Belépés
kiszsiraf.blog.xfree.hu
A kérdésekre választ hát ne keress, az igazságot egyszer talán majd megleled ...addig is küzdj, és bízva bízzál... Ludmilla Ivanovna
1984.01.04
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/10 oldal   Bejegyzések száma: 92 
zűrzavar és őskáosz
  2010-09-16 22:00:04, csütörtök
 
  Nehéz újra magamra találnom. Hozzászoktam már ahhoz, hogy újra egyedül vagyok, hogy előröl kell kezdenem, hogy megtaláljam/rámtaláljon a szerelem, amit egyre türelmetlenebbül várok. Közben viszont még mindig a múlton tépelődöm, sokszor (napi szinten) eszembe jut Tibi, régi emlékek, álmomban olyan dolgok, amik soha meg sem történtek. Néha egész jól érzem magam, mint a hétfői edzés után, mert végre újra társaságban voltam, kikapcsolódtam, kezd valami halványan visszatérni abból, ami régen volt, aminek mintha én lettem volna a motorja, a mozgatórugója, mert most már valahogy más, hiába tértem vissza 1 év után. Persze valószínűleg az emberek is változtak, sokan hiányoznak a rendszeres kis sörözgetésekből. Szóval jött egy helyes srác is velünk sörözni, nagyon bejött, flörtöltem is vele, jókat beszélgettünk, még csocsózni is rávett, pedig nagyon nem tudok, újra Nőnek éreztem magam, és jól esett, hogy végre valaki észrevett, hogy van valami kölcsönös vonzalom, hogy mégsem vagyok teljesen reménytelen eset. Aztán persze kiderült, hogy csak 20 éves, most már azt is tudom, hogy a többieknek idegesítő, nem akarják, hogy velünk legyen egy csapatban, ja és van barátnője is. Mindegy. Ez a kis sikerélmény, pozitív visszajelzés kellett a lelkemnek.
Hiába, kedden erőt vett rajtam a keserűség, amiben közrejátszott azért valószínűleg az is, hogy abbahagytam a bogyót, és most hormonális káosz van a szervezetemben.
És káosz van a munkahelyemen is. Leváltották a főnököm, állítólag pasi lesz az új, amit rajtam kívül már mindenki tud. Kicsit félek, hogy milyen lesz. Nem szeretem a férfi főnököket, pláne a jogászokat. (Mondja ezt egy jogász.) A hír miatt tegnap szét is ütöttem Ági kezét röpizgetés közben, este aztán a Práter sörözőben bedobtam egy felest, meg egy fröccsöt is a nagy rettenetre, legalább hazaérés után beájultam az ágyba.
Furcsa érzés azért, hogy tökre vonzódom ahhoz a sráchoz (20 éves!!!! anyám!!!), rég nem éreztem ilyet első látásra. Utoljára 2 éve, amikor először randiztam netes ismerkedés után egy sráccal, ami nagyon rosszul sült el. Még Tibi sem keltett bennem ilyen érzéseket, pedig vele aztán 14 hónapig együtt voltam, lehet ez volt a baj, mert csak elfogadtam egy félmegoldást a személyében. Ha így van, akkor viszont nem voltam szerelmes, és ha nem voltam az, akkor mi a fenéért foglalkozom még mindig vele????!!!
Hiába, még mindig egy liba vagyok, fel kellene már végre nőni.
Na majd holnap lesz nemulass. megyek lazítani a röpisekkel, ami lehet, hogy a Morrison' s 2-ig fog fajulni. Jó kis búfelejtés, és nem utolsó sorban pasizás is részemről és Ági részéről, mi szinglik tartsunk össze ugyebár.:)
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
újra itt
  2010-09-10 22:13:08, péntek
 
  Kedves Naplóm!
Haj de régen nem írtam már neked semmit. Több mint egy év telt el, és közben sok minden történt. Ha emlékszel még, épp ott hagytalak el, hogy egy bizonyos srác elment külföldre, egy után meg epekedtem.
Nos hát, dióhéjban:
Epekedésem tárgya összejött a társaságból egy másik lánnyal, amit akkor nem bántam, most már egy picit igen, de valószínűleg csak a féltékenység miatt, ennek tárgyáról később. Májusban (2009) aztán végre rám talált a szerelem, persze nem volt könnyű dolga, hisz lelkemet/szívemet megtépázta az előtte lévő egy év keresgélés, eléggé bezárkóztam, ami az illetőt, nevezzük nevén is, Tibit zavarta is, ezért mindjárt 2 hónap után volt is egy kisebb mosolyszünet. Persze a helyzetet cseppet sem könnyítette, hogy egyformán zárkózottak és csökönyösek vagyunk, valahogy mindig azt éreztem, hogy csak a szex miatt van velem. A szexualitás is isteni volt vele, főleg az augusztus, amikor hétvégente ki sem keltünk az ágyból, de hát minden csoda csak 3 napig tart. Ősztől kezdve egyre sivárabb lett a kapcsolatunk, a hétvégéket szinte csak Dunakeszin töltöttük, ahol ő az anyjával és az öccsével egy lakásban lakik, ami engem meglehetősen zavart, hiszen akkor már 1,5 éve egyedül laktam albiban, előtte is 5 évig kollégista voltam, szóval ez a "gimis feeling" idegesített, frusztrált, nem tudtam feloldódni. Ráadásul egyre jobban untam is magam, mert az együttlétünk kimerült a szexben, TV nézésben, az ő dolgainak intézésében (értsd:kocsiba be, furikázás ide-oda, apró-cseprő dolgok intézése, haverjával szőtt világmegváltó álmok szövögetésének hallgatása), néha moziba menésben. Szeptember végén aztán volt egy újabb hatásvadász kirohanása (éjszaka közepén közölte, hogy ő nem tud aludni, inkább elmegy), azért mert én elkezdtem lakást nézni, és nem hagytam, hogy beleszóljon, az ő véleménye most nem érdekel engem. Ezen besértődött, mivel én nem tervezek hosszú távra. Aztán szépen elmagyaráztam neki, hogy tervezek vele, nem csak szexpartnernek tartom, de 5 hónap ismeretség után még nem közös lakás vásárlását tervezem, pláne úgy, hogy a lakást én veszem egyedül, a saját pénzemből, miért kérném ki a véleményét?! Na mindegy, ezen a kis válságon is túl jutottunk, pedig ekkor kellet volna kilépnem.
Telt-múlt az idő, én a röpit miatta a minimálisra szűkítettem, kimaradtam egy csomó dologból azért, hogy vele lehessek, kiautóztam Dunakeszire miatta, pedig utáltam, hogy ott van a családja is egy lakásban, és az anyukájával állandóan bájcsevejt kell folytatnom. Félreértés ne essék, én tisztelem mindenki családját, de én a saját családommal sem töltöm együtt az összes hétvégém, ezért a máséval miért akarnám jobban?! Én vele szerettem volna lenni kettesben, nem az anyjával, a tesójával, a tesója nőjével, a haverjával, a haverja nőjével, de most így utólag visszagondolva ő csak akkor akart velem kettesben lenni, amikor kellett a szex. Ezért a hét közben is egyre gyakrabban aludt nálam, ami nekem olyan december tájékán egyre fárasztóbb lett, tekintve, hogy ő állandóan mocorgott, mászkált éjszaka, én meg mivel túl éberen alszom, erre mindig felébredtem. Ez egyre jobban zavart, mivel a kialvatlanság miatt mindig mosott szarnak éreztem magam, mintha egy energiavámpírral aludtam volna. Mindeközben egyre jobban idegesített, hogy a szexen, az ő haverján, TV-n, mozin kívül semmit nem csinálunk közösen, őt nem érdekli a röplabda, egyszer nem ért rá, hogy eljöjjön egy meccsemre, vagy eljöjjön velem, amikor a többiekkel találkozom, egyáltalán nem akart találkozni az én haverjaimmal.
A lassú haldoklása a kapcsolatunknak januárban kezdődött. A 2 ünnep közötti időt, a szilvesztert és az év első napjait Dunakeszin töltöttem. Csak százszor mondtam el, hogy szülinapom lesz, ennek ellenére reggel nem ez volt az első szava, amikor felébredtünk, csak akkor jutott eszébe, amikor anyu hívott telefonon. Nagyon rosszul esett, ez egy intő jel lehetett volna számomra, hogy ennyire nem figyel rám. Aztán kezdődött a sok munka neki, nekem meg a lakáskeresés folytatódott. Szinte alig találkoztunk, kénytelen voltam könyveket olvasni, és sajgott a lelkem, hogy olyan nincs, hogy soha nem ér rá. Volt olyan , hogy 1,5 hétig nem találkoztunk, de jobb esetben is csak vasárnap tudott rám időt szakítani. Az első együtt töltött hétvégénk a március 15-ei volt, emiatt a röpis edzőtáborról mondtam le. Persze azért ekkor is az ő dolgait kellet intézni autókázással, az is nagyon rosszul esett. Közben vettem lakást és annak a papírjait is intéztem, meg egyszer tök véletlenül (biztos?) összefutottam a haverjával, aki letámadt, hogy most mi van velünk, és hogy Tibi nagyon szeret, és hogy az a baja, hogy én túl messze vagyok, és ő is hiába mondja neki, hogy van kocsija, beül és csak 40 perc. Ezek után nekiszegeztem Tibinek a kérdést, ha már egy csomószor jött korábban azzal, hogy majd odaköltözik, hogy tényleg akarja-e ezt, és miért. A válasz kézenfekvő volt: a távolság így csak 15 percre csökkenne, közelebb lennék, többet lehetnénk együtt, minden sokkal egyszerűbb lenne. Én hittem neki, elvégre ezek elég racionális érvek, ráadásul azt is fennen hangoztatta, hogy majd fizeti a rezsit.
Letettem a közigazgatási szakvizsgát is, el is költöztem, a május fenomenális volt. Akkor még nem lakott nálam, de majdnem minden este itt aludt, segített mindenben, tök idilli volt az egész, szinte kárpótolt ez a megelőző pár hónap szenvedéséért, iszonyatos nagyokat szexeltünk a félig bútorozott lakás minden zugában, újra szerelmes lettem belé. Hiba volt.
Aztán május végén oda költözött és ezzel kezdődtek a késői hazajárkálások, hétvégi külön-programok, én meg ülhettem egyedül a lakásban, és készenlétben kellett volna állnom, hogy mikor ér haza, főznöm is kellett volna minden nap, pedig mondtam neki már a legelején is, hogy napi 8 órában dolgozom, nem fogok esténként itthon is, nem főzők és kész. Nem mehettem el sehova, mert "jaj ne menjél, olyan keveset vagyunk együtt", és én hülye nem mentem. (A szerelem vak, de ennyire!) Egyre jobban kezdtem besokallni, nem segített semmiben, ha igen, azt is olyan pofával mint aki kivégzésen van. Június végén újabb összeveszés, aminek a vége az lett, hogy számlázzam ki neki, mennyibe kerül, és ő odaadja a pénzt, egyébként is adott már, azt se ette le. (No comment) És különben is én soha nem hívom fel, nem kérdezem a munkájáról (minek, csak arról beszélt mindig), mire hazaér már alszom (ja, éjjel fél 12-kor én már szoktam, ergo 8-ra járok dolgozni), nem várom meg soha. Közben ő a munkahelyemről hazahozott fúróval (ő ahhoz is lusta, hogy az öccsétől elkérje) 6 lyukat nem volt hajlandó befúrni, azt is elrontotta, de persze ezért is én voltam a hibás, akkor már sírtam magamban a szobámban, pedig megfogadtam, hogy pasi miatt soha többet nem sírok.
Aztán jött az, hogy ne szedjek tablettát, mert így szinte nincs libidóm, inkább fizeti az abortusz felét, mert az meg sem fordult a fejében, hogy gumit is lehet húzni, arról is nekem kellett felhomályosítanom. Közben folyton azt éreztem szex közben is, hogy ő csak meg akar dugni, nincs semmi romantika, nincs szeretkezés, és ez őt nem is érdekli, ő csak egyszerűen lerángatja rólam a gatyát, aztán hadd szóljon. Sokszor olyan érzésem volt, mintha a férfiasságát akarná bizonyítani valakinek azzal, hogy velem miket művel az ágyban, másrészt, hogy a szemetesládája vagyok, akibe az élvezéssel kiüríti a napi stresszt.
Közben egy régi exemnek, aki a röpis dolgokat szervezi, volt az esküvője, amire én is meg voltam hívva, természetesen a kísérőmmel. Tibi azon is folyton hisztizett, hogy ő nem akar korán odamenni, meg neki inni kell, mert idegen emberek között nem bírja ki másképp. Aznap megpróbált arra is rábeszélni, hogy ne menjünk, de azt nem merte felvállalni a kérdésemre, vagy önként, hogy ő nem szeretne jönni, és én megyek egyedül. (Jobban jártam volna.) Egy újabb tüske volt ez is a sok között.
Végül július 13-án szedte a sátorfáját a lakásomból, miután én megelégeltem az egoizmusát és elvittem reggel magammal anyám kocsijának kulcsait és papírjait, amit ő már egy szó nélkül 2 hete használt, mivel az ő kocsija szerelőnél volt. "Ez nem mehet így tovább - mondta - hazaköltözöm, jobb lesz mindenkinek (főleg neki), ha kicsit távol vagyunk." Mielőtt távozott, még odavetettem, hogy én mennyi mindenről mondtam le miatta és ezért mit kaptam cserébe, amire csak egy vállvonással annyit válaszolt: "Tudom, de ez már úgyis mindegy." Ez a mondata megölt bennem mindent, darabokra hasadt a szívem, nem is tudtam visszatartani a sírást, túl sok feszültség volt már bennem addigra.
3 és fél hét múlva jelentkezett újra az állítólagos aranynyakláncom miatt, amit otthagytam nála, mondanom sem kell, semmilyen nyakláncom nem hiányzott, ennek ellenére még 5 percig bizonygatta, hogy az csak az enyém lehet. (Nagyon GÁZ!) Feljött a maradék cuccáért, kínos fél órás beszélgetésünket többször a telefonja szakította félbe, vagy 50X megkérdezte, hogy hogy vagy, mit csinálsz, aztán miután már nem tudott mit kérdezni, elment úgy, ahogy jött, csak egy tátongó, fájó, sajgó lyukat hagyva maga után a szívemben.
Azóta nem hallottam róla, ami így van rendjén, még akkor is, ha többen megkérdezik azóta is, hogy beszéltünk-e, kibékültünk-e. Úgy tűnik, az embereknek ez evidencia, hogy ha valakik 1 év után szakítanak, akkor utána újra összejönnek. Lehet, de én nem visszafelé akarok élni, hanem előre, és a kapcsolatunk, már régen visszafelé élt, mindig a szép pillanatokból merítettem a megerősítést ahhoz, hogy van értelme, pedig nem volt, mert tudat alatt szenvedtem már január óta, amit jelez az is, hogy január végén volt egy kocsmázás a röpisekkel, amikor pár pálinka és sör után azt mondtam, hogy gondolkozom a szakításon (részeg ember nem hazudik, ez alap!!), de szerelmes voltam, vagy az akartam lenni oly hosszú magány után.
Lehetett volna másképp is, de ahhoz túl különbözőek vagyunk, ő nagy dolgokra vágyott csak (autó, ház, mind jó drága), én kisebb dolgokkal is megelégszem.

Most újra szingli vagyok. Mennyire utálom ezt a szót. Keresem a Nagy Ő-t, egy kedves, normális értékrenddel rendelkező, magas (ilyenből hiány van), nem dohányzó (ilyen szinte nincs), szüleitől már külön élő, nem harminc feletti férfit (előző kettő opció nem szokott összejönni egy személyben), aki elvarázsol, szerelembe ejt, megédesíti újra a napjaim, aki miatt újra azt érzem, hogy mindennél jobban szeretnék vele lenni, és amikor tudom, hogy találkozunk, akkor szinte repül az idő, akivel minden szépnek, jónak, egyszerűnek, könnyűnek tűnik, aki mellett BOLDOG lehetek, aki mellett azt érzem, hogy jobb, teljesebb ember vagyok.
Asszem ez nem most lesz, nézegetve a társkereső oldalak kínálatát, meg még nem is vagyok teljesen túl a Tibin, be vagyok gubózva, és amíg nem nyitok a külvilág felé, addig illúzió azt várni, hogy majd az álom pasi egyszer csak kopogtat, mit kopogtat, dörömböl az ajtón.
Félreértés ne essék, nem a Tibire vágyom, én már másra vágyom, de mivel nem találom, és rosszul érzem magam egyedül, sajnos fel-fel sejlenek az emlékek, lassan halványul a vele töltött 14 és fél hónap
Kicsit olyan ez, mint a Süsüben a királylány, mikor énekli, hogy háá, háá....és akkor idekívánkozik egy klasszikus Kispál szám is, a szívrablás...és Német Jucitól a Love me or leave me....
Szeretem a zenét, segít hogy áramoljanak az érzések, énekelni sem átallok, a szomszédok még nem panaszkodtak, eddig...
Szilvike, koleszos szobatársam jegyezte meg egyszer, hogy nekem zenésznek kellett volna mennem, annyira muzikális vagyok, meg alapból egy kicsit byroni művészlélek. Nem így alakult az életem.

Szóval kedves naplóm, sok mindent írnék még le az elmúlt egy évből, de nincs ennyi időm. Tanulságos volt, az egyszer biztos. A tanulság megint csak az, mint az előző hosszú kapcsolatomból, hogy van az a pont, amikor valaminek véget kell vetni, el kell tudni engedni azt, akire nincs szükségünk, vagy aki menni akar, nem szabad hűségesnek lenni egy álomképhez, arra várni, hogy egyszer csak olyan lesz, amilyennek szeretném. Senki sem lesz olyan, olyat kell találnom, akit úgy tudok szeretni, ahogy van, minden hibájával együtt.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Kellenek a válaszok....
  2009-03-05 22:55:17, csütörtök
 
  Néha azt mondja az ember, bár nem tudna meg bizonyos dolgokat, aztán meg azt mondja, hogy jobb tudni, mert az segít dönteni, lezárni valamit. A biztos szar is jobb, mint a bizonytalan. Valahogy így vagyok én ezzel már egy jó ideje egy bizonyos emberrel kapcsolatban. Olyan a viszonyunk, mint a mérleg, ami hol ide, hol oda billen, egyszer igen, egyszer nem, és amikor igen, akkor persze pont a másiknál nem, és így tart ez már egy hosszú ideje. És ilyenkor jönnek az okos tanácsok: biztos nem akar semmit, biztos csak azt akarja, és a legjobb, biztos nem tudja eldönteni mit is akar. Hát kösz, és akkor én döntsem el helyette???!!! Ha meg nem akar semmit, akkor meg 2 lépés távolság, és nem felkérések ilyen, olyan programra, elvégre az ember a "haverjával" nem tervez kettesbeni programot, max. egy azonos neművel.
A hiba az ön készülékében van, szokták volt mondani. Biztosan én értelmeztem félre sok mindent, ez elég valószínű, hiszen a lányok között is néha olyan érzésem van, hogy én vagyok itt a tyúkanyó, mindenki anyukája, valszeg ő is annak tekintett, csak én nem láttam ezt meg. Az ember sokszor téved, ez van, de a hibákból lehet tanulni, és jó lenne tanulni....:P
És ezzel az egészzel nem lenne baj, csak az én kis agyam folyton ezen pörög, hogy vajon mit gondolhatott ő, és akkor miért történt ez, meg az, és miért nem történt más is....A választ persze csak ő tudná megmondani, de erre az életben nem kerül sor. Én már csak ilyen vagyok, szeretem tudni a kérdésekre a válaszokat, nem tudom elviselni a félbe, nyitva hagyott dolgokat.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
önsorsrontás
  2009-02-24 17:07:31, kedd
 
  Miért csinál az ember mindig hülyeségeket, és fájdítja folyton a szívét, és csak egyszer kapnék választ arra, hogy miért mindig olyan pasikba sikerül beleszeretnem, akik aztán eltűnnek.
Már az elején sejtettem, hogy nem lesz jó vége, ha mi találkozunk, így egy teljes hetet gondolkodtam azon, hogy írja-e e neki sms-t, hogy tudjunk valamikor találkozni, ha már egész héten Pesten van. Nem írtam. Meggyőztem magam, hogy jaj, úgysem tettszik annyira, semmi hangulatom egy esetlegesen újabb kínos randihoz, vagy ahhoz, hogy a testi-lelki kiéhezettségem miatt ismét belehajszoljam magam egy rossz , félmegoldást jelentő kapcsolatba, csakhogy végre legyen valakim oly hosszú idő után. Meg aztán azon a héten lelkileg eléggé a padlón voltam, egy másik srác miatt, így nem sok kedvem volt a hímneműekhez. Hétvégén aztán ő egyből, újra érdeklődött irántam, és szomorúan vette tudomásul, hogy a szar kedvem miatt nem akartam vele talizni, aztán hosszas levelezés után sikerült meggyőznie a kitartásával, hogy talán mégis kellene adni ennek egy esélyt, annak ellenére is, hogy akkor már kiderült egy hét múlva utazik el külföldre dolgozni. Aztán ezzel nyugtatva magam, hogy úgysem lesz ebből semmi, megy el, legalább lesz egy jó estém, hisz már fél éve nem voltam randin, kellemes szájízzel feküdtem le aludni. Aztán jött a hideg zuhany hétfőn, mikor felhívott telefonon, hogy mégsem pénteken, hanem csak 1 hónap múlva utazik. Nem baj, gondoltam magamban, az csak 1 hónap, ha lenne is valami, és mégsem tetszik annyira, legalább nem kell bajlódni a kínos szakítással, hisz a távolság majd megoldja.
Az első randi kellemes hangvételű volt, kaptam egy szál rózsát, rengeteget beszéltünk, főleg őt próbáltam meg beszéltetni, persze a számomra érdekes témákat igyekezett kerülni, hárítani, aztán megnéztünk egy filmet, és minő véletlen, mire kijöttünk a moziból már elment az utolsó vonata, így felajánlottam, hogy nálam alhat. (Ezt persze már jó előre sejtettem, eldöntöttem, hogy ha úgy alakulnak a dolgok, ez is benne lehet a pakliban. Meglepő módon ő erre nem készült.)
Ezután még mindig semleges érzések maradtak bennem, bár a hosszas msn-ezések valamit javítottak ezen.
A következő tali már egy kicsit kínosabbra sikeredett, egyrészt mert beteg voltam, másrészt mert a megkezdett erotikát anyám telefonja szakította félbe, aztán meg teljesen bedurcázott, hogy én milyen passzív vagyok...stb. Jó szar hangulatban próbáltam valamit aludni. Ezután egy kicsit nehezteltem rá.
Aztán jött a 3. tali, egy majdnem teljes hétvége, kaptam egy csomó mindent, romantika meg minden, végre szeretkezés, másnap reggel ágyba reggeli, valentin nap, tízóraira szeretkezés...szóval egész jól alakultak a dolgok, de a délután megmérgezte az egészet. A hátmasszás nagyon finom volt, aztán megint kezdődött a témázgatás, aztán már sejtettem, hogy valami baj van, mert túl hosszan időzött velem....Kínos csend, közli, hogy most ne csókoljam meg, mert vannak pillanatok amikor ki nem állhatja, ha a szájához érnek, de ez nem miattam van, ne durcázzak be erre. Kösz. Akkor is K...szar hallani, és érezni, hogy a másik elhúzódik. Aztán jött egy feltáró vallomás arról, hogy "állítási" problémái vannak a sok stressz miatt, mert nem mindig áll, és ha áll, akkor is bizonytalan, és megint a szokásos, hogy én passzív vagyok szerinte, és ezt így nem lehet, ja és az apja valami genetikai immunbetegségben halt meg, amit a gyerekei örökölnek. (Ezzel legalább fény derült arra, hogy az első talin, amikor rosszul voltam, miért kérdezgette annyit, hogy ugye nem vagyok terhes, és nyugodtan mondjam meg, ő elvesz feleségül.)
Másnap reggel ő haza, én röpitorna, kicsit keserű szájízzel az előző este után, mert aznap este még összevesztünk egy kicsit a konyhában is, aztán kioktatást tartott nekem arról, hogy nesze bazmegből, inkább ne csináljak semmit, mert arra nem kíváncsi.
Jött egy újabb hétfő, az utolsó tali napja, és persze nekem meg pont aznap kellett megjönnie, így szexről szó nem lehetett, de mégis az az utsó este váltotta ki belőlem azokat az érzelmeket, amiket nem akartam, tudván, hogy fél évre elmegy. De, sajnos, mégis beleszerettem egy picit, és most meg szenvedek.Az a meghitt este, ölelkezés, csókolózás, a ki nem mondott búcsú.....És megint ott tartok ahol a part szakad. Ő több ezer km távolságra, én várom, mint egy hülye, hogy mikor ír végre egy emailt a kurta sms-k helyett, és amikor már sms sem jön a szokásos napi egy helyett, akkor már azt a kurta egy sms-t is várom. És közben tudom, hogy 6,5 hónap, rohadt nagy idő, és még ha nem is lesz addig senkim, akkor is kihülnek az érzések, és persze azt sem hiszem el, hogy ő kibírja bármilyen kurta kaland nélkül ezt az időt. (Persze reménykedem benne.)
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
téli depresszió
  2009-01-28 16:08:50, szerda
 
  A legrosszabb dolog az életben a remény. Nincs kínzóbb annál, mint amikor szembesülsz saját tudattalan igazaddal, a na ugye, hogy éreztem, hogy lesz, az van, hogy előre sejtesz dolgokat, habozol megtenni őket, pont a rossz sejtés miatt, aztán meggyőzöd magad, hogy nem, ne legyél már ennyire pesszimista, megteszed, aztán a végén úgyis azt mondod, bár ne tetted volna.
Nincs rosszabb annál, mint reménykedni abban, hogy egyszer az életben valaki igazat is mond neked, hogy nem próbál kihasználni a sok hazug szó által keltett illúzióval, hogy egyszer valaki szintén magát adja neked. A rossz dolgokat is jobb tudni, mert ha tudod, akkor már nem kínoz a sok gyötrő kétség. És ez még akkor is jobb, ha más nem utólag vallják be, de legalább tudni fogod már az igazat.
Lassan én is belekerülök az ördögi körbe, hogy már semmit nem tudok elhinni, amit mondanak a nagyszerű férfiak, hogy már egy kedves gesztus mögött is hátsó szándékot sejtek, és mi más is lenne mögötte. Mit vártál? Manapság nem szokás az első randira egy szál rózsával beállítani, és ha már az első randi a lakásodon folytatódik, akkor annál egyértelműbb jelzés már nincs arra, hogy mire is ment itt ki a játék. Csak megint a szokásos dolog, hogy miért nem lehet ezt beismerni. Nem fogunk találkozni már úgysem, akkor pedig kár SMS-ekkel bombázni naponta, órákon át azt fejtegetni msn-en, hogy mennyire szüksége van rám, és megtalálta, amit keresett, és aggódik értem, mert ezek csupa hamis, üres frázissá válnak azáltal, hogy egy számomra ismeretlen oknál fogva nem tudunk találkozni. És egy oly szép érzést, mely kialakulni kezdett bennem, megint csak felváltotta a hazugság keserű íze a számban, és a kihasználtság mérgezett nyila ismét csak mélyre fúródott a szívemben.
Tartanom kellett volna magam a fogadalmamhoz, hogy egy jó időre nem vagyok hajlandó egyetlen pasassal sem foglalkozni.........azt hiszem sokkal jobban jártam volna.

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
hazudj...
  2009-01-14 20:04:49, szerda
 
  Presser: Képzelt riport...
Hazudj valami szépet

Ó nézd, sodornak a képek, úgy félek,
Ó nézd, kihunynak a fények, ó nézlek.

Ó nézd, félrever a hangod,
Nézd, egy harangot.
Nézd, könyörgök kérlek,
Hazudj valami szépet!

Ó nézd, szavaid, mint a a léptek, rám lépnek,
Ó nézd, emlékek, mint árnyak, átjárnak.

Ó nézd, ólom lett a szívem,
Nézd, és emeld fel!
Nézd, könyörgök kérlek,
Hazudj valami szépet!

Hazudj valami szépet!
Amit megértek, amit megértek.
Hazudj valami szépet!
Mert annyi minden van, amit nem értek.
Hazudj valami szépet!
Hogy az emberek jók, és a fénybe néznek.
Hazudj valami szépet!
Ó hallgatlak téged.
Hazudj valami szépet!
Mint amikor régen az életet mesélted.
Hazudj valami szépet!
Egy kis bölcsességet, egy kis bölcsességet.
Hazudj valami szépet!
Ó, értem és teérted
Hazudj valami szépet!
Csak rossz álom volt, amit néztek.
Hazudj valami szépet!
És sose mondd, hogy vége van a mesének!
Hazudj valami szépet!
És én azt mondom, hogy igaz legyen!
Ámen.

Presser Éva
Hazudj valami szépet!

Hazudj valami szépet!
Mondd, hogy érted, megérted;
mondd, hogy te is, ugyanúgy,
hogy én vagyok, ki lángra gyújt!

Hazudj valami szépet
énértem és teérted;
mondd, hogy minden csupa fény,
jól vagyunk így, te meg én!

Hazudj valami szépet!
Mondd nekem, hogy ez éltet,
rám nézve mondd, hogy igaz,
öröktől fogva és egészen az!

Hazudj valami szépet,
hogy kellek még, hogy te kéred!
Hazudd, hogy ez szerelem
s én hazudom, hogy elhiszem! (forrás:Poet.hu)
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
ez is egy válasz....
  2009-01-13 22:15:56, kedd
 
  Ezt ma kaptam:
Lehet, hogy emlékszel rám, régebben mér elkértem a képeidet...
Már akkor is nagyon helyes lánynak találtalak, de most, hogy új mottód is van, meggyőződtem róla, hogy humorod is lehet, gondoltam, nem fogod bánni, ha írok..
Ami viszont nem vicc és nem is kell hazudnom, hogy már a múltkor is a kettőnk közt lévő magasságkülönbség tartott vissza attól, hogy írjak..
Pedig nekem, mint független szakértőnek, elhiheted, hogy kiváló lány vagy, mind megjelenésedben, mid kisugárzásodban... talán túl "jó csaj" is vagy, lehet, hogy sok fiút ez tart vissza, hogy közeledjen és persze az, ami engem is....
Mert bár semmi kifogásom nem lenne veled kapcsolatban, kivéve, hogy hosszú távon lehet, hogy furcsa jelenség lennénk....
Remélem, azért megtalálod még a hozzád való fiút...
Szép estét!

(Teszem hozzá halkan, és nem panaszként, mostanában mindenkitől csak ilyeneket hallok, hogy kívánom legyél boldog, találd meg a FIÚT, légy türelemmel, nézz körbe, lehet közelebb van mint gondolnád...stb.) Szóval ezt válaszoltam rá:
Szia!
>Köszönöm a bókokat, és a megerősítést, hogy velem van a baj. A magasságom sajnos elég sok mindennek gátat szab, mert én is elsősorban nálam magasabb pasit keresek, csak valamiért az összes elbújt előlem....

Erre ő ezt írta:Szia!
Bocs, ha tegnap kicsit elvettem volna a kedved, de aggodalomra semmi ok, mert félreértettél.. egy szóval sem mondtam, hogy veled lenne bármi baj, inkább az lett volna a lényeg, hogy Te már annyira a legjobb csajok között vagy, hogy hétköznapi emberek esélytelennek érzik magukat... Hozzád valami szintén igazán fiú illene és ezt csak kevesen merik bevállalni..

És ettől most legyek boldog. Eddig is azt tapasztaltam, hogy szinte csak olyanok próbálkoznak nálam, akik mata részegek, vagy full gátlástalanok, vagy csak le akarnak fektetni, vagy engem nem érdekelnek, vagy ezek tettszőleges variációi. Ha véletlenül meg jönne olyan, aki tettszik is, normális is, akkor meg abból nem lesz semmi....
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
2009. mantráim....
  2009-01-12 20:39:02, hétfő
 
  Nem érdekelnek a pasik, leszarom, hogy kinek kellek, nem kellek, én a lehetőséget annak, aki bármilyen szinten érdekel, megadom (ha nem tud élni vele az nem az én bajom), de többet magamat meg nem alázom - pedig milyen jó röhögni magamon -, elvégre már annyi bókot kapok, hogy magam is kezdem elhinni, hogy jó nő vagyok, és válogathatok.
Gyökeresen megújulok - na ehhez még gyűjtöm a szuflát, mert kívül-belül átalkulni nekem nem olyan egyszerű, hisz egy állandósághoz ragaszkodó Bak szülött vagyok. Ez pedig egész életemre rányomja a bélyegét, nehezen váltok bármit, érzelmeket is.
Laza vagyok, laza vagyok, laza vagyok, laza vagyok, laza vagyok, és meg nem haragszom, aki bántott, annak megbocsátok, nem rinyálok, befogom a szám bizonyos dolgokról, jól vagyok, jól érzem magam a bőrömben, nem fogyok, nem hízok, elfogadom olyannak magam is, amilyen vagyok.
Most minden sikerül, minden összejön, és ez az évem jobb lesz, mint eddig bármikor.
És igen szerelmes leszek, megtalálom a párom, az egész évet végig mosolygom, bulizom, tovább mélyítem a meglévő barátságok.
Ha úgy érzem összecsapnak a fejem felett a hullámok, akkor bulizom, kocsmázom, vagy csak otthon bömböltetem a zenét, éneklek, táncolok, kiadok minden feszültséget magamból.

Hihetetlen, hogy a zene milyen hatással tud rám lenni, mintha a lelkem is dalban, ritmusban folyna, néha úgy kell a zene a fülemnek, mint az éltető levegő testemnek. Ha zenét hallgatok valahogy megnyugszom, leülepednek bennem a gondolatok, végiggondolok sok mindent ilyenkor, én már csak ilyen vagyok, rágódom mindenen.

És közben meg számon kérik rajtam, hogy nem tartottam szülinapi bulit. Hát nem tudom, kinek lett volna kedve szilveszter után, vasárnap bármihez???? Az meg elég gáz, ha az ember a napja után 2 héttel tart bulit, pedig még a koccintás is elmaradt, még jó, hogy tesómmal tudtam ebéd előtt operatívnak.:)

Mikor lesz végre valami befejezve?! Mindig csak kezdődik valami, és mielőtt beindulhatna már véget is ér, miért kell örökké csak a pillanatokban élni, és várni, hogy a következő pillanat is bekövetkezzen. De sosem. Valaki, vagy valami mindig közbejön, közbeszól...és én ott maradok egy érzéssel a lelkemben, és a kérdéssel, hogy most mi van, miért, és hogyan maradt már megint ott a kérdőjel a pillanat után, a következő pillanat előtt. Néha úgy érzem, hogy az életem álló képkockákból álló film, melyek között sokszor nem sok összefüggés van. És az élet már nem egyszer bebizonyította, hogy nagyon jó emberismerő vagyok, és a megérzéseim is mindig bejönnek, a többiek, kikkel megosztom gyakran kétségeim, igyekeznek megcáfolni, s ezt néha már én is elhiszem. Az a nyamvadt optimista, naív természetem, hogy bizonyos emberekről nem tudok rosszat feltételezni, és persze lehet, hogy nem is kell, hisz ha megbántanak, gyakran véletlenül teszik, csak sajnos az sokkal jobban fáj, hisz azt nehéz észrevenni, és nem is tudják, hogy esetleg tüskét szúrtak a szívembe. Mint ahogy, én sem veszem észre sokszor, hogy be kellene fognom a szám, mert ahogy mostanában tapasztaltam a fiúk pletykásabbak, mint a lányok, és amit egy embernek elmondok, azt utána még legalább 3 hallja majd.

Demjén Ferenc: Darabokra törted a szívem
Alicia Keys: Prelud to a kiss
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Nincs Cím
  2009-01-11 15:38:50, vasárnap
 
  Az utóbbi időben megint adtam a társas életnek - hála istennek. Csütörtökön teljesen lefáradtam a melóban, egyszerre annyiféle kérdést kaptam, feladatot oldottam meg, hogy már félig zombiként ballagtam hazafelé, amikor hirtelen szembejött velem Tamás, megállított, mert épp telefonált, aztán elhívott sörözni. Amíg visszafelé gyalogoltunk a körúthoz legalább jól kiszellőzött a fejem, aztán a cigifüstben bepácolódott, és már az első sör is sok volt, már akkor hülyeségeket beszéltem, a második után még többet, ekkor jött az ötlet igyak még egyet, hátha attól jobb lesz, na persze, nálam ez nem jön be. Annyi haszna volt legalább a dolognak, hogy becsípve hazaestem, és kialudtam magam, végre. Nem zakatolt az agyam egész éjszaka, mint mostanában mindig. Pénteken aztán munka után tesómmal taliztam térdvédőt nézni, utána elmentem egy kicsit shoppingolni (megjegyzem a kocsmázás kifizetődöbb búfelejtés), aztán egy rövid otthoni kitérő után mentem társasozni. Tök érdekes úgy játszani, hogy egyiknek sem ismerem a játékszabályait, és gyorstalpaló szabálytanulás sem nagyon megy így a hét végén, fáradtan, az éjszaka közepén, alkoholos állapotban, azért jót szórakoztam, és ami a legjobb az egészben, megint macskázhattam. :) Hajnal 4 felé dőltünk el aludni, legalábbis a többiek, szerintem délelőtt 10-ig összesen ha 2 órát aludtam, akkor sokat mondtam, asszem legközelebb nem alszom ott buli után sehol, a saját ágyamban azért szokott sikerülni aludni, mint ahogy tettem azt ma is. Hazaestem tegnap délre teljesen kimerülten, ettem, aztán ledőltem aludni, közben meg vártam, hogy barátnőm kitalálja hova lesz a buli este. Délután/este próbáltam összeszedni magam, de továbbra is zombi üzemmódban tudtam csak működni, de mindenképpen el akartam menni bulizni, mert olyan régen taliztam Ritával. Este 9-re mentünk a Trefort kerthez egy füstös pinceklubba, és az elején már az is jó volt nekem, hogy csak hallgattuk a zenekart - jó kis világzene a'la Vodku - közben elkortyoltam egy söröcskét - ahhoz képest, hogy nem akartam aznap semmit inni - beszélgettünk egy csomót, Rita megint felvetette a tánc témát, mert az olcsóbb lenne neki, mint a lovaglás, és én is szeretnék megtanulni újra táncolni. Még egy pohár pia, és a disco hangulat beindultával mi is beszálltunk az önfeledt tombolásba. Annyira jól esett, nem is tudom, hogy bírtam szuflával hajnal fél 4-ig, úgy hogy már odafele is majdnem összeestem a fáradságtól, aztán meg a tánctéren, mikor egy srác behúzott rockyzni, és össze-vissza pörgetett-forgatott, hátradöntött, én meg teljesen elszédültem, és a lábamon is alig bírtam állni. Aztán jött hálistennek egy jó kis zúzos rész, amikor kiugrálhattam, pogózhattam magam, nincs is ennél jobb feszültséglevezetés. A cigifüstöt már vágni lehetett, még most is fáj a fejem tőle, és a pasik is egyre részegebbek voltak, így kellett 3-ig számolnom, hogy ne üssek le kettőt. Az egyiket azért, mert szopós ribancnak nevezett, és kijelentette, hogy az ilyen ribancok, mint én, ütemre szokták leszopni; a másikat meg azért, mert iszonyatosan nyomult, és nem vette észre magát, még meg is kérdeztem tőle, hogy te sosem kopsz le.
A zárórával aztán mi is búcsút intettünk a Múzeum körútnak, és én elindultam gyalogosan hazafelé a fagyban, annak reményében, hogy nem fagy el a fülem míg hazaérek, és kiszellőzik belőlem az a töméntelen cigifüst, amit beszívtam a pincében. (Hiú ábrándnak bizonyult, még most is dől az összes ruhámból a büdös cigiszag, és ezt annyira utálom!!!! A bulizásnak drága ára van.)
És közben....győzködöm magam továbbra is, hogy jó lesz ez így, jobb lesz, ha nem történik semmi, nem teszek semmit, és nem foglalkozok vele, hogy mi lehet vele, mit csinálhat, mit gondolhat, mi lehetett a célja, ha egyáltalán ő maga tudja. Nem veszem zokon, hogy nem tartotta be az ígéretét, és elfelejtem az egészet, mintha nem is lett volna, és inkább foglalkozok más(okk)al.
Most is csak 2 randim lenne, az egyiket tegnap, meg ma is elhalasztottam, mert fáradt voltam, de inkább azért, mert nem vagyok biztos benne, hogy akarom. (Ilyen hülye szöveget, hogy barát és szerető egy hosszútávú laza kapcsolatban. Akkor vagy nem hosszú, vagy nem barát, vagy nem laza, mert ugye, ha valakivel lefekszem, akkor azt már nehezen lehet barátnak nevezni, szerintem. Ezt utálom a pasikban, állandóan mellébeszélnek, mindenki tudja, hogy ez arra irányul, hogy csak azt akar, de egy állandó partnerrel, kötöttségek, szerelmes érzelmek nélkül, puszta testiség.
Majd lesz valahogy.....

Juhász Gyula: Első szerelem

Egész szerelmem annyi volt csak:
Hogy láttalak, szemedbe néztem,
Egy mosolygásod volt csak minden,
De nekem elég volt egészen.

És én úgy őrzöm e mosolygást,
Miként a napsugárt a tenger,
Elrejtve mélyen, szomorúan
És - végtelen nagy szerelemmel.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Nincs Cím
  2009-01-06 10:43:40, kedd
 
  Baranyi Ferenc: Egy pillanatra

A pillanatot kell csupán kibírni,
amikor egy véletlen mozdulatból
kiderül, amit szüntelen gyanítasz,
de míg gyanítod, addig nem
gyanakszol.
a pillanatot kell csupán kibírni,
amely egy önhitt szárnyalást
keresztez,
mikor gyönyörű ívű szerepéből
egy pillanatra kiesik a kedves,
a pillanatot kell csupán kibírni,
mikor egy elszólása tudtul adja,
hogy szerelmedért teljes életével
adózik bár, de csak felére tartja,
a pillanatot kell csupán kibírni:
az átmeneti örökkévalóság
döbbenetét, mit a tábornok érez
ha kételyei percre lefokozzák -
a pillanatot kell csupán kibírni!
Aztán beérni azzal a csekéllyel,
mi megmarad a pillanat után is.

És oly csekély, hogy egy élettel ér
fel.

Vajon a versek találnak rám, vagy én találok mindig a helyzethez, aktuális gondolataimhoz illő verset?
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/10 oldal   Bejegyzések száma: 92 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 92 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2
  • e Hét: 42
  • e Hónap: 79
  • e Év: 1820
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.