|
2017-07-16 05:32:16, vasárnap
|
| |
| |
|
|
| |
Czóbel Minka:
Visszfény.
Fehér holdvilágnak ezüst karimája
Világos kék égbolt nagy mezejét járja,
Elterül az alkony párás ködös leple
Az egész fennsíkot hullámával lepve.
Hullámzik a ködös esti pára fátyol
Kis városka felett, ott a völgyben távol.
Óriás hegyláncot lassan beborítja,
Éles körvonalát lágyabbra simítja.
Esti alkonyatba virágillat téved,
Fűszeres illatja erős hegyi légnek,
Éles, erős színben, mezei virágok.
Kavicsos hegyi út, amelyen most járok.
Vetés van mellette, de szegény a földje
Nem nőhet a szeme, éretlen a zöldje.
Képzelgő gondolat, áldás-e, vagy átok?
Este hegyek közt is délibábot látok;
Pitypalatty szólalt meg, ismerős hang szárnyán
Messze repül lelkem, hazafelé szállván,
Messze, oda, hol az én nyelvem beszélik,
Hol aranyos mezőn nehéz kalász érik:
Homok úton járok, mely szélesen halad
Poros két akác-sor szürkészöldje alatt.
Akác törzsek barna vonalán keresztül
A tágas nagy mező arany fénye rezdül.
Fényes, napsugaras, aranyos az alap,
Sötét árnyék rajta egy közelgő alak:
Csendesen jár, lassan, örül a napfénynek
Vidor sugara van jó öreg szemének,
Hófehér hajfürtjét a szél el-elkapja:
Községünk agg. tisztes, református papja.
Itt élt csendben vagy egy fél századon által,
Meg volt elégedve élettel, világgal.
Várta évről-évre a körte érését;
Örömmel figyelte szívek ébredését;
Ha egy fiatal párt áldva összeadott
Gyermekesen örült, dicsérte a napot.
Hogyha nyugalmasan, csendesen temetett,
Nem búsult, nem ítélt e múlt élet felett.
Olykor szólt: hisz' egyszer mindenki bevégzi,
De ameddig lehet, jó a napot nézni.
Gyermekded volt, bölcs volt, most közeleg felém,
Vidám nyugalmas fény, árad széjjel szemén.
Ugyan mit képzelek! régen eltemették.
Hiszen láttam, mikor koporsóba tették,
Láttam: hogy borult rá fekete fedele,
Sok tavaszi virág hogy szállott le vele
Ingó köteleken, a jó meleg földbe
Hogy csillant még vissza a koszorúk zöldje.
Öreg füves kertbe hullnak le az ágról
Érett piros körték, nem szedi a fáról.
Jó öreg pap keze - idegennek érnek -,
Lassan lehullnak, ha már fent nem férnek.
Eltakarja őket, elnyeli az árok.
Máshoz folyamodnak a fiatal párok.
S én csak itt a köves hegyi utat járom,
Előttem tündököl délibábos álom
Meleg napsugárról, aranyos mezőről,
Messze földön fekvő csendes temetőről.
Vasárnapi Újság 1891.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Czóbel Minka |
|
|
|
Címkék: szürkészöldje, holdvilágnak, gyermekesen, napsugárról, nyugalmasan, folyamodnak, pitypalatty, alkonyatba, körvonalát, hullámával, gyermekded, hegyláncot, összeadott, virágillat, református, eltemették, napsugaras, hajfürtjét, napfénynek, nyugalmas, beborítja, lágyabbra, keresztül, csendesen, ébredését, délibábot, községünk, fennsíkot, temetőről, hullámzik, délibábos, idegennek, koporsóba, eltakarja, lehullnak, visszfény, alkony párás, egész fennsíkot, ködös esti, völgyben távol, tágas nagy, közelgő alak, szél el-elkapja, körte érését, fiatal párt, napot nézni, koszorúk zöldje, fiatal párok, köves hegyi, Czóbel Minka, Vasárnapi Újság,
|
|
xMagazin
Offline
