|
2017-05-06 22:02:38, szombat
|
| |
| |
|
|
| |
Szeretettel köszöntöm az édesanyákat, nevelőanyákat, nagymamákat, dédiket és a mostohákat Anyák napja alkalmából!
Fogadjátok tőlem ezt a régebbi írásomat szeretettel <3
A mostoha
Panna boldogan készült a nagy napra. Vidám, kiegyensúlyozott kislány lett belőle, nyoma sem maradt az elszenvedett traumának. Egy éve a gyerekpszichológus is iskolaérettnek találta, de az apa ragaszkodott a halasztáshoz.
A kislány tűsarkú cipőben jobbra, balra billegett és forgott a tükör előtt, elégedett volt a látvánnyal, tengerkék szeme csak úgy csillogott.
- Gyere, nézd csak, olyan csinos vagyok, mint Jutka néni. - kérlelte Emesét.
- Tényleg, azon gondolkodtam, kire hasonlít az én kis tündérkirálynőm. Valóban nagyon csinos vagy, de a cipőm megbontja a harmóniát, kérlek, cseréljünk. - nyújtotta a kislány felé a szandálját, közben a füléhez hajolt, és bele súgta: szeretlek kicsikém.
Átölelték egymást, majd folytatták a készülődést.
Valóban gyönyörű volt. Rakoncátlan szőke fürtjeit kétoldalt díszcsattal eltűzték, angyali arcocskája még jobban érvényesült. Egyszerű fehér blúzát, leheletfinom csipkezsabó díszítette. Mély bordó bársonyszoknya ünneplővé varázsolva öltözetét. A gyermek ruháit közösen vásárolták, hogy jól érezze magát a benne. Valahányszor Emese vásárolt magának valamit, a kislány, hasonló ruhadarabot kért magának legközelebb. Most is szinte egymáshoz öltöztek, az asszony kosztümje és a kis szoknya, hasonló színével.
Az apa öltönyben állt útra készen. Emese és Panna még egyszer visszaszaladtak a tükörhöz. Megállapították az alkalomhoz illően, vannak felöltözve, indulhatnak.
Félúton jártak, amikor megszólalt az apa telefonja. A hívószám láttán, szája széle elfehéredett, remegni kezdett. Ez nem lehet igaz, megint kezdődik...
Nem engedi, hogy megmérgezzék az ünnepi hangulatot, nem veszi fel. A csengetés vészjóslónak és kitartónak tűnt. Emese is ránézett a kijelzőre, érezte a homloka gyöngyözni kezd.
- Ott egy cukrászda, beugornánk Pannával pár süteményért, és otthon folytatnánk az ünneplést. Mit szólsz hozzá az én kicsim? -fordult a kislányhoz.
- De, ugye nem késünk el? -kérdezte a gyerek izgatottan?
- Hogy késnénk el, az én kis tündérkirálynőm verset mondd, hát késtünk mi el valahonnan?
- Nem, dehogy, akkor menjünk. - sóhajtott izgatottan a kislány.
Beálltak a parkolóba, a telefon is elhallgatott.
A két hölgy kéz a kézben bandukolt, a vanília illatú süteményházba.
A férfi dühösen nyomogatta a hívógombokat. A második csengésre beleszólt a női hang.
- Na, végre! Itthon vagyok, anyám mondta most lesz az Anyák napi ünnepély, látni akarom a lányomat. Odamegyek, elvégre én vagyok az anyja. Nem szeretném, ha a feleséged ott lenne. Ne érts félre, nincs semmi bajom vele, csak a gyereket nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni.
- Most állj meg, kérlek egy szót sem többet! Nem tudom mióta vagy az országban, és meddig maradsz, feltételezem, hogy nem csak ebben a két órában, ameddig az ünnepély tart. Maradj ott, ahol vagy, ha véget ér, tisztelettel várunk az otthonunkban benneteket.
- Egyedül vagyok, vége mindennek, hazaköltözöm. Nem való nekem az idegen kultúra, nem tudom megszokni. Az ünnepélyen ott leszek, az anyja vagyok, ettől nem tántoríthat el senki.
- Figyelj ide... - nem fejezhette be a mondatot, mert elnémult a másik oldal telefonja.
Az órájára nézett, nem sokára oda kell érniük. Hiába törte a fejét, egyetlen bölcs gondolat sem jutott az eszébe. Féltette a kislányát. Ritkán látogatja az anyja, ilyenkor megtépázza a kicsi lelkét, és megpróbálja megzavarni.
Emese jól kezeli a helyzetet, ez most mégis más. Évek óta jelen van az Anyák napi ünnepségen. Mit tegyen, mi lenne mindenkinek jó, de jó lenne tudni.
Szerettei megjelentek az ajtóban, az asszony egyik kezében a tálca sütemény, másik kezében a kislány keze, szemében szomorúság, félve tette fel a kérdést, mikor odaértek.
- Sikerült a telefont lerendezni?
- Sajnos nem. - közölte lehangolva, majd a kislányához fordult.
- Figyelj ide kislányom, édesanyád hívott, itthon van, ide készül. Kértem, hogy inkább otthon látogasson meg, de nem hallgatott rám.
- Talán jobb lenne, ha én mennék haza, és otthon várnálak benneteket. - folytatta az asszony.
- Akkor menjünk haza, nélküled én sem megyek. - csuklott el a gyermek hangja és szorosan nevelő anyjához bújt.
Az apa nézte őket, és döntött.
- Rendben lányok, megyünk, de nem haza, hanem az oviba. Sietnünk kell, Panna a verset tudod, Te mondod el legszebben. Tudjátok milyen büszke, vagyok az én egyetlen gyönyörű tündérkémre, és a tündéranyukájára. - próbálta oldani a kialakult feszültséget az apa.
Alig pár perc elteltével megérkeztek.
Sokan álltak az óvoda előtt. Rengeteg anyuka, nagymama, de igen kevés apuka. Emese bekísérte kislányt, aki alig akarta kicsi kezét kivenni a biztonságot nyújtó kézből. A szokásos puszi is elcsattant.
Hét ágra sütött a nap, aranyló fénysátort húzott a rendezett udvar fölé. Megkezdődött az ünnepély. Miklós és Emese kissé megnyugodott. A köszöntő után a gyermekműsor következett. Egyszer csak mögöttük megszólalt az ismerős hang.
- Sziasztok, igazán foglalhattatok volna egy helyet mellettetek, tudtátok, hogy jövök. -szólt szemrehányóan az édesanya.
- Pszt..., nem zavar, hogy nem értem a verset? -szólt hátra a férfi.
- Majd Pannára figyelj, a lányunkra, ne másokra. - oktatta ki a volt feleség.
Nem válaszoltak, így is rém kínosan érezték magukat. A mellettük ülök kíváncsian, figyelték a nem mindennapi párbeszédet. Egymáshoz sem szóltak, nehogy beszédet provokáljanak.
Miklós kezébe vette asszonya kezét. Megijedt, még soha nem érezte nyirkosnak és hidegnek.
Panna következett. Szemével kereste szeretteit. Nem látszott zavartnak. Hangja egyre magabiztosabbnak tűnt, a szavak röpültek feléjük. A szeretet sugarai melegítették át a szívüket. Nagy tapsot kapott. Mosolyogva és felemelt fejjel hagyta el a pulpitust a kicsi lány.
Nem sokára végéhez közeledett az ünnepély, a gyerekek egy közös ünnepi énekkel fejezték be a gyönyörű napot. A dada nagy kosár virággal a kezében közeledett a kicsikhez. Mindenki kivett egy szálat belőle, akinek nagymamája is ott volt, kettőt vehetett, Panna a kosárhoz lépett, egy pillanatra megállt, gondolkodott, majd két szál virággal a kezében feléjük indult, megállt előttük és csillogó szemmel így szólt.
- Anyák napja alkalmából fogadd szeretettel. - nyújtotta Emese felé a virágot, másik kezét is ölelésre nyújtva.
Mikor kiszabadultak egymás karjaiból, a másik szál virágot a mögöttük lévő sorban lévő az édesanyjának adta.
- Te is fogadd szeretettel. Mikor érkeztél, és meddig maradsz? Most sietnünk kell, mert otthon is ünnepelünk, de ha van kedved, látogass majd meg. - hadarta el a gyermek.
Az asszony döbbenten ült, a távolság nem engedte, hogy gyermekét megölelje. Átvette a virágot, sokáig nem tudott megszólalni, majd egy halk köszönöm-öt elmormolt.
Az apa örült, hogy gyermeke megoldotta a kínos helyzetet.
Egy pillanatra filmkockák futottak a szeme előtt a sors vetítőjében. Három éves volt a kislány, mikor ketten maradtak. Két hétig semmit nem tudtak az anyáról, mindenhol keresték, a rendőrségen az eltűntek között iktatták.
Később Hollandiából jelentkezett, egy férfival lépett le.
Felálltak, és elindultak haza. Pár lépés volt a kocsiig, mikor az édesanya a kislányához lépett.
- Úgy nézel ki ebben a szoknyában, mint egy múlt századi matróna. Mért nem nadrágban vagy? - sziszegte gúnyosan.
- Kérlek, hagyd ki a gyereket. -kérlelte az apa.
- Te ne szólj bele, a gyerekemet kérdeztem. Egyébként Ti is úgy kirittyentettétek magatokat, mintha operába mennétek. Nem láttátok, hogy mások farmerban voltak. - replikázott dühösen, a jól öltözött, és ápolt volt férjére, kinek makulátlanul vasalt inge úgy világított, mint a téli szikrázó hó a napsütésben.
- Anya, apa, siessünk, éhes vagyok. - kérlelte Panna, majd édesanyjának oda szólt.
- Szia, puszilom a mamit!
Nem hallották, hogy jött volna válasz.
Megfogta a két felnőtt kezét, és húzta őket a kocsi felé. Érezte a feszültséget, és látta a szomorú szemeket. Emeséhez fordult, angyali mosollyal.
- Gyere, súgok valamit.
Az asszony lehajolt a kislányhoz, de az nem súgott semmit, a nyakába csimpaszkodott, és hangosan így szólt.
- Anya nagyon szeretlek!
Emese átölelte a kislányát. Soha nem gondolta, hogy egyszer majd ANYÁNAK szólítja. Az apa odalépett hozzájuk és két karjával magához vonta az övéit. Nem tudni mennyi idő telt el, de kiürült az utca, mikor a család elindult haza.
Lélek Sándorné Gizelle tollából! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: tündéranyukájára, kiegyensúlyozott, magabiztosabbnak, tündérkirálynőm, visszaszaladtak, megállapították, bársonyszoknya, iskolaérettnek, foglalhattatok, csimpaszkodott, kiszabadultak, nevelőanyákat, szemrehányóan, provokáljanak, süteményházba, ragaszkodott, halasztáshoz, vészjóslónak, hívógombokat, elszenvedett, gondolkodtam, megmérgezzék, gyermekműsor, jelentkezett, elhallgatott, hollandiából, elfehéredett, megnyugodott, megkezdődött, feszültséget, makulátlanul, feltételezem, valahányszor, édesanyjának, tisztelettel, leheletfinom, mostohákat Anyák, régebbi írásomat, nagy napra, elszenvedett traumának, kislány tűsarkú, tükör előtt, cipőm megbontja, kislány felé, füléhez hajolt, gyermek ruháit, asszony kosztümje, alkalomhoz illően, hívószám láttán, ünnepi hangulatot, csengetés vészjóslónak, homloka gyöngyözni, Valahányszor Emese, Majd Pannára, Később Hollandiából, Egyébként Ti, Lélek Sándorné Gizelle,
|
|
Online
