Belépés
korall44.blog.xfree.hu
Én nem adom fel soha, Az élet bármennyire is mostoha! Bakó Istvánné
1944.02.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/36 oldal   Bejegyzések száma: 356 
Horgas Béla: Madaras néni meséje
  2015-11-04 18:56:33, szerda
 
 



Horgas Béla: Madaras néni meséje

Madaras Néni Ősz Anyó barátnője, s persze láthatatlan, mint a tündérek, manók, óriások és más effélék - vagyis nagyon kell figyelnie annak, aki mégis látni akarja. Lerajzolni könnyebb, bár az sem könnyű, mert Madaras Néni furcsa néni. Elég, ha a külsejét nézed, a zöld kesztyűs kezét, amellyel kampós botot lenget (az egyikkel) és bőrtáskát lóbál (a másikkal). Kék harisnyanadrágos lábain nincs cipő. Talán azért, hogy be ne törje a házak tetejét, hiszen a földre nem lép soha: mindig csak a magasban jár. Léghajón érkezik, de azt sem köti ki a világért sem - megparancsolja neki, hogy lebegjen csak a háta mögött. Na és a szemüvege, ahogy a fülére kanyarodik, az a csodás, piros keretes zöld szemüveg a zöld füleken, a csigákban göndörödő kék haj bozontjában! A régimódi barna kalap a lengedező dísszel már ráadás csupán, de elmaradhatatlan ráadás.
Madaras Néni láthatatlan, de sok jelből látható, ha jelen van. Először is a madarak, különösen a villogó szárnyú fecskék sorakozóiból tudjuk, hogy megérkezett... Vagy a kémények szürkén bodorodó füstcsíkjaiból, ahogy tekeregnek, tekeregnek, de végül egyetlen gubancba futnak össze.
Madaras Néni hírt hoz. A történetben, amit elmesél, senki sem kételkedik: egyetlen madár sem. A fecskék például! Ők a leghűségesebbek: csivitelnek, gyülekeznek, hallgatják Madaras Néni meséjét, és megfogadják a tanácsát, indulnak délre, mind-mind, a fekete, a lila és a kék kabátos fecskék. A házak melletti öreg tölgyfa száraz, már hosszú évek óta lombtalan ágain is üldögél néhány kismadár, de ők nemigen hallgatják végig Madaras Néni intelmeit. Kíváncsiskodnak kicsit, érdeklődve nézik a csapatba verődő fecskéket, aztán: huss! Röpülnek lakmározni! Nyár vége van, ősz eleje, a napsütés meleg, a levegő átlátszóbb,mint a nyári hónapokban bármikor, a verebek rigók, cinkék és a többiek könnyen vannak. Nem gondolnak a télre. Pedig ha eljön, ha fúj a szél és csikorog a fagy, nehéz a kismadár élete. Emlékszel, mi történt az egyik télen?
Délután öt óra volt. Sötét, hideg, szeles, fagyos délután. Hó mindenütt. Nyakamat behúzva siettem haza. Hát ahogy lépkedek, egyszer csak mit látok? Valami apró göröngy vergődik előttem... Göröngy? Dehogy! Egy kismadár. Lehajolok és fölveszem, melengetem a tenyeremben. Cinege. Széncinege. Fekete sáv húzódik a hasán, kékesfekete a sapkája. Alig él. Mi mást tehetnék, hazaviszem.
Meggyorsítom a lépteimet, és közben érzem ám, hogy mocorog a madár. Egyre erősebben ver a szíve, veri a tenyeremet, mint egy kis kalapács.
Aztán megérkeztem a cinegével - emlékszel? A félig fagyott cinege a meleg lakásban egyszer csak így csinált: huss! És máris fönn ült a könyvespolcon. Aztán a lámpa zsinórjára röppent, aztán az ablaknak, aztán a falnak s végül rémülten leszállt a fikusz karójára. Fogjuk meg a cinegét, mondtuk, mert összetöri magát. Gyorsan lekapcsoltuk hát a lámpákat, és a cinege máris ott verdesett szíve kalapácsával újra a tenyeremben.
Mit tegyünk a cinegével? Ha kiengedjük, megfagy. A jó meleg laskában átmelegedett, ha hirtelen kivágódik a fagyos éjszakába, az bizony a halál lesz számára - nem, nem, ezt nem szabad. Kerestünk hát egy kosarat, leterítettük valami lukacsos, ritka szövésű anyaggal, és ez lett a cinege háza egy éjszakára. Kapott szalonnadarabkákat és dióbelet, tálkában vizet, hogy ne éhezzen és ne szomjazzon.
Másnap aztán elengedtük. Kimentünk az erkélyre, levettük a kosár terítőjét, és a cinege újra így csinált: huss! És már el is tűnt a szemünk elől. Aznap nem volt erős hideg, délben a fagy is fölengedett, remélhetőleg a mi cinegénk is megmenekült.
Lehet, hogy a legközelebbi őszön, amikor újra fölhangzik Madaras Néni meséje, a cinege is gondolkodóba esik. Nem volna jobb, ha ő is elmenne? gondolkodik, gondolkodik, de aztán marad. Hosszú volna neki az út. El is tévedne talán. És ha oda is érne, nem találná a helyét. Madaras Néni mesél, és a mondókája végén odasúgja hallgatóinak: ,,Jön a tél, fúj a szél, röpüljetek délre!" A fecskék, gólyák bólintanak, és mennek. A cinege is bólint, de marad.










 
 
0 komment , kategória:  Mesék,szép történetek  
Az ajándékba kapott mosoly
  2014-04-18 16:42:27, péntek
 
  Az ajándékba kapott mosoly
/Keresztény történetek/

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy 10 éves kislány, aki két testvérével, apukájával és anyukájával élt együtt, egy nagyon boldog, nagycsaládban.
Egy szép, hóeséses téli estén együtt ülték körül a nagy ebédlőasztalt, hogy közös erővel levelet írjanak a közelgő Jézuskának.
A kislány szomorúan ült a papír felett, miközben testvére játékok nevének százait vetette a fehér lapra. A kislány szomorkás arcára édesanyja is felfigyelt, aki megkérdezte a csöppséget, miért nem írt még egyetlen sort sem.
A kislány válasz helyett a könnyeivel küszködött, de azért nagy nehezen elárulta, hogy azért pityereg, mert ő egy nagyon nagy dolgot szeretne kérni karácsonyra. Egy olyat, amit még talán a Jézuska sem teljesíthet. Anyukája megnyugtatta a pityergő kislányt és elmesélte neki, hogy egyetlen egy olyan személy létezik a világon, aki a Földön élő összes gyermek kívánságát teljesíteni tudja. Ez pedig pont az a személy, akinek a levelet kellene írnia.
A gyermek, miután kissé megnyugodott, a következő betűket kanyarította a papírra:

Kedves Jézuska!

Én most először írok levelet neked, mert anyukám azt mondta, hogy te minden kívánságomat teljesíteni tudod.
Én egy nagy ajándékot szeretnék kérni tőled. Nagyon szeretem a nagypapámat, aki nagyon nagy beteg, és már a doktor bácsik sem tudják meggyógyítani. Amióta beteg, már nem játszik velünk és mosolyogni sem mosolyog. Én azt szeretném karácsonyra, hogy a nagypapa legalább még egyszer rám mosolyogjon.
Teltek múltak a hetek és elérkezett a szenteste. Mindnyájan együtt állták körül a karácsonyfát, a nagypapa pedig a karosszékében ülve, éppen hogy csak látta a karácsonyi gyertyák lobogó fényét. Érzéseit kimondani, a tüdejében elhatalmasodó daganatoktól már nem tudta.
A rengeteg játék, ruhanemű és csokoládé mellett, persze a nagypapának is jutott egy masnival átkötött kis doboz. Az egész család odagyűlt a fotelja mellé és mindenki kíváncsian várta, őt vajon mivel lepte meg a Jézuska.
A nagypapi kinyitotta a dobozt, amelyben egy boríték volt. Mindenki türelmetlenül várta, mit tartalmaz a borítékba rejtett papír.
A következő sorokat kezdte felolvasni a nagymama:

Kedves Jézuska!

Én most először írok levelet neked, mert anyukám azt mondta, hogy te minden kívánságomat teljesíteni tudod...
A kislány egyből megismerte a Jézuskának írt levelét. Felnézett a nagypapára, aki most őt nézte, szájának szegletében egy apró piciny mosollyal. Ez volt a nagypapa életének utolsó mosolya, ami csak a kislánynak szólt.

Ez a kislány, azóta minden évben levelet ír a Jézuskának, mert ő már tudja, hogy az igazán fontos kívánságok az év legfontosabb napján valóra válnak.


 
 
0 komment , kategória:  Mesék,szép történetek  
Keresztény történetek
  2014-04-17 17:07:38, csütörtök
 
  Keresztény történetek
/Öntsünk tisztavizet a pohárba/


János 3:16

Chicago városban egy hideg, sötét éjszakán beállt egy nagy hóvihar. Egy kisfiú újságot árult a sarkon, az emberek közül néhányan bent, páran kint voltak a hidegben. A kisfiú annyira fázott, hogy meg sem próbált több újságot eladni.

Odament egy rendorhöz és megkérdezte: ,,Uram, meg tudná mondani, hogy egy szegény fiú hol találhat meleg helyet, ahol éjszaka elalhat? Tudja, egy dobozban alszom a sarok után mindjárt lefelé a sikátorban, és ez elég hideg lesz számomra. Legyen olyan kedves, segítsen egy meleg helyet találnom éjszakára."

A rendor végignézte a kisfiút és ezt mondta: ,,Menj lefelé az utcában addig a nagy fehér házig és kopogtass be. Amikor ajtót nyitnak, te csak mondd azt, hogy János 3:16 és be fognak engedni." A kisfiú megtette. Felment a lépcson, kopogott az ajtón és egy hölgy válaszolt.

A kisfiú felnézett és ezt mondta: ,,János 3:16". A hölgy ezt mondta: ,,Gyere be fiam." Bevezette őt és leültette egy megrepedt aljú hintaszékbe a hatalmas régi öreg tuzhely elott és ő kiment. A fiú ott ült egy rövid ideig és gondolkodott: János 3:16... Én ezt nem értem, de ez biztosan felmelegít egy átfagyott fiút.

Késobb visszajött a hölgy és megkérdezte: ,,Éhes vagy?". A fiú felelt: ,,Hát, csak egy kicsit. Jó pár napja nem ettem és találgattam, meddig bírom még valamicske étel nélkül." A hölgy bevezette őt a konyhába és leültette egy csodálatosabbnál csodálatosabb ételekkel megrakott asztalhoz. A kisfiú csak evett és evett addig, amíg nem bírta tovább. Akkor ezt gondolta magában: János 3:16... Haver, én ezt nem értem, de egy éhes fiút jóllakottá tesz.

A hölgy ezután felvezette őt a lépcson a fürdőszobába egy hatalmas fürdokádhoz tele meleg vízzel. A kisfiú ott maradt és áztatta magát egy ideig. Amíg ezt tette, elgondolkodott: János 3:16... Ezt én nem értem, de egy piszkos fiúból tisztát varázsol. Az az igazság, hogy úgy igazán, még soha nem fürödtem egész életemben. Az egyetlen fürdőm az volt, amikor odaálltam a nagy öreg tűzcsap elé, amikor az kitört.

A hölgy bejött és kivitte őt. Bevezette egy szobába, lefektette egy nagy régi puha ágyba, betakarta a nyakáig, jóéjt puszit adott neki és eloltotta a lámpát. Amíg ott feküdt a sötétben és kinézett az ablakon a lehulló hópelyhekre azon a hideg éjszakán, ezt gondolta magában: János 3:16... Ezt én nem értem, de egy fáradt fiút kipihentté tesz.

A következő reggel a hölgy visszajött és újra levitte a kisfiút ahhoz a nagy asztalhoz, tele ennivalóval.

Miután evett, visszavitte ahhoz a nagy, öreg repedt aljú hintaszékhez a tűzhely elott és felemelte a nagy, öreg Bibliát. A hölgy leült a kisfiú elé és belenézett fiatal arcába.

,,Érted a János 3:16-ot?" kérdezte szelíden. A kisfiú felelt: ,,Nem hölgyem, nem értem. Első alkalommal akkor hallottam, amikor a rendor mondta, hogy ezt mondjam." A hölgy kinyitotta a Bibliát a János 3:16-nál és elkezdett neki Jézusról beszélni. Ott, a nagy, öreg tuzhely elott a kisfiú átadta a szívét és életét az Úr Jézusnak. A kisfiú ott ült és gondolkodott: János 3:16... Ezt nem értem, de egy elveszett fiút megmentetté tesz.

Tudod... bevallom, hogy nem értem, Isten hogyan akarhatta elküldeni az Ő Fiát, hogy meghaljon értem és Jézus hogyan egyezhetett bele, hogy megtegyen egy ilyen dolgot. Nem értem az Atya és az összes angyal gyötrelmét a mennyben, amint látták Jézust szenvedni és meghalni. Nem értem azt a nagyfokú szeretetet IRÁNTAM, ami Jézust a kereszten tartotta a haláláig. Én nem értem ezt, de egy életet teljes értékuvé tesz.

János 3: 16

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz obenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Ha te nem szégyelled ezt, kérlek, kövesd az utasításokat. Jézus mondta: ,,Aki vallást tesz rólam az emberek elott, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám elott." Csak akkor add tovább, ha érted ezt. Én szeretem Istent. Ő az én élet forrásom. Ő tesz engem muködoképessé nap mint nap.


 
 
0 komment , kategória:  Mesék,szép történetek  
Joshua Bell, mint utcai.......
  2011-02-23 13:18:26, szerda
 
  Joshua Bell, mint utcai hegedűs
/Tanulságos Történetek Tárháza/

Hideg januári reggel volt amikor egy ember megállt egy Washington DC-i metróállomáson és hegedülni kezdett. Hat Bach darabot játszott összesen negyvenöt percen keresztül. Ezalatt az idő alatt több mint ezer ember fordult meg az állomáson, legtöbben a munkahelyükre igyekeztek a csúcsforgalomban.

Három perc múlva egy középkorú férfi észrevette a zenészt. Lelassított, és egy pillanatra meg is állt, majd továbbsietett. Egy perccel később a hegedűs megkapta az első egydollárosát, egy nő dobta bele a hegedűtokba anélkül, hogy megállt volna. Néhány perccel később valaki a falhoz támaszkodva kezdte el a zenét hallgatni, de kis idő
múlva az órájára nézett, és továbbsietett .

Legjobban egy hároméves kisfiú figyelt fel a zenére. Anyukája kézen fogva vezette, de a fiú megállt a hegedűst nézni. Nemsokára az anyuka továbbhúzta, de a kisfiú közben végig hátrafelé kukucskált. Ugyanez más gyerekkel is megtörtént, kivétel nélkül mindegyik szülő továbbvezette őket.

A 45 perces előadás alatt csak 6 ember állt meg zenét hallgatni. Nagyjából 20-an adtak pénzt, de közben le sem lassítottak. Összesen $32 gyűlt össze. Amikor vége lett a zenének, és elcsendesedett az állomás, senki sem vette észre a változást. Senki sem tapsolt, senki sem gratulált.

A járókelők nem tudták, hogy a világ egyik leghíresebb hegedűművésze, Joshua Bell játszotta a zenetörténelem legnehezebb darabjait 3.5 millió dollár értékű Stradivari-ján. Két nappal a metróállomásbeli előadás előtt egy teltházas bostoni színházban lépett fel, ahol a jegyek átlagosan $100-ba kerültek.

Ez egy igaz történet! Joshua Bell álruhás metróbeli fellépését szociológiai kísérletként a Washington Post szervezte. Azt vizsgálták, hogy egy hétköznapi környezetben egy alkalmatlan időpontban vajon felismerjük-e a szépséget, megállunk-e hogy befogadjuk, és értékeljük-e a tehetséget egy váratlan helyzetben.

A kísérlet eredményének egyik lehetséges következtetése: ha nincs időnk arra, hogy megálljunk és hallgassuk a világ egyik legjobb zenészét a zenetörténelem legvirtuózabb darabjait játszani, vajon mi minden más mellett megyünk el észrevétlenül ugyanígy nap mint nap?


 
 
0 komment , kategória:  Mesék,szép történetek  
Bali Nóra : ANGYALEMBEREK
  2010-10-19 15:51:24, kedd
 
 
Bali Nóra : ANGYALEMBEREK
Forrás : a www.angyalemberek.gportal.hu

Elgondolkodva ültem Alex mellett egészen a kastélyig. Ott összepakoltam a holmimat, Alex meg közben készített egy gyors ebédet. Evés után elbúcsúztam Arikitől, a lovaktól, és indultunk Pest felé.

Ahogy egyre távolabb kerültünk a kastélytól, és közeledtünk a régi, ismerős világom felé, megjelentek újra bennem a hétköznapi gondolatok és a szokásos kétségek. A belső bizonyosság megmaradt bennem, de a normál gondolkodásmódomnak is a helyére kellett tennie az eredményt. Szükségem volt rá, hogy szavakban is meg tudjam fogalmazni, mi történt velem.
Alex halkan dúdolgatott vezetés közben. Feléje fordultam:
- Tegnap nagyon pontosan tudtam, hogy ki vagyok én. Ma is tudom, csak nem könnyű megmagyarázni magamnak. Szerinted hogy van ez, mi valójában az ember?
Alex elnevette magát:
- Tőlem kérdezed? Honnan tudjam, én isten vagyok.
- Azért kellene tudnod.
- Azt, hogy te ki vagy, csak te döntheted el. És megvan már a válasz, csak a nappal fényében is meg kellene fogalmaznod.
- Na jó. Tehát ember vagyok, e föld jogos tulajdonosa. Anyagból vagyok, és szellemi részből is. Dehát eddig is ez volt minden ember, mi most a különbség?
- Aki ide, erre a Földre születik, az kap egy emberi testet, és embernek tartja magát. De ez csak az alap. Az új Ember, a Vízöntő-kor embere, akinek tegnap megnevezted magad, a tudatos ember, aki szabad döntéssel vállalja ezt. Az átlagember csak él, de nem tudja, hogy ki ő, mert eszébe se jut, hogy lenne választási lehetősége, hogy más is lehetne.
- És mi van az angyalemberekkel?
- A többségüknek éppen az a gondja, hogy nem akarják vállalni az ember szerepet, mert csak a hétköznapi példákat látják, és azok nem vonzóak a számukra. Ezért inkább a szellemi részükkel próbálnak azonosulni. Sokan vannak, akik a szellemi oldaluk emlékei alapján élik az életüket, csillagküldötteknek, más világból érkezőknek, magas szintű szellemi tanítóknak tartják magukat. Ez gyakran igaz is, csak közben azt felejtik el, hogy a sokféle más világból pont azért születtek ide, hogy Emberré, új emberré válhassanak.
Ez most egy nagy lehetőség itt, a mi galaxisunkban. Sok minden történik máshol is, mindenhol vannak fontos fejlemények. Nálunk most ez a nagy esemény: hogyan zajlik le ez a változás, és hányan tudnak jól élni ezzel az eséllyel. Ez itt egy új világ kezdete, amihez az új emberre van szükség.
- De mitől olyan más ez, mint a régi?
- A tudatosságtól. Ezt a szerepet csak tudatosan lehet vállalni. Ehhez fel kell ismerni, hogy volt és van szabad választási lehetősége mindenkinek, aki ide születik. Ha itt van, az azt jelenti, hogy ide akart megérkezni, és itt akar élni. Ez az egész helyzet nem véletlen, már nincs eleve elrendeltség, és nem a kiszámíthatatlan sors vagy egy emberekkel sakkozgató isten döntése folytán került ide. Ez a szemléletmód a kiinduló helyzet ahhoz, hogy aztán a következő lépéssel a jelenben is tudatos, szabad és felelősségteljes emberként éljen itt.
Itt a lehetőség a döntésre. Bárki lehet Ember, aki idetartozónak vallja magát, aki a Föld tulajdonosa akar lenni, és vállalja az ezzel járó felelősséget, mindegy, honnan jött, milyen múlttal érkezett. Azzal, hogy ebben a testben él, már belépőjegyet váltott ehhez a közösséghez, most már csak tudatosan is igent kell rá mondania, és aztán ennek megfelelően cselekednie. Te ezt a döntést hoztad meg tegnap este, és most következik a cselekvés ideje.

Elgondolkozva néztem a májusi szántóföldeket. Pár napja is ugyanezen az úton jöttünk. Szinte semmi sem változott, ugyanúgy zöldelltek a vetések, ugyanígy sárgállott a repce ezen a faluvégen akkor is. Vajon a bennem levő változás mennyire látványos?
- Azt sem tudom biztosan, hogy mindebből mennyi volt a valóság.
- Azt teszel, amit akarsz, és azt hiszel, amit akarsz. Ha valóságnak tartod, akkor az lesz, ha álomnak, akkor az. De te, aki mindezt átélted, akár álomban, akár valóságban, már sosem leszel ugyanaz, mint aki hét napja voltál. Az élmény mindenképpen a tiéd, rajtad áll, mit kezdesz vele.
- De ez az újfajta, tudatos élet elég nehéznek tűnik.
- Ne tehernek lásd, mert akkor agyonnyom a súlya, amit magadra húzol. Tekintsd inkább úgy, hogy egy nagy kaland részese vagy, amit te választottál magadnak. És ebben a kalandjátékban a szabályok szerint időnként célszerű megtenni egyes dolgokat. Úgy, ahogy a fociban is fontos rugdalni egy labdát, és a hálóba lőni, pedig racionálisan nézve semmi értelme az egésznek. Ha nem akarsz szívvel-lélekkel gólt szerezni, akkor nem is érdemes a pályán lenned. De ha beleéled magad a játékba, akkor az öröm és a siker a valóságban is a tiéd lesz, függetlenül attól, volt-e valami kozmikus értelme a labdakergetésnek.
Játék ez az egész. Játszd komolyan, mert csak úgy van értelme, de vedd könnyedén! Bármikor kiszállhatsz, bármikor választhatsz más szerepet, de ha nem éled bele magad abba, amit éppen játszol, akkor nem sokat ér az egész. Élvezd a játékot, éld meg az élményeket. És mellesleg, hátha valóban fontos az a szerep, amit betöltesz. Ki tudja, mi a tétje ennek a focimeccsnek. Lehet, hogy csak egy barátságos edzőmeccs, de lehet, hogy a világbajnoki döntő.

Közben egy heves zápor ért el bennünket. Alex lassított, mert az esőfüggönyön át alig lehetett látni az utat. Az útpadkán hömpölygött a víz. Friss esőillat töltötte be az autót. Aztán pár perc múlva elállt a zápor, és a tisztára mosott, nedvesen fénylő aszfalton haladhattunk tovább. Az út menti bokrok, fák levelein csillogott az újra kisütő Nap fénye. A távolban már feltűntek a budai hegyek, látszottak az emeletes házak csúcsai. Felbukkant a gondolatomban Péter alakja. Alex válaszolt rá:
- Hozzá megyünk. Bár a lakásod már rendben van, de itt az ideje, hogy belevágjatok ebbe a kapcsolatba.
- Nem lesz könnyű. Péter először meg akarja tudni, ki volt az apja - néztem Alexra.
- Már tudni fogja. Eljött rá az idő - mondta komolyan Alex.
Ettől viszont én bizonytalanodtam el. Hogyan viselkedjek valakivel, akinek egy isten az apja?
Alex a szeme sarkából rám pillantott, majd elmosolyodott:
- Próbáld meg észben tartani azt is, hogy te ki vagy. Szerintem igazán jól összeilletek.
Váratlanul előremutatott:
- Nézd, ott is egy szivárvány! Ráadásul ez egy dupla ívű.
Pontosan előttünk ott fénylett a hatalmas, kettős szivárványív. Az út alatta vitt el. Ahogy haladtunk, látszott, hogy át fogunk menni a szivárvány alatt.
- Hát jó - dőltem hátra az ülésben -, én már itt vagyok. Nézzük akkor, milyen az élet a szivárványkapu után...

***

(A könyvnek ez az utolsó oldala. De az élet megy tovább...)

Ez az írás a Creative Commons licencek Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! feltételeivel szabadon tovább terjeszthető. Attribution Non-Commercial No Derivatives (CC-BY-NC-ND)
Tehát: Nevezd meg a szerzőt és címet! Ne add el! Ezt a művet nem használhatod fel kereskedelmi célokra. Ne változtasd! Ezt a művet nem módosíthatod, és nem készíthetsz belőle átdolgozást, származékos művet. Ezek tiszteletben tartásával szabadon terjesztheted, másolhatod vagy bemutathatod.

Forrás: www.angyalemberek.gportal.hu

Nos, ezzel az írásmű végetért. Bízom benne, hogy tetszett a Kedves Olvasónak!


 
 
0 komment , kategória:  Mesék,szép történetek  
Bali Nóra : ANGYALEMBEREK
  2010-10-18 16:17:55, hétfő
 
  Bali Nóra : ANGYALEMBEREK
Forrás : a www.angyalemberek.gportal.hu

Folytatás ...

2005. május 15. vasárnap, Velem

Úgy ébredtem, hogy az a mindenség, amit az éjszaka megéltem, fokozatosan elkezdett összesűrűsödni, aztán egyszer csak visszaértem ide, a Velem fölötti hegyoldalra, és megérkeztem a testembe. A szemem előtt először csak valami nagy fehér fény volt, aztán szivárványszínű karikákká szóródott szét, és végül a helyükre kerültek a színek: kék ég, zöld lombok, barna fatörzsek, szikrázó harmatcseppek a fűszálakon.
Aztán megláttam Alexet is, aki éppen a teáskannát vette le a tűz fölé lógatott ágról. Mellette Luca kenyeret szelt az egyik farönkön.
- Jó reggelt, Anna! - mosolyogtak mindketten rám.
- Jó reggelt! - mondtam, és kihámoztam magam a hálózsákból. A reggel hűvös volt, de jólesett a borzongató levegő, segített abban, hogy visszataláljak a testembe. Aki fázik, az biztosan én vagyok. Ugráltam és hajlongtam egy kicsit, hogy felmelegedjek, aztán felvettem a dzsekimet, és lekuporodtam a tűz mellé egy farönkre. Alex gőzölgő poharat nyújtott felém:
- Csalántea. Egészséges reggeli ital.
Megmelengettem a kezem a forró fémbögrén, és belekortyoltam a teába. Átjárt a melegsége, és a jellegzetes, friss íz.
Csináltam magamban egy gyors leltárt. Teljesen normálisnak éreztem magam. Tudtam, hogy tegnap volt egy nagyon különös élményem, abban is biztos voltam, hogy mindez valóság, de nem éreztem magamat valami világmegmentőnek, netán a világ urának. Fényes Anna vagyok, rengeteg új ismerettel önmagamról és a világról, érdekes új barátokkal, de alapvetően ugyanaz vagyok, mint egy hete. Csak akkor még nem tudtam magamról, hogy mindez én vagyok.
Ezek a gondolatok megnyugtattak. Felnéztem. Alex vékony faágakra szúrta fel a Luca által felszeletelt kenyeret, és az egyiket felém nyújtotta:
- Reggeli pirítós kenyér. Bár nincs hozzá szalonna, talán így is jó lesz.
Elvettem az ágat, és a parázs fölé tartottam. Mindhárman ott sütögettük a tűz körül a kenyeret. Biztos voltam benne, ha Alex akarná, egy többfogásos menüt is ide tudna varázsolni, de éreztem, hogy így mennyivel élvezetesebb az egész. Olyanok voltunk, mint a hétköznapi kirándulók.
A kenyerem ugyan füstszagú lett, és az egyik sarka kicsit elszenesedett, mert túl közel tartottam a parázshoz, de nagyon finom volt.
Feltámadt a szél. Felnéztem, a lombok között egy sötétebb felhősáv úszott el felettünk. Pár koppanással esőcseppek hullottak mellénk, de amilyen gyorsan jött, tovább is haladt a zápor, épp csak a széle érintett minket. Luca is felnézett:
- Egy kis májusi eső. Azt hiszem, látszik majd a szivárvány.
- Nézzük meg! - állt fel Alex lelkesen.
- Jó, menjünk! - mondtam, és én is felkeltem.
Alex nagy lendülettel elindult a lejtőn lefelé, keresztül az erdőn, mi meg Lucával utána. Pár méter után mindhárman úgy futottunk nevetve a fák között, akár a kamaszgyerekek. Átugrottuk a patakot, kerülgettük a fákat, botladoztunk az aranysárga avarban a gyökerek, kövek között. Aztán felkapaszkodtunk egy meredek emelkedőn az útra, és versenyt futottunk egy út széli tisztásig, amit fehérlő sziklafal keretezett. Persze Alex ért oda elsőnek, de a tisztás szélén megfordult, hanyatt vetette magát, és hagyta, hogy mi ketten Lucával érjük el a sziklafalat. De mi elkaptuk a két karját, és bevonszoltuk a célba. Aztán lihegve ültünk egymás mellett a nedves fűben, és nevettünk.
- Nézzétek, itt a szivárvány! - állt fel Luca, és az égre mutatott.
Felkeltünk mi is. A ragyogóan tiszta égbolton már csak apró felhőfoszlányokat kergetett a szél. A reggeli napfényben a fejünk felett egy széles, tökéletes szivárvány ívelte át az eget. A két vége a végtelenbe nyúlt, olyannak tűnt, mintha az egész Földet fogná körbe. És az egésznek mi álltunk a közepén.
Alex kinyújtotta a kezét. Luca megfogta, és mindketten rám mosolyogtak:
- Új szövetség? - kérdezte Alex.
- Az új Emberrel - fűzte hozzá Luca. - Immár egyenrangú felek szövetsége.
- Igen - feleltem, és én is kinyújtottam a kezem.
A három kéz összefonódott. Az égből egy nagy esőcsepp hullott az összekulcsolódó ujjainkra. A felszínén ott csillogott az égi szivárvány tükörképe, megpecsételve ezt a szövetséget. Végtelennek tűnt a pillanat, ahogy ott álltunk, ebben az egységben.

Aztán Alex megmozdult, és vidám hangja feloldotta ezt a komoly hangulatot.
- Szerintem igazán eredményesek voltunk, úgyhogy akár indulhatunk is haza. Vár ránk az élet, a mindennapi munka, és még rengeteg új élmény.
Eszembe jutott Péter. Igen, jó lenne visszamenni. És vajon mi van a lakásommal? Valamit a fordítással is kellene kezdenem. Most már sürgető volt bennem a vágy, hogy menjünk. Szóval visszazökkentem a hétköznapi kerékvágásba.
Jókedvűen mentünk vissza a tisztásra. Luca összeszedte a holmikat, Alex a patakról hozott vízzel eloltotta a parazsat, aztán elindultunk.
A tisztás mellett vadregényes gyalogút vezetett le a hegyről. Két oldalról magas partfal szegélyezte, amit a fák gyökerei szőttek át, és fölénk borultak a nagy faóriások. A talpunk alatt a szikla is szivárványosan csillogott a lombok közt betűző napfényben. Baloldalon, egy mély völgyben a patak csobogott mellettünk. Érezhetően melegebb lett, ahogy leértünk az aszfaltozott útra, és már látszott a kanyarban a falu szélső háza. Egy darabig az úton mentünk, pár autó is elhúzott mellettünk, aztán Alex átlépett az út menti árkon, és egy bokrokkal félig benőtt, keskeny ösvényen ballagtunk tovább. Átmentünk egy kis hídon, és egy hangulatos patakvölgybe értünk. Mellettünk pár méterre vezetett a műút, a túloldalán már a házak sorakoztak, de itt a hegy alatt megmaradt még egy mini világ. Jobbra egy út, vagy talán csak egy vízmosás vezetett vissza a hegyoldalra. Luca megállt.
- Én most elköszönök. Nagyon örülök, hogy együtt lehettünk. Jó utat hazafelé! - mondta, és megölelt.
Elbizonytalanodtam. Sajnáltam, hogy ő nem jön tovább velünk, mert számomra így, hármasban tűnt kereknek a világ.
- Már benned teljes a világ, és én is ott vagyok benned, a testedben. Mindig veled vagyok, minden mozdulatodban, ahogy Alex ott van minden gondolatodban. És amikor a benned levő érzések és gondolatok összhangjával cselekszel, akkor eggyé válunk benned mindhárman. Sosem vagy egyedül.
Alexet is megölelte, aztán elindult a levelekkel borított ösvényen a fák között. Pár lépés után elmosódott az alakja, és eltűnt, vagyis inkább ezernyi apró résszé vált szét, beleolvadt a fákba, a levelekbe, a földbe, és a mellettünk csobogó patakba.
Alex után indultam, és hamarosan rátértünk újra a műútra, majd egy kanyar után már az autónál voltunk. Körülnéztem még egyszer alaposan, hogy emlékezhessek a tájra, majd beszálltam az autóba. Alex megfordult a buszmegálló előtt, majd elindultunk visszafelé. Szótlanul ültem mellette, míg elhagytuk a Velem feliratú táblát. Hát igen, ki mással találkozhattam volna itt, mint önmagammal.
De aztán eszembe jutott, hogy hova is megyünk, és újraéledt bennem a vágyakozás a pesti környezet iránt. A lakásom, a munkám, és... Péter.
A VÉGE következik


 
 
0 komment , kategória:  Mesék,szép történetek  
Bali Nóra : ANGYALEMBEREK
  2010-10-15 17:54:55, péntek
 
  Bali Nóra : ANGYALEMBEREK
Forrás : a www.angyalemberek.gportal.hu

Folytatás ...

Elképesztően hangzott, hogy két isten a barátságát ajánlja nekem, de még elképesztőbb volt az, hogy ezt teljesen természetesnek éreztem. Bólintottam:
- Nagyon örülnék neki, mert még rengeteg kérdésem van.
- A kérdésekre ott a Könyvtár. Mi inkább a beszélgetésekhez meg az élményekhez lennénk társak - nevetett Alex.
- De kézenfekvőbb megkérdezni valakit, aki itt van, mint a könyvek között keresgélni. És maradtak még olyan egyszerű kérdéseim, amik talán meg sincsenek a Könyvtárban.
- A Könyvtárban minden benne van, legfeljebb a kérdésen kell módosítani, hogy megtaláld hozzá a választ.
- Na jó. Akkor csak úgy, beszélgetésként kérdezem, hogy vajon mennyi volt ezekben az eseményekben az én fantáziám, és mi volt a valóság?
- Nem mindegy? Az eredmény a lényeg, az, hogyan döntöttél.
- De egy játék volt csak?
- A döntés véresen komoly. Élet-halál szinten komoly.
- És a többi? A körítés, a személyek? Azt csak képzeltem?
- Egy részét igen. De az alap, energiaszinten valóságos volt: ezekkel a szellemi energiákkal kerültél kapcsolatba, bár a szimbólumokat a te tudatod illesztette hozzájuk. Van egy olyan szintje a valóságnak, amit az emberi agy nem képes önmagában értelmezni, de hogy mégis kezelni tudja, képeket rajzol köréje. Ezek általában ősi, alapvető jelképek, ezért vannak hasonló látomásaik különböző embereknek. Mint amikor a szerelem kifejezésére egy szívet rajzol valaki, vagy verset ír az érzéseiről. Az alap valódi, de hogy milyen szavakat, képeket találsz rá, az már egyéni, és az emberek többsége mégis pontosan fogja érteni, hogy mit akartál kifejezni vele.
Az élményed magja egyértelműen valóság volt. A feladatokkal találkoztál odabent, és ez valódi próbatétel volt, nem játék. És döntöttél, aminek az eredményeként most itt beszélgethetünk, ebben az általad választott, a döntéseddel megteremtett valóságban.

Az általam teremtett valóság. Igen, ezt éreztem azóta, hogy kijöttem a barlangból. Sokkal erősebb kötés fűzött ehhez a világhoz, mint korábban. Látszólag ugyanezek a fák álltak itt akkor is, mielőtt beléptem a barlangba, ugyanez a patak folyt itt, ugyanaz volt a föld a lábam alatt, és az ég a fejem felett. Mégis más lett minden. Az enyém lett, a részemmé vált.
- Erre vártam már régóta - szólalt meg mosolyogva Luca. - Az ember szavakban mindig azt hirdette, hogy ő a birtokosa ennek a Földnek, mégis úgy viselkedik, mint egy felelőtlen albérlő egy lakásban. Ha úgy tartja a kedve, kitöri az ablakot, eltüzeli a bútorokat, sáros lábbal tapos a szőnyegen, a koszos kezét a függönyökbe törli, és szétszórja a szemetet. Nem gazdálkodik, csak kihasználja, felhasználja azt, ami van, és nem törődik a holnappal.
Egyetlen felelősségteljes tulajdonos sem viselkedik így egy lakóházban. Az eddigi emberiség csak bitorolta ezt a bolygót. Épp itt az ideje, hogy megérkezzenek a valódi tulajdonosok, akik tettekkel bizonyítják, hogy képesek megtartani és gyarapítani a vagyonukat. Akik felismerik az értékeit, gazdálkodni tudnak a javaikkal, és együtt élnek vele, nem csak a felszínén élősködnek... Akik együtt élnek velem - ismételte meg halkan Luca, és a hangjában mintha az egész bolygó vágya visszhangzott volna.
- És azért is kell egy felnőtt tulajdonos, hogy meg tudja védeni ezt az életet - folytatta Alex - a külső támadásoktól és az éretlen lakók önpusztításától is. Azok a bolygóméretű változások, amelyek most a természetben zajlanak, a hétköznapi emberek számára ijesztőek, félelmetesek. Az albérlőket figyelmezteti a recsegés, ha így folytatják, a fejükre fog dőlni az egész ház. Nektek, a tulajdonosoknak pedig felébresztő hatású, kihívást, feladatot jelent: vegyétek kézbe az irányítást, mert a ti értékeitek kerültek veszélybe. De ehhez egyre több ilyen emberre van szükség, mint amilyen te is vagy. Szerencsére sokan születnek már, és egyre többen rá is ébrednek arra, hogy kik ők igazán.
- És hamarosan találkozhatunk majd egymással?
Kis csend lett, egyikük se válaszolt. Aztán Alex szólalt meg:
- Persze, találkozhatnátok. Felnőttek vagytok, szabadok, nincsenek tiltó korlátok körülöttetek. De a legtöbben mégis a magányos munkát választjátok.
- De miért? Hiszen sokkal könnyebb lenne együtt dolgozni a többi hasonló társsal, közösen jóval nagyobb eredményeket érhetnénk el.
- Igen, egy helyre sűrítve az energiákat nagyobb lenne a hatás, de csak azon a területen. Ettől megint kialakulna a hagyományos alá-fölérendeltség, a fejlettebb, tudatosabb és a hétköznapi emberek csoportjai között. De ti éppen ezt akarjátok elkerülni. Ezért csak néha találkoztok össze, legfeljebb egy-egy kézfogásra, aztán újra más utakon haladtok. Időnként pár ember tartósabban is összekapcsolódhat, de még náluk is nagy a veszély, hogy a szoros kötés kiemeli őket a többségből, föléje kerülnek az átlagemberek világának, és az, amit alkotnak, nem tud széles körben elterjedni, csak ott lebeg az emberek feje felett, mint egy elérhetetlen ideálkép.
Azt választottátok, hogy többnyire nem ti személyesen, hanem csak az eredményeitek találkoznak össze, és azok hatása összegződik úgy, hogy az minden ember számára elérhető, használható legyen. Szellemi szinten megvan a nagyon szoros kapcsolat, és a megvalósult, tárgyiasult formák is egy összefüggő, közös, nagy rendszerbe illeszkednek bele. De azért, hogy át tudjátok fogni ezt a világot, azért, hogy mindenkire hatni tudjatok, itt a földi életben bizonyos távolságra álltok egymástól.
- Valahogy úgy, ahogy ez az erdő itt körülöttünk - mutatott a fákra Luca. - A gyökereik egymásba fonódnak, és odafönt a lombjuk is egységet alkot. De itt, ahol mi sétálunk közöttük, általában egyesével, külön-külön állnak. Ti is ilyen oszlopokként álltok a világban, miközben lent és fent is szorosan összetartoztok a társaitokkal. Még nem vagytok elegen ahhoz, hogy teljesen átfogjátok a Földet, de egyre többen lesztek, és a hatásotok egyre jobban érezhető.

Csend lett. Még mindig nem értettem sok részletet, de éreztem, ha mindenre választ akarnék kapni, akkor eltávolodnék attól a belső nyugalomtól, attól az egyértelmű erőtől, ami most eltöltött. Tudtam, hogy holnap, és majd pár nap múlva úgyis újra tele leszek kérdésekkel. Most inkább élvezni akartam ezt az érzést, amíg még őrizni tudom, hogy legyen mire visszaemlékeznem a bizonytalanabb időszakokban.
Hallgattunk. A tűz már csak parázslott. Felettünk halkan susogtak a lombok. Később Alex felállt, és hálózsákokat vett elő a félhomályból. Leterítettük a tűz mellé, és belebújtunk.
Megint itt voltam az éjszakai égbolt alatt, és újra más szemmel láttam a világot körülöttem.
Nem aludtam el, hanem hagytam, hogy teljesen kitöltsön az érzés, ami ott volt bennem. Éreztem, ahogy terjedek szét, és fokozatosan eggyé válok mindazzal, ami körülvesz. Éreztem a földet, a fűszálakat, a fákat, a patakot, aztán az egész hegyet, a falusi házakat is, az embereket külön-külön, aztán egyre szélesebben az egész kontinenst, a tengereket, a bálnákat az óceánokban, az őserdőket és a sivatagokat, a szelet valahol a Himalája felett, és aztán odafent a Holdat, a túloldalon a Napot, és végül a végtelen csillagos mindenséget.
Mindennek a része voltam. Minden én voltam.
Folytatom.../290/


 
 
0 komment , kategória:  Mesék,szép történetek  
Bali Nóra : ANGYALEMBEREK
  2010-10-14 15:27:35, csütörtök
 
  Bali Nóra : ANGYALEMBEREK
Forrás : a www.angyalemberek.gportal.hu

Folytatás ...

Hátravetettem a fejem, és a sötétség képébe nevettem:
- Igen! Ez a Föld az enyém. Én vagyok itt az isten és az istennő... egyik része. És örülök, hogy nem vagyok egyedül.
Élveztem, hogy úrrá tudok lenni a hatalom csábításán. Több vagyok nála, mert a szabadság minden hatalomnál nagyobb erő. A szabad döntés elsöpör minden hatalmat.
A világ megremegett körülöttem, rázkódott az egész mindenség. Hatalmas csattanásokkal darabokra tört a sötétség, fények villództak, kavarogtak. Olyan volt, mint az ősrobbanás. De valaki üvöltött és dühöngött az egész közepén, és éreztem, ahogy engem is ragad magával az örvény. Ekkor egy erős kéz kapta el a karomat, és Alex rántott magához. Átölelt, és szorosan tartott, amíg körülöttünk úgy tűnt, hogy az egész világ felrobban. A másik oldalról Luca fogta át a vállamat. A tér is remegett, és ahogy ott álltunk, éreztem, hogy hármunk köteléke az egyetlen szilárd pont.
- Örülök, hogy úgy döntöttél, a világodba mi is beletartozunk - nevetett rám Alex.
Az üvöltés erősödött, mintha felénk tartana, a robbanások már ránk irányultak. Alex bal kézzel engem tartott, a jobbat felemelte, és halk, nyugodt hangon megszólalt:
- Mi vagyunk az urai ennek a világnak.
Az üvöltés körbevett minket, mintha egy fenevad szájában lettünk volna.
- Elpusztítom! - üvöltötte.
- Megvédjük. - Alex hangja kemény volt, határozott. Nem kiáltott, mégis hangosabb volt, mint az üvöltés.
- Soha nem győzhettek!
- De te sem - felelte Luca.
- Nélkülem nem is léteztek!
- De nélkülünk te sem létezel.
- Én létezem - mondtam, és kibontakoztam Alex és Luca karjai közül. Léptem egyet előre, és éreztem, ahogy a káosz meghátrál előlem. Tudtam, hogy én vagyok az erősebb. - Én létezem önmagamban is, mert bennem egyesül a két világ. Bennem van az anyag és a szellem. Én vagyok minden: a fény és a sötétség is. Te is én vagyok: a káosz is az én részem, ahogy a rend is. Mindannyian az én világom részei vagytok. Én vagyok az EMBER.

Csönd lett. Mintha egy végtelen tér közepén álltam volna, amelyben egyszerre volt jelen milliónyi nap fénye és az űr sötétje, a mozgás és a mozdulatlanság, a teljes egység és a változatosság. Ebben a pillanatban pontosan tudtam, mi minden vagyok.

Aztán elhalványult az érzés, alaktalan foltok mozdultak körülöttem, és egyszerre ott álltam a hétköznapi világban, a barlang előtt. Alex és Luca nézett rám.
Aztán Alex megmozdult, és a tűz felé fordult:
- Nagyszerű, éppen elkészült a gombapaprikás. Gyertek, együnk.
Én még nem tértem magamhoz. Luca elindult, leült Alex mellé egy farönkre. Mindketten hívogatóan néztek rám:
- Gyere, biztosan megéheztél! - és Alex egy másik farönkre mutatott. - Ülj csak le, máris tálalok.
- Dehát... - alig találtam szavakat. - Épp most győztem le a Káoszt.
- Ezek után igazán rád fér a vacsora - mondta könnyedén Alex.
- De ez azért nagy dolog volt, nem? Ellenálltam mindenféle csábításnak, felismertem, hogy ki vagyok, legyőztem egy hatalmas erőt. Ez óriási! Ezek után most üljek le egyszerűen vacsorázni?
- Miért, mi jobbat tudsz ennél? Igazán finom a gombapaprikásom. Puha kenyér is van hozzá - azzal merített a tűz felett lógó bográcsból egy kerek tálkába, és Lucának nyújtotta.
Én még mindig a barlang előtt álltam.
- Akkor nem is volt igaz semmi? Semmi nagy dolog nem történt, csak képzeltem valamit, és aztán kisétáltam a barlangból?
Alex magának is szedett az ételből, aztán leült Luca mellé. Nem válaszolt. Enni kezdtek, egyikőjük sem nézett rám.
Nem értettem, mi van. Amikor a pincéből sikerült kijönnöm, akkor látszott, hogy büszkék rám, megdicsértek. Most, amikor a világért küzdöttem meg egy hatalmas ellenféllel, szóra se méltatják az egészet?
Csalódottságot éreztem. Oda akartam menni melléjük, de a lábam nem mozdult. Mintha legyökerezett volna.
Aztán éreztem azt az erőt, ami a kőkörben is volt, éreztem, ahogy a lábam folytatódik tovább, és ott van lenn abban az izzó mélységben. De most a fejem is folytatódott, egy hatalmas energiaoszlopként hasított felfelé az égbe, és összekötött egy távoli, fénylő energiával. És éreztem, ahogy ez a két erő bennem találkozik, a testemben egyesül. Mindkettő én vagyok.
Mintha összeadódott volna a két energia, éreztem az egész hatalmas erejét. És már tudtam, hogy ezzel az erővel, aki én vagyok, teljesen természetes, hogy több vagyok a Káosznál, és több vagyok az isteneknél is. Mert Ember vagyok.
Mozdult a lábam, és odasétáltam a tűzhöz:
- Az illata tényleg jó - jegyeztem meg, és szedtem magamnak a tányérba. Alex és Luca fénylő mosollyal néztek fel rám.
- Jó étvágyat! - mondták egyszerre, és nevettek. Alex odanyújtotta a kenyeret.
A gombapaprikás valóban finom volt. Mire befejeztem az evést, lassan visszatért a hétköznapinak tekinthető tudatom is. De mögötte már nem csak egy általános tudás volt.
Amikor végeztünk, Luca elöblítette az edényeket a kis patakban, aztán csak ültünk hármasban a tűz mellett szótlanul. Lombsusogás, halk madárhangok, a patak csobogása, és időnként szúnyogdöngés társult a tűz pattogásához.
Közben besötétedett, és a csillagok ma is felragyogtak felettünk. Felkelt a Hold is. Körülöttünk a fák lombja beleolvadt az éjszakai égboltba, magasba nyúló törzseik szilárd oszlopokként mintha magát az eget tartották volna.
Alex felállt, és egy újabb ágat hozott a tűzre. Magasra csaptak a lángok, bevilágították a kis tisztást, ahol ültünk. A sziklaüreg sötétlő szája körül táncoltak az árnyékok.
- Érted már? - kérdezte meleg hangon Alex, és a hangjában nagyon mély szeretet volt. - Nem dicsérhettünk meg, hiszen többre vagy képes, mint mi. Ezt, amit most megtettél, mi már nem minősíthetjük. Csak te értékelheted az eredményedet, mert az csak a tiéd.
- Mi csupán örülhetünk annak, hogy kettőnkből egy sokkal hatalmasabb lény született, aki már nem szorul a mi védelmünkre - fűzte hozzá Luca. - Felnőtt az Ember.
- Ebben azért nem vagyok teljesen biztos - jegyeztem meg.
- Ne félj, a felnőttség nem magányt jelent - mondta Alex. - Nézd a világot: az egészséges felnőtteknek sokféle kapcsolata van, ismeretségek, barátságok, szerelmek, családi kötések. De az egésznek egy felnőtt, tudatos élethelyzet az alapja. Itt vagy most. És ha te is úgy gondolod, mi szívesen leszünk a barátaid.
Folytatom.../288/


 
 
0 komment , kategória:  Mesék,szép történetek  
Bali Nóra : ANGYALEMBEREK
  2010-10-13 15:20:44, szerda
 
  Bali Nóra : ANGYALEMBEREK
Forrás : a www.angyalemberek.gportal.hu

Folytatás ...

Bár lehet, hogy éppen ezt nem akarom. Nem akarok egy ilyen, fentről, készen kapott bizonyosságot. Magamnak kell kitalálnom, hogy ki vagyok. Na jó, lehet, hogy ez a fontos felismerés. Ne mondja meg nekem senki, hogy ki vagyok én, majd én tudni fogom, magamtól. A válasz tehát nem ebben a barlangban van, hanem bennem. Akkor talán mehetnék is kifelé innen.
Megálltam, körbefordultam, de sehol semmi. Nem volt fény, nem látszott a kijárat.
A fenébe, akkor még maradt kérdés, amire itt kell választ találnom. Lehet, hogy ha magamból is, de mégis itt és most kell kimondanom, megfogalmaznom, hogy ki vagyok.
Elegem volt a sétálgatásból. Megpróbáltam fölfelé menni, és meglepődtem, mert az is sikerült. Mintha összesűrűsödött volna a talpam alatt a levegő, ruganyos volt, rá lehetett lépni, és haladni felfelé. Éreztem, hogy ritkul a levegő, és egyre nagyobb lesz az űr körülöttem. Talán a tudatosság felsőbb szintjeire érek végre - mondtam magamnak bíztatóan.
Egyszer csak megjelent egy zöldes fénypont, de ez olyan földöntúli zöld volt, nem hasonlított Lucifer mohazöldjéhez. A fény megerősödött, és egy alacsony, szürke emberke állt a közepén, nagy fejjel, nagy sötét szemekkel. Majdnem elnevettem magam: egy UFO! Jobban nézett ki, mint a rajzokon, majdnem olyan magas volt, mint én, és nem olyan vékony, mint a filmekben, sokkal emberibb volt.
Megmozdult az apró szája, de a hang mintha a fejéből jött volna:
- Üdvözöllek, testvér. Az egész kollektíva örvend, hogy visszataláltál hozzánk.
Elmúlt a nevethetnékem. Mintha igazat mondana.
- Mindig idegen voltál a Földön. Más, mert máshonnan származol. Más csillag szülötte vagy, és fontos feladattal érkeztél a Földre. Fel kell emelned a földi ember tudatosságát, hogy méltóvá váljon arra, hogy a Kozmikus Közösség tagja legyen. Itt az idő. Ha nem kapja meg a külső támogatást, elpusztítja az élőhelyét és önmagát. Ugyanaz a küldetésed, mint amikor a primitív törzsekhez eljutottak az első fehér emberek, és felvilágosították őket. Az emberiség elérte azt a szintet, hogy képes kijutni az űrbe, meg tud hódítani más bolygókat, és találkozhat velünk. Te vagy az a csillagküldött, a Kozmikus Tanács követe, aki az összekötő kapocs köztünk. Azért került a Könyvtár kulcsa is hozzád, mert te vagy most a legalkalmasabb, hogy ezt őrizd. Ebben a Könyvtárban már nem csak az emberiség, hanem a Világegyetem tudása is benne van. Nem kerülhetett avatatlan kézbe.
Ismerős volt, amit mondott, tudtam, hogy sokkal nagyobb a Könyvtár, mint ahogy ezt a többiek gondolták.
- Ismerd fel magad. Közénk tartozol, csillagküldött vagy a Földön. Azért vagyunk itt, hogy megvédjük az embert és a Földet az Idegenek támadásától. Az ember gyenge és védtelen, segítségre szorul.
- Nem. - Csak tudnám, ki a fene mondott bennem nemet erre a jó szövegre. Minden stimmelt, minden hihető, pont ezt éreztem mindig magamban. Vagy mégsem?
A kis UFO is meglepődött.
- Hogyhogy nem? Mire értetted?
- Az ember nem gyenge. Az ember otthon van ezen a Földön, és képes megvédeni azt. Nem kell megmenteni. Az embernek kell önmagára ébrednie, hogy megvédelmezhesse azt, ami az övé.
- Honnan veszed ezt?
- Tudom. Azt nem értem még, hogy honnan tudok ilyeneket, de biztos vagyok benne.
- Az ember fejletlen és gyenge - ismételte meg, mint egy törvényt.
- Az ember fejlődőképes és erős. Nagyon erős, csak még nem ébredt rá. Még az anyagban él, és most emeli fel a fejét a szellemi síkra. - Megjelent bennem egy kép, és elnevettem magamat. - Tévedtetek, mindenki tévedett odakint. Az ember nem kicsi, csak eddig aludt, és összehúzta magát. Most ébredezik, érted, most emeli fel a fejét. Te jó ég, - a kép teljesen betöltött - micsoda hatalmas, nézd, milyen hatalmas!
A kis UFO látható rémülettel nézett rám.
- Akkor te ki vagy?
- EMBER! - a kijelentés betöltötte a teret, zengett, mintha nem én mondtam volna ki, hanem egy nálam sokkal hatalmasabb erő. - Ember vagyok, és ide tartozom. Ez a Föld az én otthonom!
A kis UFO elgondolkozva nézett.
- Még nem tudom, jó-e ez nekünk, de majd meglátjuk. A Nemlét elleni harcban mindig jobb egy erős szövetséges, mint egy gyenge, védendő nép. De ha ilyen erősek vagytok, akkor magatokra fogjátok vonni az Idegenek haragját. Sok sikert a harchoz. Azért számíthattok ránk - azzal eltűnt.

Ott maradtam egyedül, de már nem féltem. Tudtam, ki vagyok, tisztában voltam az erőmmel. Nem mozdultam. Vártam, hogy mi következik. Vártam vele a találkozást.
Megjelent. Nem volt fény, mert ő a sötétséget képviselte. Nem egy helyen jelent meg, hanem csak éreztem, hogy ott van mindenütt, ahol én nem vagyok. Kitöltötte a teret körülöttem
- Örülök, hogy megvagy - a hang erőt sugárzott, és barátságos volt. - Hozzám tartozol.- Kijelentés volt, nem kérdés.
És tudtam, hogy igaza van. Mi összetartozunk.
- Az érem két oldala. Mi vagyunk az igazi testvérek, a többi csak üres beszéd.
- Így van. És mi vagyunk az igazi ellenfelek, a többi csak játékos vetélkedés.
Nevetés harsant.
- Úgy bizony. Most jön az igazi döntés, ami elől eddig húzódoztál. Most kell eldöntened, melyik oldalon állsz.
- A másikon, mint ahol te.
- Ugyan már. Nekünk is van egy közös oldalunk.
- Mi az?
- A hatalom. Enyém a nemlét hatalma, a tiéd a létezés, az élet hatalma. Tegyük össze a kettőt.
- Hogyan?
- Vedd kézbe a hatalmadat. Jelentsd ki, hogy te vagy ennek a földi világnak az egyetlen ura és parancsolója.
- És Alex?
- Ő bitorolja a te trónod felét. Kívülről rád telepedő zsarnok. Lökd le a magasból! Taszítsd le a trónodról a külső istent, csak úgy lehetsz hatalmas. Egyszerre csak egy isten létezhet.
- És Luca?
- Ő csupán az anyag a lábad alatt. Porszemek halmaza, mit törődnél vele? Itt az idő. Teremtsd meg a saját világodat! Jelentsd ki, hogy te vagy az isten és az istennő egyszemélyben. Mondd ki, hogy te vagy az egyetlen jogos uralkodó itt, és pusztítsd el azokat, akik akadályoznak az uralkodásban.

Éreztem a hatalmat átáradni az egész lényemen. Csodálatos volt, mint egy hurrikán, magával ragadó erejű. Éreztem, hogy most, ebben a pillanatban a világ minden hatalma bennem összpontosul. Én vagyok a mindenség!
És aztán iszonyú magány tört rám. Ha én vagyok a világ, akkor nincs semmi rajtam kívül. Nincs senki, aki hasonló lenne hozzám. Egyedül vagyok egy végtelen sötétségben. Ha én vagyok a minden, akkor a semmi is én vagyok.
Olyan volt, mintha egy vákuum szívná a lelkem, húzott magába a semmi, a hiány. Valami iszonyú bánat tört föl belőlem, a magára hagyottság fájdalma. Csak valami mély űr voltam már, ami hiánnyal és fájdalommal volt tele. Ha én vagyok a minden, akkor megsemmisülök!
De ha én vagyok minden, akkor bármi is lehetek!
Igen! Például Fényes Anna, egy huszonkilenc éves fiatal lány!
Folytatom.../286/


 
 
0 komment , kategória:  Mesék,szép történetek  
Bali Nóra : ANGYALEMBEREK
  2010-10-12 17:22:50, kedd
 
  Bali Nóra : ANGYALEMBEREK
Forrás : a www.angyalemberek.gportal.hu

Folytatás ...

Hoppá. Az érzelmek hulláma megállt bennem, ahogy a tudatom értelmezni kezdte a szavakat. Ez itt megint egy küldetés, egy feladatról van szó. Az előbb a korszak mestere lehettem volna, aztán alázatos hívő. És most?
- Te lennél az én legkedvesebb leányom, aki a végtelen szeretetemet, megbocsátásomat közvetíti az anyagi világban szenvedőknek. Milliók kapnának vigaszt tőled, általam, ezrek gyógyulnának, míg téged hallgatnak. Imára, bűnbocsánatra hívom a te szavaid segítségével azokat, akik beleragadtak a földi gyötrelmekbe.
Ebben a feladatban nekem már túl hangsúlyos lett a szenvedés. Valóban számtalan ember szorulna segítségre, de nem voltam biztos benne, hogy képes lennék erre a Teréz anyai-lelkületre.
- Bárki képes rá, aki nekem ajánlja az életét. És én eltöltöm szeretettel, elfogadással, megértéssel őt, hogy rajta keresztül áradhasson át a lelkem az emberekhez, gyógyítva, reményt adva, és utat mutatva a mennyország felé.
A küldetés valóban nagyon szépnek tűnt. Csakhogy szerintem az élet nem csupán szenvedés, ezért nem azokkal akarom tölteni a hátralevő éveimet, akiknek valami bánata van, hanem azokkal, akik élvezik az életet. Mégpedig a valóságot, nem pedig a mennyország ígéretét.
A tekintete szomorúvá vált. Szinte fizikai fájdalommal éreztem, hogy fáj a szíve, mert mintha az én mellkasomat is hasogatta volna egy éles kés.
- Sajnálom, hogy nem akarsz segíteni nekem és a testvéreidnek. Nem gondolod azt, hogy ez önzés? A saját örömödet keresed csak? Nem tartasz attól, hogy egy elérhetetlen dolgot kergetsz csupán, és a valódi boldogságodat az adhatná meg, ha másokkal törődnél önmagad helyett?
- Igen, lehet, hogy önző vagyok. De ilyen vagyok, és pont az lenne helytelen, ha megerőszakolnám magam egy szép eszme miatt, és úgy tennék, mint aki élvezi az önfeladó szolgálatot. Ha én nem érzem boldognak magam a saját életemben, akkor függővé válok másoktól, és én lennék az, aki valójában rájuk szorul. Ha nem tudom megteremteni a saját boldogságomat, akkor azt alamizsnaként kellene másoktól kikönyörögnöm.
- Én rád árasztom az összes boldogságot, amire vágysz.
- Nagyon köszönöm, de az nem az enyém, sosem lesz a sajátom. Bár ajándék lesz, de én alamizsnaként fogom megélni, és elveszítem közben önmagamat.
- Lehet, hogy emberileg úgy tűnik, elveszíted önmagad, de a valódi életet találod meg bennem. Annyi benned az erő, a jóság, az új kor legnagyobb szentjévé válhatsz.
Most megértettem. A fejem kitisztult, bár a lelkemben ott keringett még a boldogító érzés, és a szívem hasogatott a fájdalomtól, hogy visszautasítom azt, amire leginkább vágyom. De nem fogadhatom el ajándékként azt, amit nekem kell megteremtenem. És a Vízöntő-kornak nincs szüksége szentekre. Nem önfeláldozás kell, hanem önállóság. Nem adhatok vigaszt másoknak, mert ezzel elveszem tőlük az esélyt, hogy saját erőből, önmaguknak találják meg azt.
- Sajnálom. Nem tudok mankó lenni, csak útjelző tábla. Nem lehetek más, mint aminek születtem, mert az hazugság lenne, bármilyen szép jelmez csillogna is rajtam.
- Én is sajnálom - mondta szomorúan, aztán halványult a fény, majd eltűnt.

Nem éreztem olyan jól magam, mint Lucifer meg az angyal után. Itt is biztos voltam abban, hogy helyesen döntöttem, de ettől még a rossz érzés megmaradt. Ez a szerep olyan szépnek tűnt, de tudtam, hogy egyáltalán nem belőlem fakadt volna. Erre én nem vagyok alkalmas, ezért hiba lett volna elvállalni.
Megrántottam a vállam, és léptem tovább. Nézzük, milyen választék van még. Nem éreztem, hogy haladok, de a levegő hűvösebb, tisztább lett. Megjelent újra egy fénypont: fehér volt, erősödött, aztán megjelent benne Jézus.
Most tényleg térdre hulltam, a lábam nem tartott. A lelkem mélyén egy kis arcátlan gondolat azonnal megfogalmazta: ezért mégis érdemes volt visszautasítani az előbbi szent hivatást. Béke és emelkedettség töltött el, mint aki hazatért, és már semmi rossz nem történhet vele.
Jézus rám mosolygott, és felém nyújtotta a kezét:
- Emelkedj fel, nem várok el hódolatot. Örülök, hogy elérkeztél hozzám. Örülök, hogy itt vagy.
Én is örülök - gondoltam. Már megérte a sok kaland, ha ide vezetett.
- Ritka az ilyen tudatos, ennyire elkötelezett ember a világban. Nagyon nagy belső bizonyossággal rendelkezel, megingathatatlan vagy. Ezért te vagy a legalkalmasabb személy, hogy ezekben a nagyon fontos időkben a prófétám legyél.
Igen, azt éreztem, erre vágytam egész életemben. Hogy a szócsöve, a földi hangja legyek a legnagyobb szellemi üzenetnek. Hogy én adhassam át a tudást, a hitet.
- Az embereknek szükségük van az üzenetemre, most a leginkább. Meg kell hallaniuk a szavamat, és te különösen képes vagy rá. Rajtad át nagyon sok emberhez juthat el a lényeg. Szeretniük kell önmagukat, egymást, és ezt a Földet, mert kevés az idő, és csak azt vihetik magukkal, amihez a szeretet köteléke fűzi őket. Akinek több a szeretett dolga, az hozzám kerül a mennybe, de akit lehúznak a rossz érzései, a gyűlölet, a bánat, az elkeseredés, az a pokolban találja magát, és sokat kell majd küzdenie a felemelkedésért, hogy a közelembe kerülhessen. Segítsd felébreszteni az embereket, légy a végső idők prófétája!
- Nem - ez olyan hirtelen szakadt ki belőlem, hogy én is megijedtem tőle. Nem mondhatok kerek perec ellent Jézusnak! Hát hova akarok én tartozni, ha ide sem?
- Jónás is ellenkezett - mosolygott rám megértően, - de aztán mégis elment Ninivébe, és értelme volt annak, amit tett. Jobbak lettek az emberek, és megmentette a várost, a népet.
- Közben meg bohócot csinált magából, mert hogy nem jött el az a végítélet, amit prédikált, amit pedig az Úr személyesen ígért meg általa a bűnösöknek.
- A negatív prófécia figyelmeztetés. Minden Jónásnak az a dolga, hogy felhívja a figyelmet a veszélyre, kiabáljon, hogy rossz felé megy a vonat, akkor talán sikerül egyesült erővel átállítani a váltót.
- Szóval legyek a végítélet prófétája.
- Igen. Nagy szüksége van rád a világnak.
- Nem - éreztem, hogy ez a döntés megingathatatlan bennem.- Sajnálom, nem akarok rossz hírt hirdetni. És bár nagyon tisztellek, nagyon szeretlek, de mivel nem vagy az uram és parancsolóm, engem nem űzhetsz egy bálna gyomrán át Ninivébe.
- Nem, soha nem kényszerítenélek semmire. Én csak hívtalak. Sajnálom, ha visszautasítod a hívást.
- Köszönöm, igazán örömmel mennék, ha valami bennem nem állna ellen.
- Nem kellene azt a valamit lebontanod?
- Nem. Mert bár azt még mindig nem tudom pontosan, ki vagyok én, de az, aki nemet mondott erre a feladatra, az biztos, hogy én vagyok, bárki legyen is.
- Sajnálom. Ég áldjon - a fejem fölé emelte áldóan a kezét, és eltűnt. Az áldás jólesett, olyan volt, mint egy simogatás.

Újra sötét lett, lépegettem tovább. Semmi nem történt. Jó lenne már végre eldöntenem, mit is akarok. Akár valóság, akár a képzeletem műve ez az egész, arra már rájöttem, hogy magamat kellene meghatározni, azt, hogy ki vagyok én, és mit akarok kezdeni az életemmel.
Eddig eszembe se jutottak ilyen nagy, szentnek tűnő feladatok, bár lehet, hogy a lelkem mélyén ilyenekre vágytam. De most, amikor itt volt a lehetőség, egyik se tetszett. Pedig milyen jó lett volna ezekkel az energiákkal telve kilépni a barlangból, és aztán ezzel a nagy elhivatottsággal élni. Nem lenne többé kételkedés, bizonytalanság bennem, végre tudnám, mit akarok.
Folytatom.../284/


 
 
0 komment , kategória:  Mesék,szép történetek  
     1/36 oldal   Bejegyzések száma: 356 
2018.12 2019. Január 2019.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 16873 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 385
  • e Hét: 2262
  • e Hónap: 5535
  • e Év: 5535
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.