Belépés
lambert.blog.xfree.hu
Bár úgy tűnik ma, mintha csak a hamisak, a gazok és gonoszok számára gyümölcsözne az élet; ne irigyeld őket! Összeomlik alattuk a csalásra épült világ. A jövend... Ballán Mária
2006.07.04
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/47 oldal   Bejegyzések száma: 467 
Egy harcos gondolatai: a lövészárkok átlépése helyett
  2018-09-22 22:19:37, szombat
 
  Egy harcos gondolatai: a lövészárkok átlépése helyett az igazságot kell képviselnünk!





Mint egy vírus terjed a hazafias közegben az a naiv gondolat, hogy a társadalomban meglévő “lövészárkokat" be kell temetni és nyitnunk kell mindenki felé, mondván, hogy nem élhetünk a saját véleménybuborékunkban bezárkózva. Sajnos nagyon súlyos következményei lettek ennek a gondolatnak, elég csak megnézni, hogy mivé lett a Jobbik és a jobb napokat is látott Vona Gábor. Teljes eltévelyedést hozott magával ez a békegalamb lázálom. Ezt a kérdéskört járjuk körbe, hogy orvosságot adjunk a liberális áfium ellen a magukat még valódi radikálisnak tartóknak.

Való igaz, hogy vannak lövészárkok a társadalomban, amit hívhatunk akár törésvonalaknak is. Az is igaz, hogy egy szétszabdalt, szétrepedezett társadalom nem lehet egészséges és erős. Jobb lenne, ha nem lennének jelen ezek a törésvonalak és együttes erővel tudnánk dolgozni a szebb jövő felépítésében - de ez egy olyan demagóg, utópisztikus gondolat, amit józanul gondolkodó, értelmes ember nem vehet komolyan; ezt nem hirdetheti teljes mellszélességgel anélkül, hogy ne válna vicc tárgyává. Ugyanis ez a kérdéskör jóval bonyolultabb, minthogy ehhez az óvódás retorikához nyúljunk.

Onnan kellene kezdeni, hogy a törésvonalak megléte leginkább csak a tünet, nem az igazi problémát jelenti. Az igazi probléma az, hogy megszűnt a valóságos igazodási pont, elvágtak minket a gyökértől, és a legtöbbek élete egy céltalan bolyongás. Valóban kialakulnak ezért olyan “véleménybuborékok", amik a szektásodás jelenségét hozzák. Látszólag épelméjű emberek képesek részleges igazságokat felmagasztalni abszolúttá és egyeduralkodóvá: szélsőséges példaként említhetjük, hogy van már a szoptatós kismamáknak is “gyülekezete", akik szerint már a kisbaba megszoptatásával jobbá válik a világ. Említhetjük a néptáncosokat, rovásírás-imádókat, harcművészeket és körülbelül mindenkit, aki nem tompult el véglegesen, hogy kialakított maga számára egy, az elfoglaltságára jellemző nézetrendszert, ami lehet, hogy még értéket is képvisel, de önmagában még nem gyógyír a társadalom egészére. A probléma ott kezdődik, amikor ezeket rá akarják erőltetni mindenkire, térítenek, mondván, hogy csak ez az út vezet el az üdvözülésig. Jobb esetben, csak lenézik, negligálják azt, aki nem tartozik az ő “szektájukhoz". (Maga a szekta szó is részt jelent.) Ez a jelenség is azért van, mert mindenki keresi a helyét, a társadalom eleve szétzizált (részekre szabdalt) állapotban van, hiányzik a felfelé mutató tengely, ami elhozhatná az egységet.





És mi erre a liberalizmus válasza? Még több liberalizmust! Az általuk elhozott modern világ betegségeire hivatkoznak, hogy azokat nem lehet nemzetállami keretek között kezelni, és ezért a nemzeti öntudatot is fel kellene adni. Sikeresen felszámolták a vallási, rasszbeli és egyéb identitásokat, lerombolták a tradicionális világot, a nemzeti azonosságtudatot is elvennék a klímaváltozás és robotizáció problémái miatt. Nem veszik észre, hogy ezek a modern világ materialista, ateista individualizmusából, a vegytiszta liberalizmusból fakadnak. És még van pofájuk az állítani, hogy micsoda eredményeket ért el az emberiség a liberálisoknak köszönhetően a modern korban, mert nincsenek éhínségek és háborúk... Hol nincsenek!? Az általuk megszállt területeken talán. Bővebben lásd Yuval Noal Harari zsidó áltekintéllyel készült legújabb interjút. Link

A politikai nézetrendszer is hasonlóan épül fel, azzal a különbséggel, hogy míg a rovásírást, néptáncot, vagy éppen a szoptatást abszolúttá tevőknél ott van a részigazság, addig vannak olyan (meta)politikai elképzelések, amiket tűzzel-vassal irtani kellene, harcot kell hirdetni ellenük, mert nemhogy részigazságot nem képviselnek, hanem brutálisan károsak. Aki nem hiszi, az kapcsolja be valamelyik kereskedelmi csatorna valóságshowját, vagy olvasson Ripostot, esetlegesen hallgassa Gyurcsány, Fekete-Győr András és egyéb elvetemült politikus beszédeit (vagy csak olvassa el a fenti interjút).

A liberálisok, a modernek, a baloldaliak tábora és a köztünk lévő lövészárkokat legfeljebb a hulláikkal lehetne betemetni, hogy aztán rohamot indíthassunk velük szembe. Arról persze beszélhetünk, hogy rossz helyen vannak a lövészárkok és valójában nem abban van nézeteltérés, amit a tömegmédia próbál velünk elhitetni. Illetve arról is lehet vitákat folytatni, hogy valójában a jobb- és baloldaliság mit is jelent, mert nem a pártpolitikai paletta alapján kellene ezt sem elképzelni. A valódi törésvonal mindig, minden egyes szituációban a tradíció és az antitradíció, a hagyományokat követők és a hagyományellenesek, a valóban konzervatívok és a liberálisok, a modernek között vannak. Az igazság a hazugsággal és a valóságot relativizálókkal szemben. Ez még egy átlagosnak tűnő vitában is így van, sőt, a belső vívódásokban is ezt éljük át, ami megfigyelhető, ha az önismeretünk eléggé fejlett. (A lövészárkok betemetéséhez hasonlóan blődség az a felfogás, miszerint, ami XX. századi azt meg kell haladni, ami XXI. századi, az szükségképpen jó és üdvözlendő...)

Az igazság relativizálása is a liberálisok bűne, amiben sajnos a “lövészárok-temetők" is cinkosok, hiszen a véleménybuborék-elméletet elfogadva azt is kimondjuk, hogy minden egyes álláspont csak egy véleménybuborék és könnyen rá tudjuk mondani, hogy “ez is egy álláspont". Így lesz a modern világgal szembeni teljességet felmutató álláspontunk, a hagyományhű konzervativizmus, a tradicionális létszemlélet és világnézet is csak egy “véleménybuborék". Így kell lerántani a magasrendűséget az aljasságok közé.





Egyedül a tisztázásról lehet szó, de arról nem, hogy úgy barátkozunk az ellenséggel, hogy a lövészárkokat átlépve átállunk. Akik a lövészárkok feleslegességéről beszélnek és ezt a témát erőltetik, azok gyakorlatilag nem betemették az árkokat, nem a törésvonalakat számolták fel, hanem cserbenhagyva a valódi bajtársaikat egyszerűen átálltak. Láttunk már baloldali liberálist meghatódni ezen a békegalamb retorikán? Láttunk tőlük viszontgesztusokat olyanformán, hogy azt mondták volna, igazatok van ebben és ebben? Ők maradtak szilárdan a saját álláspontjukon és eszük ágában sincs semmit sem temetni, csak megerősödnek abbéli hitükben, hogy nekik van igazuk. Cserébe láttunk addig becsületes hazafiakat kutyává válva meghunyászkodni a baloldali véleményterror előtt, és elhatárolódni mindentől, még saját maguktól is. Ha elég lelkes és hiteles ez az önmegtagadás, akkor persze “orrukat befogva" adnak valamicske alamizsnát, ami csak addig tart, ameddig a liberális-modern szerep.

Természetesen lehet olyan párbeszédet kezdeményezni, ahol az általunk képviselt igazságot lefordítva mondjuk el a liberálisok, modernek nyelvén, de ez nem jelentheti azt, hogy bármiért bocsánatot kellene kérnünk és egyszerűen át kellene állnunk, mert ott szimpatikusabb, értelmesebb emberek vannak, vagy valamiféle esély nyílik egy magasabb pozíció elérésére (amit a saját térfelén nem tudott elérni). Egy őszinte párbeszéd legalább pontosan megmutatná a határokat is és lehet, hogy az áltörésvonalakat fel is számolná, de egyúttal a valódiakat lefekteti, tehát a törésvonalak (lövészárkok) eltűntetéséről beszélni képtelenség, hiszen azok valóságosak.

Vizsgáljuk meg, hogy miért is vannak ezek az árulások? Joggal tehetjük fel a kérdést, már csak azért is, hogy magunkat megóvjuk még csak a látszatától is. Akinek van egy szilárd hite, van egy kiforrott eszméje, az nem fog átkacsintgatni és a túloldal kegyeit keresni. Akinek viszont nincs, az hamar kifárad, és amikor nem jönnek a földi, világi eredmények, akkor gyorsan “vált". Egyszerű pragmatizmus is meghúzódhat a háttérben: nem sikerült nyerni az igazság zászlajával, ezért egyszerűen bevonjuk azt a lobogót, elnézést kérünk annak felmutatásáért és felhúzzuk azt a zászlót, ami éppen jobban megfelel a korszellemnek.





Olyan harcosokra van szüksége hazánknak, akik képesek magasra emelni a zászlót, képesek világosan látni az ellenséget és harcba vezetni a változtatni akarókat. A sötétséggel nem lehet békét kötni. Nincs addig béke, ameddig nem az igazság van hatalmon. Olyanokra nincs szükség, akik az ellenség kegyeit keresve megtagadják a hitüket, elárulják az örökérvényű hagyományokat, majd ezt erényként, példaként próbálják bemutatni. A nemzeti radikalizmusnak új utat kell találnia magának, ahol önállóan, mintegy a légpróbát kiállva kell tudnia megerősödnie. Az építkezés idejét éljük, használjuk ki okosan és erősödjünk meg mind testileg, lelkileg, de főleg hozzuk létre magunkban a rendíthetetlen szellemet!

(Barcsa-Turner Gábor - Egy harcos gondolatai)


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  ERKÖLCS  
Elszabadult a genderpokol, mert kiállt a férfiak és a nők
  2018-09-19 21:40:50, szerda
 
  Elszabadult a genderpokol, mert kiállt a férfiak és a nők mellett a svéd professzor

Nekiestek annak a svéd professzornak, aki az egyetemi óráján arról beszélt, hogy igenis van biológiai különbség a férfiak és a nők között. Ezután az egyik - a gendertémában igencsak más véleményen lévő - diák nekiesett az oktatónak.

A svédországi Lund Egyetem professzora, Germund Hesslow nem gondolta volna, mekkora botrány lesz abból, ha az egyik órán arról beszél, hogy szerinte vannak biológiai különbségek a férfiak és a nők között. Az óra után a hallgatók annyira felháborodtak, hogy a rektorig mentek a panaszaikkal, aki hivatalból nyomozást indított a tanár ellen, a vád antifeminizmus és transzfóbia.





A neurofiziológiát tanító férfit felszólították, hogy minél hamarabb vonja vissza az állításait, hogy csökkentsék a feszültséget az egyetemen. A tanár azonban nem engedett a genderterrornak, kitart állításai mellett.

Az "Örökségünk és környezetünk" című órán a tanár egy kutatást idézett fel, mellyel amúgy teljesen egyetért. A tanulmány szerint a férfiak és a nők között alapvető biológiai különbségek vannak, ezért nem szabad, hogy az fontos tudományos vita és kérdés legyen.

Ezt a genderdolgot nem lehet társadalmi konstrukcióként beállítani"

- fogalmazott a tanár.





A panaszosok szerint Hesslow megjegyzése teljesen szembemegy a svéd értékekkel. A skandináv ország mindegyik iskolájában létezik egy genderpolicy, mely kimondja, hogy meg kell adni a diákoknak és a hallgatóknak a nemek közötti egyenlőséget és az egyén szabad döntését, hogy eldöntse, melyik nemhez köti magát.
Néhány gyerek ideológiai okokból nem ért egyet a tudományos tényekkel, melyek szerint igenis van biológiai különbség a férfiak és a nők között"

- mondta a tanár, majd hozzátette, hogy a panaszok, melyeket kapott, nem is kapcsolódtak a kurzus anyagához, hanem azok a kialakult vitában adott válaszaival voltak kapcsolatosak.

Az egyetem vezetése felszólította a tanárt, hogy tartsa magát távol az ilyesfajta megjegyzésektől. A professzor elmondta, hogy erre nem hajlandó, ugyanis már eleget tűrt az egyetemen és felkészült arra, hogy megvédje az álláspontját, nem engedi, hogy bedarálja a genderlobbi.





A tanár az ügyében indított eljárásról elmondta, annak egyetlen célja van, hogy megszüntessék az óráját és megszabaduljanak tőle, szerinte az sem elképzelhetetlen, hogy egyszerűen egy másik tanárnak adják oda az óráját.
A professzor már 69 éves és a nyugdíjazása előtt van nem sokkal, így szerinte könnyen elképzelhető, hogy megalázó módon egyszerűen csak kirúgja majd az egyetem.


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  ERKÖLCS  
Óvodai agymosás: a multikulti és a menekültek csodálatosak,
  2018-09-16 21:00:41, vasárnap
 
  Óvodai agymosás: a multikulti és a menekültek csodálatosak, csak a határvédőkkel és a rasszista magyarokkal van a baj

Olvasónk azt írja, hogy az alábbi könyvecskét még tavaly osztották egy óvodában Dabason, de tanulságos az agyhalott önfeladó gondolkodás és a dédelgető civileket tekintve. Elvégre nem lehet elég korán kezdeni az érzékenyítést, csak az ugye már sajnos nem elég kóser, ha a nemzeti-keresztény nevelés nagyobb hangsúlyt kap.

Minden szerepel benne, ami fontos lehet a multikultúra éltetéséhez. Már az elején fontos a felütés a közös afrikai eredet hangsúlyozásával, majd egy félvér vikinggel rálicitálva (a vikingek négernek beállításának valóban vannak tudománytalan alapokra támaszkodó hívei, akik fordított esetben visítanának). Azt is megtudjuk, hogy az emberek többsége úgy általában a világon tényleg menekült, és megismerünk pár személyes történetet. Sokat szenvedő gyerekekről van szó, akiknek félniük kell az őket igazoltató rendőröktől és a határt védő (na ilyet nem írnak le a könyvben) álarcos kutyás katonáktól, bujkálniuk kellett. (Ahhoz, hogy valaki legális menekült lehessen, a nemzetközi jog szerint is a lehető leghamarabb jelentkezni kellene a hatóságoknál, de ez a brosúra inkább illegálisékat szereti - vagy legalább ebben reális a mese.) Természetesen annyi szörnyűséget éltek meg, hogy minél messzebb kell menekülniük a hazájuktól. Hát ezért mennek Svédországba, nem a nekik kedvező liberális agyrém és a zsebüket megtömő szociális ellátórendszer miatt.

Mindenki tanult vagy tanulni szeretne, a befogadó ország nyelve iránt élénken érdeklődnek, mindenki jóindulatú, mindenki vallása és kultúrája értékes. Dzsihadisták vagy velük szimpatizálók vannak köztük? Á dehogy! Az európai keresztény kultúrát (illetve annak maradékát) megveti bárki is? Kizárt! Lehetnek problémák a nagy integráció során? A befogadó országokat éri bármilyen negatív hatás? Ezek valahogy kimaradtak. Pedig ha nálunk még nem is, de tőlünk nyugatabbra már érdemes lenne felkészíteni az óvodás lányokat, hogy ne viselkedjenek túl kihívóan a kis árva Ahmedke - vagy a kötetben szereplő Flóriánka - előtt, mert még felajzzák szegényt, és megesik egy kölni típusú félreértés.

Szerepel viszont benne a rasszista magyar, aki azon mérgelődik, hogy az üzletben valaki idegen nyelven beszél. A betolakodókkal szembeni előítéletekkel szemben is hoznak egy történetet, amely szerint a külföldi turista meglát Debrecenben egy embert macskával a fején, és ezért ez a ,,szokás" elterjed minden magyarról...




























































Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  ERKÖLCS  
Már 5 éves korukban elhitetik a lányokkal, hogy a férfiak
  2018-09-04 19:54:02, kedd
 
  Már 5 éves korukban elhitetik a lányokkal, hogy a férfiak intelligensebbek

A 21. század új képeskönyveket kíván egy új kutatás szerint.





Bár egyre több irodalmi mű születik arról, hogy ki lehet lépni a hagyományos női szerepekből, és a lányok bármire képesek lehetnek, ha az akadályokat leküzdve kibontakoztatják a bennük rejlő lehetőségeket, a helyzet azért még nem éppen rózsás.

Egy angol kutatás szerint ugyanis a gyerekkönyvek 90%-a csak férfiakat ábrázol zseniális tudós szerepkörökben, úgymint csillagász, űrhajós vagy fizikus, ami elrettentheti a kislányokat attól, hogy ezekre a pályára lépjenek.

Női szerepek régen és ma

A Cumbria Egyetem munkatársai 26, gyerekeknek szánt tudományos képeskönyvet elemeztek különböző észak-angliai könyvtárakban. Az első, ami szemet szúrt a kutatóknak, hogy a női karakterek száma elenyésző ezekben a kötetekben. Vagy ha esetleg mégis felbukkan egy-egy, akkor többnyire a másodhegedűs szerepében tetszeleg, míg a férfiak learatják a babérokat.





Magyarán már 5 éves koruktól elhitetik a lányokkal, hogy a férfiak intelligensebbek. Ami pedig az illusztrációkat illeti, a nőket inkább álmodozó, ablak mellett ülő karakterként ábrázolják, mintsem a sorsát irányítani képes, tudatos személyiségként.

Az eredmények változásért kiáltanak

Sue Wilbraham,
a kutatás társszerzője szerint itt az ideje, hogy az iskolák, a könyvesboltok, a könyvtárak és a szülők közösen tegyenek a változásért. - Olyan képet kell kialakítani a lányok fejében, ami elhiheti velük, hogy az életben semmitől sincs félnivalójuk, csupán meg kell érteni a dolgokat. Vagyis ez alapján bármelyik pályán megtalálhatják a számításaikat - nyilatkozott a Timesnak.


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  ERKÖLCS  
Földi László: ELLENFÉL ÉS ELLENSÉG
  2018-09-01 23:18:08, szombat
 
  Érdekes vagy még inkább különleges a magyar nyelv. Anyanyelvünk építőelemeinek évszázadok alatt formálódott, rendkívül összetett és árnyalt jelentéstartalma kifinomult gondolkodásmódról és kifejezőkészségről tanúskodik más nemzetek képviselői számára is.

George Bernard Shaw például, miután behatóan tanulmányozta a magyar nyelvet, egy rádióinterjújában arról vallott, sajnálja, hogy életművét nem magyarul írhatta meg. Bár ez a sokszínűség, részletgazdagság a legkisebb érzelmi rezdülést is képes kifejezni, de sokszor kétértelműségre is lehetőséget ad. Nyelvünk ezen tulajdonsága arra is alkalmas, hogy árnyalja, sőt elrejtse a beszélő igazi szándékát, megtévesztve vele akár komoly nyelvművelőket is.

Szóval érdekes és egyben titokzatos is nyelvünk, főként ha operatív szempontok alapján vizsgáljuk az egyes kifejezéseket, fogalmi rendszereket. Rá­adásul a szövegkörnyezet mellett az is eleve elrendeli a szóhasználatot, hogy éppen milyen történelmi helyzetben alkalmazzuk. Ugyanaz a kifejezés mást jelenthet békében vagy éppen háborús viszonyok között. Háború. Sok vitára ad alapot ez az egyetlen szó is.

A köznyelvi értelmezésben a háború egyenlő a katonai harci cselekményekkel, a látványos tüzérségi tűzzel vagy a gyalogsági rohammal. Ugyanakkor a hírszerző szemével nézve - és ez objektív tény - a háború egy sokkal összetettebb élethelyzetet rajzol. Nemcsak azért, mert hivatalosan már akkor is háborúról kell beszélnünk, ha annak még csak az előkészítő szakaszánál tartunk, a politikai konfliktus éleződésénél, az erő- és terepviszonyok felmérésénél vagy a rendelkezésre álló eszközrendszer számbavételénél.

A titkosszolgálatok között folyó háború fogalma még árnyaltabb, hisz az operatív világban az összecsapások töredéke látszódik, miközben annak hatása vagy pusztító ereje átvitt értelemben vetekedhet egy jól irányzott tüzérségi össztűzzel. Az operatív játszmák hatékonysága - amelyek leginkább szolgálatok közötti összecsapásokban testesülnek meg - egyenes arányban van azok mélységével.

Érthetőbben ez azt jelenti, hogy egy-egy akció sikerét még inkább növeli, ha el tudom rejteni annak valódi célját, vagyis ha érvényesíteni tudom a konspiráció szabályait. Normál esetben ami nem látszik, az valószínűleg nincs is. Az operatív háború esetében a láthatatlan felfedése lesz a győzelem lényege. A klasszikus háborús konfliktusok az egyik vagy másik fél győzelmével, illetve vereségével véget érnek. A titkos világok harca folyamatos, és sokszor úgy tűnik, hogy nem is a győzelemre törekszenek, hanem a folytonosság a cél, az elérhető legnagyobb befolyási háló kiépítése.

Itt álljunk meg egy pillanatra! Napjaink titkos háborúja nem csupán a titkosszolgálatok között folyik. Már vannak olyan nem kormányzati szervezetek - töltsenek be bármilyen hétköznapi funkciót -, amelyek operatív módszereket alkalmazva léteznek, és a felszínen csak ritkán érzékelhető kettős célt szolgálnak.

A téma nem új ebben a rovatban, de a speciális tartalom jobb érthetősége miatt újabb nyelvészkedő fejezetet kell nyitnunk. Egész pontosan az ellenfél és ellenség fogalmát kell tisztázni egy olyan viszonyrendszerben, amikor annak politikai értéke és biztonsági kihívása új helyzetet teremt.

Ismételten a köznyelvre hivatkozva az ellenség kifejezést azokra használjuk - főként háborúban -, akik szembenálló félként, ellenséges szándékkal fegyveres támadást intéznek ellenünk. Az ellenfél fogalma ugyanakkor egy finomabb árnyalat, és akit megnevezünk vele - például az üzleti világban a konkurenciát -, annak fizikai megsemmisítését nem, legfeljebb a tönkretételét célozzuk saját egyéni/üzleti érdekünkben.

A sokszor a végsőkig kiélezett operatív, a mélyben folyó háborúban viszont ezen fogalmak is átalakulnak, sőt ami a leginkább meglepő, hogy helyet cserélnek. A titkosszolgálatok összecsapásában, ha néhol mégoly kíméletlen is, létezik a hallgatólagos tisztelet a másik iránt, hisz mindenki csak a dolgát végzi saját országa védelmében. Ezért egymást ellenfeleknek tartják, olyan leküzdendő erőnek, szervezeteknek, operatív tiszteknek, akiknek a feladat nem ,,személyes ügy". Mindez munka, kihívás, persze azzal a meggyőződéssel, hogy az igazságot és saját nemzetük érdekeit szolgálják.

Mindebből következik, hogy az ellenségkép nem releváns a szembenállók megjelölésére. Az ellenség fogalma az operatív világban a belső árulóval egyenlő. Egyszerűen azért, mert mindazok, akik a biztonságot és a védelmet azzal veszélyeztetik, hogy idegen hatalom érdekeit szolgálják bármilyen oknál fogva, ellenségei az adott társadalomnak, az ott élő embereknek. Aki a másik oldalról érkezik, és megmutatva magát harcol: ellenfél. Aki a saját sorainkban megbújva segíti a támadókat: ellenség.

Az ellenfél tette, bár nem üdvös, de megbocsátható. Ráadásul ebben a háborúban kevésbé a nyers erő, mintsem a logika és stratégiai készség a döntő. Ugyanakkor az operatív élethelyzetben felfedett ellenség cselekedete - indítékától függetlenül - olyan főbűn, melyet nem lehet méltányolni, hanem a legsúlyosabb büntetés egyikét érdemli az elkövető.

Mert nincs jóhiszemű árulás. Csak árulás van, olyan ellenséges cselekedet, amely a többség érdekei ellen hat és egy nemzet biztonságát kockáztatja. Mindenkinek, aki az ellenfél által felkínált lehetőséggel él, mert anyagi javakat remél, politikai céljai vannak az új helyzettel vagy egyszerűen meggondolatlan kalandvágyó, számolnia kell azzal, hogy nem csupán a rossz oldalt választotta, hanem hazaáruló is egyben.

A belső ellenség olyan kategória, amely főként azért elfogadhatatlan és minden eszközzel üldözendő, mert sokáig láthatatlan. A hatalom megszerzése egy dolog. Annak megtartása az igazi kihívás a már a hatalmat gyakorlók szempontjából. Ellenségekkel behálózott politikai struktúrák csak átmeneti ideig képesek megtartani a pozíciójukat.

A legnagyobb felelősségek egyike tehát az ellenségek kiszűrése. Mert az ellenfél látható, ergo tiszta lappal játszik és ebből következően támadásai védhetők. Az ellenség - leginkább egyéni - érdekei viszont belülről rágják szét a társadalom meglévő struktúráit, elősegítve akár akaratlanul is az ellenfél győzelmét.


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  ERKÖLCS  
Bayer Zsolt: Iszonyat
  2018-08-26 19:28:33, vasárnap
 
  Hosszú ez a szöveg, de remélem, blogom olvasói képesek az sms-nél hosszabb szövegek elolvasására is.

Szóval hosszú lesz, de érdemes figyelmesen elolvasni, minden hibájával, olykor ügyetlen fogalmazásával együtt is.

És egy kérdés, elöljáróban: látni fognak fényképeket, amelyek minden bizonnyal egy kanadai pride felvonuláson készültek. A képeken azt látják, amint egy felnőtt homokos szájon csókol egy az apja(?) nyakában ülő négy éves forma kisfiút. És azt, amikor egy másik a farkát mutogatja öt-hat éves kisfiúknak, kislányoknak.

És ezt lehet? Ez nem pedofília? Ha buzi vagy, nem lehetsz többé pedofil? És még ezek mernek felháborodni a pedofil papok miatt! Ocsmány, undorító gazemberek!

Elrettentő jövőkép Kanadából, ahol már szinte kötelező...

Kanada, ahol már a katolikus iskolákban is van gender-kurzus, hogy 7 évesen megtanulják a szexpózokat, és ahol a homoszexualitás a legnagyobb érdem. Vannak 4 éves "nemváltók", 12 évesen élhetnek szexuális életet legálisan. Tabunak számit a bevándorlás problémája, és egy sor egyéb társadalmi probléma, de kötelező jó példaként elfogadni a melegeket. Olvasó levele.

Egy külföldön élő magyar állampolgár vagyok. A minap hallgattam meg az "A Budapest Pride és ami mögötte van - kerekasztal-beszélgetés a Polgári Mulatóban" nevű youtube-videót (kattints ide a megtekintéséhez - a szerk) és meg kell mondjam, hogy nagyon régen nem éreztem ennyire megelégedettnek magamat, hogy végre ezeket valaki így kimondja.

Nagyon rögös az életutam, hat országban éltem, és az elmúlt húsz évben szinte ennek a "gay"-problémának az egyre nagyobb növekedését látom mindenütt. Semmi mást nem. Borzasztónak tartom, hogy már Magyarország is beleesett az egy hónapos "Pride" ünneplésébe. Amikor megnéztem ezt a videót, úgy éreztem, muszáj vagyok írni Önöknek.

Életemnek egy nagyobb részét éltem Kanadában, a "pride"- és a "gay"-mozgalmak fellegvárában, és meg kell mondjam, az egyik oka annak, hogy eljöttem onnan, hogy úgy éreztem, már nincs szabadságom; nemcsak nekem, de senki sem beszélhet erről a témáról objektíve. Megkönnyebbülés volt hátat fordítani annak a Kanada nevű majomparádénak. Hozzáteszem, hogy a tény, hogy most nem ott kell élnem, az nem az én érdemem, hanem a Mindenhatóé, aki, ahogy odavitt, hogy nézzem meg ezt a modern erkölcsi-testi-lelki fertőt, úgy megadta azt is, hogy nézzem meg, milyen az, amikor nem fertőzött a társadalom. Nagyon hálás vagyok az Úrnak azóta is.

Az alábbiakban megpróbálom történetekbe foglalni, hogy hogyan is kezdődött ez az egész, és mi lett belőle. Talán a magyarországi "ellen-gay" aktivistáknak ez tartalmaz olyan információkat, amelyek hasznukra lehetnek a harcuk során.

Valamikor 2000. fele a kanadai társadalom ott tartott, hogy a homoszexualitás (vagyis a "gay"), az teljesen elfogadott dolog volt a családon belül, talán azért, mert már akkor borzasztó sokan voltak. Eleinte a fehér családok húsz-huszonöt éves korú férfi tagjairól jött a hír, hogy "gay", aztán lassan jöttek a hírek az ugyanilyen korú lányokról, hogy "lesbian". Akkoriban még egy keresztény vallású ember a vallásra hivatkozva kezdeményezhetett egy beszélgetést (nem vitát!) arról, hogy az Úr annak idején Ádámot és Évát teremtett, nem Ádámot és "Ádám kettő"-t, de a gay emberek mindig mindenre ugyanazt mondták: az akkor volt és az ember változik. A Szodoma- és Gomorra-történetre is ezt mondták, de teljesen felesleges is volt erről beszélni nekik, mert az egész Bibliát úgy, ahogy van, teljesen leseperték az asztalról. Az ok: ezek csak történetek, amik szájhagyomány útján terjedtek, nyilván a fele sem igaz.


Következő körben megjelentek a mindenféle reklámok a gay emberek részvételével:

Banki reklám: két felnőtt férfi sétál a homokos tengerparton levetett cipőkkel, de nagyon stílusosan öltözve (a homoszexuális férfiak arról híresek, hogy nagyon adnak a megjelenésükre), és alatta a felirat: "Ne aggódjon az időskori nyugdíja miatt, inkább élvezze az édes házaséletet!"

Alsónadrág-reklám: két homoszexuális nagyon fiatal fiú, talán alig 16 évesek - félmeztelenül, csak egy alsógatyában ölelik egymást. Az üzenet: "Szeretem a kényelmet."

Virgin Mobile reklám:"Amikor a pillanat elkap, akkor beszélni kell" - és a képen két pasi csókolózik vadul.

Most csak ennyi jut eszembe sajnos - vagy talán inkább nem is sajnos, mert az agyam lezárja ezeket az emlékeket.

Ezeket a reklámokat buszmegállókban meg buszokon helyezték el, lehetőleg, hogy mindenki lássa, pl. a gyerekek is. A kicsi gyerekek fel sem figyeltek rá, nekik ez volt a természetes, hogy hát persze, két pasi csókolózik, vagy két nő, vagy egy pasi, egy nő - teljesen mindegy. Ennek most, 2018. fele meg is vannak a következményei - ami bizonyíték arra, hogy a homoszexualitás nagyon tanulható folyamat.





Nagyon nem élveztem ezeket a reklámokat nézni, kicsit sem. Sajnos ezt nem lehetett kimondani Kanadában, mert a kanadai ember erre azonnal támadásba lendült: "Oh, szóval akkor homofób vagy? Hiszen a szexuális vonzalom az genetikailag kódolt! Csak mással mennek ágyba és kész!" Na, hát ezek voltak azok a szövegek, amiket én nagyon utáltam, de nem volt rá módom, hogy bármit is mondjak vagy tegyek.

Később az egyetem ideje alatt azt vettem észre, hogy az egyetemi kávézók mellett van az iroda: a Positive Space. Egyszer be is mentem megkérdezni, hogy egészen pontosan mit csinálnak itt. Elmondták, hogy hát azokat az embereket vadásszák, akik homofóbok, mert sajnos nagyon sok ilyen van az egyetemen. Ezen kissé meglepődtem, mert én úgy vettem észre, hogy nagyon sok “transgender" meg "gay" van az egyetemen. De, hogy olyanok is, akik ezt ellenzik? Ez nekem sosem derült ki. Talán azért, mert a legjobb érdekünk felfogásából egyikünk sem állt ki sehova ilyenekről beszélni. Elfogadtuk, hogy ha valaki homoszexuális, akkor át kell menni ezen tény felett, ha pedig akkor jön elő a szekrényből, akkor kitörő örömmel kell fogadni, hogy "jaj de jó"!

Az egyetem pedig tele volt "gay" és "transgender" tanulókkal. Fiúk kifestett körmökkel, műszempillákkal, rózsaszínűre festett hajjal. A divattervező-osztályban volt egy elfuserált "transgender" koreai tanuló, akinek az arca női arc volt, de a teste az férfitestnek megmaradt. Sokszor láttam és hallottam őt csevegni a lányokkal az osztályából, mindig a fordrászokról beszéltek meg a műkörmökről.

Az én csoportomban is volt egy San Salvador-i származású pima indián tanuló, aki egyszer elmondta nekem, hogy ő is homoszexuális. Félelmeimet átlépve elkezdtem tőle kérdezgetni, hogy mióta tudja ezt magáról, és mikor érezte ezt így először. Ő mesélte, az ő szavait idézem: "Eldöntöttem, hogy nem akarok a nőkkel semmiféle kapcsolatot, mert nem akarok gyereket. Ezért úgy döntöttem, hogy jobb homoszexuálisnak lenni." Ennek a fiúnak szintén nagyon borzasztó története van, de Kanada bővelkedik ezekben a nagyon borzasztó történetekben. Valaha régen a szülei elmenekültek San Salvadorból, de ahogy megérkeztek Kanadába, a diplomájukat nem fogadta el az ország. Megjegyzem, ez tipikus kanadai jelenség: gyere csak gyere, de úgy kezelünk, mint egy barlangi embert, aki épphogy megtanult kiegyenesedni. Ennek a fiúnak is az anyukája takarítóként dolgozott, az apukája meg autómosóként, és ez így is maradt az elkövetkező harminc évben. Letelepedtek a kanadai ipartelepen, Hamiltonban, ahova kizárólag a színesbőrű populáció szeret költözni, talán ez is a "kinship" része, vagyis, hogy az azonosak az azonossal akarnak maradni. (A magyarországi romák is ott telepedtek le, ott fenyegették a postást minden hónapban, mikor a segélyeket hozta.) Ez is az Új Világnak az egyik mítosza, hogy itt mindenki beolvad - nem igaz, most már Toronto is egy salátástál, vagyis külön laknak az olaszok, a kínaiak a rettentő sok szeméttel, amit csinálnak, a vietnámiak, a törökök, a szomáliaiak - akik nagyon nagy fejfájást jelentenek ma Kanadának a négy feleséggel meg huszonöt gyerekkel - de erről sem szabad beszélni. Mint oly sok minden másról sem.

Osztálytársam szülei hát letelepedtek Hamiltonban, és élték a kanadai álmot a totális mélyszegénységben. Vagyis házuk volt, meg ennivaló is volt, de a ház Kanada legrosszabb környékén volt, az ennivaló pedig úgy, ahogy van méreg, amit a boltban lehet kapni (csak zárójelben teszem hozzá, hogy az ennivaló Kanadában, az több, mint borzasztó, és, hogy minden friss kanadai megismeri a minőségi éhezés fogalmát. Cukor meg zsír van minden mennyiségben, de rendes vitamint azt vadászni kell. Cseppet sem meglepő, hogy a túlsúly meg az elhízás az rettentő nagy probléma). A gyerekek a környékbeli katolikus iskolába jártak, ahol teljesen konfrontálódott bennük a kanadai élet meg a katolikus egyház, és pl. az osztálytársam is úgy döntött, hogy nem kér ebből, és soha be nem tette a lábát a templomba utána. (Szintén zárójelben: Kanadában nagyon szeretik a pedofil papokkal reklámozni a katolikus egyházat. Tény, hogy ez a probléma létező, de töredékében sem annyira, mint amennyire elmondják ezt. Ha pedig erről akarnak beszélgetni, akkor javaslom, hogy inkább a judaista egyházakban előforduló, szintén pedofil eseteket tanulmányozzák. Az jobb.) Ő mesélte el az élete nagy fordulópontját, amikor "eldöntötte", hogy homoszexuális lesz: nagyon szenvedett attól, hogy - bár a családja katolikus - az apukája minden egyes, előttük elmenő fiatal lánynak megnézi a hátsó felét. Az osztálytársam akkor 14-16 éves volt, mentek a papával valahova, ő meg ült az anyósülésen (Kanadában csak autóval lehet közlekedni - ez is egy rettenetes probléma, de erről sem ildomos beszélni), és megálltak a piros lámpánál a zebra előtt. A zebrán átment egy miniszoknyás kamaszlány, mire a papa: odanézz fiam, milyen jó segge van, látod ezt? Mire az osztálytársam: "Apa, anya a feleséged, igaz?" Mire a jó papa már nem válaszolt, viszont az osztálytársam hallotta, amikor éjjelente a szülei egymással veszekednek. Az apuka szeretett agresszív is lenni, olyankor az anyukának adott egy, vagy inkább kettő pofont, de megfenyegette, hogy erről nem beszélhet. Az osztálytársam hallotta ezeket, és akkor mondta az ominózus sorokat: "Eldöntöttem, hogy inkább homoszexuális leszek."

A 2010-es évek elején egyre több és több furcsaság jelent meg ez ügyben. Az egyik szomszédunk "megváltozott". Reggelente, mikor siettem a buszhoz, gyakran láttam az anyukát meg az apukát csomagolni a kocsit az aznapi programokhoz. Aztán egyszer csak elkezdtem látni két anyukát. Nem értettem, mi történt, de a barátom felvilágosított: pár hónappal azelőtt az apuka elment egy műtétre, és nőt csináltak belőle. Most már mellei vannak, és széles combjai, hosszú haja, és nőies ruhái, de megmaradt a szakálla, hiába is borotválja, és megmaradt a férfias arcéle. A gyerekek pedig továbbra is "daddy"-nek szólítják. A pár együtt maradt, vagyis akkor az anyuka is leszbikus - vagy igazán nem is tudom, de erről nem lehetett kérdezni semmit sem. Mindenesetre, mikor megláttam őket, akkor már nem akartam úgy köszönni, hogy "Hello, Mr. Archer", mert nem tudhattam, mi az új neve. Borzasztó volt.

A kedvenc kávézómban megjelent egy ugyanilyen család. Először csak azt láttam, hogy két pasi, de aztán az egyik pasiról nem tudtam eldönteni, hogy ez most férfi vagy nő. Ugyanez a jelenség: széles csípő, nagy comb (a kövérség is rettentő erős probléma Kanadában, és ez még a "gay" embereket is érinti), hosszú haj és szakáll. Kisbabájuk is volt, és ez a kisbaba valamiért engem nagyon szeretett, mindig odajött hozzám a kávézóban. Így kissé összebarátkoztam a zsidó származású párral, akik New Yorkból költöztek Torontóba, és egymás férjei voltak.

Egy ismerősöm akkor 16 éves lánya is előállt a nagy hírrel: ő is leszbikus. A szülők semmit nem tudtak sem tenni, sem mondani, csak azt, hogy: "Okés". A lány nagyon súlyos súlyproblémákkal küzd, mert már nem tud magára rendes ruhát venni. Ugyanis 16 éves kora ellenére az XXXL sem elég nagy neki. A leszbikus hír örömére össze is költözött egy másik lánnyal, akivel nem volt együtt mint pár, de ahogy Ő mondta: gyakorolunk.

Így tudtam meg, hogy ez egy elfogadott gyakorlat Kanadában: két gyerek összeköltözik - gyakorolni.

Nálunk is elkezdődött: az idei Budapest Pride-on jó sok "szülő" kihozta a gyermekét:





Azt is szeretném azért elmondani, hogy az egészséges szexualitás is szabadra van eresztve Kanadában. A jog szerint az első szexuális aktus legalsó korhatára az 12 év - feltéve, ha a partner nem öregebb két évvel. Vagyis egy 13 éves lány és egy 14 éves fiú bőven élhet szexuális életet annak teljes hosszában, és ez valóban így is van, ez Kanadában cseppet sem meglepő. Az, hogy a kislány terhes lesz, szintén nem, mert az abortusz a mai, modern technológiákkal mindössze egy háromórás procedúra, amiben a várakozás is benne van. Szülői engedély nem kell hozzá, a kislány bemegy a kórházba, ha elmúlt 13 éves, akkor azonnal végrehajtják a műtétet, fizetni nem kell érte, aztán este hazamegy, és vacsoránál mar senki nem vesz észre semmit sem. Ez a történet nagyon gyakori. Egy török jóbarátomnak műtötték a térdét, és én mentem el vele a kórházba. Előtte is és utána is egy-egy kamaszlány várta a műtétet.

Az egyetemen egyre jobban begyűrűzött a kör körülöttünk, a "nem gay"-ek körül. Minden ajtón megjelent a Positive Space plakátja - emlékeztetve minket arra, hogy nem lehet a "gay" emberektől ilyeneket kérdezni, hogy mióta tudja magáról, hogy homoszexuális, és hogyan figurázták ezt ki. Hupsz, akkor az én beszélgetésem az osztálytársammal is illegális volt. Ha valaki homoszexuális, ilyen kérdésekkel találkozik, vagy bármiféle negatív komment jön hozzá, akkor rohanhat a pincébe az "LGBTQ Positive Space"-be, akik meg sem állnak a dékánig, és akkor repül a kérdező onnan.

Építészetet tanultam, és a tanárok arra biztattak minket, hogy olvassunk építész magazinokat. A kanadai építészeti és lakberendezési újságokban egyre több "gay" pár jelent meg. Egy ponton túl már ők dominálták az újságokat: bemutatunk egy nagyszerű modern, sleek, akármilyen házat, lakást, kunyhót, amiben egy boldog család él, és a képeken ott van két apuka. Meg a két anyuka. X számú gyerekkel.

Az, hogy gyerekeket fogadhatnak örökbe, az is a kilencvenes években indult, de ténylegesen a gyerekek csak valamikor 2000 után jelentek meg. Sok, nagyon sok. Azok a gyerekek, akiket a szülők feladtak - többnyire azért, mert a szülők maguk drogfüggők, (a drogozás is nagyon nagy probléma Kanadában) - na ezeket a gyerekeket adták ki "gay" pároknak.

Természetesen ezzel egy időben a torontói lakóházakat elárasztották a plakátok: Tüneményesen gyönyörű szőke kisfiú mondja: "nagyon szeretem a két mamámat!" Ugyanilyen gyönyörű fekete kislány mondja: "nagyon szeretem a két papámat!" Csakhogy mindenkinek eloszlassák a kételyeit, hogy a gyerekeknek nem apa kell meg anya, hanem két szerető szülő - és kész.

Az is természetes, hogy a filmekben is megjelentek a két apukás vagy két anyukás párok. 2005 óta minden hollywoodi filmben ott van legalább egy azonos nemű pár, akik mindig nagyon boldogok, nagyon szeretik egymást, és körülöttük az egész világ úgy hülye, ahogy van, de ők nagyon normálisok. Néha ezek az üzenetek rejtetten jönnek, mint pl. az All you need is love című filmben, amit egyébként otthon láttam Magyarországon, és nagyon meg is döbbentem tőle. Fiatal pár házasságra készül, és az utolsó pillanatban kiderül, hogy a fiú "gay". A házasságot lefújják, de a lány anyukája és a fiú apukája - akik akkor már kb. ötven akárhány évesek, na ők összejönnek. Szép történet, de benne van az üzenet: a "gay" fiatalokkal sincs semmi gond. Így lehet átmosni az egész lakosság agyát.

A környékünkön volt egy leszbikus pár, ők is kaptak két kislányt. Ez a leszbikus pár korábban cserkészvezető volt. Kanada, a fejlődés jeleként, úgy emlékszem, 2010. óta fogad el "gay" embereket a mozgalomban, de hozzáteszem, hogy Kanadában még mindig külön vannak a cserkész fiú és külön a lány csoportok, és a kettő között a legkisebb keveredés sincs! Ami annak igazolása, hogy Kanada - amennyire előrehaladottnak tartja magát, annyira kőkori.

Életem egy pontján a Starbucks nevű gyönyörűségben kellett állást vállalnom, és ott jött az igazi döbbenet: körülöttem minden pasi homoszexuális volt. Az elején meg voltam lepődve, de aztán már úgy is kezdtem a beszélgetést, ha valaki új baristát vettek fel és az fiú volt: "És van most barátod?" Két dolgot kellett megtanulni, sőt elfogadni. Egy: a körülöttem lévő fiúk homoszexuálisok, kész. Kettő: azt kell kérdezni tőlük, hogy most éppen van-e barátod, mert a barátok hamar jönnek mennek, sokszor csak egy éjszakára maradnak, ez az ideális, ez a jó a homoszexuális körökben.





A másik meg, hogy fogyasztanak: ész nélkül fogyasztanak. Mindent: márkás ruhákat, fodrászhoz mennek, kozmetikushoz, műkörmöshöz, masszázsszalonba, parfümériába, organikus boltba - és cseppet sem félnek a pénz költésétől. A torontói "Gay Village" [szó szerinti fordítása: homoszexuálisak falva - a szerk.] alighanem többet produkál a kanadai GDP-hez, mint egész Ontario, akkora ott a vásárlóforgalom. Sőt, a "Gay Village"-ben üzletet nyitni biztos út a sikerhez: ott semmi szolgáltatás nem megy tönkre. Minden szalonra, boltra, kávézóra akad kb. 1000 vásárló.




A Starbucks Seattle-ben

Párszor átmentem a "Gay Village"-en, ahol néha kellett dolgoznom a Starbucks-ban, na ott jött az igazi agymosás. Nemcsak a dolgozók, de nyilván a vendégek is homoszexuálisok voltak, és meg kell mondjam, hogy nagyon rendes emberek voltak, de ők maguk is megmondták: nem jó amit csinálunk. Sokan közülük istenkereső emberek voltak, és nem is értették, hogy az Úr miért csinálja ezt velük, hogy homoszexuálisnak teremti őket és közben meg ők hinni akarnak az Úrban. Sokat beszélgettem azokkal a fiúkkal, aki annak idején, valaha régen még csak nézték a posztereket a buszon, hogy két pasi csókolózik.





Kanada nagyon sok bajjal küzd. Ezeknek a bajoknak a többsége nem megoldható pár év alatt, sőt generációk alatt sem. Példának ezeket a fiúkat szeretném felhozni. A legnagyobb többség egészségtelenül túlsúlyos volt. Ami azt jelenti, hogy 120 kiló vagy több. Természetes, hogy az iskolában bántották őket, mert Kanada az iskolai terror megteremtője. Az is természetes, hogy ezek a fiúk nem mentek be a testnevelésórára, de annak még a környékére sem. Az is természetes, hogy mindegyik fiú valami súlyosan sérült családból jött, ami azt jelenti, hogy a szülők legalább elváltak, de lehet, hogy más tragédiák is tarkították a családi történetet. Drogfüggőség, alkoholizmus, családon belüli erőszak, és persze szegénység. Na, hát ezek a szerencsétlen kamaszok valahol ott 14 éves koruk fele kitalálták, hogy ők homoszexuálisok. Így legalább valamiféle esélyük volt arra, hogy közel kerülnek egy emberi lényhez, még ha nem is lányhoz. Addigra már ugyanis erre a kijelentésre, hogy “homoszexuális vagyok" egyet lehetett mondani: kitörő örömmel, hogy "jajjjjjj de jó!!!!!" - és az a szerencsétlen, az élet által már megnyomorított 14 éves kisfiú öt percre bekerült a figyelem középpontjába. A fiúk a hajukat mindenféle színűre festették, a színek közül a fűzöld volt a leginkább valósághű, a pupilla, a foszforeszkálós sárga és a Sunny D narancs mellett. A körmüket megnövesztették, és kifestették. Közben pedig a pelyhedző szakállukat is meghagyták, amitől főleg nagyon szép látványok voltak. Ehhez még jött a magassarkú cipő meg a miniszoknya, meg a szőrös láb, és a kisfiú arról kérdezi a már 50 éves kipróbált homoszexuálisokat, hogy mitől férfi egy férfi.

Bízvást mondom, hogy a torontói "Gay Village" középkorú és mégidősebb "gay" populációja vadászott ezekre a szerencsétlen sorsú, minden téren megnyomorított gyerekekre. Többször láttam őket csevegni, beszélgetni aztán eltűnni a szemközti házban, ami a legális "gay brothel" volt. Nem jut eszembe most a neve magyarul, de ez az ahol a prostituáltak dolgoznak. Kanadában vannak ilyen helyek. Sok, nagyon sok. "Spa"-nak hívják, és semmi köze a fürdőhöz meg a masszázshoz, ezek bizony prostituáltak, akik ott dolgoznak.

2008-ban a barátom és én szakítottunk, és én kiköltöztem a Yonge és Eglinton környékre. Nyilván ezt Magyarországon nem tudhatják, de ez egy nagyon szép és jó környéke Torontónak, tele modern, szép házakkal (kb. mint a cipősdoboz, olyan szép, mert a modern építészet is olyan szép, és nyilván ez is rájátszik arra, hogy annyi sok homoszexuális van Torontóban. Ahogyan a társadalom az építészet léképeződése, úgy az építészet is a társadalom léképeződése) parkokkal, Starbucks-szal, boltokkal. És homoszexuálisokkal. Erre akkor jöttem rá, mikor észrevettem, hogy minden szomszédom egyedülálló férfi vagy nő, maximum egy kutyusa van, akit mindig levisz a parkba - és persze mindig összeszedi a kutyakakit. Később megtudtam, hogy a "single ghetto" nevű helyre mentem, ahol a lakosság 90%-a homoszexuális, de közel 100%-a egyedülálló. Volt a sarkon egy iskola, parányi kis épület, benne kevert gyerekekkel - na ez a kanadai jövő. Nincs gyerek, és aki van, az nem fehér. Viszont Kanadának van magas szintű bevándorlása, igaz, hogy a bevándorlók nagy százaléka (nem az összes, de majdnem) az látható kisebbség, akiről nehéz elképzelni, hogy valaha valamikor majd csinál valamit, bár nyilván reménykedni lehet. Mást nem nagyon. Óva inteném viszont bármely kelet-európai országot ettől a problémamegoldástól, mert ez nem fog menni egyről a kettőre. Szomali Abdul és Mohammed arról híres, hogy 13 éves korára tanulja meg leírni a nevét - de természetesen erről sem szabad beszélni.

Aztán jött a "Pride". Újdonsült kanadai barátaim, akik Iránból jöttek és akkoriban avanzsálódtak kanadaivá, megkértek, hogy menjünk el nézzük meg, még sosem láttak ilyet. Mondtam, hogy szerintem nem kaland, utoljára 2002 fele voltam ,,Pride"-on, és akkor is borzasztó volt, amúgy sem szeretem az elektromos zenét. A barátság viszont nekem nagyon fontos, és így velük tartottam. Öt perc után megbántam. Az hagyján, hogy minden tele van a nemi szervet mutogató pasikkal, de az egyik sarkon arra adtak tanácsot, hogy hogyan, melyik pozícióban jobb a behatolás! Ki legyen az a fiú, aki a lány szerepét kapja, és ki nem. És persze a tömeg őrjöng ettől, az örömtől, hogy igen, igen, igen!





Szeretném elmondani, hogy még azokban az időkben, amikor DVD-ről néztük a nemzetközi filmeket, akkor a DVD hátoldalán mindig volt egy leírás arról, hogy a filmben milyen szexuális jeleneteket lehet majd látni. Például: egy férfi és egy nő csókolózni fog. A nő leveszi a blúzát és láthatók lesznek a vállai.

Ezen utasításokat a kanadai családok mindig elolvasták, hogy vajon lát-e az a 8 éves kisgyerek valamiféle illetlen dolgot. Amikor a "gay" parádéra mentek, akkor valamiért nem voltak ilyen fenntartásaik, pedig ott durvábbakat láttak a gyerekek. Ehhez kepést nagyon boldogan lengették a szivárványos zászlót.

A kanadai világképben a homoszexualitás az egy genetikailag kódolt valami, nagyon sok iskolai plakáton ott volt egy újszülött keze, rajta a szalag, amit az újszülöttnek adnak, mikor megszületik, és ráírva: GAY. Ezzel teljesen kizárják annak a lehetőségét is, hogy az ember kérdezzen barmit is a ,,gay" haveroktól, mert hát ugye minden a genetika.

Ugyanez a története a depressziónak, ami Kanadában szintén népbetegség. A depresszió az rossz döntésekből szokott születni, és egy teljesen a környezetnek alárendelt valami, de Kanadában ezt a lithium hiánya okozza. Aki hát depressziós, az elmegy az orvoshoz, aki azonnal kiírja 8 hétre, aztán kap hozzá egy rakás lithium tartalmú gyógyszert, amitől úgy fog viselkedni, mint aki nagyon részeg, csak ül és les egy helyre. Ebben az állapotában kell remélnie, hogy majd jobban lesz. Hát sokkal jobban ugyan nem lesz, de a függőség az kialakul, mert utána élete végéig szedheti a lithium tartalmú mérget - és a gyógyszergyártók ennek nagyon örülnek.

2013 nyarán megtették a "Pride" felvonulást egy egy hónapos eseménynek. A város tele volt "educational booth"-okkal, vagyis olyan kis sátrakkal, ahol a "gay" emberek mondják el, hogy milyen tapasztalataik vannak a többségi társadalommal szemben.

Akkor már nem is lepődtem meg azon, hogy egyre-másra jöttek elő a korábbi haverok is, hogy "I am gay" [homoszexuális vagyok - a szerk.]. Egyetlen választ lehetett rá adni: "Jaj de jó, gratulálok!" - és lehetőleg meg is ölelni ezt a szerencsétlen flótást. Aki több esetben 120 kiló és ténlyleg semmi vonzó nincs rajta.

A "gay"-ek után jöttek a transzvesztiták. A Starbucks-ban is megjelent egy Dora nevű fekete nő - akiről később derült ki, hogy igazából férfi. Afrikából jött egyenesen Kanadába, hogy ott aztán a bordélyházban dolgozzon. Reggelente bejött mindig egy kávéért, és az arab barista a házban mindig úgy szolgálta ki, hogy egy szót nem szólt hozzá. Ezen aztán Dora felháborodott és az üzletvezetővel akart beszelni, hogy én “fizetek a kávéért, nem szívességet tesz nekem ez a straight kis f*sz". Az üzletvezető nem tehetett mást: kirúgta az arab fiút, aki amúgy maga is menekült volt.









2014 fele jelent meg a gyerekek nemének az átalakítása. Ehhez egy vírussal terjedő videó járult hozzá, amit javaslom, hogy nézzék meg, ha tehetik, a címe: Raising Ryland. Ez egy kislányról szól, aki siketen született fehér, középosztálybeli családba, akik persze mindent megtettek érte, hogy megtanuljon hallani és beszélni. Valahol 3 éves kora fele kezdett el beszélni, és azonnal úgy reagált magára, hogy ő fiú. Aztán a szülők egy évig nyúzták a helyzetet, és végül valahol ott Ryland 4. születésnapja fele elvitték őt fodrászhoz, ahol kapott fiús frizurát meg fiús ruhákat, és onnantól kezdve boldog volt.

Nem szeretem megítélni sem elítélni ezt a helyzetet, hasonló helyzetben én nem tudom mit tennék. De egy biztos: ezek a helyzetek úgy ugranak fel most a gazdag, fehér világban, mint a gomba az eső után. Amerika, Kanada, Ausztrália, Anglia tele van a nemüket megváltoztatni akaró 4-14 éves fehér, középosztálybeli gyerekekkel. Nagy ritkán látható egy-egy fekete, vagy ázsiai gyerek, de a nagy többség az fehér. Valamiért ez az állapot még nem ért el Kelet-Európába, de könnyen lehet, hogy ez csak idő kérdése. Egy lengyel ismerősöm azt mesélte, hogy már Varsóban is vannak ilyen gyerekek, akiknek kilencedikben még Gabriel volt a nevük, de a tizediket már Gabriellaként kezdték. Németországban hajtották végre a műtétet.





Valami nagyon rosszul alakult az amerikai kontinensen, hogy mi ez, erről nagyon sokat lehet vitatkozni. Mint kanadai magyar, én az üres életet, a céltalanságot okolom, azt, hogy nincs miért élni, nincs miért küzdeni, és, hogy a szexualitás volt az élet legnagyobb öröme, ahhoz viszonyítottak mindent.

Azok a gyerekek, akik nemet változtatni akarnak, azokat erre specializálódott orvosokhoz, lehet vinni. Ezek az orvosok a pszichológus és az orvos keverékei, és ők mondják meg, hogy a hormonblokkolókat mikor kell elkezdeni szedni. Ez lányoknál valahol ott 8-9 éves korban kezdődik, amikor a hormonok először elkezdenek termelődni - bár akkor még tünetek nélkül, fiúknál valamivel később. A hormonblokkolók hatására nem alakulnak ki a másodlagos nemi jellegek, vagyis a kislányokon nem jelennek meg a mellnövekedés első tünetei, a kisfiúk pedig nem kezdenek el mély hangon beszélni és arcszőrzetet növeszteni. Ennek alighanem a "transgender" gyerekek örülnek a legjobban. Aztán kapják az igazi lórúgás hormonokat: amikor megkapják az ellenkező nem hormonjait, vagyis hogy a férfi másodlagos nemi jellegek jelenjenek meg a kislányon és fordítva. A nemi szerveik nem változnak meg, tehát adva van egy tipikusan kamaszlány kinézetű egyén, akinek pénisze van.

Ez a procedúra nagyon sok idő és - gondolom én - nagyon sok pénz az ontarioi meg a nem ontarioi gazdaságnak. És itt jön a trükk: a családoknak ez nem kerül semmibe.

Kontrasztként csak annyit szeretnék mondani, hogy ha valakinek fáj a foga és el kell mennie fogászatra, ott minden vizsgálatért kegyetlenül megvágják, mindenért fizetnie kell, még a levegőért is, amit ott szív. De a "transgender" gyerek, az ingyen megy orvoshoz, hogy a nemét átalakítsák.

Ezek a gyerekek, miután a hormonjaikat teljesen széttrancsírozták, soha többé nem lesznek szülők. Ami azt jelenti, hogy ha valahol ott 35 éves kora fele eszébe jut, hogy hát jó lenne, ha lenne csemetém, akkor erre már nincs lehetőség. Ezt az állapotot pedig a szülők idézik elő nekik, néha már 4 éves korukban, ami azért mondjuk ki: teljesen eszement.

Nem szabad elfelejtenem, hogy ehhez az őrülethez az egész társadalomnak kell asszisztálnia. 2012. fele jelentek meg először a plakátok az egyetemeken minden mosdó előtt, hogy "Right to pee" (jogom van pisilni). Hétköznapi életre lefordítva: ha az egyetemista lány álldogál a sorban a mosdó előtt, és megjelenik mögötte egy pasi, akkor még véletlenül sem lehet odafordulni hozzá, hogy "ooooo, bocsánat, ez a lány mosdó" - mert ezért a kis megjegyzésért repülhet az egyetemről (az egyetemi oktatás színvonalát tekintve ma már tudom, nem ez a világ vége - sőt.) Ugyanis az a fiú, aki mögötte áll a sorban, nagyon könnyen lehet, hogy lány. Ugyanez igaz a férfivécére, az a nő, aki ott áll és várja a sorát, lehet, hogy férfi.





Építészek hamar megtalálták erre is a megoldást, és én úgy tudom, hogy 2015 óta kötelezően a középületekben nem férfi és női mosdót kell tervezni, hanem csak: mosdót. Minden kis helyiség lezárva a fény- és hanghatások elől, és odabent vécé van és csap, és hogy odabent férfi van-e vagy nő, az teljesen mindegy. Amennyire én emlékszem, soha, egyetlen tanárunk sem emlékeztetett minket arra, hogy a középületekbe tervezzünk baba-mama szobát, vagyis ahol a fiatal mamák nyugodtan megszoptathatják a kisbabáikat. Nincs is ilyesmi Kanadában, legalábbis én egyet sem láttam.

Sajnos az egész amerikai társadalom úgy, ahogy van: eszement. Sajnálom a kemény szavakat, de ez van.

Miután így szétbuherálták a kanadai társadalmat, cseppet sem meglepő, hogy az iskolai tananyagokat is ehhez kellett igazítani. 2013-ban hoztak egy döntést, de lehet, hogy 2014. volt, hogy az iskolai szexuális nevelést át kell alakítani. A gyerekek már 4 éves korban megtanulják a nemi szervek neveit, aztán 6 éves korban tanulják a "rendes" szexuális aktust, utána pedig az alternatívákat: 7 éves kor fele a homoszexualitást, és valahol utána a többi viselkedést: pl. az állatokkal való közösülés tényét és formáit.

Az állatokkal, főleg kutyákkal történő szexuális aktusról én sokáig nem tudtam, aztán egy ismerősöm mondta el a Skippy nevű jelenséget - amikor a nők a nemi szerveikre mogyoróvajat kennek, és a kutya azt onnan lenyalja. Tudom, hogy ez gusztustalan, de ezzel - állítólag - nagyon sokan élnek Kanadában. Az állatvédők tiltakoznak, de nincs miért, mert a kutyusokat amúgy jó helyen és jó kezekben tartja a gazdi, csak néha a kutyának egyéb dolgai is vannak, pl. Skippy.

Ezzel egyidőben jelent meg a Queer Kids' Stuff (itt a csatorna - a szerk) nevű videóblog a Youtube-on, ahol egy - hm, hát nehéz eldönteni, hogy fiú-e vagy lány, de mindenesetre egy fiúnak kinéző, de inkább nőnemű - egyén arra tanítja a gyerekeket egy kismackó segítségével, hogy hogyan lehet megállapítani, hogy valaki fiú-e vagy lány. Vagyis: az összezavarás, a tudatos gyerekrombolás mar óvodában elkezdődik. Vagyis inkább: hároméves korban, mert Kanadában nincs óvoda.

A gyerekek hát nemi szerveket, gender identitást tanulnak, geometria meg irodalom helyett.

Az is természetes, hogy ennek hatására nagyon sok szülő kivette a gyerekét az iskolából, és beíratta a katolikus iskolába.

Kanadában háromféle iskola van:

1. A magániskola, ahol van órarend, szaktanár, könyvek, és persze egyenruha. Meg megemlékezés a Holokauszt-tűlélők napjáról.

2. Az állami, aminek a szintjét a szomáliai tanulókhoz igazítják. Nagyon szeretik Magyarországot felhozni, hogy a hetvenes években a roma tanulók közül mindenkit értelmi fogyatékosnak nyilvánítottak, és külön iskolába helyeztek. Ők is tudják, hogy ez hülyeség: a roma tanulók nem tudták hozni a nem roma tanulók szintjét, mert nem beszéltek otthon magyarul, mert az egész kultúrájuk nem épül az iskola, meg a munka, meg a felelősség köré. Na, Kanada ezt úgy akarja elkerülni, hogy már eleve leviszi a szintet a szomáliai gyerekek szintjére, vagyis még hatodikban is csak 20-ig kell tudni matematikából teljesíteni. A szomáliaiak azért még így is kiesnek. A fehérek pedig végigszenvedik az iskolát, de sokan járnak magántanárhoz délutánonként, ahol valamiféle tudást csak felszívnak.

3. A katolikus, ami kb. a kettő ötvözete. Van rendes oktatás, egyenruha, beosztás, szaktanár, de ehhez katolikusnak kell lenni. Egy romániai zsidó ismerősöm a bukaresti piacon vett keresztelőlevelet a gyerekeknek, ahol állítólag 20 dollárért bármit meg lehet venni. Tette ezt azért, mert a katolikus iskolában ingyen - majdnem ingyen - van a jó oktatás. Az oktatás pedig Kanadában egy szolgáltatás, és ingyen nem adják.

Hát mivel a katolikus iskolák nem akartak belemenni ebbe az újfajta tantervbrűe, ami a szexualitás körül mozog matematika és irodalom helyett, hát nyomást helyzetek rájuk. Nem tudom, mi volt az a nyomás, feltételezem, hogy jópár ember elveszítette az ,,easy job"-ot (könnyű munka, vagyis az a munkahely, ahova csak be kell menni, aztán nyolc órán át Facebookozni, konditerembe menni, kávézni, csevegni, majd hazamenni és mindezt nagyon jó pénzért). De az ontarioi kormány keresztülvitte az akaratát: 2015. óta már a katolikus iskolákban is a szexuális pozíciókat tanítják 7 éveseknek.

Feltételezem, hogy a dolog itt nem áll meg, de meg kell mondjam, hogy az egész történet, az a Róma utolsó napjai című történethez hasonlít. Török barátaim szerint az Oszmán Birodalom is akkor bukott meg, amikor elfogadták a homoszexualitást, utána pár évvel eltűntek. Ugyanez volt Róma, a görögök, a svédek szerint a vikingek is.

Már nem vagyok Kanadában, sőt az összes barátom eltűnt, amikor ez az új oktatási rendelet kijött, meg amikor a Black Lives Matter mozgalom leblokkolja az utakat randomszerűen. Román jóbarátnőm, mikor megtudta, hogy terhes, utasította a barátját, hogy most megyünk haza Romániába, a szegény Romániába a gazdag Kanadából, mert nem akarják, hogy a gyerekük ennyi szennyel legyen körülvéve.

Akkoriban jelent meg Dr. Jordan Peterson 12 rules for life [12 szabály az élethez - a szerk.] című könyve, amit mindenkinek nagyon ajánlok. Ahogy én látom, Dr. Peterson a magyaros életet javasolja a kanadaiaknak, ami azért annyira nem egyszerű Kanadában, de Magyarországon pl. teljesen könnyű megvalósítani.

Végezetül csak annyit szeretnék mondani, hogy köszönöm a feltöltését ennek a videónak, én, aki tizenéve nem beszélhetek a valós érzéseimről a homoszexualitást illetően, most úgy érzem, végre beszélhetek. Nagyon szeretem ezt Kelet-Európában, hogy itt lehet beszélni - még lehet. Teljesen érthetetlennek tartom, amikor az oktatási rendszer “reformjáért" tüntetnek, meg mikor azt akarják, hogy otthon is legyen gender kurzus - úgyanúgy, mint Kanadában. Meg kell állítani ezt a kórt, mert ez nem vezet sehova máshova csak, a romlásba.

Köszönöm, hogy elolvasták hosszú és talán kimerítő gondolataimat. Nekem jól esett kiírni magamból.

Szeretnék kívánni Önöknek sok erőt ehhez a harchoz, kitartást, sok jóbarátot, sok hitet, és én mindenképpen imádkozom azért, hogy Magyarország elkerülje ezt a fertőt, amiben a Nyugat már fuldoklik.

Ha bármiben segíthetek Önöknek, kérem, jelezzék. Teljesen egyetértek az Önök gondolataival.

(Névtelenséget kérő Szent Korona Rádió olvasó levele)


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  ERKÖLCS  
Botond Bálint:A GENDER TUDOMÁNYTALAN BARBÁRSÁG
  2018-08-14 22:29:47, kedd
 
  A GENDER TUDOMÁNYTALAN BARBÁRSÁG

A BIOLÓGIAI NEM ERŐSZAKOS MEGVÁLTOZTATÁSÁRA IRÁNYULÓ TEVÉKENYSÉGET BÜNTETNI KELLENE


Még nincs hivatalos döntés róla, mindenesetre felmerült az úgynevezett gender szakok állami finanszírozásának megszüntetése és az állami egyetemeken zajló képzések kivezetése. Semmit sem támogatnék a Fidesz-KDNP-kormány tervei közül jobban, mint ezt. A ,,tudományos liberalizmus" ugyanis az elmúlt harminc-ötven évben teljes mértékben eluralta a társadalomtudományokat. Sőt, olyan erővel kezdett beszivárogni természettudományos területekre is, amire ilyen áltudományok tekintetében a nácik egykori németországi tudományos térfoglalása, illetve a kommunisták tudós- és tudáspusztítása óta nem volt példa.

Ennek a szörnyűségnek nem fogtuk még fel a jelentőségét, mert nem olyan látványosan tették, mint elődeik, hanem lopakodva, észrevétlenségre törekedve, a folyamatot évtizedekre elnyújtva. Szeretném egyértelműen leszögezni, hogy a ,,tudományos liberalizmus" gyűjtőfogalma alatt nyilvánvalóan számtalan genetikai és szerzett pszichiátriai betegség tünetei kristályosodtak ideológiává, majd tudományos paradigmává. A liberalizmus olyan erővel vált parancsuralmivá, hogy már az orvostudományban, a genetikában is torzítja, sőt felszámolja azt a tudományfilozófiai és erkölcsi alapot, amelynek az egész európai civilizációt köszönhetjük.

A liberális elmélet formálisan vallásellenesként határozza meg magát, de nem csak a kereszténységgel szemben ellenséges, hanem a nyugati természettudománnyal szemben is. Bomlasztási technológiájára az jellemző, hogy nyilvánosan nem megy szembe ugyan az evolúcióelmélettel, de minden elemében teljesen ellentétes azokkal, meg persze a természettudományos gondolkodás összes egyéb alapelvével is.

Ezeket az embereket és elveiket nem az alapján kell megítélni, hogy ezen területeken fellelhetők első közelítésben normális, tudományos gondolkodásra képes szakemberek is. Hanem az alapján, hogy Nyugaton már elérték, hogy teljesen egészséges tízéves gyermekeket hormonkezelhessenek a biológiai nemük megváltoztatása céljából, azzal a címszóval, hogy a gyerekeknek, függetlenül a biológiai adottságaiktól, nemüktől, jogukban áll a nemüket ,,szabadon" megválasztani.

Jelenleg ehhez még kell a szülő kezdeményezése és beleegyezése, de folyik a nyomulás, hogy a gyermekintézményekben szabad propagandát folytató LMBTQ-szervezetek maguk válogathassák ki (az állam segítségével) a szerintük biológiai nemükhöz képest változtatni akaró gyermekeket, és a szülők beleegyezése nélkül azokat szabadon vethessék alá hormonkezelésnek, majd adott esetben nemváltoztató műtétnek is. Ezt persze most tagadják, de a gyermekek tömeges hormonkezelését már több országban kénytelenek voltak elismerni, és csak azt tudták megakadályozni, hogy ezek az információk bekerüljenek a főáramú baloldali médiába.

Ez olyan emberiesség elleni bűncselekmény, ami csak a nácik és a kommunisták emberkísérleteihez hasonlítható. Egyetemi tanszékek, ,,tudományos közösségek", orvosok, gyógyszergyárak, állami hatóságok álltak össze azért, hogy a gyermekek normális biológiai, nemi fejlődését néhány genetikai és pszichiátriai beteg tünetképzéséből kiinduló állítólagos emberi jogi mozgalom ideológiája mentén eltorzítsák és gyakorlatilag megnyomorítsák őket.

Mindeközben az egész gender- és feminista ,,tudományos" szekta egyetemi lobbiereje nemcsak lapít, hanem minden eszközzel támogatja is ezt az őrületet. A maga hatékony eszközei­vel akadályozza a normális emberek fellépését a gyermekek kasztrálása, miskárolása, torzszülötté tétele és későbbi öngyilkosságba kergetése ellen. Az egyetemi beférkőzésükkel szerzett intézményi tekintélyüket arra használják, hogy ennek az őrületnek az általánossá tételét, az embernek mint biológiai lénynek a - marxista-kommunista ideológiához hasonló primitív módon - fizikai-pszichikai átalakítását elősegítsék. Mindezt mindenféle természettudományos és biológiai ismeret nélkül művelik, úgy, hogy az emberi evolúció eddigi eredményeit semmibe veszik, és az ideológiájuknak megfelelő humanoi­dokat hoznak létre.

A folyamat intézményi oka egyébként részben az, hogy az egyetemi oktatás színvonala az elmúlt 50-70 évben a tömegesedés következtében jelentősen csökkent az összes nyugati felsőoktatási intézményben. Ez az általános műveltség esésével, a művelt laikus eltűnésével ,,új barbarizmust" eredményezett.

A természettudományos paradigmák, az alapvető tudományfilozófiai ismeretek már a természettudományosnak nevezett szakokon is hiányoznak. Hiába a fejlett technológiai környezet, az újabb generációk a tudományban és a technológiában babonaszerűen hisznek, azzal kapcsolatos várakozásaik vágyvezéreltek, olyan lehetőségeket és képességeket tulajdonítanak a ,,nagybetűs tudománynak", olyan mindenhatóságot, mint a természeti népek a primitív vallásosság korában a főistenüknek.

Egész generációk képtelenek felfogni a biológiai és társadalmi rendszerek komplexitását, a tudomány korlátait, illetve az Index.hu tudományos rovatának lebutított magyarázatai alapján azt hiszik, hogy azzal teljes áttekintő ismereteket szereztek. Biztosak benne, hogy a tudomány hamarosan minden felmerülő problémát megold, bigottan hiszik, hogy a biológiai, a fizikai törvények nem jelölnek ki egy világos, meghaladhatatlan feltételrendszert. Biztosak benne, hogy azokat majd a technológia úgyis meghaladja.

A liberálisok és a genderesek egy egyszerű gépnek hiszik az embert, amelyet a jogai jellemeznek, és amely gép technológiai eszközökkel és némi programozással úgy átalakítható, hogy megfeleljen az ő jogi formalizmusuknak. A választás jogát úgy értelmezik, az embereknek statisztikailag kötelező különbözőt választaniuk az általuk felkínált döntési mezőkben, mert a ,,szabadság" csak akkor érvényesül szerintük, ha az emberek a józan ésszel és az érdekeikkel ellentéteset is választanak.

A társadalomban azért kötelező egy csomó embernek a biológiai nemével ellentétes neműnek hinnie, gondolnia, definiálnia magát, sőt át is alakulnia, hogy ezek a közveszélyes elmebetegek elmondhassák, az ember szabadsága akkora, hogy a fizika és a biológia törvé­nyein felülemelkedve, azokat legyőzve is dönthet. A szerencsétlen gyerekeket pszichológiailag azért kondicionálják a biológiai nemükkel ellentétesen, hogy megindokolhassák a kémiai beavatkozást, a testük hormonális és fizikai átalakítását, mert hitük szerint az az adottság, amely nem szabad választás eredménye, hanem a természet kényéből ered, az maga a rabság.

Ki kell mondani, hogy itt olyan emberek mozgalmáról van szó, akik többé-kevésbé mentálisan mind sérültek (jelentős részük pszichiát­riai beteg), és akik halálosan gyűlölik a normalitást. És el is akarják pusztítani azt. A törvényeink azért nem működnek ellenük, mert egyrészt a jogtudományt már elfoglalták, másrészt mert olyan mértékben lépnek ki az emberi normalitás, a józan ész keretei közül, amire ilyen méretekben és mértékben a normalitás egyszerűen nem tud felkészülni. Ezek tényleg azt gondolják, hogy a hormonkezelt transzneműek, a mindenféle szerencsétlen szexuális és mentális betegek, valamint a beengedett fiatal muszlim férfiak majd valami stabil, szabad és boldog társadalmat fognak itt létrehozni, miután az utolsó keresztényt is lefejezték.

A társadalomtudományoknak természettudományos alapokon kutatniuk kell az ember kétneműségéből következő kulturális és társadalmi hatásokat. Ismernünk és értenünk kell a nemek közötti, rendkívül bonyolultan megragadható különbségeket, és különösen a két nem genetikai, érzelmi, szellemi, hétköznapi, családi együttműködésének jellegzetességeit. De ezt nem kutathatjuk a liberalizmus beteg ideológiája alapján, amely szerint az evolúció során kialakult emberi faj értelme és kultúrája a bűnösök és áldozatok, az elnyomók és elnyomottak erőszakon alapuló közössége, amelyet le kell rombolni, és amelyben utóbbiaknak büntetniük (átalakítani) kell az előbbieket származási (születési, genetikai) alapon.

A genderpropagandát büntetni kell. Az oktatását, a bújtatott verzióit is ki kell tiltani minden egyetemről és mindenhonnan. A biológiai nem erőszakos megváltoztatására irányuló tevékenységet - hasonlóan az egészséges szexuá­lis viselkedés kialakulását romboló tevékenységhez - pedofíliaként, a szexuális szadizmus szélsőséges eseteként kell a lehető legsúlyosabban büntetni.

A liberalizmus mindent elvesz az embertől, amit a biológia és a kultúra ad. A genderhívő liberálisok már így is jóvátehetetlen károkat okoztak az elmúlt évtizedekben a felnövekvő generációk lelkében. Kompromisszumok nélkül kell harcolnunk ellenük és teljes győzelmet kell aratnunk, mert különben elpusztítanak bennünket.

A szerző szociológus


Forrás: Link




 
 
0 komment , kategória:  ERKÖLCS  
Elmélkedés az illemtanról
  2018-07-25 21:57:23, szerda
 
  Illemtan (nem csak) nőknek

Pár éve még az volt a botrány, hogy Madonna nőkkel csókolózik. Azóta már az sem botrány, hogy Miley Cyrus a klipjében meztelenül lovagol egy vasgolyón, és kalapácsot nyalogat. Manapság ha feltűnik egy nő egy klipben, akkor annak jó teste és nulla szeméremérzete van.

Régen az iskolákban volt főzőcskeóra a lányoknak, műhelyfoglalkozás a fiúknak. A lányok megtanultak gombot felvarrni, a fiúk szöget beverni - és mindkét nem megtanulta, hogy mit illik, és mit nem illik. Mert az iskolában illemtanóra is volt. Ma a lányok Mileytól és társaitól tanulnak - és a mindennapi illemtanunk úgy is néz ki. Tizenéves kislányok úgy csücsörítenek az Instán, mintha tudnák, miről van szó... Pedig dehogy tudják!

Nálunk a családban volt egy kedvenc, 65-ös kiadású illemtankönyvünk, a Vidám illemtan. Egy mondattal lehetne igazán jellemezni: könnyfakasztóan humoros! Nem csupán klasszikus illemszabályokat taglalt, mint például, hogy nem illik bejelentés nélkül betoppanni valakihez, és a nőket előreengedjük az ajtóban, de a mindennapokra is kitért. Gyerekként gyakorta felütöttük, és hangosan kuncogtunk egy-egy ódivatú szabályon. Ám ahogy telik az idő, és a harmadik x-et is átlépem, már más szemmel olvasgatom az egyes fejezeteket. Most már olyasmiket mondogatok, hogy talán még tankönyvnek sem lenne utolsó.





Kezdjük az első témával: az öltözködéssel

Ha megnézünk egy kosztümös filmet, azt láthatjuk, hogy korhoz, nemhez illően öltözött mindenki. A gazdagoknak cicomás-díszesebb ruha jutott, de a falusiak viselete is rendben volt: nem véletlenül beszéltek egy vagy több rend ruháról. Sok divatáramlat végigsöpört világunkon, ám egyvalami változatlan maradt: az ember megpróbált illő módon felöltözni. És a legutóbbi évtizedekig jelen volt életünkben ez a stílusosság. Anyáink - még ha kézzel mostak is, vagy időnként tyúkot vágtak -, ha kiléptek az utcára, mindig vasalt blúzban és szoknyában libbentek ki a kapun. Minimum levették a kötényüket, és megigazították a frizurájukat, a nagyanyók pedig a kendőjüket. Mert így illett! Aztán jött a szexuális forradalom meg a lezserség divatja, amelyik ma olyan laza, hogy még az is rendjén való, mikor a fiúk úgy hatnak, mintha egy lecsúszott pelussal a nadrágjukban járkálnának. A divat addig változott, míg teljesen megváltozott. Már rég nem arról van szó, hogy mit vegyünk fel, hanem hogy még mit vethetünk le. Nem ritka, hogy az anyuka fenék alatt végződő, köldökig dekoltált miniruciban viszi oviba a gyerkőcöt, és a kávéházak tele vannak popsit villantó harmincas nőkkel. A mintát a celebek adják, akik feminista aktusnak PRÓBÁLJÁK ELADNI a meztelenkedésüket, mintha az a női nem szabadságát szolgálná (pedig egész mást szolgál).

"Illemet ne Kim Kardashiantól, hanem a királyoktól tanuljunk!"

Persze, ma már szinte nincsenek illemszabályok arra vonatkozóan, hogy mit hány évesen hordjunk, de néha erősen gondolkodóba esem, hogy ez így biztos jól van-e. Tudom, idén nyáron is nagy hőség várható, de talán pont ilyenkor lenne kényelmesebb egy jó szabású, lenge nyári ruha, mint egy szűk, neonszínű fürdőruhának is beillő miniszoknya. A dögös ,,ruha" sok esetben csak kiemeli korunkat, mert túl nagy lesz a kontraszt aközött, amit mutat, és amit mutatnia kéne. Az alkalmi ruhákat meg végképp keverni kezdtük. Azelőtt, ha az ember lánya iskolába ment, igyekezett illő módon felöltözni. Ha pedig valami botrányosat vettünk fel, még mindig ott voltak a szülők, akik helyre rakták a ,,stílusunkat". Most a felső tagozatos és gimis lányok pizsamapólóban és franciabugyi méretű ,,nadrágocskában" érkeznek meg az iskolába. Néha úgy néznek ki, mintha csak alsónemű lenne rajtuk. Itt nem is az a kérdés, hogy ez most kihívó-e, vagy sem, hanem hogy végképp nem alkalomhoz illő. Olyan, mintha valaki arra sem venné a fáradságot, hogy kivegyen egy normális ruhát a szekrényből. Sok fiatal (sőt, középkorú!) nőt látni olyan szerelésben, ami csupán két helyen lenne elfogadott: az ágyban vagy közvetlenül a strandon.

A ballagásokon és diplomaosztókon is gondolkodóba esem. A diplomaosztóra várakozó lányok jelentős része - elnézést a hasonlatért - luxusprostinak van öltözve. Rágógumizva tipegnek jobbra-balra. Ilyenkor mindig őszintén örülök, hogy a ceremónián talár lesz rajtuk. A diploma (mint a többéves tanulás jutalma) és a dekoltázsvillantás (mint erotikus jelzés) köszönőviszonyban sincsenek egymással.

Nem szeretném, ha úgy tűnne, hogy csak a szexi ruhák akasztanak ki. Dehogy! Azoknak is helyük van a nap alatt, vagyis az alkalmi ruhatárban vagy a strandon és a nyári korzón - de nem az iskolapadban. Anno az iskolai köpenyt azért találták ki, hogy a diákok közt levő különbségeket eltakarja, s mindenki egyenlő esélyekkel induljon a tudásért vívott csatába. Ám mára felettébb igénytelenek lettünk. Az ,,ebben a ruhában a szemetet sem vinném le" (illem)szabály már régen nincs érvényben, és éppen ezért slampos, suhogó joggingban intézzük napi ügyeinket.

Az illemtan részei a köszönések, üdvözlések szabályai

Nemrég csak úgy kikapcsolódásként elolvastam egy háború utáni csíkos lányregényt, amely gimnazista korú fiatalokról szólt. Meglepődve láttam, hogy a diákok - akik nem egy iskolába jártak - magázták egymást. Nővérem szokta mondogatni, milyen jó érzés volt, hogy a gimnáziumban a tanárok már magázták őket.

Ma pedig a 60 éves hölgyek kikérik maguknak a magázást!

A minap a barátnőm mesélte, hogy gondban van a megszólításokkal, mióta gyereke van. Nemrég egy ruhaüzletben odaszólt a fiacskájának: Köszönj szépen a néninek! Erre a középkorú kasszáshölgy kikérte magának, hogy ő nem néni. Nekem is rengeteg hasonló tapasztalatom van. ,,Igen, kislányom, ott van egy fiatalasszony", vagy: ,,Ő itt Kati kicsoda?" Egyáltalán: mikortól néni valaki? Egy 70 éves nénit már szólíthatunk így, vagy inkább soha nem akarunk nénik lenni... Ám akkor miként szólítsuk meg egymást, mit tanítsunk egy 3 éves gyereknek? Azt sem értem, miért pont most lett elegünk az Ön-ből... Mikor tagja lettem a városi énekkarnak, azzal fogadtak, hogy itt aztán senki sem magázódik. Rendben, gondoltam, majd megpróbálom. Nem volt könnyű. Egyrészt, néhány dalostárs az anyukám lehetett volna, másrészt fura volt letegezni ismeretleneket. Sokan azzal érveltek, hogy magázódva nem kerülünk közel egymáshoz. Ám pusztán a tegezéstől nem alakulnak ki mélyebb barátságok. Ahhoz idő kell. Az idősebbek pedig a tegezéstől nem lesznek újra 20 évesek - mert elképzelhető, hogy ez az illemszabály is a manapság dívó fiatalságkultusz miatt ment ki a divatból.

Tudom, attól, hogy illedelmesen köszöntek, a régiek sem voltak jobb emberek, mint a mostaniak. Csak épp egyszerűbb volt az ábra, ki hogy szólítsa vagy köszöntse a másikat. Ami által a tiszteletet is könnyebb volt megtanítani a gyerekekkel. (Ezt pedagógusként tudom.) Nyilván vannak igencsak jó modorú, de elvetemült emberek, és kissé modortalan jószívűek. Ám néha a jó modor összefügghet a jószívűséggel. Egy hatvanas nagyapa mesélte, hogy a nyáron ő vitte el az ovis gyereknapra az unokát. Az udvaron folyt a gulyás, szólt a zene, ki-ki a maga ismerősével trécselt. A nagypapának rosszulesett, hogy senki nem üdvözölte. ,,Ha a korra nincsenek is tekintettel, s nem adják meg a tiszteletet az éveknek, azért egy újonnan érkezőt illett volna legalább köszönteni."

És igaza van. Mert nem arról van szó, hogy emeljünk kalapot, és jöjjön ismét divatba a ,,kezét csókolom"

Csak átestünk a ló túloldalára, nem tudjuk, mi illik, és mikor illik. Nekem is köszönt már úgy egy negyvenes férfi, hogy ökölbe szorított kézzel ,,koccolt" egyet velem. A játszótéren a csinos, fiatal anyukák folyamatosan káromkodnak. Az a baj a csúnya beszéddel, hogy ha elkezdjük, nagyon hamar rászokunk. Olykor jó kiengedni a gőzt és a dühöt, de erre nem ez a helyszín a megfelelő.

Gyakorló pedagógusként mondhatom, hogy gyerekeink számára lassan a jó modor ismeretlen fogalom. Egyre gyakoribbak a ,,kit érdekel", ,,mit tudom én" szólamok a kiselsősök szájából is. És egyre több az olyan gyerek, aki rajzórán nem akar rajzolni, tesiórán nem akar tornázni, íráson nem akar írni, a másolástól ki van akadva. Rendben van, jobb lenne kint fogócskázni, és az oktatásra is ráférne némi reform. Ám az, hogy fennhangon fellebbeznek, s beszólogatnak, már nem helyénvaló. S akkor még nem szóltunk azokról az egyetemistákról, akik úgy viselkednek, mintha egy amerikai film mintájára, a buli miatt felvételiztek volna főiskolára. Nemrégiben a portás nénink mesélte a kollégiumból, hogy visszasírja a mi generációnkat (pedig mi se voltunk angyalok!!!), mert a mostani diákok már nem ismernek se istent, se embert. Nemrég pedig egy taxisofőr morgott, hogy nem meri felvenni a diszkós tinédzsereket, mert olyanok, mint a Tortuga szigetén fékevesztetten tivornyázó kalózok...

Mára általánosan érvényes, hogy nem ártana sikkesebben öltözni és szebben beszélni

Az illem nem csupán annyit jelent, hogy tudjuk, mivel vágjuk fel a halat, és kiről segítsük le a kabátot. Az illem életstílust is jelent. Ha valaki az illemszabályokat nem tartja be, az égvilágon nem történik semmi. Csak valahogy mégis kellemesebb és cizelláltabb velük az élet. Meggyőződésem, hogy sokkal vidámabban és stresszmentesebben tudnánk élni, ha több tekintettel és tisztelettel közelednénk egymáshoz. Ezért illemet sose Madonnától vagy a Kardashian-klántól tanuljunk.

A jól nevelt gyerekekből jól nevelt felnőttek lesznek. Lásd az angol királyi családot! A kis Harry és William már gyerekkorukban megtanulták, hogy minél gyakrabban használják a kérem, köszönöm, elnézést kifejezéseket.

- Az első illemszabály, amit Kate-nek meg kellett tanulnia, hogy egy jól nevelt hercegnő mindig összezárja a térdét. És a laptáskát mindig a melléhez szorítja, mikor kiszáll az autóból, hogy védje a dekoltázsát.

- Harry herceg tudja, hogyan legyen udvariasan szerelmes. Szerelmét Meghan iránt a leggyöngédebb gesztusokkal mutatja ki.


Deák Csáky Julianna (Ipolyság)


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  ERKÖLCS  
Pozsonyi Ádám: Gizit hazavinni a diszkóból
  2018-07-16 23:30:07, hétfő
 
  A család nem arról szól, ki kit és mennyire szeret. A család egy társadalmi konstrukció.

Szidják Novák Katalint. Szidják, pedig Novák Katalin csak annyit mondott, hogy a homokos együtt élés az nem család.

Nem azt mondta, hogy vasra kell verni valakit, és kitűzni fejét a budai Vár tornyára. ,,Most mér', az élettársi kapcsolat is ugyanolyan család, mi is szeretjük egymást annyira stb." Ettől a sunyi affektálástól mindig ingerült leszek, s meg kell hallgatnom egy korai Manowar-albumot, hogy helyrerázódjak kissé. És most mielőtt agybajt kapnak libsik és ,,valódi konzervatívok" - ezt a kettőt nekem valamiért nehéz megkülönböztetnem -, majd sikítva nyúlnak a fiókban tárolt ,,Én elítélem a megkülönböztetést, a gyűlöletet, és minden ember egyenlő!" feliratú póló után, ezt a tételt kissé kitágítom:

A nem homokos együtt élés sem család.

(De rohadtul kell okádnom attól, hogy korunkban mindig görcsösen fel kell mutatni egy ellengesztust, egyfajta ,,De nekem is vannak vegán barátaim", ,,Együtt ministráltam egy roma fiúval", meg ,,A múlt héten is megdicsértem egy kortárs néger leszbikus festő képeit, nagyon jók, és tökre elfogadom őt, semmi bajom vele!" Hol egy köpőcsésze?)

Nézegetem a 24.hu nevű, sorosista internetes csasztuska idevágó cikkét. ,,A család szerepe az élet továbbadása". Ezt így kiemelik vastag betűkkel, fekete háttérrel, rémisztően. ,,Juj, mit mondott. Húúúúú...". Én meg nézem, ásítok, hát jól van, Novák Katalin elmondott pár közhelyet, azt annyi. Lapozzunk.

Ezek meg itt beszarnak, és olyan pánik lesz úrrá rajtuk, mintha azt mondta volna, hogy mindjárt indulnak azok a bizonyos vonatok.

Létezik vajon nem idióta libsi?

Szóval akkor kezdjük: Először odáig jussunk el, hogy a világban léteznek szintek. (Ez egy balliberálisnak rendszerint már itt nem követhető.) Ha Gizikét hazaviszem a diszkóból, és meghúzom - feltéve, ha sikerül részegen -, az még nem család. De ez semmi! Ha Gizikét hazaviszem, és részegen meghúzom, ő onnantól fogva még csak nem is a barátnőm.

De ha Gizike mondjuk már a barátnőm - ezt a részegen diszkó után egyből meghúzás szertartása erősen nehezíti, a férfiember, ha másban nem is, ebben mindig konzervatív -, attól ő még nem az élettársam. És ha mondjuk, már ott tartunk, és az élettársam a kis Gizike, akkor még mindig nem a feleségem.

A szintek kiiktatása maga a nagybetűs baloldaliság. Ez a szellemi zsákutca lényege. A nivellálás, a minőségi különbségek felszámolása. Nem véletlen, hogy mindig a felsőbb szinteket támadják, és mindig az alsóbb szinteket próbálják helyzetbe hozni. (Az írástudatlan suttyó egyenlő a történészprofesszorral. A beözönlő idegennek ugyanannyi joga van, mint a saját nemzetem fiának. Tehetség nélkül is lehet valaki festő, elég, ha odacsöpögtetünk pár pacát a vászonra. Vashordókat ütögetünk, és az éppúgy zene, mint Bach vagy az Iron Maiden stb.)

Ki dönti el, mi a zaj, és mi a zene? - nyafognak. Ki dönti el, hogy mi a család?

A család nem arról szól, ki kit és mennyire szeret. A család egy társadalmi konstrukció. A család férfi és nő szövetsége utódok felnevelésére. (Mert azonos neműek nem tudnak utódot létrehozni, ha meg örökbe fogadnak, az utód lelkileg sérül, és az hosszú távon a közösségnek rossz.)

Ez a család. És ezért ez a család. Pont.

A család ugyanis nem arról szól, hogy neked jó legyen. A család arról szól, hogy a közösségnek legyen jó!

De nézzük csak újra. Ha az élettársi kapcsolat - akár ellentétes, akár azonos neműek a résztvevők - ugyanolyan család, mint az, melyben egy férfi és egy nő két gyereket nevel, akkor ilyen alapon azzal is egyenrangú, hogy Gizikét hazaviszem a diszkóból, és részegen lehányom.

Ha jól tudom, ma Magyarországon - nagyon helyesen! - kiemelt támogatást kapnak a családok. Ha viszont a család az, ami nekem tetszik, akkor, ha Gizikét hazaviszem a diszkóból, ezért nekem voltaképp még pénzt is kellene kapnom.

Szerintem sok derék hímsoviniszta pattanna fel erre, majd így kiáltana. Ez az Béláim! Ez kell nekünk! Éljen a haladás!


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  ERKÖLCS  
A nő legyen nő és a férfi az férfi
  2018-07-07 18:05:35, szombat
 
  A genderelméletek folyamatos vita tárgyát képezik nemcsak a laikusok, hanem szakemberek körében is. Dr. Bagdy Emőke budapesti klinikai szakpszichológust és párterapeutát szólaltatjuk meg a témában.




Bagdy Emőke: az Isten nélküli univerzum eltorzítja a világunkat

- Kutatók szerint a gender-mozgalom lényege a nemek közötti egyenlőség megvalósítása az élet minden területén. Ez a mozgalom ön szerint hol siklott ki?

- Az 1900-as évek elején elindult feminista mozgalmak elsődleges célja még az volt, hogy a nők egyenjogúsága a választójogban jusson kifejezésre. E mozgalmak erősödése később a férfi-nő viszony hagyományos, patriarchális családszerkezetének lazulását és változását hozta magával. A nők részéről egyre kiterjedtebbé vált az a követelés, hogy az élet minden területén létrejöjjön a férfi és a nő közötti egyenlőség. A szocialista országokban ez a nők kényszerű munkavállalásában jutott kifejezésre, míg Nyugat-Európában beindult egy igen aktív harc a nők egyenjogúságáért. E kétféle mozgalom az 1989-es rendszerváltások után találkozott, amikor az ENSZ Nők az Egyenlőségért Világkongresszusán, Pekingben 1995-ben elindult az úgynevezett gendermozgalom, ami kisiklatta és nem kívánatos irányba terelte az egyenjogúságért folytatott harcot.

- Miért mérföldkő a pekingi világkongresszus?

- Ezen a kongresszuson mondják ki azt, hogy a biológiai nemiség feletti férfi-női szerepkülönbségeket fel kell számolni. Először hangzik el, hogy a biológiai nemiség is legyen szabad döntés tárgya, ami lényegében az emberi nemek elmosása, eltüntetése, a nemi jellegek figyelmen kívül hagyása.

Ez olyan kitágítása és túlértelmezése az esélyegyenlőség fogalmának, ami megítélésem szerint túllép az ember hatáskörén,

tehát bele akar szólni az evolúció törvényeibe. De arról a világnézetről is megfeledkezik, amely kimondja: isteni törvény, hogy legyen férfi és nő, szaporodjatok, sokasodjatok, és népesítsétek be a Földet. A nemi szerepkülönbségek kiküszöbölése azért is abszurd, mert mindannyian kromoszómáinkon keresztül, genetikailag kaptuk meg az életünk kibontakozásához szóló küldetésünket. Ezt nem lehet felcserélni valamiféle önkényes emberi döntéssel.

- Genderkutatók szerint nincs akkora különbség férfi és nő között, ahogyan azt eddig hittük. Ez mennyire cáfolható érv?

- Az élettörvény evolúciós és pszichológiai szempontból is kétségbevonhatatlan tény. A hím és a nőstény különbözik egymástól biológiájában, idegrendszerében, kézségeiben, agyműködésében. Ezeket az alapvető különbségeket azok a kromoszómák határozzák meg, amelyeket magunkkal hozunk. A genderelmélet ezeket a tényeket tagadja. Ad absurdum, hiába akar egy férfi más nemi sorsot, ha az alapvető biológiai és rendeltetésileg meghatározott képessége szerint nem arra született, hogy gyereket hordjon ki. A nő hiába akar nemzeni, mert ez nem adatik meg neki.

- A mozgalom egyik látványos megnyilvánulása a házasság fogalmának a tágítása. Mit jelent ez a ,,nyitás"?

- Az történik, hogy a nemi különbözőségekhez kötött életfunkciókat elkezdik önkényesen megváltoztatni, és a történelmileg, társadalmilag és jogilag szentesített házasság és család fogalmát föllazítják. Magyarán:

eldöntik, hogy ki férhet bele a házasságba.

Ilyen formán jutottak el számos európai országban is a többnejűség felvetéséhez, ami összefüggésben áll a bevándorlással, tudniillik a muszlimoknál engedélyezett a többnejűség. A jelenleg érvényes törvénykezést azzal cselezték ki, hogy egy házasságot szentesítenek a keresztény törvények alapján, a többi feleséget pedig egyedülálló nőként kötik be a rendszerbe, és a családjogi törvény értelmében támogatják őket. Még néhányat alszunk rá, és eljutunk oda, hogy valamiféle társadalmi konszenzus alapján megváltoztatják a házasság intézményét szabályozó törvényeket.

- A tét nyilván az egyneműek házasságának az elfogadtatása. Mekkora erre a társadalom fogadókézsége?

- Szlovénia már legalizálta a melegházasságot, az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága szintén szentesítette, de Európa-szerte olyan nagy a nyomás a nemi különbségek bagatellizálására, hogy ennek komoly következményei lesznek. Svédországban a nemi nevelés már az új szemlélet és gyakorlat szellemében változik. Kérdés, hogy ezek után minek tekintjük a házasságot. Nagyon súlyos dolgok történnek attól kezdve, hogy kimondjuk: bárki beléphet a házasság szentségébe. Nem attól apa és anya valaki, ha annak nevezik, hanem az olyan szerepmegosztásokról, amik nem ruházhatók át. A férfi-nő viszonylatában a jog feladata, hogy a mély érzelmi alapon létrejövő életközösség alapján alkosson törvényt. Ha mi a jog kompetenciájának a lesilányításával az irányított közvélemény-kutatás, illetve népszavazás kérdésévé tesszük azt, ami törvényileg és történelmileg szentesített, akkor hamarosan eljutunk a pszichiátriában tárgyalt fogalmak határainak a tágításához: az elmegyógyászatban ezzel a fogalommal határozzák meg a téveszméket.

- Miért befolyásolhatóak ilyen könnyen az emberek?

- Az Isten nélküli univerzum, amiből a legfelsőbb szabályozót kikapcsolták és emberrel, pénzzel, hatalommal helyettesítették, eltorzítja világunkat.

Mivel korunk etikai relativizmusban szenved, lényegében az identitásépítés teljes folyamata is aláaknázható.

Emiatt sok emberben nem tudatosul, hogy az a kultúra életképes, amelyikben tovább megy az élet. Ezekben a kultúrákban az egyetemes igazság alapköve az élet, aminek védelmét és szolgálatát minden szent irat - a Biblia, a Korán, a Talmud és mások is - szavatolják. Az élettörvényhez mindenki a maga szerepével járulhat hozzá. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy egy társadalom működése nem alapulhat többségi véleményen: vannak alaptörvények, amelyeket tiszteletben kell tartani, és amelyek nem tehetők népszavazás tárgyává.

- Mennyire gyűrűzött be a genderideológia az iskolai oktatásba?

- Több országban egyre inkább begyűrűzik. Ha egy gyerekben nem hangsúlyozom azt, amiben ő királyi kincs, hogy ő egy kisfiú és milyen készségeket hozott magával, akkor lehet, hogy a nemi viselkedésében kislánnyá tudom alakítani, vagy fordítva, de ezzel magát az életet aknázzuk alá.

Miért célja egy ideológiának, hogy a kisfiú vagy kislány felnőtt korában boldogtalan legyen?

Az erkölcsileg szétesett és törvényerejében megrendült anómiás világ már nem teszi lehetővé, hogy életünket irányítsuk, és életcélokat találjunk.

- Párterapeutaként hogyan látja, mi a legsúlyosabb következménye a hagyományos emberi kapcsolatokat felborító genderideológiáknak?

- A nemi szerepkultúrák drámaian megváltoztak, aminek mind a nők, mind a férfiak életére komoly hatása van. Mozgalom indult arra, hogy megtanítsuk a fiainkat férfiasan viselkedni, mert már nem tudnak udvarolni, nem tudják, hogyan szerezzenek partnert maguknak. Előállt a férfi elmagányosodása és elnőiesedése, míg a férfiasodó nő oldaláról - a párkeresés vágyából - egy nem kívánatos nyomulós tendencia lépett életbe. Súlyos párkapcsolati zavarok állnak elő. A férfiak éretlenek elköteleződni, nem tudnak felelősséget vállalni, identitásérésük késedelmes - sokan harmincas éveikben sem tudnak elkötelezett párkapcsolatba kerülni -, a másik oldalon pedig a biztonság- és bizalomhiányban szenvedő nőkkel találkozunk. A teljesítményközpontúság elve olyan karrierépítési kényszerhelyzeteket teremt, ami kitolja a párválasztási és gyerekvállalási időt. Ebből születik a szomorú szinglik világa: a férfiakat domináló nők és a férfiasságukban megsebzett férfiak. A nemi nevelés határainak az elmosása boldogtalanná tesz férfit és nőt egyaránt.

- Szakemberként sokat vitatkozik a genderelmélet kutatóival. Sikerül-e bizonyos pontokban közös nevezőre jutni?

A legnagyobb problémát abban látom, hogy a genderelmélet hívei olyan agresszív nyomulással követelik toleranciánkat, hogy nyoma sincs az esélyegyenlőségből logikusan következő türelemnek,

ami azt jelenti, hogy tisztelem a te nézeted, és te is tiszteled az enyémet. Erről persze szó sincs. Lefektették a gendermodellt, és aki ezt nem hiszi el, nem ezt tanítja, vagy nem ezt vallja, akkor következnek a minősítések. Jómagam, aki mindig kiállok a férfi és a nő, a nemek életelvű meghatározása mellett, olyan minősítéseket kapok, amit nehéz leírni. Részt vettem olyan kerekasztal-beszélgetéseken, ahol hihetetlen agresszív erővel nyomultak fölém, hogy igenis vegyem tudomásul, a dolgok így vannak rendjén. Erre persze én nem vagyok kényszeríthető. Tulajdonképpen egy erőszakos kisebbség nyomulásának vagyunk a tanúi, akik le akarják söpörni az asztalról a toleráns, engedelmes és nem vitázó többség meggyőződését és érveit. Holott a népesség többségének a fejében eredendően az van, hogy a férfi legyen férfi, és a nő az nő.

- Életellenes ideológia a genderelmélet?

- A férfi és a nő közötti különbségeket akkor is muszáj hangsúlyozni, ha egy kisebbség nyomulása a genderelmélettel magát az életet támadja. Van egy filozófiai alapkérdés: ha az emberi létből kivesszük a küldetés fogalmát, és azt mondjuk, amit a materializmus, hogy a világ véletlenül jött létre, és az emberi életnek legfeljebb a pillanatnyi vágykielégítés a célja, már ott is vagyunk a genderelméletet alátámasztó világnál.


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  ERKÖLCS  
     1/47 oldal   Bejegyzések száma: 467 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 1146 db bejegyzés
Összes: 24087 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 528
  • e Hét: 528
  • e Hónap: 90012
  • e Év: 1988223
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.