|
2023-01-07 18:45:03, szombat
|
| |
| |
Dsida Jenő: KALENDÁRIUM SZONETTEKBEN
Elővers
Tizenkét könyvek másolója
Barát vagyok, fiatal, vézna, ványadt:
Halk kondításként rozsdás, ócska gongon,
ez előversben mondom el a gondom
és segítségűl hívom Szűzanyámat . . .
Tizenkét könyvet másolok. Zsibongon
állnak elém a képek és ahányat
pillantok, annyi égi, szép leányhad
forog elém egy nagy, piros korongon.
Aztán halálfő villan ecsetemre
s november színe, mely a bús halálé,
aztán a hó hull, szűz pehely pehelyre . . .
Mutasd meg, Uram: szárnyam messze száll-é?
Ó, tizenkét könyv s lágyan rálehelve
tizenkét arany, kék iniciálé!
JANUÁR
A tél dícsérete
Havasi ember - kis mokány lován -
A hófuvástól húnyorog vakon.
Kocog az éjbenhajló útakon
s pipára gyújt vén taplón és kován.
Sötét erdő borzong hallgatagon,
fehér mező s holdas ingovány:
Távol hegyekből néha egy sovány
ordas cselleng a friss csapásokon.
A szalmás viskok görbe ablakából
kis mécsek fénye hull az útra körben,
a kastély-ablak köztük szinte lángol...
A vén pap ácsolt asztalára törten
olvas és fölrezzen a Bibliából,
ha orvvadászok puskahangja dörren.
FEBRUÁR
A farsang dícsérete
Egy sarkon, hol a lámpa fénye halvány,
egymásra torlik két fura menet,
megállnak és hosszú farkasszemet
néznek, zászlójukat kissé lehajtván.
Az egyik bűnt sirat és bűnt temet,
gyertyásan, zsolozsmával mind az ajkán,
a másik csapat maskarába varrt fán
ördögfejet visz, táncol és nevet.
Vezérük, kit már lángos kárhozat nyal,
bűnbánon látja angyalok karát
s szemét lehúnyja méla áhitattal;
míg a zarándokfő, egy véri barát,
szíve mélyén, mely zárva hét lakattal,
idézi antik istenek nyarát.
MÁRCIUS
Egy halott királylány dícsérete
Ereszszélen már jégcsapok csepegnek,
a hólé zöngve, csobbanón csurog,
A föld hátárol pattan a burok,
sok odon ablak tárul a szeleknek.
A nap egy rozzant ablakon benéz.
Sugarat önt be, langyosan zuhogva,
dohos, homályos és hideg zugokba.
Meleg nyalábja sárga, mint a méz.
Bent holt királylány fekszik. Arca: bájos,
halk emlék, régi, sápadt, méla vád...
Bomló szívének illata halálos.
Míg ajkaszélén fénysáv surran át,
a friss tavaszi szél körötte szálldos
s lengeti hosszú, szőke, dús haját.
ÁPRILIS
A húsvét dícsérete
Ezerkilencszázharminc éve: szent
zsidók földjére nagy próféta támadt.
Emlékének, mely bágyadt, égi bánat,
szenteljük ezt a sárga pergament.
Rágondolok, míg járom Golgotámat.
Mivelhogy nincs igazság idelent,
Pilátus alatt a keresztre ment,
de harmadnapra új életre támadt.
Alleluja! - nagy bástyákat ledöntőn
rivalg s csodára váró tűzben ég
falu és város, ház, tébolyda, börtön,
minden üszkös, az arcok feketék!...
Feltámad-é a bús erdélyi földön,
ki meghala és eltemetteték?
MÁJUS
A tiszta örvendezés dícsérete
Bús alkimista, mit nekem a kincsek!
Kihúnyt a tűz már és kihűlt a lombik,
Vídám, vídám szeretnék lenni holtig,
hogy fénnyel minden élőt szembe hintsek.
Itt künn zenél a friss májusi lomb, víg
nyikordulással nyílnak a kilincsek
s a fülledt kamrákból kibújva, nincs seb:
akár a fák, a lélek is kibomlik.
Eszembe jut sok kapzsi vágy, mi kár volt,
és jönnek nők is, karcsúk, vagy molettek,
és egy-egy emlék is, mely szép, habár holt.
Szívemet, melyből ádáz harcok ettek,
most elringatják hűs, körülhatárolt,
együgyű tocsák: langyos kis szonettek.
JÚNIUS
Az érés dícsérete
Helyét gyümölcsnek adja a szirom.
A déli égen elterül a hőség.
A termő kor jön: érés, felelősség
és nem lehetek virág egy siron.
Csók-szirmom nem lesz, hogy csokorba kössék
a lányuk. Vinnem kell, amíg birom
a terheket és ha nevem leirom:
komoly szó kell elé, nem cifra bőség.
Csak néha jön, hogy szívem elbecéz
egy-egy derengő, árva, gyermeteg
emléket (mely úgy csillog, mint a réz
egy ó-kapun). Gyors nyári fergeteg
jön messziről. Szemem távolba néz
s tavaszt sirat s egy régi gyermeket.
JÚLIUS
A magányosság dícsérete
A júliusi csillagok alatt
vággyal koszáltam, mint kobor diák.
De voltak nálam bátrabb daliák
s az idő lassan, tétlen elhaladt.
Az ablakokban csönd volt és virág,
s a fülledt este szívemre szaladt
s júliusi csillagok alatt,
míg bent mullattak boldog daliák.
Fiat fogantak pozsgás asszonyok;
zöld és dúsnedvű, mérges nagy növény
volt az élet: beteljesült, konok.
Éreztem már, hogy - messziről jövén -
elesem, ha tovább barangolok
s ledőltem egy zord, vén klastrom tövén.
AUGUSZTUS
Az élet dícsérete
Lám, most e délben, mint a renyhe, holt só
terül szét ringó tengerek vizében,
úgy oszlom én is szét e versben éppen
és gonddal mondom: tán ez az utolsó.
Nagy ideje, hogy csupa könnyű, olcsó
ígéim vannak, árnak ellenében
nem úszom már és néha-néha szépen
mondom magamban: várhatsz még koporsó!
Csak hallgatom a lomb meleg neszét
s az árnyas fákat bölcsen megmosolygom:
a tölgyet, hársat, bükköt, gesztenyét -
a forró nap vídáman vagy borongón
nagy, tiszta békét csurgat szerteszét...
Mégis csak jó e vénhedt, lomha bolygón!
SZEPTEMBER
Egy angyal dícsérete
E ködvilágban képe csöndben, árván
csüng kis szobámban, a szívembe fészkelt
sápadt falon és néha néma vészjelt
küldöz szemével, két kezét kitárván.
Csak gyönge nő. Ruhája oly szegény. Szelt
kenyere száraz. Életem határán
halkan legel: kis gyapjas, tiszta bárány.
Az ágya deszka: durva és fűrészelt.
Ám egy napon kitárul majd a porta,
elhagyja őt a földi, kerge kín,
áldja a percet, mely idesodorta.
S való világunk pompás berkein
áldja a percet, mely idesodorta.
Mellén: selyemhab. Vállán: hermelin.
OKTÓBER
Az erdélyi szüret dicsérete
A sors galád napok közé sodort.
Nincs semmi, semmi víg szüreti hang itt,
a szőlősgazda szomszédjára sandít
s a pinceszájra követ kőre hord.
Zárt ajtók mögött sír a lezuhant hit.
Unott, bús arccal szürcsölik a bort,
mely dohos pincék mélyében kiforrt
és gyűlöletet száz repedt harang szít.
Mikor majd égi ígék zengenek
s közös szüret nagy, boldog mámorával
együtt mulatnak három nemzetek
s egymást hintik a könnyek harmatával -
Úristen, akkor én már hol leszek
s kiből fakad majd harsogó, vidám dal?
NOVEMBER
A holtak dícsérete
Meghaltunk, testvér, valamennyien.
Csak ők élnek még, ők, a régi holtak.
A néma ablakok sora kiholt, vak:
Láttál temetőt? Ugy-e mind ilyen?
A holtak este csillagot csiholtak
fölénk, a kegyelet rajtunk pihen:
egy csillag ég minden fájó sziven
s világít minden zártredőnyű boltnak.
A koszorúk felülről egyre hullnak,
az őszi szélben száz virág forog
s kéményeken, tetőkön tornyosulnak.
Éjjel peregnek csöndes záporok:
bús, bölcs sírással érettünk búsulnak
a Bólyaiak s Bethlen Gáborok.
DECEMBER
A Gyermek dícsérete
Ti már nem hozhattok jóhírt nekem.
Ami jó van, magamtól megtaláltam
az erdőkben, hol sok-sok este háltam
- s keresztelő Jánosként hírdetem.
Most járok hóban és halálra váltan,
ám ez számomra boldog kínt terem;
a hófuvásban gyakran hirtelen
csak térdre hullok: Gyermeket találtam!
Goromba ágak az arcomba vernek,
de én megyek tovább, egy kis haranggal
viszem a drága hírt az embereknek:
Bennem van, íme, csengő és harangdal
és bennem van a legnagyobb, a Gyermek -
a fényes jászol s valamennyi angyal.
Finis
A barát nyugalomra tér
A képeket megírtam. Tagjaimban
az álomvágy zsibbadtan elterül.
A munkát elvégeztem emberül,
átadtam, íme, mindent már, amim van.
Az ablakon túl rőt hajnal derül,
a cellamécs kilobban méla kínban.
És én pihennék immár holtomiglan,
tisztes csuhámhoz ifjabb test kerül.
Magában rejti alkotás a bért.
Átszínezése széppé ennyi jónak
akár egy püspökséggel is felért.
Ha majd kiköt velem a karcsú csónak,
imádkozzatok bűnös lelkemért!
Békesség vélem, üdv az olvasónak!
1930
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Dsida Jenő |
|
|
|
Címkék: nyikordulással, körülhatárolt, tornyosulnak, megmosolygom, zsolozsmával, szomszédjára, eltemetteték, püspökséggel, valamennyien, kondításként, imádkozzatok, farkasszemet, szonettekben, szőlősgazda, hallgatagon, orvvadászok, holtomiglan, megtaláltam, puskahangja, pinceszájra, szűzanyámat, zártredőnyű, beteljesült, magányosság, átszínezése, ködvilágban, ereszszélen, harmadnapra, kalendárium, gyümölcsnek, zászlójukat, elringatják, gesztenyét, valamennyi, csapásokon, nyugalomra, hófuvástól húnyorog, éjbenhajló útakon, friss csapásokon, szalmás viskok, útra körben, kastély-ablak köztük, farsang dícsérete, lámpa fénye, egyik bűnt, másik csapat, véri barát, halott királylány, hólé zöngve, föld hátárol, rozzant ablakon, friss tavaszi, Dsida Jenő, KALENDÁRIUM SZONETTEKBEN, Bethlen Gáborok,
|
|
Offline
