Belépés
sandrapolke.blog.xfree.hu
a valóság szebb az elképzeltnél Böröndi Lajos
1954.06.19
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/260 oldal   Bejegyzések száma: 2593 
Időkapszula II. - Ötvenötödik nap
  2019-01-18 09:29:27, péntek
 
  - És Győr jött, középiskola. Miért pont a Rejtő Sándor Textilipari Szakközépiskola?

Igazából nem adható rá logikus válasz. Valami vonzott Győrbe, azt tudtam, hogy nem szeretnék Sopronba járni, s hogy szakközépiskola legyen a következő állomás. A gimnáziumtól féltem, ott volt nővérem példája, aki otthagyta a Széchenyit, s elment a Soproni Szőnyeggyárba dolgozni.
Lapozgattuk a felvételi tájékoztatót, s ez tetszett meg. Kínált kollégiumot, szakmát, érettségit. S egy új világ megnyílását. S azt az izgalmat, hogy 14 évesen elkezdek a magam lábára állni.
Nem is sejtettem, hogy életem legjobb választása volt. Mondom ezt annak ellenére, hogy egy évet dolgoztam a szakmámban.
Márciusban elvonatoztunk édesanyámmal Győrbe, ahol volt egy kis felvételi elbeszélgetés. Erős, jó hírű iskola volt a Rejtő Sándor Textilipari Technikum, akkor még válogathattak a jelentkezők közül.
Aztán jött a hír, hogy felvettek, majd augusztus végén egy levél, hogy egy kicsit csúszik a beköltözés, mert a kollégiumban csehszlovák menekültek vannak. 1968 augusztusa volt.
Győr, 1968. Egy 14 éves gyerek egyedül a nagyvárosban.
Az első félév nehéz volt. Sokat sírtam. Havonta egyszer mehettünk csak haza. De nem mutattam otthon, hogy visszamenni hétfőn hajnalban milyen nehéz. Szerintem anyukám tudta.
De összeszorítottam a fogamat, és nem adtam föl.
Félévkor erős hármas voltam, aztán év végére négyes. Ez alá már nem küzdöttem le magamat. Megszoktam a kollégiumot, ami valójában nem is volt az, hisz az iskolából egy hosszú folyósóról nyílt egy fürdő és Wc, valamint egy nagy hálóterem, ahol 27-en aludtunk. Tanulni abban a teremben tanultunk, ahol nappal voltunk. Iskolaszereink a tanteremben. A folyosón mindenkinek volt egy szekrénye. Igazából az esték voltak jók, mert miénk volt az iskola, a hátsó lépcsőházzal.
A suliból gyakorlatilag nem mehettünk ki, csak hét végén. Aztán, amikor bevezették, hogy négyestől fölfelé nem volt kötelező a tanulószoba, én jártam a várost, szabadon, s sokszor reggel tanultam sétálva az első emeleti folyosón, néha rápillantva a tablókra. Negyedikre nagyon jó tanuló lettem, egy-két négyes jegy volt csupán.
Az élet a falakon kívül is lassú volt, mozi, a két forintos jeggyel, és könyvtár. Érdekes módon itt is magamra voltam hagyatkozva, hogy mi kerül a kezembe. Véletlenszerű volt a dolog. Kezdtem irodalmi lapokat forgatni, s titkokban verseket írni. A Napjainkat rendszeresen megvettem, főként azóta, hogy Ratkó Józsefre leltem, akinek sok versét közölte a lap.
A legnagyobb fordulatot magyartanárnőm és férje hozta, Éva néni megtudta, hogy írogatok, elkért néhány verset, s egyik nap azt mondta: Bálint Mihály utca 8, gyere el este hozzánk.
Itt átadott a férjének, Grábics Frigyesnek, aki tudatosan adott feladatokat, városismereti vetélkedőkre készített fel. S innentől volt, aki irányt szabjon. Akkor még nem tudtam, hogy mindketten tanították Bella Istvánt és Ágh Istvánr, s Győrbe költözve Frigyes bácsi 1956-ban Szigethy Attilához csatlakozott. Később őt megfosztották diplomájától, s a Hűtőházban tudott elhelyezkedni. Innét is ment nyugdíjba. Színháztörténettel foglalkozott, s mindent tudott Győrről, amit tudni kellett. Elvégezte a matematika szakot, de tanítani nem engedték. Haláláig tartottuk a kapcsolatot, a katonaság alatt rendszeresen leveleztünk.
Éva nénit pedig a textilbe helyezték, sok más '56-ban megégett tanárral. Ezért is volt olyan nagyszerű az iskola.
Persze akkor én ezt nem tudtam, azt viszont éreztem, hogy Mária néni, aki nagyszerű történelemtanár volt, valahogyan nem vonzódott a Tanácsköztársaság tanításához, s valahogyan túl finom és csodálatos teremtés volt abban a nyers világban. El is csapták később.

- De az iskola elsősorban mégis a textiles életre készített fel.

A szakma jelesei nagyszerű tanárok is voltak. Szerettem az anyag-és áruismeretet, a gyapjúfonás technológiáját. Jártuk a gyárakat. Oszkár legendás tanár volt, akit senki nem nevezett saját nevén. (Talán Kocsis Lajosnak hívták.) Ő másként tolerálta humán érdeklődésemet. Szigorral. Emberséges szigorral. Tanáraim talpig emberek voltak és nem szakbarbárok.

- Egyszer minden jónak vége lesz, s elérkezik az ember a nagybetűs életbe.

Matematikából értem közepesre, a többi tárgy jeles lett. Felvételiztem a Pécsi Tanárképző Főiskolára, ahova végül nem vettek fel. Már nem emlékszem a pontszámra, de akkor húsz volt az elérhető maximum.
Szüleim közben nem lettek gazdagabbak, nőttek testvéreim is, nem is nagyon értem ma, hogyan gondoltam a továbbtanulást. De ők nem mondták, hogy menjek el dolgozni, várjak kicsit. Végül 1972. augusztus elsején beléptem a Soproni Szőnyeggyár ajtaján, 1973 szeptemberéig kártolóként dolgoztam három műszakban. Új világ kezdődött, nyers, de embert formáló és próbáló.

- És verset nem is írtál?

Úgy emlékszem, nem igazán. Még csak azt tudtam biztosan, hogy tanítani szeretnék, s hogy az irodalom világát kell valahogyan kinyitni, de nehezen megy, nincsen kulcs ahhoz az élethez.

- Erre az időszakra is szeretettel gondolsz vissza.

Otthon voltam, teheneink voltak, aprójószágok, ott volt az erdő, pénzt kerestem, aminek egy részét - talán az előleget - édesanyámnak adtam oda, az elszámolás az enyém volt.
Édesanyámmal megbeszéltük, hogy félreteszek havonta 400 forintot, s ha felvesznek főiskolára, ez elég lesz addig, amíg ösztöndíjat nem kapok.
A gyári munka nehéz volt, a kártológép vagy 25 méter hosszú, s ha az előfonalak leszakadnak, akkor órákig áll a gép, s a gyűrűsfonó is, ami az általam készített előfonalat sodorja fonallá. Így több ember normája ugrik. De valahogyan különös érzékem volt ahhoz, hogy mielőtt valami történt volna, leállítsam a gépet. Az újraindítás egyszerűbb volt. Meg voltak velem elégedve, s elég jól kerestem. Úgy rémlik, úgy 1800 forintot is havonta.
A baj csak az volt, hogy éjszakai műszak után nem tudtam négy óránál többet aludni. Így mindig fáradt voltam.
Közben készültem a felvételire, olvastam azokat a könyveket, amelyek szakközépiskolában nem voltak kötelezők, csak gimiben. És jelentkeztem Szombathelyre, a Pécsi Tanárképző főiskola kihelyezett tagozatának könyvtár-magyar szakára. Ehhez kellet csatolni munkahelyi javaslatot is, amiben az állt, hogy nem szeretnék, ha felvennének, mert olyan jó munkás vagyok.
Később tudtam meg, hogy ezen elámultak a felvételi bizottságban, mert a sablon ajánlásokhoz voltak szokva.
Nagyon nagy volt a túljelentkezés, de felvettek. Nagyon boldog voltam. Még akkor is, ha a papíron az állt, hogy egy év katonaság után kezdhetem meg főiskolai tanulmányaimat.
Az otthon eltöltött év megedzett. Akkor lettem igazán felnőtt, amikor édesanyám egy vasárnap délelőtt leugrott a rosszul megrakott szekérről, s nyílt bokatöréssel vitték be a soproni kórházba, ahol egy urológus rakta össze a lábát. Nem is sikerült jól a műtét, haláláig sántított anyám.
Vasárnap reggel édesapám engem kapacitált, hogy menjek vele, de én morogtam, nem fűlt a fogam hozzá. Szombaton is dolgoztam, ráért volna hétfőn is kimenni a mezőre. Anyám ment ki helyettem.
Főtt a leves a sparhelten, három kicsi gyerek sírt velem együtt, én bele a levesbe.
Megtanultam főzni. Kénytelen voltam, apám egyáltalán nem tudott. Összeszedtem magamat, s két hónapon át főztem, mostam, a gyerekek segítettek, amit tudtak. Ha éjszakás voltam, Sopronban vásároltam, amíg aludtam, apám előkészítette az ebédet, ha nem volt szolgálatban. Délben fölkeltem, jöttek a gyerekek, mosogattunk, felmostunk.
De teheneink is voltak, s a háztól vitték el a tejet. A szomszéd nyolcvan éves Ágnes néni jött át fejni eleinte, de gyenge volt a keze. Apámat nem engedte az állat, úgy mondtuk, hogy nem adta le neki a tejet. Meg kellett tanulni fejni. Könnyen ment, mert engem ismert a tehén, évekig én legeltettem. etettem. (Sőt, leszerelés előtt meg kellett volna ellenie, de megvárt, hazaérkezésem éjjelén született borja, s nekem kellett segíteni elletéskor.)
Zsuzsi napi húsz liter tejet is adott. Vele lelki kapcsolatban kellett lenni fejéskor. Behajtottam az istállóajtót, kimostam a farkát, lemostam a tőgyét, és beszélgettem vele. Nagyon hálás volt mindenért, de ha valaki megállt az ajtóban, nem adott egy csöpp tejet sem. Aztán néhány hónap múlva hazajött édesanyám, lassan visszatért a régi élet.
És eljött a szeptember, egy reggel megcsókoltam az ágyban fekvő édesanyámat, s elköszöntem, s mentem jelentkezni Győrbe, a vasutas kultúrházba, ahonnét kora délután bevagoníroztak bennünket, s Kalocsa felé vitt a vonat. Elkezdődött valami más, egy új élet. S egy új, másként érdekes világ nyílt ki előttem.

- Egy év nem a világ!

Nem is tragédiának éltem meg, inkább lehetőségnek. Kitágult a világ előttem. Kíváncsi voltam.
Egész éjszaka fenn voltunk egy nagy helyiségben az '56-os Forradalmi Ezred laktanyájában. Válogattak közöttünk, lehetett jelentkezni. Én vártam, míg végül a maradékot 82-es aknavetősnek sorolták be. Halvány gőzöm sem volt, hogy az mi. Beöltöztünk, aztán a körletben, ahol 27-en voltunk, a hátsó falnál választottam egy felső ágyat.
Másnap elkezdődött a kiképzés. Az őrnagy elvtárs, akit nem voltam képes megkedvelni, az első nap reggelén kiválasztotta azokat, akiknek valamelyik felmenője katonatiszt volt, s őket rögtön őrvezetőnek nevezték ki. Mi, a hatalmon lévő munkásosztály gyermekei jók voltunk bakának.
Már homályosulnak az emlékek, de összességében rendkívül hasznosnak véltem később a katonaságot. Én kollégistaként megszoktam, hogy tekintettel kell lenni a társakra, s hogy nem vagyunk egyedül. Ezt sokan - egyke gyermekként - nagyon nehezen tanulták meg.
Az étel szörnyű volt, a mákos tésztához is kenyeret ettünk. A folyamatos kiképzés megviselt, soha nem voltam sportos alkat. De egy idő után szabadidőmben lementem futni, könyvtárba jártam, s beszélgettünk egymással.
Mivel mindnyájan előfelvételisek voltunk, sokat beszéltünk irodalomról, könyvekről.
Itt kezdődött el valami. Itt jutottam társaim révén értékes irodalomhoz. Készült egy hosszú lista, amihez mindenki hozzáírt, megbeszéltük, s elkezdtük olvasni a könyveket. Knut Hamsun Éhség című könyvét soha nem olvastam el volna, ha nem ajánlják. S filmeket is hozattunk le, így némafilmeket a kezdetekből, s a harmincas évekből. Ehhez kaptunk engedélyt. Rádió csak a központi volt, a hírektől el voltunk zárva.
1974. március 15-re emlékszem, nem engedtek ki bennünket a körletből, egy tiszt állt az ajtóban, s megtiltotta, hogy a könyvtárba menjek. Akkor voltak Pesten a kokárdás tüntetések, de mi ezekről sem tudtunk.
Itt már próbálkoztam versírással, de szerencsére ezek eltűntek. Nem voltam birtokába a versírás ismeretének, csak a vágy élt bennem.
Végül emberpróbáló évnek gondolom azt az egy évet, de nem haszontalannak. Az emberré válás tanulásának a folyamatához hozzátartozott.


 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Varga György katalógusáról - Ötvennegyedik nap
  2019-01-17 06:35:02, csütörtök
 
  A fák állva halnak meg
Varga György katalógusáról

Elfogult vagyok. Varga György a barátom. Az elmúlt közel negyven évben számtalanszor voltunk együtt kiállításon, szerveztünk közös akciókat, vitatkoztunk, boroztunk együtt. S néztem képeit. Közös tárlaton, egyéni kiállításon. Vettem kézbe bronz szobrocskáit, simogattam bőrből készült képeit.
Láttam és átéreztem harcait a nem mindig befogadó környezettel, hallgattam a középszer irígy sustorgásait. Láttam a hozzá törleszkedéseket, s az ellene szervezkedőket.
Már innen is lehetett tudni, hogy dolgai jók, szépek a szemnek, érzelmeket váltanak ki.
Szereti a Szigetközt, amelynek fái állva halnak meg. Tucatnyi akvarellben örökítette meg e táj szépségét, pusztulását, élni akarását, s gyönyörű olajképek árulkodnak rejtett kincseiről.
Aztán ahogyan tágult a horizont, szélesedett a látókör, a közösséget kereső festő a régió képzőművészeti életének egyik szervezőjévé vált, az immár egy évtizedes KOMP (Kortárs Művészeti Panoráma) kuratóriuma elnökeként a baráti közösség évről -évre megrendezett vándortárlatának mozgatójává. Ez a közösség, amely lebontva fizikai és szellemi határokat, összekapcsolta a régió művészeti életét. S Győrtől Dunaszerdahelyen át Somorjáig barátokat toborozva a látás nyelvének.
Varga 2017-ben betöltötte hetvenedik évét, s ezt egy impozáns katalógus kiadásával ünnepelte meg. S ez a katalógus végül a tavalyi év második felében jelent meg, s hűen bemutatta azokat az állomásokat, amely érdeklődésének, művészi kíváncsiságának állomásai is.
A szép reprodukciók a festő-és iparművész legjobb darabjait mutatják be, a plasztikákon, akvarelleken, olajképeken át elvezetve a modern világig, amelynek mélyén ott rejlik a szenvedés, s megváltatlanság és megválthatatlanság, s a mai ember romlottsága. S az e fölött érzett megalvadt kétségbeesés.
A katalógus azonban nem csak Vargáról szól, a legfontosabb barátok is szerepet kapnak benne. Szakolczay Lajos egy Varga pályaképet rajzol fel, dr. Nagy István agrárminiszter személyes vallomása olvasható Varga festményeivel kapcsolatban: ,,Egy Varga György kiállításra fel kell készíteni a lelket, egy Varga-katalógus fellapozása hatalmas élmény. A Szigetköz festője ugyanis olyan világot tár elénk, amely egyszerre kavar fel és nyugtat meg bennünket, adósságainkra figyelmeztet s megsebzett tájjal szemben, s jelei belénk égnek, mint a hófehér templomfalra a rávésett keresztek."
S két Böröndi-vers is szerepel a katalógusban, azok közül, amelyet az elmúlt évtizedekben Gyuri alkotásai ihlettek.
S mi jöhet még? A idős művész idejének legnagyobb részét Dunaszigeten, a Szigetköz egyik falucskájában tölti. Itt fest, kertészkedik, s várja a betoppanó barátokat. Nem tudja őket mással megkínálni csak csönddel, egy pohár borral, s azzal a fölismeréssel, hogy az ember a körülötte lévő, a tájban rejlő szépségekkel együtt élhet igazi emberi életet ebben a zajokkal szennyezett félőrült világban.
Böröndi
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Időkapszula - Ötvenharmadik nap
  2019-01-16 07:16:22, szerda
 
  Időkapszula

- Bár az anyakönyvi kivonatomban Kapuvár szerepel születési helyként, ez csupán annak köszönhető, ha akkoriban szorgalmazták a kórházban szülést, s én ki tudtam várni - testvéreimmel ellentétében - hogy bezötyögjön a kapuvári kórházban a mentő. Amúgy természetesen répceszemereinek vallom magamat. Itt nyílt ki a világra szemem, még ha ez a világ a falu határát jelentette is, itt emlékszem nagy havakra, fürdésekre a Répcében, csattogóra, papsajtra. Óvodás is voltam, s emlékszem, hogy a Répcén túlra elmentünk a nagy körtefáig, s ez olyan volt, mintha kigyalogoltunk volna a világból.
Emlékszem a cukros zsákra a szoba sarkában, ez fizetség volt a munkaegységek fejében, mert édesanyám a téeszcsében dolgozott néha-néha.
Emlékszem a telente felolvasott Egri csillagokra, amikor a konyhai tűzhely körül kuporogtunk, s anyánk csillogó szemmel olvasott. Bözsi nénire, aki Imre bácsival a hátsó házba költözött, ahogyan bekukucskált fejkendővel az ablakon, s mi rémüldöztünk az idős nénitől, aki akkor úgy negyven éves lehetett.
Halványan Imre bácsira is, aki az első háborúról mesélt, a szerb frontról, ahol ő szolgált.
S az iskolára, az osztatlan osztályokra, Polgár tanító nénire, aki szépen megtanított mindenkit írni, olvasni.
S emlékszem arra a napra is, amikor traktorra pakoltunk mindenünket, s elindult velünk a gép, én hátul ültem a bútorokon, a balfi állomásra, a határsávba, ahol édesapám szolgálati lakást kapott a vasútállomáson.

Tíz éves voltam ekkor.

- Visszaemlékezve sokunkban megszépül a múlt, pedig az ötvenes évek első felében nem volt könnyű az élet.

Ebben is lehet valami, de én akkor is szépnek és biztonságosnak éreztem a világot. Édesanyánk valahogyan olyan világot álmodott körénk, amelyben boldogok voltunk. Pedig amikor elköltöztünk Répceszemeréről, már négy éhes gyerekszájnak kellett kenyeret varázsolni. Édesapánk Szemerétől jó negyven-ötven kilométerre dolgozott, nem volt könnyű eljutni a munkahelyére. Keveset keresett, s volt olyan, hogy nem nagyon volt vacsora. S milyen jót nevettünk anyuval azon, hogy kitaláltam: együnk zsirollát. Ez valójában sűrű rántás volt, de eltelt vele a gyomrunk. Reggelire mindig tej volt, amit a téeszből hoztunk.
Nem igazán volt télen tüzelőnk sem, ezért csak a konyhában fűtöttünk. Aztán a hideg szobába vittük a rongyokba csomagolt forró téglát a lábhoz. S összebújtunk. Egy szobában aludtunk, volt ugyan a házban még egy, de az romos állapotban volt. Ez része lehetett valaha egy kis falusi kúriának, amit a háború azután megrongált, s nem volt pénz felújítani.
A karácsonyok szépek voltak, csöppnyi ajándékunkkal futottunk át a szomszédba megmutatni a rokonoknak. Ott édesapám nővére lakott, három gyermekkel.
Az első könyvemet másodikos koromban kaptam, éppen kezdtem olvasgatni már. Nemtudomka Napvárosban volt a címe. S anyám, aki könyv nélkül nem tudott élni, megrendelte részletre az Olcsó könyvtár sorozatot, így aztán beköltöztek otthonunkba a magyar klasszikusok.
Vasárnaponként misére jártunk, havonta egyszer gyóntunk, áldoztunk, de nem lehet azt mondani, hogy vallásos légkörben nőttem fel. A vallás, mint az élet fontos kerete, a rendet biztosító erőként csak később vált fontossá, de igazából nem épült be a mindennapokba, csak valahol a lélek mélyén tartotta össze a világomat.

- Kópházáé a következő négy év. A balfi állomásból logikusan következik Kópháza?

- Balf a Fertő völgyében található, az állomásról egy domboldalon lehet leereszkedni, s a fürdőkápolnát elérve, ahova néha-néha hajnali misére eljártunk, jutunk el a faluba.
Az állomás pedig a Gysev vonalán az utolsó megálló volt Sopronig. A síneken túl pedig Kiskópháza található, s aztán odébb Kópháza. Hiába volt a falu határát jelző kő a házunk előtt néhány méterre, Balf legalább négy kilométerre volt. Logikusnak tűnt, hogy a költözést követően édesanyánk megfogta a három gyermek kezét, s elballagtunk a kópházi iskolába.
Aztán itt következett a csuda! Minden gyerek horvátul beszélt a szünetben, míg magyarul folyt a tanítás. Így egy kicsit meg kellett tanulni krobótul is, ahogyan ezt a furcsa nyelvet hívtuk. Mivel nekem csak négy év adatott ebben a közegben, a legalapvetőbb kifejezésekig jutottam el: Jön a tanár, gyere ide, kérek fél kiló lisztet. S persze a káromkodások.
Szerettem ide járni, pedig a határsávban élni nem volt leányálom. Megszoktuk a katonákat, az állandó ellenőrzést.
Nekem az erdő volt a nagy dolog, amikor tehettem, csatangoltam benne, gyöngyvirágot árultunk májusban a vonatok mellett, megtanultam a pénz fogalmát.
S valahogyan ki kellett törni a szegénységből, ezért kitalálták szüleink, hogy tehenet vesznek, s akkor lesz tej, s a fölöst el is lehet adni.
Így is lett, de a telet leszámítva a legeltetés rám maradt, Édesapám nem sokat értett az állatokhoz, meg ott volt a szolgálat is. Édesanyám fejte a teheneket, s jöttek is a házhoz a jó zsíros tejért. Így hetente jött némi pénz, s ez lehetővé tette, hogy Sopronból húst, s felvágottat hozzunk. Véget ért hát a nagy szegénység.
S legeltetés közben, hogy ne unatkozzak, olvastam. Beiratkoztam a kópházi könyvtárba, s ábécé sorrendben kölcsönöztem ki a könyveket. Persze hamarosan Azsajev következett, a Távol Moszkvától című szörnyűség, s mindenféle nehezen olvasható termelési regény. Solohovba is itt botlottam bele, s végig rágtam 13-14 évesen magamat az Új barázdát szánt az eke című regényen.
Hogy ez a sok szemét nem vette el a kedvemet az olvasástól, azt a csíkos és pöttyös könyveknek köszönhetem.
1967-ben majd egy évre katonák költöztek be az erdőbe, építeni a műszaki zárat a határra. Házunk állandóan tele volt velük, hozták a konzervet, a gombát, s anyánk meg meleg étellel és jó szóval látta el őket. Dinnyés Jóska is itt katonáskodott, később is jó szívvel emlegette Böröndi mamát.
(Folyt.)
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Pest autóval - Ötvenkettedik nap
  2019-01-15 05:40:20, kedd
 
  Szakály Sanyi kocsiját vittem vissza Pestre tegnap. Erzsi vette át az Alkotás úti Shell kútnál. Egy kicsit beszélgettünk, vagy két évtizede nem találkoztunk. Aztán a Déliből Metróval a Kossuth térre, majd a kettes villamossal a Vigadó térig.Ide költözött a minisztérium, Szélvihar, metsző, hideg szél.
Volt egy kis megbeszélésem, amíg várakoztam az amerikai könyvön dolgoztam. Egyébként is még csak ismerkedek az új épülettel, nekem labirintus, és zsúfolt.
A kapott feladatokon dolgozom a héten idehaza.
Vissza éppen lekéstem a müncheni gyorsot, de fél óra múlva a szombathelyivel Győrig, majd a régióssal Óvárig.
Mozgalmas nap volt, de jó volt kimozdulni. Most meg itthon jó.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Játék a számokkal - Ötvenegyedik nap
  2019-01-14 06:42:03, hétfő
 
  Tegnap doni megemlékezés Darnózselin. Egyszerű volt, méltóságteljes. Aztán olvasom a facén a különféle cikkekben, hogy 130, 140, 148 ezer a hősi halottak száma.
Napról napra több lesz? Egy is sok, de a tényeknél kellene maradni. Én Szakály doktor tanulmányaiból tudom, hogy a szám ennél kevesebb. A 120 ezer fő nem elég?
Valami nagyon nincsen rendben a számokkal nálunk. Csak ha 1956 magyaróvári legyilkoltjaira gondolok, borsózni kezd a hátam. Se fölfelé, se lefelé nem kellene csalni. Attól a tragédia nem lesz kisebb, s nem lesz nagyobb,
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Pihi - Ötvenedik nap
  2019-01-13 08:29:36, vasárnap
 
  Amikor végzek egy nagyobb munkával olyan néhány napig, mintha kifolyt volna belőlem az erő. Így van a korábban emlegetett füzetnél is, amit ma lövök át a nyomdába. Pihenni kell kicsit, ámbár holnap Pest. Szakály Sanyi kocsiját is visszaviszem, itt javították. S aztán egy kis idő, tárgyalás a minisztériumban, és jövök haza. S pár napig valóban ki fogok kapcsolni.  
 
0 komment , kategória:  Általános  
Magyar vetés - Negyvenkilencedik nap
  2019-01-12 06:50:27, szombat
 
  Megjött Innsbruckból a korrektúra, így a 49-es antológia újbóli kiadása révbe ért. Jöhet a nyomda.
Azt hiszem, a kiadóm ismét lépett egy szintet.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Pörgős idő - Negyvennyolcadik nap
  2019-01-10 07:12:35, csütörtök
 
  Nagyon lassan hosszabbodik a világos időszak. S akárhogyan is igyekszem, este nyolcra úgy elálmosodok, hogy lefekszem. S aztán fél háromkor ébredek. Tévét nem lehet nézni, a terrorhiradók után jönnek a gagyi játékok.
Aztán hajnalban jár az ember agya.
Tegnap a szokásos banki dolgok után Jánosra mentem a könyvtárba. Kivittem az újságokat. Aztán Győrbe, a bécsi meghívókért. Zsóka is eljött velem, s ebédeltünk egy nagyszerű étteremben. Még most sem vagyok éhes.
Aztán kimentem a fél négyes bécsi gyorshoz, Erzsike jött a meghívókért.
Közben telefonok, üzenetek. Hétfőn is fel kell mennem Pestre, egy rövid tárgyalásra. S holnap is megyek.
Azt veszem észre, hogy gyorsabban elfáradok, mint tíz éve. Lehet, hogy kevesebbet kellene vállalnom?
(Meg az öregség.)
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Memoár - Negyvenhetedik nap
  2019-01-09 06:24:39, szerda
 
  Egy kaliforniai hölgy emlékiratán dolgozok. Tulajdonképpen életrajzi regényt írt. Tavaly nyáron ismerkedtünk meg Magyarországon, s javaslatomra nem tollba mondta életét, hanem megírta. Jó 400 oldal. Megható, jól olvasható, sok nyelvi javítani valóval.
A könyvet kiadom.
Erre jó az internet, napi kapcsolat a világ túlsó felével.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Rozsdás ég alatt - Negyvenhatodik nap
  2019-01-05 08:27:03, szombat
 
  S nekilátni a dolgoknak. Télről írtam tegnap,s ha az ember a rádiót hallgatja és az időjárásról olvas, tényleg el is hiszi, hogy tél van. Eddig fél nap volt a tél, alig fagyott éjszaka, viszont a szürke mocsok folyik az égből. Nem eső, nem hó, sár.
Hétfőre írom össze a tennivalókat, a kintieket is. Van bőven dolog.
Most a szél-járást rakosgatom össze. Néhány nagyszerű dolog is lesz benne. S verseket rendezgetek. Terveim szerint a végső - minden kötet utolsó - kötetet adnám ki. S ezt Pesten szeretném, tárgyalok róla barátaimmal tavasszal.Hisz a rozsdás ég teljesen bezárulni látszik fölöttünk. S Rózsdás ég alatt a munkacím.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/260 oldal   Bejegyzések száma: 2593 
2018.12 2019. Január 2019.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 15 db bejegyzés
e év: 15 db bejegyzés
Összes: 2594 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 8
  • e Hét: 8
  • e Hónap: 2744
  • e Év: 2744
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.