Belépés
csabailajos.blog.xfree.hu
Szép mindaz, amit az ember szeretettel szemlél. /Ch. Morgenstern/ Zsirka Lajos Sándor
1947.02.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
A sors megérzése...
  2008-04-05 15:43:28, szombat
 
  A SORS MEGÉRZÉSE...

Nem ajánlom a következő írást a szomorú történetektől viszolygóknak.
Ajánlom azonban azoknak, akik hisznek a megírt sorsban, a megérzésekben.

14 éves voltam, pályaválasztás előtt, tele humán természetű ambiciókkal.
Ellentmondásos évek voltak, nem kis szerepe volt származásnak, hovatartozásnak.
Szomorú sorsfordulók szemtanúja voltam, sokat tudnék erről írni, de most önön példám tanulságait szeretném elmesélni.
Szívem szerint könyvtáros, levéltáros, esetleg múzeológus lettem volna, aki nem
mellékesen megvalósíthatja élete álmát egy-egy szakkönyv megírásával, vagy
irodalmi ambiciói kiteljesítésével.
A mi vidékünkön azonban más volt a módi. Összes élő felmenőm apai oldalon a vasas szakma megbecsült munkása volt. Nagyapám a kilencszázas évek elején még az első Erzsébet-híd elemeit kovácsolta. Bár megadták a hajlongó tiszteletet az
állam nagyhatalmú szolgálóinak, igazi becsülete felénk csak a szakembernek, különösen a vasasok megbecsült tagjának volt.
Pályaválasztásomkor eredményeim, és tanáraim támogatásával az ország egyik
akkor is, ma is legjobb középiskolájába nyertem felvételt. Apám nemhogy büszke lett volna fiára, fintorogva mormogott bajúsza alatt. Aztán kimondta véleményét, ami
döntést jelentett egyben minálunk.
- Nálam csak az az ember, akinek kétkezi szakmája van, aki akkor is ember, amikor bármerre fordul a világ. Tanulj ki egy szakmát fiam! Aztán ha még akkor is lesznek vágyaid, és élek, támogatlak bármit is szeretnél.
A környezet legnagyobb megdöbbenésére visszamondtam gimnáziumi helyemet,
és beíratkoztam egy szintén országos hírű vasas embert képző iskolába.
Lakatosinas lettem, de olyan, aki nem tudott két csavart se megkülönböztetni addig.
Keserves évek jöttek, de a kétbalkezes inasból végül lakatosmester lettem, aki ma öregen, betegen is felvenné a versenyt néhány perc erejéig bárki hasonszőrűvel. Még ma is tudok 1-2 fogást, trükköt, melyet talán már nem tud meg senki sem.
Persze nem maradtam végig kétkezű munkás. Szakmám ügyintézője lettem, kinek
kitüntetését egy ma is iparágat meghatározó egykori miniszter írta alá, és aki szakmájára, egykori érzőszívű munkatársaira ma is nagyobb tisztelettel gondol, mint szószátyár politikusaira.
Hogy jön mindez a történetbe?
Akik "cserbenhagyott "gimnáziumba került társaim voltak, ma is barátaim.
S amikor ők ballagtak, és én is ballagtam volna, azon a napon temettük apámat.
Azon a napon dőltek volna dugába végképpen álmaim, és álltam volna az élet kapujában egy csupasz érettségi papirral, nem tudva hogyan tovább, két sokkal
fiatalabb eltartandó testvérrel. De én már akkor kereső 18 éves ember voltam!
Ezt az előrelátó véleményt köszönöm most néked ÉDESAPÁM nyolcvannyolcadik születésnapodon.
S az álmaim? Megmaradtak ma is művelt örök, megunhatatlan szerelemnek...
 
 
0 komment , kategória:  Vallomások...  
Köszönöm
  2007-12-31 22:31:02, hétfő
 
  " KÖSZÖNÖM ISTENEM, HOGY MEGTARTOTTÁL ENGEM
A 2007 ÉVBEN NAGY MEGPRÓBÁLTATÁSOMBAN!
KÖSZÖNÖM, HOGY MEGTARTOTTAD ENYÉIMET,
ÉS BARÁTAIMAT. LEGYEN NEVED ÁLDOTT!!!"
 
 
0 komment , kategória:  Vallomások...  
Próbatétel
  2007-10-06 20:07:29, szombat
 
  PRÓBATÉTEL

Mintha ma történt volna.
13 évesen, mint írogató tanulót, megkértek tanáraim, írjak valamit az
iskola önképzőköri év záróestjére. Egy történelmi jelenetet adtam be, nem
reméltem sikert. Kedves tanárom egy nap félrehívott:
-Az esten eljátszák a jelenetedet, vedd fel a legszebb ruhád, fésűlködj meg rendesen, mert fel kell majd jönnöd a színpadra és meg kell hajolnod az előadás végén, jutalmat is kapsz.
Hideg futkosott a hátamon az izgalomtól, de aznap mégis felvettem egyetlen
kopottas öltönykém, és elindultam az estre. Sötétedett már, amikor a
néptelen utcán egy öregember került elém. Zörgő taligát húzott, rajta egy nehéz kályhával. Szemlátomást meghaladta erejét, 3 méterenként megállt és zihált.
- Kisfiú! Ha isten ismersz, segits nekem! - Órám nem volt, gondoltam, pár perc
késéssel nem okozok bonyodalmat. Féltett ruhámban beálltam az öreg mellé,
most már ketten küszködtünk, így is csak lassan haladtunk. Az idő vészesen telt,
most játszák a jelenetemet, gondoltam. A templomtorony már a hetet is elharangozta, mi még mindíg húztuk. Nem tudtam otthagyni az öreget. Közben meg is botlottam, éreztem térdemen, nadrágom sem úszta meg. Végre célba értünk. Az iskolai
est azóta régen véget ért, már feltüntek a hazafelé szállingózó gyerekek.
Az öregember két kézzel ölelve, megható szavakkal köszönte a segítsé-
get. Ránéztem, fehér szakálla, furcsán meleg szemei voltak. Nem bántam,
hogy nem kellett a színpadon meghajolnom. Csak az izgatott, mit mondjak
anyámnak a szakadt nadrág miatt, és hogy magyarázzam meg rám büszke
tanáromnak, hogy cserben hagytam. Mégis furcsa nyugalom szállt meg. Egyre
az öreg arca lebegett előttem. De ki lehetett az? Hiszen közepes falu voltunk,
mindenki ismer mindenkit, főleg az öregebbeket, őt pedig sohasem láttam előtte.
Már félálomban feküdtem, amikor belémnyilalt: hisz az öreg maga a Jóisten volt, aki személyesen tett próbára, a dicsőséget, becsvágyat, vagy az emberi jóságot nézem e többre ? A jutalomkönyvet utólag megkaptam egy szép ajánlással. Ha előveszem,
annak az estnek az emléke ma is elkísér, pedig már 47 éve történt. Nem bántam meg, hogy az emberi jóságot választottam. Hiszen azt azóta sokszor
visszakaptam. Istentől, embertől, még ha voltak is csalódásaim.
/Csabailajos/

 
 
2 komment , kategória:  Vallomások...  
Vallomás --Tanítóimról
  2007-09-26 22:32:32, szerda
 
  Hétköznapi ember ritkán ír maradandó emlékíratot, még ritkábban farag
emléktáblát. Pedig a legtöbb embernek van olyan késztetése, hogy hosszú
időn át megmaradó emléket állítson azoknak, akiket különösen becsült életében.
Én a tanítóimmal vagyok így. Ez a szó számomra több, mint tanár, nevelő.
Több mint a kettő együtt. Ők a tudás mellett az életre tanítottak meg.
Bár tudom e lapok sem örök életűek, hálám igen kicsi jeleként hadd soroljam
fel őket itt mintegy kimondva a szót: KÖSZÖNÖM. Ezt mostmár csak a legdrá-
gábbnak tudom elmondani, mert közelemben egyedül Ő él hála Istennek, ÉDESANYÁM.

ÉDESANYÁM tanított még iskolát megelőzően olyan szépségekre, igaz
életelvekre, amelyek meghatározták évtizedeimet.
KOCSIS FERENC tanítóm volt, aki egyszerre volt halkszavú szigorú, és
magyarságra tanító lebilincselőn mesélő "nagyapa".
BATÁR ZOLTÁNNÉ tanár volt az, aki csoda szintjére emelve tanította
az irodalmat és magyar nyelvet, elültetve bennem a vágyat,
hogy mindennapi életem kitéphetetlen része legyen az írott szó.
ABLONCZI LÁSZLÓ református lelkész volt az, aki misztikummentes hitet
tudott plántálni belém, igy a hit meghasonlás nélkül válhatott
hétköznapi életem gyökeres részévé.
MÁRTON LÁSZLÓ műszaki tanár volt az, aki kítárta mind szakmai, mind
emberi oldalról a technika sajátosan szigorú világát.
KAKSZI IMRE mester volt, ki vezetve kezünket, belopta azokat a fogásokat
amelyek 45 év után is magabiztosságot kölcsönöznek.
TOMORSZKI JÁNOS szakmunkás volt, aki megtanított a munka becsületére,
és évekig támaszt jelentett a kenyérharcban.
KARÁDI NORBERT műszaki tanár volt, aki egyszerre volt racionális, és
emberi, aki akkor is bízott bennem, amikor én majdnem
feladtam, s ezzel gyökeres irányt adott életemnek.
OLÁH ISTVÁN technikus munkatársam, pótapám, aki az élet nélkülözhetet-
len titkaiból vértezett fel tudással, rajtam tartva segitő gondos-
kodó szemét, ha gyámoltalan területre vetődtem.
SZÉPLAKI JÁNOS műszaki vezető, aki emberi erényeivel hosszú időre családias
légkörű munkahelyet varázsolt , és aki elhitette velem, hogy
több lehetek, mint egyszerű ügyintéző, és van adottságom,
hogy hasznára legyek, vigyek egy kis csapatot, akár
magasabb elismerés felé is.

Tudom, mindnyájukat az isteni gondoskodás vezérelte utamba.
Adjon az Isten Édesanyámnak és Tomorszki Jánosnak hosszú
életet, a többieknek pedig legyen áldott az emlékük.
És mégegyszer: MINDNYÁJUKNAK KÖSZÖNÖM.
 
 
0 komment , kategória:  Vallomások...  
Vallomás...Szülőföldről
  2007-09-21 00:29:52, péntek
 
  Engedjetek meg egy személyes vallomást szülőföldemről. Tartozom neki ennyivel.
Szülőfalum Hejőcsaba. A Tapolcavölgy felől a soha be nem fagyó Hejő patak érkezik
ide, mely mellett már honfoglaló őseink is itattak a legendák szerint.
A bővizű patakot jegenyék, kiterjedt fűzek szegélyezték, és a patakparton egy kicsi
házban születtem. Házunk táját híres festők festették, néha egyszerre többen is.
Köztük lábatlankodva, és Anyám tiszta megunhatatlan népdalait hallgatva tanultam
a szépet. Valaha négy vízimalom őrölt a patak vizével. Hányszor bujkáltunk az ódon
fafogú kerekek, ütemre rázó rosták között, s lettünk lisztporosak anyánk örömére.
Szombatonként e patakon érkezett ladikjával hat házzal feljebb lakó ismerősünk, kis
esti szalonnasütésre, borozásra. Szelíd volt e patak, megóvott, amikor másfél évesen
belecsúsztam, és bizony 200 méterrel odébb fogtak ki épségben.
Lehet e tájat nem szeretni?
Később a falu Miskolc elővárosa lett, mely már 80 évvel ezelőtt teljesen összenőtt vele.Ahogy Hejőcsaba gyermekkorom birodalma, úgy Nagy-Miskolc ifjúságom, felnőttkorom színtere lett, iskoláival, kenyeret adó füstölgő gyáraival, szórakozó helyeivel.
Szerelmes vagyok e városba immár öregen, mégis ifjúi hévvel.
Mit lehet ezen az átlagosnál piszkosabb, szegényebb városon szeretni?
Egy szó is elég: változatosságát. Nagy folyókat leszámítva nem tudtok olyan természeti fogalmat említeni, amely közigazgatási határainkon belül ne volna fellelhető.
Ha kinézek megalománia szülte földszinti panellakásom ablakán, félkörben helyi
szőlőskertek két dombját látom présházaival, hangulatos pincesoraival. A két domb
között az óriási fák között Tapolca-völgy, mélyén megbújva híres fürdőjével, melyben
úszkálva járhatod be egy kisebb hegy gyomrát, vagy akár csónakázhatsz a külső tavon.
Mögötte fél karéjban a Bükk vonulatai óriási fáival, tisztásaival. A vonulatok közt
védett fennsík ritka növényekkel, állatokkal. A mészkőhegyek völgyeiben források,
tavak, patakok pisztrángosokkal, vízesés, barlangok. A hegyoldalakban kőbányák,
szénégetők, mészégetők, kissé távolabb szénbányák. Ha a sík felől érkezel, végtelen
búzamezők, romantikus tavak, és a Sajó folyó, mely Felvidék üzenetét hozza.. A táj nyugalmát itt csak új ipar létesítmények törik meg.
Ha felmegyek a 10 perc járásnyi Avas tetőre, szemem a lankás abaúji, borsodi tájat látja.Fent kéklik a szlovák Kárpátok magas vonulata, keleten a Tiszáig lenyúló Zempléni hegy, melynek utolsó csúcsa a Tokaji kopaszhegy, mögötte a Bodroggal, Tiszával, melyen túl már a szabolcsi síkság kezdődik. Délen Tiszaújvároson túl látni. Tiszta időben ilyen kicsi hazánk.
S ha a múltban merengek? Van 700 éves várunk, török időbeli épületünk, sok-sok
ódon házunk, 240 éves vaskohász emlékünk, és több ezer éves emberi lakhely maradványunk , rég kihalt népek emlékeivel, mely bizonyítja, mindig jó volt itt élni.
S volt a magyar hazával összefonódó hol dicső, hol gyászos múltunk,.Ide látszik a Muhi-sík.
S látom elődeinket, kik itt munkálva tették naggyá e szűkebb és tágabb pátriát.
S sajnos látnom kell ellentmondásoktól terhes jövőnket is....a bezárt bányákat, s a
mementóként égig érő felkiáltójel kéményeket, a hajdani iparfellegvár kopjafáit....
Szeretlek így is Miskolc !

 
 
0 komment , kategória:  Vallomások...  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
2018.12 2019. Január 2019.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 831 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 4
  • e Hét: 19
  • e Hónap: 288
  • e Év: 288
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.