|
|
|
2008-01-20 17:58:38, vasárnap
|
| |
| |
Függetlenségi Nyilatkozat Izraeltől
Írta: Chris Hedges
Fordította: AGJ
Izrael az Egyesült Államok nélkül valószínűleg nem is létezne. Az ország veszélyesen közel került a megsemmisüléshez az 1973. októberi háború során, amikor Egyiptom, amelyet támogatott a Szovjetúnió, átkelt a Szuezi-csatornán, és a szírek óriási számban beözönlöttek a Golán Fennsíkon. Hatalmas amerikai katonai csapatszállító repülőgépek siettek a segítségükre! Elkezdtek félóránként landolni, hogy újra felszereljék az izraeli hadsereget, amely elveszítette nehézfegyverzetének oroszlánrészét. Mire a háborúnak vége lett, az Egyesült Államok 2,2 milliárd dollár rendkívüli katonai segélyben részesítette Izraelt!
A beavatkozás, amely feldühítette az arab világot, előidézte az OPEC olajembargót, amely egy időre nagy pusztítást mért a nyugati gazdaságokra. Talán ez volt a legdrámaibb példája annak a mesterségesen fenntartott életbentartó gépezetnek, amelyet az Egyesült Államok bizosít a zsidó államnak.
Izrael 1948. május 14-én éjfélkor jött létre. Az USA 11 perccel később már elismerte az új államot. Azóta a két országot ez a halálos ölelés szorítja össze.
Washington a kapcsolatok kezdetén képes volt mérséklő hatással élni. A feldühített Eisenhower Elnök megkövetelte, és elérte Izrael visszavonulását, miután az izraeliek elfoglalták a Gázát 1956-ban. A hatnapos háború idején 1967-ben az izraeli harci gépek lebombázták az amerikai Liberty hadihajót! Az amerikai zászló alatt közlekedő hajó, amely az izraeli partoktól 15 mérföldre állomásozott, taktikai és stratégiai kommunikációt hallgatott le mindkét oldalról. Az izraeli légicsapások 34 amerikai tengerészt megöltek, és 171-et megsebesítettek! A szándékos és megfontolt támadás egy időre megfagyasztotta Washington Izrael iránti lelkesedését! De az ilyen törések csupán hepehupáknak bizonyultak, amelyeket hamar elsímított az egyre kifinomultabb és egyre vastagabban pénzelt izraeli lobby, amely belefogott az izraeli és az amerikai külpolitika összeolvasztásába a Közel-Keleten.
Izrael ebből a szövetségből irtózatosan nagy hasznot kaszált! Több, mint 140 milliárd dollárt közvetlen amerikai gazdasági és katonai segítségben. Évente közel 3 milliárd dollárt közvetlen segítségben, amely az USA külföldi segélykasszájának durván az egyötödét teszi ki! Habár az a legtöbb amerikai külföldi segélycsomag esetében kikötés, hogy a kapcsolódó katonai beszerzéseket az Egyesült Államokban bonyolítsák le, Izrael számára engedélyezett, hogy a pénznek 25 %-át használja fel a saját növekedőben lévő és rentábilis védelmi iparának szubvencionálására. Ellentétben más országokkal, Izrael mentes attól, hogy a segély összegével elszámoljon! És a pénzalapokat rendszeresen leszívják, hogy új zsidó telepeket építsenek, támogassák az izraeli megszállást a palesztín területeken, és felépítsék a biztonsági falat, melynek megbecsült összege mérföldenként eléri az egymillió dollárt.
A fal a West Banken keresztül-kasul kígyózva, elkülönített szigetekre szabdalja szét az elszegényedett palesztín lakosságot a körülkerített gettókban! Mire a fal elkészül, valószínűleg elfoglalja a palesztín föld 40 %-át. Ez a legnagyobb földterület, amelyet Izrael elragadott az 1967-es háború óta! És bár az Egyesült Államok hivatalosan tiltakozik a települések expanziója és a fal ellen, ugyanakkor finanszírozza azokat.
Az USA közel 3 milliárd dollár segélyt juttatott Izraelnek, hogy a fegyverzetét kifejlessze, és hozzáférést adott Izraelnek saját katonai arzenáljának legkifinomultabb részeihez, köztük a Blackhawk harci helikopterekhez és az F16-os sugárhajtású harci repülőgépekhez. Az Egyesült Államok egyúttal elérhetővé tesz Izraelnek olyan titkos katonai hírszerzési adatokat, amelyeket NATO szövetségeseitől megtagad. És amikor Izreal visszautasította az atomsorompó egyezmény aláírását, az Egyesült Államok egy tiltakozó szó nélkül tétlenül nézte végig, amint Izrael felépítette a térség első nukleáris fegyverprogramját!
Az USA külpolitikája, különösen a jelenlegi Bush adminisztráció alatt, az izraeli külpolitika meghosszabbítójává vált. Az Egyesült Államok 1982. óta 32 Biztonsági Tanácsi Határozatot vétózott meg, amelyek kritikával illették Izraelt, amely szám magasabb, mint a BT összes többi tagja által emelt vétók száma. Visszautasítja a BT Határozatainak az alkalmazását, amelyekről azt állítja, hogy támogatja! Ezek a határozatok felszólítják Izraelt (282), hogy vonuljon vissza a megszállt területekről!
Mostanra vulkáni erővel feltörő haragot és visszatetszést váltott ki az arab világból ez a szembetűnő részrehajlás. A Közel-Keleten kevesen látnak különbséget az izraeli és az amerikai politikák között, és nincs is! És amikor az iszlám radikálisok Izrael amerikai támogatásáról beszélnek, mint az Egyesült Államok irányában megnyilvánuló gyűlöletük fő forrásáról, akkor ODA KELL FIGYELNÜNK. Ennek az egyoldalú kapcsolatnak a következményei testet öltenek a katasztrofális iraki háborúban, az Irán esetében fokozódó feszültségben, valamint a Gázában jelentkező humanitárius és politikai krízisben. Megmutatkoznak Libanonban, ahol a Hezbollah készül egy újabb háborúra Izrael ellen, amiről a legtöbb Közel-Keleti elemző úgy véli, hogy elkerülhetetlen. Az amerikai külpolitika a Közel-Keleten tisztázódik. És ez a különleges kapcsolat miatt történik. A regionális konfliktus kirobbanása katasztrofális méretű rémálomhoz vezethet.
Sokan látták az amerikai külpolitikai kormányzatban és a Külügyminisztériumban ennek a helyzetnek az eljövetelét. Az a döntés, hogy sorsközösséget alakítsunk ki Izraellel a Közel-Keleten Izraelhez, kezdetben nem örvendett népszerűségnek számos külpolitikai szakértő körében, mint pl. ezt Harry Truman Elnök Külügyminisztere, George Marshall tábornok is ellenezte. Figyelmeztettek arra, hogy lenne ennek következménye. Tudták az árat, amit az Egyesült Államoknak fizetni kellene az olajban gazdag régióban ezért a döntésért, és attól tartottak, hogy a második világháborút követő időszak egyik legnagyobb stratégiai baklövése lenne! És igazuk lett. A döntés veszélyeztette az amerikai és izraeli biztonságot, és regionális tűzfészek kialakulását eredményezte.
A szövetség, amely értelmetlennek látszik geopolitikai szempontból, értelmet nyer, ha a hazai politika lencséjén át vizsgáljuk. Az izraeli loby potens erővé vált az amerikai politikai rendszerben. Egyetlen fontosabb elnökjelölt, legyen akár Demokrata, akár Republikánus, sem meri kétségbevonni. A lobby sikeresen megtisztította a Külügyminisztériumot azoktól az arab szakértőktől, akik kétségbe vonták azt a politikai irányvonalat, hogy az izraeli és az amerikai érdekek egybeesnek. Izrael támogatói dollármilliókat osztottak ki azoknak az amerikai elnökjelölteknek a támogatására, akiket előnyösnek véltek Izrael számára. Ők brutálisan megbüntették azokat, akik "eltévelyedtek", ideértve az I. Bush Elnököt, akiről azt állították, hogy nem képviselte elég "erőteljesen" az izraeli érdekek védelmét! Ez lecke volt a következő Bushnak arról, hogy a Fehér Ház nem feleljtett! George W. Bush nem akart egyciklusos Elnök lenni, mint az apja!
Izrael volt a szószólója annak, hogy Szaddam Husszeint el kell távolítani a hatalomból, és most erőteljes szószólója annak, hogy Iránra csapást kell mérni, hogy megelőzzék azt, hogy atomfegyverhez jusson. A közvetlen izraeli részvétel az amerikai katonai művelekben lehetetlen. Újra fellobbantaná a háború lángját az arab államok és Izrael között. Az Egyesült Államok, amely a hideg háború idején elkerülte a közvetlen katonai beavatkozást a térségben, mos Izrael közvetlen utasításait hajtja végre, mialatt Izrael kívülállóként figyel. Az 1991. Öbölháború alatt Izrael szemlélő volt, ugyanúgy, mint az Irak ellen folytatott háborúban!
Bush Elnök szembesülve az iraki háború csökkenő támogatottságával nyilvánosan úgy állítja be Izraelt, mint modellt, amilyenné szeretné, hogy Irak váljon! Képzeljük el, hogy az ötlet hogyan hat majd az arab utca emberére, aki úgy tekint Izraelre, mint ahogy az algírok néztek a francia gyarmatosítókra a felszabadító háború idején! 'Izraelben", jelentette ki Bush nemrég, "a terroristák ártatlan emberi életeket oltottak ki az öngyilkos merényletekkel évekig. A különbség az, hogy Izrael működő demokrácia, amelyet nem akadályozhatják meg abban, hogy véghezvigye kötelességeit. És ez a siker igazi mutatója, amire mi is törekszünk Irakban!"
Az amerikaiak egyre inkább elszigetelődnek és közutálatnak vannak kitéve a világon! Azonban továbbra is az áldott ártatlanság tudatában élnek, tudomást sem véve saját bűnrészükkel kapcsolatban, amely az elszigetelődés kialakulásához vezetett. Az USA azzal fényezi a helyzetet, hogy míg a világ összes többi része oktalan, addig az amerikaiak biztosak lehetnek abban, hogy Izrael mindig a mi oldalunkon fog állni.
Izrael gazdadsági és politikai előnyöket húz a lezár apartheid állámából. A kapukkal lezárt közösségi piacon elkezdett árulni olyan rendszereket és technikákat, amelyek lehetővé teszik a nemzetnek a terrorizmussal való megbírkózást. Izrael 2006-ban 3,4 milliárd dollárt exportált védelmi termékekben - jóval egy milliárd dollárral többet, mint amit amerikai katonai segítségben kapott! Izrael kinőtte magát a világ negyedik legnagyobb fegyverkereskedőjévé. Ennek a növekedésnek a legnagyobb része az ún. hazai biztonságtechnikai szektorba futott be!
"A kulcstermékek és szolgáltatások," - mutatott rá Naomi Klein a The Nation c. lapban, "a csúcstechnológiát képviselő kerítések, az ember nélküli, távirányított robotrepülőgépek, a biometrikus azonosítók, a video és audio megfigyelő technikák, a légi utas letapogató és rabok kihallgatására szolgáló rendszerek" - pontosan azok az eszközök, amelyeket Izrael a megszállt területek hermetikus lezárására alkalmazott. És ez az, amiért a Gázában és a régió többi részében meglévő káosz nem fegyegeti a dolgok lényegét Tel Avivban, sőt gyakorlatilag még reklámul is szolgálhat neki. Izrael megtanulta a permanens háboruskodást márkás vagyontárggyá alakítani, és úgy beállítani a palesztín nép gyökereitől való megfosztását, megszállását és elszigetelését, mint ami a "terrorizmus elleni globális háború" tekintetében félévszázados kezdeti előnyt jelentene!
Az Egyesült Államok legalább hivatalosan nem támogatja a megszállást, és követeli az élhető palesztín állam létrehozását. Globális játékos, amelynek érdekei messze túlnyúlnak a Közel-Kelet határain, és az egyenlet, amely szerint Izrael ellenségei a mi ellenségeink, nem is olyan egyszerű!
"A terrorizmus nem egyszerű ellenség," - írják John Measheimer és Stephen Walt a The London Review of Books folyóiratban, "hanem taktika, melyet politikai csoportosulások széles köre alkalmaz. A terrorista szervezetek, amelyek veszélyeztetik Izraelt, nem jelentenek veszélyt az Egyesült Államokra nézve, kivéve ha ellenük beavatkozik (mint Libanonban 1982-ben). Ezenfelül, a palesztín terrorizmus nem vaktában történő erőszakhullám Izrael illetőleg a "Nyugat" ellen, hanem főként válasz Izraelnek a West Bank és a Gázai Övezet gyarmatosítására irányuló elnyújtott kampányára. Még fontosabb: az az állítás, miszerint Izraelt és az USA-t a közös terrorizmus veszély egyesíti, az alkalmi kapcsolatot a visszájára fordítja: az USA-nak leginkább azért van problémája a terroristákkal, mert annyira szorosan szövetkezik Izraellel, és NEM MEGFORDÍTVA!"
A Közel-Keleti politikát az Egyesült Államokban azok formálják, akik nagyon közeli kapcsolatban állnak az Izraeli lobbyval. Akik megkísérelnek szembeszegülni a virulens izraeli állásfoglalásokkal, mint pl. Colin Powell volt Külügyminiszter, kegyetlenül leszámolásban részesülnek. Ez a szövetség igaz volt a Clinton adminisztráció idején is, az Izraelt első helyen kezelő politikusoknak a körei képviselték, mint például Dennis Ross Különleges Közel-Keleti Koordinátor és Martin Indyk, az AIPAC (Amerikai-Izraeli Közös ügyek Bizottsága) egykori igazgatóhelyettese. De legalább Ross és Indyk józanul gondolkodnak, hajlandók fontólóra venni a Palesztín államot, bármennyire véghezvihetetlen is, ameddig ez elfogdható Izrael számára. A Bush adminisztráció az izraeli lobby szélsőjobbjához fordult, azokhoz, akikben egy szemernyi könyörület nincs a palesztínok iránt, és egy szóval sem kritizálják Izraelt. Ezek között a Közel-Keleti szakértők között vannak: Elliot Abrams, John Bolton, Douglas Feith, a kegyvesztett I. Lewis "Scooter" Libby, Richard Perle, Paul Wolfowitz és David Wurmser.
Washington valaha képes volt megállítani Izraelt. Beavatkozott, hogy megakadályozza néhány szélsőségesen kegyetlen emberi jogsértését. Ez a Kormány azonban nevét adta minden egyes izraeli baklövéshez, a biztonsági fal felépítésétől kezdve a West Bank és a Gázai Övezet hermetikus lezárásáig, és a humanitárius krízis előidézéséig, csak úgy, mint Libanon pusztító lerohanásáig és szőnyegbombázásáig.
Az izraeli akciók kritizálására megtett néhány lagymatag kísérlet Bush Fehér Háza részéről gyors és megalázkodó visszavonulással végződött az izraeli nyomás hatására. Amikor az izraeli védelmi erők 2002. áprilisában ismételten megszállták a West Banket, Bush Elnök felszólította az akkori Miniszterelnököt, Ariel Sharont, hogy állítsa le a portyázást, és kezdje meg a visszavonulást. Ez sohasem történt meg. Egyhét kemény nyomás hatására az izraeli lobby és izrael szövetségesei által a Kongresszusban, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy néhány kivételével, MINDENKI nyomására, az Elnök FELADTA, és Sharont a "BÉKE EMBERÉNEK"nevezte! EZ MEGALÁZÓ PILLANAT VOLT az Egyesült Államok számára, világos jele annak, hogy kihúzogatja a zsinórokat!
Számos oka volt az iraki háborúnak. A vágy az olajkitermelés és értékesítés feletti amerikai irányítására, a vágyteljes cél, hogy Washington bábállamokat hozhat létre a térségben, és egy valódi, bár elhibázott félelem attól, hogy Szaddam Husszein szerepet játszott a jelenlegi katasztrófa kialakulásában. De erősen befolyásolta a helyzetet az az ideológia, hogy ami jó Izraelnek, az jó az Egyesült Államoknak. Izrael semlegesíteni kívánta Irakot. Az izraeli hírszerzés a háborúhoz vezető szakaszban hibás információkat adott meg az USA-nak. Irak állítólagos tömegpusztító fegyverarzenáljáról! És amikor elfogalalták Bagdadot 2003. áprilisában, az izraeli kormány azonnal elkezdett nyomást gyakorolni Szíria megtámadása érdekében. Ezek a háborús vágyak azonban csillapodtak, nem kis részben azért, mert az amerikaiaknak nem volt elég csapaterejük a meghosszabbított iraki tartózkodásra, és még kevesebb csapatuk volt egy újabb megszállás elindításához!
Izrael jelenleg azért lobbizik az Egyesült Államoknál, hogy mérjen katonai légicsapásokat Iránra, a Libanoni kudarc ellenére. Izrael vasakarata arra vonatkozóan, hogy erőszak alkalmazásával megakadályozzák Irán atomhatalommá válását, valószínűsíthetően még a Bush adminisztráció leköszönése előtt Irán megtámadásához fog vezetni. A nukleáris fejlesztés leállítására vonatkozó diplomáciai erőfeszítések kudarcot vallottak. Nem számít, hogy Irán nem jelent veszélyt az Egyesült Államok számára. Az sem számít, hogy Irán nem jelent veszélyt még Izrael számára sem, amely sokszáz nukleáris fegyverrel rendelkezik arzenáljában. Csak az számít, hogy Izrael követeli a totális katonai uralmat a Közel-Keleten.
A szövetség Izrael és az Egyesült Államok között 50 év után a közvetlen amerikai katonai jelenlétben hágott tetőfokára a Közel-Keleten. Ez a jelenlét, amely NEM SZOLGÁLJA AZ AMERIKAI ÉRDEKEKET, egy geopolitikai lidércnyomást engedett szabadjára. Amerikai katonák és haditengerészek pusztulnak el tömegesen egy hiábavaló háború oltárán! Az Egyesült Államok IMPOTENCIÁJA az izraeli nyomással szemben totális. A Fehér Ház és a Kongresszus, talán első alkalommal (történelme során - agj.) az izraeli érdekek meghosszabbítójává váltak. Nincs többé semmilyen vita az Egyesült Államokban... Ezt bizonyítják a szolgalelkű fejbólintások Izrael felé az összes elnökjelölt részéről az egyetlen Dennis Kucinich kivételével. A politikai ár túl magas annak, aki ellenállni merészel Izraelnek.
Ez azt jelenti, hogy nincs békés megoldás a Palesztín-izraeli konfliktusra. Azt jelenti, hogy az iszlám terrorizmus incidenseinek száma az USA és Izrael ellen emelkedni fog. Azt jelenti, hogy az amerikai hatalom és presztizs meredek, és visszafordíthatatlan hanyatlásnak indult. És attól tartok, hogy ez azt is jelenti, hogy ez a zsidó kisérletezés a Közel-Keleten a lezárulásához érkezett!
Az Egyesült Államok gazdasági és pénzügyi gyengülése előidézi az új hatalmi központok feltűnését. Az USA gazdasága, mely rosszul irányított, és lecsapolta az iraki háború, egyre inkább függ a kínai kereskedelmi importtól, és az USA kincstári papírjainak kínai birtokosaitól! Kínai kézben vannak a dollártartalékok 825 milliárd dollár értékben. Ha Peking úgy dönt, hogy elhagyja az amerikai kötvénypiacot, ha csupán egy részét is, az a dollár szabadesését fogja eredményezni. Elvezetne a 7 ezer milliárd dollár értékű az amerikai ingatlanpiac összeomlásához. Az amerikai bankok csődbe jutnának, és óriási munkanélküliség következne. A Kínától való növekvő függést kíséri az a jelenség is, hogy Kína agresszívan azon munkálkodik, hogy szövetséget kössön a világ főbb olajexportőrjével, pl. Iránnal, Nigériával, Szudánnal és Venezuelával. A kínaiak készülnek a csökkenő források miatt bekövetkező világméretű ÖSSZECSAPÁSRA!
A jövő BALJÓSLATÚ! Izrael külpolitikai célkitűzései nem csak hogy nem esnek egybe az amerikai érdekekkel, hanem aktívan sértik azokat. A fokozódó háborús hangulat a Közel-Keleten és az Irán megtámádására vonatkozó felszólítások, a birodalmi projekt összeomlása Irakban betöltendő helyet készítettek oda, ahol eddig senki sem állt: Amerikai riválisai számára! Nem áll Izrael érdekében regionális konfliktus kirobbantása. A miénkben sem. De azok, akik kezüket a kormánykeréken tartják, úgy tűnik, eltökéltek arra, hogy a szabadság és a demokrácia nevében az amerikai Állam hajóját továbbra is nyaktörő sebességgel nekivezessék - orral előre - az előttünk meredező sziklafalnak!
--------------------------------------------------------------------------------
A Declaration of Independence From Israel
AP Photo/Hatem Moussa
Armed Palestinian women burn Israeli and U.S. flags during a protest against Israel's operations in the Gaza Strip and Lebanon.
By Chris Hedges
Israel, without the United States, would probably not exist. The country came perilously close to extinction during the October 1973 war when Egypt, trained and backed by the Soviet Union, crossed the Suez and the Syrians poured in over the Golan Heights. Huge American military transport planes came to the rescue. They began landing every half-hour to refit the battered Israeli army, which had lost most of its heavy armor. By the time the war was over, the United States had given Israel $2.2 billion in emergency military aid.
The intervention, which enraged the Arab world, triggered the OPEC oil embargo that for a time wreaked havoc on Western economies. This was perhaps the most dramatic example of the sustained life-support system the United States has provided to the Jewish state.
Israel was born at midnight May 14, 1948. The U.S. recognized the new state 11 minutes later. The two countries have been locked in a deadly embrace ever since.
Washington, at the beginning of the relationship, was able to be a moderating influence. An incensed President Eisenhower demanded and got Israel's withdrawal after the Israelis occupied Gaza in 1956. During the Six-Day War in 1967, Israeli warplanes bombed the USS Liberty. The ship, flying the U.S. flag and stationed 15 miles off the Israeli coast, was intercepting tactical and strategic communications from both sides. The Israeli strikes killed 34 U.S. sailors and wounded 171. The deliberate attack froze, for a while, Washington's enthusiasm for Israel. But ruptures like this one proved to be only bumps, soon smoothed out by an increasingly sophisticated and well-financed Israel lobby that set out to merge Israeli and American foreign policy in the Middle East.
Israel has reaped tremendous rewards from this alliance. It has been given more than $140 billion in U.S. direct economic and military assistance. It receives about $3 billion in direct assistance annually, roughly one-fifth of the U.S. foreign aid budget. Although most American foreign aid packages stipulate that related military purchases have to be made in the United States, Israel is allowed to use about 25 percent of the money to subsidize its own growing and profitable defense industry. It is exempt, unlike other nations, from accounting for how it spends the aid money. And funds are routinely siphoned off to build new Jewish settlements, bolster the Israeli occupation in the Palestinian territories and construct the security barrier, which costs an estimated $1 million a mile.
The barrier weaves its way through the West Bank, creating isolated pockets of impoverished Palestinians in ringed ghettos. By the time the barrier is finished it will probably in effect seize up to 40 percent of Palestinian land. This is the largest land grab by Israel since the 1967 war. And although the United States officially opposes settlement expansion and the barrier, it also funds them.
The U.S. has provided Israel with nearly $3 billion to develop weapons systems and given Israel access to some of the most sophisticated items in its own military arsenal, including Blackhawk attack helicopters and F-16 fighter jets. The United States also gives Israel access to intelligence it denies to its NATO allies. And when Israel refused to sign the nuclear nonproliferation treaty, the United States stood by without a word of protest as the Israelis built the region's first nuclear weapons program.
U.S. foreign policy, especially under the current Bush administration, has become little more than an extension of Israeli foreign policy. The United States since 1982 has vetoed 32 Security Council resolutions critical of Israel, more than the total number of vetoes cast by all the other Security Council members. It refuses to enforce the Security Council resolutions it claims to support. These resolutions call on Israel to withdraw from the occupied territories.
There is now volcanic anger and revulsion by Arabs at this blatant favoritism. Few in the Middle East see any distinction between Israeli and American policies, nor should they. And when the Islamic radicals speak of U.S. support of Israel as a prime reason for their hatred of the United States, we should listen. The consequences of this one-sided relationship are being played out in the disastrous war in Iraq, growing tension with Iran, and the humanitarian and political crisis in Gaza. It is being played out in Lebanon, where Hezbollah is gearing up for another war with Israel, one most Middle East analysts say is inevitable. The U.S. foreign policy in the Middle East is unraveling. And it is doing so because of this special relationship. The eruption of a regional conflict would usher in a nightmare of catastrophic proportions.
There were many in the American foreign policy establishment and State Department who saw this situation coming. The decision to throw our lot in with Israel in the Middle East was not initially a popular one with an array of foreign policy experts, including President Harry Truman's secretary of state, Gen. George Marshall. They warned there would be a backlash. They knew the cost the United States would pay in the oil-rich region for this decision, which they feared would be one of the greatest strategic blunders of the postwar era. And they were right. The decision has jeopardized American and Israeli security and created the kindling for a regional conflagration.
The alliance, which makes no sense in geopolitical terms, does makes sense when seen through the lens of domestic politics. The Israel lobby has become a potent force in the American political system. No major candidate, Democrat or Republican, dares to challenge it. The lobby successfully purged the State Department of Arab experts who challenged the notion that Israeli and American interests were identical. Backers of Israel have doled out hundreds of millions of dollars to support U.S. political candidates deemed favorable to Israel. They have brutally punished those who strayed, including the first President Bush, who they said was not vigorous enough in his defense of Israeli interests. This was a lesson the next Bush White House did not forget. George W. Bush did not want to be a one-term president like his father.
Israel advocated removing Saddam Hussein from power and currently advocates striking Iran to prevent it from acquiring nuclear weapons. Direct Israeli involvement in American military operations in the Middle East is impossible. It would reignite a war between Arab states and Israel. The United States, which during the Cold War avoided direct military involvement in the region, now does the direct bidding of Israel while Israel watches from the sidelines. During the 1991 Gulf War, Israel was a spectator, just as it is in the war with Iraq.
President Bush, facing dwindling support for the war in Iraq, publicly holds Israel up as a model for what he would like Iraq to become. Imagine how this idea plays out on the Arab street, which views Israel as the Algerians viewed the French colonizers during the war of liberation.
"In Israel," Bush said recently, "terrorists have taken innocent human life for years in suicide attacks. The difference is that Israel is a functioning democracy and it's not prevented from carrying out its responsibilities. And that's a good indicator of success that we're looking for in Iraq."
Americans are increasingly isolated and reviled in the world. They remain blissfully ignorant of their own culpability for this isolation. U.S. "spin" paints the rest of the world as unreasonable, but Israel, Americans are assured, will always be on our side.
Israel is reaping economic as well as political rewards from its lock-down apartheid state. In the "gated community" market it has begun to sell systems and techniques that allow the nation to cope with terrorism. Israel, in 2006, exported $3.4 billion in defense products-well over a billion dollars more than it received in American military aid. Israel has grown into the fourth largest arms dealer in the world. Most of this growth has come in the so-called homeland security sector.
"The key products and services," as Naomi Klein wrote in The Nation, "are hi-tech fences, unmanned drones, biometric IDs, video and audio surveillance gear, air passenger profiling and prisoner interrogation systems-precisely the tools and technologies Israel has used to lock in the occupied territories. And that is why the chaos in Gaza and the rest of the region doesn't threaten the bottom line in Tel Aviv, and may actually boost it. Israel has learned to turn endless war into a brand asset, pitching its uprooting, occupation and containment of the Palestinian people as a half-century head start in the ‘global war on terror.' "
The United States, at least officially, does not support the occupation and calls for a viable Palestinian state. It is a global player, with interests that stretch well beyond the boundaries of the Middle East, and the equation that Israel's enemies are our enemies is not that simple.
"Terrorism is not a single adversary," John Mearsheimer and Stephen Walt wrote in The London Review of Books, "but a tactic employed by a wide array of political groups. The terrorist organizations that threaten Israel do not threaten the United States, except when it intervenes against them (as in Lebanon in 1982). Moreover, Palestinian terrorism is not random violence directed against Israel or ‘the West'; it is largely a response to Israel's prolonged campaign to colonize the West Bank and Gaza Strip. More important, saying that Israel and the US are united by a shared terrorist threat has the causal relationship backwards: the US has a terrorism problem in good part because it is so closely allied with Israel, not the other way around."
Middle Eastern policy is shaped in the United States by those with very close ties to the Israel lobby. Those who attempt to counter the virulent Israeli position, such as former Secretary of State Colin Powell, are ruthlessly slapped down. This alliance was true also during the Clinton administration, with its array of Israel-first Middle East experts, including special Middle East coordinator Dennis Ross and Martin Indyk, the former deputy director of the American Israel Public Affairs Committee, AIPAC, one of the most powerful Israel lobbying groups in Washington. But at least people like Indyk and Ross are sane, willing to consider a Palestinian state, however unviable, as long as it is palatable to Israel. The Bush administration turned to the far-right wing of the Israel lobby, those who have not a shred of compassion for the Palestinians or a word of criticism for Israel. These new Middle East experts include Elliott Abrams, John Bolton, Douglas Feith, the disgraced I. Lewis "Scooter" Libby, Richard Perle, Paul Wolfowitz and David Wurmser.
Washington was once willing to stay Israel's hand. It intervened to thwart some of its most extreme violations of human rights. This administration, however, has signed on for every disastrous Israeli blunder, from building the security barrier in the West Bank, to sealing off Gaza and triggering a humanitarian crisis, to the ruinous invasion and saturation bombing of Lebanon.
The few tepid attempts by the Bush White House to criticize Israeli actions have all ended in hasty and humiliating retreats in the face of Israeli pressure. When the Israel Defense Forces in April 2002 reoccupied the West Bank, President Bush called on then-Prime Minister Ariel Sharon to "halt the incursions and begin withdrawal." It never happened. After a week of heavy pressure from the Israel lobby and Israel's allies in Congress, meaning just about everyone in Congress, the president gave up, calling Sharon "a man of peace." It was a humiliating moment for the United States, a clear sign of who pulled the strings.
There were several reasons for the war in Iraq. The desire for American control of oil, the belief that Washington could build puppet states in the region, and a real, if misplaced, fear of Saddam Hussein played a part in the current disaster. But it was also strongly shaped by the notion that what is good for Israel is good for the United States. Israel wanted Iraq neutralized. Israeli intelligence, in the lead-up to the war, gave faulty information to the U.S. about Iraq's alleged arsenal of weapons of mass destruction. And when Baghdad was taken in April 2003, the Israeli government immediately began to push for an attack on Syria. The lust for this attack has waned, in no small part because the Americans don't have enough troops to hang on in Iraq, much less launch a new occupation.
Israel is currently lobbying the United States to launch aerial strikes on Iran, despite the debacle in Lebanon. Israel's iron determination to forcibly prevent a nuclear Iran makes it probable that before the end of the Bush administration an attack on Iran will take place. The efforts to halt nuclear development through diplomatic means have failed. It does not matter that Iran poses no threat to the United States. It does not matter that it does not even pose a threat to Israel, which has several hundred nuclear weapons in its arsenal. It matters only that Israel demands total military domination of the Middle East.
The alliance between Israel and the United States has culminated after 50 years in direct U.S. military involvement in the Middle East. This involvement, which is not furthering American interests, is unleashing a geopolitical nightmare. American soldiers and Marines are dying in droves in a useless war. The impotence of the United States in the face of Israeli pressure is complete. The White House and the Congress have become, for perhaps the first time, a direct extension of Israeli interests. There is no longer any debate within the United States. This is evidenced by the obsequious nods to Israel by all the current presidential candidates with the exception of Dennis Kucinich. The political cost for those who challenge Israel is too high.
This means there will be no peaceful resolution of the Palestinian-Israeli conflict. It means the incidents of Islamic terrorism against the U.S. and Israel will grow. It means that American power and prestige are on a steep, irreversible decline. And I fear it also means the ultimate end of the Jewish experiment in the Middle East.
The weakening of the United States, economically and militarily, is giving rise to new centers of power. The U.S. economy, mismanaged and drained by the Iraq war, is increasingly dependent on Chinese trade imports and on Chinese holdings of U.S. Treasury securities. China holds dollar reserves worth $825 billion. If Beijing decides to abandon the U.S. bond market, even in part, it would cause a free fall by the dollar. It would lead to the collapse of the $7-trillion U.S. real estate market. There would be a wave of U.S. bank failures and huge unemployment. The growing dependence on China has been accompanied by aggressive work by the Chinese to build alliances with many of the world's major exporters of oil, such as Iran, Nigeria, Sudan and Venezuela. The Chinese are preparing for the looming worldwide clash over dwindling resources.
The future is ominous. Not only do Israel's foreign policy objectives not coincide with American interests, they actively hurt them. The growing belligerence in the Middle East, the calls for an attack against Iran, the collapse of the imperial project in Iraq have all given an opening, where there was none before, to America's rivals. It is not in Israel's interests to ignite a regional conflict. It is not in ours. But those who have their hands on the wheel seem determined, in the name of freedom and democracy, to keep the American ship of state headed at breakneck speed into the cliffs before us.
*** www.nemzetihirhalo.hu ************* |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: külügyminisztere, nonproliferation, miniszterelnököt, elnökjelölteknek, legkifinomultabb, visszavonulással, visszautasította, véghezvihetetlen, responsibilities, gyarmatosítására, szövetségeseitől, robotrepülőgépek, meghosszabbított, dollártartalékok, megsemmisüléshez, dollármilliókat, külügyminiszter, munkanélküliség, csoportosulások, elkerülhetetlen, haditengerészek, elszigetelődnek, szélsőjobbjához, figyelmeztettek, gyarmatosítókra, visszavonulását, megsebesítettek, akadályozhatják, helikopterekhez, megakadályozzák, megfagyasztotta, olajkitermelés, politikusoknak, megtisztította, atomfegyverhez, adminisztráció, ország veszélyesen, szírek óriási, izraeli hadsereget, háborúnak vége, arab világot, időre nagy, nyugati gazdaságokra, legdrámaibb példája, mesterségesen fenntartott, zsidó államnak, halálos ölelés, kapcsolatok kezdetén, feldühített Eisenhower, izraeliek elfoglalták, hatnapos háború, izraeli harci, Függetlenségi Nyilatkozat Izra, Függetlenségi Nyilatkozat Izraeltől, Chris Hedges, Egyesült Államok, Golán Fennsíkon, Eisenhower Elnök, Washington Izrael, Egyesült Államokban, West Banken, Biztonsági Tanácsi Határozatot, KELL FIGYELNÜNK, Megmutatkoznak Libanonban, Közel-Keleten Izraelhez, Harry Truman Elnök Külügyminisztere, George Marshall, Egyesült Államoknak, Bush Elnököt, Fehér Ház, George, Szaddam Husszeint, Bush Elnök, Naomi Klein, John Measheimer, Stephen Walt, London Review, Egyesült Államokra, West Bank, Gázai Övezet, Colin Powell, Dennis Ross Különleges Közel-Keleti Koordinátor, Martin Indyk, Amerikai-Izraeli Közös, Elliot Abrams, John Bolton, Douglas Feith, Richard Perle, Paul Wolfowitz, David Wurmser, Bush Fehér Háza, West Banket, Ariel Sharont, Elnök FELADTA, BÉKE EMBERÉNEK, MEGALÁZÓ PILLANAT VOLT, Szaddam Husszein, Egyesült Államoknál, SZOLGÁLJA AZ AMERIKAI ÉRDEKEKET, Egyesült Államok IMPOTENCIÁJA, Dennis Kucinich, Independence From Israel, Hatem Moussa, Armed Palestinian, Gaza Strip, United States, Soviet Union, Golan Heights, Huge American, President Eisenhower, Six-Day War, Middle East, Security Council, State Department, President Harry Truman, President Bush, Bush White House, Saddam Hussein, Direct Israeli, Cold War, Gulf War, John Mearsheimer, Middle Eastern, State Colin Powell, Israel-first Middle East, Dennis Ross, American Israel Public Affairs Committee, Elliott Abrams, Israel Defense Forces, Minister Ariel Sharon, White House,
|
|
|
|
|
|
| ország veszélyesen, szírek óriási, izraeli hadsereget, háborúnak vége, arab világot, időre nagy, nyugati gazdaságokra, legdrámaibb példája, mesterségesen fenntartott, zsidó államnak, halálos ölelés, kapcsolatok kezdetén, feldühített Eisenhower, izraeliek elfoglalták, hatnapos háború, izraeli harci, amerikai Liberty, amerikai zászló, izraeli partoktól, izraeli légicsapások, időre megfagyasztotta, ilyen törések, egyre kifinomultabb, amerikai külpolitika, szövetségből irtózatosan, egyötödét teszi, kapcsolódó katonai, saját növekedőben, segély összegével, pénzalapokat rendszeresen, izraeli megszállást, palesztín területeken, biztonsági falat, egymillió dollárt, elszegényedett palesztín, körülkerített gettókban, palesztín föld, legnagyobb földterület, 1967-es háború, települések expanziója, fegyverzetét kifejlessze, atomsorompó egyezmény, térség első, jelenlegi Bush, izraeli külpolitika, határozatok felszólítják, megszállt területekről, arab világból, szembetűnő részrehajlás, amerikai politikák, iszlám radikálisok, egyoldalú kapcsolatnak, következményei testet, katasztrofális iraki, újabb háborúra, legtöbb Közel-Keleti, különleges kapcsolat, regionális konfliktus, amerikai külpolitikai, olajban gazdag, második világháborút, döntés veszélyeztette, hazai politika, izraeli loby, amerikai politikai, lobby sikeresen, arab szakértőktől, politikai irányvonalat, amerikai érdekek, amerikai elnökjelölteknek, izraeli érdekek, következő Bushnak, szószólója annak, közvetlen izraeli, amerikai katonai, háború lángját, arab államok, hideg háború, közvetlen katonai, iraki háború, ötlet hogyan, arab utca, algírok néztek, francia gyarmatosítókra, felszabadító háború, terroristák ártatlan, öngyilkos merényletekkel, siker igazi, amerikaiak egyre, áldott ártatlanság, elszigetelődés kialakulásához, világ összes, amerikaiak biztosak, lezár apartheid, kapukkal lezárt, terrorizmussal való, milliárd dollárral, világ negyedik, legnagyobb része, csúcstechnológiát képviselő, ember nélküli, , ,
|
|
|
|
|
2024. április
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | |
| 29 | 30 | |
| |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
0 db bejegyzés |
| e év: |
0 db bejegyzés |
| Összes: |
64003 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1734
- e Hét: 7466
- e Hónap: 18577
- e Év: 172073
|
|
|
Offline
