben nyugszanak.
Szendrey Júlia, az első kokárda készítője
Az 1849-es tavaszi hadjárat megkezdése után néhány nappal gyújtó hangú felhívás jelent meg Debrecenben a forradalmi kormány hivatalos közlönyében, Testvéri szózat Magyarország hölgyeihez címmel. A röpirat írója arra biztatta nőtársait, hogy küldjék hadba férjüket vagy kedvesüket, s amelyik férfi megtagadná hazafiúi kötelességét, attól meg kell vonni a házastársi örömöket is. ,,Csak úgy legyünk övék, ha ők a hazáé" - biztatta az asszonyokat otthoni szabadságharcra a felhívás, amelynek szerzője nem volt más, mint Petőfi Sándorné Szendrey Júlia.
Júlia addigra közismert alakja volt a radikális forradalmároknak, de nemcsak Petőfi feleségeként, hanem íróként is. Írásai rendszeresen megjelentek a legnagyobb példányszámú közéleti-társasági lapban, az Életképekben. Éppúgy élete csúcspontjának tekintette a pesti forradalom kitörését, mint férje, és az előkészületekben is hozzá hasonló lelkesedéssel vett részt. Március 14-én az ,,éj nagy részét ébren töltöttem feleségemmel együtt - írja a költő -, bátor lelkesítő imádott kis feleségemmel, ki mindig buzdítólag áll gondolataim, terveim előtt, mint a hadsereg előtt a magasra emelt zászló." Ezen az estén Júliának jutott eszébe, hogy francia mintára saját magának nemzetiszín főkötőt, férjének pedig kokárdát készítsen. Az már teljesen az ő találmánya volt, hogy a díszt nem a kalapra, hanem a kabátra, a szív fölé kell tűzni
.
Villámgyorsan divatot teremtett: a Nemzeti Színház esti díszelőadásán még csak a márciusi ifjak, másnap már a pesti polgárok is kokárdát viseltek. Júlia tudta, hogy egy forradalomban a külsőségek éppolyan fontosak, mint a szavak és gondolatok. A következő napokban, hol magyaros ruhában jelent meg férje oldalán, hol pedig George Sand stílusában nadrágban, szivarral, rövid hajjal mutatta be, milyen is egy igazi modern forradalmár.
Petőfi és felesége valóban együttesen értelmezték a szabadság és a szerelem ügyét. Erre jobb bizonyíték nem kell mint, hogy fiuk, Zoltán éppen 9 hónappal a pesti forradalom után, 1848. december 15-én született. A gyermek születését csak rövid ideig élvezhették közösen. Kezdetben - mint ahogy a legtöbb kisgyermekes anya tette volna - Júlia is megpróbálta visszatartani férjét a csatatértől. ,,Hónapok óta tartottam őt is vissza rimánkodásaim által; nem elég, hogy én ily tehetetlen vagyok, hanem még őtet is tétlenségre kárhoztatám, elvontam attól, mi az ő lelkének főéleménye volna." Végül csecsemőjével a karján írta meg felhívását a magyar nőkhöz. ,,Rövid idő múlva vagy egy szabad haza boldog gyermekei, vagy egy meggyilkolt hon szerencsétlen árvái leszünk" - jövendölte. Írása óriási visszhangot váltott ki, Teleki Blanka például erre válaszul írta meg a saját maga buzdító cikkét.
Júlia majdnem egy évig nem hitte el, hogy Petőfi meghalt a csatatéren. Kutatóexpedíciót tervezett, engedélyekért házalt. ,,El fogom hagyni nemsokára gyermekemet, hogy férjem sorsát megtudhassam; még csak arra sem számíthatok bizonyosan, hogy őt életben találjam. Talán már régen nyugonni költözött s nekem el kell hagynom élő gyermekemet, hogy holt férjem poraihoz vándoroljak - írta naplójában '49 novemberében. ,,Inkább osztanám meg ő vele a sírt, mint gyermekemmel az életet. Hogyan tudnék elélni szerelem nélkül? Olyan szerelem nélkül, mint milyen az ő szerelme volt! Mi lenne belőlem, ha élve maradnék! Elvetődném, eltiportatnám, mint a fájáról lehervadt levél." Amikor kénytelen volt tudomásul venni, hogy egyedül maradt, öngyilkosságot tervezett, fennmaradt fiának címzett búcsúlevele is. Talán azt várta volna el tőle a közvélemény is, hogy utánahaljon a nemzet költőjének. Ő végül mégis a fiát és az életet választotta. Egy borzalmas második házasságot, és a kortársak megvetését kapta cserébe. Szabad és független akart maradni, de csak magányos lehetett.
Laborfalvi Róza, a színpad forradalmára
Nemhiába volt a kor legünnepeltebb színésznője, Laborfalvi Róza dramaturgiai érzékének és színpadi rutinjának is köszönhető, hogy a március 15-ei ünnepi előadás a Nemzeti Színházban nem fulladt botrányba. Ő pedig ugyancsak ennek köszönhette, hogy megtalálta élete párját, a nála nyolc évvel fiatalabb Jókai Mór személyében. Laborfalvi Róza és állandó színpadi partnere, Egressy Gábor éppúgy megkerülhetetlenül fontos népszerűsítői voltak a forradalom ügyének, mint 1956-ban Darvas Iván vagy Ferrari Violetta.
A Benke Judit néven született székely színésznő az első igazi színpadi sztár volt, férfiak tucatjai hevertek a lábai előtt. Bajza és Vörösmarty áradozó kritikákat írt róla, s egy ízben még a színházat különösebben nem kedvelő Széchenyi István is felállt páholyában és a közönség füle hallatára fennhangon azt mondta: ,,Laborfalvi sonorus alt hangja a legszebb muzsika, amit hallottam valaha." Magánélete is sztárokhoz méltóan izgalmas volt: mindenki tudta, hogy a férjezetlen színésznő gyermekének apja a kor ünnepelt hősszerelmes színésze, Lendvay Márton volt.
Drámai szerepekben volt a legnépszerűbb, így egyértelmű volt, hogy a Bánk bán előadásán ő játssza Gertrudis szerepét. Március 15-én este azonban a darabot nem lehetett végigjátszani. Az első felvonás után a közönség ráunt a lassan hömpölygő cselekményre, és valami forradalmit akart. A börtönből kiszabadított Táncsics Mihályt akarták hallani, ő azonban nem jött el az előadásra, inkább kettesben maradt rég nem látott feleségével. Az egyre dühösebb tömeget Petőfi hiába próbálta csitítani páholyából, szavait elnyelte a hangzavar. Jókai Mór ekkor döntött úgy, hogy a színpadról fogja megnyugtatni a népet. A kulisszák mögött beleütközött a Gertrudist alakító Laborfalvi Rózába. Egymásra néztek, a 23 éves fiatalember közelről is éppolyan gyönyörűnek találta a 31 éves dívát, mint korábban a nézőtérről. Beszélni kezdett, de a közönség továbbra sem örült, hogy nem láthatja élőben a kiszabadított rabot. Róza ekkor vette kezébe az események irányítását. Levette jelmezéről saját maga által varrt, erdélyi és magyar színekkel készített piros-fehér-zöld-sárga-kék kokárdáját, és a szónok mellére tűzte. A taps végre felmorajlott, de a színésznő ezt is tudta fokozni. Ott, a közönség szeme láttára megcsókolta a kissé megszeppent írót. A nézőtéren ováció tört ki, botrány helyett ünnepléssel ért véget a forradalmi este.
Az író és a színésznő másnap már együtt andalgott a budai utcákon. A barátok közt elterjedt a hír: Jókai nemcsak a forradalom hevében váltott csókot Rózával, hanem össze is kötné életét a viharos magánéletű színésznővel. A megbotránkozott Petőfi nem átallott összefogni barátja édesanyjával, hogy megakadályozzák az esetleges házasságot. Bemutatták Jókainak Róza tizenéves kislányát, hogy eltántorítsák szándékától. Jókai meg is ígérte, hogy szakít a színésznővel, ehelyett azonban Petőfi másnap barátja hűlt helyét találta a közös lakásban. Rosszat sejtve, az éppen törött lábú Jókainé asszonnyal felmentek Laborfalvi svábhegyi villájába, de a pár már onnan is kereket oldott. Végül Rákoscsabán adta őket össze titokban egy falusi pap. Petőfi annyira megorrolt barátjára, hogy szóba sem állt vele, és csak Laborfalvi Móricként emlegette egykori lakótársát. Pedig felesleges volt aggódnia: Róza szerető és hűséges felesége lett Jókainak. Még hamis papírokat is szerzett neki '49-ben, de biztonságból jó ideig továbbra is szobafogságban tartotta férjét, hogy baja ne essék. Vigyázott is rá egész hátralévő életében.
Petőfi Sándor kölcsönkért tízezer forintot egy londoni útra, aztán fellépett egy cigányzenekarral
Link
Csak egy új kalapot akart venni, de végül a szabadságharc hőse lett a 18 éves hajadon
Link
Tizenheten voltak a tizenhármak - a négy aradi vértanú, aki lemaradt a tablóról
Link
A szabadság és a szerelem forradalma
Link
LIL G x NEMAZALÁNY - PETŐFI SÁNDOR
/A DAL ELÉRHETŐ MINDEN DIGITÁLIS PLATFORMON! - Alig 4 év alatt 37 029 381 megtekintés /
Link
. . . . 
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Petőfi Sándor |
|
|
|
Címkék: feldolgozásokkal, elragadtatásában, visszhangtalanul, szabadságharcban, cigányzenekarral, férfitársaságban, nagyoperettjében, impresszionisták, legdicsőségesebb, forradalmároknak, kutatóexpedíciót, kellemetlenségek, előkészületekben, vendégszeretetét, születésnapjáról, magyarországról, szabadságharcra, franciaországba, közreműködésére, megakadályozzák, képtelenségeket, felgyógyuljanak, megbotránkozott, megszervezésébe, illusztrációval, hasonmásverseny, státusférfiakra, eszközölhetitek, legnevezetesebb, szórakoztatóak, elfoglalásának, öngyilkosságot, honfitársainak, kirobbanásával, huszadikszazad, szabadcsapatot, szerelem sokféle, elmúlt évek, ígéretes próbálkozás, alábbiakban megismerhetjük, megkérdőjelezhető minőségű, afféle Petőfi-olimpia, szélhámos ál-Petőfik, bujdosó költőnek, legnevezetesebb közülük, egészet elszórakozta, 1848-49-es eseményekből, sebesültek ápolásával, töretlenül hódító, honleányi buzgalom, brazil függetlenségi, napóleoni háborúkon, Petőfi Sándornak, PETŐFI SÁNDORNAK ADTÁK KI MAGUKAT, Petőfi Sándor, Nyáry Krisztián, Petőfitől Vas Istvánig, Benedek Elektől Szabó Magdáig, Petőfi Sándorhoz, PETŐFI SÁNDOR KÖLCSÖNKÉRT TÍZEZER FORINTOT EGY LONDONI ÚTRA, AZTÁN FELLÉPETT EGY CIGÁNYZENEKARRAL, Petőfi Sándorok, CSAK EGY ÚJ KALAPOT AKART VENNI, VÉGÜL SZABADSÁGHARC HŐSE LETT, Ahogy Szemere Bertalan, Csányi László, Bányai Júlia, Viola Anna, Pfiffner Paulina, Gulyás Júlia, Lebstück Mária, Huszka Jenő, Szeleczky Zitával, Szeleczky Zita, Simonich Boldizsár, Hozott Isten, Csapatával Téténynél, Balog Tímea Lebstück Mária, Huszka Jenő Mária, Kelemen Zoltán Gergely, Jónák József, Hogy Károly, Mikor Budavár, Csak Jónák, Az hol Mária, Pasché Gyula, Pivárcsi István, Jókai Mór, Arany János, Gyulai Pál, Szabolcska Mihály, Lisznyai Damó Kálmán, Petőfi Sándort, Malcolm McLarenje, Vahot Imre, Egyszer Petőfinek, Alighanem Vahot, Lisznyai Kálmán, Szelestey László, Spetykó Gáspár, Amadé László, SZABADSÁG ÉS SZERELEM FORRADALMA, Teleki Blanka, Vasvári Pálért, Hanák Pál, Leövey Klára, Fejér Pál, Vasvári Pál, Nemzeti Színház, Barabás Miklóssal, Utoljára Debrecenben, Szendrey Júlia, Petőfi Sándorné Szendrey Júlia, George Sand, Laborfalvi Róza, Nemzeti Színházban, Egressy Gábor, Darvas Iván, Ferrari Violetta, Benke Judit, Széchenyi István, Lendvay Márton, Táncsics Mihályt, Laborfalvi Rózába, Bemutatták Jókainak Róza, Végül Rákoscsabán, Laborfalvi Móricként, PETŐFI SÁNDOR, ELÉRHETŐ MINDEN DIGITÁLIS PLATFORMON,
|
|
Offline
