Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
Junius 19 - A független Magyarország napja
  2019-06-19 23:00:21, szerda
 
 




JUNIUS 19 - A FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG NAPJA


A magyar szabadság napján Magyarország szuverenitásának 1991-es visszaszerzését ünnepeljük.

Az Országgyűlés 2001. május 8-án fogadta el a 2001. évi XVII. törvényt az ország szabadsága visszaszerzésének jelentőségéről és a magyar szabadság napjáról, amely a szovjet csapatok Magyarországról való kivonulásának emlékére június 19-ét nemzeti emléknappá, június utolsó szombatját pedig a magyar szabadság napjává nyilvánította.

Az 1956. évi forradalom és szabadságharc vértanúi 1958. június 16-ai kivégzésének, valamint a szovjet csapatok 1991. júniusi kivonulásának emlékére tartjuk A FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG NAPJÁt.

1989. június 16-án mintegy negyedmillió ember vett részt Nagy Imre, Gimes Miklós Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József és a forradalom ismeretlen szabadságharcosának ünnepélyes újratemetésén. A többórás szertartást az egész ország figyelemmel kísérte a tévé képernyőin. A Történelmi Igazságtétel Bizottság által, de az egész ellenzék támogatásával rendezett gyászünnepség a Kádár-rendszer - s az egész szovjet tömb - összeomlásának szimbólumává vált.

Az utolsó szovjet katona 1991. június 19-én hagyta el a hazánkat, amellyel közel fél évszázad után helyreállt az ország függetlensége.




 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Egyszer mindenkinek nyílnak a virágok...
  2019-06-13 22:15:09, csütörtök
 
 










EGYSZER MINDENKINEK NYÍLNAK A VIRÁGOK...


Egyszer mindenkinek nyílnak virágok!
Egyszer mindenütt ébrednek új álmok!
Egyszer neked is


kinyílnak a virágok!
Egyszer majd neked is teljesül az álmod!








Ady Endre: DAL A RÓZSÁRÓL




A szép leány a búcsúzáskor
Egy rózsát tűzött fel nekem.
Piros volt lágyan feslő szirma,
Jelképed, égő szerelem!
Könnyű csókot lehelt reája
S mint álomkép már messze szálla
S én fájó szívvel, könnyes szemmel
Sokáig néztem még utána.

Elhervadt már a rózsabimbó,
Amit a szép leány adott.
Hervadtan őrzöm, hisz' a múltból
A sors csupán ennyit hagyott...
Pedig a lányka könnyű csókját


Könnyeim már régen lemosták,
De most tudom, hogy ez csók volt
Sejtelmes, végső "Isten hozzád!"

A szép leány a rózsabimbót
Most más legénynek tépi le,
Most más legényért dobog, lángol
Szerelmes, forró, kis szíve:
Más csókolja kicsiny - kacsóját,
De megőrzöm a hervadt rózsát:
Én kaptam annak a kislánynak
Legelső, tiszta, szűzi csókját!







Guilleume Apollinaire: VIRÁGSZÜRET


Kedves, virágokat szedni jöttünk a kertbe,
Tudod, mennyi virág, hány tearózsa, mely
Hajad díszíti, hány szerelmes rózsa kelyhe
Pusztul nyaranta el?

Szél támad, szárukat vadul tépi-cibálja.
A rózsák szirma az utak sarába hull.
Ó kedves, szedd le mind, hisz álmaink virága
Holnapra megfakul.

És tedd vázába mind: az ajtókat bezárjuk,
S gyászolva holt napunk, bágyadt-kegyetlenül
Nézzük majd kínjukat, míg szerelmi haláluk
Lassan beteljesül.

Szép önzőm, lám, a kert kopár, díszét leszedték.
Elszállt a pilleraj, más virágok után,
S ezután a szomorú kertbe éjjeli lepkék
Látogatnak csupán.

S profán szobánk ölén a sok virág kiszenved.
Rózsáink szirmukat elejtik csendesen.
Ó sírj!...Minden virág, amely elhervad, egy-egy
Elhaló szerelem!

/Ford.: Rónay György/







Baranyi Ferenc: SÁRGA RÓZSA


Rózsa, rózsa, sárga rózsa,
nap szinének hordozója,

úgy virulsz a pusztán folyvást,
mint sóhajok közt mosolygás.

Sóhajokból kél a szél is,


mely letép s kórók közé visz,

egyszál rózsa ennyi szélben
addig sem marad egészben,

szél a szirmod szerteszórja
rózsa, rózsa, sárga rózsa.







Bartalis János: HAJH, RÓZSAFA


Hajh, rózsafa.
Kis kertembe hova nőttél?
Hova nőttél? Hova lettél?
Hajh, rózsafa.

Hajh, rózsafa.
Be bús virág nőt az ágon.
Elszáradtál tövis-ágyon.
Hajh, rózsafa.

Hajh, rózsafa.
Nagyra nőttél, illatoztál.
Legényeknek szemet szúrtál.
Hajh, rózsafa.

Hajh, rózsafa.
Letört ágod hova hajtod?
Síró ágod hova hajtod?
Hajh, rózsafa.







Blake, William: A BETEG RÓZSA


Beteg virág vagyok:
láthatatlan féreg
éji vihar szárnyán
egy szirmomra tévedt;

Ágyat vetett bennem,
szép kármin ölemben,
s most sötét szerelme
titkon megöl engem.

Ford.: Képes Géza







William Blake: ÉN KEDVES RÓZSAFÁM


Virág, felém ágaskodóban,
Május-szépe kínálta magát:
"Van egy kedves rózsafám", szóltam
S nem kellett a drága virág.

Akkor kedves Fácskámhoz mentem:
Őrzöm napon, éjjelen is:
De a féltékeny elfordult menten,
S gyönyörűm ma csupán a tövis.

Gergely Ágnes fordítása







Bojtorján - Drosztmér István: HÓVIRÁG


Dalszöveg

Elmúlt régen a nyár és jöttek az esők
Lehullt a lomb és sárgállott a föld
Az erdő kopár, süvít az őszi szél
Nem sokára megérkezik a tél

A csupasz fák alatt alszik egy virág
Míg változik felette a világ
És egy napon esni kezd a hó
Fehér párnája lágyan csillogó

Kis virág, csak aludj csendesen
Várd ki, míg a tél elpihen
S, ha az olvadó hó elűzi álmodat
Bújj elő és nyisd ki szirmodat

Mikor megroskad a hó, s olvadni kezd
Minden árok hólevet ereszt
Téli terhük lerázzák a fák
S rád köszön a nyíló hóvirág

Kis virág, csak aludj csendesen
Várd ki, míg a tél elpihen
S, ha az olvadó hó elűzi álmodat
Bújj elő és nyisd ki szirmodat

Bojtorján - Videó

Link








Valerij Brjuszov: KOSZORÚ EGY SÍRRA


Én nem vittem sírodra rózsát.
Nyugszol a sűrű hó alatt,
s nem voltam nálad, idegen szem
gyászom nem gáncsolhatta, látod,
még csak nem is sirattalak.

Mit számít ez, mikor szivemben
a nyugtalan gyönyör halott.
Hisz kínzó éjeimben áldott
arcod visszfénye meg se rezzen,
tisztán őrizlek, tudhatod.

Növekszik bennem a halálod,
az emlék újul szüntelen.
A jeges éji gyötrelemben
kivánlak, hívlak, felkiáltok,
s elcsitulok: itt vagy velem.

Hát mit tegyek? E fagyban éljek?
Magtalan gyászban, nélküled?
Vagy éljek termőn, teljesebben,
új lángok, lázak, szenvedélyek
bontsák ki bennem fényüket?

Én nem vittem sirodra rózsát,
ím, engesztelésül fogadd
virágaim legkedvesebbjét.
Mindenemet sirodra tettem,
mindent, mi vágy, mindent, mi emlék,
a könnyet, mit nem sírtam el még,
s az eljövendő csókokat.

(Tóth Judit fordítása)










Robert Burns: EGY SZÁZSZORSZÉPHEZ
melyet a költő 1786 áprilisában kiszántott


Te kicsike piros virágszál,
bizony, rossz órában fakadtál,
hogy így ekém alá jutottál,
s kitéptelek:
most már hiába gyógyítgatnám
kis testedet.

Mitől most szárad meghajolt,
jaj, nem a hű pacsirta volt,
szép hajnali látogatód,
ki felfelé
lendült rólad, úgy csattogott
a nap felé.

Hogy fútt, harapott a hideg szél,
be zord is volt, amikor születtél,
s te mily vidáman tekingettél
ide-oda,
védte törékeny száradat még
a földanya.

Bezzeg, a büszke díszvirágok
fában, falban védőt találnak!
Neked nem jutott se rög se támasz,
se kődarab,
ott nősz a tarlón, meg se látnak,
olyan magad.

Be igénytelen öltözéked!
Szirmaiddal a napot nézed,
csak tartod szelíd fejecskédet,
és úgy figyelsz:
lám, most az ekevas kitépett,
sárban heversz.

E vég vár az ártatlan lányra,
az árva, falusi virágra,
ki tört szívvel marad magára,
ha rászedik,
aztán veti a sors a sárba,
mint téged itt.

A költőt is ez a vég várja:
zúg életének óceánja,
fülel a bölcs tanok szavára,
s nem jegyzi meg,
aztán orkán, hab sújt reája,
és elsüllyed.

E vég a szenvedőnek vége,
kit megrokkant kínja, reménye,
s eljut a romlás peremére,
ártatlanul,
aztán nem vágyik, csak az égbe,
s a mélybe hull.

Ki könnyet ontasz e virágra,
rád is e vég vár nemsokára,
a Pusztulás ekevasára
kerülsz hamar:
aztán rád omlik a barázda
és eltakar.

/Ford.:Szabó Magda/







Csokonai Vitéz Mihály: EGY ELEVEN RÓZSÁHOZ


Nincs tavasszal, nincs se nyáron,
Mint te, olyan rózsaszál:
Még nagyobb díszt nyerne Sáron,
Csak te ott virítanál.

Rózsaszínnel játszadoznak
Két virító arcaid,
Rózsamézzel harmatoznak
Csókra termett ajkaid.

Látta kellemid Citére,
Látta és irigykedett,
Hogy pirosló lába-vére
Képeden büszkélkedett.

Hófehér tekintetednek
hajnalán nyílásba jött
Rózsaszálacskák fehérednek
Tiszta téjhabok között.

Szűz mellyed fehér ölére
Ők is úgy mosolyognak,
Mint mikor rózsák tövére
Gyöngyvirágot raktanak. -

Rózsa vagy te, rózsa lészel,
Rózsa még a selymed is:
Jaj, de bezzeg kínra tészel,
Hogyha van tövisked is.

Rózsa, engedd, hadd heverjek
Éltető bokrodba már,
S édes árnyékodba nyerjek
Fészket én, rideg madár.







Csukás István: VIRÁGMONDÓKA


Hérics,
hunyor,
iringó,
tavasz vizén elringó,
szellőt űző sarkantyú,
hó-ködmönön karmantyú,
sárga, kék, zöld villanás:
évszakok szemaforjele,
moccanatlan utazás.

Könnyű égnek nekivág,
éren át és réten át,
száll a bürökgémorr, sőt,
hasítja a levegőt,
lentről nézi őt:
lándzsás útifű,
borzas turbolya,
folyondárszulák,
s a bús májmoha.
Repül, de hova?
Repül, de hova?

Hömpölygő zöld folyamon,
málló talajon,
hasal a nyár ingó békatutajon.
Földi tömjén füstje száll,
csavarodik,
kavarodik,
mintha volna illatos szakáll.

Totyog,
lépked,
ide kipp,
oda kopp,
fehér libatopp.

Erdő mélyén szimatol
nehézszagú gólyaorr,
tudatáig nem hatol:
rajta kívül senki sincs
se közel, se távol,
hiába is szimatol.

Üröm,
pimpó,
rókasás,
kellemetlen útitárs,
üröm: keserű,
pimpó: tikkasztó,
rókasás: kezet-lábat elvágó.

Kapaszkodik pap palástba,
nadrágszárba,
szamár gubanc bundájába,
villog sárgán, rémesen,
a vajszínű ördögszem.
Bár nincs neki diplomája,
mégis nagy a tudománya,
ha itt fáj és ha ott fáj,
meggyógyít a varjúháj.

Lélegzik a tüdőfű,
közben mereng ő,
lélegzéshez legjobb a
hegyilevegő!

Kígyószisz felsziszeg:
ó gegek, ó vizek!
Kornistárnics recseg-ropog:
hol vannak a bombardonok?
Hallgat mélyen, mint a kuka
macskafarkú veronika.

Bokormélyi remete,
szól a pemete:
elsüllyed az új ladik,
ha nincs feneke!
Monilia,
imola,
a nap
estbe
fordula.

Vizenyős félelem,
őszi oroszlánfog,
megretten a nyúlárnyék,
didereg, vacog.
Az ég szürke lesz,
bizony szürke lesz,
s fehér lesz majd a rét.
Esengjünk erősen
újabb tavaszért.






Devecseri Gábor: EPERVIRÁG


Mintha kis mécsesek
világítanának,
úgy néz fényes szeme
száz epervirágnak.

Szem tekint a szemre,
gyermek az eperre,
farkasszemet néznek,
azután egyszerre

kitör a nevetés
gyerekből, virágból,
a száz epervirág
harmattal világol.

Az epervirágnak
friss harmat a hangja,
azzal szól, ha szárnyas
dalodat meghallja.

A tavaszi kertben
együtt énekeltek,
eper a gyermeknek,
gyermek az epernek,

együtt a friss kertnek,
örömnek, békének,
örömötök őre
legyen ez az ének.







Goethe: TALÁLT KINCS


Jártam az erdőt,
csak így magam,
könnyű bolyongás
vitt céltalan.

Egy kis virág nyílt
az útfelen,
mint csillag égett,
mint drága szem.

Már nyúltam érte,
de suttogott:
Ha leszakítasz,


elhervadok!

Erre tövestől
kivettem őt,
virulj kertemben
házam előtt!

Ott jól beástam
gyökereit:
egész bokor már
és úgy virít!

Ford.: Szabó Lőrinc








Gyökössy Endre: VIRÁGOK VIRÁGA


Virágok virága,
Akácfa virága,
Nekem mindig kedves,
Nekem mindig drága.
Borulj friss-fehéren
Az egész világra!

Szórd be illatoddal!
A sok magyar házat,
Honnan az örömet
Elúzte a bánat,
Hol már a tűrésben
Fáradt az alázat.

Nevesd tele hittel
Szomorú szívünket,
Hadd érezzük újra,
Hogy az élet lüktet...
S boldog magyarokká
Gyógyíts meg bennünket!







HAJLIK A JEGENYE


Hajlik a jegenye, pereg a levele,
Nappalom, éjjelem képeddel van tele.
Napsugár vagy nappal, éjjel édes álom,
Hajnalom, csillagom, gyönyörű virágom, egyetlen virágom.

Hajlik a rózsafa, nyílik a virága,
Hívtalak, kértelek, vártalak hiába.
Ha nem éri harmat, elhervad a rózsa,
Gyere ki galambom, egyetlen egy szóra, egyetlen egy szóra.

Hajlik a jegenye, pereg a levele,
Kertetek aljába csak még egyszer gyere le.
/:Csak annyit szeretnék elmondani néked,
Ne menj el, ne hagyj itt, fáj a szívem érted, jaj meghalok érted.:







HA MAJD EGYSZER AZ UTAMON

Dalszöveg /Magyar nóta/


Ha majd egyszer az utamon nem nyílnak virágok,
Ha már csak az ifjúkori emlékek közt járok.
Megköszönöm az Istennek megnyugvással, szépen,
Azt, hogy legszebb éveimet temelletted éltem.
Ha majd egyszer az ajkamon halkabb lesz az ének.
Alázattal köszönök meg minden jót és szépet.
S ha te akkor megkérdeznél, mit szeretnék kérni?
Azt felelném, de jó lenne újra veled élni!










Heinrich Heine: MINT EGY VIRÁG, OLYAN VAGY


Mint egy virág, olyan vagy,
oly tiszta, szép, szelíd.
Elnézlek, és szívemhez
a bánat közelít.

Kezem véd könyörögve,


meghallgat tán az ég:
ilyen maradj örökre,
ily kedves, tiszta, szép.







lllyés Gyula: NAPRAFORGÓK


Nap hasonmásai, Nap fiai,
nagy aranypillás napraforgók,
vége bókolni, körbe hajlani!
Lenyakazódtok.

Lényakazódtatok. Még jár a nap.
Fejeteket az őszi fénybe
most rakják száradni: a nagy
Atya elébe.

Nincs több hajlongás, forgás, bókolás.
Mindegyőtök egy nagy meredt szem.
Nézhettek föl már. Nincs vígasztalás.
Nincs felelet sem.







Jószay Magdolna: KÉSŐ ŐSZI HARMÓNIA


Két szürke kő között
késő ősszel szárba szökkent
s kinyílott egy halványlila petúnia...
akkor, mikor már
csak álom a szín, harmónia.
Ki várt rá vajon? Ki tehet róla?
Hisz már virág sincs, se híre-hamva,
csak érett avar,
mit a zord szél kavar
összevissza.

Az élet jelképe lett
két szürke kő között,
kevéssel fagypont fölött
a kimondatlan, biztos vég előtt
egy új élet teremtődött
konok önerőből,
a ritka, gyér napsugár felé
imádkozva magának utat,
leélni azt a keveset,
mi neki még adatott:
az életre - mely pár óra
csupán számára,
mégis - igent mondott.







Jószay Magdolna: NINCSEN RÓZSA...


Töviseket mindig kaptam,
nem éreztem hiányát,
akkor is csak folyton szúrtak,
ha nem láttam a rózsát...

Hogyha rózsát láttam volna,
viselném a tövist is,
de így olyan mártíromság:
forrás nincs, csak kanális.

Egyik tövis másik után,
rossz időben születtem,
nem is vitatéma ez már,
rosszkor vagyok rossz helyen.

Nem kell rózsa, elegem van
apró szúrásaitól,
szenvedek én épp eleget
csúfos gonoszságoktól.

Aztán egyszer megjelentél,
rózsa volt a kezedben,
nekem hoztad, majd' megszólalt,
olyan szép, mint mesében.

"Amióta megláttalak,
illatosabb a mező,
és azóta tövis nélkül
áll a büszke rózsatő."*

* Az idézőjeles utolsó versszak adaptáció József Attila nyomán







József Attila: AMIÓTA...


Amióta megláttalak,
Szebben süt a nap le rám
És azóta százszor szebben
Dalol a kis csalogány.
Csak a piros ajkad néma
S mosoly rajta nem fakad,
Saját magam árnya vagyok,
Hisz csókolnom nem szabad.

Amióta megláttalak,
Illatosabb a mező
És azóta tövis nélkül
Áll a büszke rózsatő.
Csak a lelked lett fagyosabb,


Csak a szíved lett büszke,
S szerelmemtől lobbant lángra
A kétségb'esés üszke.

Amióta megláttalak,
Örök tavasz ég virul
És azóta kis madarat
Kis leány nem tart rabul.
Csak te tartasz foglyul engem
S csak a szívem csupa seb;
A neveddel ajkaimon
Halok meg! - úgy édesebb.

József Attila - Amióta megláttalak - Videó

Link








József Attila: KERTÉSZ LESZEK


Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.

Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.

Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.

Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton -
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.







Juhász Gyula: ERDÉLYI IBOLYÁK


A kolozsvári kikelet szülötte
E pár szál gyöngéd, kora ibolya.
Szűz szirmukon
szelíden eltünődve
A magyar Mona Lisa mosolya.

Erdélyünk szent rögének ibolyái,
A fájó tájról méla üzenet,
Virágnyelven beszéltek, ó parányi,
De drága kincsek, hervadt kedvesek!

Kék szemetekben az erdélyi égnek
Régi derűje integet felém
És sötét szirmotokban érzem én

Az új fájdalmat. Míg vágyódva nézlek
Bús ibolyák, gyötör egy néma vád
És rátok hintem könnyem harmatát!







Kothencz Lajos: KÖSZÖNÖM, HOGY JÖTTÉL SZERELEM


Az Én utamon nem nyílnak virágok,
Az Én egemen egy csillag sem ég.
Már gyűlölöm Én ezt a nagyvilágot,
A képmutató évek szerepét.
Én fényt akarok, csókot és szerelmet,
Hogy mindenüvé jusson napsugár.
Had érezzem Én, hogyha megszeretnek,
Majd elviselem azt is, hogy ha fáj.

Köszönöm, azt, hogy jöttél szerelem,
Ha Te vagy, Én a múltat feledem.
Furcsa most, de az élet már ilyen,
Itt vagy már és ma sem hiszem el.
Te tudod, milyen régen várlak Én,
Utamon végre felcsillant a fény.
Gyönyörű, hogy ha végleg így marad,
Köszönöm, hogy megtaláltalak.

Az élet úton sok-sok állomás van,
A sorsvonatunk meg nem áll velünk.
Így rohanunk lázas ifjúságban,
Az álmok után és tovább megyünk.
És így szalad el mellettünk az élet,
Nincs aki vár, vissza nézni kár.
De nap-nap után egy kérdés még feléled:
Sok régi barát hol van, merre jár?

Köszönöm, azt, hogy jöttél szerelem,
Ha Te vagy, Én a múltat feledem.
Furcsa most, de az élet már ilyen,
Itt vagy már és ma sem hiszem el.
Te tudod, milyen régen várlak Én,
Utamon végre felcsillant a fény.
Gyönyörű, hogy ha végleg így marad,
Köszönöm, hogy megtaláltalak.

Köszönöm, azt, hogy jöttél szerelem,
Ha Te vagy, Én a múltat feledem.
Furcsa most, de az élet már ilyen,
Itt vagy már és ma sem hiszem el.
Te tudod, milyen régen várlak Én,
Utamon végre felcsillant a fény.
Gyönyörű, hogy ha végleg így marad,
Köszönöm, hogy megtaláltalak.







Kothencz Lajos: MONDD, MIÉRT SZERETSZ TE MÁST

Dalszöveg


Emlékeim közt van egy tépett levél,
Levél, melyet nem is küldtem el.
Féltékenység szülte, e bolond szenvedély,
De olvassuk csak el, mit mond a levél...

"Mondd, mért szeretsz te mást,
És én csak téged.
Mért másnak örülsz úgy,
Ahogy én néked?
Ha mellém sodort egyszer már az élet,
Én nem engedlek oly könnyen el.

Mondd, mért adtál reményt
És oly sok álmot,
Ha mástól akarod a boldogságot?
Mondd, mért fogadtad el szerelmes szívem,
És hogyha elfogadtad, most mért dobtad el?

Az első pillanatban megmondhattad volna,
Szólhattál volna, ne kezdjük el.
De te lázba jöttél s lágyan átkarolva,
Hozzám hajolva, hazudtad el:

Hogy nem szeretsz te mást, enyém a szíved,
S lásd, kis búcsúlevél lett az ígéret.
De én ezt a kis levelet most összetépem,
Ha így akartad, hát nekem se fáj."







Kothencz Lali: SÍR A HEGEDŰ A KIS KOCSMÁBAN

Dalszöveg


Szólt a hegedű egy kis kocsmában,
táncolt az asztalon egy lány.
Füstös kocsma mélyén énekeltünk
én és a barna babám.
Volt itt vidám élet,tánc és kacaj
pezsgős vacsorák.
Sajnos vége szakadt elmúlt minden,
mert nincs többé munkám.

Most sír a hegedű a kis kocsmában,
sír a vállamon egy lány.
Füstös kocsma mélyén üldögélünk,
én és a barna babám.
Húzd el cigány prímás a nótmat,
sírjon az a hegedű.
Búcsúzni jöttem én a babámtól,
mert az élet keserű.

Elhagyom az országomat,
külföldre megyek.
Mert a saját országomban,
munkát nem lelek.
Fáj a szívem a babámért,
de itt kell hagynom őt.
Nem merek én házasodni,
ilyen jövő előtt.

Vissza térek hozzád édes rózsám,
egyszer vissza jövök én.
Újra vidám nótát énekelünk,
fent az asztal tetején
Füstös kocsma mélyén nem sír többé ,
a babám és a hegedű.
Boldogságban élünk ketten,
lesz még az ország gyönyörű.

Elhagyom az országomat,
külföldre megyek.
Mert a saját országomba,
munkát nem lelek.
Fáj a szívem a babámért,
de itt kell hagynom őt.
Nem merek én házasodni,
ilyen jövő előtt.

Elhagyom az országomat,
külföldre megyek.
Mert a saját országomban,
munkát nem lelek.
Fáj a szívem a babámért,
de itt kell hagynom őt.
Nem merek én házasodni,
ilyen jövő előtt.

Vissza térek hozzád édes rózsám,
egyszer vissza jövök én.
Újra vidám nótát énekelünk,
fent az asztal tetején
Füstös kocsma mélyén nem sír többé ,
a babám és a hegedű.
Boldogságban élünk ketten,
lesz még az ország gyönyörű.

Boldog ságban élünk együtt,
lesz még az ország gyönyörű.







Kun Magdolna: EGY VIRÁG TÖRTÉNETE


Több volt mindenkinél az a sokat megélt virág,
aki küzdött-küzdött és nem adta meg magát,
pedig annyiszor sújtott rá vihar s nap melege,
hogy lassacskán elfogyott törékeny ereje,

de valami miatt mégis mindig tartotta magát,
talán mert várta azt az igazi nagy csodát,
mikor felfedezik egyszerű, rejtett szépségeit,
amik a többi virágtárstól megkülönböztetik.

Mindig érezte és tudta, ha lelkét megismerik,
elfogadják különcségét, és akként szeretik,
azzal a különösen gyengéd, érző virágszívvel,
amivel sem vihar, sem orkánszél nem bírt el.



A virág vakon hitt, és bizalommal vágyta,
hogy két tenyér érintését szirmaiba zárja,
s majdan az a két tenyér lehessen menedékhelye,
mikor a kíméletlen sorscsapás elbánik vele.

Szép májusi nap volt és rátalált egy ember,
lehajolt hozzá könnybe lábadt szemmel,
majd úgy fordította maga felé a szép virág fejét,
hogy az, végre érezhette a puha érintést.

Boldog volt a virág, nagyon-nagyon boldog,
de elgyengült szirma a két tenyérre hullott,
mert oly, de oly sok idő telt el a várakozás alatt,
hogy hervadó lelke rostjaira szakadt.







Majthényi Flóra: SZEGFŰ


Ismét érzem a virág illatát,
Mely kiskertünkben nyílott egykoron.
Ah, nem az már, csak annak rokona,
De az illat még az a szirmokon.

S míg érzem: ismét gondolok reád,


Még most is hallom halk rezgő szavad...
- Ki hinné el, hogy ilyen kis virág
Egy egész múltat visszaad!







Mátyás Ferenc: VADVIRÁGCSOKOR - Részlet


A vadvirág megterem
úton, mezőn, réteken,
hegyek közt már, aki járt
érezhette illatát,
annyi szín, szag, forma vonz,
ha házadból kiosonsz -
járd be a szabad vadont,
hogy mivel vár, megtudod...

Mátyás Ferenc: Vadvirágcsokor - Teljes vers

Link








Mészáros Ferenc: CSILLAGHARMAT


Az a virág, amely a szívből nyílik
nem hervad el soha,
ahogy a szeretet sem pusztul el,
ha lélek az otthona.
Hiszen a szeretet nem más,
mint a lélekből sarjadt virág:
láthatatlan, és mégis érzed
rejtélyes illatát.
Láthatatlan. Csak akkor látni,
ha szemed mosolyog,
s felragyognak szirmai közt
csillagharmatok.







NYÍLNAK, NYíLNAK A MEZEI VIRÁGOK

Dalszöveg - népdal /Havasi Duo/


Nyílnak, nyílnak a mezei virágok,
Férjhez mennek előttem a szép lányok,
Nem is marad a számomra még egy sem,
Kit a szívem, árva szívem szeressen.

Rég lehullott a levele a fának,
Kis angyalom régen járok utánad,
De mi haszna, ha nem tudsz megszeretni,
Előbb-utóbb el kell téged feledni.

Felednélek, felednélek ezerszer,
De eszembe jutsz énnékem ezerszer,
Be vagy írva a szívembe örökre,
Duna, Tisza sem mosna ki belőle.







Osváth Erzsébet: NYÚJTÓZIK A HÓVIRÁG


Nap kergeti
a telet.
Hancúroznak
friss szelek.
Nyelvecskéjével
a fű

tavaszt kóstol
-Jóízű!
Bimbót bont a
barka már.
A hóvirág?

Ő sem vár.
Hosszú volt a
tél nagyon.
Jót nyújtózik
a napon.







ÖREG AKÁC LOMBJA ALATT NEM NYÍLNAK VIRÁGOK

dalszöveg - Magyar nóta
(Z. Horváth Gyula)


Öreg akác lombja alatt nem nyílnak virágok.
Azért néha egyszer-egyszer alatta megállok.
Hallgatom,hogy mit mesélnek a susogó levelek a szélben.
Valakit még idevárok ugyan úgy mint egyszer nagyon régen.
Öreg akác susogása mint egy csöndes ének.
Elringatja a lelkemet,ha becézget téged.
/:Ifjú korunk nyári estjén ide bújtak,hogyha vihar támad,
De azóta minden elmúlt s őszi eső verdesi a fánkat.:/







Pere János: NYÍLNAK MÁR BUDÁN AZ ORGONAVIRÁGOK

dalszöveg


Nyílnak már Budán az orgonavirágok, pompázón virul a nyár
Boldogan karölve járjuk a világot, szívünk is kinyílik már.
Tavaszi dalt susog a halk budai szél, hogy a rég-felejtett szép szerelem él
Nyílnak már Budán az orgonavirágok,
Örökké imádom én !
Tavaszi szellő, ha éled, fekete felhő elszéled - ránk ragyog a napsugár.
Igazi jókedv, ha támad eloszlik tüstént a bánat - tudom, hogy eljön, búcsúzni kár !
Nyílnak már Budán...







Pósa Lajos: LABDARÓZSA


Labdázik az esti szellő,
Rózsa a labdája,
Szépen szól a fülemile,
Csattog a nótája.

Holdas estén száll az ének
Hegyen-völgyön átal...
Labdázik az esti szellő
A labdarózsával.










Pósa Lajos: NEM MEGYEK ÉN IDEGENBE


Nem megyek én idegenbe,
Mint a fecske, mint a gólya,
Szebb nekem a napraforgós,
Délibábos magyar róna.

Tisza mellett, Duna mellett,
Ez itt az én szülőföldem!
Árvalányhaj szép virágát
Bokrétába itt kötöztem.

Könnyáztatta temetőben
Szomorúfűz csüggő ága
Itt hajlik rá bánatosan
Szeretteim sírhalmára.







Reményik Sándor: BÚZAVIRÁG A MAGYAR HATÁRRÓL


Túl Váradon, a róna kapuján,
Ahol a táj a végtelenbe tágul,
Ahol azóta szomorún aratnak,
S nóta se száll a lányok ajakárul,
Ott termett e kis kék búzavirág,
Onnan hozta egy bujdosó magyar
És hozzátette : Nincsenek csodák.

Magyar s magyar közt öles szakadék :
Nekik - ott túl, maradt egy kis hazájok!
Nekünk itt, semmink, semmink se maradt,
Csak az, hogy néha gondolhatunk rájok.

Egy búzavirág a magyar határról...
És ezt mi mondjuk így : magyar határ!
Kiket az Isten egy néppé teremtett :
Köztünk most véres tilalomfa áll!

Egy búzavirág a magyar határról...
Ott nőtt a véres tilalomfa mellett :
Halálos hűség ős -symboluma :
Aki letépte, annak nagyon kellett.

Aki letépte, nekem hozta el.
Halkan zizegnek száraz szirmai,
Belőlük kalásztenger sóhaját
S szabad szél süvítését hallani.

Halálos hűség symbolumaként
Eltettem - s a szívem fölött hordom :
Hogy itt, az idegenné lett hazában,
Hontalanul is, - magyar sors a sorsom.







Reményik Sándor: CSIPKEBOKOR


Oly közönséges, árva kis bokor,
Körülte gaz nő, állat rátipor,
Ember véresre sebzi magát rajta,
A szitkot, gúnyszót özönével hallja.
Ő mégis rendületlen hittel várja,


Hogy egyszer égi tüzet fog az ága,
S akkor, mint írva vagyon: a hegyen,
A lángjában az Isten megjelen.

"Körülte gaz nő, ... ő mégis rendületlen hittel várja ..."







Sárközi György: ŐSZIRÓZSA


Szép voltál kinn a kertben
sokszirmú őszirózsa,
földedben megfogózva,
kényesen ringatózva,
büszkén és letöretlen.

Fejed borzongva, fázva
s illattal lebeg, de
színed a szem szerette,
s elmélázott felette,
hogy már az ősz csatáz a

lombszaggató szelekkel,
de te, mint hősi nyáron,
föltartod mindenáron
fejed a gyenge száron,
amíg le nem tör egyszer

egy kéz...S mostan letörve
haldokolsz a pohárban,
fonnyadtan és ziláltan,
mind sápadtabbra váltan
és szárad is már görbe,

mint egy piciny púposnak
gerince és zörögnek,
fakultan pöndörödnek
leveleid s letörnek
egy érintésre, poshadt

és bűzös a pohár víz,
amelyben állsz, a romlás
kikezdett, néma bomlás
pusztít, halk összeomlás
borzong föl koponyádig.

Jaj rózsa, rózsa, rózsa,
ne hullj le még, ne múlj ki,
romjaidból virulj ki,
gyilkos ősz, tavaszulj ki,
halálnak hírhozója!







Sértő Kálmán: ROZMARING


Rozmaring volt édesapám virága,
Nem is tudott mást hagyni fiára.

Én ugyan itt Pesten keveset látok,
Kövér rózsák a divatos virágok.

A rozmaring a kis faluk virága.
Nem virág, de akkor is virága.

Zöld bozontja inog, remeg a szélben,
Legényszívkulcs forró lányok kezében.

Rozmaringot visznek a kis templomba,
Szagolgatják, ráteszik a zsoltárra.

Lakodalomban a legény kalapja
Rozmaringos, pántlika is van rajta.

Elültetik temető avarába,
Megálltszívű rokonoknak sírjára.

A rozmaring nem magyaros, de magyar,
Illatos kis szomorúfűz, növénydal.

Növénysóhaj, növény-ének, imádság,
Szeretik, de még sincs benne vidámság.

Hajlik, mint az öregedő emberek,
Titkát későn értik meg a gyermekek.

Rozmaring volt édesapám virága,
Búval együtt ráhagyta a fiára.







Simai Mihály: ANYÁM CSEVEGŐ KERTJE


Anyám csevegő kertje
köszön rám reggelente...

Szól a sárga peremizs:
- Kérlek, törődj velem is!

Gyúl a piros tulipán:
- Mint a szívem, légy vidám!

Kéken nevet a csenkesz:
- Mosollyal megmelengess!

Súg a fehér madárhúr:
- Beszélj hozzám madárul.

Hahó- kiált a hérics -,
tavaszhírt hozok én is!

Kacsingatnak a hunyorok:
- Legyen virágos humorod!

Ordibál a szamárkenyér:
- De nagyra vagy, szamár legény!

Károgja a varjúháj:
- Ügyelj, nehogy pórul járj!

Tátika némán tátogat:
- Ugye, megőrzöd titkomat?

...Anyám csevegő kertje
beleszürkül az estbe.

Sötétben csak az estikék
illatozzák szeretetét.







Szalay Fruzina: HAVASI GYOPÁR


Bércek szabad, magános ormán,
Mely a magas egekbe vág,
Örök hó bársony leplét hordván,
Nyit egy csodás fehér virág.

Feléje halk szellők se járnak
És hozzá el nem hat soha
Arany heve a forró nyárnak,
Sem a tavasznak mosolya.

Körötte kristálytiszta minden,
Csendes, fehér, mint ő maga:
Büszkén nyit hervadatlan színben,
A bércek hószín csillaga.

A völgy ölén, lombon, virágon
A tavasz édes csókja van -
Fenn a nemes virág magában
Áll egyedül, tavasztalan.







Szép Ernő: PITYPANG


Nótába nem írnak
Gomblyukba nem tűznek
Nem tesz kirakatba
A virágos üzlet
Mert te nem vagy ritka
Mert te nem vagy drága
Csak az árokpartról
Nézel a világba
Mintha kis nap sütne
Orcád oly szép sárga
Te pitypang,
Te pitypang virágja

Az urak, a dámák
Ugye rád se néznek
Tán le is tagadnák
Az ismeretséget
Pedig hogy meggyúrtunk
Hogy agyontépáztunk
Te kezes, te kedves


Falusi pajtásunk
Hófehér lelkedet
Szétfújtuk a nyárba
Te pitypang,
Te pitypang virágja

Ezennel én tőled
Bocsánatot kérek
Köszönöm azt a kis
Könnyű gyermekséget
Köszönöm hogy itt vagy
Lehajlok utánad
Gyere bemutatlak
A kaméliának
Csak nevess rá bátran
Mezítlábos árva
Te pitypang,
Te pitypang virágja







Szép Ernő: VIRÁGOK


Nincs nekem kedvenc virágom,
melyik szebb, nem prédikálom
.
Mind szeretem, mind csudálom,
tavasszal mind alig várom.

És szeretem én a fákat,
amennyit csak szemem láthat.

Szeretem, ó, a fanépet,
a fák is oly szépek, szépek.

Nem mások ők, nézz csak rájok:
égig érő zöld virágok.







Szkítia: VIRÁGOK, VIRÁGOK

Dalszöveg


Meggyalázták büszke népünk
Kiontották drága vérünk
virágok, virágok elhunyt szent királyunk
Ránk száll minden átok
Elveszett a büszkeségünk.
Minden regős azt regélje
Minden hírnök azt beszélje
virágok, virágok elhunyt szent királyunk
Ránk száll minden átok
Alvad már a sólyom vére.
Vörös felhő fenn az égen
A jó istent arra kérem
virágok, virágok elhunyt szent királyunk
Ránk száll minden átok
Legyen minden ahogy régen.
Ha meghalok eltemetnek
Frissen hantolt sírba tesznek
virágok, virágok elhunyt szent királyunk
Ránk száll minden átok
Sírom előtt énekelnek.
Vigyetek a temetőbe
Erdélyország közepébe
virágok, virágok elhunyt szent királyunk
Ránk száll minden átok
Ott nyugodjak békességben.







Szűcs István: IBOLYA


Ilyenkor, így tavasz tájon
Ibolya az év virágom
Ruhája zöld, kék a szeme
Oly szelíd a természete
Sarjú fű között megbújva
Nyílik nékem kis Ibolyka
Tárja szépséges virágát
Megcsodálom üde báját
Nyíló szirom, hetyke bibe
Szerelmes leszek ízibe
Véled jó a tavaszünnep
Szép Ibolyám, most megdűtlek
Megművelem jól az alját
Hadd nőjön a kicsi virág
Szél simogat, nap ránk kacag
Szeretlek én, míg él a nap







TAVASSZAL, AMIKOR NYÍLNAK A VIRÁGOK - Bangó Margit

Dalszöveg


Tavasszal, amikor nyílnak a virágok,
Ilyenkor nincs, akit szívemből imádok
Tavasszal, tele van a lelkem panasszal,
Minden kis virágnak, madárnak
Szól ez a fájó dal
Ne legyen tavasz, ne legyen május.
Ne legyen szívemben nyár
Ha engem elhagysz, ha engem megcsalsz
Ha más a szívére zár
Ne legyen virágos többé a rét
S törjék a szívemet kettőbe szét
Ne legyen tavasz, ne legyen május.
Ne legyen szívemben nyár
Szeretnék, valakit még egyszer szeretni
Szeretném a fájó múltamat temetni
Oly nehéz, így egyedül lenni szívemmel,
De újra mi vár más, csalódás
A színek fájni kell
Ne legyen tavasz, ne legyen május.
Ne legyen szívemben nyár
Ha engem elhagysz, ha engem megcsalsz
Ha más a szívére zár
Ne legyen virágos többé a rét
S tépjék a szívemet kettőbe szét
Ne legyen tavasz, ne legyen május.
Ne legyen szívemben nyár
Ne legyen virágos többé a rét
S tépjék a szívemet kettőbe szét
Ne legyen tavasz, ne legyen május.
Ne legyen szívemben nyár













Tóth Árpád: HARANGVIRÁG


Harangvirág, harangozz, hallgatom.
Szeretnék boldog lenni egyszer.
Boldog lenni nagyon, nagyon.
És nem leszek, ha nem igyekszel.

Most süt a nap, kék csoda vagy,
Harangvirág, illat s zene a kelyhed,
Ha van, őrjítő titkodat
Most fúdd rám, reszkesd el, most énekeljed.

Jaj neked, ha most legurul a nap,
És kék szépséged áhítata lusta,
Meg nem rezzenti holt szirmaidat
Többé az Isten semmi angelussa.

Fagyott virág, majd állasz a tetőn
Az özvegy erdő barna bánatában
A hideg felhők alatt reszketőn,
Sírnál, de hangod nem talál utánam.







Tóth Árpád: A TAVASZI SUGÁR...


A tavaszi sugár aranyburokba fonta
A zsenge bokrokat, s a bimbók reszkető
Selyemgubóiból zománcos fényü pompa,
Ezer szelíd szirom lepkéje tört elő.

A zsongó fák előtt, a kerti út szegélyén
A park-őrző, borús csillámu rácsvasak
Festékes könnye folyt, sírtak, mert fémük éjén,
Hiába van tavasz, boldog rügy nem fakad.

Egy lány jött az uton, virággal, sok virággal,
Mellettem elsuhant, illatja megcsapott,
Egy-testvér volt talán a fénnyel és a fákkal,
Eltűnt. Szivem zenélt. Merengve álltam ott.

Bús voltam vagy derűs? ki tudja. Ama ritka
Kelyhű percek közül ragyogva volt ez egy,
Melyben pezsegve forr kedv és bú drága titka,
Mint mélyen csillogó, nektár-izű elegy.

Olyan perc volt, midőn a vaskos testi érzet
Kitágul... rezg, s ha kinyúlik a kéz,
A Nap arany almáját a tenyeredben érzed...







UTCÁTOKBAN MOST NYÍLNAK...

Dalszöveg /Népdal - Havasi Duo /


utcátokba most nyílnak az akácfa virágok
estefele alkonyatkor arra felé járok
elsírom a bánatimat az akácok bólingatnak rája
elfeledted az esküdet másnak vagy a párja

hulljatok le ablakimra akácfa virágok
mondjátok meg mért csaltak meg engemet az álmok
mondjátok hogy mig ö alszik könnyes szemmel én virasztok ébren
mondjátok hogy boldogtalan lett már én belőlem







Válóczy Szilvia: BÚZAVIRÁG


Búzavirág, búzavirág, integet a szála,
kis levelén kék virágát duzzasztja a hála:
"Jó így nekem, jó itt nekem, szép Magyarországon!
Nem kell nékem más tájéka sehol a világon."

Búzavirág, búzavirág nyílik messzeségben,
madár lesi szép orcáját Isten kékségében.
Olyan tiszta, Angyal szárnya védi a világtól,
úgy igézi, hírét viszi nyájához a pásztor.

Búzavirág, búzavirág, pillangó száll rája,
ékessége, kékessége bájologva áldja:
"Isten adott, szívvel tartott ünnepet a szépnek
nap fényében megfürdetve magasztal most ének."

Búzavirág, búzavirág magról vetett élet,
esőnél és napsugárnál többet mégsem kérhet.
Úgy virágzik, ingón játszik a harmatos fűben
ha szél fújja, táncát rója a bársonyos zöldben.

Búzavirág, búzavirág ring a kecses szélben,
erdő mellett, rét tisztásán énekel eképpen:
"Jó így nekem, jó itt nekem, szép Magyarországon!
Nem kell nékem más tájéka sehol a világon."







Várnai Zseni: ORGONA


Rajtam a tavaszi szelek orgonálnak,
talán ezért hívnak engem orgonának,
április vad kedve suhogtatja ágam,
azután megfürdöm fényes napsugárban.

Orgona, orgona,
illatos muzsika,
zengő és libegő lila virág...
fürtjeim lengetem,
illatom pergetem,
szakíts le hát engem,
s légy boldog te világ,
légy boldog te világ!

Bimbaim bomlanak, virágdíszben állok,
már csak éppen május elsejére várok,
s dús lila fürtjeim zászlaját kibontom,
s orgonaillatom a világra ontom...

Orgona, orgona,


illatos muzsika,


zengő és lebegő lila virág...
fürtjeim lengetem,
illatom pergetem,
szakíts le már engem,
s légy boldog te világ!
Légy boldog te világ!







Várnai Zseni: RÓZSA


Rózsa vagyok, rózsa,
szerelem virága,
vadrózsából lettem
kertek rózsaszála,
sziromruhám, kelyhem
illatárját szórja,
de tüskés az ágam,
le ne téphess róla,
le ne téphess róla!

Rózsa ha nem volna,
talán nyár se volna,
pille nem csapongna,
madár se dalolna!

Égő piros rózsa,


rózsaszínű rózsa,
hófehér, halovány,
sárga tearózsa.
Ahányféle rózsa,
mind a világ szépe,
annyifélék vagyunk,
mint a világ népe,
mint a világ népe!

Rózsa ha nem volna,
talán nyár se volna,
pille nem csapongna,
madár se dalolna.







Wass Albert: MÉG A MOHA IS VIRÁGZIK


Ne hidd, hogy csak az orchidea virág. Meg a rózsa, meg a szegfű. Még a mohának is van virága.

Pedig a moha sohasem lát napot. Sűrű erdők nyirkos homályában él, földhöz ragadtan, nyomorultul. Ő a legnyomorultabb a növények között.

Mégis eljön évente az idő, amikor kivirágzik. Kivirágzik, örömet ünnepel. Akár a rózsa, az orchidea, vagy a szegfű. Semmivel sem kisebb az öröme, mint az orchideának, vagy a szegfűnek.

Sőt, ne feledd, egy nagy előnye is van: senki emberfia nem tépi le különlegessége miatt a moha virágját.

Fogadd meg a tanácsomat és gondolj sokat, nagyon sokat a mohavirágra.







Zelk Zoltán: CSILINGEL A HÓVIRÁG


Csilingel a kis gyöngyvirág.
fehér a ruhája
meghívja a virágokat
tavaszesti bálra.

Öltözködik az orgona,
lila a ruhája,
kivirít a kankalin,a
szegfű és a mályva.

A vadrózsa rájuk nevet,
bolondos a kedve,
a rigó is füttyent egyet:
hej, mi lesz itt este!

Táncra perdül a sok virág,
illat száll a légben,
őrt állnak a gesztenyefák,
illemtudón, szépen.

A szellő is megfürdik a
virágillatárban,
s arra ébredünk fel reggel:
napsugaras nyár van.







Zelk Zoltán: HÓVIRÁG


Jó, hogy látlak hóvirág
Megkérdezem tőled
Mi hírt hoztál? Mit üzensz
erdőnek, mezőnek?

Szedd a szárnyad szaporán
vidd a hírt madárka
Útra kelt már a tavasz
itt lesz nemsokára.







"A nők olyanok, mint a virágok:
ha erőszakkal akarod megnyitni őket,
kezedben maradnak a szirmok és a virág meghal.
Mert csak a melegségtől nyílnak meg.
Mert a szeretet és gyengédség együttese a nap egy nő számára.

... Mert egy nő, ha érzi, hogy szeretik, megnyílik, és odaadja az egész világát! "


Fabio Volo: EGY ÉLET ÓTA VÁROK RÁD - Idézet















 
 
0 komment , kategória:  Gyönyörű virágok&idézetek  
A boldog emberek tudják...
  2019-06-12 22:00:52, szerda
 
 




A BOLDOG EMBEREK TUDJÁK...


A boldog emberek tudják,
egyetlen mosoly többet ér ezer szónál.

A boldog emberek tudják,
hogy az élethez hozzá tartozik a frusztráció és a csalódás.

A boldog emberek megosztják élményeiket barátaikkal
akár jól, akár rosszul megy soruk.

A boldog emberek egészséges önértékeléssel rendelkeznek.

A boldog emberek elfogadják gyengéiket,
észreveszik problémáikat, és azokat megfelelően kezelik.

Lehetetlen nagyobbá válnod, mint az uralkodó gondolataid.

,, Mindnyájan azért vagyunk,
hogy széttörjük korlátainkat, bármik is legyenek azok,,
Louise L. Hay

,,Nem könnyű boldogságra találnunk önmagunkban,
csakhogy sehol másutt nem lelünk rá"
Agnes Repplier

Amilyen hatalmas a te képzelőerőd,
olyan csodálatos számodra a világ.

Az élet minősége attól függ,
hányan mosolyognak körülötted.

A boldog emberek bíznak képességeikben, büszkék sikereikre,
és kihasználják a kínálkozó lehetőségeket.

A boldog emberek, nagy álmodozók

,, Amíg hiszünk álmainkban, nincs semmi, ami a véletlen műve lenne"
Richard Bach

A boldog emberek társas lények,
szeretik az embereket, mindig nyitottak.

A boldog emberek hisznek abban,
hogy befolyásolni tudják az életük.

A boldog emberek optimisták,
bizakodva szemlélik a jövőt.

A boldog emberek, jóban vannak saját magukkal.

Merészséged a bátorságodat,
tétovázásod a félelmedet növeli.

A bölcsesség legbiztosabb ismertetője
a szakadatlan vidámság.

,,Kövesd a boldogságod, és az univerzum ajtókat tár ki előtted ott is,
ahol eddig falak álltak."
A titok

Légy boldog MOST.
Érezd jól magad MOST.
Minden ami örömmel tölt el,
újabb jó dolgokat vonz az életedbe.
A boldogság benned van.

,, A hegycsúcsra csak úgy lehet feljutni, ha megmásszuk a hegyet"
Van, amit nem lehet leírni. Csak megmutatni és megcsinálni.
Müller Péter

Go Diamond! Legyen szép napod.


[link]https://slideplayer.hu/slide/1888858//link]









































































 
 
0 komment , kategória:  Bölcsességek és gondolatok.   
Szebenyi Judit: Köszönöm neked
  2019-06-12 21:30:06, szerda
 
 




Szebenyi Judit: KÖSZÖNÖM NEKED


Versben írom le Neked,
Köszönöm Neked, amit tettél értem
Ugrottál értem, minden pillanatban,
Amikor bajban voltam.

Tétovázás nélkül cselekedtél mindig,
Nem volt Neked könnyű,
Most sem az,
Ki tudja minden meddig tart majd.

Szeretetből tettél és teszel mindent,
Mindenért a köszönöm szó nem elég.
MÉGIS MINDENT KÖSZÖNÖK NEKED,
Mert nekem nincs, semmi egyebem.

Szegény vagyok és beteg,
Így tudom csak hálám,
E versben
Megköszönni Neked.

Mosolyod, őszinte szíved s lelked,
Erőt ad nekem az élethez.
Szerető Testvérem vagy Te nékem,
Ne félts engem, tudod, hogy rendben lesz minden.

Önzetlenséged, odaadásod,
Nagyon jól tudom,
Légy mindig erős, továbbra is,
Jusson mindig eszedbe, hogy szeretlek én is.

Nem üres szavak ezek,
Lelkem legmélyéből jövő őszinte hála,
Köszönöm az Égnek, hogy Te vagy nekem
Így nem vagyunk SOHA egyedül e sötét világban.










SlidePlayer

Link











 
 
0 komment , kategória:  Szebenyi Judit  
Albert Einstein idézetek
  2019-06-11 20:30:08, kedd
 
 




ALBERT EINSTEIN IDÉZETEK


Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.

Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna.

Aki még sosem követett el hibát, valószínűleg még sosem próbált semmi új dolgot.

Az okos emberek megoldják a problémákat, a zsenik pedig megelőzik őket.

A legszebb, amit átélhetünk, a dolgok titokzatossága.

Ami igazán számít, az az intuíció.

A történelem arra tanít meg bennünket, hogy az emberiség semmit sem tanul a történelemből.

Aki nem tud csodálkozni és borzongani az élet titokzatos szentélyében, az olyan, mint a halott, akinek a szemei becsukódtak.

1Nem kell megértenünk a világot; elég, ha eligazodunk benne.

Mily` különös a mi helyzetünk, a Föld gyermekeié
Mily` különös a mi helyzetünk, a Föld gyermekeié! Csak rövid látogatásra van itt mindenki. Nem tudja, miért, de néha azt hiszi, hogy sejti.

A kevés tudás veszélyes. A sok is.

Nem lehet megoldani problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel csináltuk őket.

Ne beszéljünk addig nagy felfedezésekről vagy haladásról, míg a világon egyetlen boldogtalan kisgyerek is létezik.

Ne sikeres ember próbálj lenni, hanem értékes

A valóság csupán illúzió, bár nagyon kitartó.

Sorsunk az lesz, amit majd megérdemlünk.

A természet minden igaz kutatója vallásos tiszteletet érez, mert nem tudja elképzelni hogy ő az első aki kigondolta, a rendkívül törékeny szálakat, amelyek észleléséhez kötődnek

Azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút mivel fogják megvívni, de azt biztosan tudom, hogy a negyediket, botokkal és kövekkel.


Link





























































 
 
0 komment , kategória:  Idézetek birodalma  
Oláh Ibolya: Magyarország
  2019-06-10 21:15:28, hétfő
 
 




Oláh Ibolya: MAGYARORSZÁG

Dalszöveg


Van egy ország,
ahol álmomban jártam:
Magyarország,
ahol az arcodban láttam
a magam arcát.
Az ölelésben bőség,
az igaz ügyben hűség
voltál.
Én ezt az arcot már őrzöm,
Magyarország!
Hiszek az álmomban egy életen át...
Magyarország!
Te vagy a szívembe írva.
Magyarország!
Te vagy a lelkemre bízva.
Magyarország,
hát te vezess most engem,
és amit meg kell tennem
segítsd!
Legyél a holnapban rejlő
bizonyosság!
Én csak az életem bízom rád...
Van egy ország,
ahol álmomban jártam:
Magyarország,
ahol az arcodban láttam
a magam arcát.
Gyere és egyszer végre,
amikor új nap ébred,
te várj!
Gyere és bújj hozzám újra
Magyarország!
Én ezer év óta várlak már...
Gyere és egyszer végre,
amikor új nap ébred,
te várj!
Gyere és bújj hozzám újra
Magyarország!
Én ezer év óta várlak már...
Magyarország!
Idegen földön ha járok,
Magyarország,
velem az út is megfordul
haza hozzád.
Velem az ősök kérnek,
engedd, hogy benned éljek
tovább,
ahogyan ők élnek bennem,
Magyarország!
Milliók áldása szálljon rád!
Velem az ősök kérnek,
engedd, hogy benned éljek
tovább,
ahogyan ők élnek bennem,
Magyarország!
Milliók áldása szálljon rád!
Legyél a holnapban rejlő
bizonyosság!
Én csak az életem bízom rád!
Legyél a holnapban rejlő
bizonyosság!
Milliók áldása szálljon rád!


Oláh Ibolya: Magyarország

Link



SlidePlayer

Link



























 
 
0 komment , kategória:  Zene, zene, zene...  
Egy szál harangvirág
  2019-06-09 22:00:20, vasárnap
 
 





EGY SZÁL HARANGVIRÁG


Dalszöveg

Szövegírók: Szécsi Pál & Ivanovici J
Zeneszerzők: J. Ivanovici
Előadó: Szécsi Pál


Egy szál harangvirág, ennyi csak, mit adhatok,
És kívánok még nagyon sok boldog névnapot.
Nem nagy dolog, mondhatja más, tudom jól, de mit tegyek?
Egy szál harangvirág, ez jelzi most az ünnepet.

De látom, téged csak a virág érdekel,
Mit mondok, az sajnos a füledig nem jut el.
De elnézem neked, mert engem szeretsz,
S így rossz ember nem lehetsz.

Egy szál virág, nem nagy dolog,
De ennyi csak, mit adhatok
És kívánok még nagyon sok boldog névnapot!


Egy szál harangvirág

Link



SlidePlayer

Link




















 
 
0 komment , kategória:  Zene, zene, zene...  
Hol van az a nyár...
  2019-06-08 22:30:22, szombat
 
 




HOL VAN AZ A NYÁR


Dalszöveg

Szövegírók: Békeffi István
Zeneszerzők: Lajtai Lajos
Előadók: Ruttkai Éva & Latinovits Zoltán


Hol van az a nyár?
Hol a régi szerelem?
Hol van az a nyár?
Átsuhant a szívemen.
Hol van az a tűz,
ami karjaidba űz?
Hol van az a láz?
Hisz a szívünk csupa gyász!

Hol van az a nyár?
Hol a régi szerelem?
Jaj de messze jár!
Bánat ül a szívemen.
Közeleg a tél,
hull a fáról a levél.
Hol van az a nyár?!
Elsuhant már.

Szívemben a száz gyönyörű emlék,
elsárgul száz kicsi színes kép.
Egy forró május, egy édes nyár,
lepréselt sárga virágok már.

Hol van az a nyár?
Hol a régi szerelem?
Hol van az a nyár?
Átsuhant a szívemen.
Hol van az a tűz,
ami karjaidba űz?
Hol van az a láz?
Hisz a szívünk csupa gyász!

Hol van az a nyár?
Hol a régi szerelem?
Jaj de messze jár!
Bánat ül a szívemen.


Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán - Hol van az a nyár

Link

Link


SlidePlayer

Link






























































 
 
0 komment , kategória:  Zene, zene, zene...  
A szív szavai
  2019-06-06 22:30:03, csütörtök
 
 










A SZÍV SZAVAI







Ágai Ágnes: A SZERELEMRŐL


Nem gerjesztett vágyak, csiholt tüzek,
suta ügyeskedések, mímelt hevülés,
nem kamasz-bizsergés, nem erotechnika,
teljesítmény kényszer, önvizsgáztatás,
nem kései mentsvár, nem elsősegély.
A szerelem más. Sors. Vállalás.
Kitárulkozó végnélküliség,
fejezetekre bontott történés regény.
Spirituális testiség,
hús-vér köznapiságába rejtett
szentélytisztaság.

Egymáshoz sodort bárka ringás
a felcsapódó hullámok között.
A megízlelt másik, aki én vagyok,
ő, aki bennem tükröződik,
kettőzött énem, hiányzó felem,
többletével pótol,
egésszé kerekít.
Tartozékom, felettesem, tulajdonom.
Narcisztikus gyönyörűségem
tavi rezgése, fény- és árnyjátéka,
gyarlóságom felmagasztalója,
tartóoszlopom.

Testem és lelkem tudója, ismerője,
bűneim bírája, védője, cinkosom,
dölyföm és alázatom szenvedélyes,
kínzó, szép együtthatója,
életemen végighúzódó
titkolt és vallott: szerelem.










Ákos: A HŰTLEN


Ment a hűtlen nehéz fejjel,
Visszamenne, de Ő már nem kell,
Érzi, hálátlan lett sorsa,
Keserű könnye arcát mossa.

Arra gondolt, Őt ki szerette,
Ha szerette, el miért engedte,
Vissza nem jön többé soha,
Bárcsak békén hagyták volna...

Minden hajnal Övé marad,
Látja szállni a madarakat,
Hosszú-hosszú ideje vár,
Nem számolja a napokat már,
Amíg él, el nem felejti,
Hogy a múltat ki nem tépheti
Szívéből...

Megállt, egyszer visszanézett,
Nézte, nézte a messzeséget,
Sárga lámpák jelzik útját,
Otthon hagyta minden múltját...

Ment a hűtlen nehéz fejjel,
Tudja jól, hogy Ő már nem kell,
Ég veletek, mást nem mondott,
Szeme túlragyogott minden csillagot...

Minden hajnal Övé marad,
Látja szállni a madarakat,
Hosszú-hosszú ideje vár,
Nem számolja a napokat már,
Amíg él, el nem felejti,
Hogy a múltat ki nem tépheti
Szívéből...







Baranyi Ferenc: FIGYELJ RÁM!


Figyelj rám egy kicsit,
S ne bújj előlem el,
Ilyenkor önmagad
elől is rejtezel...

Vedd észre, hogy vagyok
Vedd észre s adj jelet...
Beszélj, vagy legalább
rebbenjen a szemed...

Érezd meg, hogy nekünk
nem nyugtató a csönd,
felgyűlik mint a sár,
s mindkettőnket elönt.

Közöld magaddal is
Mitől engem kímélsz,
Szólalj meg akkor is,
Ha ellenem beszélsz.

Ne bújj előlem el!
Figyelj rám egy kicsit,
mondj, súgj, ints vagy jelezz:
Valamit, valamit...










Bárd Miklós: MI VOLTAM ITT?


Katona mindenek előtt,
Mint Anonymus - költő,
Turista, vadász, madarász,
Vonzott a hegy az erdő,
Lovaglómester - oktató,
Hű rózsakertész, virágápoló
És végül mindenek felett,
Gondozván édes anyaföldemet,
Jó magvető.
Oh lét öröme, terhe!
Szívet kívánt ezeknek minden eggye,
Csoda-e hát, ki mindebben kiváltam,
Ha idő előtt elhasználtam
E vérző, érző ideget:
A szívemet.

1930.







BIZALOM


A bizalom nem csak egy szó,
mit kimondani is nehéz.
A bizalom egy törékeny kincs,
Mi nagyon könnyen odavész.

A bizalom egy hosszú út,
Melyen mi is végig megyünk,
S hogy nehéz lesz-e járni rajta
Attól is függ, mi mit teszünk.

A bizalom a legnagyobb díj,
Mit másoktól kaphatunk.
S bizony e ritka kincsért sokszor
Nagy árat adunk.

A bizalom az egyetlen út
Egy másik ember szívébe.
S csak akkor tudjuk mennyit ér,
Ha már mindennek vége.

A bizalom egy fájdalmas érzés,
Mert bízni csak szeretve tudunk.
S e szeretetben a legszebb az,
Ha a másiktól bizalmat kapunk

/sz.ismeretlen /







Bodré Anikó: MEGTALÁLTALAK...


Mikor megláttalak a szívem nagyokat dobbant,
Mert veled az élet álmokba csobbant.
Látni gyönyörű mosolyod, s zöld szemed,
Ahogy beragyogja a szívemet és a lelkemet.

Kerestelek évek óta téged,
Meg vagy s boldog leszek véled!
Elkápráztat fantasztikus lényed,
S bizsereg a testem ha a szemedbe nézek.

Rád vágytam egy életen át,
Ki a tenyerén hordoz s csodál.
Kinek én vagyok a szíve csücske s imád,
S minden pillanatban a szeretetemre vár.

Kicsit belehalok mikor nem ölelsz,
Hiányzol ha távol van ölelő két karod,
De érzem simogató csókod s karod,
S becsukom szemem akkor is látom mosolyod.







Bodré Anikó: MENJ AZ UTADON


Csak menj az utadon előre tovább,
Ne nézz hátra csak haladj előre tovább.
Engem megöl a bánat ha sírni látsz,
Menj ne nézz vissza,
Mert melletted rám csak a halál vár.

Keserű könnyeim mossák arcomat,
S áztatják utánad a poros utat.
Itt van az ősz sárgulnak a levelek már,
Elhullanak s mutatják az elmúlás Óráját
S beköszönt a tél az én szívembe már.

Csak menj az utadon tovább,
A kalitkába zárt madárnak nyisd ki az ajtaját.
Had repüljön vidáman boldogan tovább,
S ne érezze a rabság szomorú árnyékát.
Csak a szabadság szabad szárnyalását.

Hidd el ha szabadjára engeded,
Lehet visszaszáll egyszer hozzád,
S boldog lehetsz vele tiéd lett a világ.
Ha nem száll vissza akkor se bánkódj,
Mert Ő szabad lett s élhet boldogan tovább!







BOLDOGSÁG...


Boldogság ragyogd be szürke lelkem,
Hogyan kell szeretni?Már rég elfeledtem.
Taníts meg újra szerelmesnek lenni,
Mutasd az utat hol lehet szerelemre lelni.
Boldogság rajzolj nekem vágyat,
Nagy házakat kerttel,magasra nőtt fákat.
Rajzolj nekem kedvet, reményt, szerelmet,
Rajzolj nekem fiút ki soha el nem enged.
Boldogság add nekem majd őt,
Add oda kérlek, hagy adjon erőt.
Hagy adjon álmot, és szenvedélyt,
Vigye ki a bánatot mi szívembe él.
Boldogság kérlek halld meg könyörgésem,
Adj nekem szerelmet, mitől nem kell félnem.
Mért hagyod, hogy szívembe szeget verjen,
Az kit én régesrég megszerettem.
Enged, hogy őt örökre elfeledjem,
S hagyd, hogy szívem végre mást szeressen.
Nem teheted velem, hogy büntetsz mindenért,
Csak ezt enged meg, mert nem kell a szenvedés!







Boda Magdolna: MINDIG ELKERÜLJÜK EGYMÁST


Amikor nem vagy itt,
mélyebben létezel bennem,
mint legmélyebb
csöndben a csönd.
Én ilyenkor
csak vándorolok,
magamból is kivetve,
árván, száműzetve, -
és keresem a dalt
és a reményt,
hogy egy napon
majd találkozunk
mi ketten
a metafizikai létezés
sűrű hálóján
túl,
az itt és ott
kereszteződésében
és felismersz a
csalogány énekében.







Bonifert Ádám: HA HOZZÁM JÖSSZ...


Ha hozzám jössz, a téren gyere át,
hozd magaddal a mezők illatát,
lépd át a dombot és az árkokat,
bújtass szemedbe délibábokat,
hozd el a tiszta levegő ízét,
hajnal harmatát, a tavak vízét,
madár dalából a legszebb hangot,
déli kongásba olvadt harangot.
Ha eljössz hozzám, úgy gyere szépen
ahogy a csillag ível az égen,
ahogy a szellő suhan a parton,
ahogy a naphoz búvik az alkony;
gyere úgy, mintha nyílna a rózsa,
ahogy a csermely indul a tóra,
ahogy az utak összehaladnak,
ahogy a reggel köszön a napnak.
Ha hozzám jössz, a fények közt gyere,
bújjon ruhádba tavaszok szele,
kísérjen el a csend, a nyugalom,
keress meg engem rejtett utakon,
ahogy két világ egymáshoz szól át;
hozz nekem emlékteremtő órát,
hozd el a szavak másik értelmét,
s ha itt vagy, mindezt szórd, szórd szerteszét.







Pam Brown: ÜZENET


Hogy mit adhatnék Neked, ha hatalmamban állna?
- Nem mesés gazdagságot, - csak elegendőt ahhoz,
hogy távol tartsd a szorongást
és reményt nyújts az elesetteknek.
- Nem mesés szépséget, - csak szerető szívet.
Esélyt, hogy bölcsen használd fel adottságaidat,
- hogy megválthasd velük a világot,
és mindez örömet is okozzon Neked.
Kívánok Neked érzéket, hogy felismerd
a minket, körülvevő szépséget.
Bátorságot, hogy kitarts és egyre erősebb légy,
örömet, elégedettséget, szeretetet.
Életet, melyet érdemes élni!







Buda Ferenc: NE REJTŐZZ EL...


Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rádcsukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!







A.J.Christian: HA LENNE EGY ÚJ ÉLETEM


Ha lenne egy új életem, akkor
arra figyelnék, aki hallgat,
s nem törődnék azzal, aki beszél;
akkor
hallgatnék, amikor te megszólalsz,
s csak akkor szólnék, amikor nem beszélsz.

Ha lenne egy új életem, akkor
megélném azt, mi szívemben táncol,
s lenyelném azt, mi a fejemben tombol;
akkor
őszintén kimutatnám az érzéseimet,
s nem szégyellném megélni a tieidet.

Ha lenne egy új életem, akkor
megtenném azt, mit félek megtenni,
s elfelejteném azt, mit meg akarok tenni;
akkor
nem szégyellnék tőled tanulni,
s nem akarnék neked papolni.

Ha lenne egy új életem, akkor
sosem várnék, azonnal cselekednék,
s nem aggódnék a következmények miatt;
akkor
elfogadnám azt, mit az élet ad,
s enyém lenne a pillanat.







Cobblah Ilona: KÖRFORGÁS


Barna avar alatt haldokló világ,
üvöltő szelek fújják a sorsszimfóniát.
Feketén gomolygó felhők palástja,
puha takaróként borul a világra.
Még kietlen és kopár a természet ágya,
de a felszín alatt rügyezik az új élet fája.

Még alussza álmát, szendereg a hegytető,
szélfuvolán játszik - a zöld tűerdő.
A cukorsüveg csúcsokat köd lepi be,
sejtelmes látványa mesébe illene.
Még szállnak a héják ágról - másik ágra,
kutatva az avaron lesz e héjanász ma.
Még tombol a fagy szele köpenyét forgatva,
csilingelő jégcsapok mosolyát kicsalva.

Lassan nyílik meg a horizont palástja,
mit arannyal szegélyez a nap tüzes orcája.
Fényét nyalábban küldi a világnak,
melegétől a kispatak zubogva megárad.
Mozdul az avar is - bújik a csíra,
gyenge lábon ingadozva, összekapaszkodva,
egy lehulló harmatcsepp gyengéden locsolja.
Egyre szélesebbre tárul az égi színpad függönye.
Teret nyer a fény, s éltető ereje.
Dermedésből olvad - színesedik a világ,
s a fuvallattá szelídült széllel
együtt dúdolja a tavasz szimfóniát.

Barna avar alatt
haldokló világ,
Üvöltő szelek fújják
a Sorsszimfóniát.
Feketén gomolygó
felhők palástja,
puha takaróként
borul a világra.
Még kietlen és kopár
a természet ágya,
de a felszín alatt
rügyezik az új élet fája.

Még alussza álmát
szendereg a hegytető,
bércek hajlatában
szélfuvolán játszik
a zöld tűerdő.
A cukorsüveg csúcsokat
köd lepi be, sejtelmes
látványa olyan,
hogy mesébe illene.

Még szállnak a héják
ágról - másik ágra
kutatva az avaron
lesz-e héjanász ma.
Még tombol a fagy szele
köpenyét forgatva,
csilingelő jégcsapok
mosolyát kicsalva.

De lassan megnyílik
az égnek palástja,
a szél borzolta felhőket
arannyal szegi be
a nap tüzes orcája.
Fényét nyalábban
küldi a világnak,
melegétől a kis patak
zubogva megárad.

Mozdul az avar is
bújik a csíra,
még gyenge lábon
ingadozva - összekapaszkodva
egy lehulló harmatcsepp
gyengéden locsolja.

Egyre szélesebbre tárul
az égi színpad függönye,
teret nyer a fény,
s éltető ereje.
Dermedésből ébredő
színesedő világ,
a fuvallattá szelídült széllel
együtt dúdolja a tavasz szimfóniát.







ELMÚLT...


Mindig rá gondolsz, pedig tudod, nem szabadna.
Mit megadnál érte, ha szíved tőle elszakadna!
Pedig rád gondol ő is, s talán nem is sejti,
hogy a te szíved már régóta az ő nevét rejti.

Odamenni, átölelni úgy, mint régen,
Mennyit is sírtál e régi emléken!
De többé már nem létezik, tiltott a számodra,
Már nem hajtja fejét soha a válladra.

Nem fogja már kezed és te sem az övét,
Bár soha nem felejti el régi szerelmét-
Szívébe véste az arcod és te is az arcát,
De külön vívjátok szíveitek harcát.

Egy olyan küzdelemben, miben nem győzhettek,
Itt csak a szerelmet hívhatják győztesnek.
Ha még egy pillantás is, mert többet nem adhattok,
Megtesztek bármit, csak egymást lássátok.

Csupán egy szavadba kerülne, rajtad múlik minden,
Se nem vagy képes továbblépni innen.
Kísért a múlt és fájnak az emlékek,
Ő akarta így, ő hagyott el téged.

Itt remélni már kevés, ezt te is jól tudod,
Szíved összezordul, úgy érzed,nem bírod.
Könny égeti szemed, de képtelen vagy sírni,
Utolsó erőddel egy verset próbálsz írni.

Ám hamarosan vége lesz örökre a dalnak,
Lángokból tüzek lesznek. aztán lassan elhalnak.
Noha a parázs még megmarad, már nem nőhet tűzzé,
Hisz el kell menned és nem látod őt többé.







Joiner Thomas Flagranti: JAJJ, DE ÉDESEN!


Mint a pusztában vágtató vad lovat, úgy törj be engem.
Szerető karjaimban légy örökre az én szerelmem.
Mert egy csillogó pillantásodtól meg szelídülök.
Ajkad vonzásában nyomban beleőrülök.

Mert a férfi az első pillantásodra rögtön érzi.
Nem is kell néki más, csak a te ajkad nedvét kéri.
Jövő felé haladunk de a szép szemed tükrében újra látom a régi múltat.
Szemünk egymás tekintetében újra kutat.

A pillantásod, mi láncokként hozzád bilincsel.
Ajkad szól hozzám:- Soha ne engedj el !
Majd kebled puhaságán a lelkem is megpihen.
Érzéseid simogatják a hajam, jajj, de édesen!







A FOGVATARTOTT ELME


Amikor a gondolat is elfárad.
S mint hatalmas pók szövi be
az elme sötétedő ablakát,
nesztelenül szorítva össze
a terjeszkedő csendet,
melyben emlékek szakadozott
néma filmje pereg, csak pereg,
mint éjek és nappalok
a mindenség felett.

A darabokra esett tudat nem nyílik.
Némán - a semmi körül lebeg,
táncol benne a pillanat fénye,
a lélek szorongva el - elfullad,
az ég lassan ad jelet.

A gyötrelmet a szív sem bírja el.
Verítékes csonka álmok iszonyatában
fájdalom, s szelíd őrület énekel.
Magára zárt várában - rácsai mögött,
nem lázong- nincs meghallgatás!
Torzított világában homály, s béke van,
az idegekben nincs robbanás.
Csak a vád éles kése hasít,
minden napnak egy új rovást.







Fuchs Éva: EMELT FŐVEL


Amikor azt hiszed elfogyott,
S nincs már több erőd.
Amikor azt érzed,
Ez, tovább nem mehet,
Emelt fővel élni nem lehet.
Összetört a bánat,
Ezernyi gond közt, homályban élsz,
feladnád már, nincs tovább.
S mégis, valami itt tart.
Nem tudod miért, nem tudod kiért?
Legyűröd a gondot,
lassan-lassan talpra állsz.
Az életet nem te adtad magadnak,
hát nincs jogod, hogy feladjad.
Az ember megmarad a holnapnak,
akkor is, ha gyötri a bánat...







Fülöp Áron: AZT MONDJÁK...


Azt mondják, nincs szívem,
- Igazuk van abban.
Valakinek régen
Zálogba od'adtam,
S értéktelen holmit,
Lim-lom közé vetve,
Soh'se adta vissza,
Magánál feledte.

Ha valaha egyszer
Licitálnak nála,
Felhánynak apróra
Mindent a lombtárba',
S megperdül a dobszó:
Nosza, egyszer, kétszer:
Vajjon te rossz zálog,
Milyen áron kélsz el?

1900.







Gámentzy Eduárd: NYISS AJTÓT!


Tetovált mosolyod mögé bújsz,
S hogy ne ismerjen senki rád,
Kifested magad az álmaiddal.
Lelked mélyén üres szobád
Magányát hordozod riadtan.
Ahogy a fák az alkonyatban,
Tűnnél el láthatatlanul.


Nem hiszel nekem, de rád találok!
Kimondva, kimondatlanul,
Szavaim érthetővé válnak,
Lesznek mondatok, verssorok.
- Suttogok neked,...
s ha hallanád
Nyiss ajtót!...
- Én kopogtatok.







Gámentzy Eduárd: TÜKÖR


Néha, ott a tükör előtt,
Úgy érzem minden rendben van.
Kicsit sápadtnak tűnök talán,
De majd összeszedem magam.
Mosolyt keresek, felragasztom.
Terüljön szét az arcomon.

Egyenes gerinc, nem könnyű ám!
De másképp nem folytathatom.
Nem adom meg magam, nem lehet!
Hős vagyok, mint a filmeken.
Csak a szemem, csak attól félek!
Oda ne nézzen senki sem!







GYÖTRŐ FÁJDALOM


Gyötrő fájdalom mi szívedet marja,
Valami lelkedet nyugodni nem hagyja,
Keserű gondolatok élnek fejedben,
A fájdalom érzete kavarog lelkedben...
Elveszett minden, végleg változott,
Szívedből a szeretet gyorsan távozott,
Sötétség lepi el minden napodat,
Egyre kínzóbb minden gondolat...
A reménytelen még a lelkedet tépi,
De szíved mélyen még titkon reméli,
Hogy nem veszett el minden, van még miért élni,
Megéri várni és továbbra is félni...
Küzdj a végsőkig, ne add fel soha,
Hiába is érne kudarcok sora,
Higgy a szívednek s ne hallgass eszedre,
S a remény fénye csillogjon szemedbe'..







Gyulai Pál: TANÁCS


Kiket szeretsz s akik szeretnek,
Ha bántanak, ha megsebeznek:
Ne haragudj rájok sokáig!
De öntsd ki szíved' s ha letörléd
A fájdalom kicsordult könnyét:
Bocsáss meg! hidd, enyhedre válik.

Óh egymást hányszor félreértjük,
Szeretteinket hányszor sértjük,
Bár szívünk éppen nem akarja.
Mi is talán vérzünk a sebben,
Nekünk is fáj még élesebben,
De büszkeségünk be nem vallja.

Ne légy te büszke, légy őszinte,
Híved legott azzá lesz szinte,
Oszlik gyanú, megenyhül bánat;
Oly váratlanul jöhet halálunk!
S ha egymástól haraggal válunk:
A sírnál késő a bocsánat.







Hamvas Béla: ISTEN TENYERÉN ÉBREDTEM


Isten tenyerén ébredtem, s lenéztem a Földre,
Hófehér csúcsokra, kopár legelőkre.
Kanyargós folyók tükrében láttam kelni a Napot,
Sugaraiban álmos hajnal mosakodott.
Láttam az óceánt gyermekként ragyogni
Sirályokat felette felhőkkel táncolni,
láttam a békét az emberek szívében,
Láttam az erdőket fürödni a fényben.
Láttam sok-sok mosolyt és láttam a reményt,
Láttam az embert, és láttam a zenét,
Láttam a földet szeretetben élni,
Láttam a csöndet a széllel zenélni.
Láttam Istent amerre csak néztem,
Miközben éppen az Ő tenyerében ültem,
S az Ő hangján szólt hozzám a szél,
Mint anya, ki gyermekének mesél,
Millió apró tükörben láthatod magadat,
Hisz olyannak látod a világot, amilyen Te vagy!







Horváth Zoltán: MÁR NE


Már ne szeress
Engedj el
Már ne ölelj
Mennem kell.

Már ne álmodj
Ébredj fel,
Már ne várj rám
Élned kell.

Már ne sirass
Volt enyém
Már ne keress
Nincs remény.

Már ne szólj rám
Nincs miért
Már ne aggódj
Nincs kiért.

Már ne nézz rám
Nincs mivel
Már ne hibázz,
Nincs kivel.

Már ne lázadj
Béke van
Már ne szeress
Vége van.







Jávor László: SZOMORÚ VASÁRNAP


Utolsó vasárnap
kedvesem gyere el,
pap is lesz, koporsó,
ravatal, gyászlepel.
Akkor is virág vár,
virág és - koporsó.
Virágos fák alatt
utam az utolsó.
Nyitva lesz szemem, hogy
még egyszer lássalak.
Ne félj a szememtől,
holtan is áldalak...







Jószay Magdolna: KÖSZÖNÖM


Köszönöm neked a lélek-gazdag éveket,
mit tőled távol élek, mégis melletted.

Köszönöm a varázst, sok csillagfényes percet,
színes álmainkra masnit kötő kezed.

Köszönöm a szemed, köszönöm a lelked,
értem dobogni meg nem szűnő szíved










József Attila: AMIT SZÍVEDBE REJTESZ


Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.

A szerelembe - mondják -
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.

S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek -
a harctér nászi ágy.



Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.

Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szivedből szépen
kihull halálod is.

Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szivedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!

1936. május


Amit szívedbe rejtesz - Videó

Link








Kányádi Sándor: ÉN SE VOLNÉK, HA TE NEM VOLNÁL


Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál,
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.







Kothencz Lajos: AKKOR VOLTAM BOLOND ÉN

Dalszöveg


Úgy volt, hogy szerettelek, és mentem utánad.
Belátom minden hibámat.
Szép volt ezt nem tagadom, még most is kívánlak,
Nem futok még sem utánad.

Akkor voltam bolond Én,
Mikor hallgattam reád.
S eltöltöttem melletted,
Az első éjszakát.
Akkor voltam bolond Én,
Mikor megszerettelek,
Bolond voltam,
De már többé nem leszek.

Itt vagy a szemem előtt, nem bújhatsz előlem,
De bármit tehetsz felőlem.
Elmúlt már az az idő, hogy lépted kövessem,
Emléked sírig szeressem.

Akkor voltam bolond Én,
Mikor hallgattam reád.
S eltöltöttem melletted,
Az első éjszakát.
Akkor voltam bolond Én,
Mikor megszerettelek,
Bolond voltam,
De már többé nem leszek.

Itt vagy a szemem előtt, nem bújhatsz előlem,
De bármit tehetsz felőlem.
Elmúlt már az az idő, hogy lépted kövessem,
Emléked sírig szeressem.

Akkor voltam bolond Én,
Mikor hallgattam reád.
S eltöltöttem melletted,
Az első éjszakát.
Akkor voltam bolond Én,
Mikor megszerettelek,
Bolond voltam,
De már többé nem leszek.

Akkor voltam bolond Én,
Mikor hallgattam reád.
S eltöltöttem melletted,
Az első éjszakát.
Akkor voltam bolond Én,
Mikor megszerettelek,
Bolond voltam,
De már többé nem leszek.







KÖNNYEK


Álmom véget ér, felébredek,
és sehol nem találom a szerelmemet.
Csak a gyengédség marad meg szívemben,
és szemem sarkában könnyek.

Most látom milyen gonosz az élet,
Megmutat, majd rögtön elvesz tőlem téged.
Ha csak rád gondolok, kigyúlnak a fények,
Sír a szem, a szív, és velük sír a lélek!







MEGÖLTÉL..


Tetteid, mint tőr hatolnak szívembe,
Szívem csak vérzik - persze, nincs kedve -
Orvosság nincs a búra,
Már csak egyre gondolok, a múltra.
Bárhová mész, lábnyomodat vérfolt jelzi,
Bárhol látlak, érzem szemedér' meg kell veszni.
Iszonyat, hogy hidegvérrel próbálok emlékezni Rád,
Gyilkosomra, kire szívem eddig várt.
De ez még nem megy,
Sebeimet felváltja a heg.
Folyton tisztítom, hogy ne maradjon nyoma,
Rájöttem, ez fájdalmam kénköves pokla.
Mikor Rád gondolok, feltépem a sebeket,
S csak nézem izzó, forró véremet.
Lassan üszkösödik a szívem és a lelkem,
De emléked ÖRÖKRE itt él bennem!







MIÉRT VAN AZ?


Mért van az, hogy véget ér az álom,
S mi valóság volt többé nem találod?
Egyedül vagy újra, nem ölel át senki,
Pedig te még tudnád őt szeretni.
Aztán jön egy másik, de te meg se látod,
Mert aki elment, még mindig visszavárod.
Mért van az, hogy neked nem sikerül semmi?
Ő volt a mindened, s elengedted menni.
Nem mentél utána, s nem mondtad, hogy várjon,
S hagyod, hogy egy könnycsepp lefolyjon arcodon.
De az idő múlik, s kit nem látsz már soha,
Az halványul benned. De a sors mostoha,
Hadba állítja, feltépi a sebet,
Szíved megint lüktet, repülnél feléje.
De ekkor egy kérdés villan az eszedbe:
Mért van az, aki elment nem jön többé vissza?
Csak az emlék marad, de az él mindörökre.







MIKOR MEGSZAKAD A SZÍV


Érezted már? Valaha, bármikor? Azt mondják, nem is tud fájni... ennél nagyobb hazugság nincs is a világon.

Kettétépi a tested, kiszakítja a lelked. Felborít mindent, amiben hittél, kirántja a lábad alól a talajt, és a szemedbe kacag... Mint késszúrás, ezerszer egymás után merül a testedbe minden szó, és a szív sajog tőle, befelé vérzel. De a test kínjával szemben itt nem tudsz elvérezni, nincs enyhülés, nem jön a fogvacaogtató hideg, a megváltó elmúlás... csak az üres kín marad, a bíborvörösen lüktető fájdalom, a vakító fehér bizonytalanság.

Ezerszer játszod vissza magadban az arcát, a szavait, elmerülsz a tekintete emlékében, már önnön kezeddel forgatod a kést magadban, hagyod, hogy fájjon. Mert addig is itt van, addig is még érzed.

Nem akkor szakad meg a szív, amikor sebet kap, nem is akkor, amikor minden dobbanására a vér könnyekké változik a testedben. Nem akkor, amikor álmodból zokogva ébredsz és nem is akkor, amikor az ébrenlét minden pillanata fáj. Nem akkor szakad meg a szív, amikor meglátod és nem akkor, mikor elcsukló hangon esdekli bocsánatod. Nem akkor, mikor füledbe súgja: ,,szeretlek", és nem akkor, mikor elárulja e vallomást másnap.

Még azt is túléli a szív, mikor szemébe pillantva nyomát sem látod már a tűznek és a lángolásnak, mikor a szenvedély nem fűti már, és nem látod a szerelmet benne. Túléli, mikor látod, hogy más érinti, és azt is, hogy másra nevet, más ujjai siklanak hajában, simogatják arcát. Saját kezed képzeled az idegen helyére, saját szádat az övére, azt hazudod magadnak, hogy nem fáj. De a szíved még ezt is túléli.

Nem szakad meg akkor sem, amikor ő más mellé fekszik éjente, amíg te a sötétben sétálsz az utcán, zsebredugott kézzel az esőben és az ablakát fürkészed. Túléled azt is, ahogy látod az ablakhoz lépni, hálóingéből meztelen vállát kivillanni, és túléled az emlékek fojtogató hömpölyét, ahogy feltódul az ezernyi pillanat. Érzed a bőre illatát, nyelved hegyén a teste ízét, hallani véled sóhaját, mosolyát, nevetését, ahogy a neved súgja és a szíved még ezt is kiállja, az eső enyhet ad a perzselő gyötrelemre, ahogy más karolja át hátulról és csókol nyakába.

Elfordítod az arcod, hazasétálsz és ruhástól, álmatlanul fekszel az ágyadban, a plafont bámulod, és nem gondolsz semmire, mégis egyfolytában minden sejted rá emlékszik. De a szíved még mindig dobog, még mindig hiszel benne.

Azt mondják, az igaz szerelem mindent túlél. Alázatos, térden csúszik, ha kell, és mindent felkínál, mindent odaad, ezért nincs mit veszítenie. Olyan teher ez, amit kevesen tudnak cipelni. Azt hiszem, a szív akkor szakad meg, amikor az, kiben hittél, kiben bíztál és kinek minden szava szent törvény volt számodra, visszaadja ezt a terhet. Mikor rádöbbensz, hogy szerelmed viselni éppoly nehéz, mint felemelő. Mikor látod, hogy elbukott a súlya alatt és kezedért nyúl, hogy segítsd fel. Talán felsegíted. Talán a földön hagyod és elsétálsz. Akárhogy is, a szíved darabokra hullik, fémes zuhanással omlik össze a világ, mint Neki, Vele építettél. A zene elhalkul, feneketlen csend zuhan rád a legnagyobb hangzavarban is, és kétségbeesetten keresed a fájdalmat, amitől addig szabadulni vágytál, és késve jössz rá, hogy a léte azt üzente, még van remény. Azt hiszem, akkor szakad meg a szíved, amikor már nem tud fájni. Amikor már nem tud megdobbanni, amikor már nem tud vérezni sem.

Amikor azt kívánod, bár lenne szenvedés minden nap, bár lenne kín minden emlék, bár tudna még fájni. Bár visszanézne még, miután elküldöd...







MONDD, MIÉRT SZERETSZ TE MÁST?


Emlékeim közt van egy tépett levél,
Levél, melyet nem is küldtem el.
Féltékenység szülte a bolond szenvedély,
De olvassuk csak el, mit mondd a levél:

"Mondd, miért szeretsz te mást, és én csak téged?
Miért másnak örülsz úgy, ahogy én néked?
Ha mellém sodort egyszer már az élet,
Én nem engedlek oly könnyen el.

Mondd, miért adtál reményt és oly sok álmot,
Ha mástól akarod a boldogságot?
Mondd, miért fogadtad el szerelmes szívem,
És hogyha elfogadtad, most miért dobtad el?

Az első pillanatban megmondhattad volna,
Szólhattál volna: ne kezdjük el.
De te lázba jöttél, s lágyan átkarolva,
Hozzám hajolva hazudtad el:

Hogy nem szeretsz te mást, enyém a szíved,
S lásd, kis búcsúlevél lett az ígéret."
De én ezt a kis levelet most összetépem,
Ha így akartad, hát nekem sem fáj."

Távol...










Móra Ferenc: A SZÍV


A szív a legfurcsább csavargó,
vigyázzatok reá nagyon!
A megszokás halála néki,
de mindig kész van útra kélni,
ha nyílik rája alkalom.

A szív a legfurcsább csavargó,
a tolvaj-utat kedveli,
hiába tiltja tilalomfa,
nem hajt veszélyre, tilalomra,
még vakmerőbben megy neki.

A szív a legfurcsább csavargó,
minden lépése új talány:
onnan szalad, hol rája várnak,
s hívatlanul oson be másnap
pár ragyogó szem ablakán.

A szív a legfurcsább csavargó,
ne bánjatok durván vele!
Mert ahonnan elűzték egyszer,
hívhatják vissza bár ezerszer,
nem látják többet sohase.

A szív a legfurcsább csavargó -
dölyfös kacajjal elszalad,
hogy megalázva, elgyötörve
visszalopódzék a küszöbre,
hol csupa dacból megszakad.


Móra Ferenc: A Szív /Sándor Mátyás film zene./

Link



Móra Ferenc: A Szív
ZENE: RICHARD CLAYDERMAN - MOONLIGHT SONATA

Link



Móra Ferenc: A Szív

Link











NE ADD FELl!


Ha elromlik minden, mint megesik néha,
Ha utad csak hegyre föl vezet a célba,
Ha kevés, mit kapsz, de sokkal tartozol,
Nevetnél bár, de sóhajtozol,
Ha úgy érzed, a sok gond leterhel,
Pihenj, ha kell - de soha ne add fel.

Az élet furcsa dolgokra képes,
Ilyesmit párszor mindenki érez,
Számos hiba épp azért történik,
Mert feladtuk, s nem tartottunk ki végig.
Ne add fel hát, ha lassan is haladsz,
A siker talán már csupán egy arasz.

A cél sokszor nem oly távoli,
Mint tétova ember balgán képzeli,
Sokszor a küzdő nem várja meg,
Hogy megnyerje a serleget,
És túl késő, mire belenyilall,
Hogy mily közel volt a diadal.

A siker a kudarcnak fordítottja -
Kétség fellegének ezüst árnyalatja -
És nem tudjuk, mily közel a siker,
Tán orrunk előtt van, de nem hisszük el;
Küzdj hát tovább, ha ér sok csapás -
Ha húz még az ág is, harcolj tovább!

(ismeretlen szerző)







NEM VAGY AZ ENYÉM


Nem vagy az enyém:
Többé nem csak én leszek neked,
hisz másnak adtad lelkedet.
Szívem darabokban hever,
mert kit szerettem, megvetett.
Mondtad hogy hagyjalak,
többé téged ne lássalak.
E két mondat az,
miért élni nem lehetett...
érzem, ez a szerelem...
rád is vár,
én tudom...
majd érzed azt, mit én éreztem,
vakon bíztam benned...
az élet csak megvetett,
de idő kérdése s feledek...
bár más szívre -tudom- nem lelek.







Őri István: SZÁRNYALÁS


Repüljünk, kedvesem
menjünk fel az égig
járjuk a csillagok
szép ösvényét végig
s azon túl is,
hol kezdődik a végtelen
hol már minden szép,
kedves, szelíd
s hol megáll az értelem
mert olyat látunk,
mit sehol
s csak állunk,
szárnyunk tétován
verdes,
mint a szerelmes,
ki először fogja
kedvese kezét...
repüljünk, kedvesem
gyere, ne félj
nem árthat nekünk semmi
testvérünk a napvilág
s puha fényével az éj
a szél magasra emel
s közben elringat,
szerelmes dalt énekel
neked s nekem
gyere, kedvesem, velem
fel, a csillagok közé
vegyük sorba mind
és válasszuk ki
a legfényesebbiket
hogy világítson
a nagy kalandban:
keresni egymást - az Életet...

kétely ne tartson vissza már
lásd, előttünk a Menny,
végtelen a határ
s ez mind miénk, teljesen
lépjünk hát rá
a csillag mezőkre
együtt: veled s velem
s járjunk fényes táncot
kergetőzzünk
a gyémánt füvek között
s ha délnek évadja jön
s égi harangszó
ránk köszön,
üljünk le egymás mellé
a mese fák alá
s pihenjünk egymás
melegében,
érezzük egymás illatát
s szóljunk Istenhez,
mondjunk szép imát
hogy megtaláltuk egymást
s a csillagok honát...

ha pedig az est ránk köszön
s Hold Anyó az égre visszajön,
arcunkat fordítsuk felé,
kezünkkel intsünk mosolyt
és járuljunk elé,
hogy megáldja életünk,
s őrizzen téged és engem is,
mikor kibontjuk szárnyaink
s repülünk... repülünk...




-


Reményik Sándor: MIT AKARTOK?


Mondjátok, a szívemmel mit akartok?
Ezer darabra tépni,
Hogy a szél vele fusson?
S hogy mindenkinek egy-egy rongydarab,
És az egész szív senkinek se jusson?
Mondjátok, mit akartok?

Dómmá tágítni lelkem templomát
És bebocsátni minden tarka népet?...
Inkább falusi templom maradok,
Hol egy a lélek, ha nem is ragyog,
S vallomást úgy tesz az ő Istenének.







SEBZETT LELKEM


Sebzett lelkem mélyén fáj a szerelem.
de szívemben új reményként ébred a türelem...
Várok boldogan csendesen viselve sorsomat....
Megérint a gondolat
- tudom mit érzel - szívem simogat...
Magam előtt látom kedves arcodat
hozza a messzi szél értem kiáltó hangodat...







Sinka Éva: AZT HITTEM...


Azt hittem, hogy
eljött az a nap,
mikor sokkal szebben
süt reám a Nap.
Van ki szeret,
életem boldog lehet,
mosolygok a szélben
csillagfényes éjjelen.
Hold tükrével
farkasszemet néztem,
észre vette rajtam
boldogságomat
lelkem elhamvad,
szívem melegétől
a vas is megolvad.
Ám jött egy pillanat,
felhők mögé bújt a Nap
készül már a ravatal,
a boldog szív megszakadt.
Felkiáltott a lelkem
örökké nem tart semmi sem,
elégedj meg ennyivel,
de mit tegyek a szívemmel,
ha Őt nagyon szeretem!







Sírsz; mert nagyon fáj ami történt,
Vársz; hogy visszatérjen, akiért megtörtél.
Fekszel; párnák között könnyekkel,
Alszol; magány közt a sötétben.
Álmodsz; arról, hogy majd visszatér,
Kelsz; úgy hogy még mindig egyedül élsz.
Reménykedsz; hogy legalább még látod egyszer,
Csalódsz; mert álmodoznod nélküle kell.
Élsz; úgy hogy már nem szeret,
Halsz; mert úgy érzed így jobb lesz neked.







Sohonyai Attila: EGYSZERŰEN CSAK


Egyszerűen csak...tetszel.
Kiváltod belőlem azt, amit ki kell,
s mert nem akarok tenni ellened,
úgy, mint az érzéseivel képtelen,
legtöbb mai ember.

Egyszerűen csak...megéllek.
A magam módján, téged megilletően.
S ha ez a megérzésem bizonyosságot is nyer,
akkor egyszerűen...ennél több nem kell.







Sohonyai Attila: HA NŐT SZERETSZ


Ha nőt szeretsz, az legyen nő,
ne tétova leányka, kit a jelenidő
divat-ideálja dönt délibábba,
s nemtudomsága taszítja
kecsesből sutába.

Ha nőt szeretsz, tudd tisztelni!
A nő lenge, finom selyem,
ezért akárki nem viselheti:
ha nőt szeretsz, légy rá méltó férfi!

Ha nőt szeretsz, küzdj meg
érte. Elutasítása elveid pirosából
az elszántságot ki ne verje.
S ha elsőre alul is
maradsz, fel ne add;
ha nőt szeretsz, legyen érte
benned akarat!

Ha nőt szeretsz, mutasd neki,
- de csak neki! - néha nála is
törékenyebb vagy. Ha ő
olyan nőből van, tudja;
aki nőt igazán szeret,
csak érte s védelmére
lesz tömör vas.

Ha nőt szeretsz, őszinte légy,
ne csalfa. Volt épp elég már,
ki lelke zongoráját elhangolta.
S ha nőt szeretsz, tisztán legyen
neked ő az egy, ahogyan te
vagy neki:

ha nőt tudsz szeretni,
akkor vagy igazán férfi!







SZÍVEMBEN...


Az van a szívben amit szem nem láthat,
szó ki nem mondhat..
szomorú szemek tükre azonban mindent elárulhat...
ó vajon a boldogság hol vagyon?
érzem hogy kiváncsi könnycseppek gurulnak ajkamon
fénylő, sós nyomuk csillog szomorú arcomon...
Elmossák a könnyek a bánatot,
de ahogy a cseppek nyoma arcomon..
úgy a bánaté is szememben még ott ragyog.







TÁVOL MESSZE TŐLED...


Távol messze Tőled szomorú az élet,
szívem azt dobogja látni szeretnélek.
Nem mondom, hogy szeress engem
nem mondom, hogy gondolj rám,
mert ha nem vagyok szívedbe zárva
hiába is mondanám.







TUDNÁD MENNYIRE...


Tudnád, mennyire hiányzol
mennyire vágyom,
finom érintésed ha nem vagy velem,
könny nélkül zokogok és addig,
míg meg nem érkezel,
csak várlak és egyre hagyom,
hogy komor csendjével átfonjon bánatom
s ha megjössz,
felélednek a vadvirágos vágyak
leperegnek szívemről,
a sötétszínű árnyak
melegíts fel csókjaiddal,
mikor dermedt lelkem sóvárog utánad,
s madárszárnyként rebben
fogd meg kezedben reszkető tenyerem
hadd simuljak hozzád,
egyetlen menedékem.

Ismeretlen szerző







UTOLSÓ ÜZENET


Egy szomorú lány áll kint a téren,
furcsa gondolatok járnak a fejében,
könnyes szemekkel néz fel az égre,
vajon mi lenne, ha eljönne a Végzet?

Hiányozna-e szüleinek, sírnának-e érte,
vajon milyen lehet mikor mindennek vége,
a zsebébe nyúl s elővesz egy levelet,
pár perc múlva kész az utolsó üzenet..

Hazaszalad s a küszöb alá rakja,
emlékként, mielőtt mindent itt hagyna,
végig néz a házon, s eszébe jutnak emlékei,
tudja hiányozni fognak neki szerettei,

de el kell mennie, neki már nem fontos az élet,
mert túl sok rosszat tapasztalt és nagyon kevés szépet,
ott hagyta hát a levelet és messze futott,
nem törődve semmivel amit maga után hagyott..

Kiért már az állomásra, ül a sínnél s várja végzetét,
hirtelen a vállán érzi egy ember kezét,
megfordul, s egy idős ember áll a háta mögött,
az öreg megvetve néz rá a sok ránc között.

Elhúzza a lányt a síntől, s leülteti maga mellé,
a lány a megdöbbenéstől csak nézi az öreg szemét,
nem érti miért tette az öreg, mi értelme volt,
hiszen ha ott hagyta volna már régen holt..

Ránéz az öregre, nincsen semmije csak egy koszos paplan,
egyedül van szegény, pedig rég elmúlt már hatvan,
nem érti a lány, hogy bírja szegény,
hogy nincs semmije, s még mindig él..

Az öreg ránéz a lányra, s lecsukja két szemét.
A lány a telefonja után nyúl, de ez már nem sokat ér,
mire kiért a mentő már nem tudtak segíteni,
a lány hazafelé futás közben alig lát át könnyein..

Majd haza ért, s széttépte levelét,
bebújt az ágyba, de nem csukta le a szemét,
hiába volt nagy a csend nem tudott aludni,
felkelt hát, kiment s elkezdett az állomás felé szaladni,

Leült oda ahol a hajléktalan feküdt még nem rég,
ült a paplanon és könny lepte el szemét,
hirtelen észre vett egy fényképet a pléden,
egy asszonyról, aki egy kisbabát tartott a kezében..

Mellette egy levél, az öreg volt a feladó,
s a címzett valószínűleg a hölgy, aki a képen látható,
felpattant a lány, tudta mit kell tennie,
a levelet a címzettnek muszáj elvinnie..

Elindult hát a városba, keresve a címzettet,
meg is lett a ház, hát becsengetett,
egy idős nő nyitott neki ajtót
a lány csak átadta a levelet, de semmit nem szólt,

A nő elkezdett sírni miközben olvasta a levelet,
a lány pedig nézte, teste, lelke remegett,
az asszony miután elolvasta leejtette a földre,
az üzenet ennyi volt: SZERETLEK MINDÖRÖKRE!..

Hazaszaladt a lány megértette mi is az Élet,
SZERETNI valakit, amíg el nem jön a Végzet...







VALAMIT MONDANOM KELL...


Valamit mondanom kell, kérlek erős légy.
Valami nyomja szívem belül, szinte már ég.
Valamit éreztem, de az nem az igazi volt.
Valamit, amikor kimondtam sok édes hazug szót.
Valamit tennem kell, kérlek bocsáss meg.
Valami született, s most porrá lett.










Várnai Zseni: LEVÉL HELYETT


Táviratok...levelek...levelek...
Mily jók is vagytok hozzám emberek:
köszöntő sorok, baráti szavak
repülnek felém,mint a madarak.

E sok levél mind a válaszomra vár,
írok...írok...de egyre több madár dalol nekem,
ó mily nagy jutalom
e megbecsült virágos alkonyom.

Köszönöm,hát ezerszer köszönöm,
hogy megosztjátok vélem örömöm:
a sugarat, mely homlokomra hullt,
s feledteti,mily szörnyű volt a múlt!

Barátaim,de megbocsássatok,
mindőtöknek felelni nem tudok
külön külön nagy munka lenne az,
e vers szívemből csordul és igaz.

Hiszen tudjátok ez a lényegem,
benne a hálám,forró köszönetem
hozzátok,vegyétek név szerint...
fáradt szívem,most nyugalomra int.

Mögöttem oly sok küzdés szenvedés,
érzem rám férne egy kis pihenés...
megpróbálom....s küldöm e versemet
levél helyett: köszönet...köszönet!







Wass Albert: A SZÍV


Nézted már a Szent-Anna tó vizét?

Milyen titokzatos, milyen sötét.
Semmit se látsz,
csak olykor egy-egy furcsa csillanást,
amint ezüst halak
suhannak mélységein át...

De olykor hírtelen
jön valami eltévedt sugár,
zöldes világra gyújtotta lent a mélyt,
s a mélynek vége nincs sehol, sehol...

Olyan a szív is,
mint a Szent-Anna tó titokzatos vize.
Elnézed néha: Zörgő kis doboz,
furcsa, lecsukott.
Hogy mikor, nem tudod:
de néha jön egy bomlott pillanat,
kitárul a mély, olyan szörnyű mély,
hogy előtte szédülve megállsz,
s imádkozol: Miatyánk, Szerelem
szenteltessék meg a Te neved...

Nézted-e már tavaszi napsugárban
a Szent-Anna tó haragoszöld vizét?

Nézted már a kedvesed szívét?


Wass Albert: A Szív

Link








Zorán: JÁTSSZ MÉG!

Dalszöveg


Aki nekem is játszod az élet dallamát
Kinek süketen fordít hátat a fél világ
Amíg zenére mozdul itt minden
A hangom, a léptem, a Föld
S amíg szerelmet táncolunk rá
Bármit látsz s bárhogy fáj
A hangszered össze ne törd

Akkor is játssz még
Ha senki nem felel, játssz még
Ha senki se kéri, játssz még
Ha senki sem érti, játssz még
Ha senki sem érti, hogy minek is játszol még

Lehet szerelemisten vagy égre festett kép
Lehetsz maga a törvény vagy ember módra szép
Nekünk zene vagy igaz, de megfoghatatlan
Ki a világba életet tölt
És ha kevesen hallgatunk rá
Bárhogy bánt, bárhogy fáj
A hangszered össze ne törd

Akkor is játssz még
Ha senki nem felel, játssz még
Ha senki se kéri, játssz még
Ha senki, senki, senki sem érzi, játssz még

Ha botlik az ember, mert botlik az ész
A botfülűekkel csak ennyire mész
Te csak játssz, te csak játssz, te csak játssz
Ha látva se hallom, mert így akarom
S a hangodat hangosan megtagadom
Te csak játssz, te csak játssz, te csak játssz

Játssz még
Játssz még
Ha senki nem felel, játssz még
Ha senki se kéri, játssz még
Ha senki sem érti, hogy minek is játszol még

Hogyha meghal a hang, ha nem játszol tovább
Ha a süketek birtoka lesz a fél világ
Ez az élet a Földről felszárad
És a Nap is gyászruhát ölt
Aki remélni tanítasz még
Bármit látsz, bárhogy fáj
A hangszered össze ne törd

Akkor is játssz még
Játssz még
Ha senki se kéri, játssz még
Ha senki nem felel, játssz még

Játssz még
Ha senki se kéri, játssz még
Ha senki sem érti, játssz, játssz még
Ha senki se érzi, játssz még







SOHA


soha nem adhatok annyit, amennyit szeretnék,
mindig több a vágy bennem, mint a meglét,
soha nem a szó az, ami megbánthat,
mindig csak a szív az, mi hibázhat.

soha nem adhatok annyit, amennyit szeretnék,
földi kincsem nincs, amit nélkülöznék,
soha nem a bánat, mi belém vájhat,
mindig csak a szív az, ami fájhat.

soha nem adhatok annyit, amennyit szeretnék,
kiöntöm a lelkem, lennék meztelen kép,
soha nem az ész az, ami visszatarthat,
mindig csak a szív az, ami mást akarhat...










A LEGSZEBB SZÍV


Egy napon, egy fiatal megállt egy nagy város központjában és mondogatni kezdte a járókelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon.

Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte, és mindenki az ő csodálatos szívét bámulta. Semmi hibája nem volt az ő szívének. Egy karcolás, egy seb, egy repedés, semmi. Mindenki úgy találta, tényleg ez a legcsodálatosabb szív, amit valaha is látott...

Az ifjú nagyon büszke volt a tökéletes szívére és továbbra is dicsérgette önmagát.

Egyszer csak a sokadalom közül egy öreg közeledett. Csendes hangú, mintha csak önmagához beszélne:

- És mégis, az Ő szívének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez...

Az összegyűlt tömeg kezdte az öreget figyelni, és az ő szívét. Az ifjú is kíváncsi lett, ki merészeli ezt tenni, össze akarta hasonlítani a két szívet. Egy erős szívet látott, melynek dobbanásai messzire hallatszottak. De tele volt sebekkel, helyenként a hiányzó darabokat másokkal helyettesítették, amelyek nem illettek oda tökéletesen, helyenként meg nem is pótolták, csak a fájó seb látszott.

- Hogy mondhatja, hogy neki van a legszebb a szíve? - suttogták az elképedt emberek.

A fiatal, miután figyelmesen szemügyre vette az öreg szívét, a szemébe nézett és nevetve megszólalt:

- Azt hiszem, viccelsz, öreg. Nézd az én szívemet - ez tökéletes! A te szíved tele van hegekkel, sebekkel - csak könny és fájdalom.

- Igen, - szólt az öreg. - A te szíved tökéletes, de soha nem cserélném el az én szívemet a te szíveddel. Látod... minden seb a szívemen egy embert jelent, valakit, akit megajándékoztam a szeretetemmel - kiszakítok egy darabot és a mellettem élő embernek adom, aki néha viszonzásul ad egy darabkát az ő szívéből. Mivel ezeket a darabokat nem lehet milliméterrel mérni, ilyen szabálytalan lesz, de ezeket nagyon becsülöm, mert arra a szeretetre emlékeztet amit megosztottunk egymással. Néha csak én ajándékoztam darabokat a szívemből, semmit nem kaptam cserébe, még egy darabkát sem a szívükből. Ezek a nyílt sebek, az üregek...hogy szeresd a körülötted élőket, mindig egy bizonyos kockázatot feltételez. Bár vérző sebeket látsz, amelyek még fájnak, mégis...azokra az emberekre emlékeztetnek, akiket így is szeretek, és talán egyszer visszatérnek, hogy az üres helyeket megtöltsék a szívük szeretetével. Érted most, kedves fiam, mi az én szívemnek az igazi szépsége? - fejezte be az öreg csendes hangon, meleg mosollyal.

A fiatal, könnyező arccal, bátortalanul odalépett az öreghez, kiszakított egy darabot az ő tökéletes szívéből és reszkető kezekkel az öreg felé nyújtotta. Igaz, hogy nem illett oda tökéletesen, de így is szép volt. A fiatal bámulta a szívét, amelyre már nem lehetett azt mondani, hogy tökéletes, de szebb volt mint valaha. Mert a valaha tökéletes szíve most az öreg szívének a szeretetétől dobogott. Egymásra mosolyogtak, és együtt indultak útjukra.

Mennyire szomorú ép szívvel bandukolni az élet útjain. "Tökéletes" szívvel, amelyből hiányzik a szépség

Ezzel az összeállítással kívánok szép estét, kellemes hétvégét és jó pihenést Mindenkinek!


Slideplayer

Link














 
 
0 komment , kategória:  Lelkem szirmai  
1951.06.04. A magyar futball mártírja
  2019-06-05 21:30:12, szerda
 
 







1951.06.04. A MAGYAR FUTBALL MÁRTÍRJA


Szűcs Sándor (Szolnok, 1921. november 23. - Budapest, 1951. június 4.) tizenkilencszeres válogatott labdarúgó, hátvéd és fedezet. 1951-ben koncepciós perben halálra ítélték és kivégezték.


Felakasztották Magyarország valaha élt egyik legjobb középhátvédjét

Még Puskás Ferenc sem tudta megmenteni Szűcs Sándort, akit a kommunista államhatalom likvidált.

Egészen a rendszerváltásig titkosították a magyar futballtörténelem egyik legígéretesebb tehetségének 1951-es likvidálását. Szűcs Sándort épp június 4-én akasztották fel.

Az Újpest és a magyar válogatott középhátvédje tehetsége alapján sokak szerint az Aranycsapatba is bőven beillett volna, ám egy szerelem, amely az államhatalomnak nem tetszett, fájdalmasan fiatalon véget vetett a karrierjének és az életének.

1948-ban ismerkedett meg Kovács Erzsi énekesnővel, egymásba szerettek, de mivel akkor már mindketten házasok voltak, kapcsolatukat az újpesti belügyes funkcionárisok minden eszközzel igyekeztek aláásni. Internálással és fogolytáborral fenyegették a szocialista erkölcsöket szerintük megsértő Szűcsöt. A focista végül úgy döntött, szerelmével Ausztrián át Olaszországba szökik, ahol az AC Milantól kapott ajánlatot.

A párt azonban lépre csalták: épp az a "barát", aki felajánlotta, hogy segít nekik átszökni a határon fél kiló aranyért és ötezer dollárért, egyenesen az ÁVH karjaiba terelte őket. Szűcsnél ráadásul fegyver is volt (újpesti, "belügyes" játékosként tartott szolgálati pisztolyt), ez súlyosbító körülménynek számított. A kommunisták úgy döntöttek, vele statuálnak példát, elrettentve Puskást és a többi futballistát a disszidálástól.

"Válogatott focista vagyok, nem követtem el semmit" - nyugtatta szerelmét Szűcs Sándor, s arra gondolt, hogy megússza egy internálótáborral, ahonnan majd néhány hónap múlva kiengedik. Tévedett.

A koncepciós per gyorsított eljárásban zajlott, a budapesti katonai törvényszék Kovács Erzsi énekesnőt négy évnyi börtönbüntetésre, Szűcs Sándort, az Újpest válogatott futballistáját pedig ,,hazaárulás, fegyvercsempészés és csoportos szökés" vádjával kötél általi halálra és vagyonának elkobzására ítélte.

Szűcs a siralomházból még kijuttatott egy cédulát Szusza Ferencnek: "Halálra vagyok ítélve, mentsetek meg!" Szusza és Puskás Öcsi állítólag mindent megtettek, hogy segítsenek neki, de hiába. Szűcs Sándort kivégezték. 29 éves volt. Szerelme, Kovács Erzsi a börtönben öngyilkosságot kísérelt meg, de megmentették.


Link








 
 
0 komment , kategória:  Sport  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
2019.05 2019. Június 2019.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 13 db bejegyzés
e év: 138 db bejegyzés
Összes: 3814 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1097
  • e Hét: 6609
  • e Hónap: 27031
  • e Év: 209769
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.