Ismeretlen szerző
...... ........... .....Lelkem mélyén él egy tündér
Lelkem mélyén él egy tündér
Ki mindig csak ad, soha nem kér
Békés, szelíd a tekintete
Apró, törékeny a termete
Kicsiny keze oly gyengéden
Puhán, melegen, megértően
Törölgeti verejtéked
Tudja, mit adhatna néked
Ismeri szíved vágyát
Valóra váltaná az álmát
Ha tehetné, fogná kezed
Bölcsőben ringatná lelked
S hintene békességet
Törődést és melegséget
Minden fűre, minden fára
S gyengéden nézne a világra
Megmutatná, hogyan szeress
Biztatna, lépted legyen egyenes
Figyeld a fényes csillagképeket
S merj álmodni merészeket
És nézd a csicsergő madarat
Mely szárnyal, mint a szabad akarat
Közben lassú dallamot dúdolna
Melytől szíved meglágyulna
Talán egyszer eljön az idő
S a tündér álma valósággá nő
A világban béke honol majd
Lesz, ki életednek értelmet ad
Aki helyette fogja kezed
S az éjben suttogja a neved
Szemedben kigyúlnak a fények
S valóra válnak a hiú remények
Istentelen gonosz világban élünk,
Minden nap remegünk, és félünk,
Hogy, mit hoz majd a holnap?
Mikor felébredünk, törjük az agyunkat,
Mit is adjunk enni, éhes családunknak,
Hogy, mit hoz majd a holnap?
Ezt kérdem én, minden nap az égtől,
Ezt kérdem én, a hiú reménytől,
Hogy, mit hoz majd a holnap?
Hoz-e nékünk fényt, és meleget,
Hoz-e nékünk gazdagságot eleget,
Ilyen lesz majd a holnap?
Megszűnik a bánat és a fájdalom,
A szegénységet felváltja a vígalom,
Az örök gondtalanság!
Így élem meg lelkemben a holnapot,
Ettől vagyok olyan boldog,
Amilyen vagyok, mert én még hiszem,
Igen, én hiszem, elérjük még azt a holnapot!
Szoktál-e néha meg-megállni,
És néhány percre megcsodálni
A zöld mezőt, a sok virágot,
Az ezerszínű, szép világot,
A dús erdőt, a zúgó fákat,
A csillagfényes éjszakákat,
A völgy ölét, a hegytetőt?
Nem, neked erre nincs időd!
Szoktál-e néha simogatni,
Sajgó sebekre enyhet adni,
A hulló könnyeket letörülni,
Más boldogságán is örülni,
Meghallgatni, akinek ajka
Bánatra nyílik és panaszra,
Vígasztalni a szenvedőt?
Nem, neked erre nincs időd!
S ha est borul a késő mára,
Készülni kell a számadásra,
Mérlegre tenni egész élted,
Tettél-e jót, láttál-e szépet,
És nincs más vágyad csupán ennyi:
Nem rohanni, csak ember lenni...
Azon a vasárnap
ujjongtak a pálmák,
mert a megváltásnak
messiási álmát
valósulva látta
Jeruzsálem népe,
Jött Jézus....lepleket
dobtak le elébe,
s lengettek fölötte
büszke pálmaágat,
azon a vasárnap.
Akkor csütörtökön
a szelíd olajfák
karcsú ágaikat
lankadtan lehajták,
mert a Getsemane-
kertben gyötrelemmel
vért verejtékezett
egy magános ember,
vére szétfolyott
a fekete rögökön,
akkor csütörtökön.
Azon a pénteken
szomorú szél susog,
búsan hajladoztak
bánatos cédrusok,
mert fönn a Golgotán
cédrusfából ácsolt
kereszten függött
egy véresre korbácsolt,
meggyötört, megkínzott
kihűlt, sápadt tetem,
azon a pénteken.
S a másik vasárnap
úgy pirkadat tájba
kivirult a világ
valamennyi fája,
északi fenyőktől
délszaki pálmákig
mind üdén kizöldell,
lombot hajt, virágzik,
mert halottaiból
Jézus ím feltámadt
ezen a vasárnap!
Ne akarj élni érzelmeid nélkül
Olyan mintha sírnál könnyeid nélkül
Néha a könnyek ugyan könnyítik az életet
De olykor jobban sír az, ki kifelé nevet
Engedd, hogy az érzések szabadon szálljanak
Hagyd, hogy a vágyaid valóra váljanak
Ne építsél várat, ne vonulj toronyba
Ne fagyaszd a szíved jéghideg burokba
Engedd, hogy szeressenek nincs annál jobb dolog
Mikor a szíved valakiért hevesebben dobog
Ne feledd a múltat, csak tanuljál belőle
Emeld fel fejedet s tekintsél előre
Keresd a szerelemet, ne harcolj ellene
Ez a miből mindenkinek nagyon sok kellene
Ha csalódsz se csüggedj hallgass a szívedre
S tedd a bánatot mindörökre hidegre
A szemeddel látsz a szíveddel érzel
Ha valakit megszeretsz fogd meg két kézzel
Ne hagyd, hogy elmenjen, mert megfogod bánni
Mert olyat, mint ő már keveset találni.
A vers épít, megszépít milliónyi álmot,
lényünkre terít fénylő, ezüstös palástot.
Elmondhatjuk véle bánatunk örömünk,
minden gondolatunk,sokszínű érzésünk.
Lehet vers sejtető, halk szavú titokzatos,
lelkekbe hatoló, harsány, vagy hangzatos.
Lehet mondandója vontatott beszélő,
rím nélküli sorok, néha csak mesélő.
Az olvasó érti, mit akar mondani,
nem kell a lényegét kutatni, keresni.
Ha rébuszokban szólva fejtörő játék,
elveszti hatását a születendő érték.
Soraival álmokat, rejtett titkot vallasz,
megszületik összefüggő gondolat halmaz.
Történetet, érzéseket,élményeke közöl,
s lelkünket táplálja szivárvány virág özön.
Oldja bennünk, ébredő bánatunk, kételyünk,
s boldogabb világban élünk, létezünk.
Vers kristályos tükre az ember lelkének,
hála az érzésért a mindenható Teremtőnek.
Dáma Lovag Erdős Anna
Ember a Hargitán
Egy igaz székelyre emlékezve
/Csíkmadaras,Bogács Károlyra/
Eső pára cseppje hullik
Siratja egy ember emlékeit
Ott fenn a Hargitán
Zúg a fenyves,zúg az erdő
Nap ragyog fel köd homálya
Felszívódik nemsokára
De egy hang majd hiányzik a tájon
Olt folyónak partját látom
Emlékképhez visszatérve
Hargitán egy ember képe
Ősi székely,szava magyar
Visszhang nem jön vissza hamar
Egy ember a Hargitán várta
Hogy eljöjjön a magyar szabadsága
Várta a jelt,de az anyaország nem felelt
Ott az Olt forrása magaslatán
Ott a Maros folyó torkolatján
Végetért egy kitagadott szenvedés
Echó nem felel csak sír a fenyves
Sem a lent ,sem a fent, szikla néma
Ráborul a csend magánya
Szikla szirten áll a kereszt
Talán a lelke ott lengedez
Székely honát ott vigyázza
Védő szárnyat terít le az éji homályba
Egy ember volt,aki nagyon várta
Remény napját a Hargitára
Egy ember volt ki küzdve bátor
De a remény most összetört kép
Komor felhők gyászba vitték
Zúg a fenyves,zúg Hargita
Kisüt majd a nap a magyarra
Lelkünkben egy embert temetünk
Emlékét megőrizzük !
Offline
