Belépés
korall44.blog.xfree.hu
Én nem adom fel soha, Az élet bármennyire is mostoha! Bakó Istvánné
1944.02.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/73 oldal   Bejegyzések száma: 729 
Zelk Zoltán: Hét nap
  2015-12-29 17:16:43, kedd
 
 



Zelk Zoltán: Hét nap

A világ végén is túl három lépéssel, de az is lehet, hogy néggyel, volt egy rét. Ezen a réten toronymagas fűszálak nőttek, olyan selymes, puha fűszálak, hogy nem csoda, ha a Nap is ide tért éjszakai nyugovóra, itt aludtak nappal a Hold és a csillagok. Itt lakott a hét világ lusta is: Vasárnap, Hétfő, Kedd, Szerda, Csütörtök, Péntek, Szombat. Itt hevertek a toronymagas fűben, még csak játszadozni se akartak a vidám csillagokkal, hiába hívták őket.
Ezért aztán egyik este a Nap magával hívta régi barátját, a Szelet. Elmondta neki, milyen hét világlustája koptatja itt a füvet. Ő már nem tud mit csinálni velük, talán a Szél kitalál valami okosat.
- Előbb alszom egyet - felelte a Szél -, mert kilenc hegyen, hatvanhat erdőn és kilencvenkilenc folyón repültem ma keresztül, s bizony elfáradtam egy kicsit. - Ezzel aztán betakaródzott a toronymagas fűbe, és elaludt.
Hajnalban a szél már talpon volt. egyenest a hét lusta felé tartott, s akkorát fújt az egyikre, Hétfőre, hogy az menten repülni kezdett. Repült, repült, meg sem tudott állni másnap hajnalig, akkor aztán holtra fáradtan visszarepült a rétre.
Nosza, rögtön körülfogták testvérei, és kérdezgették, hol, merre járt, hol mit látott. Nem is győzték hallgatni, annyit beszélt Hétfő:
- Hej, ezt se hittem volna, kedves testvéreim, mi minden látnivaló van a nagyvilágban! Tengerek, erdők, hegyek, városok, falvak! S menyi ember! Több, mit ahány fűszál van ezen a réten!
- Hát ezt már én is látni akarom! - kiáltotta Kedd, s azonnal nekiindult a világnak.
Alig várták a testvérei, hogy újból hajnal legyen, s visszajöjjön. Mikor aztán visszaérkezett, ő is olyan csodálatos dolgokról mesélt, hogy most már Szerda is rászánta magát az útra. Már éppen indulni akart, mikor Kedd utána kiáltott:
- Vigyél valamit az embereknek, mert folyton így sóhajtoztak felém: "Megint egy nap és nem hozott semmit ..."
Törte a fejét Szerda, hogy mit vigyen az embereknek, de nemsokára elhatározta, hogy visz nekik egy jó, kiadós esőt. Telerakta a batyuját kövér felhőkkel, s olyan eső szakadt másnap a földekre és a kertekre, hogy az emberek nem győztek hálálkodni, mert bizony már nagyon nagy szükség volt az esőre. Boldog is volt Szerda, s hazajövet el is hencegett testvéreinek, hogy minden ember őt dicsérte.
Csütörtök se hagyta magát. Ha ennyire szeretik az emberek az esőt, hát majd ő is visz nekik, de kétszer annyit, mint öccse, Szerda ...
Na hiszen lógott is az orra, mikor másnap hajnalban visszatért! Elpanaszolta, hogy minden ember szidta őt, hogy: "Brr, de csúf Csütörtök! Már megint esik az eső!"
- Hát akkor én napsugarat viszek - határozta el Péntek, s nem is bánta meg, mert országszerte így beszéltek az emberek: "De szép napsugaras idő van ma! ..."
Aztán Szombat, majd Vasárnap következett. S azóta is, mióta világ a világ, mindig szép sorjában útrakelnek a napok. Utána pedig kipihenik magukat, a toronymagas, selyempuha fűben.




 
 
0 komment , kategória:  Mindenmás /történ.,elbesz/  
Kis fiú
  2015-12-28 17:16:45, hétfő
 
 



Kis fiú

Volt egyszer egy kisfiú, akinek igen nehéz természete volt. Az apja adott neki egy zacskó szöget, hogy mindannyiszor, amikor elveszíti a türelmét, vagy veszekszik valakivel, üssön be egy szöget az udvar végén levő kerítésbe.

Az első napon 37 szöget ütött a fiú a kerítésbe. Az elkövetkező napok során megtanult uralkodni magán, és a kerítésbe ütött szögek száma napról-napra csökkent. Felfedezte, hogy sokkal könnyebb uralkodni magán, mint a szögeket beütni a kerítésbe.

Végül elérkezett az a nap, amikor a fiú egyetlen szöget sem ütött be a kerítés fájába. Ekkor megkereste az apját és elmondta neki, hogy ma egyetlen szöget sem kellett a kerítésbe ütnie. Az apja azt válaszolta, hogy minden nap, amikor megőrzi a nyugalmát, és nem kerül veszekedésbe senkivel sem, húzzon ki egy szöget a kerítésből...

A napok teltek, amikor a fiú közölte az apjával, hogy már egy szög sincs a kerítésben... Az apa így szólt: Édes fiam, te igen becsületre méltóan viselkedtél, de nézd csak meg, hogy mennyi lyuk van ezen a kerítésen! Ez már sosem lesz olyan, mint azelőtt. Amikor összeveszel valakivel, és egy gonosz dolgot mondasz neki, ugyanolyan sérüléseket hagysz benne, mint ezek itt a kerítésen. Belemárthatsz egy kést egy emberbe, majd kihúzhatod, de a seb örökre ott marad. Mindegy, hányszor is kérsz bocsánatot, a sérülés ott marad. A szavakkal okozott seb is olyan, mint egy fizikai seb. A barátok nagyon ritka ékszerek, megnevettetnek és bátorítanak. Mindig készek téged meghallgatni, mindannyiszor, ahányszor neked arra szükséged van. Támogatnak, kitárják előtted a szívüket. Mutasd meg a barátaidnak, mennyire is szereted őket! És végezetül: A barátság öröme azt jelenti, hogy valaki rád bízott egy titkot...
(Alessandro Manzoni)




 
 
0 komment , kategória:  Mindenmás /történ.,elbesz/  
Megdönthetetlen bizonyítékok: így hihetünk sokáig a Mikulás
  2015-12-05 19:41:03, szombat
 
 


Megdönthetetlen bizonyítékok: így hihetünk sokáig a Mikulás létezésében

A Mikulás szombat éjjel érkezik, rénszarvasos szánját a ház előtt parkoltatja, esetleg a tetőn, mindenesetre ott lesz, ez biztos.

Amíg nálunk a fiúk egészen kicsik voltak, semmiféle praktikát nem kellett bevetnünk a Mikulás létezésének megmagyarázására, ment minden, mint a karikacsapás. Alapvetésnek számított, hogy a Mikulás a kéményen keresztül érkezik, hogy a szánját a kertben parkoltatja, mint ahogy az is, hogy megissza a kikészített tejet és befalja a tányérra rakott süteményeket. És hát hogy is lehetne másképp az ünnep, ha ő nem létezne a világmindenségben, de legalábbis Lappföldön, mi köze is lehetne bármelyik szülőnek ahhoz, hogy a Miki-Miki-Mikulás pont azokat a dolgokat hozza, amire éppen vágynak a gyerekek? Meg különben is. Jártunk már egyszer a Vörösmarty téren, a kisebbik beleült Joulupukki ölébe és kezet is rázott vele, tehát teljes bizonyosságot nyert a létezése. Csak aztán jött az iskola.

A nagyobbik éppen elveszítette az első két fogát, a foghíjakon keresztül mosolygott a világra, és elsős lett. A kicsi meg még óvodistaként élte a nagycsoportosok boldog utolsó és önfeledt évét. De életkoruktól függetlenül mindketten rendíthetetlenül hittek a Mikulásban. Mert hinni akarták. Aztán a nagyobbiknak az iskolai Mikulás-ünnepségen feltűnt valami. Egész pontosan az, hogy a Mikulás szakasztott olyan cipőt visel, mint a felsősöket tanító Péter bácsi. Otthon aztán kérdőre vont, hogyan lehetséges ez, és már kezdte megpendíteni annak lehetőségét, hogy egy és ugyanazon személyről van szó, és ha így van, akkor ez az egész ügy valahogy sántít - de én azonmód elvarrtam ezt a szálát. "Figyelj, mondtam neki, ma éjszaka, amikor jön a Mikulás, megpróbálom elcsípni. Irtó későn érkezik, de felhúzom az órát, és akkor látni fogom." "Az órát..." - tette hozzá a gyerek, amiből rögtön sejthető, hogy nem túl hihető a történet. "Jobb ötletem van - mondta erre az apjuk. - Lefényképezem nektek!" Így lett üdvrivalgás, lesz nekünk megörökített Mikulásunk, mondták, cáfolhatatlan bizonyíték, éljen, éljen! Aznap a srácok nyugodtan aludtak.

Elő az okostelefonokkal, digitális gépekkel, tabletekkel! Nyert ügyünk lesz
Az apjuk kicsit később kiszedte a szekrény felső polcáról a Polaroid-gépet, amely azonnali képpel örvendeztette meg használóját, leporoltuk, kipróbáltuk - működött. Végül az éjszaka leple alatt tényleg betoppant a Mikulás. Na jó, bevallom, nem a kéményen át érkezett. Bent volt a lakásban, és a régről létező igazi selyem Mikulás-kabátját öltötte magára, fejére került a sipka, még a fekete bőrkesztyűt is felvette a hatásos felvétel kedvéért. A zsákot átvette a vállán, és halkan besétált a gyerekszobába. Nagyon halkan. Én meg kattintottam, egyszer-kétszer, villant a vaku - pánikba estem, hogy na most aztán lebukunk mindketten, de nem! Megúsztuk. A csomagok és minden egyéb bekerültek az ablakba, a Mikulás újra visszaváltozott apukává, a képek remekül sikerültek, hátulról látszott ugyebár a settenkedő nagyszakállú. Egy óra múlva arra ébredtem, hogy valami még nem stimmel. Megnéztem még egyszer a bizonyítékokat, mindent rendben levőnek találtam, majd aztán hirtelen eszembe jutott: a tej meg a süti. Leerőltettem mindkettőt. Így köszöntött ránk a boldog, napfényes reggel. Tényleg örültünk, hogy még egy évet kaptunk ajándékba Mikulás-ügyben, ráérünk még a felvilágosításra.

Az igazság az, hogy ez a szerep nem is ránk jutott. Megtette helyettünk az iskola, az osztálytársak, a különféle céges ünnepségek megannyi, Mikulásra hasonlító bácsija. És akkor a srácok már nem is nagyon kérdeztek. Elfogadták a kimondatlant, a világ, ha nem is lett varázstalanítva, de már kicsit másképp festett. Tegnapelőtt estig azt hittem, hogy a nagyobbik, aki már 14 éves, a kisebbik, aki meg a 13.-at töltötte be, tényleg elég nagyok. Időnként túl nagyok is.

Telefonon értekeztünk a másnapi tanulnivalóról, amikor a nagyobbik hirtelen, minden átmenet nélkül azt firtatta, hogy is lesz idén a Mikulás. "Hogy mi?" - kérdeztem vissza. "Hát hogy most új kazánunk van, és annak meg az a kis, vékonyka kéménye, hogy fér azon be a Mikulás?" Nagy csönd telepedett ránk. Mert hát tényleg, hogy is...? Szerencsére beugrott, hogy azért nincs minden veszve, van ugyanis még egy régi, használaton kívüli kémény. Na így, vágtam ki magamat. Akkor jó, monda ő, meg különben is, a Mikulás azért Mikulás, hogy megoldja az ilyen kényes ügyeket. Így, így, válaszoltam, és már nagyon mosolyogtam. Nem volt hát hiábavaló annyi év "mikulásosdi", nem múlt el csak úgy a játék, bejött a nagy trükk. És már minden ellenmagyarázat fölösleges, mert bár tudjuk, hogy Vannak még rossz gyerekek, azért a Mikulás mindenkit meglátogat december 5-e éjszakáján! Bizony ám!






 
 
0 komment , kategória:  Mindenmás /történ.,elbesz/  
Wass Albert : Karácsonyi mese
  2015-12-05 19:23:56, szombat
 
 



Wass Albert : Karácsonyi mese

Nagyapánk ott ült szokott helyén a kandalló mellett s olykor egy-egy bükkfahasábot vetett a sziporkázó tűzre. A szűzdohány füstje kék felhőbe burkolta pipázó alakját ott a nagyszoba végiben, s ezüstös szakállán olykor megcsillant a láng. Mi, gyermekek, a mennyezetig erő, gyertyafényben izzó karácsonyfa körül álltunk elfogódottan ; és izgalomtól elmeredt szemmel és sóvár pillantásokat vetve a karácsonyfa alatt felhalmozott ajándékokra ; hűségesen elénekeltük a Mennyből az angyal összes verseit. Ének után apám fölolvasta a betlehemi csillag történetét a Bibliából, elmondtuk közösen a karácsonyi imádságot, s azzal nekiestünk a játékoknak, akár a karámba szorított birkanyájnak az éhes farkascsorda.

Kis idő múlva nagyapánk megszólalt ott a kandalló mellett a maga érdes vénember hangján :

- Aztán tudjátok-é, hogy miképpen keletkezett a Karácsony ?

- Akkor született a Jézus Krisztus - felelte Margit húgom okosan új babaháza előtt térdepelve. Nagyapánk bólintott rá.

- Ez igaz, merthogy Ő volt az Úristen legnagyobb karácsonyi ajándéka az emberi világ számára. De maga a Karácsony már régen megvolt akkor. Ha ideültök mellém a tűzhöz, elmondom, hogyan keletkezett.

Köréje gyűltünk a szőnyegre, mindegyikünk valami új játékot cipelve magával, s figyelmesen lestük a száját, mert nagyapánk nagyon szép és érdekes meséket tudott ám.

- Hát az úgy volt - kezdte el, miután nagyot szippantott pipájából - , hogy réges-régen, amikor Noé apánk unokái megépítették volt Bábel tornyát s annak ledőlte után nem tudták megérteni egymást többé, mert az önzés összekeverte a nyelvüket, az irigység és az elfogultság egyre jobban és jobban kezdett elhatalmasodni ezen a földön. Aki nem volt olyan ügyes, mint a szomszédja, azt ölte az irigység, hogy a má-siknak szebb háza van. Aki rest volt megművelni a földjét, az irigyelte azt, akinek szebb búzája termett. S mikor az irigykedés már igen-igen elhatalmasodott az embereken, akkor megszületett belőle a gonoszság. A rest lopni kezdett, a tolvaj gyilkolni, s a kéregető rágyújtotta jótevőjére a házat.

Addig-addig, hogy egy napon aztán az Úristen odafönn az égben megsokallotta az emberek gonoszságát, s rájok szabadította a sötétséget és a hideget. A Nap eltűnt az égről, a vizek befagytak, a rablógyilkos számára nem termett semmi az elrablott földön.

Nagy fázás, éhezés és pusztulás következett ebből az egész emberi világra.

Mikor pedig már közeledett erősen az idő, amikor minden emberi életnek el kellett volna pusztulnia a földön, az Úristen odaintette maga mellé kedvenc angyalát, a Világosságot és ezt mondta neki :

,,Eriggy le, hű szolgám, s nézz körül a Földön, melyet gonoszsága miatt pusztulásra ítéltem ! Vizsgálj meg minden embert, asszonyt és gyermeket, s akiben még megtalálod egy csöpp kis nyomát a jóságnak, annak gyújtsál gyertyát a szívében ! Én pedig majd az utolsó előtti napon alánézek a Földre, s ha csak egy kicsike világosságot is látok rajta, megkönyörülök az emberi világon, s megváltoztatom az ítéletet, amit kiróttam rája."

Ezt mondta az Úristen. S a Világosság angyala alászállott a Földre, hogy teljesítse a parancsot. A Föld sötét volt és hideg. Mint a csillagtalan, zimankós téli éjszaka, olyan. Az emberek tapogatózva jártak az utcákon, s akinek még volt egy darabka száraz, fagyott kenyere, az elbújt vele a pincék mélyére, hogy ne kelljen megossza mással. Egy birkabőr bundáért meggyilkolta apját a fiú, s akinek még tűz égett a kemencéjében, az fegyverrel őrizte szobája melegét a megfagyóktól.

Az angyal nagyon-nagyon elszomorodott, hogy hasztalan járta az emberi világot, mert nem talált benne egy fikarcnyi jóságot sem.

Lassanként kiért a városból, s ahogy a dűlőúton haladt fölfelé a hegyek irányába, egyszerre csak összetalálkozott a sötétben egy emberrel, aki egy döntött fát vonszolt magával kínlódva. Kiéhezett, sovány ember volt, s csak szakadt rongyok borították a testét, de mégis húzta, vonszolta magával a terhet, bár majdnem összeroskadt a gyöngeségtől.

- Minek kínlódsz ezzel a fával ? - kérdezte az angyal. - Hiszen, ha tüzet gyújtanál belőle magadnak itt, ahol állsz, megmelegedhetnél mellette !

- Jaj, lelkem, nem tehetem én azt - felelte az ember. - Asszonyom s kicsi fiacskám van otthon, kik fagynak meg, s olyan gyöngék már, hogy idáig nem jöhetnének el. Haza kell vigyem nekik ezt a fát, ha bele is pusztulok !

Az angyal megsajnálta az embert és segített neki a fával, s mivel az angyaloknak csodálatos nagy erejük van, egyszerre csak odaértek vele a sárból rakott kunyhóhoz, ahol a szegény ember élt.

Az ember tüzet rakott a kemencében és egyszeriben meleg lett tőle a kicsi ház, s míg egy sápadtra éhezett asszony s egy didergő kisfiú odahúzódtak a tűz mellé melegedni, az angyal meggyújtott egy gyertyát az ember szívében, mert jóságot talált abban.

- Édesanyám, éhes vagyok . . ." - nyöszörögte a gyermek, s az asszony benyúlt a rongyai közé, elővett egy darab kenyeret, letörte az egyik sarkát, s odanyújtotta a gyermeknek.

- Miért nem eszed meg magad a többit ? - kérdezte az angyal. - Hiszen magad is olyan éhes vagy, hogy maholnap meghalsz.

- Az nem baj, ha én meghalok - felelte az asszony - , csak legyen mit egyék a kicsi fiam !

S az angyal ott nyomban meggyújtotta a második gyertyát is, és odahelyezte az asszony szívébe.

A gyermek leharapott egy kis darabot a kenyérből, aztán megszólalt :

- Édesanyám, elhozhatom két kis játszótársam a szomszédból ? Ők is éhesek, s nincs tűz a házukban. Megosztanám velük ezt a kis kenyeret meg a helyet a tűznél !

Az angyal pedig meggyújtotta a harmadik gyertyát is és odaadta a kisfiúnak, aki boldogan szaladt ki a gyertyával, ki a sötét éjszakába, hogy fénye mellett odavezesse kis társait a tűzhöz és a kenyérhez.

S pontosan ekkor érkezett el az utolsó előtti nap, és az Úristen alánézett a Földre, s a nagy-nagy sötétségben meglátott három kis pislákoló gyertyalángot. És úgy megörvendett annak, hogy az angyal mégis talált jóságot a Földön, ha nem is többet, csak hármat, hogy azon nyomban megszüntette a sötétséget, visszaparancsolta a Napot az égre, s megkegyelmezett az emberi világnak.

S azóta minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság újra hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá és minden reggel későbben távozik. Hideg támad és befagynak a vizek, s eszünkbe jut mind az a sok rossz, amit elkövettünk az esztendő alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen, ha alátekint, fényt lásson a Földön s megbocsássa a bennünk lévő jó miatt a bennünk lévő rosszat.

- Ez a Karácsony igazi meséje - fejezte be nagyapánk ott a kandalló mellett azon a régi-régi Karácsony estén -, én pedig azért mondtam el nektek, hogy megjegyezzétek jól és emlékezzetek reá ! Mert ez a mi emberi világunk újra építeni kezd egy új Bábel-tornyot jelszavakból, hamisságokból, az egyik ember nem érti meg a másikat. Jönni fog hamarosan az irigység is, a rosszindulat meg a gonoszság, melyek miatt az Úristen újra pusztulásra ítéli majd az embert. Tolvajlás és gyilkosság fog uralkodni a Földön, s ha a nyomorúság és a nagy sötétség rátok szakad majd : akarom, hogy emlékezzetek : Csak a szívetekben égő gyertya menthet meg egyedül a pusztulástól !



 
 
0 komment , kategória:  Mindenmás /történ.,elbesz/  
Adventi várakozás....
  2015-12-05 18:03:11, szombat
 
 



ADVENTI VÁRAKOZÁS..
ILYENKOR A GYERTYÁKAT NÉGY HÉTEN KERESZTÜL MEG GYÚJTJUK.
csillagvirag.qwqw.hu

Az advent kezdete egybeesik az egyházi év kezdetével. Az elnevezés a latin adventus - megérkezés, eljövetel - szóból ered, Jézus születésére eljövetelére való várakozás időszakát jelenti.
Az advent tehát az ünnepekre való ráhangolódás időszaka. Az idő múlását, a várakozást a naptár testesíti meg. A múlt században még készítettek 24 gyertyával díszített koszorúkat, mára a négygyertyás, "hetekre osztott"

Ma az adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyák színe katolikus körökben egy rózsaszín kivételével lila, mert a katolikus hagyományok szerint az advent színe a lila, a bűnbánat és a megtérés jelképe, a koszorú négy gyertyája közül -- a meggyújtás sorrendjében -- az első, a második és a negyedik lila, míg a harmadik, a közelgő ünnepet szimbolizálva: rózsaszín. A negyedik színe a bűnbánat színe, a lila - az adventi felkészülés során ugyanis ugyanúgy önmegtartóztatással, bűnbánattal készülnek a keresztények a közelgő karácsonyra, mint húsvét előtt. A rózsaszín gyertya pedig a küszöbön álló ünnep fölött érzett örömöt jelenti, az öröm színe a fehér, de ha ez lilával keveredik, akkor rózsaszín lesz belőle.
A gyertyákat vasárnaponként (vagy előző este) gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet.
A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég az utolsó vasárnapon.
Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, szeretet, öröm.
A gyertyák egyben a katolikus szimbolika szerint egy-egy személyre vagy közösségre is utalnak:
Ádám és Éva -- mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást (hit);
zsidó nép -- akinek megígérte, hogy közülük származik a Messiás (remény);
Keresztelő Szent János -- aki hirdette Jézus eljövetelét, és készítette az utat az emberek szívéhez (szeretet);
Szűz Mária -- aki megszülte a Fiút (öröm -- rózsaszín gyertya).
Az adventi naptár használatának népszokása 1900 körül kezdődött.



 
 
0 komment , kategória:  Mindenmás /történ.,elbesz/  
Tara Scott: Karácsony éjjel
  2015-12-03 15:14:20, csütörtök
 
 



Tara Scott: Karácsony éjjel
Saját írásaim blogja: Szusszanásnyi...Zsefy

Az árvaház nagykapuja, döngve csapódott be mögöttük. A folyosón lépkedtek. Apja kezében eltűnt az ő kis keze, s csak húzta maga után, ahogy nagy léptekkel haladtak az épület belseje felé. Egy-egy ajtó, résnyire nyílt, és kis szurtos fejek jelentek meg egy-egy pillanatra. Kíváncsian méregették a jövevényeket, majd az ajtók ismét bezárultak. Az egyik előtt megálltak.
- Várj itt, ne menj sehová!- szólt rá az apja szárazon - s bekopogott, majd belépett az ajtón.
A folyosón síri csend volt, mintha rajta kívül senki nem lenne a házban. A szobából egy-egy szófoszlány szűrődött ki: egyedül, kezdeni, dolgoznom, megélni...
Kisvártatva nyílt az ajtó, de nem az apja jött ki rajta. Egy sötét ruhába öltözött, fehér hajú idős asszony fogta kézen, s elindult vele a folyosón. Rá sem nézett. Pár lépés után, azonban Marci megállt.
- Apa azt mondta, hogy ott várjam meg! - mutatott az ajtóra.
Az asszony megszorította a kezét, s magával húzta a gyermeket.
- Az apád elment. - mondta hűvösen, s megállt egy ajtó előtt.
Marci szája sírásra görbült.
- Nem mehetett el, azt mondta várjam meg! - hüppögte.
- Ne bőgj! Ha azt mondtam, hogy elment, akkor elment - nyitotta be az ajtót. Elengedte a kis kezet, és a rossz, ütött-kopott kis bőröndöt az egyik ágyra dobta.
- Itt fogsz aludni, - mordult rá - a ruháidat meg oda teheted - mutatott egy fából összetákolt szekrényfélére.
Marci rémült volt, és nem értette, mi történik vele. Az imént még gombóc volt a torkában, de a sírásról is elfeledkezett. Az asszony, csípőre tett kézzel várta, hogy a ruhák a helyükre kerüljenek.
- Igyekezzél, mert nem érek rá itt várni estig! - szólalt meg türelmetlenül.
A szigorú hangra Marci kinyitotta a kis rongyos bőröndöt, hogy kivegye belőle pár darab viseletes ruháját, de mielőtt belenyúlt volna, nagy szemeit az asszonyra emelte kérdőn.
- Hová lett a mackóm? Ide tettem az oldalába - nézett a ruhákra.
- Játékot nem lehet behozni! - válaszolt az asszony röviden, türelmetlen hangon.
- Brumit, anya varrta nekem tavaly karácsonyra - pityeredett el.
Az asszony, nem szólt semmit. Karba fonta kezeit, és nézte, ahogy Marci lassan a polcra teszi a holmiját. Miután a kisbőrönd is eltűnt a szekrény mélyén, elindultak a folyosón. Egy nagy, kétszárnyú ajtó előtt megálltak. Az asszony benyitott. A teremben gyerekek voltak, kisebbek nagyobbak. Asztalok körül ültek, voltak, akik álltak, s a fiú nem is tudta hirtelen, hogy mivel is foglalatoskodnak. Egy külön álló nagy asztalhoz értek, ahol egy ugyanolyan sötét ruhába öltözött, szintén idős asszony ült.
- Az új gyerek? - kérdezte anélkül, hogy Marcira nézett volna.
- Igen. Még egy éhes száj - sóhajtott.
Aztán egy asztalhoz ültették, ahol a közelgő karácsonyra készítettek egyszerű kis díszeket, amit a templom előtt árultak maguk a gyerekek egy kis apró pénzért. Szánalomból vették meg az emberek, de az a kicsi pénz is pénz volt, amit így kerestek. Egy hasonló korú fiúcska, akit Gyurinak hívtak, azonnal összebarátkozott vele, segített neki, és halkan beszélgettek. Szerencsére ez pillanatnyilag elterelte a gyermek figyelmét bánatáról. Szégyellte volna is a visszanyelt könnyeit, hiszen anya mindig azt mondogatta, hogy ő a nagy, okos fia. Így a könnyeknek, megmaradt az éjszaka, a takaró rejtekében.

Már három hete élt az árvaházban, s bár a többiek felvilágosították, hogy fölöslegesen várja vissza az apját, minden ajtónyitásra felkapta a fejét. Talán Karácsonyra érte jön, és haza viszi. Ha anya már nem is lehet velük... Ahogy közeledett a szeretet ünnepe, egyre nyugtalanabb lett. Egyre többet gondolt, a múltra. Amikor a nagymama a kevésből is édes illatot, ízeket teremtett, s anya kikészítette a ruháját, amibe a templomba ment a szülei kezét fogva. De a nagymama, és anya már egymás mellett, a temetőben aludta örök álmát. Ezért aztán ahogy közeledett a Szenteste napja, úgy szaporodtak a könnyek. Az utolsó pillanatig reménykedett. De eljött december huszonnegyedike, és az apja nem lépett be az ajtón. Sötétedett, a gyerekek a vacsorához készülődtek. Marcit, egy pár gyerekkel együtt a konyhába küldték, segédkezni a vacsora előkészületeiben. A konyhából egy ajtó nyílt, az utcára. Ott hordták be az élelmeket, főzni valókat. Egy asszony, kalácsot sütött a gyerekeknek, és ruhával letakarva beadta az ajtón a nevelőnőnek, aki megköszönte, és átvitte a kamrába. Az asszony távozott, és miután Marci egyedül maradt rövid időre, kisurrant az ajtón. Egy ideig szaladt, majd megállt, s hátra fordult, de nem szaladt utána senki. Még kifújta magát, gondolkodott.
- ,,Nagymama mindig azt mondta, hogy Karácsony éjjelén, az angyalok a földre szállnak, és elhozzák a szeretetet az emberek közé. Akkor pedig anya is köztük van. Meg kell keresnem. Biztos az erdőben szállnak le..."- gondolta, és elindult a városból kifelé. Nagyon hideg volt, és őrajta csak az a ruha volt, amiben megszökött. Vacogott a foga, ugrált, aztán futott egy ideig, majd megint ugrált. Az árvaház a város széléhez közel volt, így hamar elhagyta a házakat. Kevéske hó volt, és tiszta volt az ég. A hold hidegen világított, s a csillagok kékesen hunyorogtak. Ismét futott, s már az erdő szélén járt.

Az erdészházban jó meleg volt, már elköltötték az ünnepi vacsorát. Gyermek kacagása soha nem boldogította a szeretet ünnepét, csendesen telt ez az este is, akár a többi.
- Feküdj le nyugodtan, nekem ki kell mennem még! - csókolta homlokon feleségét a vadász.
- Ilyen későn hová akarsz menni? Különben is Karácsony éjjele van - kérdezte aggodalommal a hangjában az asszony.
- A gazdák panaszkodtak, hogy az öreg farkas tudod, amelyiket egyszer már megsebeztem, pusztítja a jószágot. Tegnap éjjel hallottam a hangját. A közelben jár. - válaszolta, miközben felvette kabátját, s a puskáért nyúlt.
A felesége nem örült neki, hogy éppen ezen az éjjelen vág neki a fagynak, de eszébe sem jutott ellenkezni.
- ,,Ha elhatározta, hogy megy, akkor bármit mondanék akkor is menne. Talán egy gyermek szava itthon tartaná."- gondolta, s szíve megtelt keserűséggel. De mire könnyei végigfolytak az arcán, a vadász már az erdei ösvényre lépett. Nem kellett otthon maradnia, hogy lássa felesége szenvedését a gyermek hiánya miatt. A szívében érezte. Ez hajtotta, űzte el a házból ezen az éjszakán.

Marci átfázott, és egyre lassabban haladt a fák között. A levelek már rég lehullottak az ágakról, s mint dermedt csontvázak karjai, úgy meredeztek a csillagok felé. A hold ezüstbe vonta a tájat, s Marci egyre az eget kémlelte, hogy el ne mulassza a percet, mikor leszállnak az angyalok. Már nem érezte a lábait, és a hideg levegő égette a torkát, mikor egy tisztás szélére ért. Nem tudott tovább menni. Lábai felmondták a szolgálatot, s egy fa tövében lerogyott. Összekuporodott, amennyire csak tudott, s szemei le-lecsukódtak, miközben rázta a hideg, hogy remegett belé. Időnként felpillantott, az angyalokat keresve, de egyre tovább maradt csukva a szeme, s végül már a hideget sem érezte. Ekkor egy sárgás-aranyos fénysugár ereszkedett le, s körbeölelte a kisfiút. Valami melegséget érzett, pont olyat, mint amikor az édesanyja az ölében tartotta, és magához ölelte.
- Édesanyám! - vacogta alig hallhatóan - hát eljött? Vigyen magával! - billent le a feje a vállára.

A vadász, megpillantotta a fényt, a fák között. Meggyorsította lépteit.
-,,Mi lehet az? Nem jöhet ablakból, arra nincs ház. Meg kell néznem" - s már szinte szaladt. Ahogy közeledett a fény felé, az úgy halványodott. Amikor odaért a fához, már csak a hold világította meg Marci arcát.
-,, Istenem! Egy gyermek" - s gyorsan lerántotta kabátját, mely vastag meleg volt, s felkapva belegöngyölte Marci kis testét. A gallérját ráhajtotta a fejére, vállára kapta puskáját s olyan gyorsan, ahogy csak tudott, igyekezett a vadászház felé.

- Így történt, hogy azon a Karácsonyi éjjelen az a kisfiú szerető otthonra lelt a vadászházban - mondta nagyapám, miközben megigazította rajtam a takarót. Mielőtt elolvadt számban, az utolsó szaloncukor darabkája is, és lecsukódott a szemem, még láttam, hogy végigsimított kezével az előszoba falán lógó öreg puskán.







 
 
0 komment , kategória:  Mindenmás /történ.,elbesz/  
Üdülés
  2015-07-17 19:33:15, péntek
 
  Kedves Barátaim!
Július 18-25.-ig nem leszek elérhető, mert a Családommal
A Balatonnál töltjük az üdülésünk!
Mindenkinek a legjobbakat kívánom!!!!!
korall44














 
 
0 komment , kategória:  Mindenmás /történ.,elbesz/  
A Lélekpillangó meséje
  2015-02-08 12:58:58, vasárnap
 
  A Lélekpillangó meséje ( 2015. febr. 01-i történet )

Magdolna szomorúan ébredt, pedig szíve összekapcsolódott a Lélekpillangó erőterével. Teljesen eluralkodott rajta az apátia. Örült az ajándékainak és annak, hogy ilyen nagyszerű emberek veszik körül, mint Elmíra, a Főnök, Alexandra, Daniel és Réka, valamint anyukájának is hálás volt a könyvért és kedves soraiért. Nem tudott nem bánkódni azonban Richárd hiánya miatt. Bánatos töprengéséből kishúga dörömbölése zökkentette ki.

-Ébredj álomszuszék! Megígérted, hogy elviszel vásárolni! Képzeld, Elmirától az imént kaptam egy csomó pénzt, mert eladtam azt a hatalmas képet, annak az idegen pasasnak! Állítólag senki nem tudja ki az, meg sem volt hívva!

Magdolna szomorkásan mosolygott, majd felöltözött, és elkészült. Sétálva indultak útnak. Nehezen hangolódott húga túlpörgött állapotára. Megmutatta a város nevezetességeit, a Central parkot, a szabadságszobrot, a jellegzetes helyi ételeket kínáló éttermeket, sétáltak az Ötödik sugáróton. Elvitte plázákba, ahol Alexandra kedvére válogathatott a ruhák és a bizsuk közül. Édesanyjuknak is választottak egy egyszerű szabású, ekrüszínű, alkalmi blúzt, hozzá két szoknyát és egy blézert, egy pár magas sarkú cipőt és néhány olyan fehérneműt, amit Magdolna szerint anyjuk soha nem fog felvenni. Persze értette a húga célzását. Az édesanyja a harmincas éveiben járt csak és biztosan neki is szüksége lenne egy kis szerelemre. Fura volt így gondolni az anyukájára.
Dolguk végeztével elmentek Elmírához, aki áthívta a lányokat egy kis kora esti csevegésre. Beszélgettek a kiállításról, Magdolna képeiről, jövőbeli terveikről. Alexandra megmutatta a vázlatfüzetet, amit nővérének ajándékozott a születésnapjára. Kíváncsi volt, hogy a sokat látott, tapasztalt művészeti menedzser mit szól az alkotásához. Elmírának tetszettek a képek meg a ruhák, amiket a kislány tervezett, azonban feltűnt neki, hogy nincs olyan kifinomult technikája, olyan látásmódja mint a nővérének.

- Divattervező szeretnék lenni, mondta a nyolcadikos kamaszlány.

Elmíra mosolygott. - Megvan hozzá a vénád - felelte. Ha akarod, legközelebb, ha itt jársz, elviszlek egy igazi divatbemutatóra. A kislány teljesen bezsongott, alig várta, hogy Elmíra teljesítse ígéretét, majd kiviharzott a mosdóba.

Elmíra Magdolnához szólt: - A virágokat, amiket a megnyitóra kaptál átvitettem a lakásodra. Volt egy hatalmas, vagy 100 vörös rózsaszálból álló gyönyörű szép pillangós-pávás csokor. Van ötleted, hogy ki küldhette? - Nincs! felelte Magdolna egykedvűen. Még mindig szomorú volt Richárd miatt, aki nem tartotta be neki tett ígéretét.





A Lélekpillangó meséje ( 2015. febr. 02-i történet )

A Lélekpillangó a szikomorfa odvában lassan egyre kisebbnek és szűkebbnek érezte a bábot. Tudta, hogy lassan eljön majd az ő ideje is. Egy új hét kezdődött. Folyvást új és új kezdetek. Erről szól az élet! A Nővér megtapasztalta az évek folyamán, ha hétfőnként előre átgondolja az előtte álló hetet, és mindeközben gondolatai pozitívak, érzései kellemesek, csodás hét vár rá. Egy Csehov idézet jutott eszébe ezen a reggelen: ,,Az ember az, amiben hisz". A Nővér megtanult a jóban, a szeretet erejében hinni. Mióta megismerkedett Lukáccsal, egyre többet gondolt a férfira. Nem mert szerelemben reménykedni, de a gondolatait hagyta nála, vele időzni. Tudta, hogy a sors beteljesítéséhez a szándék elég.

Első szerelmének, a Mérnöknek, már megbocsájtott, mindazok ellenére, hogy a férfi hazudott neki, és elhagyta őt. Épp akkor, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá, amikor közös gyermekük egy hónapos volt. Az évek alatt a haragot, a csalódottságot, amit évekig cipelt szívében nehéz súlyként, felváltotta a hála érzése. Hálás volt a Mérnöknek a kisfiúért, aki szerelmükből született. Hálás a tanításból eredt tudásért, hogy ő egymaga mennyi mindenre képes. S már hálás azért is, mert nem látogatta meg a fiát, s nem zavarta meg a fejlődését elképesztő dolgaival. Hálás volt,mert a férfi felejthetőnek bizonyult.
A Mérnökről csupán két ember tudott, az Atya, akivel minden titkát megoszthatta, és a Főnök felesége, akivel az egyik ,,Aranynapon" öntötték ki egymásnak a szívüket. Mert az aranynapok nem csak a jó ételekről szóltak a Főnökék házában, a házi finomságokról, a tiszta dolgokról, hanem a tiszta érzéseket is meg tudta itt osztani aki eljött.

A kórházban, miután felvették az új betegeket, a Nővér végigjárta a kórtermeket. Épp Anton unokájának ágyánál időzött, amikor Lukács lépett be a kórterembe, a kis beteg szüleinek kíséretében. A szülők nagyon hálásak voltak a gondos kezelésért, örömmel látták, hogy imádott gyermekük állapota napról-napra javul. Hálájuk jeléül két koncertjegyet adtak át a főorvosnak. Elmondták, hogy Isis, egy kedves barátjuk tehetséges kislánya ad hárfahangversenyt a zeneiskolában, ahol tanul. Lukács megköszönte a kedves ajándékot, nagyon szerette a komolyzenét. Azon kezdett gondolkodni, kivel mehetne el a koncertre.
Eközben a Nővér, aki az ágy mellett állt, megkérdezte a kisgyereket, átölelheti-e. A gyermek elmosolyodott, és igent intett a fejével. A Nővér lehajolt hozzá, majd gyöngéden átölelte. Lukács szíve, ahogy nézte őket, megtelt melegséggel.

A Lélekpillangó ereje átjárta, összekötötte a két szívet. A kicsiét, aki még nem tudta, hogyan kell meggyógyulni és a nővérét, akinek a szíve már ismerte a gyógyuláshoz vezető utat. Akit a karjába zárt, annak gyógyulás lett a sorsa. Ezt azonban nem terjesztették, hiszen tudták, nem lehet akárkit ÚGY átölelni!
Miután a szülők, mosollyal az arcukon távoztak, Lukács megkérdezte a Nővértől, volna-e kedve vele tartani a hangversenyre. A Nővér boldogan mondott igent, és ismét érezte a pillangók repkedését a gyomra tájékán.





A Lélekpillangó meséje ( 2015. febr. 03-i történet )

Az aranycsillám ott volt mindhárom lélekben, akiket ma reggel a Lélekpillangó figyelt. A szülők szívében most erősebben fénylett, ahogy a hitvesi ágyukban pihenő, megnyugodott kicsi lányukat figyelték.
Tamás maga elé vette laptopját; miközben levelezését nézegette (ahol sok új megrendelés érkezett be. Már választhatott, hogy mit vállal és mit nem. A templomokban, különleges mívű épületekben, minőségi antik bútorokban különös jártaságot szerzett mester, ügyes kezű asztalosi és restaurátor egyre híresebb lett a világban. A régi mesterek meghaltak már, az újakból alig akadt maroknyi, aki időre, pontosan, magas minőségben végeztek munkát. Szép lassan feledtette börtönmúltját.) Kíváncsiságból beírta a keresőablakba a decemberben látott hirdetésszöveget: ,,Eladó tanya nyugalomra vágyó családnak". Izgatottan hívta a gép elé a fürdőszobából feleségét; a monitoron annak az udvarháznak a képe tűnt fel, amit decemberben meg akartak nézni!
Erika bebújt férje takarója alá, így Tamás érezte, ahogy Erika szíve hevesebben ver a kép láttán. Ráklikkelt a hirdetésre, először a fotókat nézték meg és mindkettejük szívében erősödött az ,,otthon" érzése a feltett fotók láttán. Egy takaros, az utóbbi évek kihasználatlanságát ugyan sejtető, mégis otthonosságot sugárzó, praktikusan berendezett házat láttak, istállókkal, kis műhelynek való melléképülettel. Gyorsan rákerestek a hirdetés adataira - közben a kicsi Virág már ébredezni kezdett, Erika megnyugtatóan tette kicsi hátára kezét - és elképedve nézték az árat, ami a képernyőn volt...
Egyértelmű volt mindkettőjük számára, ezt a házat látni akarják! Tamás fel sem írta a telefonszámot, rögtön tárcsázott.
Erika felvette a felébredt kislányt; miközben elhelyezkedtek a reggeli szopizáshoz a régi, ugyanakkor Tamás által újjá varázsolt karosszékbe, Erika érdeklődve figyelte férje telefonálását...

Eközben a helyen, a Lélekpillangó bábját rejtő szikomorfa sejtelmes fényben tündöklő csúcsán, hol a Tündérlények élnek békében, ma valami furcsa dolog történik. Marilla, a tündérek jóságos anyja nyakékén halványan, alig láthatóan új, egy másik türkiz kristálygyöngy kezd derengeni. A homályos vékony szálú fény, gömböcskébe csavarodik. Halvány, különös létének megjelenésén Marilla elcsodálkozik. A többiek észre sem veszik. Időtlenségbe vesző életében ilyen még nem történt a nyakéken.
- Különös, csak tudnám, mit jelez. - töprengett naphosszat.





A Lélekpillangó meséje ( 2015. febr. 04-i történet )

A Lélekpillangó bábja a fa odvában ma a vidéket pásztázta, s rábukkant Tamás szívére, mely úgy lüktetett, izgatottan és lelkesen, mint már régóta nem. Erre a napra sikerült időpontot egyeztetni a karácsonykor látott tanya tulajdonosával. Nem is sejtették, hogy a tulaj bármely időpontba beleegyezett volna, hisz ezer éve hirdette már a házat! Erika összeszedte amire Virágnak szüksége volt,, pakolt be némi élelmet piacozós kosárkájába és útnak is indultak. Szótlanul utaztak egymás mellett, mindketten gondolataikba mélyedtek; Virág imádta a tájat nézni és most szokatlanul gyorsan haladtak a fák. Tamás visszaemlékezett decemberi útjukra és azon gondolkodott, vajon miért vonzza oly nagyon, hisz sosem élt még vidéken. Erika azon ábrándozott, végre talán megadhatja gyermekének, ami az ő gyermekkorából nagyon hiányzott: a testvért.

Amikor beértek a földútra, olyan erős otthon-élményük volt, hogy hátuk lúdbőrözött, a karjukon felálltak a szőrszálak. A házból egy idősödő úriember sietett eléjük; sürgölődve igyekezett a házban mindent megmutatni. A házikó láthatóan üresen állt már hosszú ideje; a bútorok letakarva, az ajtók nyikorogva nyíltak és áporodott, dohos szag volt érezhető a helyiségekben, de a tulajdonos befűtött egy kicsit az öreg kemencébe - mutatta, hogy az bizony még jól szelel! A helyiségeken áthaladva Tamás egy le nem takart bútort fedezett fel: egy mívesen faragott, rozoga és kopott, száz éves, pókhálóval beszőtt bölcsőt. Értő szeme rögtön felfedezte a parlagon hagyott értéket; szíve szerint azonnal megvette volna, de nem szólalt meg. Erika szíve nagyot dobbant, amikor követte férje tekintetét.

A házból kimenve a tulajdonos csökkenő lelkesedéssel vezette körbe a házhoz tartozó területen a kis családot. Tamásék nem tudták, arra számított - ahogy az több korábbi érdeklődővel történt -, a hatalmas birtoktól megriadva rögtön elköszönnek és nem hall róluk soha. Tamás a határtalan szabadság érzésébe feledkezve mindent kizárt elméjéből; Erika gyermekkora csodálatos világát vélte felfedezni.

Megígérték, hogy kisvártatva jelentkeznek majd egy esetleges vételi ajánlattal. Hazafelé megbeszélték érzéseiket, gondolataikat; a ház lelakott, nedves is egy kicsit, a tető rossz állapotú. Hatalmas munka lehet a felújítása, ugyanakkor az ár nagyon vonzó és más életminőséget kaphatnának. Az elsőre is határtalan szabadságot sugalló terület ugyanakkor - bár mindkettejük számára vonzó volt - aggasztotta őket; elképzelésük sem volt, mit lehet akkora területtel kezdeni és sejtették, erejüket meghaladó próbálkozás lenne akár csak a terület rendben tartása, nemhogy hasznosítása... Úgy beszélték meg, hagynak időt maguknak a döntésre.

Tizenkét Tündérlény vigyázza, óvja a varázslatos szikomorfa odvát. Marilla, a zömök, fürge tündéranya figyelte és óvta őket, ők pedig sepertek és vigyáztak mindenre, ami a szikomorfa körül történt. Óvatosak és körültekintők voltak. Munkájuktól függött a világ boldogsága, és ennek tiszta tudatában cselekedtek minden áldott napon. Marilla nyakában a mágikus gyöngysor mindig mindent pontosan jelzett. Most egy csöppnyi, halvány gömböcske növekedni kezdett rajta, megtelt, fényesen ragyogott a nyakék tizenharmadik szemeként. Erre már a többiek is felfigyeltek. Nem értették mi történt. Ilyen furcsaság még sosem esett évszázados életük alatt.





Lélekpillangó meséje ( 2015. febr. 05-i történet )

A nyomornak szaga van, ólomsúlyú, nyúlós szürke ködbe vész. Kilátástalanul áthatolhatatlan. Az ki benne van, nem láthatja a ragyogó fényt, a ragacsos közeg, mindig alattomosan elé lép. Mindig, mindig abba az irányba mozog, hol a Nap fénye ragyog, ezért egyre sűrűbbé és sötétebbé válik a nélkülözés. Kikerülni, töretlen hittel, meggyőződéssel, égből jövő csoda-segítséggel lehet.

Az önző gondolatok ártó szándéka erjedni kezd, szaga bűzzé válik a kívülállók elkerülik negyedeit. Híre megy: Oda ne menj! Harlem Brooklyn, a Közel - kelet szűk sikátorai, temető-települései, India múltba ragadt áporodott szagú nyomorúságos bódévárosai, a paradicsomi karib térség bádogtelepei, hol alamizsnányi pénzért a lelküket adják el, csak a családjukat el tudják tartani, és Afrika, ahol minden együtt, fokozottan kavarog.

Lélekpillangó különlegesen érzékeny szeretet-hálóján át csak a jó emberek szívét látja. Csak a szándékot, mely tiszta, körülményektől függetlenül. De a titokzatos tündérlények látják a sűrűsödő ködöt, a segítség sikoltó fohászát, a Föld minden szegletében. Súlytalan lényük a köd fölött lebeg. Látják a fájdalmat, de nem érzik a kínt. Felette lebegnek. Jeleznek, integetnek, halhatatlan énekükkel a szívekhez szólnak:
- Emberek, emberek, kinek szívében arany csillám villan, gyertek és segítsetek!

Lukács álmára ébredt. Az Afrikában átélt élmények izzadtságcseppjeiben úszott teste.
- Hol vagyok?
- Milyen dallamot hallottam?
Mennyi mindent megéltem önkéntes orvosként, ... emlékezett élményeire, az elesettek gyógyítására, segítésére.
- Kik vezettek oda? Kik hívták fel a figyelmemet rájuk? Miért volt bennem az a mehetnék, ami szembe fordított a szép autókkal meg pompába borult házakkal?
Az édes hallhatatlan dallam a fülében vitte oda, mely minden esztendőben csak egyszer szólal meg és a boldogságot jelzi. A fény, a szeretet adott erőt, hogy a munkáját teljessé tehesse, ott a nyomortelepen.

Aznap reggeli kávéja meleg-üde-fanyar párájában a Nővér a rádió háttérből átszűrődő hangjára lett figyelmes. A helyzet súlyos. Láthatatlan csatorna közvetítette a hangot. Beteg emberek számtalan vírustól szenvednek. Egyre nagyobb szükség van a segítségre.
Elgondolkodott. Bárcsak segíthetne, ott is. Mindenütt ahol emberek szenvednek. Nem lehet. Sajnos nem. Rá itt van szükség.

Marilla, a tündérek valójában nem is létező hierarchiájában a főnök, ma egyáltalán nem figyelt a világ, vagy az emberek bújára és bajára. Ma a lüktető, egyre nagyobb tizenharmadik gyöngyszemmel volt elfoglalva. Behunyta a szemét és megértette a jelet: - Új tündér születik! Hamarosan bővül a Szikomorfán szolgáló tündérek száma. Évszázadokon át alig-alig esik ilyen esemény. Marilla azon nyomban tündérbort bontott, 77 éves tündérmézet csorgatott tündérkalácsra és hatalmas lakomára hívta össze a tündéreket. Évszázadonként pár nap van csak, hogy nem szorgoskodnak, csak magukra figyelnek, csak ünnepelnek.




ep]A Lélekpillangó meséje ( 2015. febr. 06-i történet )

Ma egy szomorú, mégis világító, szeretetre éhező szívvel vált eggyé a LélekPillangó. Egy fiatal lányéval, aki festőművésznő volt. 20 éves kora ellenére már rengeteg sikert ért el. Kiállításai voltak, a világ legjobb művészeti egyetemén, a Sorbonne-on volt ösztöndíjas. A tengerentúlon élt, egy nagyvárosban, saját kis lakásában. Egy szép piros autója volt, most tanult vezetni és ezrek irigyelték őt, aminek azonban egyáltalán nem örült. Nem volt ez azonban mindig így, mélyről indult, keményen megdolgozott a sikerért. Távol a kultúra, a tudás, a jómód helyeitől, egy zsákfalu sáros utcájának kis házába született, ahol nem volt sem víz, sem fűtés, de még világítás sem mindig. Innen szökött meg két évvel ezelőtt, néhány héttel nagykorúsága előtt, egy kézzel varrt és hímzett kis tarisznyával, vékony tornacipőben a legnagyobb hidegben.

Erőszakban fogant gyermekét hordta még ekkor szíve alatt, a Nagyvárosba menekült, ahol Vízkelethy bácsi bukkant rá és a Nővér segített neki szállást találni egy anyaotthonban. Itt találkozott Zsuzsával és az önkéntes barátnőivel, akinek kedvességét egy pillangós rajzzal viszonozta. Zsuzsa elhelyezte a képet butikja falán, így talált rá Magdolnára a kiváló kapcsolati rendszerekkel rendelkező művészeti menedzser, Elmíra. A fiatal nő szárnyai alá vette Magdolnát, megvárta míg nagykorú lesz és kiutaztatta maga mellé, a tengerentúlra.

Magdolna a repülőn lett rosszul, elvetélte kisbabáját. A fájdalom, a keserűség elől a festészetbe menekült és kimagasló tehetségének, kitartásának, valamint Elmírának köszönhetően a lány karrierje fényesen ívelt felfelé. Magánlete azonban romokban hevert. Nem voltak igazi barátai, Elmíra és az otthon hagyott Főnök álltak legjobban mellette. A Főnök inkább atyai barát, mentor, Elmíra pedig mint munkaadó, nem is lehettek olyan mélyebb, valódi barátok. A férfiaktól általában elfordult. Volt egy kivétel, de...
Magdolna ma bánatos volt és csalódott.
Richárd járt a fejében, aki nem ment el a kiállítás megnyitójára, és azóta sem adott hírt magáról.

Leült dologzni. Egy csupasz fát festett az éjszakában. Sötét színeket használt, melyek kifejezték mély érzelmeit, igyekezett minden fájdalmát, minden csalódottságát kifesteni magából. A fa ágain azonban halványan látszódott némi fény, melyek reménykeltőek voltak. Bölcs lélekként tudta, hogy minden fájdalom elmúlik egyszer. Magdolna befejezte a festményt, szomorúan végignézett rajta, majd kissé megkönnyebbülve nagyot sóhajtott. Hozzáfogott, hogy rendet rak maga után, kimosta ecseteit, elpakolta festékkészleteit, majd elindult, hogy nyugovóra térjen. Eközben ...





A Lélekpillangó meséje ( 2015. febr. 07-i történet )

A Lélekpillangó ma furcsa izgalmat, reményteli vágyat érzett. Titokzatos aranyszövedék burkolta bábjában, s ma a Nővér szívével kapcsolódott össze. Izgatottan ébredt ezen a szombat reggelen. Bár szabadnapja volt, mégis korán felébredt, és nem tudott visszaaludni. Az esti hangversenyre gondolt. Reggelit készített. A délelőtt hamar eltelt. A kisfia angolt tanult egy telefonos alkalmazással, ő meg a szokásos házimunkákat végezte. A közeli plázában ebédeltek. Azon gondolkodott, mit vegyen fel az esti programra. Nem nagyon járt el sehová, így nem volt nagy ruhatára. Miután odahaza becsukta a gardróbszekrény ajtaját, elhatározta, hogy a plázában majd választ kedvére való ruhát. Zsuzsa butikjába vette az irányt, még sosem vásárolt itt, csak hallott róla. A kedves eladólányok nagy szakértelemmel egy egyszerű vonalvezetésű fekete ruhát ajánlottak neki, divatos natúr nyakékkel, kis piros boleróval, amit meg is vásárolt, majd a kisfiát elvitte régi jó barátja, Péterke családjához. Már előző este megbeszélte a szülőkkel, hogy a kisfia náluk tölti a szombat délutánt, és ott is aludhat náluk, majd vasárnap délelőtt érte jön. Szomorkodott, hogy új cipőt már nem vehet, épp elég kiadást jelentett az új ruha, de alaposan kipucolta régebbi fekete körömcipőjét, amit ritkán hordott, nem illett a kórházi munkához.

Lukács érte jött, együtt érkeztek meg a koncertre. A csodás hárfazene mindkettejüket elvarázsolta. Isist édesanyja kísérte zongorán. A Pillangók tánca című műnél, ami a kis művésznő saját szerzeménye, a Lélekpillangó érezte, ahogy a teremben lévő emberek szíve összekapcsolódik egymással.
Az előadás szünetében a Nővér elmesélte, hogy ő is dolgozott önkéntesként egy fél évet Afrikában. Ott kapta élete egyik legnagyobb tanítást, egy 7 év körüli rongyos, éhes de boldog kisfiútól. Aki a városi piac mellett lévő szemétdombon talált fél rohadt banánban élte meg létezése örömét. Nagy megtapasztalás volt számára, hogy az afrikai gyerekek annak ellenére, hogy szegénységben, nélkülözésben élnek, mégis boldogok.
Kérdésére, hogy mi tartja fenn bennük ezt az élet örömet és derűt, az a 7 éves, rongyos afrikai kis fiú nagy barna csillogó szemekkel azt válaszolta, “az hogy létezem."
Ez a rövid de egyértelmű válasz, a Nővér egész addigi életét megváltoztatta.
A koncert végén Lukács meghívta vacsorázni a Nővért. A közös afrikai élmények hatására az Addis Lalibela nevű etióp éttermet javasolta, amit a Nővér örömmel fogadott. Az étlapról a Jedoro Wat nevű ételt választották. Ez egy etióp fűszerekkel készült csirkeragu, tehéntúróval, indzserával. Hozzá teát fogyasztottak. Az este nagyon jó hangulatban telt el. Kicserélték a koncerten szerzett élményeiket, részletesebben megosztották egymással afrikai tapasztalataikat.
A jókedvű társalgásnak a pincér vetett véget, aki felhívta a figyelmüket arra, hogy záróra van. Az éttermet két boldog ember hagyta el.





A Lélekpillangó meséje ( Mai történet )

A Lélekpillangó ma az összekapcsolódás csodájának ígéretét érezte szívében... keresni kezdte az általa ismert szíveket és két tanácsra váró lelket fedezett fel.
Tamás és Erika elgondolkozva ültek a templomban. Ezen a vasárnapon mindenképpen el akartak menni a misére; arra gondoltak, az Atyától választ kapnak arra, merre vigyék tovább életüket. A mise után úgy érezték, nem jutottak előbbre, az Atya prédikációja lelküket megerősített a hitben, egy felsőbb erő segíti a helyes döntés meghozatalát; ugyanakkor jelenlegi kérdésük; vidék, vagy maradás, továbbra is megválaszolatlan maradt.
Teljes egyetértésben indultak a templomból kijőve az Atyához tanácsot kérni. Belépve a papi lakásba a Főnököt találták az Atyánál; belépésükkor a Főnök háttérbe húzódott, de hallótávolságban maradt. Tamás röviden elmondta az Atyának decemberi útjukat; hogy rálelek a házra a neten és meg is nézték. Beszéltek kétségeikről: a ház felújítása rengeteg időbe, energiába és nem kevés pénzbe kerülne, amit még megoldhatónak gondolnak; ugyanakkor bár mindkettőjüket vonzotta a hatalmas terület, egyúttal meg is rémítette őket, hisz elképzelésük sem volt, mihez kezdhetnének vele.
Eddig jutott el Tamás dilemmájuk ismertetésével, amikor azt vette észre, az Atya és a Főnök is szélesen mosolyog. Értetlenkedő arckifejezésére a Főnök reagált:
- Elmírának pont egy hatalmas birtokra van szüksége hazánkban, ahol lovagolhat és kell neki valaki, aki igazgatja a birtokát, mikor ő nincs ott. Emlékeztek rá? Vele beszélt szilveszter éjszaka Magdolna az interneten keresztül, ő a menedzsere. Nemrég beszélt nekem arról, hogy szeretne egy birtokot venni, ahová néha eljöhet kikapcsolódni. Megbeszélem vele, hogy tudna-e veletek tárgyalni erről, érdekli-e a birtokotok, rendben?

Tamás és Erika bólintottak, szemükben különös fény csillant. Izgatottan várták, hogy mit válaszol Elmíra. Ha a nő igent mond, azzal minden álmuk valóra válhatna a vidéki élettel kapcsolatban.



 
 
2 komment , kategória:  Mindenmás /történ.,elbesz/  
A Lélekpillangó meséje
  2015-02-08 11:52:23, vasárnap
 
  A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 21-i történet )

Amikor a török dobos a pillangókra gondolt, sok dolog jutott az eszébe. Legelőször is úgy hívta kelebek, hiszen törökül ez a pillangó neve. Ma vele kapcsolódott össze a Lélekpillangó ereje, s felidézte azt az emlékét, amikor utcagyerekként a Boszporusz szoros partján heverészett és az eget bámulta. Ott látott egyszer egy különleges, hétszínű pillangót, s azt kívánta, hogy ő mindig olyan szabad és olyan szárnyaló, olyan színes és olyan könnyű életet élhessen, mint ott az aranyos szárnyú kis kelebek. Akkor megmozdult valami a szívében. A ritmus. Még aznap bement a nagy bazárba és beállt darbukán* játszani egy kereskedőhöz. 7 éves volt és csodagyerek. Akkor kezdődött az igazi élete.

A mai napi próba véget ért. A Balerina észrevette, hogy a Török dobos furcsa hangulatban van és megkérdezte tőle, hogy mi nyomja a szívét. A kemény arcélű, ,,tokától bokáig" színesre tetovált rocker srác beszámolt neki a szilveszteri bulin látott lányról, akin olyan szép ruha volt. A Balerina sejtette, hogy a Török valószínűleg Zsuzsára gondol. Elmondta neki amit Zsuzsáról tudott. A férfi elhatározta, hogy benéz a butikba, azonban kételyek támadtak benne.

- Mi van, ha nem tetszem neki, nem vagyok az esete? - gondolkodott. - Nem bírja a tetkóimat, nem tetszik neki a szakállam, a hajam, az egész lényem? Ha ismeri a múltamat, tudja, hogy ültem már a sitten? Hiszen ki nem tudja? Tele van velünk az újság! Akkor azt is tudja, hogy azóta megtértem, és nem nyúltam a drogokhoz sem.
Addig zajlott benne ez a csata, hogy végül döntésre jutott. Nem lenne méltó a nőcsábász hírnevéhez, ha megfutamodna egy nőtől, akit meg akar hódítani! Elhatározta hát, hogy benéz a butikba és randevúra hívja Zsuzsát, aki mit sem sejtett még arról, hogy milyen sikert aratott pillangós ruhája a szilveszteri partyn.

(* Darbuka - török dob, lehet, hogy hastáncosnőket kísérő ritmus zenekarban már láthattál is hasonlót!)





A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 22-i történet )

Ez a reggel is hasonlóan telt, mint a többi, a lélekpillangó azonban tudta, hogy minden nap fontos valamiért. A Nővér szendvicset készített tízóraira a kisfiának, teát főzött, majd megterített a reggelihez. Örült neki, hogy jó étvágyú a gyermeke. Egy almát is odakészített. Ő nem ért rá otthon reggelizni, de egy almát elrágott. Majd a munkahelyén bekap pár falatot. Egy cetlire írt pár sort a fiának, hogy belerejtethesse az uzsonnás dobozba, a lap aljára pedig egy pillangót rajzolt egyetlen vonallal. Amióta megtanulták a lepkerajzolásnak ezt a módját egy kisfiútól, aki meggyógyult a leukémiából, ez lett az ő titkos jelük annak kifejezésére, mennyire szeretik egymást. Munkája mellett, a fia volt az élete értelme. Halkan bezárta az ajtót, majd munkába indult.

Útközben az új főorvoson, Lukácson gondolkodott, aki az Atya ajánlására pályázta meg a megüresedett posztot. Milyen lesz majd vele együtt dolgozni? Ismeri-e a titkot, hogy a test gyógyulásához, a lelket is ápolni kell. ,,Ép testben, ép lélek." jutott eszébe a mondás. Ennek a fordítottja is igaz - gondolta, s elmosolyodott a régi Hofi viccen: Ép testben épp hogy élek!

Napközben összefutott a főorvossal a folyosón, és a Nővér legnagyobb meglepetésére Lukács megköszönte a segítséget, hogy a Nővér szólt az Atyának a megüresedő helyről. Később a nővérszobában az ügyeleti beosztást tanulmányozták a kolléganőjével. Lukács lesz ma este az ügyeletes - nyugtázta meglepetten. Talán újra válthatnak majd pár szót egymással.

Elcsendesedett a kórház. Az utolsó aggódó szülő is hazament, vagy elszenderült. A gyerekek is lassan elaludtak. A Nővér mindegyik ágyához odament, egyiknek a párnáját igazított meg, a másik mellől felszedte a földről a lerugdosott takarót, egy szöszke kislány hüppögött, őt megsimogatta. Lassacskán az összes kis beteg álomba merült. Az új főorvos is végzett a tennivalókkal. A Nővér teát készített, és a gőzölgő ital mellett halkan beszélgetni kezdtek. A nyugalmas perceknek azonban az egyik szobából befutó riasztás vetett véget. Anton unokája rosszul lett, így a teát otthagyva hozzá siettek





A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 23-i történet )

Timi mit sem sejtett a Lélekpillangó létezéséről, de ugyanúgy, ahogyan te, aki most ezeket a sorokat olvasod, kapcsolatban vagy vele, ő is megérezte a szívében, hogy ez a nap valahogy jelentőségteljesebb. Ringató foglalkozásokat vezetett, igazi mély hittel és szeretettel.
Különleges programra hozzá készülődött ma Anita Ábrahámmal, akárcsak Erika a kis Virággal. Az Atya templomának hirdetőtábláján állt a kis falragasz, ott látták meg ők is. Anita tudta, hogy a kisfiú különlegesen muzikális, Erika pedig folyton népdalokkal és népi höcögtetőkkel szórakoztatta Virágot és hallotta, hogy olyan igazi régi fonó-hangulata van ezeknek a Ringatóknak. Anyukák, babák tanulják a dalokat, a rég elfeledett és kevesek által őrzött hagyományt felélesztik, népek zenéjét, új műdalokat is hallgatnak, hogy a gyermekünknek, gyermekünkkel dúdolni, énekelni, mondókázni
olyan boldogságforrást fakaszt, mint a Lélekpillangó. A két fiatal anya az Atya rendezvényein többször beszélgetett már, de mindig felszínesen. A koncerten Erika csodálta Anita lánykérését, Anita a misén szemlélgette többször Erikát, akinek mindig kicsit csodálatra méltó, kicsit elérhetetlennek tűnő volt Anita, a ,,híres" anyuka-társ. A mai Ringató foglalkozás előtt rögtön szóba elegyedtek, örültek egymásnak, lelkük nyitottan állt egy új barátságra. Miközben mindketten teljes természetességgel szoptatták gyermeküket a foglalkozás megkezdésére várva, örömmel fedezték fel, milyen hasonló körülmények között is született Virág és Ábrahám :) Erika boldogan mesélte az élénken figyelő Anitának - ahogy tette máskor is, mikor érezte, hallgatója őszintén kíváncsi mondanivalójára -, milyen különleges köteléket érzett kialakulni kislányával, amikor a rendkívül bensőséges vajúdás után megérkezett piciny szobájuk hitvesi ágyán a szeretettel ölelő Nővér karjaiba, aki rögtön édesanyja mellkasára helyezte a frissen érkezettet. Anita bólogatását a Nővér említésére izgatott - “Te is ismered a Nővért?" - kiáltás szakított félbe és a két édesanya tudta, folytatni fogják még a beszélgetést :)
A Ringatató foglalkozás kezdetekor mindketten érezték, hogy jó helyre jöttek. Timi beavatta az Édesanyákat. Dallal és érintéssel, játékkal és mondókával kísért misztérium zajlott. Bemutatkozott, miközben sminktelen, tiszta arca ragyogott, hosszú, vastag szálú haja a vállán omlott alá, olyannak tűnt, mint egy erdei jóságtündér, a gyermekekre mindig szélesen mosolygott, miközben nevetőráncai összegyűltek kék szeme körül. Mindenkinek a szemébe nézett, és tekintetéből nyíltság, barátság, és elhivatottság tűnt elő. Hangját élvezettel, tátott szájjal figyelték anyák és gyermekek, mely még a beszéd közben is selymes, lágy, de erőteljes volt. Timi erre tette fel az életét. Mindig fájdalommal vette tudomásul, ha a gyermek-anya viszonyt nem látta elég belsőségesnek. Tenni akart azért, hogy segítsen ebben, s a legjobb módot választotta. Visszavezetni az embereket a természetükhöz, ahol tudjuk azt hogy kell megnyugtatni, ringatni egy kisbabát.
Timi eldúdolta ma a foglalkozás végén kedvenc kis pillangós dalát:

Pillangó, pillangó,
Lélekpillangó,
Ha kergetem elszáll,
Hogyha hagyom rám száll,
Felemeli lelkemet,
Vidítja a szívemet.

Timi ezzel zárta a mai napot, és mint mindig ma is felszabadult, melegséggel teli, gondoskodó és szeretetteljes időt és figyelmet, amit megtanultak, amit hazavihettek. Timit mindenhol kiterjedt anyukagyűrű vett körül már egy jó ideje. Hálásak voltak, hogy valaki megtanította nekik azt, amit mindig is tudtak. Hisz gyermekünknek mi vagyunk a lényeg, nem a kiénekelt hang magassága vagy minősége. A két anya lassan bandukolt, halkan beszélgettek, magukra kötött csecsemőik szunyókáltak a foglalkozás után. A szülésük volt a téma. Mert mindketten otthon szülték meg a babáikat. Mindketten érezték, ez több egy módszernél. Az otthonszülés békét, harmonikus közeget és természetességet jelent a babának és az anyának is. Szülésélményük mindkettőjük életének, anyaságának fontos részét képezte. Összecsillant a két szempár, közös volt az idő és a gondolat és a Lélekpillangó jelenléte egy jó barátságnak kezdetét ígérte.
Vajon, ha vidékre költözünk, hogy bírom majd, hogy nem lehet csak úgy beszélgetni valakivel? - gondolta Erika.
Vajon, ha a munkám az irodámban tart, mással is ilyen jót játszik majd Ábrahám? - gondolta Anita.
A Lélekpillangó azonban tudta, hogy a tökéletes anyák nincsenek, csak olyanok vannak, akik pont úgy szeretik a gyerekeiket, ahogy azt az adott időben a legjobban lehet.






A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 24-i történet )

A LélekPillangó ma örömteli, nosztalgikus hangulatban lévő szíveket köszöntött. Jubileumi koncert volt, két évvel ezelőtt ekkor kérte meg a Gitáros, a zenekar menedzserének, Anitának a kezét. A dal, amit a lánykérésre írt, azonnal óriási siker lett. A Basszusgitáros újra elénekelte Anitának küldve a dalt, majd jött az új slágergyanús szám Ábrahámnak.

Apává tetted a csavargót,
emberré tetted a zsiványt
boldoggá tetted az embert
és leleplezted a meztelen királyt!

II: A férfi bátorsága az a könny,
amire a szív tanít, nem a könyv.:II

Apává tetted a csavargót,
anyává lettél asszonyom
boldoggá tettél egy gyermeket
és már nem érzem; életem agyonnyom!

II: A férfi bátorsága az a könny,
amire a szív tanít, nem a könyv.:II

Apává tetted a csavargót
apa vagyok, van egy fiam
boldoggá tetted az életem!
és már tudom, a hitem miért van!

II: Mert a férfi bátorsága az a könny,
amire a szív tanít, nem a könyv.:II

Elutazott Bécsbe a koncertre Zsuzsa, a butiklánc tulajdonos is. Romantikus hangulatba került a daltól. Felfigyelt rá a Török dobos, aki odalépett hozzá és megszólította. - Szia! Láttalak szilveszterkor a bulin, te is ott voltál. Gyönyörű volt az a ruha rajtad, most is gyönyörű vagy. Meghívhatlak valamire? - Zsuzsa döbbent, lefitymáló arccal mérte végig a dobost. Egyáltalán nem tetszett neki a vagány külsejű, tetovált srác.
-Nem!- hangzott a határozott válasz, azzal elviharzott, faképnél hagyva a csalódott zenészt.

A slágertől nagyon sokat várt a lemezkiadó, leadta már aznap este több nagy rádió is, de nem lett belőle sláger, mert a férfiak, akiknek szólt, csak kevesen érették meg. Akik mégis értették, nem tették ki a videó megosztó csatornákra, csak csöndben elmorzsolták azt a könnyet, ami a szívükből fakadt.






A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 25-i történet )

A LélekPillangó ma az Atya szívét figyelte. Különös öröm volt számára gyermeket keresztelni, a mai nap azonban dupla örömöt tartogatott. Úgy adta a sors, hogy két gyermeket is megkeresztelhet.
Az oltár előtt ott állt Anita és a Basszusgitáros, Balerina, kezében keresztfiával Ábrahámmal, valamint a Török dobos, mint keresztapa. Ott állt még Tamás és Erika, a Nővér, kezében Virággal és Lukács a keresztapa-nagybácsi.
Az Atya felemelte kezeit és így szólt:

-Áldjon és őrizzen meg titeket az Úr! Világosítsa felétek orcáját és ragyogjon le rátok! A szülők és keresztszülők megígérték, hogy legjobb tudásuk szerint nevelik a gyerekeket. Az Atya pedig így szólt. Ábrahám! Megkeresztellek az Atya, a fiú és a Szentlélek nevében! Azzal megkeresztelte a kisfiút, aki csendesen tűrte azt. Majd Virághoz fordult.
- Virág Franciska! Megkeresztellek az Atya, a fiú és a Szentlélek nevében! Azzal megkeresztelte a kislányt is, aki szintén jól tűrte a vizet, amit a jó szívű Atya előzőleg kicsit meglangyosított, hogy a babáknak ne legyen túl hideg.
A Főnök és a barátok, rokonok, jókora keresztelő-ajándékokat szorongattak a sorok közt, dugig volt a templom. Villogtak a vakuk, még egy tévécsatorna is kint volt, aminek az Atya nem nagyon örült. Nem szerette az ilyen hírverést.
A Török megpillantotta a misén Zsuzsát és szomorkásan rámosolyogott. A nő arra gondolt, hogy túl goromba volt előző este a férfival, azonban továbbra sem tetszett neki a túlzottan vagány, nyomulós tetkós srác. Mégis valami vonzotta őt ehhez a rossz fiúhoz, bár tudta, hogy az ilyen viszonyok nem szoktak jó véget érni.






A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 26-i történet )

Lélekpillangó ezen a napon selyem szőttes bábjában különös álmot álmodik. Balzsamos illattal teli aranyló fény járja át testét. Selyemgubóját át, meg átszövő aranypettyek lüktetnek, ahogy a boldogságot áhító igaz szívek. Kigyúlnak, felragyognak, szeretetszálon a világba szertefutnak a lüktető csillám impulzusok.

Látja a múltat, mint szem előtt pörgő-rohanó film kockákat, látja ahogy a Föld bolygón a növények, állatok, emberek születnek, Tündéreket kik segítségükre sietnek. Gondját viselve a szép és hasznos növényeknek, a hűst adó fáknak, tiszta vizű forrásnak. Látja, ahogy az anyagtalan lények segítik az embert, sóhajukat közvetítik, a szeretet aranyló csillámporát éltetik szívükben.
Lélekpillangó látja a jövőt, hol türkiz fényből új Tündér születik.

Látja az emberek szívében a hatalom önző, kárhozatba döntő harcait. Az uralkodás álnokságát, melynek mezején könny és vér hull. Látja halványodni az aranycsillám fényeit az emberek szívében, míg néhány őrző marad. Látja elődeit, kiknek egyetlen küldetése a megmaradt pislákoló szív-szeretet megőrzése. Lát Téged és örvend, mert jóságod erőt ad.

Látja a jövőt, hol törékeny, apró szárnyacskák hullnak az emberért.






Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 27-i történet )

Ki befelé fordul lénye középpontjában áll meg, összekapcsolódik az Univerzummal. Érzi szívében a Mindenség határtalan gyengéd, ám hegyeket porrá zúzó erejét. Az ember számára érzékelhető idő megszűnik, a halhatatlanságba lép. Hol múlt és jövő kavarog, kézfogásuk a jelen pillanatában.
Sok ezer láb magasságban repültek, a LélekPillangó azonban ilyen távolságból is érezte az aranyló csillámot, ami a szívük közepén lapult. A Főnök rámosolygott feleségére, miközben Alexandra izgatott csacsogását hallgatták. Most ült először repülőn életében. Boldogok voltak, ha örömet okozhattak másoknak, mindketten szerették a gyerekeket, a fiatalokat. Alexandra volt ugyanis a különleges meglepetés, amit a Főnök Elmirával szervezett meg. Ez volt a pillanat katalizátora, amikor belépett Daniel, a Főnök ezer éve látott unokaöccse. A Főnök is izgatott volt, hogy újra találkozhat rég nem látott nővérének a fiával. Különleges ajándékkal készültek Magdolna 20. szülinapjára, ami nagyon hazai volt. Alexandra saját készítésű rajzokat hozott, amik Magdolnát ábrázolták divatos ruhákban, valamint egy saját készítésű gyöngy ékszert. Feltűnően jól rajzolt a kiskamasz lány, sokan mondták, hogy a nővére vére. Édesanyja Alexandrán keresztül egy különleges, festészetről szóló könyvet küldött, a borító lapon szívhez szóló üzenetet írva lányának. Régi Igazgyöngyös barátai egy új kis tarisznyát készítettek.
A cserfes Alexandra lassan elfáradt, elaludt. Álmát a kapitány hangja szakította félbe, megkezdték az ereszkedést a leszálláshoz. Kinézett és a felhők alatt megjelent a hatalmas kék óceán, és megpillantotta azt a szobrot, amit már annyi filmen látott, de soha, soha nem látta ennyire tündöklően szépnek!






A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 28-i történet )

A repülőgép földet ért. Magdolna már a reptéren várta a Főnököt és feleségét, Rékát, akit a szilveszteri partyn ismert meg. Megpillantotta őket, nem is sejtve, hogy mögöttük ott lépked kishúga is. Hatalmas örömben tört ki, mikor meglátta húgát. A két testvér egymás nyakába borult és összeölelkeztek. Magdolna megölelte a Főnököt és Rékát is, majd megköszönte, hogy magukkal hozták a testvérét. Elindultak a kijárat felé, majd taxiba ültek és elhajtottak Elmírához, aki már várta őket.
A Főnök azonban Danielre, rég nem látott unokaöccsére volt kíváncsi. Előbukkant ő is, a két férfi meghatódva ölelte át egymást, majd beszélgetni kezdtek. Elmíra elviharzott, még volt némi tennivalója a megnyitó teremben. Réka, a Főnök felesége taxit hívott és egy régi barátnőjét látogatta meg, aki itt élt és egy kisállat menhelyet irányított.
Magdolna pedig körbemutatta húgának a házat, majd átvezette nem messze lévő saját lakásába is. Alexandra szokásos csicsergős stílusában elmesélte Magdolnának, hogy az osztályában mennyire körbeudvarolják a fiúk és ő ezt nagyon élvezi. Magdolna is beszámolt Richárdról, a sármos hotel tulajdonosról, akiről nagyon remélte, hogy hamarosan újratalálkoznak a kiállítás megnyitón, hiszen a férfi megígérte, hogy ott lesz. Alexandra oldalát már furdalta a kíváncsiság, hogy az ő megközelíthetetlen, soha nem fiúzó nővére vajon kiről mesélhet ilyen fátyolos szemekkel, de óvatosan kérdezgette csak a testvérét. Ő volt az egyetlen aki egy ici-picit sejtett abból a szörnyűségből ami a nővérével történt. A bal karján egy apró heg emlékeztetett arra a verekedésre, ami közte és egy nála 4 évvel idősebb fiú közt zajlott le az iskolaudvaron. Soha nem mutatta meg Magdolnának, pedig nagyon büszke volt rá. Harci sebként gondolt rá, na meg arra a négy, véres és mély árokra is, amit az a fiú talán örökké viselni fog az alkarján: Alexandra fogai nyomára.
Nem sokkal ezután el is költöztek a faluból. Ma már Alexandra és talán Magdolna is úgy gondolt arra az időre, mint egy lázas rémálomra.





A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 29-i történet )

A Lélekpillangó igyekezett minden tanácstalan lélekbe melegséget tölteni. Anton ma nehezen vette a levegőt. Nyomta a lelkét a fájdalom, hogy kisunokája nemhogy jobban lenne, de a minap olyan rosszul lett, hogy a kórházban összeszaladt mindenki, a gyerek állapota lassan, de folyamatosan romlott. Még kevesebbet volt ébren a kicsi, és Anton úgy érezte, hogy ezzel a fájdalommal már nem bír el. A gyermek hangja csendesebb lett, már alig lehetett érteni a lehelettel távozó szavakat.
Majdnem három hete már, hogy újra jár a misére, és egyre inkább foglalkoztatja a zarándokút, de a család, a barátok, sőt még a háziorvos is óva inti az úttól. Hosszú sétákat tesz, körbe a városban, majd azon kívül is. Viszi a lába, az elszánás, meg a gondolat, mint ahogy a mesebeli táltos viszi kicsi gazdáját. Kavarognak fejében a gondolatok az útról, mely egyre inkább vonzónak érez. Az állapotromlás miatt egyrészt félne távol lenni, másrészt egyre inkább úgy érzi, hogy máshol van a megoldás, és talán ezt megtalálná az úton. Van az a lelkiállapot, amikor már nem a racionális magyarázatok világában keresünk. Mert ott nincs mindig válasz. Anton is egyre inkább engedett a hívásnak, s az igen fontos volt számára, hogy az Atya támogatását érzékelte.
Az ominózus misét követően egyre gyakrabban érzi, hogy már rálépett az útra. Vásárolt egy könyvet, amiben leírások, képek és számos információ van a zarándokútról. Kitette otthon az éjjeli szekrényére és minden nap olvasgatta.
Ma újból bepakolta a pár szem gyümölcsöt és elindult a kórház felé, de már gyalog. Nem szállt buszra. Tesztelte a lábait az új túracipőben, amit egyedül vásárolt egy szakboltban. Érdekes felfedezés volt számára, hogy mennyi féle-fajta cipő létezik, de egy szimpatikus, mosolygós fiatal fiú segített Antonnak, és aki ismeri a márkát, először meglepődött, hogy mivégre az idős bácsinak a remek túracipő. Anton úgy nézett a cipőjére, mint egy holdjáró lábbelire.
- Anton, Anton, öregségedre meg vagy zavarodva - gondolta, és még egy apró, rég nem látott mosoly is elhagyta férfi arcát, amin Ő lepődött meg a legjobban.
Az út legeleje, a lelki indíttatás immár elkezdődött számára. Kicsit tört a cipő, megállt egy forgalmas megállóban és kicsit megoldotta a fűzőket. Egy furcsa, kenderhajú nő odament hozzá és egy üvegcsét adott a kezébe: - Homeopátiás szer. Az úton majd jól szolgál, ha fáj a lába! - azzal a nő felszállt a buszra, s Anton állt, kezében egy apró pipettás üveggel, aminek az oldalán kék alapon egy sárga kagyló rajza látszott.
Egészen hazáig egy mondat mantrázott a fejében: Honnan tudta? Honnan tudta?? Honnan Tudta?! HONNAN TUDTA!!!






A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 30-i történet )

Tajtékozott, üvöltött, őrjöngött dühében. A Lélekpillangó ereje ugyan ott volt a szívében, talán ez volt ami megmentette attól, hog latin vére valami végzetes balhéba sodorja. Elnöki megbeszélés volt. Az irodában ott volt minden fontos ember a szállodaláncból. Körbe ülték az asztalt, mindenki előtt laptop, konferencia beszélgetést tartottak, skypeon keresztül vették fel a kapcsolatot azokkal, akikre más országbeli szállodák vezetése volt bízva. A francia hotelokért felelős megbízott vezető szörnyű hírt szolgáltatott Richárdnak: tűz ütött ki a szállodában, a kár jelentős, azonnal oda kell utaznia, hogy elrendezze a helyzetet. Richárd tombolt.

Nem a hotel izgatta, nem a kár miatt volt ideges. Jó biztosításai voltak és az épület is menthető maradt. Nem a pénz miatt vetette szét a düh. Az sem zavarta, hogy dolgoznia kell hétvégén, imádta a munkáját, az azonnali utazás sem idegesítette. Csak attól volt síkideg, hogy nem tudott ott lenni a másnapi kiállítás megnyitón, ahová meghívatta magát a gyönyörű festőművésznővel. Szerelmes volt, ahogy csak egy olasz férfi tud szerelmes lenni. Szerelmes, mint egy megvadult Rómeó.
Emiatt vetette szét a düh, emiatt őrjöngött, és legszivesebben üvöltött volna dühében. Kiviharzott a luxus holmikkal berendezett ovális tárgyalóteremből, leordította riadt titkárnője haját, emiatt vágta földhöz és törte darabokra mac bookját és átkozta, szidta az összes szállodás valamennyi felmenőjét. Emiatt rúgta fel úgy a székét, hogy saját sajgó kislábujja észhez térítse végül. Lenyugodott, visszament az elnökségi terembe és elnézést kért viselkedése miatt. Alkalmazottai és üzlettársai zavartan nézték, majd félénken visszaterelték a beszélgetést a szálloda tűzre. Richárd hallgatta őket, azonban nem figyelt. Magdolnára gondolt és arra, hogyan magyarázza meg a lánynak, hogy nem tud ott lenni a születésnappal egybekötött kiállítás megnyitón. Hiszen a múltkori kávézásuk alkalmával mindent megtudott a lányról, de elfelejtette elkérni a telefonszámát, vagy akármilyen egyéb elérhetőségét. A lány pedig álnéven volt a skype-on, nem használta a facebookot és más közösségi csatornát sem. Nem volt nyilvános a telefonszáma sem. A menedzserétől nem kérhette, hiszen üzleti viszonyban álltak, s úgy tűnhetett volna, hogy ki akarja kerülni őt.
Átkozta magát, hogy lehetett ennyire ostoba, azonban egy remek ötlet jutott eszébe, hiszen a megnyitó helyszínét tudja hol lesz...






A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 31-i történet )

Elérkezett a kiállítás megnyitó napja. Az asztalokat hatalmas csokrok díszítették, középütt egy impozáns, kicsit talán túlzóan barokkos bokréta, melybe pávatollakat páva madárkákat és aranyos szárnyú pillangókat tűztek - talán így volt ma jelen a Lélekpillangó ereje mindenki szívében. Magdolna izgatottan állt a megnyitó teremben, vörös ruhában, a húga készítette nyakékben, a vállán azzal a pávaszemes pillangós sállal, amit Richárdtól kapott a reptéren. Sok-sok ember vette körül, köztük, a Főnök, felesége Réka, Daniel, és kishúga Alexandra.
Elmíra beszélt, köszöntette az egybegyűlteket, bemutatta Magdolnát és művészetét. Magdolna tekintetével Richárdot kereste, azonban sehol nem találta a helyes férfit. Csalódottan vette át a szót Elmírától, majd ő is köszöntötte a jelenlevőket. Ezután mindenki elindult, hogy végignézegessék a képeket.

Egy hatalmas méretű, különleges technikával, fém lapra festett és metszett kép előtt, - ami lovakat és pillangókat ábrázolt, - egy középkorú, olajbarna bőrű férfi álldogált. Látszott rajta, hogy el van bűvölve. Alexandra odalépett hozzá és így szólt angolul: “Ne vacakolj, vedd meg, ez a legkirályabb festménye a nővéremnek." A férfi somolygott, tetszett neki a kislány vagánysága. Elmíra asszisztense kisvártatva szólt, hogy a titokzatos idegen hagyott egy csekket az asztalon a szállítási utasításokkal együtt. Néhány óra múlva a tömeg eloszlott. Az ajtón nem lépett be a ruganyos járású fekete hajú, szexi mosolyú VIP vendég.

Már csak Magdolna, Elmíra, Daniel, Réka, a Főnök és Alexandra maradtak. Elmíra gyönyörű, alt hangján énekelni kezdte a Happy Birthday-t, majd a lány anyanyelvén is elénekelték a Boldog Születésnapot dalt, amit Daniel tanított meg Elmírának előző este. Ma volt ugyanis a kis művésznő 20. születésnapja. Magdolna meghatott volt és mosolygott. Átnyújtották neki az ajándékaikat. Először a Főnök és Réka lépett oda hozzá. - Ezt az ajándékot Tamás kimondottan neked készítette, az én kérésemre. - szólt a Főnök. Reméljük tetszik. Magdolna kibontotta a csomagot. Egy kézzel faragott, rózsa motívumokkal borított különleges kincses ládika lapult a csomagban. Felnyitotta a ládikó tetejét. - Ezt pedig - szólt a Főnök - én készítettem neked, idézetek, gondolatok, bölcsességek vannak benne a mi levelezésünkből. Rajta pedig az Atya áldása. Reméljük hasznosnak találod majd!
Magdolna könnyes szemmel köszönte meg. Majd húga lépett oda hozzá: - Ez tőlem van, szólt a lány, azzal egy vázlat füzetet nyújtott át testvérének. Magdolna kinyitotta és önmagát látta a rajzokon, amint divatos ruhákban pózol. - Én rajzoltam mindet! Ha felnövök, divattervező leszek és te leszel a modellem. - Magdolna nevetett, ráhagyta húgára, tudva, hogy az csak bolondozik.
- Ez pedig anyától van- azzal átnyújtott egy vaskos csomagot. Magdolna kinyitotta a könyvet és belelapozott. Az első oldalon megtalálta anyja kézírását: “Drága Kislányom, Büszkeségem, Magdikám! Isten éltessen 20. születésnapodon! Nagyon örülök, hogy ilyen tehetséges vagy és, hogy ilyen fiatalon, ennyire sokra vitted, hogy sikerült az amire vágytál, amiért neveltelek, amiért mindent megtettünk mi együtt. Kívánom, hogy céltudatosságod, kitartásod, eszed, tehetséged, szorgalmad, alázatod és szívedben rejlő erő vezessen téged mindörökké, édes, 20 éves nagylányom! Szeretlek: Anya"
Magdolna könnyekben tört ki és magához szorította kishúgát. - Mondd majd meg anyának, hogy nagyon tetszik a könyv, nagyon köszönöm, és hogy nagyon hiányzik.
Amikor a lány túllendült az érzelmi viharon, Elmíra és Daniel léptek oda hozzá.
- Szeretnénk mi is átadni az ajándékainkat - szólt Elmíra. - Gyere velünk. Azzal karon fogta a lányt és kivezette az épületből. Néhány lépésnyi séta után megálltak egy parkoló autó mellett. Elmíra rámosolygott a lányra:
- Ez a tiéd! - mondta neki. Egy gyönyörű piros autó állt előttük, a motorháztetőre különleges technikával felhordott kép azt a pillangót ábrázolta, amit Magdolna még annak idején a Zsuzsának festett hála ajándékul. Amit Elmíra aztán Zsuzsa butikjában látott meg, ami elvezette Magdolnához.
- Ennek a képednek köszönhetően találtam rád, azóta is hálás vagyok érte, hogy betértem abba a butikba. Ha majd különválnak útjaink, mert úgy hozza az élet, hogy el kell engedjük egymást, szeretném ha ez a pillangó rám emlékeztetne akkor is és néha visszalátogatnál hozzám. - Magdolna döbbenten meredt Elmírára. Nem tudta szavakba önteni érzéseit, hálás volt, megköszönte a csodálatos ajándékot menedzserének. Szégyenkezve mondta, hogy nem tud vezetni, nincs jogosítványa. Daniel mosolyogva átnyújtott egy borítékot: -Erre is gondoltunk, befizettelek egy tanfolyamra, a borítékban minden részletet megtalálsz a kezdésről, helyszínről, időpontokról. Magdolna hatalmas örömet érzett, hálás volt az ajándékokért, a csodálatos emberekért, akik körülvették. Legbelül, mélyen azonban iszonyúan csalódott volt Richárd miatt, aki nem volt ott a megnyitóján, pedig megígérte, hogy eljön.
,,A latin fickók ilyenek!" - súgta Alexandra, Magdolna pedig fájó szívvel adott igazat neki.





 
 
0 komment , kategória:  Mindenmás /történ.,elbesz/  
A Lélekpillangó meséje
  2015-01-24 11:51:07, szombat
 
  A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 01-i történet )

Harangszó hívott újévi misére, bűvös ereje fogta körbe a Lélekpillangó bábját, s ahogy beleolvadt a harangzúgásba, hirtelen érezni kezdte, hogy nincs minden rendben. Óvatosan letapogatta titokzatos erejével a környezetét, azonnal fel is fedezte a baj forrását! Kiterjesztette erejét a világra, hogy segíteni tudjon, s egy törékeny táncosnő, a Balerina szívével kapcsolódott össze. A Lélekpillangó látta és okozta a szíveket felszabadító jót.

Balerina amikor belépett a templomba, meggyújtotta azt a mécsest, amit magával vitt, és elhelyezte a többi közé. Nem kötelezte el magát egy vallás mellet sem, de a hite lüktetett, élt, létezett. A templomba az Atya gyönyörű gondolatai miatt szeretett járni. Amikor az Atya beszélt, ő becsukta a szemét. Jelet kért, hogy világosan láthassa az útját. Bízott a jelekben. Gyengéd és szép tanítások voltak már. Persze az elején tragédiáknak indultak.
Amikor a nagy szóló balett karriert ott kellett hagynia azon az emlékezetes Pillangókisasszony előadáson, amikor majdnem megölte magát a bánata miatt, amikor rátalált a mostani társulatára, amikor megkomponálták együtt a Bábocska című darabot, ami a Kelebek banddel együtt a világhír felé sodorta őket mégis, akkorra megértette a sors mutatóujjának jeleit. Örökbe fogadta a down szindrómás kisfiút, nem a logoka és az észérvek, hanem egy belső, mély tudás vezette akkor is. A legjobban döntött. Immár tudta: Soha nem lehet vele semmi baj, mert a gondviselés vele van. Ahogy a templom csendjében befelé figyelt, hirtelen erős sugallatot, szinte hívást érzett rá, hogy felmenjen a Nagyváros mögötti hegyre, ahonnan teljes kilátás nyílt a városra. Kinyitotta a szemét, s az atya ezt mondta épp: ...gyermekeim, menjetek fel Ti is a hegyre, szellőztessétek ki fejetekből a rossz gondolatokat, szívetekből a kétségeket, hogy megszűnjenek fájdalmaitok, és rátaláljatok a jó útra, s felülről lássátok a világot....
Balerina látta a mécsese fényét felerősödni, érezte, neki is ezt kell tennie. Tudta, számára is a hegy azt a magaslatot szimbolizálja, ami a rálátását erősíti, ilyenkor kívülállóként fentről szemlélheti az eseményeket. Furcsa érzése támadt: mintha valakik épp bajban lennének, és ők szorulnának segítségre.

A mesebeli szikomorfa tövében a titokzatos tündérlények kétségbeesetten keresték a társukat. Hová lehetett? Mi történt vele? Amióta csak szolgálatot teljesítenek a fa körül, még soha nem történt ilyesmi. Érezték a Lélekpillngó segítő erejét, de tudták, hogy nekik is mindent meg kell tenniük, hogy szeretett társukat megleljék. Tudták, bízták a csodát, ahogy Te, aki most róluk olvasol, te is tudod. Mert a titokzatos tündérlények aprók és gyorsak és nem látja őket emberi szem, csak azok a gyerekek, akik még soha nem hazudtak, s mesélők, akik nagyon csendesen tudnak figyelni. Csak ők láthatják meg őket. Ők, a csodatudók, a Lélekpillangó igaz barátai és védelmezői.




A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 02-i történet )

A Lélekpillangó erejére ma különös szükség volt. A titokzatos tündérlények közt sosem látott ribillió tört ki. Még mindig nem találták társukat. Soha, a tündérlények világában nem volt még ilyen eset. Mi történhetett? Hogy segíthet egy kicsi kis pillangó-báb egy eltűnt tündérnek?

Marilla még soha nem volt kétségbeesve, de most nagyon aggódott. Ha a tündéreknek lett volna vezetőjük, őt nevezték volna meg - de a tündérek közt nincs valódi hierarchia, mindössze egy távoli tündérkirálynővel büszkélkedhetnek. Marilla inkább afféle gyógyító volt, s vénséges, majdnem annyira mint maga a szikomorfa, melynek védelmére hivatott volt. Bölcs volt, ezért kapta ő a legkomolyabb feladatot is. Neki kellett évente egyszer -amikor a már pillangók kirepültek, de az új, aprócska pete még nem került az odúba - letisztítania azt a különös követ, ami a fa szíve volt. Ez a kő lüktető erővel töltötte fel Marilla gyöngysorát, melyet a nyakában viselt. Régen, az örök tavak titkos úrnője, egy víztündér adta neki A nyakék levegőbuborékba zárt életvíz-cseppekből állt, középre három igazgyöngyöt fűztek (hiszen három az igazság), varázslatos hatalommal. Ezek a gyöngyök lüktetni kezdtek, ha valami gond volt a tündérlények világában. Ez a három gyöngy lüktetett most is - baj volt Nellával, de senki nem tudta, senki nem érzékelte, hogy hol van.

Eközben Balerina is készülődött már kisfiával, a manóarcú MákosPatkóval a hegyre kirándulni. Gyönyörűen szikrázott a nap a hóban. Kis batyuba kötöttek forró teát és némi ünnepről maradt mézeskalácsot. Egymás kezét szorongatva felmentek a hegy tetejére, ott is a tisztásra, melynek széle az a meredély volt, amely alatt a szikomorfa titkos odva vigyázta a várost.
MákosPatkó - teljes nevén Márk Pál - kitárta két karját és a várost figyelte. A Balerina kicsit hagyta őt játszani. Neki is át kellett gondolnia, mindazt, amiért ma szíve felparancsolta ide. Becsukta a szemét, és feltette magának ismételten a kérdéseket, amik hetek óta foglalkoztatták.
- Melyik utat válasszam? Vállaljam el a menedzser feladatot a Kelebek band háttércsapatában, Anita helyett? Vagy maradjak a tánccsoporttal, ahol már öregnek számítok? Hogy lesz a legjobb a kisfiamnak? Hogy lesz a legjobb mindenkinek?

Amint kiejtette magában a kisfiú nevét, azonnal ott termett mellette a gyerek:
- Nézd! Egy tündér! Alszik! Anya! Alszik!
A Balerina nem látott semmit, de hitt a gyereknek, aki mindig igazat mondott, így belement a játékába.
- Hol találtad? Szerintem vissza kellene vinni oda. Kereshetik a tündérbarátai!
MákosPatkó a tisztás széle elé bökött az ujjával:
- Ott! - mutatta - Alszik! Csillogott.
- Jól van, akkor visszavisszük oda, ahol találtad. Karon fogta Mákospatkót - óvatosan előre tartották a kisfiú kezét, nehogy a titokzatos ,,semmi" a tenyerén megsérüljön.
- Anya! Tündér fát akar! Tündér felkelt! Tündér beszél!
A Balerina meglepetten figyelte fia tiszta arcocskáján a megdöbbenést. Csodálta a down gyerekek patyolat tiszta gondolatvilágát. A kisfiú behunyta a szemét és belecsókolt üres tenyerébe, mintha puszit lehelt volna valakinek.
A Balerina - akinek különösen tiszta volt a belső hallása - hirtelen mintha valahol, a lelke közepében meghallotta volna azt a hárfafutamot, ami babonásan szeretett telefonjának csengőhangja volt, amiből az egész ,,Bábocska" balett darab és a nagy színpadi show kibomlott. A kis dallam, amit olyan féltve őrzött a szíve közepén. Végigfutott rajta a borzongás. (IDE KATTINTVA te is meghallgathatod a dallamot!)

- Anya! Tündér mondja: te jó gyerekek barátja vagy! Tündér mondja, legyél gyerekekkel! Tündér kéri, vigyük oda a szélére!
- Mondd meg a tündérnek, hogy megfogadom és odaviszem én, mert féltelek, nehogy te leess. Maradj itt, őt meg tedd ide a meleg kesztyűmbe - nyújtotta a markát a Balerina.
- Tündér hallja anya. Tündér marad a kezemben. Tündér engem kér.
A Balerina megborzongott, de megtette amit a fia kért. Lassan a meredély széléig mentek, s hagyta, hogy a fiúcska lehasaljon s a tenyeréből óvatosan kiengedje a semmit egy vén, vaskos törzsű fa felé, amit nem lehetett elérni, de amely úgy uralta a meredélyt, mint egy karmester a zenekart.

Marilla gyöngye felhagyott a lüktetéssel. A titokzatosan eltűnt kicsi tündér megkerült. Fáradt és emberkéz szagú volt, friss víz és tündérpor segített csak rajta, mielőtt társaihoz mehetett volna elmesélni, mi történt




A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 03-i történet )

A Lélekpillangó bábját nem láthatta soha emberi szem. Akkora volt csak mint a titokzatos tündérek szárnyacskája, arany fényű derengés vette körbe. Fénye azonban minden jó ember szívének közepébe elért.

Ez a fény ott pislákol, lüktet vagy ragyog azok szívében, akik szívesen segítenek másoknak, akik adnak, ha tudnak, akik kérnek, ha kell, akik támogatják a környezetükben élőket képességük szerint. Ők a Lélekpillangó barátai. Akik tudják, ismerik életre keltik ezt a fényt, ők a fényadók. Van, aki tud róla, mert a nagy tanítótól, az Atya jó barátjától kapták az eszköztelen gyógyítás tudományát, mások nem tudnak róla, csak birtokolják a képességet.

KATTINTS a főoldalra és ismerd meg a Lélekpillangó 4. évének első életműdíj jelöltjét: Biegelbauer Pált! (Szavazni 06-tól lehet majd!)

MákosPatkó - a kis down fiúcska fényadónak született. Amikor tenyerében felmelegítette a kicsi tündért, s visszavitte a fához, csak azt tette amit a szíve diktált. Számára nem volt furcsa, hogy egy tündérlény szól hozzá, máskor is találkozott már velük, igaz így közelről még soha.

Nellának a kristálykék igazlátó tündérkének azonban nem volt mindegy, ki is érinti meg őt. A jó szándékú érintés örömteli a számára, de minden más emberi érintés halálos lehet egy apró tündérkének. A Lélekpillangó szív közepébe ható, erős hívószavára a Balerina és a kisfú eljöttek a hegyre. A Balerina megkapta a jelet a tündér szavai által, az elveszett tündérke pedig hazamehetett. A tündérek ugyanis nem távolodhatnak el attól a dologtól, amit gondoznak, mert ha ezt tennék, erejük megkopna, csillogásuk alábbhagyna, lelassulnának, s észrevennék őket azok, akiknek tilos látnia őket.
Nella egy fagyöngy kezdeménytől akarta megpucolni a szikomorfát, amikor szárnyacskája beleragadt a fagyöngy ragacsába, s a madár, amelyik a fára oly veszélyes fagyöngy fertőzést hozta, magával repítette a tündért is. Nehezen szabadította ki magát, a távol a fától eszméletlenül hevert a hófoltos tisztáson, gyöngén és fáradtan, épp a gyalogösvény mellett. Ragacsos szárnya nem tudta megtartani, s túl távolra került a fától is. Tízen is átléptek felette aznap, míg a fiúcska, aki még nem hazudott soha, észrevette, sőt segített rajta.

Az, hogy Nella igazlátó képessége megoldást mutatott a Balerina kérdésére azonban ....




A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 04-i történet )

A Lélekpillangó bábja ma újra csöndes nyugalommal figyelt. Pásztázta a világot, kényes nyugalmában. Azokat a szeretet-szikrákat kereste, ahol csak egy kis odafigyelés kell ahhoz, hogy a dolgok jobbra forduljanak.

Egy mosolygós nővel forrt össze a szíve, aki egy magas férfinak olvasott: - ,,Mosolyogni tessék! Persze nem szüntelenül, nem reggeltől estig, de bujkáljon bennünk a mosoly - minden eshetőségre készen -, hogy bármikor felragyoghasson. Mert a mosoly, meggyőződésem szerint, mindig egy kis fényt hoz az életünkbe, meg a máséba is. Kicsike fényt, de sok kicsi, mint tudjuk, sokra megy."

A sorok szinte sugározzák magukból azt a szemléletet, miszerint az élet nehéz pillanataiban is meg lehet találni az okot egy kis vidámságra, néhány kedves szóra, vagy akár csak egy barátságos mosolyra. Ha ez sikerül, kétszeresen is gazdagabbak leszünk. Először azért, mert segítünk önmagunknak a rossz hangulat leküzdésében, másrészt lehetséges, hogy egy másik embert is visszarántunk a kétségbeesés szakadékának széléről. Ez pont az üzenet, amire a legnagyobb szükség van!

A férfi bólogatott és igazat adott: - Igen! A mosoly két ember közt a legrövidebb út!
Akkor tehát legyen Janikovszky Éva az életműdíj jelöltje! (Nézd meg Te is Janikovszky Évát a főlapon! Szavazni 06-tól lehet majd rá!)

Eközben egy kedves, idős hölgy, Emese, akit a barátai, mint például a Főnök felesége, csak Mesemamónak szólítottak, a kórházában, - ahol a Nővér is dolgozik,- Janikovszky Éva mesekönyveiből olvasott fel a beteg gyerekeknek.

Ő tudta igazán, hogy a mosoly néha nem olyan nagyon könnyű, mint az emberek általában gondolnák - mégis fontosabb annál, mint ahogy általában gondolunk rá




A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 05-i történet )

A világ néha serceg, recseg, ropog, de gyakran meg lehet fordítani, és ha a fonákját is lejátszod, már sokkal szórakoztatóbb mint volt. Meglátod benne a humort. Olyan, akár a régi bakelit lemezek, amiket az öreg Vizkelethy bácsi szokott hallgatni, akinek józan, kedves szívével ma összekapcsolódott a Lélekpillangó ereje. A tűt gondosan megtisztogatta, finom puha ronggyal törölte át a gumilapot amire a lemezt helyezte. Hangulata volt ezeknek a napoknak, s mostanában hallgatóság is akadt hozzá, a kis Alexandra személyében.

Vizkelethy bácsi felnézett a falon lógó pasztellkrétával rajzolt, kék rámába fogott képre. Egy kacsintó gramafon tölcsér folyt át kacagó kottába, - olyan kidolgozott karikatúra féle volt. Ma már, ha el tudta-akarta volna adni, többet ért mint az egész műhely. Amikor kapta, kedvesség volt egy pár jó szóért meg egy csésze teáért. Azonban akkor sem adta volna el, ha az élete múlik rajta. Amikor s pályaudvaron rábukkant Magdolnára - Alexandra nővérére - még nem gondolta, hogy ekkora tehetségre bukkan. A metsző pályaudvari szélben vékony kis kabátkában ácsorgó, elveszett kiskutya szemű lány mellett mindenki elrohant. Csak ő látta meg. Neki volt szeme az igazgyöngyökre. Olyanokra, mint ami a kislány tarisznyájára volt hímezve, gondosan, kézzel, szívvel és érzéssel. Akkor még csak egy vidékről szökött, még nem is egészen nagykorú, nincstelen cigánylányt látott, akinek azonnali segítségre, de legfőképp egy nagy csésze forró teára volt szüksége. Hazavitte és a Nővér gondjaira bízta.

Ma már Magdolna a világ egy keresett festőművésznője. Tehetsége született eleganciával párosul, finom lénye, csinos alakja, különleges pályaíve újságok címlapjára érlelte. A húga és édesanyja azóta beköltöztek a Nagyvárosba, hiszen Magdolna tudja őket támogatni. A kis Alexandra jó iskolába jár, édesanyja pedig angol nyelvet tanul, mert rendes állást kapni még itt sem könnyű.

- Cserfes, mindenből poént faragó igazi kis bohóc ez a kislány. Szókimondóbb, talpraesettebb, mint a nővére valaha is lesz. Kis komika - gondolt rá Vizkelethy bácsi.- Mintha Kiss Manyi született volna újra - merengett.

A kamaszok általában lenézték a hozzá hasonló poros kis öregurakat, de Alexandra rendreszeresen átjárt. Imádta a régi filmeket, különösen a burleszk világát, a humort, a komédiát. Pantomim csoportba járt, klasszikus tánc órákat vett, varrni tanult és jól rajzolt, de persze nem annyira mint a nővére. Titkon valami színházi ember szeretett volna lenni. Divattervező, ruhákat álmodó, színészekkel játszó, kifutókat, színpadokat betöltő tehetség. A léleknek nincs kora, s Alexandra az öreg kortalan lelkével kötött mély barátságot.

Mintha megérezte volna, hogy a két régi hangfal megrezeg, szélvészként beszáguldott a kislány. Odakuporodott az öreg lábánál a piros-sárga retro puffra és együtt hallgatták a régi lemezen az ősi viccet a nyuszikáról, akin már megint nincsen sapka.
Mindketten odavoltak Hofi Gézáért, Alexandrának már a múlt, Vizkelethy bácsinak az élet maga volt az ő örök humora.

A Lélekpillangó életműdíj harmadik jelöltje Hofi Géza. A főlapon megnézheted a jelölteket és holnaptól arra a jelöltre és ügyére szavazhatsz, aki szívedhez legközelebb áll.




A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 06-i történet )

A Lélekpillangó gubójának selyemszövedéke bonyolult volt, mint az emberi lélek, s ugyanolyan finom. A Nővér, akinek gyógyít az ölelése, ma különösen nehéz napra virradt. A korábban erős és rendezett kórházi hierarchia ma felborult. Mától végleg Svájcba utazott a főorvos, s nem találtak még a helyére alkalmas jelöltet. Helyettese, s az ügyeletesek próbálták átvenni a helyét, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Lassan elborította őket a munka. A Nővér imádta a feladatát, munkatársait is itt a gyermekosztályon, de ma alig várta, hogy hazamehessen végre. Belegondolt abba, hogy ez így megy még egy ideig, és megoldást akart találni.

Miközben a fiáért ment az iskolába, felhívta az Atyát, akivel barátként, mentorként, tanácsadóként tekintettek egymásra.
- Szerintem pár hétig ne számíts rám. Elment a főorvos egy svájci magánklinikára dolgozni, nincs még helyette új ember. A kórházban tiszta bolondok háza van.
- Ugorj be hazafelé egy imára - hívta az Atya, akinek fejében kigyulladt a megoldást jelentő lámpás.

Amikor a Nővér és a kisfia megérkeztek a parókiára, már át is hívta Lukácsot, Tamás ikertestvérét. A gyerek kifutott játszani a kertbe, az Atya pedig bemutatta a Nővért és Lukácsot egymásnak. Az orvos épp megfelelő munkát keresett az afrikai missziója után. Olyat, ahol kvalitásának megfelelően és korrupciótól mentesen dolgozhat. A Nővér épp egy ilyen munkahelyet írt körül neki, s nem csupán a munka, de annak kedves hangú, derűs hírnöke is igencsak elnyerte Lukács tetszését.
Lukács megköszönte az Atyának és a Nővérnek, hogy szóltak és pár nap gondolkodási időt kért, hogy összeszedje pályázati anyagát, eldöntse, hogyan vigye tovább az életét. Hitte az erőt, mely segít megérteni a világot, de annak, hogy ennyire hamar ilyen ajánlathoz jut, nem gondolt.
Az Atya megkérte őket, hogy szavazzanak régi barátjára, a Fényadóra, s mindketten megígérték neki. (A főlapon te is szavazhatsz a Lélekpillangó életműdíj jelöltjeire)
Miközben kiléptek a házból, hallották, hogy az Atya Magdolnával beszélget telefonon, aki ....




A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 07-i történet )

A hideg az embereknek nem csak az orrát színezi pirosra, de gyakran a szívüket megfagyasztja. A Lélekpillangónak, aki a Nagyváros melletti hegyen, a szikomorfa titkos odvából pásztázza a világot, láthatatlanok azok, akiknek a szívében nincs ott a szeretet. Nem voltak sokan, de nagyon sokat tudtak ártani. A legtöbb jó ember, akinek ott lakik a lelkében a szeretet aranyló csilláma, azt feltételezi a többiekről is, hogy jó szándékúak. Az a néhány gonosz, akinek hideg a szíve, mint a téli éjszaka, épp emiatt tud erősebben ártani másoknak. Mert a jók jót feltételeznek, a rosszak azonban kihasználják ezt.

Tudta ezt Magdolna, a festőművésznő, akit gyermekkorában rengeteget bántottak, mert jó tanuló volt, okos és törekvő - őt megpróbálták lehúzni maguk mellé, de nem sikerült nekik.
Tudta ezt a Főnök, aki adakozásra tanította az embereket, s akit egész életében százszor megpróbáltak, csőbe húzni, megvesztegetni, kenőpénzek adására bírni, átverni, de nem sikerült nekik.
Tudta ezt a Nővér, akinek az ölelése gyógyít, s akit megpróbáltak hálapénzekkel megvenni, megkörnyékezni, visszaélni a szeretetével, elcsábítani és kihasználni, de nem sikerült nekik.
Tudta ezt Vizkelethy bácsi, az öreg ezermester, akit a kis műhelye miatt megpróbáltak feljelenteni, bemószerolni, ráküldeni az adóhatóságot, a tűzoltókat, a rendőröket, de nem sikerült nekik.
Tudta ezt Tamás, az asztalosmester, akit börtönviselt múltja miatt megszóltak, lenéztek, akire gyanakodtak, akinek hátat fordítottak, de nem sikerült nekik.
Tudta ezt a Kelebek band basszusgitárosa, aki drogos volt, s akit százszor próbáltak visszahúzni, lejáratni, megkísérteni, de nem sikerült nekik sem őt, sem a zenekar többi tagját maguk mellé húzni.
Tudta ezt a Balerina, akit ezer és egy kritika ért, mert magához vett egy beteg gyereket, s a pénz meg a karrier helyett a belső értékeit követte, s talán épp ezért nem sikerült nekik.

Elmíra, túl a tengeren - de még ott, ahová a Lélekpillangó végtelen ereje elért - a sohoban ült egy kis bárban, egy afrikai motívumokkal díszített csészéből forró etióp kávét kortyolgatott, s ezen merengett. Mi a közös azokban az emberekben, akiket nem tudnak elcsábítani, akikre nem hat a korrupció, akin nem talál fogást a hatóság, aki túléli még a legkeményebb borzalmakat is? Mitől van hozzá erejük?

Nézte az embereket a kávézó előtt - jöttek és mentek, mint ahogy te is. Vajon hová állsz be? Melyik sorba? Abba, ahol a győztes csatát vívják a kísértőkkel, vagy oda, ahol hagyják nyerni őket?
Vajon min múlik? Kin múlik?




A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 08-i történet )

Kissé szomorkás, mégis boldog szíveket köszöntött ma a Lélekpillangó. Magdolna búcsúzott a repülőtéren édesanyjától, Alexandrától és a Főnöktől, akik kikísérték. Korábban telefonon már elköszönt a többi jó baráttól. A lány Párizsba készült visszautazni, hogy együtt töltsön még néhány napot a Sorbonne-on megismert barátaival, hogy majd onnan induljon tovább. Vissza a tengerentúlra Elmirához, akihez finom szálú, intelligens barátság és munkakapcsolat is fűzte. Ő volt a művészeti menedzsere.

Magdolna átölelte szeretteit, majd átment a biztonsági kapun és felrakta kézipoggyászát a futószalagra, végül felszállt a Párizsba tartó repülőgépre. Az út kellemesen telt, Magdolna művészeti könyveket olvasgatott, igyekezett elterelni a gondolatait, hogy ne bánkódjon nagyon családja hiánya miatt. Leszálltak végre Párizsban, ahol a reptéren egy hatalmas meglepetés köszöntött rá. Egy férfi fogta meg a karját és mosolyogva, angolul kérdezte: “Szia, te csodálatosan szép! Emlékszel még rám?"

A jóképű szállodalánc tulajdonos volt az, akinek a megrendelésére azt a hatalmas festményt festette még tavaly, mielőtt elutazott Párizsba, hogy a Sorbonne hallgatója legyen. Magdolna emlékezett még a férfira, - azóta se tudta kiverni a fejéből, - nem gondolta volna, hogy valaha is újra látják egymást. Tetszett neki a sötétszemű, sármos férfi, ám a határozott erejű közeledéstől földbegyökerezett a lába, azt se tudta mit válaszoljon. Bólintott, valami "igenpersze"-félét. Fülig pirult. Felmentőseregek hada futott át a fején, és mintha megrendelte volna, egy csoporttársnője köszönt rá ebben a pillanatban. “Szia! De jó, hogy összefutottunk! Ráérsz egy kicsit? Mész valahova, vagy jöttél?" Magdolna nagyon megörült az ismerősnek és csatlakozott hozzá, majd visszafordult és odaköszönt a kedves férfinek, hogy most mennie kell, nagyon sajnálja, talán máskor több idő jut a beszélgetésre. A férfi csak mosolygott, ismerte már a női lelket, tudta, hogy miképpen fogja meghódítani a magával ragadó, fiatal nőt. Odalépett a check-out-os kisasszonyhoz és kikérdezte Magdolna adatait. Mivel szálloda-lánc tulajdonos lévén sokat utazott, így ismerték már a repülő társaságnál, nagy név volt az övé, ezért kiadták neki Magdolna utazási adatait. A férfi pedig átcsekkolta a jegyét arra az időpontra, mikor Magdolna is visszautazott a tengerentúlra.

Magdolna az ismerős lány izgatott kérdéseit arra vonatkozóan, hogy ki volt ez az őrülten sármos dígó fiú, egy zavart mosoly és szorgos pirulás kíséretében csak azzal hárította el, hogy egy megrendelője. Hirtelen nem is tudta, hogy a lány a megrendelő ténye, vagy személye, a pasi jóképsűsége miatt irigyli-e jobban. Mindnenesetre ha az irigységgel kalapálni lehetett volna, ismerőse szeméből aszfaltbontó légkalapács lehetett volna.




A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 09-i történet )

A Lélekpillangó és Magdolna szíve úgy fonódtak össze, mint a kalács ölelő szálai- langymelegen és zamatosan, hogy jóllakassák az éhes sorsot. Azt, amit nem lehet elkerülni, amit meg kell élni, amibe bele kell menni.
Magdolna a tegnapi reptéri eseményeken gondolkozott. Bosszantotta, hogy olyan gyerekesen viselkedett, mikor a férfi megszólította.
- ... pedig a férfi kedves volt. - mondta magának, mintha legalább is bizonyíték kellene hozzá.
Tudta, hogy mi váltotta ki nála a rémületet, a sármos férfi azonban nem volt összehasonlítható a telepi fiúkkal, akik azt a szörnyűséget művelték vele 2 évvel ezelőtt. Vágyott a szerelemre, de emiatt a borzalmas emlék miatt, amit mélyre nyomott a lelkében, nem merte közel engedni magához a férfiakat. Sokan nagyképűnek, ridegnek tartották. A Vouge egyszer azt írta róla, hogy ,,elszállt, akár a pillangók, amiket fest". Magdolna örült ennek a hasonlatnak, pedig az vitriolos tollú újságíró bántásnak szánhatta.

Töprengéséből Elmíra skype hívása terelte ki. A monitoron felvillant a kreol bőrű, karakteres orrú ápolt nő arca. Vékonyka szája most be nem állt, hatalmas mandulaszemei lelkesen ragyogtak. Boldogan mondta, hogy a kiállítást, amit egy ideje szervez a lány képeiből január végére, tető alá hozta és szeretné ha minél előbb vissza érkezne a tengeren túlra, hogy legyen idő mindent elrendezni. Magdolna rábólintott. Egy hét éppen elegendő lesz, hogy elrendezze Párizsban a dolgait, elbúcsúzzon az itteni barátaitól. másnapra volt időpontja a francia nyelvvizsgára. Tudta, hogy menni fog, biztos volt magában.

Elmíra még a főnök iránt érdeklődött. Kedvelte a jó modorú, intelligens férfit, aki miatt a Sárrétre utazott és ott, mindentől távol megismerte szerelmét, Danielt. Közvetve a Főnöknek, illetve a vele való sorsszerű találkozásnak köszönhette, hogy közel egy éve boldog párkapcsolatban élt ezzel a csodálatos férfival. Magdolna elmondta, hogy a Főnök most éppen síel a feleségével, de megadta neki a Főnök elérhetőségét. Elmírának tervei voltak a Nagyvárosban és a Sárréten is, rengeteg szál fűzte szerelme Daniel, szülőhazájához, na meg Magdolnáéhoz, aki nem csak jó üzleti befektetés volt, hanem lassan, de biztosan barátnők is lettek. Tervei voltak ott és úgy gondolta, hogy a Főnök üzleti kapcsolati hálója, ami pont ugyanúgy működik, akár a Lélekpillangó erő-hálózata; nagy segítség lehet céljai véghezviteléhez.




A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 10-i történet )

A Lélekpillangó tudta: - Mikor körülötted minden hófehér, akkor a lelked és a tekinteted is egyszerre kitisztul. Friss, alpesi levegőn és szemet gyönyörködtető látványban van része Főnöknek és feleségének, Rékának, akik két siklás között éppen forró teát melengetnek a kezükben a hütte előtti kispadon ülve. Mínusz 15 fok van, de kell a napszemüveg, mert a nagyvároshoz közeli, mégis már a szomszédos országhoz tartozó hegy legmagasabb csúcsán, közel 1800 méteren a tengerszint felett, a nap sugarait szikrázóan veri vissza a hófödte táj.
Réka belekarol férjébe és közelebb húzódik hozzá. Nem is azért, mert fázik, hanem mert hirtelen a múltba merülve bevillan egy kép előtte, az, mikor még kapcsolatuk elején, első gyermeküket várták. Akkor is tél volt, nagy hó, igaz nem síelni voltak, csak sétáltak a város közkedvelt hegy tetején.
Rékát elöntötte a forróság. Nagyon szerette a szíve alatt hordani a gyermekeit. Mindig is szerette a férjét, felnézett rá, tisztelte, olyan bizsergetően biztonságos érzése volt a közelében. De mikor várandós volt, a hormonjai még inkább felerősítették a férje iránti érzéseit.
Már közel 40 éve annak, hogy ebben az áldott állapotban egy levélben vallott szerelmet a férfinek, akit, azóta is napról napra csak egyre erősebben szeret. Az a levél nagy becsben áll a Főnök emlékei között is. Idegen szinte nem is tudná elolvasni, annyiszor hajtogatta szét és össze a papírt, így leginkább emlékezetében, és főleg kapcsolatukban él élénken minden egyes sor:

Mi a szerelem?
Mikor nőként arra vágysz, hogy gondoskodhass a férfiról. Mikor alig várod, hogy abba a ruhába lásd, ami te általad lett tiszta és illatos. Mikor azon töröd a fejed, hogy a sok kedvenc étele közül melyikkel okozz neki előbb örömet. Mikor arra gondolsz, hogy hogyan tudod őt támogatni, hogy elérje és megvalósítsa a célját, hogy jóleső érzéssel megteremthesse számotokra az otthont, amit majd te megtöltesz szeretettel, melegséggel, odaadással, harmóniával. Amibe szívesen költözik egy újabb tiszta lélek, titeket választva, hogy tőletek töltekezzen és egymástól tanulva, egymás kezét fogva haladjatok az úton, amely rendeltetett nektek. Mikor előtérbe kerül az az érzés, hogy az életed valódi célja a gondoskodás. Mikor termékennyé és befogadóvá válsz, mikor az egész világot a kebledre öleled és egyesülsz a Földanyával és rátalálsz a Holdra.
Mikor férfiként, minden pillanatban rád tör a vágy, hogy érezd a nő illatát és magadon viselhesd azt egész nap. Mikor elképesztő ötleteid támadnak arra, hogyan kápráztasd el és vedd le a lábáról, csakhogy láthasd a mosolyt az arcán. Mikor minden (ezek mellett) megmaradt erőddel arra koncentrálsz, hogy beteljesítsd a célod és megteremtsd kettőtök számára a biztonságot, hogy aztán majd a nevedet viselve tovább örökítsétek mindazt a csodát, amit ti ketten jelentetek most a Földön.
Mikor két eddig bolyongó és kereső lélek egymásra felfigyel, megérintődik, saját egészét még teljesebbnek érzi és megszűnik a magány fogalma, mert egy meg egy az sokkal több, mint kettő, az a minden, amit akkor, abban a percben az egész Univerzum jelent.

Réka fátyolos szemmel férjére nézett, aki bár nem láthatta a meghatottságot a napszemüveg mögött, de érezte, ismerte már felesége gyengéd pillanatait. Meghatóan elmosolyodott és homlokon csókolta lélekben újra tini szerelmét.




 
 
0 komment , kategória:  Mindenmás /történ.,elbesz/  
     1/73 oldal   Bejegyzések száma: 729 
2018.12 2019. Január 2019.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 16873 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 329
  • e Hét: 2206
  • e Hónap: 5479
  • e Év: 5479
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.