Felkelek... - Felnőtt Thészeusz,Kikötöttek Naxos,Thészeusz Ariadnén,Amikor Istenhez,Mennyei Atya,Hegyi Beszédben,Akikért,DIÓSSY IVÁN, - suzymama Blogja

Továbbiak »

Belépés

			suzymama.blog.xfree.hu
Aki szeretetet vet boldogságot arat!!			Suzy Mama 1901.01.01 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Felkelek...

2016-03-06 13:16:04, vasárnap


	Oly sokszor hallottuk, mi templomba járó emberek a tékozló fiúról szóló példabeszédet, hogy néhányunkban felmerülhet a kérdés: mi újat lehet erről mondani? Ezért jó, ha elfogadjuk; a Biblia kimeríthetetlen, élő vízforrás, amelyben a Szentlélek munkálkodik. Ezen a vasárnapon egy olyan nézőpont alapján fejteném ki az írást, ami elég ritka katolikus templomokban, de a probléma elég gyakori mindennapi életünkben. Tehát beszélnünk kell róla. Miért félünk sokszor az Istentől? Igen gyakran olyan képzetekkel élünk, melyek még az egyszerű imádkozást is lehetetlenné képesek tenni, nemhogy meghitt, bizalomra épülő, bensőséges kapcsolatot az Atyával. Ezek a beteg mintázatok, melyek még idős korunkban is mozgatnak bennünket, az apával való kapcsolatunkban gyökereznek. Elsősorban édesapánkra gondolok, de életünk során más apapótlékokkal is élünk. Tekintélyes emberekkel, személyekkel helyettesítjük be apa - kapcsolatunkat, ha valamilyen okból azt sérelem érte. A gyermek szorongva éli meg első találkozásait édesapjával. Hiszen olyan hatalmas! Félelmetesen nagy kezei vannak, és erősen tud szorítani velük. A hangja is sokkal mélyebb, szigorúbb, mint édesanyánké. Szeretjük őt, természetesen, de azért jobb lenne mennél előbb anyu karjaiba visszaszaladni. Ő olyan csendes, elfogadó biztonságot tud adni. Azután szépen felcseperedünk, szeretjük és tiszteljük édesapánkat, de egyfajta ősszorongás mindig megmarad kapcsolatunkban. Ehhez nem is kell egy édesapának durvának, túl szigorúnak lennie. Thészeusz a híres görög mitológiai hős kisfiú korában elvesztette édesapját. Anyukájától megtudta, hogy még meg sem született, amikor ellenségei miatt el kellett menekülnie a faluból, mert királyi származása miatt halálra keresték. Kardját és saruját egy hatalmas szikla alá rejtette, és azt mondta feleségének: ,,Ha megnő a fiú, próbálja meg felemelni. Aki fel tudja emelni, méltó Athén királyságára." Felnőtt Thészeusz és amikor elérkezett az idő, egyetlen mozdulattal elhengerítette a sziklát. Megtalálta apja kardját és saruját, fölvette és elindult, hogy találkozzon vele. Akkor már Athén királya volt Aigeusz, de minden felől ellenség szorongatta, nem is tudott kimozdulni palotájából. Thészeusz legyőzte minden ellenségét, felszabadította apja birodalmát és egy napon ott állt apja előtt. Thészeusz szíve hevesen vert. Szeretett volna azonnal édesapja nyakába ugrani, elmesélni, hogy anyuka hűséges volt évtizedeken át, és most is várja. De a király végignézett a fián, hűvösen üdvözölte, és bár neki is hevesen vert a szíve, uralkodott magán és megőrizte méltóságát. Thészeusz lelkében akkor elpattant egy vékonyka aranyszál és soha többé nem lehetett megreparálni. Egy életen át hordozta ezt a lelki sebet, anélkül, hogy tudatában lett volna. Hatalmas hőse lett apja birodalmának, de valamit örökre elveszített. Egy napon Knosszoszba vitte útja, ahol Ariadné királylány segítségével legyőzte a vérszomjas Minotaurusz. Meg is kérte a lány kezét, aki boldogan mondott igent. Hajóra szálltak, hogy Athénba menjenek és boldogan éljenek. Kikötöttek Naxos szigetén pihenni, ivóvizet vételezni. Ott éjszakáztak és Ariadné mély, boldog álomba merült. Mikor reggel fölkelt, egyedül találta magát. Thészeusz otthagyta őt, akit pedig őszintén szeretett. Így ért véget ez a szomorú történet, amelyből láthatjuk, milyen későbbi tragédiák okozója lehet apakomplexusunk. Thészeusz Ariadnén bosszulta meg apja szeretni való képtelenségét, noha ezt nem tudatosan tette. Egyszerűen megtörtént vele. Életünket át meg átszövik ilyen és ehhez hasonló történetek, és sokszor nem is tudunk róla. Amikor Istenhez nem merünk gyermeki bizalommal közeledni, pontosan megismétlődik bennünk rég letűnt korok embereinek sorsa. A Mennyei Atya nem ilyen apa. Amikor kisebbik fia elhatározza, hogy kikéri jogos részét örökségének, szó nélkül kiadja. Nem kezd apai intelmek özönéhez, hogy vigyázz ám magadra fiacskám, nehogy rossz nőkre, alkoholra, szenvedélyekre költsd! Szó nélkül megadja fiának azt, ami jár neki. Ebben a viszonyban a jog érvényesül. Szó nincs szeretetről, legalább is a fiú részéről. Mert ha lenne, nem élne jogaival édesapjával szemben. Meg is hökkent ez a fiú, ekkor először. Hát nem akar az öreg lebeszélni róla? Meg sem próbál marasztalni? Nem, mert Isten szabadnak teremtette az embert és senki emberfiának nincs joga ezt a szabadságot megsérteni. Még Isten sem sérti meg. Ez a mindent felülmúló szeretet legragyogóbb példája. Egy szerzetes pap ismerősöm mondta nekem egyszer: ,,Nyolcvan éves elmúltam, amikor meggyóntam, hogy valaha, bárkit is rá akartam beszélni a jóra". Első hallásra furcsa, idegen ez a gondolat. Pedig igaz. Akkor is a belegázolunk a másik szabadságába, ha a jóra akarjuk rábeszélni őt. Majd ő eldönti, hogy a jót vagy a rosszat választja. Ezt tette a tékozló fiú apja is. Tudta ő nagyon jól, milyen sors vár a fiára, de azt is tudta, hogy szenvedések, kudarcok, fájdalmak nélkül nem lehet felnőtté válni. Sok mai szülőtől mennyire idegen ez a gondolat, akik úgymond mindent meg akarnak adni gyermekeiknek, aztán csodálkoznak, hogy félresikerül az életük. Elindul tehát a fiú és annak rendje és módja szerint el is veri a vagyonát. Megtapasztalja, milyen az élet a sertések vályúja mellett, vagyis abban az igénytelen moslékban, amit ma is kínál a világ. A Szentírásból nem derül ki, mennyi ideig volt távol, csak annyit tudunk meg, hogy az apja minden nap várta. Hiszen azt olvashatjuk, hogy amikor meglátta messziről eléje sietett. A fiú elkeseredik, és őszintén megbánja, amit tett. Elhatározza, hogy hazamegy, és bocsánatot kér. El is indul. Menet közben mondogatja magánban a betanult szöveget: ,,Atyám, bocsáss meg...stb". El is gondolkodott azon, mi várhat rá. Biztos a büntetés, de hát megérdemlem. Bármilyen büntetés jogos. Bárcsak újra kezdhetném. Hazaér és azt látja, hogy apja tárt karokkal siet eléje. A fiú letérdel és mondja a gyónás jól ismert szövegét, de ekkor lepődik meg másodszor. Apja meg sem hallgatja, hanem átöleli és megcsókolja. Amire számított, elmarad. ,,Úgy-e megmondtam neked, hogy ne menj el? De te nem hallgatsz szegény apádra. Szégyelld magad! Büntetésből a béresek között fogsz kulizni. Nem érdemelsz bocsánatot. Micsoda szégyent hoztál öreg édesapád fejére!" Ehelyett megöleli és megcsókolja. Sarut húz a lábára és beborítja köntösével. Ez abban a korban az örököst illette meg. Tehát visszafogadta. Ki érti ezt?Bizony kevesen. Miként viselkedhetne másként az Isten, akiről azt olvassuk János apostolnál, hagy maga a Szeretet? Tud a szeretet más lenni, mint a tékozló fiú apja? A Szeretet nem, de mi igen. Pedig ez a kereszténység lényege, ha tetszik, ha nem. Sőt, még tovább is megy, hiszen Jézus a Hegyi Beszédben lelkünkre kötötte az ellenség-szeretet parancsát is. Ha a saját gyermekünket nem tudjuk helyesen szeretni, hogy szerethetnénk ellenségeinket? A Mennyei Atya szeretete mindenkire pontosan úgy sugárzik, mint a példabeszédben szereplő fiúra. A Szeretet nem tud takaréklángon égni. Velünk is pontosan ilyen módon irgalmas és megbocsátó az Isten. Próbáljuk ezt hinni! Végére hagytam még egy gondolatot, ami ha lehet, még nehezebbé teszi ezt a helyzetet. Nem elég ugyanis nekünk szeretni másokat, el is kell tudnunk fogadni ezt a felénk irányuló szeretetet. Nem a majomszeretetet, azt nem kell elfogadni. Hanem azt, amikor valaki igazán őszintén fölajánlja segítségét, bármiben. Nekünk azonnal azon kezd járni az eszünk, hogy hogyan tudnánk viszonozni. Mint valami rosszéletű kalmár, azonnal kiszámítjuk a segítség értékét, oszt, szoroz. De csúnya dolog ez! Így állunk néha Istennel is. Elfogadjuk megbocsátó irgalmasságát, és azon fondorkodunk, hogy visszafizetjük neki. Nehogy adósai maradjunk! A szándék mögött jóakarat van, csak még nem ismerjük az igaz Istent. Valamiféle torz istenképpel rendelkezünk. Mert hogyan tudná visszafizetni a teremtmény Teremtőjének az Ő jóságát? Egyetlen módon. Ha mi is szeretjük azokat, akiket Ő szeret. Akikért Ő egyszülött Fiát adta, hogy el ne vesszünk, hanem örök életünk legyen. Vagyis mindenkit. Minden embertársunkat szeretnünk kell, függetlenül attól, hogy kicsoda - micsoda. Mert amikor elkezdünk cselekedeteinkkel is szeretni valakit, maga a Mennyei Atya kezd el szeretni bennünk, általunk. DIÓSSY IVÁN

0 komment , kategória: Lelkipásztori elmélkedés

Címkék: apakomplexusunk, majomszeretetet, kapcsolatunkban, kimeríthetetlen, felszabadította, példabeszédben, felcseperedünk, elhengerítette, visszafizetjük, embertársunkat, apapótlékokkal, ellenségeinket, helyettesítjük, kapcsolatunkat, visszaszaladni, megtapasztalja, szenvedélyekre, találkozásait, természetesen, képtelenségét, kereszténység, takaréklángon, szerethetnénk, viselkedhetne, visszafogadta, irgalmasságát, gyermekeiknek, visszafizetni, megismétlődik, példabeszédet, belegázolunk, segítségével, királyságára, legragyogóbb, szabadságába, templomokban, tékozló fiúról, olyan nézőpont, probléma elég, egyszerű imádkozást, beteg mintázatok, apával való, gyermek szorongva, édesapának durvának, híres görög, hatalmas szikla, király végignézett, vékonyka aranyszál, lelki sebet, napon Knosszoszba, vérszomjas Minotaurusz, lány kezét, Felnőtt Thészeusz, Kikötöttek Naxos, Thészeusz Ariadnén, Amikor Istenhez, Mennyei Atya, Hegyi Beszédben, Akikért, DIÓSSY IVÁN,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]