|
2016-02-02 15:37:04, kedd
|
| |
| |
Apránként megismertem a tágabb környezetet is. A szomszédokkal könnyen ment az ismeretség, mert a kíváncsiság csak behajtotta őket egy röpke szomszédolásra, és így szinte maguktól mutatták meg magukat. Érdekes volt, már gyermek szemmel-fejjel is látni, hogy az emberek mennyire sokfélék. Ahogy Erzsi néni, a legközelebbi szomszéd bejött, látszott rajta az elemi erejű kíváncsiság: miféle emberek vagyunk. Óvatosan, lépésről-lépésre haladt az információk adagolásával, és amikor látta, hogy ugyanolyan szegény emberek vagyunk, amilyenek ők is, akkor megindult a nyelve, és ismerősről-ismeretlenről annyit megtudott anyám, hogy szinte zúgott a feje a sok tudnivalótól.
Amikor aztán befejezte a látogatást, egy jó tanáccsal búcsúzott.
- Tudja aranyoskám, nem kell ám elhinni azonnal mindent, amit mondanak az emberek, főleg saját magukról, főleg, aki dicséri saját magát, mert az öndicséret általában büdös szokott lenni!
Az anyám beszámolt az apámnak rendre ezekről a látogatásokról, és Erzsi néninek ez utóbbi mondatát vagy egy tucatszor átbeszélték. A lényeget apám így fogalmazta meg:
- Azt akarta nyilván mondani ezzel, hogy ne higgyél a szomszédoknak mindent el.
Egy kicsit rejtélyes volt ezzel a mondatával a szomszédasszony, mert a legtöbbet ő mondott el az első látogatás alkalmával, igaz, nem dicsérte magukat, hanem, mint később kiderült, valósághű képet adott a helyzetükről, és a szomszédokról is többé-kevésbé. Ezt a közvetlenséget azonban szokni kellett szüleimnek, főleg anyámnak, mert neki volt inkább szokatlan. Erzsi néni, akárcsak anyám, háztartásbeli volt, azonban furcsa volt, miért: nekik nem volt gyermekük, mint nálunk, ahol hárman voltunk testvérek.
A férje, akit még csak látásból ismertünk, Vince bácsi volt, a textilgyárban dolgozott.
Ahogy teltek-múltak a napok, egyre jobban kirajzolódott a kép: az asszonyhoz ellátogatott Tito bácsi, amikor délelőttös volt a férje, és valami fontos dologról beszélgethettek, mert akkor bezárkóztak. Amikor délutános volt, akkor délután. Tito bácsi tulajdonképpen nem is volt bácsi, hanem fiatalember: jóvágású, vidám természetű legény, aki, miután megtudta, hogy mi adtunk enni a lovainak, amikor ő nem tudta ellátni őket, egyből a kegyeibe fogadott bennünket.
- Ti aztán fasza gyerekek vagytok és talpra esettek, hogy nem hagytátok éhen veszni a lovaimat! Szóljatok anyátoknak, hogy velem átjöttök a Plutykáshoz, és akkora pohár málnaszörpöt kaptok, amekkora csak belétek fér!
Mi azonnal szóltunk az anyánknak és Tito bácsi vezényletével bevonultunk a Plutykáshoz címzett kocsmába. Kora délután volt, nem sokan lézengtek ott, és a kocsmáros két korsó málnaszörpöt készített nekünk! Alig bírtuk meginni. A testvérem is, és én is pukkadoztunk a sok italtól, de valahogy csak lenyomtuk. A fiatalember meg volt elégedve, és még búcsúzóul egy-egy kétforintost nyomott a markunkba és még egyszer megköszönte a gondoskodást, amivel a lovait illettük. Határozottan imponált nekünk az a nagyvonalúság, ahogy intézte a dolgokat, és persze az is tetszett, ahogy velünk viselkedett.
Elmondtuk anyánknak a dolgot, aki erre a "Jó tett helyébe jót várj" közmondással válaszolt. Később kiderült, hogy Tito a két lovával fuvarozni szokott, de csak hébe-hóba. A fő jövedelemforrása egy romos területen lévő pince volt. Ezt a pincét bagóért megvette, a hozzá tartozó romos épülettel együtt, de hagyta, hogy az épületet az enyészet tovább rongálja. Neki a pince kellett, és az, csodák csodájára épen megmaradt a bombázások alatt. Ezt alakította át úgy, hogy jégveremként lehetett használni.
Nem nagy átalakítást igényelt, mert a fölötte lévő kőhalom jó szigetelést biztosított, egy pár kocsi földet kellett még ráhordani, és kész volt a jégverem. Télen a befagyott halastóról vitték a jeget az emberei a pincébe, ahol szakszerűen elvermelték, és nyárra ott volt a hatalmas mennyiségű jég. Csak el kellett adni. De az eladás nem volt gond: éttermek, kocsmák, és főleg a városban állomásozó szovjet hadsereg volt a fő partnere. Akkor még nem voltak hűtőgépek, csak a jég volt nyáron az egyedüli hideg közeg, tehát sokat ért az ilyesmi akkoriban.
És Tito kihasználta a kínálkozó lehetőségeket. Nem ment az üzlet után és főleg nem futkosott. A kocsmában volt az állandó székhelye, ott keresték meg az üzleti partnerek, és ott köttetett meg a bolt is. A legfontosabb tudnivaló a partner részéről az volt, hogy Titóval csak úgy lehetett tárgyalni, hogy kikértek neki egy fröccsöt, és akkor adták elő a mondanivalójukat.
Nem sokat kellett alkudozni, szabott ár volt, ezt tudták az üzleti partnerek is. Gond csak olyasmi lehetett, hogy mikor következhetnek sorra, hiszen innét elvinni Titót, ugyancsak bajos lett volna, tehát meg kellett állapodni valahogy a jég kiadásának időpontjáról. Amikor ebben megállapodtak, akkor még egy italt illett kikérni a bolt megkötésének megpecsételése érdekében, és kész volt az üzlet.
Hát ilyen ember volt Tito bácsi, a mi újdonsült barátunk, aki nyáridőben Erzsi nénivel tárgyalta a fontos ügyeket, a vevőknek adta ki a jeget, és a Plutykáshoz címzett kocsmában múlatta az időt. Ez a háromszög fogta egybe az életét, és amint a jég elfogyott, és ezzel együtt a nyár is, a megsokasodott szabadidejét a Plutykáshoz címzett kocsmában töltötte el.
Ez az ember csodálatomat és tiszteletemet váltotta ki. Mekkora ész lehet ennél az embernél, aki ilyen könnyen ekkora pénzt keres, ilyen nagyvonalú és ilyen jóságos mindenkihez. Egyszeriben a példaképem lett, én is ilyen szerettem volna lenni, ha nagy leszek.
Egyik nap Erzsi néni szenvtelen arccal mesélte anyámnak, hogy Tito, az én barátom kártyán elvesztette a jégvermet, a lovait, és a speditőr kocsiját. Hatalmas tétben játszottak, és Titónak nem volt szerencséje, mindenét elvesztette.
Bennem meghűlt a vér. Hát ez így megy, így mehet?
Amikor kérdeztem anyukámat, hogy miként lehet ez, "A szerencse forgandó", idézte a közmondást.
A két lovat még aznap elvitte az új tulajdonos. Bámultam utánuk, és az járt a fejemben, talán jobb gazdájuk lesz nekik, mint az én barátom, Tito.
Bodó János, k, 02/02/2016
Magyar Irodalmi Lap |
|
| |
|
0 komment
, kategória: novellák, gondolatok, versek |
|
|
|
Címkék: mondanivalójukat, jövedelemforrása, beszélgethettek, szomszédasszony, következhetnek, megpecsételése, látogatásokról, tulajdonképpen, szomszédolásra, közvetlenséget, megsokasodott, tiszteletemet, ismeretlenről, szomszédoknak, lehetőségeket, vezényletével, textilgyárban, szomszédokkal, kirajzolódott, megállapodtak, szomszédokról, nagyvonalúság, háztartásbeli, jégveremként, csodálatomat, legfontosabb, időpontjáról, adagolásával, legközelebbi, tudnivalótól, szabadidejét, határozottan, kétforintost, közmondással, pukkadoztunk, málnaszörpöt, tágabb környezetet, szomszédokkal könnyen, kíváncsiság csak, röpke szomszédolásra, emberek mennyire, legközelebbi szomszéd, elemi erejű, információk adagolásával, öndicséret általában, anyám beszámolt, apámnak rendre, tucatszor átbeszélték, lényeget apám, szomszédoknak mindent, kicsit rejtélyes, első látogatás, Ahogy Erzsi, Bodó János, Magyar Irodalmi Lap,
|
|
Offline
