Regisztráció  Belépés
lambert.blog.xfree.hu
Bár úgy tűnik ma, mintha csak a hamisak, a gazok és gonoszok számára gyümölcsözne az élet; ne irigyeld őket! Összeomlik alattuk a csalásra épült világ. A jövend... Ballán Mária
2006.07.04
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/111 oldal   Bejegyzések száma: 1104 
Boros Béla: Lajta-Bánság története
  2018-06-08 20:07:07, péntek
 
  1921.augusztus1.-én, a következô hirdetmény jelent meg Nyugat-Magyarország városainak közterein; "An die Bewohner des Burgenlandes! Nyugatmagyarország lakosságához! ..A trianoni békeszerzôdés határozmányai keresztülvitelének értelmében, Nyugatmagyarország területe Ausztriának adandó át.

A soproni Szövetségi Katonai Bizottság és a járások székhelyeire kiküldött antant-tisztek, a csatlakozás keresztülvitelével vannak megbízva. 1921.augusztus hó 23.-án O-órától kezdôdôen, 1921 szeptember hó 6.- án 24-óráig, a Szövetségi Katonai Bizottságtól Sopronban és ennek felhatalmazása folytán az antant tisztektôl, kik a Szövetségi Katonai Bizottságot képviselik, kibocsátandó összes rendeletek az elcsatolandó területek összes polgári és katonai hatóságaira kötelezô erejüek. Nyugatmagyarország felségjogát Magyarország az antantnak és az antant Ausztriának 1921 augusztus 29.-én 16 órakor adja át.
Ezen felhivásnak hirdetésétôl kezdve mindennemû csoportosulás, valamint gyûlések megtartása tilos. Sopron,1921. augusztus 1.-én

A Szövetségi Katonai Bizottság."

Igy "kezdôdött" és vált ismertté, az elötte a soha nem hallott fogalom;-BURGENLAND !

Ennek elôzménye, a szégyenletes trianoni békeparancs. Ausztriában az akkori kormányzat, baloldali - szociáldemokrata- volt. Eszükbe sem jutott,hogy a megcsonkított Magyarországból ôk is kaphatnak egy részt egészen addig, mig Benesék szinte felszólitva ôket, étvágyat nem csináltak ehhez. Még ekkor is szinte csak az utolsó pillanatban kérték "a Nyugat-Magyarország"-i részeket.

A Népszövetség döntése szerint két "zóna" szerint kellett a magyaroknak e területet átadni:

-Az "A"-zóna a Lajta-Fertômeggyes, Ágfalva, Doborján, Borisfalva, Felsôpulya, Németszentgrót, Gáborfalva, Vasjobbágyi, Gyepüfüzes, Rábakeresztúr, Rába-partig és ettôl Ny.-ra esô területek.

-A "B"-zóna az ettôl a vonaltól Keletre esô terület - Sopron, Ágfalva, Bánfalva, Fertôrákos, Horka, Boz, Balf, Nagycenk, Kópháza és közigazgatási területei.

Augusztus 28-án -a hirdetménynek megfelelôen-, az OSTENBURG zászlóalj az "A"-zónából bevonta egységeit, és Sopron-Kismarton térség felé vonult. Dél körül az osztrák csendôrség Berg - Buck - Ebenfurt - Bécsujhely -Kirschlag - Hartberg - Burgen - Furstenfeld - Fehring felôl átlépte a határt, az "A"- zóna átvételére. Sopronban a bevonuló alakulatokat, az utcára kitóduló lakosság fogadta. Korabeli újság szerint; ."a muzsika egyre közeledett. A kapun kiáradó nép a Széchenyi-tér felé tódult. A visszavonuló 2. zászlóalj érkezett Kismartonból. Elôl a zenekar, majd Ostenburg ôrnagy és törzse. Utánnuk szívdobbantó fegyelemmel a 4 csendôrszázad. Az Antant-misszió tisztjei -akik a terület átadását ellenôrizték-, érdeklôdve nézték a fegyelmezett hadat, mely precizen hajtotta végre a kiürítési parancsot. Egyetlen arcon sincs indulat, a sorok zsinóregyenesek, a puskaszíjjak feszesek, a menet - ütem egyenletes mint az óramû.. Ekkor távoli kiáltásokat hallunk; - Tûzharc Ágfalva, Somfalva felôl! "

Igy kezdôdött az a két hónapos kálvária, melyben százezrek örlôdtek percrôl-percre; - magyar maradhat-e, vagy osztrák lesz? Tény, hogy az "A" zónába bevonuló osztrákokat Ágfalván, fegyveresek támadták meg. Felszedték a vasúti síneket, és tûz alatt tartották a Ágfalvát.
Az osztrákok visszavonultak és a misszió jelentése szerint; - "Ostenburg a tûzharc hirére erôs különítményt küldött a rend helyreállitására a már kiürített Ágfalvára, és a rendet helyreállította. Ágfalva, így vált világeseménnyé! Nevét szinte minden valamirevaló újság idézte. Ez volt a kezdete annak a csodás - a magyar nemzeti történet példái közt számon tartott - népakarati megnyilvánulásnak, melyet mélltatlanul mellôzött s mellôz, a korabeli és a mai történetirásunk is.

A hír hallatán a határôr - terület lakói is fegyvert fogtak, mikor az osztrák csendôrség mögött feltûntek az osztrákok vörös zászlókkal, és szakszervezeti agitátoraikkal. E vidék lakói, évezred óta a határvidéket védték, harcban edzett nép volt, s élénken emlékeztek Kun Béla és társai "tetteire" melybôl elegük volt. E napon Pinkafôn - horvát parasztok segitségéve l-, véres csata volt. De Királyhidán, Szentgotthárdon és Rábakeresztúron is.

Az Antant-misszió, a magyar kormányt tette felelôssé a történtekért , amit a kormány elutasitott azzal, ... "hogy tarthatná fel a rendet ott, ahol már az Antant katonai - missziója átvette a területet.", és ezért a missziót tette felelössé ! Igazi politikai mesterhúzás volt!

A misszió -katonai erô hiányában- felkérte a magyar kormányt, hogy a leszerelt reguláris alakulataival állitsa vissza a közrendet. Sigray Antal kormánybiztos ezért parancsot kapott a kormánytól a rend fentartására. Igy azok az alakulatok akiket hivatalosan leszereltek, a misszió ellenôrzése mellett a fegyverraktárakból megkapták fegyverüket és felszerelésüket, a parancs és - a misszió kérése szerint.

Emlékezzünk meg Baracsi László kecskeméti gazdáról, aki Ágfalvánál elsônek adta életét Ny- Magyarországért...

Augusztus 29.-i újsághir; - "Sigray beszüntette Ny-Magyarország kiürítését". Ugyanakkor a városparancsnok hirdetménye;

"A fôkormánybiztos rendeletére a város parancsnokságát átvettem. Elrendelem, hogy minden idegen, nem soproni illetôségü itt tartózkodó férfi, a 48-as laktanyában f.hó 29-én 18-óráig jelentkezzék. Sopron, 1921. augusztus 28. Ostenburg s.k. ôrnagy, Városparancsnok ".

Külföldi lapok kb. 8000 emberrôl beszéltek, akik fegyverrel állták útját az osztrákoknak. A misszió közel 10000 fôs csapategységet jelzett, szerintük ekkora alakulat szükséges ahhoz,hogy az elmult napok összecsapásait bárki kezdeményezze és végrehajtsa. Korabeli naplókból ismert, hogy ezek a mindenre elszánt hazafiak, alig voltak 300-an...De az elsô hirek után, az egész országból özönlöttek az önkéntesek..
Szombathelyre, Felsôôrre, már másnap 4 teherautóval érkeztek. A katonai miszió bazáratta ôket a tüzoltószertárba. Ekkor Erdôdy gróf -a helyi tûzoltó parancsnok-, tûz ürügye alatt meghúzatta a harangokat, s a bezárt csoport percek mulva a környék erdeibôl nevetett, hogy a francia tisztek hogyan teszik tûvé értük a környéket.

Az egész akció mögött, vélhetôen két hazafi állt;- gróf SIGRAY ANTAL , a kormány részérôl delegált fôkormánybiztos, akit a misszió márványarcú diplomataként jellemzett. Mindvégig állta a misszió támadásait, türelmét soha el nem vesztette. A másik dr. ZSEMBERY fôispán volt, aki sajátos stratégiával harcolt. Míg az Antant-misszió férjei tanácskoztak, addig egy megyehajdú tucatszámra vitte a virágcsokrokat a missziós tisztek feleségeinek...Mint minden dipolmata, ô is tudta; - a csaták nem mindig a csatatéren dôlnek el, s a nappal dühös, ideges tisztek éjszaka: jámbor férjekké szelidülhetnek...

Ostenburg még e nap, díszmenetben vonult el Sigray és a reményt kapott, ünneplô soproniak elôtt. Az emberek követelték,hogy szóljon, s az ôrnagy az ujját égre emelve mondta; "Esküszöm nektek, Nyugatmagyarország polgárai, hogy Sopront élve el nem hagyom !" Sopron a halálraitélt város - Mohács napján, örömében tombolt és mosolygott.

A kormány -az eseményekre hivatkozva-, az Ostenburg és a Ranzenberger (késôbb Prónay) gyalogzászlóaljakat tüneményes gyorsasággal rendfentartó alakulatokká szervezte, és Ny-Magyarországra helyezte át.

Augusztus 30.-án, Ágfalva után 2 nappal, így az Antant-misszió kérésére, egy komoly erôt képviselô katonai alakulattal erôsödött a térség, s ahonnan ki kellett volna vonni a magyar katonai egységeket a trianoni szerzôdés szerint, ott a területátadást ellenôrzô misszió kérésére, újabb és erôsebb csapatokkal erôsítette meg a kormány, a helyi egységeket... Szentmargitbányán is megfutnak az osztrákok. Lovas felkelôk az osztrákok háta mögötti területeken is portyáznak, s viszik a híreket és a hitet, a Lajta vonaláig. Az Alkol-ból kiindult Volkswehr-századokat a határban gépfegyver és puskatûz várja. A szarvkôi osztrák inspektor 3 század lovasegységet jelez, tévesen. Csak a hazatérô csordát "hajtották" haza a helyi ellenállók. Pinkafôn a Sinnersdor-ból kiinduló osztrák lovasságot, a pinkafôiek kézigránátokkal ûzték vissza.
Szentgotthárdról kb.;- 60 fô Gyomafalva felé tartva, kiûzte az osztrákokat még Patakfalva, Dobrafalva, Királyfalva térségbôl is.

Sopronban a Fôiskolai Ifjúsági Kör elnöke LEICHT OTTÓ valamint SZÉKELY ELEMÉR fôhadnagy - bányamérnök szervezik az embereket. Feljegyzéseikbôl tudjuk, hogy 30 kilóméteres frontszakaszra ekkor mindössze 3 lovas jutott. Ezek reggeltôl estig váltott lovakon nyargaltak az osztrák vonalak elôtt, és úgy 500 méterenként a levegôbe lôttek. Az osztrákok ebbôl arra következtettek, hogy zárt vonal van elôttük és megálltak. Héjjas Iván embereivel a kecskeméti tanyavilágból érkezett, s kocsival Ágfalva-Kismarton térségtôl délre foglalt el állásokat. Ugyanakkor sopron polgármestere THURNER MIHÁLY is fáradhatatlanul járta az utcákat és búzditotta az embereket. A Felvidékrôl kitoloncolt pap ARANY PASZKÁL is mindenütt ott volt fehér csuhájában. Az emberekbe lassan visszatért a hit, és senki sem tudta; -háború van ismét, vagy béke? S azt sem tudták, hogy áll az "A"-zóna és a"B"-zóna átadása?

Gyôrbôl 30 diák -egy egész osztály-, Sopronból majd az egész évfolyam ment segiteni, de az egész országból özönlött a nép. A Haza hívta ôket, s tenni akarta ki-ki a dolgát, ahogy ôseik.. Egy idézet a 4.számú forrásmûbôl;
"Alásan jelentem..,a berukkolás végett. Mer, hogy hetvenhatosok vótunk mind valamikor.. Magam nyócvankettôbéli, a komám meg kilencvenbéli rukkolás.. Hallottuk, hogy megkergült a kumunista német. Hogy aszongyák, haddal gyün ránk. Hát mi meg lecsépeltünk a komámmal. Takarulás után gyünnek maj mások is utánunk.... Hát gondoltuk elköllünk gyünni."
( 4.számu idézett mû;-45.oldal ).

Ostenburg csapatai az "A"-zónánál megálltak. Bár csend volt, hivatalosan tovább folyt a lakosság toborzása, a rend fenntartása címén.
Augusztus 31.én a felkelô hadsereg Héjjas Ivánt tekintette fôparancsnoknak, s ilyen minôségben, jegyzéket intézett a katonai misszióhoz. Kérte a leszerelést ellenôrzô Tábornoki Bizottságot, hogy ne tájékoztassák Bécset a magyar csapatmozdulatokról. Bejelentette;- hogyha az általuk lehallgatott vonalon mégegyszer hadmozdulati adatokat hallanak, kikapcsolják a misszió vonalát az európai forgalomból....

Sopronban ugyanakkor kiadták a "KURUC RIADÓ A SOPRONI SÁNCON"- c. verset, ; (L.idézett 4.sz.mû 49.oldal .1.versszak);

"Riadózzál pajtás! Régi dobok szólnak
S újult hangja kél a vén tárogatónak.
Lajtamenti porta vérvörösen lángol,
Riadó hát pajtás,
Kezdôdik a hajtás,
Vak Bottyán doboltat; -ébredjen a tábor!"

Ugyanakkor szalagcimben jelentették a lapok;

"Az Egyesült Államok különbékét kötött Magyarországgal, és a területi rendezésbôl kihagyták az új határok felsorolását. "

Ez azt jelezte, hogy az USA hangsúlyozta; -nem tekinti véglegesnek a trianoni határokat. Bethlen miniszterelnök, Hamelin tábornokkal tárgyalt Budapesten. A kormány igéretet tett a missziónak, hogy mindent elkövet a lakosság lecsillapítására. Ekkor a lapokban megjelent egy rövid, szerény hir is; "PRÓNAY PÁL királyi kamarás huszárezredest, saját kérelmére a nemzeti hadsereg kötelékébôl elbocsájtotta".

Szeptember 3.-án az Antant misszió, jegyzéket adott át BÁNNFY külügyminiszternek. Az állt benne, hogy a magyar kormány bizonyítottan ellenzi Ny-Magyarország átadását, azt akadályozza és ezért felelôsség terheli a kialakult kusza helyzetért. A Nagykövetek Tanácsa Párizsból ultimátumot küldött és 10 napot adott a terület átadására. E napon Vas-megyében,- a hadseregbôl történt leszerelése után-Prónay Pál vette át a felkelôk vezetését, mint magánember! Megállapította a felkelôk egyenruháját;- cserkészing, civilnadrág, jobboldalt felcsapott szélü búr-kalap jelvénnyel, melyen zöld alapon a pajzsban, ott a kettôs kereszt.

Ugyaneznap ajánlotta fel Benes is a csehek haderejét a rend helyreállitásához, az Antant missziónak. Nem titkoltan létre kivánta hozni a nyugati határsáv megszállásával a szlávok régi álmát; - egy összekötô folyosót a déli és északi szlávok gyûrüjét, és Szlovéniától Csehországig, bezárni a szláv gyûrüt a nyugati határaiknál.

Szeptember 4.-én az Antant-misszió tisztjeinek térképein, mindenütt a régi határon álltak a magyar jelzések. Zsembery fôispán, malomkeréknyi csokrokat küldött a misszióstisztek feleségeinek Az ifjúság feltartóztathatatlanul hömpölygött Ny-Magyarország felé! A Rába, Pinka, Gyöngyös völgyét birtokba vették és lezárták a felkelôk. Csak Északon, Bruck felôl próbálkoztak az osztrákok elôretörni.

Szeptember 7.-én dr. DAVY osztrák kinevezett tartományfônök Ágfalvára érkezett és Sopron-i bevonulásra szólította fel a lakosságot. Erre Sopronból az éjjel megrohanták ismét Ágfalvát. Ez már összehangolt akció volt. Este az emberek kiszivárogtak a városból, a csendôrök meg járôrözés címén kivitték a fegyvereket a raktárakból és odaadták az embereknek, akik az éj leple alatt meglepetésszerû rajtaütésekkel bizonyították: - az Antant-misszió nem ura a helyzetnek. A harcok végén a csendôrök kivonultak a helyszínekre és begyûjtötték a - a korábban általuk kiadott- fegyvereket, amiket azután visszavittek a laktanyákba... Igy hiány nem volt, s a missziós tisztek nem értették; -honnan vették és hová tették a felkelôk a fegyvereket? Igy került e nap Somfalva és Lépesfalva magyar kézre. Erre a misszió felkérte Ostenburgot, hogy tolja elôre állásait és biztosítsa a rendet, mivel az osztrákoknak nem volt ehhez elég katonai erejük.

Szeptember 8.-án, dr. DAVY feloszlatja a "DEUTCHES HAUS"-t és Bécsújhelyre vonult vissza. A bécsi kormány a soproni terület kiürítését fontolgatta a sorozatos kudarcok miatt. Mi volt a vörös Bécs akkori álláspontja,ezt mutatja az alábbi, egy futártól elkobzott irat idézete; -"A szövetséges hatalmak elôtt Magyarország ügyei ez idô szerint csekély fontosságúak. Az utódállamok nem avatkoznak be, mert egy mozgósitás a Párizs-környéki szerzôdések megsemmisülésével járna.
Ausztria tehát kénytelen egyedül intézni ügyeit. Ezért olyan emberekkel is tárgyalhat a cél érdekében, akik az internacionálé értelmében megérdemelnék az agyonlövést.." (Idézett mû, II.kötte, 48. oldal)

Szeptember 9 - 10. Az osztrákok kivonultak a Soprontól Északra-ra levô "A"-zónából régi határaik mögé. SHOBER osztrák kancellár találkozott a katonai misszióval a hatáton. Csak az osztrák határok biztosítását kérte, úgymond .."a magyar kormány által támogatott banditák ellen"...

Szeptember 12.-én, ENDRESZ GYÖRGY világhírû pilóta is beállt a felkelôk közé. Az egész vonalon Prónay vette át a parancsnokságot. Szeptember 23.-án a párizsi Nagykövetek Tanácsa jegyzéket küldött a magyar kormánynak. Ennek értelmében a "B"-zónából október 3.-ig ki kell vonulni, és aláirni a NY-Magyarország átadását.

Szeptember 30.-án, a Héjjas, Winter, Latzay csoportok lezárták a Lajta-hidakat. Mig Benes pár hete melldöngetve ajánlotta a cseh-csapatok bevetését és a cseh-szerb folyosó létrehozását, most ezt mondta; -"Egyetlen cseh katonát se vagyok hajlandó feláldozni Burgerlandért!. " Az ok;- reggel Ligetfalunál a pozsonyi cseh hidfô ôrségét 22 felkelô megrohanta és elfoglalta a hidfôt a reguláris cseh alakulattól!

Október 3.-án a Nagykövetek Tanácsa által szabott határidôt betartva, HEGEDÛS altábornagy a kormány parancsára, aláirta Ny-Magyarország átadási jegyzôkönyvét. Prónay ugyanekkor kiáltványt adott ki és kimondta Ny-magyarország elszakadását Magyarországtól, ezzel proklamálta LAJTA-BÁNSÁG megalakulását!

Délre a következö falragaszok jelentek meg az "A"és "B"-zónához tartozó városokban; -"Nyugat-Magyarország népei! A trianoni béke értelmében kiürített területek függetlenségét, önállóságát és semlegességét Feklsôôrött 1921., évi október hó 4.-én déli 12 órakor kikiáltottuk, és a felkelô csapatok fôvezérsége a kiürített területeken megalalkult. A lakosság NEZSIDER, KISMARTON, FELSÔPULYA és NÉMETÚJVÁR járásokban is hozzájárult a függetlenségi nyilatkozathoz és az errôl szóló jegyzôkönyvet a községek elôljáróságainak aláirásával és minden község pecsétjével ellátva, a fôvezérséghez Felsôôrre beküldötte. Prónay Pál s.k. fôvezér "

A márványember Sigrayéban, a mindíg mosolygó Zsemberyében, a komor Prónayéban,vagy Budapesten a titokzatos erdélyi sakkjátékoséban; - Bethlen Istvánéban.?
Mindegy. A nagyhatalmak adtak egy ultimátumot, és olyan választ kaptak, hogy egész Európa rajtuk nevetett.

Október 5.-én az olasz követ közvetítésével, kiegyezô tárgyalások kezdôdtek. Másnap Bethlen István és kisérete Velencébe utazott, tárgyalni.

Október 14.-én Magyar-Osztrák egyezményt kötöttek Velencében. Ez szerint: - A magyar kormány kiürítteti Ny-Magyarországot. Az elcsatolásra ítélt területek egy részét visszakapjuk, másik része Ausztriához kerül.
Népszavazással határozhatnak a hovatartozás kérdésében: - Sopron, Ágfalva, Bánfalva, Fertôrákos, Horka, Boz, Balf, Kópháza, Nagycenk és a hozzájuk tartozó területek.

Kinek volt igaza; - Sigray-nak aki az egész terület megtartását célozta, meg és azért kûzdött, vagy Bethlennek, aki a kiéhezett, megcsonkitott ország és lakosság létét féltette? Ma már mindegy. Trianon egyik láncszeme, néhány hazafi bátor kiállása okán, szétszakadt!
Felcsillant a remény;- ha itt sikerült, tán a Felvidéken, Erdélyben, a Délvidéken vagy Kárpátlaján is lehet valamit tenni. De ez csak remény volt, és maradt. Jött a magyar átok....

Október 21.-én a dénesfai Cziráky-kastély mellett leszállt egy repülölô. A szánandó sorsú trónfosztott IV. Károlyt és Zita királynét hozta magyar földre. Ki hozta, ki hivta ôket, ma is elenntmondásos.
Bárki tette, ártott vele. Néhány órán belül Budaôrstôl a Jánoshegyig, ismét ôlte egymást a magyar. A kis-antant, fegyveres gyûrût vont Hazánk köré. A kormány urrá lett a puccson, de a Nyugat-Magyarország-i akcióval kivivott Trianon ellenes szimpátiát a nemzet elvesztette. Az osztrák kihasználva, hogy a magyar, magyar ellen harcolt, Pándorfalváig nyomult elôre, ám október 25-én a rongyos, sáros, megviselt felkelôk, mégegyszer megmentették Sopront!

Október 26.-án megjelent a Felkelô Csapatok Hirdetménye; "A nyugatmagyarországi felkelôcsoportok II. hadseregparancsnoksága elvárja Sopron-vármegye lakosságától, hogy a rendkivüli politikai helyzet súlyos gazdasági következményeit hazafias türelemmel fogja viselni és tartózkodni fog minden visszaéléstôl... A felkelôcsapatok parancsnoksága úgy a közrend, mint a közgazdasági élet tisztessége ellen irányuló minden kihágást, különösen pedig az árdrágitást példás szigorral ( botbüntetés, elzárás ) bünteti. Egyúttal figyelmezteti a város lakosságát, hogy a felkelôcsoportok kötelékébe tartozó egyének minden általuk igénybevett élelmicikket vagy egyébb használati tárgyat, közvetlenül az átvételkor, készpénzzel taroznak megfizetni. Mindennemû rekvirálás szigorúan tilos. Netalán elôforduló visszaéléseket a károsultak azonnal jelentsék a vármegyeházán székelô ügyeletes tisztnél.

Sopron,1921.október hó 26.Nyugatmagyarországi Felkelôcsoport, II. hadseregpksága"

A felkelôk valami virtustól ûzve úgy tettek, mintha százezren volnának, pedig számuk a néhányszáz alatt maradt. De a hatás, nem maradt el. A misszió félt. Pedig GUILLEAUME ÁRPÁD tábornok a királypuccsban szerepet vállaló Sigray helyett újonnan kinevezett fôkormánybiztos már elôzô nap biztositotta Ferrario tabornokot a rend gyors helyreállitásáról, amiért valóban mindent meg is tett. Gyors, határozott intézkedései végre bizalmat öntöttek a soproniakba és a misszióba egyaránt, s helyreállt a rend.

De a Budaôrs-i földek körül még gôzölgött a kiontott vér, és az elszabadult indulatok a király és kormánypártiak között, elterelték a figyelmet Nyugat-Magyarországról, mely igy másodrendûvé vált a napi események felett. A királyi párt -IV.Károlyt és Zita királynét- erôs kisérettel elôbb Tihanyba szállították, majd Mindenszentek-napján Bajára, ahol az angol "GLOWWARM" torpedónaszád kapitánya vette át a foglyokat. Magyarország egyenlôre megmenekült, de Nyugat-Magyarország mintegy fele, elveszett. Maradt még reménynek a népszavazással határozó helységek sorsa, s az

Antant misszió gyorsan átalakult Népszavazási Bizottsággá. November 3.-án Prónay kiadta "LAJTA-BÁNSÁG" néven az új országocska lapjának elsô számát.
Önérzetesen bejelentette a világnak, az új állam követeléseit és közölte a Felsôôri kormány rendeleteit. Ugy látszott, hogy a kis állam szabályos állami létet kezd... Csak egy napig. A hirlap többé nem jelent meg....

A következô hetekben lezajlott a népszavazás Sopron környékén. A polgármester és munkatársai városukért, hazájukért való rajongása és hôsies munkájuk gyôzött... December elején megkondult a Szt.Mihály templom öreg harangja, összekondult a Domonkosokéval, a Bencésekkel és az Orsolyiták tornyának zenéjével. Harangszóval köszöntötte a város Ferrario tábornok hirdetményét, hogy Sopron és a "B"-zóna, január elsején visszakerül Szent István koronája alá....

Ha Sopronban vagy környékén járunk, ha életünk nehéz sorsuvá válik, gondoljunk a neves és névtelen hôsökre. Meritsünk példájukból erôt és honszeretetet, s tisztelegjünk emlékük elôtt...
Sopron és környéke a szállingózó hópelyhek és harangzugás mellett, a kálváriás magyar sorsot választotta. Igy mártír koszorú helyett a következô nemzedékektôl, egy fényes koronát kapott emlékbe: -A leghûségesebb magyar város koronáját!

Ezt az emlékezést, a nyugatmagyarországi hôsöknek ajánlom. A hitvallóknak hálával, a hôsöknek kegyelettel.
1993 - 1996.
Trianon Társaság
Sydney
írta Boros Béla

Irodalom:
-gr.Sigray Antal felszólalása (Nemzetgyûléési Napló, 1922.jan.19)
-Missugray-Krug Lajos; A nyugatmagyarorszáági felkelés (Sopron, 1935)
-dr.Héjjas Jenô; A nyugatmagyarországi fellkelés (Kecskemét, 1926)
-v.Somnogyvári Gyula; És mégis élünk ( Buddapest, 1941)

Forrás:


Link
 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
Sztáray Zoltán: A bukaresti titkos szerződés
  2018-06-08 19:54:23, péntek
 
  Hogyan adták el Erdélyt az antanthatalmak? Az eredeti francia szöveget fordította s a kerettanulmányt írta: Sztáray Zoltán.

Nagy-Románia gondolata - a Kárpátok mindkét oldalán élő románok egy nemzeti közösségben való egyesítésének eszméje - az 1848-49-es magyar szabadságharcig nemigen merült fel. A modern román történetirók által kiásott Mihály vajda-féle epizódnak e gondolathoz semmi köze.

Az időről időre kiülönböző intenzitással jelentkező mozgalom a szabadságharc után sem kecsegtetett vajmi sok sikerrel. Erre lehetőséget sem az abszolutizmus kora, sem pedig a kiegyezés utáni időszak nem adott. S amikor 1883-ban afféle félig titkos szerződéssel Románia csatlakozott a Németország, Ausztria-Magyarország és Olaszország közötti ún. hármas szövetséghez, ha nőttek is közben - ez utóbbi szerződésről szinte semmit sem tudó román nacionalisták álmai, ezek megvalósításának reménye szinte semmivé foszlott. E nagy álom megvalósításának lehetőségét az első világháború kitörése hozta meg. Jóllehet Romániát a még 1913-ban is megújított szerződése a központi hatalmakhoz kötötte, a román minisztertanács, élén Ion C. Brătianu miniszterelnökkel, a Hohenzollern-Sigmaringen családból származó és határozottan németbarát Károly királyt hadbalépési szándékában könnyűszerrel leszavazta. Nemcsak azért, mert Románia teljesen felkészületlen volt egy háborús kalandra, hanem azért is, mert egy ilyen akció semmivel sem szoIgálta volna érdekeit.

Brătianu csakhamar felismerte, mind a központi, mind a szövetséges hatalmak szemet vetettek Romániára az új szövetségesekért folytatott versenyben: egyiküknek sem volt érdektelen, semleges marad-e, illetőleg melyikükhöz csatlakozik. Kitűnő érzékkel választotta a semlegességet. Ahogy egyszer megfogalmazta: a Románia igazi érdekeiért folytatott, aktív semlegességet. E vázlatos ismertetésben nem kívánom részletezni, miként hitegette Brătianu a hadban álló feleket egyszer a feltétlen semlegesség, másszor pedig az egyikiükhöz vagy másikukhoz való csatlakozás ígéretével, s hogy ezeknek miként szabta meg az árát. A kapott ígéretek között könnyűszerrel választhatott. A németek csupán Besszarábiát ígérték a mellettük való hadba lépésre, míg a szövetségesek egyedül a semlegesség fejében - az 1914. október 1-én Szentpéterváron megkötött román-orosz semlegességi szerződés révén - a történelmi Erdélyt s Bukoviniát egészen a Prut folyóig. Ahogy Brătianu apját a román királyság létrehozójának tekintette, enmaga nem kisebb szerepre vágyott, mint Nagy-Románia megteremtésére.

Az e korszakról szóló történelmi munkákban néhol felbukkan az az állítás is, hogy a németek is felajánlották volna a maguk nevében Erdélyt a románoknak, ám erre nézve elfogadható bizonyítékok eddig nem kerültek elő. Különben is ez az ajánlat mindenképpen irreálisnak mutatkozott volna s megtört volna a magyarok érthető ellenkezésén.

A Szentpéterváron megkötött szerződésben foglalt ígéretek a korábbi román ellenzőket is meggyőzték Brătianu külpolitikájának sikere felől. Ferdinánd király pedig, aki az 1914. október 1-én meghalt Károlyt követte a román trónon, szabad kezet adott miniszterelnökének. Többé nem volt kétséges, Románia melyik küzdő felet választja. Ám Brătianu nem akarta elsietni a dolgát, tartani akarta semlegességét addig, amíg csak lehet, illetőleg amíg a beavatkozásra a legalkalmasabb idő ígérkezik. Addig pedig igyekezett mennél többet kicsikarni az ígéretekből. E szándéka sikerrel is járt. 1916 nyarára megszerezte ígéretekben a magyar Partiumot, az Alföld keleti szegélyét néhol egészen a Tiszáig, s ami igen nehéz dió volt, a Bánátot. Bánátra a szerbek is szemet vetettek s a kelletlenkedő oroszokat csak a franciák és az angolok tudták rávenni erre az ajánlatra.

A Bruszilov-offenzíva felébresztette a központi hatalmakat is.Szinte az utolsó órában ajánlottak fel Oroszország megtámadása fejében Bukovinát. Ezt az ajánlatot Tisza István ellenezte ugyan, ám az osztrák-magyar külügyminisztérium és a nagyvezérkar elfogadtatta. Brătianut természetesen aligha érdekelhette már ez az ajánlat, vissza is utasította. 1916. június 18-án az oroszok visszafoglalták Csernovicot s megsértve Románia terület-felségjogát, Erdély felé nyomultak. A román politikusok egy része ekkor elérkezettnek látta az időt a beavatkozásra s igyekeztek erre rábeszélni Ferdinánd királyt. Ám Brătianu még mindig várt, a haborúba való beavatkozás helyett tiltakozott az orosz területsértés miatt. E nézeteltérés folyamán Brătianu agyában felmerült az is, hátha az oroszok maguk akarják megszállni Erdélyt. E gyanúját közölte a francia kormánnyal, amely igyekezett tisztázni a helyzetet az oroszokkal. E közbenjárás eredményeként szólították fel az oroszok a románokat június 27-én, szabad az út Budapest felé, induljanak meg a román csapatok Erdély elfoglalására. Ez az ajánlat megnyugtatta Brătianut s továbbra is várta a kedvezőbb alkalmat.

A szövetséges csapatok erejének jelentékeny részét kötötte le ebben az időben a Verdun környékén folyó csata. Ugyanekkor 150 000 főnyi francia-angol egyesített haderőt terveztek bevetni a bolgár fronton s szerették volna megerősíteni a Boszporusz fel-szabadítására rendelt és Szalonikánál már korábban partraszállt katonai egységeket. A román hadsereg bevetése elodázhatatlanná vált, elsősorban azért, hogy jelentékeny német erőket lekötve, csökkenjen a szövetségesekre nehezedő nyomás Verdunnál. Sok huzavona után, végül is a szövetségesek megállapodtak a románoknak átnyújtandó megállapodás szövegében s ezt Brătianu 1916. augusztus 9-én vette át a négy hatalom bukaresti követeitől; azután, hogy a tárgyalások már napok óta folytak. A mindig mindenkivel szemben bizalmatlan Brătianu megtagadta a szerződés aláírását, ugyanis attól tartott, hogy annak egyik cikkelye lehetőséget nyújthat arra, hogy Magyarország valamilyen módon különbékét kössön a szövetséges hatalmakkal. Végül is, Brătianu megint elérte célját, e cikkely általa kifogásolt részét kihagyták a szerződésből, s Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Oroszország Bukarestbe delegált követei útján 1916. augusztus 17-én aláírta a titkos megállapodást.

Íme e szerződés szövege, amelyet eddigi felmérésem szerint sem a Magyarországon, sem a külföldön élő magyar történészek nem ismernek; s meglehet, most jelenik meg először magyar nyelven. [Egyedül az Új Látóhatárban kapott nyomdafestéket, annak 1980-as első számában, melyről különlenyomat is készült. Történészeink azonban ma sem ismerik.- szerk] Az eredeti francia szöveg fordításánál elsősorban a szöveghűségre törekedtem:

ROMÁNIA SZERZŐDÉSE AZ ANTANTHATALMAKKAL

Politikai megállapodás egyrészről a kormányuktól különleges felhatalmazással bíró alulírottak:

Sir George Barclay, őfelsége Nagy-Britannia, Írország és a tengerentúli angol koronabirtokok királya, India császára által a román kiriály őfelségéhez delegált rendkívüli követ és teljhatalommal megbízott miniszter;

Gróf de Saint-Aulaire, a Francia Köztársaság elnöke által a román király őfelségéhez delegált rendkívüli követ és teljhatalommal megbízott miniszter;

Báró Fasciotti, őfelsége, az olasz király által a román király őfelségéhez delegált rendkívüli követ és teljhatalommal megbízott miniszter;

Stanislas Poklevski-Koziell úr, őfelsége, a minden oroszok cárja által a román király őfelségéhez delegált rendkívüli követ és teljhatalommal megbízott miniszter;

másrészről

Jean J. C. Brătianu, a Román Királyság minisztertanácsának elnöke

között az alábbiak szerint:

1 cikkely.
Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország és Oroszország a Román Királyság területét a jelenlegi határai között minden tekintetben garantálja.

2. cikkely.
Románia hadat üzen Ausztria-Magyarországnak és a jelen szerződés katonai egyezményében megállapított módon és feltételek szerint meg is indítja ellene a hadműveleteket. Románia a hadüzenettel egyidejüleg megszakítja minden gazdasági és kereskedelmi kapcsolatát az antanthatalmak ellenségeivel. 3. cikkely. Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország és Oroszország elismeri Románia jogát a 4. cikkelyben meghatározott, az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó területek bekebelezésere.

3. cikkely.
Az előző cikkelyben említett területek határai a következők szerint határoztatnak meg:

Ez a határvonal kezdődik a Prutnál lévő jelenlegi határ ama pontjánál, amelyik Románia és Oroszország határát jelenti Novoselitza mellett, majd követi a Prut folyását Galicia határáig, addig, ahol a Prut és a Caremos folyó összeömlik. Innentől kezdve a vonal követi előbb Galicia és Bukovina, majd Galicia és Magyarország határát Slogig, az 1655-ös magaslatig. E magaslati ponttól a Tisza és a Visó vízválasztóján vonul és Trebusa községnél eléri a Tiszát, ahonnan a folyó jobb partján megy tovább addig a pontig, ahol a Visó a Tiszába ömlik. Ettől a ponttól kezdve mindenütt a Tisza folyását követi, egészen a Szamos beömlése után négy kilométerre lévő pontig, majd - Vásárosnaményt Romániának hagyva - dél-délnyugat felé fordul és egy Debrecentől hat kilométerre, keletre levő pontig húzódik. Irányát hozzávetőleg megtartva, folytatódik a határvonal a Körös, a Fehér és a Sebes Körös beömlése után három kilometerre lévő pontjáig, maid három kilométerrel nyugatabbra, Orosháza és Békéssámson községektől megy tovább, hogy egy kisebb ívet írva le, Algyő magasságaban érje el a Tiszát. Ettől kezdve mindenütt a Tisza fo]yása mentén halad a vonal egészen a Dunába való ömléséig s végül a Duna mentét követi Románia jelenlegi határáig.

Románia kötelezi magát, hogy Belgráddal szemben, egy később meghatározandó területen nem létesít erődítéseket és ebben a zónában csupán rendőri szolgálatot ellátó erőket tart. A román királyi kormány kötelezi magát, hogy a bánáti területet a békekötéstől számított két éven belül elhagyó és vagyonukat ott visszahagyó szerbeket kártalanítja.

4. cikkely.
Egyrészről Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Oroszorszdg, másrészről Románia kötelezik magukat, hogy sem különbékét, sem általános békét másként, mint együttesen és egy időben, nem kötnek. Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Oroszország ugyancsak kötelezik magukat arra is, hogy a szerződés 4. cikkelyében meghatározott osztrák-magyar terület a román korona birtokaként kebeleztetik be.

5. cikkely.
Románia a béke előkészítésében, annak tárgyalásában, valamint azoknak a kérdéseknek a megvitatásában, amelyek a békekonferencia határozataival kapcsolatosak, ugyanolyan jogokat élvez, mint a többi szerződő fél.

6.cikkely.
A szerződő hatalmak kötelezik magukat arra, hogy e megillapodist az általános béke megkötéséig titokban tartják. Ez a megállapodás öt példányban készült, Bukarestben, 1916. augusztus 4-17-én.

G. Barclay, s.k.
Saint-Aulaire, s.k.
Fasciotti, s.k.
S. Poklevski-Koziell, s.k.
Ion J. C. Brătianu, s.k.


KATONAI EGYEZMÉNY

1. cikkely.
Az 1916. augusztus 4-17-6n Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország,, Oroszország és Románia között létrejöt együttműködési szerződés értelmében Románia kötelezi magát, bogy minden szárazföldi és tengeri hadierejével megtámadja Ausztria-Magyarországot; nem később, mint 1916. augusztus 15. és 28-a között, nyolc nappal a Szalonikánál tervezett támadás után. A román haderők támadásukat ugyanzon a napon kezdik meg, amelyiken hadat üzennek Ausztria-Magyarországnak.

2. cikkely.
A jelen szerződés aláírisától kezdve a román hadsereg mozgósíáisa és erejéek összpontosítása idején az orosz hadsereg kötelezi magát arra, bogy minden erejével támadja az osztrák frontot abból a célból, hogy a román hadsereg fent említett tevékenységét elősegítse, biztosítsa. E támadásnak különösen erősnek kell lennie Bukovinában, ahol az orosz csapatoknak legalább meg kell őrizniük a jelenlegi áláisaikat és ütőképességüket. 1916. augusztus 12-25-től kezdve az orosz flotta biztosítja Konstanca kikötőjét, megakadályozván az ellenség minden partraszállási kísérletét a román partokon és minden behatolási kísérletét a Duna-deltába.

Románia elismeri a maga részéről az orosz fekete-tengeri flotta jogát a konstancai kikötő használatára és hogy az ellenséges tengeralattjáró egységek ellen a szükséges intézkedéseket megtegye.

Az orosz hadihajók, amelyek a Dunán állomásoznak, hogy a parti területet és a folyamot a román hadsereg és hajóhad részére biztosítsák, a román hadsereg-főparancsnok parancsnoksága alá tartoznak és együttműködnek a román hajóhad monitoraival. Eme együttműködés részletei a jelen szerződés szellemében állapíttatnak meg.

3. cikkely.
Oroszország a román hadsereg mozgósításával egyidejűileg Dobrudzsába küld két gyalogos és egy lovas hadosztályt s ezek ott együttműködnek a román haderőkkel a bolgár katonai csapatokkal szemben.

A szövetségesek kötelezik magukat, bogy nem később, mint nyolc napon belül a szalonikai hadseregcsoport, amelynek stratégiai tervében megegyeztek, támadást kezd a román hadszíntéren, hogy megkönnyítse a román hadsereg minden erővel való mozgósítását és összpontosítását. Ez a támadás 1916. augusztus 7-20-a között kell bekövetkezzék.

Ha a katonai akciók folyamán a szövetséges hatalmak az egyes hadsereg-főparancsnokok megegyezésével emelni volnának kénytelenek a román hadsereggel együttműködő katonai erejüket, ez a létszámemelés semmit sem módosít a jelen szerződés szakaszaiban lefektetett megállapodásokon.

4. cikkely.
Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország és Oroszország kötelezik magukat, hogy Romániát ellátják hadianyagokkal, amelyeket román, vagy pedig a szövetséges hajók szállítanak Oroszország területén keresztül.

E hadianyagok szállítását akként kell végrehajtani, hogy Romániába való megérkezésük biztosítva legyen; ha csak lehetséges, oly folyamatos módon, hogy naponta mintegy háromszáz tonnányi érkezzék meg, egy hónapos szállítási idővel számolva.

Abból az előnyből, hogy a szövetségeseknek módjukban lesz rendelkezni olyan új vasultvonalak felett, amelyek elősegítik a hadianyagszállítást, Romániának is részesednie kell.

5. cikkely.
A szövetségesek kötelezik magtukat arra is, hogy az adott lehetőségek határain belül ellátják Romániát lovakkal, gépjárműabroncsokkal, gyógyszerekkel, élelmiszerrel és olyan felszerelési tárgyakkal, amelyeket mennyiségük és minóségük szerínt is közös megállapodásban határoznak meg *

6. cikkely.
A szövetségesek a romániai lőszer- és hadianyaggyártáshoz rendelkezésre bocsátják a szükséges technikai szakembereket.

7. cikkely.
E megállapodás értelmében a román-orosz haderő vezérkara, valamint a szalonikai katonai erők vezérkara együttesen állapitják meg azokat a módozatokat, amelyek biztosítják az együttműködésüket. A román-orosz hadműveletek folyamán az esetleges változtatások, felvilágosítások és felmerülhető újabb nézetek szükségessé teszik, hogy a főhadiszállásokra egy-egy, kölcsönösen kiküldött, ósszekötő-tiszt műkódjék.

8. cikkely.
A szövetséges haderők együttműködése nem jelenti azt, hogy bármelyik is a másiknak alá volna rendelve, nem akadályozza azok szabad intézkedését, a módositásaikat, feltéve ezek szükségesek a cél érdekében és a bajtársiasság határain belül maradnak.

9. cikkely.
A román királyi és az orosz cári csapatok minden körülmények közöjtt megtartják saját parancsnoklási jogukat, a meghatározott működési területüket és teljes függetlenségüket a hadmúveletek lebonyolítása során. A két hadsereg kózötti demarkációs vonal a Dorna-Vatra - Beszterce - a Szamos völgye - Debrecen - a Sajó völgye irányában húzódik. A román hadműveletek főcélja, ha ezt a Dunától délre folyó katonai helyzet megengedi, Erdélyen keresziül Budapest irányába vonulni.

Azok az orosz csapatok, amelyeket a Katonai megállapodás a 3. cikkelyben említ és a román hadsereggel való együttműködésére vanrak kijelölve, a román hadsereg-főparancsnokság alá tartoznak.

Abban az esetben, ha a Dunától délre lévő területen működő orosz katonai részleg nagysága olyan mértékben növekednék, hogya vele együttműködő román csapatok erejét elérné, avagy ezt meghaladná, a román területek elhagyása után, az orosz főparancsnokság irányítása alatt, önálló hadseregcsoporttá alakulhat. Ez esetbenez a hadseregcsoport Románián kívül harcolva, külön műkódési területtel bír s tevékenységét az orosz főparancsnokság utasításai szerint foganatosítja, ám mindenképpen csak a két főhadiszállás tervei alapján és a következők szerint:

Ha a cél érdekében együttes román-orosz katonai akció válna szükségessé, ez a fenti hadseregcsoport annak a katonai erőnek a parancsnoksága alá tartozik, amelyiknek a működési zónájában a katonai akció folyik. Ebben az esetben minden parancsot és utasítást két nyelven, románul és oroszul kell megfogalmazni.

10. cikkely.
A nemzeti területekre és azokra a területekre, amelyeket az egyik szerzódó fél csapatai megszállva tartanak, a másik szerződő fél csapatai nem nyomulhatnak be, csak akkor, ha ez az akció közós célt szolgál, és csupán egy előzetes és írásba foglalt megállapodás alapján.

11. cikkely.
Ha a hadműveletek folyamán a szöjvetséges csapatok úgy találnák, hogy csapat-, ellátmány- és hadianyag-szállítmányok továbbítására valamelyik szerződő fél egy vagy több vasútvonala szükséges, ezek használatára minden egyes esetben a szövetségesek nagy-vezérkarához delegált megbízottak engedélye szükséges.

12. cikkely.
A hadifoglyokkal és a hadizsákmánnyal az a hadsereg rendelkezik, amelyik azokat ejtette.

A közös katonai hadműveletek alatt közösen végrehajtott katonai akciók során ejtett hadizsákmányt az akcióban végrehajtot tevékenység eredménye alapján kell felosztani. Mindazonáltal, a román hadsereg ellátását megkönnyítendő, a cári orosz főparancsnokság átengedi a kózös akciók folyamán szerzett hadianyagot, lőszert a román hadseregnek, feltéve, ha ezekre magának sürgős szüksége nincs.

13. cikkely.
A román, orosz és a többi szövetséges hadsereg zavartalan együttműkódését, valamint a közös katonai cél biztosítását elősegítendő, a román hadsereg egy megbízottját - ha szükséges, meghatározott számú tiszti különítménnyel egyetemben - az orosz vezérkarhoz kell delegálja attól az időtől kezdve, amikor a román hadműveletek megkezdődnek. Ugyanilyen meghatalmazottakat kell kiküldenie az orosz és a többi szövetséges hadseregnek a román. vezérkarhoz.

Az együttmőködő hadseregek vezérkarainak egymást kölcsönösen és haladéktalanul tájékoztatniuk kell a katonai felderítés eredményeiről, az erők felkészültségéről és a felvonulásokról.
1.4. cikkely. Ha a hadműveletek folyamán olyan helyzetek adódnának, amelyek a jelen tárgyalások alkalmával előreláthatók nem voltak, az ezekkel kapcsolatos minden kérdést az egyes vezérkarokhoz delegált megbízottakkal kell megtárgyalni, ám az így hozott döntések csak a hadsereg-főparancsnokok jóváhagyása után válnak érvényessé.
1.5. cikkely. A szerződő felek- hogy módjukban álljon a hadműveletek kellő előkészítése - a katonai akció tervét a román hadsereg támadása előtti napon meg kell kapják.
1.6. cikkely. A fegyverszünettel kapcsolatos kérdésekben az együttmőködő hadseregek főparancsnokságai közös megegyezéssel döntenek.
Készült 5 példányban, Bukarestben, 1916. augusztus 4-17-én.G.
Barclay,s.k.
Saint-Aulaire,s.k.
Fasciotti, s. k
S. Poklevski-Koziell, s. k.
Ion. J. C. Brătianu, 5. k.
A román koronatanácsnak 1916. augusztus 27-én jelentette be Brătianu miniszterelnök a titkos szerződés megkötését, amelyet maga Ferdinánd király jóváhagyásra ajánlott és beszédében kizárta annak megvitatását. Brătianu ismertette a szerződés lényegét, a Romániának megígért új határokat s hangsúlyozta, ezzel a megállapodással Románia a négy nagyhatalommal egyenlő jogokkal ül le majd a háború végén a békekonferencia asztalához, megcsillogtatva így a Nagy-Románia eszméjét. A Konzervatív Párt még így is megtagadta Brătianutól a támogatást, s végül a koronatanácsot elnapolták.
A titkos szerződésben vállalt kötelezettség értelmében Romániának ugyanezen a napon kellett megindítania a központi hatalmak elleni hadműveleteket. Azután, hogy valamikor az este folyamán a bécsi román követ átadta az osztrák-magyar külügyminisztériumban a hadüzenetet, a román c.apatok három oszlopban megindultak Erdély felé.
A további események ismeretesek: Falkenhayn és Mackensen tábornok hadseregcsoportjai csúfosan verték vissza a támadó román seregeket és december 6-án maga a főváros, Bukarest is a németek kezében volt; a román kormány Iaşiba menekült s Moldva északi részébe húzódott fel a megvert hadserege, mely 1917 januárjábanvégül is a Szeret folyónál vethette meg a hátát. Ez év júniusában Mărăştinál sikerrel kísérletezett ugyan a román hadsereg a német csapatokkal szemben, ám Románia sorsa a háború folyamára megpecsételődött s december 9-én Focşaniban fegyverszünetet kötött a németekkel.
Brătianu reményei kezdtek halomra dőlni, a sikertelen és nagy anyagi és vérveszteséggel járó hadműveletek
után,1918 januárjában tudomására jutott, hogy az angolok különbékére készülnek a Monarchiával. Ugyanekkor jut el hozzá Lloyd George nevezetes beszédének szövege, amelyben kijelentette, Nagy-Britannia nem kívánja felosztani a Monarchiát, hanem mindössze jogokat követel a román és más nemzetiségű csoportok számára.
Mindezeket betetőzte még ebben a hónapban Woodrow Wilson amerikai elnök tizennégy pontja nyilvánosságra hozatala. Mindjárt az első pont elítéli a titkos diplomáciai szerződéseket s így veszélyéztette a megkötött antant-román megállapodás érvényességét.
Wilson tizedik pontjában az Osztrák-Magyar Monarchia nemzetiségei számára autonómiát kér s nem a szomszédos államokba való bekebelezésüket ajánlja. Brătianu önérzete, rátartisága ennyit már nem bírt el: február 8-án Ferdinánd királynak benyújtja a lemondását. A miniszterelnöki székben el[bb Avarescu, majd Mărghiloman követi. Ez utóbbi köti meg 1918. május 7-én a megszálló németekkel a bukaresti békét, amellyel meglehetősen gúzsba kötötték és számos gazdasági engedményre kényszerítették Romániát.
Lemondásától kezdve Brătianu, aki változatlanul vezére maradt a román Liberális Pártnak, a kulisszák mögül irányítja a román nacionalista mozgalmat. Ettő1 az időtő1 kezdve még több energiát fordít az erdélyi román nacionalisták munkájára. Ő az, aki diplomáciai készségével eléri, hogy június folyamán Take Ionescu vezetésével mintegy kétszáz, a szövetségesekhez húzó román politikus, magas rangú hivatalnok, a német vezérkar által rendelkezésre bocsátott különvonattal elhagyhatja Romániát, hogy Párizsban telepedjenek le. Ez a csoport alakítja meg a már korábban a francia fővárosba érkezett román politikusokkal a Román Nemzeti Tanácsot, s ők adják ki a La Roumanie című, hetenként megjelenő propagandaorgánumukat. Ez a szervezet rendszeresen tájékoztatja Brătianut a szövetségesek tárgyalásairól; s talán ők az elsők, akik látják, az 1916. augusztusában megkötött titkos szerződést a szövetségesek érvénytelennek fogják nyilvánítani. Nemcsak Wilson elnök pontjai miatt, hanem azért is, mert a szövetségesek állásfoglalása szerint a németekkel megkötött bukaresti békével a románok megszegték a titkos szerződés 5. cikkelyét, amelyik kimondja, hogy a szerződő felek különbékét vagy általános békét csak együttesen és egy időben köthetnek. A szövetségeseknek nyilvánvalóan volt más okuk is erre a magatartásra, többek között az, hogy elégedetlenek voltak a románok igen rövid ideig tartó háborús akcióival: a németektől kapott vereségüket a háború egyik legcsúfosabb jelenségének tartották. Az egykori diplomáciai tárgyalások arra is engednek következtetni, hogya szövetségesek nem szívesen látták volna Romániát a békekonferencia asztalánál velük egyenlő rangú félként, ahogy ezt a titkos szerződés 6. cikkelyében vállalták.

Az erdélyi román nacionalisták akcióinak megerősödése idején, október folyamán, Bratianu felveszi a kapcsolatot a. szövetségesekkel a román hadsereg újraszervezése érdekében, immáron másodszor készül a titkos szerződésben lefektetett joga, Erdély, a vele szomszédos magyar területek és a Bánát megszállására; sokat nem törődött azzal, hogy miként vélekednek a szövetségesek a szerződés érvényességérő1. E román csapatokat a francia katonai misszió vezetője, Berthelot tábornok irányítása alatt, a szövetségesektől kapott hadianyag birtokában készítik elő a nagy feladatra. Bulgária fegyverletétele után, látva az Osztrák-Magyar Monarchia széthullását, Ferdinánd király jóváhagyásával, november 10-én indíttatja el Bratianu a román csapatokat a visszavonuló németek után védtelenül maradt hágókon keresztül Erdély megszállására. Ellenállásra már szinte sehol sem találtak. Érdemes megjegyeznünk, hogy ugyanezen a napon nyújtották át az erdélyi román nacionalisták a Károlyi-kormánynak határozatukat, hogy az időközben itt is megalakult Román Nemzeti Tanács autoritását kiterjesztik az erdélyi és az azzal szomszédos vármegyékre.
Az 1918. november 13-i belgrádi fegyverszüneti szerződés már Erdélyben éri a román hadsereg jelentékeny részét. E fegyverszüneti megállapodás értelmében a magyar csapatokat a Maros - Szamos - Beszterce folyóktóI északra fekvő területekre kellett visszavonni. Románia ezt az egyezményt nem írta alá, s megint a titkos szerződés szellemében ultimátumot küldött a Károlyi-kormánynak, hogy vonja ki a magyar csapatokat Erdélyből s ismerje el erre a területre Románia felségjogát. Franchet d'Esperey francia tábornok közbelépése folytán a román hadsereg egyelőre csak Erdély keleti részét foglaIhatta el, de a tábornok kilátásba helyezte a demarkációs vonal megváltoztatását; s azt is, hogy egy későbbi időpontban bevonulhatnak a nyugati részekbe is. Hozzájárult ahhoz is a francia tábornok, hogy Berthelot irányítása alatt a román hadsereg felkészüljön nemcsak Erdély, de az egyéb magyar területek megszállására is.
Ebben az ismertetésben nem vállalkozom arra, hogy beszámoljak a román hadsereg erdélyi, majd magyarországi szégyenteljes szerepléséről, de hangsúlyozni szeretném, e területek megszállása, kifosztása - jórészt burkolt francia elnézés, gyakran támogatás mellett - az 1916. augusztus 17-én megkötött szerződésben lefektetett pontok alapján történhetett meg. Bizonyíték erre az az utasítás, amelyet Bratianu 1919. augusztus 5-én, Budapest megszállása után, e szerződésre hivatkozva adott a rnegszálló rornán főparancsnoknak. Ennek az utasításnak az értelmében nyújtotta át a román főparancsnok a Peidl-kormánynak az ultimátumot, amelyben az összes katonai felszerelési tárgyak, berendezések; az ország vasúti gördülőállománya 50%-ának; 600 személy- és teherautónak; az ország marha- és egyéb háziállat-állománya, mezőgazdasági gépparkja 30 %-ának; a folyami hajók 50 %-ának és mérhetetlen mennyiségű kenyérgabona kiszolgáltatását kérte. Ebben az ultimátumban, amelynek elfogadására öt órát adtak, a főparancsnok követelte a megszálló román hadsereg megszállási költségeinek a megtérítését is. Ezekről az ultimátumot követő rekvirálásokról, fosztogatásokról legtárgyilagosabban és leghívebben Harry Hill Bandholtz tábornok számolt be a washingtoni kormánynak küldött jelentéseiben.

Nem feladatom az sem, hogy a mintegy másfél esztendeig tartó, talán a mindenkori idők egyik legkomplikáltabb, legkevésbé áttekinthető diplomáciai tárgyalásairól, alkudozásairól, amelyek a trianoni békeparancs aláírását megelőzték, beszámoljak, hiszen ezek ismeretesek. Mindössze a titkos szerződés sorsáról, további szerepéről az alábbiakban szeretnék némi ismertetést adni:

A párizsi békekonferencia Legfelső Tanácsánál Brătianu 1919. február első napjaiban jelentette be Románia területi igényét az 1916. augusztus 17-én megkötött titkos szerződés alapján, felolvasva e megállapodás 4. cikkelyét. Woodraw Wilson amerikai elnök ekkor közölte vele, az Amerikai Egyesült Államok semmiféle titkos szerződést el nem ismer, s így Románia területi igényét a bukaresti titkos megállapodás alapján nem érvényesítheti. Ebből Brătianunak tudomásul kellett vennie azt is, hogy Románia, jóllehet e szerződésben a szövetségesek erre kötelezték magukat, a nagyhatalmakkal egyenrangú félként a békekonferencia tárgyalásain részt nem vehet.

E titkos szerződés szerepe felbukkan az ugyane napok egyikén tartott ülésen is, amelyen az új Szerb-Horvát-Szlovén Királyság képviselői kétségbe vonták Románia jogát a bánáti területekre. Egyikük, Milenko Vesnic, a Párizsba delegált követük, méltatlankodott, hogy Bratianu román miniszterelnök olyan szerződésre hivatkozik a tárgyalásoknál, amelyet ő nem ismer és amelyet hiába igyekezett megszerezni a francia külügyminisztériumtól, azt számára, többszöri kérése ellenére sem adták ki. Az ülésen jelenlevő Clemenceau meglepetést tettetve kérdezte: "Hát nem hozták még nyilvánosságra ezt a szerződést?" Bratianu válaszolt, közölvén, a titkos szerződés 7. cikkelye értelmében csupán a békekötés után kerülhet erre sor. Nem kétséges, ezt Clemenceau éppen úgy tudta, mint bárki más a delegátusok közül.

Néhány nap múlva a szerződés mégis nyilvánosságra került. A kiábrándult és magát kisemmizettnek érző Brătianu - azután, hogy André Tardieuval, a románbarát és magyargyűlölő hívével, a Le Temps egykori külügyi szerkesztőjével, aki már 1914 márciusában Bukarestben jártában sürgette a román nacionalistákat Erdély megszerzésére, ezt megtárgyalta - a titkos szerződés teljes szövegét a katonai záradékkal együtt, az akkor félhivatalos lapnak tekintett Le Temps szerkesztőségénél, 1919. február 3-án közlésre leadta. Szándéka nyilvánvalóan az lehetett, hogy a nyilvánosságra hozott szerződésseI megzsarolja a szövetségeseket s a világ elé tárja, miként hitegették ezek a győzelmükért annyi áldozatot hozott román nemzetet. Ekkor már nem törődött a szerződés nyilvánosságra hozatalát tiltó cikkelyéveI.

Úgy gondolhatnánk, a bukaresti titkos szerződés, amelynek eredeti francia szövegét a Le Temps fenti számában találtam meg, Wilson amerikai elnök bejelentése és nyilvánosságra hozatala után elvesztette jelentőségét. Korántsem! Bizonyítható, hogy a románok mindvégig erre támaszkodva, ennek szellemében cselekedtek; s az is, hogy a francia államférfiak, békedelegátusok, ha a békekonferencia ülésein nyíltan nem is, de lényegében Románia ebben lefektetett követeléseit támogatták. A francia hadsereg Magyarországon tevékenykedett parancsnokainak magatartása közismert. Ezek már csak azért is hajlottak a szerződésben foglalt román követelések támogatására, mert a Magyarországot megszálló román katonai csapatok együttműködésére számítottak a francia hadseregnek a bolsevista Oroszország elleni intervenciós terveiben.

Érdemes megemlítenünk azt is, hogy az olasz békedelegáció tagjai, még a de jure érvénytelenítése után is, ragaszkodtak a bukaresti titkos szerződés pontjaihoz. Nem ok nélkül. E magatartásukkal önmagukat támogatták: féltek attól, hogy e szerződés ógiájára az 1915-ben Londonban megkötött hasonló megállapodásuk is érvényét veszti.

Mérlegelve az 1916. augusztus 17-én Bukarestben megkötött antant-román titkos szerződés szerepét Erdély és az ezzel határos területek elvesztésénél, kétségkívül állapíthatjuk meg, ez a szerep volt a döntő. A szövetséges hataImak semmivel nem törődő, cinikus opportunizmusa használta ki minden bizonnyal nem a román nemzet, hanem a román nacionalisták, s főként Jonel Bratianu Nagy-Románia megteremtésére irányuló álmát. A franciák túlbuzgóságát e téren részben a ,,latin-rokonság", részben pedig Kelet-Európa újjárendezésére vonatkozó külpolitikai terveik magyarázzák, amelyek már az első világháború előtt megfogantak.

Nem lehet kétséges előttünk: hogy a trianoni békeparancsban a magyar-román határt nem a mellékelt térképen látható, a titkos szerződésben lefektetett vonalon húzták meg, hanem ennél keletebbre, csupán az amerikai küldöttek s főként Woodrow Wilson beavatkozásának köszönhetjük. Különben Csonka-Magyarországot hozzávetőleg tízezer négyzetkilométerrel még kisebbre szabták volna.


IRODALOM
Auer Pál: Fél évszázad. Események, emberek. Washington, Occidental Press, 1971.
Bandholtz, Harry Hill. An Undiplomatic Diary. New York, Columbia University Press, 1933.
Bratianu, Georges I.. Origines et formation de l'unité roumaine. Bucarest, Institut d'histoire universelle "N. lorga". 1943.
Cabot, John M. The Racial Conflict in Transylvania: A Discussion of the Conflicting Claims of Rumania and Hungary to Transylvania, the Banat, and the Eastern Section of the Hungarian Plain. Boston, Beacon Press, 1926.
Constantinescu, Miron - Pascu, Stefan. Unification of the Romanian State.
The Union of Transylvania with Old Romania. Bucharest, Academy of Romania, 1971.
Deák, Francis. Hungary at the Paris Peace Conference : The Diplomatic History of the Treaty of Trianon. New York, Howard Fertig, 1972.
Endes Miklós: Erdély három nemzete és négy vallása autonómiájának története. Budapest, 1935.
Falkenhayn, Erich George von. Der Feldzug der Neunten Armee gegen die Rumanien und Russen, 1916-1917. Berlin, Mittler, 1920-1921.
Gelfand, Lawrence E. The Inquiry, American Preparations for Peace, 1917-1919. New Haven, Yale University Press, 1963.
Gottlieb, W. W. Studies in Secret Diplomacy during the First World War. London, Allen and Unwin, 1957.
Hoover Library on War, Revolution and Peace. An Introduction to a Bibliography of the Paris Peace Conference. Edited by Nina Almond and Ralph HasweIl Lutz. Stanford, Stanford University Press, 1935.
Special Collections in the Hoover Library on War, Revolution and Peace. Edited by N. Almond and R. H. Lutz. Stanford, Stanford University Press, 1940.
I. Tóth Zoltán: Magyarok és románok. Történelmi tanulmányok. Budapest, 1966.
Jászi, Oszkár. The Dissolution of the Habsburg Monarchy. Chicago, University of Chicago Press, 1961.
Karolyi, Michael. Memoirs. Faith Without IlIusion. New York, E. P. Dutton & Co., 1957.
Lansing, Robert. The Peace Negotiations: A Personal Narrative. Boston, Houghton Mifflin, 1921.
Le Temps. 1919. február 3.
Lloyd George, David. The Truth about the Peace Treaties. London, Victor Gollancz, 1938.
L. Nagy Zuzsa: A párizsi békekonferencia és Magyarország. Budapest, Kossuth Kiadó, 1965.
Macartney, Carlile Aylmer. Hungary and Her Successors: The Treaty of Trianon and Its Consequences, 1919-1937. London, Oxford University Press, 1937.
Makkai, László. Histoire de Transylvanie. Paris, 1946.
Mamatey, Victor S. The United States and East Central Europe, 1914-1918.
A Study in Wi!sonian Diplomacy and Propaganda. Princeton, Princeton University Press, 1957.
Mester Miklós: Az autonóm Erdély és a román nemzetiségi követelések az 1863-64. évi nagyszebeni or·szággyűlésen. Pécs, Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, 1936.
Levél Hanák Péterhez az "Abrudbánya, 1849. május" című tanulmányával kapcsolatban. Kézirat. Budapest, 1979.
Miller, David Hunter. My Diary at the Conference at Paris with Documents. New York, 1925.
Paléologue, Maurice. An Ambassador's Memoirs. New York, George H. Doran, 1925.
Petrescu-Comnen, Nicolae. Ethnographic Atlas. Bucarest, Institut de arte grafice, 1938.
Pingaud, Albert. Histoire diplomatique de la France pendant la grande guerre. Paris, Éditions Alsatia, 1938.
Saint-Aulaire, Comte deo Confession d'un vieux diplomat. Paris, Flammarion, 1953.
Seymour, Charles. Letters from the Paris Conference. New Haven, Yale University Press, 1965.
Seton-Watson, Robert William. A History of the Roumanians from Roman Times to the Completion on Unity. Cambridge, Cambridge University Press, 1934.
Transylvania: A Key-Problem. London, Oxford University Press, 1943.
Spector, Sherman David. Rumania at the Paris Peace Conference. A Study of the Diplornacy of Ioan 1. C. Bratianu. New York, Bookman Associates, 1962.
Tardieu, André. Devant l'obstacle: l'Amérique et nous. Paris, Érnil Paul Freres, 1927 .
. .. The Truth about the Treaty. Indianapolis, Bobbs-Merril, 1921.
Teleki, Count Paul. "A propos d'une carte ethnique". Nouvelle Revue de Hongrie, 1939. LXI. 181.
Teleki Pál, gróf: Magyarország néprajzi térképe a népsűrűség alapján. Budapest, Magyar Földrajzi Intézet, évszám nélkül.
Temperley, Harold W. V. A History of the Peace Conference at Paris. London - New York - Toronto, Oxford University Press, 1969 .
. .. "How the Hungarian Frontiers Were Drawn." Foreign Affairs, 1928. VI. 432.
Ullein-Reviczky, Antal. La nature juridique des clauses territorials du traité de Trianon. Paris, Pedone, 1936.


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
Lélek Sándorné: NÉMASÁGRA ÍTÉLT GENERÁCIÓK
  2018-06-05 21:21:00, kedd
 
 



Megcsonkolt ország, szétszakított családok, megpecsételt sorsok. Gyász és fájdalom szántott mély sebet a lelkekben, miközben tort ültek a nagyhatalmak a vérző csonkok felett. Ma is fáj, sajog a soha be nem gyógyuló tátongó seb, s jelen van, mint amputált embernél a fantomfájdalom.





Némaságra ítéltek évtizedeken át generációkat, az igaz történelmet meghamisították. Felnőttek gyerekek, kik ma sem tudják, mi vezetett a naphoz. A nemzetnek szánt temetés elmaradt, erős volt a gyökér, új hajtás tört magának utat a csonk mellett, agóniájából kelt életre a halálra ítélt nemzet, s építette újjá vérző testtel, megmaradt maroknyi országát.

Szerencsés helyzetben voltam, két történelmet tanultam, tanulhattam, sok ismerethez hozzájutottam. Sváb származású nagyapámat a Kormányzó úr avatta vitézzé 1922-ben, nevét akkor magyarosították. Drága (h)ősöm rengeteget mesélt azokról az időkről, a Horthy-családról. Gróf thumburgi Klebelsberg Kuno magyar jogászról, országgyűlési képviselőről, művelődéspolitikusi áldásos szolgálatáról, a szegény családok gyermekeinek taníttatásáról. Templomok, iskolák, munkás és tisztviselő családok számára épített takaros ikerházas telepekről, ahol a lakásokhoz tartozó kiskertekben primőr és gyümölcs termett. Az Amerikában élő zsidó honfitársaink, Kormányzó úrhoz írt köszönő leveléről, ezekről még ma sem beszélnek, hallgatnak róla. Olykor itt-ott azonban már felvillan egy reménysugár a múltunk valós feltárásáról.

Családunk komoly könyvtárral rendelkezett, megtalálható volt benne a Horthy-korszak minden kiadványa, bizonyítéka. Minden könyvet elolvastunk, ami megjelent a Horthy-családdal kapcsolatban, a Kormányzó úr emlékirataival együtt. Szerencsére ma is kaphatók igényes kiadásban, dokumentumokkal alátámasztott hasonló kiadványok. Minden magyar családnak igényének kellene lenni arra, hogy részleteiben ismerje hazája igaz történelmét. Aki nem ismeri a múltját, a jelent és jövőt sem értheti meg.

Ennek ismeretében arra az álláspontra jutottam, ameddig nem tárható fel a teljes igazság, az igaz történelem minden részlete, addig senkinek nincs joga ítéletet mondani arról, amit nem ismer. Évtizedek óta hamis tanítások áldozatai vagyunk. Azonban a szülők, nagyszülők felelőssége lenne az igazság megismertetése, utódaiknak az igaz történelem átadása. Ennek felelősségét ölte ki az emberekből a kommunizmus, mert fél attól, amint megismerik, hátat fordítanak a téves-rémes eszmének, mit hirdettek.

Bízom benne, talán én is megélhetem, hogy keresztény, polgári értékrenddel bíró kormányunk mindent megtesz annak érdekében, hogy tisztázza a vitatott kornak akkori lehetőségeit, esélyeit, külső és belső befolyásoltságát figyelembe véve a döntéseik meghozatalánál. Tudom, hogy el fog jönni az idő, az igazságnak győznie kell, s nemzetünknek egyre égetőbb feladata a múltunk feltárása. Nem kell szégyellni, hogy tudatlanok vagyunk, több évtizeden át hazudtak nekünk, megvezettek bennünket, sőt vannak érdekcsoportok, akiknek nem célja az igazság feltárása, hiszen ők a hamis történelemből éltek, sőt jól megélnek ma is. Nézzük végig a legnagyobb ellenségünk “civil" listáját, ott találjuk a "Történelem tanárok" egyik közösségi csoportját, akik soros-tematikát vallanak, amiért nem kis támogatást kapnak.

Aki ismer, tudja, nem vagyok, nem voltam soha semmilyen pártnak tagja, ugyanakkor elkötelezett híve vagyok keresztény, polgári értékrendemnek. Tőlem távol állnak a szélsőségek, de vitéz unokaként mindenkor kiállok az igaz történelem mielőbbi megismerése és megismertetése mellett.


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
A kor átlagmagyarja fázott és éhezett is a trianoni döntés
  2018-06-05 19:56:38, kedd
 
  A kor átlagmagyarja fázott és éhezett is a trianoni döntés következtében

Trianon nevet adott minden olyan negatív történésnek, amely a 20. században érte a magyarságot - mondta Ablonczy Balázs történész a Kossuth Rádió Vasárnapi újságjában.

A kor magyarjai hatalmas kataklizmaként élték meg a trianoni döntést - jelentette ki a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának adott interjújában Ablonczy Balázs történész. A diktátum ugyanis több negatív gazdasági következménnyel is járt, amelynek következtében az átlagembereknek mintegy 50 százalékos, a köztisztviselőknek pedig mintegy 90 százalékos életszínvonal-csökkenést kellett elszenvedni - tette hozzá.

Rengetegen menekülnek az anyaországba

Ekkor érte el ráadásul Magyarországot egy spanyolnátha-járvány is, amely főként a 18-35 év között fiatalok életében okozott nehézségeket. Ha egy mondatban kellene tehát összefoglalni, a kor magyarja fázott, éhezett és drámai életszínvonal-csökkenést kellett elszenvednie a trianoni döntés következtében - fogalmazott a történész.

Ablonczy Balázs elmondta, már 1920 környékén százezres nagyságrendben érkeznek az anyagországba az elcsatolt területekről elmenekülők, főként állami tisztviselők. A parasztság jelentős része otthon maradt, mivel a ,,földjét nem tudta magával vinni" - tette hozzá.

Az ideérkezők szép lassan integrálódnak a társadalomba, ám elmondható, hogy közösségként - a menekültek mint réteg ugyanis nem hagytak komoly nyomot maguk után a magyar történelemben. Nagyon kevés regény, művészeti alkotás szól róluk, nem alakítanak pártot, vagy bármilyen társadalmi szervezetet, nem váltak e társadalmi tragédia megtestesítőivé, szimbólumaivá - mondta Ablonczy Balázs.


FORRÁS ÉS HANGANYAG AZ ALÁBBI LINKEN:


Link
 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
Orbán Éva: A TRIANONI-DIKTÁTUMOT MINDENKINEK ILLENE ISMERNIE
  2018-06-04 10:41:58, hétfő
 
  Hazánk, mely minden oldalról önmagával határos

,,Ahol pedig az ország fiai
nem hoznak áldozatot a nemzetért,
ott a nemzetnek kell elpusztulnia."

1920. június 4-én - 98 esztendeje- a versailles-i kastélyrendszerhez tartozó Nagy-Trianon palotában a nagyhatalmak minden idők legigazságtalanabb ,,béke"-diktátumát kényszerítették egyoldalúan a magyarságra, a kollektív bűnösség elvét alkalmazva. Egyedül tőlünk, magyaroktól tagadták meg a kötelezően előírt önrendelkezési jogot, miközben a Magyarország körüli országok hazánk rovására gátlástalanul gyarapodhattak területünkből és tulajdonunkból.





Nincs a világon még egy ország, melyet saját nemzetrészei határolnának. Hazánk területének 2/3-át, lakóinak több, mint 1/3-át elcsatolták.

A földgolyón nincs egyetlen példa sem a történelem során, arra a tragédiára, amit a magyarság a Kárpát-medencében megszenvedett, nemcsak magáért, de a keresztény Európáért is.

S ezt az 1947-es Párizsi Magyar Szerződés sajnos megerősítette.


A Trianoni-diktátum szövege eredetileg francia, angol és olasz nyelven jelent meg. A francia és angol nyelven megjelent szövegeknek volt záradéka, amit még ma is elhallgatás övez. Ebben, az idő múltával történő népszavazásról is történik konkrét említés az elcsatolt területek vonatkozásában.

A megjelent magyar fordítások a záradékot sajnálatosan nem tartalmazzák. Nagyon fontos lenne, hogy a 100. évforduló előtt a magyar kormány bátran felvállalja, hogy a záradékok szövegét nyilvánosságra hozza. Ugyanis a területeinket megkapó környező országokkal külön megállapodások is születtek a nagyhatalmak részéről- még a diktátum szövegének véglegesítése előtt-, az elcsatolt magyar lakosság politikai és kulturális jogainak biztosításáról.

A 98 esztendeje történt tragikus feldarabolás problémái máig megoldatlanok. A szétszabdalt magyarság Magyarországként megmaradt részének minden diktátum pontot be kellett tartania, és betartja ma is. Ezzel ellentétben az utódállamok, a hozzájuk csatolt magyar országrészeken egyáltalán nem tartották és nem tartják be a Trianoni-diktátumban, valamint a vonatkozó országok szerződéseiben és egyezményeikben vállalt, és előírt kötelezettségeiket, úgy az önrendelkezés, a nyelvhasználat, az oktatás, és sok más területen, konkrétan Románia még az 1918-ban Gyulafehérváron született román dokumentum határozatait sem. Az elcsatolt nemzetrészeken még a II. Világháborút követően is a magyar lakosság ellen egyértelmű genocídium (népirtás) zajlott. Százezreket űztek el szülőföldjükről, tízezreket hurcoltak el, vertek agyon, lőttek tömegsírba, a Délvidéken és a Felvidéken, míg Erdélyben a legbarbárabb módon a székely falvakba felment vasgárdisták bárddal fejezték le a férfiakat és fiúkat, s hurcolták el a lakosságot Észak-Erdély visszacsatolását megbosszulva.

1945-öt követően 1956-ig Erdély gyakorlatilag szovjet katonai felügyelet alá került, hogy a román részről történő kegyetlen, magyar népirtást leállítsák. Csak az 1956-os szabadságharc leverését követően került Erdély ismét teljesen a románok kezébe, amivel lehetetlenné vált egy esetleges újratárgyalási kezdeményezés is.

Kádár János 1975-ben a Helsinki találkozón igazságtalannak nevezte a békediktátumot, majd ezt követően Romániába utazott. De hiába vártuk, hogy a Trianon-kérdés megoldható problémái is előkerüljenek a tárgyalások során.

Ezek a tragikus történések nincsenek még ma sem a köztudatban. Generációk nőttek fel, anélkül, hogy hazájuk XX. századi igaz történelméről tudnának. Ma is szép számmal vannak itthon olyan magyar emberek, akik ukránnak, románnak, szerbnek tartják az elcsatolt területeken élő magyarokat.

A XX. század végén Európában újra rajzolták egyes országok határait. Így egyesült az NDK és Nyugatnémet ország, melyet mi, magyarok segítettünk elő, és szétválás, felbomlás volt a csehszlovákoknál, a szovjeteknél, a jugoszlávoknál.

Megdöbbentő, hogy a magyar politikusok, amikor lehetőség lett volna rá, nemcsak, hogy nem képviselték a magyar nemzet érdekeit, de azzal ellentétesen cselekedtek. Erre példa Antall József, amikor Jeszenszky Géza külügyminiszter szégyenteljes ténykedését követően a magyar-ukrán alapszerződésben foglaltakat aláírta, miközben darabjaira hullt a Szovjetunió. De említhetnénk a Délvidéket is, Jugoszlávia felbomlása kapcsán, amiért Csurka István emelt szót az akkori Országgyűlésben.

28 év telt el a ,,rendszerváltás"-nak nevezett időszak óta, és magyar részről sehol komolyabb érdemi tevékenység nem történt ebben a kérdésben. Szlovákiában folyamatosan zajlik az ott élő magyarok hátrányos megkülönböztetése úgy a nyelvhasználat, mint az állampolgárság tekintetében. A Beneš-dekrétumok érvényben vannak, s ez nem volt akadálya az Európai Unióba történő felvételüknek sem. Az Európai Unióban pedig a kisebbség védelmét az adott országok belügyének tekintik, ha magyar kisebbségről van szó, ellentétben más országok kisebbségével.

A Délvidéken, de a Felvidéken is újra és újra történtek etnikai alapú bántalmazások. Romániában egyre több a probléma, minden magyarságot érintő területen.

A magyar kormány pedig nem volt kellően határozott a kérdések megoldását illetően. Többször is visszavonulót fújt, a ,,jó szomszédi" békesség jegyében, ellentétben a környező országok elfogadhatatlan álláspontjával szemben.

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy magyarságukért fizikailag is bántalmazzák az elcsatolt szülőföldjükön élő magyarokat. Az utóbbi időben, különösen Kárpátalján, a magyar emlékművek, szobrok ellen több méltatlan támadás történt. Székházukat is felgyújtották. Az ukrán oktatással kapcsolatos nyelvtörvény pedig elfogadhatatlan.

Követendő példa lehetne Szijjártó Péter külügyminiszter határozott fellépése Kárpátalja vonatkozásában a többi elcsatolt területen is.

Tény, hogy a parlamenti képviselők nagy részének sajnálatosan hiányos a történelmi tényismerete. Nem véletlen, hogy civil kezdeményezés volt a 2004. december 5-i népszavazási kísérlet, amit az akkori kormány és a honatyák jelentős része (köztük más állampolgársággal is bíró képviselők), a lakosságot hazugságözönnel félrevezetve, megtorpedózott. Ezt kívánta jóvá tenni a Fidesz-KDNP kormány a magyar állampolgárság megadásával.

Ma, Magyarország határain belül is egyre több településen tartanak június 4-én Trianon-megemlékezéseket. Az anyanyelv és a történelemismeret hiányából fakadóan, előfordul, hogy ,,ünnepségeket" rendeznek, ami abszurditás a tények ismeretében. A nemzet a saját tragédiáját, megcsonkítását, halálra ítélését nem ünnepelheti, de emlékezik rá.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat folyamatosan kiemelt figyelmet fordít e kérdéskörre.

A történelmi elemzések mellett a jelen megoldásának lehetőségét, a kiutat keresik. Az önrendelkezés alapjog, amit az elszakított területek magyarságának is, más népekhez hasonlóan meg kell adni az utódállamokban. Ide tartozik az autonómia kiharcolásának kérdése is, amiért küzdeni kell.

A magyar kormánynak ezeket a törekvéseket végre nyíltan támogatnia kell.

A nemzeti emlékezet is, mintha kezdene feltámadni. Napjainkra egyre több helyen kerültek elő a feledés homályából, vagy csak az átmentés sötét rejtekeiből emlékmű részletek, relikviák. Az átkeresztelt emlékművekre ismét felkerülnek a Trianon feliratok. Új emlékművek is születtek.

Trianon magyar tragédiájának szimbólumkészlete sem változott, szinte megegyezik a két világháború közötti jelképvilággal. Ennek nyilván az, az oka, hogy Trianon légyege ma is ugyanaz, ami 98 évvel ezelőtt elkezdődött.

A keresztre feszített magyar nemzet kálváriája, aki reméli a feltámadás igazságát, ahogy az, a keresztre feszített Megváltóval, Jézus Krisztussal is megtörtént. Ezért a legtöbb köztéren található emlékmű, szakrális jelleget őriz, kereszt vagy Golgota, melyen a Trianon felirat, vagy Nagy-Magyarország térképe látható. Valamint a fehér márványból készült emlékmű előtt egy fekete, magába roskadt kétségbe esett asszony-alak jelzi a nemzeti tragédiát.

Másik állandósult jelkép a fatörzs, mint újra kizöldellő, és mint életfa-motívum. Ez nagyon régi motívum, és a magyar költészetben is megtalálható Virág Benedektől Berzsenyi Dánielen át, napjainkig. A fatörzs, mint a nemzet jelképe, melynek gyökerét férgek - azaz önfiai - rágják és pusztítják. Az utóbbi időben készült emlékművek között kopjafákkal is találkozunk. Igen jelentősek a szobor kompozíciók.

Sokak régi vágya, hogy a fővárosban 1928-ban felállított, központi Trianon-emlékmű, újra felállításra kerüljön eredeti helyén, ahol most méltatlanul és megalázó módon, a Szabadság (-nak nevezett) téren, a Magyarországot többször is megszálló szovjet hadsereg hősi emlékműve áll, - felszabadítónak feltüntetve - megalázva, meggyalázva bennünket nemzeti és emberi mivoltunkban, s az utókornak történelmi hazugságot hirdetve. Ennek az emlékműnek közel három évtizede már temetőben lenne a helye.

A központi Trianon emlékmű újra felállítását a Magyarok Világszövetsége helyi szervezete, a Trianon Társaság, sok más civil szervezettel karöltve többször is kezdeményezte. Több demonstráció is volt az ügy érdekében, sajnos eredménytelenül. A Kádár-korszakból örökölt MTA Történettudományi Intézete - nyilván ,,ideológiai irányultsága" kapcsán - nem javasolta az V. kerületi Önkormányzatnak, hogy az emlékművet újra felállítsák. Érvként a jószomszédi viszonyra és az európai integrációra hivatkozott.

Miközben a Trianon Társaság civil szervezetekkel együtt akkor, és ma is a tér teljes, eredeti állapotba történő visszaállításáért száll síkra.

Itthon több, mint száz köztéren található Trianonra emlékeztető emlékmű van, amelyekről tudunk, és amelyek nagy része települések útjain, dombjain található. Szerte a világban pedig több, mint háromszáz.

Reméljük eljön az az idő is, amikor a Szabadság téren ismét az országzászló és az elszakított területeket ábrázoló négy szobor kompozíció áll majd a virág- órával, és a méltatlan emlékmű is elkerül onnan a megfelelő helyre.

A nagykanizsai Trianon emlékműért oly sok áldozatot hozó Schless István szavai ma is aktuálisak:

"Ahol az apa nem hoz áldozatot a családért, ott szétzűllik a család.

Ahol pedig az ország fiai nem hoznak áldozatot a nemzetért, ott a nemzetnek kell

elpusztulnia"


Ezt ugye nem akarhatjuk!?



Orbán Éva

A cikk megjelent a KAPU májusi számában


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
Takács András: TRIANON ÜZENETE
  2018-06-04 10:33:57, hétfő
 
 



Június negyedike gyásznap a magyarság számára: nem az összetartozás, hanem a szétdaraboltság, az igazságtalanság, az ellenünk irányuló gyűlölet kiteljesítésének napja. Az ellenünk irányuló gyűlölet nem valamely másik nép akaratának megnyilvánulása, hanem politikai ,,elitje" felsőbbrendűségi hitéből, gyarmatosító lelkületéből fakad.





Felmerül a kérdés: - mit vétettünk ellenük? Tiszta szívvel kijelenthetjük, hogy egyetlen nemzetnek sem adtunk okot arra, hogy a trianoni diktátummal büntessen minket, hacsak azzal nem, hogy a Magyar Királyság erkölcsileg mindig is felettük állt. Nálunk nem volt inkvizíció, nem voltak gyarmataink, nem voltak rabszolgáink, nem folytattunk emberkereskedelmet, nem voltunk és nem vagyunk ,,rasszisták". Mindig keresztény néphez méltók voltunk: nálunk mint befogadó nemzetnél, otthonra találhattak mindazok, akik menedéket kértek tőlünk, ha elfogadták törvényeinket, tiszteletben tartották szokásainkat, és nemzeti identitásukat megtartva: kényszer nélkül, önként válhattak magyarrá.

Most, amikor Európára újkori népvándorlást zúdítanak földünk hatalmasságai, azt is látni kell, hogy az Európai Unió kollaboráns csinovnyikjai megint minket választottak bűnbaknak, mert jól látjuk a veszélyt, és megpróbálunk ellene tenni.

Trianon vérbíráinak utódai még mindig vérgőzös tekintettel acsarkodnak ellenünk, talán, hogy elfedjék saját aljasságukat és árulásukat, ha egyáltalán belátták már bűneiket.

Történelmi bűn volt egy ilyen Európai Unióhoz való csatlakozásunk. Szokták volt mondani vesztett ügy kapcsán, hogy ,,veszett fejsze nyele". Ez maga a feladás! De nem! Mi nem adhatjuk fel! A fejsze nyele még a kezünkben van: összefogással fejszét kovácsolhatunk a végére, és rendet vághatunk az igazságtalanság, a gyűlölet erdejében! Még visszaszerezhetjük jogos tulajdonunkat, mert mi is Isten választott népe vagyunk: hinnünk kell benne!


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
Csiby Károly: MINDENNAPI TRIANONJAIM
  2018-06-04 10:20:33, hétfő
 
 




Csiby Károly - A Zászló c. novelláskötetben megjelent novellája

Csiby Károly: MINDENNAPI TRIANONJAIM





Most, a Magyar Hazánkat szétszabdaló békediktátum 98. évfordulóján nem akarok valós, de közismert adathalmazok felsorolásával vagy pedig szintén valós és szívszorongatóan keserű visszaemlékezések idézésével emlékezni erre a világméretben is egyedülálló nemzetgyilkossági kísérletre. Az olvasó talán megbocsátja azt, ha a sejtjeimbe is beépült, személyes Trianonjaimmal próbálom érzékeltetni azt a nemzeti tragédiát, amelyet immár öt-hat generációnak meg kellett szenvednie. Olyan ez, mint Koltay Gábor 2004-ben készült, méltán híres, 14 részes ,,Velünk élő Trianon" című filmsorozata.

Trianon azonban nem velünk él, hanem bennünk és körülöttünk. És mindkettő nagyon fájdalmas. Nyilván csak annak, aki magyar lelkű és nem pedig liberális világpolgár, aki ott van otthon, ahol éppen jól megy sora.

A bennem élő Trianonok már igen korán jelentkeztek.

Kisgyermekként nem értettem, miért beszélnek egy számomra rút hangzású idegen nyelven egyre többen a környezetemben, és engem miért csúfolnak bozgornak és miért bántanak. Amikor én sohasem bántottam őket és igyekeztem megtanulni a nyelvüket. Amikor négy és féléves koromban már olvastam és írtam, igaz, hogy csak nyomtatott nagybetűkkel, elkunyeráltam a nagyobb testvéreimtől az egyik iskolai füzetüket, hogy rajzolgassak és írogassak bele. A füzet borítóján egy országcímer virított, benne az idegen nyelvű felirattal: ,,Republica Populară Romînă", amit a testvéreim tanítottak meg kiolvasni, illetve kiejteni. Amikor mindentudó és bátran szókimondó nagyanyámat megkérdeztem, miért lakunk mi Romániában, megkaptam az első történelmi leckét, amelyen nagyon elgondolkodtam. Később furcsa dolgok jelentek meg az iskolai olvasókönyvemben. Az egyik olvasmányban ezt olvastam: ,,drága hazánk, a Román Népköztársaság", majd Veress Zoltán (akiről öt évtizeddel később tudtam meg, hogy ,,Ovidiu" fedőnéven szekus besúgó volt) ,,hazafias verse" így kezdődött: ,,Köztársaság, tudod-e mit jelent? / Népet, hazát és szabad életet". Újra megkérdeztem nagyanyámat, hogy akkor most nekünk mi is a hazánk? Válaszából egy életre megtudtam, hogy a mi hazánk Magyarország, amelynek azonban az a része, ahol élünk, jelenleg ideiglenesen idegen megszállás alatt áll. Annak ellenére, hogy nagyapám annak idején végig hősiesen harcolt a Székely Hadosztályban az oláh rablóbanda ellen.

És ezzel számomra egyszer s mindenkorra megoldódott az identitás dilemmája. Ezt követően mindig tudtam, hogy ki vagyok, hova tartozom és mi a kötelességem a nemzetemmel szemben, és következetesen haladtam ezen az úton. Amelynek mérföldkövei voltak a gimnáziumból való kirúgattatásom (mert fellázadtam az óráin mindig a fajtámat mocskoló romántanárnő ellen), az öt kötetesre hízott megfigyelési dossziém a Szekuritáténál, végül pedig a hontalan útlevéllel való kiebrudaltatásom a szülőföldemről.

A mindennapi Trianonjaim, azaz Trianon elleni lelki lázadásaim máig tartó sorában említést érdemel egy közel három évtizeddel ezelőtti esemény. Az adonyi Művelődési Ház igazgatójaként, 1989 júliusában kivittem a helyi népi tánccsoportot vendégszereplésre egy Provence-i kisváros partner tánccsoportjához. Ottlétünk idejére esett az 1789-es szabadkőműves francia forradalom 200. évfordulója. Vendéglátóink felkértek, hogy vegyünk részt a közeli nagyvárosban, Marseille-ben tartandó nagy ünnepségen, és ún. menettánccal színesítsük az ünnepi felvonulást. A hatalmas tömegben a sorunkra várva támadt egy ötletem. Beléptem egy közeli cukrászdába és kértem néhány méter fehér csomagolópapírt a nagy tekercsről és egy vastag fekete filctollat. A kb. 4 méter hosszú és meglehetősen széles papírcsíkra jól látható nyomtatott nagybetűkkel ezt írtam franciául: ,,Vive la France! Mais laissez aussi vivre la Hongrie, coupée en cinq par le Traité de Trianon!" Azaz magyarul: ,,Éljen Franciaország! De hagyják élni Magyarországot is, amelyet öt darabra szaggattak a Trianoni Békeszerződéssel!" A forró napsütésben, népviseletben és nemzeti zászlóval felvonuló-táncoló magyar csoportot megtapsolták, majd, a rögtönzött transzparens szövegét elolvasva, meg is éljenezték. Vendéglátóink elvittek városuk templomába is, ahol a gyülekezet szeretettel fogadta az ünneplő népviseletbe öltözött csoportunkat, majd elénekeltük az előző napon begyakorolt ,,Boldogasszony Anyánk" kezdetű régi magyar himnuszt, amelynek szövegét és jelentőségét előzetesen ismertettem. Látogatásunk utolsó napján vendéglátóink elvittek egy La Grande-Motte nevű csodálatos tengerparti üdülőközpontba, ahol a fiatalok megérdemelten lubickolhattak egyet a Földközi-tengerben. Egyik barátommal, a tánccsoport egyik tagjával a strandon sétálgatva, felfedeztem egy nagy sátorban berendezett rögtönzött véradó központot. Hirtelen ötlettel beléptünk és adtunk egy-egy adag jó magyar vért. Amikor, egy kérdőív alapján, érdeklődtek véradásunk motivációja iránt, ezt válaszoltam: ,,C'est pour Trianon". Azaz: ,,Trianonért"...

Mint látható, lappangó, belső Trianonjaim úgy törnek, robbannak ki néha a bensőmből, mint ama elpusztíthatatlannak tűnő szörnylény az A nyolcadik utas a halál című sci-fiben. Ott vannak azonban a minket körülvevő fizikai világban makacsul, tüntetően megjelenő külső Trianonok is, amelyek láthatóan, hallhatóan, tapinthatóan figyelmeztetnek arra, hogy a Hazánkat ellopták és a rablók lázasan igyekeznek eltűntetni mindent, ami arra emlékezteti őket, hogy ,,lopott ágyban nem lehet nyugodtan aludni". Ilyen a magyar emlékművek lerombolása vagy más módon való eltűntetése, a magyar múltra emlékeztető műemlék-épületek megcsonkítása, szétlopkodása és romossá tétele, vagy pedig, ha ez nem lehetséges, átcímkézése, a megszálló rablónép ,,ősi építészeti remekének" való hazudása. Ilyen a legaljasabb cselekedet is, az ojtozi-sósmezői katonai temetőben nyugvó magyar hősi halottak sírkeresztjein a magyar nevek lecsiszolása és helyettük román nevek odapingálása. És ilyen a beteges félelemből fakadó identitászavar miatti román zászlóözön, amellyel görcsösen bizonygatni akarják, hogy az a település, amelyen még lakik valamennyi a sorvasztott és gyűlölt magyarokból, csak és kizárólag az övék: a rikító nemzeti színűre festett és minden oldalról fellobogózott lopott ágy, amelyben nem tudnak nyugodtan aludni. Ez a zászló-mániájuk néha abszurd és nevetséges túlzásokban nyilvánul meg, emlékezzünk csak arra, hogy Gheorghe Funar, Kolozsvár betegesen magyargyűlölő polgármestere oláh nemzeti színűre festette a Sétatér padjait, amelyeket a ráülők az ülepükkel illetnek, sőt a város összes közterületi szemétgyűjtőjét is! De még ezt is lehetett fokozni. A napokban újra a tordai sóbányában jártam, amelyet valóban ragyogóan kiépítettek és élményközponttá (de gyógyító-kezelő központtá is) alakítottak Phare-pénzekből 2005-ben, és megdöbbenve tapasztaltam valamit, ami tavaly még nem volt ott. A csodálatos látványt nyújtó, 120 méter mély tárna legalján, a beszivárgó vizekből létrejött sóstó közepébe is odabiggyesztettek egy póznára egy nagyméretű oláh zászlót... Jelezvén ezzel, hogy a föld alatt is az övék a lopott holmi.

Van azonban egy olyan külső Trianon is, amelyet kevesen észlelnek, pedig ott van Kolozsvár központjában. Az egykori M. Kir. Ferenc József Tudományegyetem Farkas utcai főépületének keramittal (sárga színű műkővel) burkolt falán, az Egyetem utcai oldalon, a saroktól kb. 3 méterre, szemmagasságban egy furcsa felirat látható, amelynek szövege a következő: ,,A[nul] 1919. M[a]i 20 zi. Trăi[a]skă România Mare." Azaz: ,,1919. május 20. Éljen Nagy-Románia." A korabeli középületek falának időtálló burkolására használt, nagyon kemény téglába egy nem túlságosan művelt, de kitartó egyén véshette bele valami nagyon kemény acéltárggyal (szurony?) ezt a ,,kiáltványt", bizonytalan helyesírással (a balkáni írásmódú ,,A" betűk kihagyása, az ,,S" betű fordított írása, a ,,K" betű használata a latinos ,,C" helyett). Ami nem meglepő, hiszen a magát vlahból a jobban hangzó románra átkeresztelő balkáni keveréknép csupán alig néhány évtizede tért át a cirill betűsről a latin betűs ábécére. A mélyen bevésett feliratot később valaki megpróbálta kikaparással eltűntetni, sikertelenül. A diadalmaskodó ,,üzenetet" akkor karcolhatta be az egyetem falába a valószínűleg regáti (óromániai) elkövető, amikor a megszállók már erőszakkal elfoglalták és kisajátították a mások által épített egyetemet, az ismert szokásuk szerint. 1919. május 10-én ugyanis az egyetem vezetősége ultimátumot kapott a megszálló román hatóságoktól, hogy a tanárok tegyenek hűségesküt a román királyra, két éven belül tanuljanak meg románul, és akkor maradhatnak. A tanárok ezt a lehetőséget egyöntetűen elvetették. Május 12-én a román hadsereg erővel behatolt az egyetem épületébe, a tanárokat és diákokat kitessékelték az utcára. Csupán személyes holmijukat vihették magukkal. A megszálló rablók először kifosztották az épületet, majd a magyar tudományosság kincseit jelentő könyvtárat, oktatási eszközöket kidobálták a szemétbe vagy felgyújtották az egyetem belső udvarán. Május 20-án tehát feltehetően egy, a frissen lopott holmit őrző oláh katona véshette őrt álló unalmában ezt az illusztris feliratot a műkőbe, amelyen a mai napig, vérző sebként ott díszeleg.

Amint a fentiekből kiviláglik, Trianon a mai napig jelen volt és van az életemben, a mindennapjaimban. Igaz ugyan, hogy a magyar személyi igazolványomban (más nincs!) szülővárosom, Kolozsvár, magyarul szerepel, de mellette ott áll a ,,Romániának" gúnyolt lopott műállam neve, hogy életem végéig emlékeztessen arra, hogy ,,külföldön" születtem. És emiatt a személyi okmányok ellenőrzésére jogosult illetékesek (rendőrök, hivatali ügyintézők stb.) tekintetében azonnal megjelenik a felsőbbrendűség (,,Én a 93 ezer négyzetkilométeres Magyarországon születtem, tehát én igazi magyar vagyok!") lenéző szemvillanása és azonnal keményebb hangon ,,intézkednek". Volt már olyan is, amikor egy alig huszonéves rendőr suttyó meg is kérdezte: ,,Maga román?"...

Így hordozzuk magunkban az ellopott Magyar Haza honosságát, immár csak lelkünkbe beleégett emlékként, és cipeljük magunkkal a ,,külföldön születettség" halálunkig tartó bélyegét.

Addig, amíg, remélhetően még életünkben, újra össze nem nő, ami összetartozik. Még akkor is, ha ez ma a többség számára hihetetlen. Mert ne feledjük Tertullianus példamondatát: ,,Credo quia absurdum est"... Azaz: Hiszem, mert képtelenség, hiszem, akkor is, ha képtelenség.

És azt se feledjük, hogy egy nagyon régi nemzet esetében száz év nem nagy idő.


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
Tóth Ida: Kétmillió magyar túsz
  2018-06-04 10:13:20, hétfő
 
  Koltay Gábor: A trianoni problémahalmaz itt van körülöttünk, ha beszélünk róla, ha nem .

Koltay Gábor két évvel az Itt élned, halnod kell című zenés történelmi játék után most Trianonról rendez rockoperát. A népzenei elemekkel átszőtt, szimfonikus hangszerelésű alkotás ősbemutatója június 22-én és 23-án 20.30-kor lesz a Hősök terén, az Esztrád Színház produkciójában. A rendező a közelgő századik évforduló prológusaként közös gondolkodásra és a történelmi ismeretek felelevenítésére hívja a közönséget.

- Koltay Gábor rendező nem először nyúl Trianon témájához: 2004-ben dokumentumfilmet és filmsorozatot is készített a nemzeti traumáról. Miért tartja fontosnak, hogy alkotásaiban újra és újra visszatérjen ehhez a fájó eseményhez?

- Trianon fogalmával, a szétszakított Magyarország történetével már gyerekkorban megismerkedtem. Anyám, pedagógus lévén, nagy figyelmet fordított arra, hogy a magyar történelemmel, különösképpen annak fehér foltjaival mihamarább megismertessen, ezért szombat délutánonként ,,rendhagyó történelemórát" tartott nekem és öcsémnek. Mesélt, könyvekből idézett, térképeket mutatott - azoknál a témáknál, amelyekről a nyilvánosság előtt nem lehetett beszélni, lehalkította a hangját, kíváncsiságomat látva pedig csak annyit mondott: ,,a falnak is füle van." Aztán a végén mindig hozzátette, hogy ,,amiről most beszéltünk, arról az iskolában vagy a barátok előtt egy szót se, mert az apád állásával játszol". Így szocializálódott a mi generációnk elhallgatások, félremagyarázások, adott esetben hazug interpretációk közepette. Nem csoda, ha a mai Magyarországon sokszor hézagos, felszínes történelmi ismeretekből építkezik a nemzettudat. Soha nem fogom elfelejteni, amikor a Don-kanyart megjárt apám izgatottan hozta haza Nemeskürty István Requiem egy hadseregért című könyvét, mely visszaadta a lefasisztázott egykori katonák becsületét. Ne feledjük: Rákosi Mátyás még a negyvenes évek végén is kilencmillió magyar fasisztáról beszélt.





- A történet nem befejezett: folyamatosan szembesülünk a trianoni diktátum következményeivel a belpolitikában és a külpolitikában ma is. A traumáról gondolkodni egyfajta viszonyulás csonkaságunkhoz és a határon túli magyarságot érintő megkülönböztetésekhez, atrocitásokhoz?

- Trianonnal, annak előzményeivel, utóhatásával és nem utolsósorban a mi megbocsáthatatlan bűneinkkel azért kell foglalkoznunk, mert ezeknek az ismerete nélkül a XX. század történelmét sem érthetjük meg. S ha azt nem értjük, akkor torz elképzelésünk lesz mai világunkról, jövőképünk pedig bizonytalanná válik. Ezért is adtam korábbi, tizennégy részes televíziós sorozatomnak a Velünk élő Trianon címet, hiszen minden, ami velünk és körülöttünk történik ma, visszavezethető a XX. század elejére. A versailles-i békeszerződés - benne a nekünk legfájóbb, Grand Trianon palotában aláírt diktátum - alapvetően meghatározta a XX. századi Európa történelmét. A világot újra felosztó nagyhatalmi szándék eredménye egy be­látható időn belül ismételten kirobbanó világégés lett. Talán ha Németországot nem alázzák meg a győztesek, Adolf Hitler sem került volna hatalomra... Akkor pedig nincs második világháború, nincs holokauszt, Magyarország nem kerül szovjet befolyás alá, és nem marad le több mint fél évszázaddal a nyugati világ fejlődésétől. Ismeretes: a két világháború közötti revízió gondolatával szinte a teljes magyar társadalom egyetértett vallásra, származásra, pártállásra való tekintet nélkül. Így sodródtunk Európa legerősebb hatalma, Németország karjaiba. Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy az 1938-as müncheni egyezményt Anglia és Franciaország is aláírta, szabad kezet adva Hitler terjeszkedésének.
A Trianon utáni nemzetfejlődés ettől még bámulatos, hiszen már a harmincas évek derekára a közepesen fejlett európai országok élvonalába emelkedtünk. Mindezt soha nem szabad összekeverni azzal, ami '38 után Ausztria bekebelezésével és a náci eszmék terjedésével az országhatáron belül megtörtént. Ez a néhány esztendő tragikus fejezete történelmünknek.

- A Trianon-mozifilmet apja emlékének ajánlotta. Hogyan érintette családját Magyarország felosztása? Egyáltalán hányféle történet létezik Kárpátaljáról, Erdélyből, Délvidékről, Felvidékről és belülről nézve, és ez a sokféleség hogyan mondható el hitelesen?

- Mai észjárással nehezen elképzelhető, mit éreztek nagyszüleim 1920. június 4-e másnapján, amikor hirtelen az egyharmadára zsugorodott országban találták magukat. A magyar családok szinte mindegyikét érintette valamilyen formában, hogy a lakosok hatvan százaléka, köztük 3,5 millió, magát magyarnak valló honfitársunk határon túlra került. Trianon lényegében lezárta a csonka ország határait, s elképesztő fizikai és szellemi elnyomást hozott az elszakított magyarságra. Rokonságunk, barátaink egy része határon kívül rekedt, az itthon maradottakat pedig a tehetetlenség érzése sodorta sokszor a kétségbeesés szélére. Nem független ettől az érzéstől, hogy gyerekként szokatlanul hangos családi vitát éltem át 1956-ban, amikor arról volt szó, hogy menjünk vagy maradjunk. A megszokottól eltérően ezúttal apám akarata érvényesült. Ahogy mondani szoktuk: kalandvágyból itthon maradtunk. De ha belegondolunk, hogy a XX. század történései okán hány százezer értékes honfitársunk hagyta el az országot, akkor kisebbfajta csoda, hogy még mindig létezünk, sőt képesek vagyunk önerőből megújulni. Irodalomban, filmen és színházban személyes sorsok bemutatásával lehet igazán átélhetővé tenni a nemzeti traumát, szükség van ugyanakkor a tanulságok felismerésére és a továbblépés átgondolására is.

- Alkalmas erre egy rockopera?

- A rockzene a XX. század második felében kialakult, átütő erejű zenei műfaj, amely a társművészetekre is óriási hatást gyakorolt. A Jézus Krisztus szupersztár óta egyértelmű, hogy zenei nyelve alkalmas egész estés, dramatikus történetek előadására. Ezt Magyarországon 1983-ban az István, a király színpadra állításakor mi is bizonyítottuk. Két évvel ezelőtt a Hősök terén Itt élned, halnod kell címmel mutattuk be huszonöt képben a magyar történelem meghatározó pillanatait. A látványos produkció sikerét látva gondoltam először arra, hogy érdemes volna a XX. század történetét is hasonló eszközökkel feldolgozni. A Trianon rockopera - egész pontosan történelmi rockfantázia - négy tételből áll. Az első a millenniumtól 1919-ig tart, a második a trianoni döntéstől a revízió gondolatának beteljesülésén át 1944-ig vezeti a közönséget, a harmadik a világháborút követő évtizedeket idézi fel egészen a rendszerváltozásig, míg a negyedik tétel a határok feletti nemzetegyesítés eszméjét mutatja be 1990-től napjainkig. A történelmi időket dokumentumok, irodalmi szövegek idézik fel - a műfaj sajátosságait figyelembe véve személyes történeteken keresztül szeretnénk hatni. Azokból pedig van bőven.



Román szurkoló provokációja a Magyarország-Románia Európa-bajnoki labdarúgó-mérkőzésen Budapesten, 2015-ben

- A Hősök tere önmagában is megidézi történelmünket. Hogyan működik a hely szabadtéri színpadként?

- A trianoni problematika felmutatása szempontjából igazán ihletett környezet. Az Esztrád Színház ismét nagyszabású produkcióra vállalkozott az ország legszebb szabadtéri színpadán. A zeneművet öcsém, Koltay Gergely írta, együttese, a Kormorán több mint negyven éve a magyarság összetartozásának gondolatkö­rében írja dalait. A zeneműben régi munkatársaim szerepelnek: Varga Miklós már két gyermekével, Szabolccsal és Viviennel együtt lép színpadra, az énekesek közül mások mellett kiemelhetem Vadkerti Imrét, Kalapács Józsefet, Rudán Joe-t, Makrai Pált és Palcsó Tamást, a színészek közül Sipos Imrét, Laklóth Aladárt, Ruttkay ­Lau­rát és Varga Klárit. Nagy segítségemre vannak a Turay Ida Színház és a komáromi Magyarock Dalszínház művészei, lovasok, katonai hagyományőrzők, artisták és persze a Doktor László koreográfus vezette táncosok. Hatalmas díszletrendszerrel, látványos világítási effektekkel és hátrafelé emelkedő, kényelmes, kifogástalan rálátást biztosító nézőtérrel várjuk a történelem iránt érdeklődőket június 22-én és 23-án este.

- Milyen visszhangra számít a magyar közönség és a környező országok részéről?

- Az én generációmat arra nevelték, hogy ne foglalkozzunk a határon túli magyarok ügyével, az csak olaj a tűzre, hiszen Ceauşescu kétmillió magyar túszt tart a kezében. A mai állapotokat persze össze sem lehet hasonlítani azokkal az évtizedekkel, amikor a magyarlakta területekre történő agresszív és tömeges betelepítéssel, az iskolák és szellemi műhelyek üldözésével, sőt fizikai megsemmisítéssel akarták véghezvinni az erőszakos asszimilációt. Azokban az időkben megdöbbenve érzékeltem, hogyan bánnak honfitársainkkal a ,,baráti országok", vagy hogyan szedik szét az autómat a komáromi híd északi oldalán és a nagyváradi átkelőnél - minderre sokáig nem voltak válaszaim. Azt mondták, az internacionalizmus eszméje a gyógyír. Súlyos téveszme volt ez, de ugyanígy nem állja meg helyét az a harminc évvel ezelőtti gondolat, hogy a határok átjárhatóságával egy csapásra megoldódik minden probléma. A velünk élő trianoni problémahalmaz itt van körülöttünk, ha beszélünk róla, ha nem. Napi tapasztalat, hogy egy székely zászló kitűzése államközi botránnyal jár, és a felvidékiek nem kérhetnek magyar állampolgárságot, mert a hatalom elveszi tőlük a szlovákot. Ezért úgy gondolom, hogy a problémákat nem szabad a szőnyeg alá söpörni. Ahol rossz a lelkiismeret, ott nagy az idegesség - ezt személyesen is átéltem, amikor 2005-ben a Trianon-filmem miatt ­Raffay Ernő történésszel együtt kitiltottak Romániából. Nyilván most is nagyítóval figyelnek majd, de tiszta a lelkiismeretem. Nem fölös szenvedélyeket kívánok kelteni, hanem őszinte, kiforrott gondolatokat szeretnék megfogalmazni a kibontakozás irányának felvázolásával. Ebből a szempontból felbecsülhetetlen értéknek tartom a 2010. évi 45. számú törvényt, amely június 4-ét nemzeti emléknappá nyilvánította. Az országgyűlés kimondta, hogy ,,a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme". Ez lényegében a határok feletti nemzetegyesítés gondolatkörének törvénybe iktatása, amelynek tartalommal való megtöltése mindannyiunk feladata.


Forrás: Link






Az ország legszebb szabadtéri színpadán, a Hősök tere övezte szoborcsoport előtt felépített díszletrendszerben jeles, népszerű színészek és énekesek, valamint több száz közreműködő segítségével, a két évvel ezelőtt ezen a
helyszínen bemutatott Itt élned, halnod kell című zenés történelmi játék alkotógárdája Trianon címmel új, nagyszabású történelmi zenemű létrehozására vállalkozott.

Közel 100 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én a Párizs melletti Versailles-i királyi kastélyt övező hatalmas park Grand Trianon nevű palotájában, az első világháború győztesei által diktált békeszerződés megpecsételte a XX. századi
magyarság sorsát. A történelmi Magyarországot megcsonkították, területének több mint kétharmadát - Horvátország nélkül - és a magyar nemzetiségű lakosságának közel egyharmadát veszítette el. A majd 19 milliós európai középhatalomból a nyolcmillió lakost csak megközelítő kis állam jött létre. A természeti, ásványi kincsek, termőföldek, erdők, folyók, vasútvonalak, gyárak, üzemek, iskolák, kulturális intézmények jelentős részének elveszítése gyógyíthatatlannak tűnő sebeket ejtett a nemzet testén. Mégis, a tudatos szellemi-kulturális- gazdasági építkezés eredményeként ez a - képletesen szólva - halálra ítélt ország a '30-as évek közepére a közepesen fejlett európai országok közé emelkedett. A nemzet túlnyomó többsége által támogatott revíziós politika
1938-41- ben részleges eredményre, a nagyobbrészt magyar lakta területek visszacsatolásához, illetve visszaszerzéséhez vezetett. Ennek azonban máig feldolgozhatatlan politikai ára volt. Az ugyancsak a vesztesek oldalán befejezett második világháború következményeként 1947-ben Párizsban ismét elszakították az országtól a visszatért területeket. Ettől kezdve a magyarságnak együtt kellett, együtt kell élnie a közép-európai térség alapvető történéseit meghatározó trianoni problematikával, amely a szocializmus évtizedei alatt a határon túli magyarság életkörülményeinek drámai romlását, mi több, erőszakos asszimilációját eredményezte.

A múlt század utolsó évtizedében bekövetkezett kelet-közép- európai rendszerváltozások, valamint az Európai Uniós csatlakozások következtében, a határok átjárhatóságával a helyzet jelentősen javult, de a szenvedélyek,
feszültségek mégsem szűntek meg, bár kétség kívül csökkentek. A XXI. század elején az egységesülni akaró Európában, a közös értékek és együttes cselekvések fontosságának felismerése idején a határok átjárhatóságának megvalósulásával minden korábbit meghaladó lehetőségek kínálkoznak az évszázados trianoni sebek gyógyítására. Ma már nem tűnik pusztába kiáltott szónak a határok feletti nemzetegyesítés gondolata, a határon inneni és túli magyarság szellemi, kulturális és gazdasági felemelkedésének víziója. Ma már június 4-e nem csupán a fájdalmas emlékezés dátuma, hanem 2010 óta a Nemzeti Összetartozás Napja. Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: ,,a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme".

A közelgő századik évforduló előtt a történelmi ismeretek felelevenítésén, az emlékezésen túl a zenés produkció közös gondolkodásra hívja a jóakaratú, a nemzet megmaradásáért, közösségünk felemelkedéséért tenni akaró
honfitársainkat. A folkzenei elemekkel átszőtt szimfonikus hangszerelésű rockopera zeneszerzője Koltay Gergely, a Kormorán együttes vezetője. A szövegkönyvet emlékezések, dokumentumok, költemények, megzenésített
versek segítségével a produkció rendezője, Koltay Gábor állította össze.

A zeneműben közreműködő színészek, énekesek: Varga Miklós, Vadkerti Imre, Kalapács József, Rudán Joe, Sipos Imre, Benkő Péter, Laklóth Aladár, Ruttkay Laura, Palcsó Tamás, Fehér Nóra, Bodnár Vivien, Kuczmann Ágnes, Varga Vivien, Varga Szabolcs és Szentgyörgyváry Laura. A produkcióban több száz táncos, statiszta, lovas, artista működik közre.


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
Ablonczy Balázs: Elmondatlan történeteink
  2018-06-04 10:01:23, hétfő
 
  Az erdő felőli Trianon

Szóval tényleg itt írták alá? - nézek a férfira, aki a versailles-i kastély személyzetének rosszul szabott egyenzakóját viseli, kezében adóvevő, én meg a terem jobb sarkában hosszú acélrúdon egyensúlyozó, apró táblácskára bökök. 1999 késő tavasza van, ösztöndíjas vagyok Párizsban, hónapoknak kell eltelniük, míg rászánom magam az utazásra. A hirtelen jött melegben bejártam Tolnát-Baranyát a kastélykertben, finom rétegben rakódott le a cipőmre a sétányok fehér kőpora, fotóztam, jegyzeteltem, bámészkodtam. Láttam a Kis Trianon palotát is, ahol a bejárat két oldala nagyjából két méter magasságban meg van fosztva a patinájától, látszik, hogy rendszeresen tisztítják, ez egy ilyen odafigyelős ország.

Az elmúlt néhány nap termése lehet a ceruzával rótt, magyar nyelvű ,,Vesszen Trianon" felirat. Azt még nem takarították le. És most itt állok a Nagy Trianon palota Cotelle termében, és szemmel méregetem a helyet. Keresztben talán húsz lépés ha van, hosszában lényegesen több. A tulajdonképpen széles folyosóként fungáló terem végén nyílik a Trianon-sous-bois (nagyjából: ,,az erdő felőli Trianon") szárny, amelyet csak néhány évvel korábban nyitott meg Jacques Chirac elnök a közönség előtt, addig az Élysée-palota lakója használhatta. A teremőr arca gyűrött, kicsit unott is, de azért örül, hogy szóba állnak vele. Bólint. ,,Igen" - mondja tagoltan. Majd észbe kap, és gyorsan hozzáteszi: ,,Mais j'y suis pour rien, Monsieur", azaz: ,,De én nem tehetek róla."

Ezek szerint találkozott már magyar turistákkal.

A Kis Trianon és Nagy Tria­non közti, még ma is gyakori tévesztés és bolyongás valamelyest mintha a történeti tudatunkat is jellemezné. Tria­nonról sokat tudni, mára az általános és középiskolai tananyag is meglehetősen sokat foglalkozik vele, a történettudomány és a bölcsészettudomány más ágai is elég sokat tettek az elmúlt években azért, hogy az 1990 előtti időszak hiányai eltörölhetők legyenek.

Mégis van egy sor olyan történésünk vagy folyamatunk a háborús összeomlás, a forradalmak és a békeszerződés korából, amelyeket nemhogy 1945 óta, de azelőtt sem dolgoztak föl, nem mondták el a nemzeti közösségnek. Más országok - akár szomszédos országok - történetírásában viszont kiemelt súllyal szerepelnek. Miközben az elmúlt néhány évben felélénkült 1918-1919 kutatása, és új történetírói nemzedék (például Bödők Gergely, Révész Tamás, Szabó Viktor) készülődik arra, hogy a már befutottak (Vörös Boldizsár, Paksa Rudolf, Hatos Pál, Kerepeszki Róbert) mellett a háborús erőszak, a vörös- és a fehérterror, őszirózsás forradalom, háborús összeomlás témájában új megállapításokat tegyen.



Ledöntött határkő a trianoni határnál, Aggtelek és Kecső között

Magyar-román háború?

Az egyik ilyen vakfoltunk az 1918-1919-es magyar-román háborús konfliktus története, amelyre a román történetírás és köztudat rendszeresen háborúként hivatkozik, és valóban megfontolást érdemel, hogy vajon nem - afféle hadüzenet nélküli - háborúval van-e dolgunk. Az utóbbi években, sokszor helytörténészek tollából adatgazdag tanulmányok születtek Debrecen, Hódmezővásárhely, Veszprém, Nyíregyháza, Győr, Szarvas, Makó, Eger román megszállásáról.

Budapest román megszállásáról is születtek művek, még ha szűk kört értek is el. Mégis: összefoglaló munka a kérdésben nem született. Erre pedig annál is inkább szükségünk lenne, mert a magyar-román viszony a korszakban igencsak bonyolult, jóval túlmegy a szimpla szembenálláson: Iuliu Maniuékkal keres kapcsolatot a Károlyi Gyula, majd P. Ábrahám Dezső vezette szegedi ellenkormány, Debrecen városa és méltóságai hódoló látogatást tesznek a román király előtt Nagykárolyban, és városi polgárok örvendeznek a román hadsereg ,,rendcsinálásán".

Az ominózus nagykárolyi látogatást volt, aki megúszta, mint Magoss György debreceni polgármester, és volt olyan, akit a román uralom túlzottan lelkes fogadtatása egy életre megbélyegzett Magyarországon: Kiss Géza római jogászt a debreceni egyetem rektori székéből a román Liberális Párt szenátorságáig és a bukaresti államtitkárságig vitte ez az 1919-es történelmi forgószél. Miközben gyakorta gyanakodva fogadjuk azokat a román megjegyzéseket, amelyek a magyarországi bolsevizmus felszámolását emlegetik érdemként, a korban például - saját emlékezéseinek tanúsága szerint - Baltazár Dezső tiszántúli püspök is őrlődött a szégyen és a felszabadultság között.

A román megszállás néhány sokak által ismert mozzanattal elintéződött történelmi köztudatunkban: kifestett román tisztekről (ilyenek valószínűleg voltak, de a férfismink a korban egyáltalán nem számított kirívónak), a román hadsereg által végrehajtott fosztogatásokról (ilyenek minden kétséget kizáróan voltak, bár éppen az osztrák-magyar hadsereg sem vacakolt sokat Bukarestben, amikor idegen javakról volt szó: jó lenne ismerni a kettő viszonyát egymáshoz) és kivégzésekről, illetve botozásról.

Mégis, egészében volna érdemes befogni az eseményeket: Magyarország történetében kulcsfontosságú időszakról van szó, bizonyos területeken csaknem egy évről, amelyet egészében még ma sem látunk át. Csak részben kapcsolódik a román megszállás történetéhez, de a mai napig nincs modern szemléletű magyar történészi monográfia a szegedi ellenkormány működéséről: a történelmet szeretőknek aligha kell bizonygatni, hogy ami abban a néhány hónapban történt Szegeden, alapvető volt Magyarország 1944-ig terjedő történelmében.



A magyar delegáció érkezése a békediktátum aláírására 1920. június 4-én. Elöl Benárd Ágost, a küldöttség vezetője, mögötte Drasche-Lázár Alfréd, Csáky István követségi attasé (későbbi külügyminiszter),
Praznovszky Iván követ és Bobrik Arno követségi titkár, jobbra, félig takarásban Wettstein János követségi tanácsos látható

Helyben vagyunk

A lokális történések vizsgálata 1918-1919-ben szintén sokban visz közelebb minket a nagy országos események megértéséhez. 1918. november legelején a Hajdú vármegyei Nemzeti Tanács kétségbeesett táviratban kért segítséget Budapestről, és ez a néhány mondat jelentősen árnyalja azt, amit az őszirózsás forradalomról gondolni szoktunk. ,,[A] vidék népe félreértve a forradalmat pogromot rendez urak és zsidók ellen" - majd a küldők hozzátették: ,,legnagyobb bajunk, hogy nincs szén, ha ötödikén nem kapunk szenet a rend felborul" és ez veszélyezteti a szomszéd vármegyéket is, mert szén híján nem lesz víz és áram. Ebben a néhány mondatban szociális feszültségek, közellátási és politikai problémák kapcsolódnak össze kibogozhatatlan csomóvá, mint sok helyen a magyar vidéken.

A helyi nemzeti tanácsok - sok esetben közük nincs ahhoz a szabadkőműves-forradalmár képhez, amelyet a köztörténet hozzájuk kapcsol: a városi-vármegyei elit gyakorta átmázolta magát wilsonistának és Károlyi-pártinak, majd ugyanúgy a helyén maradt - kétségbeesetten próbálnak megküzdeni a káosszal, a közbiztonság összeomlásával és a spanyolnáthával - ezért is van az, hogy akár a bevonuló idegen hadseregeket is szívesen látják, mint azt a közelmúlt kutatásai Kassával vagy Nyitrával kapcsolatban szépen bemutatták.

Utóbbi városban az a fura konstelláció állt elő, hogy a korábban magyar hazafias cikkeket író fiatal plébános, a piarista gimnázium hitoktatója, bizonyos Jozef Tiso, későbbi szlovák államfő lett egyik vezéregyénisége a helyi szlovák nemzeti tanácsnak. És miközben a zsidók ,,mint a magyarok utolsó ágensei" ellen uszított, a helyi magyar elit deputációt menesztett a közeledő csehszlovák legionáriusok elé, kérve őket a minél gyorsabb bevonulásra és a közrend helyreállítására, amelyet a leszerelt katonák bandái és fosztogatók teljesen felszámoltak.

Hazulról el

Az 1918 végén meginduló menekülthullám kapcsán nemcsak azt fontos mérlegelnünk, hogy ki miért megy el, hanem azt is: ki miért marad? Miért tart ki, és hogyan próbál megélni vagy karrierpályákat találni az új világban? A példák számosak és sok esetben meghökkentőek. A gyors budapesti uralomváltások, a tőke- vagy éppen a zsidóellenesség, az egzisztenciális kilátások sokakat maradásra bírnak - és nem is feltétlenül kudarcos az alkalmazkodásuk. A ránk maradt emlékiratok, legyen szó a népi irodalom mindeneséről, Gombos Gyuláról vagy a poprádi polgármesterről, Förster Kálmánról, illetve a sikeres balettcsillag, Ottrubay Melinda édesapjáról egyben közösek: nem elégszenek meg a magyarság miatti üldözöttség bizonyításával.

A nemzethez való hűség mellé mindig felzárkózik a magyar adminisztráció nemtörődömsége, a helyi lelki vagy politikai vezetők felelőtlensége vagy akár a helyben maradók árulása. Mintha a magyarországi közhangulat elvárásai miatt folyamatosan igazolniuk kéne a távozás erkölcsi megalapozottságát. Mintha Kányádi Sándor Krónikás énekének tételét akarnák folyamatosan cáfolni (,,akik elmentek közülünk / nem voltak közülünk valók / mert ha közülünk valók lettek volna / nem mentek volna el").

A menekültek története elmondatlan történet: azt a több százezer embert, aki eljött Trianon után a szomszédos országokból, és lakhatása, álláshoz juttatása, ellátása a magyar közigazgatás egyik hatalmas feladata volt a húszas évek első felében, a magyar társadalom egyénileg integrálta, de tömegeiben sohasem. Néhány ügyetlen kezdeményezéstől eltekintve nem jött létre menekültpárt a trianoni Magyarországon, nem született róluk játékfilm (Dékány István Csonka vágányon című dokumentumfilmje kései főhajtás emlékük előtt), nincs a menekültekről nagyregény - ami róluk szól, az sokszor ironikus, elítélő vagy legalábbis ambivalens. Gondoljunk Ignácz Rózsa (Urak, úrfiak), Szitnyai Zoltán (Szeptemberi majális) vagy Zilahy Lajos (A fehér szarvas) műveire.

A sajtónyilvánosságból a húszas évek második felére - ahogy a vagonlakók is eltűnnek a rendező pályaudvarok külső vágányairól - teljességgel kiszorul az ügyük. Pedig nélkülük aligha érteni meg a magyar társadalom gyászát, a trianoni emlékkereszteket, a korszak magyar politikáját és a terület-visszacsatolások felett érzett meghatottságot.

Egyszóval, ha sokat is vélünk tudni erőszakról, menekülésről, háborúról, diktatúráról, valójában van még bőven tennivaló a történettudományban is, hogy az elmondatlanságokból majdan közös történet legyen.

És közös terv a jövőre.


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
98 éve követték el a világtörténelem egyik legaljasabb
  2018-06-04 09:54:21, hétfő
 
  98 éve követték el a világtörténelem egyik legaljasabb nemzetgyilkossági kísérletét

Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni diktátum aláírásának napját, június 4-ét - az erről szóló, 2010. évi XLV. törvény kimondta: ,,a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme".





A trianoni "béke" feltételeit a magyarok részvétele nélkül határozták meg az 1919-20-as párizsi békekonferencián, amelyen a győztes nagyhatalmak Európa új rendjéről döntöttek. Apponyi Albert, a magyar küldöttség vezetője csak 1920. január 16-án fejthette ki a magyar álláspontot, dokumentumok és térképek segítségével mutatva be a népességföldrajzi helyzetet, történelmi és jogi érveket is hangoztatva - teljesen hatástalanul. A békefeltételeket 1920 májusában adták át a magyar delegációnak, amely ezeket elolvasva lemondott.

A diktátumot ezután Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter 1920. június 4-én délután látta el kézjegyével a versailles-i Nagy Trianon kastélyban, a tiltakozás gesztusaként Benárd ezt állva tette meg. Délelőtt 10 órakor - az aláírás kitűzött időpontjában - Magyarországon megkondultak a harangok, megszólaltak a gyárak szirénái, az iskolákban, hivatalokban gyászszünetet rendeltek el, a zászlókat félárbócra eresztették, tíz percre leállt a közlekedés, bezártak az üzletek.

Diktátum, tiltások hosszú sorával

A 14 részből, 364 cikkből és több függelékből álló szerződés első része a Nemzetek Szövetségének (Népszövetség) Egyezségokmányát tartalmazta, amely minden békeegyezményben helyet kapott. A békediktátum kimondta az ország függetlenségét, meghatározta határait, és megtiltotta, hogy a Népszövetség engedélye nélkül bárkivel államszövetségre lépjen. A magyar haderő létszámát 35 ezerben maximálták, megtiltották az általános hadkötelezettséget és nehézfegyverzet tartását, korlátozták a fegyvergyártást. Az országnak 1921. május 1-jétől 30 éven át jóvátételt kellett fizetnie az általa okozott háborús károkért (ennek összegét később határozták meg), zálogul lekötötték az állam minden vagyonát és bevételét. A nemzetközi kereskedelemben Magyarországnak meg kellett adnia a győztes hatalmaknak a legnagyobb kedvezményt. A diktátum betartását nemzetközi katonai ellenőrző bizottság felügyelte.





Tragikus mérleg

A szerződés kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területét 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették. A Felvidék, a Kisalföld északi fele és a Kárpátalja Csehszlovákiához, Erdély, az Alföld keleti pereme és Kelet-Bánát Romániához, Horvátország, Bácska, Nyugat-Bánát, Zala vármegye nyugati pereme, a Muraköz és baranyai háromszög a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, Nyugat-Magyarország egy sávja Ausztriához került, Lengyelország pedig északon Szepes és Árva vármegyéből kapott területeket.

A magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát. A trianoni szerződés az etnikai állapotokat, az 1910. évi népszámlálási adatokat sem vette figyelembe, így mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került az új határokon túlra, felük összefüggő tömbben, a határok mentén. A diktátum a kisebbségek jogaira vonatkozóan is tartalmazott előírásokat: ezek szerint az ország lakosait egyenlő jogok illetik meg nemzetiségi, faji, vallási hovatartozásuktól függetlenül, a törvény előtt egyenlő bánásmódban kell részesíteni őket, és biztosítani kell kulturális, vallási életük zavartalanságát.

A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta, és 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a diktátumot. A törvény első paragrafusa így kezdődött: ,,Tekintettel a kényszerhelyzetre, mely Magyarországra nézve a világháború szerencsétlen kimenetele folytán előállott..." Az 1921. december 14-16-i népszavazás nyomán Sopron és környéke az ország része maradt, északon pedig Somoskő és környéke (kivéve a somoskőújfalui várat) 1923-ban tért vissza.

Sokk, majd revíziós cél mindenek előtt

A trianoni döntés sokkolta a magyar társadalmat, a két világháború közötti években az ország meghatározó külpolitikai célja lett Trianon revíziója. Magyarország az első bécsi döntéssel 1938-ban visszakapta a Felvidék csaknem kizárólag magyarok lakta déli részét, 1939-ben Kárpátalját, 1940-ben a második bécsi döntés révén Észak-Erdélyt és a Székelyföldet, és Jugoszlávia 1941-es német megszállása után visszakerült a Délvidék is. A területgyarapodások következtében Magyarország Trianonban megállapított területe csaknem kétszeresére nőtt, a Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része ismét a határok közé került.

A második világháború után, 1947. február 10-én aláírt újabb párizsi diktátum lényegében a trianoni határokat állította vissza, semmisnek nyilvánítva a két világháború közötti területi változásokat, sőt Csehszlovákia megkapott még három Pozsony környéki falut a Duna jobb partján...





Országszerte megemlékezéseket tartanak

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Fejér megyei Isztiméren mond beszédet a Rákóczi Szövetségnek a Kárpát-medencei és diaszpórából érkező magyar fiatalok körében rendezett megemlékezésén.

A fővárosban Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára ünnepi köszöntőt mond a Nemzetpolitikai Kutatóintézet Nemzet és közösség című konferenciáján, amely a Magyarság Háza kétnapos, ünnepi rendezvénysorozatának része. Az eseményt az V. kerületi Akvárium klubban tartják.

A nagytétényi országzászlónál tartja megemlékezését Budafok-Tétény önkormányzata. Beszédet mond Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke, köszöntőt mond Németh Zsolt (Fidesz) országgyűlési képviselő, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.

Nemzeti ökumenikus megemlékezés lesz a hősök napja, a nemzeti összetartozás napja és a trianoni békediktátum évfordulója alkalmából a Belvárosi plébániatemplomban mások mellett Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes és Csutka Tamás nyugalmazott református tábori püspök részvételével.

Megemlékezést tartanak a többi között Győrben, Miskolcon, Nagykanizsán, Nyíregyházán, Pécsen, Egerben, Salgótarjánban, Debrecenben és Zalaegerszegen is.


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
     1/111 oldal   Bejegyzések száma: 1104 
2018.05 2018. Június 2018.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 75 db bejegyzés
e év: 762 db bejegyzés
Összes: 23703 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1349
  • e Hét: 22600
  • e Hónap: 115404
  • e Év: 1238840
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.