|
2017-11-03 17:18:41, péntek
|
| |
| |
|
|
| |
H.Kohut Katalin: A semmi
Semmi sem jut az eszembe, nem látom értelmét semminek, semmiféle tanácsadásnak saját tapasztalataim, illetve szenvedéseim által, mert nincsen értelme. Azelőtt volt, jólesett, amikor megfogadták, elkerülték vele a bajokat.
Jó volt a problémamegoldó képességem egy darabig, míg volt logikám. Szükséges hozzá, különösen a matematika, az élet minden területére, még a zenéhez is. A számtannal ki lehet számolni egy-egy ritmus hosszát, az időmértéket versekben. Megfosztva lettem minden tehetségemtől, így elveszítettem a ritmusérzékemet is. Semmi maradtam, egy darab esetlen hús, a szív és a meghagyott méhem, egészen véletlenül. Mert már ez sem lett volna mostanra. Nőiségem az egyetlen, ami megmaradt, egy szétroncsolt testben. Kiknek és kinek is üzennék így, meg kinek udvarolnék, bókolnék szépeket, amikor a nő csak a szépeket veszi észre, a többi számára semmi. Semminek tetszenek a szép egyedek, az öblös és lágy hang a szívének érintést jelent, egy-egy ölelést. Mindez nem látható, csak érezhető, hogy fáj, sajog a tökéletes szépség egy szétroncsolt hústömegben szenvedve.
Semmiről írok, mert semmi lettem, megsemmisítve teljesen. Még most is kisbetűvel írják a nevemet, mint nagy semminek Magyarország néven, a valaki miatt lezárva a határokat milliókkal indult a koncert a Földön. Olyan régen, amennyi idős Tina Turner. Szerencséje, hogy Katalin egyik becenevét viseli, az egyik túlélője lehetett így a világ-könyvtárnyi zenei, lírai, futurista, avantgard és sok-sok Art festői apokalipszisnek. A valakiből, akit ennyien jöttek köszönteni semmi lett. A szívemet először szavakkal sértették, míg porcelánná változott, majd összetört, később lett kőszív, jégszív. Tehát pontosan tudták, mikor teljes szépségben pompáztam, hogy ami kívül van, az belül is ugyanolyan, s hogy egyszerre kell a kettőt megszüntetni. A méh a szentély, aki hozzáér, szentségtelenítést követ el, amit pontosan tudtak, hiszen ezt is belevették a közös dáridózásukba, mikor közölték velem, hogy mire vágok fel, addig nézek ki valahogy, míg nem mukkanok, már bizony fejem sem volt, szabályszerűen ketté voltam vágva, leválasztva a törzsemtől nemesnek gondolt homlokkal felruházott személyiségem, ugyanis az arc a személyiség otthona, ahogyan a gerinc a jellemé, akár a fogak az idegrendszeré, teljes testi egészséges felépítés mellett.
Semmiről nem tudok írni, mert a végén még megfogadják az egyébként is védelemmel rendelkezők az én sorsomból levont tapasztalatokat, s emberré nemesednek még jobban, mint ahogyan történik ez 59 éve már. Hát ezért nem írok semmiről, nincs mit közölnöm, meg kiüresítem még a gondolataimat is, egyetlen egyre tudok gondolni most is, mint ahogyan már négy éve folyamatosan: miért nekem kellett lepleznem ennyi év után mindazt, amit velem ők tettek? Miért rám várt a megfogalmazása a számomra lehetetlennek, a leírhatatlannak, a gyalázatnak, a mocsoknak, az ésszerűséget meghaladó tetteiknek? Hogy legyen kit szidni, vagy azért, hogy továbbra is rettegésben éljek tartva attól, hogy milyen következménye lehet a leírásnak apokaliptikus szereplők neveivel? Hogy én szorongjak továbbra is, én szenvedjek az örökkévalóságig?
Semmi lettem, egy szív és egy véletlenül meghagyott Ízisz titokkal rendelkező kéj otthona, amiről soha senki sem tudott, hogy én jelentem a kulcsát mindennek. Nincs hangom, semmi nőiség nincsen a külsőmben, nem tetszhetek, nem szemezhetek szemérmesen a szerelmemmel, nem csacsoghatok neki felemelve időnként incselkedve a szoprán hangomat csengőn. Fekete mágia születésem óta, amit eddig még senkinek sem sikerült legyőznie, ezért megalázkodtak nekik, hozzájuk pártoltak félelemből, mert élet és halál urai többszáz éve a narancs lírai karám apokaliptikus csapásai. A két utcai kísérete a skizopreneknek, mint világ apokalipszisnek külön van, a világ-könyvtárukkal együtt, melynek én voltam minden egyes szereplő helyett egyedül az áldozata.
Nincs témám, mert még így vagyok, még mindig itt vagyok, nem vittek el, nem lehet rám nézni, nem lehet engem hallgatni, borzalmas és siralmas a semmi állapot.
2017. november 3. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kohut Katalin |
|
|
|
Címkék: ritmusérzékemet, apokalipszisnek, leírhatatlannak, tapasztalatokat, problémamegoldó, örökkévalóságig, skizopreneknek, tapasztalataim, szabályszerűen, megfogalmazása, tehetségemtől, könyvtárukkal, dáridózásukba, következménye, elveszítettem, lehetetlennek, apokaliptikus, megsemmisítve, megalázkodtak, idegrendszeré, gondolataimat, személyiségem, tanácsadásnak, magyarország, megszüntetni, csacsoghatok, szenvedéseim, folyamatosan, ésszerűséget, szétroncsolt, szerelmemmel, szerencséje, leválasztva, gyalázatnak, szemezhetek, hústömegben, problémamegoldó képességem, élet minden, időmértéket versekben, darab esetlen, meghagyott méhem, szétroncsolt testben, szépeket veszi, többi számára, szép egyedek, szívének érintést, tökéletes szépség, szétroncsolt hústömegben, valaki miatt, határokat milliókkal, egyik túlélője, világ-könyvtárnyi zenei, Kohut Katalin, Tina Turner,
|
|
Offline
